Első emelet, tanárok szobái

Szerencsére a fiú még idejében észbe kap, és egy nonverbális varázslattal megálljt parancsol a padlót elözönleni készülő könyvkupacnak, ezzel a fehér szőrű rágcsálót is megmentve az agyonnyomástól.
És még mondják, hogy puszta szavakkal nem lehet ártani -szalad át a lány agyán a megmosolyogtató gondolat a feszülten figyelő patkányt nézve, miközben házigazdája széles mozdulatokkal tereli helyükre a virgonc köteteket. Ezután egy újabb varázzsal megszabadítja a széket a tehertől, Lin pedig örömmel elfogadja a felkínált helyet, így tehát megmenekülve az ácsorgástól kezdhet a mondandójába.
Mit nem adnék érte, ha nekem is így menne a pálca nélküli varázslás... -gondolja vágyakozva, majd egyből a tárgyra is tér. Craig pedig készségesen hallgatja a lány szavai nyomán kirajzolódó történetet.
Miután Lin mondandója végére ért, csendben bólogat egy darabig; szinte hallotta a fogaskerekek nyikorgását, ahogyan a borzas srác látványosan törte a fejét valamin.
A lány nem mert pisszenni sem, nehogy megzavarja a nagy gondolkodásban; helyette a bajuszát billegető állatkát igyekszik megsimogatni, de az nem hagyja magát olyan könnyen, rémülten iszkol el, s csak a biztonságosnak vélt könyv mögül dugja elő újra az orra hegyét.
Craiget végül mégis a lány rekedtes hangja rángatja vissza az elmélkedésből, a válaszából pedig kiderül, hogy ez a viselkedés korántsem szokatlan a patkánynál.
- Szerintem biztosan bátor ő is, csak még nem találta meg a bátorságát -válaszolja a diák mosolyogva, őszinte hangon. Egy mugli mese jutott eszébe a helyzetről, az Óz, a csodák csodája, amit édesanyja gyakran felolvasott esténként. A patkány a Gyáva Oroszlánra emlékeztette a lányt, aki azért még a könyv előtt tartotta a kezét egy darabig, hátha mégis összeszedi magát a kis rágcsáló és megkíván egy kis kedveskedést.
- Én se gondoltam, hogy ez lesz a vége, elhiheted -pillant fel az asztalról Craigre- Tudod, a nagy versenyzés egy előzenekari posztért ment. Ez nagy lehetőség volt nekünk és nekik is az lehetett volna, ha nem szúrják el. De megtették, ráadásul nem csak a zenéjük volt rossz, de ők is elég gázos alakok... többször kellett velük veszekedni mindenféle miatt. Egy ideig egy helyen próbáltunk, és a termet is mindig úgy hagyták ott maguk után, mintha bomba robbant volna... nem csoda, hogy  végül minket választottak helyettük... -teszi hozzá a lány sötét hangon; érezni lehet rajta a felháborodást és persze a büszkeséget is, mikor a saját sikereikről beszél.
- Én nem szeretek veszekedni senkivel, de azért van egy határ, ami után már én is megemelem a hangom -fűzi még hozzá az előzőekhez Lin, élénken figyelve, ahogyan a varázsló kezei eltűnnek a fiókban. Szószátyár természete lassan kezd a felszínre törni, ahogyan a korábbi izgatottság teljesen eltűnik.
- Valamikor augusztus végén kezdődött a balszerencse, talán szeptember elején -válaszol készségesen, majd szaporán pislogva nyújtja Craig és az üvegcse felé jobb kezét.
- Ez micsoda? -kérdezi, ahogyan érdeklődve méregetni kezdi a csirkelábat és a vörös port.
Más boszorkányoknak talán eszükbe sem jutna ilyen fesztelenül felajánlani a jobbjukat, de Lin mindig is bevállalós volt; egyébként is, mi baja történhetne? Craig szemlátomást értette a dolgát, máskülönben nem ült volna most itt vele szemben mint oktató, ezen kívül ő jött hozzá segítségért, hát mindent meg kell tennie, amire a fiú utasítja.
Mosolya kicsit sem kopik meg, ahogy barátságosan, kíváncsian hunyorít a srácra, nyitott tenyerét az asztalon nyugtatva.

*A négylábút illető megjegyzést Craig, mintha nagyvonalúan elengedné a füle mellett különösebben oda sem figyel rá, de amint az látható is Pete-nek sem támad különösebb kedve a babusgatáshoz. Továbbra is a könyvek rejtekében bujkál, és csak akkor dugja elő az orrát ismét, mikor Craig aktívabban is belekezd a lány átokelemzésébe voodoo módra.

A lány lelkes magyarázatának további részét illetően is csak apró foszlányok jutnak be a varázsló agyába, s ezt illetően kissé büszke is magára, hogy az ismerősen csengő történetrészleteket milyen hidegvérrel képes kizárni elméjéből. A zene, a próba.. a zenekar. és a többi édeskeserűen csengő gondolat egészen émelyítően hat rá. Leg szívesebben betömné a fülét, pedig oly sok kedves emléke.. Sőt mi több kedves emlékeinek a legnagyobb része ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódik. Most mégis vonakodik befogadni őket, és elég jól is megy neki. Kissé meg is lepi a dolog. Ennyi volna? Kérdi magában, s a válasz bár nem egyértelmű jelenleg igen. Kénytelen belátni, hogy most a szokottnál jobban zárja ki a zavaró elemeket.*

-   Az nagyon helyes! *Feleli a veszekedést illetően félvállról, miközben előkészíti a szükséges tárgyakat.  Majd a figyelme leginkább akkor tér vissza, mikor a lány a balszerencse sorozat kezdetének idejéről beszél.*
-   Akkor ez pont megteszi majd. *Jelenti ki, és megfogja a lány készségesen kinyújtott kezét, az pedig érezheti a tökéletlen, de mégis tökéletesen jeges újjak érintését. A lány érdeklődésére először nem felel semmit csupán annak tenyerét felfelé fordítva másik kezével lepattintja az imént előkészített üveg kupakját és némi port szór a másik kezére. Majd kéri, kissé eloszlatja rajta a port, és kérdez.*


-   Érzel valami szokatlant? *Érkezik a kérdés, de ha a válasz nemleges az sem jelent semmit, hiszen elég idő telt már el az átok hathatós beágyazódásához. Így megkérné a lányt, hogy először markolja mega csirkelábat a poros kezével, majd hogy a másikkal. Itt azonban, ha az átok valós nem lehet más kimenetel. Minthogy a be téglaporozott tenyér sértetlen marad a lány szabad kezét viszont szörnyű égető érzés járná át, mintha csak egy marék parazsat markolna. Bizonyára gyorsan el is fogja engedni a csirkelábat, mely élettelenül koppanna a földön égési sebet hagyva maga után. Craig pedig csak ezt követően fejtené ki a helyzetet.*
-   Ahogy sejtettem ez egy Pagan. Nem túl erős, de épp elég ideje rajtad, van hogy a téglapor nincs hatással rá. Egyébként, így mint már láthattad ez téglapor megvéd a voodoo varázslatok egy nagy részétől elég hasznos. *Magyarázza az ausztrál kissé elgondolkodva.*
-   A baj csak az, hogy mivel már régóta rajtad van eléggé átivódtál tőle így csak rituáléval távolítható el az pedig elég körülményes.. *Mondja, miközben a tarkóját vakargatva láthatóan komolyan elmélkedik!*

A fiatal tanerő megjegyzés nélkül hallgatja a lány gagyogását, és a gazdája után a patkányt sem hatja meg különösebben a felkínált apró kéz.
Kár, pedig úgy szeretem a patkányokat! De ha nem, hát nem, nincs mit tenni -állapítja meg kicsit talán elszontyolodva Lin, majd észrevéve, hogy Craiget láthatóan cseppet sem érdekli a mondandója, inkább elhallgat.
Jaj, ez olyan ciki! Biztos azt hiszi, hogy én is egy olyan hülye liba vagyok...  Na mindegy, jobb lesz, ha kevesebbet járatom a számat, abból nem lehet baj -dönti el a boszorkány, és ezek után igyekszik is tartani magát a döntéséhez (persze ez nem lesz könnyű feladat). Mindeközben a lánynak természetesen fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen kivel is beszél; hogy az érdektelenség oka miben is gyökerezik igazából. Bár az az idegesítő érzés újra és újra rátör, ahogy egyre több ideje van Craig szobájában, még mindig nem ismerte fel a The Vines egykori énekesét, aki most egy- egy félmondatot követően megfogja a lány kinyújtott jobbját.

- Mindig ilyen hideg a kezed vagy fázol? -kérdezi meglepetten a fiú nebulója, ahogy a fagyosnak mondható ujjak forró tenyeréhez érnek.
Ennyire azért nincs hideg idebenn -állapítja meg, majd töretlen figyelemmel nézi, ahogy a kócos srác egy kevés port szór a tenyerére az üvegből, majd kérdez.
- Ööö... nem. Mit kellene éreznem? -érkezik a határozatlan válasz. Lin kicsit visszahúzva a kezét, tüzetesen megszemléli a vörös port a tenyerén, kicsit megmozgatja az ujjait, de semmi változást nem érez.
A fiú most a csirkeláb megmarkolására kéri, amit Lin nem is habozik teljesíteni; a poros kezével a vártnak megfelelően semmi nem történik, de mikor a másikkal is hozzáér az összeaszott lábhoz, éles hangon kiált fel.
- Áúúúú! -engedi el azonnal a csirkealkatrészt, előbb fájósan rázva a megégetett kezét, majd visszahúzza és gyorsan fújni kezdi ott, ahol a láb megégette. Kék szemeibe könny szökik a fájdalomtól.
Basszus, mintha izzó vasat fogtam volna! -mérgelődik magában, miközben sértetlen kezével öleli a megégetettet, arcán az fájdalomérzet szülte fintorral.

