Oldalak: [1] Le nyomtat

Meadowlark Mulberry
[Topiktulaj]
***


madárka, madárka..

Nem elérhető Nem elérhető
bloom-bruised
2026-10-28 12:49:17
+2
— · ✦ · —
· · ·
BLOOM-BRUISED
WISHWOUND
and then there was a pause.
for everyone
Marigold fonta be a haját reggel, még egy puszit is nyomott a fejére, mielőtt megígértette vele, hogy nem fog sírni — erre ugyanis semmi oka nincs, nem bántja senki. Kevesen pillanthatnak bele ilyen korán a jövőjük tükrébe és láthatják fodrozódni mindazt, amit képességeik, szerencséjük megígér. Lark mégis úgy érezte magát, mint aki leejtette a tükröt, hogy annak szilánkjai között megkeresse az egy darabot, amelyen megsebezheti az ujját.
Megpróbált mosolyogni, mikor Erwin az ujjára húzta a gyűrűt — fénye megvillant a délutáni aranyködben, az emberek tapsoltak, gratuláltak, elkészült a kép is. Tőle már senki nem várta, hogy ne sápadjon bele az izgalomba, senki nem válhat felnőtté kínos pillanatok nélkül, nézd, milyen szende és szelíd a kis menyasszony, milyen csinos a vőlegény. Milyen boldogok lesznek — és milyen hálátlan gondolat volna csak sejteni, hogy az aranykeretet borússá mázolja a jövő. Lark sem hitte volna, és nem is akarta hinni.
— Édesapád tényleg nem bánja, ha kettesben maradunk az ösvényen?
Kérdezte pár órával később, a fiúba karolva, míg a férfi távolodó hátát nézték a zöldben. Előtte gyorsan odasúgott valamit a fiának, amit Lark nem hallott, de biztosan elegendő ok volt rá, hogy most ebben a helyzetben találják magukat. Marigold úgy fonta be a haját, ahogy elképzelte, errefelé szívesen teszik — de most mégis úgy érezte magát, mint tenyérnyom az üveglapon. A nyári kert bódult színei között az ő sápadt izgalma egyszerre volt illetlenül éles és unalmasan jelentéktelen.
Az ösvény messze kanyargott a lugasban, mögötte hegyek uralták az eget, diadalmasan és félreérthetetlenül birtokolva azt, amit a szemnek a végtelen kék adhatott. Csak oldalról mert Erwinre pillantani, lépéseit is hozzá igazította.
— Akkor kérlek, megmutatod.. a bárányokat? És a többi állatot? Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, és ha itt fogunk élni.. mikor itt fogunk élni..
Javítja ki magát gyorsan, hirtelen, mint a húr pattan. Ez nem feltételes, ez az, amit összefűztek arannyal, fogadalommal — talán nem tervezte senki még igazán a nyár elején sem, mostanra bizonyosság lett. És Erwin soha nem volt kegyetlen hozzá, ha nem is ismerték egymást igazán, a fiú mindig kedves maradt az emlékeiben. Aki mellette állt, más volt, idegen — ígéretektől és valami mélytől vétetett. Lark megborzong, elfelejti elrejteni, mennyire hosszú árnyékot vet rá az eljövendőjük.
— Ne haragudj, nem akartalak megbántani. Még minden annyira.. új. Neked is..?
Így fordul felé, ezzel a reményteljes mosollyal, megérinti óvatosan a karját. Együtt indulnak ezen az úton, egymás bajtársai — nem számít, ha még alig ismeri, mi lakik a szívében, egy egész élete van rá, hogy megtanulja, hogyan szereti a kávéját, hogy int búcsút, mikor munkába indul.. és milyen a csókja íze, mikor hazatér. Nincs mitől félnie — csak bíznia kell benne, és kinyitnia a szívét minden félelemnek.
· a pause ·
Naplózva

Erwin Mulciber
(N)JK
***


Nem elérhető Nem elérhető
Re: bloom-bruised
Válasz #1 • 2026-11-04 07:44:37
0
I will make you free

When you're a part of me

16+

 Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy itt leszek. Nyilvánvalóan tudtam, hogy egy napon, mint a legtöbb aranyvérűnek, lesz egy feleségem, de bármilyen nagy befolyása van a Mulciber családnak, bármekkora vagyona, egy kövér és népszerűtlen másodszülöttért nem tolongtak volna a lányos apák. A legtöbben szeretik a lányukat, jobban annál, hogy azt akarják, Erwie, a disznó mellett kelljen leéljék az életüket, mellette kelljen aludniuk, az ő undorító disznó gyermekeit kelljen felnevelniük. Egy harmadik világból érkező, megkérdőjelezhető vértisztaságú lányra számítottam, aki nem tud angolul; egy nálam tíz évvel idősebb, özvegy vagy valamilyen nyomós okkal hajadonként maradt lányra számítottam; egy nagyon csúnya, visszataszító külsejű lányra számítottam, aki valószínűleg buta, és a butaságát és a csúfságát, mint mérget, főzzük össze egy üstben Erwie kövérségével, ügyetlenségével, töketlenségével.

