Mágiatörténet tanterem

Draco

Tény, hogy nem vagyok egy gondolatolvasó, s talán soha nem is fogok érteni a legilimihez, vagy lehet ez az okuizé?.. Tök mindegy, a lényeg a lényeg, hogy szinte hallom, miket gondol a másik, elvégre a szemei és az arca mindent elárul a számomra, talán még sokat is. Nem fordítom el az arcom amikor rám függeszti a tekintetét, vagy szégyellem el magam egy aprónyit is, inkább felé fordulok újra. Állva az undorodó és utálkozó tekintetet mosolyodok el olyan édesen, mintha minimum csöpögnék a méztől, s rebbentem meg a pilláim, mi több, még egy csókot is cuppantok neki a levegőbe, majd tovább nyammogok a rágómon. Öntelt majom.. Ezt az órát biztos megemlegeti.
- Ez igazán sajnálatos, hiszen én ingyen és bérmentve adok neked tanácsokat pusztán felebaráti szeretetből. – Sűrű elnézéskérés? Minden van, csak az nincs az már biztos. Amennyire undokul válaszol a srác, én olyan gúnnyal kevert állkedvességet keverek a saját hangszínembe. Ez a tipikusan „Teszem neked mennyire kedvellek, de hátadba döföm a kést” viselkedésnek egyfajta megnyilvánulása némi plusz fűszerezéssel amit én adok hozzá, talán így tudnám a legjobban leírni.

- Nem tartom magam ostobának, mert nem tudom kiféle-miféle vagy. Tudtommal nem tartozol bele a kerettantervbe, vagy igen? Javíts ki, kérlek, ha tévednék.. -
Azt nem teszem hozzá, hogy egyébként nem szokásom holmi Roxfortos diákokról tanulni, arról is nem rég szereztem tudomást, miszerint Potter nem egy könyvben benne szerepel. Lehet ez a srác is benne van, csak az apró betűs részben?
- Hallgatás beleegyezés. – Trillázom, mintha egy kórus tagja lennék, s elégedett mosoly kúszik újra ajkaimra, mielőtt ismételten fújnék egy rágógumi gömböt. S úgy vagyok ezzel, hogy most minden el van rendezve a részemről, s nem is számítok másra. Igen csak hirtelen ér a srác felöli támadás. Egyszer csak megdagad a rágóm a számban, de akkora méreteket töltve, hogy az egészet szinte betölti, ráadásul a szájpadlásomhoz is ragadt. Meglepetten hördülök fel, valószínűleg túl hangosan. Hirtelen támadt dühömben nincs jobb ötletem, mint mielőtt a pálcámért nyúlnék, minthogy öklömmel belebokszolok a mellettem ülő karjába kellő erővel. Mint amikor még terelő voltam, s jól meg kellet lendítenem a botomat, valahogy úgy, tehát nem éppen simogatásnak szánom a dolgot ha nem tér ki lesújtó karom elől.

A táskámhoz nyúlva kotorok bele, s megpróbálva nem túl hangosan hörögni, hogy Daniel még se akadjon az órai viselkedésemen, szüntetem meg a rontást, majd egy mintás rózsaszín papír zsebkendőt előrángatva a farzsebemből, köpöm bele a rágómat.
- Látom, a hátbatámadáshoz értesz cicafiú. – Suttogom dühösen, majd vágom le a pálcám a padomra, a tintás üvegem mellé. A felismerés újra villámként hasít belém, és csak hamar azon kapom magam, hogy az üveg sötétkékes-fekete tartalmát a szőke fürtökre juttatom, már ha nem védik ki ezt az akciómat.

- Mr. Wolf! – szóltam rá a nevető diákomra, olyan hangsúlyban, ami már alapjáraton elhallgatott volna bárkit is, de én még hozzá tettem – Fogja be a száját és üljön rendesen!
A türelmemről voltam híres, a nyugodtságomról, de most már mindenerőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el egy ordítani. Sosem volt egyszerű eset ez az évfolyam, de ma… És még az óra fele sem telt el. Mi lesz még itt?
Figyelmesen hallgattam Reynolds pofátlan válaszát, de úgy döntöttem nem fogok beleszólni. Felháborítóan nyugodt és gúnyos szavak hagyják el a száját, de szándékosan nem fojtom belé a szót, mondja csak, a többiek hallgassák csak, hisz velem szemben úgy sem nyerhet. Nem szerettem a hatalmamhoz folyamodni, felhasználni, hogy különbség van köztem és a diákjaim között, mert úgy véltem sokkal fesztelenebb lehet egy óra, ha a diákokkal jó a kapcsolatom, de ha ez a változat nem válik be, ha a diákok átlépnek egy határt, akkor nincs más választásom.
Nem fordítottam meg a lapot. Nem is néztem már rá, csak Mr. Reynoldsot figyeltem, majd mikor úgy éreztem befejezte megszólaltam.
- Álljon fel! – ugyanazt a stílust használtam, szándékosan, mint a diákom, nyugodt maradtam…
Hátra nyúltam az asztalomra, egyrészről, hogy letegyem a kezemben lévő dolgozatot, másrészről, hogy a kezembe vehessem a naplót. Felnyitottam a kellő oldalon és csöndben nézegettem.
- Hmm… Érdekes. Azt hittem, aki ilyen elmés választ tud adni, annak bizonyára az osztályzatai is tükrözik ezt, de tévedtem. Az utolsó jegyei a Troll és Borzalmas között váltakoznak. Jaj, nem bocsásson meg, találtam benne egy Hitványt is.
Becsuktam a naplót.
- Remélem, tisztában van azzal az apró ténnyel, hogy maga itt csak egy diák. Az hogy milyen sors vár önre, az rajtam múlik, így ajánlatos velem jóban lenni, mert nem hiszem, hogy annyira jól tanulna, hogy ezt megengedhesse magának. A bukás szélén áll, és nem vagyok köteles átengedni. Nem érdekel ki maga, kik a szülei, melyik családhoz tartozik, itt, a diákom.
Végig néztem az osztályon, kíváncsi voltam, hogy eljutott e mindenkiig, hogy ezek a szavak rájuk is vonatkoztak, hogy mostantól kezdve, nincs kedves Raimbourg prof, nincs az elnéző tanár bácsi, de ha esetleg egyesek mégse vették volna magukra a figyelmeztetést, akkor ezt még meg is erősítem.
- Ez mindenkire vonatkozik. Megmondtam, aki évvégre nem éri az Elfogadható átlagot, azt nem engedem át. Nem viccelek. Ha az évfolyam nyolcvan százalékát kell megbuktatnom, megteszem. Jobb, ha összeszedik magukat. Leülhet Reynolds, de a frappáns művészeti alkotásának köszönhetően tíz pontot vesztett a Mardekár.
Yolanda és Malfoy kis magánháborújára még mindig nem figyeltem fel, hisz el voltam foglalva mással.
- Mr. Wolf ki volt a Mágiaügyi Miniszter, mikor úgy döntöttek elválasztják a varázsló világot a muglik világától?
Úgy döntettem néhány villám kérdést teszek fel az osztálynak, hátha akkor magukhoz térnek.
- Miss. Crasso hallhatnám, hogy ez melyik évben következett be?
- Miss. Dean, ki volt az, aki ezt az eljárást ellenezte?