- Egy mi? -kérdez vissza reflexből, majd kicsit el is szégyelli magát, mikor eszébe jut, hogy mintha erről már lett volna szó Craig egyik óráján -és ugyanez igaz a téglaporra is.
Remélem nem tűnik fel neki... -drukkol magának gondolatban még mindig az égett bőrt fújva.
- Téglapor... megjegyzem! -bólogat komoly arccal, majd kicsit ijedten hallgatja a srác további elmélkedését.
- És mit takar pontosan ez a rituálé-dolog? Szeretnék minél előbb megszabadulni ettől a belém ivódott izétől -engedi el a fájós kezét Lin, majd hirtelen belenyilall újra az a megfoghatatlan őt-láttam-már-valahol érzés, de most jön vele a megvilágosodás is, mégpedig a fiú mozdulata nyomán.
Ez a hajborzolás annyira ismerős... és ahogy most így oldalról látom az arcát... tudom máááár! -üt be végül az isteni szikra, ahogy a muglik szokták mondani, Lin pedig egyre táguló szemekkel mered a tanárára.
- Öhm... ne haragudj, hogy így rákérdezek, de nem zenéltél véletlenül régebben? -teszi fel óvatosan a kérdést. Nem akart egyből lecsapni a fiúra, hiszen az olyan hirtelen eltűnések mögött, mint amilyen az övé is volt, általában valami nagyon nyomós és a távozó számára szomorú ok volt. Lin igyekezett meghagyni a lehetőséget Craignek a „menekülésre”, közben pedig újra a kis rágcsálót kezdte keresni az asztalon fekvő könyvek útvesztőjében.

*A megátkozott diáklány kissé megszeppenten veszi tudomásul a közönyösséget, de aztán egész a fájdalomig úgy tűnik, jobban van. Őszintén szólva sem ő sem Pete nem voltak túl barátságosak, persze ez egyikük részéről sem volt szándékolt, ami azt illeti. Craig csupán igyekezett elhatárolódni bizonyos kényes kérdésektől és témáktól, és ezúttal ezt kivételesen nagyon hatékonyan tette. Ráadásul teóriája is beigazolódott.*

- Ha úgy van, ahogy gondolom egyelőre semmit! *Nyugtatja meg Craig a lányt, ám hamarosan velős fájdalomsikoly hallatszik, ami némi betekintést enged a lány énektudásába, és tónusaiba. Még meg is könnyezi a kísérletet így ezt Craig sem hagyhatja szó nélkül.*

-   Nem marad nyom nyugodj meg! Ne haragudj, de ez a módja a dolgoknak.. arra voltam kíváncsi mennyire régi az átok.. ha nem lett volna olyan régi a téglaportól bizseregnie kellett volna a kezdnek az lett volna a könnyebb helyet.. de erről tudod meséltem az órán.. *Mondja, és ezzel teljes bizonyosságot ad arról, hogy abszolút figyelmen kívül hagyj, hogy ki jár be és ki nem az előadásaira. De nem törődve a lány esetleges zavarával folytatja.*
-   Szóval ezért kellett  a csirkeláb, csak az ugye már a téglaporon keresztül nem működik, mert a por elválasztó felületként működik..*Magyarázza tovább az órákon is elhangzottakat.*

-   Szóval igen ez egy Pagan.. az-az egy alacsonyabb szintű balszerencsekötés, de mint érezheted kellemetlen eléggé.. *Magyaráz, és láthatóan továbbra sem törődik vele, hogy a másiknak tudnia kellene erről. Mintha csak az ijedtség, és a shock számlájára írná a dolgokat. Valójában persze nem foglalkozik csak ezzel, hisz a nem tudás mindenkinél saját felelősség, ő ezt vallja emberként, és persze „tanárként” is. Azzal sem foglalkozik most különösebben, hogy a lány mennyire fájlalja kezét. Magán a problémán gondolkodik, amikor egy nem várt kérdés kavarja fel az állóvizet a kis irodában. Szinte adta volna magát a helyzet az alapoktól, de Craig olyannyira tökéletesen zárkózott el, hogy erről az eshetőségről megfeledkezett. A kérdésfeltevés, és az arckifejezés pedig sokatmondó…

Nyilván leesett neki.. sóhajt fel magában, és ez a szemein is látszik. Jó szokásához híven pedig őszintén meg sem próbál kitérni a válasz előtt inkább csak reménykedik, ha gyors lesz és lemondó hanyagolják a témát.*
-   pfhm.. hát igen régebben igen! *De ennél többet nem is mondana, a tekintete elárulja, hogy vette a lapot, de a meccset lejátszottnak tekinti igen ő az de semmi több.. gyorsan témát is vált.*
-   Viszont ami a rituálét illeti.. attól tartoka tanári etika nem igazán engedi meg, hogy egy anyaszült meztelenre vetkőztetett csirkevérrel megpermetezett diákom körül táncoljak tűszoknyában, és krokodil maszkban… *Mondja el olyan rezzenéstelen arccal, mintha csak a reggeli híreket olvasná. És a szertartásokról még nem volt előadás a lánynak aligha lehetnek kételyei.*
-   Szóval erre embert kell találni, tehát a minél előbb is egy képlékeny kérdés.. *Mondja határozottan, de őszintén barátságosan.!*

A fiatal tanerő kísérlete meghozza számára a várt eredményt; a tengerentúli boszorkánynak viszont sajnos csak egy friss égési sérülés és egy még rosszabb hír a jutalma.
- Nem haragszom, de legközelebb azért szólj, ha valami ilyesmire számítasz, mert akkor készülök rá -rázza a kezét hevesen a lány, miközben nagyokat pislogva próbálja eltüntetni a szemeiből azt a pár csepp könnyet, amit a fájdalom varázsolt oda.
Nem lett volna elég, ha csak megérintem azt a vackot? -mélázik el egy pillanatra, de aztán abban marad, hogy Craig biztos jobban ért hozzá, és ha ő azt mondja, hogy ez a módja, akkor ez a módja... azt azért mindenképpen a srác javára írja, hogy megpróbálta megnyugtatni egy kicsit.
- Mindjárt meggyógyítom... -motyogja, ahogy fél füllel az ausztrál varázsló magyarázatát hallgatja, miközben jobbjával a pálcája után kutakodik a táskájában.
- Igen, igen, így már rémlik, ahogy mondod -bólogat a keresgélés közben, ahogy az ismerős hang hallatán felelevenedik benne az ismerős mondandó is. Nem szeretett hiányozni az előadásokról, különösen nem azokról, amiken valami csoda folytán sikerült figyelnie is, csak hát egy dolog figyelni az órán és egy másik megjegyezni minden tárgy anyagát... Lin ezt mindig a vizsgaidőszakra halasztotta, amiben lassacskán már benne is jártak.
Craig nem látszik sértődöttnek vagy mérgesnek; a lány gyanította, hogy az a fajta tanár, aki teljesen a diákjaira bízza, tanulnak-e vagy nem, és ha igen, akkor mennyit. Persze az is lehet, hogy szimplán csak magasról tett az egészre.
- Az nem kifejezés... -fűzi hozzá sötéten a fiú szavaihoz, majd diadalittasan rántja elő a pálcáját a közismerten feneketlen női táskából. Ha nem tartják vissza, elhadar egy Hippokrax-ot, ami remélhetőleg rendbe teszi a kezét.
- Tiszta szerencse, hogy boszorkány vagyok, különben most biztos nem tudnék gyakorolni -jegyzi meg kicsit újra elmosolyodva, de azért látni lehet rajta, hogy ellenkező esetben nem sok kedve lenne a vigyorgáshoz, noha az már-már a védjegyévé vált.
A borzas figurát a lány fájós keze sem látszik, hogy különösebben aggasztaná; elmélyülten agyal, Lin reményei szerint az „égető” probléma ellenszerén.

A lány számítása bejött; a sötétarany fürtök alól rávillanó kék szempár már néma igent mond a feltett kérdésre, de látni lehet, hogy a fiúnak kényelmetlen a téma. Ezt igazolja a gyors válasz és a hirtelen témaváltás is, amivel érezhetően lezártnak tekinti a dolgot, és bár Lin fejében hirtelen megszámlálhatatlanul sok kérdés ötlik fel, ezúttal lakatot tesz a szájára és nem tesz fel egyet sem. Bár nem érti, hogyan volt képes feladni mindent a másik, igyekszik tiszteletben tartani a döntését és nem feltépni a sebeket. De van egy dolog, amit mindenképpen el akart mondani a fiúnak:
- Többen is kerestek, miután eltűntél... -csak ennyit mond, nagyon halkan, még csak az ausztrál szemébe sem néz, és ezzel ő is lezárja a másik számára kínzó párbeszédet. Tartozott ennyivel a barátainak, akik ismerték és hiányolták az ausztrált.

