+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Roxmorts
| | | | |-+  Három Seprű
| | | | | |-+  A középső asztalok
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A középső asztalok  (Megtekintve 7839 alkalommal)

Angela J. Sirett
Eltávozott karakter
*****


Szadista epergerilla | 7. | D.S. | fogó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 05. 18. - 17:15:53 »
+1


- Csupán érdekelt - mosolygott a lány kurtán, miközben a férfi nevéről csevegtek. Maksim? Nem sűrűn hallotta ezt a nevet, így először egy kicsit furán hangzott a lánynak, de csak bólintott, mintsem megjegyzést fűzött volna hozzá.
Angie itta Max szavait, ahogy a könyvéről fejtette ki véleményét és meglepődését. Nem is szólt, csupán hallgatta az elemzést, azonban pislogva kapott a fejéhez, amikor a férfi egy könnyed kis kérdést intézett hozzá. A sok emlék közül próbált előcibálni valami ütőképeset.

- Hmm, kedvenc részem? Nekem egy igazán lényegtelen részecske tetszett meg igazán. Megjegyzem, rossz szokásom, minden piciny részletben meglátni a jót... Szóval a kedvenc részem az volt, amikor egy részt ejtettél Tudjukkiről és ahogy elárultad róla a véleményed. Ez nagy bátorságra vall, illetve szimpatikus volt a nézeted -  magyarázta a baromságnak tűnő, eseménytelen cikkelyt a regényből miközben várta, hogy hogyan reagál beszélgetőpartnere a rendelésére. Nem is számított másra a pasastól, mint amit kiejtett a száján.- Akkor várom az elismerését - kacsintott a Roxis lány a kijelentésére, ami egy plusz izgalmat adott az italozgatásnak. De nem akarta túlzásba se vinni, feleslegesen berúgni, megszégyeníteni magát értelmetlenségnek látszott, ezért eltervezte, hogy csak mértékkel iszik.
-  És mond csak, milyen itt az élet? Unalmas? Mámorító? Fogadni merek rá, hogy legalább annyi hülye szabály van itt is, mint a Durmstrangban… és ti is alig várjátok, hogy megszeghessétek őket- érdeklődött a férfi, ami Jessiet kissé meglepte, hisz úgy gondolta, ilyen kisstílű dolgok nem érdeklik az ipsét. De ez igazán kellemes meglepetés volt részéről.
- Természetesen van egy rakat szabály, de én sajnos azon sokak közé tartozok, akik nem túl értelmesek és gyönyörűen átlimbóznak az előírások alatt- vigyorgott veszettül, ahogy eszébe jutott az a sok csíny, amit teljes véletlenül megejtett pár eszeveszett jó barátjával. Az emlékek hatására egy íves mosoly jelent meg az arcán, miközben hallgatta Max beszámolóját első szabályszegéséről.
- Fú, emlékszem, hogy be voltam tojva, amikor először tettem rossz fát a tűzre.
Jessica még most is érezte az izgalmat az ereiben, ami átjárta, az első alkalommal. Felkuncogott az emlékre. Maga előtt látta a trollnyálkán csúszkáló iskolaelsőt, aki gyönyörű piruettbemutatóval zárta le eszményi műsorát.
Időközben megérkezett a pia. Felemelte a pultról az alkoholt, egy pillanatra farkasszemet nézett a nedűvel, majd Maxxel koccintva meghúzta az italt. Kissé marta a torkát, de inkább az ízhatásra koncentrált, sóhajtott egyet és levágta a poharat az asztalra.
A következő jelenet a férfi reagálása volt, amint Ang egy mugli finomságnak titulálta. A lány látta az ürge arcán a meglepettséget, s örült, hogy a tippelés is célba ért. Ám, ahogy Max gyors csókot nyomott Angie kezeire, egy kissé elbizonytalanította. Azon gondolkodott értelmes lenne- e egy reménytelen flörtöt kezdeményezni egy nála jóval idősebb személlyel. A józan ész diktált, így hát a nemleges választásnak adott teret. Így gyorsan elhúzta kezét, s elpirulva, kislányosan mosolygott.
Hirtelen nem tudott mit mondani, viszont hallgatni sem akart, viszont az előbbi jelenet, kissé kínos volt számára. Pont jókor jött Mr Domogarov érdeklődése Jessie iránt. A lány kissé elpirult, majd belekezdett, hogy röviden összefoglalja életét:

- Fú, nem könnyű igazán magamról beszélni, mivel képes vagyok a semmiről is órákat áradozni. De igazán röviden csupán annyi, hogy én egy átlagos lány vagyok, átlagos élettel, aki belekeveredett a jó- és rossz harcába, ezzel ezernyi küzdelmet megvívva élete során. Semmi lényeges...
Nem volt kedve az életéről beszélgetni, nem volt benne semmi érdekes, legalább is ő igazán úgy érezte. Miről beszélhetett volna? Egy átlagos gyerekkorról vagy arról, hogy mennyire züllötté vált a családja, vagy arról, hogy két igazán fontos ember halálával minden megváltozott? Ezek a témák nem illettek igazán egy kocsmai hangulathoz, illetve nem volt kedve sajnáltatni magát, nem volt kedve szomorkodni sem. Pedig egy pillanatra megsajdult a szíve, ahogy a kistestvérére gondolt, de elhessegette a képet és Maxre emelte a tekintetét:
- Szóval semmi elismerésreméltó nincs velem kapcsolatban. Egyáltalán miért érdekel?
Naplózva

