Mágiatörténet tanterem

Ez a terem tágas és világos, mivel az előadásokra általában az egész évfolyam egyszerre jár. A kétfős padok félkörívben, sugarasan vannak elhelyezve a katedra körül. A falakon rengeteg térkép és ábra látható, többek között családfák és híres történelmi alakok portréi.

M Á G I A T Ö R T É N E T

IDŐ: szeptember 3. de. 12
(az első mágiatörténet az idei tanévben)

RÉSZTVEVŐK:
Hatodik évfolyam, Hugrabug, Hollóhát
(s persze ha valaki szeretne csatlakozni a másik két házból, nyugodtan megteheti)


Húsz percet késni, ezt nem hiszem el! Húsz rohadt percet kések az első órámról! Remek... Dan biztosan őrjöngene ha ezt tudná... Ő a pontosság s a precizitás mintaképe én pedig...
Húsz percet kések! Ráadásul a nagy futásban a cipőm sarka is letört így most mezítláb vagyok... Visszaragasztottam volna egy kis bűbájjal, de akkor még később érek be órára, így inkább csak lekaptam a cipőm és iszkoltam tovább. Majd megcsinálom.
A halvány kék, mini blézerem legalább még mindig makulátlanul fest, pedig ebben a koszos kastélyban szerintem minden lehetséges.  A kontyba tűzött hajam viszont teljesen megadta magát és félig leesve jelzi, hogy egykoron még tökéletesen festett. Egykoron...
De persze nem is én lennék ha nem így esnék be egy osztályterembe. Pedig most tényleg készültem és odafigyeltem. Daniel miatt! Miatta. Ő megérdemli. Miatta vagyok itt is. Nem akarom, hogy elveszítse a munkáját, ha pedig én helyettesítem, akkor azonnal vissza tudom neki adni, amint jobban lesz. Az csak néhány hét. Néhány röpke hét.

Daniel Raimbourg, aki a tavalyi évben a mágiatörténetet tanította nem ült az ide tanévnyitó vacsorán az asztalnál. A széke üresen maradt és senki nem tudhatta miért? Pletykák kaptak szárnya üres helyét illetően. A diákok különféle történetek szőttek a rejtély megfejtésére, de a kérdésre eddig nem érkezett válasz.
Vajon, Mr. Raimbourg visszatér az iskolába? Senki nem említette, hogy új tanerő lesz ezen a katedrán. De akkor miért nem jelent meg a vacsorán?
Mindenki a tanév első mágiatörténetet várta, hogy erre a titokra fény derüljön.
Mi történt Raimbourggal?

Sikerül belendülnöm az ajtón.
Remélem jó helyen vagyok, az csak még jobban tetőzné az eddigi napomat. Ajánlom Crassonak, hogy ne verjen át, mert akkor csúnyán meg fogja bánni. Nem jó packázni egy vérbeli franciával.

A teremben rengeteg diák tartózkodik. Túl sok. Nem mintha zavarba jönnék, nagyobb közönség előtt is játszottam már, igaz ott megírt szövegem volt. Itt pedig... Sosem voltam egy történelem zseni... Aj nem hiszem, hogy minden így alakult!
Se jobbra, se balra nem nézek csak végig haladok a padok között egészen a tanári asztalig, ahol ledobom a cipőm, a kezembe veszem a névsort és megfordulok.
- Hello! - üdvözlök mindenkit - Kate Raimbourg vagyok és ideiglenesen én fogom tartani nektek a mágiatörit.
Belenézek a naplóba.
- Szóval hatodikosok vagytok. Imádtam tizenhat éves lenni, az egyik legjobb kor. Bulik tömkelege, a szabályok megsértése. Anyuci szoknyája alól való kibújás és persze a szerelem felfedésének az időszaka.
Újra az osztályra tekintek.
Valóban sokan vannak. Két osztály. Hugrabug és Hollohát. Fogalmam sincs, hogy ez pontosan mit jelent, de majd kiderítem. De mintha Ruby mesélt volna nekem valamit erről. Mindegy.
- Gondolom, mint kíváncsiak vagytok mi történt Daniellel. De előtte tisztáznám, ő nem a férjem. A testvérem. De, mennyasszonya van. Bocsi lányok, tudom mennyire helyes. Szóval a bátyámat sajnos baleset érte, így az elkövetkezendő hetekben, míg ő lábadozik, én vettem át helyette a tanítást. De előre szeretném leszögezni, hogy nem vagyok olyan mint ő, és nem is tartom annyira fontosnak ezt a tantárgyat. Ami volt elmúlt nem hiszem hogy bolygatni kéne. Ezért nem akarok kőkemény órákat tartani, de egyet elvárok mindenkitől: az órán kötelező részt venni. És nem szeretném, ha a többi tanár fülébe jutna, hogy ezen az órán inkább csak jókat fogunk dumálni. Főleg, mivel én imádok beszélni. És mivel a mai órának a felét sikerült lekésnem, ezért nem is akarok semmi komolyabb témába belemenni. Inkább csak kérdezzetek nyugodtan bármiről, tőlem a magán életemről is tehettek fel kérdéseket, de előre szólok ha nincs kérdés, én foglak titeket zaklatni.

[• •]

• • a másik Raimburg • •

____________________________________________________

   Kivételesen időben indultam el a klubhelyiségből. Sőt.
   Ráérősen lóbálom a pergamenhalmazt ujjaim között. Ahogy haladok el a diákok tömkelege között, úgy érzem, mintha csak szellőként suhannék el. Az emberek épphogy észrevesznek, akárcsak egy szellőcskét, csupán akkor figyelnének fel rám, ha ormostul rohannék beléjük. Lágyan szlalomozok gondosan kikerülve a diákokat, nehogy figyelemre méltassanak csak egy kicsit is. Útközben nézelődök, méregetem az előttem haladókat, illetve a szembejövőket. Pár ismerős arc, aki immáron átnéz rajtam, vagy lesújtó pillantásra méltat csak. A többi idegen. Idén még feltűnően kevés ismerősbe botlok a folyosókon, ami igen meglepő, de annál inkább kellemes. Mintha kerülnének. Vagy én kerülöm őket? Már magam sem tudom. Ha nem magányosan sétálgatnék, vállat vonnék, de mivel csak a saját gondolataimmal tudok társalogni, furcsán venné ki magát, ha úgy viselkednék egymagamban, mint egy idegrángásos epilepsziás.
   Kényelmesen a tanteremhez érek, még van jó pár percem, míg elkezdődne az óra, így belépdelek a tanterembe, ahol alig pár diák üldögél. Szótlanul felbaktatok pár „emeletet” a félköríves lépcsőn, és helyet foglalok egy totális random helyen.
   Kényelmesen elhelyezkedek, a pergamenjeimet kihelyezem magam elé, ahogy tintásüvegemet is, illetve pennámat. Egyelőre nem pattintom le az üvegcse tetejét, hagyom, hogy lezárja az üveget, védve a folyékony anyagot, mai benne sötétlik.
   Továbbra is csendben várom végig, míg majdnem az összes diák megérkezik. Mibe fogadjunk, hogy lesz késő?

   A mágiatörténet sosem tartozott az erősségeim közé. Még a „jó tanulói” korszakomkor sem volt az egyik kedvencem. A történelmet szerettem hallgatni, az érdekesebb témák még fel is csigáztak, de tanulni rémesen rühelltem. Nem mondom, hogy fontos tantárgy, de attól függetlenül nem muszáj imádnom.
   Raimburggal még el is viseltem, de amint szárnyra kaptak a pletykák, hogy nincs az iskolában, és ezt megerősítve nem jelent meg az évnyitó ünnepségen, tartottam attól, hogy egy professzornál rosszabb, illetve szigorúbb tanárt kapunk.