- Ó... -a hirtelen megdöbbenéstől a lány csak ennyit bír kipréselni magából.
Pucéran? Édes Merlin, muszáj? -riad meg az eshetőségtől a boszorkány. A csirkevérrel meghintéstől vagy bármilyen egyébtől nem félt annyira, mint a meztelenkedéstől. Tulajdonképpen nem is félelem volt ez, hanem szégyenlősség, ami Lindsay önbizalomhiányából fakadt. A srác pedig úgy mondja, mintha ez teljesen természetes és magától értetődő dolog lenne!
Lin mindig bevállalós volt, de volt egy határ, amit a saját korlátai miatt nem tudott átlépni.
- De mindjárt vizsgaidőszak! És ha legközelebb valami komolyabb dolog történik? -fakad ki a lány, ami a kezdődő idegesség egyértelmű előfutára. Eljött az egyetlen emberhez, akiről úgy gondolta, hogy segíthet rajta, erre az most holmi etikai szabályokra hivatkozva el akarja küldeni!
Ha a balszerencsém halálos kimenetelű lesz miatta, esküszöm, visszajárok kísérteni! -dramatizálja túl jellemzően a helyzetet, de azért be kell vallania, hogy az elharapódzó szerencsétlenségek eléggé megrémítették az amúgy is idegeskedő természetű diáklányt.
- Ha... ha mindenképpen ez kell hozzá, akkor inkább valaki olyan csinálja akit ismerek. Ha csak az etika aggaszt, senkinek nem kell tudni róla. -mondja végül, és reméli, hogy sikerül meggyőznie Craiget.
- Idegenek előtt nem tudok... -nem fejezi be a mondatot, de a pirosodó arc árulkodó.
- Te voltál az utolsó ötletem... -mondja lemondóan, szemeit az asztalra sütve.

*Craig karba tett kézzel figyeli, ahogy a lány kissé szakbarbár módon elhadarva a varázsigét könnyít magán. A kissé erőltetett szösszenetet pedig igazából meg sem hallja. Egyébként is, mintha alány csak magának szánta volna a dolgot. Az azonban már jobban felkelti az érdeklődését, hogy a másik szemeiben az elégedettség Craig által jól ismert fénye csillan. Tán már kicsivel előbb megbizonyosodott az igenlő válaszról, mintsem, hogy az megérkezett volna. Holott ezúttal Craig sem „teketóriázott” és gyorsan egyértelműen kibökte mi a helyzet. S ugyan nyilvánvaló volt, nem győzhető hangsúlyozni, hogy nem akart erről beszélni a lány elégedettséggel vegyes kíváncsisága érdeklődővé tette.

Azonban amint kissé elgondolkodva elsorolta magában azt a körülbelül tucatnyi kérdést, amit ő hasonló esetben feltenne egy ismert zenésnek, az rögvest újra kiszívta belőle az érdeklődés csíráit. S visszaereszkedett a zárt falak mögé, honnan ezúttal jóval magabiztosabb talapzatról bámult kifelé. Különösen a lány elejtett megjegyzése sem hatja meg, bár azt azért szívesen meghallgatná, kik és mi módon keresték, de nem most, és nem így.

Majd hamarost sor kerül a hüledezésre is, mely talán meg sem viseli annyira a lányt, mint Craig elsőnek gondolta. Persze ez az adott szertartás magiextremitásain nem változtat. A kurta „ó” pedig lassan hal el a falak közt felcsillantva némi sótlan ízt a lány szimpatikus énekhangjából. Ezzel párhuzamosan pedig egy pillanatra a zenekarának neve is átfut a gondolatain. A megdöbbenés lassan fagy le az önjelölt gitárkirálynő arcáról, bár ebben közrejátszhat az is, hogy Craig talán kissé túlságosan is érzelemmentesen adta elő a dolgokat. Ezt követően a kisebb kitörés sem meglepő, ám ezt Craig csupán nyugodt állóvizet mímelő tenger tekintete mögül kémleli szó nélkül. A vizsgaidőszak említése kissé furcsa prioritásokra utal, de ez lehet, hogy csak az ő tanári minőségének szól. Így vagy úgy az idő halad tovább.. a lány pedig tovább ajánlkozik.. ez pedig kissé elrontja az Ausztrál szájízét, még akkor is, ha tudja a szükség nagyúr. S összességében nem volna kifogása a másik meztelensége ellen, mégis nem érzi helyesnek a dolog. Azzal az erős érvvel együtt sem, hogy jelenleg még ajánlani sem tudna hirtelen elérhető közelségben maga helyett mást. Gondolkodóba is esne a rúnamágus, ha csak a lány nem fojtatná.. „Még hogy nem kell tudnia senkinek..” hogy a törvényt nem ismer.. az érthető az a kisebbik baj.. a nagyobb, hogy fura irányba terelődik a beszélgetés. Craig pedig megfelelően határozottan a kezét kitartva maga elé, mintha megálljt parancsolna így szól a lányra határozottan..

-   Na álljon meg a menet.. itt nem a tudásról, vagy a nem tudásról van szó.. egyszerűen ellenkezik a saját elveimmel…  *Kissé megköszörüli a torkát.*
-   Nem szeretnélek pucéran látni.. a tanítványom vagy.. *Bámul maga elé mintha a saját szájából ez az utolsó gondolat megdöbbentette volna. Talán így is volt. Minden esetre mire tekintetét újra a lányra fordította így szólt.*
-   Valami mást kell kitalálnunk, és hidd el ez nem személyes, de egyik diákomat sem akarom ádámkosztümben látni.. *Jelenti ki, miközben kissé felborzolja a haját. S ellentmondást nem sok áron tűrően az elátkozott diák felé tekint. A kihívás számár így e percben adottnak látszik.. alternatív megoldás keresése a „diáklány” meghámozása nélkül.. az elő ráncok már gyülekezni is kezdenek szeme alatt.

Az egykori frontember pár perccel ezelőtt még egyértelműen elhatárolódott a zene-témától, de a kíváncsi diáklány most mégis némi érdeklődést fedez fel a fiú borzas haja alól elővillanó szemeiben. Ezen felbuzdulva pedig korábbi elhatározását félretéve mégis megenged magának egy kérdést a tucatnyiból:
- De miért hagytad abba, mi történt? -bukik ki a lány száján a kicsit talán tapintatlannak tűnő kérdés, amit megérezve Lin még hozzáteszi:
- Persze ha nem akarsz beszélni róla, akkor hanyagoljuk a témát - ereszt meg egy újabb, biztatónak szánt halovány mosolyt. Nem akarta kényelmetlen helyzetbe rángatni Craiget, de a kíváncsian csillogó szemek azért elárulták, hogy csak az udvariasság miatt nem árasztotta még el a kérdéseivel a fiút.
Lin kíváncsisága mögött az évek alatt elterjedt találgatások húzódtak; még ő is emlékezett rá, mekkora port kavart, mikor a sikeres, feltörekvőben lévő banda énekes-gitárosa se szó se beszéd, egyszer csak eltűnt. Persze a média azonnal vadabbnál vadabb elméleteket gyártott, de Lin ezeket sosem hitte el. Úgy gondolta, valami nagyon nyomós érv kellett ahhoz, hogy egy olyan ember, aki ennyire a zenének szentelte magát, végképp szakítson azzal és leléceljen.
Ő maga sosem találkozott még Craiggel az Akadémia előtt, de több barátja is ismerte a kócos ausztrált, és hiányolták. Nem mellesleg a lány kifejezetten szerette is a fiú zenéjét.
Ha a hirtelen közbevágott kérdésnek nem sikerül fenntartani a felszított érdeklődést a srácban, akkor Lin idegesen az ajkába harapva veszi tudomásul az elszalasztott lehetőséget.

A lány megdöbbenését a fiatal tanerő nem gondolja komolynak, pedig Lin nagyon is megrémült. Egyelőre azonban még bele sem gondolt, hogyan is folyhat le egy ilyen rituálé, így magától a szertartástól még nem volt ideje megrémülni. Sokkal jobban leköti most az az „apróság”, hogy anyaszült meztelenül kellene megjelennie Craig előtt.
A hirtelen kifakadása sem látszik különösebben megindítani a fiút, akiben a sorrend kicsi értetlenkedést szül; nem tudja, hogy a beszélgetés színtere és az ő tanár-mivolta befolyásolta a lány prioritásait. Na de ez nem is igazán lényeges.
Lin egyre inkább elkedvetlenedik a semleges hangnem és a semmitmondó reakciók láttán.
Talán jobban tettem volna, ha el se jövök... nem úgy néz ki, mint aki segíteni fog -állapítja meg lemondóan, de azért valahol mélyen még reménykedik, hiszen örök optimista.
Az énekeslány őszintén elmondta ugyan, hogy nem fűlik a foga a pucérkodáshoz, vadidegenek előtt meg még annyira se, mint egy ismerős előtt, de valahogyan ezzel is sikerült ellenkező hatást kiváltania a fiúból. Ajánlkozik... ha a másik fejébe látna, felháborodva tiltakozna a szóhasználat ellen. Neki sem kellemes másoknak könyörögni érte, hogy öntözzék meg csirkevérrel a pucér testét, elég kínos már maga a helyzet is, hogy megátkozták...
Az utolsó mondata láthatóan felháborodást keltett a varázslóban, aki most kinyújtott tenyérrel, felháborodva tiltakozik.
Ó basszus, félreértett... ebből most hogy jövök ki jól? Sehogy... -a lány szíve egyre hevesebben kezd dobogni, ahogyan egyre idegesebb lesz; újból elpirul és hevesen gesztikulálva magyarázkodni kezd:
- Jaj, én nem így gondoltam, én a szóbeszéd miatt mondtam, azt hittem attól félsz! De bocs, ha megsértettelek volna! -hadarja kétségbeesetten az amerikai. Gyanította, hogy legnagyobb igyekezete ellenére is sikerült elvágnia magát Craignél, és ettől egyre nagyobb zavarba jött. Mintha csak az átkos balszerencse uralkodott volna el ismét... könnyű lenne az átok számlájára írni a dolgot, de sajnos nem tehette.
Nem akarják meztelenül látni... Lin ezt teljesen meg tudta érteni. Hasonló esetben ő sem szerette volna magát pucéran látni.
- Hidd el, engem se vonz a lehetőség, hogy mutogassam magam... -vágja rá cseppet durcásan talán, hiszen neki sem okozott nagyobb örömet a lehetőség, mint a varázslónak. Az sem volt valami hízelgő, hogy a másik ilyet feltételezzen róla. Ő csak meg akarta győzni, hogy segítsen rajta, ezért „ajánlkozott” annyira korábban.
- Elhiszem... -feleli bágyadtan, nagyot sóhajtva- Akkor van valami más ötleted? Azt hittem, ez az egy megoldás van, de ha mégis eszedbe jut olyan ahol nem kell meztelenkedni annak jobban örülnék én is -dől hátra végül a széken, pálcáját lassan forgatva gitározáshoz szokott ujjai között körbe-körbe, ahogy Pony szokta a dobverőit.
Annyi érzelem cikázott át rajta az elmúlt körülbelül tíz- tizenöt percben, hogy teljesen kimerült tőle. Úgy jött ide, hogy végre sikerül megoldást találnia és megszabadulhat a balszerencséjétől, de Craig csúnyán keresztülhúzta a számításait és elkedvetlenítette. Plusz még sikerült lejáratnia magát a tanára előtt a rosszul elsült félmondatával. Per pillanat mosolyogni sem volt nagyon kedve, inkább csak fáradt félmosolyra húzott ajkakkal pislogott a fiatal srácra az asztal túlfelén.

