Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel - és édességgel per itallal, amit az eseményre hoztál, mint a titkos bulira meghívott vendég, természetesen. A Szellemszállás körül egy apró udvar szolgál a friss levegő közösségben történő elszívására: az ablakok egyike sem néz közvetlenül ide, de két oldalt, és az épület mögött sem érzed igazán úgy, hogy egyedül lennél. A hátsó kijárat mellett egy rejtélyes ovális keret függ, benne egy törött tükör: ha belenézel, sosem a saját tükörképed látod, csak valakiét, akit remélsz megtalálni itt.
A magas gazban valaki udvariasan elhelyezett néhány fáklyát - vörös fényük távol tartja a kíváncsiskodó falusiakat. Reméljük.

[Vivien M. Smithe]

bad luck
looks good
on us

ում է ուղղված Vivien M. Smithe

ամսաթիվ 2006. november 1, éjfél után nem sokkal

զգուշացում բովանդակության վերաբերյալ

-

Nem voltam biztos abban a tavaly történtek után, hogy lesz még alkalmunk a Szellemszállásra jönni – zárójeles megjegyzés, hogy legalább Tetsunak se sírna a szája, hogy a tavalyi volt az utolsó Halloween, amit velünk tölthetett. Nem mintha komolyan gondolnám, hogy Mr Playboy kviddicssztár Koreában akárcsak gondolna arra, hogy tavaly milyen jót szórakoztunk együtt ezen a napon (amíg el nem raboltak párunkat valami szellemek, festmények? Sajnos még mindig nem tiszta az egész, de ha idén bármi történik, akkor teszek róla, hogy a szüleim ne tudják meg. Biztosan nem fogom végigcsinálni velük azt, amit tavaly, és jó lenne, ha kibírnák májusig a seggükön anélkül, hogy ki akarnának íratni a Roxfortból.

Bőven éjfél körül járunk, amikor megfogom Vivien karját, hogy kiszabaduljunk egy kicsit a friss levegőre. A sok, táncnak aligha nevezhető ugrálásban az egyik macskafülem csálén lóg lefelé fejem oldalán. Érzem, hogy valami van vele, és meg kell igazítani, de a friss levegőn ez biztosan könnyebben sikerül. Ami meg a macskákat illeti, Viv jelmeztársa legalább annyi figyelmet kap, mint ő maga. Azt hiszem, Rathbone is bepróbálkozott nála, pedig tudhatná, hogy a barátnőm tabu. Gondolom, őt ez annyira nem érdekli, bizonyos társadalmi magasságokban a családi kötelékek sem látszódnak ugye.

- Csak egyet árulj el nekem, Viv. - a friss levegőre érve legalább már nem kell kiabálnom, ha beszélni szeretnék. A kismacskát se tudom, hogy bírja, Claw már rég szétkapott volna valakit az idegtől. Ugyanakkor Viv macskája valahogy el tudta érni, hogy az egyébként roppant területféltő, báró Clawdiuspawdiusmeowdius von Alleycattus ne csak megtűrje őt maga mellett, hanem védelmezze is. Azért ebben nagyrészt az is benne volt, hogy egész szeptemberben és nagyrészt októberben is figyeltünk arra, hogy ne maradjanak egyedül a macskák. Komolyan aggódtam, hogy Claw majd bántja a kisebbet, de végül ez nem történt meg, sőt, mintha kicsit ő is kiscicává vált volna. Persze nem tudom, hogy Claw milyen lehetett kiscicaként, mert nem láttam fiatalon. Csak összeszedtem a sikátor egyik szemeteséből tavaly nyáron.

- Ez a sárkányos hercegnő a könyvből, ez a Denerisz, azt mondtad, rabszolgákat szabadított fel. - az a sárkányimádó ötödévről azt hittem, hogy helyben megkéri Vivien kezét, amikor meglátta. Clawdiust megszégyenítő agresszióval morogtam rá, hogy hagyjon békén. Két éve, amikor megvédtem magam egy folyosói verekedésben, azt terjesztették rólam, hogy veszett vagyok, hátha emlékezett még erre. Annak százszázalékos mortalitási rátája ellenére még mindig talpon vagyok, ennek ellenére vannak helyzetek, amikor jól jönnek ezek a pletykák. Talán ha újra felkeltjük ezt a szóbeszédet, akkor majd nem mernek a karikák közelébe jönni a meccseken, nehogy elkapják tőlem.