A kérdésekre nem találtok választ, a fantáziátokra van bízva, de tüntessétek fel, hogy tudtátok e a választ, vagy fogalmatok sem volt róla, csak próbálkoztatok.

Mágiatörténet

Ethan válasza teljesen mellbe vágja, és ez elegendő erőt ad ahhoz, hogy teljes figyelemmel forduljon a tanóra felé. A hangok most már közelről érkeznek, látja az arcokat is, és ahogy körbepillant, feltűnik neki, hogy időközben megtelt a terem, sőt már javában elkezdődött az óra. Tehetetlen mellékszereplőként figyeli az eseményeket: Ethant kiküldik, Yolanda késik, Malfoy szintén, még Hermione Granger is.. És az óra valahogy egyre inkább kisiklik megszokott menetéből. A tanár egyre erőteljesebb hangot üt meg, mikor diákjaihoz szól, azok pedig hullámzó tengerként mocorognak a padokban. Yolanda és Malfoy elmélyült társalgása úgy bántja a fülét, mintha közvetlenül a fülébe sutyorognának, miközben a tanár felmutatja a begyűjtött dolgozatok közül kihalászott ékességet, Josh firkálmányát. Mi a tök, hova süllyed a világ.. Az asztalra könyökölve fejét unottan kezére támasztja. Már megszokta, hogy a mardekáros fiúk általában alulteljesítik a normát – itt nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne gondoljon egy konkrét hetedéves mardekárosra, aki ugyancsak egyre rosszabbul teljesít, mint ahogy azt sikerült elcsípnie egy-egy beszélgetésfoszlányból-, de hogy most már csak egy rajzra futja.. Fáradtan felsóhajt. Pedig nem volt olyan nehéz a mai téma.. Plusz ott van a tankönyv, az ostobák mentsvára, csak ki kell másolni az egészet, ha másképp nem megy.
Úgy tűnik, ezen az órán ma mindenki a fejébe vette, hogy megmutatja milyen laza gyerek.. Jobb is, hogy alig van energiája bármihez, különben még fel találna mordulni egyet. Wolf meg csak rötyög a padjában, megérte bejönni, kész cirkusz ez az egész.
Furcsamód olyan, mintha a tanár az események töredékét venné csak észre, talán jobb is így. Villámkérdésekkel folytatódik az óra, de Dorothyen szinte biztos abban, hogy mindenkitől csak óvatos tippelgetések jönnek.. Bár két hollóhátas, és Dean. Elpislant a mardekáros leányzó felé. Talán még van remény, hogy némi értelmet sulykoljanak a mai órába.

[- Ez minimum 10 pont lesz a Mardekártól.]

Még kuncogok egy jót, majd a „macsó” felszólítására mérsékelem magam, így arcomon már csak egy kellemes mosoly marad, ülésmódomon azonban nem változtatok. Minden órán így ülök, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni, meg hát nehogy azt higgye már ez a ficsúr, hogy nekem teljes mértékben parancsolhat, még akkor sem ha ő a tanár.
Miközben hallgatom Josh válaszát, aprókat kuncogok, de immár nem a furcsa kis rajzon, hanem Reynolds frappáns válaszán. Tetszik, hogy a srác ilyen pofátlanul válaszol.
- Ez minimum 10 pont lesz a Mardekártól. – súgom oda Gwennek, majd ismét a tanár felé fordulok.
Troll, borzalmas és hitvány. Mégsem áll annyira jól a gyerek szénája, mint ahogy azt gondoltam.
Hitvány!
Kacagok fel gúnyosan a szánalmasan rossz jegy hallatán.
- Drága tanárunk nagyon bekeményített. – hadarom Gwennie-nek, míg a tanár elfoglalja magát Josh leosztásával.
…az elfogadhatót…
Hát nekem nem kell túlságosan kaparnom érte, hisz V-re állok, szóval nálam nem rezeg a léc.
Mikor Josht leülésre szólítja fel Raimbourg, gyorsan hátranézek és belevigyorgok a mardekáros képébe. -10 pont… hehe.
Hirtelen a nevemet hallom, majd gyorsan előrefordulok.
Hogy ki volt a Mágiaügyi Miniszter, mikor úgy döntöttek elválasztják a varázsló világot a muglik világától?
Nem tudom.
- Hát az úgy volt hogy akkortájt minden másképp volt. Szóval, ha hiszi, ha nem akkoriban a mágiaügyi miniszter Tiberius McLoddy volt, bá nem tudom, hogy a tanárúr emlékszik-e azokra az időkre, biztos izgalmasak lehettek, bár a kérdését hallván úgy vélem nem igazán rémlik a tanárúrnak Mr. McLoddy neve. – tippelem meg a miniszter nevét, majd megengedek magamnak egy kis pofátlankodást. Annyira vészesen úgysem büntethet meg.
Mosolyogva Gwenre tekintek, majd vissza a villámkérdésekkel bombázó tanárra. Minek ez a sok, idegesítő kérdés?

Én pedig csak ülök a székemen, és félig kicsavart pózban hátrafelé sandítok. De szerintem ez még bőven elfogadható viselkedés. Nem azért, mert én vagyok Ben Bishop – bár kétségtelen, ez mindent elsöprő, überelhetetlen érv –, hanem mert az első padsorban ülve jogosan vagyok kíváncsi a hátam mögött folyó eseményekre. Mert hogy itt folyik valami undok slejm, az is szent. Elmaradhatatlan mappám fölött gunnyadva egyszerűen beleolvadtam a székem háttámlájának mintázatába, átütött rajtam előbb a négy kis szeg, ami a függőleges hátlapot tartja, aztán a fa is, végül a szék és én egyek lettünk. Tökéletes álcázás, és az egyre frusztráltabbnak tűnő tanerő is megkönnyebbülhet, hogy egy diákkal kevesebb zavarja a vizet az óráján. Tényleg, mintha kezdene kicsúszni a kezéből a gyeplő.

Már a fejemet sem tudom olyan gyorsan kapkodni, ahogy az események egymást érik. Kiküldések, csípős megjegyzések, pontlevonások és még több tömény pofátlanság. Félelmetes. Nagyszerű! Ujjaim közé csippentem a mágikus ceruzavéget (jó, ez szimplán egy ceruza), és hagyom, hogy az ösztöneim vezessék a mozdulatokat. Oh, mégsem, ha ezt tenném, ez a bájos grafitrúd cuppogva küzdené át magát James Báránybőr Wolf retináján, vidám nyeles-nyalókát formálva a szemgolyójából. Ajánlja be magát Raimbourg kapitánynál különszolgálatra, de ne tapsolja el a Hollóhát nehezen összegyűjtött pontjait, vagy velem gyűlik meg a baja. És ezt halálosan komolyan mondom. Helyett gondolom, mert kimondani.. egészen más tészta. De a bosszúm véres, és nem ismerek kegyelmet!
Ezt még vagy háromszor elmondom magamban, annyira szeretem hallani a belső monológot, majd megnyalintom a ceruzahegyet, és vad skiccelésbe kezdek. Ó, Báránybőr, te hamis, most elér a vég! Találó gúnyrajzom egy életre megbélyegzi papíron az áruló hollóhátast.
Rodeó Reynolds mellett kap előkelő helyet grafitpoklom kilenc bugyrának egyikében.

