+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Chamberpot
| | | | | |-+  Chamberpot - A falu
| | | | | | |-+  Kápolna
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kápolna  (Megtekintve 2042 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 05. 31. - 00:12:35 »
0

Egykor ez volt a település központja, már ami a kultúrát illeti. Mivel a falu évtizedek óta lakatlan, Isten háza is látott már jobb napokat. A padok még megvannak, és többnyire a mozaikberakásos ablakok is, de a feszületek már nincsenek sehol, mindet eltüntették. Állítólag vámpírok tanyája lett a hely, nos ezen sem lepődne meg Chamberpotban senki.
Naplózva

† Monique Garside
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 06. 25. - 08:40:09 »
+2



Átváltozás.
Meddig mehet el a tépett lélek a sírig tartó küzdelemben? Hol vannak azok a bizonyos határok, amik következetesen a pokolba vezetnek? Mi történik olyankor, ha a lélek megtalálja kárhozott párját? Van esély arra, hogy a szívek felmentsék egymást, vagy még nagyobb mocsokba rántják a másikat?
Átváltozás.
Mennyire furcsa, hogy most saját Lucifer adta testemben üldögélek. Mennyire morbid, hogy pont egy vallásos, felszentelt helyen. A mugli mondák szerint gonosz lélek sohasem tehetné be a lábát ide. Ez az állítás két kérdést vet fel…vagy hazugság az egész, vagy pedig én vagyok jó.
Eszembe jut, ahogy felpakolom lábaimat az előttem lévő padra, a sok szenvedő sikítás, a könnyáztatta szemek, a halott, kiégett tekintetek. Magamra hagytak, hogy befejezhessék, vagy épp egyszer újrakezdhessék azt a sorsot, ami nekik adatott meg.
Pálcámat az egyik, szinte már rohadásnak indult vázára szegezem a kápolna központjában. Némán gondolom ki varázsigémet, meglengetem pálcám, majd élvezettel figyelem, ahogy a váza lángra kap. Meleget áraszt, zsibbasztó félelmet.
Újabb átok, újabb váza borul a sárgás fényű, pokoli lángokba. Ülök előttük és tekintetem az oltárra összpontosul. Engem soha nem emeltek piedesztálra, nem mintha szükségem lett volna rá, de kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés lehet az, amikor nem érdekel senkit, hogy milyen mocskos bűnök kötnek gúzsba, csak a fénylő szentet látja a lelkem mélyén. Soha nem létezett ilyen szent bennem. Csak a pusztító sötétség.
Káosz. Ezt már szeretem. A füst kacskaringósan száll kifele az egyik rácsozott ablakon. Nevetséges, hogy a vámpírok laknák a helyet. Bár ha így van, akkor pedig egyelőre nincs gond velük, biztosan azért, mert csupán késő délután van.
Mondd Lucifer? Miért nem küldesz valakit, akivel együtt fújhatom majd sárkány füstömet a pokol egyik tornácán? Miért hagyod gyermeked ennyire magányosan?
Eloltom a tüzet. Újabbat keltek egyetlen pálcaintéssel. Egy nagyobbat. Egy szilárdabbat, amit egyhamar nem győz le semmi sem. Újabb intésekkel láthatatlan falat varázsolok köré, hogy ne terjedjenek tovább az ember nagyságú lángok.
Kitárom felé a kezem, mintha egy tábortűz mellett üldögélnék. Szinte már-már fájón égeti tenyeremet a hőség. Igen…talán őrült vagyok. Ülök a templom közepén, lábam feltámasztva, kinyújtva az előttem lévő padon, miközben hátradőlök és elégedetten figyelem a hatalmas tüzet. A füst émelyítően és hű, odaadó kedvesként lépi át határaimat, hogy szívembe költözhessen.
Egy ismert dalt kezdek el dúdolni. Olyan ez az egész helyzet, mintha ennél semmi sem lenne természetesebb. S milyen igaz …semmi sem természetesebb annál, hogy ha unatkozom, akkor kiélem vágyaimat egy Isten háta mögötti helyen, ahova senki sem mer belépni. Rajtam kívül.
Adj egy jelet Lucifer!
Átváltozás…
Naplózva

Mark D. McCain
Eltávozott karakter
*****


•A halál művésze•

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 06. 25. - 18:11:16 »
+2

Monique

Az Úr vad szabadságot ad.
A hit omlásnak indítja a falat.
A hitben nincs olyan, hogy bűnös.
Lángja forró, teste hűvös.