- Tényleg ennyire hálásak voltak, hogy továbbra is ingyen dolgoztak neki? Akkor ennek így mi értelme? - több könyvet is elolvastam az ókori történelemről, és arról, hogy miként működtek a birodalmak. Érdekesnek tűnt. Fura, hogy ma már bizarrnak hangzik az, hogy élő emberek végezzenek rabszolgamunkát, és egyre több hangot hallani a házimanók mellett is, de annak idején ez a társadalom és a gazdaság egyik alappillére volt.

- Nézd, elmúlt éjfél! - a régi karórámra mutatok, amit most is magamon hordok. Tavaly ilyenkor kezdődtek azok a… dolgok, amikor ugyanitt jártam. A mutató szerint azonban már három perccel meghaladtuk az éjfélt. Valahogy megkönnyebbültnek érzem magam, hogy vége annak a rémálomnak, és magam mögött tudhatom azt. Ha történnie kellett volna valaminek, akkor már megtörtént volna. A biztonság kedvéért azért idén jobban odafigyeltem arra is, hogy ne zabáljam magam hasfájásig édességgel. Nincs sok nap az évben pedig, amikor ezt büntetlenül megtehetem. A padláson, amikor előadtam az idei horror történetet a kukacos testű néniről, még láttam pár vödör cukorkát. Majd biztosan megtömöm a zsebeim velük, mielőtt vége a bulinak.

- Boldog születésnapot, Viv! - hivatalosan ma ünnepeljük – miért is ne adnám neki az ajándékát már ma? A rejtőbűbájt megtörve szedem ki nadrágom zsebéből az apró csomagot. Idén szinte az összes nyári pénzemet eltettem, és be is fektettem egy részét a Gringottsnál, miután megnyitottam a saját trezoromat. Ettől függetlenül azonban még Marseilleben megvettem Vivnek azt, amit gondoltam neki. Az arany színű karkötő mellett a dobozban néhány elbűvölt charm található. Az egyiket, amin egy hangjegy van, ha Viv a füléhez emeli, akkor zenét játszik le neki. Egy másik, apró virág formájú Vivien kedvenc virágillatát árasztja, ha megérinti. A harmadik charmon egy apró tükör van, amin keresztül Viv úgy láthatja magát, ahogyan én látom őt.

Mennyivel szebb ez, mint az a papír karkötő, amit negyedévesen fontam neki mágiatöri közben!

Daenerys Stormborn

Trick or bite me

♡ To: Heranoush Fletcher

☀︎ Date: október 31. – november 1. éjjel
☾ 4 nap teliholdig ☽

TW: tárgyiasítás, general shaming, káromkodás, öngyilkosság gondolatának megjelenése a szövegben

✧   ✦   ✧

One, two, I'm coming for you
Three, four, too late to run
Five, six, I don't do tricks
I am the trick, boo, run!

