+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Folyosók
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók  (Megtekintve 19424 alkalommal)

Eltávozott Admin
Vendég

« Dátum: 2008. 04. 10. - 19:09:37 »
0

A déli szárny folyosói...
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 12. - 09:56:40 »
0

××× Yolanda ×××

Egyszerűen nem tudom hogy mi a fészkes fene ütött belém! Így bánni egy csajjal?! Még azt a hülye mardekárost sem fogtam le amikor baszlatta Csinit! Pedig ő igazán megérdemelt volna egy-két atyai pofont. De… Érjek a fakó bőrhöz, s nézzek bele újra azokba a villámló kék íriszekbe? A hideg is kirázott attól a nőtől. Pedig egy jó darabig még egy iskolába fogunk járni. Erre meg itt volt ő, esetlen kis babaként a kezeimben, védelmezve a cigit mintha valami kegyeleti tárgy lenne. Most mit mondhattam volna erre? Valahol tényleg ostoba voltam hogy ennyire felzaklatott a dolog. A másik része meg… Nem akartam hogy azt élje át mint én. Mert valahol pont olyan volt mint én. Kívülálló és mégis… em tudtam megfogalmazni s nem is akartam. Nem azért mert az idő gyorsan futott hanem mert lassan túl kínossá vált ez az állapot. Ő ne akart rajongó lenni. Valami más…? Egyelőre ezt nem tudta volna elképzelni.

Azonban őt is meglepte az a mozdulatsor, az őszinteség mely aztán a lány ajkait elhagyta. Tényleg egyformák voltak. Csinit is, bár leginkább Emilyre fogta a dolgot, azért akarta minden áron maga mellett tartani mert emlékeztette őt a családra. A régi életre és arra a csillogásra mely még gyermekkorában volt az apja szemiben. Mostmár csak az a tartás, s távolság mely átszelte apa s fia kapcsolatát.

- Yo… - nem tudtam mit mondani. Ott voltak az agyamban a vigasztaló szavak, melyek ki tudja miként kerültek oda, de… A kimondásuk már egy másik kérdés volt. Felfedni a gondolataimat mások előtt? A mély érzéseket melyek csak a sajátjaim voltak? Láttam rajta, azt akartam látni hogy nem csak viccel s nem színészkedik velem. S bár rettegtem az újabb csalódástól mégis a szabad kezem az arcára siklott ahogy halkan megszólaltam.

- Nem kéne így lennie. – ez volt a tökéletes reakció. Reméltem nem fedezi fel benne a halk bizonytalanságot, hisz saját érzelmeimmel sem voltam tisztában a véla gének árnyékában. Csak tudtára adtam, nagyon csak utalgatva rá, hogy mást érdemelne. A végén hogy mit hoz ki belőle… Az már rég csak az ő dolga volt. De nem akartam így itt hagyni.

- Na gyere… - eresztettem el az arcát, még mielőtt valami nyápic francia ficsúrnak képzel, s felállva, magammal húzva őt is, engedtem el rögtön a kezeit. Azért némi távolságot akartam magunk közt tartani. Kezeimet zsebre dugva, oldalra nézve, konstatálva hogy még nincs is olyan később, biccentettem fejemmel a folyosó további részére ahol egy érdekes kis tanterem bújt meg. Melyet csak egy éve fedeztem fel. Oh, nem, nem nagy szám az egész. Csak egy régi leszanált rúnatan tanterem ahol esténként a falakon lévő rúnák úgy világítanak s mozognak mint a szentjánosbogarak. Megnyugtató. Nagyapáék halászfalujára emlékeztet. Valahogy megnyugtat az egész. Persze ez NEM randi. Vagy ilyesmi. Mert én nem csorgatom utána a nyálam. Jó, szép, nagyszájú és szexi. De ez nem jelenti azt hogy tetszik is. Nem, nem. Csak nincs mit csinálnom. Jó megszokásból, vagy csak mert imádtam amikor fennhangon elégedetlenkedik, hajolt le, s hirtelen a vállamra kapva, a régi iskola segítségével, indultam meg öles léptekkel a tanterem irányába.     
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 12. - 09:58:58 »
0

*** Ryan ***

Nem néztem rá, mert nem akartam, hogy a szemeimből kiolvasva mindent megtudjon. Már így is épp eléggé elhagytam magam, s mutattam magam gyengének. Pedig ez nem én voltam csak… amióta erre az átkos helyre érkeztem, megtört bennem valami. Annyi új, súlyos dolog szakadt a vállamra, hogy időm sincs felfogni, még is minden percét át kell élnem. S alig hogy kilábaltam az egyik fellángolásomból, melyből nem történt más, csak hogy jól pofára estem, már megint készültem beleesni. Már megint egy olyan valakihez kezdtem el vonzódni, aki a múltban él, egy reménytelen szerelem járja át a mindennapjait, én pedig… nevetségesen kevés vagyok, hogy ebből kirángassam.

Megint elhatároztam volna, hogy távol tartom magam tőle? Azok után amit az a csaj a fülembe sutyorgott. Rosszindulatú mondatok, melyekben talán volt némi igazság is. De képtelen lettem volna rá, hiszen útjaink, valamilyen csoda folytán mindig keresztezték egymást, most, hogy a nevem kiejtette… nem segített az elhatározásomban, hogy most már pedig felállok, és kimegyek innen. Nem emeltem fel a fejem, még akkor sem, amikor vigasztaló szavakat mondott, halkan, nem olyan durva módon, mint amilyenben általában a beszélgetéseink folytak. Lehunytam a szemem, majd vettem egy mély levegőt.  Meglepve tapasztaltam, hogy keze, arcomra kúszik. Összerezzentem kissé, önkéntelenül, hiszen nem… nem zavart az érintése, csak olyan… váratlan volt. Nem mondtam semmit, mert féltem, hogy a mondat közepére ismét elcsuklik a hangom, s talán pár könny is megtalálja a kivezető utat. Nem, évek óta nem sírtam, milyen dolog lenne… pont most összetörni? Már épp emeltem volna a kezem, hogy finoman az övére helyezzem, de ekkor megtört a varázs.

Éppen csak egy pillanatnyi időm volt, hogy megfogjam az övtáskámat, a másik kezemet megragadva húzott fel, s mire kettőt pisloghattam volna, ismét két lábon álltam. Pár mozdulattal söpörtem le a koszt fekete nadrágomról, majd ráztam meg kissé a fejem. Mintha ezzel minden kellemetlen dolgot, gondolatot távozásra ítélhettem volna.
- Hova? – Kérdeztem értetlenül, ahogy a derekamra csatoltam a táskám, s pillantottam a folyosó azon részére, amely felé a fejével bökött. Összeráncoltam a szemöldököm, majd fontam, össze a karjaim magam előtt.
- RYAN! – Kiáltottam el magam, amikor már megint a vállára kapott, minden előzetes bejelentés nélkül. – Még is… nem vagyok egy krumpliszsák, amit kedvedre cipelhetsz! – Hisztiztem, miközben vergődtem, mint valami partra vetett hal. Fogalmam sincs, ezt megint miért érdemeltem ki. Ökölbeszorított kezemmel ütöttem a hátát, persze teljesen feleslegesen, hiszen amúgy sem voltam képes túl erőset ütni.
- Azt hittem, büntetésből a tértedre ültetsz, és elfenekelsz, most még is olyan érzésem van, hogy a kínzó kamrádba cipelsz. – Magyaráztam, miközben abbahagytam a vergődést, és egy beletörődő sóhajjal támasztottam meg a könyököm, majd a kezembe ejtettem a vállam, a másikkal, pedig szórakozottan köröztem a hátán. Jó érzés töltött el, hogy még ha ilyen módon is, de testközelbe kerültem hozzá. Csak azt azért szerettem volna tudni, hogy merre is tartunk.
- Édes Istenem, miért büntetsz? – Motyogtam franciául, miközben a plafonra pillantottam, s vártam, mi sül ki ebből az egészből.
Naplózva

Ryan Blake
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 04. 12. - 10:42:16 »
0

××× Yolanda ×××

- Majd meglátod. – szólaltam meg, s fel sem véve az ütögetést, amit igazán nem éreztem meg, szabad kezemmel a pálcámért nyúltam. Minekután Yo a vállamon volt, s így egy kézzel is megtudtam tartani, a másik kezemmel tarthattam a könnyed tárgyat. Nem mintha nagy varázslatokat szerettem volna elvégezni vele. Csupán pár… Egyszerűt.