Hiszek. Abszurdnak hangzik, de a gyilkos és a hívő lélek megfér egymás mellett. Hol az egyik, hol a másik próbálja meg leigázni ellenségét. A muglik gyilkosnak tartanak, de akik látják, hogy mi folyik a világban, azok művésznek. Vannak, akik éles határokat húznak a két fogalom közé, vannak, akik egybemossák azokat. Nincs közük egymáshoz. Vagy talán lehet művészien gyilkolni? Vért kívánni, tüzet szítani, forróságot, kéjt érezni... a vér mámorító illatát, a tűz nyelvcsapásait. Látni a festményt, a vászonra tapadó törékeny asszonytestet, a csupasz, haldokló valóságot. Sokszor éjszakákon át gyönyörködök kezem alkotásaiban. Nem, nem szálltam el magamtól, a tudásomtól, egyszerűen csak nyugalomra vágyok. A nyugalmat pedig számomra a kusza testek adják. Magam előtt látom a sápatag bőrt, melyet rózsaszínűvé fest a háttérben fellobbanó harsány tűz. A kontraszt, háttérben a vadság, a lendület, előtérben a nyugalom, a tehetetlenség. Épp annyira ellentétes, amennyire a személyem.
Senki sem fél tőlem. Senkit sem tartok rettegésben, egy kis túlzással szentté is avathatnának, de valamiért mégsem teszik. Ott fent belém látnak. Tudják ki vagyok, és egy ideje én is tudom, mit hordoz magában a Cain.
Azóta használom az ezidáig utált nevem, mióta ismerem a muglik Bibliáját. Kain és Ábel története megfogott. Talán ezzel még inkább magamra sütöm a bélyeget, de kedvezek azoknak, akik vérszomjas gyilkosként definiálnak. Cain. Egész szépen cseng.

Hinned kell, másképp elveszel. Anyám is hitt, mégis elveszett.
Lépteim tompán koppannak a macskakövekkel kirakott úton. A kápolna bejáratához közeledve, lassítok, majd nyakkendőm megigazítva, az égre tekintve vetek keresztet. Mai napig nem értem, mit jelent nekem anyám halálának évfordulója. Megbánást? Nem. Talán egy remekmű ünnepét. A tökéletes alkotás után érzett megnyugvást, felszabadult örömöt. Mégis visszafogott és komoly vagyok. A szomorúság is ráfestette magát arcomra. Mai napig nem értem, hogy miért pont Chamberpot, és miért éppen ez a roskatag kápolna. Mai napig félve nyitom ki a nagy faajtót.
Jól tudom, hogy mi a hely varázsa. A magány. Az, hogy amióta betettem a lábam ebbe az Isten-lakta házba, azóta egy lélekkel sem találkoztam. Talán néha egy-egy halott szelleme képes beférkőzni a hűvös helyiségbe, de anyám lelkét még sose éreztem. Ennek így kell lennie. Ott azon a napon végleges elszakadás következett be, ami visszahozhatatlan.
A gondolatok egészen a bejáratig ragadnak, kezem a kilincs felé nyúl, de csak a levegőben tapogatózik. Nincs kilincs. Azaz, van, csak kicsit beljebb, ugyanis az ajtó kitárva vár, bentről fény szűrődik ki. Kíváncsian dugom be a fejem a résen, majd testem is követi a kijelölt utat. Hamar rádöbbenek, hogy nem vagyok egyedül, a társaságom a a templom közepén ülő hölgy, vagy inkább maga a tűz. Síri csönd, csupán a nő dúdolása hangzik, lépteimet elnyeli a templom belseje. Óvatosan, zsebre dugott kézzel közelítem meg a teremtést, miközben íriszeim le nem veszem a gyönyörűen fel-felcsapó tűzről.
- Játékos csóvák, lüktető forróság! - helyezem kezeimet a hölgy vállaira a kelleténél talán kissé erősebben. -Óh, ne haragudjon, elragadott a hév.
Időben térek észhez, és engedek a szorításból, de ujjaim továbbra is a nő vállain pihennek meg. Hangom szinte suttogó, merengő.
- Ön idézte elő? - kezeim leválnak a testrészről, lábaim a lány mellé vezetnek. Tekintetem leemelem a táncoló tűzről, és partnerem sötétlő szemeibe révedek. - Mark Declan McCain.
Lágyan veszem ujjaim közé apró kezét, és csókot lehelek finom bőrére. Kékesen csillogó íriszeim fogságából nincs menekvés.
Naplózva


