Kert

Gondosan ápolt kert. A fű gyönyörű színű, a virágok, majdnem mindig virágoznak, Isabella gondoskodik róla , hogy
mindig szép, nyugalmat-sugárzó kertet tudhat maga mögött. A ház mellett elhaladva találhatunk rá, egy lépcsőn lejutva a medencéhez érünk.

[-Nem is tudtam hogy olyan gyorsan váltogatod a fiúidat hogy édesapádnak ilyen megszokott legyen a kérdés]

Barbi

Amikor segítettem felszedni Barbinak a drazsékat a lány elpirulva köszönte meg. Ez kissé furcsa hisz én semmi különöset nem tettem csupán azokat az ízletes és kissé megolvadt csoki darabkák felszedésében játszottam segítői szerepet, mégis elpirult. Talán nem kellett volna segítenem, vagy nem várta volna hogy segítsek és vajon zokon vette? Nem így ismerem Barbit, de más ok nem nagyon van rá, ez érdekes, de már megint fölöslegesen aggódok hogy mi rosszat tehettem. De próbáltam ezt a kis megzavarodást részemről leplezni, és visszaültem.

A válaszára vártam hogy akkor mégis ő mit szeretne, és az úszásban állapodtunk meg, legalább is ő azt mondta és részemről azt csinálhatunk amihez Barbinak van kedve. Én az igazat megvallva régen úsztam, nem is volt nagyon lehetőségem az úszásra, de még emlékszem hogy édesanyám tanított meg úszni. Ez régi szép nosztalgikus emlékekkel töltött el. Ehez nem kötődött sem fájdalom, sem pedig szomorúság. Ez olyan átlagos családi emlék, amilyenből nekem csak kevés jutott. Nem voltam hétköznapi ember hétköznapi dolgokkal, hanem én még a varázslóvilágban is különcnek számítotam. De Barbit láthatóan ezek a dolgok amik velem történtek nem zavarták, de mondjuk ő ezekről nem is tudott, talán csak arról hallhatott hogy néhány éve a szerelmem életét veszthette, de arról nem tudhatott hogy a családommal mi történt, azt soha senkinek sem mondtam el. De ha azt vesszük Anna haláláról is az újságok írtak, és Anna is Roxfortos diák volt...
Ekkor arra kaptam fel magam hogy Barbi épp azt mondja el hogy hol tudok átöltözni. A fürdőszoba, hát természetesen, és most már legalább tudtam hogy hol is található az a bizonyos helység.
Ezután Barbi válaszolt arra a kérdésemre hogy mit fog szólni ahoz a szülei hogy egy idegennel fog a medencében úszkálni, és mondott egy édes viccet, erre én ismét kedves enyhébb nevetéssel jutalmaztam és értékeltem a viccét, de azt amit utána mondott kicsit meglepett és a nevetés is egy kicsit megszakadt. És innen is az új pasis rész zavart meg egy kicsit. Tudom ezt is viccnek szánta de ez számomra olyan furcsán jött le, valószínűleg nem úgy ahogy akarta, de én csak töretlenül mosolyogtam azon amit mondott, azonban kicsit feszülten éreztem magam.
-Nem is tudtam hogy olyan gyorsan váltogatod a fiúidat hogy édesapádnak ilyen megszokott legyen a kérdés. -folytattam végül nevetve, és reméltem hogy Barbi nem érti félre a vicc szándékait. -És mit mondasz apádnak, ki az új pasid? -ezt is nevetve kérdeztem azonban volt benne némi komolyság is. És ahogy ezután amikor a kezembe adta a táskámat az a nézés teljesen megtört. Én visszanéztem abba a két gyönyörű szempárba és lágyan elvettem a táskámat azonban miután elvettem ugyan olyan közel álltam hozzá. Amikor átadta a "Tessék" szó annyira csábítóan hangzott a szájából, vagy legalább is olyan gyönyörűen hangzott számomra hogy nem tudtam mit csináljak, csak mindenről elfeledkezve a szemébe néztem.
-Köszönöm. -Mondtam én is kicsit hódítós stílusban, de rájöttem hogy ez így nem folytatódhat egyenlőre. Kissé zavartan hátra léptem, mert tudtam hogy ez így nem folytatódhat. Ezután Barbi mondta hogy megy átöltözni, én pedig csak bólintottam és sietve bementem a fürdő szobába. Itt bezártam magam után az ajtót, ledobtam a táskám és gyorsan hideg vízzel lemostam az arcom, közben azt futottam át hogy mégis mi volt ez az egész. Hogy mit képzeltem magamról hogy egy nagyon jó barátomra így néztem, úgy ahogy nem a barátokra szokás tekinteni. Barbi nagyon gyönyörű és okos lány volt, valamint nagyszerű barát, és most aahogy kettesben lettünk teéjesen más szemmel néztem rá, és ez helytelen, talán ő is kiakadhatott hogy most mi történt, de az is lehet hogy ő ebben nem vesz észre semmi természet elleneset. Az igazat megvallva most hogy így belegondolok nekem tetszik Barbi, de a barátom és ez megváltoztatja azt az egyszerű helyzetet ami lehetne ha csak most ismernénk meg egymást. De lehet hogyha Barbit ez nem zavarja akkor adni kellene magamnak egy esélyt arra hogy talán a barátságból legyen valami...
Ismét megmostam az arcom hideg vízzel és a tükörbe néztem, tudtam hogy ennek a gondolatmenetnek a vége egyértelmű, de hogy mégis mi legyen nem tudtam eldönteni, hanem inkább gyorsan átöltöztem mivel elég sok időt elvesztegethettem merengéssel és Barbi már várhat rám. Miután átöltöztem ismét kimentem a nappaliba ahol ledobtam a táskámat és a kert felé indultam ahol állítólag a medence található, valószínűleg már Barbi ott vár rám.

