+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny
| | | | | |-+  Konyha
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Konyha  (Megtekintve 6675 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 11. 16. - 02:00:11 »
0

A konyha a Nagyterem alatt található, és pontosan úgy néz ki, mint amaz... Eltekintve persze attól, hogy a konyhában a manók dolgoznak... Itt készülnek az ételek, melyeket az étkezések alkalmával a manók felküldenek a helyiség egy emelettel följebb lévő másába.

A diákoknak elvileg tilos ide lejönniük, ám néha akad egy-egy tanuló, aki olyankor éhezik meg, mikor épp nincs étkezés a nagyteremben, és lejön ide. A manók persze örömmel kiszolgálnak mindenkit... Nekik ez öröm... Azonban ha egyszer egy tanár fülöncsíp itt valakit, az komoly büntetésre számíthat.
Naplózva

Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 01. 26. - 18:48:10 »
+2

::Mila::

.::Előzmények::.

*A bizalom bizony komoly dolog ám. Méghozzá annyira komoly, hogy nem mindegy kit ajándékozunk meg vele. És habár vészterhes időket élünk, meg mifene valami azt súgja, hogy Milában meglehet bízni. Nem tűnik spiclinek, aki felnyomna a prefiknek vagy ne adj Merlin a házvezetőnek, amiért felelőtlenül száguldoztam a Kerengőben fényes nappal méghozzá! Ráadásul félvér is vagyok. Ami ugye jócskán olaj a tűzre. Franc essen ebbe a rendszerbe! Mila ahogyan azt általában meg szokták kérdezni az embertől, ha az bizalmas dolgot árult el neki rákérdez, hogy mivel érdemelte ki a bizalmat. Egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy rossz ember lenne. Meg aztán. Nem is igazán titok hogy mi szeretnék lenni később, ha már befejeztem a Roxfortot, csak egyszerűen nem sokaknak beszéltem róla eddig a nővéremen, Norah-n kívül. Mila a kivétel. Rádöbbenek, hogy valami választ kellene adnom a kérdésre, de hát nem olyan könnyű dolog az. Előbb összekellene szednem a gondol adatimat. Erre azt a pár röpke pillanatot használom fel, amíg látszólag Mila is eltűnődik valamin. Addig gyorsan megpróbálok egy épp választ összehozni a lány kérdésére. Bizonyára kíváncsi lehet a válaszomra. Én legalábbis biztosan az lennék. Valahogy Mila is olyan embernek tűnik, akiben megvan az egészséges kíváncsiság. Hollósként bizonyára szereti tudni a dolgokkal hányadán áll.  Hát nem hagyhatom kétségek között. De nem ám. Tekintetem felé fordítom, és a szemei közé nézek mondandóm közben.*

-Tudod… Manapság nem igen jó dolog kitárulkozni akárkinek. Ilyen például Monstro… Neki tuti soha nem árultam volna el, hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek. Hiszen mardis, és bizonyára jó nagy spicli. De Te… Nos, Te nem úgy nézel ki mint aki spicliskedik szabadidejében.

*A „mardis” szónál óhatatlanul is elfintorodom kissé. Mennyire rühellem a márdekár ház tagjait. Crakot és Monstrot kiváltképp. Azt a lúzer akadémián kéne tanítani, ahogy Malfoy talpát nyalják… Tiszta szánalmas. De gondolom a legtöbb normál ember számára is ellenszenvesek Crak és Monstro . De amikor a dolog lényegi részére érek már ismét a jól megszokott kedves mosolyom látható arcomon. Miközben igyekszem kielégítő választ adni Mila kérdésére tekintetem a lányét keresi, hogy megfigyeljem reakcióit. Amikor Mila arról kezd beszélni, hogy mit szeretne később csinálni megértő tekintettel nézek a lányra, és minden válaszára természetesen maximálisan figyelek. És a lánykának, mint mindig most is tökéletesen igaza van. Ahogy valószínűleg a legtöbb esetben. Hisz Hollósként hamar kiokoskodhatta a munkáról alkotott képét, véleményét. Nagyon fontos dolog, hogy szeressem, amit csinálok, hisz rohadt nagy cink reggel savanyú képpel felkelni munkanapokon. Sokkal szórakoztatóbb, ha az ember szereti, kedvét leli abban, amit csinál. A gyógyítói munka számomra izgis. Ráadásul embereken segíthetek. Ami szintén szuper. Ahhoz pedig, hogy később bele tudj adni apait, anyait, szeretni is kell a munkádat.*

-Nagyon igaz! Ha szereted, akkor tudod szívvel lélekkel csinálni a munkádat. Másképp szerintem sem megy.
*Mosolygok Milára, majd amikor látom, hogy Mila ide-oda pislant, elgondolkodom, mi lehet ennek az oka. Bizonyára a prefektusoktól vagy a különítményesektől tart… Cikázik át agyamon e gondolat. De lehet, hogy csak óvatos mindössze. Nem vagyok tévedhetetlen. Félreérthetem a reakcióját. Majd amikor Ő kezdi, el kifejteni a vér dologgal kapcsolatos nézeteit kissé megrázom a fejem, tincseim kissé megmozdulnak a két irányba.*

-Meglehet, hogy az aranyvérűeken kívül nem nagyon számít jelenleg a varázsvilágban senki, de ha Te tudod magadról, hogy értékes vagy más nem nagyon számít…
*Elmosolyodom, de talán nem véletlen, hogy Mila így látja a helyzetet. Benne van a pakliban, hogy Ő sem tartozik az aranyvérűek közé. Ami persze nem baj. Mint azt már többször is kifejtettem. Nem számít, hogy milyen valakinek a vére, ha az jó szándékú ember. A park beli séta ajánlatomra nemleges választ kapok, na nem mintha ezt hűdenagyon bánnám. Nekem nagyon mindegy hol folytatjuk a beszélgetést. Ha Mila teázni szeretne egyet, akkor teázunk! A bibi csak az, hogy teát a konyhán kívül nem igen lehet kapni. A konyhában pedig diák nem igen fordulhatna meg. Az én esetemben ez nem baj. Kihágásból lassan doktorátust szerzek. Ám Milla nem tudom hogyan áll a csínyekhez. Az eddig még nem nagyon jött le. Na sebaj. Idővel remélem én is megtudok róla több dolgot. Egy tea mellett pedig jól esik beszélgetni. Legalábbis szerintem.

-Persze! Igyunk meg egy teát. A házimanók is talán örülni fognak egy két kedves látogatónak. De remélem, tudsz róla, hogy nem igazán legális a dolog. Ám ha ügyesek vagyunk, nem csípnek el minket.
*Fogadom el Mila ajánlatát. Kék szemeimben pedig csintalan fény gyúl, pont olyan, amikor áthágni készülök egy kis szabályt. Mielőtt elhagyjuk a Kerengőt felöltöm egy laza mozdulattal magamra lágy anyagú taláromat, a pár piros görkorimat pedig miniatűré varázsolom egy praktikus kis varázsigével, és zsebre teszem azt. Így könnyebb. Majd Milával célba vesszük a konyhát. Sétálunk egy kicsit a kastélyban az udvartól, na és a kerengőről. Út közben azért kötelességem megemlíteni Milának mi a helyzet.Ha ésszel csináljuk a dolgokat nem lesz baj. És nemsokára oda is érünk a konyhához, ami szakasztott mása a Nagyteremnek, közvetlenül alatta helyezkedik el. A konyhába érve rögtön elénk szalad egy tüsténkedő házimanó. Rongyos ruhájában, szomorú, hatalmas szemeivel kíváncsian néz ránk. Rápillantva egy kicsit elszontyolódok. Olyan sanyarú sorsuk van szegényeknek. De szívesen felszabadítanék egy házimanót…*

-Mit hozzon Avis a Kisasszonyoknak? *Kérdezi a manó előzékenyen hol Milára, hol Rám felnézve kis termete miatt. Megvárom amíg Mila „leadja a rendelését, majd megszólalok.*
-Egy citromfűteát kérek szépen Avis. *Mosolygok Rá kedvesen a házimanóra, hisz szegények oly ritkán kapnak egy kis kedvességet. A legtöbben inkább beléjük rúgnak.*



Naplózva


Mila Boyka
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 01. 28. - 09:52:45 »
+1

