Nagyterem

Cynthia

[egy szombat délelőtt]

Hogy tudnak ilyen finomat csinálni  manók, nem hiszem el. Hol tanulják ezeket? Rejtély. Talán van egy szakácskönyv amiből tanulnak?? Vagy simán így születnek? Hogy remekül takarítanak, mosnak, főznek? Nem lehet tudni, megkérdezni meg nem lehet őket, mert besértődnek, legalább is a legtöbb.

PUFF.

Valaki lehuppant mellém, s köszön nekem, odasandítok, de anélkül is bármikor feltudnám ismeri a hangot.
- Ó, helló Cynthia! Neked is jó reggelt! - meglepődötten, mégis fülig érő vigyorral fogadtam a legjobb barátnőmet. Ő is, ahogy én is, hozott könyveket. Biztosan tanulnia kell neki is. Az utolsó hetekben a tanárok csak azért is megszenvedtetnek minket, rémálom.
- Hogy, s mint?- kérdezem majd bekapok, egy tükörtojás darabot. Kortyolok a teából, ami eddig egy pohárban pihent a tányérom mellett. Hmm... Fahéjas, némi vaníliával. Tökéletes!
Kíváncsi vagyok mi történik most Cynthiával, rég találkoztunk, valahogy mindig elkerültük egymást, vagy sokat kellett tanulnunk. Persze órákon találkoztunk, de az is csak a tanóra erejéig tartott.

Bólintottam válaszára. Végig néztem barátnőmön, ahogy eszi a saját pirítósát egy bögre tejjel. Mindig is irigyeltem Cynthia gyönyörű haját, mindig ápolt volt, és csodás színe, nem tudom, mit csinál vele, de hatásos. Jelenleg a hajkoronája el volt feküdve. Kisebb kacajt hallattam, ahogy elnéztem a szénaboglyát. - Bocsi- mondtam mosolyogva, majd próbáltam lelapítani szétszórt haját- Na, így már mindjárt jobb- majd visszahelyezkedtem a reggelihez.
- Te is tanulni készülsz?- böktem a tankönyveire.

[Cynthia Taylor]

                                                                  Barbi

Hmmm... Nagyon finom ez a reggeli, ezek a manók elképesztőek. Sajnálni fogom, hogy miután végeztem a sulival többet nem ehetek ilyen finom pirítóst. Bár az sem semmi amit otthon szoktam enni, de ez akkor is más ez valamiben mégis csak különbözik valamiben a megszokottól. Valamiben amit nem tudok megfogalmazni ezt nem lehet leírni ezt a finom ízt érezni kell. Bár az is meglehet, hogy nem a pirítósban hanem az eperlekvárban van valami ami más és mássá teszi ezt a pirítóst.

Barbi örült nekem és ahogy láttam fel is vidította a találkozásunk mert ritkán futunk össze. Persze az órán azért találkozunk, de csak az előtt tudunk beszélni mielőtt a tanár illetve tanárnő belép a terembe és elkezd tanítani. én mindenesetre nagyon boldog vagyok hogy látom és senki nem akadályoz meg abban hogy beszélgessünk jól érezzük magunkat a fincsi reggeli közben. Most már nincs is annyira rossz kedvem sőt, kifejezetten vidám és jókedvű lettem és remélem hogy, délutánra eláll az eső és hét ágra fog sütni a nap és lemehetünk a parkba vagy csinálhatunk valami közös programot. Ha marad az eső akkor kénytelen leszek az eredeti tervhez ragaszkodni és a tanulással foglalkozni. Még így is próbálom a dolog pozitív oldalát nézni és arra gondolok hogy a tanulás és a könyv olvasás a könyvtárban ( mert persze, ez is egy lehetséges megoldás ) a hasznomra válhat. Barbi volt olyan kedves és rákérdezett hogy mi újság velem.

- Köszi a kérdésed, nagyon jól vagyok, amúgy semmi érdekes nem történt velem. - és egy széles mosoly kúszott az arcomra. Észrevettem, hogy ő is hozott könyveket, láttam hogy ránézett a könyveimre és megkérdezte hogy én is tanulni készülök-e.
- Igen, mert ebben az esős időbe mást nem lehet csinálni, leszámítva a könyvtárat mert ott lehet még olvasni. Meg a tanulás úgy sem árt, főleg amikor a tanárok így megdolgoztatnak minket - ezen nevettem egy jót és az utolsó falatot is bekaptam a második pirítósomból, kár hogy elfogyott de itt van még a hideg tej, ennek a bögrének a fenekére kell még néznem .
- Te is tanulni készülsz, vagyis úgy értem hogy mindenféleképpen tanulni akartál, vagy te is csak az eső miatt választottad ezt az elfoglaltságot? -reménykedtem benne hogy egy cipőben járunk, mert akkor a jó idő esetén délután csinálhatunk valamit, például lemehetnénk Roxmortsba az aranyseprűbe de csak most mi ketten, azt hiszem nagyon jó szórakozás lenne.

Cynthia

"A barátok azok, akik megkérdezik, hogy vagy, és várnak a válaszra."

