+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Csillagvizsgáló
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csillagvizsgáló  (Megtekintve 21049 alkalommal)

Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2014. 11. 19. - 12:39:36 »
0


Külön óra- A Mars és a holdjai

 
Valószínű teljesen megőrültem, hogy SZOMBATON részt veszek egy FAKULTATÍV órán. Ilyesmit egész biztos nem csináltam volna soha magamtól, de azért az is durva, hogy Clarice rá tudott beszélni. Nem is igazán tudom, hogy miért jó neki, hogy eljöttem, főleg ilyen későn, de ez olyan így, mint egy büntetőfeladat. Az asztronómia ráadásul még unalmas is, nem segít megtanulni varázsolni, és nem is érdekes, mert csak bámuljuk az eget. A muglik legalább kimennek azokra a csillagokra.
 - Jó estét, professzor úr!- mivel nem járok asztronómiára, nem ismerem ezt a tanárt, maximum hallomásból, de nem igazán tudok róla sokat. A két lányt sem ismerem, aki még rajtunk kívül van itt, de abból, hogy ilyen kicsi a társaság, és abból egy Clarice, kettő pedig hollóhátas csaj, rögtön rájövök, mekkora lúzer voltam, hogy idejöttem. Nem elég, hogy különórára jöttem szombat este, még én is leszek a csapatban a legbutább, és ezt el is kezdem azzal, hogy nincs teleszkópom, úgyhogy el kell foglalnom az egyiket, amit a tanár hozott. Drága, nem vettem fel ezt az órát, úgyhogy biztos megérti ezt még. Bele is nézek, éppen csak azért, hogy rájöjjek, fogalmam sincs, mit látok, és merre kellene fordítanom. Azért nem hagyom úgy, találomra elfordítom valamerre. Úgy tűnik, nem igazán sikerült belőni az irányt.
 Ahogy meghallom a tanárok szájából legjobban utált mondatok egyikét, nehezen bírom ki, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, amivel jelzem a véleményemet a dolgozatokról. Mindegy, nem járok asztronómiára, hiába lesz T, akkor sem nagyon van mit vesztenem, nem igaz? Gyorsan előkotrok egy gyűrött pergament, egy megtépázott pennát meg egy tintafoltos üveget, hogy elkezdhessem az írást.
 Mindegy, essünk neki a válaszoknak, remélem, hogy tényleg csak valami szintfelmérő, és nem fog emiatt kitalálni valamit. Egy: Caelius Edevane, Mardekár. Kettő: Uránusz (legalább kétszer végigszámolom, de ez tipp, nem vágom, hogy az vagy a Szaturnusz van-e előbb. Mintha lenne valami a Szaturnusz és a Jupiter között). Harmadik: Göncöl-szekér (nem ismerek más csillagképet, de azért eszembe jut, hogy mintha lenne nagy meg kicsi, úgyhogy átfirkálom, és beírom, hogy Kisgöncöl). Negyedik: Sarki fény. (mivel asztrológia, ez az egyetlen dolog, ami eszembe jut a pólusokkal kapcsolatban). Ötödik (bolygó, de nem tudom, hogy melyik, úgyhogy beírom:) Merkúr. Hatodik: Északi, északi (azt azért én is tudom, hogy ez az északi félteke, bár lehet félreértettem valamit.) Hetedik: Csillagjóslás, zordó (hallottam, hogy HP-t valami fekete kutyás jóslattal rémítgették, és olvastam valahol a zordóról). Aztán beugrik, hogy volt egy kentaur jóslástanár két éve, úgyhogy kisatírozom, és beírom azt, hátha. Egyiknek sincs sok köze a csillagokhoz, de talán mázlim van. Csak nehogy mégis a zordó legyen a jó válasz.
 Amikor odaadom a dolgozatot, egy gyors pillantást vetek Claricere, és egy apró kis fejcsóválással, vállrándítással egybekötött cinikus mosollyal jelzem neki, hogy ne várjon túl sokat, bár még mindig nem tudom, hogy miért hozott ide. Remélem, hogy a tanár azért levonogatni pontokat a háztól, vagy akár büntetőmunkát adni nem akar, mert akkor garantáltan ez volt az utolsó alkalom, hogy éjjel felnéztem az égre.
Naplózva

Sophie Flores
Eltávozott karakter
*****


az útkereső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2014. 11. 20. - 13:45:13 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

Mivel a teleszkópom jól állítottam be, a tanár úr csak egy pillantást vetett rá. Hollóhátas háztársammal is így tett. A dolgozatot most íratja meg ezért előveszek pergament, pennát és egy üveg tintát.