a tanácstalan BarbitólWade-nek

Szerencsémre nem vette komolyan idióta mondatomat a pasikkal kapcsolatban. Legalább is úgy látszott.
- Nem- mosolyogtam szégyellősen, és halkan beszéltem tovább- Csak hát még eddig...csak egy fiúm volt...- ismét elpirultam, igazán befejezhetném már! Gyorsan folytattam, bár a hangerő váltás feltűnő volt - Először is leszidom, hogy fejezze be, és megmondom, hogy ki vagy- zavartan nevettem egyet.
Ez után siettem el.

A szobámra rázártam az ajtót és neki dőltem annak. Legszívesebben ordítottam volna. Mi van velem?! Merlinre!
Járkáltam a narancsszínű szobámban körbe-körbe.
Mi lehet a baj velem?! Miért gondolok Wade-re így?! Mint ha rá akarnék mozdulni! Szegény még megijed, de ezeket önkétlenül csinálom! Ez tönkre vágná a barátságunk! És nem találkozhatnánk többet. De mi van... ha nem is rossz ötlet? Mi van, ha ő is ilyen furcsán néz rám, csak nem mutatja ki? Őrültség ez az ötlet.
Őrültség lenne? Valóban az vagy csak nem vallom be magamnak, hogy elképesztően vonzónak találom az egyik legjobb barátom? Helyes lenne és meg kéne próbálnunk, vagy ostobaság?
Nem tudom, Ő mit érez, vagy hogy. Biztosan csak a barátjának tart. Biztosan...vagy..? NEM TUDOM! A kételyek mint ha fel akartak volna falni! Ááá szétrobbanok! Nem bírom idegekkel. Jól van Barbi, nyugodj meg. Meg-kell-nyugodnod!

Sietve átöltöztem, felkaptam egy törülközőt, majd kiviharzottam a magánbirodalmamból. Hirtelen szembetaláltam magam Chloe-val.
- Oh, szia, van pogácsa a nappaliban- hadartam, és már mentem is tovább. Jelenleg nem tudtam többet mondani, és féltem hogy kétségbeesett hangom lenne.
Kinn agyrongáló-hőség uralkodott. Lesiettem a kerti kőlépcsőnkön, így a medence előtt találtam magam.
Meglepetésemre Wade, még nem ért ki. Egy nyugágyra ledobtam a törülközőmet, ami eddig a vállamon pihent. Megláttam az ágy lábánál a naptejet. Tegnap anya biztos kinn felejtette. Jól van, nyugodj meg!
Nyomtam a tenyerembe egy kis sárga krémet és gondolkoztam. Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot. Olyan tanácstalan vagyok! Le kell állítanom magam!
Lassan kenegettem magam. A vállamat végig simogatva, a lábamat, a karomat, hasamat, végül a mellkasomat. A hátam nem értem el. Pedig ott szoktam legjobban leégni. Majd megkérem Wade-et, hogy kenje be. Abba nincs semmi, nem? Nem? Nem..na ugye...
Mindenhol alaposan elkentem a naptejet, ne hogy maradjon valahol. Gondoskodtam arról is, hogy a tűzpiros fürdőruhámra se menjen rá. Szerettem ezt a fürdőruhát. Kötős volt, hátul és nyakba. Az alsója szintén csak az kétoldalt, a csípőmnél lehetett összekötni, így ott kettő darab masni díszelgett.
Így fürdőruhában, kilátszott a köldökpiercingem, ami a napfényben kicsi csillogó pontnak látszott a barna hasamon.
Nem mentem még bele a vízbe, megvárom vele Wade-et. Háttal álltam a háznak, a medencének fordulva élveztem a meleget, és próbáltam nem az érzéseimre gondolni, és azokat elűzni.

