+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Belső udvar - Kerengő
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Belső udvar - Kerengő  (Megtekintve 64631 alkalommal)

Leila McDailon
Eltávozott karakter
*****

2. évf.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2008. 07. 06. - 22:42:59 »
0

// Ad  :D //

Egy kérdés azért mégis csak elhangzik a fiú szájából, és így nincs se csend és nem is nagy a zaj. Mármint... nem is zaj, csak hang.
- Repülni? Imádok. A bátyámmal mindig ezzel cseszegetjük egymást.- vigyorodott el, miközben a régi szép időkre gondolt, hogy mi is volt még akkor, amikor mindig a testvérével játszadoztak, na meg összevesztek a repülés miatt, de mindig jól kijöttek egymással. Ezeken a gondolatokon megint csak elvigyorodott.
Majd hallott még egy kérdést.

- Persze, hogy van kedvem!- Leila kijelentésére, Adam máris lehívta a seprűjét, és maga elé ültette. Egy ideig Leila csak csodálkozott, hogy Adam hova is repül, mert igazából az igazgatói iroda felé, de egyenesen fel. Már pont Leila szemébe világít a sok csillag, amitől persze az ő szeme is megcsillan, mintha annak a sok kis pontnak tükröződne a képe. És valóban tükröződött.
- Oh, csodálatos! Mint mindig.- állt el a lélegzete, de aztán mégis csak muszáj volt lélegeznie is, hogy kapjon levegőt.

*Lassan majd bekellesz menni. Bár... úgyse alszok olyan hamar, mert mindig csak gondolkodok, mielőtt elaludnék.*- gondolta, amíg az égi csodákat bámulta. Máshova nem is tudott addig nézni, csak le, oldalra vagy maga mögé. De akkor nem látna semmit. Ha lenéz akkor csak a földet. Tériszonya nincs, ezért még szerencséje is van, mert imádja a magaslatokat, és szeret a magasban lenni, mintha csak szállna. Ha oldalra néz, akkor a Roxfortot, és ha hátra néz, akkor Adamet látja. Most éppenséggel mindenhová fordult.

Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2008. 07. 09. - 17:13:22 »
0

*Michael Smith*

A könyvtárban volt dolga, így gondolta, kijön levegőzni. Persze mint naposabb időben rendesen, kisebbfajta tömeggel kellett az udvaron osztozkodnia- a kerengő oszlopainak támaszkodva kettesével-hármasával diákok beszélgettek, páran sétáltak, és volt, aki a kerengő külső (udvar felőli) oldalán elhelyezett padokon ült. Szerencséjére talált egy üreset, és el is foglalta. A vegyes táraságban kevésbé érezte magát feszéjezve, mint a szökőkutas udvaron- ugyan ott is megfordult minden ház, azért ott túlnyomóan a Griffendélé volt a terep, míg itt nagyjából egyenlő arányban képviseltette magát mind a négy. Ez afféle „senki földjének” számított, semleges területnek, akárcsak a park. Na persze ez semmire sem tökéletes garancia, de azért megnyugtató… Pláne, ha az ember elég okos ahhoz, hogy ne párbaj-ellenfelek vagy kötekedés után járja az iskola udvarait.
Megrázta a fejét, hogy elterelje kicsit a gondolatait. Felnézett a per pillanat relatíve tiszta égre, amit nemrég még borúsnak látott. Anyja francia vérének tulajdonította, hogy bár sosem panaszkodott, mindig zavarta a túl sok eső- bár ebben lehet, hogy csak a sok Franciaországban eltöltött nyaralás a ludas… emlékszik, két évvel a levél megérkezése előtt dőlt csak el, hova küldik majd iskolába. Anyja szerette volna, ha az ő régi iskolájába, a Beauxbatonsba jár (bár nem kötötte az ebet a karóhoz), de apja nem akarta olyan messzire elengedni- és anyja végül is egyetértett vele.
Felsóhajtott, és elővett egy könyvet, hogy időtöltés gyanánt olvasson- megunta kicsit a nézelődést. Alig kezdett bele azonban, a háta mögött beszélgető csapatból valaki hirtelen felnevetett, és Zoey, bár nem volt ideges típus, meglepetésében elejtette a könyvet. Már épp felvette volna, mikor észrevette, hogy valaki áll előtte, és az a könyv után nyúl.
-Köszi… -motyogta zavartan, majd felnézett.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2008. 07. 09. - 17:56:24 »
0

[Zoey Cleve]