✧   ✦   ✧

A szellemszállás. A lepukkant, pókhálós, öreg épület terei megtelnek zenével, vidám nevetéssel és sikongatással, a falak élettel teli pulzálnak. Az egész olyan...émelyítő. Figyelni a poharad mögül, ahogy mindenki élvezettel ugrál, jókedvűen beszélgetnek, ahogy mások egy éjszakára legalább megfeledkeznek a problémáikról. De Te is itt vagy, nem igaz? Mert ha nem lennél itt, mindenki tudná, hogy gond van, akkor mindenki tudná, hogy sebezhető vagy. Ezért vagy itt, ezért kortyolsz aprókat az alkoholmentes gyümölcsléből. Nem láthatja senki. Nem tudhatja senki. De mégis tudják, nem igaz? Ha nem is mindenki, Heranoush és Imogen tudják. Bármennyire is tagadod a nagyérdemű előtt, a veszteség lassan ölő méregként ott lappang benned, szépen lassan felemészt belülről.
Érzed magadon az alattomos oldalpillantásokat, szinte hallod a hozzájuk tartozó lekicsinylő, tárgyiasító gondolatokat. Egy kurva vagy, egy önmagát túl nagyra tartó kurva, nem is éred meg a beléd fektetett energiát és mégsem tudnak ellenállni neked a legtöbben. Mégis kell, hogy érinthessenek, hogy elmondhassák legalább egyszer megvoltál nekik, Te pedig engeded nekik. Engeded, mert az undor irántuk és önnön magad iránt még mindig viselhetőbb érzés, mint a veszteség, ami ért Téged - kapásból nem is egy, hanem több.
Megint, megint kezdenek elkalandozni a gondolataid. Hiába az a sok tanulás Mr. Hamox-szal, mostanában egyszerre olyan, mintha semmit sem érnének és mintha egymagad képes lennél megváltani a világot. A kettősség őrjítő - őrjítőbb, mint valaha.
Yukihime dorombolása az, amely kirángat a végtelen-végtelen spirálból. Hálával, szeretettel vegyes fájdalommal pillantasz le a kismacskára, aki egyszerre emlékeztet arra, amit elveszítettél, de közben itt van melletted, hogy átsegítsen. Nem felejthetsz, de mész tovább, ahogy ez mindig is volt. A múlt elől menekülni nem lehet. A légkör, az élettel teli zsibongás egyre fojtogatóbb. A háttérzajok összemosódnak, talán az a hetedéves mardekáros mond is neked valamit, akivel technikailag "együtt jöttél", legalábbis a páros jelmezetek ezt sugallja.

Derült égből villámcsapásként érkezik Heranoush, kinek a keze a tiéden egyfajta mentőövként szolgál - partra húz, Te pedig végre újra kapsz levegőt - távol a tömegtől, távol a zajtól, távol az ítélkező, beskatulyázó pillantásoktól.

- Figyelek - irányítod rá még fásult kékjeid, amelyek tudatoddal karöltve kezdenek kitisztulni a friss levegő hatására. Yukihime lekéredzkedik a kezedből, Te pedig akaratának eleget téve óvatosan a földre helyezed, hadd kergessen egy pillangót a sárkány jelmezében - amit természetesen a saját jelmezeddel egyetemben Te magad készítettél.

- Iiigen... nézel Rá továbbra is kérdő tekintettel, egyelőre nem igazán érted mire is szeretne Heranoush kilyukadni. Yukihime, azaz most helyesebben Dragonhime ellenben nagyon jól elszórakozik a pillangó kergetésével, ahova éppen rövidke időre az Te figyelmed is elterelődik.

- Hogy érted ezt? - közben elgondolkodsz a kérdésén. Nem kifejezetten érdekelt ez a könyv, a jelenlegi "partnered" nyomta a kezedbe, hogy megismerd a karaktered háttértörténetét. Nem túlzottan a Te ízlésed az efajta irodalom, de mégis jobb volt, mint a saját nyomoroddal, vagy éppen a mágiatörténet házidolgozattal foglalkozni. - Szóval amit Én kihámoztam ebből a történetből, az az, hogy ezek az emberek sosem vágytak a szabadságra igazán. Ameddig egy éteri elérhetetlen dolog volt, addig akarták, vágytak rá, de amint megkapták kétségbe estek. Akik rabszolgasorban nőnek fel egyszerűen már nem tudnak a későbbiekben mit kezdeni a szabad akarattal, ezért elég volt nekik a szimplán jobb körülmények biztosítása. De ugye az ember gyarló, ezért egy idő után ez sem lesz elég. Kapzsi az ember, mindig egyre többet és többet akar, sosem elég az neki, ami van, aztán egyszer csak... elveszít mindent. - Csak nem tapasztalatból beszélsz? Csak nem Te is addig és addig akartál többet, ameddig végül mindened odalett? Mindened... Persze utólag könnyű okosnak lenni és már késő bánat. És Te, Te őnző visszataszító lélek még azon is elgondolkodtál, hogy elvedd a saját életed. Nem csak gondoltál rá, majdnem meg is tetted. Egyedül az rémített meg, hogy akkor ugyanolyan lennél, mint Natalie és... és elárulnád ezzel Heranoush-t. Csak ez tántorított el attól, hogy véget vess annak a nyomorult és fájdalmasan jelentéktelen életednek.

