+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Reynolds-kúria (Moderátorok: Joshua Reynolds, Ryan Reynolds)
| | | | | |-+  Könyvtárszoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Könyvtárszoba  (Megtekintve 1057 alkalommal)

Joshua Reynolds
[Topiktulaj]
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 06. 01. - 18:37:24 »
0

A falak mentén számtalan polc, telis-tele jobbnál jobb könyvekkel. Középen asztal, két kényelmes fotel, amibe ha belehuppansz egyből ellazulsz és átadod magad az olvasás örömeinek.
Naplózva

by Noah *-*

Ryan Reynolds
[Topiktulaj]
*****

Érzéketlen Halálfaló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 06. 01. - 19:04:11 »
0

Öcskösnek

Kicsit unottan teszem meg lépteimet a lefelé vezető lépcsőfokokon, talán még ásítok is egy nagyot , ezzel magamnak is kifejezve a fáradtságot , amit a mai nap okozott. Bár, hétköznap amúgy is elég lestrapált vagyok a lóti-futi meló végett, ráadásul utána még akadnak halálfalói teendőim is, így ténylegesen nem sok szabad perc jut szórakozásra. Méregzöld köntösöm érinti a bordó bársonnyal fedett fokokat, lépteim neszezése elmosódik a puha felületen. Bal kezem a szintén zöld pizsama nadrágom zsebében pihen, másikkal az államat vakargatom. Kellene egy jó kis könyv, ha már egyéb szórakozásra most nincs energiám. Pedig anyám társalkodónője igazán mutatós, de most nem zargatom, majd talán máskor. Ahogy leérek a hallba, érdekes hangokra leszek figyelmes, melyek egyenesen a könyvtárszobából áradnak. Le merném fogadni, hogy Kevin megint az ostoba mugli zenei gyűjteményét hallgatja. Kevin az apám, s annak ellenére, hogy ízig-vérig aranyvérű, odavan a mugli ócskaságokért. Mondjuk, azért be kell vallanom, akad néhány dal, ami nekem is tetszik, de ezzel nem igazán dicsekszem másoknak. Odaérve a szoba elé, egy könnyed mozdulattal húzom szét a gurulós , tölgyfából készült ajtót, köntösöm lazán csusszan feljebb a csuklóimon, majd , mikor leengedem a kezeimet, visszacsusszan. Nem tévedtem, az öreg ott áll az egyik sarokban, s lábfeje ütemesen pattog Elvis Presley Don't Be Crueljára. Olyan élvezetes arckifejezést vág, mintha számára ez lenne a legnagyobb boldogság. Aztán, mikor észrevesz, vonásait megszigorítja, s abbahagyja az ütemre pattogtatást. Háta mögé fonja a kezeit, s felém sétál.
- Ostoba muglik...de ebben az egyben azért alkottak. - Fordul felém, ahogy közelebb ér, s megpaskolja a vállamat.
- Aludj jól fiam! - mondja, majd elsétál mellettem. Utána pillantok, figyelem, ahogy elhagyja a szobát. Olykor azért elcsodálkozom. Apámat külsőleg simán eltudnám képzelni halálfalóként. A tekintete, s a vonásai is olyan tekintélyt parancsolóak, az alkata is megvan hozzá. Mégis, valami hiányzik belőle. Az elhivatottság, a bátorság, s a hidegvér. Mondjuk, az bennem megvan, csak tudnám, hogy kitől örököltem...Miután elhagyja a szobát, már csak én maradok, a könyvek, s a lemezjátszóból feltörő, sistergő muzsika. Nem kapcsolom ki, élvezem. Miért is ne hallgathatnám? Most nincsenek itt olyan személyek, akiknek meg kellene felelnem. Odalépek az egyik polchoz, s keresgélni kezdek a könyvek között...
Naplózva

Joshua Reynolds
[Topiktulaj]
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 06. 03. - 19:51:52 »
0

Halifali bratyónak  Men?