A világ sötétségbe fordult, oh, hol a ló, a lovas? Hol a kürt, mely megharsant csatajelre? Raimbourg kapitány, bátor hősök, mentsétek meg lelkeinket!
Szórakozottan lefirkantom még párszor a habzó szájú, de bátor szívű professzort, egyszer fényes lovagi vértben, máskor meg érthetetlen módon szőke tündérlegénynek öltöztetve. Na de én neki drukkolok, ezért is rajzolok mindig a kezébe egy szép karikás ostort meg egy lángszórót. Fél füllel azért még hallgatom, melyik felvonásnál is tartunk az óra negyvenöt perces előadásán belül, de akkora már a káosz, hogy azt értelemmel nem éri meg követni. Ennyi agyamentet egy rakáson rég láttam már, de nem tudom, milyen jogon hiszi mindegyik azt, hogy akkora menőfej. Ha az ostobaságtól nőni lehetne, ők már ülve nyalogatnák a Holdat. Csak annak örülök, hogy jó távol vagyok a vicces pajtásoktól. De hát az óra sem tarthat örökké..
Én pedig csak ülök a székemen, és félig kicsavart pózban hátrafelé sandítok.

A válaszra azonban hiába vártam, természetesen nem akart megérkezni. Miért is érkezett volna? Hisz a magabiztos, kissé öntelt mosolyom mögött jól tudtam, hogy a szemtelen kérdésemre sosem kapok feleletet...de nem is ez volt a célom vele. Egyszerűen jólesett beszólni ennek a bájgúnárnak. Tudtam, hogy túl sokat nem tud ez ellen tenni, maximum levon pár pontot a Mardekártól, vagy büntetőmunkára küld, ami már a kisujjamban volt. Cöhh...ki nem sz*rja le? Vagy mi mást tudna tenni ez a balfácán? Kirúgat a suliból, vagy mi? A vigyor továbbra is ott ült az arcomon és ha lehet egyre gúnyosabbá és gúnyosabbá vált. Szemeimet a csöndesen koncentráló Prof.-ra szegeztem, ügyeltem rá, hogy még véletlenül se vegyem le arcáról a tekintetem. Nyugodtságot tükrözött, mérhetetlen, már-már bosszantó nyugodtságot. Igen, talán ez volt az egyetlen valamirevaló fegyver a kezében. Bírta, tűrte a beszólongatásokat, legalábbis úgy tett...na de engem ezzel nem fog megfogni, sosem. Ugyanis akárhogy is nézzük a ravaszság, dörzsöltség bennem is ott lappangott és egyre gyakrabban tört elő rejtekéből. Egyre inkább sikerült teljesen ellentétesen viselkednem, hirtelen modort váltanom, amikor arra nagy szükségem volt. Egyre inkább kedveltem ezt a gyakran célhezvezető eszközt. Pedig inkább szókimondó voltam, mintsem visszakozó. A cél érdekében azonban bármire képes voltam, még arra is, hogy a jófiút játsszam. Most azonban csak vártam, vártam a tanár reakcióját, vártam a folytatást. Hamarosan jött is.
- Hogy? Álljak fel? Hát ha Tanár Úrnak ez a legnagyobb vágya - folytattam ugyanolyan nyugodtan, amolyan "úgyse tudsz kihozni a sodromból, próbálkozz csak" fejet vágva, miközben cseppet sem megerőltetve magam, lassan, komótosan, ezzel is húzva Mr. Handsome idegeit hátratoltam a széket és óriási nyugalommal, büszkén emelkedtem fel ültő helyzetemből - ám legyen.
Két kezemmel megtámaszkodtam az asztal szélében, direkte előkapva a leghanyagabb mozdulatomat, lábaimat keresztbe raktam, ujjaimmal egyet-kettőt doboltam a padon és szemeimmel továbbra is a Prof. tekintetét fürkésztem. Túl sokat nem árult el. Azonban tett valami merészet... Egy pillanatra levette rólam szemeit, hátranyúlt az asztalra és felemelt onnan valami könyvszerű...öhmm... a naplót. Erre a mozdulatra akár egyből be is tojhattam volna, hisz jól tudtam, hogy milyen "gyönyörű" jegyek virítanak benne, de őszintén szólva cseppet sem izgatott. Megbuktat? Vagy mit tudna tenni? Amúgy sem álltam még bukásra, bár...
Kinéztem az ablakon, majd ismét a szépfiúra tapadtak mélybarna íriszeim. Gondosan figyeltem ahogy felcsapja a naplót, végignézi a benne sorakozó szebbnél szebb jegyeket és már-már nyeregben érezhette magát…na de ilyen könnyen egy Reynolds nem adja fel. Szépen kivártam míg a tanár befejezte elmés monológját, majd rögtön lereagáltam a hallottakat. Természetesen az eddig megszokott nyugodtsággal, nemtörődömséggel, de kellő elszántsággal megfűszerezve.
- Tudja, ennek meglehetősen egyszerű oka van –néztem komolyan Raimbourg szemeibe- engem a gyakorlat érdekel, gyakorlatias ember vagyok és sajnos vagy nem sajnos azt szeretem csinálni ami érdekel. Márpedig –és itt megemeltem a hangom- a mágiatörténet egyértelműen az elméletet célozza meg, és baromira nincs kedvem könyveket magolni. –fejeztem be mondandómat a lehető legnagyobb nyugalommal.
Mr. épp ekkor csukta be a naplót, majd újra a szemeimbe fúrta szemeit és máris tudtam, hogy most jön a kioktató szöveg. Végighallgattam, persze…hisz mégsem akartam annyira tapló lenni, hogy közbevágjak, bár nehéz volt megállni. Uncsi papolás volt az egész…blablabla… Még ma abbahagyja? Ide-oda forgattam a fejem, nagyokat sóhajtottam, ujjaim ritmusosan koppantak a padon…vége…csönd. Én következtem.
- Abban azért annyira nem vagyok biztos, hogy egy mágiatöri tanáron múlik a további sorsom, de higgye el, azt az örömöt nem fogom megadni a Prof.-nak, hogy megbuktasson. Majd meglátjuk ki húzza a rövidebbiket. –tettem hozzá ravasz vigyorral a fejemen, cseppet sem visszafogottan miközben a tanár kegyes szavaira visszahuppantam a székre. A mínusz 10 pont hallatán még szélesebb mosolyra húztam a szám és ez a mosoly még pont elérte a hátrasandító hollóst is. Az eset után újra elterültem a széken és unott fejjel hallgattam bájgúnár villámkérdéseit.


Bocsi, hogy kicsit hosszabb lett, most így sikerült.

