Csontlakoma

2006. augusztus 17. · csütörtök USA · Sziklás-hegység · Ross Lake

[- Sejtettem, hogy itt talállak, miután Siofra néni bemutatott annak a korban hozzád illő fiúnak -]

Nem túl fitt outfit: "nem a legjobb ötlet"

A Dreadmoor birtok a Sziklás hegységben nem egy homokos parcellát jelent a gazdaságok között, nem egy szűkös jordániai földdarabot, ahol jobb lefelé építkezni, hogy a perzselő nap hevétől megmenekedjen az ember. Itt egy végtelen erdő az övék, a tó, a Felsőház büszkeségét jelentő faház, vagy inkább fapalotákból épített tábor, ahol mindenki kényelmesen elhelyezkedhet aki elég messziről jött ahhoz, hogy szállásra legyen szüksége az éjszakai részeg hopponálást elkerülendő.
A mugli turisták szeme a hegyek tükörképét látja csak és nem a felette vízi-kviddicset játszó rokonságot, a mulatság füstjeit, csak távoli, homályos illat-érzéklet számukra a grillezett sárkányborda füstös szaga amit megérezve csak összefut a szájukban a nyál és felsóhajtanak: valahol táboroznak!

Destination egy ideig nézi a vízfelszín felett repkedő unokatestvéreket, akik hívják, hogy csatlakozzon a játékhoz. Előbb fagy be a langyos tó. Még emlékszik rá, hogy otthagyták a ringlispílen, úgyhogy egy rövid intés után a testvére keresésére indul, hátrahagyva a parti stégeken beszélgetőket, ifjakat és öregeket.
Egy lampionokkal díszített erdei ösvényre lép, ami a tavat tápláló patakok egyikének vízeséséhez vezet fel és a birtok gyönyörű, bár kevéssé forgalmas része. Odainteget az asztalon körül sürgölődő boszorkányoknak, Siofra néni kecses kézmozdulattal jelzi, hogy örömmel venné, ha csatlakozna hozzájuk, de egy bocsánatkérő mosollyal a vörös juharok alá lépve teleszívja magát az erdő bomló illatával.
Elegáns akart lenni és megtisztelni a családtagokat, akik összegyűltek e meleg nyári napon a Dreadmoor felsőház egyik ékkövének számító birtokon, de nem gondolt arra, hogy a fehér, vastagon hímzett gyönyörű sherwani mennyire nem egy fekete földű, mohás kérgekben bővelkedő erdőbe való viselet. Kilóg a társaságból, még ha gondosan tisztán is tartja magát, ha a napra áll csontfehér sütkérezése nem ébreszt túl nagy bizalmat.
A lampionokkal jelzett ösvényről balra tér le, bár a mogyoróbokrok közötti utacskát inkább sejti, mint tudja, Elegyvel hosszan tanulmányozták az egykori indián temetőhöz vezető utakat még otthon, mielőtt elindultak volna.
- Sejtettem, hogy itt talállak, miután Siofra néni bemutatott annak a korban hozzád illő fiúnak - köszönti a sötét páfrányok között megtalált lányt, kíváncsian megbámolva a felette lengedező keresztespókot, ami mind egy inga leng kék, kék, barna, idegenkék szemük négyes keresztüzében. Egy boldogtalan szúnyogot pólyál éppen szorgosan, becsülete múmiakészítő válna belőle.
- Gyere, keressük meg Giles bácsit, azt hallottam, hogy megérkezett, szüksége lehet az erősítésre - nyújtja a kezét, tapintatosan elhallgatva, hogy fél füllel egészen pontosan ezeket a szavakat kapta el: "és nem elég nekünk ez a helyzet, még az a büdös farkaskorcs is megjött! Nem tudom Siofra miért tűri az asztalnál."

[- Talán jobb, ha ezt nem hallja tőlem soha, de Siofra nénénk is eshet tévedésbe.]

Csontlakoma

Destination • Giles 2006. augusztus 17.

Trigger warning Szexuális utalások

Kellően pofátlan vagy hozzá, hogy valami ürüggyel ott hagyd Siofra nénéd aktuális választottját.

Amint közeledni kezdett nagykorúságod, mintha nemes küldetésül fogadta volna, hogy megtalálja számodra a Szent Grált a tökéletes férjjelölt személyében. Tudod, hogy Siofra nénéd fiatalon házasodott, jól emlékszel az első férjére. Kedvelted, jókat tudtatok játszani együtt, és kiválóan tettette a halottat, amikor egy bottal, nem is igazi pálcával lelőtted.

Siofra nénéd új férje, a Mordrake-ház egyik örököse már egyáltalán nem volt számodra ilyen szórakoztató.

A mostani jelöltje pár évvel idősebb nálad, és azonos nevet visel a tiéddel. Másnak talán vonzónak tűnhet, hogy a MACUSA-nál kezdte betölteni az új pozícióját, amire már nem is emlékszel, mert számodra rémesen unalmasnak hangzik. Ráadásul úgy habzsolta a sárkánybordát az asztalnál, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga, miközben szorította elfele tőled a teret. Viszolyogsz Larken Dreadmoortól, és viszolyogsz attól, ahogyan nonverbális kommunikációjával próbálja kifejezni vélt dominanciáját, és attól is, ahogyan illetlenül próbált megérinteni téged az asztal alatt, mielőtt faképnél hagytad. A sárkányfogast sem érted – pedig tudod, hogy itt normális az is, ha két hamburgerzsemle közé raknak egy darab sárkányhúst, de akkor sem érted, hogy lehet egy ilyen nemes teremtményt csak úgy felfalni. Aki igazán erős, annak nincs szüksége arra, hogy más erejét szipolyozza magához.

Pókujjaid között gondosan formálja a sárkányfüves, sodort cigarettát. Gyengébb fajta, épp csak kellemes limbó-állapotba repíti azt, aki használja majd, miközben végig tudatánál marad. Aranyszín ruhádról szikrázóan pattan vissza a nap sugara. Odabent, a tömegben nem lehetett nem látni téged, de talán egy őszi tájban, a sárga levelek között talán láthatatlan is lehetnél.