Andy

*Nálam a bizalomnak mindig is igen nagy jelentősége volt, hiszen az emberek között csak akkor lehet egész és teljes egy kapcsolat, ha feltétel nélkül bíznak meg egymásban.
Igen sok embert ismertem meg ez alatt a 4 és fél év alatt, de mégsem tudnék olyan embert mondani, akiben tényleg feltétel nélkül megbízom.
Sajnos ezért is nem olyan jó, ha nem hagyja magát megismerni az ember és roppant bizalmatlan másokkal szemben.
Habár nálam az utóbbi csak kis részben van jelen, mégsem szeretek magamról beszélni és magamról megosztani információkat, mert bárki, bármikor visszaélhet vele.
Ezért is van az, hogy míg én igen sok infót tudok mindenkiről, akivel már beszéltem egyszer, rólam igen kevés ember igen kevés infót tudhat, hiszen nem sűrűn beszélek magamról, jobban szeretem hallgatni a beszélgetőpartner élettörténetét minthogy magamról csevegjek.
De Andy igen csak kedves, izgága Griffendéles - milyen más ház tagja lenne? - és nem tudnom róla elképzelni (én sem Mosolyog ), hogy esetleg besúgó lenne.
Na meg persze ahogy említette, félvérű, így tényleg nincs mitől tartanom, mert igen kevés félvérű van a Gonosz Nagyúr szolgálatában.
Egy apró kérdést teszek fel a lánynak, hiszen elárulja, hogy rajtam kívül még nem sok embernek mondta el, hogy miért is szeretne az lenni, ami.
Ezt nagy megtiszteltetésnek tartom, hiszen nem sok ember bízik meg bennem ennyire, pontosan azért, mert én nem nyílok ki előttük.
Igen csak zavarba hoz ez a helyzet, mert nem igazán tudom, hogy mit is kellene mondanom,vagy tennem azért, hogy látszódjon rajtam, hogy a) mennyire meglepődtem és b) mennyire jól esik a dolog.
Úgy látom, hogy a kérdésemen Andy is meglepődik, így kíváncsian várom, hogy mit is fog válaszolni a lány.
A válasza igen csak meglepő, de egy halovány mosolyt rajzol az arcomra, hiszen én is hasonló véleményen vagyok Malfoy talpnyalóival szemben.
Habár szerencsére velük még nem beszélgettem huzamosabb ideig (tudnak??), de nem is kívánkozom erre az apró beszélgetésre.
- Köszönöm! *biccentek határozottan a lánynak, hiszen tényleg jól esik, hogy ezt gondolja rólam.
Látom a fintort a lány arcán, amikor a Mardekáros fiút emlegeti és egy apró kis mosoly jelenik meg az ajkaimnál, hiszen én is hasonló érzésekkel vagyok a Mardekárosok iránt.
Érdekes, hogy mindenki őket utálja, pedig azért lehet, hogy közöttük is találnánk érdekes embereket, akik talán nem is azt a világnézetet vallják, mint a többi Mardekáros, vagy épp a "mardisok"nagy része.
Minden esetre nem szeretek összefutni Mardekárosokkal és ha lehet, akkor kerülöm őket.
A munka is szóba kerül természetesen és kifejtem a véleményemet ezzel kapcsolatban, mi szerint fontos, hogy szeresd, és kedvvel csináld a munkádat, különben csak savanyú arccal kelsz fel reggel, ami senkinek nem jó.
Úgy tűnik, hogy Andy is ezen a véleményen van, így bólintok egyet a megjegyzésére, jelezve, hogy én is így érzem a dolgot.
A vér is szóba kerül - csoda is enne, ha ilyen időben ne kerülne elő ez a vér dolog - és úgy tűnik, hogy most nem vagyok egy véleményen a lánnyal, habár amit mond, az igen érdekesnek és bölcsnek hangzik.
~Nem hiába idősebb egy évvel nálam~*gondolom magamban elgondolkodva és a lány szemébe nézek.*
- Tényleg nem számít, de attól még hogy én úgy vélem magamról, hogy értékes vagyok, attól még ugyan úgy át akarnak nevelni és egyszer majd be fognak hívni a Minisztériumba, hogy elvegyék a pálcámat és meggyanúsítsanak azzal, hogy loptam*jelenti ki és az arcomra harag, düh és szomorúság egyvelege ül ki, hiszen nem igazán tudom eldönteni, hogy jelen pillanatban mit is érezzek ezzel kapcsolatban.
De lezártnak tekintve a témát egy kérdést vetek fel, hogy mi lenne, ha a parkban sétálás helyett inkább teáznánk egyet.
Andy benne van és megjegyzi, hogy nem legális dolog a Konyhában sétafikálni, mire egy titokzatos, pajkos mosoly jelenik meg az arcomon, ami igen csak furcsa lehet a lánynak azok után, hogy nem sokat mosolyogtam az elmúlt néhány percben, mióta beszélgetünk.
- Tudom, hogy nem legális. De a manók tényleg mindig kedvesen fogadnak. Gyakran járok le teázni *jelentem ki kissé lehalkítottabb hangon és megvonom a vállam, majd megindulunk a Konyha felé.
Nem sok kihágást követtem el ez alatt a 4 év alatt, de szinte minden héten egyszer lejövök ide teázni, de még egyszer sem kaptak el - szerencsére.
Hamarosan meg is érkezünk a Konyhába és ahogy benyitunk, elmosolyodva nézek végig a hatalmas Konyhán és a házi manókon, akik a vacsorához készülődnek, hiszen már 4 óra van.
Látom, hogy Andy kicsit elszomorodik, ahogy meglátja a sok házi manót, de azt hiszem, hogy nem is tudnám megvigasztalni és nem is akarom, így nem szólok semmit,csak leülök az egyik székhez és intek a lánynak, hogy üljön velem szembe, hiszen úgy mégis könnyebb és kellemesebb beszélgetni.
Egy szakadt ruhás manó hamarosan oda is vágtázik hozzánk és hatalmas szemeivel megkérdezi, hogy mit is szeretnénk.
Miután Andy leadta a rendelést én is megszólalok:*
- Én egy epres teát szeretnék teasütivel *jelentem ki, mire a manócska hatalmasat bólint, meg is hajol és elsuhan.
Néhány perc elteltével meg is érkezik a két csésze és egy hatalmas tál sütemény, amit magunk közé rakok és eszegetni kezdek.*
- Hol laksz amúgy? *kérdezek ismét én, és újabb infókra vagyok kíváncsi Andy életével kapcsolatban.*
Naplózva

Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 01. 28. - 14:28:02 »
0

::Mila::


*Hiába élünk szomorú időket úgy tűnik, akadnak emberek, akikkel jót lehet beszélgetni a suliban. Az ilyen manapság becsülendő dolog. Még jó, hogy itt van Nekem Amelia, Norah, és most már talán Mila személyében is jó barátra lelek ennek a kellemes beszélgetésnek az apropóján. Bármi megeshet. Én nem zárkózok el senki és semmi elől főleg a kedves emberektől nem. Miért tenném? Annyi mindenről lemaradhat az ember a paranoiája miatt. Én pedig nem vagyok paranoiás. Bármibe is fogtam durrbelemódon nem görcsöltem semmin.
Ezt egyesek meggondolatlanságnak neveznék, de szerintem csak már már idegesítően nyitott vagyok minden és mindenki felé aki a korlátaimon belül van. A mardekárosok, halálfalók, egyéb gonosz nénik és bácsik kívül esnek a korláton, de mivel Mila se nem gonosz, se nem mardis, így nyugodtan veheti úgy, hogy a szűk körbe tartozik, akikkel szívesen elkokettálok az élet nagy dolgairól.

Bár egy évvel fiatalabb nálam nekem úgy tűnik, mintha ez a korhatár szinte teljesen eltűnne látva, hallva a lány érettségét, komoly gondolkodásmódját. Ezt bizonyítsa az is, ahogyan az aranyvér dologról gondolkodik. Elmosolyodom, majd elgondolkodva figyelem a mellettem lépdelő lányt. Kellemes csalódás hogy ennyire felnőttesen kezeli a problémát. Mintha szöges ellentétem lenne.
Én igyekszem lazán venni a dolgokat, ahogy mindent általában. Ő átrágja magát a problémán, filozofál, és levonja az ésszerű következtetéseket. Ismét nem hazudtolja meg a házát. Elmosolyogtat a gondolat. De mi az, ami nem? Halkan kuncogok, amikor kijelenti teljesen komoly ábrázattal, hogy bizony Ő igen csak gyakori vendégnek számít a konyhán. Megnyugodtató a gondolat..
Ezek szerint azért néha Ő is belekeveredik ebbe abba. De ez egyáltalán nem baj. Sőt. Ettől csak még rokonszenvesebb Mila.*
-Őszintén szólva megleptél. *Jelentem ki vidáman elismerően bólintással megtoldva mondandómat.* -Ne értsd félre. Kellemes csalódás, hogy azért néha Te is járkálsz tilosban. Ettől csak még szimpibb vagy.

*Mosolygok a lányra, majd vidáman fütyörészni kezdek, amikor tekintetem ide-oda jár a konyhában egy pillanatra. Egészen feldobott az a tény, hogy egy hollós is járkál azért tilosban. Na azért azt muszáj megemlítenem, hogy nincsenek előítéleteim. De a hollóhátasok nem arról hírhedtek, hogy előszeretettel hágnák át a szabályokat. Inkább az eszükről híresek.
De ezek szerint köztük is van olyan, aki nem veti meg a „szórakozást”. És ez nagyon jó.
 Felettébb kellemes felismerés. Nem utolsó sorban pedig egy újabb sztereotípia legenda várának építőkövei dőltek romba. Ez ismét csak egy hab a nap tortáján. De a pont az „i” –n hasonlat is bőven jó lenne rá. Miután a kis házimanó felveszi mindkettőnk rendelését Mila helyet foglal egy széken, majd felém int, hogy Én is foglaljak helyet hozzá hasonlóan. Gondolkodás, és mindenféle teketória nélkül foglalom el a lánnyal szemközt lévő széket. Hisz így mégis csak jobb beszélgetni, na és a teát elfogyasztani, meg remélem, valami édességet is kapok hozzá. Avisnak, -a házimanónak aki az imént oly készségesen leste kívánságunkat   szokása engem meglepni egy kis édességgel, ha erre járok.

