+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Kis udvar a mohás szökőkúttal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 10 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kis udvar a mohás szökőkúttal  (Megtekintve 37263 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:16:15 »
0

Ez a hely a Griffendél diákjainak törzshelye. Egy kicsiny, négyszög alakú keringő található itt, az árkádok árnyékában padokkal. Egy apró, kövezett területet fog ez körbe, melynek közepén egy rég kiszáradt szökőkút mohásodik. Az, hogy miért nem működik a csobogó, rejtély, de hiába is próbálnád megjavítani.
Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 16. - 20:07:40 »
0

Lassan egy hete már annak a bizonyos esetnek ott, a prefektusi fürdőben. Bár egész kellemesen végződött, mármint a saját szemszögéből. Bár nem a legjobban lett vége, hisz akkor a nőszemély nem megvetésből kerülné, hanem azért, hogy ne híresztelje el, mennyire készséges volt. Magában csak felkacagna a gondolatra, de it, ezen a helyen most nem lehet. Túl sok a griffendéles barom, és most nincs kedve ökölvívni. Túl véres lenne, túl sokat kellene utánna magyarázkodnia, bár, lehet csak arra kéne magyarázatot találnia, hogy miért keveredett a griffendélesek egyik közismert törzshelyére.

Nem érdekli túlzottan a hely, inkább a hozzá tartozó gesztus, amivel áthágja az íratlan szabályt, mely szerint : "Ellenséges ház földjére önszántadból, s egyedül ne lépj." Csak megcsóválja a fejét, ahogy végig méri a díszes társaságot. Sok vörösbe öltözött, akiket inkább megvetni kell, mint tisztelni bármiért is. Legszövesebben kiköpne, de nem, visszafogja magát, így csak a fejére húzott, prémszegélyű csuklya árnyékából figyel aranylóan izzóvá tett íriszeivel, körül-körülpásztázva a helyet.

Szokatlannak tetszhetne a viselete, legalábbis a mardekárosok közt és ismerősei előtt, hisz ritkán mutatkozik ebben a nehéz, bokáig érő irhakabátban, melyenk kámzsája elég tartással bír ahhoz, hogy palástolja folyton változó hajzatát. Kezein mosz levágott ujjú, bélelt tenyerű kesztyűk, nyakán széles, fekete szövetsál, mely állára lógva takarja el a rövidre nyírt körszakáll tekintélyes részét, mégis, elég hangsúlyt adva az állnak.

És akkor meglátta a kis udvarra kilépni azt a bizonyos nőszemélyt. Magában gonoszul elvigyorosdik, ám külsőleg csupán annyi látszik, hogy az eddig csak lágyan parázsló íriszek felragyognak, szinte bántóan éles fénnyel, hogy szinte pászmákat húzva tapadjanak a lányzó mellkasára, pontosabban testének íveire úgy, hogy az jól szemmelkövethető legyen, még a körülöttük állók számára is. Hála a korai szürkületnek, s született adottságának.
Naplózva

Violet E. Blakemore
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 17. - 21:56:33 »
0

Milyen öntelt, s naív gondolat, hogy ha a másik azt hiszi, csak azért kerülöm, mert félek, hogy holmi híresztelés miatt a hírnevemnek lőttek. Nem. Egyáltalán nem az az ok. Mert ha még is kiakarná teregetni, hát tegye… Majd hozzáfűzöm, hogy lám lám, ilyen jó a vonzerőm, hogy még egy aranyvérű is behódolt nekem. S részletesen mesélném el, mozdulatról mozdulatra, hogyan borult térde előttem. Ő jönne ki a történetből rosszul nem én, ebben biztos vagyok.

Hússzú fekete talárom megigazítva léptem ki az udvarra, magamhoz ölelve két vékonyabb könyvet. Nem, nem tanulni jöttem ki, az egyik 6. éves háztársam kerestem, hiszen megígértem neki, hogy amint kijegyzetelem a szükséges információkat, oda adom neki is. Nincsenek túl sokan kint, inkább pár hetedéves, aki elszívja az esti cigaretta adagját, no meg lefolynak az utolsó köpkő meccsek is. Ahogy megálltam, s néztem körbe, vettem észre egy igen csak nem ideillő gyanús alakot, s nem is kellett sok idő, hogy rájöjjek ki az. Eszembe sem jutott volna soha, hogy pont ide fog merészkedni. Szemeim összeszűkültek, s haragosan villantak meg, majd saját magamra pillantva vettem észre azt a felcsillanó pontot, mely olyan helyeken siklott, ami nem éppen volt… illendő.

Mély levegő, mééély levegő! Itt úgy sem mászhat rád, ennyi griffis előtt… Felszegett fej, majd jobban öleltem magamhoz azt a két könyvet. Már eszem ágában sem volt oda adni annak a lánynak, inkább védelmező pajzsként használtam, majd lépkedtem pda, a szökőkúthoz, mely pont középen volt, s  kellően rá lehetett látni, tehát ide biztos nem fog jönni. Könnyedén ültem le, egy ideges mozdulattal megigazítva szoknyám redőit, majd támasztottam meg a lábamon a köteteket, s lapoztam fel őket, s olvastam bele… persze csak látszólagosan, s vártam, mikor megy el innen végre. Mert egy Griffendéles hely, neki kell eltakarodnia, nem nekem. Pont.

Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 04. 19. - 12:58:28 »
0

Figyeli, miképp emeli maga elé tüntetően a másik a könyvet, s csak kegyetlen jókedve támad attól, hogy a másik nem ugrik neki. Elvégre itt nem lenne mitől tartania a másiknak. Túl sok a házából való, s mégis, mintha inkább elzárkózna. Netalán fél a kontaktustól. De nem is baj ez, így, hogy a szökőkút kávájára ült le, csak méginkább kiszolgáltatta magát. S épp megfelelő a kabát, mit visel, sőt.

