Elhagyatott raktárépület

A rakpartot reggelente egész beborítja a sűrű, tejfehér londoni köd (ami a nap további részében ritkul ugyan, és visszahúzódik a folyó felszínére, lelapul az ember csizmájáig, de makacsul ottragad a tájon). Bekúszik az épületek közé, befurakszik a legvastagabb sál alá is, megmérgezi az ember lelkét és olyan lidérceket sejttet a közelben, melyekről hamar kiderülhet, hogy még csak távoli rokonságban sem áll a démonokkal - az egyik leggyakoribb ijesztgető az iszákos kvibli, Lance Cabott, a rakodómunkás.
Dohszag, nyirok és olajfoltok jellemzőek a helyenként macskakövesbe váltó, kátyús betonútra; egyik oldalt a Temze, rajta kisebb hajók ringnak kikötözve, a másikon raktárépületek egész sora kígyózik. Rémségesen gyér a közvilágítás.

De csak egy raktár van, amelyik egy másik világba vezet. A lakatot rég letörték róla. Hatalmas, kétszárnyú, halványzöldre mázolt falécekből összetákolt ajtaja fölött betörött, félkör alakú ablak mered vakon a világba. Odabent kötelek, üres ládák, mocsok, szemét, patkányok, levizelt újságpapírok és egy jókora, súlyos csapóajtó fogadja a belépőt - ez utóbbi egy föld alatti helyiségbe vezet és egyetlen cseppnyi vérrel nyílik. Odalent egy ősöreg kandalló biztosítja a lehetőséget a hopp-porral való utazáshoz. És természetesen egy jókora bödönnyi hopp-por. Ki tudja, kik használják és mire?

Csak rajtatok áll.

Kellen  

1997. június 29

Szökés.
Otthonról.
Miatta.
Hányszor de hányszor kívántam már azt, hogy bárcsak ne jött volna a világra Jessica Winters. Hány álmatlan éjszakát okozott nekem az az utolsó félvér sz*jha. Hányszor olvastam már be anyámnak, hogy mi a francért kellett félrek*rnia. Viták és civódások millióit okozott már nekem, de én tűrtem, tűrtem és tűrtem.
Egészen eddig a napig.
Ma elegem  lett végleg, betelt a pohár. Hogy miatta engem eltiltsanak a külvilágtól? Legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna erre, de most ez is bekövetkezett. Így fogtam a bőröndöm, belepakoltam pár rongyot, és elszöktem hazulról. Csak ne ezt a kényelmetlen tűzvörös tűsarút húztam volna a lábamra, és annyi eszem van, hogy váltás cipőt nem hoztam.
Mivel egyetlen olyan jó ismerősöm sem volt, aki befogadna, aki akadt, az meg nem tartotta volna a száját, rögvest elárult volna anyámnak. Oké, nem vagyok még nagykorú, de jogomban áll oda és akkor meg akivel menni, ahová akarok. Szóval maradt ez az ősrégi raktárépület Londonban, ahová nem sokan járnak, csak akik bajban vannak, vagy sötét alakok. Én meg egy sorozatgyilkostól meg halálfalótól sem félek, ha a halál most akar elvonszolna magával, hát itt vagyok, vigyen.
Sötét van már, a hold makacsul világít, és a hidegtől remeg az ajkam. A poros földön aludjak, vagy tákoljak valamit ezekből a dobozokból? Azt hiszem készítek egy vackot magamnak, és azzal a durva anyagú posztó lepellel takarózom majd, amivel letakarták az ősrégi árut.
Lehúztam hát a leplet egy halom dobozról, az meg tele volt mindenféle régi kacattal. Nem is nézegettem tovább, nem leltem volna örömöm egyikben sem, az antik dolgok valahogy nem hoznak lázba.
Összetoltam három ládát, ráterítettem az egyik leplet, és takarózás helyett lepedőt készültem gyártani belőle, különben holnap nem tudok majd felkelni, úgy fog fájni a hátam.
Kitúrtam a bőröndből egy másik ruhát, mert ez látszólag elszakadt a rózsával felfuttatott kerítés át mászása közben. Vicces egy jelenet volt, akció filmbe illő. Anya most biztos drámázik otthon, Kys nyugtatgatja Jess meg röhög a markában.
Le vannak ejtve, elboldogulok én nélkülük is.
Feldobtam a bőröndöm az ágynak titulált akármimre, és egy másik ruhát kezdtem el kitúrni belőle. Már gomboltam is ki a szakadt ruhám, mikor csörömpölést hallottam a bejárat felől.

[Nem!]

