Csillagvizsgáló

Ebben a toronyban zajlanak a csillagászat órák éjfélkor. Ide a diákoknak akkor szigorúan tilos feljönniük, mikor nincs órájuk. Ha itt elkapnak olyankor, mikor nincs órád, igen hamar a házvezetőd irodájában találod majd magad, azt hallgatva, mi a büntetésed a kihágásért.

[.-= Csillagászat óra - Minden emberszabásúnak =-.]

.-= Csillagászat óra - Minden emberszabásúnak =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Éjszakai óra, ráadásul egy teljesen érdektelen, hiszen soha nem tartozott a kedvenceim közé a csillagászat. Azt persze nem mondom, hogy a legszívesebben az ágyamban feküdnék, és heverésznék, de mást is el tudnék képzelni ahelyett, hogy fényévekre lévő dolgokat kukkoljak egy szaros kis hengeren keresztül. Viszont, minthogy kötelező a megjelenés, hiszen mégiscsak hivatalos tanóráról beszélünk, azért erőt vettem magamon. Már most, az öltözködés közben azon járt az eszem, hogy újra és újra végig kell hallgatnom, amit már hat esztendeje teszek. A lányok nyálas kis csöpögését arról, milyen szép is az égbolt éjszaka, és jó lenne, ha ki lehetne olykor feküdni, és csal bámulni a színesen pompázó csillagokat… mindezt persze olyan átéléssel böfögik, hogy csak a csodával határos módon tudom tartani az önuralmam, és nem lebaszni mindegyiknek egy jó reggelt, ébresztő pofont. Kíváncsi lennék, akkor is ilyen csodálatosnak tartanák-e, ha teszem azt egy kibaszott dementor lebegne föléjük a semmiből, és lesmárolná őket. Milyen romantikus is… csak a Hold, a kellemes szellő… egy lány… egy ki tudja milyen nemű faszság, aki éppen kiszippantja emberünkből még a szart is. Aztán ott vannak a fiúk, akik persze már csak azért is bólogatnak, ó de szép az égbolt, valóban, hogy mélyen beletúrhassanak az ellenkező nem fehérneműjébe, és kedvüket tölthessék, mert ugye más fontosabb dolog nincs is a világon. Suttyó banda, akasztani való bélféreg kollekció.

Tükör.
Sóhaj.
Egy lemondó fejrázással fordultam ki a fürdőből, majd kaptam fel az ágyamon heverő mappámat, amelyben természetesen fellelhetőek voltak a kötelezően előírt penna, hiszen mi a fészkes fenével írtam volna különben? Ebből persze következik a tinta és a pergamen is. De egyáltalán ki az a hülye, aki ilyesmit elfelejt elpakolni… bár azért nem szabad lebecsülni a sok diáktárs szánalmasan alacsony intelligenciahányadosát. Lesznek, akik valamelyik eszköz hiányában fognak érkezni. Na, azoknak egytől egyig egy kurva nagy léket vágnék a fejébe fejszével, hogy belekiabálhassam, te barom, utolsó senkiházi kis majomparádé, gondolkozz már! A csillagtérképet még délután belehajtottam a mappába, hogy ne kelljen bajlódnom vele, míg a teleszkópot előkészítettem az ajtó mellett lévő leveles asztalkámra a szögmérővel együtt. Odalépve azon kezembe fogtam mindkettőt, amellyel a törzsemhez szorítottam a mappámat… majd kilépve a szobából még végigfutottam az öltözékemen. A szokásos és előírt nadrág, cipő, ing, nyakkendő és talár. Végigmérve a kihalt hálófolyosót fordultam a lépcsők irányába, és indultam meg a Csillagvizsgálóba.
Csend.
Nyugalom.

Az út nyugalmasan telt, csodával határos módon ma egyetlen tapló és túlbuzgó köcsög sem szeretett volna megfogni a prefektusok közül, noha sokan játszották ilyenkor is a májer hülyegyereket, mintha nem lenne leadva nekik a füles, ma óra lesz, ne verd a kibaszott nyálad. A lépcsők armadáját megmászva, kilépve a csillagvizsgálóba tudatosult bennem, hogy én vagyok az első ember. A vontatott körbetekintést követően lassan az egyik korláthoz sétáltam, a földre helyeztem a kellékeket, majd rátámaszkodva méregetni kezdtem a sötétbe burkolt tájat. Szerencsére az éjszaka miatt volt sötét, bár nappal sem festett jobban, köszönhetően a rengeteg idiótának.

[{ Csillagászat tanóra - Mindenki }]

{ Csillagászat tanóra - Mindenki }

A tanrend átvételét követően a fiatal, immáron hatodik évét koptató fiúnak természetesen az volt az első lépése, hogy tüzetesen megvizsgálta azt. Szerette memorizálni, mikor milyen órája is van, hogy tudja, ezeken kívül mit vállalhat, és mennyi szabadidővel számolhat, hogy önnön hobbiját is gyakorolhassa, esetlegesen a véletlenszerűen adódó egyes összejöveteleket, vagy be nem kalkulált eseményeket is nyugodtan fogadhassa. Mindig a megfontolt emberek közé tartozott, és szerette tudni mi történik körülötte, és az a valami mikor történik. Különös tekintettel kellett lenni az egyes órák szokásaira is, úgy, mint például az éjszaka tartott Csillagászatra. Davis mindig is úgy volt vele, hogy ilyenkor kellő időt kellett hagyni a délután folyamán egy kis szunyókálásra, ha az ember nem szeretett volna infernus kinézettel megjelenni a népes társaság előtt. Mindig is adott a külcsínre, esze ágában sem volt holmi szakadt, kialvatlan pórra hasonlítani megjelenésében.

Minthogy a fiatal számolt az éjfélkor kezdődő órával, így a mai napra este öt órától nem tervezett semmi különlegeset. Eldöntötte, hogy a hálókörletében fog pihenni, olvas, esetleg tanul, majd amikor hetet üt az óra, elheveredik tízig. A két óra kellő volt, hogy az ébredést követően tisztálkodhasson, felöltözhessen, és a még délután a Nagyteremből felhozott ételt is elfogyaszthassa, ne kelljen éhínség érzetét keltő gyomorral végighallgatnia az amúgy kedvelt tananyagot. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy az embernek az ébredést követően időre van szüksége, míg szemei alól a fáradtságot jelentő táskák visszahúzódnak, és nem kelt olyan látszatot, mintha napok óta nem pihente volna ki magát. Ennek fényében a délután eseménytelenül telt, leszámítva persze azt, hogy Perrynek sikerült megírnia egy levelet, amelyet majd holnap órák után el tud repíteni Skarppal. A tartalma általános, érdeklődő, hogyan alakul a cég, valamint az azt irányító rokon sorsa… hogyan érzi magát Helene néni és McFish bácsi. Gondosan összehajtva azt egy borítékba helyezte, majd ezt követően pár csepp gyantát csepegtetve pecséttel zárta le a kompozíciót. A mappája mélyére rejtve látott hozzá az órára kellő eszközök összeválogatásához, majd mappája helyezéséhez. Dolga végeztével átöltözött… egy zöld pólót húzott magára, valamint egy fekete rövidnadrágot, melyet követően elkényelmesedett az ágyában. Nem kellett hosszas perceket várnia, míg elnyomta az álom.

Tíz óra előtt pár perccel ébredt fel, még sötét volt a szobában, társai a szokásos módon húzták a thesztrőlbőrt. Ők általánosságban véve mindig az utolsó pillanatban kezdték el összekapkodni magukat, hogy aztán lótva és futva érjenek be az órára. Persze ebben az esztendőben valószínűleg a futás helyett sétálnak majd, és ha a tanerő fel meri emlegetni a késést, kikérik maguknak. Davis, noha valamilyen szinten kivételezett volt a szabályoknak köszönhetően, tartotta magát a saját értékeihez, amelyhez hozzátartozott az is, hogy nem szeretett késni. Felülve az ágyban ökölbe szorítva kezét dörzsölte meg szemeit. Egész testében zsibbad még a fáradtságtól, de szükségszerű volt a készülődés. Egy üdítő zuhanyt, valamint tisztálkodást követően már sokkal jobban érezte magát. Felöltötte a sötétszürke nadrágot, a fehér inget, a zöldellő nyakkendőt, valamint mardekár címeres talárját, majd az ajtóhoz sétált míves bőrmappájával, valamint a délután felhozott étellel a kezében. Az ott sorakozó cipők közül a sajátjába belelépve a klubhelyiség alsó szintjére lépdelt. Kiválasztva egy igencsak kellemes fotelt fogyasztotta el a szendvicset, majd komótos és nyugalmas léptekkel kelt útra a Csillagvizsgálóba. Esze ágában sem volt sietni, még bőven időben indult el, tudta, hogy legrosszabb esetben is legfeljebb öt perc alatt megjárja, az óra kezdéséig pedig megközelítőleg negyed órája volt még.

