A Második Próba

[- Bombarda!]

Második próba

   Csak miután Connorhoz szólok, veszem észre a hálót a száján. Egy pillanatra megrezdül a kezem, de szerencsére nem próbálom meg eltüntetni, időben észbe kapok: egyrészt, ez ugyanaz a háló lehet, ami elnyeli és ellenünk fordítja a varázslatainkat, másrészt jó eséllyel megtörném a pajzs koncentrációját. Ettől függetlenül azonnal megértem, hogy mire gondol, és minden bizonnyal igaza van; kétlem, hogy le tudunk győzni ennyit, ha neki csak nonverbális varázslatokra van lehetősége, én pedig ki tudja, mennyi vért fogok veszíteni. És ki tudja, hogy hány jön még?

 Kicsit magamat is meglepem azzal, hogy milyen könnyen elkapom a fiolát a sérült kezemmel; egy pillanatra eszembe jut, amikor legutóbb a Cikeszt kaptam el így, a Hugrabug ellen. Pocsék fogó voltam, de most legalább valami másra is jó voltam, mint arra, hogy újra és újra cserben hagyjam Lutece professzort. Ugyanakkor nem tudom, hogy mit kellene csinálnom vele, mi ez egyáltalán, úgyhogy nem merem meginni vagy a sebre önteni, csak az ujjaim között fogom.

 Figyelem a kezét... 3... 2... 1... feloldom a pajzsbűbájt, és az ajtóhoz ugrok. miközben megpróbálom egy nonverbális száműző bűbájjal eltaszítani a pókokat, de a bűbájnak semmi hatása nincs, a pókok maximum néhány hüvelyknyit csúszhattak vissza. Connor varázslata szerencsére jóval hatékonyabb, hatékonyabb annál is, amivel én pusztítottam el az elsőt, de rögtön látom, hogy ennyi ellen nem lesz elég.

 Azután a szemem a buborékra téved, azután Connorra. Nem is kell mondanunk semmit- ebben a pillanatban úgy érzem, hogy tudom, mik a tervei. Csak bólintok egyet, mielőtt a buborékra emelt hálóra célzom a pálcámat.

 - Bombarda!- az átok használata ekkora területen kifejezetten veszélyes lenne, úgyhogy egy pillanatra megáll a szívem, de szerencsére beigazolódik, amit reméltem: a háló elnyeli a varázslatot. Azt nem tudom, hogy mennyi idő múlva engedi ki, és nem is akarok elég közel lenni hozzá – soha nem mertem volna máskor megpróbálni ezt, de most úgy érzem, hogy Connor tudja, mit csinál. Amint eldobja a hálót, pajzsot húzok magunk és a várható robbanás közé.

 A zsebembe süllyesztem a fiolát, vérnyomokat hagyok a nadrágon, ahogy beletúrok... és a semmit tapintom... hol... a kő! Egy hosszú pillanatig kapkodva a bal kezembe veszem a pálcámat, vérnyomokat hagyok a markolatán, miközben áttúrom a jobb zsebemet is, hisztérikusan kifordítom, miközben azon gondolkodom, hogy hová tettem. A taláromban volt, amit elégettem? Vagy... nem... elejtettem! Egy pillanatra homályos látok, hányingerem lesz, és hallom, hogy közel vagyok a pánikhoz, amikor a fiúra kiáltok.

 - Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet! Szükségem van a tiédre!- kinyújtom felé a kezemet, amely a félhomályban is láthatóan remeg, miközben a szemem sarkából már a pókokat keresem, amelyek bármikor ránk vethetik magukat. Amint a kezembe adja, a számhoz emelem azt, és belekiáltok egy egyszerű kifejezést: nyílj ki!

Akció 1: Nonverbális száműző bűbáj / Depulso - sikertelen, a pókok nem csúsznak szinte semmit hátra
Akció 2: Robbanóátok (Bombarda) használata a Connor által korábban hozott hálón+pajzsbűbáj használata maguk elé - sikeres, a háló elnyelte az átkot, bármelyik másodpercben robbanhat
Akció 3: Parancs Connor tolmácsköve segítségével az ajtó kinyitására - siker?