Mg mielőtt McGalagony a pártfogásába vett volna az volt a kedvenc hobbim hogy szórakoztassam Fricset. Nos, mindenki másnak is, de nálam ez szinte már egy új hobbivá nőtte ki magát. Esténként kisurrantam, s ugyan nem zaklattam a macskát mert azokat szerettem, s Csinitől egyébként is félt az a dög, hát a folyosókon grasszáltam. Nem, nem, akkor még nem fedeztem fel a termet. Csak egy nagyobb srác, asszem a Weasley gyerek rokona tanított meg egy jó kis trükköt. Huss meg pöcc, a megfelelő szó, s a folyosón az összes fáklya fénye elaludt. A tűz még ott lobogott bennük de láthatatlanul. Csupán pár óráig tartott a dolog de élvezet volt hallgatni az öreg üvöltését amikor hozzáért volna a végükhöz. Ráadásul nagyon érdekelt mit is reagált a lány a hirtelen beállt sötétségre. Talán azt reméltem volna a dologtól hogy hirtelen átkarolja a nyakam? Áh… Dehogy! Azt soha! Nem akartam hogy bárki is kövessen minket. Csak ennyi.

- Remélem nem félsz a sötétben. – megjegyzés nélkül persze nem is tudtam volna kommentálni a hirtelen beállt sötétséget. De már csak azért sem intettem a pálcámmal hogy gyúljék világosság. Bár ő is tudott volna fényt teremteni. Ráadásul már nem is voltunk messze. Szóval, már csak olyan jelzésértékűen ráütve a combja alsó részére, persze nem letapizva, csak azért hogy ne mocorogjon, léptem hirtelen oldalra. A híres, szűk bejáratú tanterem mely fölött mindenkinek elsiklik a tekintete. Olyan volt mint egy szertár, eredetileg én is csak elrejtőzni akartam benne. Ám ahogy a kezem a kilincsre siklott… De nem. Nem nosztalgiáztam. Betaszajtva az ajtót, kicsit lejjebb hajolva hogy Yo ne üsse be a fejét, raktam le a padlóra ahogy becsuktam az ajtót magam mögött. Éjszaka volt, a teremben teljes sötétség az egyetlen ablak végett, s a falak mentén… Megannyi kis bogárka, melyek nem is léteztek csak a varázslat mindent átszövő ereje. Megnyugtató volt.

- Nem nagy szám. Én szeretem. – léptem el mellette, a tarkómat vakargatva, ahogy felültem az egyik padra, s megtámaszkodtam az alkarjaimmal a lábaimon. Valahogy úgy éreztem hogy nekem is mesélni kéne. Azonban a lényeges dolgok, a múltam… Érdekelte volna?

- Nagyapáméknál… Pont ilyen este az ég. – néztem fel a plafonra, majd rá. Valamikor most kellett volna annak következnie hogy távozik.
Naplózva

Martian Bols
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 07. 07. - 17:33:14 »
0

>Olivia<

*Már megint viszket a talpa… Másnaposságtól kótyagos feje azonban kétségbeesetten tiltakozik mindenféle lehajlás ellen, vérnyomása mintegy vészjelzésként kezdi el forgatni a világot, egyre nagyobb sebességgel, egészen addig, míg már le kell ülnie. Fejét a hideg kőfalnak támasztja, és arra gondol, mégiscsak a klubhelyiségben kellett volna átvészelnie ezt a napot.
Soha többet nem iszik…
Már bele sem mer gondolni, hanyadszorra fogadja meg. Minden egyes átdorbézolt éjszaka után egy pár percig maga a földre szállott angyal, aztán a hányinger, a szédülés és az az átkozott fejfájás ismét maga alá gyűri, kedélye pedig ezzel együtt ismét a mélybe zuhan.
Pont, mint most.
Rosszkedvűen túr bele a már amúgy is kissé csapzott hajába, közben másik keze ösztönösen a zsebe felé vándorol – cigit keres. Remegő kezekkel húz elő egy szálat, pálcája segítségével meggyújtva, majd pár percig mohón szipákol. A füst végre kissé magához téríti, ujjait fésűként használva rendbehozza fekete tincseit, az elöl lévőket éjkék szemébe húzkodja, és lassan, kinyújtja a lábát.
Bár ne tette volna.
Későn veszi észre a közeledő léptek gazdáját, s épphogy félrehúzza lábszárait, ám a hirtelen mozdulat felkavarja a gyomrát, s oldalra hajolva a folyosó kövére üríti annak tartalmát. Egy pár másodpercig csak liheg… Az undorító folyadékban észreveszi a cigicsikket, ettől kishíján újra kidobja a taccsot, ám végül mégis feltekint a fölötte állóra, aki bizonyára őt nézi. Idegesíti, hogy őt, a „mindig tökéletes úrfit” ilyen állapotban látják, ingerült hangon fel is kiált, nem fogja magát vissza túlságosan, hiszen az illetőn látszik, hogy még nem sok ideje tapossa a Roxfort utait.*

-Ne bámulj!! Inkább hozz valamit inni…

*Szándékosan nem kér segítséget. A csicskáztatás valahogy sokkal elfogadhatóbb számára, mert bizony még ilyen alantas állapotban sem tud szabadulni a származásától…*
Naplózva

Olivia Lestrange
Eltávozott karakter
*****


Draco Pöttömbogara,Terror Angyala ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 07. 07. - 18:19:43 »
0

// Martian //

Már késő van, és talán nem is lenne szabad itt lennem. De muszáj volt még beszaladnom a könyvtárba mert… mert… mert csak. Kellett valami, ami elfeledteti a gondolataimat. És egy könyv tökéletes. Pont azért hogy ne gondoljak Őrá. Mert folyton ezt teszem. Ha anyu ezt tudná! Bella nem épp az ilyenek híve… biztosan kinyírna. Hogy az ő nevelt lánya egy Malfoyt ajnározzon reggel este… vele álmodjon, vele ábrándozzon, vele találkozgasson. Na nem. Főleg azok után nem, amit Lucius csinált. De én tudom, egyszerűen tudom, Draco más mint a többiek. Mindenkitől különb. És nekem csak Ő számít, akárhogy is legyen.
Észre sem veszem hogy valaki majdnem kibuktat. Ez nem vall rám. Ám fél szemmel mégis feltűnik az árny. Ösztönösen megállok, hogy röhögjek egyet egy idétlen évfolyamtársamon… de csalódnom kell. Idősebb srác fetreng a földön, már végzős lehet vagy nemsok kell hogy örökre itt hagyja a Roxfortot. Áááá elnézve a mai estét se éli túl. Megrovóan nézek rá miközben okád egyet. Guszta. Rosszallóan ciccegek, hogy magamra vonja a figyelmét. Méghogy a nagyok mutatnak példát nekünk. Röhejes! Nem épp én fekszem holtrészegem a földön. Meg se fordul a fejembe hogy segítséget hívjak. Ő kereste a bajt magának, fizessen meg érte, parkoljon el ha úgy tetszik. A másik nem vesz észre eleinte. Leköti a cigije. Aztán mégis felpillant. Olálá. És rögtön jön is, hozz ezt, hozz azt. Álmodban te rakás sárkánytrágya.
- Nem. – jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangom. Tipikus Lestrange. – Menj és szolgáld ki magad. Majd ha látok egy tanárt vagy Prefit szólok nekik. Gondolom a konyhát meg tudod merre van… vagy a mosdót. Találd fel magad.
Köpöm a szavakat a srác képébe és elindulok. Szívből remélem, se tanárral se prefektussal nem találkozom, mert nem lenne jó se nekem, aki takarodó után van kint sem neki, aki ilyen állapotban van. Hát igen. Sietősen lépkedem. Hóborccal se kéne összefutni… se Norissal. Friccsel meg főképp ne. A fenébe mennyi veszély van ebben a kastélyban. Eddig fel sem tűnt…eddig.
Naplózva


Martian Bols
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 07. 08. - 10:02:20 »
0

*Ahh..hát nem elég, hogy kicsi, még rendesen le is néz. Na ezt már nem. A megalázás berobban a fejébe tudatosul benne, s ez már elég lendületet ad ahhoz, hogy összeszedje magát. Pálcát elő, öltözéket, külsőt rendbehoz, kellemetlen aromát szagtalanít - s máris készen van. Lábai végre engedelmeskednek neki, és habár még kissé remegnek, arra már alkalmasak, hogy a kislány után eredjen. Próbaképpen megköszörüli a torkát, és mivel nem érez különösebb fájdalmat, az előtte lépkedő után kiált.*

-Hé pöttömke!