A folyosók félhomályba burkolóztak, a fáklyák fénye pedig vészjósló árnyjátékot játszott a falakon. A mardekáros fiú az igencsak tetemes számú lépcsősort megmászva ért fel az óra helyszínét szolgáló Csillagvizsgálóba. Nem ő volt az első megjelenő, persze ez cseppet sem zavarta, hiszen nem verseny a tanórára való érkezés.
- Üdvözletem!
A hang a szokásos mély és erélyes stílusban hagyta el ajkait. Köszöntését egy élesen villanó kékellő szempár, valamint egy biccentés követte a másik részéről. Blaine, a háztárs volt az előtte érkező… látta már nem egyszer a klubhelyiségben, és megannyiszor órákon, így tudta hogy mivel és kivel kell számolnia. Az üdvözlési formulákon túljutva indult meg jómaga is a korlát irányába, ott a földre helyzete mappáját, valamint felszerelését, majd letekintett a mélybe, mi érdekességet szolgálhat az éjszakai táj.

[Csillagászattan óra - Mindenkinek]

Csillagászattan óra - Mindenkinek


A mai délutánom igen csak unalmasra sikeredett, már három óra körül végeztem az utolsó órámmal... illetve ahogy nézzük, mert éjfélkor lesz majd csillagászattanom... No, a lényeg, hogy volt bőven időm kimenni a parkba... Sétáltam egyet a csodálatos őszi időben, hiszen oly lágy szellőkkel közeledett az ősz, hogy szinte még észre sem vettük, ha csak abból nem, hogy a levelek a szokásos méregzöld színűket kezdték felcserélni, sárgára, vörösre, rozsda barnára...
Fantasztikus képet mutatott a táj... Hihetetlenül csodálatos volt, szinte teljesen elbűvölt. Sétám végzetével visszatértem a klubhelyiségbe, hogy még egyszer, utoljára átfussam a dolgozatomat. Illetve kis előadást vagy mi a szöszt. Valami kis plusz, amit csak azért vállaltam el, hogy szerezzek egy kis plusz pontot magamnak... így az új év kezdetén. Nem tudom, de úgy éreztem, hogy most szükségem van arra, hogy kicsit kiemelkedjek... Hát ezért vállaltam el... Majd meglátjuk Miss Montalvo-nak, hogy tetszik majd.
Még párszor elolvastam, kijavítottam amit úgy éreztem, hogy szükséges... Majd összekészítettem az éjszakai óra kellékeit és felsétáltam a szobába. Senki nem volt bent. Kényelmesen leheveredtem az ágyra és révedő tekintettel néztem kifelé az ablakon. Gondolataimba merültem a tavalyi évről, az év végéről... Az unalmas nyárról, s hogy nem találkoztunk... Majd elnyomott az álom.
Tizenegy óra után nem sokkal ébredtem. Gyorsan megmosakodtam, elkészültem, s táskámmal egyetemben irányt vettem a torony felé.

Hosszú, csigavonalú lépcsősor vezetett fel a csillagvizsgálóba, s ha az ember kicsit is kiesett a lépcsőn való sétálgatásból... akár még ki is fulladhatott volna... Én csak azért kapkodtam kicsit levegő után, mert ma még nem gyújtottam rá... De ez így is marad... Már az ajtó előtt voltam, s még bőven volt időm az óra kezdetéig.

Beléptem a terembe, s két alakot láttam fent. Mindketten háztársaim. Sean és Davis. Beszélni igazából sosem beszéltem velük, de távolról... mások által valamelyest ismerte őket.

- Sziasztok. - köszönt nekik, majd az egyik üres helyre lepakolta a cuccait. Kicsit hátrébb a fal mellé, majd ha volt még hely a fiúk mellett a korlátnál, de kicsit távolabb tőlük, akkor odalépek és én is letekintek a mélybe.

Amennyiben már nincs, így kezembe veszem a pergamenemet és még egyszer átfutom az irományomat...
Nyikorog az ajtó... Egy fiú lép be...

[Csillagászat - mindenki]

Csillagászat - mindenki
nagyrészt Lexinek

Az év legelső tanórája… Csillagászat. Sosem állt túl közel Aaron Westbrook szívéhez, de ha máshogy nézzük, mi az ami igen? Nem igen lelkesedett a felesleges tárgyak unalmas végkimeneteléért, az egész rendszer a diákok kínzására specializálódott. Ez az óra azonban kivételesen felkeltette az érdeklődését, ugyanis tudta, egy különleges személy is jelen lesz. Lexivel azóta nem beszéltek, mióta az a csók elcsattant a Déli kilátóban. Egész nyáron nem látta, csak a nőivel volt elfoglalva, halmozta az élvezeteket, de amint leoltotta a lámpát a szobában és nyugovóra tért, ajkain még érezte a lány selymes bőrének illatát. Őt is meglepte a dolog, s csak egy valamire volt képes következtetni, újra meg kell szereznie. Nem, a szerelem szó ki volt hagyva a szótárából, ahogyan a felesleges érzelembefektetés is, ő úgy vélte, csupán a lánnyal töltött éjszakák szükségeltetnek felhőtlen boldogságához. Vonzereje töretlen volt, így készült, hogy szép lassan meggyőzze őt egy nyitott kapcsolat előnyeiről. Persze először tökéletesen elbűvölőnek kellett feltűntetnie magát, így előre rá is készült a szerepre.

Felkelés után némi lustálkodást követően elkezdett öltözködni, hogy részt vegyen a Csillagászat tanórán. Nem kívánt elkésni, biztos akart benne lenni, hogy akad még hely Lexi mellett, így egy lépéssel máris előrébb járhatott volna.
Szép lassan megindult a magasan fekvő terem felé, életuntan ballagott a kihalt köveken. Hamarosan a meglehetősen meredek lépcsőhöz ért, komótosan felsétált rajta és lélekben felkészült, hogy minden bizonnyal Lexi már a teremben fog tartózkodni mire ő odaér…

Így is lett, belépett az ajtón, s rögvest megpillantotta azokat a meseszép, hullámos, mélybarna fürtöket. Nyelt egyet, majd elővette sármos arckifejezését, ám mielőtt megindult volna, még köszönt a többi ott jelen lévő diáknak, nehogy már bunkónak titulálják...

-   Helló! – vetette oda, majd megindult a lány felé.

Amint elért a célhoz, lehuppant mellé, figyelte ahogyan zavarba jött ettől a helyzettől, szemeit fürkészte, s mikor látta, hogy csak rá figyel, s tekintete megállapodott végre egy helyen, belekezdett…

-   Chanel No. 5 – mondta miközben beleszippantott a levegőbe – Még mindig a kedvencem…

Egyelőre úgy vélte, ez pont elég. Ha azt akarja, hogy vele töltsön egy éjszakát, akkor nem szabad túlságosan tepernie, hisz az feltűnő volna. Csak hozzá az ellenállhatatlan formáját, s meglátjuk mi lesz. Ám abban biztos volt, hogy ha Lexi csípős megjegyzéseihez folyamodik, akkor ő sem lesz rest, mert sosem hagyna ki egyetlen egy alkalmat sem, hogy felülkeredjen vele szemben szócsatában…

[-Nocsak! Nocsak! Sétálgatunk az éjszaka kellős közepén?]