Barbi

Nem tudtam hogy merre van a kerthez való hátsó kijárat, de mivel nem túl komplikált annyira eligazodni a házban ezért egy kis keresés után megtaláltam a kijáratot de nem mentem ki rajta egy darabig, hanem a falnak támaszkodtam és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon helyes-e itt lennem? Nem csak a Halálfaló veszély miatt hanem mert ez a néhány nap komolyabban összehozhat Barbival, és több lehet majd köztünk mit barátság, azonban ha esetleg véletlenül a helyzet úgy adódnak és össze jönnénk akkor csak vesélybe sodornám őt és családját valamint ha néhány napra össze jövünk aztán pedig elmegyek, és egy jó darabig vagy talán soha sem találkoznánk az gondolom nagyon megbántaná a lányt, ezért sem szabad nekünk összejönnünk. Más a sorsunk, de mint barátok szerintem tökéletesen jól érezhetjük magunkat, igen. Ez a legreálisabb, nem akarom Barbit kihasználni, az nem illene egy Griffendéleshez, az inkább Mardekáros húzás lenne én pedig elvből egy átlag mardekáros ellentéte vagyok. De még itt is felhozom a sulit amikor az már kezd lényegtelenné válni, de ilyen vagyok. Nagyon sok időt töltöttem el ott és be kell valljam alapvetően megváltoztatta az életem. Igaz az élet nem kellemes hullámai formálták meg a jellemem, de a nem annyira kifinomult dolgokat a Roxfort változtatta meg bennem, és Griffendéles diákot csinált belőlem. Minta Griffendéles diákot, ha valakire jellemző voltak a ház tulajdonságai akkor az én voltam. Mindenben úgy viselkedtem ahogy egy Griffendélesnek viselkednie kell. Ez számomra sok gondot okozott, ám mégis megérte és sok tapasztalatot szereztem ezekből a dolgokból. De a mostani helyzetben mégis tanácstalan vagyok, nem tudom hogy hogyan döntsek mert biztos vagyok benne hogy vagy elutasítom vagy pedig adok egy esélyt magamnak és Barbinak mind a kettőnk csak rosszul jár és csak fájdalomra lelünk, és a két rossz közül melyik a jobb? Mondjuk nem rossz, de ez csak nézőpont kérdése, az biztos hogy amíg ez a kaotikus helyzet fennáll nem próbálhatjuk meg, vagy nem is tudom.
Mély levegőt vettem és mintha csak az átöltözés tartott volna ilyen sokáig kisétáltam a kertbe. Jól gondoltam hogy itt lesz Barbi, hisz elég sokat időztem így összességében. Mikor a nap sugarai a ruhától mentes bőrömre értek félelmetesen melegem támadt, nagyon meleg volt kint. Barbi háttal állt nekem és épp naptej volt a kezében. Így elnézve elég csinos volt, piros fürdőruhát viselt és karcsú ám mégis szép testéhez nagyon jól állt. Igen, felnőtt lett Barbi és csodálatosan jól nézett ki, én mégsem engedhettem a csábításnak, most nem hisz ő csak egy barátom, és ezzel egy elvet sértenék meg. De ha az érzéseim más mondanak akkor nincs megállás..., de nem szabad. Barbi jó barát és nem lehet egy futó kapcsolat közöttünk, hisz az tényleg szemétség lenne, kihasználni a lány érzéseit, én pedig nem akartam olyan alávaló féreg lenni. Próbáltam megőrizni nyugalmam és közben felé sétáltam. Reméltem hogy a hűs medencében sikerül a gondolataimat lehűteni és alaposabban szem,ügyre venni ezt a dolgot minden szemszögből, különben nagyon-nagyon rosszul is elsülhet ez a hétvége, pedig csak 3 nap...
De elragadt valami furcsa érzés, szótlanul mögé sétáltam halkan, megpróbálva úgy hogy ne vegyen észre, és mikor teljesen mögé értem kezeimmel lassan hátulról eltakartam szemeit. Nem tudtam hogy miért csináltam, de olyan romantikus hatásúnak tűnt, ekkor tényleg felismertem hogy ez romantikus hatású és nem szabad. Lassan levettem kezeim a szeméről, és lágy ám mégis bájos mosollyal néztem szép szemeibe, szótlanul, várva a reagálását.

Wade

Olyan nehéz ez. Megint nem tudok parancsolni az érzéseimnek, de muszáj lesz. Wade a barátom, és az nem lenne a helyes, amiről épp álmodozom. Megálljt kell parancsolnom magamnak, és az elmémnek. De olyan nehéz. Mitől van ez? Ilyen hirtelen.
Három éve ismerjük egymást, de egyszer sem éreztem ekkora vonzódást felé. Biztosan azt teszi, hogy sohasem voltunk kettesben. Most kettesben voltunk, és fellángolt bennem egy vágy. Egy vágy, ami ki akart törni belőlem. De nem engedhetem, hogy kitörhessen belőlem, az elrontana mindent.
Alig várom, hogy belemerülhessek a hideg vízbe, lehűtené testemet, és a megmagyarázhatatlan érzéseim. Néztem a tükörsima vízfelszínt, próbáltam semmire se gondolni.

Hirtelen valami elfedte szememet. Két forró kéz pihent szemhéjaimon. A testem tűzforró volt, mégis kirázott a hideg. Ne! Ne rázkódj meg, az érintéstől! Nem szabad! Egy pillanatig tartott csak, és már vissza is adta látásom.
Áhítatos szemmel néztem vissza a barna szempárba, ami valósággal belefúrta magát az enyémbe. Kábultan néztem csak... Olyan közel volt... Csak pár centiméterre... Mielőtt valami butaságot csinálnék, muszáj valamit kinyögnöm. Egy lassú, mély levegőt vettem.
- Bekennéd a...- félbehagytam a mondatot, mert ráébredtem, hogy suttogtam. Újra belekezdtem normális hangszínen, de előtte egy zavart lépéssel hátrább léptem. Nem akartam a kísértésnek engedni, és ha ilyen közel maradok hozzá, akkor biztosan elkövetek valami őrültséget- Bekennéd nekem a hátamat naptejjel? Állandóan leég, és egyszerűen nem érem el- próbáltam egy átlagos hangot megütni, de nem nagyon jött össze. Míg beszéltem, egy pillanatra sem vettem el a tekintetem, a barna szempárról. Nem tudtam... Elakartam, de képtelen voltam rá. Inkább mélyen fürkésztem a gyönyörű íriszét. Az sem érdekelt mennyire romantikus, hogy simogatva bekeni a hátamat, gyenge vagyok...túl gyenge. De nem érdekel.
Félek, hogy vágyakozó tekintetem megrémiszti őt...De olyan mesés, csak állni a forróságban, és nézni...