*És végül megtörténik.. bár ami azt illeti Craig erre számított a legkevésbé a történtek után. A lány pedig tovább firtatja a dolgokat. Az Ausztrál szúrós pillantással fordul a lány felé, mintha csak a szemmel verés egyik leggyilkosabb formáját próbálná demonstrálni valami magánóra keretén. Craig szemeiből árad düh, és az értetlenség. Mintha csak az üvöltené a lány elé némán. „Ugyan mi közöd hozzá te senkiházi.. hát nem megmondtam, hogy nem akarok erről beszélni..?” Mikor azonban szóra emeli a száját. Az akcentusától ízessé váló szavak nyájasak, és nyugodtak. A dühnek, haragnak nyoma sincs. Olyannyira higgadt, és kimért, hogy a kontraszt tökéletesen közvetíti a másik számára az elfojtott indulatokat, melyek észrevehetetlenül, de mégis körülfonják, és lassan megfojtja a másikat.*

- Hát pedig erről is írtak az újságok.. *Halkul el, s karba fonja a kezeit maga előtt. Aztán újra hosszabb ideig hallgatásba burkolózik. Majd hamarosan a mentegetőzés hangjai törik meg a csendet Craig heves tiltakozása nyomán. Ezzel most beéri a varázsló, ő a maga részéről félreértés ide félreértés oda nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, de valahol kénytelen a másik fejével is átlátni a helyzetet. A lány pedig talán a csend, talán a történtek hatására, de egyre jobban zavarban van. Craig kissé furcsállja ezt is, hisz a színpadi kiállás esetében ez aligha praktikus, de most nem kegyelmez, és nem töri mega csendet. Lassan feltápászkodik az asztalától, és a másiknak hátat fordítva az ablakhoz sétál, ahol továbbra is némán bámul kifelé. Majd láthatóan kissé előredől, a párkány belső felére könyököl, és mindkét kezével a hajába túr. Dühösnek, és gondterheltnek látszik hallhatóan veszi a levegőt, mintha nyugtatná magát. Majd kínzóan hosszú néma percek, és meggondolás után lassan fordul meg, és ökölbe szorított kezével hatalmasat üt a párkányra. A vékony karok fejtette hirtelen mozdulatijesztő színben tünteti fel a varázslót, de nem áll meg ennyinél. Agresszívan suhint a levegőbe mindkét kezével, minek hatására bevágódik az ajtó, és a redőnyök lehúzódnak. Kettőt csettint utána, minek hatására mágiája érezhetően átjárja a szobát, az ajtót védő varázslatok pedig egy csapásra aktiválódnak. Craig idegesen túr a hajába, majd egy újabb suhintással felkapcsolja odabent a lámpát. S egy mély levegőt véve viszonylag nyugodtabb hangnemben szól.*

- Valóban nincs más megoldás.. *Majd a szünet után sápadt arccal gondterhelten mondja.*

-  Mire visszajövök meztelen légy, be kell szereznem pár dolgot a szertartáshoz, mindjárt itt vagyok.. addig lesz időd átgondolni, hogy akarod e.. tényleg.. mert én csak most vagyok hajlandó megcsinálni.. ha akarod feküdj le a földre, nekem mindegy.. nem próbálj meg kimenni.. mert darabokra szakadsz.. vagy ha figyeltél rúnamágián esetleg megpróbálhatsz kimenni, de akkor sem fog sikerülni..

- Jaa.. de persze hiába is próbálkoznál.. mert nem voltál előadáson.. *Fejezi be a gondolatsort meglehetősen ridegen.. majd az egyik asztalán heverő könyvhöz nyúl, és perceken belül homályossá válva a könyvel együtt nyoma vész. A tárgy magába szippantja őt, és végül eltűnik az is.*

 A fiatal varázsló kezdeti érdeklődése már a múlté; a helyében fellobbanó iszonyú harag viszont nagyon is valós, és minden cseppje csak az asztal előtt ücsörgő lánynak szól, aki riadtan veszi tudomásul, hogy ezúttal túllépte a határt... bár a fiú hangja teljesen nyugodt és kifejezetten nyájas, a testtartásából és a megerősödő akcentusából, de még a kisugárzásából is a nyugalom szöges ellentéte ordít a boszorkány felé, aki akarva se követhetett volna el nagyobb baklövést.
Lin a lehető legkisebbre húzza össze magát a széken, miközben saját magát átkozza a butasága és tapintatlansága miatt. Pedig éppen ezt akarta elkerülni, de félreértette az apró érdeklődésszikrákat.
Hogy lehettem ekkora tapló! Pont a legnagyobb bunkóságot sikerült kiejtenem a számon az összes közül, micsoda neveletlen alak vagyok! Pedig pont, hogy nem akartam megbántani vagy... áhh, a fenébe is! Miért nem tudom tartani a számat! -csak úgy cikáznak a fejében a gondolatok, mint az átkok a párbajszakkörön. Lin csendesen fohászkodott érte, hogy nyíljon meg a föld alatta és nyelje el székestől-mindenestől, mielőtt még nagyobb bajt csinál.
Írtak róla az újságok... persze, de régen megtanulta már, hogy csak a saját fülének szabad hinnie, mert a firkászok bármilyen marhaságot képesek igaz dologként beállítani. Legszívesebben megmondaná a fiúnak, mit gondol, de már nem mer megszólalni, és gyanítja, hogy úgyis csak olajat öntene vele a tűzre. Bár már nyitná a száját, nem mer bocsánatot kérni sem.
Craig a  lány zavart magyarázkodására sem reagál, csak ül tovább karba tett kézzel és hallgat. Lin zavara valóban szokatlannak tűnhet, hiszen az évek alatt igazán hozzáedződhetett volna már a számtalan koncerten... de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lánynak sosem okozott gondot több száz ember előtt színpadra lépni, annál inkább volt baja a magyarázkodással. Ehhez járult még hozzá a kócos alak érdektelensége is, ami az átlagosnál hevesebb lánynak teljesen szokatlan volt. Craig sosem volt ilyen az óráin. A zavar legfőbb oka tehát maga a helyzet, és a fiú hozzáállása volt. A boszorkány természetesen nem várta, hogy a tanár majd elhűl a diagnózistól vagy ilyesmi, de azért azt hitte, az esete kivált valami hevesebb reakciót, mint az egykedvű hallgatás.
Az ausztrál hagyja, hogy a csend rétestésztaként nyúljon, majd nagyon lassan feltápászkodik és az ablakhoz sétál, pár pillanatig elnézi a parkot. Majd kezeivel a hajába túrva a párkányra könyököl, egyre hangosabban véve a levegőt...
Linnek összeugrik a gyomra, ahogy a szoba levegője egyre fojtogatóbb lesz a fiú indulataitól. Hirtelen tudja, hogy most valami nagyon nincsen jól, szemöldökei aggodalmasan ráncolódnak össze, ahogy a fiú hátát nézi. Szólni továbbra sem mer, de a pálcával való játszadozást már akkor abbahagyta, mikor a másik felemelkedett ültéből.
Aztán néhány idegőrlő perc után, ami a diáklánynak éveknek tűnik, lassan felemelkedik a párkányról, hogy aztán hirtelen hatalmasat csapjon rá.
Lin ijedten szisszen fel; nagyot ugorva a székben rezzen össze a mozdulatra, de ezzel még koránt sincs vége. A haragos mozdulatok nyomán hangosan bevágódik az iroda ajtaja, a redőnyök lehúzódnak, a mágia felizzik... a lány megrettenve pillant fel a srácra, akit még sosem látott ennyire zaklatottnak. Az valamivel nyugodtabb hangon szólal most meg, de ez nem változtat rajta, hogy egy pillanatig  halálra rémítette a boszorkányt. A varázsló láthatóan gondterhelt, és el is sápad, ahogyan hidegen utasítja a lányt, mit tegyen mire visszajön illetve mivel járhat, ha el akar menni. Végül pedig egy utolsó gonoszságot vágva diákja fejéhez eltűnik a kezében tartott könyvvel együtt.
Lin seperc alatt bezárva találta magát a fiú irodájában.