Max Domogarov
Eltávozott karakter
*****


Drága vodkás rosszbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 05. 23. - 20:31:23 »
+1

Angie


- Bátor? Kösz, bár a lektorok szerint nem volt valami jó húzás... először ki is akarták venni -fűzöm hozzá a monológhoz, miközben felidézem a szitut. Rég üvöltöztem már olyan jót.
- Érdekes, mindenki másnak vagy az eleje tetszett, vagy a börtön -mutatok körbe pipás kezemmel, majd visszadugom a számba az eszközt és tovább rontom a levegőt. Az újságírók persze sokszor emlegették azt a pár sort, de őket igyekeztem lerázni, amikor csak lehet- ezek szerint te is rokonlélek vagy?
Azt mondja, lehúzza. Tényleg belevaló csaj, ha megteszi. Majd meglátjuk...
- Szóval te is szabályszegő vagy? Üdv a klubban -nyújtok kezet vigyorogva- de nem hiszem, hogy dinka lennél. A szabályok kijátszásához sokkal több sütnivaló kell, mint a betartásukhoz. Igazából mi kópék sokkal dörzsöltebbek vagyunk, mint a többiek -a kijelentéshez komolyan bólogatok, majd nagyot kacsintok a bakfisra. A lényeg az ideológia, mindig ezzel a hájjal kenegetem a kis lelkemet. A biztonság kedvéért még a combját is megpaskolom.
- És mondd csak, neked mi van már a rovásodon? - érdeklődöm cinkosan. Talán itt máshogy keverik a sz.rt mint a Durmstrangban, meg én se mostanában voltam már kis taknyos. Az angyalka mély hangon kuncog, nekem meg libabőrös lesz tőle a hátam. Remélem, mással is ki lehet csikarni ezt a hangot, mint a szabályszegések emlegetése.
Megjött a szesz. Rosie mindkettőnknek töltött, aztán visszaindult a pult túlsó felére, kezében az üveggel.

- Hová viszed, te habókos nőszemély! -szólok utána, mire ő megtorpan és úgy néz rám, mintha egy pohár tejet kértem volna a szokásos vodkám helyett.
- Hozd csak vissza szépen, úgy ni! -bólogatok, ahogy a tyúk visszatolat hozzánk. Kiveszem a kezéből és az asztalra teszem a világ harmadik legszebb dolgát, -egy pár méretes csöcs után- éppen csak nem cirógatom meg.
- Na zdorivjá! Egészségedre! -koccintunk, aztán lesem, ahogy a kislány lehúzza a piát, majd a kézcsók után piros lesz, mint a pipacs. Talán túlzás lett volna? Kit érdekel, akarom ezt a libát és kész. Ilyenkor k.rvára nem vagyok beszámítható.
- Nem? Pedig ti nők igazán jók vagytok benne az eddigi tapasztalataim alapján - úgy issza a vodkát, mint az igazi vizet, oda meg vissza van a könyvemért és még magáról se szeret beszélni; ilyen mocskos nagy mázlim nem lehet.
- Mondd csak, sok átlagos gyerkőc keveredik bele ilyesmibe? - rázom meg kétkedve a fejem- Nem, tényleg nem lényeges... - túljátszott flegmasággal legyintek, majd kiürítem a poharat. Max kontra vodkás üveg, 2:0.
- Azért nekem el kell ismernem, piszkosul jól nézel ki -jelentem ki ellentmondást nem tűrően, egy minden eddiginél sűrűbb és illatosabb füstpamaccsal megtoldva a dolgot.
- Még egy kör? -teszem fel a kérdést, majd észreveszem, hogy valami nem stimmel. Azok a zöldek mintha nem ragyognának már annyira.
- Miért ne? Éppen ihletet gyűjtök egy új regényhez -magyarázom, majd közelebb hajolok és megfogom a fruska kezét.
- Bánt valami, aranyom? -nézek rá kiskutyaszemekkel, homlokomon éppen csak nem kezd el villogni a „Sírj a vállamon, én megértelek”- felirat. Ha igen, majd én jól megvigasztalom, az hétszentség.


Naplózva


Angela J. Sirett
Eltávozott karakter
*****


Szadista epergerilla | 7. | D.S. | fogó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 06. 03. - 15:45:47 »
+1