[egy esős szombat délelőtt]

Örömmel hallottam, hogy jól érzi magát. Bár én is úgy érezhetném magam. Szörnyen aludtam, és valamilyen furcsát álmodtam. Egész éjszaka forgolódtam.
Egy sötét sikátorban futottam. Nem volt körülöttem semmi és senki az ég világon.  Csak az utcácska végén volt valami kis fényforrás. Ijedten futottam a fény felé, mire egy kislány üvöltését hallottam, és felébredtem. Nem először álmodtam ezt, csak azzal a különbséggel hogy akkor egy férfi hangot hallottam üvölteni. Nem tudom mit jelent, de csak egy álom...
- Hát igen- helyeseltem bólogatva- Ebben az utolsó pár hétben is megdolgoztatnak szépen. Most is egy háromszáz szavas házi dolgozatot kell írnom gyógynövénytanra. Röhej.
Mérgelődve lenyeltem a reggelim utolsó falatját, s az utolsó korty italomat is. Mosolyra húzódott a szám, majd Cynthia felé fordultam.
- Hát elvileg semmi komolyabb programom sincs. A tanulás csak időtöltés ebben a szörnyű időben, ha csak ki nem tisztul az ég ez lesz az egész napos programom - kelletlenül elhúztam a számat, mutatva nemtetszésemet.
- Gondolom Te se vagy hollós kedvedben, hogy egész nap tanulgass, vagy tévedek?- néztem rá. Egy kis idő után válasza után folytattam- Ha -remélhetőleg- később jó idő lesz, nem járunk egyet a birtokon?- kérdeztem. Bár, nem valószínű hogy verőfényes délutánunk lesz, de hát ki tudja. És jól jönne most Cynthia barátnőm társasága.

Clyde

Egy ittas éjszaka után pár nappal ...

Hatalmas pislogások közepette foglalok helyet a Griffendélesek asztalánál a Nagyteremben, szemeim csöppet táskásak, még mindig nem hevertem ki a pár nappal ezelőtti balhémat, azt mikor fogalmam nincs, hogy kerültem hajnalban az ágyamba.
Tekintetem úgy ugrál a kávé feketesége és a csésze hószíne között, mintha valami teniszmérkőzést néznék. Fáradt vagyok pokolian, sosem szabadott volna hagynom, hogy odáig fajuljanak a dolgok, hogy elveszítem a lábam alól a talajt. Sóhajtok…a legrosszabb, hogy fogalmam nincs mi történt azon az estén, hajnalban, hiszen … annyit ittam, ami egy lónak is megártana.
Pedig megesküdtem, hogy többé egy kortyot sem iszok. Megesküdtem, hogy nem hozom magam olyan helyzetbe, ahol nem tudok vigyázni magamra, mégis így lett…vagyis ..fogalmam nincs, hogy lett végül.
Ahogy belekortyolok a kesernyés kávéba, hirtelen beugrik egy arc. Biztosan csak egy mugli fiú….egy csók…biztosan csak egy kis flört …egy szenvedélyes pillantás.
Hevesen rázom meg a fejemet, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, de tekintetem mégis a távolba réved.
Mi történhetett?
Ki lehetett Ő?
Páran elmennek mellettem, egyesek üdvözölnek és mindegyiküknek küldök egy fáradt mosolyt. Háttal ülök a Mardekárosoknak, nem mintha ez valamit számítana, csak úgy megjegyzem magamnak.
Egy hűvös kéz érintése…
Elég elég elég…
Török magamnak a péksüteményből, pedig egyáltalán nincsen étvágyam, valahogy ha piálok ezt hozza ki belőlem, még napokkal később is.
Elég egy falat, hogy befejezzem a reggelimet, inkább részesítem előnyben a bögre kávét. Figyelem a fekete nedűt...
Beletúrok szőke tincseimbe, kissé kócosak, és az ing is épp hogy csak be van gombolva rajtam.
Fáradt vagyok.