51 perc

Nem tudom, ez a villantgtás jelent-e különbséget végül, azon kívül hogy majd el lehet szórakozni a szó kiforgatásával. Látni elhanyagolhatóan látok vele, és ha nem még így is elég a tolleső fenntartásához, akkor Barbon fáklyája miatt el se állt, és az ér el idáig is, cserébe nem is látok. Hallani se igazán hallok, a füldugóm talán annyit segít, hogy a próba után a tinnitus-om nem maradandó lesz..? Haladni legalább haladok, és a falat simítva legalább észreveszem, mi jön.
Ugye?
Úgy egy lábbal korábban, ja. Ahogy a folyosó véget ér, nem fejelem le a falát ...nagyon. Mert sikerül pont előrevágni a bal kezemet, tompítani az ütközést - teljes erővel valami süppedős, de amögött szilárdba. A homlokom nem koppan, addigra lelassítok annyira, hogy csak a süppedéssig fejeljek a falba, de ahogy reflexíve elkapom a fejem onnan, pár szál hajam a fejbőrömnek mond búcsút könnyebben, mint a ragadós felületnek.
Ezen a ponton csak megfáradtan sóhajtok egyet. Abba a kátrányba tenyereltem bele, amit én fújtam előre?
Egy pillanatra inkább visszanézek, mennyi előnyt nyertem Solace-hoz képest. A fel-felpislákoló fáklyáját - gondolom a szurokbúrán keresztül - látom ugyanerre tartani, úgyhogy nem olyan sokat, mint vártam, de hátha ez azt is jelenti, hogy látott volna ő elágazást, tehát nem zsákutcában vagyunk.
-Oh Sh...- Ahogy a kezemet kezdeném kihúzni a falból, valaminek elkezd egyre inkább benzinkút szaga lenni. A kezem még nem szabadult ki, közben Barbon tart erre egy fáklyával. Oh shit, oh shit oh shit. Próbálom leküzdeni a pánikot, mert az egyre erősebb szag alapján valami sokkal gyúlékonyabban állok azóta, mint vízben, és házhoz jön a nyílt láng. Barbont meg valami fényes izék is üldözik, és túl sok, túl nagy fénylobbanást látok ahhoz, hogy csak a fáklyafénye tükröződjön a - mik ezek egyáltalán, robotcsirkéken? Amik gyújtogatnak is?
Mély levegő. Az arcomat megtöltő kerozin szagot ignorál. Egy sor köhögés után nem mély levegő, csak gondolatban. Sok szaladgáló izé, amik mind ne érjenek ide. Ezek tényleg csirkék?
Cowboy csizmában jöttem a midwest farmvidékeiről, kaptok akkor egy kis drót csirkehálót. Megpróbálok megidézni annyit egybefüggően, hogy az egész bagázs beleszaladjon, és köréjük tekerve összehúzzam őket egy kupacba, és csak utána folytatni a pánikot. Ameddig az bírja, legalább közelebb szaladni nem tudtok, és az összes felebarátotok súlyát is magatokkal kell vontatni, addig van idő kitalálni valami hatékonyabbat rátok.
Aztán mostmár bevárom, hogy Solace utólér, és legfeljebb előadom, hogy felderíteni szaladtam előre. Addig tovább húzom a kezem a szurokból.
-A járat vége megvan, de azt is ki kell szabadítani- jelentem le, ahogy újra bebukok a pajzsa alá, és próbálok úgy tenni, mint ha nyugodt lennék. Főleg, miután meglátom a lángot a köpenye alján is.
-Fu... Glacius!- Ez működik, ugye? Gyújtáshőmérséklet alatt nincs égés, ha a fizikának hihetünk. Remélem most hihetünk.

- Falsimítós tájékozódás - Fail, a keze beleragad az ajtó szurokrétegébe
- Csirkeháló idézése, a rézkakasok egy kupacba húzására - Siker
- Solace köpenyének eloltása glacius-al - Siker

[- Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet!]

A második próba

2006. február 26.

A dárdák úgy álltak ki a géppókok szétszakadt testéből, mintha azok valami groteszk, mechanikus sündisznók lennének. Connor átvágott a géproncsok között, és Sienna mögött az ajtó felé iramodott. A fémtestekből kiálló acélrudak tompán rezegtek, ahogy elhaladtak mellettük, s ettől az ismerős mozdulattól Connornak olyan érzése támadt, mintha csak a kviddicspálya leszúrható bójái között szlalomozna a seprűjével.
A kijárat már nem csupán ígéret volt, hanem hús-vér valóság, amely karnyújtásnyira került tőlük. Connor nem lassított. Látta, ahogy Sienna a lebegő buborék felé emeli pálcáját, s ahogy a következő pillanatban a kilőtt Bombarda belefullad a buborék méhében hordozott hálóba. Connor azonnal megértette: a varázslat nem veszett el, csak eltemetődött, mint egy visszatartott lélegzet. Egy időzített bomba volt...
Sienna nyomában lefékezett az ajtó előtt, majd szembefordulva az üldözőikkel, egy gyors, szinte ösztönös mozdulattal a pókok közé repítette a buborékot. Az áttetsző burok azonnal szétfoszlott, a háló pedig, mint egy pehelykönnyű pokróc, ráhullott a gépszörnyekre. Ha a fiú azt várta, hogy a csapda majd megállítja, vagy legalábbis lelassítja a bestiákat, hát csalódnia kellett. Az aranyozott ízeltlábúak köpenyként húzták maguk után a hálófoszlányt, és egyre csak közeledtek.