- Talán jobb, ha ezt nem hallja tőlem soha, de Siofra nénénk is eshet tévedésbe. - szelíd a mosoly az arcodon, ahogyan megfordulsz bátyád hangjára. Soha nem mondanád ezt a nénikédnek, mert nem akarod megsérteni. Azt mondják, halottakról jót vagy semmit, de nem érted, az élők ebben miért lehetnek kivételek.

Kivéve persze, ha valaki olyan, mint Larken Dreadmoor, mert az megérdemli a rossz szavakat akkor is, ha már halott.

- Mit gondolsz, Des? - a sodort, sárkányfüves cigarettát füle mögé igazítod, majd visszahúzod rá a csuklyádat, mely oly gondtalanul takarja el a hosszú, fonatba rendezett hajad. Az arcod persze ragyog így is, ha szemből láthatnak téged. Elfogadod bátyád karját, hogy megkeressétek őt.

- Giles ezúttal is egyedül érkezhetett? Úgy tudtam, van testvére. - akivel soha nem találkoztatok, bár nem tudod, miért. Tudsz a nagybátyád állapotáról, de bármilyen sokat is jártatok a világban, soha nem gondoltad, hogy lehetséges olyan forgatókönyv, hogy valakit emiatt ítélnek meg.

poison garden party

...But not all monsters are evil.

@Elegy && Destination 2006.08.17.

TW depresszív gondolatok

◆

OOTD: c l a s s i c a l r o m a n t i c i s m

Nevetségesen érzem magam, ami azt jelenti, hogy tökéletesen illő öltözetet sikerült találnom erre a puccos, furcsa helyre. A hideg futkos tőle a hátamon, és még azt sem mondhatom, hogy a Zsupsz-kulcs okozta utazás mellékes, azon már rég túl vagyok. A tincseim rendezettek, a ruhám vasalt, a kedvem pedig ingadozó. Minden bizonnyal a szüleim megkönnyebbültek, hogy magamra vállaltam a feladatot a pofavizit szinten, nem tudom mennyire sértésnek szánták ezt az egészet, annyi biztos, hogy eszük ágában sem volt megjelenni. Valami finom, emészthető indokot adtak, hogy adjam át és kérjem az elnézést azért, amire akkor se lettek volna hajlandók, ha fizetnek érte. A húgom pedig? Nemhogy a hely közelébe nem engedik, de még talán nem is gondolhat rá. Velem eljönni? Még nagyobb sértés lenne, mint maga a meghívás. A bokorban leselkedő, nem létező sötét varázslók mellettem eltörpülnek Anyám szemében. Talán még a magaméban is.
Szusszanok.
Azt hiszem, a sértés visszás. Elég arcon látom ma azt a kényszerű mosolyt, amely a saját szüleim arcára is kiül, amikor megpróbálkozunk családként működni. Nem tudom, hogy vajon, ha már „csak” én jöttem, mennyire gondolja gunyorosnak Siofra néni azt, ahogy leültet, ahogy közszemlére tesz, mintha nekem is válogatnom kellene a jelöltek közül, holott az, akinek itt bármi is terem, az nem én vagyok. Bár valahol úgy gondolom, Anyám hisz abban, hogy a szerinte „érdekes” asztaltársaságnál végre lelek valakit, aki hozzám „méltó”. Azt hiszem, az itt megjelentek közül bárkinek, akinek lánya van, előbb menne el a helyi menhelyre keresni nekem valami tenyésszukát és akkor nagyon humorosnak gondolná magát. Én nem, egy kutyával bizonyára vicces az élet, legalább lenne kinek elmesélnem, hogy mennyire vicces vagyok én. De szerencsére az, hogy néha megszólaltam két falat között elég volt, hogy végül csak fintort kapjak. Így legyen étvágyam.

Szusszannom kell.
Nem én vagyok az est fénypontja, így sikeresen oldalgok odébb, keresve a csendet és a magányt, amely megszokott társam a világban. Azt hiszem, hogy a szociális mércém kezd betelni és besokallni. Kezdenek irritálni az emberek vagy én irritálom magam, pedig a nap elején sütött a nap a fejem felett. Elszoktam? Valami olyasmi. Nem vagyok ilyen helyre való, nem vagyok a család éke, bár Anyáék bizonyára valami tökéletes és szép programot találtak ki Teklának, ahova csillogva és csoda szépen elmentek vagy otthon örülnek egymásnak. Néha irigy vagyok, néha nem, most nem tudom. Fáradt. Letelepszem, a zakóm elegánsan magam alá terítve, a díszes kert takarásában egy magányos fa alatt. Idilli. Megbűvölt zsebemből egy könyv kerül elő – lágy, szórakoztató irodalom, némi horrorisztikus hangulattal, mégse mertem idehozni valami romantikát. Magam sem tudom miért, de elcsentem egy üveg édes vöröset, egy poharat és lassan kortyolom, mintha ez lenne a legszebb nap az évben. Elbambulok a sorokon, a helyen, ahol vagyok, ami szép, csalogató, tökéletes pókháló, amelybe kerülve bárki boldogan belehalna. Nem, ez nem az én helyem. Ez csak a család újabb játéka. Sóhajtok. Akkor is, amikor meghallom a lassan közeledő beszélgetés foszlányait. Magam elé húzom a könyvet és akkor megpróbálok úgy tenni, mintha egy szobor lennék a rengetegben.