[Yooo & a SETÉT lovag]

Yooo & a SETÉT lovag

Kerettanterv... Cöh. Nem, nem gondol arra, hogy Potter bezzeg a kerettanterv része, nem és nem. Legalább a Nagyúr is. Na, egy-egy.
Vérszegény szájára egy pengevékony, gúnyos félmosoly húzódik balról, ahogy a lány vergődését és hörgését nézi. Kétség kívül imádja a mágiát, hisz aaz mindig mellette áll, sosem hagyta még cserben. Ez az egyetlen biztos fegyvere - akárki ellen. És már nem is idegesíti annyira ez a szőke liba, hiába angyalian szép, Draco aprócska rontásával kínlódva voltaképp elveszíti a varázsát, ami Yolandának csakis jót jelenthet, hisz így a srác hamarabb leszáll majd róla.
Malfoy épp megnyugodna, hogy na, ezen is túl van, a pad se rezonál és a csócsálást se kell hallgatnia, mikor egy ököl áll bele a bicepszébe, de annyira, hogy zsibbadni kezd tőle az egész alkarja. Ami mondjuk bizonyos szemszögből áldásos, hisz legalább nem érzi a Jegy apró kiperzseléseit, de... Aszentségit! Hiszen ez csak egy lány! Megdörzsöli pálcát tartó kezével a felkarját, de a zsibbadás csak nem akar szűnni.
- Merlin szerelmére, te trollok között élsz, hogy ekkorát ütsz? - kérdi alig hallhatóan, gúnyolódással próbálva leplezni, hogy ez igenis fájt! Legszívesebben kilökné a lányt a padból, de ennyire azért még ő sem tirpák. Talán ha Grangerről lenne szó, nem habozna... De legalább a másik kiköpte a rágóját. Az is valami.
Úgy érzi magát, mint egy ötéves. -.-

Ideiglenesen fegyverszünetet kíván kötni, míg eszébe nem jut valami igazán frappáns és hatásos beszólás. Ennek ellenére fél szemét a lányon tartja, így idejében lefegyverzi a tintatartót, és bár visszájára is fordíthatná a varázslatot, most inkább csak mintha lepisszegné a lányt egyetlen intéssel, ahogy az üvegcse békülékenyen visszacsüccsen a neki kivájt helyre a padban.
Igazából nem Raimbourg kérdései miatt kezdett el odafigyelni az óra eseményeire, hanem inkább annak a tohonya Reynolds kifejtős válasza keltette fel a Malfoy-fiú figyelmét.

Vajon ez a tökkelütött barom miért tesz úgy, mintha Piton nem számoltatná be mindannyiukat arról, ki miatt és pontosan miért veszített pontot a Mardekár? Malfoy ismeri a házvezető tanáruk monológjait, és biztos benne, hogy Reynolds is, bár egyre inkább kétli, hogy ennek az izomagynak bármi is beleférne a fejébe a machozáson kívül. Az úgynevezett elmélet biztos nem jut el valami gyorsan az agyáig.
Aztán... Malfoynak villan a szeme.
Ez az idióta megfenyegette a tanárukat? Ennyire egyikük sem volt még hülye.
- Reynolds! - szólal meg a hátsó padból. - Mi lenne ha befognád végre?
Szemei egyértelműen majd' kilyukasztják ennek a barlangi trollnak a koponyáját, és ha Malfoy képes lenne a szemmel verésre, a másik mardekáros helyén most valószínűleg már csak egy gyanús, szürke kupac füstölögne.
A másiknak lehetne annyi esze, ha már annyira azt hiszi magáról hogy mekkora egy hűvös stratéga, hogy nem teszi egyértelművé ilyen ostoba erőfitogtatásokkal azt, hogy kihez is hű, és hogy milyen előjogokkal is ruházza ez fel őt.

[Megkésett Mágiatöri]

Megkésett Mágiatöri

 ~Siess! Fuss! Rohanj! Hopponálj! De a Roxfort területén nem lehet… Akkor, csak Fuss!~ Siettem futottam, ahogy csak tudtam. Késésben voltam. Mágiatörténet… kinek van kedve hozzá? Ráadásul az a flúgos tanár… néha rosszabb, mint a „drága” Sybill prof… Már el is képzeltem. Nagy nehezen beérek a tanterembe, mindenki megnéz és kapásból tíz pontot lehúznak a háztól. Még egy indok, hogy jobban utáljanak. De kinek kellenek? Mióta idekerültem, aki teheti, csak elkerül. A hálóban meg felvésték az ágyamra, hogy nyamvadt sárvérű… Mondjuk utána már fejjel lefelé lógtak a levegőben, de akkor is. Nem túl jó kapcsolatépítés… Alig várom már annak az idegesítő Draconak is a beszólásait, amikor beérkezek. Undorító az a gyerek is. És förtelmes, hogy aranyvérű… pont ő? Nyálgép, mindig a középpontban akar lenni… De lassan nyár van, az a lényeg. Alig várom már, hogy Mamánál lehessek.

 Egyre közelebb érkezek a teremhez. Azok az idióta képek a folyosón meg csak beszólogatni tudnak. „Nem ilyenkor kéne órára sietni”, „Persze, hogy a Mardekáros késik”. A legutóbbinak beintettem és úgy szaladtam el mellette. Még kiabált valamit, de nem hallottam igazán. Végre elértem az ajtót.

 *Kopp-kopp*. A vastag fa ajtó rémesen nyikorgott. Beléptem. Szinte éreztem, hogy minden szem engem néz. Én magam a földet bámultam, igyekeztem nem felnézni, hogy zavarba jöjjek. Talán kellene mondanom egy „elnézést a késésért?”… minek? Amilyen flúgos észre sem vett. Lassan oda ballagok az egyetlen padhoz, ahol nem ül senki. Kezdem megszokni, hogy engem bámulnak. Talán mondanak is valami sértőt… nem érdekel, majd szünetben elkapom őket. A táskát, ami eddig a vállamat húzta, lazán rászórom a padra és előveszem a pennámat és a felszerelést. Alig várom a leoltást és a pont levonást…

//bocsánat a rövid hozzászólásért...//

[- Örülök, hogy megtisztelt minket, Mr. Dawis. A késése 5 pont levonást eredményez a Mardekárnak.]

