A pálya

[Az órát ezennel lezárom!Köszönöm a részvételt!]

Repüléstan
1998.február.16.
:: V.-VI.-VII. ::

- Tudja, az erőnlét ugyanolyan fontos minden diák számára. Ez itt egy repüléstan óra, amint azt bizonyára észrevette, és ide a diákok, ahogyan maga is, nyilván azért járnak, hogy jó kondícióban legyenek, ehhez pedig az állóképesség elengedhetetlen. Remélem elhiszi nekem, hogy eme két adottságnak, melyeket itt rendesen fejleszthet, a későbbiekben, a kviddicstől eltérő területeken is hasznát veheti. – válaszolok türelmesen Sacheverell közbevetésére, a szavak közben gúnyos vigyor suhan át arcomon, ahogyan mardekárosaim nevetéssel jutalmazzák a buzgómócsingot. Én se igazán kedvelem azokat a diákokat, akik megkérdőjeleznek, ám az ifjú hollóhátas még mindig a jobbik, elviselhetőbb fajtából ered.
   Nem úgy, mint Reynolds, aki lehengerlő stílusával váltja ki belőlem a természetes ellenszenvet. Nem mondom, hogy fiatalabb koromban nem csináltam én is hasonlókat, de amit én megehetek, s megtehettem, azt ő nem teheti meg, bármilyen körökben is mozog. Ha rajtam múlna, már rég a konyhai körökben mozogna egy sodrófa és egy nagy adag gyúrnivaló tészta között, sajnálatos módon azonban a diákok efféle regulázása nem megengedett módszer a Roxfortban. Ahogyan Reynolds módszere pedig nem elviselendő, s lenyelendő. Nem hagyhatom, hogy azt gondolja, olyan tanár vagyok, akivel így beszélhet, s én majd fülem-farkam behúzva vonulok vissza. Rossz fába vágtad a fejszéd, kölyök.
- Nem haragszom Reynolds. – hangom nyugodt, mégis érződik a ki nem mondott fenyegetés, s a rideg él. – Ám ha ilyen végtelen egyszerű kérdéseket boncolgat, úgy vélem megtalálhatná rájuk a végtelenül egyszerű válaszokat is. – vonom fel szemöldököm, mint aki valóban nem érti, a fiú mégis miért variál. – Azért kell egy cikeszt hajszolnia, mert én azt mondtam, s magának bármilyen idegenül is hangzik a dolog, mivel egy órán vagyunk, mégpedig oly felosztásban, hogy én vagyok a tanár, maga pedig a diák, meg kell tennie, amit mondok. – kezeim kényelmesen összefonom mellkasom előtt, s idegesítően türelmes arckifejezéssel tekintek a fiúra. –Megkérdőjelezheti a tanítási módszerem, de nem érdemes. Illetve ha mégis veszi a bátorságot, elvárom, hogy azt a megfelelő stílusban tegye. Mivel magának az imént ez nem sikerült, tíz pontot vonok le a Mardekár háztól, hátha legközelebb gondolkozik is, mielőtt beszélne. A posztján fejlődhet, erre tökéletes lehetősége nyílik az évfolyam szinten tartott órákon, ez viszont egy összevont óra, ahogyan azt már megszokhatta, s itt épp az a lényeg, hogy kiddicstudásukat más téren is fejlesszék. – grimaszolok cinikusan. Igen, csöppnyi düh munkálkodik bennem, de úgy érzem teljesen jogos. Nehogy már egy ilyen diák oktasson ki! – És nem árt, ha egy kis alázatot is tanul csapattársai iránt. Ha legalább egyszer nem tapasztalja meg, nem tudhatja, milyen nehéz dolga adódhat egy fogónak, vagy egy őrzőnek. A csapattársainak. Ha nem érzi át társai helyzetét, sosem fog tudni rendesen együttműködni velük. A pályán pedig az együttműködés a legfontosabb, de ezt a terelőnek kéne a legjobban tudnia, nem igaz, Mr. Reynolds? – nem adok neki időt a válaszadásra, folytatom mondanivalóm. – Ha nem kapja össze magát, és nem dolgozik teljes odaadással az óráimon, illetve ha még egy ilyen előfordul, az ön által olyannyira imádott terelői posztja pillanatok alatt átszállhat másra. – igen. Megfenyegettem, ám az ilyen diákoknál csak így érhetek el valamit. Tekintetem önkéntlenül is Malfoyra vándorol. Vagy talán még így sem.
   Fordulnék vissza a többiek felé, ám megpillantom Desschauge-t, aki ismételten nem jár szerencsével. Már szinte fáj, hogy csak a saját házam vagyok kénytelen büntetni. de nem az én hibám. Miért büntetnek engem ilyen idiótákkal?
- Mr. Desschauge, a késése újabb mínusz tíz pontot jelent a Mardekár számára. Ha továbbra is nehezére esik időben felkelni, én magam gondoskodok az ébresztéséről. – de abban nem lesz köszönet! – sugallja tekintetem, s csak ezután folytatom az órához kapcsolódó mondanivalóm.

