Gyengélkedő

Különös? egy emberre vajon miért jön rá a tulajdonképpeni szóf*sás? Érdekes kérdés, talán emberfüggő, talán egyáltalán nincs is rá válasz. Bár erre a pszichológusok azt mondanák, feltűnési viszketegség, esetleg kisebbségi komplexus, vagy egyszerűen csak zavarban van.
Lássuk csak, Will-ről ezelőtt még soha se hallott, nem úgy, mint például Draco Malfoy-ról. Ő csak azért majrézik-lármázik mindig, hogy észrevegyék, esetleg felnézzenek rá, vagy féljenek tőle. Ez ?A? feltűnési viszketegség? ergo Will-nek nem ez a problémája.
Kisebbségi komplexus? Van pár örök vesztes, mint például Adam James. Az ilyeneket a CSCS rendszeresen félholtra püföli akár a Nagyeterem közepén is, nem igazán zavartatják magukat, miközben a többi diák fogadásokat köt, hogy vajon mennyi időbe telik, míg elvállalják a csajok bakancsainak pucolását arra a hónapra. Will-en a bokáját leszámítva eddig nem látott semmiféle külsérelmi nyomot, meg egyébként se látta még felmosórongyként funkcionálni az ebédlőasztalon, vagy fűnyíróként a kviddics-pályán.
Így mindezek alapján valószínűleg zavarban van. Na de vajon miért? Miyuu nem tett semmi olyat, melyből ez következne? Sose fogja megérteni az embereket, ebben már biztos volt.
-   Azért vagyok feszült, mert szokatlannak tartom a közvetlenségedet.
Na, ha eddig nem volt zavarban a srác, most biztosan abban lesz. Ám most már mindegy? miért ne lehetne őszinte? Végül is, persze, mondhatott volna bármi mást is, de 1. sose hazudott jól, 2. túl komplikált lett volna megfogalmazni. Persze, azért benne volt a félsz, hátha ezzel megbántotta a másikat, aki mindezidáig annyira igyekezett vele kedves lenni, így fejében lázasan kattogtak a fogaskerekek, hogyan enyhítsen kissé talán nyersre sikeredett válaszán.   
-   Izé, persze ez nem gond, csak nem igazán szoktam hozzá, hogy ilyen? izé? kawaii-k legyenek velem. ? ejtett meg egy zavart, kissé talán határozatlan mosolyt a fiú felé.
Sajnos nemigen talált megfelelő szót Will-re. Annyira olyan? olyan volt, amire  régi osztálytársai lábaikat ?X?-be rendezve, könnyes szemekkel visítottak volna, akár az anime-rajongók táborának fangirl-jei. Az ?édes? túl elcsépelt szó lett volna arra a jelenségre, melyet ez a srác jelképezett Miyuu szemében. Szokatlanul kedves, igen?
-   Hihi, te valóban erre vagy kíváncsi? ? kuncogott a kedvenc ételére vonatkozó kérdésen ?Talán szakácsnak készülsz? Inkább mesélj te, hogy kerültél ide, ebbe a suliba? Neked is varázslók a szüleid?

*Will egy félmosolyt megenged magának a közvetlenségének emlegetésénél.*

~Most gondoljuk végig mit mondjunk, szerintem, ha ki akadok ezen az nem jó. Védekezünk támadással.~

*Vesz egy mély lélegzetet will.*

Sajnálom, ha közvetlenségem zavart keltett benned. Csak tudod nem vagyok valami jó a lányokkal való beszélgetésben, erre már szerintem rájöttél. Különösen ha ilyen angyali a nézésük.

*Néz félve a lány szemébe.*

Van kedved játszani?

*Megáll az egyik pad előtt, és érdeklődve tekint a lányra, várva a kérdésére a választ.*

Elmondom a szabályokat, hogy ezek alapján dönthess. Na szóval te kérdezel valamit arra én válaszolok, és aztán te is válaszolsz ugyanarra a kérdésre, így nem kerül egyikőnk sem kellemetlen szituban, mert csak azt kérdezi, amire ő is megadná a választ.

Szóval van kedved?

*Néz ismét a lányra érdeklődve.*

A te kérdésed, hogy kik voltak a szüleim? Erre a válaszom, igen édesanyám varázsló volt. Apám pedig egy sportoló, minden varázshatalom nélkül.
És hogy hogyan kerültem ide? Hát Vonattal mint te is, meg kaptam leveleket, mint gondolom te is. Semmi különös nincs az életemben, egy egyszerű félvér varázsló fiú vagyok. Mardekáros mint láthatod a taláromból.
Akkor én is ezeket kérdezném tőled. De persze csak ha benne vagy a játékban?

