+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  McDonald's
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: McDonald's  (Megtekintve 4110 alkalommal)

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2010. 07. 11. - 17:08:31 »
+4

Mitch


- Pontosan... - a füle nem rossz, tökéletesen hallja, hogy Grosiean a nevével barátkozik. Eddig még nem okozott senki számára gondot, hogy kimondja a nevét, sőt ha az ember belegondol, akkor rájön, hogy bizony van Britannia partjainál egy ilyen nevű település is. De nem, őt nem ezzel lehet összefüggésbe hozni, hanem azzal a bizonyos Phineas Scarboroughval, aki a legtöbb bekapott gól nélküli meccsel büszkélkedhet a bajnokságban. Igen, bizony. Talán egyedül ő tudja, hogy minek köszönheti ezt a nem mindennapi eredményt, hiszen ő maga is örökül kapta ezt a fajta fegyvert. Mások persze egyszerűen szemeknek hívnák, mindaddig, míg engedve a kényszernek néhány másodpercig elidőznek rajtuk. Ő maga csak lelkes szurkoló a meccseken, esze ágában sincs belépni a kviddicscsapatba, még akkor sem, ha emiatt esetleg nehézségekbe ütközik a kiállás. A-a szó sem lehet róla. Tekintete egy pillanatra megmered, amikor a srác lelkesen felkiált, az egyik legsokatmondóbb szóval. Márakinek. A hugrásnak sokat mond, a körülöttük ülőknek azonban semmit. Ő is körbenéz, az értetlenül pislogó szemekbe néz, de csak megrázza fejét és visszafordul Mitchez mosolyogva, aki folytatja mondandóját, s ez mosolyának kiváltó oka.
- Velem? – nevet fel hitetlenül – Azt nem hinném. A ti csapatotokban sok az izomagyú, nem hiszem, hogy komolyan vennének egy magamfajta… lányt… - nem akarja ecsetelni nemének gyengeségeit, melyek leginkább alkati hátrányaik miatt jelentkeznek. A Mardekárban, leginkább az utóbbi időszakban inkább az erő mintsem a tehetség az, ami a csapatba kerülés feltétele. - …de – folytatja könnyed stílusban egy nagyobb sóhajt követően - …én egyébként sem játszom. Értek a kviddicshez, a szüleim sokat foglalkoztak/nak is velem, van is hozzá érzékem, mégis valahogy jobban érzem magam a lelátón, és nem úgy, hogy oda döngölt be épp az ellenfél… - emeli mosolygós zöldjeit cinkosan pillogva a mardisra. Mosolya is illik hozzá, mintha Grosiean-nak értenie kellene, mire is gondol. Tudja jól, hogy a lehetőségei meglennének, de ő nem a szülei által kitaposott ösvényt akarja bejárni, elvárásoktól hemzsegő pályára lépni. Egyébként is utálja, ha valakit hasonlítgatnak.
- Hát… az illata mindenképpen jó… - néz ő is a becsomagolt burgerekre, a sótól gyöngyöző sült krumplira, és az izzadó üdítős pohárra. Már csak egyetlen, mély szippantástól is összefut a nyál a szájában, nagyon kíváncsi milyen lehet az ízük. Ajkát megnyalja, nyel egy nagyobbat, s igyekszik továbbra is Mitchre figyelni. A srác hangja ismét magára vonja tekintetét, amikor közhírré teszi, hogy szülinapja van. Egyelőre a lányt is boldogítja, hogy immáron nagykorú lett. Legalábbis, ami a varázslók társadalmát illeti.
- Tizennyolc? – szökik fel szemöldöke homloka közepére, s zavartan fürkészi asztaltársát. – Jahj dehogy. Tizenhat lettem. Már majdnem nagykorú – hajol kicsit közelebb, mintha valami szuper titkos dolgot mondana el. A titok végül is helytálló, egy egész világ titkáról van szó, de semmi mások számára árulkodó dolgot nem kotyog ki. – De azért… köszönöm – mosolyog hálásan. Tényleg jól esik neki, hogy felköszönti, még akkor is, ha csak udvariasságból, mert épp az imént említette meg, Már az első pillanatban ellenkezne az ajándék ellen, de a mardis megelőzi, azonnal elutasítva a nemleges választ. Néhány másodpercig csak tanácstalanul hápog, míg agyában kibúvókat keresgél a dolog alól, de be kell látnia, hogy semmilyen formában nem mondhat nemet.
