Chapter one: The call of the void

W hat's you and I without a little pain? Tastes bittersweet each time you say my name If love was poison, we would drink it anyways Feels so good playing these wicked little games

Chikara Tetsuya

Már szeptemberben észrevetted. Fogalmad sincs, előtte milyen volt, nem törődtél vele, a létezéséről sem tudtál, de amikor visszatért, hirtelen nagy szenzáció lett - hirtelen érdekessé vált. Hirtelen meg akartad ismerni. Hirtelen be akartad cserkészni. De csak óvatosan. Taktikusan. Mindig csak egy kicsit közeledtél - észrevétlen. Először csak a perifériájába keveredtél. Majd közel sétáltál el mellette a folyosón - már túl közel. Érezhette a parfümöd illatát, hallhatta visszafogott kuncogásod, elkaphatta egy-egy kósza pillantásod. Majd rámosolyogtál - csak messziről, csak pár pillanat erejéig. Aztán ráköszöntél. Talán többször is, a folyosókon, az udvaron, Roxmortsban - csak futólag, sosem volt ez több egy-két szónál és szigorúan csak azután, hogy Heraval aktívan kezdett több időt eltölteni. Mint megtudtad a neve Chikara Tetsuya, és a balesete miatt csúszott egy évet - tehát, ha minden rendeltetésszerűen ment volna a kis életében, akkor most hatodik helyett a hetedik évét taposná itt. De... mi is az érdekes a normálisban, ugye? Akkor továbbra sem szereztél volna tudomást a létezéséről, ugyanúgy elsétáltál volna mellette a folyosón, mint a többi szürke kisegér mellett. Pedig... igazán kár lenne érte, azért a karakán, karakteres arcáért, a vadító orrpiercing-jéért - és ki tudja hol és mi van még rajta - a jól izmolt, igazán esztétikus testéért. De sosem bámulod, mindig csak egy-egy eltévedt kósza pillantással illeted. Mindig röviden, mindig éppenhogy. Az elején még szégyenlősen lesütötted a szemed, majd már egy fokkal bátrabban és kedvesebben mosolyogtál. Aztán a köszönések ugye - halkak voltak, de sosem annyira, hogy ne hallja meg őket. Az idő előrehaladtával azonban már túl kevés ez, de épp ez a lényeg. Neki kell keresnie a többért. Neki kell kezdeményeznie, elvégre Ő a férfi, nemde?

A mai nap annyiban volt más, mint a többi, hogy most egy kis tesztet végeztél - se Te, se Ő nem jártok könyvtárba, ma azonban mégis arrafelé veszed az irányt. Pár könyv és pergamen jelzés értékkel a karjaidban csücsül, ahogy szembe sétálsz vele a folyosón - megint túl közel, annyira közel, hogy simán érezheti a parfümöd illatát. Ma csak édesen ártatlanul mosolyogsz rá, de azt sem túl sokáig. Amint elhaladsz mellette, mosolyod elégedetté válik, mert hallod, amint a hátad mögött toporogva megfordul, esélyesen bele is megy valakibe. Még mielőtt a folyosó végén bekanyarodnál a könyvtár felé, a hajadat hátra dobod a vállad felett. Még pont láthatja, mielőtt az alakod eltűnik szemei elől. Lépteid ritmusa nem változik, határozottan visznek a lábaid a könyvtár felé.

Vajon utánad jön?
Vajon most leszólít?
Vagy továbbra is csak a távolból szemeztek egymással?
Majd most minden kiderül...

A könyvtárba érve Madame Cvikkert nagy ívből kerülöd, majd a rutinosnak nem mondható útvonaladon megindulsz a kevéske könyvtári látogatásaid alkalmával kisajátított helyedre. Egy eldugottabb részen, egy három székes kis asztalka áll a könyvespolc előtt - ha már szórakozol, meg kell adni a módját, keressen csak meg a kiszemelt célszemély. Addig pedig... legalább megírod - vagy legalábbis elkezded - a bájitaltan beadandódat.

A könyvtár állott csendjében a percek sebesen telnek, lassan órába fordul az idő, Te türelmes vagy, sőt mi több kicsit el is merülsz a házi feladatban, amikor is valaki belép a személyes teredbe. Túl közel van, túl tolakodó, ahogy szinte a még számodra ismeretlen személy a füledhez hajol. Hangja jellegtelenül ismerős, már hallhattad párszor a folyosókon - ha jól emlékszel egy hetedéveshez tartozik.

- Téged sem látni a könyvtárban Smithe... Csak nem keresel valakit? - a forró leheletének érzetétől a bőrödön ráz a hideg, a szájszagától a hányinger kerülget, de csak fintorogva húzódsz el kicsit távolabb.

- Ha keresek is valakit, akkor semmiképp sem téged... - még egy lesajnáló pillantásra sem méltatod az egyik elhajított játékszered haverját, ahogy idegesen kezdesz kopogni a körmeiddel az asztalon. Igen, ez a srác még arra sem volt méltó, hogy szórakozz vele. Még ha az esztétikummal sok probléma nem is lenne, ez az elviselhetetlen szag...!

- Ugyan, kit akarsz álltatni? Tudom, hogy meg akarsz szerezni magadnak, ahogy Te is tudod, hogy én is téged. Felesleges ezt a középkori angol keringőt lejtenünk egymás között - Ő ismét közelebb hajol hozzád, mire Te már látványosan igyekszek kitérni előle, s végre méltóztatod ráemelni a pillantásod. A tömény megvetés és undor a napnál is világosabban süt az arcodról, de erre ez a szerencsétlen Montgomery... vagy Montenegro... vagy Montresor? Igazból nem is számít, szóval hetedéves háztársad csak idegesítően szélesen vigyorog az arcodba, mire komolyan fontolóra veszed, hogy itt és most kiverd-e az összes fogát. De mivel egy finom visszafogott hölgynek akarsz látszani, ezért inkább csak felállsz és megpróbálsz kitérni előle - úgyis kell egy újabb könyv a beadandódhoz, és Montezuma már a szagos leheletével elviselhetetlenné tette a további ücsörgést. Remélhetőleg eloszlik a szag, miután visszatérsz.
De természetesen nem hagy egyedül, és egy sokkal félreesőbb folyosón elkap és nekiszorít a könyvespolcnak. Hátad kellemetlenül feszül a plafonmagas bútor lakkozott fájához, ahogy rideg, gyűlölködő pillantással jutalmazod a srác akcióját.

- Nem értem, miért szórakozol még mindig Smithe... már kezd kurvára unalmas lenni ez az egész - fenyegetőnek akar tűnni, de te legszívesebben a képébe röhögnél, ha... nem akarnál finom hölgynek tűnni, és ha a szájszagával keveredő hónaljából áradó izzadtság bűze miatt nem ájulnál be menten.

