Sötét sikátorok

Keskeny, párás, bűzös kis utcácskák a szorosan egymás tövébe épített üzletek között. Általában szeméttárolásra használják, illetve ide öntik ki a félresikerült, gusztustalan bájitalok maradékait. Több helyen kanálisok rácsa feketéllik.

A gonosz farkasnak 

Fekete magassarkúját viseli, egy elegáns világoskék midiruhával, ami kihozza az alakját, és egy egyszerű ezüst nyaklánccal, mindezt persze sötét köpeny takarja. Szőke haja szabadon hullámzik, mint mindig. Aki ránéz a nőre, azt hiheti, hogy valami gazdag aranyvérű liba, elvégre is a Zsebpiszok közbe elég sötét alakok járnak, kivéve pár embert, akik vagy eltévedtek, vagy valami gonosz dologra készül...nomeg álcában lévő aurorok, akik információkhoz akarnak jutni, mint esetünkben Chloé. Merész válalkozás, de a hölgy meg tudja védeni magát.
*Nem hiszem el, egész nap itt járkáltam és semmi hasznost nem sikerült megtudnom...pedig volt pár fogásom. Persze szigorúan csak a köz szeme elől eldugott helyeken, mint például ez. A sikátrok, itt szoktam aztán jó füleseket kapni! Pár megfizethető alaktól. Nyilvánvalóan, hogy egy belső körös pasit még jobb lenne kifogni, csak a szemfüles aranyvérű hölgyek a problémám, a múltkoris majdnem lebuktam, amiatt a dög Narcissa miatt. Még jó, hogy időben sikerült lelépnem. *
A sikátorban lépked, látszólag nem figyel a környezetére, de nem így van, nagyonis figyel rá, a legapróbb neszt is kiszúrja a pálcája pedig kéznél van, hiába az aurorvér buzog benne. Minden auror paranoiás, aki nem az ostoba.

A szőkeségnek

Unalom. Ennyit mondhat el erről a napról s igencsak sajnálatos, hogy egy magafajta, kifejledt farkasnak nem tartogat semmiféle érdekességet London az elmúlt időkben. Pedig emlékszik, régebben mennyi figyelemre méltóan füstös, koszos és sötét alakokkal teli kocsma volt szerte a fővárosnak gúnyolt betondzsungelben. Ahogy hallotta, az egyik kedvenc helyét is felprédálták az aurorok, amiért talán Luciust kellene hibáztatnia ismét, elvégre az ő csapatai és a halálfalók háborúznak, és persze egy-egy eszement barom mindig akad alapon, van, aki az ő nyomába ered olykor. Mert az övébe szokás eredni, ha valaki csempészek, fejvadászok vagy épp élvetegen élők után kutat. Hisz ő és a gyermekei felelnek a legtöbb efféle apróságért szerte a britt szigeteken.

Mit is mondhatna, végső elkeseredésében került ide, az abszol út egyáltalán nem oly sötét részére, mint azt egyes berkekben hiszik. Hol vannak már a szép idők, amikor egy-egy alacsonynak ítélt árajánlatért még Kedavrával fizettek egymásnak az itt élő korcsok is? Mert mind korcsok, egyikük sem ismeri a szabadság édes ízét, a vér fémes, mégis oly édes zamatát, a hús nyers valóságát s az élvezetek tárházát, nomeg azt a csodás ajándékot, mely minden teliholdkor megújítja testüket. Nem, korántsem örök fiatalságról van szó, csupán a szabadság ajándékáról, s oly szabadságról, melyet sem a halálfalók, sem az aurorok, sőt, még a vámpírok sem tapasztalhatnak meg soha, hisz mindannyian bujkálnak valami elől. A halálfalók az aurorok elől és a Nagyúr haragja elől, a vámpírok a napfénytől és fajtársaik elől, pontosabban a Minisztérium vérplazmáján élők a szabadon garázdálkodók elől, az aurorok meg szinte az égegy adta világon minden elől. S ez talán így jó, hogy csak ők, a kiválasztott kevesek mentesüljenek az effajta kötöttségektől. Bár igaz, nem mindig volt ez így. De mióta kiverekedte magának a falkavezérséget, a szabadság velük van, s nincs oly hatalom, mely felprédálhatná őket.