*A hangján még mindig érződik egy kis lenézés, ám ha a lány megáll, akkor közelebb érve észreveszi rajta a zöld címert, s így már mindjárt másként fest a dolog. Ha a lány nem fordul meg, alaposan végigméri, ha megfordul, akkor is ((Bibíí)), s mivel egész csinos jószágnak tűnik, stílust vált.*

-Ne félj, nem vagyok részeg...már egyáltalán nem. És ne mondd, hogy te még soha nem voltál ilyen állapotban..

*Tincseit egy fújással elűzi a szemeibl, s most rezzenéstelen tekintetével próbálja megbocsátásra bírni a lányt. Nem, az engesztelő szavakat nem mondja ki, arra nem képes, még a másoknak talán oly egyszerűnek tűnő szituációkban sem, mint például most. Inkább csak nézi a lányt, annak szabályos, és még talán lágynak is nevezhető arcvonásait, és arra gondol, jobb lesz elfelejteni a kérdést, amellyel a lány kora felől akart érdeklődni. Kezét szép lassan felemeli, de nem a bemutatkozás céljából, az még ráér, ujjait a lány felkarjára fonja, majd halkan, mélyről jövő hangon így szól:*

-Nincs szükségem tanárokra, vagy prefikre.. És gondolom, neked sem.

*Az ötlet hirtelen jön, és még át sem gondolta igazán, de már fordul, s már érzi a mellkasára telepedő sötétséget, amelyet egy lány közelsége okoz minden férfinak, a lányt felkapja a karjaiba, viszi, viszi, és nemsokára már egy sötétebb, nyugodtabb helyen vannak, csak ők ketten...
Kissé talán zavartan néz rá újra a lányra, ám hamar visszatér az önbizalma, és egy sznob zakóigazgatós mozdulat után újra önmaga. A lányra pillant, rámosolyog.*

-És most hová??

//Remélem, Olynak van annyi vér a pucájában, hogy nem küld el a p*csába :D//
Naplózva

Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 07. 13. - 01:40:47 »
0

[Davis]



* Péntek van, késő este. A griffendél hálóiban, lassan mindenki nyugovóra tért. Ő még éberen ült az ágyán, fejében megannyi gondolat cikázott... meg annyi érzés... Félelemmel terhes vágy, s vággyal súlyozott félelem... Az elmúlt napok eseményei jártak a fejében és Ő... csak Ő. Egyelőre nem értett sokat... de majd később.
Majd minden világos lesz.
Rendben lesz.
Érteni fog mindent.
Megnyugszik.

Felemelte a fejét a sötét szobában, hisz eddig csak saját kezét nézegette. Azt a kezet, amelyiket ő fogott utoljára. Még az előtt. Szétnézett, hallgatózott, majd lassan felállt, magára öltötte utazó talárját, s kilopakodott a szobából.

Leosont a klubhelyiségbe, szerencsére ott sem talált senkit, majd tovább lopakodott, ki a Kövér Dáma portréján keresztül, ki a helyiségből. A folyosókon teljes sötétség uralkodott. Sehol nem volt egyetlen megbűvölt gyertya, egyetlen olajmécses nem ragyogott a falakon. Sue lassan előszedte a pálcáját.*

- Lumos. - suttogta, mire a pálca hegyén apró fény jelent meg, ezzel világítva az éjszaka kóborlónak.

*Lassan elindult a lépcsőn lefelé, majd annak alján balra fordult, s itt egyenesen folytatta útját, az egyik folyosón. Jött egy bal kanyar, majd még egy, s egy újabb lépcső, amin lesétált. Ismételten egy folyosóra jutott. Ezen, ha végig megy, akkor már majdnem ott van, ahol megbeszélték a találkozót Joshhal.

Lassan elindult előre, majd neszt hallott. Megállt, fülelt. A pálca lángját azonnal eltüntette, s a falhoz húzódott. Szerencsére, itt nem voltak lovagi páncélok, vagy egyéb, másmilyen szobrok, mert biztos, hogy leborította volna az egyiket nagy igyekezetében.
Meglapult a falnál és várt. Hallgatózott, s minden zajt, neszt, megpróbált felfogni, azonosítani. Lépéseket hallott, még elég messziről, de lépések voltak. Határozott, erős lépések.
Olyan valaki közeledtét jelezték, akit nem érdekel, hogy este van, nem érdekel, hogy nem lehet járkálni a folyosókon, lényegében nem érdekel semmi.

Sue aggódott kicsit, hogy vajon ki az, aki ilyen későn, ilyen nem törődöm mód közlekedik a folyosón, ráadásul teljes sötétségben. Kis idő elteltével a lépések elhalkultak, s elhallgattak. Sue még állt egy kicsit a falnál, majd úgy döntött, hogy ítélet napig is állhatna itt, hisz aki jött, az már rég messze jár, sőt, lehet, hogy az igazak álmát alussza valahol.
Ellökte magát a faltól, majd lassú, óvatos léptekkel megindult előre, arra, amerre a helyes irányt sejtette. Ezek után, már nem mert pálcát gyújtani. Veszélyes lett volna. Nem akart lebukni, most nem.

Óvatosan lépkedett, nem akart semminek nekimenni, semmit leborítani. Mintha egy óriási porcelánboltban lavírozna a törékeny dolgok között, amik alig pár cm-re találhatóak tőle. Majd újabb neszt halott, ezúttal a háta mögül, s elég közelről. A lány erre fel úgy döntött lépteit sietősebbre fogja, s majd hogy nem futva indult a megbeszélt helyre.

Ez lett a veszte. Sietett, rohant. Majd a következő pillanatban, mintha csak egy gumifalról pattant volna vissza, úgy taszította hátra valami. Olyan erővel, hogy rögtön a földön landolt, oly hirtelen, hogy még a fejét is beverte. Pillanatok alatt reagált, fektében gyorsan két kezére támaszkodott, majd felült, pálcáját előre szegezte, s várt.
Igazából nem mert semmit tenni, mert nem tudta kivel-mivel hozta össze a „jó szerencse”. A másik valami, vagy valaki is földre kerülhetett, mert tompa puffanás, s szitok eső volt, ami az ütközést – mert hogy mostanra világossá vált a lány számára, hogy összeütközött valakivel – követte.

Lassan összeszedte minden bátorságát, s elsuttogott egy Lumost. Fény gyulladt a pálca végén, ezzel megvilágítva a vele szemközt, szintén földön helyet foglaló egyént. Na, ekkor már jobban örült volna a lány, ha ezt a lépést nem teszi meg. Így ugyan is láthatóvá vált számára, hogy kis is volt az, kivel egymásba szaladtak.
A fiú – mert hogy fiú volt az illető – nem volt elég, hogy ötödéves volt, mardekáros, prefektus, de még Davis Perry névre is hallgatott. Nem egy, nem két történetet hallott a négy éve alatt a lány arról, hogy a  srác, már olyan apróságért is átkozott, hogy ha valaki véletlenül egy kicsit nekiment a folyosón.

