Alkonyodik. A lemenő nap fénye bizonytalan fényforrásként szökik át a házak között az utcára. Sajnos a napsugarak erőtlenek voltak egész nap, így tehát nem biztosítottak meleget a fagyos hideg ellen. Ezért is bújok a sálam mögé és a csuklyát sem felejtettem el a fejemről. Egyedül ezt utálom a télben, a rengeteg ruhát magamon, mert bizony, rétegesen fel vagyok öltözve.
Célom igazából nincs. Azt terveztem, hogy majd beülök valahova és megiszok valamit. Ha lesz whisky, akkor mindenképpen azt, ha nincs, egy kis olcsó vodkájuk mindig akad. Bár most a gyomrom a whiskyre vágyik nagyon, régen ittam. Otthon sosem tároltam ilyen erős italokat, csak bort, ami igazán kedvére válik a vendégeimnek is. Egy pohár vörös bor ráadásul ártalmatlan mindenki számára, sőt egészséges is! A nagyapám minden egyes nap megivott egy pohárral, mondva, hogy egészségessé teszi a szervezetét. Hosszú élete volt az öregnek és ezt nem csak annak köszönheti, hogy varázsló. Néha hiányoznak a bölcsességei és ő maga, mert teljes ellentéte volt apámnak. Semmiben sem látott rosszat, mindenben talált valami jót. Nem vette el az eszét a gonoszság, ami, nemző apámnak teljesen. Régen rájöttem, hogy nem a saját apámra, hanem nagyapámra ütöttem. Mindenféle szempontból. A nagymamám hamarabb meghalt, de anno tőle hallgattam azt, hogy teljesen úgy nézek ki, mint a férje és a régi képeket elnézve tényleg így volt. Viszont az apám egy szőkés barna hajú ficsúr volt, pont mint most. Csak egy árnyalattal sötétebb, őszülő haja van.
A szél hirtelen felerősödik, ha sapka lenne rajtam biztos lekapta volna a fejemről, de így csak a csuklyámat “hagytam” el. És persze a kívánt hatás sem maradhatott el: a hideg szél az összes porcikámat átjárta, s az egész testem libabőrös lett. Rejtett perverzióm, hogy szeretek libabőrös lenni. Számomra az olyan megnyugtató érzés. Régebben anyám játszadozott velem olyat, hogy csókolgatta a nyakamat és összeborzongtam tőle, de még is élveztem. Szerettem, ahogyan a nőszemélyt is, aki mindig a mámorba kergetett az ilyesféle akcióival. Az évek alatt pedig sikerült kiérdemelnie, hogy gyűlöljem. Tényleg ő az egyetlen ember, aki iránt ennyire nagy negatív érzelmeket táplálok. Hideg vérrel megölném és szerencsére nem lenne egy cseppnyi bűntudatom sem, azért mert ő szült vagy ő nevelt fel – már ha nevelésnek lehet nevezni azt, amit ő csinált.
Talán a szél azért szabadított meg a csuklyámtól, hogy észrevegyem az előttem álló bárt. Ez az Alicui Dentes. Tökéletes hely, és szerencsémre a pénztárcám is megengedi.
Nagy lendülettel belépek az ajtón, kaptam egy kis löketet a széltől. A bárban meg van a szokásos hangulat; egy kis zene, a párocskák, a felszolgálók. Egyből a pult felé veszem az irányt. Már szomjazom egy kis alkoholra, nem vagyok nagy ivó és nem is sűrűn iszok, de nagy ritkán jól esik.
- Jó estét – köszöntenek.
- Mit adhatok?- Viszont. Whiskyt, jéggel.Amíg vártam, hogy kiszolgáljanak szemügyre vettem a helyet, és az embereket.
Unalmas.