Jess figyelmesen hallgatta Max beszédét, mely ingázott az élet illetve a könyv tartalma között, még bővebbé, érdekesebbé varázsolva a beszélgetést.
- Rokonlélek? - vigyorgott a lány a felettébb meglepő kérdésére, melyet Tudjukki "ihletett". - Azt kell mondjam, igen. Annyi minden van már a rovásán, hogy nem tudnék felette elsuhanni, így megrökönyödve, undorodva állok a tény előtt, hogy egy fekete mágus mire képes - magyarázta, miközben felidézte a benne lappangó zavaros érzéseket, melyek olyanok voltak, mint Max füstfelhői: homályosak voltak már, de az illatuk ott érzetszett az orrában. Szaguk kesernyés és enyhén fojtogató volt, mint a sok szilánk az Angie agyában, melyek azon pillanatban felsejlettek.
- Szabályszegő? Ez nem kérdés - sunyin pillantott és enyhén elmosolyodott. E két arckifejezés, olyan hatást alkotott, melyek inkább hajlottak a kacér meghatározás felé, mintsem az elpirulós tekintet ábrázolása felé. - Viszont igazad lehet, tényleg nem olyan könnyű egy jól átgondolt, kidolgozott szabályon megtalálni a kiskaput és azt átültetni a gyakorlatba - morfondírozott, miközben megérezte Max kissé érdes tenyerét a combján, ahogy megpaskolta. Nem reagált, egyszerűen úgy tett, mintha semmi sem történt volna, így kikerülve egy forró, avagy kellemetlen helyzet mizériáit.
Inkább fellapozta emlékezetében csínytevéseinek kézikönyvét, hogy megfelelő példával szolgálhasson beszélgetőpartnerének.

- Hát eléggé sok minden van már a rovásomon. Sohasem voltam jó gyerek, hogy egy helyben ülve átvészeljem a napot. Na jó, azért elfoglalt a tanulás is, de igazából sosem bírtam egy helyben maradni - mesélt Jessie, miközben mutatóujját végigtáncoltatta a kiürült pohár szélén. - Igazából sokáig mesélhetnénk mi van a rovásomon, de egyet sose felejtek el. Amikor az egyik professzort nyakba öntöttem egy kevés tolltakonnyal - Ang felnevetett az emlék hatására. - Az, hogy az egyik tanáromat ideges ábrázattal, tolltakonnyal beborított testtel láthattam, mindent megért. Még a büntetőmunkákat is.
Miután befejezte egyik legemlékezetesebb baklövésének rövid összefoglalását, érdeklődve figyelte, ahogy Max erősen kifejezte a vodkás üveg iránti vonzalmát a pultosnőn keresztül. Elmosolyodott a férfi megfogalmazásán, ahogy maga elé teremtette az itókát. Koccintás után Max kijelentését nem kommentálta a lány, csak mosolygott, egyszerűen nem akaródzott magáról mesélni, főleg egy idegennek nem.
- Mondd csak, sok átlagos gyerkőc keveredik bele ilyesmibe? - érkezett a jelentéktelen kérdés, mely csupán kiegészítés volt, de azért Jess mint mindig, mosolyogva válaszolt.
- Ahogy vesszük. Általában sokan próbálnak szerencsét, de balul sül el a tervük, illetve sokan csak lódítanak, hogy játszák a menőt, így, ezen értékek hiányossága miatt nehéz megbecsülni, hogy tényleg sokan csinálják- e - magyarázta Miss Sirett, a maga kis egyenletét, hasonlóan egy matematikatanárhoz. Igaz, ilyen mugli tanítót csak egyszer hallott előadást tartani, mégis pár gesztust ellopott tőle, ami egy kicsit matematikussá varázsolta őt, habár a varázslók világában a logika messze elűzött fogalom volt.
A következő kijelentés, melyet Mr Domogarov tett, meglepte Jesst, habár számított rá, mint beszélgetés egyik alaptényezőjeként, mégis elpirult egy kicsit. Megszokta már a bókokat, de egy aranyos lányhoz híven mindig belepirult a kedves szavakba.

- Köszönöm, Max- aztán a lány végigfuttatta két szép szemét a férfin. - Mit ne mondjak... Téged sem lehet figyelmen kívül hagyni, Maxie - fejezte be lágyabban a mondatot a becézésnél. Kezdte úgy érezni, egy könnyű flört nem árthat. Aztán megemelte a poharát, jelezve, hogy benne van Max ajánlatában, miszerint szívesen elfogyasztana még egy pohár vodkát.
Meglepődve hallgatta Max válaszát, melyben kifejtette, azért érdeklődik, mert ihletet gyűjt egy újabb regényhez. Viszont, ami totál elcsitította, amikor Maksim közelebb hajolt, s egy aranyos kérdést intézett hozzá.

- Nem hinném, hogy belőlem igazán ihletet lehetne meríteni - pirult el a leányzó, majd a másik kérdésre ugrott.- Bántani? Talán ez a háború az, ami bánt. Vagy az, hogy olyan távol vagy tőlem.

Naplózva

Max Domogarov
Eltávozott karakter
*****


Drága vodkás rosszbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 06. 21. - 18:31:09 »
+2

Angie



- Na igen, a vén Voldynak sokkal élénkebb a fantáziája, mint a többinek -fojtott hangon válaszolok , közelebb hajolva a lányhoz. Láttam már pár randa dolgot mióta az országban vagyok, és az a gebasz k.rvára nem hiányzott a nyakamba. Azért a letörölhetetlen csupafog-vigyor továbbra is masszívan ragaszkodik a pofámhoz, úgyhogy igyekszem úgy fordulni, hogy lehetőleg ne bökje senki szemét. A pipafüst illata ilyen közelségből könnyeket csalhat az óvatlan szagolgatók szemébe, úgyhogy Angie-től elfordulva fújom ki a maradékot a tüdőmből. Remélem értékeli. A „Nagyúr” említéséről eszembe jutott az a csöppet sem felhőtlen öt év, amit a toronyban voltam kénytelen eltölteni, hála az ízlésficamos muffválasztásomnak. Hajmeresztő dolgokat tudnék mesélni ennek a kislánynak, erről a hirtelen elkomorodó tekintetem is tanúskodik, de nem akarom megijeszteni. Elég sokk lehet már az is, hogy pont egy ilyen idiótaság kellős közepébe sikerült belecsöppennie, mint ez a háború. Aranyvér, f.szom... mintha igazán jelentene bármit is.
A felcsillanó, kacér pillantás azonnal jobb kedvre derít, vissza is térek a lassan égő dohányhoz.