És újra nyílik az ajtó. Mr. Dawis fárad be  az osztályterembe, és egyetlen szó nélkül foglal helyet.
- Örülök, hogy megtisztelt minket, Mr. Dawis. A késése 5 pont levonást eredményez a Mardekárnak.
Lassan kezdem azt érezni, hogy ez az egész csak egy rémálom. Nem létezik, hogy egy óra ennyire szörnyű lehessen. A hatodikosok nem  éppen a minta évfolyam, de ennyire még sosem lőttek túl a célon. És mikor Mr. Wolf válaszát hallgatom...
- A válasz helyes, de a szemtelenkedése miatt holnapra legyen az asztalomon egy háromezer szavas házi dolgozat Tiberius McLoddyról és az intézkedéseiről. Ha pedig egyetlen szót is hallok Öntől az óra hátralevő részében, akkor nemcsak maga, hanem az egész évfolyam esszét fog írni ma éjjel. Továbbá 10 pontot levonok a házától.
Egy hollóhátastól végképp nem vártam ezt, főleg nem Mr. Wolftól, aki a legjobb diákjaim egyike volt. Mi történt ma? Lázadnak a hatodikosok?
És újra Reynolds következik...
Nem akarok hinni a fülemnek. Nem tudom, mit képzel magáról ez a gyerek, de lassan kezd elegem lenni. Ne gondolják azt, hogy csak mert elméleti tárgyat oktatok, szórakozhatnak velem! Mert akkor nagyon tévednek.
Nyugodtan és kimérten válaszolok a diákomnak. Közlöm vele a tényeket és ennyi.
- Mr. Reynolds, ebben az iskolában mindenkit hidegen hagy, hogy önt mi érdekli és mi nem. Vegye tudomásul, hogy bizonyos tantárgyak kötelezőek, és ha nem végzi el őket, évet ismétel, ilyen egyszerű. Nem véletlenül kötelező tantárgy a Mágiatörténet. Rengeteg mindent lehet tanulni a múltból, hogy a jövőben ne kövessük el ugyanazokat a hibákat.
A fenyegetése meglep. És nem kell sok ész, hogy kitaláljam, mire is akar ezzel utalni, főleg, hogy tisztában vagyok vele, ki is a bátyja - és ezek szerint már ő is. Vagy talán arra célzott, hogy már ő is tagja a Halálfalók körének? Kár lenne érte.
Többet tudok a Halálfalókról, mint azt a diákjaim képzelnék, hisz én is harcolok ellenük. Persze azért reménykedem benne, hogy tévedek, hisz Reynolds alapvetően nem rossz gyerek, de nagyon jól tudom, hogy nem ez számít.
Sóhajtok egyet. És mielőtt megszólalhatnék, Mr. Malfoy hangja üti meg a fülem.
- Mr. Malfoy! - szólok rá. Az én órámon senki nem fog káromkodni, még akkor sem, ha épp az egyik társát akarja visszatartani a további szemtelenkedéstől. Bár sejtem, hogy koránt sem ilyen nemes célok vezérlik. Sokat hallani a tanáriban a Mardekárban zajló belső hatalmi harcokról...
Újra Reynoldsra irányítom a figyelmem.
- Szeretném tudatni Önnel, hogy hiába fenyegetőzik. Ennek az iskolának az ügyeibe nincs beleszólása senkinek, így sajnálatos módon az ön sorsa a Professzorai kezében van. Nem hiszem, hogy a házvezető tanára díjazná az effajta magatartást, és az érthetőség kedvéért közlöm, hogy én sem tűröm el. További 20 pontot vonok le a Mardekártól, és ha ezt a számot nem akarja növelni, akkor jobban jár, ha csöndben marad.
Nyugodtan próbálok beszélni, hisz nem akarom, hogy feltűnjön a diákoknak, pontosan miről is van szó, de tudom, hogy az érintettek tudnak olvasni a sorok közt. Míg Albus Dumbledore áll az iskola élén, addig Tudjukki és az emberi nem kerülhetnek az iskola közelébe, ergo nincs semmiféle beleszólásuk a dolgokba, és egyik aranyvérű család sem érheti el, hogy kivételezett helyzetben legyen a gyereke. Csupán ezt közöltem az imént Reynoldsszal is.
-  Mindannyiuknak sikerült levezetnie a kamaszkori frusztrációikat? Vagy akad még önök között valaki, akit meg kell büntetnem, mint egy elsőévest? Ki szeretne még pontlevonást? Vagy büntető feladatot? Maguk szinte mind felnőttek. Ennél sokkal érettebb magatartást várok el mindannyiuktól! Okosnak képzelik magukat? Vagy talán úgy vélik, hogy az efféle ostoba erőfitogtatás vezet majd bármire is a való életben? Meg kell tanulniuk, mely csatákat vívják meg és melyeket nem. Az ilyesmi időpocsékolás. Rátérhetek a tananyagra, vagy akad esetleg egyéb megjegyzés?
Kivárok egy pár másodperces hatásszünetet, mely ajánlom, hogy néma csendben teljen el, miközben szemeim az előadót pásztázzák, felvéve a szemkontaktust minden dühös pillantással. Már az óra felén túl vagyunk, és eddig csak a viták és fegyelmezések zajlottak. Remek... Ez minden idők legrosszabb órája. Viszont úgy döntök, megpróbálkozom még valamivel, hátha magamra tudtom vonni a diákok érdeklődését.
- Tudom jól, hogy a mágiatörténet nem tartozik a legizgalmasabb tárgyak közé, és elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki jobban beleássa magát a múlt rejtelmeibe, de nem véletlenül tanítjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy az országban zajló események mindenkit jobban érdekelnek, ez természetes. Hamarosan Önök közül mindenki betölti a tizenhetedik életévét és aktív résztvevõi lesznek a háborúnak, akár akarják, akár nem. Persze vannak, akik már meghozták a döntésüket. - Reynoldsra nézek, majd tovább pásztázom a diákságot. - Ám a legtöbben még előtte állnak. - A pillantásom Miss de Crassora siklik.
- A mágiatörténet többek közt megérteti velünk, mennyire hiábavalóak és rendszerint milyen eredménytelenek az ilyen háborúk. Az imént maguk közül páran remekül demonstrálták a társaiknak, hová vezet az ostobaság és a rátartiság. Konfliktust és krízishelyzetet szül. Ezért robbant ki az első öt koboldfelkelés, és ezért akadtak az újmágia korában nézeteltérések a kentaurménesekkel: mert egyesek, többnyire varázslók, úgy gondolták, joguk van elnyomni a kisebbségeket. És mi történik most? - A kérdést hagyom a levegőben, pillantásom ismét végigsöpör rajtuk. Remélem, értik.


Hugrabug: -30
Mardekár: -5, -10, -5,  -20
Hollóhát: -10
Griffendél:

A Mágiatörténet kötelező tantárgy egészen hetedik évvégig. Mivel ez nem gyakorlati, és minden mágusnak ismernie illik történelmét, ez az RBF vizsgákat követően is minden diák számára kötelező.

Az órához bármikor lehet csatlakozni, de késést már nem fogadok el, csak külön engedéllyel.(Aki csatlakozni szeretne már úgy írja a reagját, hogy az elejétől kezdve az órán ült) És a hatodikos Griffendélesek figyelmét külön felhívnám, hogy szeretném, ha aktív résztvevői lennének az órának. De ez vonatkozik a Hugrabugra is. A Hollóhátat és a Mardekárt dicséretben részesítem.

Mindenki figyelmét szeretném felhívni, hogy ennek a játéknak a KM-e Daniel Raimbourg, aki minden reagja végén feltünteti a játék további menetét. Ha valaki csatlakozik, akkor ezeket olvassa el! De most összegyűjtöm őket.


A Mágiatörténet kötelező tantárgy egészen hetedik évvégig. Mivel ez nem gyakorlati, és minden mágusnak ismernie illik történelmét, ez az RBF vizsgákat követően is minden diák számára kötelező.