::Asztronomia óra::Everybody::

Ó hogy a hippogriff rúgná meg!! Ennél jobban már nem tudom kifejezni indulatomat, amikor meglátom a kiírást a faliújságon. Vagyis hát ki tudnám ennél jobban is fejteni a véleményemet a párosítást illetően, de a pennám eltörne mérgében az tutkó. Történetesen a Csillagászat órán a mardekárosokkal leszünk csoportbontásban. Ez nem elég ok az elégedetlenségre?? Világ életemben ki nem állhattam a mardekárosokat. A legtöbbjük beképzelt, fennhéjazó, bunkó. Khm. Egyedből áll. Meg aztán most miért is vagyok annyira kiakadva? Hiszen egyszerűen csak levegőnek kell néznem őket, és készen is van. Ennyi... Probléma megoldva! Pár percnyi mérgelődés után ránézek a klubhelyiség falán díszelgő antik órára. Az okos szerkentyű szerint fél óra múlva tizenegy óra. Vagyis még van egy kis időm az óra kezdetéig. De mivel nincs jobb dolgom, ezért úgy döntök, előbb indulok el a szokásosnál. Na, nem mintha én olyan példás jó kislány lennék, aki inkább fél órát szobroz a terem előtt. Ellenkezőleg. De most úgy sincs semmi dolgom. Átváltoztatás tanra, és bűbájtanra, a két kedvenc órámra már megírtam a házim. Két jó hosszú pergamentekercs hever az asztalon a klubhelyiségben, mivel általában ott szoktam megírni a leckét, ami valljuk meg. Nem éppen a legjobb szokásom. Ugyanis rendszerint abbamarad a házidoga írás, ha felbukkan egy jó barát, vagy ismerős. De annyi baj legyen. Frissen, és fitten trappolok fel a lépcsőn, látszólag meg se kottyan, hogy már kora reggel óra fent vagyok, és vagy tizenhat órája talpon vagyok. Csendben kinyitom a hatod éves leányháló ajtaját, és a ládámhoz megyek, hogy kivegyem belőle a csillagászat órára szükséges cuccot. Miközben pakolászok, látom, ahogy a többi hatodéves lány is készülődik az órára. Vagy nem… Előhalászom az ágyam alatt árválkodó szerény táskaként emlegetett valamit, és elkezdem belehányni a dolgokat. Két darab egyszerű lúdtollpenna, egy üveg tinta, pár tekercs pergamen (sose lehet tudni alapon), csillagtérkép, a közepes méretű teleszkópom, és szögmérő kerül bele, na és persze az elmaradhatatlan édességek. A tanórai csecsebecsék mellé beledobok egy doboz minden ízű drazsét. Talán feleslegesnek tűnhet, de magamat ismerve eltüntetem valahogy. Még egyszer ellenőrzöm, hogy semmit sem hagytam e a ládámban. Némi mustra után megállapítom, hogy nem. Nincs ugyanis kedvem visszajönni a hálókörletbe érte. Noha nincs messze. Mielőtt elhagyom a hálókörletet az egyenruhámra - ami már alapból rajtam volt – felöltöttem a Griffendél ház címerével ékesített taláromat. Majd elhagyom a hálókörletet, és nyugodt léptekkel átvágok a klubhelyiségen. A portrén kilépve alig telik el néhány perc, és a következő folyosókereszteződésben máris egy prefektusba botlok. -Nocsak! Nocsak! Sétálgatunk az éjszaka kellős közepén? Rivall rám az ismeretlen illető. Nekem csak a jelvénye árulja el, hogy prefektus. –Ha nem lenne nyilvánvaló…-Csillagászat óra lesz nem kevesebb, mint fél óra múlva. Tehát ha megengeded… Én most mennék is. Nem akarok elkésni. –Ezzel sarkon fordulok, és egyenesen a csillagvizsgáló felé veszem az irányt. Ahogy oda érek, benyitok az ajtón. Bosszúsan azt kell látnom, hogy én vagyok az első, aki a Griffendélből megérkezett. Üdv! Ennyit eresztek meg mindössze üdvözlésképpen a bent lévő négy embernek. Mit is mondhatnék, amikor nem is ismerkedtem össze nagyon eddig mardekárossal. Mondjuk nem is nagyon tervezem. Pár elszabadult tincset a hajamból hátratűrök, és a lehető legtávolabbi szegletébe húzódok a teremnek jól elszigetelve magamat tőlük. Túl fáradt vagyok most ahhoz, hogy elviseljek bárkit is, még ha külsőleg nem is látszik rajtam semmi egyéb, ami fáradságra utalna. Ledobom magam mellé a szerény kis táskámat, és előveszem a benne rejlő minden ízű drazsés dobozkát, és majszolni kezdem belőle az édességet. Hátha attól kicsit felélénkülök. Aztán csak várok egy normális arcra… Természetesen egy Griffendélesre…

[Asztronómia]

_×^×_× Asztronómia _×^×_×

   - Véresre átkozom a kezedet, ha még egyszer eldobod azt a… – soha nem derülne ki, hogy mit nem kéne eldobni még egyszer, ha történetesen nem én lennék az, aki dobálózással múlatja az idejét. Viszont így van, úgyhogy amilyen hirtelenséggel pattant fel ültéből a kis negyedikes pukkancs, Adrian Burke, olyan alázattal kushad vissza a túlsó sarokban a tankönyve fölé. Nézd már, még vissza se kellett szólnom neki, de már tudja a rendet. Aki velem száll szembe, az nehéz fába vágja a fejszéjét. Éppenséggel sziklafába. Szóval háborítatlan lelki békével dobálom tovább a maroknyi, kemény bőrlabdácskát a falnak, a legkisebb jelét sem mutatva a részvétnek. Ha valaki mindenképp tanulni akar (sohasem fogom átérezni ezt a természetellenes késztetést), akkor menjen szépen a stréberistállóba, azaz a könyvtárba.
   - Aaaa, de halálosan unom már eeeezt! – szakad el a cérna félórányi dobálás és két bodzakávé után (förtelmes ez a lötty, de nem is csodálom, Mikától szereztem… csupa ilyen kamu egészségizét eszik-iszik), és jó nagyot lendítek a labdát, de úgy, hogy az Burke asztalához csapódik, és vissza se pattan többet. Ellenben a fiúcska, aki idő közben elszundított a jegyzetei fölött, felriad a hangra, s mikor megpillantja az összefércelt bőrgurigát, mérgesen rám néz, és célzatosan összecsapja a könyvét. Egyebet nem mer tenni, pedig már reméltem, hogy bosszúból visszahajítja a labdát a képembe. De ezek szerint rosszabb a hírem, mint amekkora a griffes haragja, nem mer kockáztatni. Hogy a mantikórba, pedig egy kis hobbi-párbajozgatás feldobott volna.
   - Menjé’ aludni, virágszál! – kiáltom a kisfiú után, aztán nyögve-szenvedve elnyúlok a kanapé teljes hosszán. Gyűűlölöm a szerdákat! Feldobom a két lábamat a támlára, aztán addig-addig forgolódom kínomban, míg végül a fejem búbja alatt nem érzem a klubszoba szőnyegét. Nagyokat sóhajtok, dallamokat csettintgetek ki ügyetlenül a nyelvemmel, de mindenre szinte azonnal ráunok. Hirtelen ötlettől vezérelve a padlóra támasztott kezeimre helyezem a testsúlyomat, próbálok kézen állni, de amint felemelem a fejem fölé a lábaimat, kibillenek az egyensúlyból és azonnal összecsuklik a könyököm.
   - Ez szánalmas volt. Inkább menj te is aludni, ahogy a…
   - Nekem még órám lesz! – fojtom a szót a fecsegő portréalakba, valami III. Theophilius báró-ültetvényes-szent-kiskatona-koboldvezérbe (valamelyik csak ráillik a felsoroltakból!), aki csak flegmán megrántja a vállát, és kisimítgatja a kalaptollat az arcából. Rá sem hederítek.
   – Zoo, Any, én elhúztam asztro-halálra! – kurjantom fel a hálótermek felé az utolsó csepp türelmemből is kifogyva, bár abban sem vagyok biztos, hogy a lányok egyáltalán a hálóteremben vannak. Csak azt tudom, hogy mindenki más alszik már. Bezzeg, ha nem kéne éjfélre a csillagvizsgálóba érnem, a Griffendél torony is nyüzsögne, de amikor Montalvo tanárnő órája jön, direkt egyedül hagynak. Én pedig késő délután óta itt penészedem – máskor az óra kezdetéig fennmaradt időt mindig a leckemásolásra hasznosítom –, aludni pedig nem tudok világosban. Meg hát nem is akarok, csak a hülyék fekszenek le tanítás előtt.
   Felkapom a jó öreg, rongyos táskámat, és mellékesen belepillantok; penna van, teleszkóp van, attól ilyen nehéz a pakk, remélem, mérőakármiket is dobáltam bele, amikor kölcsönvettem Any ládájából a csillagtérképét. Ugyanis az enyémet nem találom. Azt hiszem, elhagytam, ami némileg kínosan érint, hiszen csak szeptember van. De az is lehet, hogy a térképet használtam arra a vicces origami bűbájra, amit még Tim Turner, Aud tesója mutatott a nyáron. Na sebaj, feltalálom én magam.