Vonásai apránként változnak meg, ahogy eltűnik az a tipikus Malfoy ábrázata, s bőre sötét árnyalatot nyer, szinte szénfeketévé válik, íriszei megtartják ugyan eredeti, fekete árnyalatukat, mégis, valamiképp zavarba ejtőkké válnak a mandula íveit mímelve, s hajzata is megváltozik, a platinaszín, egyenes szálak vastaggá, olajosfeketévé, s félhosszúvá válnak. Nos igen, végre kész az újabb döfésre, s ennek teljes tudatában löki el magát a faltól, hogy egyenest a szökőkút felé induljon, hagyva, hogy fejéről hátra essen a csuklya, és a jelentéktelenné lágyult vonások hasonlátossá teszik a Kingsley-féle mágusokhoz, akik csak bőrük szinével tűnnek ki a hivatalnokok közül. S hála a jellegtelen kabátnak, mely egyik ház sajátosságait sem viseli magán, épp eléggé semleges ahhoz, hogy ne kössenek bele. Elvégre a mardekárosok felvállalják hovatartozásukat, csak a griffendélesek azok, akik hajlamosak megfeledkezni az egyenruháról.

- Szia Violet! - Huppan le holmi magát lazának vélő griffendélesként, s a fenhangon ejtett szavakat elég erővel ejtve, hogy a körülöttük állók hallják, s lemondóan lépjenek tovább. S ezzel a gesztussal tán elérve, hogy ne oly szúrósan nézzenek rá, s így lehalkítva a szavait, mitha rájött volna, hogy túl hangos volt, de azért valamivel a félhangosság határa fölött tartva hangját, kezd bele a teljesen érdektelen fecsegésbe.

- Jajj, képzeld, nálam maradt az egyik pennád, szeretném visszaadni... - Kezd látványosan kotorászni a kabát zsebeiben, majd meghökkenve pillant körül a földön is, hogy aztán fejét vakarva, sajnálkozóan tárja szét karjait. - Úgy tűnik elvesztettem, sajnálom. De... Vehetek egy másikat, elvégre nem lenne jó, ha úgy emlékeznél rám, mint a srácra, aki elhagyta a pennád. - Bájvigyor, melytől felfordul saját gyomra, s csak pillantása az, melyben sötét tűz lobog, amint a másikra néz, s ha elég gyors, akkor el tudja karni az egyik kezét, mintha valami nagyon fontosat akarna mondani.

- Ugye nem hiszed, hogy itt ücsörögve szabadulni tudsz? - Érdeklődik, mostmár lehalkított hangon, hogy csak a másik hallja, majd tudva, hogy ezzel talán felkelti a figyelmet, emeli meg ismét a hangját. - És képzeld, azt mondta, hogy Harry szerint Granger sokkal jobban néz ki, mint bármelyk hetediket. - Járatja tovább a száját, minden értelem nélkül. Elvégre semmi de semmi szándéka nincs vele, csak az, hogy a figyelem középpontjába kerülve a nőszemély ne üthesse meg vagy ne eshessen neki.
Naplózva

Violet E. Blakemore
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 04. 19. - 13:34:34 »
0

Minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy felfogjam mind azt, amit olvasok. Lehunyom a szemeim, s kissé lehajtva a fejem, hullik a sok, hullámos barna tincs arcom elé, így eltakarva azt a grimaszt, ami átfut rajta. Szinte érzem, ahogy bizsereg a tarkóm. Még mindig itt van. Még mindig figyel. Felemelve a fejem, hátrasöpörve a tincseket vettem egy mély levegőt, majd tettem keresztbe a lábaim, s támasztottam meg a könyvem, jobb kezemmel a lapra tenyerelve, ujjammal követve a sort, ahol éppen tartottam. Nem, nem fogok megfutamodni, maximum eltöltök itt pár percet, és utána állok fel, mintha mi sem történt volna, és megyek vissza a Hálókörletembe, ahová már nem tud követni. Legalábbis én ezt hittem… Lehet, teljesen naivan?

Lépteket hallva fel sem pillantottam, csak azért könyörögtem, hogy ő legyen az, és menjen innen el, minél messzebb. De nem, a léptek egyre csak erősödtek, s biztos voltam benne, hogy most ide jön hozzám, vagy… jobb esetben más fog.
Összerezzentem a nevem említésére, majd csak akkor pillantottam fel, amikor közvetlen mellém levágódott. Elhúzom a szám, ahogy rápillantok. Már megint azzal az átkozott képességével szórakozott. Hiába öltött ismét más arcot, jelen pillanatban egy fekete bőrű senkinek mutatva magát, már csak a tudat, hogy itt van mellettem, még jobban felgyorsította a szívem. Minden érzékszálam akaratlanul is rá volt hangolva. Emiatt átkoztam magam épp eleget.

- Szerbusz. – Köszöntem vissza, kissé felvont szemöldökkel, elvégre nem tudtam, hogyan is viszonyuljak ehhez az egészhez, menjek bele a színészkedésbe? Talán akkor az udvaron álldogálók hamarabb elmennek. S lám, a nem túl messze játszó 3 alak, már is összeszedte a köpkő készletét, s hóna alá csapva, nagy nevetgélések közbe ballagott be az épületbe. Már csak Négy másik maradt, akik a pad környékén, ki ülve, ki állva, szívták az utolsó slukkokat a cigiből.
- Nem szükséges. – Vetettem oda félvállról, ahogy elkezdett a zsebeiben turkálni egy olyan dolog után, ami persze nem is létezett, még is, olyan kitűnően játszotta az esetlen griffendéles szerepét, hogy talán öröm is lett volna nézni, de sajnos ebben a helyzetben legkevésbé sem voltam kívülálló. A megjegyzésre nem mondtam semmit, a bájvigyorra csak egy hasonló reakció kúszott az én ajkaimra is, melyből lerítt a gúny, és a gyűlölet. Becsapva a könyvem, készültem volna arra, hogy felállok, és angolosan távozok a helyszínről, amikor megragadta a csuklóm, s magára vonta a figyelmem.

- Még is mi a fenét akarsz tőlem Malfoy? – Préseltem ki a szavakat magamból, suttogva, dühtől megremegő hangon, ahogyan elrántottam a kezem. Nem értettem, s enem is akartam megérteni, mire akar kilyukadni, vagy éppenséggel, mire is céloz.
- Igen, ez valóban nagyon érdekes. – Mondtam, miközben megtámaszkodva egyik kezemmel, dőltem kissé hátra, s néztem el tüntetőleg másmilyen irányba.
Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 04. 19. - 14:08:08 »
0

Nem lepi meg túlzottan a gyúlölet és gúny, ami az ajkakról tükröződik, sőt, inkább valamiféle vágyat kelt benne, mintha arra sarkallná, hogy még többet és tovább játszon. De újra az a kérdés, amit legalább féltucatszor tett fel neki a másik az elmúlt hetekben. Végülis, ha nincs más ötlete, akkor csak ismételje újra meg újra, s ő újra meg újra el fogja kerülni a választ, legalábbis a közvetlent.

