+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | | |-+  A Menawa ház (Moderátorok: Giles Lawrence, Caline K. Lawrence)
| | | | | | |-+  A "jófiú" hálószobája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A "jófiú" hálószobája  (Megtekintve 3145 alkalommal)

Giles Lawrence
[Topiktulaj]
*****

Ötödéves :; Soldieя.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 09. 02. - 15:11:10 »
0


Az ifjú titán, Giles Lawrence magánlakosztálya.
Alig 20m2-es szoba. Ha szerette volna kibővíteni a házat, megtehetné, de neki úgy jó, ahogyan van. A milliónyi galleon, amelyet szüleik a két testvérre hagytak biztosíthanák egy kastély lefedését is, de Giles nem szereti a puccos házakat...Véleménye szerint sokkal kellemesebb egy hétköznapi lakásban lakni.
Az ágya mellett két lámpa bújik meg a falon, ez éjszakánként bevilágítja a szobát a gyakran álmatlan griffendélesnek, így a szanaszét hagyott könyvek (amelyek persze a helyükön vannak, így legalább megtalálja) többszöri elolvasásra kerülnek. Egy éjszaka nevelőanyja nyitott be hozzá, s ámulattal nézte, ahogyan Giles hajnali háromkor regényeket olvas. Mindig is érdekelte, miért is került az ő nevelőfia a Griffendélbe, amikor olyan esze van, hogy a Hollóhátba lenne a helye.
félvér származású barátjától egy "I love New York" feliratú pólót kapott, amely azóta is az ágy mellett hever. Bár nem hallott még erről a városról, de elviekben szép hely és meg is ígérte neki, hogy egyszer elviszi...Elvégre Giles nem az a fajta, aki ne tudna beleolvadni a hétköznapi emberek közé.
Zár az természetesen, mint minden tininek az ajtón hever arra várva, mikor kelljen újra megakadályoznia Caline háborgatását. Habár jóba vannak, de mint minden testvérnél, náluk is elég gyakori a veszekedés.
Naplózva

Caline K. Lawrence
[Topiktulaj]
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 09. 21. - 20:47:23 »
0

Bátyus Segíts!

*Talán még életében nem érezte magát ennyire jól kedvenc kis szobájában. Csendes nyár végi késő este volt, és Caline izgatottan pakolászott. Igaz még bő egy hetük volt, hogy újra visszatérjenek a Roxfortba, de a lány már nem bírt magával, és ruháinak többségét már elcsomagolta, ahogy könyvei nagy részét is már átnyálazta. Soha nem gondolta volna, hogy az ötödév ilyen izgalmas lesz! Főleg, hogy most fogják írni azt a bizonyos RBF vizsgát, amit ugyan nagyon vár már Line, de