† Monique Garside
Eltávozott karakter
*****


† Halott

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 06. 28. - 15:33:41 »
+1



Csak valami őrült mászkálhat Chamberpot utcáin. Nem az időpont számít, hanem maga a falucska. A helyszín. Isten lerombolt, láthatatlan pengékkel szabdalt háza. Senki sem olyan botor a muglik közül, hogy benézzen, ha füstöt lát szállingózni a régi ablakokon keresztül. Legalábbis én ennyire eszesnek tartom őket.
Aztán ki tudja? Lehetséges, hogy alábecsülöm mindegyiket…mind egy szálig. Mind csak patkányok, akiket ideje lenne véglegesen eltaposni.
Ám az idegen, ahogy hallom, nem áll meg a kitárt ajtóban, hogy onnan csodálja fenséges művemet. Nem…van annyira bátor, hogy közel jön. Én azonban unom állandóan minden zajra felkapni a fejemet.
Az egyedüli hely a világon, ahol biztosan biztonságban vagyok, az Chamberpot. Ha idemerészkedik egy auror, hát akkor megkövetelem tőle, hogy meglepjen.
Igen…lepj meg! Akárki is vagy! Most! Azonnal!
A tűz hatalmas lángcsóvái ekkor egyetlen pálcaintésemre a közeledő alak felé reppennek, mint tébolyult vicsorgó dögkeselyűk. Nem égetik, nem bántják, csak a távoltartásra törekednek, vagy épp a megrémisztésre. Szeretem, ha félnek tőlem. Bár mostanában egyre több idő kell, hogy ezt bárkiből is kiváltsam, amit egyszerűen nem értek. A tűz nem más, mint saját szenvedélyem. Az álnokságom, a kiváltságom, a szenvedést ígérő szép szempárom. Nem több…csak egy illúzió.
Tisztes távolból ölelnek körbe minket a lángok. Mint szoros gyűrűk, amik soha nem fognak a távozás mezejére lépni. El kell, hogy szakítsa őket a bátor lovag, ha menekülni kényszerülne. Vajon túlélné?
Hatalmas meglepődésemre azonban nem egy botor mugli, vagy esztelen auror. Láttam már ezt a szempárt az egyik gyűlésen. Talán a legutóbbin. Igen. Ismerős. Halálfaló.
Ebben az egyben biztos vagyok és ettől máris nyugodtabbnak érzem magamat. Pedig már egy igazán jól sikerült párbajra számítottam. Megint tévednem kellett.
Ha mindez nem volna elég, akkor csókot lehel a kezemre. Unom az ilyen átlátszó sablonokat, a semmilyen és meggondolatlan udvarlásokat. Miért nem jön végre egy olyan férfi, aki mellett valami olyasmit érezhetek amit eddig sohasem?
Ó Lucifer ez volna a Te jeled?
- Tudom ki maga.
Nem is méltatom többre a férfit. Megvonom a szemöldököm, egy pálcaintéssel eltüntetem a körülöttünk mohón lángoló tüzet, majd felállok, ránézek még egyszer Markra aztán hátat fordítva neki elindulok a kápolna bejáratáig.
Ennyi volna? Gyors ismeretség? Miért támadjak meg egy halálfalót, ha nem muszáj? Saját fajtám ellen nem fordulok hiába, annyira bolond én se vagyok. Ám nem szokásom ilyen csevejeket folytatni senkivel sem. Általában ha úgy teszek, az feladat. De ez…. Így unalmas volna.
Ennél több kell, hogy elvarázsolj! Érd el, hogy érezzek valamit irántad, mert anélkül nem fogsz érdekelni. Szükségem van az utálatra, a gyűlöletre, a szerelemre amit életemben csak egyszer éreztem, vagy a félelemre. Igen, érd el, hogy valamelyiket megérezzem!
Ahogy a bejáratig sétálgatok, a dúdolásom elcsendesül és az összes láng helyén csak a füst ácsingózik .
Sajnálom Lucifer, hogy ilyesmire pazaroltad az idődet! Ennél nagyobb jelre vártam. Hát miért nem jutalmazod meg végre a hű szolgádat? Miért nem egy férfit küldesz, miért egy kézcsókolgatós romantikázó senkit?
Ugyan Lucifer …. Tudsz te ennél jobbat is!

Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 10. 09. - 00:04:15
Az oldal 0.089 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.