//Elnézést a hosszért, kezdő reag átka...//

Ella

Megropogtatom a nyakam, az ujjaimat, végül nyújtózok még egy utolsót, s elindulok a nagyterem felé. Ugyan kicsit még álmos vagyok, de viszonylag tűrhető napnak nézek elébe. Nem lesz túl sok órám, ráadásul úgy tűnik, hogy a tegnapelőtti akcióval az anyagi problémáim is megoldódtak egy időre. Ráadásul, hetek óta most először végre van étvágyam, s képes lennék megenni kettő, három, kiflit is, amit a manók finoman megsütöttek.
Ahogy könnyed léptekkel haladok a helyiség felé, biccentek néhány közeledő diáknak, s néhányan furán néznek rám. Nem csodálom, általában egy hülye bunkó szoktam lenni, s a köszönés sem tartozik a legkedvesebb szokásaim közé, ráadásul többnyire ijesztő a külsőm is, ma azonban egészen megembereltem magam, nem is tudom, hogy mi ütött belém.
Reggel, a zuhanyzás után megborotválkoztam, ami nálam nagy szó. Persze, azért nem húztam le minden egyes szőrszálat, hogy babapopsi kinézetet kapjon az arcom, de a már-már szakállra emlékeztető borosta nagy részétől megszabadultam. Miután végeztem a fürdéssel, magamra kaptam egy kék farmert, s egy fekete inget, végül beleugrottam fekete alapú kínai tornacipőmbe. Engem nem nagyon érdekelt a divat, vagy hogy ki mit mond, szerettem ezt a tornacipőt és a világ pénzéért sem cseréltem volna olasz bőrre, amit a többi aranyvérű ficsúr viselt...
Szóval, mondhatom, hogy most egész normális a kiállásom, ráadásul a hajam is rendezett, odafigyeltem, hogy ne szanaszét álljanak sötét tincseim...
Lassan el is értem a nagyterem ajtaját, s amikor beléptem, tekintetem azonnal körbefuttattam az étkező diákokon. Kivételesen most nem azt néztem, hogy kitől mit lehetne majd lenyúlni, hanem kerestem valakit, egy lányt, akivel pár nappal ezelőtt sodort össze az élet. Csak annyit tudtam, hogy Ellának hívják, s mint kiderült, griffendéles. Klassz kis estét töltöttünk együtt, már amire emlékszem. Motoroztunk, aztán hazahoztam. Kezeimet a zsebeimbe csúsztattam, s elindultam a mardekár asztala felé, de tekintetem a griffendélesek asztalát pásztázta. S micsoda véletlen, megpillantottam őt, éppen egy péksüteményből falatozott. Ajkaimra egy apró mosoly húzódott, eszembe jutott, hogy a csaj milyen matt részeg volt, s milyen ostobaságokat dumált, s hogy mennyire őrjítő volt. Ezt nem tudtam elfelejteni...Hátulról közelítettem meg, szerencsére a közvetlen környezetében senki sem volt. Jobb kezem becsúsztattam az ingem zsebébe, majd előhúztam egy láncot, egy igen csak drága láncot, amely megérhetett mugli pénzben több száz fontot is. Nem is csoda, elég volt csak arra az ékkőre pillantani. Összeszorítottam a markom, ujjaim elfedték az ékszert. Ahogy mögé értem, tekintetem végig siklott a haján, a nyakán, s a vállain. Szívesen megérintettem volna, de nem tudtam, hogy mennyire emlékszik rám, azt meg nem akartam, hogy ott helyben leátkozza a fejemet. Így, nem törődve azzal, hogy melyik ház asztala, lehuppantam mellé, bal kezemmel az asztalra könyököltem, s felé fordulva figyeltem őt.
- Szia boszi, emlékszel? - kérdeztem vigyorogva...

Clyde

Próbálok emlékezni, isten látja lelkemet, hogy próbálok emlékezni mindenre, ami azon az éjszakán történt, de nem megy…egyszerűen képtelen vagyok emlékképeket felidézni…néha ugyan beugrik egy-kettő magától, de olyankor azt kívánom, hogy bár ne történne meg, hisz így csak rosszabb…olyan mintha egy filmből kapnék ízelítőt, de sose láthatnám a teljes filmet.
Nem vagyok éhes, messzire tolom a péksüteményt, és továbbra is csak a kávémra összpontosítok. Fekete-fehér….fekete-fehér…fekete-fehér…
Micsoda kontraszt, micsoda különbség … micsoda kettősség…
Hosszú pilláim összefonódnak, majd egy perc múlva szétnyílnak, miközben szép szemeimmel a termet pásztázom, és újból kortyolok a kávéból.
Se cukor … se tej, semmi. Kell a józanító keserédes íze…kell, hogy a földhöz ragadjak. Soha többet nem hagyhatom el magam. Soha.
Épp hátra dőlök, mikor valaki hirtelen mellettem terem és rám néz.
Egy arc…
Ő…
Először a reggel folyamán csillan valami a szemeimben.
Engem néz, rám mosolyog, talán illene visszamosolyognom? De hát egy Mardekáros mit akar tőlem? Mi hozta a közelembe?
…boszi…
…Gyere boszi…
- Mégis mire kellene emlékeznem?
…ajkak…
…forró ajkak….
Újból kortyolok a kávéból, miközben tekintetem megállapodik az Ő szép szemein. Elcsodálkozom. Annyira ismerős…annyira magával ragadó…és annyira boldogságot adó…
- Te …
Suttogom csendesen, s közelebb csúszom hozzá a padon, vállunk összeér. Nem mosolygok. Csak nézek. Próbálok emlékezni. Nem megy …
Egyszerűen valami rég nem ismert érzés lakja be a szívemet, egy olyan érzelem, amit gyökerestül akartam kitépni magamból évekkel ezelőtt…talán mégse sikerült ? Kezem önálló életre akar kelni, meg akarja fogni Clyde kezét, de nem engedhetem meg.
Többen is furcsán néznek ránk, hiszen, ő Mardekáros én meg Griffendéles vagyok. Nagyszerű, nem mintha nem lenne elég a múlt botránya most még ez is….
De…
Ez valamiért kevésbé rossz.
Közelebb simulok hozzá. Még közelebb. Már szinte az arcunk, az ajkunk egymáshoz ér.
- Te …
És elmosolyodok. Nem kell, hogy tudjam mi történt kettőnk között, nem kell, hogy tudjam ki Ő, elég annyit éreznem, hogy jó volt az az este, főleg ha vele töltöttem. Ha máshonnan ismerős, akkor most marhára megszívtam szokás szerint.
Újból a hajamba túrok, a mai reggelen már sokadszorra.