Pillantásod teljesen önkéntelen siklik Heranoush karórájára. Elmúlt éjfél. De miért is fontos ez most? Nem érted. Az egész világ lassan forog körülötted, az epés gyomorsav egyre fentebb és fentebb kúszik a torkodban.

"Boldog születésnapot, Viv!"

A legjobb barátnőd felköszöntött.

"Boldog születésnapot, Vivien!

Már előre látod a köszöntő levelet, amely Evelyntől fog érkezni holnap.

És még ki tudja mennyi jelentéktelen köszöntést fogsz kapni. De tudod, mit nem fogsz se hallani, se látni Vivien?

"Boldog születésnapot, Kincsem!"

Soha. Többé.

Nem is tudod hogy landol az apró kis csomag a kezedben. Nincs is igazán meg a mozdulat, amivel kibontod. Örülnöd kellene. Hálásnak lenned, már csak azért is, hogy a borzalmas személyiséged ellenére, és annak ellenére, hogy nálad rosszabb barátot kívánni sem lehetne van még valaki aki szeret és törődik veled. Te pedig az önsajnálatba temetkezve kapaszkodsz a benned tátongó ürességre, amit az elvesztése okoz.

- Hera, ez... - nem találod a szavakat, mert nem is vagy itt fejben teljesen. Biztos, hogy ezt Ő is érzi. Mindenkinek fájdalmat okozol Vivien. Mindenkinek. Megerőlteted magad és a Mr. Hamoxtól tanult módszerrel elzárod a negatív gondolatok nagy részét. A vékony, kifinomult aranyláncon megcsillan a közeletekben lebegő gyertya fénye. Egy igencsak vérszegény, de őszinte mosolyra húzódnak vékony, rózsás ajkaid. - Ez gyönyörű! És ezek a kis charmok...? - kérdezed, ahogy kezedbe veszed a  kis tükröt és meglátod magad... egy hazugságot. Akit benne látsz az élő, az jelentős, az erős, az kedves, az egy jó barát, akire számítani lehet. Valaki aki számít. Ehhez képest Te egy porhüvely vagy, lopott érzelmekkel, tanult normákkal és egy rothadó szívvel.

- Köszönöm szépen... - suttogod magad elé, ahogy visszaejted a kis tükröt és inkább kezedbe veszed a virágot, és... egyből eltelíti az érzékeidet a cseresznyefavirág édes illata.

[Cissa]

Smaragdváros Sárkányhercegnője és a Nyolcadik Utas keltetője

2006.11.01. Elmúlt az éjfél. - Ancalla

TW: káromkodás, szégyen, részegség, cigarettaság, halál

   Becsúsztatom a zöld cukorkát az ínyem mögé a nyelvemmel, miközben elindulok kifelé az épületből. Nem vagyok talán olyan ijesztő, mint a fiú a lépcső mellett (meg kell tudnom, ki az), de legalább egy alsós elkezdett bőgni, amikor eljátszottam a halálomat. A többiek nem reagáltak olyan jól, de tudom, hogy most, hogy éjfél van, sokan ittak, és páran babonásak, várják, hogy történjen valami. Állítólag tavaly is éjfélkor történt valami creepy, de ha így van, idén is kimaradtam belőle sajnos. Pedig mi értelme a Halloweennak, ha nem szerez az ember életre szóló traumákat, vagy gyilkolják meg fiatalon? Tudom, van, aki szexelni jött. De azt egy unalmas hétköznapon kell, hogy feldobjuk, ez az éjjel így is különleges. A legkülönlegesebb egész évben. Ha lehetne, minden nap ünnepelném a Halloweent.

 Talán hívnom kellett volna Hannit, Ocit, esetleg Basilet, de a távozásom az épületből sietősebbre sikerült, amikor Cissa elkezdte kritizálni a külsőmet. Valahogy rosszul esett, főleg, hogy nem tudtam visszaszólni, mert az ő jelmeze jól nézett ki, rajta is felejtettem a szemem. Szívesen felpróbálnám... és el tudom képzelni, hogy tényleg ijesztő, főleg ha itt lennének idén is a francia diákok. Meg kell kérdeznem a de Lysket, hogy maradt-e bármi a kognitív emlékezetükben arról, hogy fussanak, ha ezt az egyenruhát akarják.