   Miután végzek a feladatok kiadásával, s minden diákom a levegőbe röppen, vagy a pályán rója a köröket, a csokibékás asztalhoz baktatok. A seprűm otthagyom a lelátók tövében, nem lesz rá szükségem.
Kellemes arckifejezéssel álldogálok a pálya közepén. Különösen nagy élvezettel harapom le a csokibéka fejét, a csomagolást kártyástól együtt dobom az asztalra. Nem vagyok gyűjtő, had vigye, akinek kell. Engem már rég cserbenhagytak gyűjtögető, türelmes éveim.
    Végignézem, ahogyan az ötödévesek köröznek a pályán, közben azért tekintetem néha-néha az égre emelem, hogy lássam, hogy végzik dolgukat a két felsőbb évfolyamból valók. A látási viszonyok kedveznek a hatodéveseknek, nem kell túl sokat repülniük, hogy kijussanak a látótérből, ám ezt kiválóan kompenzálja későbbi feladatuk, melyre a kegyetlen igen enyhe kifejezés. Régen csinálták ezt velünk, még a Durmstrangban. Emlékszem, egyszer az egyik gurkó eltörte az orrom, de az még mindig kellemesebb élmény volt, mikor gyorsulni tanítottak minket a kviddics-ligában. Kíváncsi lennék Reynolds drámázására, ha azt adnám elő neki, hogy félig kifejlett sárkányokkal gyakoroljuk a gyorsulást. Vagy a terelők gyorsulni sem tudnak?
   Martin egyszemélyes vizespóló versenyét látva csak mosolygok. Nem szólok egy szót sem, a gúnyos vigyor mindent elárul arcom szegletében. Kedvelem a lányt. Merész.

   Grosiean érkezése szembesít vele, hogy az óra hamarosan véget ér. Elismerő tekintettel jutalmazom a fiút, s egy gratulációt követően megadom számára az ígért húsz pontot, ahogyan később Malfoy is ugyanígy megkapja a magáét. A dobott labdát nem kapom el. Nem fogok játszadozni, velük nem. Malfoyyal nem.
Az óra végéhez érve előhúzom pálcám, s a magasba emelve széles ívben egy kört rajzolok vele, mire az összes labda visszarepül a helyére. Megvárom, míg a diákok közelebb jönnek, ahogyan azt minden óra végén teszik, hiszen ez itt a módi, majd körültekintve a kipirult arcokon, megszólalok.
- Mindenkinek köszönöm a munkáját, szépen dolgoztak! – levegőt veszek, s Reynoldsot megpillantva nem állom meg, hogy ne tegyek egy aprócska megjegyzést. – Akinek nem inge, persze ne vegye magára. Miss Martin, a védésével nyert a Griffendél háznak tíz pontot, ahogyan Mr. d’Espérey a góljaival szerzett tíz pontot a Hollóhát számára! A hatodévesek közül Mr. Harington és Miss Wolf vívták ki sértetlenségükkel a tíz-tíz pont jutalmat! – összedörzsölöm tenyereim, ajkaim összeszorítom, s még utoljára végignézek a diákokon. Veszélyes időket élünk. Örüljünk, ha a mai napot túléljük… - Egy hét múlva találkozunk, köszönöm a részvételt! Viszontlátásra!



Joanne Martin
+ 10 pont a megjelenésért; +10 pont a kéthetes határidőért; +10 pont a legjobb védőnek;
   Remek, Miss Martin! Egészen jó teljesítményt nyújtott az órán, mi lenne, ha kicsit még komolyabban is venné a dolgot? A védései is szépek voltak, ha így folytatja, elkezdhet gondolkozni egy komolyabb kviddics-pályafutáson.

Sacheverell d’Espérey
+ 10 pont a megjelenésért; +10 pont a kéthetes határidőért; +10 pont a legtöbb gólt dobónak;
   Kifejezetten javuló teljesítményt produkál, Mr. d’Espérey! Már csak azt kéne elhinnie, hogy az erőnlét és az állóképesség nem csupán egy kviddicsmeccs alkalmával lehet hasznos. Több szorgalommal és odaadással talán többre futná az „ezüstéremnél”.

Noel  Desschauge
+10 pont a megjelenésért; -10 pont a késésért;
   A pontossággal, s több koncentrációval talán többre vinné, Mr. Desschauge! Ha valóban fel akar törni, vegye kissé komolyabban a dolgokat, tűzzön ki maga elé egy célt, és csak arra koncentráljon. Érdemes elgondolkoznia a jövőjén! Ha a kviddiccsel szeretné folytatni, érdemes lenne összeszednie magát!

Deirdre Deveraux
+10 pont a megjelenésért;
   Értékelem az igyekezetét, kisasszony! Bájos volt, ahogyan próbálta a legjobb formáját nyújtani, s ez megmutatta, tisztában van vele, miért is jár az órámra, s mi is lenne itt a tennivaló. Külön örömmel fogadtam, hogy bár nem hajtó, s nem is őrző poszton játszik csapatában, mégis teljes odaadással igyekezett teljesíteni a feladatot! Ne legyen csalódott, hogy nem ért el kiemelkedő teljesítményt, hiszen egyik sem az ön posztja.

Andromeda Bucksworth
+10 pont a megjelenésért;
   Hozta a szokott formáját, Ms. Bucksworth, remélem a meccsen is hasonló eredményeket produkál majd, ámbár szerencsére ott nem lesz dolga sem terelőütővel, sem gurkóval. Talán mindenki jobban is jár majd.

Richard Grosiean
+10 pont a megjelenésért; +20 pont a cikeszért;
   Örülök, Grosiean, hogy az év végéhez közeledve kezdi komolyan venni iskolai tanulmányait. Teljesítményét már megszoktam, nem okozott csalódást. A cikesz elkapása is dicséretes, mégse bízza el magát, hiszen egy törött szárnyú cikesz még nem jelent sokat. Talán érdemes lenne megpróbálni versenybe szállni az ajánlólevélért, de semmiképp sem fogó poszton!