*Továbbra is a lány arcát nézi, és egy kedves, bátorító mosolyt villant a hölgyre.*

~ Gwennie ~

Hát az öcskös némileg alulmúlja eddigi negatív rekordjait, ugyanis amikor felérnek a gyengélkedőben, egy szál boxeralsóban csücsül az ágy szélén. És láthatóan szédül, nincs a topon, így nem kell tőle féltenie Gwent a fiúnak. Persze, biztosan megint lázas. Elhalóan köszön rájuk, mint akinek már csak az utolsó kenetet kellene felvennie.
- Sziasztok! Höh, valaki segítene? Mindegy melyikőtök, csak a vécéig támogassatok ki, légyszi, mert ha önállóan küzdöttem magam lábra, folyton elfordult a szoba és én visszadőltem az ágyra. SOS!
Ezzel elterül, mint az alföld. Chris bocsánatkérő fintort küld a lány felé, elengedi a karját, azután felkarolja a tesót. Gwen talán segít, mert egyedül bajosan tudná elvonszolni a fürdőszobáig, aztán a klotyó előtt majd magára hagyja, ott már elboldogul egyedül is. Erről jut eszébe bemutatni a csajt:
- Gwen, ő itt Rico. Rico, a lány Gwen. Te, iker, nem ajánlottak fel neked véletlenül ágytálat, hogy ne kelljen a vécéig caplatnod ilyen vacak állapotban?
Hoppá, Rico szeme gyanúsan felcsillan a lány neve hallatán, rögtön jobban tartja magát. Lassacskán izmosodik a gyanú Chrisben, hogy a tesó csak szimulál. Meg tudja érteni, erre a viselkedésre a csajokban előjön valami anyáskodó, gyámolító ösztönt, ezzel maga mellett tartva őket. Némileg durván löki be a fürdőbe öccsét, becsukja rá az ajtót, de azért még hallja a dumálását.
- Felajánlotta Madam Pomfrey, de miután hevesen tiltakoztam ellene megsértődött. Egy darabig nem várható errefelé.
Chris hallja a hangján, hogy Rico vigyorog; biztosan azt hiszi, Gwen és ő... Gwe és ő együtt járnak, csak mert karöltve jöttek fel. Pedig ez nem igaz, nem járnak együtt. De az már kivehető Rico viselkedéséből, hogy igenis rá fog hajtani Gwenre.
Furcsán nézhetnek ki, ahogy visszatámogatja Chris a testvérét: mintha a saját tükörképét terelgetné az ágy felé, csak torzít a tükör, mert a képmás sápadt, krahácsol, cikkcakkban jár és még falfehér is. Gwen biztosan jót mulat magában, pláne, hogy az öcsi még emellé ellenállhatatlan pillantásokat küld felé. Olyasféléket, aminek láttán a csajok legtöbbje gyorsan végigtekint magán, hogy rajta van-e még a ruha, vagy a krapek tekintete már totálisan lehámozta róla. Hát, Gwen, ezt úgy nézem nem úszod meg. - vigyorog Ashmore.
Rico bársonyos hangon szólal meg, már ha ez lehetséges az ő mély hangjával.
- Nem láttalak még a suliban, Gwen, plána nem Chris közelében. Biztosan most kerültél ide. Egy ilyen helyes lány nem kerülte volna el a figyelmemet, az biztos. Ugye, tesó?! Észrevettem volna a kastély legszebb lányát, ha már korábban is ide járt volna.
Melléfogtál, tesó - véli Christian, ám nem teszi szóvá, hadd égjen le egyszer az öccse. Inkább letelpszik az ágy szélére, intvén Gwennek is, hogy nyugodtan tegye ugyanezt. A testvére közelébe valahogy sokkal oldottabb hangulatba kerül mindig, itt minden könnyebben megy.
Rámosolyog a leányzóra, ám nem úgy, mint Rico, csupán barátságosan, miközben ikertestvére bőszen igyekszik flörtölni Gwennel.

[-Nem, nem most kerültem ide. Hatodikos vagyok, s mint láthatod Hollóhátas.-]

Mikor Miss de Crasso kisasszony belép a gyengélkedő ajtaján, rögtön megcsapja a gyógyfőzetek illata. Régen nem járt itt, alapjáraton ő sosem beteg. Valahogy mindig megússza az influenzát s a más nyavalyákat. A többiek is mindig azt mondják, hogy egy szerencsés alkat.
De ezt Gwen szinte észre se veszi, mert valahogy mindig sikerül leégetnie magát valahol s pont akkor, mikor a leginkább nem kellene.
Na de most inkább mással kellene törődnie, nem ezen gondolkozni.
Mikor átlépik az ajtót, rögtön megpillant egy srácot, aki ugyanúgy néz ki, mint a mellette álló fiú.
Hmm. Chris télleg nem túlzott. Teljesen ugyanolyanok. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy télleg olyan nagy nőcsábász-e, mint amilyennek mesélték?...
A választ már kapja is a lány, mikor Ashmore bemutatja a testvérének. A lány nevének hallatán Rico rögtön jobban lesz, de attól még ki kell kísérni a mosdóba. Gwennie segít Chrisnek kivonszolni a tesót, a mosdó bejáratáig, majd megvárja, míg a fiúk végeznek. Közben mosolyogva néz Chrisre, mert tudja, hogy a fiúnak igaza van.
Rico tényleg egy szoknyapecér...
Mikor aztán bókolni kezd neki, Gwen magában a földön fetrengve röhög.
De a valóságban csak kedvesen ennyit mond.

-Nem, nem most kerültem ide. Hatodikos vagyok, s mint láthatod Hollóhátas.-mutat a talárjára, közben Chris intésére leül az ágy szélére.

-A testvéreddel pedig szerencsés módon futottunk össze. Ugye Chris?-válaszol Rico egyik mondatára.

Egyre jobban felfedezi a két fiú közti különbségeket...
Kicsit feszengve ül az ágyon, néha-néha esze máshol jár. Várja, hogy a srácok elindítsák a témát, hisz önszántából sosem sikerül társalognia.