 Kell egy cigaretta, pedig most is úgy gondolom, hogy jó lett a jelmezem. Fogalmam sincs, miért érdekel, mit gondol. Kevés ember véleménye érdekel, tudom, ki vagyok, és ha elindulunk vissza, meg fogják sokan köszönni nekem, hogy pontosan tudom, Frics mikor merre jár.

 Persze, nem minden jelmez túl jó idén. Különösen Mulciberé bizarr, ennyi erővel jöhetett volna teljesen félmeztelenül, bár azt lehet megkérdezem, hogy hogyan csinálta azt az izét a szemével, mert én nem mertem piszkálni idén őket. Ha most vakulok meg és kerülök a Gyengélkedőre... majd az első randevúmon, ha lesz. A kint lévő Huszonöt jelmeze is bizarr, fogalmam sincs, miért öltözik bárki pont döglött nyestnek, de mindig bizarr volt minden körülötte, és egyes szóbeszédek szerint a Zsebpiszokban azt eszik, és hát, az vagy, amit megeszel (ezért vagyok idén a Nyolcadik Utas, az arcölelő teletömte a számat). A másik csajt viszont megállok megnézni, majdnem meg is kérdezem, hogy ez most mi akar lenni, Legolas vagy valami nagyon béna kísérlet Inuyashára, amiről a nyest aztán lelopta a füleket, de végül úgy döntök, hogy nem érdekel eléggé hozzá, hogy megszólítsam őket. Nem, ez valami leárazott Rapunzel, a macska meg az elvarázsolt Disney companion, csak rájött, hogy ha megnöveszti a haját, rá lesz lépve meg le lesz hányva, egyéb dolgok között.

 Ancalla meglep az épület mögött, full egyedül. Nem értem, miért van egyedül most, azt meg főleg nem, hogy miért öltözött Óz, a Nagy Varázsló titkárnőjének. Ancalla, már biztosan nem Kanzaszban vagyunk. Bár lehet, hogy ez valami Carrie újragondolás, vagy Stephen King, nem állítom, hogy én vagyok a legolvasottabb lány az évfolyamon. A barátaim jelmezeinek egy jó részét sem értettem, ahogy azt sem értem, miért akar bárki roadkillnek öltözni, de talán a nyest évében vagyunk valamilyen naptár szerint. Talán a maja naptár szerint; a maják szerint állítólag kihalunk hat év múlva, ami azt jelentené, hogy harmadik rész lesz még a Karib Tenger Kalózaiból, negyedik már nem.

 - A Sárga Köves út szerintem nem erre van... vagy ez valami más?- tippre lehetne még walesi zöld, elvégre Ancallának pikkelyei meg karmai vannak, úgyhogy illene hozzá... tényleg, mi van, ha vérhercegnő? Nappal sárkány, de ha leszáll az éj, hercegnő lesz, mint Fiona. TÉNYLEG, mi van, ha ez egy Fiona jelmez, és lesz valami poén nappal, amikor átváltozik a szép alakjába, amelyiknek szárnyai vannak és tüzet fúj? Vagy ahhoz kell az igaz szerelem csókja? Nos, akkor szerencsés, ki ne lenne igazán szerelmes egy sárkányba?

 Pislogok kettőt, ahogy felnézek, és megbizonyosodom róla, hogy nem állok ablak alatt, amkor a falnak dőlök, nem borítanak rám vagy hánynak rám semmit, és Cissának is ki kell hajolnia, ha látni akar. Odáig biztos nem fog menni, és kétlem, hogy pont ide akarna jönni cigizni ő is. Előhúzom a zsebemből a cigarettát.

 - Van esetleg tüzed?- persze, hülye kérdés, van nálam is pálca, de milyen menő lenne már, ha lefújna, és meggyújtaná a cigarettámat. Megfogom a gyomromat; nem nehéz eljátszanom a fájdalmat, kicsit furcsán vagyok az alkoholtól.