[- Ezt tényleg jobb, ha nem hallja soha senki más, mert még a holtak között is vannak besúgói -]

- Ezt tényleg jobb, ha nem hallja soha senki más, mert még a holtak között is vannak besúgói -horkant egy kissé túlzó vidámsággal, de az csak az elmúlás említésének köszönhető, mert a házasságtól, ami elszakíthatná tőle Elegyt talán jobban tart, mint a lány maga, akinek ugyan láthatóan terhére van a nyakába akasztott társaság, de különösebben soha nem háborodik fel miattuk.
Szelíd, mint egy őz.
Ahogy a lány felé fordul, két hosszú, tolakodó kéz simul az arcára óvatosan két oldalról, az ujjbegyei mint szenderszárnyak alig érintik a bőrt, meggyőződve arról, hogy van helyük rajta, nem mázolnak el semmi sminket vagy púdert, bár annak aranypora csak szebb, ha maszattá kenődik, nem biztos, hogy mindenki osztozik ezen a véleményén.
- Pupillák normálisak, ne gyújts rá nélküle, nem akarok lemaradni, de még nem lépték át a fájdalomküszöböm - duruzsolja kedveskedve, könnyű így tennie, mert a hüvelykujja eltakarja azt a fél szemet, aminek kékjébe tekintve a bűntudat patkóbélen marja és megcsavarja a szigmáját, emlékeztetve arra, hogy nem tudja megvédeni, nem egészen, nem úgy, ahogy kellett volna, ahogy helyesnek vélné.
Gyengéd mozdulattal simítja az aranycsuklyát a szívének oly kedves arc körül, aztán átsegíti a göröngyös gyökereken.
- Nem gondolok semmit, de biztos vagyok benne, hogyha hozott volna valakit, arról már hallottunk volna. Még a madarak is azt csicseregnék - de a keresztcsőrű pintyek éppenséggel a területi vitákat rendezik a matuzsálemi korú fák ágain és nem törődnek az emberek pletykás ügyeivel.
- Remélem rá tudjuk venni, hogy meséljen valamit Angliáról és úgy beszéljen, ahogyan ők szoktak. Meg kellene tanulnunk - mélázik el csak röviden, megszorítva aztán Elegy kezét rásandít.- Biztos vagy benne? Ha lenne testvére nem kellene mindenhova együtt menniük? -mint nekik, de a folytatás csak billeg a nyelve hegyén, nem szükséges kimondania ahhoz, hogy tudja, a lány is arra gondol, hogy természet ellen való vétek egyedül kóborolnia Gilesnek, mert így, ha ugyan a testvére létezik, az csak hallja, de nem látja a fivére kalandjait.

Közjáték:

- Larken, hol a partnered? - Siofra néni hideg macskaszemei csíkká szűkülnek, miközben gondosan manikűrözött karmait a fiatal férfi karjába mélyeszti, akinek poharában erre válaszul egymáshoz koccannak a jégkockák..
Legalább nem a fogai..
- Elment! Azt mondta meg akar nézni valami temetőt a fák között. Rémületesen tudatlan az a lány, néném! - a panaszos felcsattanás után készséggel löki be az alsóházi lányt a hippogriff alá ravaszul villanó szemmel. - Semmit sem tud a MACUSÁról és a világkupa eseményeiről, miről kellene beszélgetnem vele? .
- Mondjuk arról, ami őt is érdekli, kedvesem - a düh nem torzítja el a szép arcot, de a bőrbe mélyedő körmök fehér festéke teleszívja magát vérrel és mélybordóvá változik. - Az udvarlás nem csak egy mágiatörténelmi érdekesség, eredj utána, mert ha az öt órási koktélokra nem lesz az oldaladon talán....
- Nem megyek a fák közé - a fiatal férfi megmakacsolva magát lerázza a nő kezét, bizonytalanul int egyet és a vállát megrántja. - Láttak arra valami nagy állatot. Talán egy farkast. Vagy pumát..
- És akkor mi van? - Siofra néni nem különösebben idős, de e percben vénséges vén öregasszonynak mutatják a szavai és ezt nála jobban senki sem gyűlöli. - Nálad a pálcád, nem? Ha a bundáját Elegy lába elé teríted, a csontjait pedig a bátyjának adod talán végre érdekessé válsz a számára..
- Nem fogok ezért megölni egy ragadozót - Larken fancsali arca már nem is tűnik annyira jóképűnek. - Ez a természetes élőhelye, mi vagyunk a betolakodók itt, hagyni kell, hogy továbbálljon és nem háborgatni, amikor... - a gyáva, de szenvedélyes szónoklatot Siofra egy pálcaintéssel fojtja bele, bánatát pedig a konyakospohárba, főleg, miután felfedezi, hogy az Orlyk fiú hűlt helyén is csak pletykák rügyeznek, alig terelve el a figyelmet a nagypolitikáról, így aztán ő is beadja karcsú derekát és egy időre leveszi kerítő figyelmét a fiatalokról.

- De még ha nincs is itt a testvére, szeptemberben meglátogathatjuk, és megnézhetjük, hogy igazi-e - a nagyszerű megoldás az eszébe ötlik, a szemei felcsillannak. - Szívesen méretet vennék róla, nincs benne a családi listámban és nagyon kíváncsi vagyok, hogy az ő arányaik is annyira hasonlítanak-e Giles-szel, mint a mieink! - ha már a vérfarkas került szóba körülnéz, a tekintete megakad a fák között látható, tóhoz közeli Árnyékpavilonon, majd ahogy továbbvándorol a pillantása az olvasó férfi szobrán és széles mosoly torzítja el a vonásait.
- A falra festett vérfarkas -  ha oda is sietne, Elegy ruhája túl szép ahhoz, hogy futkározzanak az erdőben.- Ha ő már borozik, te is szívhatod a sárkányfüvet, ez így helyes, valaki elkezdi, mindenki átveszi, amikor besötétedik mindenkivel megásatom a saját gödrét - régóta vágyik egy ilyen tömeges eltemetkezésre, és egy kellően ittas és bódult társaságban ez végre lehetségesnek tűnik, fényes szemekkel zuhan le a térdeire Giles mellett.
- Látjuk, hogy itt vagy, Giles bácsi, ebben az ingben olyan vagy, mint egy hatalmas virág - de azért nem néz rá, tiszteletben tartva a könyv mögé temetkezést annyira, hogy verbálisan kopogtat a csukott ajtón.

[- Tudok várni, Des, mint a szerelemre vagy a halálra. Bármelyik érkezzék hamarabb.]

Csontlakoma

Destination • Giles 2006. augusztus 17.