egyben retteg is tőle. Annyi félelemgerjesztőt hallott róla a folyosókon, hogy nehéz, meg hogy majd meghalnak a tanulástól. Kicsit vállat vont, mikor utolsó könyvét is benyomta bőröndjébe, majd polcára nézett. Javarészt már csak mugli könyvek pihentek ott, némelyik arra várva, hogy Caline végre elolvashassa, és némelyik pont azt remélve, hogy a kis könyvmoly többet kézbe nem veszi. Hosszú ideig nézegette a könyveket, vajon melyikeket vigye magával mégiscsak, hiszen nem teheti be mindet. És nicsak! Itt van egy, ami még csak a csomagolásából sincs kinyitva. Ezt mindenképpen magával viszi! Hiszen még Emtől kapta, aki megbízta, csak akkor nyissa ki, hogyha már nagyon messze lesznek egymástól. Ugyan már 5 éve igencsak messze vannak egymástól, de eddig a nyárig tiltólistán volt számára ez a könyv, és még a suli kezdetéig minimum a listán is marad. Kicsit felsóhajtott legszívesebben már most feltépné a díszes kis csomagolást, ám ekkor szörnyű dörej rázta meg minden porcikáját, aminek következtében halk sikoly is elhagyta torkát, és könyve is nagyot puffanva érkezett a földre.
 Vihar tört ki, de olyan hirtelen. Derült égből, mondanák is sokan, de ez most tényleg így volt. Hogy lehet, hogy pont most, hiszen... Caline ábrázata elkomorodott. ~Hiszen, ma 5 éve! Hogyan is felejthettem el...~ Újabb dörrenés rázta meg minden részét, és immáron az ablakot is vaskos vízcseppek kezdték ostromolni. Line, egy kicsit erőt vett magán, és közelebb lépkedett az ablakhoz, hogy kikémleljen rajta. Azon a szörnyű estén, ilyenkor jöttek... Ám nem tudott olyan közel lépni az üveghez, hiszen az ég újra hangosat üvöltött, amire Caline a földre rogyott. Immáron hatalmas félelem járta át, és tudta, hogy csak egyet tehet. Amilyen gyorsan csak tudott, bár remegtek végtagjai, átszalad Giles szobája elé. Ott megállt egy pillanatra, és tétovázni kezdett. ~Ugyan már Caline, hiszen már nagy lány vagy! Ez csak egy vihar! Nőjj már fel végre... Hiszen tudod is hogyan keletkeznek! A felhőkben lévő...~ Újabb villám ostromolta valahol a földet így Line nem tudta befejezni gondolatát, de egy új cselekményt indított el benne. Félősen kopogtatni kezdett bátyja ajtaján, majd halkan, bocsánatkérő hangon megszólalt.*
- Giles! Giles! Ne haragudj hogy zavarlak, de...*Milyen nehéz is ezt kimondania az embernek. Még a tulajdon testvérének is.* - Félek...
Naplózva