Későre járhatott, bár igazából fogalmam sem volt róla mennyit mutathatott a vekker. Csak feküdtem az ágyon, szemeimet a plafonra szegezve, egyik lábam a másik, felcsúsztatott térdemen pihent és ujjaim között már jó
ideje a pálcámat forgattam. Az ágyam mellől, az imént megbűvölt "dobozból" ritmusos zene szólt, amire egyértelműen utalt a varázsszer mozgása. Még csak tegnap jöttem haza a suliból, de persze csetepaté nélkül nem sikerült megúszni a napot. Igen...folytatódott a szokásos, amitől már a fa**om is kivan, hogy komolyan nem bírnak ki az ősök egy percet se anélkül, hogy a "tökéletes" Ryant dícsérjék és magasztalják. Na és ha nem őt dícsérték, akkor engem csesztettek, ami körülbelül ugyanazt az eredményt hozta. Én voltam, vagyok és leszek a fekete bárány, a kis semmirekellő, ha a fejem tetejére állok akkor is...vagy amíg nem teszek gyorsan valamit. Még szép hogy zavart, igen legbelül meg akartam felelni, persze kívül ennek jelét sem mutattam...egy ideje. Kezdtem megtanulni, hogy ha felidegesítem magam és mondjuk nekirontok a bátyámnak, abból jó nem sok sül ki. Jó, talán betörik az orra egy váratlan ütéstől, de mindenki tudni fogja, hogy miért tettem amit tettem, mindenki előtt világos lesz az az őrült féltékenység és düh, ami bennem dúl. Ezt nem engedhettem. Rájöttem, hogy közönyösnek, érdektelennek kell mutatnom magam, aki úgymond sz*rja le, hogy milyen szavakat használnak rá, mit gondolnak róla. Taktikusnak kellett lennem. Igen, mint Ryan. Valljuk meg ha máshoz nem is értett a bratyó, de ehhez nagyon. Annyira de annyira tudta mikor mit kell mondani, hogy ő csak jól jöhessen ki a helyzetből, hogyan kell sakkban tartani az ősöket, hogy kell elérni azt, hogy te légy a császár. Igen, nagyon tudta a dolgát. És ha már a bátyám, akkor valamit tanulhatnék tőle, nem? Nem, tanulni??? Cöhh...inkább ellesni tőle pár taktikus húzást. Ésszel harcolni. Igen, bármilyen meglepő is számotokra volt eszem, sőt ki merem jelenteni, hogy a suliban is kamatoztathattam volna, ha nem győzött volna mindig bennem a lustaság. Na meg nem akartam strébernek látszani...de lehet hogy ez is rossz taktika volt. Ryan mindig is jól tanult, mert vitte a kiemelkedési vágy, az akarás...és talán ezért is lett ő ennyire népszerű és imádott. Körömszakadásért küzdött céljaiért és elérte amit akart, a Nagyúr csatlósa lett. Mondjuk még ha esetlegesen lennének is céljaim, ez akkor sem tartozna közéjük. Nem, határozottan nem.  Viszont meg kell mutatnom, hogy ki is vagyok valójában, azaz, hogy én is tudok hatni magamra, legyőzni a legbelsőbb önmagam és cselekedni.
Egy hirtelen mozdulattal ültem fel az ágyamon, kipattantam, majd az asztalhoz sétáltam és a pálcámmal rákoppintottam a "zenegépre". Az egy szempillantás múlva már némán hevert a helyén. Kintről hangok szűrődtek be, mintha valaki épp a lépcsőn haladt volna lefelé, ütemes koppanások zaja. Füleltem, de társalgást még így se hallottam. Talán apám volt, de az is lehet, hogy a bátyám. Körülnéztem a szobámban, megpróbáltam félretolni az újra és újra előtörő gondolataimat. Semmi kedvem nem volt még lefeküdni, meg valószínüleg nem is tudtam volna aludni. Aztán eszembe jutott egy remek ötlet. Zsebre dugtam a pálcám és úgy ahogy voltam, farmerben és pólóban megcéloztam a könyvtárszobát. Elvégre az SVK volt a kedvenc tantárgyam, bírtam a veszélyt, a gyakorlatokat...sokkal kevésbé az elméletet. Ugyebár mágiatöri...na arról ne is beszéljünk, alkotnom kell abból is valamit, mert ha nem, még tényleg meghúz az a bájgúnár. Na azt az örömöt nem fogom megadni neki. De hol is tartottunk? Jah igen, SVK. Egy kis házi így szünidőre, amihez itt a remek alkalom, hogy hozzákezdjek. A szobához érve furcsa hangok, azaz inkább valami zeneszerűség ütötte meg a fülem. Szóval van bent valaki. Hm...Elvis Presley...na ez csak az apám lehet. Mosoly terült el arcomon, miközben kihúztam magam és elhatároztam, hogy előveszem az újdonsült modorom. Kitártam az ajtót és...és...megpillantottam a bátyám, aki épp egy könyvet keresett, és láthatóan nagyon élvezte a mugli zenét. Gúnyos vigyor bújt meg szám szegletében, de gyorsan váltottam. Nem csak apámat akartam ugyebár "megszivatni", a bratyó idegein annál jobb lesz lavírozni. Ezzel az elhatározással határozott léptekkel odasétáltam mellé, ha eddig nem is, de most tutira észrevett, majd megálltam mellette és megveregettem a vállát.
- Hali bratyó! Hogy ityeg? Olyan nyúzottnak tűnsz. -szólítottam meg a lehető leglazábban és legkedvesebben, miközben arcát fürkésztem. Igen, valóban fáradtnak látszott, mondjuk ez már megszokott volt. Mindig késő este ért haza, mert ugyebár ő rendkívül fontos ember. Vagy inkább ezt akarja beadni nekünk.
- Mit keresel? Segítsek? -kérdeztem a legártatlanabb és legmézesmázosabb fejjel, de szememben mégis megcsillant valami furcsa fény, ajkamra kiült a turpisság.
Naplózva

