Chris és Jules

Nagy nehézségekbe került, mire találtam egy olyan pontot a szilánkok között, ahol a padló tiszta volt, és nem volt rajta se vér, se üvegszilánk, s fel tudtam tápászkodni. Nagy lendülettel indultam el a felmosóért, miközben a vérrel borított csuklómat próbáltam lefogni, hogy az előtörő piros folyadékot elfojtsam, s ne legyen olyan minden, de mivel láttam, hogy ez a próbálkozásom értelmetlen, feladtam, s inkább a bennem maradt szilánkokat kezdtem el szedegetni az egyéb helyeken keletkezett sebekből. Néha-néha felszisszentem a fájdalomtól, de egyszer csak egy lökést éreztem magamon, majd egy átkaroló kezet, és ismét zuhantam a föld felé. Hang nélkül estem a földre együtt az engem ledöntő testtel, és meglepődve vettem észre, hogy aki alám került az nem más, mint Chris. Teljes meglepődöttséggel bámultam rá, hatalmasakat pislogva, hogy mi történt. Austinból ítélve, Christian is rajta eshetett át, mert a macskám most már egyfolytában fájdalmas nyávogást hallatott, miközben fájó bordáit nyalogatta. A cicáról pillantásom ismét az alattam fekvő srácra tévedt, aki jól voltomat firtatta.  Amikor Christian megkérdezte tőlem, hogy egyben vagyok-e éreztem valami furcsaságot a hangjában, mintha valamit titkolna, vagy mintha valami történt volna, de ezzel nem akartam többet foglalkozni, hiszen bőven elég volt nekem az előbbi féltékenységből adódó esés.
- Egyben vagyok, azt hiszem, leszámítva a bennem lévő üvegszilánkokat, meg a csuklómat.- válaszoltam megilletődötten, s csak most vettem észre hogy szép kis piros folt keletkezett Chris mellkasán valószínűleg az én véremtől, mivel ő egyenesen háttal feküdt a szilánkokban, s nem hason. Még egy kicsit remegtem a két elvágódást követően, de azért annyira jól voltam, hogy válaszolni tudtam a srác következő kérdésére.
- Hát ki akartam vinni az üdítőt, de keresztülestem Austinon, és amint látod ez lett a végeredménye az esésnek.- mutattam fel a csuklómat, és a kezemet, ami tele volt még üvegdarabkákkal. Semmi szükség nem volt arra, hogy tudja, hogy egy kis idő kellett arra is, hogy lenyugodjak, de erre lehet, hogy rájött ő maga is. Lassan lemásztam róla, enyhén elpirulva a felvett póztól s felálltam. Ekkor vettem észre, hogy időközben Jules is megjelent becsavarva egy törölközőbe, majd azt mondja, hogy felmegy átöltözni, s már ott sincs.
- Na, megyek, hozok elsősegély felszerelést, meg felmosót.- jelentettem ki még gyorsan hadarva- Gondolom, a te hátadban sincs kevesebb szilánk, mint az én első felemben.- néztem végig magamon, hiszen a legelső hasas az üvegben nem éppen kellemes élmény volt. Villámgyorsan előkapartam minden szükséges dolgot, s visszasiettem Chrishez. Legelőször a földről akartam eltűntetni az éles tárgyakat, nehogy más is balesetet szenvedjen az én ügyetlenségemből, így tettem három ugrást nyuszi ugrásban, s úgy szedegettem össze a darababokat, és dobtam ki a szemetesbe, majd Chrishez mentem segíteni neki a háta fertőtlenítésében. A föld még így is csupa vér volt, de mivel még az én kezem is tiszta olyan volt, fölöslegesnek tartottam, hogy addig feltöröljük, amíg mindenkit be nem kötöztünk.
Ezek után Jue is visszatért, s megkérdezte, hogy mit segíthet.