1.) Sophie Flores; Hollóhát
2.) A Naptól számított hetedik bolygó az Uránusz.
3.) A Polaris a Kismedve csillagképben található. A Kismedve másik neve Ursa Minor.
4.) Sarkcsillag
5.) Bolygó; Vénusz
6.) Mindig az északit
7.) Asztrológia; Kentaur

  Lejárt az idő ezért beadtam a pergamenem.  Úgy vélem jól sikerült.
Naplózva


Lazlo Night
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2014. 12. 04. - 19:36:13 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

Miközben beszedtem a röpdolgozatokat rá-rá néztem, és szomorúan láttam, hogy Miss. Edevéla és Miss. Heringtown nem tudtak minden kérdésre válaszolni. Pedig igyekeztem nem nehéz kérdéseket feltenni.
Sóhajtottam egyet, és gondolataimat visszatereltem az órára, hiszen mégis csak én vagyok a tanár!
 - Nemsokára megkezdődik az az esemény, ami miatt meghirdettem ezt a különórát. A teleszkópjaink segítségével megfigyelhetünk egy eseményt, amit földi mértékkel mondva ritkának lehetne mondani, viszont asztronómiai mértékben gyakori esemény, valamint marsi mértékben meg megszokott. Gondolom, mindannyian láttak már teljes holdfogyatkozást. Miss. Edevéla, kérem, mondja el a diáktársainak, hogy a mi holdunkon milyen gyakran figyelhetünk meg teljes holdfogyatkozást. – Kértem meg a mardekáros kisasszonyt, hogy mondja el a többieknek, hogy évente egyszer, ritkábban kétszer figyelhetjük meg a jelenséget. Hogyha ezt eltudta mondani, akkor öt pontot kívántam a Mardekárnak adni, míg rossz válaszért csupán három pontot akartam levonni.

 - Mielőtt megkezdenénk a marsi holdfogyatkozás megfigyelését, kérem, Miss. Heringtown, mondja el a többieknek, hogy mi is az a holdfogyatkozás. De kérem, csak röviden, hiszen az óra témájáról senki sem szeretne lemaradni. – Ezért a válaszért is öt pontot adtam volna, már, hogyha jól felelt, viszont, hogyha sületlenségeket hordott volna össze, akkor az ő házától, vagyis a Hollóháttól is csak három pontot vontam volna le.

 - Itt az idő, aki akarja, az elővehet pergament és lejegyezheti azt, amit lát. Viszont most szemet a teleszkópra!
Ahogy belenéztem a teleszkópomba, láttam is, ahogy nekünk baloldalról, a nap által megvilágított Mars árnyékos feléhez a Phobos és Deimos lassan beúszott, és az addigi szürke felszínük  narancsos-vöröses színbe öltözött. Hasonlóan a mi holdfogyatkozásunkhoz, amikor teljesen sötétté kellett volna válniuk nem az történt. A marsi légkörben megtört napsugarak átfestették a szateliták felszínét, a nagyobb, Phobos sötétebb, haloványabb színezést kapott, míg a kisebb, Deimos élénkebbet. Viszont így is látható volt az esemény, bár az egész közel másfél órán át tartott. Ellenben én észre sem vettem, hogy viszonylag milyen sok idő telt el.
Természetesen, hogyha valamelyik diák szólt, illetve segítséget kért, akkor nem feledkeztem meg a tanári teendőimről, és az adott diákra figyeltem, s hogyha kellett, akkor segítettem, vagy válaszoltam a kérdésére.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Miss. Edevéla és Miss. Heringtown felhasználóját megkérem, hogy mikor megírják a posztjukat, akkor egy vagy kettő kérdésre ne válaszoljanak a röpdolgozatban.