Ahogy Craig eltűnik a szobából, a lány pár pillanatig moccanni sem tud a sokktól, a megdöbbenéstől. Sosem hitte volna, hogy a mindig segítőkész és alapvetően rokonszenves tanár ilyen is tud lenni. Segélykérően, kétségbeesetten pillantott körül a helyiségben, majd idegesen, a körmét rágva kezdett járkálni az ingatag könyvkupacok között kacskaringózó ösvényeken.
Mit tegyek... mit tegyek most? -mantrázta magában, teljesen tanácstalanul. Legszívesebben azonnal „elmenekült” volna, de egyrészt ez nem lett volna olyan egyszerű, még úgy sem, hogy -Craig véleményével ellentétben- Rúnaismeretről még sosem hiányzott és kivételesen jól is ment neki a tárgy (ez pedig nem utolsó sorban a fiú érdeme is volt). Másrészt szabadulni akart a rontástól, mindenáron.
- Tévedsz, mindig bent voltam... -mondja ki félhangosan, csak a maga kedvéért, majd lassan megjelennek az első könnycseppek az arcán, amiket a tehetetlensége miatt érzett düh és az ijedtség, de legfőképpen a varázsló utolsó mondata szült. Tisztában volt vele, hogy a durvaságával rászolgált a megtorlásra, de nagyon bántotta a rosszindulatú megjegyzés. Nagy levegőket véve próbálta megnyugtatni magát, de ez csak lassan ment neki.
Craig látni fogja, hogy sírtam, ha visszajön -hasít belé a gondolat, így gyorsan elmázolja a sós maszatot az arcán. Gyűlölte, ha látták rajta, hogy sírt.
Örülnöm kellene; megkapom amit akartam -horkan fel keserűen, majd újra visszasüllyed a kétségbeesésbe. Nem így képzelte el ezt az egészet.
A percek teltek-múltak, és a lány még mindig fel-alá sétált az apró szobában, továbbra is tépelődve.
Le kellene vetkőznöm... nehogy még jobban kiakasszam -igyekezett megzabolázni a gondolatait és érzéseit. Azonban ha eddig nem volt különösebb kedve levetkőzni Craig előtt, hát most még a gondolatától is irtózott és még nagyobb zavarba jött tőle, hogy meg kellett tennie.
Mindig is kedvelte az ausztrált; de most félt tőle, és valahogyan csalódott is volt, amiért az így  megrémítette. Ehhez járult még egy árnyalatnyi harag is, amiért képes volt rá.
A lány lassan vetkőzni kezd; a fekete nadrág, a csíkos ruha, a bordó-fekete fehérnemű és a többi ruhadarab egy takaros kupacban végzi a lány székén a pálcájával együtt. Lin még leengedi a haját -nem utolsó sorban azért, hogy el tudjon bújni mögé- majd a piros kabátot a hátára terítve leül a legnagyobb üres foltra a szoba padlóján. Térdeit a melléhez húzva, lábait maga előtt keresztbe téve üldögél, a sírás maradékával küzdve. Karjait összefonja és a térdére támasztja, homlokát a karjára döntve gondolkodik a hideg irodában.
Nyugalom... nem lesz semmi baj... hiszen a tanárom... eddig mindig rendes volt velem -nyugtatgatja magát a boszorkány, aki a megtörtént események miatt most még megalázóbbnak érzi a meztelenségét. Már nem sír -a sírás nem old meg semmit- inkább a patkányt kezdi keresni a szemeivel, így várja az ausztrált, libabőrösen a hidegtől.
Meg fogok szabadulni ettől a nyomorult rontástól, ha a fene fenét eszik is! -szedi össze magát egy kicsit.
Csendesen reménykedik benne, hogy a külhoni varázsló némileg lehiggad amíg beszerzi a szükséges holmikat.

*A rúnamágus irodájában döbbent csend honol. Csupán néha töri meg a zajtalanságot a falban lakó egerek, és rovarok motozása, hol pedig Pete változtat pozíciót a könyvrakások alatt. Néha a szú percegésének zaja is felüti a fejét, de aztán semmi. A pityergés is abbamarad, és lassan a textil is lekerül a nem éppen makulátlan, de sokak számára talán épp emiatt kívánatos testről. A lány pedig leomló fürtjei, és a kabátja rejtekében kuporodik a földre. A széken csüngő „fehérnemű”, és többi ruhadarab ékes mementója a dühödt mágus kirohanásának..

Sokáig nem történik senki, úgy negyed óráig. Az idő pedig rémesen lassan támolyog, mígnem a varázsló”tanár” íróasztaláról, egyik pillanatról a másikra eltűnik egy összetekert pergamen. S hangos zajjal, és robajjal előtűnik a sápadt, és kiégett Craig hóna alatt egy együgyűen nézelődő áldozati tyúkkal. Craig mintha szánt szándékkal féloldalt érkezett volna, hogy ne láthassa a lányt. Ráadásul most sem fordul meg, ezzel is jelezvén. Ha bár dühös, és ingerült esze ágában sincs holmi ócska perverz mániákus szerepében tetszelegni. Ez pedig határozottan felerősíti a korábbi ezek szerint nem csak mímelt erényes magatartását. A biztonság kedvéért azért egykedvűen rákérdez. Sóhajok közepette.*
-   Szóval..? Készen állsz..? *Kérdi, mintha mi sem történt volna, és baráti megegyezés eredménye lenne a kialakult helyzet. Azonban érezhető az is, hogy nem pusztán elfelejteni kívánja a dolgot, hanem csak éreztetni a másikkal a körülmények súlyosságát, ami korábbi lépéseire sarkallta. A választól függően pedig döntéseket hoz majd. Nyilván, ha nemleges a válasz a lány gondjaira bízva a hozott madarat, - aki időközben fel alá járkál, és kotkodácsol az asztalon – útjára ereszti. Azonban, ha a válasz továbbra is beleegyező, még mindig fél oldalt állva így szólna a másikhoz.*
-   Ha még mindig akkor hát legyen.. kérlek vegyél le mindent, ha van még rajtad valami feküdj a földre, és maradj veszteg.. ez el fog tartani egy darabig… *Ha pedig a delikvens továbbra sem tágít suhint kettőt a karjával, és eltünteti az útban lévő könyveket, majd szemeit megdörzsölve a lány felé fordul, hogy akarata ellenére szembesüljön a bizonyára félszegen helyezkedő kerekded idomokkal megáldott lánnyal..*
-   Még mindig nem hiszem el, hogy ezt csinálom..


*Mondja ki, ha így alakulna, és egy határozott mozdulattal megragadná, az asztalon botorkáló madár nyakát, hogy aztán egy mozdulattal kitekerhesse azt. A tollas jószág nyaka pedig némán hanyatlana, le szemei megkövülten bámulnának az enyészet felé. Az Ausztrál egy egyszerű világos színű fa markolatú kést halászik elő az egyik asztalfiókból, majd annak mélyéről lassan előkerül egy krokodil fejét ábrázoló törzsi maszk is. mindkettő az asztalra kerül, míg a varázsló megszabadul felső ruházatától, és félmeztelenre vetkőzik. Lassú léptekkel indul meg a lány felé egyik kezében a madárral a másik kezében pedig a késsel. Amikor pedig egészen mellé érne, a fogait összeszorítva vágná el a madár torkát, hogy aztán az abból kiserkenő vérrel tökéletesen bepermetezze a földön fekvő bizonyára halálra vált boszorkányt. A szertartás pedig kegyetlenül kezdetét veszi. Az állat maradék vérét a lány körül körbe permetezi szét a padlón s a lábával teszi egybefüggővé a vörös vonalakat. Jobbra-balra tapicskolva a vérben.. Végül határozott mozdulattal levágja a madár lábait, a testet pedig a lány lába közé helyezné nagy műgonddal. Eztán kerül fel a krokodilt formázó maszk, és Craig lassan elkezd körbe-körbe járni a lány körül, hol az óramutató járásával megegyezően hol ellenkezően. Ez eltart pár percig, míg végül a csirkelábakat is rázogatni kezdi, és révülten kántálni kezd.
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   Toudènyeman toudènyeman pa ka tounen gade dèyè ou pa kapab wè...
-   ….

*A kántálás egyre hangosodik egyre révültebb, s a lány érezheti, amint a vér lassan forrósodik, a testén egészen pezsegni kezd, a mellei pedig feszülnek, mintha csak ki akarnának szakadni a testéből.. Craig egyre hangosabb, míg végül hirtelen elhallgat, és térdre rogy a földön. Letépi az arcáról a maszkot, és lihegve belemártja a csirkelábakat a földön lévő vérbe, és a mellkasára keni, majd még egyszer utoljára elkántálja, a rigmust és lassan feltápászkodva az asztalához hátrál. Szinte neki esve támaszkodik meg, és a fejét lehajtva szemit lesütve fordul el, mintha valami szörnyűt tett volna.. nem mintha ez maga nem lett volna a megtestesült szörnyűség.. mindösszesen ennyit tud kinyögni magából most.*
-   Ennyi lenne.. kész vagy.. én most elfordulok, amíg rendbe szeded magad..*Majd elfordul, és egészen, és arcát a karjaiba temetve elhallgat. A lány pedig érdekes módon frissnek, és üdének érezheti magát, mintha puha ágyon ébredne.. csupán a vér.. a padló a csirke.. és a felgyorsult események hibáddzanak..*

