Kedves Daphné és Rokuro!
Nem vagyok jós, de ha tavaly nyáron a világkiállításon valaki azt mondja nekem, a Ti történetetek ilyen irányt vált majd, szerintem megkérdezem, nem kapott-e hőgutát abban a melegben, és nem kér-e inkább egy kis vizet.
Szerintem ti sem sejtettétek, hogy valami egészen új dolog fogja kezdetét venni. Nem hiszem, hogy bármelyikőtök többet gondolt bele abba a helyzetbe ott, a Világkiállításon, a japán kertnél.
Aztán mégis szemtanúja lehettem, hogy kezdtetek mégis egyre közelebb sodródni egymáshoz az elmúlt év során - és különös véletlen, hogy együtt tudtatok tanulni a Roxfortban a Trimágus Tusa miatt, ugye? Eleinte apró magnak tűnt csupán, ami azonban gyorsan gyökeret eresztett és rohamosan növekedni kezdett, mostanra pedig terebélyes leveleivel szívja magába az éltető napfényt. A legnehezebb pillanatokban is olyan erősen kapaszkodtatok egymásba, mint az ördöghurok, bár szerencsére jóval kevesebb fojtogatással.
Azt kívánom nektek, hogy házasságotok is legyen olyan erős, mint egy fúriafűz, és legfeljebb feleolyan hangos, mint egy mandragóra! Hiszem, hogy a házasságotok elegendő figyelmet, napfényt és szeretetet kap majd. Legyen sok közös nevetésetek és kalandotok! Virágozzatok együtt az év összes évszakában, és bármerre is ágazzatok tovább, a gyökereitek tartsanak össze a legnagyobb fagyban és viharban is!
Nagyon sok boldogságot kívánok nektek!
Élodie Roethlisberger