A következő tanári poszt előre láthatóan az újév első hétvégéjén lesz várható. Vizsgaidőszak, ünnepek, valamint egyéb elfoglaltságok miatt csak Január 3-án leszek legközelebb posztképes, kivéve, hogyha a szilveszter túl erőteljesre sikerül, mert akkor még egy hétre szükségem lesz magam összeszedésére.
Természetesen Baglyokat, és néha chat-et is olvasok, így nem fogok eltűnni teljesen.
Előre is kellemes ünnepeket!//
Naplózva

Sophie Flores
Eltávozott karakter
*****


az útkereső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2014. 12. 18. - 13:30:53 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

  A teleszkópomba néztem és megpillantottam, azt amire már évek óta várok. Most végre láthatok egy marsi holdfogyatkozást. Ezt én akkora élménynek éltem meg, mint amikor felvételt nyertem a Roxfortba. Ámulattal néztem a jelenséget, ezért majdnem elfelejtettem jegyzetelni.
  Nem épp ilyennek képzeltem el, de attól függetlenül meseszép volt a színváltozás ezen formája. Hirtelen eszembe jutott egy kérdés, ezért a kezem a magasba lendült.
  -Tanár úr! Előre láthatóan mikor lesz a következő ilyen esemény?
  Türelmesen várva a választ, még mindig ámulattal bámulok a Mars felé állított teleszkópom lencséjébe, amin nem is láthattam volna tisztábban az eseményt.
Naplózva


Lazlo Night
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2015. 01. 11. - 23:08:19 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

Szomorúan konstatáltam, hogy Miss. Edevéla még erre se tudott válaszolni, pedig ez tényleg egyszerű kérdés volt. Reméltem, hogy szerelmes, és így nem nagyon tud koncentrálni, ez esetben tisztelendő a lelkesedése, amit az asztronómia iránt tanúsított.
 - Látom nem jut eszébe, Miss. Edevéla. Ez nem is akkora baj, minthogyha elkezdene butaságokat fecsegni. A fölösleges és rossz választ adó fecsegésnek pontlevonás lett volna a vége, így ettől megkímélte a házát, ez szép. A bolygónk szatelitáján évente egyszer vagy kétszer figyelhetünk meg teljes hold fogyatkozást. Viszont változó, hogy mely helyről látható tisztán. – Sajnáltam, hogy nem oszthattam jutalom pontot, de annak örültem, hogy nem kellett levonnom egyet se.
Miss. Heringtown hallgatása meglepett. Egy hollóhátas, aki nem tudott választ adni a kérdésemre. Viszont ami inkább meglepett, hogy ezt különórán éltem meg, tudtommal a Hollóhát az éles elmék háza, ezért hogyha egy tagjuk különórára jön, akkor szerintem közel annyit kellene tudnia, mint a tanárnak, jelen esetben nekem, de még egy rossz tippet se kaptam a hölgytől.
 - Ezt sose hittem volna. Egy hollóhátas, akinek még ötlete sincs egy kérdésre. Az ön érdekében remélem, hogy csupán elkalandozott az éles elméje, méghozzá olyan messzire, hogy nincs időnk megvárni, míg visszajön. Ezért én mondom el, hogy a holdfogyatkozás az a jelenség, mikor a hold és a naprendszer csillaga között a hold bolygója nagy részben elállja a fényt, így csak a vörös színtartományba tartozó hullámok érik el a hold felszínét.

A marsi holdfogyatkozást követően Miss. Flores kérdése felüdítően hatott, hiszen a jelenség előtt csalódnom kellett egy hollóhátasban, de úgy tűnt van még nyitott és kíváncsi elme a körünkben.
 - A következő esemény? Nos, Miss. Flores ez jó kérdés. Hogyha a Mars felszínén lennénk, akkor ott is évente egy-két alkalommal figyelhetnénk meg, viszont, hogy egyszerre mind a kettőt láthassuk, az ritkább, ahhoz talán öt évet is várni kellene, de ahhoz, hogy innen a Földről figyelhessük meg, ahhoz viszont vagy húsz év is kellene. Viszont olyan három-négy évente talán megfigyelhető, ahogy a Phobos, vagy Deimos a teljes holdfogyatkozás jelenségét mutatja. Természetesen ahhoz, hogy ezek a számok pontosak legyenek az is kell, hogy a Nap-Föld-Mars-Mars holdjai csoport megfelelő helyzetben legyenek, mert lehetséges, hogy pont maga a Mars takarja el a holdját, így a jelenség a bolygónkról nem megfigyelhető. Remélem, kielégítő választ adtam a kérdésére. Valaki másnak esetleg van még kérdése? – Örömmel válaszoltam volna a többiek kérdéseire is, vagy Miss. Flores egy másik kérdésére.