Unalmából arany csillanása szabadítja meg, mi két sötét köpönyegbe burkolózó, láthatólag amatőr alak közt cserél gazdát, pontosabban egy rosszul álcázott fiola és egy megnyitott erszénnyi galeon cserél gazdát, s aztán szét is válnak az alakok, hogy maga az aranyakat birtoklót kezdje követni, ha már nincs jobb dolga, legalább ne egye az unalom. S ennek teljes alárendelésében süllyeszti utolsó ujjperc nélküli kesztyűkkel fedett kezeit a megkopott, sötét árnyaladú, bokáig omló kabát zsebeibe, mit üresek, ellentétben a bőrből szabott szárnyak belső oldalán pihenő többtucatnyi, tágítóbűbájjal ellátott zsebbel, melyekben féltucatnyi pálca, térképek, fejpénzkiírások, kisebb-nagyobb hajító és nyúzó pengék, nomeg egy-egy masszív fémflaska, kapott helyet. Kissé elvonva kezeivel teste mellől a kabátot, kerüli el, hogy oly nagy hangsúlyt kapjanak a combjaira szíjazott, alkarnyi pengéjű medveölők, miket oly kedvtelve használt már nem egyszer.

Könnyed léptekkel sétál, föl alá a sikátorban, igazából már nincs itt dolga, de nincs kedve visszamenni a minisztériumba, főleg, hogy nem tud semmit felmutatni…Persze, főleg felderítésben és információgyűjtésben jeleskedik, de most egyik sem sikeres. Viszont sötét alakok járkálnak, hátha belefut egy arra érdemesbe, és új infókat szerez.
*Nocsak, nocsak egy méregkeverőőő, jesszaaaazzzz.*
Nézi a fiolát és pénzt cserélő alakokat. Elvigyorodik.
*Nos, ha a fiolásat követem, annak nincs értelme, mivel úgyse tudom meg mi van az üvegben, viszont ha a bájitalkészítőt kapom el, hmmmmmm….*
Rövid gondolatmenet csupán, vigyor ül ki ajkaira. Majd határozottan, de feltűnésmentesen indul a célszemély felé, nem véve észre, hogy egy másik alak is közeledik. Kék szemeiben mohó tűz ég, reméli, hogy nem hal akad a horgára. Persze ehhez közelebbről is meg kell szemlélnie. Mikor az alak odaér nekisodródik, mintegy véletlenül, legalábbis így tűnik. Chloé gyors megfigyelő, így egy villanásnyi idő is elég neki megállapítani, hogy kis hal az ellenfele, aki nem mellesleg megbámulja, bár ez a szőkeséget nem dúlja fel annyira. Végül úgy dönt, hogy nem kéne lebuktatnia magát, hátha valami nagyobb vad is erre jár. S ha éppen egy kollégát fog meg, az nem túl szerencsés, főleg, hogy a Zsebpiszok közben tartózkodik.
Így mintha mi sem történt volna tovaillan, szőke tincsei könnyedén libbenek. Kék lélektükrei megakadnak egy másik robosztusabb alakon.
*Vajon ki lehet?* Hátrapillant a másikra, majd vissza a közeledő alakra. Megáll és nekidől a falnak lazán, várja, hogy vajon ebből mi fog kisülni.

the music

"A hegyet, és a szelek gyorsan sorakozva rohantak
Át a nyíláson, zúgva, forogva seperve a földet.
Akkor a tengernek mentek neki és fenekestül
Felkavarták, óriás víztömeget hajtottak a partra;
Férfikiáltás és a hajókötelek recsegése
Hangzott. Fellegek árnya takarta a nap sugarát el
Trójaiak szemitől; a habokra sötét, sűrű éj ült."