*Egy kis délutáni séta, egy kis társalgás a többi diákkal, satöbbi, satöbbi. Leginkább azért megy, hogy kiszellőztesse a fejét. Ilyenkor mindig jól jön. Főleg most, hogy semmi kedve az akusztikus gitárját nyüsztetni.*
- Cső!
*Int az egyik srácnak, akit speciel ismer is, majd mikor kiér a kastélyból több tekintet is rá szegeződik. Lehet, hogy a ruháját nézik, kit érdekel. Zsebre vágott kézzel gyalogol. Zöld hosszú ujjú póló van rajta, melynek nagyobbik részét elfedi a vékony, fekete kabátja. Sötétkék farmernadrág van rajta, és fekete, Converse  tornacipő. Varázspálcája a zsebében van.
Int még kettő lánynak emellett, majd észreveszi, hogy egy másik lány, pontosabban Zoey, elejti a könyveit. Nem is kétséges, hogy a Rómeó odalép a lány elé, és udvariasan lehajol érte, majd felveszi neki. Aztán jön a rágóreklámos mosoly.*
- Igazán nincs mit.
*Rápillant a könyvre és egy halvány mosoly…*
- Nocsak, nocsak.
*Vigyorog immáron szélesebben a lányra.*
.- Bűbájtan haladóknak? Remek.
*Átadja a kis pergamenkötetet, majd ismét zsebre vágja a kezeit.*
- Michael Smith. Te pedig… Zoey?

//Nincs ihlet, sajnálom.//
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2008. 07. 09. - 18:22:41 »
0

*Michael Smith*

-Igen, így hívnak… De honnan tudod? –kérdi meglepetten, végigmérve a fiút. Jól néz ki, magabiztos… nem rossz párosítás. Elég népszerű lehet, mert páran még így is odaköszönnek neki, hogy beszélgetőpartnere akadt, ő pedig vissza-visszabiccent- vagy épp int. Próbál visszaemlékezni a fiúra, és rájön, hogy a Hugrabug csapatában látta már, eggyel fölé jár és még neki, a laikusnak is észrevehetően jól játszott. Márpedig az nagy szó, tekintve, hogy ő éppen csak a posztok és a labdák nevét tudja, meg a legalapvetőbb szabályokat… elsős repülésórájuk óta nem is ült szinte seprűn, meghazudtolva ezzel nővéréhez, a csapatkapitányhoz fűződő rokonságát. Hiába, belőle mindenfajta érzék (és különösebb érdeklődés) hiányzott a kviddicshez, épp csak kiment megnézni a meccseket, mert a teljesen üres kastélyban azért mégsem szeretett volna kóvályogni… még alaptalanul megvádolták volna.
-Jól emlékszem, te csak nemrég kerültél a Hugrabug csapatába? Milyen poszton vagy? –kérdi, miközben hellyel kínálja maga mellett a padon, mert nem emlékszik, hogy sok meccsen játszott volna már a fiú. Mindenki az udvaron el van foglalva a saját dolgával, pár hangosabb szóváltás is megüti a fülét, bár érteni nem érti, mint mondanak, és a résztvevőket sem látja- ugyan az is igaz, hogy nem keresi őket. Választ várva a fiún tartja tekintetét.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2008. 07. 09. - 18:48:31 »
0

[Zoey Cleve]

- Öhm… Hát az… őőő… lényegtelen. Csak tudom.
*Mosolyog tovább is. Aztán leül a padra, hiszen nem akar ácsorogni. Onnét néz fel a lányra, mégpedig úgy, hogy a homlokát ráncolja. Ha hallaná, hogy hogyan is dicséri őt össze-vissza, bizonyáa nevetne. Annyira azért nem jó… MÉG! Lehet, hogy nem kellett volna az a fél év kihagyás.*
- Izé… nem. Már második óta benne vagyok, sőt tavaly még csapatkapitány is voltam.
*Nem érti. Nem sok meccset nézhetett a lány, vagy csak nem ismeri fel. Pedig nem sokat változott azóta.*
- Ezt a fél évet halasztottam, másik iskolában kellett tanulnom, míg édesanyámnál voltam.
*Közben a lányt nézi. Csinos tetszik neki ez a fekete haj. Bele is gondol milyen lenne mondjuk, ha… Áhh, megrázza a fejét. Nem túl okos ilyenen morfondírozni. Soha sem lehet tudni, hogy mikor hozza össze a sors egy legilimenciával foglalkozó egyénnel.
Összeráncolja a homlokát ismét.*
- Hajtó vagyok egyébként.
*Tér vissza az előző témához. *
- Ödövéses vagy ugye?
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2008. 07. 09. - 19:13:30 »
0

*Michael Smith*

Elszégyelli magát. Ilyen pocsék lenne az arcmemóriája? Elsős kora óta látta a srácot minden meccsen, és még csak nem is emlékszik rá? Talán tényleg jobban figyelnie kellett volna… Jó ég, ez aztán a kínos helyzet… Én meg az a nagy szám…-szidja magát. Nem kellett volna ilyen hamar kérdeznie… de hát ami megtörtént, az megtörtént.
-Igen, ötödikes vagyok. –feleli még mindig vörösen a szégyentől. Kétségbeesetten próbál találni valami új témát, bármit… de nem igazán megy. Közben körülöttük zajlik az élet tovább, hisz miért is állna meg? Hirtelen nagyon ismerős nyávogást hall- lenéz az udvar füvére, és meglátja a lábak közt felé tartó Gingert. A vörös-cirmos házikedvenc hangosan dorombolva az ölébe ugrik- Zoey mosolyogva cirógatja. Fogalma sincs, hogyan és miért jött ki szokásos tanyájáról, a lányhálóból és a klubhelyiségből, de nem is igazán érdekli- eszébe jut egy jó kérdés, amit azonnal feltesz:
-Te milyen tárgyakat vettél fel harmadikban és milyen állatot hoztál?
A doromboló Ginger érdeklődve szimatol a fiú felé, látszik rajt, hogy át akar mászni. Gazdája megfogja, próbálja lefoglalni… egyelőre. Végül is, mégsem hagyhatja csak úgy mindenki ölébe befurakodni Gingert… az övé rendben, mert ő a gazdája, de a biztonság kedvéért amíg engedélyt nem kap, vagy észre nem veszi a fiún, hogy nem zavarja, inkább a maga felén tartja a cicust. Közben bőszen reménykedik, nehogy macskaszőr-allergiás legyen beszélgetőpartnere…     
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Michael Smith
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2008. 07. 09. - 20:10:29 »
0