Széles mosollyal figyeltem őt, azt az értetlen, s meglepett arcot, amit vágott. Beharaptam az ajkam, s kíváncsian vártam, hogy vajon végre beugrik-e neki valami rólam, vagy arról a dögös estéről. Ő csak lassan közeledett, s ezért én is lassan közelítettem fel.
- Én...- toldottam meg egyetlen szóból álló "mondatát", s még mindig vigyorogtam. Azért hihetetlen volt ez a csaj, nem háborgott, nem hápogott, nem tett fel ostoba kérdéseket, nem kezdett el őrjöngeni, hogy mit akar tőle egy mardekáros, s ezzel csak még jobban lenyűgözött. Most már nem csak azt tudtam, hogy nem kxrva, mégis jól csókol, hanem azt is, hogy olyan stílusa van, amit én könnyedén el tudnék viselni. Egy nő, aki alig beszél? Minden férfi álma, nem? Gondolataim nem vonták el a figyelmemet róla, továbbra is közeledett felém, s ekkor már olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy bőrén érezhette a leheletemet. Tetszett, hogy csak annyit tud, mondani, hogy "Te", ez egész jó elnevezés volt, sokkal jobb, mint a "szemét", amit többnyire rám akasztottak. Ajkunk már szinte összeért, mikor elmosolyodott. Végre, már azt hittem, sosem teszi meg, de így legalább sejtettem, hogy ha nem is tudja, hogy hívnak, nagyjából már sejti, hogy ki lehetek.
- Én...- Ismételtem meg utoljára, bal kezem, mellyel korábban az asztalt támasztottam, most az álla alá csúszott, közelebb húztam, s szenvedélyesen megcsókoltam őt. A csók után hátrébb hajoltam, s vigyorogva néztem rá, nem igazán érdekelt az, hogy most, majdnem minden szempár csodálkozva szegeződött ránk.
- Ne pislogj rakéta csaj, inkább nézd meg ezt, neked hoztam. - nevettem rá, majd jobb kezemből az övébe csúsztattam a nyakéket. Amíg nézegette, addig átvetettem egyik lábam a padon, hogy kényelmesebben üljek, s úgy néztem őt.
- Ne mond azt, hogy nem emlékszel, ez tetszett neked legjobban abból a mugli kirakatból..- mondtam mosolyogva, majd közelebb hajoltam hozzá, s a fülébe súgtam.
- Elloptam neked..- visszahajoltam, s hátra simítottam a szemembe lógó hajtincseket.
- Amúgy Clyde vagyok, ez múltkor lemaradt. - vigyorogtam még mindig, vicces volt ez az egész szitu, de bevallom, élveztem...

Clyde

Nézem, tudom…akarom…
Ő…
Figyelem minden mozdulatát, és annyira ismerős, de nem tudom hova rakni, még akkor sem mikor már szinte az ölében ülök, oly annyira a közelébe csúsztam.
Mosolygok és nem értem, hogy miért, vagy hogy mi vitt erre rá…Még közelebb húzódok, úgy látszik, hogy a testemnek egyszerűen képtelen vagyok parancsolni.
Egyfolytában csak azt suttogom, hogy te…
Mintha megőrültem volna, de nem érdekel. NEM. Rég éreztem ezt bárki közelében is így, örömmel bújok még és még közelebb hozzá.
Mikor ujjai az államhoz csúsznak, megborzongok, de jólesően, úgy, ahogy már rég nem tettem. Nem értem még mindig az egész szituációt, ám mikor ajkaink egybe forrnak, mintha az égett dia újra éppé válna…
Nem eresztem el. Mohón, akaratosan és szenvedélyesen ölelem át, miközben szinte már harapdálom az ajkait.
Tudom ki ő…tudom végre ki ez a fiú.
- Perverzkém …
Susogom, cirmos cica módjára dorombolok neki, élvezem szavaim hatását, ugyanis tudom, hogy milyen reakciót vált majd ki belőle.
Szemeim hatalmasra nőnek ahogy a kezéből a kezembe csúszik a nyakék, s megforgatom magam előtt. Hihetetlen mennyire csodálatos tud lenni egy aprócska ékszer, és persze mennyire drága.
- Tetszett?
Kérdőn nézek rá, erre valahogy már nem emlékszem, annak is hálás lehetek, hogy ő legalább beugrott nekem…az est további része? … Nos az már keményebb tészta.
Füléhez hajolok, úgy teszek, mintha legperverzebb vágyaimat sorolnám fel neki, s talán először Clyde is azt hiheti, hogy így lesz ám inkább egészen más történik.
- Persze édes …persze… Szóval te is ilyen szolgáltatásokat nyújtó pasi vagy…
Óvatosan megpuszilom a füle alatt a nyakát, tudom mennyire érzékeny ez egy férfinál és nagyszerű köszönet az ajándékért.
- Nem teszed fel?
S már fordítok is neki hátat, egyetlen másodpercembe kerül, hogy úgy üljek ahogy ő, és mint klónja simuljak hozzá teljesen.
Kezem a lábára ereszkedik, s úgy folytatom a beszédet.
- Clyde …örvendek. Azt hiszem érdekes éjszakánk volt a múltkor…nem-de?
Vigyorodok el most már én is, hiszen boldog vagyok, nagyon boldog, hogy tudom ki ő, és miért érzem az aprócska kis tüzet lelkem legmélyén újra.