Felettem sötét fellegek gyülekeznek, a levelek repdesnek az utcákon, mintha a téboly irányítaná őket. Őrjöngve pusztít a szél, s észrevettem, eltévedtem. Lépjeim nagyokat hallatszanak, ahogy sietek valamerre, akármerre. Az esőfüggöny eltakarja utamat, csak lépkedek, bukdácsolok a macskaköves utcán. Balra fordulok, egyenesen rohanok előre. Jobbra fordulok.
A pusztító dörrenésbe még a házak falai is beleremegtek. Rohanok előre, hogy találjak csak egy menedéket. A szél tovább őrjöng, mintha rombolni akarna, mintha az egész világot képes lenne elpusztítani egyetlen órási lökésével. Köpenyemet szaggatja a szélvihar, veri az eső.
Balra fordulok.
Eget rázó mennydörgés.
Még mindig futok menedék után kutatva. Az üzletek zárva, itt nem enged be senki. Tombol a vihar, mintha el akarná söpörni az emberiséget egyszer és mindenkorra. Futok, rohanok már kezdek kétségbeesni, a sötét sikátorba ugyanúgy bejut a pusztító vihar, mint egy ártatlan erdőbe, ahol tövestül tép ki fákat, dönt ki. Rohanok előre.
Jobbra fordulok.
Valamiben elakad a lábam és a vizes talajra esek, felpattanok és kutatok tovább. A szakadóeső átáztatta mindenem, vizesen remegve, indulok tovább. Eltévedtem, fogalmam sincs hol lehetek. A kegyetlen vihar könyörtelenül tombol, a látásomat megakadályozva veri az arcomba az esőcseppeket. A sikátorban, elhasznált újságok repkednek, kukák dőlnek fel. Újabb botlás, ezúttal sikerül talpon maradnom. Csuklyám lecsúszik vizes hajzuhatagomról, visszalendítem fejem tetejére, nem mintha használna.
Remegés. Megtorpanok és megkapaszkodok egy falból kiálló akármibe. megmozdult a föld. A vihar nem kímél. Ha kétségbeestem volna, már azt hinném itt a világ vége, de nem. Reménykedve futok tovább, hát ha rájövök hol lehetek, esetleg zugot ahogy meghúzódhatok. Testemhez csapódnak a vízcseppem, falevelek, újságok, a pocsolyákba lépkedek. Végleg nem láttam semmit, éjszakai tomboló viharban egy sikátorban rohantam. Mintha véget nem érő szeretne lenni, s akarná hogy megtébolyuljak. Nem akart csendesülni, nem akart nyugodni. De valami neszre lettem figyelmes... Megálltam, így nyugodtan, még félelmetesebbnek tűnt a a sötét sikátor, a pusztító vihar.
Nem tétováztam, folytattam futásom a vak sötétbe, előre.

[P.P.P.]

P.P.P.

["Imagine there's no heaven
It's easy if you try
No hell below us
Above us only sky..."]

Nyugodtan sétálgatok a Zsebpiszok.-köz sikátoraiban. Az idő esőre áll, sőt: viharra. Felevszem csuklyámat, mely új talárom egyik hasznos funkciója. Elkezd csöpögni az eső. Táskámat egy egyszerű kis vízhatlanító bűbájjal megvédem, de főleg a benne levő ajándékra figyelek. Egy vadiúj dísztalál, Scott bácsikám részére. Születésnapja lesz, négy nap múlva. Nem akar nagy felhajtást, de azért mindenképpen megköszöntöm.
Az eső egyre erőteljesebben és egyre nagyobb cseppekben zúdul rám. Egyszerűen eltévedtem. A Zebpiszok-közben vagyok, eddig világos, de hogy azon belül... passz.
Egy ismeretlen nevű, pókhálós végérű bolt mellett haladok el, persze annyi eszük nem volt, hogy gey kis párkányt tegyenek a kirakat fölé, most pont jól jönne. Kicsit megszaporázm lépteimet, mivel nem ártana visszaérnem a Foltozott Üstbe egy fél órán belül. Ilyen viharban pedig még hamarabb...
Igen, az ég szörnyű háborút folytatott az elemekkel. Mintha átkokat szórna a láthatatlan behatolókra, a mugli szállítóeszközökre, úgy cikáznak a villámok az égen. Csak az a probléma, hogy a mugliknak nincsenek pajzsbűbájaik.
Így elég egyhangú a küzdelem, az ég nyer. De még nem hagyja ennyiben. Még erősebben gyötri az ellent, űzi el, messze innen, hogy vissza ne térjen soha. Förtelmes durranásokkal tetézi a harcot, s a verejtéke hatalmas cseppekben hull a földre... azaz rám. (és persze még sok más emberre)
A vihar harcias szellemében befordulok egy másik utcába. Végighaladok a friss levegő áradatán, majd egy nagy falba ütközök: zsákutca. Hát persze, ki más, ha nem én. Ki kapná ezeket a finom kis tréfákat, ha nem én?
Visszafordulok és türelmesen fürkészem át a többi mellékutcát, míg végül eljutok egy hosszabb és szélesebb, macskaköves útra. Óvatosan lépdelek. A lábamat nézem, az út helyett...
Így haladok pár métert, mikor egy hatalmas dörrenés emelteti fel a tekintetemet az útra. Jelez nekem. Van is miért...
Ott áll velem szemben valaki, egy ismeretlen.. boszorkány. Igen, tisztán látom, hogy egy nő. Kecses léptekkel kerüli az utcaköveket és a pocsolyákat. Fején csulklya, de engem nem normális fejfedőre emlékeztet. Olyasmire, mint amit a halálfalók viselnek... Bár ha jobban megnézem, túl szelíd. És miért ne lehetne tényleg szelíd, és jószándékú? Lehetne... Mégis, látok benne valamit.--valami ellenségeset. Talán csak hülye képzelgés, nem tudom, de érzek valamit. Ebben a pillanatban is villámlik a közelben, s csaknem egyszerre hallom a két jelenséget. Ez rossz jel.
A nő elindul futva felém, s nekem ugrik. Mi a francot akar? Hirtelen a pálcám után kapok, mert eléggé megijedek. Hát azért elég durva, hogy egy ilyen flepnissel futok össze. Remélem nem valami agyonképzett halálfaló, mert akkor bebuktam... Nem akarom nagyon bántani, de azt sem akarom, hogy nekem essen, így egy egyszerű csúszdabűbáj mellett döntök.
 - Glisseo! - mondom csendesen a földre szegezve pálcám, és a macskakövek felülete simává, csúszóssá válik...