   A terem megtelt, sőt még várakozott is, mire a tanárnő befutott. Egy fiatalka hölgy volt, ami nem feltétlen jelentette azt, hogy nem fogja szorosan a gyeplőt. Kicsit megtépázott volt, látszott rajta, hogy sietett, nehogy lekésse a saját óráját. Hiszen jó pár percet késett… No, nem mintha panaszkodnék!
   A kicsit zavarodott professzor asszony tesz pár ellenőrző ténymegállapítást, és nekikezd a bevezetőszövegnek. Már készíteném a pergamenjeimet, felkészülve az oldalak áradatára, de nem kell sokáig várnom, és le is teszem a tollat. Egy rejtett, elégedett mosolyt rejtek el ajkaim sarkában, de pennámat mégis megmerítem a tintában, és rajzolok a lapomra egy hosszú ívet.
   Felnézek Raimburg testvérére, majd végignézek a diákseregen. Gyerünk csak, kérdezzetek!
   Még egy tollvonás.

Mágiatöri

- What's next? - kérdezi kissé rosszabb hangulatban társától Shaelynn, akit az imént befejezett dupla bájitaltan olyan módon lehangolt, hogy még az orrát is ráncolta, kétszer is. Pedig ő aztán kitartó, próbálkozik folyamatosan, de valahogy a főzetének sosem sikerül azt a színt felöltenie, amit kellene. Néhány árnyalat eltérés van, de mindig van eltérés. Homlokát megtörli, amíg megtisztítja ezüst tőrét és mérlegét, majd elpakolja azokat is.
- Mágiatörténet, a hollósokkal... - kapja a választ társától. Szinte bármi mást szívesebben hallana, Bűbájtan, Átváltoztatástan, de még a Mirol által tartott Sötét Varázslatok óra is kellemesebb lett volna a füleinek. Lemondóan fújtat egyet ugyanis a mágiatöri hugrásunk legkevésbé kedvelt tárgya a csillagászat mellett. Az óra maga kegyetlenül unalmas, az egyetlen, amiért nem aludt el ő is rajta, az Dan Raimbourg maga. Bár neki nem igazán zsánere a férfi, az unalmas tananyagot mégis képes volt valahogy elviselhetővé tenni, mint az unalmas angol bárok a meleg sört mutatós pincérnőkkel. Azonban a nyitóvacsorán, ha nem is nagyon, de azért figyelt. Arról azonban még nem lehet tudni semmit, hogy ki is tölti be a helyét. Teljesen mindegy, ha nem egy férfifotómodellt hívtak a helyére, akkor semmi esély, hogy találjon bármi kedvelhetőt a tárgyban. Egyáltalán minek kell még ilyet tanulni?

Sűrű szájhúzogatások közepette indul meg a tanterem felé, de már most utálja az egészet és legszívesebben a nagyterembe menne, hogy ott várja ki, amíg eljön az ebédidő. A terem ajtaja nyitva, már bent is ülnek néhányan, és mivel remélhetőleg nem Cedrah Lupen lesz ennek a tárgynak is a tanára, így nem tart attól, hogy nem lehet bemenni. Mivel tart attól, hogy utálkozó fintorgása esetlegesen felkeltené az új professzor figyelmét, a hátsó ívben és ott is valahol szélen foglal helyet, hogy kiessen a perifériából. Leül magának, azzal sem törődik, hogy a későbbiekben ki ül mellé, felcsapja rajzfüzetét és folytatja a képregényét. A csengő már régen felhangzott, de tanár még mindig sehol. Többen már azt latolgatják, hogy talán nem lesz tanár, hogy talán idén elmaradnak a mágiatöri órák. A gondolatra Shay arca is felderül kissé, egy halovány mosoly húzódik ajkaira, de az idill nem tart sokáig. Fogalma sincs mennyi idő telt már el, amikor a beszélgetés, kiabálás vagy épp sutyorgás elhal egy pillanatra, majd ez utóbbi ismét beindul.

Egy pillanatra kapja fel fejét, csak hogy megnézze ki az illető, s egy lemondó sóhajjal és fejrázással illeti mindössze a belépőt. Egy nő. Sóhajt. Annak ellenére, hogy milyen derült a nő, a lányt egyáltalán nem hatja meg, sőt kelletlen sóhajtozások közepette készül fel arra, hogy hamarosan majd letörik a keze az írástól. De nem, ehelyett váratlan irányba indul el az óra.
~ Óje... ~ mielőtt még azt hinnénk, hogy mennyire örül, hogy nem kell az unalmas és száraz anyagot hallgatnia, ebben az óje-ben semmi örömteli nincs. Nincs oda a girl talkokért, egyszerűen nem tud a lányos csevejekben részt venni, akkor inkább hallgat a tizenhatezredik koboldlázadásról vagy bármi másról.
Visszahajol műve fölé és folytatja a rajzolást.

[|az év első összetűzése|]

|az év első összetűzése|

Unott képpel veszi tudomásul, hogy a szépfenekű griffendéles lánytriónak nem ott lesz órájuk, mint neki. Pedig még szívesen elnézegette volna a lépteknél szépen kidudorodó formákat, főleg így, hogy csak négyen voltak a folyosón, és senki nem vádolhatta be perverzkedéssel. Mondjuk a kapcsolatteremtéstől kedvét nagyon hamar elvette pár gyerekes félmondat, és irritáló kacaj, amit elkapott a széles folyosó űrjében. Meg amúgy se az ő stílusa ez az egész. Egy részeges skót kiskocsmában, ahol eleget ittak a lányok, hogy jóképűnek lássák, ott talán, de itt?
Szép lassan beér a mágiatörténet terembe. A belépés pillanatakor egy rövid búgó dallam is megszólal, jelezve az óra kezdetét. Egykedvűen néz fel a katedrára, ami meglepően üres, de a tény nem döbbenti meg túlságosan. Vállat vonva siklik felette tovább. ~biztos értekezlet van.~ Megáll az ajtó mellett és lassan méri fel a terepet. A hátsó sor foglalt. Az utolsó előtti is. A középső az... van egy hely a fal mellett a bal szélen. A lehető legrövidebb utat kiválasztva, pár széken átgyalogolva érkezik meg, ledobva gyűrött füzetét, aktuális tankönyvét és asztalát boldogan foglal helyet az asztalon. Hátát és fejét a falnak dönti, lábait kinyújtja, elvéve ezzel mindenki kedvét a mellé üléstől. Karjai keresztben, fél szeme az ajtón, türelmetlenül várva Daniel Raimbourgra.
- bazdmeg. - bezony, a fiatal tanár idén nincs az iskolában. Pedig kivételesen ő is bírta. Bár az ok teljesen más volt, mint a ragyogó szemű lányoké. Őt a tanítási stílusa kötötte le, és az, hogy az eddig annyira idegennek tűnő történelmet összekapcsolta a logikával, és megmutatta, hogy valóban kell észt használni a  tanulásához. Illetve lehet, mert még ugyanúgy fenn áll a másik  módszer. Szóval némileg elkedvtelenítette a tanárváltás, de azért fenn áll még a remény...

állt. Amikor belibbent a cipőtlen, kisminkelt, agyonápolt, hűdedivatos nő már érezte, hogy nem ez lesz a kedvenc órája. Amikor meg belefogott a mondandójába, hát pláne. Hogy utálta ezeket a... 
~nyugodj meg errol... nyugodj meg errol.~ a sapkás lassan lemászott a megszokott ülésre, lábát a másik székre rakva. És tényleg minden erejével azon volt, hogy meg se szólaljon. Nagyon sokáig küszködött is magával, ami nagyjából abban merült ki, hogy apró gúnyos nevetésfoszlányok szállingóztak a padja alól, néhány bosszús pillantást kiváltva, amit észre sem vett.
Aztán elhangzottak a mondanivalók, kicsit elcsendesült az osztály, a mogorva skót pedig ügyelve, hogy mindenki meghallja mondandóját, de ne tűnjön hangosnak beszéde megszólalt.
- még szerencse, hogy olyan tárgyat tanít a testvére, amihez nem feltétlen kell ész... - mogorva pillantásokkal les ki két váll között a tanárnőre, aki nem is olyan rossz bőr, de hát ez valahogy az ésszel sosem jár együtt, amit nagyon tud sajnálni. Tekintetét nem veszi le a színésznőről, hanem szinte integet szürkés-kék írisze, ezzel is provokálva a másikat...