[Zoey Cleve]

*Ugyan, nem annyira kínos. Igazság szerint ez bárkivel megesik. Egy bátorító mosolyt küld a lánynak, ám amikor az még el is pirul, még pár kedves szót is fűz mellé.*
- Hé, nyugi! Semmi gond nincsen. Vagy, van valami más?
*Ha tehetné nevetne ezen az idétlen párosításon. Mike tökre magabiztos, nem szokása az ilyeneken felkapni a vizet. A kviddics csak egy játék, kit érdekel, ha nem emlékeznek az arcára a meccsről? Őt ugyan nem. Ilyenek miatt nem szokott harapni. Főleg nem egy ilyen szép lányt.*
- Igen, akkor te tényleg az a Zoey vagy. Egyik barátomnak régebben… öhm… nos mindegy.
*Vigyorodik el kissé zavartan. Nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni sem a haverját, sem pedig ezt a lányt.
Aztán a zavart vigyor lágy mosollyá alakul, amint megérkezik Zoey cicája is. Hát igen, otthon egy időben neki is volt macskája, ám aztán a Roxfort-ba már nem hozta. Szerinte lényegtelen ide elhozni, elvégre semmi hasznát nem veszi, csupán szeretgeti. Igaz, otthon is ezt csinálja vele, de ott más. Itt inkább olyan állatok kellenek, amin valóban el is lehet végezni mondjuk egy kísérletet, vagy például leveleket képes vinni-hozni. Erre a célra a béka (elavult) és a bagoly a jó.*
- Mi a neve a cicusnak?
*Teszi fel még a lány kérdése előtt, melyre megpróbál minél hamarabb válaszolni.*
- Őőő… semmi érdekeset, had ne sorolgassam kérlek! Állatok? Egy baglyom van.
*Látja a macskán, hogy át akar mászni, és látja a szerető gazdin, hogy ismét zavarban van. Ezt kommentálja is.*
- Lazulj már egy kicsit! Olyan vagy, mintha Piton óráján ülnél.
*Átveszi a macskát, ha szabad, majd elkezdi annak füle tövét vakargatni. *
- Gyere, sétáljunk inkább egyet. Hm?
Naplózva

Kevin Stratford
Eltávozott karakter
*****


VI. Különc Bumbino +Prefektusok gyöngye+

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2008. 08. 28. - 17:56:02 »
0