Giles Lawrence
[Topiktulaj]
*****

Ötödéves :; Soldieя.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 09. 24. - 07:38:13 »
0


A nap, amelyet már hetek óta annyira várt. A nap, ami csak  szülei tiszteletére kelt ma fel és a sötétség, ami Giles miatt lepte el a Földet. Ha akkor megvédi a szüleit, ha egy kicsit is jobb varázsló lett volna megmenthette volna őket és nem kellett volna végignéznie Calinenek és neki a haláluk pillanatát...Ez egy életre megmarad, vagy talán tovább is. A rossz emlékek nehezen felejtődnek, a jók viszont napokon belül eltűnnek. Hiába mondogatja neki mindenki, hogy nem ő tehet róla, mert jól tudja, hogy hazudnak, próbálják átverni nem csak őt, hanem saját magukat is tévhitekkel. A vigasztalásoknak értelmük sincs, együttérzésre nincs szüksége, csak magányra. És ha még ez nem lenne elég, ott van az a szőke hajú lány, akibe másodikba belehabarodott és ő is eltűnt. Lassan három éve, hogy nem hallott felőle semmit...Ki tudja, lehet, hogy ő is meghalt.
Az ötödév keménynek bizonyulhat más diákok számára, de az nem a griffendéles lenne, ha panaszkodna a tanulnivalók miatt. Hogy miért tanul, mi égeti benne a vágyat? A bosszú édes íze. Ha elígérkezik a pillanat elmegy a Roxfortból és felkeresi szülei gyilkosát. Ha meghal legalább jó tettért hal meg és nem azért, mert kivárta a természetes halált. Nem, ő egyenesen a végzetébe rohan, aminek az eredménye totális káosz lesz.
Egy hét állt rendelkezésére, hogy felkészüljön az újabb kihívásokra, az újabb ellenségekre, az újabb katasztrófára. Pálcáját kezében forgatva egyre türelmetlenebb lett. Ha csak a keresztnevét tudná annak a halálfalónak, már rég nem itt ülne, az útjára indulna, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba űzze, akár varázslattal, akár szabad kézzel.
De bármennyire is szerette volna a hatalmas dühöt kimutatni, volt egy húga, aki előtt erősnek kellett maradnia, jókedvűnek és segítőkésznek. Nem teheti tönkre az életét azzal, hogy bevonja a terveibe, hiszen ki szeretné eltölteni az egész életét azzal, hogy egy gyilkos után csahol?
Az ágya mellé ledobott könyvkupacok tetején észrevette az aznapi Reggeli Prófétát és annak főoldalán szereplő személyét. Harry Potter. Mindenhol róla beszélnek, pedig köztudott tény, hogy valamiféle varázslat védte meg a főbenjáró átoktól és az a bizonyos sebhely a védővarázs feltörését mutathatja. Képtelenség, hogy még járni sem tud, ámde Őt, Akit Nem Nevezünk Nevén-t legyőzte egy kacsintással.
- Baromság. - Ezzel félre is dobta az újságot és fordult egyet az ágyán. Jobb dolga is van annál, hogy Potterről olvasson ilyen és olyan hazugságokat. A Reggeli Próféta egy pletykalap, erre elég volt egyszer végigolvasnia, hogy rájöjjön. Bármelyik gyerek megérdemelné ugyanezt a tiszteletet, hiszen ők is túlélték. A kis "Túlélő"...Ennél rosszabb már tényleg nem lehet neki. Az egész iskola arról beszél, hogy Voldemort képtelen megölni a sebhelyest, pedig minden évben megpróbálja. Ez tényleg így lenne?
De ekkor egy hatalmas villámlás és égdörgés zavarta meg gondolatait. Ezt az éjszakát újra és újra, minden évben át kell élnie, míg egy darabban van. Háromszor történt már meg és mindig ugyanazok az előjelek: égszakadás, villámlás, eső. Vajon ki sír odafent ekkora dühvel és kínnal?
Tekintete az ablakra meredt, amelyet esőcseppek kezdték ostromolni. Caline. Húgának neve monoton hangként szólalt meg, mintha a lelkiismerete figyelmeztette volna, hogy szüksége lehet rá. Ha neki nem könnyű, ő mit érezhet? Az ágyról felállva indult az ajtóhoz, de még mielőtt elérte volna, halk kopogás hallatszott, majd egy hang. Nem tétovázott, azonnal kinyitotta az ajtót, majd a kint álló lányt berántva a szobájába erősen magához ölelte.
- Ne félj, minden rendben. - A szavak hazudtak, a hangja nem. Az erősen remegett, mintha attól félne, mikor csapnak le ismét a halálfalók, hogy őt és testvérét is megöljék...Épp úgy, mint szüleit. A semmibe bámulva simogatta húga hátát, s mikor eligérkezettnek látta a pillanatot elengedte és az ágyra ültette.
- Az a legjobb megoldás ha nem gondolsz rá. Tudom, hogy nehéz, de jobbat nem tudok... - Égkék írisze most a vele szemben lévőre meredt, aztán egy újabb csattanás és dörgés zavarta meg a ház lakóinak nyugalmát.
Naplózva