/ én nem adom fel egykönnyen   /

[-Barbi]

Barbi

Nagyon bolond voltam, mert a reagálása az volt amire vágytam, de nem az amit akartam. Nem tudom már hogy mit csinálok, oly botor módon cselekszem. Lehet hogy a forróság az oka, vagy a szenvedély amit Barbi iránt érzek?  Erre a kérdésemre nem találom a választ, de tudom hogy nem helyes az amit csinálok. Romantikusan hozzásimulok, és úgy takarom el a szemét. Nem tudom mi a fene ütött belém, de ez így nem folytatódhat, főleg most nem. Ezekben az időkben túl veszélyes lenne együtt lennünk. Nekem és Barbinak. Hiába érzek bármit is, most nem a szív hanem az ész diktál.
De amikor elengedtem a kezem, ő megfordult és én a szemébe néztem, lágyan és romantikusan. Nagyon érzékeny egy pillanat volt az, nagyon közel álltunk egymáshoz és szikrázott a levegő kettőnk között. Nem tudtam hogy most mi lesz hisz az ellenállásom igen törékeny ilyen helyzetben, de egyikünk sem cselekedett hanem csak egymás szemébe néztünk. Nem tudtam eldönteni hogy most mit tegyek, mert ha még egy pillanatig ez folytatódik akkor szenvedélyesen megcsókolom, annyira átéreztem ezt a szenvedélyes pillanatot, de nem ez történt, mert Barbinak nagyobb önkontrollja van és hátrált egy lépést. Én nagyon röstellem hogy mit műveltem, hogy ennyire nyíltan majdnem megcsókoltam. Ez is azt mutatja hogy amit gondolok nem helyes, de Barbi is olyan furcsának tűnik, lehet hogy ő is ezt gondolja rólam.
De az amikor megkért egy dologra azt hittem hogy tényleg ideje lenne beugranom a hideg vízbe, de fejjel. Mert nem fogom kibírni hogy forró testét lágyan, romantikusan, erotikusan simogatva bekenjem. Ez túl sok, biztos hogy ez nem lenne helyes, túl gyenge vagyok hogy ezt megcsináljam. És Barbi csak olajat önt az eddig is lobogó tűzre hogy ilyet kér. Nem tudom majd teljesíteni, ez túl sok hogy ne érezzek semmit se iránta. Egyszerűen rabul ejtette minden gondolatom és érzésem. Tudom hogy ez nem lenne helyes, és meg kell mondanom neki, hiába ilyen szenvedélyes jelenleg kettőnk között a levegő.
-Barbi -szólaltam meg, kicsit rekedt hangon -nekünk ezt nem szabad -közben közelebb léptem hozzá hogy ne kelljen hangosan kimondanom, de ismét az a furcsa érzés az uralma alá hajtott, és elállt a szavaim is egy pillanatra, közben ajkai felé hajoltam, olyan szépnek tűnt most Barbi, és én csak egyre közeledtem felé, majd pedig minden szó nélkül lassan megcsókoltam. Tudtam hogy mit csinálok, azonban ez ellent mond minden észérvnek, és a szívemre hallgattam. Szenvedélyesen csókoltam meg, és már arra vártam hogy ellökjön magától és adjon egy pofont hisz ha nekem nincs eszem neki tudnia kellene hogy ha velem van akkor még csak saját magát is veszélybe sodorhatja sőt, az egész családját is. És ezt nem hagyhatjuk. Fel kellene érnünk ésszel hogy csak gondot okoznánk másoknak is ha ez így folytatódik, de abban a pillanatban elfelejtettem mindent amikor megcsókoltam. Mert ez a boldogság perce...

Wade

A forróság szét akart égetni. Nem a Nap melegétől izzódtam, hanem a vágytól, hogy hozzáérhessek, hogy csak egy pillanatig megölelhetném, vagy akár csak egy csók csattanjon el. Csak egy aprócska.

De nem lenne helyes...
De kit érdekel? Wade-et akarom, most... azonnal...Igen...
Nem! Nem szabad! Lehet nem így gondolja...
De mi van ha mégis...?

Harcot vívtam magamban. Hatalmas vonzás van köztünk, és ezt nem lehet tagadni, nem is akarom. Az egyik felem győzni fog, a másik elbukik. Ahogy a szemembe fúrta tekintetét, eldöntöttem melyik énemet hagyom győzni.
-Barbi nekünk ezt nem szabad- a szavak, ezek a szavak inkább még jobban felerősítették bennem a vágyat. Ezekkel, mintha magát akarta volna meggyőzni. Nem érdekelt mit mondd...akkor is Őt akarom.
Szavait meghazudtolva közelebb lépett. A levegő izzott, szinte szikrázott. Remegve próbáltam levegőhöz jutni, ami nehézkesen sikerült. Pár centiméterre voltam tőle. Már nem bírom már sokáig ellenállni, túl gyenge vagyok.
Ő tört meg először, gyengéden az ajkait az ajkaimhoz érintette és oly, szenvedéllyel csókolt meg, mintha egy mesevilágba csöppentem volna. Nem bírtam türtőztetni magam. Nyakába fűztem kezeim és vadul beletúrtam göndör félhosszú hajába, s úgy csókoltam tovább. Egy pillanat töredékéig eltávolodtam, csak pár milliméterre, hogy romantikusan a fogai közé suttogjam:
- De szabad- suttogásom kéjesen csengett. Nem engedtem, hogy válaszoljon. Szememet behunyva tovább csókoltam. Nem engedtem, hogy véget vessen a tökéletes boldogságomnak, nem hagyom hogy eltávolodhasson. Vadul, szorosan öleltem forró testét a magaméhoz.  Nem akartam, hogy megtörjön eme csodás, lehetetlen perc.
Éreztem, hogy nem a helyzet, nem a forróság miatt, nem az egyedüllét miatt történt ez az egész. Szerettem, csak sosem akartam bevallani. Nem érdekel...Most..most nem gondolok semmire, csak élvezem ahogy hozzáérhetek, ölelhetem, s csókolhatom.

