+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Kis udvar a mohás szökőkúttal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 7 8 [9] 10 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kis udvar a mohás szökőkúttal  (Megtekintve 37269 alkalommal)

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #120 Dátum: 2009. 08. 21. - 14:38:04 »
0

Shannon professzor

*Csak egy féloldalas mosolyt küld a férfi felé, és látja ám, hogy amaz kissé furcsa pillantást küld felé, és meg is érti. Miával nem könnyű, mert néha meglepően őszinte tud lenni, néha meg olyannyira kerül egyes témákat, hogy képes még az időjárásról is beszélni. Érdekes... Arról még szó sem esett. Szóval akkor jó felé haladnak. Bár erre fogadni nem merne, mégis. A dicséretfélére, a válla közé húzza a fejét. Nem szokta meg, hogy dicsérjék, vagy hogy elhalmozzák őt, azt szokta meg, hogy mindig amit mondanak neki, azt csinálja. Erre csak egy kis árny suhan át szemén, de egy lehet csak a fény játéka is. A mosolya töretlen. *
- Szóval idősebb szeretne leni, vagy fiatalabb. Én is szeretnék sokszor időben visszamenni, és sok mindent másképpen csinálnék...
*Kis bocsánatkérő mosoly, hiszen egyből fel tudna sorolni vagy tíz dolgot amit másképpen csinált volna. Azzal kezdte volna, hogy apját ráveszi, költözzenek át a  Silver kúriába. Elhessenti a gondolatot, és újra Shannont figyeli. Zavart. Majd egy kis tétovázás után, és öngyőzködés után mégiscsak megszólal, és Mia meglepett mosolyt ölt fel, míg a szemei egyre kíváncsibbak, de nem szól. Jól látta, hogy ezek is nagyon sok győzködést követeltek, nem akar rosszat ő. Megértően bólint, szemében semmi szánalom vagy sajnálás, csak megértés. Meg valami vágyakozás. A muglis hasonlatra csak szélesebben mosolyodik, még a fehér fogai is kivillannak egy pillanatra, és lesüti a szemét. Mennyire emlékezteti az előtte ülő apjára! Kár, hogy nem fiatalabb, mert akkor lélekvándorlásnak is nevezhetné..  Nem mintha hinne ebben, csak... Újra a fürkésző, és kutató pillantásával méri végig a professzort, és sóhajt egy aprócskát. *
- Igen, náluk az áram, itt meg a pálca. Tulajdonképpen nem ugyan az, ha ebből a szempontból nézzük?
*Kérdez rá, kissé meglepetten, és ahogy ő a saját szemszögéből megvizsgálja, tényleg olyan. A nosztalgikus fényt egy kis fejrázással kiűzi, és megigazítja a szoknyáját, hogy a kezét rátehesse. Majd úgy hallgatja a másikat, érdeklődve. Minek képzelné el őt? Nehéz kérdés... De a hang... Mia nagyon sokat ,,tanulmányozta" az embereket,szerette őket figyelni, és elemezgetni... Micsoda egyéniség ül mellette! Fejét rázza, nem érti ő félre, hiszen tényleg mennyi baj van a diákok többségével! Papír munka, meg ki tudja mi minden... Az utolsó mondatra csak kuncog egy halkat, és elképzeli magát, amikor az apja mesélt neki először a Mulik világáról. Mennyi kérdés... Nagy élvezettel kezd bele egy újabb monológszerűségbe.*
- Én elhiszem, hogy nem akart itt tanárosdit játszani. Szerintem... Önből lehetett volna valami nagy is, ha valami nem történik. De tudja, én mindig azt mondtam, hogy nincsenek véletlenek. Egyszer egy könyvet olvastam. Abban egy férfi öngyilkos akart lenni, de nem tudott leugrani a szikláról, mert más is volt ott, és előtte nem ugorhatott le, mert félt. Második napon is talált ott valakit. És a harmadik napon meg egy régi szerelmét találta ott, és már eszében sem volt meghalni, vagy életét megmenteni. Én most nem az öngyilkos szemszögéből nézném. Ha az első két napon nincs ott senki a sziklánál, leugrik az illető, és nem találkozik harmadik kedvesével. Látja az összefüggést? Nincsenek véletlenek!- nyomatékosítja a szavait- És bár látom, hogy szereti úgy-ahogy a munkáját, és ha Önre nézek, tényleg valami ilyen munkát látok magához közelebb, mégis... Nem hiszem, hogy ez az egyedüli, ami önnek jó lehetőség. De félre ne értsen, ezzel nem arra célzok, hogy most forduljon meg, és menjen el, mert nem kételkedem szavai alapján abban, hogy jól végzi munkáját. Csupán a véleményemet osztottam meg, nézetemet... Tudja, nálam már csak ez van. Szeretek beszélni.
*Miközben beszélt, néha még a keze is meglibbent, ahogy gesztikulált, igen rossz szokás, de ha sokat mond, valamivel színessé kell tennie a mondókáját, mert a másik még elalszik rajta. Max orrbavágja a nagy hadonászás közepette. Nehogy félreétsék! Nem hadonászott annyira, csak meg-meg libbent a keze könnyedén, magától értetődően. A beszéd közben elmosolyodott, vagy pirult, mikor hogy, és közben jelleme is szép lassan kibontakozott. Hogy mi ebből a tanulság? Mindenki vonja le saját maga!*
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #121 Dátum: 2009. 08. 21. - 15:40:20 »
0

Miss Mia

*Azzal, hogy idejöttem erre a kis udvarra, azt hiszem sikerült megváltanom egy világot. Elvégre tanár és kívülálló létemre őszintének látszó mosolyt sikerült csalnom a gyermeki szépségű szájra, na igen. Az őszinteség, természeténél fogva egy rohadt, hazug dolog, elvégre ami őszinte, az már eleven nem valóságos, nem reális. Kiábrándult lennék? Dehogy!*

-Is-is. Idősebb a tapasztalok miatt, mint mondtam volt, fiatalabb a remények, álmok, a valóság megtapasztalásának hiánya miatt. Jó dolog volt lelkesedni olyan gondolatokért, amik később elborzasztottak, még emlékszem arra is, hogy milyen jó volt a tetteket elkövetni, nem a következményeit nézni. Persze, egy ilyen higgadt teremtésnek, mint maga erre aligha van gondja-*hja, minden időknek megvannak a maga csendeskéi, üdvöskéi, akik biztosan és masszívan megtalálhatóak a védett zugokban, ott bújnak, rejtőzve, mély tüzű szemükkel szemlélve a feléjük közeledő vészt, szinte felkínálva magukat arra, hogy beléjük lehet rúgni, ők nem támadnak vissza. Ők gondolkodnak azok helyett is, akik az életet élik minden mélységben. Tudom. Én is szerettem beléjük rúgni. Idegesítettek a stréberek, elvonulók, mindenki, aki nem olyan volt, mint én, csak éppen az átlaggal ellentétben felismertem a hasznukat. Na persze voltak kivételes pillanataim. Édes gyerekkor, édes cukorhabja már rákeseredett az emlékezésre.*

-Nem, egyáltalán nem-*rázom meg a fejem, kijön belőlem a tanár, az oktató, bár igyekszem rövidre, kurtára fogni a magyarázatot, gondolom neki se igénye, hogy elárasszam haszontalan tudással.* -A mugliknak az elektromosság egy eszköz, amivel a világukat szervezik. Mondhatni teljesen rátelepednek, mindent azzal irányítanak. Nekünk, varázslóknak a pálca nem eszköz, hanem sokkal inkább testrész, az önkifejezésünk fontos részét képezi az, hogy ki hogyan viszonyul a pálcához, milyen módon és milyen gyakran varázsol. Míg a muglik mind egyformán használják az áramot, a mágia, a varázslat minden varázslóból máshogy jön elő. Van aki fellengzős, van aki nem, vannak, akik bohókásan kapkodnak a pálcájuk után, vannak, akik méltóságteljesen. Egyéne válogatja. Az áramot pedig bevezetik mindenhova, rácsatolják a dolgokat, aztán hadd szóljon.