Hiába neki is vannak érzései. Ő is pontosan tudja kik azok, akik nem törlőrongynak nézik, akibe csak úgy bele lehet törölni a lábat, hanem mint élőlényre. Hiszen hiába házimanó. Érzései neki is ugyanúgy lehetnek.
Fogadok az édességkészletemre, hogy Ő is megbántódik, ha egy olyan alakkal van dolga, aki csak a szolgát látja benne. Én meg Mila nem ilyenek vagyunk, bár Ő nem tudom, hogy áll a házimanókhoz. Én nem rúgnék bele egyikbe se. Hisz olyan kedvesek az emberhez. Bár ez nem csoda. Nekik az az öröm, ha kiszolgálhatják az embert. Miután Mila is leadta a rendelését a manó villámgyorsan eliszkol, és nemsokára két csésze tea és egy nagy tál tea süti  kerül a Mila és köztem lévő asztalra. Imádom a sütit.
Ámbár ezt Mila rendelte, és bunkóság lenne csak úgy vennem belőle kérdezés nélkül. Mielőtt veszek megkérdezem a lányt, hogy szabad nekem is vennem a sütiből? Ha bólint, vagy igent válaszol, akkor elveszek egy szép nagy kerek tea sütit, és majszolni kezdek én is a teához. Ha nem lenne a válasz (amit kétlek) , akkor teázgatok tovább. Bár beszélgetőpartnerem nagyon jó fej csajszi.
Biztosan megosztja velem a sütit. Amikor megkérdezi hol lakok felüti bennem a fejét a felismerés, hogy róla nem igen volt szó eddig. Elszégyellem magam kicsit. Hogy lehetek ennyire figyelmetlen? Ezután igyekszem úgy alakítani a beszélgetést, hogy rá terelődjön. Hiszen szeretném jobban megismerni Őt, ha már így összefutottunk.
-Londonban lakom a két lánytestvéremmel, és édesapámmal. *Válaszolok a kérdésére mosolyogva két korty finom tea között.* -Te is esetleg Londonban laksz? Van testvéred? *Kérdezek vissza érdeklődve. Kíváncsi szemeimet rá meresztve várom válaszát. Szeretnék tudni róla többet. Hiszen már félig meddig barátok vagyunk vagy mi a szösz.*



Naplózva


Mila Boyka
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 01. 29. - 11:28:40 »
+1

Andy
lenyúltam a betűtípusodat Bibíí

*Valóban ezekben a vészterhes időkben nem sok mosolyt látni az arcokon,vagy épp csak egy szűk kis csapatban.
A gonosz, undok vigyor azonban egyre nagyobb számban fordul elő a Mardekáros prefik és különítményesek, de csak a sima aranyvérű "mardisok" között is.
Elég bosszantó és néha igazán rájuk küldenék egy átkot, de nem tehetem, hiszen a házamat és persze az iskolában maradásomat veszélyeztetem ezzel.
Sokat gondolkodtam már azon, hogy elmegyek valami másik iskolába, mondjuk Franciaországba a Beauxbatons iskolába, de nem merem megkockáztatni a dolgot, na meg nyilván oda is elér Voldemort keze.
Inkább csendben tűrök itt a Roxfortban és remélem, hogy normálisan el tudom végezni az iskolát igen csak jó eredménnyel és talán tényleg találok valami olyan munkát a varázsvilágban, amit szívesen csinálnék.
Habár tényleg jól el lehet beszélgetni egyes emberekkel, akár még a Mardekárosokkal is, attól még nem lesz az embernek sok barátja, max. ismerősei.
Soha nemvolt olyan szoros barátom vagy épp barátnőm, így nem is igazán tudom, hogy mit kell olyankor tenni.
De nem is érdekel, mert nem hiszem, hogy lesz olyan ember, akiben annyira meg tudok bízni, hogy közel engedjem magamhoz.
Persze, Andyval is nagyon jól elbeszélgetünk és igen sok információt tudtam meg róla és olyasmit is elárult, amit lehet, hogy nem kellett volna, mégis furcsának érzem és nem érzem közel magamhoz.
Talán mert ő annyira nem érdeklődik rólam, ezért nincs is mit mesélnem.
Hiszen kérdés nélkül nem fogok semmit elárulni magamról, annak nem lenne értelme és csak fölöslegesen csacsognék.
Az pedig nem igazán az én világom.
De persze nagyon örülök, hogy Andy ilyen nyílt velem és tényleg el tudunk beszélgetni.
Mert hogy igen sok téma feljött és mindegyiknél elidőztünk egy kicsit, ha nem is egy volt a véleményünk, de úgy gondolom, hogy ez bárkivel - még a legközelebbi barátoknál is - megeshet, hogy nem egyezik valamiben a véleményük.
Valóban igen komolyan gondolkodom, és ez már igen hamar kiütközött, hogy szívesebben beszélgettem a tanáraimmal,mint a diáktársaimmal.
De úgy vélem, hogy ez egyáltalán nem rossz, sőt!
Talán még valamikor az előnyömre is válhat.
A konyhás sztorira, miszerint én is igen sokszor szoktam tilosba járni, hetente minimum egyszer, Andy kuncogni kezd és meglepetten pislog rám.
Az én arcomra is kiül egy apró mosoly és a lányra nézek.*
- Mi az? *kérdezek rá a dologra, hogy min is kuncog ennyire a lány, de hamarosan választ is kapok.
Megleptem a lányt és kellemesen csalódott.
Erre a gondolatra egy kicsit szélesedik a mosolyodom, de persze, mint ahogy soha, most sem viszem túlzásba a dolgot, egyszerűen csak jól esik, hogy tényleg ennyire szimpinek tart a lány.
- Talán a 4 év alatt ez az egyetlen stikli amit elkövettem. De persze ezt igen gyakran *teszem hozzá egy titokzatos pillantással a lányra nézve, majd mikor Andy fütyörészni kezd, egy pillanatra megállok és szigorú pillantást vetek rá.*
- Csss! *csittegem le a lányt, majd gyanúsan körbenézek és gyorsan szedve a lábaimat indulok meg a már jól ismert folyosó irányába.*
-Ne akarj lebuktatni, OK? Eddig még nem sikerült elkapniuk *jegyzem meg kissé komolyabb, sértődött, ámbár büszke hangon, majd megcsóválom a fejem és hamarosan meg is érkezünk a Konyhába, amit persze már mind a ketten jól ismerünk.
Belépve egy házi manó oda is rohan hozzánk és miután leadtuk a rendelést, intek Andynak, hogy üljünk le az egyik asztalhoz.
Habár én azért annyira nem sajnálom a házi manókat, mégsem vagyok velük undok és nem viselkedem velük úgy, mintha tényleg lábtörlők lennének.
De nem is akarom felszabadítani őket, hiszen nekik ez a dolguk, ezt az életet szokták meg és talán nem is tudna egy manó mit csinálni odakint a szabad világban.*
~Ami persze már nem is olyan szabad~*teszem hozzá gondolatban a dolgot, de ekkor megérkezik a tea és a sütemény, amit középre is teszek, hogy a lány is vehessen belőle.
Természetesen azért a lány megkérdezi, hogy vehet-e a sütiből, amire csak kicsit megcsóválom a fejem, és mosolyogva bólintok, hiszen azért raktam középre és nem is tudnék ennyi süteményt megenni egymagam.
Bizonyára a manók is mindkettőnkre gondoltak,mikor a süteményadagot kimérték.
És lehet, hogy a teánál is, mert igencsak nagy, szinte fél literes, kék-bronz bögrébe kaptam a teát, míg Andy bögréje piros-arany színekben pompázik. Elmosolyodva nézegetem meg a bögrét, majd hamarosan bele is kortyolok a finom teába, miután feltettem a kérdést, hogy ismét meginduljon a beszélgetés.
Andy persze válaszol és egy félpillanatra felcsillan a szemem.*
~Nahát! Ő is londoni~*gondolom mosolyogva és elgondolkodom, hogy nem sok ember van, aki nem Londonból származik.
Én persze kivétel vagyok, hiszen én bristoli vagyok, ami közel van Londonhoz ugyan, de mégsem London.
- Nem, én Bristolban lakok a szüleimmel. Nincs testvérem, de nem is bánom*válaszolok szűkszavúan és vonom meg kicsit a vállam.
Majd eszembe jut Andy édesapja, így bátorságot véve rákérdezek:*
-És édesapáddal és a nővéreddel éltek együtt? *kérdezek rá a dologra és remélem, hogy nem sértem meg vele a lányt.
Közben én is veszek egy sütit és majszolgatni kezdem a tea mellett.*
Naplózva

Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 02. 04. - 12:33:50 »
0

::Mila::



*Visszamosolygok Milára, aki kicsit kérdő tekintettel néz vissza rám kékes szemeivel, amikor azt fejtegetem neki, hogy kellemes csalódást jelentett számomra az imént az a tény, hogy azért néha Ő is benne van a stiklikben, még ha csak egyetlen egyben is. De legalább azt sokszor elköveti. Ő velem ellentétben tudja hol a határ. Tudja meddig egészséges, és mi az a pont, amitől már káros a stiklik elkövetése. Ő biztosan ura a cselekedeteinek. Nem hagyja, hogy elragadja a hév, a csínyek heve, amit én annyira imádok. Egyszerűen leírhatatlan érzés, amikor a torkomban dobog a szívem, és az adrenalin elönti az egész belsőmet minden porcikámban szétáramolva. Ez az érzés kéthavi büntetőmunkával is felér. Ez azonban sokszor meggondolatlanságot eredményez. Mint most is. Mit sem törődve a lebukással elfüttyentettem magam. Igaz, hogy hallkan tettem mindezt, de akkor is. Elcsíphettek volna minket akár Friccs vagy a tanárok valamelyike. Vállaimba húzom nyakam, szégyenem jeléül, aztán Mila felé fordulok, és hallkan bocsánatot kérek.*