Ahogy úgy tűnt, hogy nincs több kérdésük a röpdolgozataikat a kezembe vettem tinta és toll kíséretében.
 - Lassan a különóra végéhez érkezünk. Viszont mielőtt befejeznénk lenne még egy feladatom önöknek, ami siker esetén öt házpontot ér, súlyos balsiker esetén kettő elvesztéséhez vezetne, míg tétlenség esetén öt pontot fogok levonni. – A súlyos balsiker alatt azt értettem, hogyha egy összetéveszthetetlen csillagképre állítják be a teleszkópjukat, vagy az égbolt rossz helyén keresnék a Cassiopeia csillagképet. - Szóval a feladatuk, amíg kijavítom a röpdolgozataikat, hogy úgy állítsák be a teleszkópjukat, hogy a Cassiopeia csillagkép legyen látható benne. Munkára fel! - Azzal én is belemerültem a dolgozatok kijavításába.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Ez az utolsó kötelező kör, de az utolsó előtti játék kör. Emellett ez az utolsó lehetőség, hogy akik eddig nem írtak pontot szerezzenek, vagy a pontveszteségüket csökkentsék, mivel akik nem írtak a röpdolgozatra, Miss. Harington és Miss. Edevane legalább kettő kérdésre ne adjanak választ, valamint legalább kettőre rossz választ írjanak.
A röpdolgozatok eredményhirdetése, és így a pontok kiosztása a következő kör tanári posztjában lesz feltüntetve.
IRL okok miatt a következő tanári poszt február 1-én lesz várható, de előfordulhat, hogy egy hetet csúszni fogok vele.//
Naplózva

Sophie Flores
Eltávozott karakter
*****


az útkereső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2015. 01. 12. - 00:35:30 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

  Nagyot csalódtam a lányokban. Úgy tudtam,  viszonylag jók mindenből,  valamint Harringtontól többet vártam sokkal.  Na mindegy,  a tanár úr úgyis elmondja a válaszokat ezért nem veszít sokat senki. Még pontot sem von le,  úgyhogy felőlem most el is mehetnének,  nem zavarna.
  A válaszait meghallva nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna,  hogy pont Night professzor fog ilyen csípős megjegyzéseket tenni a diákokra. Az én kérdésemre azomban eléggé meghökkentő választ kaptam. Talán húsz év?  Kissé soknak gondolom,  bár az űrbéli időhöz nem nagyon értek.
  Érkezik a következő feladat. Cassiopeia csillagkép. Nem túl nehéz,  bár a többiek eddigi teljesítményét elnézvén a tanár úr csak kegyelemből adhatta ezt a könnyen megvalósítható feladatot. Na jól van,  ez is kész van. Azért még egyszer belenézek a lencsébe,  hogy ellenőrizzem, biztos jól állítottam be a műszert. Ahogyan a tanár úr felé néztem láttam az arcán a szomort és a csalódottságot. Őszintén sajnálom.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2015. 02. 15. - 00:16:22 »
0