* * *

   - Pffff – foglalom össze a tömör véleményt, ami a toronyban összegyűlt népség láttán fogalmazódik meg bennem. Ennyi mardekáros gyöngyszemet, hát ennél már nem is lehetne csodálatosabb az estém! Fáradtan intek Andy felé, akit láttam is, amikor keresztülmasírozott a klubhelyiségen, de nem csatlakoztam hozzá egyből. Most is teszek pár lusta kört, és kihasználom, hogy idén én választhatok ülőhelyet, nem Zooék. Mivel Montalvo nem kimondottan jóképű férfi, inkább hátul dobom le a táskámat, egy puskázás és órai ejtőzés szempontjából ideális helyre, ami pontosan fél méterrel van távolabb a tanári pulpitustól, mint a tavalyi padunk. De ez elvi kérdés volt, és ezt én választottam. Bágyadt-büszkén hanyatlom a trónomra, és próbálom megsaccolni, hogy mekkorát kéne köpnöm innen a torony széléig, hogy a cucc csak súrolja a kifelé kukucskáló mardis fülét. Nini, de hát ez…
   - Szent Blaine! Az öklendező szüzek megmentője! – szólózom fennhangon, amiért jól tudom, hogy valami epés megjegyzés lesz a jussom, de üsse köpkő, Blaine se lenne már a régi, ha eleresztené a füle mellett a megjegyzést. Egyébként Gabe mellett ő az egyetlen mardekáros, akit nem küldenék expressz bagollyal a pokolba, épp csak valami kivénhedt griffmadárral. Persze Gabe-et előbb feletetném a griffel…
   - Hallom, nagyon belejöttél a lányok kisegítésébe – folytatom, hátha ignorálni próbálja a jelenlétem. Ugyan már, ugyan már, emlékszem én még a mi kis paktumunkra, csak nem felejtett el egészen.

[.-= Csillagászat óra - Izabel =-.]

.-= Csillagászat óra - Izabel =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Hangok.
Pillantás.
Az utánam érkező első előember a háztársam volt, igencsak árulkodó jelenségként megemlíthető a talárjának mellkasán a címer, amely egyértelműsítette… aztán ahogyan feljebb kúszott a tekintetem, még a neve is beugrott. Eleget láttam már, afféle magányos farkas ő is, de lássanak csodát, csak a kivételek közé sorolható valamilyen formában. Legalábbis köszönni azt tud szerencsére, így nem kell külön előadást tartanom a jólneveltségről, amit sajnos igencsak kevesen ismernek ebben a koszfészekben.
- Üdv!
Valamit valamiért ugyebár, ha már vette a fáradtságot, hát ennyit mindenképpen megérdemelt. Mielőtt visszafordulhattam volna a nagy büdös semmit való méregetésemhez, újabb két háztársam érkezett. A mai nap úgy festett a csodák napja, képesek voltak emberi viselkedésre, és köszöntek… valóban érdekes volt megélni, hogy az eddig bégető barmok beszélni tanulva már képesek alapvető szavak kiejtésére is.
- Üdv!
Válaszoltam egykedvűen mindkettőnek, majd ismét letekintettem a mélybe. Egy pillanatra vonzott a majdhogynem végeláthatatlan, amelyet a talaj zárt. Jó lett volna kiugrani, és csak zuhanni, hogy aztán a végén átváltozva visszareppenjek ide. Kellett az adrenalin, de nem volt kedvem felfedni dolgokat senki előtt. Újabb hang, ezúttal dallamosabb, minden bizonnyal lány érkezett, ha nem, akkor lesz mit magyaráznia a hímnemű delikvensnek, miért olyan a hangja, amilyen.
- Szia!
Üres, jellegtelen hangszín, ahogyan a vállam felett hátratekintve köszöntöttem. Eldöntöttem, valahonnan szerezni fogok egy varázstintát, amit lehetetlen eltűntetni, és a nagyterem falára fogom felvésni a ma este dátumát. Eddig négyből négy köszönő… ilyen jó statisztikákat a Roxfort diáksága valószínűleg nem produkált az elmúlt száz évben. Úgy döntöttem, nem fordulok vissza a táj felé, hátamat megvetve a korláton, jobbomat jobbra, balomat pedig balra támaszkodtam meg az ajtót kémlelve. Ötből öt már egy kibaszott anomália lenne.
Fújtatás.
Érkező.

Nem csalódtam az érzékeimben, természetesen az új érkező már nem tisztelte meg a népes kompániát azzal, hogy eljusson a köszöntés formaiságának mezsgyéjére. Izabel, a kis Tündérvirág hozta a formáját, és a stílust, ami elvárható tőle. Megrázva a fejem summáztam magamban, hogy továbbra is csak a kivételek erősítik a szabályt, azzal a lendülettel fordítottam ismét hátat, és mélyet sóhajtva a Holdra pillantottam. Felesleges mozdulatsor volt, abban a pillanatban jött a megszólítás, és az élcelődés… valamint a felszólaló gondolatai által hitt idegszálaimon való tánc. Távol állt tőle, túlzottan kései volt az óra, hogy bármin felbasszam magam agyilag… meg, azért ahhoz már ritka nagy parasztnak kell lenni, hogy ki tudjon hozni valaki a sodromból. A második mondatát követően, anélkül, hogy hátratekintettem volna, szólaltam meg teljesen lemondó hangszínnel.
- Bogaram!
Megráztam a fejem, biztos voltam benne, hogy engem néz, hát érezze a törődést.
- Először is üdv, mert ugye vannak bizonyos etikett formulák.
Elléptem a korlát mellől, de a balom rajta maradt, így közel fél méterre lehettem attól. Remélem érezte a szavakból, hogy igencsak taplónak nézem, amiért arra sem volt képes, hogy kinyögjön egy három-, ha nagyon incselkedni akar, akkor négybetűs szót
- Másodszor…
Halovány és gúnyos mosoly húzódott a pofámra, a hangszín is változott… kissé gúnyos éllel folytattam.
- … nem kell irigykedni, tudod, hogy nálam abszolút befutó vagy.
A mondatot egy kacsintással zártam, hadd főjön a levében a kis griffendéles virágszál. Meg sem várva, hogy válaszol, vagy mond valamit, hajoltam le a mappámért, és egyéb órára kellő szarokért, majd megindultam felé.

[- Aha, asztronómia óra!]