Draco Malfoy
+10 pont a megjelenésért; +20 pont a cikeszért;
   Érdemesebb lenne a földre szállni Malfoy, és úgy viselkedni másokkal, mint normális emberekkel. A felkapaszkodott stílusával nem fog előrébb jutni, s legközelebb kérem a megvetését hagyja a kviddicspályán kívülre! Tisztában vagyok vele, hogy nem kedvel, de amíg az órámra jár, köteles a minimális tiszteletet megadni nekem. Elkapta a cikeszt, nem is vártam másra a Mardekár ház egykori fogójától. Ha maga is úgy gondolja, szívesen látom az év végi vizsgán, melyen igen nagy eséllyel indulhatna.

Abigail Wolf
+10 pont a megjelenésért; +10 pont a sértetlenségért;
   Úgy látom a Hugrabug csapata valóban jó kezekbe került, Ms. Wolf! Munkája dicséretes volt a mai órán, Haringtonnal remek párost alkottak! Csak így tovább, a jövője szép reményekkel kecsegtet a kviddics terén!

Adam Smalling
+10 pont a megjelenésért;
   Több lelkesedéssel, és odaadással talán többre menne, Mr. Smalling. Talán ha legközelebb jobban igyekszik, megelőzheti a többieket, s több pontot is szerezhet házának. A teljesítménye átlagos, ahogyan látom, nem kíván a jövőben a kviddiccsel foglalkozni, így nem is várok el többet.

Sol Harington
+5 pont a határidőből kicsúszott megjelenésért; +10 pont a sértetlenségért;
   Örülök, hogy ilyen precízen teljesítette a kiszabott feladatot, Harington! Látszik a gyakorlata a pályán, igazán otthonosan mozog, még ha nem is a saját posztján kell játszania. Ez majd mindenképpen megérdemel egy szóbeli elismerést Ms. Turnernek, kiváló munkát végez a Hollóhát csapatával! Ugye gondolt már rá, hogy jövőjét a kviddicsbe fektesse? Egy kis képzéssel kiváló fogó válhat magából, s a kisebb csapatok örömmel fogadják a lelkes fiatalokat.

Joshua Reynolds
+5 pont a határidőből kicsúszott megjelenésért; -10 pont a stílusa miatt;
   Roppant örömmel tölt el, Mr. Reynolds, hogy ily elkötelezetten hűséges terelői posztja iránt, azonban a repüléstan órán előfordulhat, hogy néha ki kell mozdulnia posztjának biztonságos burka mögül. Az, hogy fogóként tehetségtelen, nem az én gondom, hanem a magáé. Tanuljon egy kis alázatot, ha nem érzi át csapattársai helyzetét, sosem fog tudni rendesen együttműködni velük, a pályán pedig nem egyedül kell megküzdeni az ellenséggel, hanem csapatban. De ezt egy terelőnek kéne tudnia leginkább, nem igaz, Reynolds? A legközelebbi hasonló arcátlanság után már csak hűlt helyét sirathatja a kviddicscsapatban.

Nimue Castle, Svetlana White, Nicole Joy, Raven Lester, Seosaphine Baradwys, Lyra Freester, Elena Pierce;
- 10 pont a mulasztásért.

Elisabeth St.Patrick, Nolita Grosiean, Leverton Hale;
- 5 pont a mulasztásért. (multi karakterek)

Összesen:

Griffendél: +5 pont
Hollóhát: +35 pont
Mardekár: +50 pont
Hugrabug: +5 pont

Az órát ezennel lezárom!
Köszönöm a részvételt!

Morgan

Vagyok olyan udvarias, hogy elnézést kérek, ha már betoltam a fenekemet gyakorlatilag az ajtóba, de nem lep meg különösebben, hogy Morgan nem bánja. Ha pasi lennék, biztosan én sem bánnám. A kezemet nyújtom felé, és kissé meglep, amikor nem kezdi rázogatni, hanem kézcsókot kapok.
-Mik vannak. -  Egy szelíd mosoly kerül az arcomra ettől, majd a kezem visszahullik mellém, mint valami levél. A megjegyzésem cseppet sem szarkasztikus, vagy bántó, inkább kellemesen meglepett. Tulajdonképpen életem során az egyetlen, akitől kaptam kézcsókot, az apám volt, öt éves koromban. De az vicc volt. Micsoda hasonlataim vannak... Minden esetre, ha már társaságra lelek, én nem szeretnék antiszockodni és amikor a fiú elfogadja az ajánlatomat, széles vigyorra húzom a számat.Ezzel meg is indulok kifelé és mi tagadás, nagyon nem bírok magammal, szeretem magamat fiúk előtt produkálni, így ha kiléptem az ajtón, lenyomok egy kézen-átfordulást és egy csavart. Végül is mozogni jöttem ide, nem pedig ücsörögni, szóval igazán megtehettem. Magamhoz veszek egy kvaffot, majd visszafordulok Morganhez, mielőtt fel is szállnék.
-Negyedik. Hát te? - Nem volt életem legfantáziadúsabb kérdése, de hát ha már így álltunk, jobb most nem jött. Eközben felemelkedem a rózsémmel, majd he a fiú is a magasba kerül, elindulok és út közben átpasszolom neki a labdát, s megindulok a karikák felé. Csak úgy dobálózni egy helyben eszemben sem volt, s bízom benne, hogy ez neki sem jutott eszébe. Ha velem sportol valaki, akkor bizony mozogni kell.
-Csak bírd az iramot! - vigyorodom el kissé szemtelenül, miközben hátrapillantok a másikra, hogy megvan e még. Elkap a láz, ami ilyenkor szokott és csak remélni tudom, hogy őt is. Nem tudom, vajon hol jár, amikor elérem a karikákat, de azonnal megfordulok, hogy visszaszerezzem. Amolyan kétszemélyes macskázásba kezdek seprűnyélen. Vékonyka testem tökéletesen simul a vékony nyélre, s ha Morgannel sikerül egy vonalba kerülnöm, kinyújtom a kezemet felé, a térdeimmel továbbra is tartva és mozgásban tartva a repülőeszközt.