 
Egy kicsit meglep, hogy Clarice nem tud válaszolni a tanár kérdésére, persze engem az nem lep meg, hogy én nem tudok rá válaszolni. Nem értem, miért jöttünk a különórára, mert én nem szeretem különösebben az asztrológiát, és cseppet sem szimpatikus a tanár, még a vezetéknevünket sem tudta megjegyezni rendesen. Igaz, ebből a szempontból jobb, mint én, mert fogalmam sincs, hogy hívják. Látszik, hogy gyakorlatilag látatlanban jelentkeztem. Azért remélem, hogy ebből nem lesz probléma, mert ő ki tudná magyarázni, hogy nem ismer egyet az ezer diákja közül, de tanárból még a halálfalókkal együtt sem lehet több húsznál.
 A második kérdésre viszont én is tudom a választ, ami még jobban meglep, és meg is ijeszt. Ha van valami, amit egy hollóhátas nem tud, én pedig igen, az jelentheti azt, hogy a lelkem mélyén mégiscsak stréber vagyok, ráadásul tisztán emlékszem rá, hogy ez az információ még jóval a Roxfort előttről, egy egyszerű képeskönyvből származik. Ha a Hold van a Föld és a Nap között, a Napot nem látjuk, ha a Föld a Nap és a Hold között, akkor a Holdat. Akkor gyorsan felfogtam ezt az egész jelenséget, egyszerű, egy darabig viszont eltartott, amíg megértettem, hogy a harmadik kombináció, vagyis az, hogy a Nap a Hold és a Föld közé kerül, nem igazán lehetséges.
 Egy rövid ideig elgondolkozok rajta, hogy strébernek tűnnék-e, ha feltenném az egyetlen kérdést, ami ebben a valószínű sokkal tartalmasabban eltölthető két órában felmerült a fejemben. Maga az, hogy két óráig bámulok egy égitestet, kicsit unalmasnak tűnt, már félig-meddig ki is találtam egy sakkfeladványt, de azért nem akarom, hogy mégis ennyi legyen egy szabad estém össz eredménye. A társaságot tekintve pedig nem tűnök strébernek valószínű, még úgy sem, hogy a három jó tanuló lányból kettő nem igazán vesz részt az órán. Lehet, hogy Clarice csak csöndben nézné ezt az egészet? Egy kis koncentrációval összeszedem a legjobb modoromat.
 - Professzor úr, van valami haszna ennek? Úgy értem, hogy a holdfogyatkozást fel lehet használni valamire, például jóslásra vagy valamilyen varázslathoz?- talán kicsit felháborodik majd a kérdésen, de én önmagában valahogy nem tartom ezt érdekesnek, csak akkor lehetne valami haszna, ha lenne gyakorlati felhasználása. A varázslatokból is igyekeztem a gyakorlatban hasznosíthatóakra koncentrálni inkább, tudom, hogy úgysem jegyzem meg az összeset. Azt egyébként mindig nehéz lesz megértenem, hogy egy ennyire távoli dolog hogyan hathat bárhogyan a mi életünkre.
 Ahogy meghallom, hogy levonás-lehetőség van, azonnal belenézek a távcsőbe, amit arrébb mozdítok, hogy ne legyek „tétlen,” de két pontot sem szívesen veszítenék el egy olyan helyen, ahová teljesen önként jöttem, különösen most, hogy a Mardekárnak nagyon fontos, hogy nyerjen, és minden pont nagyon fontos. Bár összességében Clarice miatt biztosan pluszban jövünk ki, mégis kicsit gáz lenne.
 Vetek egy gyors pillantást a tanárra, azután a társaimra, miközben azon gondolkozok, kitől kérhetnék segítséget. Clarice biztos segítene, de van közöttünk egy ember, a két hollóhátas lány pedig lehet, hogy direkt valami rossz helyre irányítana. Talán az lenne a legjobb, ha megmondanám a tanárnak, hogy teljesen amatőr vagyok hozzá, és csak azért jöttem ide, mert érdekelt, hogy milyen fakultatív tárgyak vannak még, mert a csalással még több pontot veszíthetünk, és talán kinéz egy büntetőmunka is. Vagy rosszabb, hallottam, hogy átirányítják a most szabályt szegőket a halálfalókhoz. Persze, nem hinném, hogy hozzájuk túl jó ajánlólevél lenne, hogy egy mardekáros diákkal van a tanárnak összetűzése, főleg, ha előadnám a szituációt. Legalábbis amíg ki nem derülne, hogy sárvérű az apám.
 Úgysem venne észre, és ha mégis, akkor megmondom neki, hogy nem gondoltam ezt puskázásnak, meg kimagyarázom. Nagyon jól tudhatja, hogy neki is baja lehet, ha egy mardekáros diákot bajba akar keverni, és talán annak sem örülne, ha egy diákot miatta használnának gyakorlóbabának SV órán. Különben is: kell az az öt pont, legalább felvághatok pár jó tanuló előtt is, és a jó tanulók alatt a lányokat értem.
 - Pszt... Clair... segíts!- próbálok annyira halkan átsúgni, ahogy csak lehet, de persze, a mellettem ülő lányon keresztül kell, úgyhogy elég hangos hozzá, hogy esetleg meghallja. Négy év gyakorlat segít benne, hogy tökéletesen belőjjem a hangerőt, hogy az arrébb ülő tanár csak szellőt halljon, a nővérem viszont már értelmes szavakat, de nem ismerem ennek a teremnek az akkusztikáját.
 Csavargatom a távcsövet, nem próbálom látványosan keresni a vibráló foltokat az égen, mert ha meghallotta, úgyis tudja, hogy én voltam, kizárásos alapon, mivel én vagyok itt az egyetlen fiú. Ebbe belegondolva, még rosszabbat tesz a hírnevemnek, hogy eljöttem, mert ez női tanegység lehet.
Naplózva