Caline K. Lawrence
[Topiktulaj]
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 09. 26. - 22:48:13 »
0

Bátyámnak^^

*Nem lepte meg, hogy testvére azonnal ajtót nyitott neki, hiszen hány éve is játsszák ezt? Olyan 13-14... Mióta Caline járni tud, és beszélni. Igen, azóta (vagy már még korábbról?) retteg a viharoktól, és mindig testvérénél lelt nyugalmat. A mai nap pedig még jobban rányomta félelmére a bélyeget. Az 5 éves "évforduló", amire egy gyermek szíve a legkevésbé kíván emlékezni, ám lehet a halálfalók között a mai nap úgymond egy 5 éves siker, és csilingelő poharakkal koccintanak. Lehet a lány már nem is inkább a viharoktól fél, hanem csak a benne keltett rémképek miatt rohan testvéréhez? Lehet már rég kinőtte volna, ha nem jött volna az az éjszaka el? Nem tudni, de egy biztos. Épp bátyja karjai között préselődik, és azon van, hogy legalább könnyeit visszatartsa. Igen, könnyezne legszívesebben. Először is félelme nő rajta olyannyira úrrá, hogy az könnyeket csal szemébe. Másodszor az emlék, mi ilyenkor mélyen előtör. Édesanyja, édesapja akik... De talán a legjobban Giles kedvessége hozná elő belőle a könnyeket. Annyiszor hall a testvérharcokról, hogy mennyire nem szeretik egymást két olyan ember akik közös vérből valóak. Ám ők teljesen mások! Annyi év után, ennyi idősen, még mindig képes bátyja tárt karokkal várni. Nem küldi el, nem mondja azt hogy "Nőj már fel!", hanem elfogadja olyannak, amilyen. Igaz az ő kapcsolatuk sem felhőtlen, hiszen mindkettejüknek megvan a maga kis heppjük, de ez ilyenkor mintha elmúlna. Erőtlenül bólint bátyja szavaira, majd mikor annak biztató öleléséből kikerül, a biztonság kedvéért megtörölgeti a szemét, olyan arckifejezéssel, mintha olyan nagyon álmos lenne.*
- Sajnos az ember még akaratlanul is gondol dolgokra... Lehet nem is tud róla, és mégis azon jár az agya. *A dörrenésre újra összerezzent, immáron egy halk sikkantás is kiszaladt torkán.* - Olyan szörnyű... Miért nem lehetne halkabb?! *Megvető pillantásokat küld az ablak felé, mintha csak az a szerencsétlen üvegdarab tehetne mindenről. Hosszabb ideig bámulja folyamatosan, és mikor úgy vélte, hogy egy darabig nem fogja nagyobb villám ostromolni a földet, felpattant az ágyról, és nézelődni kezdett a szobában. Mintha nem látná szinte minden nap, legalább egyszer. Lassú léptekkel halad végig a szobán. Tipikus Giles szoba... Nem, nem fiú szoba, azok másabbak. Nem tudja miben, de azok akkor sem olyanok mint a Gilesé. Az övét valami egyedivé teszi, bár egy külső személynek igencsak kérdéses lenne, hogy mégis micsoda.*
- Látom még nem pakoltál be. *Mondja kicsit gúnyos hangon, miközben a fejével az ágy mellett heverő könyvek felé bök. Ám hamar szemet szúr neki valami más is. A Reggeli Próféta. Arcára egy félmosoly ült, majd kicsit gyorsabb léptekkel odatipegett az újsághoz, felkapta, és kényelmesen lehuppant az ágyra.* - Megint ez a Potter fiú! Végre már hisznek neki! Szegény... Én sajnálom őt... *Majd összehajtogatja az újságot, és visszateszi a "helyére".*
Naplózva