- Jajj, ne légy már ennyire lehangolva! - Játsza tovább a híreket hozó szerencsétlen szerepét, aki talán bevágódni próbál a háztársánál. S persze, mint sikamlós szinésznek s alakoskodó kémnek, muszáj eléggé beleélnie magát úgy, hogy megtartsa saját személyiségét is. Épp ezért a kissé erősebb szorítás, hogy mégse legyen olyan egyszerű kitépnie markából a nőszemélynek a csuklóját.

- Hogy mégis mit akarok? - Ereszt meg egy halovány félmosolyt, mely a szerelemtől zavarodott griffendélesek sajátja, mit nem is lehetne letagadni, mégis, legalább beépíthető a látszatba, s mivel a kérdés amúy is lágyan, szinte alig hallhatóan ejtett suttogás volt, kész csoda lenne, ha másképp értelmezné az a megmaradó négy.

- Tudod, mondtam annak a megzavarodottnak, hogy neked akkoris több a fantáziád, mint annak a könyvmolynak. - Reménykedő felhangoktól terhes hang, hogy érezhető legyen a külvilág számára a vág, hogy ezért talán valami dicséretet kap, Violet számára pedig az a bizonyos válasz, mi mindössze a fürdőben történtekre utal vissza, s a fantázia ott értelmezett jelentésére, mi talán a legtöbb alsóbb éves lányka arcára pírt vonna.
S mintha csak természetes lenne, s belsőséges viszonyt kívánna kifejezni, helyezi a griffendéles combjára egyik kezét, mire jól tudja, így közönség előtt nem válaszolhat eget rengető rivallással és csattanó pofonokkal, mit azt kettesben tenné, így van lehetősége feszegetni azokat a bizonyos határokat, s mintha észre sem venné, vagy túl komolyan gondolná a dolgot, hajol közelebb, mintha bókot akarna súgni a sárvérű fülébe.
- Akarlak, csak téged... - Gonosz döfés, de mit is lehetne erre mondani, egy Malfoy márcsak ilyen.
Naplózva

Violet E. Blakemore
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 04. 19. - 14:54:50 »
0

 Csak a szemeim forgattam, ahogy tovább játszotta azt a szerepet, amitől a gyomra is felfordulhatott. Talán ez is egy lejáratás lett volna, ami a házamat illeti. Így mutatja meg, hogyan is látja ő a Griffendéleseket. Roppant bosszantó volt, s legszívesebben már rég felképeltem volna, de így mindenki előtt nem lehetett ezt megtenni… Hiszen aztán magyarázkodhattam volna a többieknek.
- Nem vagyok lehangolva. – Feleltem bosszúsan, viselkedésemmel ellent mondva szavaimnak. De már ez sem érdekelt. Megpróbálva kissé messzebb csúszni a kövön, ám nem engedte, hiszen még mindig fogva tartotta a csuklóm. Ajkaim penge vékonyra préseltem dühömben, majd némán eltátogva, az utasítást, mi szerint eresszen el, próbáltam ismét elhúzni a kezem.

Figyeltem, ahogy egy mosoly, ami érzelmekkel volt túlfűtve, rajzolódik ki az ajkaira. Megcsóválva a fejem, összevonva a szemöldököm, figyeltem őt.
- Visszataszító a színjátékod. – Halkítottam le a hangom. Már megint azt játszotta, mint akkor, ott, azon a bizonyos helyen, ahová a lábam sem mertem betenni azóta. Nehogy ismételten összefussunk, s újra csak belekeverjen valami olyanba, amit csak a szívem akar, a józan eszem pedig tiltakozik ellene. S lám, talán neki is pont ez jutott eszébe, ahogyan kimondja a szavakat, melyek másnak semmit mondóak, engem még inkább elönt a düh, s sütöm le a szemeim. Remegés fut végig rajtam, s az arcom is kezd kipirosodni, ami újabb jel, a méregre, hogy mindjárt felrobbanok, mint egy vulkán.

Szemem sarkából vettem észre, hogy a maradék Griffendéles, eldobálva hanyag módon a csikket, kezdi összeszedni a cócmókját. Ahogy a combomra tette a kezét, azonnal félresöpörtem, egy igen csak durva mozdulattal. Még is mit képzelt?! Már csak a puszta jelenlététől megzavarodtam, s ez nem lett volna elég, még hozzám is ért?
- Ne merészeld…. – Fenyegettem meg, még mielőtt újabb dolgokra vetemedne, ahogy itt játssza a hős szerelmest, pont az én irányomba. S ez a visszataszító viselkedés sem volt elég ahhoz, hogy kitépjem a szívemből, minden olyan érzést, ami vele kapcsolatos. De még is miért? Bármit tettem, s bárhogyan szólt hozzám, a kötődés egyre jobban erősödött, s szoros indaként ölelte körbe a testem, nem eresztve egyetlen egy pillanatra sem.

Ahogy a fülemhez hajolt, néztem el a többi Griffendéles irányába, ahogy már csak a hátukat mutatva ballagtak befelé, s percek alatt kiürült az egész udvar, s már csak mi ketten maradtunk.
- Hazug, álnok… - Kerestem a szavakat, s a szavam is elakadt, ahogy fortyogott bennem a sokféle indulat. Felpattantam mellőle, s hátráltam egy lépést. – Megmondtam már, hogy nem leszek holmi strigula a kis noteszedben Malfoy . -
Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 04. 19. - 15:50:03 »
0

Fenyegető és sziszegő szavak, ahogy folyamatosan vörösödik a sárvérűje, s mind mogorvább lesz. Remek, tehát már könnyen manipulálható érzelmileg, s aki könnyen ingerelhető, az könnyen veszti el a fejét. Csodásnak is mondhatná, ha nem feledkezne a látványba, ahogya másik elsöpri combjáról a kezét, s csak szeme sarkából néz oldalra, hogy lássa, miképp készülnek távozni a többiek. S galád félmosoly kúszik ajkaira. Valóban, talán még feszíthetné sokkal de sokkal tovább a húrt, de első lépéseinke fejeztével, úgy, hogy még nem térhet át a további, nagyobb horderejű léptekre, addig bőven elég ennyi.