Saskia

A seprűtárolóról nem hittem volna, hogy ilyen látványban fog részeltetni. Illetve nem a tároló adja a látványt, hanem a lányka, pontosabban annak hátsó fele. Ez se oly mindennapos látvány, hogy csak bemegyek agy ajtón, és hopp! Itt egy formás hátsó, egyenest az ember fiának orra előtt. Így meg is nézem szépen, majd azért csak megszólítom a másikat, akit még nem ismerek, de ez mint kiderül, hamarost változik. Egy gesztust is teszek felé, hiszen van némi bűntudatom, hogy kihasználtam a lehetőséget, de ezt volt kedves és nem tette szóvá. Sőt, még meg is lepem kicsit a dologgal, mintha picit zavarba jönne... szeretem az ilyet. Viszont elhagyjuk a seprű, amit a hónom alá veszek, kiválasztása után az öltözőt. Odakint a lány picit produkálja magát, így én elismerően füttyentek, és meg is tapsolom, de a seprű elejtése nélkül persze.
-Jól nyomod kislány!  -vigyorodom el. Na igen, nem minden nap lát ilyet az ember, énpeidg elismerem ügyességét. Majd megtudom, hogy alattam jár egy évvel a leányzó. Nem tudtam volna ezt megállíptani, lányok esetében ez mindíg nehézkes, sokszor idősebbnek látszanak. De vissza is kérdez, ami ha sablonos is kicsit, magától jön, és indokolt.*
-Ötödik évfolyam, Hollóhát. -teszem még hozzá. Ilyenkor ezt mindig megjegyzem, házamra büszkén. Ilyen téren elég "lokálpatrióta" vagyok. Viszont itt az ideje seprűre pattanni s már emelkedek én is. Saskia passzol, én pedig elkapom s már repülök is utána.
-Bírom én, nem lesz ezzel baj -illetve majd kiderül, de nem hinném, hogy gondot fog okozni a leányzó. Vén róka vagyok már én is, sőt egy évvel idősebb is legalább. De a lányka fürge, már fordul és száguld is felém. Picit meglep, mert passzolgatást mondott, de én is gyorsítok az iramon. Cseles leszek, így amikor már közel vagyok, mintha felé lendítenék, de valójában csak lendületet gyűjt a mozdulat, hogy hátralendülve kissé megcsavart karom, a hátam mőgőtt dobja a labdát, viszont nem hátra, hanem meredeken íves pályán, úgy, hogy bal vállam fölött repüljön el előre s én utána repülhessek, a lány viszont már továbbhaladva ne érhesse el.

Morgan

Kicsit produkálom magam a srácnak, hogy azért lássa, nem csak kerek fenékből állok, hanem egész vagány gyerek vagyok én. Meg is kapom érte a kis bókomat, ami jár, mire vidáman rávigyorgok és kacsintok egyet, mielőtt elhúznék a horizont helyett a pálya magasabb pontjai felé, hogy valamit kezdjünk magunkkal.
-Király. - emelem fel a hüvelykujjamat. Kedvelem a Hollóhátasokat. Mondjuk igazából bárkivel meg tudom találni a közös hangot, de a Hugrabugosokat nagyon nem bírom. Ők olyan idegesítőek. Kicsit azért piszkálom, mielőtt nekilendülünk a játéknak, nem mintha nem bíznék benne, hogy tudja tartani az iramot. A passzolgatást persze nem a sima, unalmas verzióban képzelem el. Ha már kijöttünk játszani, akkor mozogjunk is, legalábbis ez az én elképzelésem erről. De Morgan jó. Nagyon jó. Ahogy a labda hozzá kerül, én csak bambán nézek, hogy hol a labda, vagy épp hol nincs. Némi tétovaság után azért kapcsolok és nem adom meg az örömöt és a srác mellett kötök ki, belebokszolva a kvaffba, ami így reményeim szerint lehullik a hóna alól, aztán aki kapja marja, megindulhatunk lefelé a vörös golyó után, miközben vigyorogva kiabálok a másiknak.
-Tudod, hogy ez a labda engem szeret, hiszen az én színeimbe öltözött! - a Vronszkíj-műbukást azért nem kockáztatom meg, így ha a kezembe kerül a labda, én el is húzok oldalra vele, hogy aztán elengedve a "volánt", hátraforduljak és az orromhoz illesszem a tenyeremet gúnyolódni, amit bízom benne, hogy nem vesz magára, hiszen csak viccelődöm.