// Hannah Vigyorog//

~Nézzük csak, a következő napirendi pont -pillantottam az órarendemre - a lyukasóra...egy kis láblógatás~ -vigyorodtam el, miközben kidobáltam a táskámból a szükségtelen tankönyveket. Úgy terveztem hogy ezt a röpke 45 percecskét a természet lágy ölén töltöm el. Gyorsan átvedlettem...egy percet sem akartam elszalasztani a "kimenőből", ahhoz túl értékes volt. Ma már 3 órán voltam túl, és nem mondanám hogy könnyen átvészeltem. Reggel elég kemény fejfájással ébredtem ami nem szokott előfordulni velem, így ilyen állapotban tényleg nem igazán ment a koncentrálás. Mostanra már úgy ahogy sikerült kihevernem, de a pihenés, lazulás nem ártott.
Szóval felkaptam egy pólót, beállítottam a séróm, egy kis cicamosdás, könyv a kézbe...és go az udvarra. Jah, majdnem elfelejtettem...maroknyi zenegépecske...egy kis mugli cucc, ami nélkül sosem bírtam élni. Így már tényleg indulásra készen álltam, még a pálcám is fent hagytam, én naiv... de tudtam hogy most nem lesz szükségem rá. Végülis ki akarna megtámadni egy békésen olvasgató ötödéves griffis srácot? Mondjuk lenne pár tippem, de azért sem fordultam vissza. Vidáman, hármasával szedtem a lépcsőfokokat, és alig vártam már, hogy megérezzem a kellemes, langyos levegőt. Már az ablakoknál jártam...már a kapunál ami a belső udvarra nyílt, és végre elértem a kilincset. Egy szélsebes mozdulattal nyomtam le, és a levegő éppoly gyorsan csapott meg. Nem voltak túl sokan kint, ezen egy kicsit meg is lepődtem, de különösebben nem zavart. Láttam pár mardist az udvar túlsó végén, de nem foglalkoztam velük. Nem voltak előítéleteim...mielőtt a Roxfortba kerültem apám mondott róluk egy s mást, de nem vettem készpénznek a véleményét. Azonban nemsoká rájöttem, hogy lényegében igazat beszélt. Persze voltak köztük jófej, rendes srácok, akikkel lehetett tárgyalni, de a legtöbbjük teljesen más volt mint én. Ők cseppet sem kedvelték az olyanokat mint én. Egyszerűen utálták a mugli dolgokat, én meg pont hogy nem tudtam meglenni nélkülük. Valójában sokáig azt éreztem hogy kilógok innen, ez nem az én világom. De megszoktam a furcsaságokat, és simán fel merem vállalni a mugli tárgyaimat. Ilyen volt például ez a kis fejhallgatós készülékecske, amit a muglik csak MP3- nak hívnak. Azért kíváncsi lettem volna mit szólna egy mardis ha a fülébe nyomnám a hallgatót. Hehe...biztos azonnal kiütésekkel lenne tele a feje. :D
Ígyhát kezemben a könyvvel, odasétáltam egy üres padhoz, ledobtam magam, majd egyik lábom a másik térdemre raktam. Még arra sem volt erőm hogy a nyakamba dobjam, pedig annál kényelmesebb testhelyzet nem igen volt. Mégha ezt mások nem is díjazzák...főképp a tanárokra gondolok. Kinyitottam a kedvenc kis könyvemet aminek már a címe nagyon árulkodó volt: Varázslók vagy csak egyszerű muglik? Szerettem ezt olvasgatni, hisz mindig megtudtam belőle valami érdekeset, amiből kiderült, hogy a varázslók is csak emberek...felnagyított emberek. Megvannak azok a tulajdonságaik amik egy muglinak, csak annyi, hogy jól forog a kezükben a pálca.
Így olvasgattam körülbelül 10 percen keresztül, de aztán meguntam...már majd belealudtam az egyre érdekfeszítőbb könyvembe. ~Talán mégsem ez a világ legjobbja.~ -ezzel letettem magam mellé, és inkább a zenét választottam.
~ Na igen, ez az ami kell nekem. ~ -ráztam a fejem a ritmusra, majd kezemmel mintha dobverő is lenne benne ütni kezdtem a levegőt.

- Well, I'm a king be...want you to be my queen...well I'm a king bee babyy...want you to be my queen...together we can make honey...the world has never seen -énekeltem egyre hangosabban a dalszöveget.

Nagyon magával ragadott a ritmus, behunytam a szemem, és hagytam hogy átjárjon a zene.
Naplózva

by Ann ♥

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2008. 09. 11. - 19:42:08 »
0

<Kevin>

//Ezer, tízezer, százezer bocsi a késésért!  Sír //

*A mai nap... nos nem valami szerencsés. Hannah dúskált a tanórákban, szünetekben pedig írhatta a hiányzó házidolgozatokat. Mindenhol őt szólították fel, neki kellett megcsinálni az alantasabb feladatokat, melyek elvégzéséhez a professzorok nem akarták pocsékolni páratlan varázserejüket. A mai  egy "pikkelj szegény Whitney lányra" napként folyt, s már a leányzó kezdett belerokkanni ebbe az állandó egrecíroztatásba. Alig várta, hogy végre lepihenhessen kicsit az ágyára. Már a hálókörlete felé tartott, mikor szembe jött vele Trelawney professzor, aki arra kérte, segítsen neki a szertárba vinni a tanteremben összegyűlt lomokat. Persze a hölgy nem mocskolta be ujjai, avagy pálcáját ehhez a poros doboz pakolgatáshoz, ámde a kis griffendélesnek ezt nyugodtan meg lehetett csinálni kézzel. Már fortyogott a dühtől, úgy érezte bármelyik percben betelhet a pohár, de csak várt... és várt...*

- Ez volt az utolsó... mostmár mehetek? - kérdezte meg halkan, úgy hogy udvariasnak tűnjön sietsége. Szerencsére a tanárnő ezt nem vette rossz néven, s egy köszönöm kíséretében bólintott a kérdésre, melynek hatására Hannah elsüvített a nő mellett, s kiviharzott a teremből.