Befolyásolás, irányítás...hatalom.
Ha ebben a sorrendben haladsz, könnyen a rabjává is válhatsz, persze ezt sok ember fel sem tudja fogni, miért baj, a válasz viszont egyszerű és kézzel fogható. Nem lesznek barátaid, csak szolgáid, nem lesz senki, aki majd kitart melletted. A legjobb barátok a halálodat akarják. A léleknek sincs tökéletes szívóképessége, s talán majd úgy kelsz fel egyszer az ágyadból, hogy ha körbenézel, semmi sem fog változni...csakis te.
Egy újabb éjszaka.
Giles is ezek közé tartozott, csak épp a rosszabbik fajtából. Azt hiszi, hogy ha a Nagyúr kezei alatt van felérhet vele és akár túl is szárnyalhatja, csakhogy ilyenkor Steve, a társa megfogja és visszahúzza a földre, a tényeket a szeme elé nyilvánítva. Hiába mond neki bárki bármit, képtelen felfogni, hogy ő nem több egy szolgánál és soha nem is lesz. Amilyen kedves társa van erre mindig emlékezteti. Az utóbbi időkben életeket ontott ki könyörtelenül, nem nézve áldozatának korát, nemét vagy épp állapotosságát. Bármennyire is félt bevallania magának, de egy gyilkológéppé vált, egy zsoldos katonává, akit lefizettek és ezek után nincs beleszólása a továbbiakban.
Na de minden halálfalónak kijár egy kis szórakozás is - tartotta elméletben az egykori griffendéles, s nem is egyszer felhozta ezt témának "barátjánál", aki mindezidáig hülyének nézte, de a tegnap esti mészárlást követően most lassan bólintott egyet. Giles köpni nyelni nem tudott hirtelen, de úgy tűnt, a másik nem viccelt. Azóta, hogy Voldemort - Steve-en keresztül persze - kiadta azt a feladatot, hogy meg kell ölnie két egykori barátját, minden álmában benne szerepel az a részlet, ahol megteszi, s most úgy tűnik ez valóra válik, hiszen "pihentető" feladatként ezt adták neki. Arca lassacskán elnyerte a fal fehér színét, tekintete csak bámult a semmibe. Nem sokkal ezelőtt figyelmeztette erre őt a Nagyúr, hogy valami ilyesmire számíthat, na de még egy hónap sem telt el azóta, hogy halálfaló lett volna belőle...!
- Nem! - Hangzott a kétségbeesett felkiáltás Gil szájából, majd az eddig ülőalkalmatosságként használt széket nekidobta a falnak. Rég volt már ennyire ideges, de ezt csakis ők tudták kihozni belőle, ezt a valakit, aki még szereti őket és képtelen felfogni, hogy már nem a barátai.
- Ugye tudod, hogyha a Nagyúrnak nemet mondasz, azzal az életedet is megtagadod? - Mondta szórakozottan Steve, mintha valami általános témáról folyna a csevej, majd mondatának végére egy halk kacajt is megeresztett.
Utálta őt, egyszerűen gyűlölte. Ő volt az, aki képviselte az új idők barátságát. Bele sem mert gondolni abba, hogy mi lesz akkor, ha ő és "ez" össze lesznek kötözve és egy darabig együtt kell a feladatokat megoldaniuk...Csakhogy már elkésett. Ez már megtörtént.
Nagy levegőt véve nyakát oldalra fordította, orrlyukai kitágultak, szeme úgyszintén, s a körülvevő tárgyak remegni kezdtek. Amikor az agya elborulni készül, a tárgyak repkedni kezdenek körülötte és ez évről évre csak erősebb lesz. Markát összeszorítva próbált magát kontrollálni, nem sok sikerrel.
- Egyszer ki foglak nyírni. - Szólt oda zord hanggal, majd nyitotta is az ajtót, hogy elhagyja a számára elátkozott szobát.
- Jó szórakozást! - Hadarta gyorsan, hogy még kellőképp fel tudja húzni a "kedvenc" társaságát.
Pontosan tudta, hol is lakik Jose, ezért természetesen nem arra indult, mert akkor tényleg kénytelen lesz végezni vele. Majd kitalál valamit, hogy kibújjon alóla, de jól tudta, hogy ez nem sokáig ad neki időt arra, hogy ne adják fel neki ismét.
A raktárépület felé indult hát, hogy találjon valami sárvérűt, akit átnyújthat majd vígaszképp. Léptei lassúak voltak, s a sötétségbe tökéletesen beleolvadó koromfekete szerelése, amelyet viselt, voltaképp elárulta önmagát. Nem titkolta halálfaló kilétét, felhúzva zakójának ujját lépett be a helyiségbe, de arra nem figyelt, hogy egyre szűkösebb a tér, így kezét kinyújtva levert egy pár üveget.
- Basszus...! - Ütötte le a következő sorozatot, mikor megfordult, de egy polc az útját állta, amin ismét sok üveg - volt. Enyhén ingerült sóhajával egyetemben előhúzta zakója belső zsebéből pálcáját, majd a Lumos varázsigét elmormolta, hogy lássa nem-e lép rá valamire vagy esetleg valakire - na nem mintha érdekelné, csak azért a cipő nem volt egy olcsó darab.
- Hol vagytok, bogaraim? - Ordított bele a semmibe, jelezvén, hogy ő bizony nem megy el anélkül, hogy valamelyik félvér vagy sárvérű ki ne dugná a fejét a rejtekéből. Ismét rántott egyet pálcájával, majd zörejekre lett figyelmes. Üsse kő, semmi sem múlik azon, ha megnézi mi a forrása, azonban hirtelen megtorpant. Egy polcos zsákutcába keveredve kénytelen lett volna visszafordulni, ha - nem borítja fel a vele szemben lévőt.
- Lumos maxima! - Hatalmas fény, s egy lányt pillantott meg nem messze a ledőlt polctól. Vigyort festve arcára egyre közelebb és közelebb ment hozzá, majd letérdelve a másikhoz cirógatni kezdte az arcát. Jobban megvizsgálva a rábukkant személyt elkenődött a szadista mosoly, s helyette a kaján rajzolódott fel.
- Mit keres itt egy olyan lány, mint te egy olyan helyen, ami nem neki való? Mondd, hogy eltévedtél.