Erre fel, különösebbnél különösebb, és kegyetlenebbnél kegyetlenebb megoldások jutottak a fiatal negyedéves eszébe, hogy vajon egy ilyen – ráadásul éjszakai – ütközés, milyen következményeket von maga után számára. Remélte, hogy átkok, és pontlevonás nélkül megúszhatja ezt az ékszakai kis kiruccanás.*
Naplózva

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 07. 15. - 11:55:41 »
0

{ Keresztanyuuuu *-* }


Klubhelység

Este, mi több, éjnek ideje…odakint a sötétség kavargó homálya már órákkal ezelőtt átvette a hatalmat, és kellemetlen hűvös szellőt hozott magával útitársaként. Vészjósló fellegek gyülekeztek a birtok felett, hirdetvén, hiába tavasz, a természet újjászületéséhez bizony kellenek a záporok. Biztosan nem tartózkodott az ódon falakon kívül senki, legalábbis az értelmesebbek biztosan nem, hacsak, különleges büntetőmunkát kellett végezniük…esetlegesen akadt olyan szerencsés, aki házának vezetőjétől kapott hivatalos irattal tudta igazolni, neki szabad azt, amit másoknak nem. A szürke, unalmas és kietlen folyosókon ebből fakadón legfeljebb az ügyeletes tanárok, vagy az egyes házakból kiemelt diákprefektusok mertek csak megfordulni íly kései órán. Ők is éppen ellenőrző céllal, hogy az arra jogosulatlanok már ne szaladgálhassanak fel-alá, keresvén magukra nézve, esetlegesen másokra hozva a bajt, és veszélyeket. Mert hiába iskola, azért a Roxfort gyomra tartogatott magában veszedelmeket…csak ezt sokan figyelmen kívül hagyták. Kényelmesebb volt abban a tudatban élni, hogy idebent nem érheti őket semmi.

Davis, ahogyan az már megszokott volt tőle, legalábbis mióta őt is Prefektussá választották évfolyamából, pontban este tíz órakor lépett ki a hálókörletéből, hogy megindulhasson az éjjeli útjára. Általánosságban nem szokott túlontúl sok időt odakint tölteni, legfeljebb egy, talán két órát. Eleddig jó pár diákot fogott már meg, és rémisztett el az éjszakai csellengéstől. Mondjuk, nem volt nehéz azzal a képpel, ami róla kialakult, köszönhetően a csendes pusmogásoknak, és mendemondáknak. Persze azok fele sem volt igaz, de ki volt ő, hogy gátat szabjon a rémtörténeteknek. Igen kevés emberrel volt beszélő viszonyban, és még kevesebbel ennél is közelebbiben…a még kevesebb jobbára kimerült egyetlen személyben. Ő volt az egyetlen aki igazán ismerte a Perry csemetét…a többiek csak a jeges, kemény felszínt láthatták, és karcolhatták.

A hálókörletek folyosójáról Klubhelységre nyíló, helyenként bizony korhadt ajtót a lehető leglassabban húzta be maga mögött, hogy az kellemetlen nyikorgó hangot hallatva tudassa az odalent tartózkodókkal, közeledik valaki. Ezen órában ez bizony nem sejtet túl sok jót. Midőn kilépett, a kőből faragott korlát mellé lépve állapodott meg, és helyezte balját annak rideg, és göröngyös felszínére. Jobbja a törzse mellett, a pálcát tartalmazó zseb magasságában volt, de nem mozdult. Hűvös kék szemeivel végigmérte az alatta húzódó helységet, kémlelvén, ki van olyan ebadta, hogy ilyenkor még nincs a hálójában. Jobb szemöldökét megemelve vette tudomásul, hogy bizony két fiú még odalent beszélgetett…vagy tanult…nehéz volt megállapítani, mert olykor meglehetősen bárgyú, míg máskor valamelyest értelmesebb ábrázat tarkította a palettát. A jobb most mozdult…a hasfalhoz kúszott, majd a mutatóujj az éjfekete talár alá nyúlva húzta annak szegélyét oldalra. Éppen csak annyira, hogy aztán a pálca útja szabaddá váljon. Hegyét a mellkasára szegvén mormolta el az igét alig hallhatóan, melyet követően titulusának címere felbukkant a varjúszín taláron. Maga mellé eresztvén a varázstárgyat indult meg lefelé, balja lassan kúszott a korláton, simítva annak felszínét. Természetesen a botor diákok amint meglátták, hogy egy Prefektus ólálkodik lefelé a lépcsőn, pakoltak, és már szedték is a sátorfájukat. Davis elállta az útjukat…nem szólalt meg, csupán jeges tekintetével fürkészte a két, nálánál fiatalabbat. Látszott a szemükben egyfajta félelemmel vegyes megvetés…de ez különösebben nem érdekelte…a hatásszünetet követően félreállva engedett utat a két aranyvérűnek…majd indult meg a folyosókra…


Folyosók

A Klubhelység elhagyását követően a fiatal Mardekáros nem csúsztatta vissza pálcáját nadrágjának oldalzsebébe. Egyrészt, amennyiben kellett úgy fényt tudott gyújtani annak hegyén, hogy lássa, ki az, aki ilyenkor még a folyosókat rója. Másodsorban pedig, noha nem preferált dolog, de az esetlegesen angolosan, mélyrepülésben távozók után átkot tud szórni, amellyel elfoghatja azt, azokat minden erőfeszítés nélkül. Mindösszesen egyetlen Lumos, melynek a fénye elegendő, hogy a soron következő Stupor már hátba kapja a menekülőt.

A vészjósló sötétség leplébe burkolózván, éjfekete talárjának köszönhetően beleolvadt környezetébe, mint a vadon félelmetes ragadozói. Sokan, Prefektustársai közül szerettek fénnyel gyújtott pálcavéggel járőrözni, mert úgy biztonságban érezték magukat…csupán egyetlen dolgot felejtettek el, azt, hogy ezzel önnön kilétüket fedték fel mindenki előtt. Davis mindig, és minden körülmények között sötétben tette meg mindennapos útját a folyosók rengetegében. Igaz, a szemének kellett bő öt, tíz perc, mire hozzászokott a derengő homályhoz, mégis…sokkal jobb volt a nesztelen éjszakában árnyként suhanni, hogy az űzött vad még véletlen se tudjon menekülési utat találni. Az, hogy lábbelijének talpa hangosan koppant egy-egy lépést követően, nem zavarta…idelent, a folyosók visszhangot vertek, és a tilosban járó jobbára azt sem tudta megállapítani, melyik irányból érkezik a nesz. Ennek megfelelően az úrias, határozott lépések kísérték mozgását ilyen helyzetekben is.

Valami motoszkált benne, mintha neszt hallott volna valahonnan, bár a helyet jómaga sem tudta pontosan beazonosítani a visszhangoknak, és a nesz gyengeségének köszönhetően. Így továbbhaladt, töretlen, mintha nem fülelt volna ki semmit a Merlinadta világon. Amikor elsuhant az egyik, kisebb szakaszon, hallotta, hogy valaki a fal mellé húzódva szöszmötöl, de nem szólalt meg…egyszerűen továbbsétált. Macska-egér játék…legalább ennyi élvezet kijusson már számára, ha éjszakájának egy részét éberen, és nem pedig pihenéssel kell töltenie. Elhaladva az áldozat mellett fordult le a folyosó végén, és indult meg az ugyanarra a folyosóra torkolló szakaszon…nyugalmas léptekkel…hiszen tudta…a szenvtelen, lógós diáktársa rémülten, és lassan fog közlekedni, hogy minél csendesebb lehessen.

Alig pár perc kellett csupán, mire visszaért a folyosószakasz elejére, amelynek a végében elfordult balra. Alig lépett ki, hangos koppanásokat hallott…és tudta, az illető közel van, és megriadt valamitől. Ideje már nem maradt megtámasztani magát…tompa lökést érzett a mellkasán…aztán megtántorodva lépett hátra egyet, és huppant a földre. Mélyet sóhajtott…nem elég, hogy az alkalmatlankodó tilosban jár, még fel is borítja.
- Merlin adja számodra, hogy diák vagy! Úgy esetlegesen van esélyed, hogy büntetőmunkára kerülj, és ne kezeim között leld veszted!
Szólalt meg olyan hűvös hangon, hogy szavai nyomán szinte érezhette a másik, ahogyan éles jégcsapok szegeződnek a torkának. Nem kezdett bele a feltápászkodásba…mert az elsodró felől erős fény gyúlt. Davis hunyorogva tekintett előre, de kéken villanó szemei sugallták, nincs legjobb hangulatában. Marcona, és meglehetősen komor tekintettel mérte végig a földön heverő lányt, miközben felkelt a jéghideg padlózatról. Attól nem tartott, hogy a másik megátkozza, éppen elég baj szakadt a nyakába ezzel a mutatvánnyal, hogy még tetézze azt egy Prefektus megtámadásával. 