- Én meg azt nem értem, hogy a hét év alatt senki nem hívta fel a figyelmed az alapvető általános és szájhigiéniai hiányosságaidra? - kérdezel vissza egyből, gondolkodás nélkül. Egyik szemöldököd a magasban, arcod félig oldalra fordulva, hogy némi friss levegőhöz is juss, már amennyire a helyzet engedi, orrodat pedig fintorogva húzod fel. Erre Ő sem számított, kell némi kis idő, míg az a csöppnyi agya feldolgozza az információt. Hallod, ahogy kattognak a fogaskerekek, és látod az arcán kristálytisztán, ahogy megvilágosodik és elönti a harag. Vajon mit fog tenni? A fejed mellé csap figyelmeztető jelleggel? Vagy rámarkol a torkodra? Esetleg... valami más?

   

                   

          Can't ask a drowning man for flowers Can't ask a rabid dog for love        

   

to Vivien M. Smithe

TW: káromkodás, tárgyiasítás, szexuális utalások, fizikai agresszió

Már megint felszívódott az a kurva Macska! Nyilván azért tartom, mert nincs jobb dolgom, mint rohangálni utána, teljesen olyan, mint egy idióta gyerek, szőr is pont annyi van rajta, mint valami dagadt, öntörvényű újszülöttön. Biztos vagyok benne, hogy direkt csinál belőlem hülyét, amikor csak bír. Ez a bosszú amiatt, hogy már nem tudok folyamatosan figyelni rá, amikor csak nyekken egyet, mint tavaly, mikor nekem is csak nyekegni volt kedvem és ahhoz sem sok.

Megkérdezek három griffendélest, hogy látták-e, de csak a fejüket rázzák. Lehet, hogy nem úgy kellett volna fogalmaznom, hogy egy ilyen elszabadult bőrtömlőt keresek, de legalább jót nevettek. Eskü, baszki örvendek, ha szórakoztathatok! Lehet ezért jöttem vissza, kviddicsezni meg bohócnak, így is azzal telt az elmúlt pár hónap, hogy hallgattam a jobbnál-jobb pletykákat a balesetemről, meg figyeltem, ahogy a lábamat hesszelik.
Szerencsére ezt már megunták, nem mondom, hogy már a lőtéri kutya se foglalkozik velem, de azért már volt három egész hónapjuk megszokni, hogy visszatértem, mint a Batman, és van új piercingem, fasza hajam és nem ordítok, ha a lábamra taposnak véletlenül.Most is lépten nyom valamelyik, de ezt csak azért tudom, mert látom, de most nincs hangulatom megérdeklődni, hogy ezzel most mi volt a cél, csak hagyom, hadd menjen szépen a faszba.

És mennék én is dolgomra szépen tovább, ha nem akadna meg a szemem a  mellesleg igen rendben lévő szőkén, aki mintha annyira nem élné a térköz fogalmát, vagy csak az a fétise, hogy egészen közel sétáljon hozzám, de soha ne mondjon többet egy sziánál.
Eleinte nem nagyon jöttem rá, hogy mi franc lehet vele, most már kezdek úgy lenni a dologgal, hogy Hera dögös barátnője lehet így igyekszik felém jelezni, hogyha úgy van, akkor ügyfélképes lenne, én meg őszintén szólva nem nagyon hagynék ki egy ilyen kört. Nem mondom, bírnám, ha a csaj egyszercsak levadászna, de nem vagyok benne halálbiztos, hogy ebben a tempóban, valaha is eljutunk addig, hogy dumáljunk, szóval lehet nekem kellene kitalálnom valamit és odalejteni hozzá témázgatni.
Ezért is torpanok meg, mikor elhalad mellettem és fordulok utána, csak hogy valami szerencsétlen negyedéves azonnal telibekapja a vállam fejjel -ezek a kölkök, amúgy vaksik vagy mi van?- szóval erősen lemaradok arról, hogy a csaj után vágtassak, mert éppen sűrű elnézésekben vagyok, csak így utána zúdulni percekkel később meg olyan gáz volna.
Na mindegy,megnézem azt a szerencsementes jószágot mégegyszer a táskámban, meg a párna alatt, mert ezzel a trükkel már baszott át, aztán...ha nem lesz még megpróbálkozhatok a könyvtárba -ahol úgysem emlékszem, hogy mikor járhattam utoljára- nem ott irigyeli-e a betűt, mert hát egy ilyen öntörvényű állatnál a fasz se tudja!

Felrohanok, rámolok, megfésülöm a hajam, mert hát, ha hozzá akarok szólni a csajhoz, akkor már legalább nézzek ki valahogy, nem mintha amúgy nem lennék csúcsformában. Mióta egy lábbal kevesebbem van, valahogy komálnak a nők. Otthon is csak kétszer kellett hazakísérnem a pultoskislányt, és már kapás is lett…szegény, hősies, sokat megélt csinos japán fiú! Gondolom itt is ez lesz a sztori, bár nem nagyon értem, miért kerülget ennyire hosszan, de az is lehet, hogy csak nekem esett le baszott sokára, hogy mi a szitu. Alibiből belegyűrök a nadrágom zsebébe egy vékonyabb könyvet, meg egy kis macskanasit, ha a kis mocsok valami csoda folytán mégis a könyvtárban lebzselne, és már megyek is.
Madame Cvikkerre csak bíztatóan rámosolygok, pedig a nő szerintem nem azért néz rám ilyen zavarodott fejjel, mert ő is le akarna kúrni, vagy hát…ezen a ponton, ugyan ki tudja? Gondolom ilyet, még csak olvasmányélményeiből ismer!
Céltalanul járkálok a sorok közt egy ideig, mire kezdem úgy gondolni, hogy itt aztán se macska, se szőke nő, csak töméntelen fullasztóan geci unalmas könyv, amikor hangot hallok, nem is olyan messziről. Ez már pedig olyan férfihang, akinek a gazdájától az ember örömmel kérdezné meg, hogy „nem vagy te egy kicsit kapd be a faszom”?
Na azért nem a szó szoros értelmében, azt kurvára nem élném, de mivel azért van bennem egy egészséges – a faszt!- kiváncsiság, nekiindulok szép komótosan abba az irányba, ahonnan azt az idegesítően tenyérbemászó hangot véltem hallani. Egy könyvespolc mögött maradok és egyelőre igyekszem megnézni, hogy mi a picsa ma a műsor, amikor is meglátom az igazán jóillatú leányzót, amelyik olyan kedvesen bazsalygott rám már többször is. Sajnos itt nem állunk meg, mert az egyenletben van egy gecifelesleges x, méghozzá xarfej kapitány személyében, aki áll olyan közel a bigéhez, hogy az már engem is kezd zavarni méterekkel odébbról.
Nem tetszik a fazon, az se nagyon tetszik, amiről pofázik, de legalább eszembe jut a csaj nevének a fele. Jó, hát erős kifejezés, hogy eszembe jut, mert végül is meghallom, de akaratlanul is azon kezdek agyalni, hogy mi lehet a keresztneve. Mert már biztosan hallottam, csak most valahogy nincs meg.  V betűvel kezdődött, az fix. De mi az? Virginia? Victoria? Veronica? Jaj, baszki, hát, ha elpusztulok, se bírom kitalálni. A nagy agyalás közben meghallom, mi hagyja el a száját, és kishíján elröhögöm magam. Na ez igen, nem csak a kaszni van nagyon rendben, hanem a szöveg is, határozottan érdekes ez a V…, na mindegy.