 De Erwie eltűnt, csak Erwin Mulciber maradt, aki apja jobbján bort iszik vacsoránál, politikáról, jogról és gazdaságról beszélget, akivel az apja megbeszéli, hogy mi lesz, amikor ő meghal, egyszer a távoli jövőben. Erwin Mulciber egy fiatal, vonzó, erős felnőtt varázsló, akibe nem nehéz szerelmesnek lenni, aki már kedvesnek tűnik a régi barátai között, hogy még barátkozik velük, és aki a nagy mardekáros évfolyam összes tagját megverő hiányosságoktól mentes. Erwin Mulciber kiváló, intelligens és gyönyörű feleséget érdemel, és amikor megtudtam, ki lesz az, akivel apám elintézte az eljegyzést, megállapítottam, hogy a legkevésbé sem panaszkodhatok. A legszebb, legkülönlegesebb külsejű lány az évfolyamon.

 Ahogy Meadowlarkra nézek, az jut eszembe, hogy így nézne ki a Nap, ha hó fedné a felszínét, amely csak szűrt formában engedné át a fényt, hogy csak a kiválasztottaknak jusson belőle. És mind az enyém. A második gondolatom, hogy így nézhet ki egy világos gyalog, amely több tiszt áldozata árán eléri a b8 mezőt, palástot és koronát kap, és még mint nyíló virág néz a táblára, de már csillog rajta az a szépség és erő, amelyért olyan sokan meghaltak; többek között Erwie, aki imádta volna ezt a hasonlatot, amit elég mélyre temetek hozzá, hogy nehogy valahogy elhagyja a gondolataimat, és ostoba szavakká váljon egy gondatlan levegővétellel.

 - Édesapám szerint a legjobb, ha én mutatom meg neked a leendő birtokunkat.- édesapám egyáltalán nem bánta, hogy kettesben maradtunk. Édesapám elmondta, hogy nem akarja, hogy a lány úgy ismerjen meg, mint gyermeket, akit kísérni kell, még ha az udvariassági szabályok meg is kívánnák. Édesapám azt is elmondta, hogy nem bánná, ha nem a családtagoknak tetsző sorrendben zajlanának az események, és az alapján, hogy nekem adta azt a fiolát tegnap a dolgozószobája ébenfekete asztala felett, talán el is várja, hogy még naplemente előtt elháljam az eljegyzést. A gondolat kissé idegessé tesz, de ahogy Larkra nézek, nehéz lenne azt hazudnom, hogy nem csábít a gondolat. Gyönyörű, és mind az enyém, és csak az ostoba emberek, mint Erwie és a bátyám, várják, hogy az élet eléjük fúj valamit, miközben az élet történik.

 Az idegesség ellenére könnyen jön a mosoly, ahogy a hóval takart napfényre, a leendő Mrs. Mulciberre nézek, azzal a magabiztossággal, amelyet mindig magamba szívok, amikor megállok a szobámban lévő nagy tükör előtt reggelente meztelenül. Ki ne vágyna rám?

 Látom, hogy ő tart ettől, hogy ideges még. Tudom, hogy sokan talán ízléstelennek is látnák az eljegyzést egy olyan negyedévet éppen elvégző lánynál, aki olyan frissen veszítette el a szüleit, a hirtelen eljegyzés pedig egyértelműen kétségbeesésre utal a Mulberryk részéről. A család döntéshozói azonban nem érdekelnek ebben a pillanatban, inkább a lány érzéseire figyelek, aki biztosan azt várta, hogy a szülei is ott lesznek vele egy ilyen eseményen, és akinek az egész élete felfordult most, váratlanul, mint egy hirtelen jött vihar. A mosoly ellenére, amit apámmal váltottam, amikor a fülembe suttogta a tanácsait, az együtt töltött délután végén akarom a barlanghoz vinni, nem azonnal.