Elvigyorodok, amikor egy becenévvel illet, s úgy tűnik, hogy kezd képben lenni, aminek örülök, ugyanis akkor kevesebbet kell majd mesélnem. A duma amúgy sem az erősségem, jobban mondva utálok órákat cseverészni és az utóbbi időben nem is volt túl sok ember, aki meghallgatott volna. Igazából totálisan felpörget ezzel a hanglejtéssel, annyira, hogy elfeledkezem a külvilágról, arról, hogy tulajdonképp most hol is vagyunk és újra megcsókolom. Másnak talán már betegesnek tűnhet, pedig ez csak szenvedély, amit nem tudom, hogy mi váltott ki. Utoljára Lolánál voltam így megkergülve, ő is ugyanígy hatott rám, persze, meg is lett a vesztem...most azonban nem is igazán foglalkoztam a jövővel , csak a mának éltem. Kezeim a derekára siklottak, s közelebb húztam magamhoz. Mondjuk annyira nem kellett húzni, mert önmagától is kereste a társaságom és hozzám evickélt a padon, így egészen közelről élvezhettük egymás társaságát.
- Igen, emlékszem rá, hogy ezt mondtad, idézem: " Baromira bejön az a nyaktekerészeti csiri viri cucc ott abban a halál vicces képkeretben, csak ne lenne olyan drága..."  - ismételtem vissza a szavait, s reméltem, hogy talán beugrik neki, hogy mi történt.
- Ez akkor volt, amikor megálltunk a motorral London sétálóján, hogy megkeressük neked a szökőkutat.. - fűztem még hozzá, hátha így jobban visszaidézi az eseményeket. Ezután említettem meg, hogy az ékszert loptam, s ő azonnal támadásba lendült, ismét közelített felém, s alig bírtam ellenállni neki. Persze, ravasz volt, s kiderült, hogy semmi perverzkedés, semmi csók, csupán csak egy egyszerű mondatot súgott a fülembe. Viszont, mikor ezután a fülem alatti részt megcsókolta, alig bírtam válaszolni a mondatára.
- Én...igen, vagyis mi? - tértem észhez, mire eljutott a tudatomig a mondat valódi jelentése.
- Nem, nem nyújtok szolgáltatásokat, egész más a szakterületem...- jegyeztem meg nevetve, közben elvettem tőle az ékszert, s mikor hátat fordított, közelebb csúsztam hozzá, így mellkasom a hátához simult. Egyik kezemmel megemeltem a haját, majd kicsit félresöpörtem, ezután nyakába akasztottam a láncot, s bepattintottam , amit be kellett, majd végül ujjaim a vállaira fonódtak, s a háta mögül előrébb hajolva pislogtam le a nyakláncra, közvetlenül a válla mellől. Persze, akaratlanul is szemen ütött a dekoltázs, ami egy mosolyt csalt az arcomra.
- Szép, szép...kiemeli a vonalaidat. - vigyorogtam szemtelenül.
- Hogy érdekes? Az nem kifejezés...vad és perverz éjszakánk volt, de részleteket nem árulhatok el...fogadalmat tettem a Merlin szobornak..- jegyeztem meg nevetve, s furcsa, de úgy ültünk ott, egymáshoz simulva, mint egy hetven éves öreg pár...

Clyde

Úgy látszik tetszik neki, hogy ezzel a becenévvel illetem, és hát igazából tényleg csak az éjszaka első felére emlékszem, és abban volt az, hogy megkérdeztem tőle mennyire perverz. Mosolygok. Kedvesen, szexisen és őszintén.
És úgy látszik, hogy ez neki is tetszik, vagy legalábbis én ezt szűröm le a reakcióiból….márpedig én ismerem a férfiak reakcióit. Talán túlságosan is jól.
Tetszem neki. Érzem, látom és tudom.
Megcsókol újra, váratlanul és nincs erőm se kedvem, hogy tiltakozzak. Szenvedélyesen ölelem át, nem eresztem, azt akarom hogy ne érjen véget a csókunk. Ne érjen véget…ne…
Rég élveztem ennyire közelről egy fiú társaságát.
Valamiért a nyöszörgő kislány a lelkem mélyén most hallgat. Csendben van. És ennek roppantul örülök.
- Én ilyet mondtam volna? Komolyan?
Hát igen..ha részeg vagyok, elég érdekesen tudok fogalmazni, de sokszor még magam is meglepődök,  mikor valaki visszamondja az előző esti beszólásaimat.
Kuncogok.
Próbálok emlékezni ám hiába. Szökőkút? Jesszusz.
- Könyörgöm mondd, hogy nem másztam be a vízbe és nem pancsikoltam…kérlek, könyörgöm mondd, hogy nem.
Hátulról hozzám simul, és nyakamba akasztja a nyakéket, keze érintésére kiráz a hideg, persze teljesen pozitív értelemben. Próbálok nem ránézni, valami semleges hülyeséget találni a teremben, ami miatt nem pirulhatnék el, de hiába. Arcomat kis pír borítja, de hála égnek ő ezt nem látja.
Viszont így most szembesülhetek a bámuló diáksereggel. Frankó, nagyszerű…ennél csodásabb sose legyen.
Kezei a vállamra kúsznak, és érzem a perzselő tekintetét.
- Hm…kár, hogy nem nyújtasz szolgáltatásokat, pedig már úgy belendültem…hááát, most nagyot csalódtam. Akkor nem talállak hétvégén a szobámban kibilincselve ugye?
Színpadiasan sóhajtok, majd felnevetek.
Szép, szép...kiemeli a vonalaidat….
Óvatosan megmarkolom a combokat, miken a kezeim pihennek, majd a körmeimet végighúzom rajta.
- Hááát Casanova, ha annyira perverz és vad éjszakánk volt, akkor bizony már lassan meg is unhatod ezeket a vonalakat…
Ismét nevetek, majd egy lendülettel hátra dőlök, hogy ő tartson meg, ő öleljen át, és ha nem tiltakozik, akkor így beszélek hozzá mosolyogva.
- És én milyen fogadalmat tettem a Merlin szobornál?
Vajon visszaél azzal, hogy nem emlékszem? Vajon megálljt tudok parancsolni magamnak? Vagy ez egy végtelen leejtő kezdete?