Davis leeresztette karjait…szabad baljával megragadta a talár oldalát, majd előrehúzván szemlélte meg annak talajjal érintkezett részét…por…hatalmas nyirkos folt…elengedvén szegte előre ismét tekintetét, majd fúrta jégszín szemeit a másikéba.
- Hallgatlak!
Nem akarta cifrázni fenyegető szavakkal a történteket…felesleges lett volna. Felismerte a Griffendéles diákot…nem igazán érdekelte a ház…ha egy Mardekáros tarolta volna le a folyosón, valószínűsíthetően ugyanerre a bánásmódra számíthatott volna. Mindenesetre…egy aranyvérűnek kijárt a válaszadás az ítélethozatal előtt…
Naplózva


Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 07. 15. - 18:24:47 »
0

**Prefibácsi**  *-*



*Padló, pálca, fény, meglepetés, ijedség, adrenalin. Ezzel a hat szóval össze lehet foglalni Sue elmúlt másodperceit. Davis a földön ült és szitkozódott, s majd meg vakult a lány pálcájának fényétől, majd szép lassan feltápászkodott. Szeme villanásából kiolvashatta a lány, hogy sok jóra nem számíthat. Hogy még se essen bántódása a mardis látásának ezért a föld felé fordította a pálcát.
Davis felegyenesedett, megnézte a talárját, amin por és egy folt éktelenkedett, majd dühösen a lányra nézett. *

Hallgatlak. - mondta elég erélyesen a srác.

*Sue összerezzent egy pillanatra, majd erőt vett magán, hiszen még sem olyan fából faragták, hogy rögtön összecsinálja magát, csak mert egy kellemetlen találkozása van valakivel. Kelletlenül feltápászkodott, hogy azért, csak az a közel tíz cm különbség legyen kettőjük között.
Pálcáját továbbra is lefelé tartotta, de pont úgy, hogy ő is lássa a mardist, és a fiú is őt. Tekintetét ráemelte, s a szemébe nézett. Lássa csak, hogy a kezdeti ijedtsége már elmúlt, s nem egy kis beszari griffendéles, aki most sírva fog könyörögni, hogy ne vigye Piton elé, vagy esetleg ne vonjon le pontot a házától. Természetesen nem szerette volna, ha a Griffendél szegényebb lesz pár ponttal, azért mert ő nem tudott nyugton ülni a hálóban, vagy legalább a klubhelyiségben. Nem, neki kóborolnia kellett. Természetesen okkal tette, hiszen Joshhal találkozott volna. Persze nem mintha nem tehették volna ezt meg nappal is, de az udvaron történtek után... Sue jobbnak látta, ha nem mennek messzire a fiú házától. Pont ezért ment ő le a mardekár háza felé. S hogy miért pont éjszaka? Na igen, ez egy jó kérdés. Csupán azért, mert egész nap nem volt lehetőségük találkozni, s az után... nos látni akarta, hogy jól van e a fiú.*

Khm. - köszörülte meg a torkát, mert a kis affér miatt eléggé rekedtesnek tűnt a hangja, majd összeszedte magát s megpróbált teljes határozottságot tükrözni Davis felé. - Nos, ne haragudj, amiért neked mentem. - kezdte a lány. - Csak, tudod... Szóval... - kezdett bele a történetbe, de még maga sem tudta, hogy mit mondjon.

*Nézett a mardisra. Próbálta kiolvasni a tekintetéből, hogy mi is lenne a jobb megoldás, vagy is, hogy mit is mondjon. Ki találjon valami jó kis történetet? Hogy, mondjuk rosszul érezte magát és a gyengélkedőre indult? Vagy, egyik társa érezte magát rosszul és neki ment segítségért? Ne tán, most fejezte be a büntetőmunkáját és visszafelé tartott... na ez nem jó, mert a grifi tornya az ellenkező irányban volt. Vagy egyszerűen mondja el neki az igazat? Hogy egy mardekárossal akart találkozni. És most? Akkor majd megkérdezi, hogy miért nem nappal? És akkor mondja el neki az egészet? Hogy mi van a fiúval? Hogy félti és azért kelt útra éjnek évadján?
Nem, ez nem tartozik rá. Ez senkire nem tartozik. Akkor viszont semmilyen épkézláb dolgot nem tud mondani, amivel elkerülhetné a büntetést. Ha csak... ha csak... Nem, nem volt semmilyen ötlete. Semmi, amivel ki tudta volna vágni magát a szorult helyzetéből. De aztán, még is eszébe jutott valami, ha nem mondaná el a teljes igazságot? Neki is megmaradna a titka, Joshnak is és Davis is elégedett lehetne, s talán... talán még a büntetést is megúszná. Vagy csak szimplán oltsa el a pálcáját és fusson el? Végül is jó futó volt, s a Perry csemete, nem valószínű, hogy a retina égető fény után jól célozna a sötétben... Lehet ez a legjobb? Vajon??
Valószínűleg a srác egyre idegesebb lehetett, hisz Sue jó egy percig nem szólalt meg az előbb megkezdett mondatokon kívül. Aztán döntött, s hogy ne fokozza a dolgot ismét megszólalt.

Szóval, találkozóm volt valakivel, illetve van... és hozzá igyekeztem... Tisztába vagyok vele, hogy éjszaka nem lenne szabad a folyosón mászkálni, de nekem most kellett mennem. Most. - ez a mondat sajnos nagyon fennhéjázónak és erélyesnek sikeredett.
Nem ilyennek szánta, de már nem volt mit tenni. Megtörtént, kimondta. Sajnos túl sokáig járt az agya azon, hogy mit is mondjon... túl maga biztos lett.. túlontúl..*

Nem úgy értettem. - próbálta rendbe hozni a dolgot, de úgy tűnt, elvetette a sulykot... érdekes fény csillant a Perry sarj szemeiben.

*Itt befejezte a mondatot, s csak állt a másikkal szemben. Nézte, állta a másik tekintetét. Nem hátrált meg, nem nézett félre. Remélte, hogy ezzel rendbe hozhatja az előbb elrontottakat. Remélte, hogy nem súlyosbított a saját helyzetén... Remélte, hogy még is lakik egy kis emberség az ötödévesben... Remélte, remélte, remélte.*
Naplózva

Olivia Lestrange
Eltávozott karakter
*****


Draco Pöttömbogara,Terror Angyala ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 07. 17. - 14:21:48 »
0

// Martian //

Mozgolódás a hátam mögött és már tudom, a másik talpra kecmergett. Na nem mintha ez számomra ok lenne, hogy megálljak. Ó, nem nem nem. Sőt, csak még jobban megszaproázom a lépteim, nehogy utolérjen, na nem mintha tartanék tőle. Egyszerűen nincs senkire sem szükségem. De még mennyire nem. Ám a srác mégis jön, hallatszik, ahogy a folyosó visszaveri a lépteit. Teljesen elnyomja az én lábam által vert hangot.

Egy kéz a vállamon, és már ott is van a másik mellettem. Nem foglalkozom vele, mintha ott sem lenne mert így könnyebb, így jobb. Most lemegyek a klubhelységbe, kiosztom Mattet, megtépem Megan-t és jobb lesz a kedvem, könnyebben tudok aludni. Igen igen, igen…
Egy pillanat műve minden, szinte fel sem fogom, mi történik. Mintha a testem szivacsból vagy papírból lenne, mintha nem az enyém lenne, semmit sem tehetek vele. Az idegen ölbe kap én meg csak visítok és visítok és nem azért mert félek vagy mert elejt hanem mert váratlan az egész és fel sem fogtam mit művel.

Az artikulátlan üvöltésem maximum csak a másik tudja elcsitítani úgy, hogy befogja a kezével a számat, különben… különben az egész suli idesereglik. Na igen, igen.
Szalad velem a világ, elmosódik minden. Nem ájulok el, csak egyszerűen nem látom merre megyünk, mit csinálunk. Ám minden, ez is megszakad, s mikor talajt ér a lábam nem bírja el a súlyom. Összerogyok ott, ahol vagyok. Mindössze csak annyit teszek, hogy fázósan felhúzom a lábam a kezeimmel átölelem azt és szúrós szemmel nézem a másikat miközben mélyeket lélegezve próbálom legyűrni a fülemben dobogó vért és a vonatsebességgel zakatoló szívem.
Aztán később úgyis jön részemről a feketeleves, az ordíbálás a másikkal. Addig meg, mély levegő be és ki… be és ki… be és…
Naplózva


Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 07. 19. - 14:20:53 »
0

{ Sueeee *-* }

Mindösszesen egyetlen szó hangzott el a fenyegető mondatot követően, amely magába ölelt mindent, amit jelen helyzetben kellett. Ezt már csak az ötödéves Mardekáros jegesen kék szemeinek kontrasztja toldotta meg, valamint a folyosók egészén lapuló áldásos félhomály…ezt ugyan Susan megbontotta pálcájának hegyére varázsolt fényével, mégis, az egész hely, és helyzet igen nyomasztóvá válhatott számára. Legalábbis az összerezzenés erre engedett következtetni. Ez pedig a fiú malmára hajtotta a vizet, aki továbbra is csendesen, rezzenéstelen tekintettel meredt a még földön kucorgó rendbontó-, és szabályszegőre.