by Noah *-*

Ryan Reynolds
[Topiktulaj]
*****

Érzéketlen Halálfaló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2009. 06. 04. - 09:36:39 »
0

Ujjaim végig siklanak a könyvek bordáin, keresgélve egy horrorisztikus művet. Már oly rég olvastam efféle könyvet, hogy kedvet kaptam hozzá. Mostanában úgy sem volt részem személyesen ilyesmiben halálfalóként. Pedig, ha tudnák azok, akik nem HF-ek, hogy olykor a csata, a kínzás, az izgalom, s a kihívás milyen élvezetet tud nyújtani. Beteges lennék? Kicsit, talán. Ha azt nézzük, Voldemort is az, vagy Piton, s mégis élnek. Mondjuk Piton elég rosszul csinálja. Azért, mert halálfaló , még élvezhetné az életet. Ki tudja, hogy mikor látott nőt utoljára, s most nem a tanítványaira gondolok...
Lábaim akaratlanul is pattognak a ritmusra. Ki is volt ez a fazon? Valami király, apám így emlegette. Nem vagyok jártas mugliismeretből, ezért furcsa is számomra, hogy egy király szórakoztat másokat. Nálunk ez biztosan fordítva lenne. A gondolatra egy fintor kúszik az arcomra, közben tovább böngészek a könyvek között.
"Lefejezett klánok" - nocsak, ez igen érdekesen hangzik, de nem...biztos valami történelmi írás, engem most az évszámok nem érdekelnek. Ekkor figyelek fel egy neszezésre, s igen jó szaglásomnak köszönhetően egy ismerős illat csapja meg az orromat. Az a fajta hajápoló, amit az apámtól nyúlt le az öcsém. Miközben kiemelek egy könyvet a polcról, oldalra fordulok, s már tekintetemmel is láthatom közeledő öcsémet. Most sem csalt a szimatom. Figyelem családunk selejtes tagját, aki meglepően megveregeti a vállamat. A szemöldököm a magasba szökken, majd tekintetem a vállamat érintő kezére siklik. Igazából utálom, ha csak úgy megérintenek mások a mocskos kezükkel. Kissé mániákus betegségben szenvedek, s a tisztaságra igen csak háklis vagyok. Kémlelem Josh vonásait, gőzöm sincs, mi ütött belé, ahelyett, hogy most is letámadna valami ostoba lelki sérülésével, s engem hibáztatna, hogy őt semmibe sem veszik, ahelyett kedvesen érdeklődik felőlem.  
- Neked meg mi bajod, hogy ilyen nyájas vagy? -  Teszem fel a kérdést, miközben visszacsúsztatom a könyvet a polcra, s elhúzom a mellette lévőt.
- Csak nem dobott a csajod, s most a traumát próbálod kiheverni ily módon? - Fordulok ismét felé, egy apró mosoly fut az arcomra. Mindig is szerettem húzni az öcskös agyát, de igazából fogalmam sincs, hogy igaz-e a hír, miszerint barátnője van. Ezen kis akcióm csupán csak próba cseresznye. Eközben a kezemben tartott könyvre pillantok, s ellépek Josh mellől, mit sem törődve korábbi mondatommal.
- Kínzások Merlin idején....ez jó lesz. Olvastad? - Teszem fel a kérdést, háttal neki, miközben a lemezjátszóhoz sétálok, s egy durva mozdulattal húzom le róla a tűt, melynek következtében a lemez sisteregve, csikorogva hagyja abba a dallamok szórását. Újra öcsémre pillantok, aki talán zokon vehette korábbi megjegyzésemet.
- Na, de komolyan, mesélj öcsém, mi van veled? Alig pár napja, hogy szüneten vagy, de még semmit nem meséltél. - Próbálok testvérként viselkedni, őszintén érdeklődni.  Az illem mindenképp megkívánja, s nem árt, ha tudok néhány dolgot a közeli családtagjaimról...
Naplózva