- Hát öhm… ha ennyire ragaszkodsz hozzá… - mosolyog zavartan, ilyennel sem volt még dolga. Nem sokan ragaszkodtak még ennyire ahhoz, hogy ajándékot vegyenek neki. De ez is jóleső érzéssel tölti el. Valami apróságot megengedhet, legfeljebb viszonzásul meghívja egy frappucinora. Orcáján vörös pír jelenik meg, s továbbra is zavartan kezd el pakolászni a tálcáján. A burgert odébb teszi, hogy aztán néhány másodperc múlva ugyanoda visszategye.
- Egész vicces… mondjuk ezt elég érdekes is lenne késsel mócsingolni… - mutat itt a három zsömlerészből álló Big Macre. Figyeli, ahogyan Mitch ügyködik, s az ő kezei is járni kezdenek a csomagoláson, majd amikor előbukkan a finomság, megkordul a gyomra is. – Jó étvágyat! – viszonozza a jókívánságot, ám ő még kicsit elbénázik a burger kézbevételén. Nem könnyű egyben tartani a szinteket és nem kiejteni a finom falatokat. Szeme sarkából figyeli, hogy a másikból milyen reakciókat vált ki az étel, majd ő maga is beleharap.
- Hú… - szólal meg néhány rágást követően - …ez iszonyat finom… - csillan fel tekintete – Egyébként, te mi járatban erre? – érdeklődik egy újabb falat előtt.
Naplózva


Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2011. 02. 26. - 15:56:41 »
+2

- Ugyan már. Biztos vagyok benne, hogy elboldogulnál nálunk. Ezt viszont sajnos nem fogjuk megtudni, mert a Süveg már egy másik házba osztott be – Vágtam csalódott fejet, majd sóhajtottam egyet. Ha örökölte a géneket, akkor tényleg hasznos tagja lehetne a csapatnak, de ezzel már elkéstünk körülbelül hat vagy hét évvel. A számok sose mentek, de a magántanáraim azt mondták, hogy ez nem baj, az a szerencse, hogy gazdag vagyok.
- Tényleg te eredetileg melyik házba akartál kerülni? – Tettem fel ezt a már nagyon nem aktuális kérdést, de egy kis nosztalgiázás sosem árt. Mellesleg ezt még Én se tudnám megválaszolni, ha jól emlékszem Nekem teljesen mindegy volt.
- Biztos azért nem akarsz játszani a saját csapatotokban, mert túl jó vagy és nem akarod lealázni a többieket – Vigyorogtam rá – Vagy csak nem szeretnéd, hogy apukádhoz hasonlítsanak? Én aztán tudom, hogy milyen, ha valamelyik rokonodhoz mérnek – Váltottam komolyabb hangnemre - Nekem négy idősebb testvérem van, és mindegyik a Roxfortba jár, illetve kettő már csak járt. A tanároknak így nem csoda, hogy mindig valamelyik nővérem vagy bátyám jut eszükbe rólam, ezért is szeretem, ha új tanár jön a suliba, mert neki nincs még összehasonlítási alapja, és nem az alapján ítélnek meg amilyenek a testvéreim voltak, hanem Önmagam miatt – Kezdtem el egy kicsit lelkizni, így étkezés előtt. Nem mintha tényleg olyan súlyos lenne a helyzet, hiszen a tanárok általában pozitívan csalódnak bennem meg úgy a családnévben is. Én vagyok a legjobb közülük, szóval ez nem is csoda. Ha nem is mindig a tanulmányi eredményeim miatt, de Én tudom a legeredetibb kifogásokat kitalálni a családban az biztos.
- Akkor gondolom nem a pályán akarod majd folytatni, ha kikerülsz a Roxfortból. Van valami terved vagy álmod vagy ilyesmi? – Érdeklődtem ismét mosolyogva. Remélem, nem a mágiaügyi miniszterséget célozza meg, mert azt már lestoppoltam évekkel ezelőtt. Nem nagyon érdekel a továbbtanulás meg semmi ilyesmi meg kinek kell a munka, mikor ott az örökségem, de ha esetleg megunnám az utazgatást és a bulizást, akkor talán nem árt valami elfoglaltság unaloműzésnek. Mellesleg ez tűnik a legjobb állásnak, amit el tudok képzelni. Mindent csak Én irányítanék.
Közben elkezdem enni azt a bizonyos sajtburger nevű mugli ételt, aminek a láttán a nagyi biztos szívrohamot kapna utána pedig kitagadna a családból vagy legalább elküldene melegebb éghajlatra. Nem értem miért nem bírják a mugli dolgokat. Ez az étel például egészen jó, sőt nagyon finom. Persze nem azt mondom, hogy meg fogom kérni a főszakácsot, hogy juttassa el a receptet a kúriába, de egynek jó. Ahhoz képest, hogy az egyszerű angol nagyvárosi halandók is ezt eszik nagyon jó.