-Ne haragudj! Figyelmetlen voltam.. Csak annyira jó kedvem kerekedett. Bocsáss meg. Ne parázz! Ilyenkor nem nagyon jár senki sem erre. A diákok tanulnak, a tanároknak meg jobb dolguk is van, mint hogy itt strázsáljanak a konyha körül. A házimanók meg különben is figyelmeztetnek Minket, ha valaki erre tévedne. Szóval ne aggódj! Amúgy is. Én, nem akarlak lebuktatni.
*Jelentem ki határozottan. Majd nézek bánatos kiskutyuska szemekkel a lányra, megbánásom jeléül. Ez általában be szokott jönni otthon is, ha valami kihágást követek el. Például elmegyek rock koncertre, ha Apu éjszakai ügyeletben dolgozik. Hányszor tettem már ezt meg. És hányszor nem tudott elcsípni. Milának semmi oka aggodalomra, ha Velem van. A házimanók általában figyelmeztetnek, ha erre ólálkodik például egy tanár. Milának semmi oka az aggódalomra. Egy igazi profi simliskedő a társa Milának ebben a kis kihágásban. Jól tudom kezelni a rázós szitukat. Bár nem hiszem, hogy akadhat nem kívánt társaságunk, azért innentől kissé éberebben kell figyelni. Kékes szemeim néha Miláról az ajtó felé tévednek csak amolyan ellenőrzés végett. Aztán belekortyolok a teába, és egy sütin kezdek el nyammogni. Annyira finom csokis süti. Jót tesz az agyműködésnek is a csokissüti. Meg nagyon jó dolog süti meg tea mellett beszélgetni. Csillogó szemekkel hallgatom a lány válaszát. Szóval Ő Bristoli. Egyszer kirándultunk ott a szüleimmel, amikor még kicsi voltam, de az már jó régen volt. Arra viszont emlékszem, hogy szép hely.*

- Bristol er veldig fint sted!
*Jajj nee! Már megint előfordult az, ami annyiszor korábban.. A második anyanyelvemen szólaltam meg. Szokásom, ha örülök valaminek, vagy ha érdekfeszítő a beszélgetés, hogy a nagy hévben Norvégul szólalok meg. Természetesen gyorsan igyekszem kijavítani magam, pontosabban lefordítani a lánynak, amit az imént mondtam, nehogy azt higgye, hogy káromkodtam vagy ijesmi.*

-Elnézést. Ha nagyon belefeledkezem a beszélgetésbe szokásom a második anyanyelvemen megszólalni. Az előbb azt mondtam, hogy Bristol nagyon szép hely. Tudod egyszer kirándultam ott még régebben. De most nem Én vagyok a lényeg. Rólad még alig esett szó, pedig szívesen megismernélek.
*Barátságosan rámosolygok, miközben vörös-arany, vagyis a Griffendél színeiben pompázó bögrém-kezem ügyéből az asztalra kerül. Majd ismét szólásra nyílnak ajkaim.* -Miért nem bánod, hogy nincs tesód? Tudom, nincs sok közöm hozzá, csak érdekel. Nekem kettő is van. Így nem igazán értem miért szeret az ember egyke lenni. Nem szeretnéd, ha lenne, mondjuk egy erős bátyád, aki megvédene, és melletted állna ha szükséged lenne rá? Vagy egy nővérre, mondjuk, aki támaszod lehetne? Vagy egy öcséd, vagy egy húgod, akit pesztrálhatnál?

*Kérdezek rá kedvesen, hisz ahogyan azt Milának is elmondtam az előbb Nekem furcsa lenne tesó nélkül. Bár húgimmal, Fiduval nem igazán jövök ki jól, Norah, a nővérem sokat jelent számomra. Arra a támaszra utaltam mondandómban, ami Nora és köztem fennáll. Annyiszor kihúztuk egymást a csávából. Persze lehet, hogy Mila az az alkat, akinek nincs szüksége támaszra, megáll a saját lábám, amit én egyébként el tudok róla képzelni. De úgy vagyok vele, hogy támaszra mindenkinek szüksége van bizonyos helyzetekben. Még nekem is, pedig Én sem tartozom, a földöz ragadt emberek közé. Persze nem akartam megbántani Milát a kérdéseimmel, pusztán csak a jóindulatú kíváncsiság beszélt belőlem. Semmi több. Meg persze a kérdéseken keresztül legalább egy kicsit Őt is megismerem. Egy darabkát belőle. Hisz kíváncsi vagyok Milára. Hogy Ő kicsoda, honnan jött. Amíg válaszát várom mosolyogva tekintek az asztal másik végéből a lányra. Aztán ráeszmélek, hogy az ő kérdésére még nem is válaszoltam, ami ugye modortalanság.* -Igen. Apummal, és a két tesómmal élek Londonban. *Hangzik a tömör, mégis precíz válasz újdonsült bajtársam kérdésére. De engem jobban érdekelnek az Ő válaszai az én kérdésemre. Hiszen nem vagyok egy önző disznó, aki csak saját magáról szeret társalogni. Nagyon szeretném ha Miláról is kiderülnének dolgok. Én magamat nem érzem annyira fontosnak. Most rajta a sor, hogy kibontakozzon. Mosolyogva, kíváncsian csillogó szemekkel várom a válaszát.



Naplózva


Mila Boyka
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 02. 08. - 20:09:50 »
0

Andy

*Elindulva a Konyha felé beszélgetünk természetesen és kifejtem, hogy ezt az apró kis utat igen sokszor meg szoktam tenni, hiszen szeretek a Konyhába lenni a manók között.
Ott nem kell arra figyelnem, hogy ki vagyok, hogy kinek kellene lennem és nem számít, hogy milyen a vérem és mit gondolok a varázsvilágról.
El szoktam beszélgetni a manókkal is, akik igen kedvesen válaszolgatnak.
Habár van pár mogorva példány is, de azokkal nem kell foglakozni!
Andy fütyörészve kezd el sétálgatni, mire rá is szólok, hogy lehetőleg ezt mellőzve, mert nem akarok lebukni.
Úgy tűnik, hogy a lány kicsit komolyan veszi a dolgot, mert vagy kétszer bocsánatot kér.*
- Semmi baj, de jobb szeretek óvatos lenni *jegyzem meg és tényleg minden sarkon benézek, hogy van-e itt valaki.
andynak igaza lehet, mert amint leérünk az egyik folyosóra tényleg nem találkozunk senkivel.
Habár ezt már megszokhattam volna, mindig hevesen dobogó szívvel sétálok végig ezen a tiltott folyosón.*
- Tudom...*jelentem ki határozottan, hogy tisztába vagyok vele, hogy Andy nem akar lebuktatni, de mint mondtam: jobb félni, mint megijedni.
Megérkezvén a Konyhába hamarosan már egy-egy házszíben pompázó bögrével ("~Milyen figyelmesek ezek a manók!~") és egy nagy tál teasüteménnyel ("~Egy hétig ehetnénk ennyi sütit!~") ücsörgünk négyesben az asztalnál a Konyhában - titokban.
A lakóhely kezd szóba kerülni és rájövök, hogy egyre több infót árulok el magamról, ami nem feltétlen jó.
De hát megesik és persze ha kérdeznek, válaszolok - többnyire.
Egy süteményt eszegetve hallom meg az idegen nyelven mondott mondatot, mire felvont szemöldökkel pislogok a lányra, aki hamarosan meg is magyarázza, hogy mi a szitu.*
- Ez milyen nyelv? Svéd? *kérdezek rá a dologra, mert hát nem vagyok annyira otthon a nyelvekben, kb. csak angolul tudok, meg egy kicsit oroszul.
- Én is szeretek ott élni. Kellemes *jelentem ki ismét kicsit szűkszavúan és a megjegyzésre, miszerint rólam még alig esett szó, nyelek egyet és a szívem is heves dobogásba kezd.*
~Pompás. Faggatás elkezdve~*fut át egy gonosz gondolat a fejemen, amire kicsit el is szégyelem magam, hiszen örülnöm kellene, hogy végre valaki érdeklődik irántam.
- Talán egy báttynak örülnék. De így nem kell senkivel megosztoznom semmin, nem zavar senki. Gondolom rájöttél, hogy igen csak "magányos farkas" típus vagyok *mutatom az ujjammal is az idézőjelet és kissé titokzatosan elmosolyodom.
- Utálom a kicsiket *teszem hozzá és el is fintorodom, majd belekortyolok a teámba és látszik, hogy kicsit gondolkodom.*
- Igen. Talán egy bátyj... *jelentem ki ismét és Andy szemébe nézek, majd megvonom a vállam.
A kérdésemre persze választ is kapok, amire bólintok, hogy "Kössz, megértettem".
Gyanítom, hogy hamarosan én is egy csomó kérdést fogok kapni, így én is megszólalok:*
- Én is a szüleimmel élek együtt *jelentem ki röviden, majd elgondolkodom, hogy mit is tehetnék még hozzá a dologhoz, de annyira nem szoktam magamról beszélni, hogy jelenleg ötletem sincs, így inkább várok, hogy Andy kérdezzen és ismét egy sütit tömök a számba.*
Naplózva

Andromeda Bucksworth
Eltávozott karakter
*****


VI.GRIFFENDÉL°°Andy, a vagány°°DStag°°Prefektus <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 02. 25. - 15:21:54 »
0

::Mila::