Merlinre nem tudom, hogy mi ütött belém. Hová tűnt az a morc, bunkó lényem, aki bármelyik közeledő nőt csak kihasználta, majd a sarokba hajította, mindezt jobbik esetben, rosszabbikban nagy ívben elhajtottam őket a p...ba. Mi lehet az, ami ennyire vonzz ebben a griffendéles szöszkében a szenvedélyen kívül? Nem igazán értettem, csak azt tudtam, hogy teljesen megőrjít (pozitív értelemben)...
Átölel, s én is magamhoz húzom, abszolút nem érdekel hogy ki mit gondol, az sem akadály, hogy még nem is ismerem. Még csak azt sem tudom, hogy hány éves, mi a vezetékneve, de ezek annyira mellékes dolgok ebben a világban. Az a lényeg, amit érzünk, s amíg az vonzalom, addig nincs gond. Egy pillanatra elmélyülök a gondolataimban, majd mélyen a szemeibe pillantok. Ez már durva, hogy milyen hatással van rám, vonzz mint egy mágnes, mint hullócsillagot a nagyfater szeme.
- Igen, többek között ezt is mondtad, illetve még pár dolgot, bár azok inkább már pajzánkodásnak minősülnek.- jegyeztem meg nevetve, de nem csoda, ahogy egymásnak estünk, természetes, hogy volt pár gondolat. Vajon mennyire emlékszik? Tudja, hogy nem történt semmi komoly? Elmondjam neki, vagy inkább ne? Hmm...Következő kérdésére csak egy széles mosoly kúszik az arcomra. Nem csak, hogy bemászott a kútba, de olyan táncot lejtett, hogy az állam valahol a szökőkút alján ért földet. Az ékszer felrakás után, még mindig a vállain pihennek ujjaim. Visszaigazítom a haját, mely nem túl hosszú, nem is oly rövid, éppen hozzá illő.
- Szeretnéd? Megoldható  - válaszolom egy apró vigyorral, miközben egyik ujjammal végig simítok a vállán, majd a karján. Ekkor támadásba lendül, s úgy érzem, hogy itt lenne az ideje, hogy felállítsam a stop táblát. Nem csak azért, mert tekintetemmel kiszúrtam, hogy az egyik tanár szúrós tekintettel néz minket, hanem azért is, hogy a stop tábla helyett ne valami más álljon a játszóterünknek választott környezetben. Éppen ezért cirógató kezeim a csuklóira siklanak, majd finoman lefejtem azokat a combjaimról.
- Rakéta lány, ne akarj felhúzni. - súgtam a fülébe játékosan, majd felpattantam mögüle, és átültem vele szemben. Közben néhány griffis leült az asztalhoz, s úgy lestek, hogy már tényleg zavaró volt. Vetettem feléjük egy mogorva pillantást, majd tekintetem a reggelijükre siklott, valami zöld trutymó ült a tányérjukon.
- Lehet szépen belapátolni a cuccot...- Elég volt ez a mondat, a kanalak máris megindultak a kezükben, öröm volt látni, hogy értenek a szóból. Gyorsan vissza is pillantottam az őrjítő személyre, kinek ördögi hatása alól szerencsére egy kicsit fellélegezhettem, s normalizálódott a vérkeringésem. 
- Visszatérve a korábbi kérdésedre...te megfogadtad Merlinnek, hogy örökké a rabszolgám leszel.- vigyorogtam rá, persze, ez egyáltalán nem volt igaz, de miért ne játszhatnék vele? Így izgalmas...Egyik kezem a tarkómra siklott, kicsit megvakartam, miközben azon gondolkodtam, hogyan is ismerhetném meg? Ugyanis, amit idáig műveltünk, az csak egy játék, egy őrjítő forgatag, én viszont valamiért tudni akartam, hogy ki is ő valójában, s ki lehet rakétalány?
- Este hétkor a Merlin szobornál, ne késs! - hajoltam közel, majd megcsókoltam, aztán felpattantam az asztaltól.
- Áh, és ez nem randi! - jegyeztem meg vigyorogva, majd elhagytam a nagytermet...