the music

A neszre, hátra fordulok, hunyorítva próbálok kivenni valamit, nem látok semmit, óvatosan lépek párat visszafele,de továbbra sincs semmi. A vihar még mindig tombol, szüntelenül, az esőfüggöny akadályoz a látásban. Visszafordulok "menetirányomban", s nem habozok, továbbfutok. A távolban, egy szürke alak tűnik fel, de nem álltam meg a futásban, szarok én rá ki az, hacsak nem egy mocskos halálfaló.  Vizes szempilláimmal pislogok párat, de nem élesedik ki a kép. Csuklyás, de ez még nem jelent semmit, épp annyi hely van hogy kicentizve elslisszoljak mellette.
Pálcám készenlétben.
Közeledik.

30 méter
20 méter
10 méter

Az alak a pálcája után nyúl elég feltűnően. Gyors volt, de nem eléggé. Bőven volt időm arra, hogy egy protegot mondhassak, de nem mondtam. Hagytam hadd végezze el gyenge kis varázslatát, csúszdabűbáj? Honnan jött ez? Az oviból?
A futásomból lendületet merítve könnyedén felugrottam a legközelebbi szemetesre, ahova guggolva érkeztem, a kár egy macska, s már üvöltöttem is az átkot.
- Obstructo!- nem hagytam abba, lőttem a következőt- Stupor! Támadsz te mocsok? Egy ilyen kis gyenge varázslattal? Rossz fába vágtad a fejszéd!- üvöltöttem lekicsinylően. Egy gonosz kacajt hallattam. Ijedjen csak meg! Szemét halálfaló! Szinte képtelenség volt kivédeni két ártásom, nincs hova elhajolnia, és amilyen lassú tetü, nem tud reagálni. Ki se mondta még a varázslatát, e én már vágtam vissza. Muszáj, hogy eltalálja a varázslatom.
Felálltam a szemetesen, s könnyedén leugrottam.
Mennydörgés.
Kicsit sem enyhült a vihar, mióta elkezdődött, ugyanúgy tombolt, pusztított. Az adrenalin felszökött bennem, harcolni akartam vele, tetű kis halálfaló. Újdonsült kis csatlós lehet, biztosan, mert apuci is az volt. Az alak, egyértelműen férfié volt. Látszott a termetén, mozgásán. Képes volt velem kikezdeni! Egy aurorral, egy Főnixessel! Porig alázom a szemetet!- Honnan jöttél te? Talán az óvodából? - gúnyos nevetés.
Megbánja, hogy kikezdett velem. Ha rajtam múlik bejut az Azkabanba!

[P.3]

P.³
* alias Macskanő,
* alias Szívtelen Boszorkány, Aki Méghozzá Hf Is
* alias Page

"You may say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope someday you'll join us
And the world will live as one..."