- Ez egész jó! – Szólalok meg elégedetten, miután lenyeltem a falatot, ami a számban volt – Valamit viszont nem értek – Hajolok hozzá közelebb, majd körülnézek, hogy nehogy bárki is hallótávolságba legyen. Nem akartam ugyanazt a kis hibát elkövetni, mint az előbb a kviddiccsel már szerintem így is elég külföldinek néznek minket – Szerintem ebben a dologban varázslat lehet. Hogy képes a főszakács ilyen gyorsan elkészíteni ennyi ételt ilyen sok embernek? Lehet, hogy házimanói vannak? Meg azok a képek ott a hirdetőtáblán. Minden olyan nagy rajtuk, amit meg mi kapunk az sokkal kisebb, mint amik oda vannak kitéve – Bökök fejemmel a tábla felé, ahol ott díszelegnek az óriásinak tűnő hamburgerek illetve az árak.
Kicsit meg gondolkozok ezen az összeesküvés elméleten. Lehet, hogy egy varázsló illegálisan üzemelteti ezt a helyet, és mugliknak ad el ételeket. Már ez a McDonald név se stimmel. Biztos egy tengerentúli aranyvérű család neve. A sok agyalás közben egyre éhesebb lettem, szóval még haraptam egyet ebből az ismeretlen forrásból származó ételből, majd kortyoltam párat a hideg üdítőből.
- Egyébként csak unatkoztam, és gondoltam, itt lenne az ideje kipróbálni valami új dolgot. Így keveredtem ide – Válaszoltam az előbb feltett kérdésére két falat között. Igyekeztem akkor beszélni, mikor semmi nem volt a számban. Hiszen mégis csak Grosiean vagyok nem egy kőkori bunkó.
A sajtburgert gyorsan elpusztítottam, ami nem volt meglepő a méreteit figyelembe véve.  Így egy kis üdítő után rávetettem magam a Big Mac-re, aminek a nagysága szintén csalódást okozott. Úgy tűnik ezeknél a mugliknál minden papírdobozban akkora étel van amekkora a doboz. Nem ártana nekik megtanítani a térfogatnövelő bűbájt.
Ennek az ételnek is jó íze van, bár még az előző utóízét a számban érzem, azért így is élvezhető.
- Biztos nagyon alapos munka lehet ezek mögött – Vonom le a következtetést, majd veszek egy kicsit a sült krumpliból is.  Még mindig zavart az evőeszköz hiánya, főleg azért, mert nem tudtam Magamat megnézni se a kanálban sem a villában, bár fölösleges is, mert biztos, hogy még mindig olyan tökéletes vagyok, mint mikor utoljára láttam Magam.
- Mit szólnál, ha benéznénk a konyhába? – Csillan fel hirtelen a szemem – Csak megnéznénk hogyan csinálják, aztán mennénk is – Fejtem ki kicsit bővebben, hogy még véletlenül se feltételezze, hogy valami rosszban sántikálnék. Én? Ugyan már!
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2011. 03. 13. - 15:30:12 »
+2

Mitch


Minden tagadás és hitetlenség ellenére iszonyatosan jól esnek neki a dicsérő szavak, pedig nem valószínű, hogy a mardis valaha is látta volna kviddicsezni. Repkedni talán, gyakorolgatni is, olykor valóban ezzel próbálta levezetni a feszültségét. Mégis valószerűtlennek tartja, hogy ennek az ifjú Grosiean tanúja lett volna.
- Hát... köszönöm - vigyorog, mint a tejbetök - ha még látnál játszani is... - jegyzi meg, csak úgy jelzésképpen, ő sem egészen butus, bár a bókoktól így is elpirul egy kicsit. Igen, őt még egy alsóbb éves is zavarba tudja hozni ilyen, egyébként talán nem is őszinte bókokkal. Jól esik neki. Ezt kár lenne tagadnia.
Ami tény, az tény már jócskán elkéstek annak fejtegetésével, hogy milyen tudott volna alakítani a Mardekár ház csapatában, ha egyáltalán ott másképpen áll a dolgokhoz és úgy dönt, be akar lépni. De az elmúlt évek tapasztalatai alapján, egyáltalán nem lett volna könnyű dolga, hiszen ott korábban csak fiúk voltak. Most meg kissé megmagyarázhatatlan, miért építenek újabban már lányokra ott is. De jó dolog. A többieknek könnyebb lesz majd leverni őket.
A kérdés kissé váratlanul éri, már nagyon rég nem gondolt arra, melyik házba is szeretett volna kerülni, amikor még megcímkézetlen elsősként, idegesen tördelve ujjait masírozott végig a nagyterem asztalai között, hogy aztán a szigorú tekintetű McGalagony professzorral szemben felsorakozva várja, mit is kell csinálniuk a beosztási ceremónia alkalmával. Akkor sem igazán tudta, hova is szeretne kerülni, most sem tudja, mit is gondolt akkor.