Giles Lawrence
[Topiktulaj]
*****

Ötödéves :; Soldieя.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 10. 05. - 21:34:50 »
0


Az ölelés, ami egy meleg fuvallatként szaladt át a testén felidéztette vele a múlt emlékeit, azokat, amelyekre olyan szívesen emlékszik vissza. Agyában szinte bombaként robbant be egy kép, ahol  Caline alig lehetett négy éves és a fiatal fiú, aki ott fogta a kezét felette, ő maga volt. Az akkori arca finom volt, nem látszott megviseltnek, csupán az öröm okozta szépség sugárzott róla...Szinte összehasonlíthatatlan volt a jelenbéli durva vonású, fekete táskával a szeme alatt rendelkező Gilesszal. Az akkori szende kisfiú mit sem sejthetett arról, mi fog történni hét év múlva. A vihar ugyanúgy mint akkor és most, a semmiből csapott le és ijesztette meg a gyerekeket. Egy jó vágású férfi robbant be a szobába és karolta fel mindkettőt, akire hamar rá is ismert a griffendéles. Marcus Lawrence, a barna hajú, kék szemű apa, aki kétségbeesetten szaladt az emeletre és rakta a hálószoba ágyába őket. Nyugtatásképp olvasott nekik egy kis mesét, mire a kislány seperc alatt el is aludt, azonban az ikertestvér ennél szemfülesebb volt és vévighallgatta a mesét. Egy bizonyos házról szólt, amit a jók laktak. Sok sok éven át minden rendben volt, de bizony eligérkezett a sötét időszak is. Az angyalok és démonok harca, ami nem kímélt senkit és semmit...Még két fiatal lelki világát sem.
Mielőtt még a végéhez ért volna, becsukta a könyvet, adott egy puszit a homlokára és indult ki a szobából feleségéhez.
A kép szertefoszlott, a kék szemek saját szobáját pillantották meg ismét. Zavartságát nem leplezve elengedte húgát, s pislogások közepette próbálta szavait értelmezni. Erre az éjszakára, amit most látott soha nem emlékezett, vajon miért pont most?
- Ne beszélj ennyire komolyan, megijesztesz. Hol van az a Caline, akinek be nem áll a szája az értelmetlen csacsogásoktól? - Ismét szólt a fentiek haragja, mire mindketten összerezzentek. Giles szája mosolyra görbült, mire összeütötte két tenyerét. - Hát itt vagy!
Valószínűleg nem a megfelelő alkalom arra, hogy viccelődjön, sőt, a legalkalmatlanabb, de ha a hangulat nem oldódik egész éjszaka itt fognak ülni a szobában, rettegve attól, vajon mikor törnek be ismét a halálfalók hozzájuk.
Benntartott levegőjét kifújva figyelemmel követte a másik mozzanatait, s kérlelően nézett rá, mintha szeretne valami gondolatot átküldeni a másiknak. Igen ám, nem pakolt be, ez az egyik gyengéje: A pakolás. Mindig segítséget kér a Roxfortban is, otthona sem számít kivételnek. Fogalma sincs, vajon mit rakjon be és mit ne, mik azok, amik kellenek majd ott és mik nem...Na jó, egyben biztos volt: A pennák, pergamenek és könyvek azok, amik a bőröndökben landolnak majd. Megvakarva nyakát egyértelmű jelzést adott a dolognak, mindig így kezdi ha valamit szeretne a másiktól. A földre bámulva lassacskán ismét a másikkal szemben találta magát, mikor felállt és a könyvkupacra ütött.
- Segíthetnél kiválogatni azokat, amik a mostani évben kellenek majd. - Tökéletes figyelemelterelés, ráadásul még haszna is válik belőle. Diadalmasan rajzolódik ki az elégedett vigyor arcára, mintha semmi baj nem lenne az életében...Mintha minden tökéletes lenne. Azonban Álomország lakói olyannyira fukarok, hogy csak órákra engedik be az arra tévedt vendégeket, s az újabb dörrenés újabb emlékképet hozott magával, mégpedig a legfájdalmasabbat: A halál képét. Az újság, amit Caline magával rántott az ágyra azt a férfiút mutatta, akinem fél a haláltól. Mégis miféle beteg elme az, aki képes ilyesmire? Nem, nem beteg...bátor.
- Ja, szegény... - Teljesen ironikusra sikeredett félmondata nyitott könyvként tárult húga kezéhez, egyértelművé vált jelzését adva arra, mennyire hidegen hagyja a dolog. Ámde a vihar előtti csend most állt csak be, s nemsokára belecsap egy erős villám ebbe a fiúba. - És minket ki fog sajnálni? Mintha mi nem menekültünk volna el a halálfalók ellen, mintha mi nem szenvedtünk volna annyi éven át a gyötrő emlékektől, mintha...! - Hangja elcsuklott, túlságosan is elragadtatta magát. Kezével hűteni kezdte az arcát, ami forróvá hevesedett az indulattól, majd miután kellőképpen megnyugodott, kitépte a Reggeli Prófétát a lány kezéből és elhajította az ajtóhoz.
- Szóval, térjünk vissza a könyvpakolásra. - Azzal törökülésben leült a földre és válogatni kezdte a könyveket.
Naplózva

Caline K. Lawrence
[Topiktulaj]
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2009. 10. 09. - 20:08:06 »
0