*Hallgatom, hallgatom és felmered a libabőr a hátamon és a karomon, szerencsére ez a hosszú ing alatt nem látszik, jegessé válik a bőrömet nyirkosító izzadtság, kihűlnek az ujjaim, nemkülönben magam is. Megvillan bennem a düh, szerencsére nem a szememben, vagy ha igen, akkor nem látja, mert a szökőkutat bűvölöm a tekintetemmel, mielőtt ránézhették.*
-Soha nem mondták még magának, hogy az őszinteséggel sok ellenséget szerezhet? Szépen belelát az emberbe-*mosolygom rá, bár igyekszem nem túl tenyérbemászóan, úgy érzem az arcizmaimnak nem vagyok igazán az ura. Mi az hogy igazán? Egyáltalán nem vagyok, hiszen megrándul a szájzugom, gonoszkássá mélyül a hangom.* -Persze én nem bánom, szeretem a beszédes embereket, annál többe tudni meg róluk, de komolyan mondom, ha gerinctelenebb ember lennék könnyen törhetne rám indokolatlan düh és pánik, amiért úgy érzem, mintha egy különösen éles késsel finoman szételemezgetne, ami érdekes, azt kivágná, megmutatná nekem, a többire pedig ügyet sem vetne. Ráhibázott a lényegre, de mégse-*finom figyelmeztetés a hangomban, hogy ne vágjon közben.* -a véletlen nagy játékos. Vannak véletlenek, azoknak, akiket nem pátyolgat a sors keze, mint az öngyilkos fickót. Különben is. Arról nem szól a fáma már gondolom, hogy utána mit kezdett a kedvesével. Mennyit ordítottak, toporzékoltak, gyűlölködtek és torzsakodtak egymással, mert bizony a véletlen rosszul rendezte meg a helyzetet és nekik nem lett volna szabad találkozniuk-*sóhajtok, hátratúrom a hajam, barátságosítok egy fokot az arckifejezésemen.*

-Nos igen, én is elragadtattam magam, ne nehezteljen meg érte. Örülök, ha úgy gondolja, jó amit csinálok, de komolyan kisasszony, a diákoknak jó egyáltalán, hogy megtudják, amit elmondunk nekik? Nem az élettől tapasztalnak igazán? Akkor pedig oly felesleges itt húzni az időt.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #122 Dátum: 2009. 08. 21. - 16:11:13 »
0

Shannon professzor

*Na tessék. Mia szófosása vagy ragályos, vagy már ebben szenvedett a tanár is. Sosem tudni. Tulajdonképpen a tanárok mennyit beszélhetnek órákon kívül? Kissé eltöpreng ezen is, majd visszapillant. Hallgatja, és újra csak biccent. Kicsit hallgatag, bezzeg ha látnák őt olyankor, amikor belőle is kibújik a kisördög, és akkor... huhú! Milyen jó, hogy olyankor csak egyedül van a szobácskájában, és mire jönnek a többiek, újra rend van... A tanár persze kicsi megjegyzésével kis nevetésre kényszeríti Miát. Felnevet, a hitetlenkedők nevetésével, és megjegyzi.*
- Azért mondja, hogy higgadt vagyok, mert most annak lát. De a látszat nagyon sokszor csal...
*Vált a vége felé nagyon komoly hangra, és a végén megrándul a szája széle. A szemeiből meg azt lehet kiolvasni, hogy a lány bizony tud olyan is lenni, mint a vulkán, mely ha kitör, nagy károkat is okozhat. Kihívóan nézett a tanárra, kis huncut mosollyal, és csillogó szemekkel. Ám közben a professzor új megközelítést adott neki, és ezen újra elmerült a gondolatok tengerében. Az előbbi kis lázadó helyett újra a csend, és nyugalom szobra lett. Majd nagyot bólintott, jelezve, hogy igen, ezzel egyetért. Igaz, nem sokat tud a muglik világáról, de... A tanár mégis úgy mondja, hogy szinte látja a szeme előtt a leírottakat. Aztán hirtelen komorodik el a mellette ülő, és ő bizony csak most lesz abban bizonyos, hogy jó felé tapogatózott. Bizony, néha ráhibázhat. A kérdésnél csak elmosolyodott.*
- Az nem baj, ha valaki belelát a másikba. Nagyobb baj, ha az illető őszinteséggel, és nagy szájjal rendelkezik...
*Kuncog saját magán, és a szemét forgatja. Kicsit mintha zavarná, de már megszokta. Na igen. Ezt nem sokan mondták, de bizony ő kiolvasta belőlük. Nagyon is ki tudta ismerni az embereket, és később azt is meg tudta állapítani, hogy mi a legérzékenyebb pontja a másiknak. Itt már meg is találta. Vajon a professzor is rájött az övére? Nem... Nem látja a kis jeleket rá. Aztán újra változik a kép, és egy kis gonosz mosoly kerül terítésre, melyre Mia újra a kihívó pillantással válaszol. A göndör kis loknikat hátrasimítja, hogy ne lógjanak arcába, és úgy hallgatja, újra oldalra billentett fejjel. Majd elkomolyodik, és lehajtja a fejét. Na igen. Pedig nem készült boncnoknak. Nem szereti a vért, meg az ilyesmit. A halált is egyszer látta, és nem szereti. Ettől függetlenül még képes józanul ítélkezni. Nem készül közbevágni, nem szokása, általában meghallgatja a másikat, és utána dönt, szinte azonnal. *
- Inkább maradjunk annál, hogy az illető boldogan élt, amíg meg nem halt... Jó néha abba a tévhitbe ringatni magam, hogy a világ még lehet egyszer nekem is rózsaszín... És nem csak a könyvekben... - von vállat- De akkor hagyom ezt a témát. Én csak egy személy miatt utálom a múltamat, már ha volt nekem olyanom... Azonban azzal, hogy szereti a beszédes embereket, súlyos hibát követett el. Ugyanis... Én sokat szeretek beszélni. Mindegy miről, mindenről van véleményem. Nem szoktam senkivel sem beszélgetni. Nincsenek nagyon barátaim, mert kerülnek. Érthető. És a sok idő után felgyűlik a sok mondanivaló, majd egyszerre törnek ki a szavak, és csak jönnek. Látja? - kis szünet, míg a professzor újra megszólal, addig újra gyűjti az észrevételeket. - Dehogy neheztelek. Nagyon örülök, hogy valakivel válthatok... Nos, nagyon enyhén fogalmazva néhány szót. - mosolyodik el újra, egy előbbinél sokkal szélesebb mosolyt produkálva. - Tudja... A dikákok többsége talán csak muszájból van itt. De higgye el, vannak, akiket érdekel az órája, vagy nem iratkoztak volna fel. Mégha nem is mutatják, mert mostanában a muglik inkább tabu téma, mégis ha kerülgetjük a forró kását, az rosszabb, szerintem. Engem érdekel az olyasmi, ami újról szól, olyasmiről, ami mindig tud újat mutatni. Tudja- vallja be töredelmese- néhány órára csupán azért járok be, mert érdekesen adják elő. A tananyagot meg tudom nézni a könyvben, vagy utánanézek, megkérdezem, ami érdekel. De ha elmegy, kitől kérdezik meg, kitől kapnak a kis mágusnövendékek arról a másik világról is tudomást, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni? Hiszen mint a beszélgetésünk elején megjegyeztem, a muglik nem állatok. Szintén egy társadalom, és csak mert nem vesznek, mert nem akarnak tudomást szerezni rólunk, még ott vannak, mindenütt. És ezen nem segít, ha legyilkolásszuk őket...
*Na igen. Az elején még csak az előbbi témát akarta kikerülni, és a végén már megint egy újabba bonyolódott bele, talán nem is akart a politikáról beszélni, de csak úgy jöttek a szavak, megállíthatatlanul. Sóhajtott, és bocsánatkérőn pillogott a professzorra, majd megcsóválta a fejét. Ha szegény még sokat lesz vele, bizony lehet maradandó károsodást szerez. De az utolsó mondatot furcsán ejtette ki. Fájdalommal tele, picikét magát is győzködve, mintha olyasmiket tudna még, amik felett sokan elsiklanak. Lehet hogy túl komoly ilyen fiatalka lévén, de ez csak nevelés kérdése. Vagy géneké. Ám a szövegébe óvatosan beleszőtte, hogy a tanárral szimpatizál, és bizony nem is olyan lehetetlen, hogy feliratkozik majd az óráira, hogy ott is láthassa, milyen hatást ér el.*
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #123 Dátum: 2009. 08. 24. - 09:12:59 »
0

Miss Mia

*Az ember minden nap tanul valamit. Ha akarja, ha nem. Én spec nem akarok tanulni, nem is nagyon hiszem, hogy lenne újdonság számomra, különösen az nem, hogy a látszat néha csal. Kérlek szépen Mia, a látszat mindig csal. Egy őszinte vonása sincs az életnek szinte, vagy ha akad is, azt se hiszik el az egészségesebb életösztönnel rendelkezők, na persze nem vagyok és rosszindulatú, csak éppen egy kicsit mintha bizalmatlan lennék. Megmosolygom a szavait, bár inkább fanyarul, mint őszinte jókedvvel, na tessék, hol maradsz jókedv?*

-A látszat mindig csal. Tehát hiába az őszinteségi roham és a kitárulkozó szavak, ennek ellenére éppen akkora homály uralkodik két ember között, mintha soha nem is látták volna egymást-*jól van Shannon, élmény lehet beszélgetni. Éppen arra van szüksége ennek a szőke kis tündérnek, hogy te a savanyú képedet bámulja, hogy hallgassa, miként bölcselegsz értelmetlen problémákon, igen, erre volt nagy szükséged. Szánalmas. De már mindegy. A szó úgyis elszáll, könnyedén bucskázva, az, hogy mi marad utána nyomként az emberek tudatában már senkit nem érdekel és talán nincs is jelentősége.*-De persze nem vagyok én ilyen vészmadár-*mondom óvatosan, kihagyva a mentegetődzési formulát, de valamelyest mégis elnézést kérően.* -Látom-*mosolygom rá, majdnem kedvesen, közbeékelek egy hátnyújtást, hátrarázom a hajam, felhunyorgok a vakító kékre suvickolt égre, a kósza felhők aljas számítással tűzik a szemembe a visszaverődő napfényt, micsoda öröm, pont ez hiányzott még.*-Szerintem közel sem hiba. A beszédes emberek legalább közölnek információt, amiből lehet építkezni. Azok, akik nem mondanak semmit olyanok, mintha nem is lennének gondolataik, ez pedig kínos.