*Már tényleg nem vágyott másra, csak egy kiadós szunyókálásra az ő pihe-puha kis helyecskéjén... Be is ért a szobába, levetette magát a fekvőhelyre, s mély álomba szenderült. Ezt az idillt hamarosan a sipítozó lányok harsogása zavarta meg, akik berohantak nevetgélve, s nem voltak figyelemmel a körülöttük lévőkre. A harmadéves lányka ezt már tényleg megelégelte, s bősz indulatait fokozva próbálván vágtatott ki a zajos falak közül.*

~ Ezt tényleg nem hiszem el... ma... wáh... mégegy ilyen peches napot... bárcsak vége lenne már, miért történnek ma ezek a rettentő dolgok veleeeeeeeem? ~

*Úgy döntött sétál kicsit, s ennek célpontjául a Belső Udvart választotta. Elindult felé, már látta is, hogy kik tartózkodnak a közelben. Nem igazán vélt felfedezni ismerős arcokat... Egyszercsak... meglátott... egy fiút... egy fiút aki... ÉNEKELT? Itt az udvar közepén? Ez megbuggyant vajon? Mindesetre nem árt megkérdezni tőle nincs-e valami problémája...*

- Ööö... hahó! Figyu... jól vagy? - kérdezte kissé meglepődötten, s érdeklődő arckifejezéssel Hannah, hisz nem tudta mire vélni az imént szeme előtt lejátszódó jelenetsort.
Naplózva

Kevin Stratford
Eltávozott karakter
*****


VI. Különc Bumbino +Prefektusok gyöngye+

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2008. 09. 16. - 17:51:11 »
0

<<Hannah kacsint>>   

Akárhogy is próbáltam visszafogni magam, sehogy se ment. Egyre hangosabban énekeltem, de egyébként tegyük hozzá, egyáltalán nincs rossz hangom. Kiskoromban még azon is elgondolkoztam hogy lehet énekesnek állok ha nagy leszek, de erről a tervemről hamar letettem. The Rolling Stones...az örök kedvenc, a megunhatatlan, a király. Mint mindig úgy is most is ez dübörgött a fülemben. És ezt nem lehetett szó nélkül hagyni, de hang nélkül egyszerűen bűn lett volna. Oda-vissza fújtam az összes dalszöveget, legmélyebb álmomból felkeltve is bármelyik ment volna, bár ez nem olyan nagy csoda hisz ha zenét hallgattam (ami gyakori volt), akkor csak ezt nyomattam. Még a körülöttem lézengő emberek sem zavartak, elvoltam a saját kis világomban, ilyenkor az agyam teljesen kikapcsolt. Egész lényem a zenéjé volt. Kezeimbe odaképzeltem a dobverőket, és a levegő játszotta a dob szerepét. És ha ez még nem lett volna elég, a lábaim is keményen jártak, persze szigorúan ritmusra. Egyszer csak távolról jövő hangok ütötték meg a fülem, és erre azért kinyitottam a szemem. Jah, merthogy azok is csukva voltak, olyannyira átadtam magam a zenének. Pár mardekáros srácot pillantottam meg elég messze voltak tőlem...de persze mindegyik engem bámult.

- Elment az eszed hapsikám?? ... Idióta!!! -röhögtek, jobban mondva már-már fuldokoltak a nevetéstől.

Őszintén szólva semmi kedvem nem volt visszapofázni, bár eszembe jutott pár frappáns válasz: pl.: "Már régen, de nem is hiányzik." vagy hogy " Sosem volt, de jól megvagyok nélküle." és a legjobb "Nekem legalább van minek elmennie." Megtehettem volna, de nem alacsonyodtam le az ő szintjükre. Ehelyett inkább egy lekezelő legyintéssel tudattam velük hogy egy kukkot sem hallok, kár próbálkozni. Majd hogy még világosabb legyek hevesen mutogattam a fülemre, és azon belül is a benne lévő kis hallgatóra. Hátha eljut a tudatukig hogy mit akarok itt elpantomimezni nekik...márha van nekik olyan hogy tudat. Mindenesetre több bunkó beszólást nem kaptam, így ebből arra következtettem, hogy valami úton-módon mégis felfogták mi a szitu, és leléptek.
Újfent behunytam a szemem és visszatértem testben és lélekben is a Rolling Stones világához. Olyannyira belemerültem a dalolgatásba, hogy szinte felriadtam mikor egy lány hangot hallottam közvetlenül a fülem mellől. Mondom mi van...új tag a Stones-ban, és fel se tűnt? :D Vagy netalán elromlott ez a kütyü? De nem...egyik se nyert. Kinyitottam a szemem, és még mielőtt bármit is mondtam volna az újonnan érkezett kedves társaságnak (nem irónia), kihúztam a fülemből a benne lévő dolgokat, majd felálltam és csak úgy lazán dobtam egy hátraszaltót.

- Ciao bambina! Köszi kérdésed...mostmár tökéletesen. -nyújtózkodtam egyet, majd folytattam.
Hannah, igaz? Én Kevin vagyok, de szólíts bátran Kev-nek -nyújtottam felé a kezem egy mosoly kíséretében. Dobd le magad, csak nyugodtan. -kínáltam fel a magam melletti üres helyet, majd újra levetettem magam.

Megvártam míg ő is kényelembe helyezi magát, majd folytattam. Örültem hogy végre dumcsizhatok valakivel, és nem egyedül töltöm el a drága lyukasórámat.

- Ugye jól emlékszem, te is griffis vagy? Egyébként az éneklésen nem kell meglepődnöd...gyakori dolog ez nálam, sosem bírom csöndben. -vigyorogtam rá, majd felpakoltam egyik lábam a másikra.


//semmi gond//
Naplózva

by Ann ♥

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2008. 09. 18. - 18:09:50 »
0

Men?