Joshua Reynolds
[Topiktulaj]
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2009. 07. 09. - 18:39:46 »
0



Immáron csípőre tett kézzel álltam  Ryan mellett, bevágva az amolyan "na erre mit lépsz bratyó?" fejet, miközben szemem végigfuttattam az előttem sorakozó könyveken. Nem voltam egy nagy könyvmoly, és ez még a legszebb kifejezés. Hogyan is tudnék én ilyen ügyben segíteni a bátyámnak? Persze ha egy konkrét könyvet keres, akkor azért le tudtam volna olvasni a könyv gerincén futó címet, de sejtettem hogy itt nem ez a helyzet. Bár valójában a fene se akart segíteni...cöhh...méghogy én ennek a majomnak? Soha. Sokkal inkább... Sokkal inkább mi? Hisz még magam se tudtam mit is akarok valójában. Nem volt konkrét célom a "nyalizással", vagyis talán mégis volt. Igen, akárhogy is nézzük mindig is csípte a csőröm, hogy Ryan volt a család kedvence, én pedig minden egyes cselekedetemmel vagy nem cselekvésemmel kivívtam magamnak a "család fekete báránya" cseppet sem megtisztelő címet. Talán ezen akartam változtatni? Mert igazából baromira nehezemre esett jópofizni, de néha muszáj tenni egy s mást a cél érdekében. Mondjuk egy segítő kéz ugyebár mindig jól jöhet...ha egyáltalán tudja hova kell nyúlni. Grimaszra húztam a szám, majd ujjaimat végighúztam néhány könyv gerincén, mintha nagyon értenék a jó irományokhoz...megpróbáltam a lehető leghitelesebb lenni, miközben követtem Ryan tekintetét, vártam a reakcióját. Mondanom sem kell hogy elég hamar megjött, és pontosan úgy ahogyan számítottam rá. Bratyó kimeresztett szemei hirtelen találkoztak ártatlanságot sugározó íriszeimmel, kissé felhúzott szemöldökkel állt ott a polc mellett ledermedt végtagokkal, és láthatóan kíváncsi volt. Úgy is mondhatnám, hogy próbált megfejteni...próbálkozni persze szabad. Majd pár pillanatnyi csend után megérkezett a várva várt kérdés is. Ryan elkapta tekintetét és újra a könyvek rabságába esett, egy kis csusszanás... Nem válaszoltam azonnal, ez is amolyan heccelés volt, hisz jól tudtam mennyire érdekli a bátyámat, mi változott meg bennem ilyen hirtelen. Vagy mit is akarok elérni ezzel a "különös" viselkedéssel. Mert valljuk meg, enyhén szólva nem volt mindennapi a kedvességem. Nem is tudom megmondani az idejét, mikor hagyták el ajkaim ilyen "testvéries" szavak. Talán soha.
- Bajom?? Már miért lenne bármiféle bajom? -tekintettem Ryanre tettetett értetlenséggel, szemöldököm olyan magasba szaladt, hogy szinte a plafont súrolta, arcomon a döbbenet minden jele kirajzolódni látszott. Hát igen, színészkedésért nem kellett a szomszédba mennem, bár azt is tudtam, hogy a bátyám nem hülye, és akármennyire is jól színészkedem, nem fogja egykönnyen bevenni ezt a maszlagot. Na de megvan bennem az elszántság is ugyebár. - Vagy talán nem lehetek egy kicsit se normális a bátyámmal? Elvégre egy vér csörgedezik az ereinkben, nem igaz? -fúrtam szemeim szemeibe, miközben apró, de meglehetősen őszintére sikeredett mosoly jelent meg szám szegletében. - Egyszerűen érdekel mi van veled és szívesen segítek...márha engeded. -biggyesztettem oda a mondat végére ezt a sokatmondó két szócskát.