*Beoltom itt mindenféle hülyeségekkel szegény kislányt. Kíváncsi lennék más tanárok mit csinálnának az adott helyzetben. Már csak úgy a móka kedvéért is. Persze más tanárok eleve nem jönnek félreeső udvarokba, elkerülik a szituációkat. Micsoda merény, miket hagynak ki, anélkül, hogy tudnának róla. Kár értük. Vagy inkább mégsem. Úgy kell nekik.*

-Igen, ezt meg tudom érteni. Bár van, ahova még úgy se érdemes eljárni, mert később úgyse lesz semmi haszna. Mondjuk az ember mindenből tanul valamit, remélem később sem bánja meg-*felhő borult a hangulatomra, hiába, ebből nem fogok kilábalni egykönnyen. Hol a derű, hol a mosoly, hol a komolytalanság? Egyáltalán! Miért nekem kéne vidornak lennem? Íme a fiatalság egyik díszpéldánya, de éppen ő a komolyabb kettőnk közül. Ez a merény kérem szépen a természetes egyensúly ellen.*

-Ejj kérem-*csóválom meg én is a fejem, messze nem rosszallóan, de már érzem, hogy a hangom is máshogy csendül, energiával telik, mintha belőle táplálkoznék. Brrr, belegondolni is nagyon brr.* -Mi ez a komorság? Hogyne, az élet már csak ilyen, emberek jönnek-mennek, eszmék élednek és mások halnak bele, de aligha hiszem, hogy magának kéne emiatt fájdítani a fejét. Ne mondja, hogy azért bújt el itt, mert ezen akart gondolkodni, mert úgyse hiszem el. A diáktársak se mind egyformák, ha az egyik oldal képviselői el is kerülik, még mindig ott vannak azok, akik utálják az egyik oldalt és szívesen barátkoznának magával, de ehhez kérem emberek közé kell menni. Ne féljen, nem harapnak-*akkorát, jegyezné meg a cinizmus, ha hagynám neki, de nem hagyom.* -Mindazonáltal magácskának régen rossz, ha azon eszi magát, hogy mi szegény varázstalan embertársainkkal. Meglesznek, ne féljen.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #124 Dátum: 2009. 08. 24. - 10:08:13 »
0

Shannon professzor

*Mia egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli a másikat. Miért van az, hogy egyesek közelében képtelen komoly lenni, a másokéban meg nem tud komolytalanul viselkedni? Valami van ebben a másikban, ami belőle ezt váltja ki? A kutató és kérdő pillantása is ezekkel néz végig a professzoron, és valahogy nem érti. És ahogy egyre többet beszélgetnek, Shannon egyre negatívabb hozzáállással beszél. Tényleg ennyire belelátna, vagy a szavai annyira kétértelműek? Vagy csak nem jó nosztalgiázni? Pislog párat, hogy ezeket elűzze, és hogy valami más tekintettel nézhessen a barna szemekbe, ám a hangulat akkor is ott uralkodik.*
- Tudom, hogy csal. Én tudom. - kis szünet- Szóval azt mondja, hogy rólam még csak egy csalóka képe van? Ugyan... Én nem azért beszélgetek Önnel, hogy véleményt alkossak... - futó mosoly - Csak... Emlékeztet valakire...
*Vallja be a teljes igazságot, és nem szégyelli. Szókimondó, talán ez lesz a veszte egyszer, de ezt akkor is ki kellett mondania, hogy a professzor ne ítélkezzen rosszul róla. A mosolyra csak visszamosolyog, és ez a légkör már kezdene neki tetszeni, csakhogy a téma változik ugyebár. Nézi, ahogy Shannon mocorog, kissé oldalra billentett fejjel, ahogy ő figyelni szokott. Talán már ő is rájött, hogy ha valami érdekli, így figyel. *
- Szóval azon a véleményen van, hogy a mások kialakított véleménye fontos rólunk? Mármint..Én elmondanám magának őszintén, mit gondolok Önről, és ön ebből építkezne, az jobb, mintha nem mondanék semmit, mert akkor nem gondolkozom?
*Vonja össze a szemöldökét, kissé értetlenkedve, nem érti, hogy ez hogy is függ össze. Néha bizony szeretné, ha nem lennének gondolatai, de ha ez Shan szerint kínos... De így belegondolva, mikor volt ő normális? Ám a másikra pillantva komor felhők úsznak elő, és Miában valami késztetés éled fel arra, hogy felvidítsa. Nos, elég csak kinyitnia a száját meggondolatlanul, hogy valami hülyeség ömöljön ki belőle.. De a tanárral is meg akarja ezt az oldalát ismertetni? Majd újra megszólal a mellette üldögélő, és megintcsak... A lányt ara buzdítja a kis hangocska, hogy erre is adjon magyarázatot. Hát nem is késlekedik.*
- Nem csak azért bújtam el, amiért ön... -mosoly- nem hiszi, hogy jöttem... Csak néha szeretek egyedül lenni, és...
*Itt egy hosszas tétovázás, majd megrebben a szeme, és szinte öntudatlanul a könyv után nyúl. Mire észbekap, már kinyílt a könyv, és egy képet vett belőle elő. Barna szemei most a képre összepontosítottak, és a tekintete simogatta a mosolygó- integető alakot a képen. A profhoz képes fiatalabb, kissé szakállas, szimpatikus alak volt rajta, valami parkfélében, és Mia szemeinek hasonmása hívogatta a nézelődőt. Mia elfordította a fejét, és a képet a másik felé nyújtotta.*
- Ő az apám. A muglikól alkotott véleményem többnyire tőle van. Ő mesélt nekem róluk. Mint a mugliknak a meséskönyv a sárkányokról és tündérekről... Nem értük aggódok... - teszi hozzá sietve a muglikhoz való hozzáállására- Tudja... Én a tömegért amúgy sem rajongok. Nem harapnak ez tény, csak néha nagyon másnak találnak, és ezért kivetnek, így nem érzem magam jól közöttük. És közöttük nem fogok keresni hozzám hasonlóakat. Én nem mindig vagyok olyan bátor, hogy kiálljak magamért. Egy ember előtt könnyű. Hiszen a másik is csak ember, és nem sokban különbözünk. De több előtt... Én a barátaimért állok ki mindig. És értük mindig bármit. S bár szerintem a Hugrabugban lenne a helyem, ide kerültem, és én mint az előbb mondtam, nincsenek véletlenek, akármit is mond... Valami történni fog... Lehet hogy csak egy rossz jegy, de érzem...
*A végére már mosolyog, és a szeme is nevet Shannonra, míg újra a képre néz. Valami furcsa is van a tekintetében, valami játékos, pajkos, úgy tűnik, képtelen volt már a komoly arcát megőrizni, egyszerűen előbukkant az a Mia, aki nagyon sok évig a kalitkába volt zárva. Nehéz ám megszokni a szabadságot. Bátortalanul felnevet, majd a haját újra hátrasimítja, és a barna szemekkel kissé puhán pillant a férfire. Mintha köszönne valamit. A képre pillant, Jasperre, az apjára, és bólint. Igen, helyes ami tesz, most még az. Csakhogy miért van erre szüksége? Mármint, bátorításra? A szeme sarkából újra a társaságára pillant. A sors keze... Igenis, nincsenek véletlenek... *
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #125 Dátum: 2009. 08. 25. - 16:37:08 »
0

Miss Mia

-Ez nem ilyen egyszerű…-*mondom, érzésem szerint teljesen feleslegesen és ide nem illően, de ilyen apróságok miért zavarnának meg engem bármiben? Kit érdekel, hogy mi illik hova? A világ már csak ilyen. Szőke hölgyem se illik ide, én se illek ebbe a világba, látszik is rajtam. Na ugorjunk.* -A vélemény alkotása nem kell, hogy szándékos legyen, annak csak úgy, jönnie kell magától. Minden tettünkkel módosítunk valamit a rólunk kialakított képen, tehát a véleményen. Adunk hozzá, elveszünk, jóval-rosszabbal bővítjük. Nem muszáj elmondania, nem attól lesz gondolkodó lény, de akinek nincs véleménye, annak személyisége sincs, amiben a másik nyomot hagyhasson. Nem tudom érti-e. Nem az a lényeg, hogy hangosan kimondja, de a véleményekkel foglalkozni kell, mondhatni a legfontosabb meghatározói két ember kapcsolatának, persze az ösztönös dolgokon kívül.