- Hát, ha nem undorodsz a vértől, segítesz felmosni a padlót?- kérdeztem, s talán egy kissé illetlen is voltam, hogy ilyet kérdeztem egy vendégtől, de reménykedtem benne, hogy nem veszi sértésnek, hogy rábíztam ezt a feladatot.

Nincs sok időm válaszolni Sabrinának, aki felkér az üvegszilánkok és vér feltakarítására, épp hogy csak bólinthatok bátorító mosollyal az arcomon, ugyanis Chris úgy tűnik nem nagyon izgatja magát a pillanatnyi elmezavar miatt, ami a kertben tört ránk, és kiparancsol mindkettőnket újfent a kertbe.
- De ha a vér a padlóra szárad, úgy fog kinézni a lakás, mint valami nyilvános kivégzés színtere... - habogom, de a fiú semmit sem törődik az ellenállásommal, és gyengéden, de határozottan taszigál kifelé, én pedig engedelmesen botladozom. Sabrina csuklójára piros, egyre sötétedő szalagot festett a vére, és Chris pólóján is terjedelmes folt éktelenkedik, ráadásul a mellkasán.
- Jesszusom, mi történt ott benn? Nektek ugrott a tálca? - kérdezem kényszeredetten vigyorogva. Hirtelen egy képsor játszódik le előttem: Sabrina fog egy kést, és elindul kifelé,a tálca alá rejtve az eszközt, mikor meglát minket kinn, döbbenten elejti a tálcát, hadonászni kezd a késsel, megvágja magát, és hanyatt esik, megjelenik Chris, szintén elvágódik, a kés pedig a szívébe mar, és... Oké. Gondolatban fejbevágom magam, amiért ilyen baromságok járnak a fejemben. Megvan, hogy mit fogok csinálni: semmit. Tartom a két lépés távolságot a sráctól, és továbbra is Sabrinával fogok elsősorban törődni, elvégre ő a barátnőm, vagy mi... De az elmélet máris megdőlni látszik.
A következő pillanatban a kerti székben fekszem, Chris megjátszott komolysággal kéri fel barátnőjét az asszisztensi feladat ellátására, aki készségesen és úgy tűnik vidáman a helyzettől és előadástól, bábáskodik. Még fel sem fogom, mi van, mikor Chris megragadja a lábfejem.
- Hé! - kiálltok fel döbbenten. - Frankeinstein, mégis mit akar tő... AU!
Sikkantok, ugyanis Chris sikeresen letépi a jó minőségű ragtapaszt a lábamról, ami nem is annyira fáj, inkább csikiz. Így viszont kiderül, hogy tényleg lehet még valami a talpamban, mert belenyilall a fájdalom. Megragadom a műanyag ágy oldalát, mert tudom, hogy az ilyesfajta műtétek általában gyorsak, de nem fájdalommentesek. Ki tudja, milyen gigantikus de láthatatlan szilánk fészkelte be magát a húsomba...
- Őhm, lehet, hogy előbb az életveszélyesebb sérüléseket kellene ellátni, nem? - hadarom, hogy eltereljem a figyelmem. Chris úgy vizslatja a lábam, mintha azon tanakodna, milyen szögből fűrészelje le. Sabrina is érdeklődve odaáll. Életre kelt a lábamban a szilánk, vagy mi olyan érdekes? - Úgy értem, Sabrina kézfejét kis híjján lemetszette egy szép darab üveg, meg hát ahogy látom, a hasa sem sértetlen, lehet, hogy belső sérülései vannak, doki. És abban sem vagyok biztos, hogy a szép nagy folt rajtad azt jelezné, hogy nem haladsz jó úton a kritikus vérveszteség felé, meg a hátad is meg lett marcangolva, úgyhogy én amondó vagyok, hogy hagyjuk a lábam, megmaradok, és inkább takarítanék, ha leheeeeeeeeet! Ijjjjujj...