Saskia

Tudja ez a lány a dolgát, annyi biztos és én ezt jelzem is neki szóban, mire kapok egy vigyort és egy kacsintást, amit én is egy mosollyal viszonzok, elővéve az egyik "nőcsábász" mosolyom. Ingyen van, úgyhogy annyit villogtatom, amennyit akarom. Majd megmondom, hogy melyik házba járok és melyik évfolyamra, megjegyzését pedig egy bólintással nyugtázom. Igen, minket ritkán szólnak meg, bár a Mardekárosoktól azért bőven kitellik az ilyesmi, nem mintha egy részük ne vetné meg az egész világot úgy általánosságban is, de az olyanokkal meg nem kifejezetten érintkezem. A konfliktust így is el lehet kerülni és ezekben az időkben semmi szükség nincs rá, hogy valami aranyvérű ficsúrral szólalkozzam össze, mert akkor megbélyegeznének. Viszont most a játékra kell koncentrálnom, így hamarost levegőbe is emelkedek én is. Semmi kétségem, hogy vadóc stílusú a lány, és ez hamar ki is derül, ahogy rámozdul a nálam lévő labdára. Épp ezért elsőre hideg vérrel és ésszel ki is tudom cselezni. De nem akarom elrontani a játékot azzal, hogy nagyon komolyan veszem, most, hogy megvillantottam, tudok, hagyom hogy kiüsse a labdát.
-Én azért nem gondolom egy hűséges típusnak... -jegyzem meg nevetve megjegyzésére. Ha már szeretetről volt szó, miért ne lehetne szeretőnek asszociálni? Persze most a lefelé zuhanó labda után vetem magam én is, a gondolkodás még ráér.  Nem viszem most túlzásba a dolgot, hiszen ő hamarabb indult és készült erre. Csak tessék-lássék követem, mert addig én azon agyalok, merre fog kijönni a dologból. Élesen felfelé biztos nem, ezek a seprűk nem olyan jók. Oldalra kell majd kifordulnia, és fokozatosan emelkedni. Azt viszont nem tudom, hogy merre fog fordulni, én így hamarabb hagyom abba a zuhanást, hogy felső helyzetből léphessek majd. Meg is teszi amire gondolok s még gúnyolódik is. Akárhogy is, most már nem vagyok rest és felülről közelítem meg, de hagyom, hogy ő is emelkedjen, hiszen nem a föld fölött akarunk körözni, arra viszont figyelek, hogy végig felette és mögötte is legyek, hiszen nem kis trükkre készülök. Amint megfelelő magasságban van, azonnal begyorsítok, hogy közben egy gurkók előtti kitérő mozdulatot alkalmazzak, egy szép kis Sloth Grip Roll-t, így fejjel lefelé vagyok felette a seprűn, kézzel lábbal kapaszkodva, de ahogy elhaladok felette, kezemmel elkezdem magam felé húzni a seprű nyelét, így nyerve el a vízszintest, hogy most már én is rendesen legyek a seprűn, neki pedig ne legyen esélye a szemből jövő fenyegetésre reagálni és ha minden igaz, ki is tudom szedni a kezéből a kvaffot, az ellenkező irányba tovasuhanva, ahol vagy tíz méter után lefékezek és felé fordulok. Nem volt igazán téma az előző megoldás, mert őrzőként gyakran lógtam oldalt vagy fejjel lefelé seprűről, ezt a trükköt is alkalmaztam sokszor gurkó ellen, hiszen az őrőz kedvelt célpont tud lenni.
-Ne legyen valami tétje a játéknak? -kérdezek rá távolságból. Na ja, picit jobban feldobhatná a dolgot, nem mintha nem lenne izgalmas, de fokozni is lehetne.

Morgan

Kissé lesütöm a szemeimet a vigyorra, bár ez inkább gesztus, mint valódi zavar. Jobban érdekel jelen pillanatban a játék, mint a mosolygás, habár röpködés közben is igen jó a hangulatom. Passzolgatásban egyezünk ki, de az önmagában rém unalmas lenne, így vegyítem egy kicsit a fogócskával és némi élcelődéssel, amit természetesen nem kell komolyan venni, ez csupán egészséges versenyszellem. Nem sokáig marad nálam a kvaff, de némi szerencsétlenkedés után legalább leesik a labda a fiútól én pedig rögtön utánazúgok. Semmi életveszélyeset nem akarok csinálni természetesen, csak megszerezni a labdát, miközben visszakiabálok.
-De mindig hozzám jön haza vacsorázni. -ezt bebizonyítva kecsesen el is kapom a kvaffot, majd jobbra kifordulok a zuhanásból. Mint mondtam, semmi durva, csak egy kis játék. Vidáman "szaladok" is a golyóval, míg meg nem pillantom a fejjel lefelé lógó Morgant, s döbbenetemben nem is nagyon ellenkezem, amikor elveszi tőlem az én hű férjemet. Ennyit a szerelemről a labda és köztem. Rögtön utánafordulok, azonban az éles kanyarban a saját testem helyett arra próbálok koncentrálni, hogy utolérjem a Hollóhátast, így jó két méterről lepottyanok. Mázli, hogy nem magasabbról estem, mert így némi gurulással sikerül tompítani az esést és végül törésmentesen elterülök a fűben. Ilyenkor veszem hasznát a cheerleader-csapatnak. Megtanultam esni a gúla tetejéről. Kíváncsian emelem fel a fejem, de nem kelek még fel, csak vigyorogva szólok vissza a nekem intézett kérdésre.
-Benne vagyok. Na és mire gondoltál? - ugyan jobban jár az ember lánya, ha ismeretlenekjkel nem kezd ilyen ügyletekbe, de hát az a fránya büszkeségem... még a végén gyáva nyúlnak tartanának. Néhány pillanatig még nézegetek az égre alkalmi fekhelyemről, majd felpattanok és a járművem után nézek, hogy visszacsatlakozhassak Morganhez.