*Meg sem ütődöm a hasonlóságon. Egy kicsit sugárzok csak kérdőjeleket a lány felé, de tényleg csak egy kicsit, mivel nem tér ki alaposabban a témára így abba is hagyom. Alighanem elhunyt ismerősről van szó. Szomorú. Lehettem volna pszichológus is. A muglik között, ó igen, és akkor most nem lennék itt ilyen zavarban, töprengve az élet kicsi, de hatalmasnak látszó dolgain. Mindazonáltal úgy fest az ábra, hogy nem csak velem szórakoznak hülye gondolatok.*
-Nem azért, amiért én nem hiszem, huh kisasszony, ennél konkrétabban nem megy? Tanár vagyok, szerények az értelmi képességeim-*nevetek fel egy pillanatra, de aztán persze, hogy a torkomra forr a kacaj. Alaposan megszemlélem a képet, de nem, távol álljon tőlem, hogy érte nyúljak, elvegyem, összetapogassam, egyre inkább belémül a gyanú, hogy halott után emlékezik. Milyen derűs mégis. Hm, hogy az apja? Ahhoz egy kicsit túl fiatal. Vagy éppen csak a kép fiatal ahhoz, hogy ilyen korú lánya legyen, de a rokonságot le se tagadhatnák.*

-Derék embernek látszik-*próbálok átlépni minél gyorsabban ezen a rizikós terepen, nem hiányzik nekem az érzelmi kattogás, elvégre mindenkinek megvan a maga nyűge és keserűje, tehát inkább jobb nem feszegetni őket. Olybá tűnik mindenesetre, hogy ő se akar ezen motoszkálni tovább. Beszél, beszél, én pedig figyelmesen hallgatom ezt az ártatlan derűt és bájt, csodálkozva, hogy ilyen is van, ilyen is lehet. Nagyon aranyos. Szokatlan a maga nemében. Furcsa, nem groteszk, inkább olyan hatást kelt, mint egy szép madár a villanydróton, mindenki örül neki, babusgatja, simogatja, de senkinek nem jut eszébe, hogy na nézd már, az ott akkor is csak egy visszataszító drót, ha olyan bájos teremtmény ücsörög is rajta.*

-Ne legyenek neked véletlenek, hogyha nem szereted őket-*mosolygok rá. Pontosabban, visszamosolygok, hiszen az ilyesmi ragadós, ha ő vidul én is fogok, na és ez szörnyű. Olyan egyszerűen működünk mi, emberek. Megcsóválom a fejem, visszapillantok rá.* -Legjobb tudomásom szerint éppen az adja a Griffendéleseket, hogy van bennük szándék arra, hogy kiálljanak a szeretteikért, még akkor is, hogyha nincs igazuk. Ez ilyen jellegzetes vonás-*vigyorodok el, kicsit talán gonoszkásan, tanárhoz méltatlanul, ennek ellenére maradok figyelmes.* -Ne is foglalkozz a tömegekkel. Az átlag arra való, hogy legyen miből kilógni.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #126 Dátum: 2009. 08. 25. - 17:02:31 »
0

Derülő égbolt, avagy...
Shannon professzor

*Kicsit oldalra hajtja a fejét, mint mindig, ha valami leköti a figyelmét. Nem egyszerű? Ugyan, mondjon már valamit, ami egyszerű ebben a világban, ezen a sárgolyón! Na jó.. Az egyszeregy egyszerű... Ez nem jó kérdés. Majd a hosszabb monológot is végighallgatja, és közben annyi kérdés és válasz fogalmazódik meg benne, hogy mire belekezdhetne, el is felejti. Újszerű pillantással, vagyis valami új csillogással néz Shanra. Igen. Úgy helyes az állítás, ha a két ember között kapcsolat van. De minek hangoztatja valaki a véleményét C emberről, ha nincs kapcsolatuk? Egy pislantással elűzi ezeket a kérdéseket, és jelen helyzetben inkább feltétel nélkül elraktározza a tanár szavait, hogy később boncolgathassa őket. *
- De hozzá kell azért azt tennem, hogy nem minden esetben fontos a vélemény. Csupán ha szorosabb kapcsolat van egy egyszeri találkánál, amikor bemutatkoznak az illetők, és továbbrohannak..
*Igen, kellemes találkozás: meglátod, bemutatkozol, a ,,Mizujs" kérdésre való ,,Semmi. Te?"-re is választ kapunk, és már megyünk is tovább. Ilyenkor nem lehet véleményt alkotni a külsőről. Bár ez Mia álláspontja. Nem szokott elsőre ítélkezni. Annak ellenére, hogy elég pontos képet alakít ki első benyomás alapján... A kis nevetéses mondatra csak visszakacag, most már felszabadultan. ,,Szerények az értelmi képességeim"... Gyorsan fojtja el a feltört kis nevetést, és megvárja, amíg az arca többé -kevésbe egy illedelmesebb képet vág. Nem veszik el a képet, pedig Mia nem ilyen, ő szívesen ad, és nem vár érte semmit. Nem változik... Csak ne adjanak neki a kelleténél semmitől sem többet, mert... Miának úgy tűnik, hogy a professzor nagyon sokáig nézi a képet, mire megszólal és valami boldogság csillan szemében. Úgy tűnik, nem csak az ő szemében derék az apja, nem is annyira elfogult... Majd a hosszú beszéde után észreveszi, hogy Shan kissé megváltozott. Nem tudná elsőre megmondani, miben, de hogy valami más... Tegezi őt... Mia tekintete hirtelen nyílik ki, és ragyog fel... Na lám... Egy kis mosoly is felbuggyan, lehet hogy sok ez a nagy változás, de csak feldolgozzák... Mosolyog! Mia elfordítja a tekintetét, és közben a képet visszateszi a könyvecskébe, s közben lopva újra Shannonra pillant. A következő megjegyzésére meg le merné fogadni, hogy Mardekáros volt ő annak idején. Vállat von, és oldalra dönti újfent a fejét. Majd hirtelen kibuggyan belőle.*
- Tudja, hogy most rettenetesen megváltozott pár pillanat alatt? - fürkésző pillantása eltűnik, és marad a nevetős-csillogós, lehet nem fogják ezért szeretni, de talán jobb ez, mint a komoly- Ha egoista lennék, magamnak könyvelném el a sikert. Ez határozottan pozitív képet alkot magáról. Néha az ember kénytelen arra, hogy sokéves barátkozás után gyökeresen változtasson a véleményén. Tudja, én magáról alkottam magamnak egy képet, és a kép... Nos... Egyre szimpatikusabb... Kicsit talán erős kifejezés, de hirtelen kifejezőbbet nem találtam. A ragyogó meg kissé csicsásnak tűnt pillanatnyilag...
*A nagy gondtalan fecsegésben majdnem kibökte, hogy egyre jobban hasonlít valakire, de még időben szájzárat vett elő, és behúzta a kéziféket. Nem kellene emlegetni a holtakat. Azok vissza nem térnek, itt meg egy élet vár ránk, nem több... Majd hirtelen szólal meg egy kis váltással:*
- Ettől függetlenül én szeretek Griffendéles lenni... Nem mondtam, hogy nem szeretem... Csak nem tudom, mért pont oda kerültem. Okkal.... -teszi gyorsan hozzá. - De lehet, hogy akkora űr volt a fejemben, mikor a Süveg rámkerült, hogy szegény tévedett. Tévedhet?
*Kérdez hirtelen rá, s bár az utolsó mondat előtt kissé somolyogva önmagán beszélt, az utolsónál hirtelen újra érdeklődő, és a másik véleményére kíváncsivá vált. Nos, kissé fura lehet, ahogy a lány váltogat, mint egy sebváltón, de nem olyan követhetetlen.*
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #127 Dátum: 2009. 08. 26. - 12:59:47 »
0

A kis királylány
Miss Mia

*Lám és lám, újabb meglepetés, fényes, kellemes, simogató mondhatni, lágy, de van benne egy mellékérzés, ami azt sugallja, hogy nem vesznek el a szavak a napfényben, nem tűnnek el az árnyakban. Az ember viszonylag ritkán érezheti ezt. Legalábbis én viszonylag ritkán érzem. De most jó. Pontosítok, most még jó.*
-Dehogynem-*csóválom meg a fejem, annak ellenére, hogy éppen az imént döntöttem úgy, hogy Mia kisasszony bizony értelmezi a hallottakat a megfelelő módon, de nem lehet minden tejszínes. Nem is szeretem a tejszínt. Azt hiszem.* -Az első pillanat húzza meg a vélemény gerincét. Ne mondd, hogy tőlem hallja először, hogy milyen fontos az első benyomás, gyakran egy életre meghatározza két egyén kapcsolatát és véleményét egymásról. Mondanék élő példát, de maradjuk X-nél és Y-nál. X sok mindenben hasonlít Y-ra, mindenki biztosra veszi, hogy jó barátok lehetnének, de mivel egy partin Y arrogáns házigazdaként tűnt fel, azért X egy életre elkönyvelheti, hogy ő ilyen. Ez a véleménye nem fog megváltozni, hiszen ezek után nem hajlandó komolyabb kapcsolatba lépni a másikkal, mint egyszerű köszönés, tehát soha nem is derül ki több-*hogy miért van ennek jelentősége? Halvány elképzelésem sincs róla, de megosztom a gondolatot vele, ha már egyszer érdekli, és csillogó szemei azt suttogják, hogy meg is jegyzi magának, bár tartok tőle, hogy megint csak önámítok. Éljen a hazug optimizmus! Élek vele. Csak minek?!

