+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Déli szárny
| | | | |-+  Használaton kívüli Rúnatanterem
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Használaton kívüli Rúnatanterem  (Megtekintve 17389 alkalommal)

Abigail Wolf
Eltávozott karakter
*****


VII.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2010. 01. 06. - 23:18:37 »
0



Még mindig mélyen egymás szemébe nézünk. Tulajdonképpen ezen kívül semmi mást nem teszünk, csak egymást bűvöljük. A külvilág lassan megszűnik körülöttem, teljesen olyan érzésem van, mintha egy másik világban lennék. Vajon a végtelenségig is tudnánk egymás szemébe nézni? –teszem fel magamban a kérdést. Lehetséges, bár már így is eléggé régóta tart ez az állapot, lehet, hogy a való időben ezek csak percek, de nekem inkább óráknak tűnik az egész. Mert ha az ember jól érzi magát, akkor a percek csak úgy szaladnak, és én jól érzem magam a srác társaságában. Közben a távolság csökken köztem és Dashiell között. Eddig sem volt közöttünk valami hatalmas a távolság, most már lassan centiméterekben sem lehet mérni azt a kis helyet, ami szabadon van kettőnk közt. Még… Ugyanis Dash arca már egyre közelebb van az enyémhez. Azt hiszem, most már eléggé egyértelmű mind a kettőnk lépése, és ez az egész nem éppen egy beszélgetős találkában fog kiteljesedni, de szerintem ezt egyikőnk sem fogja bánni. De Dashiell valami miatt megáll, nem tudom, hogy most nála is valami pillanatnyi szünet állt be, vagy inkább visszahátrálás akar ez lenni. Nem tudom… a másodperc tört része alatt döntök, és még közelebb hajolok én is, és reménykedem, hogy nem riasztom el szegényt a túlzott közeledésemmel. A levegő lassan már forrt köztünk, és mi csak ültünk ott, egyelőre csak egymás szemével voltunk elfoglalva. Lekötött a fiú zöld írisze, amely most már tényleg nagyon közel van. Türelmesen várt valamire, de én még mindig nem tudom, hogy pontosan mit is akarok, így egy kicsit még húzom az időt. A fejemben lefut számos gondolat, hogy mégis mit kellene tennem. Nem akarom nagyon várakoztatni Dasht, de ezt az egészet még át szeretném gondolni. Az elhatározás már megtörtént, a kérdés az, hogy sikerül e megtenni, vagy megint bedobom a törölközőt. Az ösztöneim hajtanak már megint, remélem, most az egyszer nem hagynak cserben.
-Hát szerintem felesleges tovább húzni az időt. – suttogom a fiú fülébe. Majd a választ meg sem várva megcsókolom Dashiellt…
Naplózva

Dashiell A. Reynolds
Eltávozott karakter
*****

Mr. Loveless - without Love...

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2010. 01. 27. - 17:08:18 »
0