[~ Gwennie ~]

~ Gwennie ~

Chris egészen jól olvas Gwen szeméből, látja, hogy a hollóhátas magában milyen jót vihog Rico dumáján. Nem mellesleg: ő is jól szórakozik. Cinkosan villan az öccse felett a tekintete a lányra, és persze a beteg kiszúrja ezt, nemhiába ikrek.
Rico nem akad fent azon az apróságon, hogy a csaj már hatodéves, egy-két évnyi korkülönbség soha nem jelentett problémát számára. Továbbra is úgy néz a lányra, mintha Gwen legalábbis valami istenség lenne, közben vet egy gyors szemrehányó pillantást Chris felé is a cinkoskodó tekintet miatt. Az ő feje fölött ne szőjenek összeesküvést!
- Mi? -néz fel szórakozottan az idősebb iker. - Ja, persze. Szerencsés módon találkoztunk. De miért is volt szerencsés?
Christian tényleg nem érti, miért volt szerencsés a találkozásuk, ám ezt nem szerette volna testvére tudtára adni. Mindegy, már rákérdezett. Gwen ügyes bige, majd kimagyarázza magát, illetve kettőjüket.
Rico megfogja Gwen kezét, megszemléli a lány tenyerét, aztán kommentálni kezdi a látványt.
- Hm... gyermekem, ma tényleg szerencsés napod van! Látok itt egy gyönyörű lányt, téged, néhány órával később, és nézd csak...! - kiált fel  rekedtesen, némileg betegen. - Látok melletted egy deli szép szál legényt, aki eped érted. Hosszú élet, harmonikus kapcsolat vár rátok, később sok-sok gyermekkel megáldva, fiúval és lánnyal egyaránt. Csak ügyelj rá, nehogy elszalaszd, gyermekem!
Lehajtott fejjel, félmosollyal néz fel a lányra produkciója végén, pontosan tudván, mennyire buknak erre a nők. Ha már úgyis a kezében tartja, el sem engedi Gwen kacsóját, szinte csodálva vizsgálja végig finom vonalú, puha tenyerét, ujjait. Mindig lenyűgözte a lányok törékeny karcsúsága, kellemes illata, és most sem tud ellenállni neki. Csak akkor egyszer volt erre képes, amikor Chris szerelmes volt Rachelbe, de testvére soha nem tette neki szóvá a röpke kis kapcsolatokat.
- Gweeen, itt vagy még? - kérdi Christian némileg kétkedve, látván a lány elábrándozását.
Rico a maga részéről csupán ennyit tesz hozzá könnyed hódító hangnemben:
- Hahó, szépségem, ébresztő!
Chris rosszalló tekintete sem zavarja, tudja, úgysem fognak összeveszni egy lányon. Sem egy, sem több nő, és egyáltalán senki nem állhat közéjük, hiszen ők testvérek. A testvéreket pedig sohasem lehet szétválasztani, vagy ha igen, akkor ott már hatalmas baj van.
Bár Chris is pontosan ugyanezt gondolja, ő már tud plusz dolgokat is mindehhez: mégpedig Gwen testvérét. Ennek ellenére egy jó bátyhoz illően takarja be lázas ikertestvérét, és egy csomag Mindenízű Drazsét pottyant a takaróra.
- Nehogy unatkozz, tesó - vigyorog Ricora.
- Köszi, öregfiú! Mondta Chris hogy kerültem ide? - érdeklődik Rico, nehogy a lányka megint elkalandozhasson. - Biztosan mondta, mindenkinek elmeséli. De ha téged előbb láttalak volna, biztosan nem úszkálok a tóban, sokkal inkább utánad fukároztam volna. Így fájdalom, de nem tehetem meg, itt kell feküdnöm, mert valami lökött alak azt állította, hogy lázas vagyok. Már nem emlékszem ki volt, valamelyik srác a szobánkból. De nem ez a lényeg, nem erről akartam beszélni neked. Mondták már, hogy gyönyörű vagy? Valószínűleg gyakran hallod ezt és nem is alaptalanul. Ugye, Chris?!
Rico félig ülő helyzetbe tornázza magát a párnákon, s másodpercekkel később már Gwen hajfürtjeit vizsgálgatja. Egyik kezébe a lány - talán még el nem húzott - tenyere simul, másik kezével pedig finoman beleborzol Gwen hajába.
Chris udvariasan menni készül, neki itt semmi keresnivalója nincs, nem akarja zavarni Ricot és Gwent. Szép csendben áll fel, amazok talán észre sem veszik, macskaléptekkel indul az ajtó felé.

[macskaléptű Ashmore iker]