Hát ezért. Hogy aztán a következő pillanatban megfeszülhessen bennem a meglepetés, az értetlenség, hogy úgy pillantsak Mia felé, mintha életemben először látnám, holott ez már legalább a második eset és hozzá hasonlóan félrehajtom a fejem. Mint egy másik, érdeklődő madár a dróton. Elmosolyodom.*
-Hát tudod, nálunk, pszichopatáknál ez már csak így szokás-*dévaj gonoszság villan a szememben, persze ez csak egy ártatlan játék a maga groteszkségében, de az ember soha nem tudja, hogy éppen melyik embertársa kapja fel a vizet, mintha támadtam volna, ó dehogy. Éppen ez a szép benne.*
-Nagyon helyeslem, szeretem a magamról alkotott pozitív képeket az idő lassú előrelépésével egyre lejjebb és lejjebb rontani-*évelődő mosoly.*-De persze ne feledd, a látszat csal, és nincs is annál izgalmasabb, mint ezzel a látszattal játszani. Tehát akármit is gondolsz, az éppúgy lehet helyes, mint helytelen, bár jómagam nem vagyok egy különösebben nehezen kiismerhető alak, azért látod, még vannak meglepetéseim-*csak, mint a jó bűvész egyesével húzom elő a lapokat a pakliból és mutatom fel neki, hogy miért? Azért, hogy egyszercsak kihúzzam a bohócot és megnevettessem vele, a szép szőkét a szomorú árnyak alatt, semmi másért. A világot már megint valaki másnak kell megváltania.*
-A Süveg nem ember, hogy tévedjen-*komolykodóra veszem a hangom.* -Nézz rám. Elég szétszórt vagyok ahhoz, hogy Hugrás lehessek, bár, mint tanár pártatlannak kéne lennem, szóval ezt nem is hallottad. Az intellektusom fényesen ragyogó csillag, mégse lehettem Hollóhátas, bátor vagyok, mint egy oroszlán, a Mardekár büszke szégyeneként képes voltam foglalkozni a nálam jóval gyengébbekkel is, mégis oda kerültem. Mert a Süveg egyensúlyra és sokszínűségre törekszik. Nézd meg Granger kisasszonyt. Mit keres a Griffendélben? Hogy javítsa az átlagot. Ilyen egyszerű. Ne aggódj, neked is megvan a helyed ott. Lehet éppen az, hogy jól érezd magad.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #128 Dátum: 2009. 08. 26. - 22:02:34 »
0

Shannon

*Az előbbi tűnődő Mia nem tűnik el teljesen, csak a háttérbe szorul, mert a napfényesebb kerül előrébb, megcsillanva a külvilág apró fényecskéiben. Újra csak a vélemény téma, és Mia még mindig félrebillentett fejjel nézi a férfit. Néha a szemöldöke a magasba szökken, vagy a szája széle görbül felfelé. Igazat ad a példánál Shannak, és a szemén már felcsillan az a fény, ami jelzi, hogy már mondja is, és fűzi tovább a szálat.*
- Na igen. Ez az egyik verzió. De halott már arról, hogy senki sem egyforma? Mi van, ha X hall valami olyat Yról , ami érdekli, és esetleg felkeresi? Na jó... Ez költői kérdés, és már túlbonyolítom. - vállvonogatás, és szemét az égre fordítja- De érdekes meglátás. És ha valaki kényszerhelyzet miatt szóba áll valakivel, akiről hallotta, hogy ilyen vagy olyan, és kiderül, hogy belül a zord külső alatt egy rémült, sarokba zárt, és/vagy védekező vad áll? Nos akkor mi lép életbe? Ez is egy helyzet, és nem lehetetlen...
*Kérdez rá egyszerűen, a maga szókimondóságával, és igaz, hogy a kényszerhelyzet szót kissé eltúlozta, mert nem is ezt akarta mondani, inkább.. Valami... Enyhébb szócskát, csakhogy mást nagy hirtelenjében nem talált, ami oda is passzolt volna. Kicsit durva példa, de... Nos sosem lehet tudni. Nyílt kíváncsisággal pillant a másik barna szemeibe, majd elkapja őket onnan, mintha látott volna valamit.
Majd jön a meghökkenés, és Mia beharapja alsó ajkát, míg barna szemei örömmel telve, pajkosan ragyognak Shannonra. Ennyi idő után is tud meglepetést okozni. Na lám... És mosoly... és itt az élő bizonyíték, ha sok időt töltünk valaki közelében, átvesszük a másik szokását. A kijelentésre a szája elé kapta a kezét, és szabályos nevetésbe kezdett, de a kis csengők csilingelését még a tenyere sem tudta elfedni. Arcán most új rózsák nyíltak, nem a zavar, vagy a szégyen pírja, hanem a boldogságé, és a barna szemek is melegen pillantottak a profra. Pszichopaták... Na, ez találó szó. Ha valaki lépteket hall a fejében.. Lesüti a szemét, és igyekszik elfojtani a fel-fel törni készülő újabb nevetőrohamát. Nem sokára sikerül, és addigra a tanár jellemén eveznek.*
- Annyira rossz volna? Vagy nem szereti a plusszokat? Igen, meglepetések mindig vannak. Ez jó.. Szeretem az emberek különféle arcát megismerni. Érdekes, ha megpillantok valakit, aki esetleg érdekel, elképzelem őt nagyon dühösnek. Nem tudom miért. Vagy miért nem boldogan, álmatagon, elgondolkozva... Csak.. Beugrik a kép, és látom magam előtt. - elgondolkozó arc, egy pár másodpercig csend telepszik rájuk, csak a ksi szökőkút csobogása töri meg ezt az idillt. - És... Nem vagyok ebben még teljesen biztos, de... Azt hiszem Ön nagyon érdekes, és nagyon sok arca van még. És... - most újra egy zavart pír- ha nem baj, megismernék még párat közülük... Kicsit kíváncsi vagyok... Na jó. Ez orbitális hazugság. Nagyon kíváncsi természet vagyok...
*Vallja be, és most úgy néz az égre, hogy már csak a fütyörészés hiányozna a képhez, aminek a címe ,,Nem én voltam"... Újra felnevet, és most is ragyogó hangulatban hallgatja a házakról szóló beszámolót. A prof éppen bevallja, hogy Mardekáros volt.. Diadalmas szemvillanás, és Mia gondolatban kalapot emel maga előtt. Micsoda szem... Aztán visszaszáll a földre, és két lábon jár tovább. A bátor mint egy oroszlán hasonlatra kíváncsian hajtja újra oldalra a fejét, kis cinkos mosollyal a szája szegletében. A ,,vigasztalás" szerűségre hirtelen hatalmas késztetést érez ara, hogy megölelgesse a szemben ülő professzort, hirtelen apja tűnik fel lelki szemei előtt, és a szemei is kissé sötétbe kúsznak át, de néhány pillanat után többé -kevésbé felhőtlenül pislog.*
- Én tudom, hogy a helyem megvan. A döntésink alapján különbözünk.. Valami látott a fejemben a Süveg, amit én nem...
*Szemöldökráncolva nézett felfelé, mintha csak a szemét be akarta volna fordítani, hogy körülnézzen odabent. Mivel sikertelenül járt, sóhajtott, vállat vont, és kényelmesebb pózba váltott. Egyik lába kibújt a szoknyája alól, szegény prof, ha látja, talán a haja égnek fog állni, hogy a vékonyka kis lábfej hogy bírja el a magas lányt... A másikat felhúzza, megöleli, ha már Shannont nem lehet, és az állát rátámasztja. Várakozva néz a másikra, és most kijelentheti magáról, hogy szerencsés. Egy olyan jó ki partnert talált, akivel nagyon sok mindenkiről, vagy inkább.. mindenről lehet beszélni anélkül, hogy az sikoltozva vagy nagy tányérméretű szemeket meresztve elrohant volna...Fejét a vállára  hajtotta, kényelmes, és még az érdeklődés is ott ül benne. De mit keres a szemében az izgatottság?*
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #129 Dátum: 2009. 08. 27. - 07:45:09 »
0

Miss Mia

*Hát rendben kisasszonyok, kivételek mindig is vannak, mindig is lesznek, mindig is születnek olyan ámokfutó hajlamú arcok, akik megrögzötten különbözni akarnak a zömtől és ők bizony képesek arra, hogy néha igencsak furcsa reakciókat váltsanak ki az életből, de ha nem lenne átlagos, akkor ők mitől különböznének? Na nem mintha akkor nem lenne meg a maguk kis boldogsága.*
-Azt hiszem kezdünk olyan témákat feszegetni, amikhez nagyon kicsik vagyunk, de legyen-*megint előretámaszkodom a térdemre, egy kicst be is fordulok derékban, hogy jó alaposan a kishölgy szemébe nézhessek.* -Megtörténhet, azonban az ilyen vészhelyzetekben mi van, ha mégse jön ki a megismerkedési szándék? Könnyen meglehet, hogy a korábban hallottak is elképzeltek alapján X változatlanul nem bízik Y-ban, annak ellenére, hogy talán az élete múlhat ezen. Mert ez is életszerű. Így intézzük a dolgainkat. Elvakultan és előítéletesen. Persze, akinek nem inge nem vegye magára, de ez az átlag, különben nem okoznának meglepetést az olyan emberek, akik nem ilyenek.