S felpattan mellőle a nőszemély, s maga is megemelkedik, amint a szavakat hallgatja, s apránként nyeri vissza vonásait, feledve a bőr szénfekete árnyalatát, hogy ismét fakó legyen, szinte már betegesen sápadt, a szemek aranyszínbe fordulnak ismét, hogy bolondítsák a másikat, míg hajzata platinaszínre halványodva nyeri vissza sörterövidségét. S ajkai körül megjelenik az ily jellegzetes körszakáll s markánssá válik ismét az áll.
- Hazug, álnok, mocsok, kígyó, erkölcstelen, szadista, Malfoy. - Veszi át a szavakat s fejezi be a sort, mi szerinte még hízelgő is lenne. Egy született Malfoynak mindenképpen. S ajkain megjelenik az a kihívó mosoly, mely sajátja, s talán épp elég álca is ahhoz, hogy elfedje azt, mi a szemekben lakozik, melyek megalkuvás nélkül csapnak végig a másik alakján, hogy végül az íriszekben mélyedjenek el.
- Ezt akartad mondani igaz, szépségem? - Döf újabbat a másikon, de mit is lehetne tenni, ha már ilyen vérből való, s minden egyes nyáron ezt tanulta Lucius bácsikájától. Hát, nem, valahogy nem állhatja meg, ha a helyzet adja magát.

Mondhatná, hogy a másik nyugodjon meg, mert nem azért jött, hogy kikergesse a világból. Akkor teljes mardekáros pompával, fennen hangoztatva, hogy nem tud élni nélküle s hogy ot a fürdőben rabul ejtette a szívét, érkezett volna. Igen, ezt mondhatná, de nem teheti. Egyenlőre még nem mutathat ki semmit abból, ami pislákol benne, s amit bár minduntalan próbál elnyomni, egyre jobb és több lehetőséget ad arra, hogy kiélhesse kettős személyét, mit az égiek adtak neki képességével. A képességgel, mely oly kellemes játékszer s mégis, akkora felelősség is.

- Strigula? Nem, korántsem... - Szinte csak maga elé suttogja a szavakat, s mintha vonásai ellágyulnának, s csak akkor kap észbe, mikor már mozdulna keze a sárvérű felé, hogy közelebb invitálja. S ahogy észba kap, bízik csak benne, hogy a másik holmi újabb játszadozásnak véli, nem pedig egy oly hibának, melyért tán évekkel később életével fizethet.
- Fogadjunk. Ha meg tudsz ütni úgy, hogy nem védekezem, és vérem ontsd, akkor most elmegyek. - Ejti a szavakat, kezeit megemelve, s kínálkozóan szétnyitva a kabát szárnyait, hogy láttatni engedje, a felsőtestén lévő póló anyagát még körömmel is igen könnyű lenne feltépni.
Naplózva

Violet E. Blakemore
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 04. 19. - 17:08:12 »
0

Figyelem, miként nyeri vissza eredeti arcát, közben befejezi a mondatot, amit én elkezdtem. Újra csak dacosan felszegem a fejem, s szorosabban ölelem magamhoz a két könyvet. Mintha az bármi ellen is megvédene. Milyen szánalmas viselkedés ez tőlem ajj…
- Ennél szebben én se mondhattam volna. – Húztam fel kissé az orrom, ahogy hátráltam egy lépést, hogy minél messzebb legyek tőle, s az egész lényétől.
- Legalább előttem ne váltogasd már a kinézeted! Úgy utálom, amikor eltorzítod a külsőd. – Csattanok fel, amikor már megint az aranylószemeivel bámul rám, s tisztára zavarba leszek. De nem azért, mert annyira elnyerné a tetszésem. Inkább csak úgy érzem, mintha valami Egyiptomi kiállításon lennék, ahol a sok régi Isten szobor visszabámul rám. Bár lehet, jobb is ha nem a saját külsejével próbálkozik, akkor könnyebben mondom neki azt, hogy nem. Nem, nem, nem és nem. Nem fogom beadni a derekam pár röpke óráért, s az utáni rám váró megalázásért.

- Ne… ne becézgess itt nekem. – Háborodok fel még jobban, s csak terjeszkedik a pír az arcomon, ám lehet most egészen más miatt? Bár minek venném fel ezt, ezt a lekezelő becéző nevet, főleg az ő szájából. Idegesen tűrök hátra, a  fülem mögé egy rakoncátlan tincset. Elegem van már ebből az egészből… de, már csak párhónap, és soha többet nem fogom látni. S akkor biztos sikerül elfelejtenem, mindent, ami vele kapcsolatos. Ami megtörtént, s nagy levegővétellel vágok neki egy új, sokkal jobb életnek bár…
Mi van, ha még is összehoz minket a sors évek múltán? Amikor ő, mint jeles Halálfaló, én pedig mint Auror. Még belegondolni is rossz volt… Magától a kósza ötlettől rosszullét környékezett. Hogy én pálcát rántsak pont rá… Nem, ez képtelenség. Nem lennék hozzá elég erős. Remélem a mi drágalátos Miniszterelnökünk majd nyakon csípi, s nem engedi neki, hogy ilyen bűnös, romlott társaságba keveredjen. Már ha ő sem áll Voldemort szolgálatában. Sosem lehet tudni.

Elfordítom a fejem, s talán én magam is indulnék, amikor a halk szó megüti a fülem. Megtorpanok, ledermedek, mint akire sóbálványátkot szórtak, s úgy nézek magam elé. Vajon hihetek neki? Vagy ez csak újabb színjáték? Ahogy beszélni kezd, pillantok rá, s felé fordulok, szinte már érdeklődve, felvonva a szemöldököm. Hiszen az, hogy fogadásra invitál, több mint szokatlan. De… pont olyan dolog elé állít, amire percekkel ezelőtt gondoltam, csak egészen más formában.
- Micsoda? – Hökkenek meg. Üssem meg? Most nevetve kellene mondjam neki, hogy ennél könnyebb feladatot nem is tudott volna adni, s odalépni, lendületből képen törölni. Mint ahogy már annyiszor viszketett a tenyerem… Meg lenne a méltó bosszú, még ha ilyen alantas módon, fogadásból, úgy, hogy a másik nem is védekezik, sőt, hagyja! S ahogy egy határozott lépéssel elé álltam, s néztem föl rá, talán már készülve, hogy megteszem azt, amit feltételként szabott meg, hunytam le egy pillanatra a szemem, s egy mélyet lélegezve szippantottam be azt az ismerős illatot.