Bátyus

*Még hogy neki be nem áll a szája? És hogy amit mond az értelmetlen? Szemeit bátyjára szegezi, és fenyegetően összehúzza! Még hogy értelmetlen! Igen is komoly dolgokról szokott beszélni! Tekintete kicsit megenyhül. Na jó, talán némiképpen igaza van bátyjának. Valamikor a "Nagyonokost" is elkapja némiképp a képzelet világa, és elragadja, valahova, ahol tényleg értelmetlen(nek tűnő) dolgok történnek. És amilyen Line, még ki is mondja ezeket, természetesen az egyetlen embernek akivel képes úgy igazán szót váltani, Gilesnak. De most mégis, kinek is mondhatná? Emily már olyan messze van, és ha még közel is lenne akármennyire is jó barátnője, neki sem tudná mindig elmondani, azt amit agya szül. Szóval újra csak Giles marad, de hogy értelmetlen! Ezt megjegyezte, arra számíthat a bátyus! Szemei apránként visszanyerik eredeti méretüket, a mosolyt pedig lelkesen viszonozza. Ez a valaki vele szemben, mennyi mindenen ment át vele. Egy ember, aki mindig mellette volt, ha pedig mégis úgy hozta a sors, hogy elkallódtak egymás mellől, hosszabb rövidebb vitákra, akkor is, mindig újra egymásra leletek. Megbocsájtás, kitartás és szeretet. Ezek azok a szavak, amiket ők olyan természetesnek vesznek, ám ebben a mai helyzetben. Olyan feszélyezett minden. Talán, még az is megtörténhet a közeljövőben, hogy újra halálfalók tépik fel az ajtót, és mivel szülő már nincs akit megöljenek, ezért valamelyik testvért küldik a halálba. Kicsit beleborzong gondolataiba, a hideg pedig táncos lábaival, a feje búbjától, végig a gerincén, le szteppel egészen a talpáig. Micsoda világ... Giles felkérése szinte mentőcsónakként szolgált, Calinenek a rémképek sötét tengerébe, és egy megkönnyebbült sóhajjal ötvözve huppant le az ágyra. Előbb még szemügyre veszi a prófétát, amiben jól láthatólag különbözik Gilessal a véleményük. Érzi a másikban a dühöt, és a mélyen elvetett keserűséget, ezért nem emelt hangon szól vissza. Nagyon ritka, hogy Line megemeli a hangját. Csak nagyon szükséges esetekben teszi, és ez most nem volt az. Sokkal inkább nyugodt hangnemet kívánt, minthogy kiossza bátyját.*
- Giles. Igen, elmenekültünk a halálfalóktól, az is tény, hogy szenvedtünk. És az is hogy még most is... De mit irigyelsz mégis tőle? Most jobb lenne, ha minden évben ilyenkor újságírók hada támadna meg, hogy hogy történt az az eset? *Feláll a helyéről, odalépked az immáron már nyugodtnak tűnő testvéréhez, és vállára rakja kezét. Mélyen szemébe néz, mintha keresne benne valamit, ám csak magát Gilest szeretné megérteni.* - Hogy minket ki sajnál, azt nem tudom. De azt a sok száz embert, varázslót, félvért ki sajnálja? Ugyanúgy megkérdezhetnék még sokan rajtunk kívül ezt... De szerintem nem ezen kéne gondolkozni, hogy ki sajnál, hanem pont az ellenkezőjén! Hogyan tegyünk azért, hogy végül ne szoruljunk sajnálatra.
*Még ő sem tudja konkrétan mit is akart ezzel mondani, de reméli sikerült valami lelket öntenie testvérébe. Vagy ha nem is lelket, akkor kicsit változik a véleménye ilyen téren, mert lássuk be. Kissé undok hozzáállása van, de erről nem tehet. Mindenki másképp éli meg az ilyen történéseket. Line például, ha teheti inkább eltitkolja... Már pedig ez sem jó. Kicsit még vár, aztán, ahogy jobban megnyugodott a hangulat, lehuppan a könyvek mellé.*
- Tudod, ha úgy vesszük, célszerű lenne mindet magunkkal vinni. Elvégre RBF! Hamarosan számot kell adnunk. De mivel ez így sok lenne, ezért... *Megragadja a tavalyi Gyógynövénytan könyvet, párat lapozgat, majd egy oldalt kitép belőle.* - Csak a legfontosabbakat célszerű kigyűjteni. És ha majd visszajövünk, akkor meg majd egy gyors Reparo-val mindent helyrehozunk... Mit szólsz? * Egyik kezében egy papírlappal, a másikban egy könyvel, mosolyogva néz fel bátyjára. Giles vajon bele mer gondolni, hogy húga hány tavalyi meg azelőtti könyvel csinálta ezt? *
Naplózva

Giles Lawrence
[Topiktulaj]
*****

Ötödéves :; Soldieя.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 10. 25. - 09:41:04 »
0