Mindenkinek 2 HÉT áll rendelkezésére a válasz adással.

Sorrend nincs.

A reagok ne lépjék át az 500 SZÓT.

Játék adatok: Május 19. (hétfő), egy héttel a DS és Mardekár ütközete után, az ebéd szünet utáni első óra

Hugrabug: -30
Mardekár: -5, -10, -5,  -20
Hollóhát: -10
Griffendél:

Az órához bármikor lehet csatlakozni, de késést már nem fogadok el, csak külön engedéllyel.(Aki csatlakozni szeretne már úgy írja a reagját, hogy az elejétől kezdve az órán ült) És a hatodikos Griffendélesek figyelmét külön felhívnám, hogy szeretném, ha aktív résztvevői lennének az órának. De ez vonatkozik a Hugrabugra is. A Hollóhátat és a Mardekárt dicséretben részesítem.

Mágiatöri;;
öhm…533 szó;

Vannak emberek, kik kiváló időzítő készséggel rendelkeznek és vannak, akik kevésbé. Úgy tűnik, hogy Dawis ezen kevesek közé tartozik. Nem jött be az órára. Jó, érthető. Ám ha már a 45 perc felét ellógta, akkor minek állít be? Most mínusz 5 pontot hozott a mardekának. Persze, mintha mi jobbak lennénk, mi, akik puszta felvágásból pofátlankodunk a tanárral, aki általánosságban jó fej, csak néha napján vannak hülye dolgai.
Hátranézvén, még mindig mosollyal arcomon biccentek egyet Calebnek, majd kíváncsian előrefordulok. Igen. Már gondolatban el is képzeltem a következő másodpercek lepergő képeit.
Raimbourg, ahogyan ott áll, bal kezében egy ostorral, jobb kezében a nyitott naplóval. Arcán „kunkorodó” bajusz, ruhája egy ősrégi népviseletet tükröz. Vajon kitől szerezhette ezt az öltözéket? Elém áll, orrából vörös füstgombolyagok szállnak. Mérges, nem rettentően dühös. Inkább.
Na, jó, kissé eltér a valóságtól, de miért baj az, ha az embernek van fantáziája?
Előrefordulok, majd az immár modernebb kori ruhastílust idéző professzorra tekintek, akinek a kezéből már csak az a csípős ostor hiányzik. Szigorú arca elárulja, hogy most aztán túllőttem a célon. Talán nem kellett volna Reynolds mintáját követve szemtelenkedéshez folyamodnom. Ezek után mit is várhatnék tőle. Ha kiabálni fog, megértem, bár eddigi ismertségünk alapján azért úgy vélem a kiabálás kissé túlzás lenne részéről, ám ezen az órán szinte mindenki becsavarodott, még én is, akkor hát mit várjak a tanártól.
Nem, hál’ istennek nem kiabál.  Rosszabb. Olyan nyugodtan ejti ki a szavakat, szinte már az élvezetet vélem felfedezni arcán, ahogyan arra a szörnyen hosszú beadandóra gondol, melyet tőlem kért az imént. Bár, ez lehet, hogy csak újbóli képzelgéseim kissé túlzó kreációja.
Nos, ezek után mit mondjak? Semmit, hiszen akkor nem csak magamra, hanem az egész évfolyamomra bajt hozok és ez kissé kínosan, sőt rosszul érintene. Főleg talán azért is, mivel tudom, a büntetésem jogos, és mert hirtelenjében bevillant, ahogyan a klubhelyiségben ülve, minimum húsz könyv mögött körmölöm a dolgozatot és úgy érzem, sohasem végzek vele. Inkább csak elmotyogok egy halk „Ne féljen tanárúr, meglesz”-t és székemet behúzva magam alatt az asztalnak simulok és fejemet a fából kreált asztallapra hajtom. Egyelőre jobb lesz, ha kissé meghúzom magam, főleg mivel hátamon érzem Bishop, Moon és Delacour, jelenleg gyilkos képességekkel felruházott pillantását, bár valószínűleg ezt ismét képzelgéseim, már bizonyosan jó hosszú számlájára írhatom. Na, tessék, ezek után még rosszabb hírem lesz a hollósok körében. Eddig is akadtak, aki folyton folyvást szidtak és a kviddics meccsek után gyűlölködve néztek rám, vagy vetettek oda rosszmájú mondatokat, ám ezekkel többnyire nem törődtem. Most pedig a gyűlölködők kaptak egy újabb lehetőséget a szapulásomra. Csodás, de úja csak magamat szidhatom.
Fejemet még mindig a padon tartva hallgatom, ahogyan a prof. leszidja Josht. Kissé elmosolyodok, majd fáradtan szusszantok egyet, s közben a ma esti virrasztásra gondolok. Mikor végez már? Kezdem unni ezt az egészet, inkább hallgatnék újra a koboldokról, az óriásokról, a manókról meg még ki tudja kikről.
Csendben hallgatom végig, ahogyan Raimbourg elmondja a mai óra, veszekedős részének záró taktusát, majd belekezd egy mindenki által érdekeltebb témára, a háborúkra és belviszályokra, a mondat végén pedig megemlíti a mai, nem túl fényes helyzetet.  Fejem felemelem, hajam elsimítom, majd biztató szándékkal kihúzom magam. Biztató szándékkal, hogy kissé bátorítsam a professzort, ámbár, nem igazán tudom, hogy rászorul-e, de azért jó, ha látja, érdekel a téma.

[-Tanár úr, én az elmúlt években rengeteget kutattam és utánajártam az Első Varázslóháború után. Nem értettem és még most sem értem hogy miért történt ez az egész, de annyit remélem sikeresen tudtam leszűrni hogy ez nem csak vér okozta megkülönböztetés miatt alakult ki hanem ez ami most van meglátásom szerint egy hatalomra vágyó briliáns elme összjátéka, melyben a kegyetlenséget állítja szembe a demokráciával. Mint tudja Voldemortról beszélek. De nagy eséllyel rosszul látom, ezért megkérdezhetném hogy önnek mi erről a véleménye?]

Mágiatörténet

Ahogy megbeszéltük Mr. Raimbourg 500 szó kereken és kicsit visszafogottabb.