A földön kuporgó, zaklatott lelkületű boszorkány magányát csak az épület zajai, és a falban, fában megbúvó rovarok halk neszezése töri meg, és persze a nyomtatványok között bujkáló kis rágcsáló zajongása.
A percek ólomlábakon vándorolnak a hűvös szobában, Lin pedig elunva Pete keresését fázósan dörzsölgeti a kabát alól kilógó karját, lábujjai pedig izgatott táncot járnak.
Az őt ért sokk, aminek az arcára száradt sós csíkokat köszönhette, lassan múlófélben van, csak az idegesség marad meg, ami már régi ismerős a lánynak. Amíg a felpaprikázott mágus beszerezte a hiányzó kellékeket, igyekezett hozzászoktatni magát a meztelenség gondolatához... illetve csak most gondolt bele, vajon mi is várhat rá a rejtélyes „rituálé” címszó alatt. Az nyilvánvaló volt, hogy szükség lesz egy áldozati állatra, mégpedig Craig szavai alapján csirkére, aminek a vérével meg kell hinteni őt. De hogy ezek után mi fog történni, arról csak egészen halovány fogalma volt. Az iroda némaságában szárnyalni kezdett a fantáziája; egy képzeletbeli szertartás képei peregtek a szemei előtt, amiben keveredett mindaz, amit a ki nem hagyott előadásokon hallott és amit az amerikai szájhagyomány tartott a voodoo szertartásokról...
Bármi lesz is, ki kell bírnom -határozza el magát a lány. Egyrészt minél előbb szabadulni akart, aminek az egyetlen járható útja az ismeretlen rituálén keresztül vezetett; másrészt pedig tartozott ennyivel a tanárának, aki az elveit félretéve, ha nem is örömmel, de hajlandó volt elvégezni a szükséges ceremóniát.
Eddig jutott a lázas elmélkedésben, mikor is a keskeny íróasztalról előbb egy pergamen tűnik el, majd néhány pillanattal később megérkezik az ausztrál is, karján az áldozatnak szánt tyúkkal.
A lány figyelmét nem kerüli el, hogy a fiú úgy érkezett, hogy ne láthassa őt, és nem is fordul felé. Egészségtelenül tág pupillákkal figyeli a torzonborz alakot, az előbbi harag jeleit keresve rajta. A változatlanul ingerült varázsló nagyokat sóhajtva kérdez rá, még mindig akarja-e a boszorkány ezt az egészet. A hangja nem árul el érzelmeket; úgy beszél, mintha a negyedórával ezelőtti események sosem történtek volna meg.
Lin félszegen bólogat, ahogy elhatározással a hangjában válaszol:
- Essünk túl rajta... -a mondatban érezni lehet egyfajta „már minden mindegy”-hozzáállást is, és természetesen az is nyilvánvaló, hogy Linnek sincs sokkal több kedve az elkövetkezőkhöz, mint a varázslónak.
A fiú kérésére a boszorkány megszabadul a kabáttól is, és immár teljesen fedetlen testtel helyezkedik el a hideg padlón. Előbb csak felhúzott térdekkel könyököl, majd nagy levegőt véve teljesen elnyúlik az időközben eltüntetett könyvkupacok helyén. Egész testében remeg az izgalomtól; szemeit lehunyja, amikor a kócos mágus felé fordul.
Bár a lánnyal valóban bőkezűen bánt a természet, az összhatás -saját véleményével ellentétben- egészen bujára sikeredett. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a látvány nem lesz könnyen feledhető... még egy olyan messzemenőkig tisztességes férfinak sem, mint amilyen az ex-zenész.
A srác egyetlen sima mozdulattal töri ki a tollas nyakát, majd a fiókból előkerül egy méretes kés és egy szépen faragott maszk is.
Biztosan sokszor csinálta már -ötlik fel a gondolat a lányban a szakavatott mozdulat nyomán; szemét szorosan lehunyja, hogy ne kelljen látnia a szárnyas élettelenül lógó tetemét. Még a fejét is elfordítja, csak a ruha zizegésére és a fiú közeledő lépteire néz fel újra.
A lány kék szemeiből ijedtség süt; a félmeztelen alak láttán mellkasa egyre hevesebben emelkedik és süllyed, hangosan, kapkodva szedi a levegőt; kezei ökölbe szorulnak a teste mellett, de engedelmeskedve a korábbi utasításnak, nem mozdul.
A kés megemelkedik a hozzáértő kézben -a bozorkány még emlékezett rá, milyen hideg volt- Lin pedig újra lehunyja szemeit és ajkába harapva, összevont szemöldökkel fordítja el a fejét ismét, mielőtt még a fegyver lecsaphatna. A formás test összerándul, ahogy a még meleg vér a tejfehér, hamvas bőrre hull; a fakó háttéren még élénkebbnek tűnik a vöröse. A boszorkány csendesen tűri, hogy beborítsák a madár vérével. Szemeit csak akkor nyitja ki újra, mikor a varázsló mellé ereszkedik, hogy a megcsonkított állatot a lábai közé helyezze. A diáklány összerezzen, ahogy a fiú hűvös keze a vádlijához ér; immár nem csak a hidegtől, de a másik érintésétől is megborzongva fekszik tovább, mozdulatlanul. A mágus érezheti a finom remegést, mely a lány sajátja az események alatt.
Ezután felkerül a krokodilmaszk, és a tanár lassan körbejárva az elátkozott nebulót, kántálni kezd. A fiatal lány ismét lehunyja szemeit; a rigmust nem érti, csak a szavak zenéjére figyel, ahogyan a kántálás egyre erősödik, míg végül a testére öntött vér melegedni kezd, szinte már égeti a fehér bőrt, pezsegve engedelmeskedik a mágia erejének. Mikor Lin már azt hinné, tényleg megégeti a vörös permet, Craig térdre rogy mellette, a tollas levágott lábait a kiontott vérbe mártva egy keveset a mellére ken belőle, s még egyszer utoljára elkántálja az ismeretlen sorokat.
A lihegő ausztrál lassan tápászkodik fel diákja mellől, majd szinte nekitántorodik a zsúfolt íróasztalnak. Szemeit lesütve, fejét elfordítva áll ott, mintha a kívánatos női test helyett valamilyen istentelen szörnyeteg feküdne előtte...
- Ennyi lenne.. kész vagy.. én most elfordulok, amíg rendbe szeded magad... -nyögi ki nagy nehezen, aztán arcát tenyerébe temetve fordul el teljesen a vörösbe öltöztetett lánytól.

Lindsay csak lassan tápászkodik fel; végignéz saját csirkevértől pirosló tagjain, majd elfintorodva indul a pálcájáért.
A hónapok óta kísértő nyomasztó érzés már a múlté; a lány felszabadultnak, kipihentnek érzi magát, mintha csak hosszú ideig tartó betegségből lábalt volna ki. Valamilyen szinten így is volt.
Egy egyszerű bűbájjal megszabadul a varázslat nyomától -valahogy mintha a pálca is kezesebb lenne most- majd öltözni kezd, kicsit még most is remegő kézzel.
Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a félelem alaptalannak bizonyult. Kicsit el is csodálkozott rajta, mikor a fiú szólt, hogy felöltözhet. A felhalmozódott adrenalin csak lassan ürül ki a szervezetéből, így a remegés is csak lassan csillapodik.
A lánynak nem esett bántódása; a varázslót viszont mintha komolyabban megviselte volna a procedúra, mint az átok szenvedő alanyát. Lin a lehető leggyorsabban öltözik fel, de mindeközben vegyes érzelmek kavarognak benne.
Immár értette, miért ódzkodott úgy a férfi az egésztől, a másik testtartása pedig egyértelműen mutatta azt, amit a lány már így is tudott; a fiatal varázsló önmagával hasonlott meg, mikor teljesítette a lány kérését és segített rajta. A szikár alak olyan esendő, olyan megtört volt, ahogy az asztalnak támaszkodva várt, hogy a boszorkánynak megesett rajta a szíve.
Miattam érzi magát rosszul -csendül fel az önvád a lány fejében, aki két érzelem között vívódott. Alapvetően kedvelte a fiatal mágust, és nem akarta így látni. Ugyanakkor az ausztrál halálra rémítette a dühödt kirohanásával és megbántotta a szúrós megjegyzésével...
Minimum egy köszönömmel tartozom neki -de a lány tudta, hogy valójában sokkal, de sokkal többel tartozik a másiknak, aki miatta adta fel az elveit. Mindemellett a fiú tökéletesen lovagiasan viselkedett vele az este nagyobbik részében.

A lány végül tétován lép a neki háttal álló, félmeztelen alakhoz, forró tenyerét óvatosan nyújtja a tanár felé.
- Craig... -szólítja halkan, ahogy apró tenyere a fiú vállához ér.
Nem kérdezi, hogy jól van-e -nyilván nincs jól- csak nagy, hálát sugárzó szemekkel néz a másikra, amíg a megfelelő szavak után kutat.
- Ne úgy gondolj rám, mint a diákodra... hanem mint elátkozott boszorkányra, akin te, az egyetlen elérhető voodoo szakértő, segítettél. Semmi rosszat nem tettél, éppen ellenkezőleg... -próbálja elmondani, ő hogyan látja a történteket, hátha ez segít valamennyire megbékíteni a borzas figurát az eseményekkel.
Lindsay számára is hihetetlen volt, hogy valamiféle belső kényszer hatására vigasztalni akarta azt az embert, aki nem sokkal ezelőtt megijesztette és megbántotta, de így volt. A lányt gyötörte a bűntudat, amiért faragatlan volt a másikkal, a varázsló mégis miatta hozott ekkora áldozatot.
Hihetetlenül kék szemeivel a hasonlóakba néz. Még mindig nem tudja pontosan, mit is szeretne mondani. Egyszerűen köszönje meg? Ezt túlságosan kevésnek érezte. Mondja el, mennyire sajnálja, hogy miatta kényszerült ilyen nehéz döntésre a mágus? Kérjen bocsánatot az egészért? Valahogy ezt sem tűnt a legjobb megoldásnak. De talán a fiú majd a segítségére siet.