- Nem tudom, sok mindenre gondoltam akkor, de leginkább arra, hogy ne küldjenek haza – mosolyodik el. Saját véleménye szerint sok mindenki érez ilyenkor hasonlóképpen, még akkor is, ha otthon húszezerszer elmondták, hogy senkit nem küldtek még haza, és ha kvibli lenne, az már régen kiderült volna. Mi van, ha épp ő a kivétel?! Aztán minden jóra fordult, amióta pedig Diggory megnyerte a Trimágus Tusát, el is meri hinni, hogy nem kell belenyugodni a beskatulyázásnak, ő is lehet bátor, ő is kiállhat magáért, lehet okos és szivathat másokat. Meg is teszi, és hogy élvezi.
- Gondolom neked viszont egyértelmű volt a Mardekár, hm? – mosolyog sokat sejtetetően. Már csak a bátyja miatt is ezt feltételezni, a nővéreiről azonban nem is hallott még. Nem is fontos, most csak az a lényeg, hogy nem épp a legmegfelelőbb helyen beszélnek a kviddicsről, s még a házak neveit is csak hangjukat lehalkítva ejthetik ki. Bár talán egyáltalán nem is kellett volna.
- Igen.. és nem – reagál a feltevésre, miután végighallgatta lelkizős részt is. Annyira nem hatja meg a dolog, sajnos az átérzős részekhez elég sután áll, ha vigasztalni kell is, általában ügyetlen. – Nem akarok a szülők nyomdokaiba lépni, de a másik, ami miatt nem akaródzik belépni, az pont a Mardekár és a felfogás, amivel játszanak. Tudod, utálnám a szombat és vasárnapjaim a gyengélkedőn tölteni – vigyorodik el, tudván, elég egyértelmű mire céloz, arckifejezése pedig talán azt is elárulja, hogy utál megsérülni. Volt már benne része eleget, anyjáék sosem kímélték ebből a szempontból, az edzések már csak ilyenek.
- Ezt még nem sikerült megálmodnom. A pályaválasztási tanácsadás is kész rémálom volt. Állandóan kérdezgettek, hogy de mi érdekel, de csak tudom, mihez szeretnék kezdeni, én meg csak ültem kukán, és csak mondogattam, nem vagyok biztos. Ezért szinte minden RBFet össze kellett hoznom. Na, még azokat sem tudom, hogyan sikerültek. Necces… - igyekszik nem felzaklatni magát a témán, nem akar még ennyire előre gondolkodni, felveszi majd azokat a tárgyakat, amikből sikerült RBF-et tennie, aztán majd a RAVASZok után keres magának valamit. Sóhajtva fordul ő is az étele felé, nem könnyű eldönteni, mihez is kezdjen neki elsőnek. A burgerre esik végül az ő választása is, jó étvágyat kíván, aztán még megvárva az első falatokról alkotott véleményét Mitchnek, ő maga is beleharap sajátjába. Kissé ügyetlenül teszi mindezt, elég nehéz összefogni a három emeletet, ügyelni arra, hogy ne essen ki belőle a töltelék, és még az arca se legyen nagyon maszatos, ahogyan a harapástól elkezd kifolyni a szósz. Kissé idegesítő tud ez lenni, de van szalvéta, amit nem tud még diszkréten lenyalni, azt azonnal le is törli onnan.
Kuncog saját bénázásán, s mivel tele szájjal nem szeret beszélni, bár ez itt Angliában egyáltalán nem szokás, ő nem beszél, csak egyetértően bólogat és hümmög hozzá. Tényleg mennyei. Egy ideig még rágcsál, addig csak csöndesen bólogat, néhány szusszanással kommunikál, érti és felfogta, ennyi. Ő épp nagyban küszködik a Big Mac-jével, amíg Mitch mindenféle nehézség nélkül gyűri le a sajtosát. És, amikor kicsomagolja saját háromemeletesét, látszik rajta a csalódottság. Ezt látván kedve lenne felnevetni, végül csak kuncog egy keveset.
- Azért… egész laktató ez is – motyogja, bár tudja, hogy kettejük fogyasztása nagyon nincs egy szinten, de ettől még mókás hallgatni, ahogyan sopánkodik a srác a kaja porció miatt. Aki Roxfortban nevelkedik, annak nem szokásos az ilyen kicentizett adag, ez is tény. Épp egy újabb falattal hadakozik, egy kevés saláta és szósz már kihullott a szendvicsből, de még mindig több maradt benne, amikor Mitch felveti, mi lenne, ha benéznének a konyhára, csak egy kicsit. Újra elneveti magát, diszkréten elles a konyha pénztárak irányába, látja a fiatalok hát mögött a sürgést.