Protego maxima! - gondolta.
A pókok fémteste tompán koppant a láthatatlan falon, s úgy tűnt egyelőre nem érhetik el üldözöttjeiket, ám a Bajnokok tudták: a pajzsbűbáj nem tudja a végtelenségig feltartóztatni őket. De ha ez nem lett volna elég ok az aggodalomra...
- Connor! A kő! Elvesztettem a kövemet! - csattant Sienna hangja, és Connor gyomra összerándult az ijedtségtől, mert a páni félelmet vélte felfedezni társa hangjában. - Szükségem van a tiédre!
Connor képtelen volt válaszolni, de mozdulni sem mert, nehogy megszakadjon a mágikus kapcsolat közte és a pajzs között. Így hát szabad kezével csupán kihajtotta a talárját, felfedve a belső zsebet, melyben a tolmácskő pihent, mellette a hideg tapintású laposüveggel - mintha csak két külön világ találkozna egyetlen gyűrött anyagredőben -, és hagyta, hogy Sienna kiszolgálja magát.
A pajzs közben recsegni kezdett. A repedések először csak finom vonalak voltak, majd egyre mélyebbek, mint a jégpáncél alatt feszülő törések. A pókok újra és újra nekicsapódtak, s Connor érezte, ahogy a varázsa gyengül.

Ekkor meghallotta a háta mögül felsejlő sziszegést, Sienna torz hangját, amit - bár lehet csak képzelődött, de - mintha egy fémes kattanás követett volna. Ebben a pillanatban a pajzs széthullott.
Reducto! - gondolta azon nyomban, a pókok felé suhintva, de már ugrásra készen, meg sem várva, hogy sikeres volt-e a varázslata.
Sienna Bombarda-ja éppen ekkor tért vissza a pókok hátára tapasztott hálóból. A robbanás fénye vakítóan hasított végig a folyosón, hangja pedig úgy rázta meg a köveket, hogy Connor attól félt rájuk szakad az egész kastély. A lökéshullám a mellkasán kapta el, és hátrarepítette a fiút, aki csak abban bízott, hogy mögötte már egy tárt ajtó várja…

1. Akció: Pókok becsapdázása, lelassítása a hálódarabbal - Sikertelen
2. Akció: Pajzsbűbáj alkalmazása, pókok feltartóztatása (Protego maxima!) - Sikeres
3. Akció: Pókok feltartóztatása (Reducto!) - Sikeres

[- Kösz.]

second task

2006. február 26. szombat

59 perc

Vale csirkehálója közvetlen mellettem csapódik a rézkakasokba, magával sodorva azokat is, akiket tarolóátokkal sújtottam. Legalább egy kupacban vannak – de azok még mindig csak mennek, tovább mennek a folyosó túlfelére. Tudnom kéne, hogy a sóbálvány átok is hasztalan arra, hogy megállítsam mindet.

Vale miért nem jutott tovább? Miért tudtam beérni? Rég le kellett volna hagynia, mégis biztos vagyok benne, hogy a három grácia csizmásabb tagjának kiabálok a pajzsbűbájon belül, amit ő legfeljebb csak sejthet, mint valóban hallhat a kukorékolás miatt, amit magammal hozok. Nincs értelme megakadályozni, hogy visszajöhessen a fáklya alá – azt azért nem szeretném, hogy meghaljon.

Egy pillanatra nem értem még, miért szegez rám pálcát. A kerozin szúrós szaga az égésével együtt jut csak el tudatomig. Megfordulok saját tengelyem körül, tekintetem lángra kapott köpenyem aljára szegezve; narancs és aranyszínű lángok nyaldossák a szövetet, a pördülés lendülete pedig csak felkorbácsolja őket. Rövid pillanatra a köpeny alja, mintha folyékony tűzként csorogna végig a redőkön. Aztán a fagyasztóátok következik a hideggel együtt. A narancs előbb mélyvörösbe fordul, majd fakó kékké. A tűz sértődötten sistereg, amiért megfojtották, és vékony, deres jégrétegre cserélték.

- Kösz. - röviden tudom csak megköszönni, az erre fordított idő is túl értékes. Látom már, amit Vale említett az eltorlaszolt járatról – a tollkopac alól kikandikálni látom a fényt, ajtaját azonban nem látom megfelelően.