Én nem utálom a mágiatörit. Én azt utálom, hogyha a tanár egész órán úgy fixíroz, hogy legszívesebben az álla alá raknék egy vödröt, ami felfogja a csepegő nyálát. Persze most is magamban hallom Mary hangját, amint kiröhög, és közli, hogy nem vagyok normális, de - ezeket a szavakat többé nem fogom már hallani a szájából.
És (nevetek a gondolatra, pedig igazából inkább sírhatnék) ez is a mágiatörinek köszönhető. Ha nem kapjuk karácsony előtt azt a házi feladatot, aminek köszönhetően lehullt a lepel az igazi származásomról, akkor most minden ugyanúgy lenne, mint rég. Azok, akiket valaha a barátomnak neveztem, még mindig mellettem állnának, együtt sétálnánk és napoznánk most azon a padon (hányszor tettük...), Greg hülye poénjain nevetnék, és az égvilágon nem lenne semmi gondom.
És ugyanúgy boldogtalan lennék attól a titkos és elfojtott éntől, aki... Nos, most vagyok, végül is.
Felszegem a fejem, és átszelem a kis udvart. Egy pillanatra szemembe süt a déli napfény, ahogy beragyogja az árkádos udvart, de a szabad terület annyira pici, hogy alig két métert lépdelek, és máris árnyékban vagyok ismét. Árnyékban. Ismét.
Meg még azt utálom a mágiatöriben, hogy ilyen ESZMÉLETLENÜL NEHÉZ könyvből kell tanulnunk... Komolyaaan! Nem hiszem el, hogy a mágusok képtelenek kitalálni erre valamit!
Elcsigázottan vetem le magam a padra itt a hűvösben, a táskám pedig megadóan zuttyan le mellém, benne a legalább tíz kilós történelemkönyvvel.
Igazából elő kellene vennem az átváltoztatástan dolgozatomat, mert még három-négy mondat hiányzik belőle, leginkább a végéről. (Te mégis milyen befejezést írnál egy dolgozatnak, amit előző este éjfélkor írtál meg, miután beestél a klubhelyiségbe egy fárasztó büntetőmunka és egy még fárasztóbb edzés után, és ami arról szól, hogy milyen veszélyei vannak, ha az ember magán akar elvégezni egy ember-állat transzfigurációt?) Mindehelyett azonban csak hátradőlök, karba teszem a kezem, becsukom a szemem, és úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülöttem.
Ez mindig ment.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2008. 09. 19. - 20:54:28 »
0

Vigyorog

Dél van, a nap legjobb időpontja arra, hogy az ember kikeljen az ágyból, de neki már kora reggel órán kellett lenni. Azokon az átkozott semmilyen órákon, mi helyett foglalkozhatott volna százszor fontosabb dolgokkal, amiket a Nagyúr bízott rá, de sajnálatos módon az iskola is megkövetelte a maga szabályait és még egy éjszakai büntető munkához nem fűlött a foga.
A következő órájának a színhelye felé tartott, amiig volt még egy kevés idő, de nem volt kedve a két gorillájához és Parkinsonhoz. A tanterem a belsőudvar keringőjéről nyílt, így ahelyett, hogy történelmi képekkel kirakott helységben, foglalt volna helyett, inkább az első lehetséges helyen befordult a belső udvarra.
 Egy pillanat elég volt, hogy meglássa a tőle nem messze lévő padon ülő szőkeséget. Vikitria keresztbe font karokkal és lehunyt szemekkel dőlt hátra a falnak. Az árnyékos részre beszűrődő kevés napfény pont a lányt világította meg, ami még szebbé tette és felidéztette Dracoban a néhány nappal ezelőtt történt eseményeket.
Egy gúnyos mosoly jelent meg a szája szegletében, ahogy a pihenő lány figyelte. Milyen békés, milyen nyugodt, ahhoz képest, hogy pár napja, megint együtt töltötték a délutánt és olyan információk birtokába jutotta Dracot, amit remélni, sem mert volna. Vikitria elárulta a barátait és még csak nem is sejti, hogy ez milyen következményeket fog maga után vonni.
Megtudta miben mesterkedik Potter és a kis csürhéje. Dumbledore Serege... nevetséges, de a legszánalmasabb, hogy azok a szerencsétlenek azt hiszik, felvehetik a harcot a Nagyúrral. Ostobák.
Ahogy tovább nézi a lányt, eszébe jutnak a csókok, a tökéletes előadásba illő, megtévesztő, nevekkel ellátott, vágyserkentő csókok, aztán a hirtelen jött vég. Emlékszik, hogy a legszívesebben magához húzta a volna a csiripelő Júliáját, hogy a hasznos információkért cserébe adjon is valamit, de persze nem csak ez volt az indok. Túlságosan is hatása alá kerítette akkor a lány és hibázott, elbízta magát és elszúrta.
Henderson.... Az utolsó név, az utolsó amit Vikitria kiejtett a száján, és azaz egyetlen szó rosszabb volt annál a tudatnál, hogy Ő hibázott. Régebben a Mirol nevet nem akaródzott a szájára venni, hisz a Mirolok, családja ellenségei és hogy a lány annak a famíliának a tagja lett, minden megváltozott. A semmirekellő sárvérűnek hitt senkiből, a varázslók egyik legrangosabb körébe lépett, de névváltozással együtt a lány is változott: "csak neved ellenséged, nem te magad". Már megint egy idézett, ami rájuk illik... Kísérteties hasonlóságok, de egyet már most tudott, ha Vikitriával véletlenül történne valami, ő akkor is élné tovább az életét.
Pontosan mint most is. Miután a lány ott hagyta egyedül, vágyakozva, és elrohant a többi névvel, amit neki még tudnia kellett volna, azóta kerülték egymás tekintetét. Draco a megaláztatás miatt, Vikitria valószínűleg a bűntudat miatt és ezt akarta Draco most kihasználni. Mert hiába, hogy azóta is akárhányszor csak eszébe jut a lány, forró csókjait érzi a testén, akkor is megalázták és ez nem maradhat megtorolhatatlanul.
- Üdvözlet, Júlia! - hangzik a köszönet és megvárja, hogy a lány ráfigyeljen, majd mielőtt köszönésen kívül bármit szólhatna Vikitria, folytatja - Azt hittem, ti minden percet megragadtok a gyakorlásra.
Egy apró célzás...
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2008. 09. 19. - 21:42:55 »
0