Hosszas pillanatok kellettek, mire a Griffendéles lány egyáltalán odáig eljutott, hogy fel kellene kelnie a nyirkos, és hűvös követről, melyekkel a folyosó padlózata volt kirakva. Talán ez idő alatt sikeresen összeszedett egy jó kis felfázást is, vagy valami mugli nyavalyát. De Davis-t ez nem igazán zavarta, nem volt indoka, és indíttatása sem arra, hogy segítsen az előtte heverészőnek. Elvégre, Őt lökték fel, nem pedig Ő a másikat. Midőn a lány feltápászkodott, látszott rajta, hogy sikerült megtalálnia önmagát, már nem az a riadt tekintet köszöntött vissza. Perry csendesen mérte végig az előtte álldogálót, kósza pillantást vetvén a pálcát tartó kézre is, mintegy felmérvén, a Griffes üdvöske vajon lesz-e olyan ostoba, hogy használja is azt. Abban a pillanatban vágta volna el az eleddig igencsak visszafogott diskurzust, és ösztökélte volna a fiút arra, hogy megcsillantsa azt, amiért a nyelvek suttogtak róla…azonban a varázstárgy a törzs mellett pihent, hegye pedig immáron a kövezet felé szúrt, nem pedig egyenesen a varjúszín talár mellkasára szőtt zöldszegélyes címer irányába. Ennek fényében a Davis kezében lévő, gondosan mívelt, matt szín fekete bodzapálca sem mozdult. Továbbra is a mutató, valamint középső ujj között időzött, laza tartásban. Igen, egy jól irányzott Capitulatus ige biztosan kiszakította volna az ujjak közül, azonban mire a lány mozdult volna, hogy megtegye…Davis nem folytatta a gondolatmenetet…nem szerette a „ha” kezdetű mondatokat…nem volt értelmük.

Percek óta tartó csend költözött vissza a folyosószakaszra, olyan nesztelenség, amely a nyugodalmas éjszaka hangulatát idézte. Sue számára természetesen ez cseppet sem lehetett az, elvégre egy Prefektus nyakon csípte, amint tilosban jár. A szótlanság két dologra engedett következtetni, tudta jól a fiú. Elsősorban, a Griffendéles hazudni fog, és azért van csendben, mert éppen egy történeten agyal, amely talán hihető, és eladható. A második, hogy az igazat szeretné mondani, de nem meri, mert azzal csak jobban bajba sodorhatja magát…esetleg mást is. Okkal kérdezhetné az ember, hogy Davis miből következtetett erre, a válasz pedig egyszerű, és a helyzetből fakad. Egy Griffendélest soha nem kísértene a sors, hogy a Mardekár házának környékén bóklásszon éjnek idején, hacsak arra igen nyomós oka van…egy másik fél. Az, hogy mi célból? Teljesen más lapra tartozott, és nem is érdekelte a fiút…csak az, ha kettőt, vagy többet is nyakon csíphet, miért érné be eggyel? Gondolatmenete közben lélekbemaró tekintettel figyelte a lányt, nem pislogott, nem szólalt meg…még csak meg sem mozdult. Egyesek ilyenkor már kiszaladtak a világból…Sue egyenlőre állta a sarat, és a tekintet súlyát…és érezvén, ez nem tarthat az örökkévalóságig, megszakította a csendet.

Apró torokköszörülés, árulkodó jel… a folytatás pedig önmagáért beszélt…újabb időhúzás jellegű mellébeszélés. A mogyoróbarna szempár egy pillanatra összefonódott a háborgó tengert idéző kékkel. Nem, Davis nem veszítette el a türelmét, de szemének villanásából érezni lehetetett, hogy ennyi várakoztatás után már csak az igazságot fogja elfogadni lehetséges válaszként…mert a hazugságot kiszűri. Amennyiben nem most, úgy később, annak pedig nagyobb súlya lesz, tekintve, soha nem szerette, ha megvezetik. A némaság pillanatait megszakítva érkezett a válasz, melynek regéje közben a Prefektus egyenesen a lány szemébe nézett, figyelvén minden apróságra. A szem…mindig elárulta, ha valaki hazudik.

Hallgatta, ahogyan a szavak egyre bújnak elő, és formálódnak mondatokká…úgy festett, Sue a valóságot tárta a fiú elé, remélvén, ezzel enyhítést érdemel egetverő baklövésére. A forma azonban, elmosta a tartalmat…fenkölt, szinte rendre utasító. Éppen csak annyi hiányzott, hogy szemrehányást tegyen a Mardekárosnak, amiért kérdőre merte vonni feladatából fakadóan. Perry szemei összeszűkültek a hallottakon, elvégre, nem számított arra, hogy dorgáló hangnemet fognak megütni vele…cseppet sem tetszett neki. Sue észrevehette, mert rögtön a mesét követően megpróbálta menteni a menthetetlent. Ami azonban megtörtént, az megtörtént…nem másítható meg, sehogyan, semmilyen eszközzel. A jégszín szemek hűvös villanása előre engedte következtetni a meggypiros ajkakat elhagyó szavakat.
- Örömömre szolgál, hogy nem várod el, bocsánatot kérjek tőled, amiért késleltetem a találkozót!
A hang sejtelmes volt, egy csipetnyi gúnnyal fűszerezve a lejtést…jelezvén, hiába a bocsánatkérés, az megkésett. Pár pillanatnyi hatásszünet következett, melyet követően a fiatal Prefektus jobbra kilépvén mutatott szabad baljával a folyosó eleddig mögötte húzódó szakaszára.
- Azt javaslom, induljunk máris! Így is túlontúl hosszasan várakoztattuk az illetőt!
A kékellő íriszek mélyen a lány barna szemeibe fúródtak. A jobb lassan emelkedve állapodott meg egy ponton, az ujjak szorítottak a varázstárgyon, melynek hegye a lány torka felé szegődött.
- Lumos!
A szó kiejtését követően a pálca végén fény gyúlt…ezzel egy időben a fiú leszegte pillantását a lány pálcájára, majd újra visszaemelte annak szemébe. Jelzés, arra már semmi szükség. Nem volt ínyére, hogy a Griffendéles pálcát szorongat, noha tudatában volt annak, sokat nem ér vele…várt…várta, hogy meginduljanak…
Naplózva


Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 07. 19. - 16:21:06 »
0

:::Davis::: *-*


*Szemeit továbbra is Davis íriszeibe fúrta, s állta annak mindent elmondó tekintetét. Valószínűleg kevés emberrel találkozott a fiú, aki hasonló képen cselekedett, mert mintha apró meglepődést vélt látni annak tekintetében. Persze, ez nem tartott tovább pár másodpercnél, de még is ott csillogott...

Aztán megszólalt, s szavakká formálta gondolatait.
Az általa ejtett szavak, melyek igen csak kioktatóra és erélyesre sikeredtek, láthatólag  felbosszantották a mardekárost. Ha nem teszi, illetve, ha nem így teszi a dolgot, akkor talán megúszta volna. Talán. De látszott a zöldszegélyesen, hogy erre a lánynak már nincs esélye. Furcsa fény villant a fiú szemében, ami nem sok jóról árulkodott. Sue hiába próbált javítani a dolgon. Amit mondott, az sajnos hangos volt, és igen is jól eljutott a másik fülébe, tudatában. Nem volt mit tenni. Ezt igen csak elrontotta. De, talán még... talán még jól kijöhet ebből az egészből, ha jól csinálja.
Tudta, hogy a jelvényes most már minden mozzanatát és mondatát árgus szemekkel fogja figyelni, tehát semmi értelme hősködnie, átkozással próbálkoznia, és hazudnia. Azzal semmi jót nem érne el. Sőt, magára vonná Perry haragját, ami felért egy Malfoyéval. Talán még azt is meg merné kockáztatni, hogy rosszabb...