Mágiatörténet

Úgy döntöttem, idén kivételt teszek és időben érek be a mágiatöri órára. Oké, nem túl gyakori szokásom a késés, de talán mégsem a tanév első óráin kéne kezdeni, nem igaz? A dupla bájitaltanos szerencsétlenkedésem után felszaladtam a Hugrabug fiúhálójóba öltözékváltási célzattal, mivel sikeresen leöntöttem magam varangynedvvel és még némi sámánbogáncs is tapadt a ruhámhoz. Ám még így is sikerült időben elrajtolnom.
Farmerzsebbe süllyesztett kezekkel, lazán ténferegtem a tanterem felé abban reménykedve, hogy nem én leszek az első befutó, ha már ilyen hamar indultam. Elsőnek lenni rossz, mert az üres tanteremben nem lehet előre látni hová fognak ülni a legtöbben, hol lehet elbújni a tanár elől, hogy rejtegessen az állkapocsszaggató ásításokat és az unalom ellen a pergamenre firkált mindenféle ábrákat. Mázlimra már ketten is bent ülnek: Carithy és Shay, egymástól jó távol.
- Halihó, hölgyeim! - intek feléjük mosolyogva, a mosoly azonban fanyarra sikeredik a várható altató hatású Raimburg-szónoklat előérzete miatt. Hiába jófej a fazon alapvetően, ha egyszer mágiatörténetet tanít. Szerencsétlent néha komolyan szánom. Tapadnak rá a csajok, választhatott volna valami sokkal sirályabb foglalkozást is, vagy ha már mindenáron tanár akart lenni, akkor egy izgalmasabb tantárgyat.
Bármennyire tudom, hogy Carithy körül nagy űr szokott tátongani újabban, legalábbis a tanévkezdet óta a pletykáknak hála mindig ez a szitu, akkor is mellé ülök. Könnyednek szánt kérdést teszek fel neki, remélve, hogy a vonaton történteket már feledte és nem fog kettétépni heveny idegességében.
- Mizujs, Car? Hogy tetszik a suli új változata?
Hangomba nem kevés irónia vegyül, utalva a halálfalók jelenlétére és az általánosan sötét, mogorva hangulatra. Közben zsebemből pergament, tollat bányászok elő, a varázspálcát egyelőre hagyom nyugodni, ezen az órán úgyis csak körmölés van feszt, soha nem varázsolunk semmit. Max a tanár a vázlatot a táblára, ha nincs kedve írni és a diktálást éppen kevesli.
Időközben lassan megtelik a tanterem diákokkal, s úgy fest, idén késő sem lesz, ugyanis Raimburg utódja, helyettese, akárkije késik, méghozzá nem is keveset. A huszadik perc táján már-már felpattanok, hogy kisétáljak a teremből és valami értelmesebbel töltsem az életem, végül mégis maradok.
Nyílik az ajtó. Mezítlábas, kócos nő lép be rajta. Fiatal, vékony, nőies, szép. Csaknem csorogni kezd a nyála a tanteremben található ifjaknak, élükön velem, csakhogy legtöbbjükkel ellentétben, én azonnal zavarba jövök egy ismeretlen lány vagy nő társaságában. Mélyen elpirulok, majd egészen elfehéredek, mire megszólal és lassan süllyedni kezdek a pad alá. Ha ezt Sabrina meglátná, biztosan kitekeré a nyakam. Valószínűleg már annak sem fog örülni, ha a fülébe jut, hogy Car mellé ültem, de bánja fene. Miért ne lehetnének lánynemű barátaim, ha egyszer van barátnőm?
Eközben a tanárnő bemutatkozik, szövegel egy sort, majd kérdezésre buzdítja hallgatóságát. Azt hiszem, egyetemista módon fogok viszonyulni: átképezem magam tanulóból hallgatóba. Mivel ilyenkor amúgyis képtelen vagyok normálisan, összefüggően beszélni, inkább a néma csend. Nagyot nyelve pislogok oldalra, Carithy reakcióját lesve. Nem tűnik túlsággal elbűvöltnek.
Hirtelen ötlettel fogom a tollam, megmerítem a tintásüvegben, majd Car lapjának felém eső sarkába egy apró szmájlit rajzolok, hátha jobb kedvre derül a leányzó.

[Mágiatöri]

Mágiatöri

•  •  •

   Ommmmm.
   Az első két órán túl vagyunk, és ami a legszebb az egészben, hogy még csak komolyabb sérüléseket sem szenvedtünk bájitaltanon. Vagy legalábbis én ma megúsztam a harci sebeket, pedig a fokföldi gyíkcsírák elég temperamentumos népség. Szegény hugrabugos lány, a csírája majdnem letépte az egész körmét. Na pont az ilyen esetek miatt nem igazán szeretem a bájitaltant sem. Sem pedig az SVK-t, sem a gyógynövénytant, sem az átváltoztatást… Persze nem papíron. Az összes tárgy elbűvöl, de csakis elméletben – a gyakorlathoz én túl stresszes vagyok. Már előre pánikolok, pedig még azt sem tudom, milyen témában kellene egy egészséges szintet megütnöm.
   Nem csoda, hogy általában szívesen megyek mágiatörire. Az egy biztonságos tantárgy, végül is mi a legrosszabb, ami órán történhet veled? Maximum elalszol unalmadban.
   Ommmmm.
   És most ne legyek ideges? Ez lesz az első mágiatöri az új tanárral. Új tanár! Fogalmam sincs róla, hogy kit küldenek ránk; biztos egy újabb minisztériumi kirendelt, akinek annyi érzéke van a pedagógiához, mint nekem a prefektusi feladataimhoz. Raimbourg legalább lelkesedéssel tanított. Sehogy sem fogom megszokni a tanárok cserélődését. Hát tessék, a változásokat sem szeretem.
   Ommmmm.
   Szóval így kötöttem ki a földön, vagyis az elnyűtt kis rongyszőnyegemen, a majomisten tartásban. Kénytelen voltam a test- és lélekerősítő jógához fordulni plusz erőért és megnyugvásért. Izáék kiröhögnek ezért, tehát inkább nem a klubhelyiségben tornászom mindenki szeme láttára. Így hasznosan töltöm a szünetet. Persze nem ártana, ha kiürítenék a fejemből minden zavaró gondolatot, de erre úgy általában képtelen vagyok, pláne most.
   - Mika, nem jössz órára?
   - Dehogynem, egy perc és lent leszek!

•  •  •

   Az egy perc természetesen jócskán megnyúlt, mikor úgy döntöttem, csinálok még néhány csakra-akármi gyakorlatot (5 perc). Az egyensúlyérzékem azonban nem értett velem egyet, szóval miután rendbe tettem az éjjeliszekrényről lerúgott vizeskancsót (4 perc), és végre a fél pár cipőm is megkerült (6 perc), indultam is. Aztán visszafordultam a tankönyvemért (3 perc), és összeforrasztottam a táskám elszakadt pántját (2 perc), miután az megadta magát a töriteremhez vezető folyosón. A táskából kipenderült cuccaimat gyorsan visszatereltem a helyükre egy egyszerű begyűjtő bűbájjal (1 és fél perc), és végre beléptem a terembe.
   Hát ez legalább tizenöt perc késés óráról, de… a tanár még nincs sehol?? Megilletődve lépek beljebb, és próbálom minél halkabban becsukni magam után az ajtót, ami persze nem sikerül, de mivel senki sem szól rám, meg kell győződnöm róla, hogy a tanár valóban nincs még bent a teremben. Ezt a szerencsét!
   Rebegő sóhajtással mérem fel a terepet, és elindulok Carithy és Chris kettőse felé. Ha egyedül ülne a lány – rossz ízű pletykák ide vagy oda –, bizonyára mellé ülnék. De a srác már beszédbe is elegyedett vele, és ez nekem bőven elég, hogy ne alkalmatlankodjam. Tehát leülök a padjuk előtti sorba, az ölembe veszem a táskámat, és csöndben meghúzom magam az óra tényleges kezdéséig.
   Nem telik bele még pár perc, és egy teljesen ismeretlen nő száguld be a terembe – feltételezem, ő a mágiatörténet új professzora. Cipőtlenül, szélfútta frizurával, miniben iparkodik a tanári asztal felé. Hát erre szavak sincsenek. Csak mélán bámulom a szétszórt mozdulatait, de egy fikarcnyit sem fogok fel abból, amit mond. Raimbourg? A profnak tehát töritanár a testvére? Oh, nem. Sőt mi több, még csak nem is igazán izgatja magát a körülmények miatt. Cseppet sem érdekli a mágiatöri? De hát így meg fogunk bukni! Mindannyian!! Jaj, ne… ah, nyugi-nyugi, csak pár alkalmat helyettesít. Még szerencse, hogy nem az RBF évben jött.
   Hát egészen biztos, hogy nem kérdezek semmit tőle, te jó ég, dehogyis. Így is áldás minden nap, amikor nem szólít fel egy tanár sem. Kevésbé izgatottan csapom vissza a táskám fedelét a Mágiatörténet Alapok VI. kötetére.