*Norvég hadoválásomra Mila kissé csodálkozó pillantást vet Rám. Bizonyára csöppnyit meglepte a dolog, majd rá is kérdez, hogy milyen nyelven szólaltam meg. Nem annyira meglepő, hisz nem igazán ismert nyelv a Norvég. Még mugli iskolákban sem tanítják.
-Norvég. Anyai ágon Norvég vagyok.
*Válaszolok kedves mosollyal a lány kérdésére, majd egy szelet süti után nyúlok. Miközben a sütit leöblítem egy korty teával Mila szűkszavúan kijelenti, hogy szeret Bristolban élni, kellemes az ottlét. Úgy látom nem erőssége a bőbeszéd. De félreértés ne essék! Ez nem feltétlenül rossz dolog. Sőt. Szerintem sokkal többre mehet azzal az ember, ha fékezni tudja a száját. Rájövök, hogy bizony sokat tanulhatok Milától. Például azt, hogy Ő be tudja fogni, én meg nem. Bár nem hiszem, hogy menne. Én genetikailag képtelen vagyok befogni a számat, és csendben maradni, vagy legalább szűkszavú lenni. Mondjuk még senki nem panaszkodott eddig. Sőt akadnak, akik kifejezetten örülnek annak, hogy ilyen vagyok. Mint például Ame. Mila következő válasza széles mosolyt csal az arcomra. Egy bátyónak mégis csak örülne. De ha lány az ember, akkor ki nem?? Hisz ha egy erős báty ott áll mögötted, akkor bizonyára biztonságban érzi magát az ember. Mondjuk, Én elképzelni sem tudnám, hogy milyen az élet, ha egy bátyám lenne. Helyette kaptam az élettől egy nővérkét, meg egy hugicát. Nem is olyan rossz ez, ha tekintetbe vesszük, hogy legalább megtanultam magam megvédeni mindennel és mindenkivel szemben.  *

-Hát igen! De én például megtanultam megvédeni magam. Nem tudom Te hogy vagy vele… De én megvagyok egy erős báty nélkül is. Szerintem egyáltalán nem baj, ha ilyen „magányos farkas” típus vagy. Az emberek különfélék. Pont ettől színes a világ.
*Vigyorodom el szélesen szokásomhoz híven kifejtve a dologgal kapcsolatos nézetemet. Ám amikor Mila megemlíti, hogy nem csípi a kisebbeket, akkor mosolyom a lehető legszélesebb méretét ölti. Én, akinek van, egy kishúga csak meg tudom érteni az okait annak, hogy miért nem túl előnyös a kistesó. Például állandóan rajtad lóg, Téged nyaggat a legkisebb gondjaival is, hiszen Te vagy a nagy és erős nővére, aki megvédi, és így tovább, és így tovább. Bár én igazán megúsztam ezt a szitut, hisz Fidu jól tudja, ha bármi gondja van, nem hozzám kell rohanni, arra a feladatra ott van a kedves, megértő Norah. Na nem mint ha nem segítenék neki bármiben, csak Nekem nincs akkora angyali türelmem a kicsikhez, mint például Norahnak. Ekkor azonban egy kis sipító hang üti meg a fülem. Avis, a házimanó rohan felénk lobogó fülekkel. A manó jellegzetes sipító hangján közli velünk, hogy Zambini, a mardekár egyik pipergőce a sok közül, éppen erre tart, és jó lenne felszívódnunk. A rendszeres tilosban járók tapasztalata azt sugallja, hogy rögtön cselekednem kell. Villámgyorsan, mégis hangtalan felkelek székemről, és megkerülve az asztalt elkapom Mila kezét, és magammal rántom hirtelen a megszeppent leányzót. Bizonyára érti mi a dörgés. De majd idővel úgyis magyarázatot kap mindenre. Rutinosan egy hatalmas tálalószekrény féleség felé veszem az irányt a kezem „fogságában” lévő Milával. Majd kitárom a hatalmas szekrény szárnyait, és behúzom magam után a lányt. Talán kissé hirtelen történik mindez, de Mila bizonyára megérti, hogy ez mind kettőnk érdeke. A szekrény tömörfa mivolta lévén abszolút nem lehet kilátni. Ami persze jó hír, hisz ez azt jelenti, hogy az a féreg Zambini sem lát be. Így rejtve maradunk a besúgó köcsög elöl. Na nem mintha félnék Én egy Mardekárostól, de biztos az első adandó alkalommal feldobna minket McGallagony professzorasszonynál. Na nem mintha Ő olyan fedhetetlen lenne, hisz épp Ő is tilosban járkál. Még jó, hogy Avis minden nyomunkat eltüntette, ami arra utal, hogy ott voltunk.  Mahagóni fából készült, kentaur szőrrel bélelt pálcámat elővéve egy mezei Lumos igével fényforrást varázsolok pálcám hegyére, hisz a szekrényben tök sötét van.*

-Ezt nevezem én igazi mázlinak! Ha Avis nem szól ez a féreg tuti rajtakap minket tilosban járkálás közben… És az nagyon nem lett volna jó. Még szerencse, hogy itt ez a bazinagy szekrény. Ez legalább elrejt minket. És csak meg kell várnunk, hogy kiteázza magát ez a… 
* Ecsetelem a helyzetünket, miközben a fényben Mila arcát fürkészem. Mekkora rohadt nagy mázlink van tényleg ezzel a szekrénnyel. Pálcátlan kezem véletlenül hátralendül, majd a szekrény hátsó részének egy jókora darabja bedől a semmibe.
-Hát ez meg mi a… 
*Nézek csodálkozva Mila szemei közé, majd egy mozdulattal jelzem neki, hogy kövessen. Átmászok négykézláb a négyszögletű résen. Csak úgy lehet átmászni rajta, mivel az már tisztán lejön, hogy ezt nem felnőtt méretekre szabták. Vajon mi lehet ez? Csak nem egy rég feledésbe merült zúgot fedeztünk ma fel?! Ahogy betérek, az ajtóféleségen kiegyenesedek. Pálcám fényénél körvonalazódik, hogy egy igencsak nagy helységbe vezetett a rejtett bejárat. A szobában különféle dobozok porosodtak a fal mentén katonás rendbe sorakoztatva. Vajon mi lehet ez a hely?? De legfőképpen kik birtolokhatják? Bár a poros, kissé dohos helyet elnézve gyanítani lehet, hogy nem sűrűn látogatott hely. Legszívesebben elrikkantanám magam örömömben, de az nem lenne célravezető.
-Ha merő véletlenségből is, de úgy tűnik mi ma hatalmas felfedezést tettünk…
*Jelentem ki karjaimat kitárva és egyszer megpördülve tengelyem körül örömömben. Majd széles mosollyal javaslom bajtársamnak, hogy nézzünk szét, bár ahogy látom Ő már el is indult a dobozok felé. Én sem habozok leporolni egy jókora dobozt, és kiüríteni tartalmát, amit sorra a földre hajigálok. A könyvek, vagy naplók, vagy mit tudjam én mik tompa puffanással érnek földet a lágy földes talajon. Ebben a dobozban csak könyvek vannak. Ha végeztünk minden doboz kiürítésével majd átrágjuk magunkat tartalmán.

Naplózva


Gina Accipiter
Eltávozott karakter
*****


III. éves Paradoxon. A Karvaly.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2012. 03. 08. - 22:18:36 »
0

Glenda

Macska-Jajj:

A vörös hajú lány egy pillanatra elgondolkodott, és elmosolyodott.
- Én már többször voltam a házi manóknál. Majd én leviszlek. Írtó rendes kis lények amúgy. Majd meglátod. Hé oda nézz! Ez vicces lesz.

Gina egy hangoskodó mardis felé nézett. Mivel már szinte törzsvendég volt látott itt már műsort. Most sem váratott magára a show. A griffendéles lány tudta, amit a mardis nyilvánvalóan nem. Itt nem elfogadott ez a fajta viselkedés. Az egyik páncél már el is indult, hogy a fiúban is tudatosítsa ezt. A lány rendkívül jól szórakozott a jeleneten. Amikor aztán Glenda is felpattant, hogy induljanak, akkor ő is macska mozdulattal pattant fel a párnákról, amiken eddig fetrengett. Játékosan tisztelgett a páncél felé, ami valami rejtélyes okból viszonozta a gesztust. Majd elhagyta a szobát, és becsukta maga mögött az ajtót.

Folyosók:

-Hé kiscsaj, lassíts kicsit a tempón. Méltóságteljesen lépkedj. Hasznos lehet. - szólalt meg, mikor a mardisok között szalomozva próbált lépést tartani a hugrás lánnyal. Aztán szándékosan lassított kissé saját tempóján. Néha hasznosabb a lassan jársz, tovább élsz taktika. Igaza lett. Szinte perceken belül. Bár nem igen volt kedve másnaposan összetűzést provokálni, és a gyengélkedőn kikötni, ami jelen esetben elég sanszosnak látszott, mégis be kellett avatkoznia. Látta, hogy pár lépéssel előtte lévő újdonsült barátnőjét megkisérlik kigáncsolni, és csaknem felbotlik. Persze pár másodperc múlva az ő lábai előtt is volt egy gáncsoló láb. Na még mit nem. Senki nem ilyen hülye. A lány a sarkával csúnyán beletaposott a mardis fiú lábába, és nagyot ugrott előre, majd kivont pálcával fordult meg.

- Én nem tenném kisfiam. - szólalt meg gúnyosan saját támadója felé. Közben azért hallgatta társnője kioktatását. Akaratlanul is elmosolyodott.