Fogalmam sem volt, mi történt akkor velem, abban az adott pillanatban. Mintha minden túl gyorsan történt volna. Nem tudtam szabályozni a rám törő emlékeket, s érzéseket, így leengedve az egyik kezem magam mellé, amiben a két könyvet tartottam, a másikkal elényúlva, karoltam át a nyakát, s rántottam erőteljesen magamhoz, hogy ajkaimat az övéhez érintsem, s csókoljam meg, pont olyan féktelen szenvedéllyel, mint a fürdőben azon az estén.
Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 04. 19. - 17:34:18 »
0

Szavak, de nem elég csípősek, s hiába hátrál, szinte látszik, hogy tart tőle. De nem a fizikai erőtől, nem, korántsem tarthat attól, elvégre sosem ütötte meg. Nem is tudná talán, s pálcával is csak egy-egy átkot szórhatna rá a könnyebbekből, melyek nem oly kínzóak. De nem, mit is gondol, elvégre nem viselkedhet úgy, mint valami meggárgyult szerelmes. Inkább figyeli, miképp dermed meg a másik, majd lép közelebb, s már várja az ütést, mely csattan rajta, s figyeli a másik vonásait, úgy sincs jobb dolga.

Ám lezárulnak a szépen ívelt szemek, s kar fonódik nyaka köré, hogy aztán döbbenten s ennek okán tehetetlen legyen egy szenvedélyes csók részese. S leküzdve a kezdeti meglepettséget, hunyja le saját szemhéjait, s jobbjával átkarolva a csípő vonalát, a test s a fekete talár közé siklatva karját, csókol vissza, míg fordul, hogy hátát vethesse a közeli falnak, magával húzva a nőszemélyt, s baljával, mintegy feledve az illemet, tapad a másik jobb combjára, honnan felfelé törve forduljon annak vonalán, hogy végül bal tenyerébe zárhassa a másik formás hátsóját.

De nem, most nem lép tovább, inkább feloldódik a pillanatban, mintegy kiélvezve egy kellően nagy horderejű lépés minden hasznát és eredményét. S mindössze jobbja szorul meg, ahogy méginkább közelebb vonja a griffendélest. S ahogy a végtelennek tetsző csókot a vég fenyegeti, lévén levegőjük fogytán van, válnak el ajkaik, s támasztja homlokát a másikénak, ismét szénfekete íriszeivel pillantva a másik szemeibe, nem mutatva hajlandóságot, hogy karjai közül engedje a foglyul ejtett testet.

- Mostmár becézhetlek? - Kérdi egy halovány, kihívó félmosollyal ajkaim, majd még mielőtt a másik valami válaszfélére szánná el magát, lehel puha, szinte csitító csókot a másik ajkaira, ám szemhéjait nem zárva le, inkább figyelve a másik vonásait, ahogy baljának ujjhegyeivel végig járja a fenék formás ívét.
Naplózva

Violet E. Blakemore
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 04. 19. - 18:32:53 »
0

Meglepődött volna a másik? Még kissé kába állapotomban is éreztem, hogy pár pillanatig mintha dermedve, kissé tehetetlenül állna, mielőtt felfogná az egész helyzetet, melyet én sem tudok. Képtelenség… még is mit tettem? Szinte a karjaiba borult, mint valami szerelmes liba. Pont úgy, mint azok, akik mindennap körülvették. S ahogy a keze talárom alácsúszik, úgy válnak ernyedté jobb kezem ujjai, s engedik el a könyveket, melyek puffanva érnek földet, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Szabaddá vált ujjaimmal simítom végig az arcát, a szeretett vonásokat, melyek annyi álmatlan éjszakát okoztak. Vele együtt lépek, ahogy támaszt keres magának, s ahogy közelebb húz magához, simulok hozzá, hogy a két test, még a zavaró anyagok ellenére is, szinte egymásba olvadjon. Hogy a saját szívdobogásomon kívül érezzem a másikét is.

A combomra tapadó kéz, mely egyre feljebb kúszik, kellemes borzongással tölt el, s feszülnek meg az izmaim pár másodpercre, s bak kezem megragadva a tarkóját, mélyesztem bele kissé a körmeim, s ahogy a mindent elsöprő vágy csitulni kezd, ér véget lassan a csók, s ahogy levegőhöz jutok, hagyja el ajkaim egy halk sóhaj. S ahogy a homlokát az enyémhez támasztja, hunyom le újra a szemeim, mint aki éppen erőt gyűjt valamire. Az apró kis kezek lecsusszannak a nyakról, és az arcról, egészen a kabát alá, érintve a leheletnyi anyagot. A kérdés, mely egyben volt pimasz, és provokáló, csak azt nem tudtam, milyen érzéseket is kellene kiváltania belőlem.

- Kérlek… kérlek ne tedd ezt velem. – Suttogtam halkan, ahogy a kezek megragadták az anyagot, s kapaszkodtak bele, szinte már kétségbeesetten. A hangom is egészen másmilyen volt, mint a megszokott, erőteljes, és határozott, tele merő gúnnyal, lenézéssel, mindenfajta védekezéssel, a másikkal szemben. Halk volt, elhalló, talán alig hallható, megtört, s tele mérhetetlen szomorúsággal, reménytelenséggel. S ahogy a puha csók éri az ajkaim, úgy remegek bele az érintésbe, melybe annyi mindent beletudnék magyarázni, saját magam becsapva, hamis illúzióba kergetve, s nyitottam fel kissé a szemeim, felemelve a fejem, az övéibe nézzek, hátha… hátha némi újat vélek felfedezni bennük. Valami… valami őszintét.

- Ne játszadozz Abraxas – Hagyták el az ajkaim a gyöngécske és erőtlen szavak. Legyőzött, s talán a teljes megadással teli vegyes érzelem csillant meg a gesztenyebarna szemekben. S most… talán most először mondva ki a nevét, azt is különös mód kiejtve? Újabb pont, újabb tett, mellyel elárultam magam.
Naplózva

Abraxas Malfoy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 04. 19. - 19:14:55 »
0

Karjai közt elgyengülő női test, mi oly készséggel simul hozzá, mintha nem várna mást, mint törődést. S valóban, ahogy baljának ujjai végig siklanak a comb ívén, meg-megremegni tetszik a másik, s ő csupán figyeli az arc rezdülését, míg a szavak kiröppennek az ívelt ajkak közül. Kérlelő, el-elhaló, szinte suttogó szavak, melyek nem kérnek mást, mint azt, hogy ne zúzza össze, ne gyalázza meg, ne szégyenítse meg, s hogy ne játszon vele úgy, mint holmi marionette-figurával. Magától sem tenné, s ez épp eléggé zavarja, hogy inkább a másikra figyeljen, mint önmagára.