 A szabad kezem megrándul, ahogy a szemem sarkából ránézek. Ha. Zavar a gondolat, hogy ez számára nem végleges; zavar a gondolat, hogy ő nem érzi azt, amit éreznie kellene: hogy egy nagy aranyvérű család fejéhez megy hozzá, hogy az úrnője lesz egy hatalmas birtoknak és háznak. Ha pedig arra gondol, hogy végül mégsem én öröklöm a birtokot, az is zavar; de megnyugtatom magam. Biztosan csak ideges, és továbbra is rosszul érzi magát a szülei miatt. Jobb lesz, ha rövid ideig együtt voltunk.

 - Persze. Biztosan imádni fognak téged.- a létező legbiztatóbb mosolyommal nézek rá, hogy ha el is kapott valamit az előbbi megjegyzése miatt bennem feltámadó érzéseimből, felejtse el, hogy haragszom rá. Nem is szabad haragudnom rá, mert a feleségem lesz, és nem tett semmi rosszat, csak képzeltem bármit. Nyelvbotlás. Én annak idején akkor is elkövettem egyet, amikor randevúra próbáltam hívni egy évfolyamtársamat harmadévben. A szülei miatt van, vagy mert egy vonzó fiatal férfi társaságában van, kettesben, vélhetően először életében. A legtöbb aranyvérű lányt nem engedné senki így el egy varázslóval, és ha a szülei élnének, bizonyára mögöttünk húsz méterrel követne minket az anyja vagy a nővére, mellette apámmal vagy anyámmal. Talán mindannyian együtt.

 Enyhén, szinte észrevehetetlenül szorosabban karolok belé. Nem tetszik a gondolat sem, hogy mégsem házasodunk össze, még ha csak nyelvbotlás is volt. Akarom, hogy az enyém legyen, és na csak a keze, amelyen a gyűrűt viseli, vagy a karja az enyémmel összefonva. Mindent akarok belőle. Fenntartom a mosolyomat, amikor megborzong; vajon a hideg miatt, vagy valami más miatt? Tőlem... nem, biztos nem én vagyok az oka. Láttam magam a tükörben, elfelejthetem azt a valakit, aki korábban voltam. A hideg lehet, és az idegesség.

 - Ne aggódj, nem bántottál meg. És igen... annyira furcsa belegondolni... hivatalosan jegyben járunk. Házasok leszünk.- nem kell megjátszanom a mosolyt, amivel felé fordulok. Nem nehéz mosolyogni, ha elképzelem, hogy minden reggel mellette ébredek majd, ahogy a hűvös fény befolyik a szobámban, az ő bőrén fog csillogni, ahogy lehúzom róla a takarót, hogy újra az enyém legyen.

 - Ott vannak! Szabad?- a szikla mögül elénk tárul a nyáj, melyen a kis fehér foltok, és a közöttük pattogó kis fekete folt könnyen láthatóvá teszi a bárányokat. Csak egy kicsit van magasabban ez a legelő az ösvénynél, és nem egészen száz méterre, a kanyaron túl van egy enyhe emelkedő, de úgy döntök, hogy kihasználom a lehetőséget, hogy felsegítsem a lányt a fél méteres párkányon. Amint megadja az engedélyét, óvatosan megemelem a derekánál fogva, hogy feltegyem a magaslatra, amely enyhe lejtő után a juhokhoz vezet. Talán fel tudott volna mászni, a mozgása alapján mindig az ügyesebb és gyorsabb lányok közé soroltam, de csak egy idióta hagyná ki a lehetőséget, hogy megfogja őt.

 Elég magabiztos a mosolyom, ahogy fellépek mellé. Szeretném, ha tudná, hogy nincs semmilyen érintés, amely nem elfogadható közöttünk. Ő már az enyém. Azt akarom, hogy minél gyorsabban elfogadja ezt, ahogy azt is, hogy előttem nem kell olyan szerepeket játszania, amelyeket anyám és apám játszottak mindig előttünk.

 - Megláttak minket... vigyázz a kis feketével, könnyen felborítja az embert.- az élen vágtázva, őrülten közeledő bárányra mutatok, még mindig mosolyogva. Talán nem bánnám, ha felborítanák Larkot, ha meg kellene mentenem, bár néhány másodpercre átadom magam egy másik típusú érzésnek, ahogy a száguldó fekete és fehér felhőcskékre nézek. Száz, talán kétszáz évig együtt leszünk itt, és bizonyára minden nyáron, amikor kijövünk ide a napsütésben, a horizonton húzódó fekete, de csalóka felhőkkel, eszünkbe fog jutni ez a nap. Lord és Lady Mulciber első napja.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel nyomtat 


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.