Aztán a prefektus szóra nyitotta a száját, s amit mondott kissé meglepte a grifis lánykát. Nem emlékezett, hogy mondott olyat, amiből erre következett a srác... De valószínű a második mondatának hangsúlya vitte arra, hogy ezt megjegyezze. Mindegy, Sue nem reagált semmit. Még az  arcizma sem rezzent. Megpróbált teljesen nyugodt és határozott maradni. Egyelőre nem is volt nehéz. Egészen addig, amíg el nem hangzott a következő mondat.
~ Hogy mi? Velem jön? Mit akar ez gardedámkodni felettem... ~ futott át a gondolat a lány agyán, aztán a következő meglepetés érte. Nem mintha ez nem lett volna elég. Ez kis is ült egy picit az arcára, de Davis mondatát követő tette még az apró meglepetést is eltörölték Sue arcáról.
A fiú lélektükreit az övébe fúrta, majd a pálcát tartó kéz emelkedni kezdett, s úgy állapodott meg, hogy annak hegye a lány torkára mutatott.

Egy pillanatra meg fagyott ereiben a vér. Tudta, hogy nem fog átkot szórni rá a másik, hiszen az előbb mondta, hogy induljanak. Tehát nagy valószínűséggel nyakon akarja csípni a másik tilosban járót is. Vagy is ő nem kaphat átkot. Ezért nem is kell megijednie... nagyon.
Csak a szemeiből olvashatta ki a vele szemben álló, hogy azért nem a nyugalom megtestesítője, de azért annyira nem látszott rajta az ijedség. Tisztában volt vele, hogy nem átkozhatja meg... most még biztosan nem. És tessék. Nem is tette. A fiú szájából egy Lumos hangzott el. Ezzel természetesen elvakítva „áldozatát”.
Sue pár pillanatig csukott szemmel állt a mardekárossal szemben, s várta, hogy amaz elvegye a pálcát a nyakától. Ez valószínűleg megtörtént, mert a csukott szemhéjakon keresztül is érezhetően csökkent a fény ereje. Kinyitotta pilláit, és ismét Davis szemébe nézett. Látta, hogy a fiú az Ő pálcájára tekint, majd ismét a szemébe néz. Értette a célzást. Perry nem akarta, hogy a kezében pálca legyen.
~ Persze, még mit nem. Nem fogok itt pálca nélkül szambázni a folyosón egy mardekárossal.~ természetesen gondolatait megtartotta magának. Pálcája végéről eltüntette a fénygömböt, majd visszasüllyesztette talárjába. De most annak ujjába kapott helyet az említett varázseszköz. Azért nem teszi olyan messze... ki tudja mi vár még rá a mai estén.*

Hogy mi? - teszi fel az értetlen kérdést. - Izé... szóval, öhm... Mi lenne, ha eltekintenél attól, hogy engem elkísérj. Gondolom, neked is van még elég dolgod... Én szépen visszasétálok a klubhelyiségünkbe, és ott is maradok, te mehetsz a dolgodra, és mindenkinek jó lesz. - toldotta meg a lány az előbbieket.

*Korábbi kirohanásából tanulva, ezt teljes alázattal, és kedvesen, sőt egy csipetnyit viccesen tárta a fiú elé. Nem akarta most már tényleg tovább fokozni a haragot, ami a hülyesége miatt a srácban gyúlt. És nagyon szerette volna elkerülni, hogy Davis elkísérje Joshhoz, és még őt is bajba sodorja. Elég volt a srácnak az, ami nemrég történt. Nem kívánta, hogy büntetőmunkát kapjon. És azt is kinézte a srácból, hogy ha megjelenik háztársa mellett a találkozó helyszínén, még valami olyat tesz, amit ő sem szeretne. Esetlegesen megtámad egy prefektust... vagy hasonlók. Josh tudott néha hirtelen is lenni... Féltette magát, és a srácot is.*

Csak mondd meg, hogy mi a büntetésem azért, mert itt „találkoztunk”, s aztán nem is látsz többet. - próbálta még finomítani egy kicsit a dolgot.

*Szemeit Davisre emelte, továbbra is állta a fagyos, gyilkos pillantásokat, s nagyon várta, hogy mit is reagál a fiú az ő felvetésére.
Nagyon tartott attól, hogy ez a húzása nem fog bejönni, s a Perry gyerek nem tesz le ama tervéről, hogy el ne kísérje őt a találkozója helyszínére, s büntetés alá ne vonja még saját háztársát is...
Kinézte belőle... sajnos kinézte. Ha pedig így lesz, akkor kezdhet a következő lépésén agyalni...*
Naplózva

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 07. 21. - 13:54:01 »
0

{ SueSueSueeeee *-* }


Noha a fiú előtt álldogáló, a Süveg által annakidején Griffendél soraiba osztott leányzó próbálta azt a látszatot kelteni, hogy nem aggódik, azért Davis szavai hallatán bizony kiült egy pillanatra az arcára a meglepettség. A mogyoróbarna íriszekben egyfajta félelemmel itatott nem értés csillant meg. Nem az, amit az ember akkor érez, amikor róla van szó. Nem, közelről sem…ez…egyértelművé tette, hogy a tilosban járó bizony olyan emberhez készült, aki igen különleges helyet foglal el a szívében. Az, hogy egy nagyon jó barát lenne? Kizárta a kései óra…hiszen az ember a barátjával bármikor találkozhat, bármilyen körülmények között. Azonban a pár egészen más téma. Az egész világra boruló éjszaka leplének hívogató varázsa megfűszerezi az életet, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor nincsenek minden egyes centiméteren kíváncsiskodó szemek, és a turbékoló gerlék azt tehetik, amit szeretnének. Párbaj, esetlegesen más csínytevés szintén kizárva, hiszen akkor nem féltené a másikat...a szemek mindig elárulták az embert, és nem volt ez másképpen most sem. Ellenben ott volt egy apró tényező, amely talán hátráltatta ezt az amúgy hibátlan gondolatmenetet. Egy Griffendéles és egy Mardekáros? Más nem lehetett, hiszen, ki lenne olyan ostoba, hogy lejön a Zöldszegély címeresek felségterületére az éjszaka folyamán? Hugrabugos? Hollóhátas? Igen kevés diák adódott a két házból, akik ezt meg merték volna lépni éjnek idején…Perry egyetlen kezén össze tudta volna számolni ezen alanyok számát. Csekély volt az esély, hogy ne saját háza béli várja a lányt.

Igen gyors gondolatmenet volt ez Davis részéről, de nem igazán látott más eshetőséget…talán…a barát akkor jöhetett szóba, ha valami igazán rendkívüli történt, amelynek közlése nem tűrt halasztást. Az igazat megvallva csupán azért vezette le magában a dolgot, tudja, mire is kell készülnie, amikor meglátják a másikat.

Scott kisasszony továbbra sem mozdult, és mintha újfent elakadtak volna a szavai. Noha nem látszott arcán a rémület jele, mikor a Prefektus megemelte pálcáját, azért a szemek ebben a helyzetben is árulkodtak…ott volt a félsz, nehogy annak legendás egészéből átkok zúduljanak. Végtére is érthető volt a másik szemszögéből, elvégre Davis nem tartozott azon emberek közé, akik szó nélkül tűrnek egyes dogokat. Tény, az iskolában kerengő mondák túlzottak voltak, mind…nem abból a fából faragták, hogy minden apróságot pálcával toroljon meg…bár az is igaz, hogy az igen drága anyagból varrt talárjának összemocskolása nem tartozott az apróságok közé.