Újabb, csitító, s bátorító csókot lehel a telt ajkakra, ahogy máginkább közelebb vonja a másikat, ha ez még egyáltalán lehetséges. De nem érdekli, hogy mi lesz most, még ha őrültségre is szánja el magát ezekben a pillanatokban. Oly őrületre, mely könnyen nevébe kerülhet, ha nagybátyja fülébe jut. Jól kell kevernie a lapokat, sőt, úgy kell intéznie, hogy ne lehessen más kezében a lehetőség, hogy keresztbe tegyen neki. Főleg nem Draconak, akivel amúgyis úgy rühellik egymást, mint egyik vámpír a másikat.

- Ez most nem játék... - Suttogja az ajkakra, s balja siklik ki a szoknya alól, hogy kabárja egyik belső zsebéből előhalássza pálcáját, mivel végig simít a hosszú, formás combon, majd meredek szögben maguk fölé emelve mondja ki kettejükre a kiábrándító bűbájt, majd emelje karjaiba a másikat, ha engedi, s mint kinek semmi más látványosság nem kötheti le figyelmét, pillant végig a karjaiba emelt, törékenynek tetsző testre.

- Ha nem zavar, kikérném a véleményed a szobámról... - Ejti a szavakat, ahogy megindul lassú léptekkel, mintha nem is igazán számítana a másik döntése, pedig számít, még ha nem is mutatja túlzottan. S hogy a szobáját mutatja meg, az még igaz is, hisz jelenleg évfolyamának egyetlen mardekáros férfitagja, akárhogy is nézzük, s így, bár több ágy pihen a széles szobában, annak egyetlen birtokosának tekintheti magát.
Naplózva

Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 04. 27. - 19:02:59 »
0

.:::Josh:::.


*Az ajtón belépő ember, Sue nem kis meglepetésére Josh volt. ~Még is eljött. Na ezt nem gondoltam volna. De tök jó.~ örült magában a lány. A srác épphogy belépet, s köszönt, máris más helyre invitálta. Persze, jogos volt, hisz ki akart volna a büdös, zajongó baglyok között beszélgetni, na igen. De mikor Sue megszólította a srácot, jobb hely nem igazán jutott eszébe, ahol egyedül lehetnének, csak ez. Jó volt ez így, Joshnak volt jobb ötlete, így Sue boldogan követte.*
- Ja, izé, szia amúgy.

[A kis udvaron]

*Lassan meg is érkeztek a csöndes kis helyre, ahol épp senki sem tartózkodott. Ez egy ideális hely volt, szinte mindenre. A srác megállt, láthatólag élvezte a friss tavaszi levegőt. Sue kinézett egy kis padot és lecsüccsent.*

-   Leülsz? Vagy az egész estét állva szeretnéd tölteni? – kérdezte viccesen a lány.

*Josh, nagy valószínűséggel követi Suet és leül. Sue hozzá fordul és belekezd. Elsőnek elég nehezére esik megszólalni, de némán csak nem ülhetnek egymás mellett, ha már elrángatta egy… mire is? Randi? Nem randi? Na ez majd a végén kiderül. A lány reméli, hogy társa nem lepődik meg az ajkán húzódó szépen gyógyuló seb láttán. Igen, volt egy kis kitérője korábban egy tiltott helyen, és utána a gyengélkedőn. A kezét igaz, hogy rendbe hozta Madam Pomfrey, de azért még fájlalja, és a többi zúzódása sincs még teljesen rendben. Hisz, alig 5-6 napja történt.*

-   Szóval… izéé… örülök, hogy eljöttél. Nem igazán bíztam benne, hogy elfogadod a meghívást. Szóval, tök jó. – nyögi ki végre. – Remélem, azt nem akarod tudni, hogy miért hívtalak ide. Ezt nem tudnám megmagyarázni. Elég sok dolog van ennek a hátterében. Többek közt, hogy figyellek egy ideje – na ne aggódj, nem vagyok magán kopó, sem zizzent leskelődő – csak felkeltetted az érdeklődésemet, és úgy gondoltam, jó lenne veled… beszélgetni…

*Majd a fiúra tekint, hisz egyelőre nem sikerülne több dolgot kinyögnie. Ideges, nagyon is. Pedig ez nem jellemző a mindig határozott, nagyszájú és általában irányító helyet betöltő lányhoz. Most mégis erőt vesz rajta valami, amit nem tud kezelni. Ez egyszer fordult vele még csak elő… Egyszer, réges régen… De ki emlékszik már arra.
Körülöttük csendes volt az éjszaka. Sötétség ölelte a kis udvart, s az ott beszélgetőket is. Egyetlen lámpa világított csak, olyan kellemes hangulatot biztosítva. Az égen milliónyi, apró csillag szórta égő fényét, s mivel már túl voltak a teliholdon, egy kissé fogyó gömbként díszelgett felettük a Hold. Mint valami őrangyal. Igen, erre lett volna szükségük pár napja is.. De lehet mégis felettük volt, s azért úszták meg Joycszal a kis kiruccanásukat. Na igen, egészségileg megúszták elég szerencsésen. De a büntetés, amit kaptak. Jó persze, a pont levonás jogos volt. Na de ennyi? Valószínűleg az összes többi ház tagjai áldják a nevüket, hogy ekkora előnnyel indulhatnak. Ja és a bál… A bál, amire annyira készült… Azt is kiverheti a kis buksijából.
De most jobb volt nem erre gondolni, hiszen itt ül Joshsal az udvaron. Este, sötétben, és beszélgethet vele, megismerheti… Ezen felbuzdulva, erőt vesz magán, és ismét belekezd.*

- Ha jól tudom, - szólal meg újra – te is szereted a kviddicset. Mert én írtóra. Idén szerencsém volt, s végre bekerültem a csapatba. De, ha nem tévedek te nem játszol a házad színeiben. Még nem próbáltál bekerülni? – hagyja a levegőben úszni a kérdést, és várja, hogy a srác végleg vegye át tőle az irányító szerepet.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 04. 29. - 18:56:59 »
0