Biztos  tudnék rajta  még baszódni a dolgon, de akkor meglátom, hogy a büdösnek nevezett ügyeletes görény megemeli a karját, és ez annyira nem tetszik, hogy  egyből lemegy a roló.  Észre sem veszem, hogy milyen gyorsan termek a helyszínen, mert szinte pár másodperccel a nem túl baráti megmozdulása után, már el is kaptam a karját, hogy fájdalmas szögben csavarjam hátra, kockáztatva, hogy ha ellenállást érzek, szimplán csak okozzak neki egy szar napot, és eltörjem.
-Na mi van, öcsém?-morgok rá- Túl sok fogad van és túl kevés agysejted, és szeretnéd, ha javítanám az arányt?
Lehet, hogy kurvára nem kellett volna beavatkoznom, de egyszerűen nem bírom lenyelni, hogy az ilyen -egyébként hú, baszdmeg tényleg- büdös gyökerek, előadják a cukrostaknyot, aztán meg ráfeszülnek a lányokra. A paraszt tátja is a pofáját, de mondani nem sokat bír, mert csavarok egyet karján.
-Leolt egy nő, aztán emelgeted az öklöd, baromarcú? Ne nézzél baszdmeg, nekem játsszad, hogy mekkora faszod van!
Nyöszörög valamit azzal kapcsolatban, hogy anyám mit szeret utcasarkokon csinálni, amitől egyébként teljesen függetlenül véletlen mégiscsak csak úgy rántom meg a karját, hogy egy hatalmasat reccsenjen.
-Na húzzál szépen a francba, vagy belepróbálom a lábam a büdös pofádba!
Méltatlankodik valamit, de le se szarom, csak kifelé fordítom és akkorát lökök rajta, hogy kishíján neki esik az egyik polcnak.
-Mondom: kopjál, amíg jó kedvem van!-integetek neki, a cerkófmajom, mivel most már elölről is meg tudott nézni magának és gondolom sikerült neki felmérni, hogy kétszer akkora vagyok, mint ő egy szebb napján, elfogadta a helyzetet és nekiállt eloldalogni. Ekkor fordulok a szőke lány felé és egy igazán szimpatikus mosolyt villantok rá.
-Hát hello! Gondolom nem a faszid-nézek a hűdeparaszt eltűnésének irányába, csak hogy felmérjem a helyzetet. Láthatja, hogy jó arc vagyok, mert, ha esetleg azt találja mondani, hogy mégis a manusa, én addig éljek, még utána is megyek laposra taposni.

W hat's you and I without a little pain? Tastes bittersweet each time you say my name If love was poison, we would drink it anyways Feels so good playing these wicked little games

Chikara Tetsuya

A férfiak annyira meglepően könnyen vezethetőek az orruknál fogva, ez alól nem kivétel Park Montenegro sem. Vagy Mark Montgomery? Tudja a Halál, de talán még az sem. Túl kiszámíthatóak, túl egyszerűek, túl primitívek, túl... unalmasak. A hirtelen mozdulat miatt erősebben csapja meg a szaglóhámsejtjeidet ez az orrfacsaró bűz. Védekezve összehúzod magad, mintha megijednél attól, ami következni fog, mintha nem láttad volna a háttérben azonnal mozduló árnyat. Még a hihetőség szempontjából a szemeid is behunyod, mintha csak várnád a becsapódást, ami azonban sosem következik be, mert a hős megmentő lerángatja rólad ezt a gyenge képességűt. Megjátszott ámulattal figyeled, ahogyan a sárkány torkából visszatért Chikara Tetsuya lerendezi Baird "barátjának" szagos bátyját. Azért kénytelen-kelletlen be kell ismerned, hogy igazán bejön Chikara Tetsuya kinézete mellett a szövege is. Sőt, még ez a fenyegető, kemény hangszíne is kellemes bizsergést küld végig a gerinceden. Clark Montoya feltehetőleg maximum két agysejttel rendelkezik - már ha egyáltalán van neki - és ez a két agysejt folyton küzd egymással, és nem a gondolkozással vannak elfoglalva. Ez a legészszerűbb magyarázat arra, hogy miért nem fogja be azt az amúgy meglehetősen büdös lepcses száját, amikor már ilyen fájdalmasan kiszolgáltatott helyzetben van. Már előre látod, hogy ennek hatalmas üvöltés lesz a vége, ezért a kezedbe is veszed a pálcád, hogy amikor a cseppet erőszakos, de az első blikkre igazán szimpatikusnak tűnő Chikara Tetsuya "egészen véletlenül" úgy csavarja a szerencsétlen félnótás karját, hogy az egy nagy reccsenéssel eltörjön, egy gyors Silencio-val elnémítod az ártatlannak nem nevezhető áldozatot, hogy ne verje fel az egész könyvtárat. Nincs szükség a nagyközönségre ehhez a műsorhoz. Így hát a nagyra tátott száján keresztül egy hang nem jön ki, csak a bűz árad belőle, mire befogod az orrod fintorogva és feltűnően legyezgeted magad előtt a levegőt. Fájdalomtól elködösült tekintetével ezt még láthatja Ozark Montclair, mielőtt végleg visszavonulót fújna az igazán jól fésült kétajtós szekrényeket megszégyenítő termettel rendelkező japán úriember testméretei láttán. Azért ahogy megfutamodik a zaklatód, úgy leveszed róla a némító bűbájt, hogy tudjon sírni a kis pótkerekeinek, bár ezen lépés végett a nemlétező aurája vagy 100 szintet esik, ha nem többet.
Míg Chikara Tetsuya a konkurencia elriasztásával foglalatoskodik, akárcsak egy hiperagresszív hím pávián, addig gondosan megigazítod a szoknyád és a talárod, valamint a hajadban lévő mardekár-zöld pántot.

- Nos, nem gondoltam volna, hogy a szőke herceg helyett egy japán szamuráj fog a megmentésemre sietni, de igazán köszönöm a szíves asszisztenciát kedves...? - nézel rá ártatlan, de hálás mosollyal Chikara Tetsuyara, mintha nem tudnád tökéletesen jól a nevét. Az áldozataid nevét mindig megjegyzed, sok más érdemi információval egyetemben. Egy kedves, ártatlan, védtelen szőke lány benyomását kelted, mintha momentumokkal ezelőtt nem azon gondolkodtál volna, hányféleképpen ártalmatlaníthattad volna a zaklatódat, nos... nem éppen családbarát módokon. De aki nem lát bele a bomlott elmédbe, az azt hiheti, hogy most igazán hálás vagy az előtted álló fiatalembernek a segítségért, de igazából azért vagy neki jelenleg mérhetetlenül hálás, amiért olyan kiszámítható naivsággal belesétált a csapdádba. A hálód már kivetetted köré, s Chikara Tetsuya még nem is sejti, hogy innen nincs menekvés. Bár azt nem tudhatod, hogy lehetséges, hogy nem is szeretne.