Ez ki, a macskanő? Jó, lehet elég gagyi próbálkozás volt a csúszdabűbáj, de többé nem fordul elő, ígérem.
Felugrik egy kukára, onnan lő egy hátráltató ártást és egy kábító átkot.
Hú, ez valami beteg fúria. Az elős féycsóva telibe talál, kicsit megmerevedek, hátra lépek egy-két lépést és a mellkasomban enyhe nyomást érzek, majd elmúlik minden, és folytathatom a küzdelmet, ám a kábító átok is itt van, illetve csak lesz, ha nem vigyázok. Közben ezt harsogja:
  - Támadsz te mocsok? Egy ilyen kis gyenge varázslattal? Rossz fába vágtad a fejszéd!
Nem nagyon értem szavait, mert az agyamon átsuhan a szó ~ Protego! , s örömmel tapasztalom, hogy sikerült nonverbálisan varázsolnom egy halovány pajzsbűbájt, mely hetykén átpattintja fölöttem a vörös színá, gömbbé vált átkot.
Talán tényleg egy halálfalóba botlottam bele, és az ebben a gondterhes időben megtörténhet, sajnos. Ha így van, akkor miért nem kínoz meg, vagy kényszeírt arra, hogy a Roxfortban kémkedjek neki jövőre? MIért nem öl meg, vagy legalább esne nekem, olyan halálfalós virtussal, de ő nem... Ő nem ilyen.
A villámok még most is cikáznak az égen, s a mennydörgő robaj sem marad el sokáig. Az égi harc már-már kezd hasonlítani a mi kis párbajunkhoz. Valami apró dolog küzd egy oly hatalmas erővel szemben, mely elpusztíthatatlan... Bár, nem, ez nem hasonlít a mi párbajunkhoz. Én nem vagyok "valami apró dolog", ő pedig nem "elpusztíthatatlan".
Hogy ezt bebizonyítsam, pálcámat a kuka felé irányítom, mely még midnig menedékként szolgál a nőnek, és ezt kiáltom:
 - Descendo! - a kuka feldől, remélem a rajta levő sem ússza meg. - Rühellem a fajtádat!
Mondom megvetően, majd erőteljes mozdulattal megcsvarom a kezemben a pálcát, s ~ Stupor!-t kántálva, kábító átokkal próbálom legyűrni, hátha sikerül. Ha nem, akkor pedig ő győz le engem.
A vöröses fénycsóva előtör, átvág a zuhogó esőn, mint egy harcos a golyozáporban...
Eközben állok ott, az esőben. Remélem a szüleim néznek rám odaföntről, és büszkék fiukra, azaz rám. Nagyapa, ha látsz most, kérlek adj szikrányi erőt, hogy folytassam.... Kérlek!
Bevallom, félek...

Mr. Ovis

Elégedett nevetéssel konstruáltam átkom célba érését. Meg is hátrált a kis gyöngye. A Stuporom sajnálatos módon kivédte. No de seb baj, se baj. Nem sokáig örülhettem. Elkövettem azt a hibát, hogy túl belemerültem elégedettségembe, és az idő alatt "hősünk" észhez tért és küldött egy... bűbájt(?).
A kuka feldőlt, amin elégedettem ácsorogtam, így én a földre zuhantam. Hatalmas csattanás követte földre érésemet. Pocsolyába bele. Remek, tisztíthatom ki...
Küldött egy stuport. Heh.. a saját vermébe esett bele. Ahogy zuhantam a kukáról le, az átok épp felettem suhant el. Kis tapasztalatlan.
Ahogy a pocsolya vízéhez, még csak hozzáértem, hasra fordultam, s pálcámat ellenfelemre szegezve. Ordítottam:
- Én meg a tiédet!- mondtam akár egy kígyó //nem mardis kígyó //-Calligo!- a szokásos fekete köd, jelent meg körülöttem. Ezzel a varázslattal ellenfelem számára láthatatlan vagyok. Nem hiszem, hogy tudná az ellen varázslatát, ahhoz túl tapasztalatlan. Ilyeneket a Főnix tagjai használnak főképp, esetleg tapasztalt halálfalók, de nem ilyen kis légből kapott szerencsétlenek.Felpattantam és megtéve a két méter távolságot ami kötünk volt, úgy gondoltam kapjon egy kis ízelítőt Page-ből is, így ökölbe szorítottam kezem, és úgy gyomorszájon vágtam, hogy valószínűleg összerogy a saját térde alatt.

Furcsa. Már kételkedek abban, hogy halálfaló lenne. Egy halálfaló nem bűbájokat használni. Crucioval kéne dobálóznia. Végül is teljesen mindegy, hiszen így is úgy rám támadt. Semmi oka nem volt rá, csak egy nő vagyok, aki futott a szakadó esőben, a vihar elől. Nem is tudhatja hogy Főnixes vagyok. Ha csak nem ismert fel. De ő kicsoda? Ha összeomlott az ütéstől, megráncigálom a fejénél fogva és letépem róla a csuklyát.

[Mrs. Szőrösszívű Idegen]

Mrs. Szőrösszívű Idegen

[music, the secondary]