- A magam részéről én sose fáradtam igazán a kiskapukkal, inkább egyszerűen a nagyokat döngettem -mélázom el egy percre.
- Egy időben többet voltam büntetőmunkán, mint órán -nevetek fel harsányan, ahogy eszembe jut a második évem a Durmstrangban. Olyan verést, mint azon a nyáron még nem kaptam apámtól, de megérte. Figyelmesen hallgatom a lányt, szemeimet a pohár szélén köröző ujjacskán nyugtatva, majd a takonypóc tanárról hallva vele nevetek.
- Hát ez jó! Ti sem vagytok piskóták itt Angliában! -a röhögéstől könnyek szöknek a szemembe, ahogy felsejlik előttem a tetőtől-talpig trolltakonyba mártott tanerő képe.
- Mi egyszer megátkoztuk az egyik tanár kesztyűjét, majdnem leharapta az öreg nagyujját -nosztalgiázom- harmadévben pedig a kviddicscsapat öltözőjét fullasztottuk sárkányganéba. Azok voltak a szép idők... -szívok újra nagyot a pipából, arcomon ukrán ábrándossággal.
- Egyszer meg Eternifix ragasztóbűbájjal raktunk fel egy karikatúrát a bűbájtan-teremben a tanárról... egy hónapig jártam büntetőmunkára a kifutókhoz.
A sztori végére megkaparintom az üveget, majd tovább hallgatom az Angyalkámat, aki elég tanárnénisen magyaráz, de ettől csak még szeretni valóbb lesz.
A bókra újra elpirul, amit nem állhatok meg szó nélkül:

- Megint elpirultál, ami vagy azt jelenti, hogy nagyon jól nevelt vagy, vagy azt, hogy nem sűrűn szoktak neked hízelegni, bár az utóbbit nem tartom valószínűnek -mérem végig újra a lányt, majd nagyot kacsintok rá miközben az utolsó pamacsokat is kifújom. A dohány lassan teljesen elég.
- Ez hízelgő aranyom -köszönöm meg a bókot én is mosolyogva. A hangja kicsit ellágyult mikor a nevemhez ért, ez újabb jó jel.

Nem váratom sokáig az üres poharakat sem, újabb kört töltök ki magunknak. Angie meglepődni látszik, amit aztán a szavai is alátámasztanak.
- Nem tudhatod. Még az is lehet, hogy te leszel a Múzsám -válaszolom komolyan. Egészen eddig csak egy újabb lyuknak láttam ezt a lányt, egy strigulának az ágy támláján. Most viszont komolyan kezdett érdekes lenni a beszélgetés. Persze még mindig nem tettem le róla, hogy megfektetem, de talán nem kell olyan érzelemmentes dugásnak lennie, mint a többi. Lassan kezdett érdekelni ez a szép szőkeség, és ez változtatásra sarkallt.
A kutyakölyökszemek biztos meghatották, mert még pirosabb lett, sőt, a válasszal még biztatott is!Nekem se kell kétszer mondani.

- Az utóbbin könnyen segíthetek -húzódok egészen közel hozzá, székestől- ami pedig az előbbit illeti... szívesen meghallgatlak, ha szeretnéd.
Felmarkolom a két teli poharat, majd az egyiket átnyújtom a csajnak, olyan vásott fejjel, mintha egy titkos gyerekkori pucér fotó lenne Nagyurunkról, majd a koccintás után ledöntöm a piát. Miután csinos társaságom is elpusztítja a fejadagját, kiveszem a kezéből az immár üres kupicát, visszateszem a testvére mellé a pultra, majd óvatosan megkérdezem:
- Esetleg elmehetünk valami kevésbé népes helyre, vagy ha már elállt az a rohadt eső, sétálhatunk egyet a faluban. Amit csak akarsz, virágom -mosolygok rá újra. Azt nem teszem hozzá, hogy én a magam részéről Roxmortshoz sem ragaszkodom, de ugye nem akarom elrettenteni a lányt.


Naplózva


Angela J. Sirett
Eltávozott karakter
*****


Szadista epergerilla | 7. | D.S. | fogó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 06. 25. - 15:16:38 »
+1