//Sue//

Szerencsére nem kellett csalódnom, és Susan örömmel követett engem...biztos ő is tudta, hogy ez tényleg nem a legideálisabb hely a találkára. Egy sokkal szebb, és romantikusabb helyre vezettem, kis udvar, szökőkút. Mintha a  lány egy kicsit zavarban lett volna, talán attól, hogy nem sikerült jó helyet választania, de hát abban a pillanatban nem csodálom, hogy nem jutott semmi jobb eszébe. Nem tartottam egyáltalán cikinek, sőt...végre egy csaj aki egy különös helyszínt választ...na jó ez is túlzás. Maradjunk annyiban, hogy cseppet sem nehezteltem rá emiatt, csak úgy gondoltam jobb lesz nekünk a friss levegőn. Lassan ballagtunk végig a rövid útszakaszon, és végre megérkeztünk az udvarra. Tényleg szép volt, és barátságos, bár igazából a griffendéles kedvelt helye, de ez nem nagyon zavart. Most néztem meg egy picit jobban a lányt, eddig nem volt túl sok alkalmam erre, de most mélyen a szemébe néztem, és...Valóban csodaszép volt, nőies, karcsú, mi kell ennél több? Még jó, hogy én sem vagyok az az egyszálbél, csudapofa...akkor biztos nem lennék most itt Susannal.  Sue szinte azonnal helyetfoglalt a közeli padon, és viccesen invitált, hogy tegyem ugyanezt.

- Nem, nem úgy terveztem, tudod a csontjaim nem bírnák ki  - válaszoltam szintén humorosan, és egy könnyed mozdulattal leültem mellé.

Kiváncsian vártam a magyarázatot, mondjuk valljuk meg túl sok szükség nem volt rá. Egyszerűen örültem, hogy egy gyönyörű lánnyal tölthetem az estét...hogy ennek mi az oka az mellékes. Csak most vettem észre, hogy szegénynek egy seb húzódik a felső ajkán. Már elég régen szerezhette, mert hegesedett, de azért nem túl tolakodóan rákérdeztem:

- Ezt a kis sebet meg hol szerezted, márha nem titok -tettem gyorsan hozzá- csak nem rossz kislány voltál?? -mosolyogtam rá kacérkodóan.

Josh...Josh, fogd már vissza magad, nem kell a lányokat egyből elijeszteni -szólalt meg a belső hang ismételten, mint már oly sokszor. *Lehet, hogy ezt tényleg nem kellett volna, hisz ha nem akarom fel sem tűnik, és elkerülöm az esetleges kellemetlenséget. Na de mostmár teljesen mindegy, nem tudom visszaszívni.* Inkább gyorsan túlléptem rajta, és a lány bele is kezdett mondókájába. Kinézett magának?? Óhhh...meglepő. Restelltem magam, de nekem ez nem nagyon tűnt föl, jó magándetektív lenne. :D

- Hát persze, hogy eljöttem...jójó valljuk meg egy kicsit...öhöm...nagyon megleptél, olyannyira, hogy válaszolni sem tudtam, de itt vagyok...egy ilyen gyönyörű lányt kihagyni, ne viccelj. Mosolyog Magánkopó?? Lehet, hogy jól állna neked. -nevettem felé, majd egyik lábam felraktam a másik combomra. Ha már itt tartunk nekem is nagyon szimpi vagy, és örülök, hogy nem hagytam ki ezt az alkalmat, egy jó esti beszélgetés sosem árt.- kacsintottam rá, de csak úgy visszafogottan.
Majd gyorsan áttértem egy másik témára:
- A madarak azt csiripelték, hogy griffis létedre szereted a kígyókat. Ez komoly? Tudod én egyszerűen a megszállottjuk vagyok, kiskorom óta a kedvenc állatom...itt a bizonyíték. -felhúztam az ingemet, és kivillant a hasomon díszelgő kígyó alakú tetkó. Ráadásként pedig az izmos hasam is láthatta. Bibíí

- Igen, úgy ahogy mondod, imádom a kviddicset, ez az egyetlen sport ami kikapcsol. Milyen poszton játszol? Én mindig is hajtó akartam lenni, de sajnos eddig nem sikerült bekerülnöm, de persze most is megpályáztam, remélem most szerencsém lesz. Ellened játszani, nem semmi lenne. Bibíí
- Egyébként mit csinálsz még szabadidődben? Mondjuk nekem nincs olyan, hogy nem szabadidő -nevettem el magam- utálok tanulni, ezért általában nem is teszem, tudod a ragadványnevem a "Büntetőmunka rekorderje" -vigyorogtam rá. De vannak ám bizonyos titkaim. -reméltem, hogy ezzel felcsigázom a kedélyeket.
Naplózva

by Noah *-*

Susan S. Scott
Eltávozott karakter.
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 04. 30. - 00:20:24 »
0

:::::JOSH:::::


*A srác egy vicces megjegyzés kíséretében valóban helyet foglalt mellette, s érdeklődően hallgatta nyögdécselését, amellyel próbálja megmagyarázni, miért is hívta el a találkozóra. Miközben Sue „szenvedett” a magyarázattal láthatóan végigmérte a lányt. Persze, igen kellemesen, úgy ahogy egy igazi férfi néz meg egy nőt. Pedig Sue még távol állt ettől a kategóriától. Jó, nem kellett félteni, hisz szép volt az arca és csinos is volt, és már látszottak rajta igen csak a nőies vonások, vonalak. Legalább két évvel a társai előtt lehetett testi fejlettségével. Szóval Josh végig mérte, és igen… észrevette ajkán húzódó seb gyógyuló helyét, s ha már felfedezte, nem hagyta szó nélkül.*

- Hogy ez, ja… izé. Nem, nem gond, elmesélem. Hát úgy is lehet mondani. – tette hozzá mosolyogva, mert hát nem volt titok, ami velük történt.