- Hűűű. Nem csak jóképű, jól fésült, de még okos is! Ezt miből számoltad ki? Tán csak nem matematikusnak készülsz? - villantasz neki egy pimasz félmosolyt, ahogy közelebb sétálsz hozzá. Egyre közelebb... talán már túl közel, miközben csábítóan átható pillantásoddal egy percig sem engeded a tekintetét. Négy hosszú lélegzetvételnyi időt hagysz neki, hogy zavarba ejtő közelséged, elbűvölő pislogásod és édesen virágillatú parfümöd verhetetlen kombinációja elérje a hatását, majd ismét szólásra nyitod a szád - hangod ezúttal halk, hisz könyvtárban vagytok és elég közel álltok egymáshoz, hogy hallja a suttogásod.
- Ha esetleg megtennéd, hogy egy kicsit arrébb állsz... szükségem lenne egy könyvre a hátad mögül - hanghordozásod némi szemtelenséget és játékosságot sugall, ahogy megvárod, hogy kicsit arrébb mozduljon. Ha nem sikerül túl messzire lépnie, téged az sem zavar, Te sem lépsz távolabb, hanem így nyúlsz a könyvért, hogy utána egy utolsó sokat ígérő pillantás után mégis egy szó nélkül otthagyd, hogy visszasétálhass a kis asztalodhoz.

   

                   

          Can't ask a drowning man for flowers Can't ask a rabid dog for love        

   

to Vivien M. Smithe

TW: káromkodás, tárgyiasítás, szexuális utalások, fizikai agresszió

Nem a könyvtár a természetes életterem, egyrészt azért, mert nem bírok öt-hat percnél tovább csendben maradni vagy csak úgy ülni a seggemen, másrészt meg azért, mert nem szeretek tanulni, itt pedig egy darab olyan könyv nincs, ami érdekelne a kviddicseseken kívül, amiket már otthonomban pont egy évem volt átnyálazni.
Ami azt illeti, most nem is könyvek miatt vagyok itt, hanem a kis szőke miatt, akit szintén nagyon szívesen átnyálaznék, de úgy rendesen, viszont ehhez először illene vele tisztességes ember módjára megismerkedni, mert annak ellenére, hogy nem én vagyok a világ legúribb embere, azért nem lehet azt mondani senkinek, hogy elvinném egy körre, csak a jó nyelet fogja. Vagy ne…majd meglátjuk!
Mindenesetre lemegyek a környvtárba egy ideig feleslegesen lábatlankodni, és egészen addig marhára bánom is az egészet, míg meg nem látom a zsebzsötemmel, aki úgy nyomul, mintha fizetnék érte. Nem bírom az ilyen faszikat, ezek valahogy máshogy erőszakosak, mint az én fajtám, mert tény, hogy bennem is van agresszió, de sosem fordítanám azt egy nő ellen, főleg nem azért, mert nem kellek neki. Amúgy sincs gázabb széles-e világon, mint olyan ajtón kopogtatni, amit már látványosan az orrodra csaptak, de kis barátunk ezt láthatóan még nem tanulta meg a saját kárán. Csak nehogy nekem kelljen rácseszni azt a bizonyos ajtót a kis pöcsére!

Lehet, hogy ideje lenne megtanulnom, így tizenhét évesen, hogy nem kell minden szarban nekem lenni a merőkanálnak, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ez a nyeretlen kétéves nem csak szóban moleszterálja a csajt, aki amúgy rám szokta villogtatni a szép kék szemeit, szóval, ha van itt valakire, az esetleg én vagyok, de hogy a görény szájába nem akar belenyalni az olyan biztos, mint hogy a jobb lábamnak kár a lábvíz.
És hát nyilvánvaló módon megint megbukomm önkontrollból, és  már szorult helyzetbe is kényszerítem ezt a szerencsenélkülit, akinek van mázlija meghallani, milyen kedves is tudok lenni, mert nem azzal a mondattal kezdem, hogy szar lesz neki gerinc nélkül, ha véletlen lányos zavaromban a száján találom kirántani.
Mindenesetre a kikapós leányzót nem nagyon zavarja, hogy nem én vagyok a legnyugodtabb a polcok közt, hanem a pormacskák -amik közül megjegyzem, egyik se az enyém- és van olyan kedves úgy nézni rám, mintha harminckét ilyen bűzösborzot hatástalanítottam volna fél kézzel, ami kedves tőle, de megfordul a fejemben, hogy vagyok-e én ilyen lenyűgöző?!
Amikor úgy döntök, hogy nem csak a paraszt lelkivilágát fogom megreccsenteni, hanem a csontjait is, őszintén nem nagyon gondolok bele, hogy baj lehet abból, ha orbákol. Baj lesz ebből, így is-úgy is, mert gondolom egyből szalad, hogy a csúnya, rossz, elszabadult kredenc jött és gondolkodás nélkül eltörte a karját, azt viszont fixen mondom, hogy nem lesz kedve megemlíteni, hogy miért is nem maradt az említett kredenc magának és ugrott neki. Na ez az, amit nem szívesen vállalnak az ilyen szarjankók! Elégedetten biccentek, mikor a csajnak eszébe jut már előre lecsendesíteni az indulatokat, aminek hála nem dobnak ki mindhármunkat azonnal a könyvtárból, csak én irányítom ki a zaklatót, hogy bűzölögjön esetleg valahol máshol, mondjuk tőlem meglehetősen távol.

Miután megszabadultunk a zavaró tényezőtől, csak lazán és óvatosan nekidöntöm a hátam az egyik polcnak és igyekszem elbűvölően diskurálni, mert ellenére annak, amit látott, én bizony egy kibaszott kedves srác vagyok.
-Chikara Tetsuya-mutatkozom be és egy másodpercnyi glitch után-most mit csináljak, nyújtsak kezet, csókoljam arcon,öleljem meg,vagy mi a fasz?-életemben először, jólnevelt japán módjára meghajolok előtte. Merlinre baszdmeg, hát ez halál kínos! Nem akarok én lenni a szép kis fejében a hajlongós bolond! Miért nem tudtam inkább kezet csókolni neki vagy bármit, ami mondjuk…nem ez?! Mindegy, most már túl vagyok rajta és legalább az eszembe tülekszik, hogy jó volna visszakérdezni, mert akkor ugye kiderülne VirginiaVictoriaVeronica neve, meg az, hogy bármelyik halovány emlékem közel állt az igazsághoz, vagy esetleg Herminának vagy Taorminának hívják, tököm tudja.
-És te pedig…-vonom fel érdeklődően a szemöldökömet, remélem, nem gondolja azt, hogy a barinője haverjának azért illene tudnia a nevét, mert kurvára magamba roskadnék, ha most  el kellene kezdenem itt a piros-hol-a-pirosozni a V kezdetű női nevekkel.