Jess arcán enyhe meglepettség díszelgett, ahogy megütötte a fülét: Max milyen könnyedén ejtette ki a Nagyúr nevét, sőt, még becézte is. Ennek hatására Angi halványan elmosolyodott, s miközben a férfi a füstöt pöfékelt, felmerengett a lányban a kérdés: vajon milyen tapasztalatai vannak Maxnek Tudjukkivel kapcsolatban? Vajon, volt vele bármilyen kontaktusa, kapcsolata? A válasz ott lebegett előtte: feltehetően nem, hisz nem így beszélt volna a fekete mágusról, sokkal több érzelem vegyült volna a hangjában az üggyel kapcsolatban. Habár a börtönben töltött évek megnyuvasztatták a férfit, Jess kételkedett benne, hogy bármi köze lett volna Voldemorthoz.
A következő percek érdekessége az volt, ahogy Mr Domogarov egy- egy pillanatnyi, mondatnyi betekintést engedett a gyerekkorába. Az emlékek, melyeket Max a lány elé tárt, mosolyt csaltak hallgatója arcára, legfőképp beszéde tartalma miatt.
- Szóval, te nem haboztál, elég rámenős voltál, már gyerekkorodban is - kacagott Miss Sirett, ahogy elképzelte Max fiatalbb énjét, ahogy egy büntetőmunkán asszisztál. Ám a történetek, melyek felderengenek beszélgetőpartnere által, még szélesebbre húzzák felfelé görbülő ajkait.
- És még mi voltunk rossz gyerekek - vigyorogott a hölgyemény a sztorik hallatán. Habár nem volt újdonsült dolog a lány számára, hogy mire nem képes pár elvetemült, csintalan diákbőrbe bújt gazfickó, mégis élvezettel hallgatta az e fajta históriákat, melyekbe titkon elképzelte magát.
Az igazság, hogy már régen nem rosszalkodott egy jót, hisz a felfordult világ árnya kiszívta belőle az életerőt, de azokban a percekben kellő energiát érzett egy kis huncutkodáshoz, netán flörthöz. Némileg örült, hogy végre kiszabadulhatott a Roxfortból, mégis, a kastély kellemes biztonsága hiányzott neki. Habár, ha jobban belegondolt, már az iskola sem volt a régi, hisz halálfalók vették be oda magukat, az egész intézmény felfordult, s így lépten- nyomon hátra kellett pillantani minden egyes óvatlan diáknak, nehogy egy gyilkos csatlós karmai közt találja magát.
Ám ennél egy kellemesebb téma rángatta ki csöppnyi elmélkedéséből a hugrabugost: a bókok világa.

- Nos, talán igazad van. Kaptam egy csöppnyi neveltetést, az biztos - gagyogott jobb szöveg híján. - Hát, ez megtisztelő, Max. Egy múzsa szerepe igazán sokszínű. Vajon meg van bennem ehhez a kellő változatosság, érdekesség? - bukott ki a lányból a kérdés, mely addig a pillanatig nem foglalkoztatta. Eddigi 17 éve alatt senki sem tekintette volna múzsájának, csupán egy kislány, vagy egy megdugható ribanc volt sokak számára, ám hálát adott Merlinre, hogy voltak akik többet láttak benne, de azért ilyen mélységekig senki sem ereszkedett, még szavakban sem.
Ez kellemes melegséggel töltötte el a lány szívét, mint ahogyan az is, hogy a fickó közelebb húzódott hozzá.

- Már sokkal jobb - felelt a mozdulatra, s egy csöppnyit forgolódott a széken, mert már percek óta egy pózban ücsörgött, ami kissé elzsibbasztotta alanti végtagjait. - Kedves vagy, drága Max! De azt hiszem ez a téma nem egy kocsmába illik, mellesleg nincs kedvem csöpögni - felelt a szíves felajánlásra. Tényleg semmi kedve nem volt fecsegni, csupán ha pár percig is, élvezni akarta az életét. Így meghúzta a piát, mely vad merészséggel kényeztette ajkait, s gyöngéden megrázta a fejét, míg a pohár Max kézbesítése által landolt a bárpulton.
- Mennék én, édes. De egyenlőre egy korlátolt diáklány vagyok, akinek nemsokára vissza kell menni az iskolába és mivel odakint elég ratyi az idő, azt hiszem helyben kell maradnunk, hacsak nem akarsz berontani a raktárba.

Naplózva

Max Domogarov
Eltávozott karakter
*****


Drága vodkás rosszbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 07. 22. - 17:25:26 »
0

Angie



- Hát, ha nálatok a „rámenős” azt jelenti, hogy disznó szerencsével megáldott ördögfióka, akkor igen -vágom rá, ahogy a lány csengő hangon kacag, aztán megint rászívok a gyorsan pusztuló dohányra. 
- Sokkal jobban csípem az „eleven” kifejezést -vigyorgok veszettül a lányra, majd kitöltöm az újabb nyelet szeszt.
- Mondjuk minket nem csak a rombolási ösztön, hanem a versenyszellem is hajtott  -magyarázom Angie-nek- az évfolyamunkon az volt a legvagányabb, aki a legtöbb garázdaságot követte el. Az volt ám az igazi személyi kultusz! -merengek el egy kicsit, majd lehúzom a vodkát, a pipát a szám sarkába téve.
- Aki nem hordta naponta a cukorpennát a győztesnek, azt nagyon csúnyán megb.szta a sleppje. Látod ezt itt? -húzom fel a gyűrött, kockás ing ujját, hogy látni lehessen a karomon a fényes, régi égésnyomot.
- Ezt azért kaptam, mert beszóltam nekik -magyarázom a csaj szemébe nézve. Ha elég figyelmes, észrevehet a karomon valami mást is: kicsivel a könyök alatt, a belső oldalon ritka tetoválás csücsül. Egy háromszög, benne egy torony képével, körülötte felirat: „A nagyobb jóért”.
Micsoda f.szság! Még hogy a nagyobb jóért... azok a g.cik megérdemelnék, hogy őket is lecsukják pár évre.
Ha engedik, visszatűröm az ingujjamat, s a pipát visszatéve az őt megillető helyre, tovább pöfékelek, majd a lány morfondírozását hallgatva perverz vigyor szalad a számra.