- Szerinted mennyire néznénk ki furán, hogy mindenre úgy csodálkozunk rá, mintha sohasem láttunk volna olyan eszközöket, amiket ők használnak – azonban míg ajkai tagadóak, tekintete egyre csillogóbban tapad a kütyükre és egyebekre ott a háttérben, és éled fel kíváncsisága. Imádja a mugli kütyüket vizsgálgatni.
- De, vééégül is, egy gyors csekkolás… - visszasandít a mardisra, amíg magához veszi az üdítőt és kortyol belőle néhányat.
Naplózva


Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2011. 08. 08. - 15:44:38 »
+2

Még mindig csodálkozok ezen a mugli éttermen. Először is sehol egy pincér, mindenki mindent megának visz ki az asztalához. Másodszor nem adnak evőeszközöket, ami igazából nem is baj, mert elég felszabadító érzés kézzel enni, de mindenesetre különös szokás. Harmadszorra a képen óriásinak tűnő adag a valóságban apró, aminek szintén van némi előnye, hiszen ha annyi étel került volna a tálcámra, amennyit átlagosan fogyasztok, akkor nem bírtam volna elcipelni ide. Az alacsony szolgáltatásokért pedig elég magas árakat kérnek. Legalábbis mielőtt bejöttem ide, hallottam egy párt beszélgetni, akik hezitáltak, hogy bejöjjenek-e, de a férfi azt mondta, túl drága és tovább álltak. Ekkor gondoltam, hogy ez lesz számomra a tökéletes hely. A minimális termékekért nevetségesen magas árakat kérnek el. Imádom a muglikat!
- Hazaküldés? – Kérdeztem vissza két falat között természetesen abban a stádiumban, amikor épp semmi nem volt a számban, mert mégse lett volna jó szégyent az illemtanáraimra, akiknek a fele szerintem mára az elmeosztályon kötött ki.
- Én erre akkor nem is gondoltam. Anya nem mesélt olyat, hogy bárkivel is megtörtént volna az eset. Bár ha mégis megtörtént volna a nagyszüleim eljártak volna egy örömtáncot – Kuncogok, mivel vizuális típusként rögtön el is képzeltek két idős rokonomat az előbb említett szituációban. A valóság is valami ilyesmi lett volna. Ha nem is perdültek volna táncra, nagyon elégedettek lettek volna, és rögtön küldtek volna egy baglyot a Beauxbattons-ba, hogy beprotezsáljanak. Gondolom ott is akad jó pár ismerősük, hiszen nekik hol nincs?
- Nem igazán – Válaszolok arra a feltevésre, hogy egyértelműen abba a házba kerültem volna, ahova járok – Miért első ránézésre született Mardekárosnak nézek ki? – Kérdezek vissza poénosan. Mellesleg erre a válaszra nagyon kíváncsi vagyok, hiszen a legtöbb nem házunk bélit pont az ellenkezőjéről próbálom meggyőzni, és azokkal, akik nem hallottak még sokat rólam be is jön.
- Egyébként sokat gondolkoztam mielőtt rám került a Süveg, hogy hova fogok kerülni. A bátyáim és a fiatalabb nővérem, Nolita a Mardekárba kerültek. Anya és Bianca pedig Griffendélesek voltak, szóval sejtettem, hogy a kettő közül valamelyik. De az is eszembe jutott, hogy Én leszek a kivétel, és esetleg Hugrabug vagy Hollóhát lesz belőle. A végén viszont, amint látod mégis a többséget erősítettem. A Süveg biztos úgy gondolta, nincs még elég Grosiean a zöldeknél – A mondatot pedig egy újabb falattal zárom. Az étel nagyon gyorsan fogy, pedig most még beszélek is közben. Mindig is gyorsan ettem, de ez az adag rekord idő alatt tűnik el a tányéromról.
- A ti családokban hogy volt a házelosztás? Gondolom a felmenőid Roxfortosok voltak – Az utolsó kijelentést már csak a családnévből is meg merem kockáztatni. Bár manapság már nem lehet tudni azok után, hogy a kastély falai között is találkoztam már francia vezetéknevű egyénekkel.
- Most hogy mondod, Én se szívesen játszanék a csapatunk ellen. De szerintem tőlük olyan sérüléseket is lehet szerezni, amik két napnál tovább gyógyulnak. Néha viszont nem lenne előnytelen a padokat felcserélni a kórteremre – Játszok el egy pillanatra a gondolattal.