[MÁGIATÖRI]

MÁGIATÖRI

Az év első mágiatöri órájára igyekszem, már amennyire ezt a tempót igyekvésnek lehetne nevezni. Nem viszem túlzásba a sebességet, még bőven van időm, hogy akár egy kisebb kerülővel, de valahogy megérkezzem a tanterembe, ahol elméletileg és nagy valószínűséggel gyakorlatilag is az órám lesz. Miért nem sietek, hogy végre benn ülhessek Az egyik kedvenc órámon? Miért választom a kerülőutat, hogyha egyszer egy rövidebb úton, kevesebb idő alatt is odaérhetnék? Egyszerűek a válaszok. Először is nem vagyok hülye nem ment agyamra egyik bájitaltanóra kotyvaléka, hogy azt mondom, szeretem a mágiatörit. Mindig is érdekelt a történelem, bár a sokadik koboldlázadást és a kreativitást mellőző nevek néha már az őrületbe kergetnek, de legalább képes volt lekötni. A másik és nem mellékes pedig a tanár személye. Nem, nem voltam sohasem belezúgva Mr. Raimbourgba, nem igazán az esetem a tanár úr, de arról nem tehetek, hogy sikerült a világ tán legunalmasabb órájából egy egészen élvezhető órát összehozni. De őt nem láttam a tanévnyitó vacsorán, szóval a nagy kérdés az, hogy vajon kit ért az a szerencsétlen megtiszteltetés, hogy majd a tanárunk legyen. Nagyon remélem nem valami balf*szt küldenek, akinek ott kimerül az oktatás, hogy szívat minket, és nem is valami pszichopatát akasztanak majd a nyakunkba. Már csak percek kérdése és úgy is kiderül, ugyanis még néhány lépés és hamarosan már a tanterem ajtaja előtt állok. Még pont időben. Nem szeretek késni, most meg az év legelső órájáról nem is illene, az meg már csak hab a tortán, hogy fogalmam sincs, hogy mi vagy ki vár rám odabenn.


Felkészülve akár a legrosszabb eshetőségre is, belépek a terembe. Gyors körbepillantás után örömmel állapítom meg, hogy a tanárnak se híre se hamva és csak néhány sorstársam tartozkodik idebenn.
-Sziasztok! – köszönök úgy, hogy nagyjából mindenki hallja, majd kiszemelek magamnak egy üres helyet nagyjából a tanterem közepén és birtokba veszem. Előkotrom a táskámból a szükséges dolgokat és kipakolom magam elé a padra…

Elég sok idő telt már el az óra állítólagos kezdete óta, de rajtunk, diákokon kívül senki nem jött még be az órára, olyan indokkal, hogy ő itt és most nekünk mágiatörténetet akar tartani. De talán nem is baj. Legalább addig sem kell a tanulnivalók miatt aggódni, még akkor is, ha a tanév elején vagyunk.

Már vagy húsz perc eltelt, amikor végre valahára majdnem szó szerint beesik az ajtón egy nő. Kicsit szét van csúszva a szerencsétlen, de végül is neki is lehetnek pocsékabb napjai. Ő lenne a helyettes tanár? Felőlem aztán… Nem tűnik sem szadistának sem pszichopatának szóval engem nem fog zavarni. A tanár úr testvére, nem akar minket halálra hajszolni és dumálós órákat akar tartani? Milyen tanár az ilyen? Semmi bajom az ilyenekkel, sőt örülök is neki, hogy egyáltalán van még hozzá hasonló tanár földön. Azt akarja, hogy mi kérdezzünk. Semmi értelmes nem jut az eszembe így ezt most áthárítom a többiekre, meg amúgy sem vagyok, az a szóba elegyedek minden tanárral csak úgy típus. Így inkább hátradőlök a székemen és élvezem az édes semmittevés másodperceit. Ha már egyszer nem kell tanulni.

[- Bocsánat a késésért és a kérdésért is, de ki a fenét érdekel a maga testvére? Mármint a magánügye a menyasszony, miért kell itt kiteregetni? És egyébként sem ő pottyantotta a spanyol viaszt, hogy rajongó tábora legyen…]

Már órák óta győzködöm magam, de teljességgel hiába való az igyekezet. Igen, be kellene menni órára, de egyáltalán nincsen hozzá kedvem. Mégis minek? Már olyan boldog voltam, hogy a jóslástant sikerült átaludnom, miért kell még ezen is szívni? Nagyot sóhajtva cövekelek le az egyik lépcsőfordulóban. Hátam a falnak vetem, és nem érdekel. Egyszerűen elszállt belőlem minden hajlandóság, nem akarok innen megmozdulni. Jó itt nekem, legalább nem kell még egy óra papolást elereszteni a fülem mellett. És ha már itt tartunk, mennyivel jobb lenne, ha kicsit kiszellőztethetném a fejem! Az iskola dohos termei és folyosói rossz hatással vannak a közérzetemre. Talán pont emiatt nincs kedvem innen megmozdulni.

Nagyot sóhajtok, majd az órámra nézek. Elkezdődött hát.. ki gondolta volna?! Azért csak képes vagyok arra, hogy kompromisszumot kössek. Bemegyek, de késve. Legalább hamarabb szabadulok. Táskámat egy hangos csattanással az egyik lépcsőfokra ejtem, majd már épp leülnék, mikor halk szitokszavakat hallok felcsendülni. Kíváncsiságom győzedelmeskedik, talán azért vagyok olyan bátor, hogy kikémleljek mi is ennek az oka. Kiskosztüm, formás lábak, zilált haj, elhagyott cipősarok. Vicces! És tényleg, röhögnöm kell. Kezem a szám elé kerül, még ezzel is megelőzve az esetleges problémákat, hiszen más sem hiányzik, mint hogy valami új tanerő kiszúrjon és túlbuzgalomból a terembe kísérjen. Hallgatok hát és nézem, ahogy a nő eltűnik pont abban a teremben, ahol elméletileg a csoport is tartózkodik. Újból sóhajtok, vetek még egy pillantást az órára, és meg kell állapítanom, hogy ha az a nőcske a tanár volt, vagyis a helyettes, akkor totális csődtömeg.