A rézkakasok fémes kaparászása azonban közelebb van hozzánk, mint a továbbjutást jelentő ajtó. Hiába vannak egy kupacban, ez legfeljebb lelassítja őket, nem lesz elég. Tekintetem röviden ugrál az ajtót torlaszoló tollkupac és a piromán gépkakasok között. Sárgaréz; nem csak a hőnek, a korróziónak és a víznek is ellenáll. Jelenleg nincs olyan eszközöm, amivel az anyagukat tönkretehetném. Más megközelítést választok; pálcám a szurokkal és benzinnel átitatott tollakra szegezem. Erre vágynak, ez kell nekik? Hát megkapják!

- Oppugno! - hangom felkaristolja a levegőt, a varázslat hatására pedig a tollak mozogni kezdenek. Nem csak a tollakat, hanem ezzel együtt a bennem dúló haragot is szabadjára eresztem. Nyomorult életem minden igazságtalansága, döntések és elrendelt sorsok sokasága sorakozik fel. Vitrol gusztustalan cikkei és az egész varázsmédia, Morris és Lucinda alkuja, amibe belekényszerítettek, és az összes hangos hülyegyerek, akik kételkedni merészelnek, és persze az Őrültek Szerencsehírnöke, aki januárban szabotálni akart… Egyszer, csak egyszer szeretném igazán elküldeni mindannyiukat a fenébe, következmények nélkül, szabadon! Az én sorsom azonban nem ez, számomra maradnak a követelések, maradnak a stigmák. Maradok az, mit neveken lehet nevezni. Egy elnyomó. Egy freak. Egy átkozott csalódás, halálfaló, végrehajtó.

Észak magányos farkasa.

A szenátor kedvenc bajnoka.

A tollak könnyedén mozdulnak, és keresik az utat a gólemek illesztéseihez. Még a friss tolleső is irányt vált, hogy eltömítsen minden repedést, minden apró rést, ezzel a mechanikus kakasokat mozgásképtelenné téve. Utolsóként egy taszító átokkal küldöm a kakasokat messzire.

Akciók:
- Petrificus Totalus (sóbálvány átok a kakasok megállítására): sikertelen - továbbra is túl sokan vannak még csirkehálóban is
- Oppugno átok - a szurokkal-kerozinnal átitatott tollakkal eltömíteni a mechanikus kakasok illesztéseit, így akadályozva őket a működésben, egyúttal úttakarítás is: sikeres
- Lejate (taszító átok) - a csirkehálózott-szurkos kakasok eltaszítása a folyosó távoli végébe: sikeres

A Pók Útja

Na itt aztán elszabadult minden! Scrimgeour elejti a követ!

És megpróbálja elűzni a pókokat! Jaj szegényem, nem működik az ártása a gépeken!

Semmi hatás! De a robbantás úgy néz ki beválik. Micsoda izgalmak, hölgyeim és uraim!

Jaj nézd, megsérült a keze!

De micsoda lélekjelenlét! Még képes kupolát vonni maga köré, és közben a megnémult O’Harát is fedezi! Nem mintha eddig nagy szószátyár lett volna a srác.

Vajon milyen íze lehet a hálónak?

...Ezt most nem fogjuk kideríteni! Scrimgeour feloldja a kupolát, O’Hara pedig dárdákat idéz!

Sienna pedig kihasználja a háló bűbájnyelését! Nem lehet sok idejük!

Ami pech, ugyanis a griffendéles csapatkapitány tolmácsköve hiányzik…

A pókok közben egyre többen vannak, már szinte teljesen körbezárták őket!

Scrimgeour megszerzi O’Hara kövét! És kimondja a parancsot!

Az ajtó kinyílik!

És át is jutnak rajta! Az ajtó pedig AZONNAL bezárul mögöttük! Hihetetlen!

Bent vannak! A Roxfort bajnokai bent vannak a Kígyók Termében!

Víz a két oldalon… mindenhol kígyók, és ott vannak az ágyak Mardekár szobra előtt!

Milyen szépek ezek a kígyók! De mi ez a hang?

MEGSZÓLALT A GONG! Ahogy tudhatják: egy bajnok kiesett!

Az egyik ágy eltűnt!

Nem… nem az ágy! A fiú benne! Amycus Carrow eltűnt! A paplan egyszerűen elnyelte!

A Varangy Útja

Lolita még mindig próbálja kihúzni Inest az iszapból! Ines percei rémesen pörögnek!

És közben támad az ismeretlenre! Csak úgy repülnek a kék golyók!

Merlinre! Valamit eltalált! A fémes koccanás alapján, ez is egy gép!

És az visszaválaszol! Hallod azt a hörgést?

Az ott… egy hatalmas varangy! Akkorák a fogaskerekei, mint a fejem!