A megjegyzésére halkan felnevetek, ami azért jó, mert nem szalad ki a számon helyből valami olyan, hogy „az anyád szentségit, de jó vagy már!”, mert az nem lenne kifejezetten szimpatikus lépés, pedig nagyon élem az olyan nőket, akiknek van humoruk és még az enyémet is megfelelően veszik.
-Volt egy megérzésem-legyezgetem meg finoman a kezem az orrom előtt, utalva arra, hogy még egy durrfarkú szurcsók seggében is kellemesebb lehet a szagélmény, mint amit ez a dákóslukkoló párologtatott magából kifele.
Amúgy egyáltalán egy olyan csávó, hogy a faszomba veszi a bátorságot, hogy megközelítsen egy ilyen csajt?  Full más kategória! Hát a bige egy tűzvillám, míg ez a nyomorult cirokseprűnek is harmatgyenge!
Ezen amúgy még tudnék agyalni, de akkor a lányzó megint úgy dönt, hogy szerencsére én nem vagyok szagos, szóval meg lehet közelíteni, én meg felvont szemöldökkel figyelem. Ez most komolyan le fog kapni?  És már hajolok is lejjebb, amikor is megtudhatom, hogy mi kell neki?! Másodpercekig olyan fejjel meredek rá, mintha azt mondta volna, hogy töltsek már neki egy gin-tonicot kis jéggel, ha ráérek, pedig hát könyvtárban a könyv…na ezen nincs mit csodálkozni.
Meg kellene kérdeznem, hogy mit keres, de inkább csak egy fél centit oldalazok jobb fele, aztán várom, hogy mi lesz a következő lépés, és erre…ne már, geci, hát komoly négy centire voltam tőle, mi az anyám ez, he?
Megrázom a fejem, magam is lerántok egy könyvet a polcról és négy nagy lépéssel mellé is érek, nem foglalkozva vele, hogy a fémesebbik lábammal istenesen belerúgtam az egyik könyvespolcba.
-Amúgy egy kicsit zavarhatlak vagy nagyon benne vagy…miben is?-mutatok a nála lévő könyv felé, észre sem véve, hogy nekem meg van szerencsém a Kötöző bűbájok kezdőknek és haladóknak című biztosan kibaszott hasznos kötetet szorongatni kicsinynek nem nevezhető kacsóim közt.

W hat's you and I without a little pain? Tastes bittersweet each time you say my name If love was poison, we would drink it anyways Feels so good playing these wicked little games

Chikara Tetsuya

Milyen szerencse, hogy hármatokból legalább neked van annyi eszed, hogy úgy ítéled, nem lenne a legbölcsebb döntés az egész könyvtár nyugalmát megzavarni kedves Parkinson Melburry ordításával, mely bizonyosan és esélyesen vetekedhetne egy fába szorult féregével - most egészen biztosan, mivel egy árva hang nem hagyja el a torkát sikeres varázslatod okán. Chikara Tetsuya legalább abban javítja a statisztikát, hogyha még észnek híján is van, cserébe amikor az esztétikumot osztogatták kétszer is beállt abba a bizonyos sorba, bónuszként pedig az illata sem förtelmes, legalábbis Marcus Mingustól szöges ellentétben nem lengi körül egy hatalmas bűzfelhő - na meg persze nem fétished az első randi előtt szagolgatni másokat ugye. A hálás biccentést egy sejtelmes félmosollyal és egy apró biccentéssel viszonzod, de még a világért sem szakítanád meg a hősieskedését. Azért a nem éppen kedves és nem éppen diszkrét stalkeredre villantott pillantásoddal egyértelművé teszed számára, hogy egészségesebb lenne hallgatnia erről az esetről. A kis barátja okán már nyilván tudnia kellene, hogy veled nem érdemes versenybe szállni, mert úgyis Te kerülsz ki győztesen. Annyi bizonyos, hogy neked eszed ágában sincs később felkeresni, eleget szenvedtek az érzékszerveid miatta, de ha mégis panaszkodni kíván a szökevény sárkányvacsora többet erővel mint ésszel logikát követő tettei nyomán, akkor kénytelen leszel neki negatívan meghálálni a kis bonyodalmakat. De talán a két agysejtje sem ennyire fogyatékos, hogy ezt meglépje, ezt azonban majd az idő cáfolja meg, vagy támasztja majd alá.

Így jobban megnézve meglehetősen egyértelmű, hogy nem a könyvtár az Ő természetes közege, ebben pedig hasonlítotok, mert a tied sem. Csak akkor jössz ide, ha valamit el akarsz érni, és nem, nem iskolai munka terén. Mégis, Te jobban képes vagy beolvadni a közegbe, még ha pár stréber érzékeli is az anomáliát és utánad fordul, amint elhaladsz mellettük.
Azonban ismét kénytelen vagy elismerni, pláne most, hogy egy kósza pillantásnál többet megengedsz magadnak, hogy esztétikailag valóban nincs kivetnivaló a japán származású hatodévesben. Bár gondolkodásra képes agysejteknek első rápillantásra híján van, de ez legyen a legnagyobb probléma az egyenletben, minden másra pedig ott a MasterCard. Nem mintha a családi vagyon ígérete miatt vetnéd ki rá a hálódat - talán hosszú idő óta Ő az első, aki kapcsán nem tudod egyértelműen megmagyarázni, hogy mi vonz benne. A kidolgozott felsőteste? A sportos testalkat és a dagadó izmok? Az egyedi arca? A hosszú, fényesen csillogó haja? Esetleg az izgalmakat ígérő orrpiercingje? Kivételesen nem akarsz addig várni, míg minden ok-okozati összefüggés világossá nem válik számodra. A kezdődő macska-egér játszma túlságosan érdekfeszítő ahhoz, hogy hagyd kicsusszanni a kezeid közül, na meg... vajon Chikara Tetsuya már hagyna elslisszolni téged?
Hiszen elég egyértelmű mi... vagyis inkább ki miatt van most itt.

Szerencsére a harmadik kerék végre másokat boldogít, Te pedig le sem veszed róla a pillantásod, ahogyan nekitámaszkodik a polcnak. Mosolyod kicsit szélesbedik a bemutatkozására, majd látod, hogy zavarában akadnak a fejében forgó fogaskerekek. Szinte mintha a homlokára lenne írva, mennyire nem tudja mitévő legyen, míg nem sikerül neki esetlenül meghajolnia. Egyik kezed a szád elé kapod, hogy még csírájában elfojtsd a feltörő kuncogásod.

- Vivien. Vivien Smithe a becses nevem. Igazán örvendek a találkozásnak Chikara Tetsuya, és a szíves közbenjárásodnak, amivel megszabadítottál egy igazán kellemetlen tényezőtől - vele ellentétben Te nem jössz zavarba, hanem igazán őszintének ható örömmel mosolyogsz vissza rá, ahogyan a meghajlási gesztusát egy apró biccentéssel viszonzod. Az mindenképpen pozitív, hogy értékeli a humorod, ezt majd mindenképpen felírod a róla szóló kis pro-kontra listádra.