--- asztronómia

Kissé nehézkesen vettem a lépcső fokait, melyek a hálókörletből a klubhelyiségbe vezettek. A szemeim még elég kicsik voltak, így óvatosan totyogtam egy-egy helyen, miközben ökleimmel látószerveimet dörzsölgettem. A múlt éjszaka sajnos túl hosszúra nyúlt, nem igazán sikerült kialudni magam. Körülbelül kettőig sutyorogtam az egyik szobatársammal, észre sem vettük, hogy az idő így elszállt. Ettől függetlenül azonban reggel ugyanakkor kellett kelni, mint máskor, így picit rosszul jött ki a lépés. Mikor már a klubhelyiség szőnyegét tapostam, a biztos talajon megszaporáztam lépteimet, hogy behozzam a lemaradásom. Elegánsan elsurrantam a faliújság mellett, aztán pár másodperccel később visszatolattam, mivel az agyam a látvánnyal kapcsolatos információkat ekkora dolgozta fel. A nagy táblán ott lifegett az órarend. Közelebb léptem, mert látásom még mindig nem volt elég tiszta ahhoz, hogy tisztes távolból is lássam, mi áll a papíron.
- Aha, asztronómia óra! - motyogtam magam elé, mikor sikerült kibogarásznom a lényeget. - Aha, Mardekár... Miii?
Az agyam megint nehézkesen vette fel a szem felől érkező csúnyaságot, és csak kicsivel a rivális ház betűinek kibogozása után riasztott. Egyáltalán nem voltam egy pesszimista alkat, de a közös órában nem találtam semmi pozitívumot. Gondterhelt fejjel másztam az elvarázsolt lépcsők felé, és közben azon gondolkoztam, mire számítsak az esti skarlátvörös-arany kontra zöld-ezüst találkán. Végül is arra jutottam, hogy a mardekárosok is emberek - bármily meglepő is -, csak sok köztük az úgymond "balhésabb" diák.
Biztosan vannak normálisabb háztagok is... Kell, hogy legyenek! Nem lehet mindenki velejéig romlott és fekete mágia mániás! Ott van például... Ja, nem. Ő sem kifejezetten kedves. Na, mindegy is. Én sem ismerek mindenkit, ki tudja mi lesz este?! Az is lehet, hogy tök jól elleszünk, bár ez részemről már a naivitás, amúgy pedig az abszurditás határait súrolja. Viszont változnak az emberek, és az idők is. Nem hiszem, hogy egy mardekáros félvérnek - ha van olyan - tetszenének a jelenlegi intézkedések. Márpedig, ha nem tetszenek neki, akkor valószínűleg Voldemorttal sem szimpatizál, és akkor talán ő is rebellis! Már csak egy ilyen embert kell találni, és megdől a házzal szemben támasztott előítélet. Bár, ha azt vesszük alapul, hogy a kivétel erősíti a szabályt, akkor megint a kiinduló ponton vagyunk...
Miközben így morfondíroztam, körülbelül négy-öt embernek mentem neki a folyosón, majd egy éles kanyar után hirtelen a Nagyterem előtt találtam magam. Furcsa volt, de az út nagy része kiesett. Kissé szétszórtan masíroztam be, hogy reggelizzek, majd miután végeztem visszasiettem a klubhelyiségbe, hogy összepakoljak az órákra.
A nap nagy része viszonylag átlagosan telt, kivéve egy-két bénázást gyógynövénytanon. Nem is tudom, hogy az emberek miért mondják azt, hogy "átlagos volt a napom", mikor utána hozzáteszik, hogy miféle különlegességek történtek. Kissé logikátlan az egész... Ha valami különös történt, már nem volt olyan átlagos a nap, tehát kár azt mondani, hogy átlagos volt. Ahhoz képest, hogy ezt most végigfuttattam, én is azt mondtam, hogy átlagos volt, tehát eléggé logikátlan voltam. Ez a megszokás. A lényeg, hogy este már csak az asztronómia volt vissza. Nem szerettem, hogy ilyen későn még órára kell járnunk... Miért nem lehettek fent nappal is a csillagok az égen?! Igazságtalanság. Míg zsörtölődtem, végül megbeszéltem magammal, hogy pihenek egy kicsit az órakezdésig. Mit ne mondjak, ez túl jól sikerült. Alig fél órával éjfél előtt ébredtem az ágyamban, és mivel még nem jutottam el odáig, hogy összeszedjem a szükséges cuccokat, fénysebességgel kotorásztam a ládámban a csillagtérkép, a teleszkóp és a szögmérő után. Mikor minden meglett, elindultam a csillagvizsgáló felé. Menetközben egyszer elejtettem a cuccaimat, mikor megbotlottam a saját lábamban. Kezdtem azt érezni, hogy ez nem az én estém lesz, de inkább igyekeztem, hogy időben odaérjek az órára.
A küldetés sikerült. Igaz csak pár perccel, de a tanárnő előtt értem be a terembe. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy gyűlik a nép.
- Sziasztok! - mondtam, miután felmértem a terepet, s közben egy piciny mosolyt engedtem el, inkább a többi griffendéles, mintsem a mardekárosok irányába. Ki tudja, mennyire lettek volna vevők rá...

[- Sziasztok!]

Asztronómia – Mindenki

*Késő este. Samuelt az ablakban nyomta el az álom. Lehelete párás foltként látszódott az ablaküvegen. Állát megtámasztotta tenyerével, könyökével pedig az ablak párkányát nyomta.
Álmában nem a legmélyebb tavakban úszott, hanem seprűnyélen szlalomozott az univerzum bolygóinak miniatűr mása körül, melyet egy homályba vesző kéz mozgatott zsinóron. Éppen a Szaturnusz mellett suhant el, amikor nagy koppanással lefejelte az ablaküveget. Azonnal felriadt, majd döbbenten kutatta az okot, vajon miért kelt fel. Bizonyára megcsúszott a könyöke a párkányon, és ez vezethetett a fájdalmas fejeshez…
Órájára pillantott. Talán pont jókor jött az ablakbántalmazó mozdulata, ugyanis ha oda akart még érni éjféli asztronómia órájára, hamar indulnia kellett. Összekapkodta könyveit a földről, majd táskájába tömte, és elindult a klubhelységből a kastély legmagasabb tornya felé.
Szerette ilyenkor a kihalt folyosókat, a sötét tantermeket. Azt hogy kicsit nyugtathatta szemeit a kellemes homályban, hogy feje egy kicsit felfrissülhetett az ablakok résein be-befújdogáló szellőtől.

Lassú léptekkel haladt egyre feljebb és egyre feljebb a csigalépcsőn. Próbált visszaemlékezni az álmára. Sok jelentőssége nem lehetett, hiszen asztronómia óra előtt bolygókról álmodni, nem túl hihetetlen dolog. A seprű meg a közelgő kviddicsszezon, meg a válogatás izgalmait jelenheti. Arról nem is beszélve, hogy Sam túlságosan is gyakran álmodott seprűkről. Mintha valami megmagyarázhatatlan vonzalma lenne feléjük.

Elérte az utolsó lépcsőfokot, majd belépett a tanterembe.*
- Sziasztok!
*Hangzott a kurta köszönés, majd egyből levetette magát az első szabad asztalhoz, és elnyomott egy ásítást. *

[Asztronómia]