Célt tévesztettem. Kábító átkom elröpült a buksija fölött, de legalább a nő elterült a földön. Nem sok időm volt fürdöni az önelégült mámorban (csak a vízben, de az jöt magától), mert felpattant a földről, és valamit kiáltott. Elkezdtem kibogarászni a szavait, de mire eljutottam az 'Én meg a tiédet'-ig (és fel is fogtam), sötétséget varázsolt maga köré. Eltűnt íriszem elől, s az egyetlen fényt a még mindig cikázó villámok adták.
Óvatosan fürkésztem a sötétséget, kezdtem biztosra menni, hogy nem halálfaló, de akkor ki ez és miért támadott rám? Futott felém. Nem értem...
Azonban, ha jobban belegondolok ilyen bűbájokat, ami gyors felszívódást nyújt, nem igazán használnak jóhiszemű boszorkányok. De ő használta. Félek, hogy valami kisebb kaliberű halálfaló-jelölttel futotam össze, ami nem lenne olyan jó. Bár, már mindegy, itt csücsülök a galiba közepén...
A sötét megrészegít. Mire átsuhan az agyamon a ~ Lumos! varázsszó, egy kecses kis ököl tapad a gyomromhoz, olyan fájdalmat okozva, mely ellen varázslattam nem igen tudok tenni. Beleütött a hasamba! Arra számítottam, hogy a köddel majd eltereli magáról a figyelmet, és akkor gondtalanul kínozhat. De nem. Elég kín most a fájdalom, de a Cruciatus durvább.
Összegörnyedek. Félek, hogy nem lesz több kétségbeesett próbálkozásom ellene. Ez a vég. Most mi lesz? Itt hagy? Megöl? Jobb esetben csak elkábít.
A vihar tetőzik, ahogyan küzdelmünk is. Elkergethette a betolakodókat, mert egyre halkabbak a dörrenések, s a villámok színe is már-már csak ezüstös. Ahogy megvilágítja az egész várost... az ... az fennséges. Az esőcseppek egyre kövérebb szemekben hullanak alá. A szél csendesebben fúj.
Azonban gondolatmenetemet megszakítja, s épphogy leráncigálja rólam a csuklyát. Mit akarhat? Mindegy, már nem várom meg. Pálcámat hozzányomom a szín tiszta húsához, s elmormolok  A tapintható és egyszerű mágia alkját öltött semmiség a bűbájom.~Relaxo! A kis szikrák remélem elveszik a kedvét a nyúlkálástól.
Remélem...
 

Mr. Ovis

Elégedett vigyorral settenkedek melléje. Élvezem, hogy ez a mocsok nem lát semmit, és még csak nem is észlel. Höh, kis kezdő. Erősen megragadom a csuklyáját s egy határozottan letépem a fejéről. Talán még fájt is neki. S amilyen gyorsan csak tudtam, próbáltam beazonosítani az arcát.- Te még gyerek vagy?!- kérdeztem kikerekedett szemmel.
Na jó, erre azért nem számítottam. Vagy, mégis belegondolva bűbájokat használt, nem lehet valami nagy halálfaló, de olyan ártatlan arca van. Nem lényeg igazából, így is rám támadt, nem baj, megbánja, hogy találkozott velem!
Megijedt?! Phöh... Kit érdekel? Ő kereste a bajt! Hát, megtalálta!
A vihar szüntelenül tombol, pusztít. Alig látni valamit. A villámok, dörgések, csak még félelmetesebbé teszi a helyzetet.
Erős ütésemre, mint ahogy számítottam rá, görcsösen összegörnyedt. Már húztam volna fel a bal karján a köpenyt de egy undok kis átkot küldött rám, csoda hogy nem egy bűbáj. A szikrák mellkason találtak, s erősen zsibbadni kezdett törzsem elülső részem.
Koncentrációmat elvesztettem így a Calligo bűbáj, hatását vesztette, de egy pillanatig sem haboztam, elég közel voltunk már egymáshoz, a sikátorban el s elehetett férni mellettünk a szűk helyen álltunk egymás mellett, a pálcámat a bordái közé nyomva sziszegtem a fülébe.
- Fejlődsz, te gerinctelen? Stupor!- sehogyan nem kerülhette el az átkot. Szorosan egymás mellet álltunk, s csuklómmal erősen lefogtam pálcás karját. A szűk sikátorban esélye sem volt. Nem hagytam magam. Hiába, nem volt értéktelen az a három év.
Lőttem a következő átkot, mely a csatát révbe viszi. Most nem suttogtam, egyenes üvöltöttem.
- Levicorpus!- ha eltalálja a varázslat, nem habozom, küldök rá egy ~Capitulatus-t.
Ez végleg eldöntené eme könnyed, kis csatát. Csatát? Hm! Játékot...

