+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Abszol út
| | | | | |-+  Zsebpiszok köz
| | | | | | |-+  Föld alatti csatornák
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Föld alatti csatornák  (Megtekintve 1986 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 14. - 17:23:46 »
0

Patkányok, férgek és gusztustalan lények folyosói ezek. IDelent mindig mély sötét és tömény bűz terjeng.
Naplózva

Evolet Neela Leroy
Eltávozott karakter
*****

a pillangós ördög...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 10. 29. - 22:42:21 »
0

I'm the darkness,
but you are the light over there...


***



Tudtam. Tudtam hogy megint elcseszte… Légy átkozott Crasso! Légy nagyon átkozott!
Igen, ha most látna egy idegen kissé meglepődne. Ennek az oka leginkább az az elmebeteg, őrült fény a szememben, amelytől úgy csillog, mint egy megvadult állatnak. S hogy mindez miért van így?
Mert valaki megint keresztbe tett nekem. Szándékosan.
Nem is akárki.
De nem is kellene ezen már meglepődnöm. Csöppet sem.

Mit is vár egy ember, egy nő, egy férfitól? Főleg ha az történetesen Tristram de Crasso?
Semmit. A nagy büdös semmit.
Mert ő is mint a legtöbb férfi, hiú. Önző. Pökhendi. De ő a flegma stílusával még undorító is. Mindannak ellenére hogy rohadtul vonzó, mert valljuk be, az.
S igen, a bájos kis mosolya ellenére is kedvem lett volna kitépni a torkán keresztül a szívét, mikor a Lestrange által adott újabb kis feladatot egész nagy lelki nyugalommal rám ruházta. Hogy ő addig persze kedvére szórakozhasson.
A kis rohadék!

Így mit sem törődve a kinézetemmel, noha előszeretettel szeretek tökéletes lenni, most mégis aláereszkedek a bűzös és undorító csatornába, melybe az utam visz.
Már értem miért is passzolta át Crasso nekem a feladatot. Habár ha lenne vér abban a bizonyos testrészében akkor ő maga is megbirkózna a feladattal…
Hajj!
Mély sóhaj tör fel belőlem, amint körbenézek.
Csótányok, patkányok, férgek…minden földi jó, no meg az elmaradhatatlan bűz.
Amit átvesz a ruhád, a hajad…blah!
Jó lesz minél előbb végezni itt. Gyorsan.
Így hát elindulok… befelé… hogy megtaláljam az áldozatom, na meg azt amit meg kell szereznem Lestrange-nek. Egy rohadt nyakláncot…
Naplózva

Giles Lawrence
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves :; Soldieя.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 11. 07. - 10:49:04 »
0