 - Ugh... úgy érzem, mintha mozogna bennem valami... ugh...- diszkréten ráharapok a tablettára, amiből kifolyik egy kicsi zöld az ajkaim között, és ahogy előregörnyedek, megérintem a mágikus mechanizmust, melynek hatására a lény előretör, visítva, a fogait csattogtatva, és még sugárban hány is egy kis zöld cukormázat, bár vigyázok rá, hogy az ujjnyi vastag sugár elkerülje Ancalla ruháját. Egy pár másodpercig csatlakozom a visításához, azután abbahagyom, és nevetni kezdek.

 A nevetés gyengeség. A mosoly is. Nem kellett volna innom.

 - Szívrohamot kaptál, ugye? Te minek öltöztél?- a számba veszem a cigit, és megkínálom vele a lányt, ha nem húz el gyorsan. Most nincs itt Hanni, vélhetően nem is jön, nem tudom, hogy fog alakulni vele bármi. Legutóbb közel lehetett hozzá, hogy rám szabadítsa Barad Dur lángjait a macska kávézóban.

Elowen

"Kilátszik a gyíkemberségem"... Fel kellett volna pofoznom, tessék "gyíkemberség", keresztbe az arcán... Megérdemelné, de az is igazolná csak. És nem felejtené el innentől örökké szóvá tenni, hogy mennyire őt igazolná az incidens. Úgyhogy megérdemelné, a karmolásnyomokkal együtt, de nem adhatom meg neki a győzelmet.
Úgyhogy csak füstölgök Cissa megjegyzésein, az épület mögött bújkálva pillanatnyilag mindenki elől, és dohogva piszkálom a karmaimat a bal kezemen - egyelőre úgyse látja senki, megszüntettem rajta a bűvölést.
Elég baj, hogy valahol még egyet is értek vele, nem kell minden lehető alkalmat direkt megragadnia, hogy még az orrom alá is dörgölje...
Tessék, itt a karomágy tövében még el is sötétül egy egyértelmű zöldig... Legalább a bőröm visszavilágosodott a nyár óta - a tavas incidensnél Basile is azt hitte már róla, hogy rosszul vagyok, és voltam annál még zöldebb is nyár végére.
Ijedten kapom a hátam és a fal közé a kezemet, ahogy lépteket hallok, hogy mire a hangok gazdája ideér, úgy tegyek mint ha nem lenne semmi gond. Hiú remény volt hogy ne járjon senki az épület mögött előbb-utóbb, így is egész biztos vagyok, hogy másik falához is vannak valakik félrevonulva a nagyobb tömegtől. De ameddig engem békénhagynak,..
-A Sárga Köves út szerintem nem erre van... vagy ez valami más?
-Azért erre jöttem.- Fellélegzek kicsit, Elowen szeret provokálni ugyan a piszkálódás kedvéért, de legalább nem abszolút gonoszságból szokta. Lehetnék rosszabb tásaságban is. A tüzes kérdésére most lehet, hogy én vagyok csak túl gyanakvó, de úgyis tárgyát veszti, mire jelét adnám.
-Mi történik, jól vagy?- Persze ivott vagy összeevett vagy mindkettő, valami barátságtalant, itt és pont ő, mit vártunk - gondolnám, ha nem valami nyálkás fura izé robbanna elő a testéből, hogy ijedt sikkantással kell hátrébb botladoznom. -Miaf?..
Egy pár sort még pislognom kell, hogy mi volt ez, miközben Elowen már nevet a dolgon. -Szörnyű vagy!
Legalább nem hányt le ő vagy az izéje zöld sugarakkal, még ha elég alacsony léc is ez. De hát az alanyhoz kell igazítani a mércét.
-Szívrohamot kaptál, ugye? Te minek öltöztél?
-Hogy ne legyek meztelen- dohogok még, de a kínált cigiből tétován elfogadok egy szálat. Bár a módszerei hagynak kívánnivalót, azt el kell ismernem, hogy az iménti bánataimról elterelte a figyelmemet, ami segít valamennyit. Talán jobb is a társasága mint ha egyedül morgolódnék itt, mint eddig, még a hülyeségeivel együtt is.
A cigit még csak nézegetem egyelőre, tudom mi az, de nem ez a legismerősebb formája. Bár...
-Szerinted működne ez pipában is?