Vártam, de ekkor olyan mondat szaladt ki Ryan száján, ami egy pillanat alatt megtette hatását...de szerencsére az önkontroll miatt nem is tartott tovább egy pillanatnál. Kissé ledermedtem, a mosoly úgy olvadt le a számról, mintha tüzes vassal érintették volna, miközben bratyó győzelemre ittas fejével találtam szemben magam. Gyorsan leráztam magamról az óriási terhet, visszahelyezkedtem eredeti szerepembe és tovább játszottam...játszottam.
- Hehe...miféle csajról hablatyolsz te itt? -pillantottam rá kérdőn, miközben jóleső nevetés tört föl belőlem. - Nagyon el vagy tévedve bratyó. Szerintem jobban tennéd ha új kémeket fogadnál fel. -kacagtam egyre erőteljesebben, igazán nyeregben éreztem magam...persze tudtam, hogy a menetnek még messze sincs vége, a meccs meg még rendkívül hosszú és fárasztó lesz.
A mosoly továbbra is az arcomon maradt, mikor bátyó a jól bevált fegyveréhez nyúlt. Jól ismertem már ezt a módszert, elülteti a bolhát a fülemben, majd hirtelen, mintha az nem is lenne olyan fontos, témát vált. Na igen, de már csak azért is nyugodt maradok, nem engedem magam kizökkenteni a megszokott ütemből. A távolság nőni kezdett kettőnk között, Ryan kezében egy vastagabb könyvvel arrébb sétált, majd egy óvatlan pillanatban egy kérdés csapódott felém. Csikorgó hang...néma csend.
- Mutasd csak! -léptem közelebb Ryanhez, felvéve az előbbiekben a polcnál kialakult távolságot, majd alaposan szemügyre vettem a könyvet és csak azután válaszoltam. - Még nem, de a címe izgalmasnak hangzik. Szerintem jó választás. -mosolyogtam szerényen, miközben beljebb toltam a polcon egy kissé kilógó könyvet. Miután ez is megvolt odasétáltam az egyik fotelhez és lazán beledobtam magam. Nem kellett sokáig várnom és a bátyám kérdése zökkentett ki merengésemből. Előre dőltem, fejem hátracsavartam, persze csak annyira amennyire a nyakam engedte és felvettem a szemkontaktust a bratyóval.
- Hogy mi van velem? Akár hiszed, akár nem...egyszerűen semmi. Dög unalom az a suli, tuti hogy a te munkád százszor izgalmasabb. -tereltem el hamar a témát, majd szám szélén kissé gúnyosabb mosoly jelent meg. - Voldemortot szolgálni nem lehet hétköznapi feladat. -ejtettem ki a rémes nevet a lehető legnagyobb nyugalommal, miközben csak úgy pásztáztam a bátyám arcát. -Tényleg, ha már itt tartunk, gondolom kaptál már pár zúzós elintéznivalót. Vagy még nem érdemelted ki? -vigyorogtam, majd mintha csöppet sem érdekelne a válasz elterültem a kényelmes fotelben. 
Naplózva

by Noah *-*
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 09. 07. - 10:41:43
Az oldal 0.055 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.