[Mia]

*Csak néhányan lézengnek a teremben még, hiszen szombat korán reggel van. A normális diák, ilyenkor kihagyja a reggelit, és csak ebédkor bújik elő félkómásan vackából. /Szerény vélemény./ Csak néhány nagyobb haspók, vagy a rendesebb kölykök, esetleg még az elsősök támolyognak zombiként, az asztalok között. Hirtelen a nagyterem ajtaja szinte kicsapódik a helyéről. Természetellenes viselkedése a nagy ajtónak ez a gyors mozgás, amire fel is nyöszörög fáradtan. Ki az a nagyon... Őhm... Diák, aki így nyit ki egy ilyen megfáradt ajtót? Bam felmordul, mert nem ehez van szokva, hogy egy ajtó ellenkezik, mikor ő kinyitja. Igenis, ennek az ajtónak (és az összes többinek a Roxfortban), megtisztelésnek kéne vennie, hogy a fiú egyáltalán kézzel ér hozzá. Ha olyan élete lenne mint Dennis bejáratiának! Bezzeg azt lábbal nyitja! Bár, az a lényeg, hogy ez most nyitva van, és ott áll a tövében egy fiú, akire ha ránéz az ember, azt várja, mikor esik már végre össze. Kezei általában olyan lazán lógnak mellette, hogy félő néha, hogy már tényleg csak néhány idegszál, vagy erecske kapcsolja csak a fiú testéhez. Hónalja alatt, ott pihen egy gördeszka, ami szintúgy félő, hogy kiesik helyéről. De ez csak a látszat, egyébként úgy szorítja magához, hogyha valaki megpróbálná kivenni, akkor nem sikerülne neki. Szorításon kivül természetesen van még egy ok, amiért nem sikerülne, az pedig egy ingyenes plasztikai beavatkozás, amit Bam fejlesztett ki. Avagy, a piszkálódónak felműti az orrát, egyenesen a homloka közepére. Csak pár pillanatos művelet és érzéstelenítő nélkül... De szerencsére a Roxfortban még efajta dologra nem kényszerült. Kicsit felemeli kezét, és újra megigazítgatja sapkáját. Lehet le kéne venni a Nagyteremben, mert úgy illő, de. Dennisnek erre két oka is van, hogy miért létfontosságú sapkája. "1.) Mert kell, 2.) Az első pontban megtalálod." Szó mi szó, sapka marad, és már majdnem megfeledkezett a mellette állóról. Bizony, kivételesen társasággal érkezett a Nagyterembe, és nem is akárkivel. Egy Mia nevű lánnyal, aki előbb még furcsa atrakciót vágott le gördeszkájával. Még mindig nagyon izgatott volt ez a hölgyemény, de mindenki másmilyen. Talán egy kis vérnyomáscsökkentő segítene. Elmosolyodik, hiszen, azon kívül, hogy kicsit hiperaktív a lány, semmi más gond nincs vele. Aztán végigfürkészi a termet, és egy gonosz mosolyt ejt a "zombik" felé. Hogy lehetnek ennyire őrültek, hogy korán reggel?... Jó Bam maga kivétel, mert ő alapból őrült, tehát, magának elnézhető, hogy korán reggel érben van. Újabb morránás zavarja meg a csendet, ami egyenesen a fiúból jön.*
- Na, felrobbanok e még ma?! *Majd automatikusan, a lányról egy pillanatra megfeledkezve megindul a Griffendéles asztal felé.*
 

[Bam]

*Az úton csendben haladtak, Mia hangtalanul kuncogott a nagy haskorgáson, és bizony mire a Nagyterem ajtajához értek, az ő hasa is alig hallhatóan felmordult, és a lány újra csak elpirult. Utálta, hogy állandóan el kell pirulnia, és ez ellen nem tehet semmit sem, és most először gondolt arra, hogy ő is két kilónyi festéket fog használni, hogy aztán ne láthassák az áruló foltokat. Azért kicsit zavarta, hogy olyan nagy csendben masíroztak a folyosókon, mert kicsit attól tartott, hogy a fiú meghallja a közeledő gyomorkorgását, de ez nem következett be. Aztán a fiú ,,kinyitotta" az ajtót, és minden diáknak jóreggeltet kívánt, aztán mosolyogva indult el... Mia szemöldöke felszaladt, és felkiáltott.*
- Te is Griffendéles vagy? Sosem gondoltam volna..
*Azzal ő is Bam után ugrándozott a megannyi zombi között, és a nyúzott fejű emberkék között, és lehuppant a nagyasztalhoz. Aztán egy ideig csak csodálkozva nézte a mellette lévő srácot, majd elnevette magát, és az evésnek látott. Először is rántottát pakolt a tányérjára, amire tett egy kis reszelt sajtot, mellé paradicsomot és uborkát, öntött magának tejet, és nekilátott. Amikor eltüntette a tányérjáról az utolsó morzsát is, egy szelet pirítót kent meg, megsózta, és azt kezdte el csócsálni, láthatóan elégedett arccal, mosolyogva, és bele- bele kortyolva a pohár tejébe.*