A varázspálcájának hegyén felvillanó erőteljes csóvát követően ugyanazzal a hűvös tekintettel méregette a lányt, várván annak indulására. Az természetesen lehunyt szemekkel álldogált, várván, hogy a fiú elhúzza előle az éjszakát megtörő fényárt. Igen, a Perry család egyetlen sarja sejtette, hogy ezzel elvetette a sulykot, és csak fokozta a lány háza iránti gyűlöletét, de ez különösebben nem izgatta fel. Már elsőéves kora óta magasról tett az efféle gyermekviszályokra. Pár pillanatnyi várakozást követően elhúzta a pálcát, leengedvén azt hasfala elé, azonban továbbra is tartva azt a pozitúrát, melybe helyezkedett. A Griffendéles lány, amint szemei kitisztultak az átkos hófehér foltoktól, és pillái újfent hozzászoktak a félhomályhoz szólalt meg. Kérdése, és annak hangsúlya szintúgy tükrözte meglepettségét, mint szemei. Nem volt elég az, amit tett, és amibe keveredett, még valamiféle gyenge szabadkozással is előrukkolt, amely már önmagában is nevetséges volt. Csoda, hogy egyáltalán fel merte vázolni arcpír nélkül. Perry csendesen álldogált, továbbra is a folyosóra bökve karjával, várva az indulást. Persze az üres, és értelmetlen locsogásból nem volt elég, a lány csak folytatta, próbálta magát kivágni a szabályok alól.

Azok betartása nem volt éppen kötelezőnek tekintendő, abban az esetben, ha az a fiúra magára vonatkozott. Most azonban Ő volt a betartató fél, így másképpen szemlélte a dolgokat. Ahogyan a lány elhallgatott, és a szemébe nézett, halovány mosoly jelent meg az ajkain…de csak a másodperc egy apró töredékére.
- Legyen!
Ejtette ki az egyetlen szót, mintha megváltást hozna az Oroszlán szegélyes címert viselő életébe, teljességgel elfordulván a büntetéstől. Felegyenesedett, majd pálcáját maga mellé eresztvén szólalt meg újfent. Jelen helyzetben sokkal hamarabb tudott volna átkot szórni a lányra, mint amaz előhúzta volna saját varázspálcáját…elvégre Davis-nek csak emelni kellett rajta egyet.
- A büntetésed!
Ízlelte meg a szót magát, bársonyos hangon ejtve, amellyel jelezni kívánta, ő a végletekig nyugodt maradt ebben a helyzetben. Egy pillanatra a kezében lévő varázstárgyra tekintett, talán ismét mosoly fűszerezte az ajkait, de oly halovány, mint a Hold fénye borult éjszakákon. Újfent a lány szemeibe fúrta jeges tekintetét, és abban a pillanatban mállott szét a komor maszk az ábrázatán.
- Legyen vezeklésed bűnödért, hogy elkísérsz ahhoz, kihez indultál szabályokat megszegvén, az éjszaka kellős közepén!
Vissza a valóságba…az egyetlen szó, amely a megváltást jelentette, és amely talán megnyugvást hozott a lány lelkének, egy pillanat alatt foszlott szerte…a mondatok utat martak maguknak az ismét zakatoló szív felé…
Naplózva


Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 08. 08. - 20:55:14 »
0

..::Daaaaviiiiiiiiissssss *-* ::..

*A fiú végre elvette a pálcát az arca elől, s így a lány kinyithatta a szemét, amely lassan kezdett ismét hozzászokni a sötétséghez. S ő csak ez után ejtett szót. Láthatólag a mardekáros meglepődött a lány szavain, s nem várt ilyen arcátlanságot, hogy valaki esetleg megmondja neki, hogy mit is tegyen. Furcsa fény csillant a fiú szemében, s végig mérte a lányt. A pálcája szerencsére derék magasságban helyezkedett el, persze Suenak még így sem lett volna sok esélye arra, hogy ő átkozzon előbb, tehát eme elgondolását gyorsan el is vetette. Meg nem akarta megkockáztatni, azt a büntetést, amit azért kapna, mert megtámadott egy prefektust... aki ráadásul mardekéros is. Több oldalról is védve volt a Perry fiú.
Aztán meglepő fordulta állt be a páros helyzetében. Davis olyat mondott, ami egy pillanatra még a légvételt is elfeledtette a grifis lánnyal.

~Legyen.~ visszhangzott a szó a fülében. S fel sem fogta igazán, hogy mi is hagyta el a zöldszegélyes száját, mikor tovább folytatta....
~ Na igen, a büntetésem... vajon mennyire lesz kegyetlen? Vajon tényleg olyan, mint amilyennek állítják azok ,akik már találkoztak vele? Vagy csupán egy pletyka? Egy ügyes fal, amit maga köré húzott, hogy rettegésben tartsa az alsóbb éveseket, és más házak tagjait?~
Ez futott végig a fejében, amíg a fiú kiejtette és ízlelgette a szavakat. Oly módon, mintha a legjobb lángnyelv whiskeyhez jutott volna. Mintha csak a mennyei nedű került volna ajkai közé , úgy forgatta, kóstolgatta, ízlelgette eme édes szót, hogy Büntetés... Büntetésed...
Sue továbbra is állta a gyilkos és kissé érdekes, már-már a szó érzése által keltett élvezetet tükröző pillantásokat. S várta, hogy végül mi is lészen az, mit rá ró, Mardekár Malazár házának büszke prefektusa.

S ekkor, mintegy hideg zuhanyként érte a fiú szavai. Hogy eszébe nem volt elállni ama elgondolásától, hogy a lányt elkíséri a találkozójára, s azt az illetőt is nyakon csípi, akivel az éjszakai kóborló randevúzott volna.
Sueban összeomlott valami, s ez természeteresen kifelé is látszott, de sokkal tompítottabban, mint ahogy a lány átélte. A remény, hogy ő is megússza, és Josh is egy másodperc alatt szállt el. S a tudat, hogy Davissel kell megtennie a hátralévő utat, ahol is Josh várja – egyedül - , s ő Davissel érkezik... Óriási vihart kavart a lelkében. Megijedt. Nem, nem magát féltette, hiszen ezen már rég túl volt, meg egyébként is nem olyan típusú ember volt. Josht féltette, hogy a srác nehogy valami hülyeséget tegyen.

A zavar látszódott a lány szemében, de tekintetét akkor sem szakította el a vele szemben állójétól. Lássa, lássa csak nyugodtan, hogy mi is zajlik odabent. A nyugalmat, aztán a felkavarodást, az apró aggodalmat, cseppnyi félelmet, majd az ismét, lassan reá szálló higgadtságot. Mert pár pillanat alatt, ezek végig futottak a lányon, de a végén a nyugalom maradt, hiszen idegesen, forró fejjel nem lehetett gondolkozni. Neki pedig gyorsan ki kellett találnia, hogy hogyan is értesítse a fiút, az érkezésükről.*

- Rendben. - mondta végül. - Akkor induljunk.

* Tervei első lépése ként szerepelt, hogy hosszabb úton indul el, hátha Josh megunja a várakozást és visszatér a klubhelyiségbe. Bár erre kicsiny volt az esély, mert ismerte a barátját és tudta, hogy bármeddig képes rá várni, de azért egy próbát megért. Természeteresen azzal is tisztában volt, hogy a prefektus nem hülye, és ismeri az összes utat, ami a mardekár klubhelyiségéhez vezet, de meg kellett próbálnia... valamit meg kellett próbálnia. Ezzel magának is időt adott, hiszen így lehetősége nyílt arra, hogy esetleg eszébe ötöljön valami, ami kivághatja őket a szorult helyzetből... Ez egyelőre még váratott magára.
Mondatai nyomatéka ként pedig megindult a folyosó sötétje felé, s várta, hogy a fiú legalább valami jóra is használja pálcáját és esetleg világítsa meg az utat. Ha ez nem történik meg, akkor megszólal.*

Megtennéd, hogy világítasz? Sötétben még nem látok jól. - mondta, vigyázva, hogy a hangsúlya ne legyen sértő, fennhéjázó, vagy egyéb... olyan, amivel fokozza a fiú ingerültségét.

*Remélte sikerül egészben elérnie a végcélt, s megúsznia a kalandot, de ha nem, akkor sem fogja olcsón adni az örömét a kígyófejűek tagjának, hogy csak úgy leátkozza. Igaz, hogy csak negyedéves, de elég jól begyakorolt már néhány védő búbájt, nem beszélve pár közepes erősségű átokról sem. S nem utolsó sorban hatodéves párjáról, aki a labirintus végén várja... Remélte a lány, hogy nem a Minotaurus lesz, akinek a kezébe fut... Értvén ez alatt, hogy nem csinál komolyabb galibát szívének egyetlen mardekárosa.*
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 ... 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 09. - 05:37:05
Az oldal 1.341 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.