Kellen

Hogy mikor kivel találkozol, mind a sors műve.
Hogy kivel találkozol, mit tesz veled, az már csak rajta áll.
A csörömpölésnek hirtelen tulajdonosa is lett, de csak miután még pár sornyi üveget tört darabokba. Eléggé dühösen keresett valamit vagy valakit, ez abból is meglátszott, hogy nem jelentett neki sem pár polcnyi üveg, sem én akadályt. Eléggé nagy erővel tarolt le, és én ott hevertem kíváncsian várakozva a hideg kövön, hogy végre a titokzatos szadista idegen felfedje kilétét. Ez hamarosan be is következett, pont egy "lumosnyi" idő múlva.
A titokzatos idegen feketébe burkolózva rótta az éjszakát, és most én vagyok az, akibe -  szerencséjére avagy  szerencsétlenségére - beleütközött.
Mikor közelebb hajolt hozzá, és keze fejével végigsimított az amúgy is hideg arcomon, magam elé húzott lábaimmal hátrább toltam magam, és onnan adtam választ kérdésére.
-Egy olyan lány mint én, éppen nyugalmat keresett itt.És nem, nem tévedtem el, maximum te kedvesem...
Fűztem hozzá egy cinikus mosoly kíséretében, majd lassan felevickéltem a földről, és a lehető legjobban próbáltam kerülni a feltűnést, miközben a pálcámért matattam, amit az egyik doboz legaljára süllyesztettem el.
E mögé a doboz mögé kúsztam be, de nem kezdtem el rögtön keresgélni, az túl feltűnő lett volna, így neki kezdtem a csevegésnek a halálfalókra asszociáló külsejű férfival. Eléggé jóképű volt, szóval ha megakar ölni, inkább ő tegye mint valamelyik másik koros vén perverz társa.
-És lesben állsz egy kis félvérre vagy muglira vadászva? Ki kell ábrándítsalak, egyes egyedül vagyok.
Nyomtam meg az utolsó szavakat akaratom ellenére, majd elővettem a legártatlanabb arcom, és a doboz elé sétáltam, pont vele szembe.
A jobb kezem mellkasára helyeztem, miközben a ballal a hátam mögött idegesen kutattam a pálca után. Ki tudja, mire kell még az éjszaka folyamán.
-Ha gyilkolásra vagy orientálódva, akkor rossz helyen keresgélsz...
Suttogtam a fülébe, és éreztem, hogy megvan az, amit keresek. Kiakartam emelni a dobozból, de a kezdem annyira remegett, hogy csatt..
A pálca a földön kötött ki, én meg kétségbeesetten hajoltam le utána.
-Ezek a pa-patkányok...
Hebegtem zavaromban, ha rájön, hogy tartok tőle akkor mindennek vége.
Nem szabad elcsuklani  a hangomnak, nem szabad!
Amíg nem találom meg a megfelelő hangszínt, inkább meg sem szólalok. Egyszerűen szánalmas vagyok. Én akartam halálfaló lenni? Aki egy jóképű pasastől fél? Nevetséges.
Összeszedtem minden bátorságom, és jobb lábam máris a levegőbe emelkedett, majd a tű sarkúm az ő lába fejében talált megfelelő leszállási pályát.
-Szívem, szörnyen sajnálom, véletlen volt.
Suttogtam még mindig a fülébe, miközben egy önelégült mosoly jelent meg az arcomon. Fölényes helyzetben sokkal felüdültebb az ember, ha játék, akkor legyen játék kedves fekete idegen.