*Na igen, helyzet, de irreális, mindenesetre azzal, hogy ilyen hozzávetőlegesen beszélünk róla elérjük, hogy mindketten megmaradhassunk a magunk kis állásfoglalásában. Ügyes megoldás. Annak ellenére, hogy közös munka. Soha nem hittem a csapatgondolkodásban, de ha már egyszer itt vagyunk, hát itt vagyunk.
És nézd már. Nevet. Tulajdonképpen van abban valami természetellenes, hogy azon gyönyörködök, hogy egy éretlen kislány nevetgél bele a vakvilágba, nem értem miért kéne büszkének lennem arra, hogy miattam nevet, de ez alighanem csak a mai nap pesszimista hozzáállásának tudható be. Szerencsére nem nyelt el teljesen, így még mindig képes vagyok figyelni ilyen apróságokra, ezzel is jobb vagyok. Kinél? Kinél másnál! Természetesen Y-nál.*

-Szörnyen rossz vagyok. Nem szeretem se a pluszokat, de a mínuszokat, de ilyen ez a tanári szakma, mindkettőt osztani kell, pedig ha már egyszer büntetésről van szó, betársulok Argushoz. Hatékony, odaadó. Kegyetlen, de oda se neki. Belefél a képletembe-*előrehajolok, egy dühödten szürkéllő kavicsot kapok fel a lába mellől, már bosszantotta a szemem, aztán visszavonulok a térdemre, jó hely az, kényelmes, otthonos, olyan kis kitérdelt. Dobálgatom a földrajzi tananyagnak valót. Odaadó pillantást vetek rá.*

-Ez igazán kedves tőled-*nem hatódok meg, bár imádom, amikor boncolgatnak, persze csak fiktíve, effektíve annyira nem bírom élvezni, de komoly pillantást vetek rá. Na jó, majdnem komolyat. Amolyan hozzávetőlegesen komolyat.* -Mindazonáltal rossz választás vagyok. Őrült kétszínű egy alaknak érzem magam. Lehet legközelebb meg se ismerem magácskát, mert éppen valamelyik másik arcom dominál, akit nem értesítettem rólad. Szóval csak óvatosan velem-*hunyorgok rá barátságosan, aztán egészen magasra dobom a követ, amíg fészkelődik, de továbbra is képesnek érzem magam arra, hogy elkapjam, így aztán el is kapom, kritikus alapossággal szemügyre veszem a láthatásra tárt lábat, magamban kipipálok egy pontot a nem létező listámon.*

-A kíváncsiság nem bűn, a döntések pedig helyzetfüggők. Bármit látott is a Süveg, mindenkinek vannak rossz döntései, amik után egyéntől függ, hogy megeteti-e magát a lelkiismerettel, vagy sem. Azt hiszem én az utóbbi fajtába tartozom, és ahogy annak idején figyeltem a háztársaimat, ők is. De a Griffendélesek ugyanilyenek. Te mégis kis aranyos, szerény kislánynak látszol egy átlag oroszlános mellett, így aztán kénytelen vagyok megerősítenem magam abban az elméletben, hogy a Süveg az egyensúlyra törekszik. Esetleg van rossz tulajdonsága is kegyednek?
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #130 Dátum: 2009. 08. 27. - 15:56:36 »
0

Shannon

*Egy olyan téma, amihez kicsit vagyunk? Mia szemei először elsötétednek, kicsit elgondolkozva, és méricskélve, majd újra kigyúlnak a kíváncsiság lámpácskái. A tanár kicsit helyezkedik, és most már könnyebben talál rá a  szintén barna szemekre. Kicsi, halvány mosoly rajzolódik ki arcán, de ezt csak nagyítóval lehetne látni. A történetet nagyon sokat ragozzák már. Kellett neki kinyitnia a száját. És mégis... Mindig a másiknak van abból a szempontból igaza. de.. Ha Mia egy kis mondatot is szólna, lehet az igazság az ő párjára állna? Nos, miért ne kísérthetné a sorsát? *
- Kényszerhelyzetben is? Amikor össze kell dolgozniuk? Lehet hogy most naivnak tart, vagy makacsnak, és nem fogom az ellenkezőjét állítani. Csak... Szeretem az emberekben a pozitívat meglátni, nem a rosszat. A rossz érdekes módon úgyis kiderül. A jót meg rejtegetik... Ott van egy régi.. Ügyfél, aki addig volt segítőkész, amíg apám élt. Amikor... Khm... Meghalt, hirtelen nagyon sokan hátat fordítottak nekünk. Nekem csak jó volt.. Jóanyámnak legalább volt dolga, amit csinálhatott, és addig nem forszírozott nálam semmit.
*Nos, kedves szülőnéjéről nem sok jót mesél, hangja már most keserű, és az embernek a háta libabőrös lesz tőle. A lelki szemek előtt egy hárpia rajzolóik ki, pedig a nő nem csúnya... Csak... Sóhajt, és a fejét rázza, hogy a gondolatoktól megszabadulhasson. Majd elkezdenek Shan jelleméről beszélgetni, és a lány most a szemöldökét a homloka közepén felejti. Micsoda önkritika... *
- Rossz? Hm... Nem láttam ilyet. Hatékony? Igen.. Kevés emberrel tudok így.. Mondhatni egy csettintésre ilyen jól szótérteni... Odaadó? Hm.. Igen, a képembe ez is belefér. Kegyetlen? - most újra fürkészi Shant, árulkodó kis jelecskék után kutatva- Lehet... Remélhetőleg nem lesz szerencsém Önnél büntetőmunkára, szóval... Nagyon remélem, ezzel nem fogok találkozni. De naivan állítom, nem találom kegyetlennek, bár ez egy kicsi lódítás. Látja, nem tudok hazudni... - mosoly - Lehet hogy tud kegyetlen lenni, de látja.. Ez a kulcs itt.. Hogy mennyire akarja. Én ha akarnék, lehetnék megközelíthetetlen jéghegy is, ha akarnék, de... Az nem én lennék... Azt hiszem, Magának is valami.. Csendes figyelő szerep kellene, aki, ha társra lel, megbeszélheti észrevételeit, és az élet drámájában csak ritkán vállal főszerepet.
*Miközben a tanár arcán korcsolyázott tekintete, folyamatosan beszélt, és bár arca nagyon derűs volt, hangja komolykás, hogy hallják, nem a levegőbe beszél. Nem sokára egy kis kavicsért hajolnak le mellé, amitől kicsit megdermed. Hiába, hozzá egy méternél közelebb talán... A zenetanárja volt, mert ha négykezest játszottak néha összekoccant a könyökük... Na meg az orvos persze. De soha senki más. Egyedül öltözött, és anyja kerülte.. Hála a magasságnak. De viszonylag hamar eltűnnek a közeléből, és az előbbi kis megtorpanás eltűnik minden nyom nélkül. Ám nem sokára újra nagy mosoly ragyog fel, két barna írisz is hasonlít most a meleg forró csokijához. Ki ne szeretné, ha dicsérik? Pláne, ha egész eddigi életében alig kapott belőlük? Talán ezért is pirult el... Majd a fejét megrázza, heves tiltakozását kifejezve. *
- Azt hiszem, az még jobb lenne, mint amit remélni tudnék.. ha másik arcával találkoznék. Roszabbat is láttam már, mint hogy elmennek mellettem. Sőt.. Néha ennek örülnék... Őrült? Hm... Nem látszik rajtam, hogy én is az volnék? Hm... Akkor jó!
*Felvidult ezen, úgy tűnik, ő saját magát sem kímélte a kritikával. Majd jön az újabb dicséret, amire Mia megint felölti az ünnepi vörös képét. Szerencse, hogy olyan nagy haja van... A kérdésnél felkapja a fejét, és a tanárra pislog.*
- Nem tudja, mit kérdezett... Azt hiszem, a legrosszabbakat fel fogom sorolni... Persze ha nem untatom... Ott van ez a nagy szófosás... Beteges... A szókimondással meg a merészséggel fűszerezve. A csokinál jobbat azt hiszem nem tudok elképzelni, nem tudom, hogy érte mit meg nem tennék... Akkor ott van az, hogy... Az embereket talán jobban ismerem mint kellene, ha dühös vagyok, akkor nem érdemes a környéken tartózkodni, és... A hangulatváltozásaim még ennél is roszabbak... Utálok festeni annak ellenére, hogy állítólag színvonalas, zenélni sem szeretek, pedig három hangszeren játszok megint állítólag tökéletesen, és otthon sem szeretek tartózkodni. Na, erre varrjon gombot!
*Kicsit talán hadart, de legalább a hadarást nem kellett az ígyis hosszúra nyúlt listára felvenni, a tanár ezt abból is kitalálhatta, ahogy mondta ezeket. Viszont most egy másik arcát is feltárta, minden teketóriázás nélkül, őszintén, és nem volt rejtegetni valója. Na jó, volt egy, de azt inkább szóba sem hozta. Hogy karácsonykor otthon mi van? Ki tudja.. Nem tölti otthon, vagy csak nagy ritkán... Aztán ha már úgyis így ömlik belőle a szó, hirtelen, amikor a tanár hunyorít, megint csak kicsuklik belőle:*

- És ez a képe határozottan vonzó...
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #131 Dátum: 2009. 08. 28. - 08:53:10 »
0

Miss Mia

*Megcsóválom a fejem. Kavics fel, aztán le, megpörgetem az ujjaim között, eltüntetem a tenyeremben.*
-Én nem egyszerűen azt gondolom, hogy maga naív, én minden megnyilvánulásában látom, hogy az. Mert nézze, a kényszerhelyzet és az összedolgozás nem csiszolja a lelket. Csak a szakadékokat mélyíti, hiszen az ember arra gondol, hogy kényszer. Persze nem minden ember. Te például biztosan nem gondolnál arra, de az emberek java így van vele. Ettől emberek. Tökéletlen, kellemetlen teremtmények. Vannak kivételek, de csak azért, hogy erősítsék a szabályt.