-Jajj Glen! Mit képzelsz? - szólalt meg rosszindulatú gúnytól csöpögően. - Nem az uraknak megfelelő szellemi szinten kommunikálsz. A Hétszinvirág varázsóvi homokozójába küld őket! Talán a 4-5 évesektől ellesnek valami újat, mint a vegyük el a kisebbektől a csokibékát trükköt. Protego!

A Karvaly bizony nem őrölt meg, hogy mardekárosoknak fordítson hátat. Tudta, érezte a zsigereiben, hogy pillanatokon belül egy átok áldozata lehet. Nem is tévedett. Szerencsére gúnyolódása elterelte Glendáról a figyelmet. Azonban egy mardekáros lánynak peche volt. Hála a jókor használt pajzsbűbájnak őt találta el a lepattant, irányíthatatlanná vált átok. Gina nem így tervezte. Nem akarta megsérteni a szerencsétlen szemlélődőt, de hát nem ő kezdett átkokkal dobálózni. Csak védekezett, ahogy tudott.

- Fene! Azt hiszem, most már siethetünk!

Szinte futásnak eredt a folyóson, de nem sokáig. Amint bekanyarodtak félre húzott egy fali szőnyeget, és Glendát beterelte a felfelé vezető lépcsőre.

- Azt hiszem kis kerülővel, kell mennünk a konyhára. Amúgy sose fordíts hátat egy mardekárosnak semmilyen körülmények között sem. Hacsak nem a gyengélkedőn akarjuk tölteni a napot, amit őszintén csodálok, hogy nem történt meg. Egy percig tényleg azt hittem, hogy mindketten ott kötünk ki. - komótosan elindult felfelé a lépcsőn. Úgy tűnt a mardisoknak fontosabb most a pórul járt társuk, mintsem a két lány üldözése. - Amúgy ez szokatlanul bátor volt tőled. Biztos a jó házban vagy? –mosolygott a lányra. Innen már szerencsére viszonylag sima és eseménytelen út volt a konyháig.

Konyha:

A Karvaly komolyan megkönnyebbült, ahogy beléptek a házimanóktól nyüzsgő helyre. Végre egy kis biztonság. És finom ételek. Az apró kedves kis jószágok rögtön körülvették a lányokat, és mindenféle finomságot hoztak nekik ezüst tálcákon. Miközben kedvesen beljebb terelték őket, és leültették a párost egy asztalhoz. Gina szinte nem is tudta, hogy minek álljon neki először. Mintha el sem hinné, hogy mindez a jó neki járhat.

- Mondjak valami vicceset? Némelyik ételnek még a nevét sem tudom. Te mit eszel először?

 Minta egy aprócska feltehetőleg női házimanó csak erre várt volna. Szinte azonnal Gina mellett termett, és elkezdte sorolni a fogások neveit. Volt néhány különös, fucsa nevű étel is. Legalábbis a lány számára, aki alapvető hiányosságot szenvedett gasztronómiai téren, számára szokatlan, és furcsa nevek voltak.

- Köszönöm. –nézett le a hegyes fülű kis lényre, amikor az befejezte a felsorolást. Szinte vidáman, kedvtelve nézett az ételre…


//Előzmények a Macska Jajj topikban  Mosolyog //
Naplózva


"Mosolyogj! Az összezavarja az embereket.

Glenda Gumbold
Eltávozott karakter
*****

IV. / a parasztlány ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2012. 03. 13. - 18:12:46 »
0

A Karvaly

Gina egy gyümölcstálas festményhez vezetett. Kimondta a jelszót, majd kitárult a festmény.
A konyha hatalmas. Mindenhol házi manók nyüzsögnek, és hatalmas a kupleráj, bár úgy látszik, ők úrrá tudnak lenni a helyzeten. Minden egyes kis manónak mintha meg lenne a saját dolga. Talán csak mi látjuk káosznak az egészet. Ahogy beléptünk azonnal odasereglettek körénk. A Macska-JAJJ szoba tényleg nagyon jó de az éhségem ahogy kiléptünk visszajött, így nagyon örültem, hiszen mindegyik étel istenien festett, amiket az orrunk alá dugdostak. Csak ámultam.
 - Öhm… jó napot! – kicsit zavarban voltam, ennyi szolgálatra kész lény között. Gina megragadta a kezem és odaráncigált egy szépen megterített asztalhoz, és leültünk.
- Oh, nekem mondod! – vigyorogtam. – Nos, én mindent meg akarok kóstolni. Csak sajnos hamar jól lakok.
Egy házi manó ugrott oda hozzánk és el kezdte sorolni, miket lehet enni, bár szerintem ők akármit el tudnak készíteni. Ez volt a kiinduló pontom.
- Hát én valami salátával kezdenék, de meg lehet úgy oldani, hogy ne lakhassak jól vele? – oké, Glen meghibbant, bár a varázsvilágban bármi megtörténhet. És tényleg. A manó csak úgy bólintott és  elsorolta milyen saláták vannak majd miután egy kis kukorica salátát választottam, utána meg valami majonézes salátás tojásos izét (nem tudtam megjegyezni a nevét, de azt mondta ezek vannak benne) elsietett, majd egy másik kicsit öregebb manó szökkent oda, és a Karvaly rendelése után érdeklődött.
Én is érdeklődve néztem rá.
- Na és te mivel kezdenél? – kérdeztem.
Miután ő is rendelt, az öreg házi manó is elsietett, bár kicsivel lassabban, mint az előző. Hiába a kor mindenkit utolér.
- Nahát! – le voltam nyűgözve. – Hogy tudnak úrrá lenni ekkora káoszon? Csodálom őket. Milyen udvariasak és szerintem még jól is érzik magukat. – hosszan néztem őket, majd hirtelen megint ott termett egy fiatalabb manó, két kezében a tányérok.
Letette elénk, meghajolt, és jó étvágyat kívánt.
 - Köszönjük! – mosolyogtam rá, és egy kiskanállal neki láttam a kukoricasalátának. Imádom a kukorica salátát. Fantasztikusan finom volt, és meg se éreztem, hogy lenne valami a gyomromban. Szerintem Ginát is le vette a lábáról az étel amit kapott, mert hosszú ideig meg sem szólaltunk.
Amikor már mindkét salátát kivégezte hátradőltem, és már ott is termett a mi kis manócskánk, hogy elvigye a tányérokat.
- Mi a neved? – kérdeztem tőle. Látszólag megilletődött és zavarba jött. Kicsit megijedtem, nem tudtam, hogy fog reagálni, vagy, hogy ilyet illik-e egyáltalán. Végül megmondta a nevét nagy pirongva. (A nevét találd ki te, én 10 percig törtem a fejem és egy jó manónevet sem tudtam kitalálni: D.)
- Mi legyen a következő fogás? – kérdezte.
Kiválasztottam a legextrémebb nevűt, mert azt állította az ínyencek kedvence, én pedig az vagyok. Majd Gina is rendelt, és egy ideig még vártunk, hogy elkészüljenek a fogások.
- Ettél már kagylóval és tojással töltött garnélarákot? – kérdeztem spontán. – Állítom, hogy Joe csinálja a legjobban. Bár nem próbálta még másnak a töltött garnéláját, mert nem akarok csalódni Joeéban.
Igen, a következő fogás tuti valami japán lesz. Imádom a japán sushit, meg minden félét, ami japán és ne tudom a nevét.
Naplózva

Gina Accipiter
Eltávozott karakter
*****


III. éves Paradoxon. A Karvaly.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2012. 03. 19. - 12:29:07 »
0

Glenda

Gina csendesen hallgatta a házimanó felsorolását az ételek neveivel. Általában szeretett csendben figyelni, és hallgatni. Amikor Glen salátát rendelt előételnek ő is valami könnyű gyümölcs salátát kért, amiben volt, alma, körte, szöllő, szeder, meggy, őszíbarack és mindenféle a lány számára ismeretlen gyümölcs. Mégis, talán még sosem evett ehhez fogható könnyű finomságot. Egyszerűen csak hallgatott, és némán élvezte az elé kerülő csemegét. Egy percig eltöprengett, hogy a manók vajon hogyan készítették el a salátát. Előfordult már, hogy erdőkben bolyongott hontalanül, és erdei bogyókon, medvehagymán, és egyéb ehetőnek látszó dolgokon élt. De ilyen finom, még sosem volt egy erdei gyümölcs sem.

Gina csak arra figyelt fel egyszer, hogy újdonsült barátnője egy manót a nevéről faggat. Szólni akart, hogy talán nem kéne feszegetni a témát, a kis lénynek nyilván nagyon kellemetlen, de valamiért még sem tette. Ismét Glenda rendelt először. Valami fura megjegyezhetetlen nevű dolgot. Eztán rá nézett a házimanó Cipolly és tőle is várta a rendelést.

- Őőő... Legyen nekem is ugyanaz, mint Glendának. Köszönöm. -nyögte ki végül. Nem túl sokszor fordult elő vele, hogy zavarban van, és nem tudja mit is kéne határozottan tenni, ez esetben rendelni. A manó elsietett, hogy teljesítse a rendeléseket. A Karvaly pedig, hogy leplezze zavarát, úgy döntött válaszol egy percekkel ezelőtt feltett, talán költői kérdésre.

- Szerintem ez csak látszatt káosz. Tudod olyanok, mint a hangyák. Ha beletaposol egy hangyabojba, akkor a hangyák össze-vissza kaotikusan rohangászni kezdenek a lábad körül, esetleg a lábadon át, de ez csak nekünk tűnik kaotukusnak. A hangyáknak nem. Ők nagyon jól tudják, hova mennek, mit csinálnak, és miért. Még, ha mi felűről nem is feltétlen látjuk ezt át.