- Jajj, kérlek...! - a dramaturgia kedvéért legyezgetni kezded magad, mint aki majd elalél elképesztően csodálatos személyiségéről. Csak a nagy ego-boostolásban le ne szakadjon a könyvtár mennyezete. - Még a végén azt fogom hinni, hogy nem is vagy valódi, csak a képzeletem szüleménye. Erős, okos, jóképű, sportos, aki azonnal ott terem, mint egy hős lovag, hogy megmentse a bajba jutott hölgyet, és még ilyen kiváló megérzései is vannak? Mi lesz a következő, kiderül rólad, hogy még feminista is vagy? - a játékos él kihallatszik a hangodból, s szemeid huncut fénnyel csillannak rá.
Szándékosan nem hagysz neki túl sok időt ahhoz, hogy gondolatai elszabadulhassanak, már lépsz is közel hozzá, egyenesen bele az aurájába, miközben pillantásod nem ereszti az övét. Így belegondolva milyen ironikus lehet ez a jelenet: a nagy kétajtós szekrény japán származású, sötétebb bőrű, fekete hajú, barna szemű, forrófejű, többet erővel mint ésszel mentalitású izomagyú, piercinges férfi sportoló  szemben a törékeny testalkatú, hosszú szőke hajú, kék szemű, porcelán bőrű, kívülről ártatlannak és higgadtnak tűnő, visszafogott eleganciával rendelkező hölgyeménnyel szemben. Mintha csak Tuffin egy klisés romantasy könyvének lapjai elevenednének meg éppen a könyvtár rejtett berkein belül. Micsoda jelenet!

Igazán mókás, ahogy közelebb hajol hozzád, ahogyan félreértelmezve beleéli magát az egészbe addig, ameddig ki nem javítod. Az arcról süt az értetlenség, némi szégyenkezés is, mely tömény elégedettséggel tölt el. Lenne mit válaszolnod neki most, de... a csali csak úgy megfelelő, ha időben elhúzod az orra elől, nem hagyod, hogy azonnal ráharapjon. Nem fosztanád meg a vadászat és a becserkészés mámorító élményét. Szóval amint lekapod a szükséges könyvet a polcról, egy utolsó kacérkodó pillantással már hátat is fordítasz neki. Hiszen...
Már hallod is, ahogy nagy robajjak követni kezd, szerencsétlenkedését ideges pisszegések kísérik, Te pedig elégedetten mosolyogsz magadnak.

- Hmmm, hát nem is tudom. Attól függ, mik a céljaid. Lehet, hogy el kell keserítselek, de első csókra általában csak az első randevú után kerülhet sor, ez meg nem minősül randevúnak, hiába mentettél meg olyan lovagiasan. - Hónod alá csapod a kezedben lévő könyvet, hogy elé lépj és megigazítsd a korábbi akció során felgyűrődött talárját a nyakánál. A kósza zavaró hajtincseit egy gördülékeny mozdulattal a válla mögé sepred, majd hátrébb lépve tekinteted a kezében árválkodó könyvre csúszik, mire elengedsz egy konszolidált és halk kuncogást. - Kivéve, ha a megtévesztés mestere vagy és valójában csak elrabolni óhajtasz, hogy aztán később értékesíthess a fekete piacon. Megvallva az őszintét, nem vagyok odáig az ilyesfajta irodalomért, de annyira jól csinálod, hogy a szívem is izgatottabban ver! - az említett belső szerved lokalizációja felé simítod az egyik kezed. Elképzelhető lenne, hogy van némi igazság az elhangzott mondatodban? Elképzelhető lenne, hogy más élethelyzetben kíváncsi lennél, mit tenne veled ez az esztétikailag kifogásolhatatlan fiatalember, ha Ő lenne a csúnya-rossz elrabló, Te pedig az ártatlan, mit sem sejtő fiatal lány? Ez tényleg Tuffin irodalmi regényeibe való történet lenne, de a fantáziád némileg elszabadulva kíváncsi lenne erre is, ami ritka. Igen ritka. Valamint fontos megjegyezned, hogy még ilyen közelségben sem találsz kivetnivalót az illatában sem, sőt, egészen kellemesen vonzónak tartod így az összkép alapján.

   

                   

          Can't ask a drowning man for flowers Can't ask a rabid dog for love        

   

to Vivien M. Smithe

TW: káromkodás, tárgyiasítás, szexuális utalások, fizikai agresszió

Az a nagy büdös igazság, hogy nem bírom a buta nőket. Nincs velük semmi nagy baj, nagyon jól el lehet velük is tölteni az időt, ha úgy alakul, hogy az ember semmiképp nem akarja megbántani a kis lelküket, vagy mondjuk nem veszik a lapot, de azért van valami az okos és szép nőkben, amitől egy kicsit meg-meg állva gondolok rájuk, valahogy úgy, mint a költő. És a tény, hogy ez az egészen tökéletesre sikerült szöszke játékbaba még arra is gondolt, hogy mindenkinek jobb lenne , ha nem kapnék egy valag büntetőmunkát a nyakamba, amiért faszméregetésbe bonyolódtam egy ilyen fegyvertelennel, hát…megmozgat bennem dolgokat, amik határozottan nem az agysejtjeim.
Mondhatjuk azt, hogy közös erőkkel harcolunk az ellen, hogy a sok jó ember kis helyen legyen büdös, mert ahogy ketten maradunk máris sokkal kellemesebb, még az is lehet, hogy ilyen társaságban kell könyvtárat látogatni, aztán az ember hirtelen nagyobb örömmel lát neki a tanulásnak, vagy ha gyakran történik vele ilyen eset, én örömmel lerángatok róla minden parasztot, de ha véletlenül így állna a helyzet, akár arra is hajlok, hogy olyan foglalt legyen, hogy inkább én feküdjek rajta ráérő időmben. Hát, erre mondják, hogy nem vagyok igazán gáláns! Életemet, véremet és kardomat az ilyen lányokért, ha ebből lehet érteni, mire is gondolok…