*Figyelmesen nézek rá, van ebben a hangba valami, ami keserűségre emlékeztet engem. Nem szeretem a keserű kislányokat, valahogy olyan óvatosságra intenek, olyankor inkább lassan és óvatosan akarom kerülgetni őket, de jelen pillanatban erre más esély sincs. Meglepő, hogy valaki nem a keserét, a bánatát mutatja elsőre, hiszen ki ne szeretné, ha sajnálgatják. Mindenesetre nem kérdezek bele mélyebben, tapintat is van a világon, ha nem is sok, különben meg semmi közöm sincs hozzá. Az apja a képen, hát tényleg halott, bár nem tudom, nekem nem lenne rá igényem, hogy képet hordozgassak magamnál, de ettől még lehet, hogy vannak kedvelhető apák a világon. Komolyan pillantok rá.*

-És szerinted ez jó? Szerintem csak egy újabb rossz hatása az életnek. A jó dolgok nem generálódnak maguktól. A jó dolgok szerintem teljesen egyénfüggően alakulnak ki, nem csak úgy lesznek. Alapból nincs túl sok jó, persze szaporítani lehet az ilyen hozzáállással, de én a helyesben óvatosabb lennék, elvégre elég sok gátlástalan ember van, akik kihasználják az ilyesmit…-*futó mosolyt veszek magam elé, biccentek is egy rövidet.* -Csak aztán nehogy visszahalljam, hogy miféle rémképekkel veszem el a kedved a bizakodástól-*nem mintha bármi jelentősége lenne. Sőt, egyáltalán nincs semmi jelentősége, hogy mit mondok neki, legalábbis a külvilág számára.*

-Látja kisasszony, ezért mondtam, hogy naiv-*megmosolyogtatnak a szavai.* -Egyszerű dolgokban gondolkodik, büntetőmunkában, gondolkodik, meg abban, hogy az emberek ügyelnek magukra, visszafogják magukat, mert nem akarnak valamit… de eszébe sincs azt feltételezni, hogy teszem azt csak azért simogatom ilyen szépre a képet magamról a maga lelkében, mert mondjuk akarok magácskától valamit. Nem is feltételezi, hogy rossz szándékom lehet, ha már egyszer ilyen kedvesen, közvetlenül, nyíltan beszélgetek magával-*nyugodt, derűs marad a hangom, elvégre ez az egész tényleg csak egy játék, semmi több. Legalább tanultam belőle valamit.*

-Áh, ne higgye. Nem szeretek egyedül maradni. Magácskával ellentétben én nem szeretek gondolkodni, merengeni, inkább lennék folyamatosan mozgásban, mint hogy öt percre magamra maradjak, szerencsére a diákok zsivaja nagyjából meg is felel erre a gondolatelterelő célra-*egészen reked a hangom, régen beszéltem ennyit a tanórán kívül, elvégre itt gondolkodni se árt nem csak arról beszélek, ami mindennapos, valóságos és reális, hanem ilyen kézzelfoghatatlan dolgokról, mint naivitás és hasonlók. Bolond egy nap. Megmosolygom.*

-Na látja, ezek nem rossz tulajdonságok, csak kellemetlen, de természetes jellemvonások. Viszont ne hízelegjen, mert nagy gyengém.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #132 Dátum: 2009. 08. 28. - 09:36:33 »
0

Shannon

*Felemeli kissé a fejét a térdéről, mert nem tud úgy figyelni, ha közben kényelmesen terpeszkedik... Na jó, most csak pihent. Megmosolyogja a prof szavait. Igen... Mia túl pozitívan, Shan meg túl negatívan látná a dolgokat? Erről lenne szó? Nos, Mia csak annak akarja látni, és a másik meg... Nos, az nem az ő gondja, tulajdonképpen, hát miért is szeretné ennyire kiirtani  másikból az árnyat, mely már amúgy is nagyobb tőle is. Tökéletlen...*
- Úgy látom, még ön sem találkozott képzeletbeli tökéleset példánnyal... Pedig én úgy szeretnék... Csak egyszer látni, érezni, milyen az.. Talán egyszer... Van még időm.
*Tulajdonképpen csak az első mondatot szánta Shannak, a többit már csak úgy.. Saját magának motyogta, mégis valami nagy vágyakozás hangzott ki belőle, mintha tényleg vágyódna az után. Elég furcsán fogalmazta meg, de nem igazán akarózott azt az orrára kötni az újdonsült barátjának, hogy eddig bizony senki sem nyerte el tetszését.. Aztán újra csak a csokijába kortyolt, és figyelt. Valamiért imádott figyelni, és hallgatni, és tanulni, látni... Tapasztalni. Bizony elmondhatta magáról, hogy egy csomó emberrel találkozott, és mindegyik egyedi volt.*
- Nos, lehet jó is. Tudja, ez nézőpont kérdése, nem? Ugyan.. -nevet fel- Az én bizakodásomat letörni... Ahhoz egy kicsit több kurázsi, meg beszélőke kell... De én nem látom, hogy Ön éppen az lenne, aki erre törekszik. Lehet, mert mindent lehet csak akarni kell... csakhogy ott van az a De szócska.. Legyek óvatosabb? Akkor hol lennék én? Valószínűleg a szobámban rettegnék attól, hogy valaki meg talál engem szólni. A nagy óvatosság.. Azért azt ugye tudja, hogy jóból is megárt a sok. Én tudom...
*Mélyet sóhajtott, és kissé hideg pillantást küldött az ajtó felé, mintha épen arra járna valaki, akinek ezt szánta. Újat sóhajtott, és a gondolat szárnyra kapva továbbszállt, nem törődve már Miával, aki újra csak Shannonra pillantott. Újra mosolyog, és kijelenti, hogy tényleg naiv. Na lámlám... *
- Higgye el, jobb, ha az emberen keresztülnéznek, ha helyette rosszabb történik. Inkább hagyom, hogy nézzenek átlátszónak, semmint megszóljanak ilyen-olyan dolgokért...
*Hát igen. Hányszor szerette volna, ha az anyja inkább nem törődik vele, és inkább jár ő is plázákba, vagy trécselni a szomszédba. milyen hülyeség. más meg az ellenkezőjét kívánja. hiába, nem lehet szülőt választani. Majd a tanár egy sötét képet vesz elő, és meglegyinti vele az arcát. De ő nem rezzen, mosolya is töretlen. Megvárja, míg befejezi, és újra megszólal.*
- Nem, nem feltételezem. Ennél optimistább vagyok. Hiszen... Arra nem gondolt, hogy talán jobban látok Önbe, mint gondolná? Lehet, hogy a következő lépését még nem látom, még nem vagyok.. Úgymond Önre hangolva, de akkor is.. nem hiúságból állítom, ha mondom, hogy jó megfigyelő vagyok... És nyíltan kimondom, hogy egészen megkedveltem Önt, akármit is tennék ez ellen. Hogy a véleményem megváltozzon, legfeljebb annyit tehet, hogy jó anyámmal összebarátkozik. Annál rosszabb büntetést még nem találtam.
*Úgy mondta, lazán, vállvonogatva, mégis odabent nagyon is jól tudta a kis szörnyeteg, hogy milyen igaz... Anyján keresztül... Bizony ez egy nagyon fontos kis kulcsocska nála. És a lakatot jól el kell rejteni. Szóval Shan bármivel fog próbálkozni, a fentiekben említettnél rosszabb tényleg nincs. Ám gondolkozni nincs sok idő, a társalgás tovább folyik a medrében, megállíthatatlanul. Az előzők ellenére Miát nem lehet azonban hencegésen fogni, vagy önsajnálaton. Magában tartja,  s inkább elfojtja. Szegény prof.. Már egészen berekedt. Nincs benne a gyakorlatban. Mia erre újra felkuncog, de gyorsan el is rejti, és komoly arcot húz elő. Kár, hogy annak rángatózik az arca. Sebaj! Semmi nem tökéletes. *
- Néha én is szeretnék mást csinálni, csakhogy nem engedhetem meg magamnak. A nagy idealitás dolog miatt... Aranyvérűek mással ne barátkozzanak meg hasonlók... Nem értem mi rossz van abban, ha valaki szerelem miatt összeáll valakivel, és... Máris a szájukra veszik. Pletykás fráterek...Jó, most talán fogja mondani, hogy nem helyes, mert elárulnak meg hasonlók... Ön nem volt még szerelmes?
*Most kissé durcássá vált a hangja, pedig neki nem volt miért, hiszen olyan aranyvér folyt ereiben, mit senki meg nem támadhatott. Anyja családja kicsinyke volt, apjáé annál nagyobb, és büszkébb. Senki sem találna kivetnivalót a családjában, ám ő erről sosem beszélt. Valamirt félreértették, és ezeket a mondatokat arra használták fel a kis okos buksijukban, hogy összerakhassák a csodás megoldást: Mia nem aranyvérű.. Milyen igaz... Megcsóválta a fejét, majd újra a társára fordította tekintetét. Újra mosolyog. De fura pali! Szintén elmosolyodik, és a pohara eltűnik az éterben, míg ő újra ráteszi állát a térdére. Aztán kérdést tett fel a tanárnak, a vonásait szépen csendben figyelve, látszólag csak könnyedén tette fel a kényes kérdést. Hosszú haját kifújta arcából, ám az minduntalan visszakalandozott arcába. Szörnyű...*
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #133 Dátum: 2009. 08. 29. - 09:35:14 »
0