- Szóval, az úgy volt, hogy kb. egy hete egyik barátnőmmel kitaláltuk, ill helyesbítek. Én kitaláltam, hogy menjünk a rengetegbe, mert meg akartam lesni egy lényt. Ő csatlakozott – a nevét, most nem említeném, mert nem lényeges a történet szempontjából, meg hát elég, ha csak engem cikiznek – és elindultunk. Sétáltunk jó pár percet és megérkeztünk egy szép tisztásra, ahol láttunk pár unikornist sétálgatni. Majd egyik pillanatról a másikra, valami megjelent a bokrok között, az unikornisok szétrebbentek, az a valami közeledett felénk. Ordított egyet, majd mi a magasba emelkedtünk és szép ívben repültünk jó pár métert, majd landoltunk. Barátnőm rosszabbul járt, elvesztette az eszméletét és Hagrid vitte a gyengélkedőre. Nekem sikerült a saját lábon mennem. Eltört a kezem, összezúztam magam és felhasadt a szám. Nos annak a nyomát láthatod rajtam. Még nem vagyok egészen ép. – nevetett a lány, mert már teljesen feloldódott a fiú társaságában, és kezdte visszanyerni helyzetét a nyeregben.*

-        Aztán, a vége persze az lett, hogy kaptunk a fejünkre, levontak egy csomó pontot a házunktól… és sajnos eltiltottak a báltól. Pedig, annyira szerettem volna menni. Minden vágyam az volt. Na, de mindegy, így jártam. Így jár, aki éjszaka a tilosban jár. – mosolyogtam tovább.

*Majd a srác folytatta. ~ Megleptem? Nem számított rá? Zavarba jött és azért nem válaszolt? Casanova??? Ezt nem is gondoltam volna. Hogy, egy ilyen gyönyörű lányt? Wow, most rólam beszél?~ a hallottak után, Sue arca teljes pírba burkolózott, noha ez alig volt észrevehető a halvány fények miatt. Legalábbis remélte, hogy így lesz. Bár mit számít, ha észreveszi rajta a mardis srác, hogy zavarba jött? Hiszen ember ő is, mint mindenki más.
Majd tovább dicsérte a lányt, amitől újabb pírrohamok futottak át az arcán. *

-   Hát, izé… köszi. – mosolygott, már teljesen önmaga ként a lány.

*A következő pillanatban, már Sue kedvencei kerülnek terítékre, a kígyók. A lány hőn szeretett lényei. Igen, a mardis srác is kedveli őket, erről már hallott és azt is tudja, hogy neki is van egy kígyója. De azt nem gondolta a lány, hogy van még egy. Miközben a fiú beszél, felhúzza az ingét, s láttatni engedi izmos, kisportolt hasát, rajta egy tekergődző kígyós tetoválással. Sue jól szemügyre veszi a jószágot, ami Josh hasán jár táncot, persze azért nem korlátozódik az állatkára. Jó alaposan megnézi magának a fiú tökéletes testét.*

-   Nocsak, milyen jól informált madaraid vannak. Igen, valóban imádom a kígyókat. Szinte az életem egyik értelmei. Sajna a háztársak nem díjazzák, de ez van. Nem mondok le Reggieről, csak, mert valakinek szúrja a szemét. Szóval Reggie az albínó király pitonom. És, bármily meglepő én is büszkélkedhetek egy hasonló jószággal. - ezzel lassan hátat fordított Joshnak, majd lassú mozdulattal lehúzta a válláról a felsőjének pántját, így láttatni engedte először a hófehér vállat, majd még lejjebb ügyeskedte, s ekkor feltűt a lapockáján nyugvó hüllő képének körvonalai.

-   Nos, nem tudom mennyire látszik. – tette hozzá, mintegy felhívásként, hogyha nem jut megfelelő kilátás kis kedvencére, a fiú vegye a bátorságot, és igazítsa úgy a haszontalan ruhadarabot, hogy teljesen láttatni engedje a jószágot.

*Miután túl jutottak a kígyó témán, és egymás tetoválásainak megszemlélésén – amin kapcsán meg kell hagyni, hogy elnézegette volna még egy darabig Josh kígyóját – a fiú témát váltott. Sue eközben megfordult és kíváncsi gesztenyebarna szemeit a fiúra emelte, s úgy hallgatta annak minden szavát.
Mosolyogva nyugtázza, hogy a srác tényleg kviddics rajongó, ahogy ő is. S idén megpróbál bekerülni a csapatba.*

-   Én hajtó vagyok. – vigyorog, hisz a fiú az előbb osztotta meg vele, hogy erre a posztra pályázik, csak a mardekár színeiben. – Hát, szívesen vállalnám a csatát véled az égen is… - tette hozzá, s a mondat kissé kétértelműre sikeredett, de a lány úgy döntött nem korrigál. Minek, jó ez így, ahogy van.

-   Hogy mit csinálok szabadidőmben? Háááát, általában kimegyek a levegőre. Repülök egyet a park vagy a tó körül, sétálok, vagy a barátnőimmel dumálunk valahol. Vagy a másik nagy hobbimnak hódolok, a bájitaloknak. Egyszerűen imádom őket. Bármit olvasok róluk, az szinte azonnal megragad, ki se tudnám verni a fejemből, mégha akarnám se. És így inkább nem is verem. – mosolyog. – elég sok saját receptem is van, meg a könyvekben találhatók nagy részét legalább egyszer elkészítettem már. Elég sokszor előfordul, hogy valakit meg-meg viccelek a különböző főzetekkel.

-   Szóval Büntetőmunka Rekorder? No, mesélj csak szépfiú… Miket követtél már el? S akkor hogy van az, hogy még büntetőmunkák alkalmával nem találkoztunk. A bájitalos trükkjeim miatt, McGalagony előszeretettel pakoltat velem polcokat, vagy küld Madam Cvikkerhez, segédkezni, esetleg Bimba professzorhoz. Ezek miatt jártam már a rengetegben is Hagriddal… - mereng el a lány - …talán pont e miatt gondoltam, hogy nem járhatunk rosszul, ha benézünk. – tette hozzá, mintegy mellékes megjegyzésként, s elég halkan, hogy szinte a fiú ne is hallja.

-   Titkok? – csillant fel a lányka szeme. – Milyen titkok? Most felkeltetted az érdeklődésemet, még jobban, mint eddig. - mosolygott mostmár egészen kacéran a lány.
*Kíváncsi íriszeit a srácra emelte, s mélyen tekintett annak lélektükreibe, hogy ha nem is akar először válaszolni, mégis meggyőzze a tekintete. Mintegy deljezőleg tudott hatni néha az emberekre, mikor nagyon akart valamit. És ez most olyan volt. A srác felvetett valamit, Sue pedig kíváncsi természet lévén, ki akarta deríteni, mi rejtőzik a mosolygós, helyes Casanova mögött.*
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 ... 10 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 02. 25. - 05:31:12
Az oldal 0.25 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.