Trigger warning Szexuális utalások, halálbálványozás

Belenevetsz fivéred válaszába. Közösen nevettek, noha jól tudod, ennek a fele se tréfa. Siofra nénéd jobbik oldalán állsz – mert ott vannak azok a rokonaid is, akikkel kevésbé törődő, még ha a törődés ezen formájából valójában nem is kérsz, mert nem érzed úgy, hogy szükséged lenne rá. Bejártad a világ majdnem összes kontinensét, és megtanultad, hogy nem csak egy-egy helyen divat egyszerű életkeltetőként használni a nőket, de megtanultad azt is, hogy milyen az, amikor ennél több lehetsz.

A legnagyobb tiszteleted Siofra nénikédnek. Te viszont úgy gondolod, a méhednél sokkal nagyobb dolgokra vagy hivatott.

Valószínűleg ezt érzi Siofra nénéd is, és ezért igyekszik bebiztosítani számodra az egyetlen biztonságos jövőt, amit ismer.

- Tudok várni, Des, mint a szerelemre vagy a halálra. Bármelyik érkezzék hamarabb. - ujjaid rákulcsolnak az egyik, arcodat alig érintő kézre. Oly gyengéden ért hozzá, ahogyan te is tetted azt, amikor először engedték, hogy holtat sminkelj egy búcsúztató szertartásra. Napokon át bámultad a nő képét, hogy beivódjon a teljes esszenciája, a pirospozsgás arca, az apró ránc a szemöldöke felett, és a huncut gödrök mosolya nyomán. Megtiszteltetésnek érezted, hogy ha csak segédként is, de részt vehettél a munkában, és örömet okozhattál az elhunyt családjának.

Fura, hogy a hullákkal ezt képes vagy megtenni, de a saját testedet nem akarod felajánlani Siofra választottjának a testi örömökre.

- Bizonyára el vannak foglalva a fontosabbnak vélt dolgaikkal. Nem marad így figyelem arra, ami tényleg lényeges, Des. - mindenki a világkupáról és a világpolitikáról beszél, és mindezt úgy, mintha nem lenne holnap. Ez az egész is mintha arról szólna, hogy megmutassák, náluk minden rendben van, és a világ egyszerűen megy tovább. Mert ők még a körülmények ellenére is fontosak… kezded egyre jobban megérteni nagyapátokat, Sepulchert, aki külön útra tévedt a család másik felétől. A halálban mind egyek vagytok, nem számít, honnan érkeztetek. Minden más csak az illúzió fenntartását szolgálja, hogy ennél többek vagytok.

- Nekem is furcsa. Először azt gondoltam, talán nem is igazi testvérek. De ne feledd, Káin és Ábel is fivérek voltak, ahogy Romulusz és Rémusz is. - feleled a kérdésre. Sokfelé jártátok a világot, mégis döbbenetesen keveset tudtok róla, máskülönben nem tennétek ilyen ostoba feltételezéseket, hogy nem is lehetnek testvérek. Nehéz elképzelned, hogy léteznek normális emberek normális testvéri viszonyotokkal, ahol nem úgy viselkedtek, mint a szeretők. De nektek ez a normális.

- Ez igazán eszményiül hangzik. - szívesen megnéznéd és megismernéd anyád családját – azokat, akik Gilest kivéve rendre elutasítják ezeket a meghívókat, bár azt nem tudod, hogy a színfalak mögött ez az oka annak, hogy nem jelennek meg veletek. Igazuk van – egy olyan nemes vérvonalnak, mint az Orlykok, derogálnia kéne egyáltalán egy lapon szerepelniük a ti fajtátokkal. Anyátok a legnagyobb lázadótok, amiért ilyen mélyre volt képes süllyedni. Tudom, hogy szánod, de ne tedd, nem érdemli meg.

- Én azt hiszem, tudom, hogyan… - sétátok közben elharapod a szót. A félbehagyott mondat ott lebeg kettőtök között, mielőtt elsöpörnéd. Furcsa ez, hisz nincs mit titkolnod Destiny elől. Még arról is beszámoltál neki, hogy adtad oda egy magnix fiúnak a szüzességed. Nehezen tudod viszont megfogalmazni, hogy mi is történik veled, és én mit teszek veled.

- Bocsáss meg. Lefárasztott a tömeg, csak feleslegesen fecsegek. - pedig nem lenne felesleges. Valahogy emlékszel arra, milyen is az a brit akcentus, amit bátyád emleget, és nem az utazásaitokból, nem is a túlzásokból. Ha nagyon akarnád, idegenül, de elő tudnád adni, hogy ott születtél.

Giles idén mindent megtesz azért, hogy elnyerje a Felsőház kegyeit, ami a megjelenését illeti. Ez az első benyomásod – a fehér, ha nem halotti lepel, akkor a gazdagság szimbóluma, főleg, ha az ilyen vakító. Viktória királyné előtt menyasszonyi ruhaként se volt divatos. Nem vagy benne biztos, hogy nem használt rajta valamilyen illúziót. Kicsit hunyorítanod kell szemeiddel, mert az úgy vakít, mint a sivatagi dűnék vagy a makulátlan, fehér hó.

- Mint egy szál kála, hogy pontosak legyünk. - felettébb elegáns virág, meg kell hagyni. A saját, feszes, aranyszínű ruháddal Destination kíséretével sétálsz közelebb hozzá, ám tartva azt a távolságot, amitől még nem lehet zavaró a jelenléte az olvasáshoz. Destinyvel kiválóan tudnak síri csendben létezni, nem fogják zavarni, ha nem akarja.

- Kérlek, mondd, hogy nem zavarunk. Megígérjük, hogy szóba se hozzuk a politikát. - füled mögül előveszed a cigarettát, és ujjaid között játszol vele. Egyelőre az engedélyét várod, hogy helyet foglalhattok régen látott rokonotok mellett.

[- Áhh, hogy ti]

poison garden party

...But not all monsters are evil.

@Elegy && Destination 2006.08.17.