És nem tűnik barátságosnak! Inkább simogatnék egy piromán kakast.

És ugrik! Egyenesen feléjük! A nyelve… ez borzalmas!

Ezen a ponton szeretném megemlíteni szponzorunkat, a Csokibékát – ezzel ellentétben az általában csak egyet ugrik!

Ines még mindig nem szabadult ki… az iszap rajta maradt!

Merlinre, igazad van! A percei rohamosan fogynak!

Lee… Ines… lenullázódott!

MEGSZÓLALT A GONG! Az iszap elnyeli és mintha zsupszkulcs lenne, eltűnik a gyengélkedőre!

Ez… vége?

Igen. de Saint-Vinant kiesett a Második Próbából! De Harmadik és végső próbán még brillírozhat!

A Kakas Útja

Az Ilvermorny párosnál sincs nyugalom! Barbon menekül a kakasok elől, még ha párat arrébb is tud lökni!

És közben Vale belefejel a falba!

Nem akármilyen falba! Egy teljes szurokrétegbe!

És most… csirkehálót idéz?!

Ez vagy zseniális vagy teljes őrület! Micsoda vérbeli kansasi húzás! Legalább összetereli őket!

Én nem értem az amerikaiakat… most úgy csinálnak, mintha semmi sem történt volna?

A kerozinszag és a mozgó öngyújtók jó ürügy a hirtelen barátkozásra.

Nézd csak… Solace köpenye meggyullad!

De Bate segít rajta! Ez tényleg egy furcsa páros. Bár ő még nem tudja, hogy a köve jó eséllyel nem működik.

A kakasok viszont egyre többen vannak!

Barbon próbálja megállítani őket… de túl sokan vannak!

Most nézd! A tollak mozognak!

Bejutnak a szerkezetekbe! A szurokkal együtt eltömítik őket!

A szegény kis kakasok… egyre lassabbak…

És most már repülnek is! Barbon eltaszítja őket a folyosó végébe!

A folyosó kitisztul…

Egy lámpás felgyullad… nincs több toll, nincs több hang… csak az ajtó.

Óó! Ide is elér a gong hangja!

Most már tudják… csak öt bajnok maradt.

Remélem sietnek…

Mert a Roxfort már bent van… és Lolita sincs messze… ha túléli a varangyot.

Percek állása 00 43 47 48 50 48

cicaalom

Elnézést a várakozásért! Természetesen ehhez méltóan toljuk a határidőt jövő vasárnap 12.00-ra és a következő KM reag ismét hétfőn érkezik.

A Teremben/Kamrában hét fajta kígyó van, különbőző hatású mérgekkel:

• piros - marás helye izzó, égető fájdalom
• narancs - megmart végtag lufi módjára felpuffad és el akar repülni
• sárga - akit megmar nem tudja abbahagyni a kacagást
• zöld - akit megmar elnehezül, mintha ólomból lennének a tagjai
• kék - akit megmar annak elcsúsznak az érzékszervei (színvak lesz, csak félfülére hall, nem érez illatokat)
• indigó - akit megmar álmos lesz és bármelyik percben elaludhat
• lila - akit megmar annak összezavarodik a nyelve és csak a rossz szavak jönnek a szájára, nem amit akar

Percek állása

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

Mintha ezer év telne el két pillanat között — az idő megelevenedni látszik. A Beauxbatons férfi bajnoka mindennél jobban érzi emberi testének határait — a száj nem mozdul, az izmok hallgatnak, a tekintet inhalál. Érzékei összekeverednek — Inés keze kicsúszik az övéből, az ujjaik végén megszakad a lendület és—

— NE! INÉS! — nyelvén, a másodikon, a francián a kétségbeesett üvöltés könnyebben szakad fel, mint a valóság szövete. Mindig azt mondta, ez csak az anyanyelve — a valódi a mágia, de ez a gondolat nem éri el, ahogy megtántorodik a lendülettől, a varangy nyelve pedig a gejzír mellé csap.

A fémes nyikordulás és hörgés éles placcsanásban ér véget — ügyetlenül tesz még két lépést, majdnem bele az iszapba, míg a haja kibomlik addig is rendezetlenségéből. Élesen liheg, arcán a könnyek egymás követik — ha utólag szégyelli is, az ösztönös átka ezúttal az, amellyel messzebb lökheti magától a mechanikus varangyot, mielőtt az hozzáérne. Az érzékek július 14-jén vér ismét a szabadságból fakad — de meg kell mentenie, meg kell mentenie..