*Az Ausztrál lihegve támasztja ütött kopott íróasztalának oldalát, miközben hol sírontúliakat sóhajt, hol pedig, már szinte felnyög. Mélyen a hajába túr, és láthatóan a saját fejbőrébe mar fokozatosan. A lány neszezése nem igen befolyásolja, a szinte haláltusáját vívó varázslót. Legalább is a látszat erre enged következtetni. Egyre jobban összegörnyed, majd végül elernyedt testtel liheg tovább. Tisztában van vele, milyen látványt nyújt, és nem képes változtatni rajta. De valójában ez cseppet sem zavarja. Nem szégyelli magát cseppet sem a történtek miatt, hisz tudta előre mi fog következni, és ezt hamarosan kénytelen lesz megosztani a másikkal is. Nem teheti meg, hogy elhallgassa ezt a részletet. Egyszerűen nem. Ráadásul képtelen is magában tartani, de ami a legjobban kedvét szegi, az a tény hogy tudta előre, de valamiért felülkerekedett a segíteni akarás. Még ha olyannyira gyűlölte is azt, amit egykor mindennél jobban szeretett. Talán senki nem ismerte nála jobba a kudarc élményét, és többek közt ez vezette, míg elvállalta a dolgot. S számolt ugyan a következményekkel, most mégis elesett, és saját magához hűnek maradni kénytelen, így szenvedésre kárhoztatott újra.

Mikor tanárnak állt megfogadta, hogy minden körülmények között mindig segít mindenkinek, de mit nem adott volna most érte, ha egy tapasztalt Bokor van a közelben.. Na de erről ennyit. Továbbra sem fordul háta csupán fülével követi, a rendeződést, és amint a másik lassan feltápászkodik. Craig hallja a másik közelségét, de a fémesen hideg vállakon alig érzékelhető a másik érintése. Talán Craig valóban csak a hangra figyel, és a tapintásban nincs része. Craig nem fordul mega hangra az asztal felé fordulva a földön gubbaszt, görcsöl, hol feszesen, hol ernyedten. A lány szavai pedig kedvesek, mely jelen pillanatban drasztikusan megnehezíti helyzetet. Buj képek sokasága tódul Craig agyába, mellyel igencsak nehezére esik megbirkózni. A kezei ökölbe szorulnak, és mintha szándékosan még jobban megfeszülne a csontjai láthatóvá ijesztően tapinthatóvá válnak. A lány szavaival kapcsolatban nincs mondanivalója sokkal inkább valami mást.

Kissé felemeli a fejét, és a kezét kinyújtva csettint, minek folyományaképp az egyik a szoba sarkában álló könyvkupac tetején lévő, zöld kötéses iromány felcsapódik, és mintha csak egy fuvallat tenné, az egyik oldalból kiszakít egy jónagy részt, majd a varázsló kezébe sodorja. Craig a papírt nyújtva a lány felé így szól teljesen háttal kissé megremegve hangjába riasztóan csendülő belső csenddel.*

-   Vidd ezt, és olvasgasd.. erről majd csak a szemeszter végén lenne szó..
-   Menj azonnal! *Parancsol a lányra, ezúttal csak pusztán határozottan.*
-   Szívesen..! *Teszi hozzá halkan, majd az asztalra csap kínjában, mire az iroda ajtaja nyomban kitárul utat engedve a lánynak. Aki bizonyára rögvest távozik.. Hogy mikor tanulmányozza át a Lucas Radebe Macquarie neve által fémjelzett jegyzettöredéket, azt nem tudni biztosan, de ha megteszi a következő lábjegyzet részre lehet figyelmes..*

„… de vigyázz, ha a szertartást jól ismerő, de nem avatott személy kívánja elvégezni, az átok nem oldható fel teljesen, csak a megtisztítani kívánt személyen. A szertartás vezetője ekkor fokozott kockázatot vállal, hisz az átkozott átoktalanná válik, azonban a pagan új testet ölt kísérő kapocsként, és szinte kielégíthetetlen szexuális kötődésre sarkallja az instruktort az alany iránt. Jobb az ilyen eshetőséget elkerülni, és a szertartást ismerő felszentelt papot választani, mely büntetés nélkül hajthatja végre a szertartást, és semmisítheti meg az átkot. Másfelől a pagan egy..”

Lin elfoglalt ugyan a ruháival való küzdelemmel, ráadásul éppen háttal áll a mágusnak, de a kócos tanerő felől jövő sóhajok, és a szűnni nem akaró lihegés aggodalommal tölti el a lassacskán teljesen felöltözött leányzót. Végül a fiú már teljesen összegörnyedt testtartásban, az asztal előtt kuporog, mire a boszorkány megfordul és megszólítja.
Milyen hideg a bőre! Normális ez?  -ötlik fel a lányban, ahogy a tenyere a hűvös vállra simul.
- Tudok valahogy segíteni? -teszi fel reflexből a naiv, de őszinte kérdést, miközben kissé megszorítja a kínban lévő ausztrál vállát és kicsivel közelebb hajol a sráchoz. A hangja bátortalan, de a kérdést komolyan gondolta.
Lin nem csak a fiú hidegségét érezte szokatlannak, hanem azt is, hogy az érintésére nem is reagált, csak a hangjára figyelt fel az előbb. Valami nem stimmelt ezzel az alakkal, és ez egyre jobban kezdte érdekelni a lányt, ugyanakkor kicsit meg is rémítette.
A boszorkány engesztelő szavai nyomán Craig karja megfeszül; a lány automatikusan elengedi a fiú vállát a mozdulatra. Fogalma sincs róla, mit szabadított el a fiú fejében a másik számára alig érezhető, szellő simogatásánál is finomabb érintés. Lin azt hiszi, most is valami visszavonhatatlanul rossz dolgot csinált. Csak nézi a földön görnyedő alakot és nem tudja, mit is kellene tennie.
Azonban ekkor a varázsló kicsit összeszedi magát, csettint, a mozdulat nyomán pedig máris a kezében terem egy megcsonkított oldal egyik fele, amit most Lin felé nyújt. A boszorkány elveszi a kitépett lapot, de közben továbbra sem veszi le a szemét a fiúról, akinek a hangja teljes nyugalommal csendül, ami még az állapotánál is furcsább a lány számára. Lin enged a parancsnak, és egy halk „köszönöm” után tétova léptekkel indul kifelé, magához véve maradék holmiját.
Remélem nem lesz baja... -szalad át a lány fején, amíg egyre gyorsuló iramban szalad lefelé a lépcsőn, útközben rángatva magára a kabátot. A kitépett fecnit még mindig a kezében szorongatja...

***

Körülbelül három hét telt el a félresikeredett események óta. Megérkezett az igazi tél, az első hó, és a diákok legnagyobb bánatára a vizsgaidőszak is. A tantermek elnéptelenedtek, az emelet folyosója ellenben időről időre megtelt könyveket lapozgató, magukban lázasan motyogó vizsgázókkal, akik még az utolsó pillanatokban is pálcamozdulatokat és rég elfeledett varázslók metódusait gyakorolták. A mai nap a tanári folyosó viszont kihalt volt; csupán egy lány várakozott Craig irodája előtt, halkan dudorászva.
Lin az ajtóval szembeni falnál ült, felhúzott térdére vaskos kötet támaszkodott. Éppen a rúnák megtalálásának történetét olvasta újra, immár sokadjára. A körömrágás, és az izgalom ami okozta, kivételesen nem a vizsgának szólt, hanem inkább a vizsgáztató személyének.
A boszorkány az átok levétele óta nem találkozott a kócos ausztrállal -az valahogyan mindig elkerülte- most viszont nem volt menekvés: szóbeli vizsgát kellett tennie Craignél Rúnaismeretből.
Lin, bár előtte volt a rúnaszótár, nem figyelt a könyvre; ábrándosan meredt az ajtóra, baljában a pálcáját, jobbjában pedig egy összegyűrődött papírfecnit forgatott...
A papírdarab Lucas Radebe Macquarie munkájából származott, és volt benne egy különösen érdekes lábjegyzet is. Ez a pár soros megjegyzés meglehetősen sokat foglalkoztatta a lányt, mióta hazaérve az ominózus esemény  után, egy forró zuhannyal és egy bögre teával később elolvasta az irományt. Akkor még nem tulajdonított nagy jelentőséget a lábjegyzet felvázolta lehetőségnek; ám az, hogy a fiú feltűnően kerülni kezdte az utóbbi pár hétben, mindenképpen aggodalomra adott okot. Lin pedig, bár nem tudta, mennyire számít avatottnak a voodoo mágia terén a másik, kezdte gyanítani, hogy a korábbi mindig barátságos fogadtatás hirtelen megszakadása egy okra vezethető le.
Craig nem felszentelt pap és félresikerült a rituálé...
A lehetőség egyszerre borzasztotta és vonzotta is a lányt; egyrészt szörnyű volt a tudat, hogy az átok tovább él, és már nem őt, hanem a varázslót sújtja, ráadásul az nem tehet semmit a vonzalom ellen. Másrészt viszont vonzó is volt a romlott mágia kínálta lehetőség; a lány nagyon is jóképűnek találta fiatal tanárát, a tudat pedig, hogy a másik most talán inkább férfiszemmel, és nem tanárként tekint rá, megmagyarázhatatlan bizsergéssel töltötte el a boszorkányt.
Eddig jutott az elmélkedésben, amikor az ajtó nyílt, a csoporttársnője pedig borús arccal lépett ki rajta.
- Na, mi volt? -tápászkodik fel az amerikai, leporolva kigombolt, csinos fekete talárját.
- Ne is kérdezd... jövő héten újra jövök -panaszolja letörten a szőke boszorkány, majd az ajtó felé int- Megvárjalak?
- Nem, nem kell, köszi. Akkor szerdán találkozunk Transzfiguráción! -mosolyog a lányra Lin, majd nagy levegőt véve nyit be a már ismerős irodába.
Aki bújt, aki nem... -ötlik fel a fejében a bújócska kezdőmondata, megmosolyogtatva a diáklányt.
- Hello Craig! -köszön vidáman, magabiztosan -hiszen a Rúnamágia egészen jól fekszik neki- miután becsukja maga mögött az ajtót. A lány fekete haja laza konytyba van tűzve, elöl sötétpiros hajpánt színesíti a képet. A jó szabású fekete talár alatt mélyebb kivágású, elöl gombos ruhát visel, természetesen az elmaradhatatlan sztreccsnadrággal és a magasabb sarkú csizmával együtt. A lány csinos; de hát vizsgázni jött, így ennek nem érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani. Vállát egy nagyobb táska húzza le -benne a rúnaszótárral- baljában a pálcája. A papírdarab időközben szintén eltűnt a táska egyik zsebében.
Kíváncsian várta, hogyan fog viselkedni vele az ausztrál.