macskaléptű Ashmore iker

Miss de Crasso arra eszmél, hogy egy idegen kézfej simogatja a kezét. Oldalra néz, majd nem nagy meglepetésére, Rico bájgúnár vigyorát látja maga előtt.
Azt hiszi, hogy ilyen könnyen megszerezhet, gondolja magában a lány, majd kicsit zavart hangon megszólal.
- Hát igen szerencsés alkat vagyok. Nem is tudod mennyire.-itt felnevet csilingelő hangon, majd folytatja.-Mindig történik velem valami kínos eset, így nem hiszem, hogy különösebben üldözne a szerencse, inkább a szerencsétlenség.
Keze közben azért még mindig a fiú kezében pihen.
Mikor rájön, hogy nem kellett volna szerencsés szót használnia abban a mondatában, amelyben elárulja, hogy nemrégiben találkoztak Chrissel, akkor már kicsit furának tűnik a dolog. De mindegy!
-Igen Chrissel is különös módon találkoztunk. Azért említettem, hogy szerencsésen, mert ez az én esetemben fordítva működik. A szerencse meg a szerencsétlenség nálam kicsit össze van zavarodva.
Rico kérdésére, hogy tudja-e hogy került ide, azt válaszolja:
-Igen már mesélte. Végülis jó lehet reggelenként úszkálni a tóban. Biztos frissítő érzés lehetett. De azért ne gondold, hogy nem vagy megfázva meghogy nincs lázad. Inkább örülj, hogy van itt olyan, aki kiszolgál s ápol.
Mikor látja, hogy Chris betakarja öccsét, óvatosan Rico homlokára teszi a kezét, hogy meglássa van-e láza.
-Kicsit meleg a homlokod. Pihenj sokat.-oktatja ki kicsit, mint régebben a bátyját is tette.
Ahányszor csak Tristram beteg lett, hiába volt ő a nagyobb, nem sikerült nyugton maradnia, így Gwennek kellett róla gondoskodnia. Most újra eszébe jutott ez, s ezért kezdett anyáskodni Rico felett. Jólesett neki, hogy van olyanvalaki, aki kissé emlékezteti Tristramra.
-Ti télleg egyformák vagytok Chrissel. Mint két tojás.-mondja Gwen.-Nekem is van testvérem. Tristramnak hívják. Sajnos mi elvesztettük egymást.-szomorodik el Gwen, de közben meglepődik, hogy miért ilyen könnyű Riconak a bátyjáról beszélnie.
Hirtelen témát akar váltani, mikor Rico a haját kezdi borzolgatni. A lány nem szól semmit, kicsit megilletődik, de hagyja, hogy a fiú beletúrjon hosszú hajzuhatagába. Csak arra riad fel s kissé fordítja el a fejét, mikor meglátja, hogy Chris az ajtó felé indul.
-S te hova mész?-kérdezi tőle kicsit idegesen.

~ Gwen, Rico ~

Chris meglehetősen összezavarodva bámul a lányra a szerencséjét firtató fejtegetés közben, egy árva szót sem ért az egészből. Most akkor szerencse volt a találkozás vagy nem?!
Némileg megkönnyebbülve mosolyog, mikor Gwen végre valami számára is érthető dologról kezd el beszélni. Helyeslően bólint, egy cseppnyi féltékenységet sem érez a lány anyáskodását látván; csupán saját tapasztalatát ás Rico - jól megszokott - számításait látja beigazolódni.
- Látod, nekem nem hitted el, hogy beteg vagy, tesó. Kezded már belátni?
A két tojásra már nem is reagál, hosszú, csendes léptekkel lopakodik az ajtó felé. Mégsem jön össze. Chris arra számít, hogy Gwen már kellőképpen belebolondult öccsébe ahhoz, hogy fel se tűnjön neki az ő szótlan elpárolgása, azonban téved. Rajtakapottan áll meg.
- Hát én tulajdonképpen... - kezdi zavarosan, végül gyorsan lezárja a mondatot. - sehova. Csak sétálni akartam egy kicsit.
Nem akarja ő lerázni a lányt, csupán nem érdekli Rico további szövege: fejből fújja az egészet.
Tétován tesz néhány kört a szobában, aztán látván a lányka idegességét, visszaül az ágy szélére. Ő annyira naiv volt, tényleg azt hitte, hogy Rico kivétel nélkül el tud bűvölni minden kiscsajt, és ő észrevétlenül megléphet a szándékán kívül idehurcolt áldozatjelölt mellől. Valójában nem direkt hozta ide Gwent, hiszen éppen hogy a lány akart idejönni, csak éppen ki akarta használni az alkalmat, hogy... oké, tényleg meg akart szabadulni tőle. De csupán azért, mert egyfolytában zavarban van Gwen mellett, mivel a hollóhátas első - de még sokadik - ránézésre is nőnemű. Ráadásul eddig ismeretlen volt Chris számára, tehát mint minden ilyen lány, kiváltotta fiúból egyfajta zavart, pirulós és félénk viselkedést. És Chris gyűlöli ezt a fajta gyávaságát, ezért kerüli néha az idegen csajokat, még ha sokszor tetszenek is neki.
A srác a takaróról az ágy mellett álló szekrényre helyezi ajándékát, nehogy leessen a földre a nagy udvarlás közepette.
Pár másodperccel később még egy óvatos, csendes szökési kísérletet tesz. Talán sikerül.

[Ashmore ikrek, Rico és Chris]