- Hát, ezt csak egyféleképpen deríthetjük ki, galambom -nézek rá komolyan, de huncutul csillogó szemekkel, kivéve a pipát a számból.
- Ha megcsókolsz, és én írni kezdek, akkor meg -hajolok kényelmetlenül közel, orrom szinte összeér a fruskáéval.
- Nem a f.szt nem! A kocsma a lehető legjobb, mert azonnal le lehet mosni a bajok ízét egy kis vodkával -töltök újabb kört, majd a teli kupicát újra a bakfis kezébe adom, mint az előbb is- de ha nem, hát nem...
Az ajánlatomra csak a fejét rázza, a szőke hajában táncol a lámpafény, hogy egész begerjedek tőle.
- És mit vakeráltam egészen eddig azokról a nyomorult korlátokról? Ne ábrándíts ki, azt hittem, belevaló csaj vagy -kacsintok rá, majd füstfelhőt bodorítva folytatom:
- Nem is rossz ötlet... bár a raktár k.rvára kényelmetlen hely, egyszer aludtam ott két összetolt asztalon...  -pontosabban nem aludtam, hanem éppen dinasztiát alapítottam Rosie-val. Egészen hajnalig.


Bocsánat a terjedelemért, a minőségért és a késedelemért

Naplózva


Angela J. Sirett
Eltávozott karakter
*****


Szadista epergerilla | 7. | D.S. | fogó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 07. 24. - 11:03:05 »
+1


Ahogy a férfi folyamatosan pöfékelte a mini felhőket, úgy kezdett a levegő felmelegedni a két fél közt, melyet Max válaszai töltöttek meg, megfűszerezve annak gyerekkorával.
Angie csendesen hallgatta a férfi elmélyült beszédét, s maga elé képzelte a Dumstrangos tinédzserek versengését, hogy ki hajtja végre a legnagyobb "durranást". Kedves mosoly ült ki az arcára emiatt.
Viszont, amikor Max megmutatta az égési sérüléseit negatív gondolatai támadtak, s a meglepettség tisztán észrevehető volt csinos kis pofiján.
~ Ahh, milyen elvetemültek ~ gondolta, miközben szeme megakadt az égésnyom feletti tetováláson, mely egy idézetet hangoztatott: "A nagyobb jóért!" Erre Angienak azonnal halálfalók jutottak eszébe, de képtelen volt Maxre gonosz, csuklyás alakként tekinteni, ahhoz túl bohó volt. Viszont a torony szimbóluma megmagyarázta a szöveget, s közben a lány agyába bevillantak az emlékek, a rabság nyomorúságos éveiről, melyeket Max vetett papírra.
A következő pillanat már nem volt olyan negatív gondolatokkal vegyített, sőt, a férfi közeledése enyhe bizsergéssel töltötte el a lányt.
~ Megcsókoljalak? Megérdemled te azt? ~ Morfondírozott huncutul, de Angie mindig is szeretett játszadozni, s inkább csendesen hallgatta a férfi monológját, róla, a raktárról és minden egyéb másról, de nem szólt közbe.
Majd mikor Mr Domogarov mindent kiadott magából, végre megszólalt. De előtte gondosan meghúzta a piát, amivel a férfi kínálta.
- Rám sok mindent lehet mondani, Maxie, de azt tuti nem, hogy nem vagyok bevállalós csaj - vigyorodott el, aztán a férfi ajkaira tette a kezét. - De te se ábrándíts ki! Én azt hittem, egy vagány, kitartó pasas vagy - szavalta, s kezeivel gyengéden végigsimította a fickó borostás arcát, aztán otthagyta a kezét. - Ihlet kell? Sajnos, ma csak egy keveset adhatok belőle, a többiért küzdeni kell - magabiztosan vigyorgott, majd megcsókolta a férfit. Hosszan, forrón, vadul. Hozzásimult egy percre, s élvezte a pillanatot, nem gondolva arra, hogy egy nála jóval idősebb férfival smárol.
Aztán elengedte a férfi ajkait, talpra szökkent, de az alkoholtól nem találta egykönnyen az egyensúlyt. Visszamosolygott a férfira.
- Bye - bye, Maxie!
Aztán otthagyta a férfit A három seprűbe, s önelégült vigyorral kivágtatott a rideg őszi délutánba.

Köszöntem a játékot :*
Naplózva

Vala Yersin
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 08. 04. - 19:16:54 »
+1

ANGELLE
:…:…::::˙˙´° °_° °`˙˙::::…:…:

„Nem minden véletlen sorsszerű, de a sors gyakran közlekedik véletlenekben.”

Vala három dolgot tanult az apjától életében.

Egy: ő, mint aranyvérű, felsőbbrendű a varázslótársadalom 98%-ánál.
Kettő: ő, mint Yersin, összességében véve fölötte áll a többi arisztokratának is.
Három: a mugli nem ember. Soha, semmilyen körülmények között.

És volt még egy dolog, amit viszont Wordentől tanult:

„Drágám, apád egy seggfej.”