[Az elképedt szemek gazdája]

Az elképedt szemek gazdája, alias Mrs. Szőrösszívű Nőszemély

Áh, a szikrák nem váltak be. Erőteljes, cseppet sem nőies mozdulattal tépi le a csuklyát fejemről, s hitetlenkedve mondja lágy, finom hangján, mely most hangos volt és éles:
 - Te még gyerek vagy?!
Rühellem, ha gyerekként néznek rám és lekezelnek. Érzem magam legalább annyira épeszűnek, mint egy felnőtt. S ha előbbi kis mutatványból nem jött rá, hogy nem felnőtt varázslóval van dolga, akkor bizony büszke lehetek magamra.
A sötét köd kezdett eloszlani, ahogy a villámok megvilágították arcomat, az elképedt szemek gazdájának. A vihar már egyre csendesedett. Már-már alig cikáztak fényzuhatagok, alig-alig dörrent az ég, de az eső szüntelenül csak ömlött és ömlött.
Ott térdelek a vízben, mikor kapom az újabb fájdalmat: kábító átok. Nem hallottam a varázsigét a szájából, de előtte mondott valamit, ami nem jutott el a tudatomig. Felkenődök a falra, kissé kavarognak előttem a képek, melyeket az agyam próbál egy kockába vágni, s sikerül is neki. Már nem hat támadó áll velem szemben, hanem csak egy. Épp elég ő nekem...
Áh, esélyem sincs. Még van pálca a kezemben, addig küzdök, míg lesz, de ha elvesztem... akkor feladom. Minek szenvedjek?
Egyáltalán, hogy jutottam én ide? Elinultam az Abszol úton, végigjöttem rajta és kerestem valamit... De mit is? Hát, ha a bajt, akkor megaláltam.
Előre tör, megragadja csuklómat, és egy bűbájjal felemel a lábamnál fogva, majd kilövi a kezemből pálcámat. Kellett nekem ilyeneken gondolkoznom? Nem igazán... Most ott lógok az esőben, fegyvertelenül. Próbálhatnék csápolni kezemmel, hátha eltalálom. De nem. Nincs értelme. Akkor csak megkínozna, esetleg elkábítana, vagy nemtudom...
 - Na, milesz? Megöl, vagy játszadozik velem? - kérdezem gúnyosan, túlkiabálva az esőt és a vihart... - Mert ha az elsőt akarja, akkor essük hamar túl ra... jta...

Öcskös

Minden sikerült, ahogy elterveztem, a siker öröm illata. Ön elégülve mosolyogtam, ahogy támadóm elgyengül, s győzök. Ő is abba a sötét lyukban végzi, ahol dementorok ólálkodnak.
Mocskos halálfaló! Kis taknyosnak, kár volt kikezdenie velem. Meg is úszhatta volna, ha nem támad rám. Oh, mivel is? Ja igen, bűbájjal. Előttem függ a levegőben, fegyvertelenül, akár meg is kínozhatnám, de nem süllyedek le a magafajták közé.
Szőke haj, bájos pofi. Tizenhét év körüli lehet. Nem több azt, biztosra veszem.
- Na, milesz? Megöl, vagy játszadozik velem?   - kérdezem gúnyosan, túlkiabálva az esőt és a vihart... - Mert ha az elsőt akarja, akkor essük hamar túl ra... jta...
- Csak nem félsz? Simán kikerülhettél volna, és nem kellett volna rám támadnod, e rohadék halálfaló. Te okoztad a bajt. Kis taknyos, máskor nem kezdesz ki egy Rend-taggal.
A fiú elé léptem, s láttam, hogy fél. Hirtelen ötlet. Mielőtt bármit is csináltam volna, megfogtam a bal kezét, s felcsúsztattam a fekete ruhaanyagot. Elmondtam magamban egy felfedő bűbájt, s dühbe gurultam.

- Te idióta!- ez nem halálfaló! Egy közönséges diák!- Mi a francnak támadtál meg, te észlény?! Aaaj- fájdalmas képpel az égnek emeltem a fejem, majd visszacsuklott.- Ha nem vagy halálfaló, miért támadsz le csak úgy embereket sikátorokban? Talán ez a hobbid?- ezt már nem lekicsinylően mondtam, inkább "ahh feladom!" hanglejtéssel. Reménytelen diákok! Majd fürkésző tekintettel visszanéztem rá- Vagy te is egy ilyen hülye mardekáros vagy? - istenem, párbajoztam egy gyerekkel! Ó, te jó ég! Leemeltem a fejemről a csuklyát, hogy lássa nem én vagyok se Bellatrix Lestrange, se Lucius Malfoy.- Ha nem támadsz rám, nem kerülünk ilyen helyzetbe. Vagy ha feladod hamarabb feladod elkerülhettük volna, hogy fájjanak a testrészeink- egy kis félmosolyt mutattam, majd nevetésbe tört át- Hát, ilyen nincs!