-Tartok tőle, hogy az a bizonyos tökéletes éppen annyira megrémítene engem, mint a ponyvaregények hőseit. Nem hiszem, hogy méltóképpen tudnék örülni neki. Persze becsülendő, ha te tudnál-*bár én legalább tudom, sejtem, érzem, hogy nincs olyan, hogy tökéletes, de hinni benne nem bűn. Nem. Bűnnek nem bűn, de ha ez sem bűn, akkor kezdem túlságosan is romlatlannak érezni a kisasszonyt, és ezek a szavak is. Megcsóválom a fejem.*

-Hát nem tudom kisasszony, biztos vagy te ebben? Az ember soha nem válik átlátszóvá, továbbá nincs is annyi jó, amennyi sok lehetne. Gondolod, hogy nem látnak, csak azért, mert nem vesznek tudomást rólad, de ettől még ugyanúgy felfigyelnek rád is, mint furcsaságra, és ha eljön az alkalmas pillanat, akkor már nem lesz hova bújnia.

*Felesleges és üres szavak. Igen, most egy kicsit annak érzem őket, tartalmatlannak, és ez bosszant. Belementem egy olyan vitába, amiben nincs igazság, ami nem is vita, csak egy eszmecsere, olyan kibékíthetetlen eszmékről, amikről beszélni egészen egyszerűen csak időpocsékolás. Hátratámaszkodok a padon, elpöccintem oldalra a követ, meghallgatom a koppanásait, tűnődve nézek vissza Miára. Aztán megmosolygom. Nem boldog, kötetlen kis mosollyal, hanem azzal a savanyú, rosszul kelt mosollyal, amivel csak annyit tudok kifejezni, hogy ez a pech.*

-Manapság olyan ritka, hogy valaki jól kijön a szüleivel, vagy csak az egyikkel, hogy meglepő lenne, ha olyan diákkal találkoznék, aki boldog, kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkezik. Régebben azt hittem, hogy a mi házunkat azért utálják a többiek, mert képtelenek felfogni a maguk boldog, békés világképében, hogy mi miért vagyunk különlegesek. De ahogy a többi ház diákjaihoz is szerencsém van kezdem azt hinni, hogy irigykednek a Mardekárosokra, akik között nincs ennyi szétesett család, csonkolt lélek.

*Mumusok mindenhol. Mumusok a szekrényben, szörnyecskék az ágy alatt, sárkánykák a lombikokban, de a legkomolyabb szörnyetegek nem kívülről vetik rá magukat az emberre, hanem a családból. Nem vagyok az a fajta, aki kétségbe vonja a diák szavait, ha az panaszkodik, és az a fajta sem, aki azt mantrázgatja, hogy de azért a lelke mélyén valahol szeret. Mert akkor mi van? Semmi.*
-Nos, hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy belém látna annyira mélyen… sok dolgot mutatok, nyílt vagyok-*biccentek, már-már komolyan, de az ajtót nézem, elgondolkodva, távoli pillantással, ettől függetlenül természetesen még mindig éberen figyelek az összes szavára, a hangjában a kis nevetésre, ami gurul, gördül, csillámlik, ragyog, hihetetlen elszántsággal.* -Ne akarjon többet látni bennem-*nem jó tanács, nem figyelmeztetés, nem intelem. Közlés. Nyugodt, higgadt. Felkapom a fejem.*

-Szerelem?-*megvakarom az állam, hátrasimítom a hajam. Nincs jó válasz. Rossz sincs. Igen, nem, talán. Valamelyiket mégis válaszolni kéne. Ha igent mondok, az nem lesz igaz, ha nemet mondok, az sem, a talán pedig túl megfoghatatlan. Visszaülök egyenesbe, bár talán nekem is fel kéne húznom a lábam, hátha úgy jobban megy a gondolkodás, végigsimítom az alkarom, az ing alatt húzódik kicsit a bőr. Felelnem kell. Jót, rosszat. Hány pontért Miss Mia? Mit kapok, ha rosszul válaszolok?* -Nem hiszem, hogy létezne számomra megfelelő szerelem.
Naplózva

Mia E. Silver
Eltávozott karakter
*****

Aranykalitkába zárt Paradicsommadár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #134 Dátum: 2009. 08. 30. - 22:37:36 »
0

*Ami azt illeti, a tanár egyre furcsább képet ad Miának. Olyan, mintha csak egy kormozott üveglapon nézne befelé, és ott bent lenne valami mozgó izé, amiről nem tudja megállapítani, hogy csak veréb, vagy fülemüle. Valami verdes bent, és ebben biztos. A tökéletes megrémítené? Mia kissé megnyugszik, szerencsére Shan nem jött rá, hogy mire is gondolt pontosan. Merthát.. Ugye, aki szerelmes, az a másikat tökéletesnek látja.. nem igaz? Vagy lehet hogy csak azért nem értette, mert a lány egy másik világban is jelen szokott lenni, a könyvek, és a képzelet világában, mely jó, de mint tudjuk, a jóból is megárt a sok. Aztán hirtelen rázza meg a fejét, szinte majdnem kinevetve a másikat.*
- Hogyhogy nincs annyi jó? Én tudom, hogy van annyi, hogy alig győzünk betelni vele. Én átéltem, pedig aztán nem büszkélkedhetem azzal, hoyg húdejó volt az én kis múltamban... -ki szünet, gondolkozni- Lehet hogy igaz, hogy nem látnak, de... Addig kihasználom. Mert ha eddig nem szóltak... Már az ötödiket taposom, az is lassan a végét járja már, és eddig nem találkoztam senkivel sem, aki olyat mondott volna...
*Magyarázta, majd elhallgatott. A prof újra megmozdult, és a követ elpöccintette, majd valami fura görbével állt elő. A lány csak felvonta az egyik szemöldökét, és megcsóválta a fejét. Na tessék.. Újabb kis morzsácska a professzorról talán nem is szándékosan, csak tudni kel olvasni a sorok között. Mardekár... nem csonka család, itt valami más volt... nem érdekes, és tilos, talán kínos vagy bőszítő.. Mia megrázta kissé a fejét, és pislogott párat. Visszatért a földre, és elkapta a tanárról a tekintetét, mert eddig csak fürkészte őt, mintha keresné az előbb felbukkant kis gondolat folytatását. Észrevétlenül fürkészni kezdte Shant, majd pislogva kapta le a tekintetét, a vízre függesztve inkább őt. Aztán egyszer csak elkomolyodik a másik is, és kijelenti, hogy nem jó benne vájkálni. De ha ez ösztönösen jön! Ez ellen hiába tesz valamit az ember! Olyan, mint amikor halunk egy dallamot, és egész nap dúdoljuk, még ha az agyunkra is megy ez. Majd az utolsó mondatot kezdi el elemezgetni. Többet, vagyis hogy ennél is többet vájkálni és találni, vagy hogy tovább? Oldalra hajtja a fejét, majd kissé meghökkenten pislog rá, amikor az felkapja a fejét. Na, ez érdekes. Furcsa igazgatás következik, és Mia közben újra betekintést nyer a férfi jellemtárába. csak nem tudja, mit látott... Olyan, amikor a sötétben egy kerek valamit tapintasz. Mi lehet az? Mintha mérlegelne, és kérdezne, kissé bizonytalan is lenne... Aztán megérkezik végre a válasz, és Mián a sor, hogy elbizonytalanodjon. Más választ várt talán... Arca lassan bezárult, és kifürkészhetetlenné vált, majd csendben megjegyezte.*
- Az én véleményem az, hogy mindenkinek megvan a párja... Még önnek is.
*Bár az utolsó mondatocska nagyon halk volt, mégis úgy mondta ki, mély meggyőződéssel, és komolyan. Lehet kinevetik, ő ebben hisz, és nem lehet eltántorítani. Barna szemei újra a másikéba pillantanak, komolyan, és titokzatosan. Majd egy nagy mosoly jelenik meg arcán, és még szorosabban öleli a térdét- egyre jobban vágyik valamit csinálni. Ölelni leginkább... Olyan nagy baj ez? *
Naplózva

"A szeretetet és a gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól..."
"Akkor is segítek, ha beleőrülsz..."

"A szerelem nem érzés. Csak egy szó. Amit érzek, az nem tűri, hogy betűkbe börtönözzék."
Oldalak: 1 ... 7 8 [9] 10 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 27. - 21:17:14
Az oldal 0.187 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.