Most pedig itt ült a Három Seprű egyik giccses girlandokkal díszített sarkában, a jobb kezében egy bögre gyömbérteával, a balban meg egy levéllel, amit Zavier Aureole küldött az ő nemes, seggfej apjának. Jobban mondva, inkább csak küldött volna, ha a Rend nem fogott volna el ellenőrzésre szinte kivétel nélkül minden, gyanús személy által írt levelet; és bár ebben épp nem találtak semmilyen, a halálfalókkal kapcsolatos eget rengető információt, mégis odaadták neki, hogy olvassa el, aztán továbbítsa vagy semmisítse meg; ahogy akarja. „Csak tudnám, hogy miért nem dobtam bele a kandallóba, amíg még lehetőségem volt…”, szakadt fel a mellkasából egy lemondó sóhajtás a gondolatra, miközben szemével újra átfutotta a szálkás betűkkel rótt sorokat.

Már mikor Wymer nagy vonalakban ecsetelte neki, hogy mi áll a viaszba nyomott cikornyás pecsét alatt, tudta: észérvek ide vagy oda, végleg elveszett. Ó, nem a Ragnar iránt érzett sértettség, vagy a Dorado irányába táplált bosszúvágy miatt; túl régen eltemette már magában őket ahhoz, hogy ilyen apróságokért a lelepleződését kockáztassa. Nem… Most is az az egyetlen kiirthatatlan szenvedélye ragadta el, ami mindig, ha olyasmivel találkozott, ami az ő magasröptű eszméinek ellentmondott: megtalálni, és bármilyen eszközökkel is, de érvényre juttatni az igazságot.

Már, ha az igazságszolgáltatás alanya hajlandó volt erre.

„És méltó”, tette hozzá egy rideg kis hang a fejében, de azonnal elhallgattatta. „Miért, ki dönti el, hogy ki mire méltó? Én? Az apám? Zavier? Vagy Voldemort?”, sorolta az eszébe ötlő neveket harciasan, mire a Yersin-ősök mentalitását őrző szikra elpattant, és kialudt a saját magára zúdított jeges rendreutasításban. „Ha ez ennyire egyszerű lenne…”

Letette a csészét az asztalra, és szemügyre vette a lányt, aki a borítékból előcsúszott fényképről nézett vissza rá. Első döbbenetében majdnem elfelejtett levegőt venni; nem, Angelle-t nem látta még soha azelőtt, és mégis… a deres pillák alól sejtelmesen előtűnő szemek, a valószerűtlenül, szinte már kísértetiesen fehér bőr… a fekete talárhoz simuló törékeny kezek, amint hanyagul a keretnek dőlt… mind-mind ismerősek voltak neki.

És közben halálosan ismeretlenek.

Ha ez nem a Sorsnak valami különösen kegyetlen és undorító tréfája, akkor semmi…, hunyta le a szemét egy pillanatra, de mikor óvatosan megint a képre nézett, Angelle akkor is ugyanúgy festett; és Vala már most elátkozta azt a percet, amikor ebbe az egészbe beleavatkozott. Hát, miért nem engedik felejteni?… gyűrte a markába a múlt ködét vibráló valósággá szilárdító hószín lidérc mását egyetlen mozdulattal, mielőtt az ablaküvegen át vádló tekintetét az égre emelte volna.

„Miért?…”

De válasz nem érkezett; csak a felhők könnyeztek tovább megállíthatatlanul.
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 08. 08. - 15:01:54 »
+1

...Vala...

▪▪▪♠▫▫▫

"Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene.”

Az álmok, olykor valóra válnak. S gonosz tükörmásaikkal, a rémálmokkal sincs ez másként…
Az Egyensúly a világ kiváltsága, amibe ők, egyszerű halandók önkényűen piszkítanak bele, meghagyva a látszatot, ők irányítják a Sorsukat. S mindeközben fogalmuk sincsen, mekkora árat követel önzőségük…

A marokba gyűrt lidérc kiszabadul egyszerű képbörtönéből, megelevenedni látszik. Nyílik az ajtó, s puha lépte előtt hódarát terelget észak könnyűvérű szeretője, aki mindenkire áldoz egy két borzongató simítást… puha csókot…
Eljött. Azt évek folyamán megszokottá vált a rituálé. Mielőtt végigjárná az üzleteket – a megfelelő ajándék megtalálásának reményében - és átvenné már korábban megrendelt, nagyobb csomagjait, betér a Három Seprűbe, hogy némileg megmelengesse átfagyott tagjait.
Kellemetlen, de szükségszerű muszáj.

Lustán rebbennek a seszínű pillák, az élettől lüktető moraj szenvtelen semmibe vételét tükrözik, ahogy ráérős léptekkel megindul az egyik üres, ablak melletti ülőhely felé.  Sem a giccses, már-már az ízléstelenség határát súroló díszek tömkelege, sem az izgatott diák-csevej nincs rá különösebb hatással, vonásai szoborszerűen metszettek, azt a csalfa látszatot keltve, viselőjük sem érez többet holmi márványba faragott szobornál...  