— Inés, Inés, a picsába, hol.. hol vagy.. INÉS?! — hiába keresi, csak a tragédiát látja. Talán Inésnek nem fáj, talán nem látja, nem érzi, nem is tudja.. talán csak elalszik.. de ő nem tud megszabadulni tőle, hogy a lány szemébe, fülébe, orrába az iszap hogyan ömlik be és..

Hogyan veszti értelmét előbb a vörös — aztán a fehér, és hogyan nyeli el a rémálom a kéket.

És aztán nincs többet.

Azt ígértem, hogy minden rendben lesz. Hogy itt vagyok veled. Hogy.. meg foglak menteni.

Azt ígértem, és aztán az egészet.. elbasztam.

Tudja, mi volna a dolga — tudja, mit mondott Fleur arról, mit érdemel az, aki azt képzeli, bárkit valódi bántódás érhet. Tudja azt is, hogy a feladata nem Inés volt — a feladata valahol mélyen tudatlan álomban várja még, a valami, ami lámpavasra húzza júliusban. A valami, aminek megvédésre hívták el — a valami, aminek megmentése őt már nem menti meg önmagától.

Önmaga kurva hitványságától.

A picsába, Inés.

Érte most nem tehet semmit — ahogy a lelkéért sem, mert amit az iszap elnyelt, az nem támad fel harmadnapra. És ő talán nem felejtett el kiáltani, mielőtt a földre roskadt — a teste most is tartotta, az évek gyakorlata nem hagyja a párbajnoknak, hogy féltérden várja szellemét, hogy az mit felel, miként felel a szükség óráján.

A boszorkányok óráján a sír kitátja a száját — a Beauxbatons férfi bajnokának ujjai megfeszülnek a pálcáján, jobbjának hátával dörzsöli meg arcát, hogy átlásson a saját gyásza felett érzett könnyeken. Most.. most menni kell.. menni kell tovább, mert itt nem maradhat.

A non-verbális demonstrate az első — azzal kezdi, azzal folytatja.

Nem Inés halt meg — és nem is a mágia.

Én buktam el.

- Inés kihúzása az iszapból: sikertelen
(Érthető okokból az itt tett kísérlet is)
- A varangy ellökése: sikeres
(Pár méterre csak)
- Demonstrate : sikeres
(A bűbáj sikeres, az eredménye még kérdés)

[- Megvagy?]

second task

2006. február 26. szombat

50 perc

Csörömpölve, dörömbölve repülnek vissza a folyosón oda, ahonnan jöttek. Lélekben felkészülök arra, hogy robbannak – varázslatra már nem lett volna időm, hogy előkészüljek, a pajzsbűbáj pedig, amit a fáklyára raktam, nem biztos, hogy kibírta volna. Nem hallok azonban semmit saját légzésemen és szívdobogásomon kívül.

Nem hallok semmit.

A bejáratot megvilágító ajtót egy másik fényforrás világítja meg. Elmúlt a tolleső, nem tapad többé szurok a pajzsra, és nem karistolja dobhártyámat többé a kakasok kukorékolása.

- Megvagy? - oldalra pillantok Valere. Jobban megnézve a kockázat, amit vállalt, nem térült meg, de egyikünk se számíthatott ilyen akadályra. Pálcám a fáklyára szegezem, hogy egy nonverbális varázslattal megszüntessem rajta a mágiát. Jó célt szolgált, de nincs értelme magammal cipelni tovább.

- Nem csak te kaptál belőle, nézd! - előbb a kezem mutatom meg számára. Pálcámat ugyan ki tudtam olvasztani a szurokból, de az nem volt tökéletes. Célnak megtette persze, a pálcám és a bájitalaim nélkül pedig esélyesen meghalhattam volna. A gondolatot még nem annyira fogom fel. Vélhetően majd este, amikor nem hajt már tovább a menni akarás. Elengedem a pálcámat, amennyire képes vagyok rá, és fejjel lefelé fordítom a tenyerem. A szurokmaradványoktól a pálcám beleragadt a kezembe. Majd a medimágusok foglalkoznak vele, ha kijutottunk innen. Majd a cipőmet mutatom meg – a szurok java részét a tollakkal együtt sikerült eltávolítanom, de valamelyest ragad még a talpa, és nadrágom szegélye is megtollasodott. Ezzel, a vállamon lévő sérüléssel és a megégett-megfagyott köpenyszegéllyel már majdnem olyan rossz az öltözetem, mint amilyet Vale kapott Morriséktól.

- Hallod, Vale? Valaki kiesett. - a csend nem tart olyan sokáig, igaz, ez a szó nem közvetlen a ránk leselkedő veszélyre hívja fel a figyelmet. Remélem, Sienna az.