[Az elképedt és gyönyörű szemek gazdája]

Az elképedt és gyönyörű szemek gazdája 

["Mindenkiben el van rejtve a jónak egy szikrája. Néha igen hosszú időbe telik, mire előkerül"]
Mark Twain

- Csak nem félsz? Simán kikerülhettél volna, és nem kellett volna rám támadnod, e rohadék halálfaló. Te okoztad a bajt. Kis taknyos, máskor nem kezdesz ki egy Rend-taggal. - kapom a választ a nőtől, ki még mindig csuklya alá bújt.
Rend tag?? Milyen rend? Jaaa... az a... unokornis rendje? Ne tudom, lehet, hogy főnix, de nem ez a fontos. Hanem, hogy nem halálfaló, és én se vagyok az. És nem is én okoztam a bajt, ő ugrott nekem. Mindegy, már nem igazán érdekes, hisz vesztettem. Nem könnyű beismerni, de hát fel se merülhetett bennem, hogy legyőzöm.
Ekkor előretör, gyengéden megragadja bal kezemet, maj valami kis bűbájjal megnézi. He, rajtam ne keresd a Jegyet! Én nem vagyok halálfaló. De nem ám...
 - Te idióta!n- modja végül, és még moorog hozzá valamit, arról, hogy miért támadtam meg.
Gondolom rájött, hogy egyszerű diák vagyok.
Te jó ég! Mire volt jó tényleg ez az egész?
Felnéz az égre, közben a kövér esőcseppek záporoznak arcára.
Levette fejéről a csuklyát. Nem ismerős az arca, inkább olyan... gúnyos hatása van, de szép. Kerek fej, kissé vizes haj, ami most még nedvesebb lesz, kirúzsozott, telt ajkak. Egyszóval egy szép nő. Hát... és még párbajozni is tud... Hány éves vajon? (/xD/)
Égnek emelt tekintete most megszólal, nevető hangon.
 - Hát, lyen nincs! - mondja, felém fordul és nevetni kezd.
Ilyenkor nekem is kacagnom kéne? Lehet, de valahogy nem megy. Eléggé nagyon túlságosan fel vagyok lógatva és el vagyok kábulva ahhoz, hogy így nevessek. Taán ha leengedne..
 - Nem akarlak megzavarni, de... de leengednél, mert elég őrjító itt fentt. - mondom mosolyogva. - És csak hogy tudd, nem támadtalak meg, csak egyszerű csúszdabűbűjjal próbáltak... - eszembe jut, hogy milyen gyerekes próbálkozás volt. - Szóval, azt hittem halálfaló vagy. Nem sok rendes boszorkány sétál errefelé, ilyen viharban és ilyen későn.
Remélem, leszed a levegőből és kikerülünk ebből a sikátorból, mert ha végre az Abszol úton leszünk, esküszöm, meghívom egy teára...
 

Na gyere ide, te Babapofi

Pfff... Egy diák! Egy gyerek! Vele párbajoztam, hát természetes, hogy nem küldött rám Crucio-t. Még most sem akarom elhinni. Én meg elszólom magam, hogy Rend-tag vagyok.
 - Nem akarlak megzavarni, de... de leengednél, mert elég őrjító itt fent. És csak hogy tudd, nem támadtalak meg, csak egyszerű csúszdabűbűjjal próbáltak... Szóval, azt hittem halálfaló vagy. Nem sok rendes boszorkány sétál errefelé, ilyen viharban és ilyen későn.   
Felé fordulok, s rettentő közel, kihívó gonosz mosollyal. Megnyalom a szám csücskét, s úgy szólok hozzá.
- És honnan veszed, hogy én rendes kislány vagyok?- fürkészem az arcát, majd kedves mosolyra húzódott a szám, s megveregettem a vállát- Ne aggódj, öcskös.
Hátráltam egy lépést, így már tisztes távolságot adva. S arcom komollyá vált- Egy feltétellel engedlek le. Ha senkinek nem mondod el, hogy minek a tagja vagyok, vili? Na ,meg ha megígéred, hogy ezentúl nem támadsz emberekre hobbiból - komolyan, kezdem már jól érezni magam. Meglendítve a pálcámat egy pöccintéssel leeresztettem a fiút a földre. Csuklyámat hagytam a hátamon himbálózni, ha vissza is tenném a a fejemre, már nem sokat segítene, teljesen bőrig áztam, hajamról nem is beszélve.
A vihar már nem tombolt, de alig csendesült, az esőfüggöny továbbra sem tűnt el és néha-néha villámlott illetve dörgött egyet.
Mivel valószínűleg a Liberacorpus varázslatomra a földre zuhant, segítségadóan felé nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a vizes, koszos földről.- Bár nehezemre esett elhinni, hogy egy ilyen kis csinos pofi egy halálfalóé lenne.- egyet kacsintottam- És mi járatban errefelé?- reménykedtem, hogy Ő tudja, hogy hol a francban lehetünk.