Lazlo Night
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2015. 04. 26. - 22:01:56 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

Ami a röpdolgozatokat illeti nem lettek olyan fényesek, mint számítottam, csupán egy szép és egy elfogadható született, míg kettő anomália. Az anomália alatt azt értettem, hogy valahogyan pont nulla pontosak lettek, vagyis se jutalom pont, se levonás nem járt értük. Mivel gyorsan ki tudtam javítani ezeket, és láttam, hogy van, aki még bajlódik a teleszkópjával elgondolkodtam, hogy mi okozhatta azt, hogy eme érdeklődő szívű diákok így szerepeljenek az órán. Talán a homlokom is ráncoltam bosszúsan, mikor az a nyilvánvaló tény lebegett az elmémbe, hogy mily sötét időt élünk, hiszen Tudjuk, ki újra él, és a hőn szeretett iskolánk a sötét erő markában volt.
Mélyet sóhajtottam, nem engedhettem, hogy egy ilyen különóra még inkább felhőket vonjanak a diákok feje fölé, hogy szívük csillagait, legyenek azok bármik és bárkik, eltakarják szemük elől. Ezért úgy döntöttem, hogy némi bizalmat és örömet öntsek szívükbe az utolsó feladatot mindenkinek sikeresnek nyilvánítom, bár ez előfordulhat, hogy egyeseknél hazugság lesz, de ezt a lelkiismeretem el fogja viselni. A Roxfort az első!
A pergameneket, mikre a dolgozataikat írták összetekertem, mialatt a teleszkópjaikat vizsgáltam, s meglepő módon nem is lett volna szükség arra, hogy eredmény függetlenül mindenkit jutalmazzak, hiszen mind jól állították be az eszközeiket. Így már nem is volt más hátra, mint eredményt hirdetni.
 - Mindenki igazán ügyesen állította be a teleszkópját, így örömmel osztok ki fejenként öt-öt pontot, vagyis házanként tíz-tíz pontot. Gratulálok. A röpdolgozatok eredményei alapján a hollóhát még huszonkilenc ponttal gyarapodott, míg a mardekár tizenkilenccel. Önökre a házaik büszkék lehetnek. – Ezzel véget is ért a külön óránk, már csak összepakolnunk kellett és a diákoknak visszatérniük háló körleteikbe, és erre ki is adtam volna a felszólítást, viszont valamelyik csillag, talán pont az, minek nevére rá kívántam kérdezni azt sugallta, hogy egy végső próba elé állítsam az órán legfényesebben szerepelt diákot, Miss. Flores-t. - Mielőtt még visszaengedném önöket a hálókörletükbe, lenne egy minden tét nélküli kérdésem Miss. Flores személyéhez. Kérem, kisasszony, megmondaná, hogy mely embert ábrázoló csillagképnek vöröses az egyik válla, és azt az égi ékkövet hogyan hívják? - Az Orion csillagképet alkotó Betelgeuse néven ismert csillagra kérdeztem rá, aminek azonosítása, hogyha jól sejtem még ilyen megfogalmazással se okozhatott gondot a hollóhátas lánynak. Láttam benne a tehetséget, és az egykori éjjeli találkozásunk emléke is megerősített benne, hogyha az évfolyam társam lett volna, akkor utolsó éveim nem lettek volna olyan magányosak, lett volna barátom, kivel együtt fürkészhettük volna a csillagokat, mert egyfajta szimpátiát érzek feléje, minthogyha valamilyen szinten rokon lelkek lennénk. Viszont jelenleg tanár-diák voltunk, és így csupán tanári büszkeség volt bennem, hogy egy hozzám hasonló, szintén csillagok iránt felettébb érdeklődő diák is a tanítványaim között tudható.
 - Köszönöm mindenkinek a figyelmet, a teleszkópjaikat összepakolhatják, és visszatérhetnek a hálókörletükbe. További szép napot kívánok önöknek. Mr. Edevéna, a teleszkópomat nyugodtan ott hagyhatja, nem kell összecsuknia se. - Mondtam búcsút a négy kíváncsi elmének, aztán mielőtt még én magam is elpakoltam volna és visszavittem volna a dolgaimat a szobámba az égre néztem, hol a hőn szeretett drágaköveim lapultak, és elgyönyörködtem bennük. Odafent minden olyan szép és halálfalótól mentes. Békesség költözött egész lényembe arra az időre, míg a jövőről suttogó fényes égi testekre szegeztem tekintetem és figyelmem.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Köszönöm a résztvevőknek a játékot. Ez egy zárás volt, erre senkinek sem kell választ írnia.//
Naplózva