Miután a fáklyát visszahelyezem egy, a folyosó falán rögzített tartóba, az ajtót vizsgálom meg jobban. Egészen elképesztőnek tartom, hogy azon kevesek közé tartozhatunk, akik jártak a Kamrában. Kezem az ajtót érinti, látom mögötte a fényt, és jobban fülelve talán a kígyókat is tisztábban hallhatom. Hiába feszülök neki, az meg sem mozdul. Újra megszemlélem az ajtót. Eddig a tollak és a szurok takarásában volt, de igazán csak most látszik igazán a kígyómotívum. Ujjaim végigfuttatom a vésett pikkelyeken és a fogain, nehéz nem látni azt, hogy mennyire gyönyörű is ez. Majd szabad kezemmel előveszem a tolmácskövet – ha párszaszóra nyílik, akkor meg kell előznöm vele Valet, még mielőtt észreveszi, hogy…

A kő hangomat füleim számára érthetetlen suttogásokra fordítja, éppen úgy, ahogyan azt Malnak mutattam apja sikertelen szabotázsát követően. Rövid időre fordul csak meg a fejemben, hogy bezárom az ajtót Vale előtt, de bármennyire is szeretnék bukását látni, nem vagyok képes arra, hogy megtegyem. Így is épp eleget tettem ellene.

Így is épp elég hátrányban lesz a következő akadályunk ellen.

Akciók:
- Finite (bűbáj megszüntetése a fáklyán) - sikeres
- Az ajtó kinyitása kézzel: sikertelen
- Az ajtó kinyitása a tolmácskővel - sikeres

[- Várj...]

Második próba

 Nincs időm igazán körülnézni, amikor nyílik az ajtó, azonnal beugrok, felemelt pálcával, de amikor nem látok semmit magammal szemben, azonnal sarkon fordulok. Érzem, hogy a levegő kifut a tüdőmből, ahogy Connor nekem repül, de valahogy sikerül megállítanom és elkapnom elesés nélkül, a pálcás kezemmel pedig egy intéssel bezárom magunk után az ajtót, mielőtt a maradék pók követne minket. Remélem, hogy nem arra kell kimennünk...

 Nyelek egyet, ahogy körülnézek, felmérem a terepet, azután megnézem az időt a karomon. Negyvenhét perc. De itt vannak... csak ezeken a kígyókon kell átjutnunk.

- Várj...- annak ellenére megáll a szívem egy pillanatra, amikor Amyt elnyeli az ágya, hogy tudom, nem lehet baja... nemsokára felébred valahol... de akkor Lolita is bajban van, ha a társa kiesett. Sajnos Anne-Rose még itt van.

 Végigfut a remegés a karomon, mely csak most veszem észre, hogy mennyire zsibbad.

 - Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni?- remélem, hogy Connor időközben megszabadult a hálótól. Azt hiszem, az én időmet nem percekben, hanem deciliterekben mérik; elég sportsérülést láttam és elégről olvastam hozzá, hogy tudjam, nemsokára szédülni kezdek, és ennyi kígyó között a legkisebb problémám az lenne, hogy kiesek a próbáról, ha közéjük esek.

 - Szerintem mágikusak, talán hasonlóan működnek, mint a hálók.- normális esetben ez egy rendkívül egyszerű feladat lenne, a kígyók nem bírják a túlzott hideget és a túlzott meleget sem, és igyekeznének elbújni előlünk, mert nyilvánvalóan nem elég nagyok hozzá, hogy lenyelhessenek minket, de kétlem, hogy ezek az állatok így fognak viselkedni. Simán lehet, hogy felrobbannak, vagy megnőnek, vagy megátkoznak minket valahogy, ha varázslatot használunk ellenük.

 Persze, nincs időnk tanulmányozni őket, vagy rájönni, hogy mit jelentenek a színek. Különösen, hogy nyílik az egyik ajtó, és még ha nem is látom jól őket, ketten jönnek át rajta, úgyhogy tudom, hogy az a rohadt halálfaló itt van. Lolita még nincs, és nem tudom, hogy egyedül átjut-e egy ilyen nehézségű feladaton, mint a mi folyosónk... persze, ő sokkal erősebb nálam. Átjut. Magunkért kell aggódnom. Felemelem a tolmácskövet.

 - Nem akarunk bántani titeket. Kérlek, álljatok félre az utunkból!- talán az a baj, hogy a kő nem az enyém, talán a kígyók nem hisznek nekem, mindenesetre nem látok semmilyen változást. Visszaadom a követ Connornak, és miután ellátom a kezem az instrukciói szerint, és legalább megállítom a vérveszteséget, veszek egy mély levegőt.