[Mia]

~Is?!~ Kapta fel a fejét Bam. Hogy Mia is Grffendéles lenne? Akkor miért nem látta még sohasem? Mondjuk, lehet látta,  csak sötétebb napszemüvege volt rajta, vagy pont, hogy nem napszemüvegben. Bár akkor már fel kellet volna ismernie. Mondjuk az ő memóriája. Csoda, hogy még a nevét vissza tudja keresni abban a nagy zűrzavarban, ami a fejében uralkodik. Mert akármilyen érdekes is, Bam feje nem üres, egyszerűen csak, zavaros. Olyan egy kicsit itt abból, egy nagyobb ott ebből. Szóval mint egy rossz gép. De akkor is furcsa, hogy nem látta még. Lehet nem egy évfolyamon vannak. Kicsit végignéz Mián, miközben egy bundáskenyér után nyúl. Biztosan fiatalabb tőle a lány, bár azt még nem tudni mennyivel. Minimum negyedikes lehet, külsőleg. Odafordul az idővel jól megpakolt tányérjára, és egy kis tejfölt keres. Furcsa párosítás ez tény. Bam se merte először megkóstolni de aztán Donor besegített neki. (Pontosabban belenyomta az arcába.) Azóta pedig rabja ennek a furcsaságnak, és gyakran merednek rá fura szemmel. Mikor végre elkészült a kaja, már eljutott az agyában, a felfogó központba Mia mondatának másik fele is. "Sosem gondoltam volna." Na ugyan miért nem? Netán ennyire rá van írva, hogy más házba kellet volna kerülnie? (Szobatársai szerint, mikor Bamre került a Teszleksüveg, akkor az megőrült a nagy ürességtől, és rossz házba osztotta be.) Nagyot harap kenyeréből, majd Mia felé fordul.*
- Mé, mime mondoft... *Itt be is fejezte a beszédet, mert rájött, hogy teleszájjal bizony nem igazán megy neki. Felemelte mutatóujját, hogy jelezze a lánynak, hogy hamarosan elmondja normálisan is, csak el kéne először tűntetni a falatot a szájából. Kis artikulált rágás következett, ami semmivel sem gyorsította ennek a műveletnek a sebességét, de legalább azt a látszatott keltette, hogy siet, majd hangos nyelés.* - Miért mire gondoltál, melyik házba való vagyok? *Kis szünet, közben egy gonosz mosoly került újra arcára.* - Mardekár mi? *Igen, megszokta, hogy gyakran úgy gondolják Maredkáros. Néha még jómaga is úgy érzi, tényleg odavaló, de sohasem bánta még, hogy Griffendéles lett.

[Bam]

*A fiú felkapja a fejét, és aztán csak hagyja. Mia elmerül a kajálásban, de közben érzi ám, hogy a fiú nézi őt, és valamiért kíváncsi tekintetet érez magán. Nem érti, és nem is nagyon kíváncsi rá. Jobban el volt foglalva a rántottájával. Ám amikor a pirítóshoz érkezett, a figyelmét már csak Bamnek szentelte, meg a poharának, amibe aztán egy kis csoki öntött a kancsóból, és élvezettel belecuppogott. Nagy barna szemei kissé kistányér méretűre nőttek a fiú első... Mondata után, aztán érdeklődve oldalra billentette a fejét, ami nála a figyelem és az érdeklődés jele volt, és várt. Aztán jött a nagy rágás, amin megremegett a válla, de hősiesen megállta nevetés nélkül, és megvárta, amíg a fiú lenyeli, és elmondja, amit szeretett volna. Az első kérdésre csak kis arcrángással közölte:*
- Határozottan a Hugrabugba...
*Aztán bólintott is, és aztán betömte a képébe az utolsó falat pirítósát majd attól kezdve csak a forró csokijának élt. A gonosz mosoly hidegen hagyta, valahogy kezdte megszokni ezt a fiút, és egész jó fejnek tartotta. A második kérdésre csak vállat vont.*
- Tudod, lehet hogy elsőre annak tűnsz, de ha most jobban megnézlek... Szerintem okkal történt... Én azt vallom, nincsenek véletlenek...
*A hangja a végére a magyarázkodóból kissé halkabb lett, és az utolsó mondata már elég halk volt, de hallható azért, és felettébb szomorkásnak tűnt, arcán meg egy sötét árny suhant át, és aztán inkább a forró csokis poharába temetkezett, elrejtve arcának egyik jelentős részét. Majd amikor elfogyott a csokija, újratöltött, és két kézzel markolta meg, elmerengve felette....*
- Talán nekem sem itt lenne a helyem... De itt vagyok...
*Suttogta a poharába, majd hirtelen nézett nagy csokiszemeivel Bamre, és bocsánatkérőn pislogott rá. Ezt nem kellett volna hallania... Talán jobb volna, ha most elmenne? Bár, lehet hogy Bam ezt nem veszi majd úgy fel... Lehajtja a fejét, és iszogatni kezd újra.*