[***]

***

-   Nos hallgatlak.. *Csendült fel a nyugodt, de mégis határozottan éles akcentus, a szűk kis irodában. Majd percekig csak dermedt csend honol. Az odabent gubbasztó vizsgázó eleinte nem igen tudott megszólalni, majd lassan megeredt a nyelve, bár őszintén szólva Craig véleménye szerint nyugodtan magában is tarthatta volna a megosztani szánt gondolatokat.
Pontosabban szavakat, hiszen gondolatoknak aligha voltak nevezhetők azok a töredékek félmondatok, melyeket a vizsgázni igyekvő lány emlékei kormos tárnájából előhalászott. Craig mélyet sóhajtott mire a vizsgázó kissé megszeppenve elhallgatott. Craig sosem buktatott meg szívesen senkit így ezúttal sem adta olcsón az 1-est. Ahogy mondani volt szokás. Az is csak egy osztályzat, amiért így vagy úgy meg kell dolgozni. Így hát a zavartan hallgató hallgatóhoz fordult kérdőn.*

-   Mentőkérdés?? *Húzta fel szemöldökét kíváncsian ajánlkozva, mire a lány kissé félve ugyan, de igent hebegett. Erre pedig hangzott is a kérdés maga.*
-   Nos akkor a kettesért hadd halljam a Futhrak első három karakterét visszafele olvasva.??! *Érkezett a kérdés. Hiszen a tárgyal kapcsolatos ennél alapvetőbb dolog nem igen jutott eszébe. Nem tudni ezt kissé olyan, mintha oroszul akarnánk szakácskönyvet írni a cyril betűk ismerete nélkül. Azonban így, vagy úgy semmi felelet nem érkezett csupán egy egyre inkább elszontyolodó ábrázat kerekedett. Mire az Ausztrál csak fáradtan intet.*
-   Ezt legalább az átértelmezett ABC-t jövő hétre kérlek..  *Mondta, majd az ajtó felé biccentett.*
-   És küld a következőt! *Mondta, miközben a másik távozott, ám ekkor még nem gondolta bár ne tette volna ilyen könnyelműen, hisz hamarosan nemkívánatos vendég érkezett, ám ezúttal a szó puszta retorikai értelmében. Hisz fizikálisan nem is tudott volna ennél a jelenségnél kívánatosabbat elképzelni a kócos átoktörő. Ki önnön hibáján kívül sodródott átkos vizekre, és most kénytelen szembesülni akaratlan vonzalma tárgyával.

Amint betoppan, Craig orra megtelik a mámorító illattal, ami ebben a percbe akár tömény rothadó hús szaga is lehetne, hisz nem a valós tényezők irányítják az érzékeket. Ám erről szó sincs, az illat kellemes a keblek hatalmasnak tetsszenek a nadrág túlontúl feszes. Mindezek együtt elképesztő nyomást gyakorolnak a varázslóra. Craig pedig csak egyszerűen, és fájdalmasan felnyög.*

-   Ez egyszerűen nem lehet igaz.. *Majd arcát a tenyereibe temetve lehanyatlik az asztalra egyúttal szándékosan is megvonva magától a látványt. Vajon nem olvasta volna a jegyzetet.. vagy ha mégis miért van itt.. nem használhatja ki a helyzetet.. ezt nem feltételezi magában, miközben arcát az asztalhoz szorítva szenved az egyre felkavaróbb helyzettől. Erősen beletúr a hajába, majd így szól, de a világért sem nézne fel. Úgysem látna mást csak ringó csípőket, orbitális melleket, megannyi olyan hívogatóan valótlan dolgot, melyre most aligha van szüksége.*
-   Kérlek mondd, hogy nem olvastad el a jegyzetet, és csak azért vagy most itt.. *Nyögi az Ausztrál saját dugájából, ám a hangvétel sokkal inkább arra emlékeztet, hogy. „Zárd be az ajtót, és kezdj el levetkőzni.” Pontosabban az ezzel vívott keserves harc kínja testesül meg benne..

A fogadtatás ugyanolyan rideg, mint amennyire érzéketlen volt a fiú a legutóbbi alkalommal. Craig köszönés helyett hangosan, fájdalmasan nyög fel, miközben tenyerébe temeti arcát és az asztalra hajtja kócos fejét.
Köszi szépen, én is örülök, hogy látlak... -villan át a lány agyán a reflexszerű, ironikus válasz, de szerencsére még idejében lakatot tesz a szájára, így csak a kék szemek árulkodnak a Lin nyelve hegyén billegő felelet milyenségéről.
Lin látta, hogyan mérte végig a varázsló mikor belépett a szűkös kis irodába, és a mágus ezzel szavak nélkül is megválaszolta az énekeslányban felmerült néma kérdést.
Tehát igazam van...  -kerekednek el a leányzó szemei egy kicsit, miközben a fiú a hajába túr, és még mindig az asztalon nyugtatva fejét, újabb barátságtalannak tűnő mondatot ereszt meg a lány felé. Lin pedig most már biztosan tudja, mi az oka a „bujkálásnak” és a rideg fogadtatásnak, amit most a borzas srác is megerősít a szavaival.
- Olvastam a jegyzetet -bólint a lány, miközben közelebb lép a már ismerős székhez- De most vizsgázni jöttem. Gondolom, a semmire nem adsz jegyet, én meg nem szeretnék megbukni abból a tárgyból, ami eddig a legjobban megy... -jelenti ki megkopott mosollyal, miközben leül a fiú elé. Lindsay érezhetően gyorsabban szedi a levegőt, ahogy Craig közelébe kerül; bár a másik szavai hűvösek voltak, a hangnemből pont ennek az ellenkezője sütött.
Ha ennyire nem akar a közelemben lenni, miért nem üzent, hogy vizsgázzam máshogyan, vagy másvalakinél? Tudnia kellett volna, hogy valamikor jönni fogok -morfondírozik egy pillanatra a diáklány, miközben megigazítja a talár hajtókáját.
- De ha már úgyis itt vagyok, akkor kitalálhatnánk valamit erre is -mutat felváltva Craigre, majd önmagára, nagyokat pislogva- Még másfél évig nem kerülgethetjük egymást folyamatosan... nem lehet valahogy megtörni a pagant? -pillant a fiúra ismét, kezét az ölébe ejtve. Bár az ilyen bonyodalmak megoldására csak egyetlen módszert tudott elképzelni...
Lin kezdte úgy érezni, hogy a Craiggel való találkozásai valami morbid törvényszerűség alapján mindig tanácstalanságba torkollnak. A mostani alkalommal ismét két dolog viaskodott benne, ahogy lábait keresztbe téve várta a másik válaszát.
Tudta, hogy a fiú már a meztelenséggel is nagyon nehezen birkózott meg. Azt is tudta, hogy a másik talán az eddigi legtisztességesebb férfiember, akivel eddig találkozott; el tudta képzelni, micsoda feszültséget gerjeszthetett Craigben az átalakult átok... a lányban ismét bontogatni kezdte szárnyait a bűntudat.
Miattam kerültünk ebbe a hülye helyzetbe. Én sodortam bele őt is, és most ő issza meg a levét az egésznek.
Azonban ez csak az érem egyik fele; valami sokkal rosszabb, Lin és valószínűleg az ausztrál számára is ijesztőbb gondolat sejlett fel a lány fejében. Ez pedig a másik számára is egyértelmű lehet a cseppet elnyílt ajkakból, és a lány mellkasának hevesebb emelkedéséből-süllyedéséből. A szaporább pulzus oka pedig nem volt más, mint a vágy.

Lin sosem volt a legnépszerűbb barátnőjelölt, minden hírneve ellenére sem, és ennek köszönhette a lassan évek óta tartó absztinenciát, bár természetesen volt már dolga férfival élete során. A kialakult kutyaszorító pedig titokban felcsigázta a lányt. Most biztos volt benne, hogy a másiknak nem lenne kifogása ellene, a srác addigi kedvessége pedig eleve indukált egyfajta rokonszenvet és kötődést. Persze az is közrejátszott, hogy az Akadémia diáklányainak nagy része nem csak azért járt Craighez órára, mert érdekelte a Rúnamágia... így Lint is megragadta egy kicsit az óceánkék szemek, és a sötétarany tincsek összhatása. A lánynak tetszett a varázsló, és ez az érzés most, a megtörtént események fényében felerősödött.
Az amerikainak sosem voltak ínyére az egyszeri kalandok, nem is volt még rá példa, hogy ilyenbe bonyolódott volna, de most... most úgy érezte, nem lenne kifogása az ellen, ha a varázsló közeledne hozzá. Kezdeményezni nem fog, ahhoz túlságosan erős volt a bűntudata és a neveltetése is túlontúl tisztességes volt hozzá, hogy kihasználja a helyzetet; azonban ha a másik közeledne felé, nem valószínű, hogy ellenállna neki.
Valahogy megoldást kell találnunk, mert kettészakadok! -sóhajt fel gondolatban a lány.
A szoba levegője pedig valami teljesen oda nem illővel telik meg: alattomosan a fiúra támadó vibrálás ez, ami a cserediák felől sugárzik, annak akaratán kívül, bár ahogyan Craig, ő is ajkába harapva próbál úrrá lenni az érzelmein és vágyain.