Ashmore ikrek, Rico és Chris

Az ikrek csendesebb tagja Gwendolyn kérdésére visszafordul az ajtóból, s leül az ágyra. Gwen értetlenül néz rá, mert nem tudja, miért viselkedik így a fiú.
Igaz ő akarta, hogy idejöjjenek, de nem azért, hogy Christian elmenjen "sétálni", s ő egyedül maradjon Ricoval.
Na nem mintha félne tőle. Nem!
Csak azért mégis másként viselkedik Rico vele, míg Chris itt van...
De, ha a fiú elmegy... Akkor kitudja? Lehet, hogy erőszakosabb lesz, teljesen megváltozik a viselkedése.
Igen. Gwen ettől fél leginkább, hogy majd nem tudja leállítani a srácot, ha az túlságosan is rányomul.
Volt már rá példa. Persze egy másik fiúval, de akkoris. Gwennie azóta nagyon fél a szoknyapecér férfiaktól.
Mikor a téma kezd alábbhagyni, a lánynak sürgősen ki kell találnia valamit, nehogy Chris megunja magát, s elmenjen.
-Kértek valamit enni vagy inni?-kérdi a két ikertől.
Ha a fiúk beleegyeznek, hogy hozzon nekik valamit, akkor Gwendolyn valami élelmet varázsol az ágyra, ha nem, akkor idegesen kezd matatni az ágytakaróval.
Közben szeme sarkából ismételten észreveszi, hogy Christian feszült, s lassan mintha meg, megmozdulna.
Két szemével Gwen esdekve kérleli a fiút, hogy ne hagyja magára, nem menjen el.
Ha elmegy, akkor Gwendolyn kénytelen lesz egyedül maradni Ricoval, aki hiába beteg, lehet, hogy annyira lesz ereje, hogy...
No jó. Gwennie nem akar rosszat hinni a srácról, de nem ismeri még annyira, hogy ne kételkedjen tetteiben.
Na meg a szoknyavadász életmódja!
A lány ujjaival az ágyterítőn dobol, majd újból matatni kezd., ésígytovább.
Hirtelen nem is tudja mit tegyen...

~ Hűha, mély levegőt vett, ez nem jó jel? most biztos kiakasztottam, jajj? ~ húzta félre egy pillanatra száját a kislány, vagyis inkább talán a fogát szívta. Lényeg a lényeg, egyértelműen látszott rajta, hogy észrevette, most bizony hibázott.
Hiába, nem lehet az ember örökké csak udvarias, főleg így, estefelé. Kicsit már fáradt, egyébként is kora hajnalban kelt, hogy még a tanórák előtt túljusson az ?Ember anatómiája? elnevezésű csodás ?műalkotás? éppen aktuális fejezetén. És most egyszerűen képtelen száz százalékosan összeszedni magát, egyébként is, egy-két óra múlva már ágyban lenne a helye. A biológiai órája sajnos nagyon is pontosan jelzett? Na igen, ám most még nem vonulhat vissza szobája meghitt dögunalmába, még semmiképp sem! Most sokkalta érdekesebb dolga van. Megismerni valakit, végre valakit, egy másik embert, és nem csak a testfelépítését, gondját-baját, nyavalyáit. Ennek az embernek nem csak szervei vannak, csontjai és vérárama, nem-nem. Vajon mi az, ami az élő szervezetet emberré emeli? Egy érző, gondolkodó lénnyé? Az agya vagy a szíve? Mi az, ami több mint a sejtek tökéletes összhangja? Bár igaz, szeretni egy virágot is lehet?
-   Oro? Játszani? ? húzta fel értetlenül szemöldökét, s elsőre olyan képet vágott, mint akit jól pofán csaptak? legalábbis kellőképpen döbbentet ? Mármint olyat mint a, mint a? aaa? barkóba? ?_?
Még ajkait is nyitva felejtette, míg William magyarázott, hátha ?úgy jobban hallja?, vagyis inkább jobban megérti. Eleinte túl sok volt az azonos szó, mintha a srác mindent megismételne, ám végül nagy nehezen leesett neki, mit is takarnak a kötőszavak. Pár pillanatig még ugyanolyan bamba képpel meredt a másikra, mint borjú az új kapura, pedig az már rég befejezte mondókáját. Ám végül először lassan, majd annál lelkesebben kezdett bólogatni, mint kutya a kalaptartón. 
-    Hai, értem. ^.^? 
~  Nyu? O_o ~
-   Nem is figyeltem a talárodat. ? pislogott pár pillanatig még a zöld színeken, majd még mielőtt udvariatlannak tartanák, inkább újra cipői felé irányította tekintetét ? Az én szüleim nem tudnak varázsolni. Otokooya*? az apám ügyvéd, reidou-san* pedig orvos. Szívsebész? mármint az anyukám. Az egyik londoni magánklinikán dolgozik. És igazából szerintem nem teljesen értik, hova is járok most. Úgy gondolják, valami felkapott magániskola, vagyis nem hiszem, hogy egy pillanatig is komolyan vették ezt a mágia dolgot, pedig még az egyik tanárral is beszéltek.  -.- Én azt hiszem, hogy ők nagyon is, izé, realista emberek. Nagyi biztosan elhitte, megértette volna, de semmi baj, így is jó. Én szeretek itt tanulni, a gyógyítás olyan módjait is láttam, melyeket még soha ezelőtt. Jó lenne, ha a mágiát a tudománnyal ötvözni lehetne?
A kislány hangján egyértelműen érződött, ahogy egyre lelkesebb lesz, már nagyjából fél órára előrevetítve tudta, miről is akar majd beszélni. Egész kiselőadást tudott volna tartani az elméleteiről, például hogy talán a rákot és az AIDS-et is gyógyítani lehetne, ha a varázslók csak egy cseppnyi hajlandóságot is mutatnának, s megosztanák tudásukat a mugli világgal.  Ám szerencsére még időben rájött, a fiú valószínűleg nem kíváncsi a sejtburjánzásra vagy a vesekőre, így hirtelen úgy elhallgatott, mintha csak elvágták volna.

-   Izé, szóval semmi bajom a többi házzal, vagyis van nálatok egy lány, aki mindig piszkál. Lefröcsköl, meg papírgalacsinokkal dobál órán? De ez is biztos emberfüggő.  ?_? És te, mi leszel, ha nagy leszel? Vagyis tudom, nagy varázsló. De akarsz mást is csinálni?