[-Nem Barbi, nem szabad. Ez nem fog menni...]

Barbi

Mit csinálok? A józan ész és az ítélőképesség ennyire elhagyott. És vadul csókolózok az egyik legkedvesebb barátommal és nem tudok leállni, nem gondolkozok máson, és csakis a pillanatnak élek, de nem szabad ezt folytatnunk. Annyira elragadott a hév hogy közben elfelejtettem hogy hol vagyok és hogy mit is csinálok pontosan. Ha meglátna Barbi apja, elkapná a szívinfarktus hogy a medencénél egy félmeztelen férfi szenvedélyesen csókolózik a szintén enyhe ruházattal rendelkező lányával. Hát ez egy halálos átokkal biztos felér az apja részéről, de csak nyugalom, ez csak egy kifogás amit keresek hogy ne tudjak együtt lenni Barbival. Ha azt mondanám neki hogy veszélyben van ha valaki velem látja csak elkezdene nevetni és biztos velem akarna jönni, én pedig nem bírnám ki ha az én hibámból baja esne.
De miután ajkaink összeértek a nyakamba rakta kezeit, és úgy ölelt át, miközben egymásban fonódtunk. Én a csípőjére raktam a kezem és úgy csókoltam a lányt. Barbara milyen tüzes és csodálatos, annyira vonzódom hozzá, de amit most teszek az nem lesz könnyű, azonban nem szabad ezt csinálnom és olyan dolgot kell tennem azért hogy Barbi életéből ki tudjak szállni és hogy megvédjem őt és családját.
Már egy ideje csókolózhattunk, de a másodpercek úgy peregtek hogy észre sem lehetett az időt venni. Én erőt vettem magamon, és megléptem azt amit szükségesnek véltem. Finoman kiakasztottam a nyakamból a kezeit, és hátráltam néhány lépést közben gondosan figyeltem nehogy a szemébe nézzek, mert azt nem bírnám ki. Inkább a földre pillantottam, majd pedig hátat fordítottam és behunytam a szemem, úgy beszéltem Barbihoz.
-Nem Barbi, nem szabad. Ez nem fog menni... -elég sok van ellene, de kevés van mellette, és remélem nem lesz nagyon csalódott, nem tehetek mást, nem lehetünk együtt. -Azt hiszem az lesz a legjobb hogy most elmegyek. -igen, ez lesz a legjobb, az egész hétvégére rányomná az a bélyegét, ami most történt, mind a ketten vad szenvedélyt éreztünk a másik iránt. ÉS biztos hogy ezen a hétvégén megszegnénk még néhányszor a barátságunkat. És ha elmegyek akkor talán minden baj megoldódik és Barbi sem lesz ilyen helyzetben mint most. Én támadtam le a csókommal, így ő csak egy ártatlan áldozat akinek az érzéseivel visszaélek, és ez így nem folytatódhat.

Wade

Nem akarom, hogy vége legyen, nem akarom hogy kibontakozzon ölelésemből. Nem! Őt akarom ez biztos! Lassan kibújt az ölelésből, és ajkát is elemelte. Vége volt a boldogságnak, a mámornak.
Nem! Nem akarom, hogy vége legyen, mielőtt újra ráakaszkodhattam volna, pár lépést hátrált, s hátat fordított nekem.
Elképzelni se tudom honnan törtek elő könnyeim, de záporoztak. Vettem egy mély levegőt, de remegtem. Próbáltam összeszedni magam, de nem tudtam. Elé álltam és keserves arccal próbáltam meggyőzni.
- Nem! Nem mész el!- meggyötörten, fájdalmas arckifejezéssel néztem a barna szempárba- Nem bírnám ki...- suttogtam már. Újabb mély levegőt vettem, s behunytam a szemem, hogy megnyugodjak. Arcom mindenhol könnyes volt.
Leültem a legközelebbi nyugágyra, könyökömet a térdemre helyeztem, s arcomat a tenyerembe temettem.
Még egy mély levegő.
Újra megmutattam keserves arcomat, s próbáltam elérni, hogy ne hagyjon itt.
- Ha...ha az a baj, hogy...- kerestem a szavakat- ..szóval, ha a családom van a dologban...Úgy se maradnék itthon...-elárulok mindent- A nyaramat...sőt a jövő évemet is halálfalók üldözésével fogom tölteni...vagy téged ez zavar?- nem tudtam elképzelni mi lehet más baj. Azt nem mondhatja, hogy nem volt jó, mert az az izzás, vonzalom, a szikrázás, ami köztünk volt az nem volt megjátszott.- Miért nem lehet...?- suttogásomban érezhető volt a fájdalom, gyötrelem erős keveredése.
Gyerekként borultam ki, de nem érdekel. Őt akarom! Nem teheti meg, hogy most itt hagyjon ezek után. Nem teheti meg!
Könyörögve fúrtam a szemébe a tekintetem, hogy meggyőzzem-...kérlek...

[-Meg kell ígérned Barbi hogy visszamész Roxfortba. Ígérd meg! Nem tudnám elviselni ha valami bajod esne...]