Podcast


1997. Július 3.

Ez a nap sem különbözött a többitől az átlag varázslók számára. Felkelt, rádöbben arra, hogy mi mindent kell még ma megtennie és a jövőben is, majd kiúszik az ágyából és a konyhát célozza be, ahol tápláló reggelit csinál magának, aztán indulhat a munkahelyére, ahol egész nap ugyanazt a feladatot kell csinálnia a Mágiaügyi Minisztériumban. Ezt a férfit történetesen Patricknak hívják, s minden egyes nap, amikor belép az ajtón, munkatársai váll-veregetve és hangos köszöntéssel üdvözlik őt. Hogy miért? Mert ő az a férfi, aki keresztbe akart tenni Voldemort csatlósainak, ráadásul sikeresen. Noha a bosszú kicsinyes és önző cél egy másik fél számára, mégis kifizetődő.
Giles nem tartozott az átlag varázslók közé. Hosszú utat kell még bejárnia ahhoz, hogy végre ismét őszintén mosolyoghasson. Mikor ő kinyitotta szemeit, csak a sötétzöld plafont látta maga felett, amelyet pár perc múlva egy árny takar el. Pontosabban fogalmazva társának árnya, aki - senki sem tudja miért -, de mindig előbb értesül a feladatokról, mint az egykori hős lelkű griffendéles. Néha megrémíti az az elképzelés, hogy talán lebukott és most csak csapdába akarják csalogatni, hogy végezzenek vele, de ezt a gondolatot követően megkapja a kevésbé sem egyszerű feladatot...Most viszont egyre jobban szedegette a levegőt, mikor a mostani feladata elhangzott. Egyetlen egy ember megölése? Erre még egy tegnapi napon bevett halálfaló is képes lenne!
- Van itt még más is. - Szólt titokzatos, rejtett hangján a másik, s elmondta a feladat második részét. Giles szemöldöke egészen homlokáig felszaladt. Egy nyakláncot kell visszaszereznie az áldozatától? Mi ez, ha nem csapda?
De mint mindig, most is végig fogja vinni a játszmát, akármennyire is átlátszó.
Bólintva egyet tudtára adta a másiknak, hogy értett a szóból és nemsokára indulni is fog, majd mikor magára hagyta, belevert egyet a falba. Jó ideje készül már ezt megtenni, de csak most őrlődött fel benne az a sok idegesség. Alig telt el egy hónap a csatlakozásától számítva, ő már vissza szeretne menni, de jól tudja, hogy innen nincs kiút. Csak akkor lesz, hogyha megtalálja szülei gyilkosát és végez vele, amint megtalálja, mert hát ostoba volt akkor, amikor egyezséget kötött a Sötét Nagyúrral, hiszen konkrétan nem kérte meg, hogy mondja el neki ki is csinálta, csak annyit, hogy a közelében lesz.
A Nap lassacskán az origó felé vette az irányt, ezzel elnyelve a java fényt az emberektől, viszont teret és előnyt adva a sötétség harcosának.
Bele sem mert már gondolni, hány embernek vére tapad már a kezéhez...De most megtette. Azok a sikolyok, a segélykiáltások, a könyörgések, amelyeket olykor az áldozatok száján jöttek ki, egészen a lelke mélyébe hatolt, az elzárt részre, ott, ahol még önmaga lehetett...
De elveszett. Az a kisfiú, akit annyi ideig őrzött a gonosztól és álomvilágba ringatta el minden éjszaka, meghalt, de lelkének parányi része tovább élteti benne a remény morzsáit. Annak a reményét, hogy ennek az egésznek hamarosan vége lesz, hogy ez csak egy rémálom és hamarosan felkelti őt Marcus, aztán majd elmeséli neki, miket is tett, majd együtt nevetnek egy jóízűt.
De itt már nincsen Marcus. Nem fogja senki sem felébreszteni, hiszen ez a zord valóság.
Patrick, a mindig jól dolgozó egyén enyhén bizarr helyszínre fordult, miután már jó negyed órája követte őt - látszólag - észrevétlenül a halálfaló, akinek kezében pálcája csillant meg az utolsó napfényben.
Este van.
Az áldozatnak kijelölt személy nem tűnt túl ártalmatlannak és fegyvertelennek sem, hiszen ő is előhúzta sajátját, s körbevilágított vele mindent. Még épp idejében fegyverezte le az illetőt, hiszen a fény vészesen közeledett felé, s ha netalántán a személy túléli az akciót és meglátja az arcát, annak végzetes következménye is lehet.
De nem, ez az eshetőség kilőve. Patrick immáron ártalmatlanul kezdett el szaladgálni az utcákon, Giles pedig elszántan követte őt, egészen addig, míg a jól öltözött férfi le nem mászott a csatornába - ilyenre nem is gondolt, hogy meg fogja tenni csak azért, hogy az életét mentse. Általában nem szokták bemocskolni a kezüket az ilyen emberek.
A férfi sikolya szinte az egész környéket belephette és ez a csatornában sem szűnt meg, ott viszont könnyebb elejteni, minthogy sem végigkergesse őt Londonon át, kitudja meddig.
Így hát ő sem tűnődött sokáig, egy lendülettel belevetette magát a csatornába.
Ez a szag...Borzasztó. Patrick ordítása kavarodott a patkányok cincogásának és a szennyvíz lefolyásának hangjával, ami egyszerűen gusztustalan volt.Hátracsapva a haját, hogy tökéletesen lásson oldalra is megindult a lépések irányába. Ki gondolta volna, hogy pont itt, a legocsmányabb helyen össze fog futni egy nővel?
Naplózva

Evolet Neela Leroy
Eltávozott karakter
*****

a pillangós ördög...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 11. 17. - 17:27:23 »
0

I'm the darkness,
but you are the light over there...