Tesó, Gwen


Rég volt, mikor utoljára igazán beteg volt. Igazából most sem ártott meg neki az a reggeli fürdőzés a tóban, csak a felsőbb hatalmaknak engedelmeskedve feküdt be a gyengélkedőbe. Na meg persze abban reményekdett, hogy lesz egy-két beteg csaj, akivel eltölthet néhány kellemes pillanatot. Ám legnagyobb bánatára a gyengélkedő teljesen üres volt, olyannyira, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, ha lett volna. De nem volt, s Rico már kezdett beleőrülni a csendbe, s az egyedüllétbe. Már éppen a véres, minden nehézséggel teli szökését tervezte, mikor betoppant a testvére, egy új "áldozattal" az oldalán. Nem is volt csoda, hogy az unalomtól már félőrült fiú rávetette magát a friss húsra. Azonban testvére megpróbálta csendben elhagyni a helyszínt, de Gwen megakadályozta tervében. Bármilyen furán hangzik, de a Hugrabug házát erősítő srác örült ennek. Kivételesen nem akart egyedül maradni egy lány társaságában. S bár ugyanolyan kötetlenül csajozott mint eddig, de örült, hogy Chris is vele van.

De hogyan is lehetne happy end a vége, ha Chriss ismét, immár másodjára megpróbál lelépni a kis társaságukból, bármennyire nem szeretné a jelen lévő másik két személy.
* Nocsak tesó.. Honnan jön ez a távozási kényszer? Jó tudom, hogy hadilábon állsz a lányokkal, de akkoris. Én is itt vagyok. ... Azt hiszem, soha nem foglak megérteni.*
Azonban a fejében dúló gondolatoknak nem ad hangot, hanem helyette előkapja a legkérlelőbb, legboviszemesebb hangját, s megpróbálja maradásra bírni a "hasonmását".
- Ugyan már Chriss. Maradj velünk. Nincs értelme lelépni, ha már így "összemelegedtünk". Olyan családias a hangulat. Te meg csak nemes egyszerűséggel le akarsz lépni? Na ne viccelj tesó.
Közben elhangzik Gwen kérdése, s a srác a kaja szó hallatára azonnal odakapja a fejét
- Igen, én kérnék egy kis sültkrumplit, és valamit inni, ha lehetséges. Ha nem akkor így jártam.
Mosolyogva felül az ágyban, s ha Gwen elővarázsolja a kért ételt, akkor egy kruplidarabot két ujja közé fogva felemel, s mint egy cigit a szájába veszi.
- Unatkozom.. -böki ki - Mi lenne ha lelépnénk innen, s csinálnánk valamit? Mondjuk repülnénk egyet a birtok fölött?
Kérdi, miközben szeme a testvérére villant. Tudja, hogy Chriss mennyire írtózik a repüléstől. Talán ezért is hozta fel ötletként.

~ Gwen, Rico ~

Nem érti, miért rángatják állandóan vissza. Gwennek semmi oka félni Ricotól, hiszen az ikrek egyik tagja sem vadbarom, nem esne neki egyikük sem - ezt kitűnően bebiszonyították a tóparti események is. Chris pontosan tudja, hogy Rico soha nem viselkedett erőszakosan egyetlen lánnyal sem, kicsi az esélye, hogy pont most kezdené el.
A fiú újabb sóhaj kíséretében telepszik vissza testvére ágya szélére, ám még Gwen háta mögött jelbeszéddel Rico tudtára adja rosszallását iménti szövegéért.
- Családias hangulat? Lelépni? - tátogja némán. - Hülye vagy te, öcsi? Megártott a láz?
Mindezt fogcsattogtatással tetézi, valamint elhúzza tenyerét a torka előtt jelezvén: amint teheti, rögvest kivonja Ricot az élők sorából, mert totál felesleges még egy zizzent.
Chris azért reménykedik, hogy Gwen semmit nem sejt meg a háta mögött zajló szélsebes mutogatásból és tátikából, de a biztonság kedvéért hamar visszaereszkedik a paplanra. A takaró rejtekében elszorítja a vérkeringést Rico felőle lévő karjában, mindehhez a lehető legkedvesebben néz ikertestvérére, majd rámosolyog Gwenre. Azután szabadkozni kezd.
- Nem akartam lelépni, csak... gondoltam sétálok egyet. Hiszen olyan jó idő van odakint, nem?
A kajáról eszébe ötlik a tóparton félbehagyott csemege, s csorogni kezd a nyála. Mégis diszkréten kivárja, míg Rico leadja a rendelést, csak után sorolja el óhaját, mely szerint neki tökéletesen megfelelnek a szendvicsek, amiket Gwen a tópartra varázsolt, mert finomak voltak. Azt már elhallgatja, hogy miért is fejezték be ott az étkezést. Viszont megpendíti azt is, hogy Gwen hajával biztosan más ízű lenne az ebéd.
- Nyugodtan elengedheted a tincseket, tesó, senki nem fogja ellopni míg kajálsz - vigyorog, s némileg oldottabb hangulatban lopva Gwenre kacsint.
Elsápad a repülés gondolatára. Oké, meglehetősen nagyra nőtt, de attól még simén lehet tériszonya, ami mellesleg csak akkor jelentkezik, ha például repül vagy kinéz egy felhőkarcolóból. 2-3 méter magasság még Chris számára sem okoz gondot, de az biztos, hogy kviddicsjátékos már nem lesz belőle. Aha, unatkozol. Először is nem mész sehová, mert lázad van, másodszor szintén nem mész sehová, pláne nem repülni, mert ha leájulsz a seprűről, én nem szedlek össze - akarja mondani, végül mégis csak a tenyerét simítja testvére homlokára, megállapítván: lázas, nem is kicsit. Fejét rázva mosolyodik el.
- Nem mész te innen sehova, leghamarabb a századforulón enged ki az öreglány, hidd el nekem. Legfőképpen ha látja mennyire makacs és akaratos vagy. Jobban jársz, ha itt maradsz, de komolyan, úgyhogy egyél szépen méltóságteljesen.
Lefogja Gwen matató kezét, jelezvén: nem kell idegeskednie, nincs semmi probléma. Alig egy másodperc múltán ijedt arccal rántja el a kezét, mintha tűzhöz ért volna. Már megint ugyanaz a jelenség, mint alig pár perccel ezelőtt, amikor megölelte, hogy végül saját bátorságától megriadva eltaszítsa magától. Ugyanaz a bocsánatkérő fintor feszül a fiú arcán, ahogy Gwen szemébe néz. Chris halványan elpirul, s hogy megszabaduljon zavarától, eltépi tekintetét a lánytól, helyette Ricora néz.
Félvigyor dereng fel arcán, látván a morzsákat a takarón. Hát persze, szalvétára egyikük sem gondolt, Madam Pomfrey meg majd leharapja a fejüket a paplant borító morzsatenger láttán. Kissé bátrabban szegi fel fejét, kissé bizakodón néz újfent Gwen szemébe remélvén, hogy nem haragszik rá a lány.