Barbi

Az történt amire nem lehetett felkészülni és amire senki sem vágyott, az érzéseink diktálták az eseményeket és ezt meg kellene akadályozni, de lehetetlen. Hiába áltatom magam, azzal csak fájdalmat okozok mindenkinek, mert tudom hogy nem szabad ennek megtörténnie.
Hiába fordulok el Barbitól, és mondom azt amit, az érzéseim még mindig vadul lángolnak iránta. De az lenne a legjobb ha elmegyek, de nem vagyok képes itt hagyni, főleg miután leült egy napágyra és a tenyerébe temetve a kezét, s úgy sírt. Egyszerűen az az érzés ami akkor magával ragadt nem kifejezhető szavakkal. A megbánás és a szeretet közötti út világosodott meg előttem, azonban még mindig tudtam hogy a kettőnk kapcsolata nem helyes és elfogadhatatlan. Aztán az amit mondott a halálfalókról nevetséges, és nem hagyhatom. Ő nem kockáztathatja az életét és a jövőjét, neki van lehetősége, hát ragadja meg, ne vágyjon olyan sorsra mint az enyém. Ha ő is ott lenne velem akkor nem tudnák még magamra sem koncentrálni mert őt félteném, és ha esne valami baja...
Nem, az nem történhet meg.
Megfordultam és ránéztem, aztán odasétáltam hozzá és szemben vele leereszkedtem féltérdre, pontosan úgy hogy a kezét megfogtam és elvettem a szeme elől.
-Meg kell ígérned Barbi hogy visszamész Roxfortba. Ígérd meg! Nem tudnám elviselni ha valami bajod esne... -nagyon szeretem Barbit, épp ezért az érdekében kell elmennem, hisz áldozat nélkül nincs győzelem. Nagyon-nagyon reméltem hogy ígéretet tesz... -Nekünk más sors jutott, más a végzetünk, de talán majd egyszer újra átérezhetjük közösen ezt a pillanatot, egyszer ha az egésznek vége, de most el kell engedned. Áldozatokat kell hoznunk az életben... -szavaim közben könnycseppek hullottak az arcomról, de elszántan és szeretettel teli tekintettel fürkésztem Barbara szemeit. Tudtam hogy nem akarta hogy befejezzük mielőtt elkezdtük, de így döntöttünk helyesen.
Nem is folytattam tovább, hisz bizonyára megértette azt amit mondani akartam, ha elég érdekesen fejeztem is ki magam. Még egy pillanatig a szemébe néztem, aztán átöleltem és szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam itt hagyni, vele szerettem volna lenni a nap minden percében, ám nem lehet. Jó hosszú pillanatig öleltem át, majd pedig lassan közeledve ajkai felé megcsókoltam, ez nem egy olyan fellángolt csók volt mint az előbb hanem egy még mindig szenvedélyes szerelmes csók. Kiélveztem az utolsó pillanatot,  majd pedig hátráltam és végül a kezét elengedve bementem a konyhába. Tudtam hogy valószínűleg soha sem fogom látni őt, de most helyesen cselekedtem, és bíztam hogy megígéri azt hogy a Roxfortban marad. A sötét Nagyúr uralma nem fog örökké tartani, egyszer úgyis megdöntik és akkor együtt lehetünk, de neki most az iskolában kell lennie és folytatni a tanulmányait, valamint az a hely a legbiztonságosabb egész Britanniában.
Nem néztem hátra, nem volt erőm visszanézni, úgy mentem be a házba hogy átöltözzek és végleg eltűnjek Barbara L. Kenneth életéből.

//Köszönöm a játékot, jó volt veled játszani //

Wade

Nem lehet vége...Nem és nem! Nem akarom...
Ezt a gondolatot ismételgettem magamban...Itt hagy. Itt hagy szenvedni, első ember akit teljes szívemből szeretek, s Ő viszont szeret, de elmegy. Elmegy itt hagyva összetörve. Nem bírom ki.
Ez a nap mindent megváltoztatott.
Barátként fogadtam Wade-et, s fellángolt a szerelem, aminek már régen fel kellett volna gyulladnia. De nem gyulladt fel...Arra gondolok, ha előbb történik meg mindez, hány gyönyörű hónapunk lett volna még....Hány csodás pillanatot, percet élhettünk volna át közösen. De most történt meg. Itt vagyunk, viszont szeretjük egymást, de itt hagy. Itt mer hagyni a lovagiasság érdekében mi?!
Hogy csinálhat ilyet?! Miért ilyen kegyetlen???
- Nem ígérem meg- hangzott remegő, de határozott válaszom- Nem ígérem, mert képes vagy itt hagyni. Azok a mocskos halálfalók miatt nem lehetünk együtt?! Igen?! Hát akkor ezentúl még megszállottabban fogom üldözni őket, mint eddig terveztem!
Szenvedjenek akár csak én! Sőt jobban mint akiket megkínzanak!
Az arcába ordítottam a keserves szavakat, előttem letérdelt, de belém fojtva a szót, megcsókolt. A csók, a búcsú, utolsó csók köztünk. Itt hagy, egyedül hagy szenvedni. Elindult a ház felé, de én felálltam utána ordítottam.
- Menj csak! Menekülj! Milyen lovagias vagy!- a könnyeim elárasztották az arcomat. Remegett minden porcikám, csak a lábam összecsuklott, s a földre rogytam akár egy rongybaba....Itt hagyott...Örökre...