A béke kedvéért várakozom még kicsit, ezalatt az idő alatt megtanulom hogyan rántsam elő a pálcámat fél másodperc alatt a zsebemből. Majd mikor már 45 perce kellene a teremben lennem nagy nehezen feltápászkodom. Már csak negyed óra, mínusz leszámítva azt a 2 percet míg a teremhez baktatok… tökéletes. Talán így már nem is lesz olyan borzalmas és igazolatlant sem kaphatok, hiszen megjelentem.
Nem kopogok, nem fárasztom magam feleslegesen, bemasírozok.
Persze pont a legjobb pillanatban, időzíteni tudni kell. Tekintetem háztársamra vetül és hallva – mások számára valószínűleg – bunkó megszólalását elvigyorodom. Hát igen, én is hasonlóképpen vélekedem. Maca a tigrisek között! Igazán remek.
- Bocsánat a késésért és a kérdésért is, de ki a fenét érdekel a maga testvére? Mármint a magánügye a menyasszony, miért kell itt kiteregetni? És egyébként sem ő pottyantotta a spanyol viaszt, hogy rajongó tábora legyen… – jegyzem meg epésen, miközben az egyetlen szabadon maradt, ablak mellett padhoz lépkedek. Nagy erővel dobom le a táskámat annak aljába, majd széknyikorgás közepette óriási, terpeszbe tett lábakkal ülőhelyzetbe tornázom magam. Ó dejó is ez az óra.!…

[MÁGIATÖRTÉNET]

MÁGIATÖRTÉNET
_____________________________________________

Végig járatom a szemem a lányokon és fiúkon, most jobban meg tudom figyelni őket. Mindegyiket. Hisz egy-egy arcból, tekintetből, testtartásból nagyon sok minden kiolvasható, akárcsak a frizurából, vagy, ahogy egyenruhájukat hordják. Nem kenyerem a környezetem megfigyelése, mert általában gyorsabban pörgök erre-arra, hogy következtetéseket vonhassak le, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék ebben jó. S most hogy úgy is van időm, és nem egy órát kell ezekkel a gyerekkel együtt töltenem, veszem a fáradságot, hogy kielemezgessem őket. Az én játékom jelenleg ez. Ha már újra a történelem rabja lettem…
Nem tűnik nagyon aktívnak a csoport és beszédesnek sem. De még reménykedem benne, hogy azért lesz egy-két mágustanonc, aki bátorítja a népet. Szeretném őket megismerni, hisz sokkal könnyebb az együtt dolgozás, ha tudjuk, mit várhatunk a másiktól, és mit vár a másik tőlünk. Egy óra lebonyolítása is csapatmunka, semmi egyéb. Annak nincs semmi értelme egy tanár önkényes oktatás tart, azt egyedül is tehetné. Mondja fel magának a leckét, és ne húzza más idejét.
Egyelőre csönd. Néha egy-egy nevetésfoszlányt kihallottam a tömegből ugyan, és azt hittem az illető talán meg is fog szólalni, de nem tette. Egyelőre nem.
 S végül mégis csak kitűnik egy hang a tömegből. Végre! Azonnal felé fordítom a fejem. De sajnos nincs időm reagálni Morgóra, mert a terem végéből egy új arc jelenik meg és szinte még helyet sem foglal már kérdez is:
-   Kit érdekel a száztizenkettedik kobold lázadás, melyet még csírájában elfojtottak? És miért van hatalmas eladott példányszáma a Szombati Boszorkánynak? És miért volt kíváncsi a varázslótársadalom kétharmada Albus Dumbledore titkaira? Mert az ember alapjában véve kíváncsi faj, tudni akar mindenről, ami történt a múltban, hogy megfejthessen néhány kérdést a jelenben. Tudni akarja azt, mi történik körülötte, mert úgy véli, ha tud a dolgokról, akkor képes irányítani is. Persze vannak egyesek, akik nem kíváncsiak mindenre, de mások igen. Nekik meg kell adni az esélyt arra, hogy csillapíthassák tudás szomjukat, mert különben a legkülönfélébb pletykák kaphatnak szárnyra, melynek semmi értelme.
Adtam meg a választ Tudornak.
-   S, akkor nem tudom hallottad e, de akkor elmondom neked is: Nálam egyetlen szabály van, míg jól viselkedtek, az pedig az órámon való jelenlét, és ha már itt tartunk, akkor lehetőleg mindenki előttem érkezzen órára. Azt hiszem ezt a mai késésemet figyelembe véve, nem lesz senki számára megerőltető feladat – és rá mosolyogtam az osztályra.
Szóval, akkor van már egy Morgónk és egy Tudorunk. Ha jól látom, Szendéből, Szundiból és Kukából akad egy pár. Na vajon a maradék két nevet kiérdemli ki? És kik lesznek azok, akik egyénségükkel kiléphetnek meseországból?
-   S ha már itt tartunk: kaphatnék egy nevet tőled? Mellesleg beszélgethetünk másról is. Miről szeretnél? Esetleg arról, hogy egy korodbeli fiúnál, mi okozhatja ezt a negatívizmust? Hmm… ez nem rossz téma, igaz?
Fordulok, Morgó felé. Igen, nagyon jól tudom, hogy az előbb miféle megjegyzést tett felém, még ha nem is tudtam lereagálni, mert épp közbe avatkoztak.
-   Szóval, tudja valaki?
Végig nézek az osztályon, de nem hagyom szóhoz jutni jelenleg őket. Leginkább azért, mert a két szószólónak nem akarom megengedni, hogy újfent betölthessék a teremmel a hangjukat.
-   Az esetek nagy részében a reggeli merevedési problémák és velük járó kellemetlenségek. Srácok titeket is ez a probléma frusztrál ennyire? Hisz a férfi egoizmus egyenesen arányos a férfiasság méretével. Minél kisebbek a paraméterek, annál zsémbesebb az adott férfi. Ez egyszerűen a fajfenntartás ösztönéből kifolyólag. Gorombává és agresszívvá teszi már a serdülőkorban lévő férfiakat is, kezdetben a zavar miatt, hogy nem tudnak hozzá állni saját férfivá érésükhöz, aztán a félelem, hogy képtelenek lesznek egy nőnk azt nyújtani, mire annak szüksége van, aztán a probléma a kapcsolatteremtésben és ha ebben a korban nem szembesül személyiségének hátrányával akkor felnőttként képtelen lesz már változtatni a berögződéseken. Egyébként nem egy varázslóra igaz ez a levezetés. Akár elkezdhetnénk átvenni a történelem egyes kiemelkedő alakjait. Theodor Vince az első nagy koboldlázadás, majd kentaur felkelés leverője. Akkor Balfour Bane a kísérleti bűbájok bizottságának megalapítója, vagy akár a Negédes kenet létrehozója. (negédes kenet=aki megissza meg lesz győződve arról, hogy akitől kapta a legeslegjobb barátja) Az, hogy beszélgetésre buzdítalak titeket nem üres fecsegés, hanem tanulás. Tanulás az életről. Mert nem feltétlenül kell az unalmas régmúltat átvennünk, elég ha a sajátunkat vesszük át. Tisztában leszünk a gondolatainkkal, a terveinkkel és céljainkkal, de ehhez csevegni kell.
Nem hazudtoltam meg önmagam. Megint túl sokat járattam a szám, a magam sajátos módján, csak most egy kicsit tudományosabbra témákra terelve a témát. Ha ez kell a diákságnak, megkaphatják. Tőlem a tankönyveket is elővehetjük és magolhatják az évszámokat. Én feleslegesnek tartom. A történelem megértése nem adatokon múlik, hanem egyes események összekapcsolásán. Ez a szüleim gondolat menete, és Danielé is, csak velük ellentétben én még lazábban kezelem ezt a témát, ha már bele lettem kényszerítve ebbe a szerepbe. Ha rajtam múlna még csak a múlton sem agyalnék. Unom. Túl sok volt belőle. De próbáljon meg valaki leélni egy egész gyerekkort egy történész családban…
-   Szóval, ha nincs kérdés, akkor szeretném, ha sorban mennék és mindenki szépen bemutatkozna nekem, mondana magáról néhány szót. És szeretném, ha őszintén mindenki elmondaná, mit is szeretne az elkövetkező néhány hétben: haladjunk az én módszerem szerint és legyenek lazák az órák vagy nyissuk ki a tankönyvet és vegyem elő a bátyám még a nyáron elkészített tantervét és tanuljunk kőkeményen.