Ha valakitől félni kell, hát az Caline, amikor ideges. Az ágyon üldögélve elgondolkodott azon, vajon mennyi mindent nem tett még meg az életében, és hogy nem is fog tudni, ugyanis a húga tekintete nemsoká nekiszalad egy késsel és elvágja a nyakát. Talán túlzott volna vagy a másiknak fáj ennyire az igazság? Igaz, egy kicsit túlzott, de nem nagy mértékben, azt viszont figyelmen kívül hagyta, hogy a lánynak ő az egyetlen lelki támasza. A bűntudat gyenge szellője csapta meg arcát, ami beszélésre késztette.
- Na jóóóó... - Húzta el a mondatot addig, míg levegővel bírt tüdeje, majd beszívott egy újabb adagot és folytatta mondandóját. - Bocs.
Kék szemei most szürkébe öltöztek, s úgy néztek Calinere, mintha tömeges gyilkosságot követtek volna el. Pislogás nélkül meredt a másik íriszeibe, míg ki nem mondja a másik azt, amit Giles szeretne. De mégis, miért ő várjon? Ő az idősebb, neki kell lépnie! Nem is habozott tovább, felhúzva magát az ágyról megölelte egyetlen testvérét. Egy gyenge szorítás olykor többet ér minden szónál, hiszen ez egy fajtája annak, hogy kimutassuk a szeretetünket. Nem tudni az ajkaink mikor túloznak és mikor mondanak igazat, de a testbeszéd konkrétan közli veled a másik gondolatait, ami jó, de nem elég. A griffendéles számára nem. Húga érzékeny lélek, de ezt nem vette figyelembe, úgyhogy itt az idő egy kis magyarázkodásra, de előbb jön a megszokott és elmaradhatatlan csontropogtatás. Két kezével átölelte a másik derekát, majd úgy felemelte és pörgetni kezdte, úgy, ahogyan kiskorukban is csinálták mindig. A nagy éjenzés közepette kacarászás hangjai szűrődtek ki a szobából. Rég nem csinált már ilyet, de a régi szokásokat be kell pótolni, nemde?
- Caline. - Tudni kell, hogyha valamelyikőjük a másik keresztnevével kezdi a mondatot, ott vagy érzelemkitörésre számíthat a másik, avagy komoly dolgokról való beszédre. A veszekedés kizárva, akkor minden bizonnyal a férfiú már ordított volna, de nem tette, gyengéd hangnemmel válaszolt, bár nem kétség, belül a sakálhoz hasonlóan ordított. - Igen, jobb lenne! Akkor megkapnánk azt a tiszteletet, amit érdemlünk! A kárpótlást a sok szenvedés miatt! - A bújkáló szörnyeteg ott legbelül kiszabadulni látszott, de még épp időben fogta be a száját, hiszen a polcok remegni kezdtek, ami nem jó előjel, főleg, hogy az ő szobájában vannak és majd neki kell rendet raknia. Megrázta a fejét, majd két kezét felemelve maga elé tartotta és úgy próbálta megosztani gondolatait a másikkal.
- Harry csak egy kiszemelt fiú, akit azért vertek nagy dobra, mert a Főnix Rendjéhez tartoztak a szülei és hadd ne mondjam el, kivel szemben is küzdött a csipet csapat!
Testvére keze nyugtató hatást keltett benne, így idegrendszere is hamar nyugovóra tért. Továbbá rázni kezdte a fejét, annak jeléül, hogy nem lett volna szabad eluralkodnia rajta az idegessége, így ismét bocsánatot kell, hogy kérjen. Ezen a napon senki nem csodálhatja, hogy ennyire elveszti maga felett az önkontrollt, elvégre tökéletesen emlékszik minden apró részletre a történtekből, ámde mégse engedheti meg magának, hogy érzelmei kitörjenek belőle.
- Sajnálom.
Nem nézett rá, inkább a földet bámulta. A témaváltás szerencsés helyzet volt, itt kifújhatta a levegőt, s le is ülhetett a földre, könyvei mellé. Caline felemelt egy könyvet, mire bátyja szeme azonnal követni kezdte. Várt és várt...Majd egyszer csak kitépett egy lapot belőle!
- Te mi a jó eget csinálsz?! - Hirtelen térdre emelkedett és kikapta testvérének a kezéből a könyvet, ámde akkor már késő volt, a lap a lány kezébe maradt. Értetlenül nézett a másikra, majd meglepődve mondandóján visszaadta neki.
- Óóóó. Okos. Akkor kezdjünk hozzá. Az ágy alatti részleg a tiéd, az enyémek ezek. - Majd ráütött egyet a könyvkupacra és bele is fogott a tépdesésbe. Elképzelni sem tudott volna ennél jobb ötletet: Nincs annál nagyobb öröm, hogy kiélhesse bosszúvágyát a tankönyveken. Azok a sok elpazarolt idők, a szenvedések felettük...De ekkor megszaladt a keze és a borítót tépte le.
Naplózva

Caline K. Lawrence
[Topiktulaj]
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 11. 07. - 12:27:39 »
0