Érzem egyébként, hogy néha csak így lehelet finoman végighesszel a hölgyemény, nem tudom, emlékszik-e rám, gondolom, ötödéves lehet, vagy olyan hatodéves, aki eddig kiesett a látóteremből, bár nem rám vall, hogy egy ilyen darabot ne akartam volna már korábban is összeegerészni, szóval megadom, lehet, hogy ő is idénre alakult ki, főként mellesleg, mert azért nem gyenge a légzsák, azt így a kis fejemben meg kell jegyezzem.  Szóval remélem, nem áll össze ilyen barmokkal, mert ez a csávó konkrétan egy csavaron lógott, még meg sem kellett erőltetnem magam, hogy kitegyem, mint a szemetet szokás.
Eygébként nagyon szép szeme van, ezt így eddig nem feltétlenül láttam, mert annyi minden van rajta, amit egyszerre lehet bámulni, de esküszöm, már a bemutatkozásnál lenézi rólam a gatyát, nem is kell azon csodálkozni, hogy hirtelen az se jut eszembe, hogy mit kellene csináljak, hát összetehetem a kezem, hogy a magam nevén mutatkoztam be és nem mondjuk Gemmáén, mert asszem az nagyon megbaszta volna a hangulatot, én meg nemigen basznám meg, mint kiderült Vivient. Hát persze, Vivien Smithe, jaj a hülye agyam!
-Áhh Vivien-mosolyodom el már egy kicsit magabiztosabban, mert egyébként ez a név sokkal jobban áll neki, mint a Veronica, lehet éppen ezért ez a neve- tudtam én, csak nem sejtettem. Ott segít az ember, ahol tud!
És ebben egyébként nem hazudok, mert én aztán tényleg nagyon segítőkész ember vagyok, kérdezzenek meg bárkit, kivéve persze azokat, akik miatt segítenem kellett, mert akit megvertem, az gondolom, utólag se fogja verbálisan leszopkodni a faszomat. Mondjuk egy percre esküszöm, még a saját altestemen való indokolatlan gondolkodást is abbahagyom, olyan jól szórakozom Vivienen, akiből úgy árad a szarkazmus, mint a görényből a bűz, csak ezt az előbbivel ellentétben eléggé élvezem.  Ritka az ilyen nő, valahol már azon is csodálkoztam, hogy nem szólt rám, hogy azért kicsit sok volt ez a közelharcászati bemutató, és most ez…
Elpusztulok, basszus, nem is bírom ki anélkül, hogy jókedvű mosoly üljön meg a képemen, ha meg már a fasz szopkodásról beszélünk, hát ha én most egy szavát is benyalnám, akkor azt kellene mondanom, hogy ez már a bőnyálas mélytorkos sztori, de szerencsére én is értek egy kicsit ehhez a stilisztikához.
-Akkor kapaszkodj a szoknyádba, mert egyrészt, ha nem megy át agresszorba, én esküszöm végigmozizom, hogy rommá oltod a csávót, amúgy meg még egy sanda sejtés…szerintem, ha nem jövök ide, akkor is ő jött volna ki szarul a heyzetből-vonom meg a vállam, csak így lazán, mert a drága, kedves Vivien, véleményem szerint pont olyan belevaló csaj, aki meg tudja oldani a saját problémáit, már csak Herából kiindulva is.
-Képzeld, amúgy pont feminista vagyok, meg bírom az ilyen habos-babos kávékat, na meg a körmömet is megmutatnám, ha ki tudnám tisztességesen festeni, de ettől most megkíméllek, lásd kivel van dolgod-adom elő az összes ilyen random performatív baromságot, amivel a nálam gyengébb képességű faszik csajozni szoktak, azt mondjuk már nem merem elsütni, hogy romantikus regényeket is olvasok, mert már címre is mindig összekeverem a Bűn és bűnhődést a Büszkeség és balítélettel, ezzel meg jobb nem villogni. A legromantikusabb regény, amit életemben olvastam, nagyjából Stephen Kingtől, a Tortúra volt, ahol egy rögeszmés nő tartja fogva szegény félholt pacákot, szóval…ennyit rólam meg a romantikáról, már, ami az elméleti tudást illeti.
 
A gyakorlatiból is eléggé rosszul vizsgázom, mikor egyből az jut eszembe, hogy azért hajol közelebb, hogy lesmároljon, hát ez a sejtésem már nem valid, de nem jöhet be minden lottó, ugye? A lényeg, hogy ebből a vakmeleg szituból most ki kell jönni, mert ha szimplán fogom magam és fülem-farkam behúzva elkódorgok, akkor csak annyival vagyok beljebb az előbbi cerkófmajomnál, hogy jobb a stílóm és nagyobb a hátam, de nem olyan ember vagyok én, aki ennyibe hagyná a dolgokat. Valami random könyvvel a kezem ügyében fordulok is a csodás Vivien után, nem foglalkozva azzal, hogy kicsit olyan vagyok, mint az elefánt a British Museumban, megyek, aztán ott leszek.
Közben ellenére annak, hogy nem egyszerű, igyekszem visszakapcsolni magam farokvezérlésből, mert ehhez csajhoz bizony agyalni kell, méghozzá keményen. Bár nem mondom, hogy ettől az első randis dumától nem jön meg a kedvem elhívni valahova.
-Ahha, értelek-bólogatok és mielőtt még folytathatnám a mondatot, már rendezgeti is a ruhámat meg a hajamat, amire ugyan meglepetten felvonom a szemöldököm, de mivel meg sem mozdulok, érezheti, hogy nem igazán bánom- na és a második randin? Ott már egy laza szaxi is belefér, vagy inkább bemutassalak anyámnak?
Hú baszki, ezt most kimondtam, de inkább egy kacsintással igyekszem elvenni az élét a dolognak, nehogy véletlenül azt gondolja, hogy már a második randin elvinném nézegetni a muternak. A szaxi az már más dolog, de mivel feminista vagyok, elélek anélkül is, bár nem tudom, hogy Vivien meg a kis tapogatózó kezei hogy lennének a dologgal. Eleinte a következő mondatát nem is tudom kifejezetten hova rakni, így csak zavartam az alsóajkamba harapok, aztán kezemben lévő könyvre vándorol a pillantásom és baszki anyád, miért nem néztem meg legalább egyszer, hogy mit fogdosok itt?!
-Hát tudod…-lapozok bele a könyvbe, eljátszva, hogy direkt van nálam- az a helyzet, hogy én egy ilyen érdeklődő ember vagyok, szeretem az izgalmakat, de fekete piacról nincs szó. Maximum saját használatra rabolnálak el, de csak, ha te is éled, mert hát a beleegyezés szexi.
Anyám, apám meg a nemzetségem szégyene vagyok, amiért pont így próbálok javítani azon, hogy egy kibaszott perverznek tűnök. Most gyakorlatilag belemondtam a csinos kis arcába, hogy elrabolnám és megkötözve tartanám, aztán azzal védekeztem, hogy saját használatra. Szerencsém van, hogy jól nézek ki, mert a számat időben befogni…hát azt valahogy sosem tudom.

W hat's you and I without a little pain? Tastes bittersweet each time you say my name If love was poison, we would drink it anyways Feels so good playing these wicked little games

Chikara Tetsuya

Van valami egészen bájos ebben a Chikara Tetsuyaban. Szereted az intelligens férfiakat, mert Ők stimulálják az agyad. Szereted a jóképű férfiakat, mert mégiscsak jót tesz a hiúságodnak, ha olyannal mutatkozhatsz, aki jól néz ki melletted. Szereted a pénzes férfiakat, mert... nos ezt talán nem szükséges taglalni. Szereted a kedveseket, mert hercegnőként kezelnek. Szereted a vicceseket, mert megnevettetnek. Nem szereted a tipikus rosszfiúkat, maximum őket kihasználni és tönkre tenni. A rondákat lehetőség szerint kihagyod. Az alacsony intelligencia-hányadossal rendelkezőket meg maximum akkor veszed fontolóra, ha van mellette olyan pozitív tulajdonságuk, ami miatt megéri. Aki pedig büdös, mint khm... egyesek... na az a tipikus nem-nem-soha.
Szerencsére Chikara Tetsuya esztétikailag rendben van, még ha józan észnek némileg híján is van, de legalább a humora is jó. Ráadásul sok figyelmet kapott, miután egy végtaggal kevesebbel tért vissza a Roxfortba. Nem mintha hosszútávra terveznél vele, egy kis szórakozásnak pedig tökéletesen megteszi. Szerencsédre Chikara Tetsuya tipikusan az a férfi, aki jobb szeret a farkával gondolkodni, ez kicsit előre vetíti, hogy nem lesz nehéz dolgod, de olyan szél szál japán legény, nagy kegyesen megbocsátod ezt neki. Az egyik szemöldököd kecses ívbe emelkedik, ahogyan a keresztneveden szólít. Elég távolságtartó vagy alapból, legalábbis a kortársakkal és felettük, úgyhogy nem ehhez vagy szokva.