Kortyolok párat az innivalóból, miközben a lány a pályaválasztás nehézségeiről mesél. Tényleg nem lehet könnyű azoknak, akik nem tudják milyen irányba is akarnak tovább menni. Én már kezdetektől tudtam, hogy melyik az a pálya, ami a legközelebb áll hozzám.
- Nem kell aggódni még van időd. És bár nem tudom hogy sikerültek az RBF-jeid, okosnak tűnsz, biztos jól sikerültek – Próbálom megnyugtatni, és a bíztató szavakat ismét egy harapás követi. Az pedig már az utolsó falatok egyike volt.
Nem telt bele sok időbe, amíg minden eltűnt a tányéromról, és már csak a papírhulladék maradt.
- Vajon mikor jön valaki, hogy elvigye ezeket? És vajon mennyi borravalót szokás adni az itteni dolgozóknak? – Teszek fel ismét költői kérdéseket, bár nem sok reményt látok arra, hogy ő többet tudjon az itteni etikettnél nálam. Mugliktól megkérdezni meg eléggé furcsa lenne. Nekik itt minden természetes, amit mi nem értünk.  Mindig is mondtam, hogy érdekes teremtmények a varázstalan emberek, de a famíliából mindenki inkább a gusztustalan, jelentéktelen és szánalmas jelzőket használja rájuk. Valamit viszont mégis tudnak, ha varázslat nélkül is ilyen gyorsan tudnak ételt előállítani.
- Majd próbálunk úgy tenni, mintha teljesen hétköznapi lenne minden – Vetettem fel ötletnek a konyhai látogatáshoz, ami láthatóan eléggé felkeltette az érdeklődését. A végén pedig beleegyezett az ötletbe.
- De hogy jutunk be feltűnésmentesen? – Vetek fel egy problémát – Talán lefizethetnénk két alkalmazottat, hogy adják ide a ruháikat, amivel bejuthatnánk…. Nem ez nem jó! Eltereljük a figyelmüket valamivel és bemászunk a pulton át? – Hatásszünet – Nem, ez se jó – Húzom el a számat, majd pár másodperc múlva bevillan az ötlet- Vagy egyszerűen használhatnánk a hátsó bejáratot. Úgy láttam az épület háta mögött van egy ajtó, ami elég valószínű, hogy oda vezet. Egy egyszerű ajtónyitó bűbáj, és már bent is vagyunk – Ismertettem röviden az utolsó ötletet, ami teljesen kivitelezhetőnek tűnt.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2011. 09. 02. - 17:29:36 »
+1

Ha a nap elején kérdezték volna, a szülinapján kivel szeretne elkölteni egy ebédet és hol, valahogy biztosan nem egy muglikkal teli zsúfolt McDonald's és pláne nem a legkisebb Grosiean társasága jutott volna az eszébe. Az előbbi még hagyján, őt nem veri ki a frász a mugliktól, ahogyan mondjuk Mitchtől sem, egyszerűen nem gondolta volna, hogy valaha is szóba elegyedik akármelyikükkel. Ehhez képest...
Természetes, hogy mindenki máshogyan áll neki a házbesorolásnak. Az ő családja nem aranyvérű, de hozzájuk hasonlóan náluk csak félvérek vannak. Szülei nem beszéltek a beosztási ceremóniáról, ez biztosan valami felnőttes összeesküvés lehet, hagy kapjon a gyerek szívrohamot, ájuljon csak el szégyenszemre az idegességtől. Ahogyan azt sem mondják el, nem lesz abban a kegyben részük, hogy visszaküldik őket anyáék nyakára. Azóta már Shay is kilogikázta magának, ha valakiben nem lenne elég varázserő hozzá, nem is kapna levelet. De ő például hiába próbálja nyugtatni az öccsét, pedig a kis srác már elég jelét mutatja a mágiának... egyszer még Shay ruháját is felgyújtotta, mert meg akarta fürdetni. Az aranyvérűeknél ez az egész biztosan másképpen működik. Náluk, ha esély lenne rá sem beszélnének ilyen dologról.
Épp a szájába kerül a szívószál, amikor Mitch visszakérdez. Képtelen nevetés nélkül hagyni, ami megnehezíti a falat és korty lenyelését, de még sikerül kulturáltan és csak kicsit köhécselve megoldania. Talán egy pár közelben ülő mugli tekintetét sikerül magánszámával magukra vonni, de miután mindenki meggyőződik arról, semmi komolyabb probléma nincs, visszafordulnak ők is az ételükhöz.