Abigail

*Érdekes. Abigail, már ez a név is elég érdekes ahhoz, hogy Dash ne hagyja figyelmen kívül. Olyan, mintha valami nagyon vonzaná arrafelé. És ő maga is egy nagy újdonság.  Hiába, hogy itt van előtte, ez a lány mégsem olyan tizenkettő-egytucat féle. Más. Nem a szokásos divatmacska, nem is a stílusmaki, aki az első szembejövő fazonját leutánozza, mert az talán menőbb, mint a mostani... Nem is olyannak látja, aki a báli ruhákért nyávog otthon, ha nem kaphatja meg. Nem a sportos, és vagány, és ,,tökös” csajszi, mégsem a finomkodó porcelánbaba. És mindezek ellenére mégsem hétköznapi. Különleges, igaz talán ő nem is sejti. Ez valami más.  Biztos, hogy nincs tisztában azzal, hogy micsoda erővel bír. Mert hogy nem hétköznapi, az biztos. Talán ezért az a vonzás, az a kíváncsiság, amit érez a lány felé, igaz, hogy ez az érzés több, mint biztos, hogy elmúlik. Talán ez volna a szeretet egyik... Elkorcsosult fajtája? Akkor nem is kellene neki! Csak kínozza, és gyötri állandóan. Vagy ez valami más? Ki tudja... Laza, mégis szép, formás, azonkívül egyedi. És ez tetszik talán neki benne. Hogy nem csak egy átlagos minden szembejövő stílust leutánzó lány. Hanem valami más. Talán nagyon is különbözik attól, amit eddig látott, és tapasztalt, talán csak jól rejti, hogy mégsem... Nem tudni, de azért jó abban hinni, hogy ez nem a hétköznapi fajtából való. A csoda tekintete egy idő után kissé ködösül, mintha konfúziós bűbájt bocsájtottak volna rá, és még ígyis olyan, mint egy kora reggeli séta közben látott természeti káprázat, ahogy a fűszálak tetején gubbaszt a kis harmatcsepp, és mulattatóan hintázik... A köd éppen felszáll a tó felől... Olyan. Utánozhatatlan, és többnyire hiába is festjük vagy fénykéezzük, esetleg ,,videózzuk” le, akkor sem lesz az igazi, hiszen mindig csak egyszer ismétlődik meg, és soha kétszer ugyanúgy. Abigail is ilyen, bár lehet nem tudja. Lassan kerül közelebb, szinte észrevétlenül Abigailhoz, mint amikor egy szép virágot akar megcsodálni, vagy valamit, amit meglátott, és a kíváncsiságánál fogva közelebbről is meg akarja vizsgálni. De a szempárt hiába is kutatja... Mert azok bizony továbbra sem beszélnek, nem olyan beszédesek, mint az eddigiek. Ez új, és különleges. Talán neki fel sem tűnt, és az is lehet, hogy bár sokat nézi magát a tükörben, mikor mondjuk festi magát... de Dash, aki már talánévek óta fürkészi a két csillagot, még mindig nem lát semmit. A lány lassan ébred rá, hogy mi lehet Dashiell célja, és úgy tűnik nem bánja. A fiú nem kényszeríti semmire sem, igaz, szeretné, ha maradna. Nem, nem éppen egy dumaparti jött itt össze, nem az időjárásról, vagy a vacsora állagáról fognak itt szócsaták elhangozni, nem csendül fel sem szapulás sem dicsérés a tanulás listáját bővítendő. Még csak nem is korrepetálásról van itt szó. Ahogy Dash megáll, hiszen ő nem kétségei miatt torpant meg, hanem azért, mert mégsem akarja rákényszeríteni a lányra magát, hanem még választást is ad... Akkor a másik közeledik, és a fiúban ez úgy könyvelődik el, hogy talán ő is úgy vonzza a másikat, mint őt amaz. A tekintet szinte várakozó... Ekkor áll be az a pillanatka, amikor a másik mérlegel, tegye-e, vagy sem, és Dash türelmesen vár. Zöld tekintetésel tovább bűvöli a kicsi madárkát, trilláját szeretné hallani, a hangját... vagy csak kóstolná? Aztán a lány íriszei változtak, a döntés megszületett. Az ő zöld szemeiben nyoma sem volt sürgetésnek, vagy türelmetlenségnek. Inkább nyugalom, és az ő részéről ,,felkínálás”. Aztán a lány mégis megszólal, és ezzel már el is dőlt az első dominó. De vajon lesz-e valaki, vagy valami, ami megállítja? Mert Dasht most semmi sem gátolja...
Mégis, ahogy a lány elhallgat, és egyre közelebb kerül... Az ő gyomra ilyenkor mindig ökölméretűre ugrik össze, Vajon miért van ez? Mi az ördög? Mi készteti arra, hogy a szíve meglóduljon, és a vérét gyors ütemben pumpálja szét testében? Már olyan közel van a lányhoz, hogy a szempilláit is meg tudná számolni... A smink még erőteljesebbnek tűnik... az illata mint a kedve szerint kevert csokoládé illata. Vagy talán csak ő érzi így? Talán... Aztán ajkaik összeérnek, és kész... Filmszakadás. Az a keze, amelyiket Abigail fogta, óvatosan, lassú mozdulattal megfordul, és a tenyerébe fogja a lány kacsóját, majd a hüvelykujjával lágyan cirógatja végig. A csók mézédes, olyan mintha nektárt inna, könnyed, enyhe kíváncsisággal, egy halvány játékos árnyalattal, mégis az érzékeket felébresztő. Nyelve komiszan végigtapogatja, felfedezi a másik puha ajkait, körbejárja, incselkedve, mégis egy pici komolyságot őrizve. Vajon meddig megy el Abigail?*
Naplózva

"Mondd el, mit látsz, mondd el, ki vagyok, csak a szemembe nézz, s mindent látnod kell. Mi az, amire vágysz?"
“Engem mindig is hamis színben tüntettek fel. Tudod, beöltözhetnék bohócnak
és együtt nevetgélhetnék a boldog emberekkel, továbbra is azt mondanák, én egy sötét személyiség vagyok.”
– Burton
„Ellenzem a párbajokat. Ha engem hívna ki valaki, akkor kedvesen és megbocsátóan megfognám a kezét,
elvinném egy csendes helyre és megölném.”
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 25. - 13:11:18
Az oldal 0.037 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.