Asztronómia
segítségnyújtási felhívás mindenki számára

   Én, kérem, még ébren vagyok. Ez tény. Bár furák, ahogy ezek a csillogó izék röpdösnek a levegőben... Hm, mi ez a hely? Mintha az előbb még az ágyamon hasaltam volna... De nem, végig ebben a tágas, kivilágított teremben voltam. Nem, inkább folyosó... Igen, ez vezet a bejárati csarnokhoz, onnan pedig ki a szabadba! Uh, csak nem távolodik a padló? Hiszen repülök, a saját imádott seprűm nyelét markolom! Eeeez igeen... Kiröppenek a tölgyfa bejárati ajtón... Oááhh, forogni kezd a föld! Nem, így már nem jó, mindjárt hányingerem lesz... Keménynek ütközöm és feljajdulok. Hová tűnt a JólsepR-em? Fel kell tápászkodnom, mielőtt erre jön egy zöldtaláros, még kiröhög, amiért a földön hasalok. De úgy tűnik, ilyesmitől nem kell félnem, minden olyan furán kihalt... A bejárat előtti kis téren vagyok, aminek a közepén az a szobrokkal díszített szökőkút áll. Mintha ez sem lenne a régi... Mit ábrázol ez most? Több ijesztő alak, valami tekergődzik a lábuk körül... Hol vannak a madarak, a griffmadár meg a többi?
   Megmagyarázhatatlan rémület lesz úrrá rajtam. Tulajdonképpen hol vannak a többiek? Miért nem hallani semmi neszt, tücskök ciripelését, madarak szárnycsattogását, a tóban lakó szépia csobbanását, a diákzsivalyt? Nyugtalanító a csend...
   - Mondtam, hogy el fogsz aludni, Any.
   Ez a hang ismerős, Zoo hangja... De honnan jön? Mintha mindenhonnan hallanám... A Nagyteremben vagyok? Az előbb is itt voltam? Zavartan állok meg két hosszú, üres asztal között. Aztán megpillantom sötét hajú barátném az egyik szélső asztalnál. Egyik kedvenc vámpírkönyvét bújja, hát persze... Tényleg, ezt szokta. Ő ettől Zoo. De miért is állapítgatok meg most ilyen nyilvánvaló tényeket? Hiszen eddig is tudtam...
   Zajok hátulról. A küszöbön Frics áll... Jézus Mária, tudom, a múltkor véletlenül leszakítottam a harmadik emeleti falról egy ócska gobelint. Rákentem egy kis hollósra, de a gondnok tuti átlátott rajtam, úgy ismer már, mint a tenyerét. Megint elvisz büntetőmunkára. Nem akarom, Zoo, segíts...
   Nekiiramodom a kastély sötétjének, és csak futok, amíg a lábam bírja. Hol van ilyenkor a seprűm? Menj az utamból, Blaine, nem érek rád... Szaladnom kell...
   - Neem, nem akaroom... Sietek...
   - Jól is teszed, ha sietsz, csillagászatunk van.
   Lustán felszalad a szemhéjam, pillantásom ráesik a szomszéd ágy mellé hajintott lábbelire. Oh, igen, ez Iza számomra mérhetetlenül idétlen bakancsszerű valamije, amivel év eleje óta nem tudok megbékülni. Ez már egészen biztosan nem álom, hanem valóság. Még a szagát is érzem, ezt az újonnan-vásárolt-cipellő illatot... Nyüszítve fordulok a másik oldalamra, ezzel a mozdulattal végigropogtatva gerincem összes porckorongját.
   - Zoo, Any, én elhúztam asztro-halálra! – szűrődik fel valahonnan a klubhelyiség irányából, valamilyen különös véletlen folytán Izabel Bishop hangján. Mérhetetlen szenvedés közepette poroszkálok le az ágyamról, és az aktivizálódás kedvéért szökkenek párat. Tudtam, hogy el fogok aludni, ha ledőlök, és akkor csak az atyaúristen tud majd felébreszteni (szerencsémre mind Zoo, mind Iza ebbe a kategóriába tartozik)... Egyáltalán miért kell egy tanórát az éjszaka közepén tartani?! Ez akkora baromság. Hiszen akkorra már a legelvetemültebb strébernek sem fog az agya. Pedig negyedikben Dumbledore egy kész kis tisztást varázsolt valamelyik földszinti osztályterembe, komplett éjszakai égbolttal meg minden, miért nem tudnak ezek ilyet csinálni? Bár az jóslástan volt, de az tök mindegy. Tehetségtelen ez a banda...
   - Hol a francban van a csillagtérképem? – bukik ki belőlem a kérdés fennhangon pakolászás közben, bár a szobában már nem tartózkodik senki. Zoonak nem reszortja a késés különösképpen... Ez a hiány viszont aggasztó. Talán felkaptam a könyvemmel együtt, és már a táskámban van?
   Kiszórtam még egyszer a mindenséget a takarómra. Meggondolatlan lépés volt, mert a batyumban általában legalább háromszor annyi apróság leledzik, mint ahogy én gondolom... Eh, a Drublit már nem pakolom vissza. Viszont a térkép sehol. Hova kevertem el? Tuti az ágyam alatt van valahol...
   Egye fene, nem olyan nagy gond. Csak nem veszi észre Montalvo... (Ha mégis, akkor legalább szórakoztatom egy kicsit a csoporttársaim... Vérengzésbe fulladó asztronómia óra, jól hangzik, nem?)

csillag - csillag - csillag

   - Gghrrrhm – vicsorgok szemforgatva, amikor lecsapom a cuccaim Iza mellé. Ez a Blain tényleg errefelé jön? Na mindegy. Útközben végiggondoltam a lehetséges tanári reakciókat eddigi tapasztalataim alapján, és bár összességében abban maradtam, hogy megéltem már rosszabbat is, néhány eshetőség kifejezetten morcossá tett. Ugyanakkor... ohóó, támadt egy ötletem!
   Ha már az életben egyszer a tanár előtt toppantam be egy órára, és ráadásul rendelkezem egy apró hiányossággal, megpróbálom a javamra fordítani szokatlan buzgólkodó koránérkezésem.
   - Hahóóó! El tudja valamelyikőtök végezni azt a másoló bűbájt? – rikkantom harsányan valamennyi évfolyamtársamnak címezve. Gáz, hogy pont a mardisokkal csaptak össze csillagászaton, egy sárga- vagy kéktalárosokkal vegyített csoportban nagyobb lenne a valószínűsége a segítségnyújtásnak, de ez már veszett seprű nyele. Egyébként sincs időm ilyesmikkel foglalkozni.
   – Elvesztettem a csillagtérképemet, és ez a banya megfojt – magyarázom Izának fejcsóválva, mellesleg. Biztosan együttérez velem.

&&& Asztronómia &&&

- Tehát a Mars ... a Mars ...
* Sóhajtva csaptam be az asztronómia tankönyvet, ami a heves mozdulattól halkan megnyekkent; nem is csoda, hiszen a kézhez kapása óta bele se néztem. Ez bizonyára hiba, de Merlin szerelmére! A csata, az összecsapás küszöbén mégis kinek van kedve tankönyveket bújni és a Szaturnusz gyűrűjéről elmélkedni? Senkinek, aki tenni akar! Márpedig én ez utóbbi kategóriába sorolom magam, bár annyi biztos, hogy jelenleg - egyenlőre - eredménytelenül. Irigyeltem azokat, akiknek volt bátorságuk megszökni, olykor legszívesebben én is követtem volna őket ... de a DS-nek szüksége van rám, ahogy minden egyes bátor emberre, aki még érez magában elhivatottságot a cél érdekében. Ezekből pedig egyre kevesebb akad mostanság, kvázi mindenkit fene mód meg kell becsülni!
De akkor is ... *
- Na jó. A Mars ...
* Ismét bele fogtam a szöveg elemezgetésébe, miközben ujjaim lassú táncba kezdtek az asztallapon. Különböző ritmusokat alkotott, a kopogás lassacskán ütemekre fejlődött. Máskor idegesített volna ez a hang, de akkor és ott igazán semmi nem bírta érdemben magára vonni a figyelmem. Még a Mars se, ami a tankönyv leírása szerint a legnagyobb mágikus töltéssel rendelkező égitest; elmarad mögötte még a Neptunusz is.
Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ... Neptunusz, Vénusz, Urá ... *
- Szentséges Merlin! * mérgesen kezembe temettem az arcom és azon gondolkoztam, vajon hol is járhat ebben a pillanatban Harry, Ron és Hermione. Jó, már hivatalosan is a Főnix Rendje tagjaivá avatták őket - bár nem is vártam mást, de akkor is! Ez a bizonytalanság megőrjített és ezen az állapoton az sem igazán könnyített, hogy mindenhol süket fülekre leltem. A Rendről nem beszélhettünk nyilvánosan; senki nem mert állást foglalni. Aki pedig mégis volt ilyen botor, annak szörnyű retorziókkal kellett szembesülnie.
Ismét mély, hosszú sóhaj tört föl a mellkasomból. Az idő már így is sebesült hippogriffeket megszégyenítő lassúsággal vánszorgott, nem szerettem volna tovább mélyülni az unalom fekete posványában. De - sajnálatos módon - az asztronómia órámig még sok idő volt hátra, így inkább az ominózus olvasmányt a táskámba süllyesztve felhagytam a tanulással. Túlságosan zavart voltam az ilyen ténykedésekhez, ráadásul amúgy sem volt túl sok kedvem elbóbiskolni a Plútót bámulva. *
~ Kellett nekem asztronómia, kellett nekem éjféli fakultáció! ~
* A táskámat a vállamra vetve az asztaltól átköltöztem a kandallóval szemben álló fotelek egyikébe. A mágikus tűz még most is erősen, fényesen pattogott, felemésztve a fahasábokat maga körül. A nyugalom, a csönd teljesen ismeretlen volt számomra, legalábbis a Griffendél klubhelyiségében eddig biztosan, de ezúttal nem bántam, hogy egyedül vagyok. a többiek már elmentek; ki lefeküdni, ki az órájára ... na igen. Az olyan nem-normális-iszapagyú diákok, mint én nyilván az utóbbi okán másztak ki a portrénkon ilyen késői órán. *
~ De hát a csillagokat bámulni olyan romantikus ... ~
* Énem morálisan hibátlan része a fent említett kifogással próbált lekenyerezni. Remek. Persze, hogy romantikus a csillaglesés, de nem az iskolában, nem az órán, nem úgy, hogy közben másodpercenként bevered a fejed az előtted álló látcsőbe! Merthogy nem ritkán ez is előfordul!
- Meg aztán ... a célszemély nélkül a romantika nem számít semmit. * suttogtam csak úgy, magamnak. Figyeltem a lángok táncát, a pattogást ...
Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ... Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ...