Chris kirántotta a szilánkot a lábamból, elvetemülten diadalittas arccal. Hátravetem magam a széken, és az hirtelen összecsuklik alattam, kicsit a fejem is beverem. Teljesen kiegyenesedve terülök el.
- Au... - nyögöm ki halkan, aztán nevetni kezdek, és feltápászkodom.
- Most már bekötözhetem, doktor úr? Rendben ment a műtét, vagy elbúcsúzhatok a lábamtól? - fordultam barátnőmhöz, a fejemet fogva és még mindig nevetve. Felállok, és előzékenyen mutatok a vízszintes székre. - Tessék helyet foglalni, szerintem ön a következő, Miss Wilder.
Ez a kis baleset úgy tűnik, visszazökkentett engem a való világba, és talán fátylat boríthatunk az elmúlt fél óra őrültségeire...

Chris és Jules

A vérfürdő után jól esett egy kicsit süttetni magamat a napon. Kényelmesen elhelyezkedtem a fűben, s két kezemen támaszkodva ültem, s megjátszott félelemmel hallgattam Christ. Elképesztő, hogy milyen hülyeségeket bír csinálni, de imádom.
- Hát valahogy nem érzem úgy, hogy az életemet rá merem bízni egy ilyen pszichopatára.- jelentem ki, és egy kicsivel arrébb csúszok, hogy ne tudjon elkapni, ha lenne ilyen szándéka.- Egyébként is mit csináltál Chrissel? Ő sosem tenne ilyet velünk.- mondom kétségbeesetten, majd elnevettem magam.
Chris orvosi tanácsai hatására a jó kedvem megmaradt, és mosolyogva hallgattam, ahogyan mesélte az őrült kamikaze poharak merényletét ellenünk, szövetkezve a macskámmal, aki most hirtelen megjelent Jules lábánál, majd odajött hozzám. Felkaptam az ölembe és elkezdtem simogatni.
Jules felkiáltására viszont elég furán néztem. Mit akar a vérrel? Nem már, hogy ő is kezdi ezt a „megiszom a véreteket kenyérrel és hagymával” dolgot. Épp elég Chris is őrültnek nem kell még egy. Akkor ki maradna itt normális emberként?
Nem mintha a saját barátomat nem tartanám normálisnak, de most jelen pillanatban nem úgy viselkedett, mint egy teljesen ép elméjű ember, de ez el van nézve neki.
- Mit szeretnél a vérrel?- kérdeztem, amikor feltette azt a kérdést, hogy miért nézünk így rá. Aztán eszembe jutott, hogy mit is akar- Jaj Jue hagyjad, majd később megcsináljuk.- mondtam, s elégedetten vettem tudomásul, hogy Jules visszafeküdt a hátára. Nem szerettem volna, ha ő takarít fel utánunk, főleg, hogy én vagyok a legfőbb bűnös, mert ha én nem ejtettem volna el a poharakat, akkor nem történt volna meg mindez. Ezért is kéne nekem összetakarítanom a vért.
Ekkor észrevettem, hogy Jules épp Austinra próbál lefeküdni, akaratlanul is, mivel a macskám közben odasurrant, hogy letelepedjen a lány helyére.
- Jue, vigyázz ott van Austin!- kiáltottam, de már késő volt, mert a cica hangos nyávogás kíséretében elsomfordált- Ne aggódj maximum egy óra és elfelejti az egészet.- mondtam háztársamnak, aki azon aggódott, hogy Austin egy életre megutálta a társaságunkat.
- Mi van túl sok energiád van?- kérdeztem nevetve, mivel Jules felpattant, hogy megszabadítsa a konyhát a piros foltoktól. Ám úgy tűnt semmi sem hatja meg, s bicegve indult befelé.
- Miért nem hagyta magát lebeszélni, hiszen úgy is összetakarítottunk volna, nem?- fordultam Chris felé, vigyázva a sérüléseimre.