Ekkor következett Glenda spontán kérdése kagylókról, meg valamiféle rákokról? Gina némileg megütközve nézett most a lányra. Minta bolond lenne, vagy legalábbis a kérdése elég nagy butaság lenne.

- Kagyló? Izé rák? Izé...őő... azokat meg lehet enni? Ne érts félre, de nem túl, hogy is mondjam kemények hozzá? - Gina még sosem hallott, olyan furcsaságot, hogy kagylókat, és rákokat is meg lehetne enni. Ez persze nem jelenti, hogy nincs így. Ez pusztán számos ismeretbeli hiányosságai közül az egyik. Ami ismételten zavarba hozta. Pedig ez sem fordul elő túl gyakran. - Én nem tudtam, hogy azokat is meg lehene enni? Mi most azokat rendeltünk? - kérdezte némi kétségbeeséssel a hangjában. 
Naplózva


"Mosolyogj! Az összezavarja az embereket.

Glenda Gumbold
Eltávozott karakter
*****

IV. / a parasztlány ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2012. 03. 20. - 18:13:57 »
0

Gina

Mondjon bárki bármi, Joe tojással és kagylóval töltött garnélája a világ legjobb csemegéje. Életemben nem ettem olyan finomat még soha. Az egész család imádja. Joe még külön tenyészti is a tengeri kagylókat meg a garnélákat.
Közben kihozták a következő fogást. Hát én még olyat életemben nem láttam. Hihetetlenül bizarrul nézett ki. Hal rudacskák voltak vagy mik, de volt rajta valami furcsa rózsaszínes szósz, meg valami zöld trutymó mellette, meg zöldségsaláta.
Ami azt illeti, Gina értetlenkedése egyáltalán nem lepett meg, viszont az meglepett, hogy nem lepett meg… remélem érthető. Elmosolyodtam rajta egy kicsit az tény, de én mindig is a megmagyarázás mestere voltam… esetenként a kioktatásé.
- Nyugi, nem nyersen vannak. – vigyorogtam, közben a kaját bökdöstem az ezüstvillámmal. – Tudod, a garnéla rák, egy egész pici kis puhatestű rák, kb. akkora, mint a kisujjad. Na, ezt megfőzik, így ehető lesz, fincsi puha husija lesz. – magyaráztam. – Bár azok a garnélarákok, amiket mi eszünk vagy ötször akkorák, mert Joe mindig megnöveli őket, hogy bele férjen a tojás meg a kagyló. – szórakozottan nézegettem a fura ételt, majd spontán vágtam belőle egy szeletet és megkóstoltam. Fantasztikus volt. Kicsit olyan, mint a sushi, amit Japánban ettünk régen. Elhatároztam, hogy a következő fogás az lesz. – A kagylót is meg lehet enni, de nem a héját. Tudod, a kagylóknak a húsát esszük csak. Azt is megfőzzük, és a forró vízben a kagylók kinyílnak maguktól, és akkor már a húst ki lehet belőle venni, és simád belerakjuk a garnélarákba. Ez után Joe rak bele tojássárgáját meg egy kis fehérjét nyersen, majd valami fura fűszert is, és néha kecskesajttal is megszórja, és így berakja a sütőbe Bár ez inkább ínyenc étel, igazából mi odavagyunk érte. Majd egyszer megkérem Joet, hogy küldjön, és akkor te is megkóstolhatod. – lelkendeztem. – Amúgy ez finom, és megnyugtathatlak, ez nem az. Viszont ha ízlik, tudom, mit kell még kipróbálnod, ha ég nem ettél.
Szegény lány. Nem ismerem a történetét a Roxfortos évei előttről, de valami azt súgja, nem lehetett valami jó élete. Sok mindenről lemaradt gondolom. Én azért kipróbáltatok vele néhány fincsiséget, hogy ilyen téren is legyenek jó élményei.
Kitaláltam, hogy a szósz az valami gyümölcslé, a másik az viszont nem tudom, valami algapüré lehet, vagy én nem is tudom, de inkább nem említettem Ginának, nehogy elvegye az étvágyát. Hihetetlen finom volt. Bár azt nem tudom, Gina is így lelkesedett-e a dologért.
Majdnem lenyeltem a villámat, amikor egy nagyon kis buzgó házimanó pattant oda, hogy ha készen vagyunk, elviszi a tányérokat. Én már le is adtam a sushi rendelésem.
Hamarosan azt is hozták, igazi Japán módra. Ott aztán minden volt, ami csak kell. Hoztak pálcikát is. Azzal egy kicsit bénáztam azért az elején, de aztán ráérezte, és nagyban faltam magamba a sushit, makit gyömbérrel és wassabi mártással, meg a többit is, aminek nem tudta a nevét.
- Őszinte leszek veled, amit itt látsz, az mind nyers. – mondtam drámaian, majd elvigyorodtam, és rámutattam egy makira. – Ez a maki, a kedvencem. Nyers algával van körbetekerve, utána rizs van benne, és a közepén nyers hal. Egyébként állati finom. Először én undorodtam tőle, majd megkóstoltam… - kis hatásszünetet tartottam, az égnek emeltem a szemem, mintha hálát akarnék adni Istennek -… hát fogalmazzunk úgy, hogy rendkívül kellemesen csalódtam. Én mindig úgy eszem, hogy belemártogatom ebbe, aztán gyömbért eszek hozzá.
Élveztem, hogy átnyújthatom tudásom egy másik embertársamnak, de azt hiszem kicsit sok volt már belőlem, úgyhogy leálltam.
- Egyébként neked mi a kedvenc ételed? – kérdeztem tele szájjal.
Naplózva

Gina Accipiter
Eltávozott karakter
*****


III. éves Paradoxon. A Karvaly.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2012. 03. 24. - 17:00:33 »
0

Glenda

Furcsa. Kezd egyre több, egyre furcsább fordulatot venni ez az étkezés. Úgy tűnik Glenda oda van az ebédekért, és a fura kajákért. Pedig az evés, az csak evés nem? Egy dologra jó, hogy életben maradjunk. Gina bizonytalanul hallgatta a lányt, és villájával böködte az elé kerülő ételt. Megkóstolta, és az valóban mennyeien finom volt. Talán még soha életében nem evett ilyen finomat. Persze ezt is szerette a Roxfortban. Itt minden étel mennyei volt, és sosem kellett éheznie. Azonban sosem gondolta, hogy az  étkezés több is lehet puszta biológiai szükséglet kielégítésnél.

Ha te mondod. Biztos igazad van. - hagyta rá a lányra a magyarázatot a garnélákról, és kagylókról. Sajnos ehhez a témához nem tud mit hozzáfűzni. Gina általában nem lelkesedett semmiért, és ha mégis azt is igyekezett titkolni. Belül azért kezdte lenyűgözni a hugrabugos lány ételekhez való viszonya, és tudása.

Nem sokkal később két házimanó letett eléjük valamiféle talán keleti hal ételt. Gina érdeklődve nézte az evőpálcikákat. Még sosem volt a kezében ilyen. Megpróbálta utánozni vele Glenda mozdulatait, de egyszerűen nem sikerült. Az étel amint felemelkedett pár centire a tányér fölé vissza is hult oda. Egyszer majdnem összejött. Sajnos csak majdnem. A haldarabka a lány ölében kötött ki.

- Fogalmam sincs, hogy a fenébe lehet ezzekkel enni... - a Karvaly egy laza csulkó mozdulattal az asztalra dobta a pálcikákat, és nadrágjáról egyszerűen kézzel felvette a húsdarabkát, és bekapta. Majd kézzel kezdett falatozni, mit sem törödve az asztali etikett szabályaival.

- Ez meglepően finom. Igazából ettem már rosszabb dolgokat is mint nyers alga, meg hal.  - mosolyodott el a lány. Bár kivüről nézve megtippelni sem lehetett volna mit rejt valójában ez a mosoly. - Maki? Én azt hittem az valami majom féle.

Gina gyorsan és talán nem a legelegánsabb módon eltűntette tányérja tartalmát. Egyszerűen bal kézzel dobálta a szájába az ételt. Talán feltűnt a szembe ülő lánynak, hogy a lány bal kezes, de a csulkóján rendellenesen áll ki egy csont. Amint minden eltűnt az aranyszegéllyel díszített tányérról a lány jóllakottan hátra dölt.

- Azt hiszem ma már nem kell többet ennem. Fúú ez jó volt. Nem is sejtettem, hogy enni az jó is lehet. Számomra csak a túlélés egy eszközét jelentette mindig is. Őőő... kedvenc étel... izé nekem olyanom nincs. Azt hiszem az előbbi miatt. Az olyanoknak mint én nem jut az a luxus, hogy válogasson az ételek közül, csak eszi amit talál, hogy ne haljon éhen. Ennyi. Mindegy is... ennyi elég volt belőllem... mit csináljunk ez után? Sétáljunk a parkba? Vagy vegyük rá Hóborcot, hogy dobálja meg rothadt gyümölcsökkel a mardisokat? Esetleg ne is a madisokat, hanem azt a nyűves inspektort vagy mi a bánatot, aki ide tolakodott?

A Karvalynak nem volt kedve magáról beszélni, így jobb híján unaloműző ötleteket kellett kitalálnia, bár nem tudta, hogy ezekbe Glenda mennyire lenne benne. Főleg, ha elkapják őket...
Naplózva


"Mosolyogj! Az összezavarja az embereket.