Nem akarom kinyitni a szemem. Most jó - most egy kicsit ábrándozhatok arról, hogy minden rendben: most elfelejthetem, hogy barátaim árulója lettem, most nem kell rettegnem se a következő órától, amikor majd úgy húzódnak el mellőlem, mint a pestisestől, se az éjszakától, mikor mindenki úgy tesz a hálóteremben, mintha ott se lennék... Pedig még nem is tudják. Ők még nem is tudják.
Tény, hogy megváltoztam. Tény, hogy szeretném, ha minden a régi lenne, de az is tény, hogy nem akarok többé álarcban járkálni, nem akarok többé olyan lenni, mint ők, hogy elfogadjanak. Vagyok, aki vagyok - ha pedig ők ezt nem értik, akkor csak magukra vessenek. Kit szerettek eddig? Ki mellett álltak ki?
Hazugságok... Én nem akartam, hogy így legyen...
Észre sem veszem, milyen mélyet sóhajtok.
És az sem tűnik föl, hogy valaki közeledik felém, bár a léptek halk és finom neszére felfigyelek: épp akkor, amikor elhallgatnak. Épp mellettem. Hirtelen nem érdekel, hogy ki az és mit akar: minden, amire vágyom, az az, hogy tűnjön el innen, és nézzen levegőnek. Ám pechem van.
Kinyitom a szemem, és egyenesen a félig árnyékban, félig a fényben álló fiúra nézek. El se téveszthetném. Örülök? Nem. De nem is ijedek meg, pedig meglettem volna még egy kis ideig nélküle. (Még jó, hogy nincs felettem plafon - rám szakadna.)
- Szia - válaszolok semlegesnek szánt hangon, és még időben megakadályozom, hogy szélesen elmosolyodjak. Megspóroltam magamnak a mozdulatot, hisz akövetkező mondat hallatán úgyis csak leolvadt volna az arcomról.
Eszembe jut, hogy ha most a kviddicsről lenne szó, mennyire könnyedén beolthatnám, de mindketten tudjuk, hogy ehhez a megjegyzéséhez a sportnak semmi köze sincsen.
Egy hosszú pillanatig a kesztyűt fölvéve meredek jéghideg szemeibe, egész addig, míg fel nem elevenedik bennem a legutóbbi találkozásunk végszava. Mosolygok. Szerintem fogalma sincs, miért.
- Amint látod, nem. - Hű, ez elég gyengécske felelet. Igazából elkezdhetném becsmérelni a többieket: mondhatnám, hogy pedig nagy szükségük lenne rá, de ettől még az én gyomrom is felfordulna jelenleg, bár neki kétség kívül imponálna...
- És te kiheverted a múltkorit? - Vissza akarok vágni, de nem megy. Én hibáztam nagyobbat, én vagyok jelenleg a sérülékenyebb, és sajnos tudom, hogy ezt ki is fogja használni. Ismerem.
Bár ne tenném. Jelenleg több fájdalmat ez a kapcsolat,, mint amennyi örömöt bármikor is adhat majd.
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2008. 09. 21. - 20:32:07 »
0

&&& Kev &&&

*A srác hangosabban és hangosabban énekelt… Úgy tűnt mintha nem lenne helyén mind a négy kereke, de valamiért mégis egy olyan energiát árasztott, melyet ha valaki megérzett szinte azonnal dalolászni támadt kedve. Talán ő is ezt érzi legbelül, s azért viselkedik ilyen furcsán ekkora tömeg előtt, ráadásul a Roxfort intézményében. Talán… megeshet… de a legbiztosabb, ha személyesen járunk utána a dolgoknak… Nos igen, ez akár Hannah jelszava is lehetne, hisz arról híres, hogy minden ügyletbe akaratlanul is beleártja magát…*