TW depresszív gondolatok

◆

OOTD: c l a s s i c a l r o m a n t i c i s m

Nagyon régen volt, hogy távolabb mentem az otthon és a Roxfort kettősétől, hiszen még a felsőoktatás is hazai terepen történt. Talán a családi nyaralás volt az, régen a múltban, amikor átléptem az ország határát. Most már nincsenek ilyenek, ha vannak is, akkor véletlenül pont úgy, hogy nekem nincs erőm semmihez, így elindulni sem. A képmutatás az, amelyről nem beszélek, nem is kell, van bőven erre is. De nem mondom, hogy kellemes. Mégis, valahogy kissé jóleső, hogy volt erőm és akaratom kimozdulni, már csak megmaradni kellene. Valahogy. Vinnem kell valamit majd Teklának, biztos örülne – miközben rettenetesen puffogna, hogy Őt ilyen helyre nem engedik –, talán kicsit jobban körül kellene majd néznem. Fogalmam sincs, pontosan merre lenne jó. Beszélgetnem kellene, irányt kérni, amire jelenleg nincs energiám vagy éppen… nos, ha én furcsának érzem magam, a társaság is eléggé az. Jobb esetben sokak nevét maximum olvasnom illene csupán, nem bemutatkozni, mosolyogni, annak a férfinak mutatni magam, akinek mindig is akartak, akit Ők, a családom mutatna be másoknak. De csak a külső. Csak ennyi maradt és a suttogás. A lopott pillanatok, a néma, szavakra mozduló ajkak. Akadt olyan is, aki nyíltan a kert másik végébe sétált, nehogy a levegőm szívja. Nehogy a végén elkapjon valamit? Ha csak így működne, nem lennének rajtam sebek. De akadnak, mesélnének, de a hófehér szöveg mögé rejtettem mindent.
Elvonulva lassan visszaszáll körém a kényelmes buborékom. A pszichológusom bizonyára repdesni fog az örömtől, hogy eljöttem és beszélgettem, szociális életet éltem, mindegy kikkel, de megtettem. Nagy lépésekben haladok, mégis úgy érzem, hogy hátrafelé. Megriadtam volna? Kissé. Még magamnak sem vallom be. A világ ezen felén most erősnek kell mutatnom magam, olyannak, akiről ha tudják is, hogy mi lappang benne, nem zavarja, nem kínozza. Mégis csend van, csak a természet és a gondolataim adnak hangot a füleimbe.
Egy ideig.
A hangfoszlányok szavakká formálódnak, lassan, apró infókat csepegtetve. Testvér, család, egyre közelebbről érkezik, egyre jobban felém irányul. Eddig tartott a kis rejtekhelyem, eddig bírta a tömeg, hogy nélkülem maradjon, de nem hiszem, hogy ez pozitív lenne. Itt mindennek ára van, éle van. Nagy levegő.
A hangok végül ismerősebben hangzanak, jó értelemben. Az idegenek sosem jók, túl sok kérdés, túl sok válasz, amit meg kell változtatni. Végül lassan megérzem őket a személyes teremben, egyenesen elém huppan le, egyenesen nekem szegezve figyelmet, szavakat, mindent. Én pedig, bátran kipillantok a könyvem felett, mintha eddig süket lettem volna és semmi sem jutott volna el felém. Dehogynem.
- Áhh, hogy ti - még ha furcsák is, ők a kellemesebb rész. Valahol. Testvérek, egy nő és egy férfi, pont az a felállás, mint nekünk odahaza. Tekla biztosan addig kérdezgetné őket, míg kifogyna belőlük a szó, velem rosszabbul jártak. Vagy jobban?
- Köszönöm? Akkor valóban jól választottam. Bár elbújhattam volna jobban, a keresgélés biztos izgalmas lenne - vagy nem. Lejjebb eresztem a könyvet és kénytelen vagyok felpillantani Elegy alakjára, aki nemesebb, mint az én virágom és így óriásinak tűnik. - Nem zavartok, azt hittem Siofra néni vadászik rám, vagy valaki, aki meg akar tapogatni, mert azt hiszi, különleges bőröm van. Vagy mutogatni rám, vagy… – hagyom is abba. Megjelölöm a könyvet, amely a fűbe kerül, majd megemelem magam. A zakó, ami eddig alattam pihent, a kezeim közé kerül, majd Des mellé terítem a fűbe, mint valami pokrócot. Megbűvölhetném, hogy hatalmas legyen, de nem kockáztatom, hogy ha nagyon kifáradnék, akkor mi lenne belőle. Finoman intek Elegy felé, hogy ezt neki szánom, már ha szeretne letelepedni, akkor ne a fűbe. Így illik.
- Kérlek, foglalj helyet te is - én pedig vissza a fűbe. - Megköszönöm, ha mellőzzük a politikát, már amúgy sem tudom követni és nem is az én terepem. Titeket mi hozott a rejtekhelyemre? Eldurvultak a viták? - apró korty a borból, lassan túl sok is lesz, de ma nincs bennem bájital, a kedvem és az erőm végre maguktól működnek. Nem mondom azonban, hogy nem lapul nálam semmi, ha mégis kellene.

[- Semmi fontosabbról nem esett szó, csak valami merénylet, gyilkosság, zavargás -]