* * *

Elaludtam. Hát sikerült. Igen, igen egészen határozottan bele aludtam az unalomba, pedig mostanában ez elég ritkán fordul elő velem. Meg szerintem mindenki mással is, aki átérzi a puccs jelentőségét és Tudjukki ... na jó, Voldemort egyed uralmának hatásait a társadalomra!
Minden esetre sietve felkaptam a táskámat, kimásztam a portrémon és futva haladtam végig a folyosókon. Lépteim visszhangot vertek a csöndben.
Végül - és még épp időben! - bomba szerűen bezuhantam az asztronómia terem ajtaján. *
- Huh ...  sziasztok! * a sietségtől zihálva küldtem egy erőtlen mosolyt a bent lévők felé, majd körbe néztem a helyiségben, üres helyek után kutatva. Végül - jobb ötletem nem lévén - ledobtam magam az első szabad székre. *

[- Draco...Draco csillagkép.]

<<Asztronómia&Kiselőadás>>

- Draco...Draco csillagkép. - mutatóujjam végigsimítja a "pehelysúlyú" könyv lapját, majd megállapodik a keresett szócskán. Villámsebesen ütöm fel az ott nyugvó oldalszámot, mely valóban elkalauzol Malfoy...vagyis a Sárkány csillagkép észvesztő világába. Draco... Óhatatlanul is a tejfölszőke haj jelenik meg lelki szemeim előtt, s ez a tény apró mosolyt csal arcomra. Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is onnan.
- Bakker, ne már! Két sor? Két kib*szott sor?
Dühömben becsapom a könyv fedelét, majd fejem kétségbeesetten koppan rajta. A szitkozódás nem az én világom, sőt igazából az utolsó pillanatokra hagyott feladatmegoldás sem, de néha vannak kivételek. A fáradtság letaglóz, a papír gyűrődésnek indul izzadt kezeim alatt. Perceim maradtak csak. Ennyire jelentéktelen lenne ez a Draco? Talán csak annyira mint Malfoy. Talán róla nevezték el. A sületlenségek csak úgy záporoznak az agyamban, azt sem veszem észre, hogy erre most nincs idő. Bezzeg kép az van róla, hogy a fene egye meg őket. Lefényképezem a szememmel és majd kivetítem nekik az égre. Höh. Amilyen mázlim lesz úgyse fog látszani a távcsövön keresztül.
Majd elsütök valami poént. Ilyen se volt még, hogy asztronómia kiselőadást tartsak. Izgalmasan hangzik, csak most túl hülyének érzem magam. Ahhoz is hülye vagyok, hogy ébren legyek. Ilyen létezik?
Megerőszakolván magam újfent felcsapom a vaskos irományt, pontosan a 616. oldalon. Megragadom a tollam, majd az alig használt papírra firkantom a nyúlfarknyi semmitmondó szöveget. Már ha lehet két sort szövegnek nevezni.
Komolyan kíváncsi vagyok, hogy ebből aztán milyen szent szart hozok ki.

Immáron a szükséges, ám mégsem annyira elégséges feltételekkel, azaz a csillagászat kihagyhatatlan kellékeivel kezemben baktatok a torony felé. Arcom már nem annyira sápatag, mint amilyennek érzem, viszont még mindig álmos vagyok. Legalábbis szám percenkénti kinyílása elhiteti velem ezt. Én pedig készségesen elhiszem.
Nem akarok csődöt mondani, elvégre a Griffendélesek valamilyen szinten számítanak rám. Össze kell szednem magam. Mindjárt odaérek, és jesszus...fel is kell baktatnom oda. Szép lesz ha dobok egy hátast a lépcsőn. Ha szép nem is, de ütős biztosan. Főleg a gerincem számára.
Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. Az Androméda-köd mintha az agyamra borult volna. Fejemben a különféle csillagképek vetik meg lábukat, szemeim leragadni készülnek. Még jó, hogy hoztam fogpiszkálót.
- Szent szalamandra! Miért nem veszem én ezt komolyan?
Magam sem értem, de őszintén szólva a kérdést se. Azon töröm piciny agyam, hogy mit ettem ebédre. Pedig nem is gomba volt. Darabos mozgással lépkedek a fokokon, s nagyon igyekszem, hogy ne visszafelé tegyem. Lihegősen trappolok be a terembe, szemeim körüljáratom a bent lévőkön, majd megeresztek egy energiamentes mosolyt.
- Ciao mindenkinek!
Ennyit azért sikerül kinyögnöm, miközben a láthatóan gondban lévő lányhoz sétálok.
- Beütött a krach?
Teszem fel teljesen ártatlan kérdésemet, miközben cuccom a legközelebbi padra pakolom.

[- Csillagfényes szép estét Önöknek! Remélem, hogy jól telt a nyár!]