Míg a kerekded idomokkal megáldott Rosmerta a pultnál serénykedik, addig néhány besegítő felszolgáló azon igyekszik, hogy kielégítse az ebben az időszakban különösen megnövekedett vendég-sereg igényeit. Ekképpen pedig hozzá is eljut egy vörös hajú leány. A benti fények játékában úgy tűnik, mintha tincsei eleven lángnyelvek volnának, melyek csinos, szeplős arcát ölelik. A higanyszín pillantás a kelleténél csak egy pillanattal időzik rajta tovább. A „Szia! Mit hozhatok?”- kérdésre pedig megkésve érkezik a válasz.
-   Gyömbérteát…
Nem tudja, miért ez a szó tolakszik sápadt ajkaira. Talán az a bögre a felelős ott, szemközt. Ahogy helyet foglalt, az a különös illat körbefonta édesen-csípős, kellemesen pikáns leheletcsápjaival, ő pedig - tudat alatt – azóta is képtelen szabadulni fogságukból.
-   Jó választás, nagyon jó… - helyesel a vörös, miközben pennája felvési a pergamenre a sápadt leány kívánságát. – Ebben az időben különösen vigyázni kell. Az ember olyan hamar meghűlik, hogy észre sem veszi!
Ő ne venné észre? Gyenge immunrendszere olyan könnyedén adja fel télvíz idején a harcot, mint ahogyan a száraz falevél enged társai hívásának… az avarba, ősszel. Elég… észak egy puha, játékos lehelete, ahogy szabadon hagyott bőrébe csíp.  
Pillantása nem követi a távozó felszolgálót, a higany-tükrök álomittas ködén át csupán az ablakon túli világban aláhulló hópelyhek nyernek figyelmet.

A buja pelyhekben hulló hó ezúttal is előcsalogatja az emléket, mely, mint egy örökkön fogva tartó, édesen-fájó rablánc tekeredik gondolataira.
A bátyja egyszer azt mondta, Angelle olyan, akár a télkönnyek.
Fakó, rideg, gyönyörű és… tünékeny.

Tél volt. Olyan tisztán emlékszik, mintha épp az imént történt volna. Emlékszik a falak biztonságot nyújtó melegére, ágyának selymes puhaságára, melyet nyirkossá tettek a kisírt könnyek. Emlékszik, hogy rázta kicsi, törékeny testét a zokogás, ami órák óta uralkodott érzésein. És a lázra, amely másnap a kelmék közé döntötte…
„A bátyád mostantól a Beauxbatons növendéke. Egy időre Franciaországba költözik”
Nem tudta, hol van az a hely, ahová a testvére készül, de nem is nagyon érdekelte. Tudta, hogy messze van, messzebb mintsem, hogy lássa őt és érezhesse hangjának szelíd bársonyát.  
Noir ma elutazik, ő pedig nagyon sokáig nem látja majd.

Vajon emlékszik majd rá, ha visszajön? Vajon ül majd az ágya szélén és mesél neki az álmairól, ahogyan eddig? Vajon ugyanolyan szelíden játszik majd hattyútincseivel, ha egy rossz álomból ébred…? Vajon… jelent-e majd valamit még neki, ha… visszatér?
A kérdések nem hagyták nyugodni. Cipőjét maga mögött tudva robbant ki szobájából és futott végig a folyosókon. Lépteinek neszét felfogta a puha szőnyeg, csak könnyed ruhájának fehér anyaga libbent utána megadóan. Akár egy hű szolga…

…a piciny lábak keskeny nyomot vájtak a frissen hulló hóban, ahogy kifutott a bejárati kapu elé. Kis mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, tekintete pedig rettegve követte a fekete kabátba bugyolált, sötét, nyurga alakot. Talán attól félt, a folyton ringatózó pelyhek végül végleg eltakarják előle…
A címerükkel ellátott fiáker mellett álló kocsis észrevette a könnyű ruhában álldogáló lányt és megindult felé. A bátyja is megtorpant, kezének intésével késztetve a kocsist nyugalomra. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pillanat, ahogyan megfordult.  
A karcos szél arcába fújta hollótincseit, vékony ajkain mégis szelíd mosoly derengett, ahogy karjait kinyújtotta felé;
 „Angelle…”


Koppanás ragadja ki az emlékkép bűvköréből, mint egy vékonyfalú buborék reped szét a kép és zuhan vissza a valóság morajló, háborgó tengerébe.
-   Egy gyömbértea… - mosolyog a felszolgáló zavartalanul, bár mindezt a hószín lány csupán az ablaküvegen tükröződő szellemlényének fakó másából érzékeli.
-   Köszönöm... - felel egy szívdobbanásnál talán később, mint illő, s csak akkor fordul az ital felé, amikor a lány már továbbáll, egy újabb rendelés ürügyén.


A tejfehér ujjak óvatosan simulnak a bögre köré.

Forró – bizsereg végig érzékein a felismerés, az ujjak mégsem mozdulnak. Valami furcsa, számára is ismeretlen indíttatás készteti a fájdalom e kicsiny, pillanatnyi tűrésére. Mintha csak… így kiégethetné előbbi, megelevenedett emlékeit. Botor, de valahol megnyugtató gondolat…
Az egyetlen szalmaszál, ami megtartja, nehogy élni kezdjen… egy örökbe vágyott álomban.
A higanyszín tekintet végigköveti az egyik hópehely ráérős ringatózását.


Vajon a hóistennő… ma kiért hullajtja könnyeit…?
Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 11. - 21:10:16
Az oldal 0.084 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.