- Oh, nem is tudtam, hogy pár lépcsőfokot így kihagytunk az ismerkedésben, de örvendek, hogy ilyen segítőkész férfivel sodort össze a szél Chikara - akkor first-name basis it is. Egyébként kifejezetten vonzó, hogy értékeli a humorod, mert az a nem sok, ami beléd szorult, az is a bőséges szarkazmus alappillérein nyugszik.

- Jajj várj! - teszed fel a mutatóujjad, jelezvén, hogy szavát ne feledje, de egy lélegzetvételnyi időre álljon meg a mondandójában, majd a talárod elejét felnyitva két kézzel megragadod a szoknyád harmonika berakásait, majd szemtelen csillogással a szemeidben, és egy játékos mosollyal felnézel rá. - Rendben, folytathatod, megkapaszkodtam a szoknyámban! - ártatlan kíváncsisággal és egy kedves kis mosollyal hallgatod tovább, hogy aztán nagyra nyílt kiskutya szemekkel nézhess rá némiképp sértetten az előbbi megjegyzése miatt. Ez azonban természetesen mind-mind része a szerepnek. - Éééén? "Rommá oltani?" Ennyire gonosznak gondolsz engem? - nézel rá szomorúan lebiggyesztett, mint akit igazán megvisel, hogy ilyen aljas dolgokat feltételeznek róla. - Kikérem magamnak, én nem bántom az értelmi fogyatékosokat - nézel rá továbbra is komoly, már-már sértett arccal, de a másodpercek telésével megjelennek először az apró kis mosolyráncok a szemeid sarkában, majd végül vidám mosolyra húzódnak ajkaid.

Nagy, érdeklődő őzike szemekkel hallgatod, míg magadban leolvashatatlanul jót szórakozol a mini csajozós monológján, addig arcodon elképedés és meglepettség csücsül.
- Ohh... és akkor még kiderül az is, hogy szereted a romantikus irodalmat, netalán a Büszkeség és balítélet vagy az Üvöltő szelek a kedvenc alkotásod? - átható tekintettel pásztázod az arcát, apró jeleket keresve, melyek elárulják hazugságát. Nem mintha nem lenne már alapjában véve eléggé átlátszó a szövegelése. - De ezek alapján akkor... Te meleg vagy? - bár az elején kijelentésként indul, de aztán mégis kérdőn viszed fel a mondat végén a hangsúlyt. Végül megadóan, némi frusztráltsággal felsóhajtasz. - Ahj, nem hiszem el... miért éppen az összes vonzó és vicces srác meleg? Ez egészen elkeserítő... - csóválod a fejed reményvesztetten, közben fél szemmel várakozva figyeled erre mégis mit reagál.

Minden várakozásodat felülmúlva igazán jól szórakozol Chikara Tetsuyaval, vagy talán inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy Chikara Tetsuyan? A lényegen ez végső soron nem változtat, nemde? Élvezed, ahogy hiába húzod csőbe, hiába sétál tátott szájjal abba a bizonyos... khm erdőbe, ennek ellenére nem kullog el fülé farkát behúzva, hanem nagy csinnadrattával fordul utánad és próbálkozik tovább. Ez mindenképpen egy becsülendő tulajdonsága a fiatalembernek, még ha nem is a legeszesebb fajtából való, de hát nem véletlenül nem Hollóhátas, hanem Griffendéles, ugyebár? Feltűnési viszketegségből és konok kitartásból mindenképpen jeles.

- És mondd csak kedves Chikara, mégis miből gondolod, hogy eljutnál addig a bizonyos második randevúig, hmm? - vonod fel incselkedő félmosoly társaságban a szemöldököd. - Nem akarom már jó előre lelőni a csattanót, úgyhogy egyelőre tapogatózhatsz tovább a sötétben. De hé! Ettől olyan izgalmas az egész, nem? És talán még egy oroszlánszívű griffendélest is a tettek mezejére noszogathat - szándékosan nem reagálsz kifejezetten azokra a dolgokra, melyek elhangzottak a szájából nem is olyan régen, elvégre igazán nem vagy az elköteleződés szemellenzős híve. Bár az igazat vallva semmilyen úton-módon nem vagy híve az őszinte és szoros társas kapcsolatoknak, nem csak romantikus értelemben véve. Az ember gyarló, ezalól Te sem vagy kivétel, sőt Te nagyon nem vagy kivétel, de nem szabad bízni senkiben. Szórakozni és használni természetesen lehet, átgázolni is, de bízni... Nem. Biztosan nem. Na de koncentráljunk csak Chikara Tetsuya zavarára inkább, az sokkal élvezetesebb, mintsem ehhez hasonló filozófiai kérdésekbe bonyolódni. Mert a visszatért griffendéles hajtó uraság zavartan rágja a saját ajkát, közben szinte az egész könyvtár hallhatja, ahogyan kattognak a fejében az olajozatlan fogaskerekek.

- Áááh, már minden világos! - bólogatsz nagyokat, mint aki érti a fejében homályosan keringő összefüggéseket. - Szóval akkor Te ilyen típusú srác vagy? Aki éli ezeket a szado-mazo dolgokat? BDSM? Ne érts félre, én igazán nem ítélkezem, elvégre mindenkinek megvan a maga kis kattja - nézel rá hihető megértéssel, majd folytatod tovább az utad az asztalod felé. Jegyzeteid szépen rendbe szedve hevernek az asztalon, igazán esztétikusan, mint a kezed írásával ékeskedő pergamenek. Való igaz, hogy ritkán jegyzetelsz, de ha megteszed, akkor igazán ízléses az eredmény. Helyet foglalsz és szorítasz is nagy kegyesen Chikaranak és a kötözős könyvének, elvégre nem vagy semmi jónak sem az elrontója.
- Szóval az említetted, hogy saját használatra rabolnál el... - kezdesz bele, először fel sem nézve a könyvből, mely immáron a megfelelő fejezetnél nyitva hever előtted. - Kérlek, avass be, mégis... mire használnál, ha már adott a lehetőség? - nézel fel rá egy igazán bájos mosollyal, némileg megemelt szemöldökkel, mely kíváncsiságod fokát hivatott a tudatára adni.