Ismét egy tanítási nap. Már kezdtem unni az állandó tanulást, de csak így kezdhetek valamit is az életemmel, ha tanulok. Nap-mint nap megállás nélkül. Nem vagyok stréber ám szeretem ha jó osztályzatot kapok. Valahogy magamnak bizonyítok ezzel. És a verseny szellem is ott van hogy mindig mindenkinél jobb kell hogy legyek. A versenyszellem nagyon fontos dolog  ami nálunk családi hagyomány. Ez hajt olyankor amikor már minden erőd elveszett. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert ha nem a versenyszellem hajt akkor a félelem. Sokan nem nézik ki belőlem hogy félek, pedig igenis félek és akárhányszor szembenézek a félelemmel annyiszor érzem magam nyertesnek. A félelem az ami hajt amikor már minden más kihunyt. Ha nem félnék értelmetlen lenne az életem. De ez az én szemléletem, van aki ezt az érzést más miatt mondhatja el, de az tény hogy mindenkiben megvan ez a hajtás, csak nem mindenki fedezi fel magában.
Most pedig itt ültem egy teremben Mr. Daniel Raimbourg tanár úr óráján, pontosítva a Mágiatörténeti órán és figyeltem az eseményeket. Mindig mindenki késik, és ez már zavaró. Már egy jó ideje elkezdődött az óra, de Mr. Raimbourg eddig a későkkel beszélt csak és az óra megtartásába nem kezdett bele. Volt itt néhány olyan évfolyamtársam akit éreztem hogy a közel jövőben még összetűzésbe kerülök vele, hisz a halálfaló pártiakat, az olyanokat mint Malfoy megvetettem és kész voltam bármikor szembe nézni velük ha esetleg ostobaságot csinálnak. De csak azt nem értem hogy az ilyen zűrös embereket miért nem csapják ki, de mindegy nem is fogom soha sem megérteni mert előítéleteim vannak. De ebben a világban ez a legcsekélyebb ilyen fajta megnyílvánulás. Sokan nem merik kiejteni még a Roxfortban sem Voldemort nevét, pedig ha megjelenne és azt mondaná hogy csatlakozzak vagy megöl akkor választanám a halált, mint azt a félelemmel teli szánalmas és gonosz életet amit ő nyújtana. De az biztos hogy hiába mert nem lenne esélyem talán a valaha élt legerősebb varázsló ellen de harcolnák. Inkább Hős egy pillanatig mint rabszolga egy életen át. Ekkor felfigyeltem arra hogy Mr. Raimbourg elkezdte az óra normális menetét. Végre elkezdett a tanár úr megkezdeni az órát. Szerettem a Mágiatörténetet. Sok hibát meg lehet belőle tudni, és csak a múltbéli hibáinkból tudunk tanulni. A tanár úr épp a jelenlegi helyzetet és a háborúkat demonstrálta példával és igaza is volt, azonban nekem más szemszögből van rálátásom a dolgokra. Nekem más a véleményem mint neki. És feltett egy kérdést hogy mi történik most én pedig elhamarkodás nélkül ám gyorsan jelentkeztem és reméltem hogy felszólít. Ha felszólít akkor a következőt mondom:
-Tanár úr, én az elmúlt években rengeteget kutattam és utánajártam az Első Varázslóháború után. Nem értettem és még most sem értem hogy miért történt ez az egész, de annyit remélem sikeresen tudtam leszűrni hogy ez nem csak vér okozta megkülönböztetés miatt alakult ki hanem ez ami most van meglátásom szerint egy hatalomra vágyó briliáns elme összjátéka, melyben a kegyetlenséget állítja szembe a demokráciával. Mint tudja Voldemortról beszélek. De nagy eséllyel rosszul látom, ezért megkérdezhetném hogy önnek mi erről a véleménye?

[Mágiatöri]

Mágiatöri
Csak 378 szó^^

 Naná, hogy kiszúrt. Francba. „Örülünk, hogy megtisztel minket […]” mondta nyájas, kissé -számomra- provokatív hangon. –Szívesen…- motyogtam az orrom alatt alig hallhatóan. 5 pont. Jaj de jóó, ezért ma még 5 „Mardekár szégyen”-ét meg „nyomorult sárvérű” koktélt kapok. Ahogy leültem kiszúrtam, hogy az az ostoba hollóhátas engem bámul és vigyorog. Mintha valamiféle mugli kéjhölgy lennék, úgy néz engem. Undorító. Finoman megmutattam neki a középső ujjamat és előre is fordult.

 Hoppá-hoppá. Raimbourg prof. Ideges, a jelek szerint nem csak az én késésemért. Mit hagyhattam ki? Pont ma kellett késnem. Mínusz tíz pont a Hollóháttól, de ez még semmi… a Tanár úr szavaiból ítélve valamelyik kedves háztársam fekete kámzsás felmenőire hivatkozva akart tiszteletet. Röhej. Tetszik, ahogyan a prof elintézte a dolgot, mínusz 20 pont. Végre nem csak engem fognak zaklatni… Amint kimondta, elsütöttem egy halk kacajt, amit inkább csak a körülöttem üllők halhattak. Mázlimra mögöttem helyezkedett el az Emily Dean-Josh Reynolds páros. Ba… miért nem néztem körül, hogy hova ülök?!

Legalább a prof nem szúrt ki többet. El is kezdett arról hadoválni, hogy miért fontos a Mágiatöri. Miért csinálja minden tanár ezt? Úgy tesznek, mintha a saját órájuk lenne a legfontosabb. És akkor felcsendült annak az idegesítő Wadenek a hangja. Nevén szólítja, Tudjukkit… jaj de bátor, jaj de bátor. Már megint jásza hőst… ebből még baj lesz. De minek foglalkozok én ilyenekkel? Wade egy lúzer, csak úgy szinte, mint mindenki, aki a vörös-arany házba jár. Egyáltalán, hogyan tartozik az órához a kérdése? De utálom az ilyet, most majd mindjárt jön, hogy a sárvérűek tehetnek mindenről és rögvest mindenki a félvéreket meg minket fog bámulni. Tulajdonképpen meglepő ez az évfolyam. Tele vagyunk félvérekkel és hárman is származunk a „piszkos vérből”. Sőt, ha jól tudom a tanár úr is félvér.

Egyre jobban érdekel ez a „vér-cucc”. Persze eddig is zavart, hogy azoknak a nyomorult mugliknak vagyok vér szerint a gyereke, de ez most valahogy jobban aggaszt. A Nagyúr visszatért és ereje lassan a régi lesz. Fellendült a kezem megse várva, hogy felszólítson én is kérdezz-felelek támadást indítottam a tanár úr ellen. –A tanár úr milyen jövőt jósol ezekben az időkben a nem tiszta vérű mágusoknak?-. Most valószínűleg megint fölösleges kérdést tettem fel. Valószínűleg nem fog rá válaszolni, miért is tenné? Azzal magát is kínos helyzetbe hozza itt a drága halálfaló ivadékok előtt.

Egy vigyor, az egész arcomat betöltő, s ennél nem is kell több, hiszen mindent elmond, de mégsem bírom befogni a szám, s bizony megint azon kapom magam, hogy közelebb hajolok a kis szöszkéhez és magyarázok neki.
- Tudod, én rendesen művelem ezt a kviddics dolgot. Talán neked sem ártana többet edzened, s akkor nem lennél ilyen kis kákabelű. – A kedvességem ezúttal is szinte már határtalan, de miután úgyérzem, most ’jól megmondtam neki a frankót’, egy aprót bökök a fejemmel, s elégedetten dőlök hátra a padban, majd fonom össze a karjaim magam előtt. Hogy is van az az ötéves dolog? Én sem érzem magam annyinak, amennyi vagyok, de imádok gyerekesen viselkedni.