[|az év első összetűzése|]

|az év első összetűzése|

Vágyakozva néz ki a sorok közül, hogy megkapja a lereagálást, az elvörösödést, a fenyítést, a büntetőmunkát, vagy épp a csípős visszavágást, hisz hiába az előítéletek, minden megtörténhet. Ezt az is igazolja, hogy az egyetlen olyan eset következett be, amit nem sorolt fel magában. Na jó, talán nem az egyetlen, hanem csak egy olyan. Túlbuzgó, beszélő tankönyv háztársa rontja a Hollósok hírét. És itt feltétlen meg kell jegyezni, hogy a beszélő tankönyv nem az, akinek nagy lexikális tudása van, hanem aki minden szeptemberben ragacsosra nyalja a tankönyveket, és a felbiflázásokból él. Ha kérdeznek tőle valami személyesebb, elgondolkodtató kérdést, máris megtudhatjuk, hogy a különböző tankönyvÍrók hogyan vélekednek az adott témáról. Gyönyörű egyéniség nemde?

És hát persze, hogy neki válaszol először. Megfutamodott? Gondolkodási időre van szüksége? Fintorogva várja, hogy végre az ő megjegyzése is le legyen reagálva. ~Ó, micsoda átkötés, micsoda híd~ nem kis irónia terheli gondolatait, miközben pimasz mosollyal hallgatja a monológot. Ennyire tetszene neki ez a megnyilvánulási forma? Ez a csípős nyelvezet? Nem, nagyon nem tudja érdekelni, hogy miféle, alapvető és fantáziátlan sértésekkel gazdagodott újfent, és két napja fog beletelni legalább, hogy elcsendesítse az agyilag zoknikat néhány pontos átokkal. Bár, hogy jobban belegondol, ez egy jó kis vitára ad lehetőséget, amiben kiélheti mára beszélhetnékét. Felcsillant a szeme az apró gondolatra. ~Te megkergültél? Ezzel a retardálttal akarsz beszélgetni, mikor sokkal jobb dolgod is lenne, mondjuk meg csinálni a rúnatan fordítás házit, mert rohadtul nincs kedvem mégegyszer kettesbe maradni azzal az agydaganatos Tristrammal.~ Meg volt a terv. Goromba marad egész végig, hogy megtanulja a nő, Errollal jobb nem szóváltásba keveredni, mert egy bunkó, tapló tajparaszt. És akkor végre békés órái lesznek.
- Errol Dreenman. - a hegyi beszéd befejezése után önzően magával ragadja a szót, még mielőtt akárki megszólalhatott volna. Feltehetően ez lesz úgyis az utolsó órai kommentje, fog jutni elég idő a többiekre - Engedje  meg, hogy gratuláljak, ehhez a kitűnő szónoklathoz, amit úgy két-három éve még komolyan is vettem volna, vagy olyasminak tartottam volna, amit felhasználok valakinél. De attól, hogy egyeseknek még nem sikerült, az évfolyam nagyrésze kinőtt ebből a tudományosnak álcázott gyerekességből. Most becsméreljem én is a maga mellét? Ugyan, kérem. A varga maradjon a kaptafánál. Remélem ez megfelelő bemutatkozás volt. - az ő részéről a vita lezárt, és eldöntött. Elmondta, amit mondani akart, és ráadásul  komiszan nyugodt maradt, amiért külön megdicsérte magát. Habár amúgy sem lett volna a hamis vádak hallatán okom a dühre, de egy kis egó növelés sosemárt (habár valószínű, hogy sokak szerint már egy ideje abba kellett volna hagynia ezt.)

[Mágiatöri]

Mágiatöri

•  •  •

   Nagy ég, nem elég, hogy ez a sunyi Noel képes még óra végén bejönni a terembe, de még sértegeti is a tanárt. Nem találok igazságot a szavaiban, pedig máskor vonakodom az állásfoglalástól is. De akkor sincs joga ilyen helyzetbe hozni az új tanerőt. Ez emberi kegyetlenség.
   Pláne, hogy Miss Raimbourg igazából nagyon rendes, kissé lázadó és különc, és összeszorul a szívem, ha arra gondolok, mi lesz így velem az év végi mágiatöri vizsgán, de ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magamat arra, hogy az sem biztos, hogy lesz egyáltalán év vége. Amilyen irányba tart az iskola, százszorosan üdvözlöm az apró kellemességeket a mindennapokban, mintsem hogy aggodalmaskodjam. Pedig az mindig jól megy nekem.
   Szerencsére a fiatal nő meglepően jól reagál a provokációra; még csak fel sem húzza magát a neveletlen megjegyzéseken, bár azért azt lefogadnám, hogy már nem olyan édes és őszinte a mosolya. És olyan témákat húz elő a kalapból, amikről én nagyon szeretnék inkább nem tudni. Próbálom elterelni a gondolataimat, bezárni a füleimet, az ilyesmi engem csak zavarba hoz, és egyébként is, akkor már inkább a koboldlázadások… az arcomat az asztalra fektetett karjaim biztos zugába fúrom, hasonlóan a padtársamhoz, csak én nem horkolok hozzá olyan hangosan. Aztán megint fel, rémült fej, bemutatkozás az egész osztály előtt. Jaj, hogy mennyire nem szeretem ezt! Nem lehetne, hogy óra után tárgyaljuk le az ilyesmit a tanárnővel? Kérem szépen… Csak ne kelljen nyilvánosan beszédet tartanom, már most kikészít a lámpaláz, pedig vannak előttem páran, akik önként veszik magukhoz a szót.
   Errol Dreenman. El ne felejtsem, hogy soha, de soha az életben ne elegyedjek beszédbe vele. Szégyellem, hogy a háztársam. Hogy gondolta ezt? Érzem, hogy ismét pír kúszik az arcomra, egész halovány, de most az egyszer nem a kislányos zavarom az oka. Ha olyan lennék, mint Iza, egész biztos teljes erőmből hozzávágnám a tankönyvemet a nagy, sapkás fejéhez (azt mondják, kopaszodik, ezért van rajta mindig tökfödő), hogy fájjon neki. Ch! Elképesztő.

   Érezhetően megtették a hatásukat az elhangzottak, az osztályban egy pillanatra még az idő is megáll, az általános morajlás is alábbhagy, úgy várja mindenki a tanár válaszát. Nem kizárt, hogy egyesek a karból ezért akár pálcát is emelnének a taknyos diákokra.
   Aztán szép lassan mindenkinek visszatalál a hangja, sorban mutatkoznak be a tanulók, és mind-mind tisztességesen válaszolnak a feltett kérdésre. Nekem pedig kiszakad a szívem az izgalomtól, és mikor rám kerül a sor, először csak köhögök, köhögök, hogy ezzel is húzzam az időt. De minek?
   - Hát… szerintem izé – nem mutatkoztam be! – Ja, Mika Holland vagyok, hollóhátas – alig láthatóan a taláromra mutatok, ahol a Hollóhát címere készségesen igazolja a szavaimat. – Nem nagyon szeretek sok ember előtt beszédet tartani – közlöm végül sután az egyébként is nyilvánvaló érdekességet magamról, aztán a padomon álldogáló tintatartónak folytatom – Azt hiszem… ha lenne a kettő között egy harmadik megoldás is… az jó volna. Történelem… egy kicsit lazábban. De nem is tudom. A tanárnő biztosan… öhm, bárhogy is legyen, én…
   A mondat vége felé már szinte csak a cincogás az, amit érteni lehet a szavaimból, ahogy sejtem, úgyhogy le is nyelem a további meddő kísérletezést. Bőven elég volt ennyi is a nyilvánosságból. Szorongva hátradőlök ültemben, most a térdemet fixírozom, ezzel is jelezvén, hogy körülbelül ennyit akartam mondani.