~ És vajon az őt nem zavarja a legkisebb mértékben sem, hogy a többiek olyan csúnya dolgokat vágnak a fejéhez? Megállás nélkül sértegetik és röhögnek… miért nem szól vissza…? Talán mégis flúgos, nos egy kicsit biztosan… Vagy esetleg… neadjisten süket? Áh, azt nem hinném. De akkor mégis mi baja? Ha hozzám így szólna akár csak egy ember is az még aznap a gyengélkedőn kötne ki az tuti. Ő miért hagyja magát… Nem számít, majd én megteszem helyette ha kell! ~

*Hannah örömmel fogadta, hogy a srác kedves hangnemben válaszolt neki, s egyáltalán nem szenved semmi testi fogyatékban… a jelek szerint… bááár ki tudja?! Nem, úgy látszott normális, csak talán kicsit elvont személyiség, mint oly sokan. Ez nem bűn, de a másokon való nevetgélés az, úgyhogy Hannah elhatározta, kezelésbe veszi a csúfolódókat.*

- Áh, remek! – mondta miután köszönt neki – Egy pillanat és jövök! – lökte oda, s pár határozott lépést tett a jókedvű tömeg felé.

- Szóval ez szerintetek nagyon vicces? Nah és az milyen poénos lenne, ha az öklöm a szép kis arisztokrata arcotokban landolna? – mondta haragosan – Nos, ha mára kiszórakoztátok magatokat el is lehet tűnni…! – bökte ki végszóként, s úgy tűnt hatásos volt a dolog.

*Hannah odasétált, vissza a fiúhoz, s kedvesen rámosolygott, mint aki nem azt tette, amit az előbb ez a kis Griffendéles leányzó.*

- Igen, Hannah vagyok. Hannah Whitney! – mondta kissé meglepődötten, hogy tudták a nevét, mégis ő nem ismerte ezt a bizonyos Kevint. Majd a nagy meghökkenés közepette helyet foglalt mellette.

- Ööh… igen, griffendéles vagyok, de honnan tudsz te ennyit rólam? Remélem nem az derül ki a végén, hogy egy kukkoló kis kém volnál?! – mondta viccesen, s mosolyogva – Nos az éneklésed kicsit érdekesen érintett, de hát nem mindenki egyforma! De ha te már ilyen jól informált vagy felőlem, hagy halljak én is valamit rólad… persze csak ha nem bánod… - felelte, majd érdeklődő tekintettel várta a további fejleményeket.
Naplózva

Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
*****


hetedév / prefektus, iskolaelső

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2008. 09. 28. - 15:36:15 »
0

((Júlia))


Látszik a lányon, hogy leolvadt az arcáról a mosoly, ami még rá sem tudott ülni, de Draco csak élvezi a helyzetet, hisz pontosan ezt akarta. Elégtételt venni a lányom, amiért ott hagyta megszégyenítve. Egyedül.
A tipikus, már megszokott gúnyos mosolya megjelenik az arcán, de nem sokáig marad ugyanabban az állapotban, mert a lány ahelyett, hogy a megbánás szikrái lennének rajta felfedezhetőek, szintén mosolyogni kezd. Miért? Nem érti és próbálja takargatni az érzelmeit, és nem mutatni, hogy megdöbbent Vikitria reakcióján, hisz nem erre számított. Úgy képzelte, hogy majd Júlia bűntudata miatt, elkeseredetten karjaiban keressen vigaszt, ő pedig szépen ellökhesse magától, majd mikor a lány teljesen elkeseredett megvigasztalja és ezzel is tudatosítja a szőke szépségben, hogy vele nem éri meg packázni.
De nem így történt. Vikitria magabiztosan szólal meg, mintha nem lenne lelkiismeret furdalása, amiatt, hogy elárulta a ?barátait?. Fúj, hogy mennyire utálja azt a csürhét és hiába a csábítás, az állandó duruzsolgatás a lány füleibe ellenük, még mindig fontosak a számára. Még most is, hogy kiadta őket és ezzel végzetes hibát követett el. Akkor vajon miért ilyen felhőtlen Júlia? Miért nem tört össze?
És ekkor rájött.
A lány következő mondata után, vicsorra húzódott a szája, ami először az önelégültséget, majd a megdöbbenést, most a megvetést tükrözte. Hisz, mit képzel magáról Vikitria, hogy felemlegeti a megszégyenülését? De megbánja még ezt.
Ismerte Júliát, ismerte a módszereit, és most a saját fegyverével akart visszavágni. Teljes semlegesség, ez az egyetlen érzelem volt már látható csak Dracon, a vihar előtti csend. Tudhatod, ilyenkor rúg a legnagyobbat.
- Ki - szólalt meg - hisz volt más akivel játszadozhattam. Nem vagy pótolhatatlan Júlia ? és a Júlia szót enyhén megnyomta.
Talán lehet, hogy most túl messzire ment? De egy büszkeségében sértett férfi már csak ilyen.
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 22. - 01:28:22
Az oldal 0.438 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.