Glenda Gumbold
Eltávozott karakter
*****

IV. / a parasztlány ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2012. 04. 06. - 09:14:34 »
0

Gina

Vigyorogva néztem, ahogy a lány a kezével dobálja a szájába a japán kaját. Bal kezes. Nahát! Anyu is bal kezes. Gyorsan elfogyasztottam az én tányéromon lévő ételt, és rá jöttem, hogy én sem akarok többet enni. Ahogy hallottam, Ginának is ez volt a véleménye.
Aztán felvetett mindenféle további program lehetőséget, amik közül tulajdonképpen az összes tetszett, de leginkább az inspektoros dolog. Bár a Hóborc része annyira már nem. A frászt kapom attól a kísértettől, és én nem is bízom benne, ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású csínybe belevegyük. Felvázoltam tehát az én változatomat.
- Az inspektoros dolog tetszik! – mondtam még mindig vigyorogva. – De szerintem hagyjuk ki ebből Hóborcot, én nem bízom benne, mi lesz, ha beköp minket? Szerintem menjünk csak le Roxmortsba, Zonkó csodabazárjába, és ott vegyünk valamit, amivel borsot törhetünk az orra alá. Ez így sokkal korrektebb szerintem.
Mosolyogva hátradőltem.
- És sokkal izgalmasabb a tilosban járós része is. Ha már hülyeséget csináljuk rendesen. – kíváncsi voltam mit szól ehhez a lány, bár azt hiszem, őt az ilyenekbe be lehet venni, aminek nagyon örültem.
Azonban egyszer csak hangokat hallottam kintről. Mintha tanárok lettek volna. Erős, és ellentmondást nem tűrő, meglehetősen mérges hangú tanár. Ajjaj, ez valamelyik halálfaló barátunk lesz. A manók is megálltak egy pillanatra a munkában, és a mély férfihang mellett egy magasabb, és idegesítőbb hangot hallottunk. Éppen valamit magyarázott két lányról, akik erre fele jöttek állítólag.
Rémülten néztem a manókra, de láttam, hogy bennük lehet bízni. Sőt mi több. Az egyik megbűvölte a festményt, de azt csak a fél szememmel láttam, mert egy másik már ráncigált is minket egy másik, pocok üreget ábrázoló festmény felé. Felnyitotta, és egy apró kis kamra volt mögötte, ahova éppen befértünk ketten.
A festmény néhány helyen ki volt égetve, icipici lyukak voltak rajta. Azokon pont ki tudtunk kukucskálni, és nézni mi történik. A manók össze-vissza varázsoltak, az asztalt eltűntették, és megint hozzáláttak a nagy főzéshez-sütéshez, a dörömböléssel mit sem törődve.
Ekkor hirtelen kirobbant a festmény, és megjelent az egyik halálfaló tanárunk, mögötte a mardekáros, aki el kart gáncsolni. Hát ez jellemző.
A szívem a torkomban dobogott, Ha most itt elkapnak, nagyon megbüntetnek, és nem a jó régi McGalagony féle másold le 200-szor-os dolog lesz, az biztos. A manók megálltak, a munkában és riadtan meredtek, és értetlenül néztek a tanárra.
 - Hol vannak? – kérdezte először udvariasan. Rá néztem Ginára, de a sötétben nem tudtam kiolvasni semmit sem az arcából. Hátra dőltem és lehunytam a szemem, bár biztos voltam benne, hogy biztonságban vagyunk. Mégis féltem. Amikor nem felelt egyik manó sem a tanár kérdésére fel tette ég egyszer, csak üvöltve. – Hol rejtegetitek? Őket?
 - Kiket? – kérdezte egy öreg, zsémbes manó. – Ide senki sem jöhet be, a nélkül hogy mi ne tudnánk róla. És ha meg tudjuk, hogy egy diák itt tartózkodik, azonnal szólunk tanár úr, hiszen ez a kötelességünk.
A hangja át ment alázatosba, de még mindig zsémbes volt. Nahát! Ezek aztán a hűséges manók. A többiek helyeseltek. A tanár, mivel nem tudott mit kezdeni a helyzettel, odafordult a mardekároshoz és felpofozta, majd elhagyták a konyhát.


//És még egyszer, ne haragudj a késedelemért! :/ //
Naplózva

Gina Accipiter
Eltávozott karakter
*****


III. éves Paradoxon. A Karvaly.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2012. 04. 06. - 20:57:01 »
0

Glenda

Nahát, hogy mik vannak. A Roxfort minden napra képes új meglepetést okozni. Talán Ginának mégis igaza volt, amikor viccből felvetette, hogy Glenda talán nem a megfelelő házba került. Hugrabugos meglehetősen belevaló lánynak kezdett tűni. Így a Karvaly széles mosolyra húzta a száját, miközben a lányt hallgatta.

- Hóborc miatt nem kell aggódni. Ő az egyik legmegbízhatóbb lény a kastélyban, a házimanók és McGalagony után. - látva új barátnője arckifejezését, még szélesebben elmosolyodott, és folytatta, mielőtt a szavába vághatott volna. - Nyugi ezt nem úgy értem, hogy Hóborc nem köpne be, vagy ilyesmi. Valószínüleg megtenné. Azonban abban megbízhatunk, hogy Hóborc minden körülmények közt Hóborc marad, és úgy is fog viselkedni. Hóborc minden alkalmat megragad, hogy zavart keltsen, mert ilyen a természete. Vagy ilyenné tette a szar élete, nem tudom, mindegy is. Szóval, ha véletlenül elhagysz néhány trágya gránátot a közelében, és véletlen arra sétál pár mardis is, akkor biztos lehetsz az eredményben. Egyéb iránt, ha rá akarod venni valamire, akkor csak tudnod kell, hogy hogyan beszélj vele és kész. Azonban a legtöbb ember nem ilyen. Főleg az új tanárok. Tőlük sosem tudhatod előre, hogy mire számíts. Ezért sokkal veszélyesebbek Hóborcnál, mert ő csak felbosszant, de nem ártana senkinek. Viszont, ha nem akarod, nem kell bevennünk. Viszont két apró észrevételem van a terved illetően. A, egy lyukas knútom sincs, McGalagony nem bízik bennem annyira, hogy pénzt bízzon rám. Ismerve a bajkeverő jellemem. Igaza van. Így jobb híján szívességekkel üzletelek. Ennél azonban van egy súlyosabb gondom is. B, két és fél éve próbálom kitalálni, hogy jussak le a falúba, és vissza észrevétlenül, de minden próbálkozás totális kudarcba fulladt, és McGalagony irodájá...


A Karvaly elharapta a mondatot, mert hangokat hallott. Rosszat sejtető hangokat, és mire észbe kapott a manók már be is terelték egy kis rejtett kamra félébe. Épp csak elhanyagolhatóan kevés fény szűrődött be. Ez önmagában nem is lett volna baj. Azonban Gina nem szerette szűk sötét helyeket, és a másodperceken belül kitörő férfi ordítozását, a rejtett ajtó túloldaláról. Hátát a mögötte lévő falnak vetette és lassan lecsúszott guggoló helyzetbe. Befogta a füleit, mert nem akarta hallani a kinti dühödt hangokat. Túl sokszor hallott már ilyet. Lehunyta a szemét. Mintha csak ki akarná zárni a külvilágot. Tulajdonképpen ezt tette. Mindig ezt tette, ha nem akart szembe nézni a való világgal. Aztán vége lett. Csak egy-két perc volt az egész. Nem tartott soká. Ismét fény töltötte be a kis helyiséget. Ismét csak a házimanók, és a két lány volt jelen. Viszont a vörös hajú, falnál kuporgó lányka csak akkor emelte meg a fejét, és nyitotta ki a szemét, amikor az imént zsémbesnek látszó vén házimanó szólította meg.

- Már vége van kisasszonyka. Rossz emlékek? -a hangja most egészen másmilyen volt. Szinte kedves. - Ezt igya meg. Jót fog tenni. Segít a rossz gondolatokat elűzni.
-Mi ez? Köszönöm. - Gina egy teáscsészét vett el az öreg házimanótól, és lassan belekortyolt. Közben egy másik manó Glendának is kínált egy ugyanolyan csészét.
-Tea keverék. Segít megnyugodni. Igyák meg, aztán jobb lesz, ha a másik úton mennek el.
-Mi sajnáljuk, hogy bajt okoztunk, és köszönjük hogy...
- Mit? Mi nem láttunk sehol diákokat. Csak két rémült kislányt, akik menekültek valami elől. Vén házimanó vagyok, de bolond az nem. Nem Gina kisasszony az egyetlen ember itt, aki menekül, és nem előlük.
- bökött a konyha bejárata felé a fejével, egyértelműen jelezve, hogy az iménti faragatlan, gonosz alakra céloz. 

A vén házimanó egyszerűen hátat fordított a két lánynak, és elsétált a konyhába a dolgára. A Karvaly felállt. Ismét önmaga volt. Az ízig-vérig griffendéles önmaga. Glen felé fordult.

-Ha ezt elmondod valakinek... Nos ne tedd, mert kezdelek megkedvelni. Most menjünk. - talán azt akarta mondani, hogy megátkozza a lányt, ha beszélne, de végül nem mondta ki. De vajon most, hogy határozottan a kijárat felé lépked, most mégis mi járhat a fejében?
Naplózva


"Mosolyogj! Az összezavarja az embereket.
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 26. - 10:31:18
Az oldal 0.304 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.