Mágiatöri

Jobbjával térdén könyököl, baljával pedig ceruzáját járatja épp a lapon. Unottan támasztja állát tenyerébe és figyeli saját munkájának alakulását. Lelki szemei előtt már kész az egész, de a valóságban még alig jár a felénél. Neki nincs kérdése a nőhöz, különben sem lenne igazán bátorsága az egész osztály előtt bármit is kérdezni tőle. Meg amúgy is, mit kérdezhetne egy felnőtt nőtől?
Úgy tűnik azonban, hogy a férfiszakasz elemében van helyette is, s hirtelen két igencsak türelmetlen, arról nem is beszélve, hogy mennyire faragatlan beszólás követi egymást. Erre elvonja figyelmét ismét a rajzáról és megrovóan fordul mindkét srác irányába. Nem mondja ki, nem akar nyíltan konfrontálódni társaival, de ez már mégiscsak felháborító, amit megengednek maguknak. Lehet, hogy nem képzett tanár, és igazából egy idegesítő libának is tűnik, de akkor is ő áll a katedránál és az ő feladata lenne valamivel hozzásegíteni őket a vizsgához. Ettől a feladatától ugyan úgy tűnik, igyekszik megszabadulni azzal, hogy helyette inkább olyan ostoba és teljesen nem idetartozó dolgokról mesél és vár kérdéseket, mint a bátyja és a saját magánélete.
Szemöldökeit felvonva, elhúzott szájjal veszi szemügyre előbb a sapkás hollóst, aztán a másik fafejű nyurgát, majd egy fejrázással könyveli el, hogy nem bánja, hogy eddig nem kellett velük szóba állnia, egyúttal ez után majd ügyelni is fog rá, hogy ne történjen meg a jövőben sem. Akkor kezd kételkedni abban, hogy valóban jó helyre került-e, amikor a Raimbourg-hugi villant egy szánalmasan gyerekes reakciót az egészre.
~ Akarom én ezt? ~ Pech, hogy a mágiatörténet kötelező tantárgy, pedig most kedve lenne felpattanni és vissza se nézve kiviharzani a teremből. Ilyesmire elpocsékolni egy egész órát, amikor már az ebéden is ülhetnének akár. A gyomra halkan megkordul, az órájára néz és megkönnyebbülten tapasztalja, hogy már valóban csak percek kérdése az értelmetlen raboskodás. Ez az állapot egészen tíz másodpercig tart, aztán úgy fehéredik le, ahogy az elő van írva. Arca megfeszül, szemei kimerednek, ujjai pedig szorítani kezdik a ceruzát, míg a másik a padba kapaszkodik.
~ Neee… csak erről ne!! ~ Pont ebéd előtt kell a férfi libidóról és egyéb gusztustalan dolgokról társalogni? Érzi, ahogy a téma gondolata egészen a gyomráig hatol, s az eddig érzett éhség egy pillanat alatt csap át émelygésbe. A szürke arcszín is egyre inkább készül átcsapni zöldbe. Kezét a szája elé kapja, aztán az egyre forrósodó homloka elé, majd a szemeit igyekszik takarni, mintha ezek bármelyikével sikerülhetne kizárni a visszataszító képzeteket. Alig győzi kapkodni a levegőt, hogy nyugtassa magát, de valahogy egyáltalán nem tud szabadulni a hallottaktól. Inkább egész arcát kezeibe temeti, miközben a nő, mint aki a világ legátlagosabb és tananyaghoz kapcsolódó dolgáról beszélt volna, folytatja a magánszámot és szólítja fel a csoportot, hogy felállva(!!!), mindenki füle hallatára(!!!) formáljon véleményt egy pár szavas bemutatkozó mellett, után, előtt, között.
Vár, vár és kivár, de aztán úgy dönt jobb előbb, mint utolsónak, azt azonban nem tudja, miért gondolja így. Mika szavait hallva aztán leemeli kezeit zöldes árnyalatú arca elől és igen kevés meggyőződéssel egyensúlyában megpróbál felemelkedni. Nagy váltás lehet a terem egyik sarka után a másik, de kit érdekel, két perc múlva maximum a wécére fog futni, vagy az ablakba. A vonaton Mika hányt, itt nála áll fent a rókavadászat veszélye.
-Öhm.. – kezdi egy kis rákészüléssel, és hogy legyen idő rá összpontosulni, mert nem akar semmit sem megismételni. Vesz néhány nagyobb levegőt, muszáj, különben elszédül. Kezeivel inkább megkapaszkodik asztalába, végre a fejét is képes felemelni. Elég sápadt.
- Én, öhm… Shael... lynn Scarborough, Hugrabug, és csatlakoznék Mikához. Lazán, de tanuljunk, mert öhm… ez az előbbi téma nem igazán… - nagy szussz - …szóval, én inkább a tananyagot választanám, ha… nem gond – biggyeszti még oda a végére, aztán azzal a lendülettel le is roskad székére. Nem, nem akar magáról beszélni, mert csak annyit tudna közölni, hogy nincs jól, az meg ugyebár nem valami fontos dolog.
~ Legyen már vége ennek az agyrémnek… ~

[MÁGIATÖRI]

MÁGIATÖRI

Egy nyugodt, lazulós óránk is lehetne akár, ahol egy büdös szót nem kellene tanulnunk. Ezt a jó hírt az első napokban még az is kitörő lelkesedéssel fogadná, akinek mindene a tanulás és minden vágya az, hogy kívülről fújja az összes létező és még meg sem született tankönyvek tartalmát. Erre ez a két idióta hollóhátas rögtön elkezdi a kötözködését a tanárral. Alapjáraton talán nem is zavarna az egész, mert hol érdekel, hogy mit csinálnak a tanárral, de ez a szerencsétlen még csak alig néhány perce esett be az órájára, jóformán még ideje nem volt megutáltatni magát ez a két hülyegyerek meg az elején nekiesik. nem hogy ők is inkább hátradőlnének a székükben aztán élveznék az édes semmittevés kellemes, üdítő és pihentető másodperceit.  Inkább nem is foglalkozom vele, keresek egy még kényelmesebb a pozíciót a székemen, hátha sikerül megtalálni a tökéletest.

Ami ezek után következik abból nagyon szívesen kihúztam volna magam. Eszembe nem jutott volna, hogy ha idén betévedek mágiatörire, akkor nem a koboldlázadásokról, meg a harmadik mágiaügyi miniszter unalmas intézkedéseiről lesz szó, hanem a srácok frusztrációjáról és különböző problémáiról. Azt hiszem, én ma itt feladom, ez így erre a napra lehet, hogy túl sok. Ez a téma teljes mértékben hidegen hagy, pláne azért mert nekem ilyen problémáim nincsenek, ami jó, mert eléggé hülyén nézne ki.
Kibámulok az ablakon, hátha van valami, ami odakinn elterelné a figyelmemet, de ebben most csalódnom kell, odalenn semmi izgalmas vagy figyelemre méltó nem történik. Kihalt a birtok, még egy árva madár sem akar erre járni, hogy elvonja a figyelmemet. Így inkább csak nézek ki a nagy a fejemből és merengek a nagy semmin. Fogalmam sincs meddig tarthatott ez az állapot, lehet hogy csak néhány másodpercig, de az is lehet hogy több percre kivontam magam a forgalomból, de egyszer csak azt veszem észre, hogy többen körülöttem felállnak, bemutatkoznak, esetleg még mondanak néhány szót aztán leülnek.

Bemutatkozás… Mi van… ?! Kicsit gyors témaváltás, azt hiszem, nem kellene folyamatosan elbambulnom percekre, mert ez lesz belőle. Lemaradok, és fogalmam sincs, hogy mi történik körülöttem. Kell néhány másodperc mire felfogom, hogy majd előbb vagy utóbb nekem is meg kell szólalnom, és ennek hamarosan el is érkezik az ideje. Sajnos. Szépen türelmesen megvárom amíg Shay nyugodtan befejezi a mondandóját, majd úgy döntök én következem ezért feltápászkodom az eddig oly kényelmesnek tűnő helyemről és először az órán megszólalok.
- Abigail Wolf a Hugrabugból. Ha van rá mód és lehetőség, akkor vegyítsük a kettőt tehát legyen lazulós dumálgatós és néha azért tanuljunk egy kicsikét, de ha lehet akkor valami más témákról beszélgessünk legközelebb. Azt hiszem, ennyi volnék. – befejezem a mondókám és visszaülök. Ezen is túl volnék, jöhet a következő felvonás, de ezt rábízom a többiekre, had érvényesüljenek ők is.