- Nem, ránézésre nem mondanám meg rólad. De a Süveg sem ránézésre dönt... - jóval mélyebb dolgok lehetnek, és valami egészen különleges mágia, hiszen az évek is azt igazolják. Hiába az angyali külső, az itt ülő mardekáros részéről is, ha nem is az esszenciális gonoszság, valami csak odasoroltatta, s nyilvánvalóan elégedett is a sorsával. Csöndben falatozva, vagy épp kortyolgatva hallgatja a fiút, kezd képbe kerülni, s ekkor esik le neki, hogy valóban van egy Nolita Grosiean az ő évfolyamán, de részéről kevésbé érdekes, így vajmi keveset foglalkozik vele. Az ő tálcáján is egyre növekszik a kiürült papírdobozok száma, de egyelőre nem foglalkozik velük, még van mit eltüntetni, gyomrában azonban egyre kevesebb a hely. Ő nem valószínű, hogy mindennel meg tud birkózni.
- Igen, roxfortosok voltak, apa mardekáros volt, anya viszont szintén hugrabugos, és ahhoz képest, mennyire apámra ütöttem, úgy tűnik a mardekáros vonásokat nem örököltem el - vigyorodik el. Igazság szerint egyáltalán nem bánja, az évek során pedig nagyon megkedvelt hugrabugosnak lenni. Az emberek nem tartanak tőle, sőt lekezelik olykor, például harcban, aztán pedig jól meglepődnek, mikor valóban harcolni kényszerülnek vele. Szereti azokat a meglepett arcokat, amikor nem dől ki az első átoktól, nem sírja el magát az első kötekedő szótól.
- Áh, nem, én nem szeretem, mikor így le vagyok korlátozva, Madam Pomfrey pedig nem enged semmit - van benne tapasztalata, és valamiért abban is biztos, az új tanévben is meg fog ott fordulni néhányszor, de a talárjait már leellenőrizte, egyik hátán sincs céltábla, sőt, ugyanolyan fekete, mint mindenki másé.
- Óh, köszönöm... - a bókoktól zavarba jön, okosnak meg ritkán tartják, valahogy ez később szokott kiderülni, hogy nem is annyira ketyós, mint amilyennek látszik, vagy épp amilyennek elsőre tűnik. Talán csak a kaja, talán az, hogy egy évvel idősebb lett. - Majd meglátjuk, úgyis az lesz a lényeg, miből tudom megszerezni a RAVASZt... - rántja meg vállát, s ő is befejezi a burgerét, nagy szuszogások közepette kortyol néhányat a colából, tekintete a még érintetlen shake-re irányul. Ezt sem most fogja megenni, talán meg kellene bűbájolni, hogy ne olvadjon fel, aztán majd amíg kóvályog a belvárosban elszopogatja... de itt nem lehet.
- Hmm... - ismét forgolódik egy sort, eddig ez egész jól bejött - talán az a kockás inges... - mutat az egyik alkalmazottra, aki egy tálcányi hulladékot önt egy fémkukába. Láthatóan senki nem fárad azzal, hogy maga ürítse le tálcáját. - ... szerinted? - kérdezi, miközben tovább figyeli a környező asztalokat. Előtte még van egy doboz sült krumpli, fél pohár cola és egy kis pohár shake, a gyomra pedig már régen tele.
Az ő gondolatait is elkezdi izgatni a konyha, a gépek leginkább, bár sokszor hallotta, jobb nem tudni, hogyan készülnek az ilyen ételek, mert az emberre csak a rosszullét jön rá. A muglik konyhaművészetéről keveset tud, és lehet nem most kellene többet kiderítenie. Mégis... talán eldicsekedhetne majd mugliismereten, miket sikerült megismernie... Ő csak némán forgatja gondolatait, míg a mardis félig hangosan teszi.
- De nem nagyon.... varázsolhatunk - ajkai némán formálják csak az utolsó szót - itt - veti fel ezt az apró problémát. Részéről benne van, ha ezt az akadályt is el tudják hárítani, már mehetnek is felfedezni.
Naplózva


Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2012. 01. 26. - 09:28:32 »
+1

Shay

- Igazán kár – Sajnálkozok azon a megjegyzésén, hogy nem örökölt az apjától Mardekáros vonásokat – Pedig járhattunk volna egy házba, és lehettél volna a nővérem legjobb barátnője – A testvérem említésére olyan undor jelenik meg a számon, mintha éppen egy nagyon rossz ízű falatot kellett volna megrágnom. A mondatban érezni lehetett az iróniát.
- Igaz, tényleg jobban jártál, hogy ez nem így történt – Váltok ismét kedves stílusra. Persze szeretem Én Nolitát nincs is azzal semmi baj, ha jó nagy távolságra van tőlem, és nem szólal meg, mert amit mond az vagy halálosan untat vagy idegesít.