/Köszönöm a játékot, bár most szenvedni fog a Barbi egy darabig /

Zsémsz

[örülj a fejednek ]

Füllesztő meleg, s enyhe esti szél. Alkonyodik, Nap narancssárga fénye beragyogja a kúriánkat. S, gondoltam veszek egy fürdőt a medencénkbe. Anyuék épp nyaralnak... Nem akartam velük menni. Nehéz volt kimagyarázni, miért, de megoldottam. A Wade-es-ügy után nem tudnék szórakozni...Két hete ment el... Két hete hagyott itt szenvedni...
Egy könnycsepp gurult végig az arcomon.
Nem, nem akarok erre gondolni...Elment, és vége. A múlt. Koncentráljunk a jelenre.
Egyedül vagyok, és kiélvezem minden percét. A gondolataimmal kettesben lehetek.
Fárasztó napom volt, s jól esne egy kiadós fürdés.

- Au- valami megcsípett- A fenébe, remek...Egy méhe...- remek...mindegy a kellemesen hűvös vízben, majd jobb lesz. Égetett a csuklómon lévő piros dudor. Többet nem foglalkoztam a csípéssel.
Egy szál kék pamuttörölközőben virítottam. A kertbe nem látnak be az emberek, a családom nincs itthon, vendéget nem várok.
Egyre jobban sötétedett. A medence szélén kis lámpák fényei egyre jobban erősödtek, ahogy sötétedett. Lágyan lecsúsztattam magamról a törölközőt, s összehajtogatva az egyik napozóágyra fektettem.
Anyaszült meztelenül szép lassan bemásztam a kristálytiszta vizű medencébe.
A forró testem egyszeriben lehűlt. A víz kellemesen simogatta a bőröm minden szegletét. Felfeküdtem a vízfelszínre, s hagytam hogy átadjam magam a lebegés csodálatos érzésének.

[Valamikor nyáron...az évakosztümösnek]

Hát ez a mai nap sem volt egyszerű. Egy csomót gyakoroltam az animágiát, Calebbel. Gyakoroltam, vagyis próbálkoztunk, több, kevesebb sikerrel. Nem olyan könnyű, mint hittük, s ezt sajnos be kellett látnunk. Nehezebb, mint ahogyan azt a rengeteg animágiai szakkönyvből olvastuk. Ez volt az első nap, amit gyakorlati tanulással töltöttünk, de most már azt kívánom bárcsak ma is a könyvtárban kuksoltunk volna. Ezek a mai próbálkozások több mint szánalmasak voltak. Persze jókat röhögtünk egymáson, mint például, mikor Caleb arca egyszerre csak kiszőrösödött nekem pedig hegyes fogaim nőttek. Igen, az animágia elsajátításának legelején járunk s egy kezdő, nagyon kezdő animágusnak bizony számolnia kell az ilyesfajta problémákkal.
Rohadt meleg van. Főleg itt, az úttest közepén. Körülöttem minden kihalt, sivár. Meztelen felsőtestemen csak úgy sorban gördülnek le az izzadságcseppek. Percről percre egyre nyomottabb hangulatom van ettől a folytonos hőségtől. Istennek hála, már alkonyodik, vagyis nemsokára átveszi a hold, a nap helyét, ám addig még van körülbelül fél óra. Fogalmam sincs igazából mennyi, sosem voltam valami jó asztronómiából, s ezen nem most akarok változtatni.
Lábaimmal nagyokat dobbantva lépkedek az út közepén, s egy rövid bejáróhoz érve elkanyarodok a Kenneth – kúria irányába. Hát igen, Barbi mindig is tudta mi a jó. Egy kúria. Ez még a varázslók között is nagy kincs, nemhogy a mugliknál.
Fáradtan trappolok végig az aszfaltozott bejárati úton, majd a gyönyörűen mázolt ajtó előtt megállva, kezem a kopogtatóra helyezem, s három koppantással lerendezem a dolgot. Csend. Újabb három koppantás. Megint csend.
Nem adom fel. Tudom, hogy Barbi itthon van, még ha bezárkózott is. Megtalálom és kész. Hogy hogy jutok be? Nem vagyok az az elveszett típus, feltalálom magam.
Elindulok a ház baloldala felé, s megkerülöm a hatalmas épületet, a hátsó kert felé sétálva. Hátulról támadok, igen.
Kerítés. Mondjuk számítottam rá, ám ez egy fokkal rosszabb, ugyanis a kerítés mellett, belülről fák, s bokrok állnak, ránézésre elég ápoltnak tűnnek. Egye fene, bemászok. Egy-két horzsoláson kívül semmi bajom nem lesz, vagyis inkább csak reménykedek eme szívderítő gondolatba. Remélem, hogy nem tartanak a kertükben egy pittbult, vagy bármilyen más házőrzőt.
Teszek hátra pár lépést, majd nekiszaladok, s kezem a fából tákolt kerítés tetejére téve, nemes kincseimet, ott lent, nem féltve átugrom a kerítést, s hátamon egy nagy puffanás kíséretében landolok. Remek. A golyóim nem ragadtak fenn, helyette inkább a szívem ugrott a torkomba. Igaz, ez kétszer jobb. Feltápászkodok, s leporolom magam, már amennyire ez lehetséges, még hasizmaimon ígyis van egy-két árulkodó folt a zuhanásról.
Kissé szégyellem magam, hogy ilyen piszkosan állítok be, de mentségemre legyen, hogy az ajtót nem nyitották ki, betörni meg azért mégsem illik. Mármint az ajtón nem.
Az előttem álló, hatalmas tuja ágát félretolom, s bekukucskálom a kertbe. Csupán egy medencét látok, fákat, bokrokat, és székeket. Semmi mást. Nincs kutya. Ez megnyugtat.
Beljebb merészkedek, s odalépkedek a medence széléhez, útközben megcsodálva a hangulatos kis lámpákat. Mindig is szerettem az ilyen apróságokat.
Fejem a medence felé fordítom, s csodálatos, egyben pedig rémisztő látvány tárul szemem elé. Egy pucér szűz, ki úgy érezte megmártózik a kellemesen langyos vízben. Mily hívogatóan úszkál ott a vízben, akárcsak egy szirén, mely becsalogatja a naiv tengerrészeket a halálba.
No, de most nem a tengeren utazunk, gyerünk, James ébredj fel!
- Szia Barbi. – köszönök, s közben próbálom levenni tekintetem az ádámkosztümben úszkáló hölgyeményről. Nagyon zavarban vagyok. Nem tudom, mit mondjak neki. Igen, meg kéne magyaráznom, hogy miért vagyok itt, de meg sem tudok szólalni. Általában ilyenkor születnek a legszerencsétlenebb mondataim. Tessék lássék: - Öhm…szép a bejárati ajtótok… -  hadarom, s vörös arcom ismét a lány felé fordítom. Újra megbánom. Ellen kell állnom. Nem mehetek be mellé. Oh, inkább jöttek volna a kutyák!