A szívében és szemében egyszerre lobban melegség az önfeledt szavak hallatán, a szerelem és a halál szinte ismétlésnek tűnik zenéjében, borzongató, kéjjel teljes szép szavak, minden, amit megkívánhat egy fiatal ott muzsikál bennük.
- Semmi fontosabbról nem esett szó, csak valami merénylet, gyilkosság, zavargás - egy kissé eltöpreng, világos szemöldöke felett vonásnyi ráncolódás- legalábbis én nem hallottam semmi érdekesebbet Giles bácsi érkezésénél - teszi hozzá, mert szubjektív ítélete szerint az élő rokon izgalmasabb, mint az ismeretlen halott, legalábbis addig, amíg valaki fel nem ajánlja, hogy felboncolhatja, vagy bábosíthatja, vagy egyáltalán, a keze ügyébe nem helyezi.
De mivel erre szándék nem látszik, hovatovább a fókuszpontja is messze esik a világi izgalmaktól és ezt nem szégyelli.
- Ezekkel a példákkal csak az a baj, húgom, hogy Káin se tudta volna megölni Ábelt és Romulusz sem Rémuszt, ha egy óceán lett volna közöttük - a kezében hagyja a kezét, gyengéden vezeti, nem hagyva, hogy megbotoljon, bár ez az erdő nem olyan veszélyes, mint a kukoricás, valami nyugtalanság mégis benne ragadt.- A testvéreknek, ha egymást elpusztító erőkké is válnak, egy helyen a helyük, egy társaságban, egymáshoz kötve, mint az idegsejtek, szimbiózisban, hogy élhessenek testvérként - a hüvelykujja végigsimít a kézfején.
Nem kerüli el a figyelmét a torkon szúrt mondat, ami félbeharapott földigilisztaként tekereg az ásónyomnyi érett földben. Fürkészve néz rá, hagyhatná annyiban, de sose hagyott még félbe gödröt.
- Egyetlen szó sem felesleges, Elegy, mutasd meg, hogy mit tudsz. Ne most. Majd vele - int a fejével a vérfarkas üldögélő alakja felé, a felfedezés és kísérlet öröme és lehetősége felragyogtatja az arcát, nincs benne neheztelés, amiért a lány elbizonytalanodott, tudja, hogy majd elmúlik és minden gondolat a helyére kerül, mint ők Giles mellett.
- Mi bizony! - ragyog rá mosolyogva, bár egy vérbeli aranyvérű kikérhetné magának, hogy a megszólítás ilyen minden manírtól mentes módon mutatja meg magát. - Kála! Valóban! Találó! Semmi sem mutat olyan pompásan egy sírcsokorban - elragadtatott szavak dorombolnak a szájában, készséggel rá tud bólintani, hogy politikáról szó sem lehet, hirtelen annyi érdekes dolgot talál magának, amit a férfin szemügyre vehet, hogy nem kell az időjáráshoz sem nyúlni a témaválasztással. - Milyen udvarias - mormogja büszke elégedettséggel, amiért Giles zakója lesz Elegy alá való talajtakaró, csak utána kapja fel a fejét, némi késéssel értelmezve az információt.
- Különleges bőröd van? Talán kicsit prémes-puha? Nem is látszik rajta, de a kála-köntösöd sokat eltakar - kíváncsian vizsgálja a férfi kilógó részeit, előrehajolva egészen közel, Elegyre pillantva néhány kézjelet tesz a levegőben aminek az értelme az, hogy ~ Szerinted szomorúnak tűnik a megtapogatások miatt? ~ mert akkor le tud mondani az izgalmas lehetőségekről.
- Nem, csak Siofra néninek Elegyvel is vannak komisz tervei, én pedig eljöttem megkeresni őt, mert hallottam, hogy megérkeztél, ezért gondoltam megkereshetnénk, mert rég láttunk. A viták csak viták, nem űznének el, még akkor se, ha tudnám pontosan miről szólnak - könnyedén megvonja a vállát, mert nincs benne emiatt bűnat vagy bűntudat és hagyja, hogy Elegy maga mesélje el, mivel űzte el őt a nénje.

[- Kiváló környezet a bújócskához, de úgy hiszem, jogosan magunkénak követelhetnénk érte előre a koronát.]

Csontlakoma

Destination • Giles 2006. augusztus 17.

Trigger warning Szexuális utalások, halálbálványozás

Talán fivéred szerint nem feleslegesek. Számára nem, de fivéred épp olyan elvetemült őrült, mint te magad, ki a valósággal kevesebbet csókolózott, mint a valósággal. Elhiszed, hogy így van, mi okod lenne nem hinni neki? Épp olyan degenerált, mint te vagy, értitek egymás nyelvét, és nem alakultak ki bennetek eléggé (vagy egyáltalán) azok a dolgok, amiket a normális emberek normálisnak tartanak.

Biccentesz hát, hogy majd kitérsz a gondolatmenetedre, ha már együtt vagytok hármasban. Pedig megmutattam és felfedtem már magam előtted, még se teljesen érted, mi történik veled.

- Kiváló környezet a bújócskához, de úgy hiszem, jogosan magunkénak követelhetnénk érte előre a koronát. - nézel össze fivéreddel. Nem igazán voltak játékaitok – a babáidat idejekorán szétszedtétek, pedig se csontok, se szervek nem voltak bennük - , de mindig feltaláltátok magatokat, ha játékról volt szó. A bújócskákat a mai napig kedveled, és nem érzed azt, hogy gyerekes lenne. Ahogyan azt sem, hogy milyen ijesztő, hogy csontok számolgatása jelentette nektek a szórakozást.

Elfogadod a helyfelajánlást Giles kabátján, bár valójában a szemed se rebbenne, ha be kéne mocskolnod. Ami a megtapogatást illeti, huncut fény villan a szemedben. Giles az első vérfarkas, akiről tudsz, és akivel összehozott a sors. Elméletben tudod, hogy a hónap nagy részében alapvetően ő egy ember, és csak telihold alatt változik bestiává. Végtére is ez a fő oka annak, hogy a MACUSA betiltotta a vérfarkasok vadászatát. Ezt anyádtól tudod, aki szívesen henceg a vérfarkas prém bundájával, melyre a mai napig nem jöttél rá, apátok miként, milyen módon tett szert. Na nem mintha ez lenne apátok egyetlen titka praktikáiról, amiket még nem osztott meg Destinyvel sem.

Kíváncsi vagy rá, hogy teliholdon kívül is van-e valami különleges érzete, mint anyád számodra kissé szúrósnak érződő bundájának. Nem a legfinomabb anyag, de valahogy mégis nagyobb tekintélyt hordoz magával, mint a hermelin.

- Siofra néni csak gondoskodni próbál rólam a maga módján. Nincs miért hibáztatni. - ellenben téged, de mindig adsz okot arra, hogy a kiválasztott udvarlókat elriaszd. Általában ehhez elég kinyitnod a szádat, ám ha a vezetékneve Dreadmoor, akkor ennél többre van szükség. Az alapján, amit az asztal alatt próbált művelni a kezével, olybá tűnt, hogy a szavak kevesek lesznek, pedig igyekeztél teljesen indifferens lenni, amikor az olyan izgalmas témákról érdeklődött, mint a világkupa vagy a noctua.