Saskia

Tetszik a leányzó reakciója, ez a szemlesütős mosoly, még ha nem is őszinte. Ugyanakkor most erre nincs különösebb idő, a játék a lényeg, amit meg is kezdünk. Rögtön kiderül, hogy nem olyan labda dobálásról van szó, aminél megalszik a tej a szánkban, épp ellenkezőleg. Első cselem után a mégis lány sikerrel megszerzi a labdát, igaz én is hagytam teret neki ehhez, mert akkor nem lenne érdekes a dolog.
-A vacsorával sokra mész aztán! – nevetem is el magam kicsiny és gyermekded felelet váltásunkra. Nincs kedvem összetörni magam és a lánynak se valószínűleg, így én hagyom, hagy szerezze meg a labdát, így kezdek emelkedni. Nekem más tervem van, vadabb, látványosabb, ugyanakkor semmi olyasmi, amit ne tudnék megcsinálni. Meglepem Saskiát egy fejjel lefelé végrehajtott manőverrel, ami normál játékban már nem válna be, csak ilyen mókázásnál működőképes. Ugyanakkor eléggé meg is zavarom a másikat, aki nem is tud rendesen reagálni, így lepottyan. Erre kicsit megrettenek, így gyorsan fékezek, és lejjebb lebegek, közben figyelem a leányzót.
-Jól vagy? – kérdezek is rá, bár látom, hogy nincs különösebb baja szerencsére. Azért ez rosszabbul is elsülhetett volna, és hogy magyaráznám ki? A vége vaskos büntetés lenne, sőt, könnyen lehet nem testi fenyítéstől mentes. Ilyen időket élünk… Ugyanakkor még nem állt fel a lány, így a biztonság kedvéért teljesen le is ereszkedem, hogy seprűről szállva segítsem fel, jobbomat nyújtva, lovagiasan, mert szeretek gentleman lenni. És így ajánlatomon is van időm agyalni, mert valami jót kéne kitalálni. Jót, ráadásul úgy, hogy probléma se legyen belőle, az ne sértse bizonyos kötődéseimet, melyet komolyan veszek, még ha meg is engedek magamnak némi szórakozást a gyengébbik nemmel szemben, de ez az édelgés a személyiségem része, erről nem mondhatok le és semmi rosszat nem is teszek igazából. Ráadásul ez egy friss ismeretség, bár semmi világ rengető nem lesz, ahogy a lányt felsegítem, már meg is van az ötletem.
-Nos mi lenne, ha büntetőket dobálnánk? Mondjuk fejenként hármat, és aki a legtöbbször talál, az nyer, a vesztes pedig megmasszírozza. – komplett kis ötletem van, amit elő is vezetek. A lány nem tudhatja, hogy én főleg őrzőként tudok jól, sőt úgy tudok a legjobban, működni, viszont én se tudom, hogy mennyire jól dob, mennyire jó hajtó, így kvittek vagyunk ilyen szinten. És én is lehetek béna, ha én dobok, így szerintem nincs gond az esélyekkel. Ha dönt, akkor vissza a seprűre.
-Vállalom, hogy kezdem a védést. – mondom is és pozícióba lebegek a karikákhoz kényelmesen, de persze ez csak akkor áll, ha elfogadta az ötletemet. Ha nem, akkor meg értelem szerűen más fog történni, de hogy mi, az Saskián múlik.

Morgan

Elsütök egy kis poént a kvaffot illetően, mert miért ne tenném. Elvégre az én színeimben pompázik a kis golyóbis, de Morgan belerondít az örömömbe. No de nem haragszom meg, hiszen csak humorizálunk és a kvaffok valóban nem vacsoráznak. Pedig milyen jól hangzott az egész. Depressziózás helyett inkább visszaszerzem a labdát a fiútól, mielőtt túlságosan összemelegednének. Egész vidáman száguldok vele, amíg a másik egyszer csak fejjel lefelé nem fordul, én meg persze jól elbambulok. Nem csak a labdától sikerül megválnom, hanem a seprűmtől is, ugyanis cseppet sem kecsesen lezúgok a fűbe. Különösebb fájdalmakat persze nem élek át, én remekül tudok esni, de azért nem élveztem. Még nincs kedvem felkelni a helyemről, szóval csodás, új fekhelyemről válaszolgatok az aggódó srácnak.
-Persze! Kutya bajom. Nálam az esés mindennapos.-ezt megerősítem egy széles vigyorral is, mielőtt elfogadnám a felém nyújtott kezet és elgondolkoznék a csábító ajánlaton. Annyira egyébként elgondolkoznom nem kell, mert ha nyerek, csak jól járok, ha pedig nem… nos, akkor sem veszítek olyan sokat. Kissé leporolom magam, már amennyire sikerül, inkább sáros lettem, mint poros, de a sárral borított tincseim mögül szélesen mosolygok Morganre. A kosz engem a legtöbb emberrel szemben nem zavar. Elvégre erre találták ki a zuhanyt, meg a fürdőkádat, ráadásul amilyen kis mozgékony vagyok, ha akarom, sem tudom elkerülni azt, hogy koszos legyek. Legalább most már nagyon egyedi a sminkem, mert nem csak kissé leizzadt, fekete szemkontúrom, de még egy csomó, barna sárfoltom is van. Igazán menő.
-Ó, hát ez szörnyű nagy ár. Nem is tudoooom.-mélázok kicsit mókázva, majd felkapom a kvaffot, majd ismét elszánt arckifejezést öltök és követem őt a karikákhoz, ahol megállok tisztes távolságban. Igazából a gurkókat jobban tudom pofozgatni, de azért a célzással sincs bajom. Annyira nem lehet nehéz. Néhány pillanatig szorongatom a kezeim között a kvaffot, kicsit dülöngélve, a térdemmel tartva a seprűt, majd jó nagy lendületet adok a labdának, ami sebesen süvít a karikák felé. Fogalmam sincs, hogy mennyire véd jól a srác, de ki kell próbálni. Nem mintha tudnék olyan jó csavarosakat dobálni. Ezt neki viszont nem fogom az orrára kötni. Ha jó őrző, akkor így is, úgy is bebuktam a dolgot.