Zsémsz

[te kis pimasz ]

Élvezem, ahogy a hűvös víz simogatja minden porcikámat. Nem gondolok semmire, az túl nehéz lenne, most olyan könnyű minden...
Nem gondolok a bujdosásra, a jövő évre, a családomra, se Wade-re... Most csak a magamé vagyok, és jelenleg megengedem magamnak, hogy még a gondolataimat is száműzöm.

[...]

RECCS- faág reccsenés, és egy tompa puffanás.

Felnyitottam a szemem. Tovább lebegtem, csak a szemem sarkából néztem körbe. Van itt valaki? Áh, hogy lenne?! A saját házatokban mi? Biztosan kint játszanak a gyerekek.
Gyorsan elhessegettem a gondolatot, hogy valaki betört volna. Muglik nem járnak erre, a környéken meg nem élnek tudomásom szerint olyan mágusok, akik képesek lennének kirabolni. Természetesen azért a házba nem lehet hoppanálni. Azért fő a biztonság.
Így nyugodtan folytattam relaxációmat. Nem volt semmi gond, amíg hangot nem hallottam a "partról".

- Szia Barbi.- a nevemet szólítottak. Akárki is megijedtem ,hogy megláttak. James volt itt. James?! Hogyan?! Mi?! A bejárati ajtónk???
- Te jó ég! Mit keresel Te itt???- hirtelen akartam felkelni, de mivel vízen feküdtem szerencsésen lesüllyedtem a víz alá. Nem is próbáltam felevezni, inkább a medence aljára úsztam- nem mintha segítene, hisz kristálytiszta a víz-, s elkezdtem evickélni a medence széléhez.
Amennyire tudtam a falhoz lapultam, csökkentve annak az esélyét, hogy barátom továbbra is lesegessen.
Még mindig idegesen, de halkan megszólaltam.
- Ide adnád a törölközőmet...?- lassan kifújtam a levegőt. Majd ránéztem barátom bamba, megzavarodott arcára.

[Valamikor nyáron...az évakosztümösnek]

Borzasztóan kínos. Nem is tudom, mit mondjak, mit tegyek. Nem gondoltam volna, hogy így találok Barbira, mégis ki gondolta volna?
Kezeim szemem elé téve, akár egy óvodás kisgyerek, mikor a bújócskánál számol, elfordulok a medencétől. Most azt hiszem, jobb lenne távozni, vagy nem is, egy ilyen dolog miatt, nem érdemes. Végül is csak annyi, hogy pucéran fürdik, itt mellettem. Amíg ellen tudok állni annak, hogy ne érjek hozzá, nem történik semmi baj. Igen, meg tudom csinálni.
- Hát az úgy volt… csak… - habogok az ittlétemet megkérdőjelező kérdésére.
Még mindig nem fordulok vissza, de kezeimet már bátrabban, derekam mellé eresztem. Hátra kukucskálok, s látom, hogy a lány, már a medence oldalfalának nyomulva takarja meztelen testét. Még mindig zavarban vagyok, kissé szégyellem is magam, hogy csak így rátörtem a csajra, aki nyilvánvalóan nem számított érkezésemre, éppen ezért döntött a nudista medencézés mellett.
- Hát, persze. Invito! – mormogom, majd egy pálcaintés után elkapom a felém repülő törülközőt, s leguggolván odaadom Barbinak. Ismét elfordulok, s megvárom, míg kievickél, majd magára kanyarintja a puha anyagot, mely immár teljes mértékben eltakarja azokat a kényes részeket, melyeket nem szabadott volna látnom. Nagyon nem. Felé fordulok, most már nem tartva a kísértés látványos formájától.
- Hát, én csak gondoltam meglátogatlak. Rég láttalak. – felelem előző kérdésére, miután sikerült kissé összeszednem magam. Olyannyira, hogy a mondat végére már egy ragyogó mosollyal tudok neki szolgálni. – Mondd csak, egyedül vagy, vagy az a golymók izéd is veled fürdött? - A biztonság kedvéért a medence fölé hajolok, s mosolyogva állapítom meg, hogy semmiféle lebegő szőrcsomó nincs a vízen. Hál’ istennek, ha rosszindulatú lennék, akkor hihetném, hogy esetleg máshonnan származik a szőrcsomó, s ez nem igazán illett volna a képbe.