Miyuu!!! (Hiányoztál kincsem )

*Will nagy érdeklődéssel hallgatja a lány szavait. Amíg a lány beszél az arcát nézi mint aki próbálja memorizálni a szarkalábakat a lány arcán.*

Én sajnos nem mondhatom el, hogy nem lenne bajom a Varázslókkal, és ezen dohos kastély lakóival. Tudod jómagam is azon az állásponton vagyok mint te kedves hölgy, a varázslók bezárkózása, és befelé fordulása nem tesz jót a világnak. Az embereknek szükségük van segítségre, szükségük van útmutatásra, és ezt a varázslók megadhatnák. De ők túl kapzsik, és féltik a hatalmukat félnek, hogy nem lesznek különlegesek többé, ha segítenének az embereknek. Pedig ha a két nép össze fogna, úgy érzem nagy dolgokat érhetne el együtt.

*A mondókája közben kicsit elréved a tekintete, mint aki nem is itt jár igazán.*

Ó bocsáss meg! *Ébred hirtelen a transzból*
Nem akartalak untatni a világ látásommal, elismerem nem a legpozitívabb világ felfogás, de én így látom.
Én szeretem az érdekes elméleteket, és az érdekes embereket. Mesélj kérlek milyen elképzeléseid vannak az emberi orvoslás, és a varázsló gyógyítási módszerek keresztezésével kapcsolatban, szerinted a két nép tudása együtt elég lehetne, hogy segítsenek rajtad? És ha ez az együttműködés létrejönne szerinted képesek lehetnénk leküzdeni mind két nép legnagyobb ellenségét a halált?

*Néz érdeklődve a lány felé.*

Ó sajnálom, hogy rossz tapasztalataid vannak velünk kapcsolatban, sajnos sok az alul művelt az egész kastélyban. Ó hát ez nem szép dolog, hogy ilyet tesz veled ez a bizonyos lány, hát ha szeretnéd szívesen elbeszélgetek vele egyszer a viselkedés, és az illem fontosságáról. Nagyon meggyőző tudok lenni ha szükséges.

*Néz a lány szemébe.* 

 És a fő kérdés szeretsz itt lenni, nagyon hiányzik a családod?

*Néz érdeklődve a lányra*

~Istenem ez kemény kérdés volt Will, fogd vissza magad, még a végén elriasztod.~

És ehetsz minden ízű drazsét? Van nálam egy pár szem, nem tudom milyenek, ha kérsz szívesen adok.

*Mosolyog a lányra és kivesz a talárja zsebéből 5 szem drazsét*

Ashmore ikrek

Miután Christian ismételten visszatért körükbe, Rico felajánlja, hogy menjenek el repülni.
Chris tiltakozik testvére javaslata ellen, és Gwendolyn se örül túlságosan a hírnek.
-Nem gondolod, hogy betegen nem kellene repkedned? Amúgy meg, hogy gondolod, hogy kifognak innen csak úgy engedni?
Nem akar anyáskodni, csak félti a fiút.
-Remélem nem veszed sértésnek, hogy itt papolok neked, csak hát... féltelek.-rakja hozzá az utolsó szót egy kis szünet után.
A mély csend alatt kezei az ágyon dobolnak, majd Chris (gondolja) lenyugtatásul, kezét a lány finom vonású ujjaira helyezi.
Gwennie eddig is kissé zavarban volt, most pedig még jobban hatalmába keríti a zavartság érzése.
Főleg miután a fiú, rögtön el is kapja kezét róla, mintha tűzhöz nyúlt volna.
Az ágyneműn heverő morzsák pedig ott árulkodnak arról, hogy nemrégiben egy varázslat által elfogyasztott élelmiszerekből álló piknikre került itt sor.
Gwendolyn fejét lehajtja, haja az arcába hullik, így eltakarja a pírt az arcán.
Remélhetőleg a többiek nem veszik észre, hogy elpirult, az kicsit ciki lenne.
-Remélem, hogy sikerül ezeket a morzsákat valahogy eltűntetni a paplanról, mert Madam Pomfrey le fogja harapni a fejünket.-mondja, remélve, hogy kicsit feloldja a feszült légkört a teremben.
Közben hol Ricora, hol Christianra pillant.
Talán mégse volt jó ötlet idejönni, gondolja. Talán még most kellene elmenni, hogy ne ne alakuljanak továbbra is ilyen rosszul a dolgok...
De nem mer elmenni. Vagyis nem tud!
Valami furcsa érzés itt tartja, mintha nem tudna szabadulni ettől a két sráctól...