[Gyomrom próbára tétele.]

Gyomrom próbára tétele.

Nem lehet igaz. Már most utálom ezt a nőt. –krooum- Mit képzel magáról az ilyen?! –krouuum- Ne! Ezt nem bírom ki! Szemétláda! –kroouuum- Mibe, hogy Ő is halálfaló?! Csak is azok lehetnek ilyen gonoszak! –krouuuuuuuuuum- Neee! Ez már tényleg fáj!
Gyorsan hasamhoz kaptam kezemet reflexszerűen, bár tök fölöslegesen, hiszen ettől még ugyan úgy korgott a gyomrom. Nagyszerű! Direkt nem mentem még leebédelni, hogy be tudjak ülni erre az órára és jó benyomást tegyek, de nem tudok, mivel éhen halok és a tanárnő negyed órája sehol. Hogy lehet ilyen gonosz?! Nem érdekel. Ennem kell. Valószínű, hogy a zsebzsenit is kiidegelte már a folyamatos korgás. Már előre hallom a megjegyzését, „Neked nem csak a szád jár folyton, a hasad sem képes befogni?!”. Nem is értem igazság szerint mit keresek Errol mellett. Néha már idegesítően okos. Jah várjunk. Pont ez az indok nem? Valakinek azért kell a segítsége dogánál. Mondjuk, mi garantálja, hogy segíteni fog? Miért is segítene nekem, ez letojj mindenkit. Hmmm. Majd cserébe talán behívom egyszer a baráti körbe… vagy nem. Még elválik.
Krauuuuuuuuuuum. Na, jól van, tényleg nem bírom tovább. Tutira van nálam valami kaja. Elkezdtem átkutatni talár zsebeimet és tádá meg lett az eredménye. Egy szelet csoki is jobb, mint a semmi, nem? Nos nekem éppen elég. Szépen kicsomagoltam az édességet és egy harapással magamba tömtem a felét. Áhh! Étel! Áhh! Boldogsághormon! Ez az!
Ez tényleg arra játszik, hogy megutáljam mi? Éppen amikor, jött volna a második harapás, amivel, nagy eséllyel el is tüntettem volna az egészet belépett a terembe. Vile nathair – Aljas kigyó! Gyorsan elrejtettem a félig megmaradt csokoládét a talárom ujjába. Onnan akármikor előkaphatom, ha nem figyel. Háhá! Még is csak tőrbe csaltam!

Lehet, hogy fölösleges volt a mesterkedés? Ez-ez- ez-ez egy őöőö milyen szóval is lehet illetni az effajta meghökkentő nőszemélyeket? Nem jut az eszembe mindenesetre sikerült megállapítanom, hogy ez a nő tutira nem egy nagy tanár típus. Komolyan a rokona Danielnek? Oké az öltözködésen látszódnak a családi vonások meg minden, de valahogy furcsán néz ki a kép a fejemben a komoly Raimburg prof. és mellette a nagyszájú lánytestvére, akit látszólag kicsit sem érdekel a mágiatöri. Jó, oké azt tudom, hogy a testvérek nem mind ugyan azt szeretik… de akkor is! Áhh, ezt soha nem értem meg egykeként.
Merlinre! Ennek be sem áll a szája? Az utolsó ember, akit láttam ennyit pofázni az Yolanda volt, de Ő nem képes ekkora körmondatokat alkotni. De nem értem ezt. Ezekkel a hatalmas mondatokkal akar okosnak tűnni vagy egyszerűen tényleg ekkora zűrzavar van a fejében? És mi az, hogy kérdezni tőle?! Hogy utána egy ilyen szöveggel válaszoljon?! Asszem kihagyom.

Hát háztársaim nem hazudtolták meg magukat. A mellettem ülő szociális zsákutca már is elkezdte a szenvedtető megjegyzéseket. Igyekszem le sem reagálni a helyzetet, mert a végén még én is szívok miatta. Csak könyörgöm, ne vonjon le pontot érte!
Merlinre! Időközben betoppant Noah is a másik talpig kedves kurafi a társaságból. Hiába telt már el húsz perc úgy érzem ez igen hosszú óra lesz. Asszem könnyen elveszítjük azt a nehezen megszerzett második helyet a pontversenyben. Mindegy. Itt az alkalom Sol! Most nem figyel rád!
És való igaz. A tanárnő túlságosan el van foglalva a monológjaival, amiket a kedves úriembereknek szán így fülemet becsukva előhúzom talárom zsebéből a fél szelet csokit. Szokásos órán-evős taktika. Fejet a padra és a pad alatt betömöd! Hajrá! Gyerünk Sol!
A terv tökéletesen haladt egy bizonyos pontig. Pontosan addig a pontig, amíg véletlenül nem figyeltem fel arra mivel is oltja a tanárnő drága háztársaimat. Nyelésközben pont elkapott a röhögés és ennek eredményeként sikerült kiküzdenem egy köhögő rohamot. Igyekeztem csukott szájjal köhögni, ne hogy meglássák a csokit, azok, akik felfigyeltek rám bár már mindegy, hiszen a csomagolást leejtettem a földre.
Mire sikerült felfognom rendesen miről is szólt a beszéd újabb kétely száll belém erről a nőről. Lehet, hogy még is van agya? Elvégre szépen sorolta a történelmi személyeket. Oké, hogy egy baromságról beszélt, na de akkor is. A végén kiderül, hogy még tanulni is fogunk. Nem lenne rossz, bár ebből a tárgyból úgy sem készülök letenni a RAVASZ-t.

Természetesen a kicsi agresszív nem bírta ki bunkózás nélkül és még a bemutatkozójában is beszólt őöőö Kate-nek? Igen, azt hiszem így hívják. Na, talán kezd kicsit sok lenni. Szónoklata végén vészjóslóan meglöktem könyökömmel, amiből elég egyértelműen le lehetett szűrni a „kussoljá’ már” célzatot. Ha nem szűrte le, kap még egyet aztán jól van.
Következő háztársam vette át a bemutatkozást. Kétségtelen, hogy Mika nem a szavak embere, na de azért még is. Ilyen helyzetben, hogy lehet ennyit hebegni-habogni? Szerintem egyértelmű a cél: ne tanuljunk. Akit érdekel annyira a tantárgy úgy is fog majd órán kívül tanulni. A többieknek meg legalább lenne egy nyugis órájuk. El is kell. Azt hiszem, pénteken dupla bűbájtan után van mágiatöri. Bírom Qcrosst, de néha már elég a bénázásaiból…
A hugrások Mika „közép-út” elméletét támogatják, ami valamiért még mindig nem szimpi nekem. Minek középút? Elég, ha csak beszélgetünk. Jövőre a kan Raimbourg úgy is belénk veri az egészet nem? Nah akkor pedig fölösleges itt fejtegetni a dolgokat. Ezekben a nehéz időkben ránk fér a lazulás nemde bár?

És váó. Elért hozzám is a sor. Gyomrom még mindig csikar az éhségtől, de már nem törődöm vele. Valószínűleg már elfogyott a titkos élelmiszer készletem. Megpróbálom elővenni a barátságosabb hangomat ne, álljon már mindenki vagy tesze-toszán vagy mogorván szegény nőhöz.
- Sol Harington. – mutatkozok be és közben intésszerűen fellendítem a kezemet.
- Prefektus, kviddicsező és ír aktivista… Félvér, gondolom ez is érdekli. Legalábbis a legtöbb tanár rá van szállva a témára. – Lehet, hogy jó fej, de még Ő is lehet halálfaló. Sokuk az álcázásról híres… - Az én véleményem pedig az, hogy lazuljunk! - azzal kényelmesen a tarkómra teszem kezeimet és hátradőlök székemen.