***



A szempilláim megrebbenek... de mindössze ennyi... Ennyi a reakció a zajra.
A zajra.
Olyan súlyos dübbenés... nem kétséges az aknafedő teteje lehetett az. S mindez egyet jelenthet... nem vagyok egyedül. Hát korán érkeztem volna? Meglehet végtére is én mindig pontos vagyok, sőt... néha már túl pontos is. Előfordulhat hogy elvétettem az időt noha ez a pár perc igazán nem számít... Legalábbis egy tökéletes csapda tökéletes helyszínének előkészítésére is van némi időm...
A lesből támadás a legjobb...
Akárcsak... egy macska...
... egy fekete macska...

Könnyed mozdulattal lépek a fal mögé, rejtve a közlekedő szemek elől a közeli elágazásnál, nehogy a jelenlétem feltűnést keltsen. Pálcám már a kezembe simul, s mint egy fegyvert úgy tartom ujjaim görcsös szorításába...
Várom a pillanatot... lesem az alkalmat. Mint egy vadász... egy vérszomjas, kérlelhetetlen, könyörtelen gyilkos.
Igen... élvezem. Nagyon. Túlzottan is.
Arcomon széles mosoly terül szét, amint hallom a súlyos lépteket...
Nos igen... nem mindenki tud úgy járni mint az árnyék, nem mindenki tudja eltitkolni a jelenlétét, elkendőzni a kilétét és megzavarni az ellenséget. Nem. Ez keveseknek adatik meg.
Mert ez művészet.

De még a léptek közeledte is nyugalomra sarkall noha szinte égek a vágytól hogy egy kellemes kis átkot szórjak hirtelen a másik fejére... Ám nem siethetem el... nem lehet...
Kivárni... ez a legfontosabb... a türelem...
Lehunyom a szemem, s mély levegőt veszek amit bent is tartok s számolom a szívdobbanásokat...
Egy
Dübbenés.
Kettő
Dübbenés.
Három
Dübbenés...
Négy
A lépek közvetlen mellettem hangzanak fel, s kinyitva a szemeim látom is, amint a férfi megpróbálva utat törni a szenny közt észre se vesz... Gondatlan. Valószínű úgy van vele hogy ha eddig akart volna valaki rá támadni, akkor már megtette volna.
Micsoda ostoba!

Kedvem lenne felkacagni, de megállom, csak magamba kuncogok, s a pálcát előreszegezve élvezettel kiáltok fel.
- Avaka Kedavra! -[/i]
Az élénkzöld fény pedig mindent elfed egy percig, amint a pálca végéből előreppen az átok és telibe találja a megfordulásra se maradt idejű áldozatom...
A fény szikrázik tovább a szememben, mintegy hirdetve... eljött a halál a személyemben. És mindez oly örömöt okoz, hogy a mámor elbódít...
Elégedetten szemlélem az összeesett alakot, amint odalépek mellé és belérúgva fordítom a hátára, hogy lássam az arcát. Az arcot, amely egész jó vágású, de semmitmondó. Tekintetem a falra villan, a sok csótányra, amelyek szorgosan menekülnek meglehet a mágia miatt, majd újra a hullára...
- Férgek! -
Bosszankodok és ezt egyaránt értem a fickóra mint az állatokra. Végtére is egyik se jobb a másiktól.

De nem akarom tovább húzni a drága időm. Főleg mert ezt a bűzt, ami idelent terjeng lassan átveszi a ruhám, a hajam... beissza magát a pólusaimba is és ez nem túl élvezetes főleg ha alapos mosás után se jön ki.
Ezért, bár nem szívesen, de leguggolva a fickóhoz kezem fürgén járja körbe... A nyakán a lánc...
A medál!
Hát itt van... Ó igen itt... Az elégedettség érzése áraszt el. Eszembe sincs odaadni Crassonak. Nem, én adom oda Lestrange-nek, én aratom le a dicsőséget mert én végeztem el a piszkos munkát. Crasso mehet a fenébe!
Erős mozdulattal tépem ki a férfi nyakából a láncot, úgy hogy az elszakad, de különösebben nem érdekel. A lánc teljesen értéktelen. De mielőtt eljutnék oda, hogy elismerőn vállonveregessem önmagam, halk neszt hallok magam mögül, s a pálcát erősen markolva fordulok meg egy pillanat alatt miközben keresem a hang forrását, ami meglehet talán egy csatornapatkány személyében bukkan elő...
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 12. - 21:50:52
Az oldal 0.123 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.