Saskia

Jól játszunk Saskiával. Nem hittem volna, amikor egy kis lazítás mellett döntöttem, hogy ilyen jó dolog fog kisülni belőle. Talán többszer kéne megtörnöm a rutinom… mindenesetre ezen most túlzottan agyalni nincs sok időm, mert pörögnek az események, én egy látványos trükkel jutok a kvaffhoz, de ez ahoz is jó, hogy Saskiát meglepjem, ami túlságosan is sikeres, mivel a földdel kerül a lány közelebbi érintkezésbe sajnálatos módon. Épp ezért szállok is le és kérdezem meg, hogy jól van-e, de szerencsére semmi baja, úgy tűnik.
- Azért a ma napra elég volt ez az egy. – mondom neki, hiszen a frászt hozta rám cseppet, nem is tudom, hogy számoltam volna el a dologgal és ez milyen következményekkel bírt volna, mert siműn a nyakamba varrhatják, hogy megtámadtam, és olyat kapok, amit nem fogok az ablakba kitenni, meg úgy sehova se, ha lenne mivel abban a szituációban egyáltalán. De úgy tűnik erre most nem fog sor kerülni, mert tényleg talpra is áll a másik, ahogy segítek neki és hát semmire nem panaszkodik, nem is látom rajta, hogy baja lenne. A kosz meg lejön, nincs azzal probléma, így egy ajánlattal is élek, hogy érdekesebbé tegyük az egészet, hiszen egy idő után a macskázást is el lehet ám unni, meg mint láttuk, veszélyeket is hordoz magában éppenséggel. A válaszán elnevetem magam. Érzem, hogy szórakozik cseppet, de ez a lényeg ugye. Nem nagy cucc az egész, de mégis megpezsdíti az egész játszadozásunk és ki tudja, lehet a jövőben fogunk még együtt röpködni és játszani. Mindazonáltal most a karikák előtt a helyem, így oda is repülök és látszólag kissé tanácstalanul, mint a kisközség lebegek a középső karika előtt, de ez csak trükk. Igaz, egyszer süthetem el, de akkor lesz foganatja, mivel elég gyors vagyok. Úgy látszik ő se egy született hajtó, de ez nekem nem gond ugye.A beleadott erő viszont meglep, úgyhogy amikor utána libbenek, alig tudom megfogni, kis híján elcsúszik az ujjaimról, akkor pedig fájdalmas élményben részesítene a golyóbis.
- Nem rossz, másodikra frankóbb lesz! – mondom, ahogy visszadobom a labdát a következőhöz. Most már élénkebben figyelek, lekopott a lezserség, látszik, hogy nem vagyok épp rossz védő, ezt pedig azzal is bizonyítom, hogy a karikák körül cikk-cakkozok, ugyan nem nagy sebességgel, de ezen változtathatok, ha akarok, igaz ezzel a seprűvel nem sokat.

Morgan

Élvezem, hogy újra röpködök, és kviddicsezhetek valakivel. Ami azt illeti, rég ültem már seprűre, így aztán olyan érzésem támad, mintha most fürödtem volna meg, pedig a következő pillanatban olyan koszos leszek, mint aki hetek óta nem élt ennek a nemes tevékenységnek, mert sikerül lebucskáznom a repülőeszközömről nagy bambaságomban. Morgan igazi úriember módjára segít feltápászkodni a fűből, habár nem sérültem le különösebben, hisz már hozzá vagyok szokva. Miután ismét talpon vagyok, szelíden elmosolyodom megjegyzésére.
-Nyugi, nem terveztem többet. – azonnal fel is kapom a seprűmet magam mellől, és elgondolkodva hallgatom az ötletét. Nem mintha onnan nem lehetne leesni, de határozottan tetszik a terv. A fiú a karikákhoz repül, én pedig némileg távolabb tőle bekészülök a nagy dobásra. Nem vagyok egy őstehetség ezen a poszton, de még él bennem a remény, hogy esetleg ő sem. Elsőre nekiküldök egy erős, de cseppet sem cseles labdát, amit végül kivéd, de kissé büszkén kihúzom magamat, mert bizony nem kerüli el a figyelmemet, hogy majdnem elejti. Visszakapom a labdát, majd kissé összehúzott szemekkel figyelem, ahogy mozogni kezd a karikák közt. Hmm. Innentől már úgy érzem, nem fogja megkönnyíteni a dolgomat. Mindenesetre nem én szeretnék a masszőr lenni, így nem akarom könnyen adni a bőrömet. Teszek egy kört a saját tengelyem körül, majd ismét eldobom a labdát egy nagyobb erőlökettel a jobb oldali karika felé. Továbbra sem vagyok valami trükkös, de bennem a remény hal meg utoljára. Ha már frankó cseleket nem tudok, legalább abban bízom, hogy a golyó kifordul a kezéből. Ezúttal sikerül olyan durván megküldenem, hogy a vállam is belefájdul. Nem mintha különösebben érdekelne a dolog. De ahogy figyelem a cikk-cakkos mozgást és a figyelmet, összeszűkült szemmel, leesik a tantusz.
-Te átvágtál. Te őrző vagy. – no, azért persze nem veszem a lelkemre a dolgot, ahogy ezt a vidám arckifejezésemből is láthatja. Valószínűleg fordított esetben én is élnék a képességeimmel. Ez azonban nem jelenti, hogy beletörődnék a sorsomba, nem akarom túlságosan megkönnyíteni a dolgát, már amennyire a tudásomtól telik. Azt már inkább nem adom a fiú tudtára, hogy bizony ezt még vissza fogja tőlem kapni a közel, vagy távoli jövőben, mert úgy elveszne a meglepetés ereje. De fogja ő még nyomkodni az én vállamat, az tuti fix.