Stílusosan iskolakezdésre;;;  
Csak Önöknek  

Immáron eljött újra az éjszaka, mikor útnak indulhatok a jól megszokott toronyba. Mondhatni hiányzott egy kicsit a nyár folyamán, azonban előfordult, hogy feljöttem csak úgy nézni a csillagos eget, vagy épp hullócsillagokat keresni, mikor fölöttünk voltak a Persediák.
Gondolom mások nagy ívben elkerülik a helyiséget, ahogy csak tudják, hiszen pár hónapja itt történt az a bizonyos eset, Albus Dumbledore-ral. Minerva be is akarta utána záratni a csillagvizsgálót, de sikerült meggyőznöm, hogy más helyiség nem alkalmas arra, hogy órát tartsak, s végül a tanárok igent mondtak, és támogattak abban, hogy továbbra maradjon itt az óra.
A tanáriban már majdnem elütötte az éjfélt a lustán ketyegő óra. A talárom zsebébe csúsztatom a pálcámat, és elindulok a szokásos útvonalon. A folyosók teljesen sötétek, azonban semmi szükségem arra, hogy világítsak a pálcámmal, mivel csukott szemmel is odatalálok innen. Az elmúlt évek alatt elég sokszor megtettem már ezt az útvonalat hetente több alkalommal is, így nem esik már nehezemre a sötétben tapogatózva sétálni. Semmi neszt nem hallok a vörös tűsarkú Jimmy Choo cipőmön kívül, no persze azért a pletykás portrék még ilyenkor is ébren vannak, így talán olykor egy-két suttogó hang is hallható.
Őszintén remélem, hogy ott lesz már mindenki, mire odaérek, tudhatják már igen jól, hogy utálom a késő embereket. Egyetlen diákot engedtem el – Zoo Deschanelt, akit maga a javasasszony kért el, nos ha ő jelzett felém, akkor bizonyára tényleg gondok lehetnek a lánnyal. Fejet hajtok hiányzása fölött, de természetesen a következő órára majd teljesen felkészülten várom, mintha ott lett volna most.
Elérkezem a toronyba felvezető lépcső lábához vivő folyosóra, s épp akkor látok egy nebulót, amint ráfordul a lépcsőre, és elnyelni a sötétség. A világító pálca náluk még elengedhetetlen kellék. Talán meg is hallott engem, de nem hinném, hiszen a nagy trappolásban kizárt, hogy észrevett volna, hiszen azzal lehetett elfoglalva, hogy el ne késsen, mert tudja jól, hogy harapok, ha valaki késik.
Odaérek hát én is a lépcsőhöz, és lassú léptekkel indulok felfelé. A két kezemre most nincs szükség, mivel ezúttal térdig érő fekete ruha van rajtam, így szerencsére nem taposhatok rá – ennyiből előnytelen a csillagvizsgáló, hogy nem egy szoknyámat tettem már azzal tönkre, hogy másztam fel a lépcsőn.
Benyitok.
Őszintén? Nos, nem lepődtem meg. Alig vannak. De szó szerint. Talán látják is az arcomon, hogy nem vagyok túlzottan elragadtatva attól, hogy ilyen foghíjas a társaság. Szégyellhetik magukat a hiányzók, megtanulhatnák már, hogy innen nem lehet hiányozni, csak akkor, ha valaki épp a halálán van. Azt sem fogadom el, hogy ha valakinek a nagymamája halt meg, és haza kell mennie. Két éve volt, hogy egy Timothy Jones nevű fiúnak háromszor halt meg a nagymamája. Na engem biztos, hogy nem lehet felültetni egy ilyen trükkel, pedig a fiú váltig állította, hogy valóban háromszor halt meg. Igaz, hogy a varázsvilágban vagyunk, de mindennek van határa, akár csak a mugliknál. Meglepetésemre ezúttal a Griffendél több fővel képviselteti magát.
Tehát itt vagyok újfent. Látok szép, napbarnított arcocskákat, de ugyanolyan sápadtakat is, mint télen.
- Csillagfényes szép estét Önöknek! Remélem, hogy jól telt a nyár! – kezdek bele mondandómba, s utóbbi megjegyzésre azért számítok egy-két bólintásra, vagy fejrázásra. Ez csak amolyan bevezető, mégiscsak az első órájuk az évben! A rémes RBF-ek után…
- Nos, mondják csak, a többiek merre kószálnak? Amennyiben jól emlékszem, két kivétellel senki nem kapott elfogadhatónál rosszabbat az RBF-en, és mégis olyan kevesen vannak! Tudják, hogy ez egy kötelező tárgy, RAVASZ szinten kellene tudniuk, ha valamire is vinni akarják később, ezért is tettem lentebb a mércét az E-szintre. – mondom fájdalmasan, melyre azért várok valakitől valamiféle visszajelzést. Ha maradt volna a V, akkor cirka öt ember járhatna hozzám ilyekor. Pedig nem is vészes tárgy! Ha azok a nyomorult muglik is meg tudják tanulni, akkor az én diákjaimnak miért nem megy? Förtelem. Csak Frank Silvermann és Adeline Crosswords kaptak felmentést az órám alól, mivel nekik sikerült összehozni egy Troll szintű RBF-et. Fogalmam sincs, hogyan történt, talán Exmemoriam áldozatai lettek.
Néhány másodpercig pakolászom az asztalomnál, majd leülök a székemre, és balommal gyorsan az asztalon nyugvó pennáért nyúlok. Gyorsan bejelölöm, hogy kik jelentek meg, azt kell mondjam, körülbelül háromszor ennyien kellene lenniük. Egy halvány mosollyal nyugtázom, hogy a két kis előadást tartó illető megérkezett – szerencsére bennük sosem kell csalódnom.
Felállok az asztaltól, és elkezdem.
- Mint látják, ma borús időnk van, így ezúttal elméleti óra lesz, a teleszkópokat vissza is tehetik a táskába, majd következő órán bepótoljuk a hiányosságokat.
Kicsit várok, mert már ismerem annyira a társaságot, hogy azonnal elkezdik visszapakolni, amint kimondtam, mivel a teleszkóp igencsak nagy helyet foglal, jobb helye van neki a táskában. Ezúttal az járt jól, aki kis sem szedte még.
- Remélem, hogy hoztak magukkal csillagtérképet. – Balra pillantok, majd egyikőjüknek címezve, jól kihangsúlyozva minden szótagot, folytatom – Miss Awenmore, legyen kedves következő órára hozni a térképét, most nézze a Miss Bishopét.
Nem lehet igaz. Könyörögjek nekik, hogy bármit is csináljanak? Mégis hogy képzelik ezt? Chhh… micsoda népség! Nem is csoda, hogy alig születik kitűnő osztályzat ezen az évfolyamon.
- Ebben az évben kiemelünk majd több csillagot és galaxist, és ezekkel fogunk bővebben foglalkozni. Egy kis kedvcsinálónak mára két kis előadást terveztem, melyet ketten Önök közül vállaltak. Mondanom sem kell, hogy nem volt túl nagy a tolongás előző évben, mikor kiadtam a feladatokat – jegyzem meg rosszallóan.
Cassandra és Kevin volt egyedül, aki jelentkezett nálam, természetesen roppant örültem neki, mikor felkerestek a szándékukkal, mert sokkal rosszabb, ha nekem kell kiválasztanom két embert. Így legalább olyanok csinálták, akik élvezték a kutatással eltöltött időt.
- Jajj, majdnem elfelejtettem mondani – remélem, hogy ettől felébrednek, hogy mostantól ez az utolsó órájuk ilyenkor. A nem túl nagy népszerűségnek örvendve átrakom két órával korábbra a kezdés idejét, akkor remélem, hogy több látogatóm lesz. Mondják is meg a hiányzóknak, hogy a saját érdekükben jöjjenek el, különben rossz vége lehet a következő évi RAVASZ vizsgának – ugye értik, hogy mire gondolok. – célzok erősen a jövőre, hogy igen, nálam úgy van, hogy nem csak a pergamenre vetett szavak számítanak, tenni is kell azért a jó jegyért.
- Most nem kezdem el önöket faggatni az elmúlt évi anyagból, mert tudom, hogy a nyárnak van egy olyan varázslatos tehetsége, hogy mindent kitöröl a diákok fejéből. – mondom mosolyogva, miközben odalépek lassan a párkányhoz. Megfordulok, és feléjük fordulva folytatom tovább – Meghallgatnak majd két kis előadást. Az egyik a hozzánk közelebb eső csillagokról, a másik pedig a hozzánk közelebb eső galaxisokról fog szólni. – rövid hatásszünet, hogy így negyed egy tájékán mindenki biztosan felfogja, hogy mit mondok – Kérem, vegyék elő a csillagtérképüket, pennát és pergament és jegyezzenek le minden fontos információt, mert visszakérdezem!
Keresztbefonom a mellkasom előtt a két karomat, majd felkonferálom az első előadást.
- Miss Waldegrave, ön következik! – jelzem a lánynak egy bátorító mosoly kíséretében, bár őt ismerve semmi szükség rá, önbizalma van elég.

Következő reag tőlem: szeptember 21. +/- 1 nap

                                          Csillagászat

Arra eszméltem fel, hogy az óra tizenkettőt ütött és én még mindig a klubhelyiségben vagyok, pedig már csillagászaton kellene lennem. Gyorsan bepakoltam a szükséges dolgokat a táskámba, s elindultam a csillagvizsgáló felé. Elővettem a pálcámat, s azzal világítottam. Még csak az hiányzik, hogy az első óráról, amit Montalvo tart elkéssek. Az az igazság, ő nem nagyon kedveli az későket, mint már azt tapasztalhattam.. Elkezdtem rohanni, már a lépcsőkhöz értem, amikor megpillantottam a tanárnőt. Most már megnyugodtam, gyorsan bemegyek a csillagvizsgálóba utána, s megpróbálok úgy tenni, mint ha már régebb ott lettem volna. Remélem nem vesz észre.

 A tanárnő nyugodtan haladt fekete ruhájában előttem, s én megpróbáltam minél halkabban követni őt. Szerencsémre nem történt semmi fennakadás, úgyhogy gyorsan leültem egy üres helyre. Halkan elmotyogtam egy sziasztok-ot, nem  hiszem, hogy sokan meghallották volna..Körülnéztem, ami azt illeti elég kevesen voltunk.
- Csillagfényes szép estét Önöknek! Remélem, hogy jól telt a nyár!- kezdte el mondandóját Montalvo. Ami azt illeti volt már jobb nyaram is, de azért panaszkodni sincs okom.- Nos, mondják csak, a többiek merre kószálnak? Amennyiben jól emlékszem, két kivétellel senki nem kapott elfogadhatónál rosszabbat az RBF-en, és mégis olyan kevesen vannak! Tudják, hogy ez egy kötelező tárgy, RAVASZ szinten kellene tudniuk, ha valamire is vinni akarják később, ezért is tettem lentebb a mércét az E-szintre.

    A csillagászatot sohasem soroltam a nehéz tantárgyak közé, ezután sem fogom.
Elővettem néhány dolgot a táskámból, többekközt a teleszkópot is. Aztán a tanárnő, közölte, hogy ma nem lesz szükség rá. Csodás. Kár volt elővegyem.  Egy kissé dühösen- csupán azért mert utálja, hogyha valmi, amit megcsinált fölöslegesnek bizonyul, legyen szó akármiről- visszateszem a teleszkópot a táskámba, s egyúttal előkapom a csillagtérképet.

Szóval most meg kell hallgassunk két előadást. Nekem igazából soha sincs kedvem plusz feladatokhoz, még jó, hogy vannak önként jelentkezők.Oh, a következő óra két órával korábban lesz, nekem mondjuk mindegy. Végre egy jó hír, nem kérdez a múlt évi anyagból, ennek meglehetősen örülök, azthiszem egy kicsivel többet felejtettem a kelleténél.
- Miss Waldgrave, ön következik!- gyorsan előkaptam egy pergament és a pennámat, felkészülve a jegyzetelésre.