Halottakról jót vagy semmit.

Úgy döntöttél, a semmiről számolsz be Larken Dreadmoort illetően, mert egyre biztosabb vagy benne, hogy ha még egyszer próbálkozik, egyszerűen megölöd.

A füled mögül előveszed a cigarettát, amit nemrég csináltál. Ritkán élsz vele, az esetek többségében előnyként éled meg a tiszta tudattal való gondolkodást, de ma szórakozni érkeztetek ide. Oldalvást nekidőlsz fivérednek, pálcádat pedig, melynek testvére bátyádnál van, előkészíted, hogy meggyújthasd vele a szálat.

- Arról beszéltünk, a brit akcentust megtaníthatnád nekünk, Giles. Talán még nem tudsz róla, szeptemberben Hertfordshire-be költözünk. Csak mi ketten. - meglepőnek nem nevezhető gyakorlottsággal indítod be a cigarettát, mielőtt átnyújtanád azt Destinationnek.

- Mostanában emlékeim vannak egy másik életről. Jártam abban a városban, de jártam a Roxfortban is. Emlékszem rá kívülről és belülről, madártávlatból. Ti hisztek a… reinkarnációban?

[- A koronát bizton át is engedem, nem vágyom ilyesfajta élszerekre]

poison garden party

...But not all monsters are evil.

@Elegy && Destination 2006.08.17.

TW depresszív gondolatok

◆

OOTD: c l a s s i c a l r o m a n t i c i s m

Azt hiszem, hogy kissé túl is vállaltam magam ezzel a hellyel. Utólag belegondolva vélhetően a saját, el nem ismert sérelmem igyekszem könnyíteni vele, hiszen engem nem szoktak ilyen helyekre vinni, hívni (vagy hívnak, csak sosem tudok róla), így legalább azt éreztem, hogy mennyivel többet is érek. Hát…
Mindenesetre, itt most, a gyenge rejtekemben nem a rossz ért utol, bár valahol remélem, hogy nem kell azonnal indulni vissza a tömegbe. Persze tervezek megjelenni még, de a szociális energiámnak töltődni kell kicsit. Vissza kell szoknom. Vagy nem? Fogalmam sincs, hogy mennyi ilyen vár még rám.
- A koronát bizton át is engedem, nem vágyom ilyesfajta élszerekre - távol álljon tőlem a nagyzás vagy bármi efféle kirívóság, elég ez az öltözet és nagyon is, hiszen nekik is megalad rajta a tekintetük. Azonban egyesekhez még így is szinte meztelennek, alulöltözöttnek számítok. Ne is keressenek rajtam súlyos családi ékszereket vagy cifra kalapokat, mert az végképp megfojtana.
- Tehát kála. Majd így mutatkozom be, ha valaki ma még megtalál - szerencsémre mindenki tudja ki vagyok, nem kell beszélnem, mutogatnak eleget. Elegy végül elfoglalja a neki szánt helyet, így nekem marad a fű, ami már nem oly hűs és nyirkos, így ugyanolyan kényelmes, mint eddig. A kérdésre az ingem ujjához nyúlva gombolom ki azt, a könyökömig felhajtva engedem láttatni bőrömnek azon részét, amit nem lepnek el olyan sebhelyek, amiket nem mutatok szívesen. Ennyi elég bőven.
- Nincs semmi különleges benne, olyan, mint mindenki bőre. Unalmas - mert mi más lenne, ugye. A másik bőrt nem is mutathatnám, nem is lennék itt, de arról meg nem akarok beszélni. Elég volt, hogy páran még a kézfogást is finoman utasították vissza, nehogy elkapjanak valamit, amit nem lehet. Így nem. De tessék, ha akarja, hozzám is érhet, ma már nem zavar. Volt kellemetlen elég, hagyom magam.
- Én nem tudtam meg, miféle gonosz tervei vannak velem. Ha tippelnem kellene, inkább a húgomnak talált valakit, aki nem ért ide, nekem nem. De ez a megszokott. Nem tudom mennyire sértés az ittlétem, vagy épp úgy a többiek nem-léte. De mindegy is. Vita ide vagy oda. Gondoskodni. Gondolom minnél vaskosabb, szebb férjjelölttel? - tudom hogyan működik a világ, tudom, hogy az aranyvér hogyan működik. Én is számoltam azzal, hogy ahogy elballagok, lesz egy feleségem, majd gyerekem, meg majd nem sértésből küldenek ide, csak ugye… a lépés nem így jött ki. Csendben figyelem, ahogy cigaretta kerül elő, nem szólok, nem vagyok én mindenki lelkiismerete, hiszen magam is kortyolok egy újabbat, ki mivel tompítja a valóságot. Nem számít ma már, egyesek rosszabbul néznek már ki. A szavaira azonban felcsusszannak a szemöldökeim. Ez olyan dolog, amit nem vesz észre az ember, de van és létezik, nekem természetes, itt pedig kuriózum. Hát ha még ír is lennék…
- Egy kis levegőváltozás? Vagy ez is valami nagy családi cél? De gratulálok, a világot látni kell - mondom én, aki csak olvas róla, utazni meg nem is mer. Az akcentus pedig… megpróbálhatom, de fogalmam sincs hogyan. Nekem ez természetes, nem tudom mikor ütközik ki - bizonyára most is, ha figyelnék. A szavak érdekelnek, nem az, hogy miképp csengenek másképp. A kérdése már jobb, arról lehet mit hondolni, de mégis finoman vonom meg a vállam. A halál kerülgetett engem, sokszor hittem a táborban, hogy ott ér el vagy utána, de elkerült, eltévedt, elvitte azt az utolsók között érkezett vörös kislányt, akit beharaptak. Vagy másokat. De vajon megérte az élet? Néha…
- Azt mondják, hogy a “deja-vu” is az, amikor az előző életből megmaradt emlékek buknak a felszínre. Valami lehet benne, de nem tudom hihetek-e benne.