Bátyus

* Újabb ölelést kap, amire a lány visszaölel, de közben elégedett vigyor jelenik meg ábrázatán. Örül neki, hogy tartanak haragjától, hiszen tényleg képes egy két nem szép dologra, bármennyire is ártatlan ábrázat ő. Mondjuk idegenekkel nem nagyon merne kekeckedni... Lehet csak bátyját éri ez a kiváltság, hogyha ideges megtapasztalja haragját? Na jó, régebbi hálótársai is tapasztalták már a Hollóhátba, hogy bizony Calineke sem egy teljesen nyugodt folyású patakocska. Ám mosolya nem tarthat soká, mert bátyja meglepő dolgokat közöl vele. Szemöldökei a magasba szöknek és úgy néz a másikra. Nem tudja, hogy most kimondja-e amit gondol, vagy inkább hagyja. Hiszen ha kimondja, akkor valószínű, hogy hatalmas veszekedés lesz belőle, de ha nem... Akkor semmi nem látja kárát, talán csak Giles marad meg önzőnek. Igen, ezt gondolja róla most húga. Teljesen más véleménye van erről a Potter herce-hurcáról. A dühkitörésre amit csak a tárgyak remegése mutatott, hogy jelen van, Caline nem reagált, csak továbbra is értetlenül bámult testvérére. Pislog néhány hosszút, és még a Főnix-rendjét is szóba hozza. Itt lenne már az ideje, hogy szóljon, de most tényleg megérné összeveszni ilyenen a testvérével? Hát... Akkor adja elő burkoltabban.*
- Nos nekem erről teljesen más a véleményem, és szerintem neked is lehetne kicsit szelídebb. Elég "énközpontú"-nak tűntek a szavaid. ~Magyarul Önző vagy!~ Sugallja tekintete azért a valós gondolatát is, de remélhetőleg Giles nem akad ki túlzottan. Vagy ha mégis, akkor a lány már nem fog többet szólni erről. Mondjuk... Meg is érthetné bátyját, hiszen ő teljesen másképp dolgozta fel mindazt ami 5 éve történt velük. Indulatokkal, és bosszúvággyal nyomta el azt a szomorúságot, ami akkor érte őket, míg Line maga egyszerűen a csendességet, és a visszafogottságot választotta. Egyik sem jó módszer, de mondja meg valaki, hogy mi a jó módszer annak a felejtésére, hogyha elveszted a szüleidet...
Felsóhajt még egyszer, és a bocsánatkérésre lágy mosoly rajzolódik arcára.*
- Nincs miért bocsánatot kérned. De azért vigyázz, hogy mit hoznak ki belőled az indulatok... *Lassan közelebb lépked, és megveregeti a fiú vállát.* - Na gyere már! *Fogja viccesebbre mondani valóját. Nem szeretné ha egész este ilyen hangulatba kelljen segítenie bepakolnia testvérének, hiszen szüleik sem örülnének ha ilyennek látnák őket. Lágyan megráncigálja bátyja ruháját, majd nekilát a könyveknek.
Nem csodálkozik mikor testvére felkiált, de szerencsére az hamar veszi a lapot, és már szórja is az utasításait. Persze Caline erre próbált a legfelháborodottabb képpel válaszolni. Sikerült is neki, leszámítva hatalmas vigyorát.*
- Na! Én bujkáljak az ágy alatt mi?! Nem vagyok én porrongy! *Majd nevetve vállonboxolja testvérét, és már el is tűnt a nagy ágy alatti sötétségbe. Néhány perc múlva, vad köhögést imitálva csúszik elő, néhány könyvel a hóna alatt.*
- Ugye azzal tisztába vagy, hogy nincs itt az összes könyved? Hova pakol... MIT CSINÁLSZ!? *Rémül meg mikor látja hogy Giles eléggé félre értette, hogy mit is kell kezdeni a könyvekkel. Gyorsan felpattan és ijedt tekintettel nézi a letépett borítót, majd kikapja Giles kezéből.*
- Te szerinted egy borítóval mit fogsz kezdeni? Áh Gili... * Elmélkedve kezdi nézegetni a borítót. Tudhatta volna, hogy bátyja ilyen.* - Jól van, te könyveid. *Leejti Giles elé.* - Na de a lényeg. Hol van a többi? Ennyivel semmire se fogsz menni. *Csípőre csapja a kezét, és úgy bök az ágy alól előkotort poros kupac felé.*
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 04. - 13:25:13
Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.