Sophie Flores
Eltávozott karakter
*****


az útkereső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2015. 04. 28. - 21:36:53 »
0

Külön óra – Mars és a holdjai

  Míg a többiek a teleszkópjukkal bajlódtak, a tanári asztal felé néztem. Tisztán látszik, hogy már nem a javítással foglalatoskodik, hanem nagyon mély témáról gondolkodhat. Ezt főként a ráncos homlokáról olvastam le, ami valljuk be nem volt túl nehéz. Eközben a többiek is beállították teleszkópjaikat. Meglepő módon minden műszer a csillagkép felé nézett. Ez a mai nap fénypontja komolyan mondom.
  A tanár úr lassan feláll a tanári asztaltól és megnézi a teleszkópjainkat, valamint elmondja a plusz- illetve mínuszpontokat. Örömmel konstantáltam, hogy a Hollóhát nem vesztett pontot, bár ha Harrington tovább szerencsétlenkedik, talán még abban is lett volna részünk. Mivel a Mardekár nincs nagyon lemaradva, ezért különösen jó, hogy tíz ponttal többet kaptunk. Egyenlőre be van biztosítva az első hely, de ez könnyen változhat.
  Miközben számolgatom, a ház pontjait meghallom a nevem. Megáll bennem az ütő. Mit csináltam? Mi a baja velem, hogy még egy kérdést kapok? Utálom amikor egy tanár direkt csinálja ezt, azonban mikor elhangzik a furcsán megfogalmazott kérdés, szinte elsőnek ugrik be a megfejtés. Igaz, hogy először másik csillagképre gondoltam, de megvan a végső válaszom.
  -Az Orion csillagképben található Betelgeuse nevű csillag jutott eszembe a leírás alapján.
  Miközben beszélek, szinte észre sem veszem, hogy a padra kezdek mászni. Mikor elmondom a választ döbbenek rá, hogy a padon állok. Ezt a kínos szituációt sosem fogom kiheverni. Nem elég, hogy tudom jelenlegi tartózkodási helyem, de a lábaim sem mozdultak, ezért esélytelen volt, hogy egy hamar lejutok innen.
  Mikor a tanár elengedett minket, villámgyorsan másztam le a padról, pakoltam össze a cuccaim és épphogy összecsukva a teleszkópom kisiettem a teremből se szó, se beszéd.
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 20. - 09:43:41
Az oldal 0.192 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.