[- Mindenki elől eloroznánk a koronát, de Siofra néni már az érkezéskor tudatta velem, hogy nem bújócskázhatunk a birtokán, mert vannak itt olyan vadállatok, amik veszélyesek lehetnek egyesekre -]

- Mindenki elől eloroznánk a koronát, de Siofra néni már az érkezéskor tudatta velem, hogy nem bújócskázhatunk a birtokán, mert vannak itt olyan vadállatok, amik veszélyesek lehetnek egyesekre - persze magára nem gond, mint potenciális áldozat, hiszen ha az az emberek elől el tud bújni akkor a vadállatok elől is el tud bújni, ez a veszély csak a gyengébb képességű bújókat veszélyezteti.- Bár az a gyanúm, hogy inkább amiatt aggódik, hogy nem találná meg többé a vendégeit -a vidám vigyora egy pillanatra rosszindulatúnak festi meg az arcát, de aztán a vonásai nyugalomba rendeződnek, kíváncsian hajol előre, hogy a feltáruló karbőrt alaposan szemügyre vegye, a felmeztelenítést engedélynek tekinti a megérintésre, hosszú, fehér ujjai előresiklanak, két tenyere közé veszi a csuklóját és a bal mutatóujja a hosszú hüvelykujjtávolító izom ruganyos hátán simít végig, amikor mint az oldalába sörétet kapott őz megvonaglik és fennakadnak a szemei.
- Unalmas? A bőr? UNALMAS?! - a hangja kiélesedik, de aztán hadarva visszamélyül a szokott tartományában. - Ezek a rétegek választanak el a vad külvilágtól Giles bácsi, öt réteg a legtöbb helyen, ami nem engedi, hogy megfertőzzenek a halálos paraziták, amik földön, vízen és levegőben is éhesen áhítoznak bestiális részeid elpusztítására, és kikezdenék még a farkas is. Minden egyes centije különleges, a sápadtsága elárulja, hogy anémiával küzdesz, túlságosan megtagadod magadtól a vörös húsokat, dehidratált vagy, aligha a bortól, mélyebb rétegeiben érzem az ernyedtséget, egy kis sárga árnyalat itt -húzza végig a tenyerét a csuklója erek felőli oldalán- a máj enyhe elmérgezettségéről tanúskodik, valószínűleg a bájitalokat, amiket fogyasztasz nem kompenzálod elégséges mennyiségű vízzel, mozgással és napfénnyel, amiről persze a sápadtságod is árulkodik, mind a bőrödön. Viszont az anyajegyeid rendben vannak - csippenti meg azokat, amiket a karján talál - az alapjuk duzzanat nélküli, könnyen húzhat és csippenhető, kóros folyamatok nem zajlanak bennük, az izomzatod viszont hagy némi kívánnivalót maga után, és itt és itt a bőr petyhüdése elárulja, hogy a kétfejű izom egyoldalúan fejlődik, valószínűleg csak emelgeted a könyveket, emiatt az izomtömeg erősödik, de egyre kötöttebbé válik, és a bőrödet feszíti az izomhát, miközben ezen a belső oldalon - zongorázik vidám tolakodással az alkarján, nem eresztve a zsákmányt a magyarázat eufóriájából - látszik, hogy homorú a bőr, mert a belső oldali izmok nem fejlődnek, tehát kevés húzást végzel, ölelést, szorítást, vagy ilyesmi, magad felé irányuló karizommozgást, ellenben nem állnék ki veled egykezes könyvtartó versenyre és ez mind látszik a bőrödön - ezen a ponton már muszáj levegőt vennie, egy kicsit pihegősebben, mint szerette volna, de végül el is engedi, mert tényleg nem érez mást, mint a természetes szőrzet emberi szálait.
- Pontosan úgy gondoskodni - bólint elégedetten, hallva, hogy Giles érti a házasulós célzást, kék szemei felragyognak.- A húgodból biztos remek Dreadmoor feleség válna, mint anyánkból! Nézz csak ránk - húzza ki magát kissé, bár a szemeit Elegyre veti, akire érdemesebb nézni- ilyen remek unokahúgaid és öccseid lehetnének Teklától, ha valamelyikünk a nagyobb családból a kedvére lenne. Biztos olyan jó anya lenne, mint Anya - nincsenek árnyékok a szavaiban, mert a nap süt, a fa alatt az éjszakai kétségek távol maradnak.- Nem vagy sértőbb, mint Eugen nagypapa, legalábbis valakinek a nagypapája, aki bűvésztrükköket csinál a sült sárkánycsászárral teli tál felett - kissé megborzong, miközben úgy helyezkedik, hogy kényelmes támasza legyen a húgának, belélegzi a felszálló füstöt, Gilesre sandít, de mert nem lát rajta rosszallást, a saját füstkortya után neki nyújtja a sárkányfüvet, mert hát, nem tűnik veszélyesnek telihold után összeengedni a sárkányt a farkassal.
- Csak mi ketten. Még mindig annyira furcsán és hihetetlenül hangzik. Amúgy iskolába megyünk - mélázik el és a tekintete nem a cigarettától ködös, de hamar feltisztul a szeme, Elegyre pillant, ahogy megosztja az emlékeinek indifferens soráról a gondolatait, mély levegőt vesz.
- A reinkarnáció feltételezi, hogy a lelkek szabadon visszatérhetnek a világunkba új test után nézni. Ha ez így volna már rég megtaláltuk volna a módját, hogy irányítsuk ezt a dolgot, így az én álláspontom nemleges - Elegy kék szemére néz gyanakvó homlokráncolással, ami mintha őt figyelné, függetlenül attól, hogy mit csinál a vérbarna. Nem teljesen függetlenül, hanem úgy, ahogy a mugli festmények figyelik az embereket, csak egy apró árnyék a megfelelő helyen és a tekintete mozogni látszik, pislant néhányat.
- De az akcentus kérdésében elég, ha beszélsz, Giles bácsi, engedd ki a hangod, ne félj kimondani, ne legyél bizonytalan, mit tudsz a deja-vuról? - az egyik térdét felhúzza, figyelmes, kíváncsi tekintettel fürkészi.