Saskia

A délutáni röpködés jó ötlet volt, úgy érzem, kifizetődik, hogy félre toltam a dohos könyv- és pergamen kupacot s helyett a friss, még hűs tavaszi levegő eget választottam. Jó partnerre akadok egy kis játékhoz, amit ki is használok. Érdekes a kiscsaj és ravasz is, jó vele játszani, mert én se vagyok különb, legfeljebb jobban álcázom, s több meglepetést tartogatok társaim számára. És ez most is hamar kiderül, egy-két trükköt elsütök, olyan sikeresen, hogy Saskia a földre kerül, én pedig aggódóan szállok le. Mindazonáltal nem kell sokáig tépelődnöm, mert kiderül, hogy kutya baja sincs, sőt, még folytatni akarja a játékot, aminek örülök. De ha már ilyen jól összejöttek a dolgok, ne csak holdkórosként repkedjünk… felvetéssel élek, hogy dobhatnánk fel kicsit a dolgot és Saskia bele is megy, mire elmosolyodom. Igen, valamelyest csapdába csaltam, ha úgy veszem, s ehhez tartom magam a továbbiakban is. Vállalta a dolgot s a kockázatot is, ami vele jár. Lehet eztán megfontoltabb lesz, bár ennek nem nagy valószínűségét látom, ez amúgy is csak könnyed lecke lesz számára, sokkal keményebbet is kaphatna, na igaz, hogy nem tőlem, de vannak olyanok az iskolában és főleg zöld-ezüst színben, akiktől ezt is megkaphatná. Minden esetre első dobását szépen elszabotálom, egy kissé aljas trükkel kombinálva. Nem szabálytalan ez, csak sportszerűtlen cseppet, de hát a színlelés ilyen alkalmazása szerintem a játék része valamelyest, még ha nem is teljesen fair play. De hát az életben se kiegyenlítettek a viszonyok, csak ritkán s még akkor sem vegytiszta semmi. Mindegy, a játék nem áll meg, még csak egy dobás volt, semmi sem dőlt el. Most már komolyan állok neki a feladatnak. Cikázásom nem könnyíti meg a dolgát, az enyémet meg a beleadott erő nem. Mostanában nem sokat gyakoroltam, úgyhogy én se vagyok a legjobb, ezúttal is jó a reakció időm, a baj az, hogy az orrommal állítom meg a kvaffot.
- Áááá. – egy fonéma, ami kábé annyit jelent most, hogy „na bumm”. Nem frankó ez így, a vér már folyik is. Remek, a fejem is belefájdult a dologba… kissé kábán kotorászok a pálcám után. De legalább kivédtem… suhan át az agyamon, majd meg is találom hű társam és előhúzom.
- Dzsak egy berdz… - próbálom vérző orral tudtára adni Saskiának, hogy nem áll meg a buli, csak rendbe hozom magam. Összeszedem akaraterőm és koncentrálok.
- Hippokrax! – sikerül szerencsére elég érthetően mondani az igét, hogy a varázslat bejöjjön, bár minden akaraterőmet bevetettem, hogy az ilyenkor megszokott, rossz artikulálástól megszabadulhassak. De ha az orrom így rendben, akkor tényleg mehet minden tovább…
- Na még egyet kislány! – vigyorgok rá. Nem szegte ez kedvem, de az biztos, hogy a következő védésem már nem lesz valami tuti, mert jót kaptam az arcomba, és ha a sérülés nincs is, a többi mellékhatás azért megvan. De ez az egy belefér a költségvetésbe… Nekem legfeljebb majd kettő jót kell dobnom…

Morgan

A csinos potyogásom után egy kicsit változtatunk a játékon, ami nincs ellenemre, s hamarosan már a karikáknál röpködünk és erősen próbálkozom, hogy bejuttassam a labdát. Az első próbálkozásom után már leesik, hogy a srác ravasz volt és miért is javasolta, hogy dobjunk karikára. Ő tud védeni, velem ellentétben, aki se különösebben jól célozni, sem védeni nem tudok. Ez azért nem szegi kedvemet, mert nem akarom könnyen adni a bőrömet és egyébként is csak játékról van szó, nagyot veszíteni nem tudok. Bár a büszkeségem még hetekig sírni fog, az biztos, hogy így rászedtek, de nem tudok haragudni Morganre. Én is kihasználtam volna a lehetőséget. Ezekkel a gondolatokkal indítom el a következő labdát, más képességem híján legalább erősen, s ezt hamar meg is bánom. Ijedten figyelem, ahogy a kvaff az arcába csapódik és vérezni kezd az orra. Azonnal odarepülök hozzá, de addigra már pálca van nála, én pedig rágni kezdem a számat és aggódva figyelem a tevékenykedését.
-Egybe' vagy? - csak akkor szállok alá a kvaffért, ha megbizonyosodtam róla, hogy egyben van, bár nagy baja nem lehet, hiszen még a seprűjén ül és láthatólag elég stabilan. A megszokott mosolyom csak akkor tér vissza az arcomra, amikor a hollóhátas biztatni kezd, s magamhoz veszem a labdát. Azért legalább egyet be kéne juttatni, hogy ne égjen akkorát a fejem. Most nem adok bele annyi erőt, mint az előbb, nem szeretnék még egy ilyen balesetet, helyette inkább valami célzáshoz hasonlatosat művelek, hátha betalálok a középső karikába. Habár általában a kukába sem sikerül.A remény hal meg utoljára, elvégre anélkül szurkolni sem tudnék jól. Mindenesetre akár betaláltam, akár nem, célba veszem a karikákat, hogy próbára tegyük az én tudásomat is. Betalálni sem volt könnyű, de most talán elkapni sikerül majd a labdát. Voltam már base edzésen. Ha a repülő lányt el tudtam kapni, akkor egy repülő labdát is sikerülhet.