-   Nem-nem, dehogy, semmi gond nincs ezzel ? rázta meg Miyuu hollófekete tincseit ? Tényleg zavaró, hogy elzárkóznak a külvilág elől. Nem hiszem, hogy bezárnák őket, és üveg mögül tanulmányoznák a viselkedésüket. Butaság ettől tartani, ilyet a Harmadik Birodalom óta nem tesznek az emberekkel? vagyis azt hiszem. Lehet, még külön tudományágként is kezelnék a mágiát.
Bólogatott, önmagával teljesen egyet értve. Persze lehet, hogy nincs igaza, de nem szabad feltételezni az emberekről, hogy születetten gonoszak, vagy érzéketlenek a másikkal szemben. Na meg a varázslók elég sokan vannak, nem csak egy-két páldány, ezek szerint nem zárhatnak be egy egész külön ?fajt?.
-   Én azt hiszem, már nem igazán akarok meggyógyulni? vagyis jó lenne, de azt hiszem, nekem itt a vége. Nem feladtam, nem-nem, inkább megértettem. ?sütötte le a lány újra szemeit ? nem akarom feleslegesen áltatni magam, mert aztán csak sokkal rosszabb lesz. De nem is szeretek erről beszélni?
Ám hiába erőltetett magára egy aprócska kis mosolyt, tüdejéből mégis úgy áramlott ki a levegő, mintha durván kipaszírozták volna. A mély sóhaj nem is igazán az önsajnálatnak szólt, hanem inkább a reményvesztettségnek. Próbált boldog, teljes életet élni, mint többi diáktársa. Néha már egészen sikerült megfeledkeznie önmagáról, minden gondjáról-bajáról, nameg már alaposan belefáradt a szomorkodásba. Azt a kevés időt, ami még hátra van, értékes dolgokra kell felhasználni, nem csak siratni az elveszett lehetőségeket, hanem inkább mégis megélni azokat.
- Tudod, erről nekem a nagymamám csak annyit mondott, hogy a halált nem lehet meggyógyítani. Az nem olyan, mint egy seb? persze fáj, de nem annak, aki ?átéli? ? válaszolta halkan, majd tett még két lépést s végül megállt, hogy a fiú felé fordulva megfoghassa kezeit - A ?beteg? ilyenkor az, aki ittmaradt, egyedül? Én tudom, hogy a családom boldog, hogy dolgoznak és élnek, s amíg így van, én is boldog vagyok. Tudom, fogom még látni őket, ha szerencsém van, nem is egyszer ebben az életben, és ez tartja bennem a lelket. De te, kedves William, te ugye nem így érzed? Te a lelkedet akarod meggyógyítani? jól gondolom? Kigyógyítani belőle a halál sötétségét? De addig nem fog ez menni, amíg a szomorúságot látod csak benne.

*Will kicsit elgondolkozva sétál melletted szemei össze szűkülve arcizmai mozdulatlanok légzése ütemes, amikor felé fordulsz, mint aki valami révületből ébred úgy tekint feléd.
Majd bele néz a szemedbe, úgy látod mint aki mondani szeretne valamit, de aztán közelebb húz és megölel.*

Köszönöm szépen, de az én lelkem már nem menthető meg, ugyan olyan reménytelen mint a varázslók és az emberek viszonyának rendezése. De neked nem kell feladnod ,soha nem szabad feladni a hitet, tudod ha nem harcolsz az álmaidért, akkor ugyan miért harcoljál?

Te hiszel a túlvilágban? Hiszed hogy ha meghalunk akkor egy jobb helyre kerülünk?

*Néz érdeklődve Miyuu-ra will.*

A nagymamád igen bölcs asszony, de sajnos ezt a fájdalmat nem lehet elfejteni, mert öröké a lelkedben van, minden veszteség, minden hibád öröké kísér az utadon.

~úgy ám William, úgy ám ne legyél gyenge nem hagyhatod, hogy eltiporjanak, se a halál, se holmi sötét varázslók nem győzhetnek soha le téged. Nem lehetsz olyan gyenge mint 2 éve, nem bukhatsz el többet.~

Van kedved esetleg holnap tanórák után eljönni a tóhoz? Ígérem hagyom, hogy tanulj hozd magaddal az orvosi könyveidet. Engem is érdekelne a téma, hátha segíthetek, bár még én is csak kezdő vagyok a mágia terén, de talán dolgozhatnánk együtt?

*Közben sétál tovább a lány mellett, de valamiért azóta sem engedte el a kezét, csak ha Miyuu veszi ki a kezét a kezéből, akkor bocsánat kérően mosolyog a lányra.*