Nem is igazán figyelek oda, hogyan köt ki a tinta apró üvege a padon, hanem követem Malfoy tekintetét, s ekkor furakodnak a fülembe, s a tudatomba az elhangzott szavak, s pillantok én is a Mardekáros srácra, aki most felállt a helyéről, és elkezd… fenyegetőzni? S tekintve, higy mindkettőnk figyelme elkalandozott, tekinthetjük ezt egy kölcsönös megegyezésnek is. Ő nem támad, én nem támadok, helyette figyeljük az időközben kialakult ingyencirkuszt magunk körül.

Mivel én alapjáraton nem szoktam politizálni, ahogy a muglik mondanák, igencsak elunom a szónoklatok felénél a banánt, s a tolltartómból előszedek egy muglitollat, majd szórakozottan elkezdem szétszerelni.
- Ez a kis zseni is a te háztársad, mi? – Bököm megint oldalba a mellettem ülőt és célzok a Reynolds nevezetű srácra, akit éppen csitítgat. Milyen kedves, viszont még az én szöszke és naiv agyammal is felfogtam a helyzet abszurditását. A srác fenyegetőzik. Ez pedig gáz. Ultra gáz.

Letépve a pregamenem sarkából egy darabot gyűröm a számba, majd kezdem el el rágcsálni, s miután nyelvemmel egész kerek formát formálok neki, a köpőcsővé átalakított tollat a számhoz emelem, majd becélzom elsőnek Benjamint, ha már úgy is annyira hátrafelé kukkol, s összeszűkítve kissé a szemeim célzok arra a csinos babapofijára, majd fújva egy nagyot repül is a galacsin, és talál be az arcára. Ekkor kezd el rázkódni a pad alattunk, miközben próbálom a visszafojtani a röhögésem.

Ezzaazzz, mondja meg a frankót Prof! Ezt azért még sem kurjanthatom be a sok értelmes megszólalás mellé, inkább csak némán lengetem a rózsaszín pompomokat, s szurkolok hangosan Danielnek, aki minél paprikásabb kedvű, annál szexibb. Muurr. Egy újabb darab pergament gyűrök a számba, sőt nem is egyet hanem mindjárt kettőt, és pillantok körül, majd mérem fel a terepet, lehetséges áldozatok kiszemelése végett. Na ha már – 10 pont a Hollótól, Jamsieboy sem ússza meg, így lehet az, hogy még meg is emelkedek kissé a padban, majd célzom be a srácot, s hoppá! James Wolf gazdagabb lett egy nyálas, ragacsos galacsinnal, pont a füle mögött. S ha már ő kapott, akkor a Reynolds srác se ússza meg a fenyegetőzését csak úgy, elvégre a legkedvencebb tanáromnak szólt be! Megtorlom eme bűnös tettét, s egyenesen a tarkójára köpök egy újabb gusztusos, nyálas galacsint. Ezt nektek, MUHAHAHAHA!


Remélem senki nem veszi rossz néven, vagy éppen személyeskedésnek, amiért épp őt támadtam le a köpőcsővel. Egyszerűen a karakter ilyen gyerekes és mi tagadás, eléggé primitív tud lenni egyes helyzetekben, s ezt kétségkívül Ő élvezi a legjobban. :]

A hangulat a tetőfokára hág, amikor már mindenki mindenkivel szájal – a szó nem-szoros értelmében. Malfoy versus Reynolds, tökéletes páros, öröm nézni, ahogy egymást próbálják túlcsaholni. Még jó, hogy a hátsó soroktól messze ülök, a lövészárokban meghúzódva mennyivel kényelmesebb átélni ezt az egész háborúba fulladt történelemórát. Nem is tudom, mondhatom-e, hogy csak hab a tortán, amikor váratlanul felnyílik az ajtó, és egy újabb zöldfülű andalog be rajta, mint akit most vert fel százéves álmából a jó herceg. Bár azt kitapasztaltam, sosem szabad arra gondolni, hogy ennél rosszabb már nem lehet, mert igenis, ezen a kifejezésen átok ül.
És végre a várva várt leszámolás – Raimbourg helyrerázza a kis okoskákat. Kárörvendő mosoly ráncolja az arcomat, még akkor is, ha a Házam vesztett 10 pontot. Már eleve az meglep, hogy ezúttal nem miattam. Persze azért lesújtó pillantásokat vetek Wolfra, és mélységesen egyetértek ama szándékával, hogy mostantól rövidebbre húzza a saját pórázát. Legalábbis gondolom, hogy ez következik, mert feltűnően elcsendesül a fiatalúr.
És igaz, epésen somolygok magamban, ahogy a prof kiosztja a többieket, de a sirámaira éppenséggel már nem vagyok kíváncsi. Ami azt illeti, borzasztóan unom az órát, ráadásul azzal a fajta unalommal, amikor már a karomat is lusta vagyok felemelni tizedszerre, hogy megnézzem, mennyi van még hátra ebből a földi pokolból.
Viszont elismerésre méltó, ahogy Daniel bácsi összekötötte a sápítozó monológját valami mágiatöris vacakkal, ami biztos szóról szóra úgy van a tankönyvben is. A puszta gondolata elborzaszt annak, hogy ilyen töltelékanyagokat fogad be az agyam, amikor nem számítok rá. Illett volna szólnia a tanárnak, hogy legyen időm felkészülni.
Az utolsó kérdés cseng a fülemben, mire kíváncsian hátrafordulok az osztály felé. Többnyire tompa tekintetek válaszolnak, bár néhány ember mintha bólogatna.. ó, mégsem, csak elbóbiskoltak. Úgy mustrálom végig az életunt arcokat, mintha csak a terem bútorzatának egy felejthető darabja lennék, nem pedig egy a diákok közül. Ez a mázlim általában, ugyanis a tanárok is gyakran összetévesztenek a saját környezetemmel, így nincs más dolgom, mint a túlélés. Nagy mestere vagyok ám. Azt hiszem, ezt meg kell örökítenem.
Megint kifacsarodva ülök a helyemen, ölemben a papírjaimmal, kezemben az elmaradhatatlan ceruzával, és már vázolom is fel saját magamat, a Kaméleonembert, a tökéletes kémet. Nézd már, még hogy semmire sem jó a mágiatöri!

Mia sz…ösz?! – szitkozódom ultrahangon, nehogy meghallja már a tanár, és az arcom balos feléhez csapom a tenyerem. Micsoda undorító poén, fúj, de.. de.. ragad ez a nyálas cucc!
Miután levakarászom a képemről a lövedéket, ingerülten hátrakémlelek az utolsó sorok felé, ahonnan a támadómat sejtem. Ki nem találtam volna, hogy Yo az az áldott lélek, aki megpróbálja feléleszteni társait a klinikai halál állapotából. Na meg éppen elkapom, ahogy kiköszörüli Wolfon a Hollóhátat ért csorbát. Aztán mielőtt célkeresztbe venné a mi drága Reynoldsunkat, odapisszenek. Remélem, hogy felfigyel a jelzésre, mert amit mutatok neki, az nem csak egy művész finom ujja, hanem egy nemzetközi jelbe sűrített, kétmérföldnyi anyázó cifrázat is egyben.