- Plusz nem akarok általánosítani, de nálatok sokkal kedvesebbek az emberek – Dicsérem a sárgák házát, bár ezek főleg az előttem ülőnek szólnak. Természetesen, ha nem oda járna, akkor a Griffendélről vagy a Hollóhátról is tudnék szépeket mondani. De bármit is mondok úgyis a mi házunk a legjobb. Ennek pedig egy nagyon egyszerű indoka van: hogy Én oda járok és ezzel növelem nem csak a Mardekár, hanem az egész suli fényét. Igen, el se tudom mondani mennyire sokat nyertek azzal, hogy a kastély falai között töltöm az év nagy részét. Ez olyan megtiszteltetés, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Én pedig olyan szerény és önzetlen vagyok, hogy még köszönetet vagy díjat se várok érte. Komolyan mondom, amit Én csinálok azt tanítani kéne.
Kortyolok még egyet az üdítőmből, majd Én is körbenézek, hogy megpillantsam a tálcás embert. Elég furcsa az itteniek munkaruhája. Frakkban és nyakkendőben kellene itt dolgozni nem pedig ilyen furcsa öltözetben. Ezek a muglik nagyon sok mindent csinálnak furcsán.
- Elég valószínű, de nem úgy tűnik, mint aki ide akarna jönni elvinni a dolgokat. És lehet, hogy a borravalóról is lekéstem, mert itt előre kellett fizetni. Nem tudom milyen logika van az itteni kiszolgálásban, de hogy nagyon furcsa az biztos – Rántottam meg a vállamat, majd előszedtem a zsebemből a pénztárcámat. Tudom, hogy az elején kellett volna odaadni, de valamivel illik honorálni az itteni szolgáltatást. Még akkor is, ha nem a pincér hozta ki az ételt.
Miközben a megfelelő összeget kerestem az előttem ülő elkezdett aggodalmaskodni a varázslat miatt. Nem értem miért ragaszkodik mindenki ennyire a szabályokhoz. Olyan unalmasak. Nem is beszélve arról, hogy amit nem tudnak meg az nem fáj nekik.
- Csak nyugi. nem fogunk nagyon varázsolni. Csak egy kicsit. Csak egy apró pici bűbáj, amit még elsős korunka tanítottak. nem gyújtunk fel semmit, nem csinálunk természeti  katasztrófát és senkinek nem esik baja. Ráadásul senkinek se fog feltűnni. Csak kinyílik a zár. Egy pillanat az egész – Próbálom észérvekkel meggyőzni a lányt, és nagyon remélem, hogy belátja mennyire egyszerű, de mégis milyen zseniális ez a terv, amit korunk legnagyobb elméje, azaz szerény személyem talált ki.
- Te pedig amúgy is varázsolhatsz már. Hiszen már nagykorú vagy. Nem akarod kipróbálni milyen a Roxforton kívül szabadon használni a pálcát? Szabad vagy és ráadásul nem is ütközik törvénybe, hogy használj egy bűbájt. A muglik pedig nem fogják látni, hiszen nem hiszem, hogy sokan járnak a hátsó bejáratnál ilyenkor – Teszem hozzá az újabb és egyre jobb érveket. Nem fog tudni sokáig ellenállni, hiszen látom rajta, hogy ő is ugyanolyan kíváncsi, mint én.
- Végre rájöhetünk a titkukra. Megtudhatjuk hogy csinálják ilyen gyorsan az ételt és hogy miként képesek elérni, hogy ezeken a papírból készült poharakon le folyjon át a folyadék – Az utóbbi mellesleg nekem is csak pár perce tűnt fel, mikor közelebbről is megvizsgáltam, hogy az a lezárt pohár bizony papírból van.
Reméltem, hogy beválik a meggyőző erőm, viszont mivel úgy látom elég szabálykövető személlyel állok szemben, úgy döntöttem teszek még egy gesztust, hogy még kevésbé érezze magát veszélybe.
- De ha szeretnéd, csinálom Én. Csak a pálcádra van szükségem, mert az enyémet elkobozzák, amint kiteszem a lábam a birtokról. Ha meg legrosszabb esetben elkapnának, akkor neked semmi bajod nem lehet csak Engem vonhatnak felelősségre, ami persze úgyse fog bekövetkezni, mert profi vagyok a szabályszegésben – Vigyorodok el a mondat végén. Erre az ajánlatra már csak nem mondhat nemet, hiszen már azt is felajánlottam, hogy mártírkodok helyette, ha esetleg elrontanám ezt az elronthatatlanul egyszerű tervet.
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 19. - 21:50:19
Az oldal 0.11 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.