  - Kipróbálok valamit... Incendio!- távolabbra, a földre célzok, úgy, hogy ne találjam el közvetlenül a kígyókat, de a varázslat felforrósítsa a földet közel Anne-Rose ágyához. Hideg van itt, melyet hiányos öltözetemben még jobban érzek, úgyhogy a hidegvérűek bizonyára vágynak a melegre, ahogy a nyáron a betonon pihenő siklók. Néhány kígyó valóban odacsúszik a felforrósodott kőre, közelebb a halálfaló céljához.

Akció 1: Párszaszóul elmondott kérés a kígyók felé, hogy álljanak félre - sikertelen, a kígyók nem reagálnak Sienna kérésére
Akció 2: Sérülés ellátása a Connor által átadott bájitallal - siker, a vérzés abbamarad
Akció 3: A föld felmelegítése Anne-Rose ágya körül Incendioval - siker, több kígyó közelebb kúszik, hogy élvezze a föld melegét

[- Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni?]

A második próba

2006. február 26.

A háló még mindig úgy tapadt az arcára, mint egy második, idegen bőr. Connor a talárja alá nyúlt, majd előhúzta onnan a Gemmától kapott laposüveget, és egyetlen mozdulattal a tenyerébe öntötte annak tartalmát, és nekilátott „lemosni” arcáról a ragacsos anyagot. Az alkoholtól a háló szálai szép lassan engedni kezdtek, majd nyúlósan leváltak ajkairól. Connor mély levegőt vett, mintha csak most tanulna meg újra lélegezni, miközben lassan elkezdte szemügyre venni a termet.
A kamra közepén ágyak sorakoztak, körülöttük pedig kígyók tekeregtek, mint holmi színes szerpentinek. A víz két oldalt sötéten csillogott, szemben pedig Mardekár szobra magasodott föléjük, hideg tekintetével rájuk nehezedve.
A gong hangja hirtelen belehasított a csendbe, mire az egyik túsz egyszerűen… eltűnt. Connor arca elkomorult, ahogy Siennára pillantott. Szavak nélkül is tudták: eggyel kevesebben maradtak versenyben.

- Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni? - kérdezte végül Sienna.
- Csak csepegtesd a hegedre! - mondta, majd egy pillanatra habozva hozzátette: - Segítsek?
Nem kellett. Sienna a mechanikus pók ejtette sebére öntötte a boszorkányfű kivonatot, mire a heg egyszerűen összezárult és felszívódott. Connorban felvillant egy pár héttel korábbi kép: vér, hó, Hazel arca a sötét erdőben. Akkor nem volt ilyen egyszerű dolog a vérzéscsillapítás...
Ekkor az ajtó újra nyílt, és két alak lépett be rajta. Connor tekintete azonnal rájuk szegeződött, de nem foglalkozott velük. Érdekesebb volt Sienna sziszegése, ahogy a tolmácskövön keresztül a kígyókhoz szólt.
- Mit mondtál nekik? - kérdezte, miközben visszavette a lánytól a követ, ám ekkor...
- Mit csi… - kezdte volna, de már késő volt.
Társa pálcájából felcsapott a láng, majd egyből el is halt. Pár kígyó lustán mozdult a hő irányába.
- Szerintem ne akarjuk magunkra haragítani őket - mondta óvatosan a fiú, s úgy tűnt valóban tanult a tarasque elleni blamából.

Connor vízszintes mozdulatot írt le pálcájával, és - talán mert ezúttal egy kardhoz képest kevésbé komplex tárgyat kellett megidéznie - sikeresen elővarázsolt egy egyszerű fahusángot a semmiből, amivel aztán óvatosan kocogtatni kezdte maga előtt a padlót. A rezgés szétfutott a talajon, mire a kígyók, félősen félrehúzódtak az útjából. Connor lépésről lépésre haladt, pontosan oda helyezve csizmás lábát, ahová előtte a botot koppantotta.
Lassan megközelítette az ágyakat, egyből kiszúrva Gemmát az öt alvó túsz közül. A szíve hevesebben kezdett verni, ahogy óvatosan a lány teste alá csúsztatta a kezeit.
Váratlanul, lesből érte a támadás, és mikor odapillantott, még épp látta, ahogy egy citromsárga kígyó kibújik Gemma párnája alól.
- Hahahaha… itt egy rohadt kígyó… Nézd, Sienna! Hahahahaha… a kígyók… haha… kígyóznak! Megmart… Hahahahaha…
A hangja úgy hullott szét, mintha egy rosszul hangolt hangszerből szólt volna, de a mozdulata határozott maradt. Felkapta Gemmát, és megfordult vele, miközben a nevetés még mindig úgy rázta a testét, mint egy idegen, irányíthatatlan varázslat.

1. Akció: Háló leszedése az arcáról Jenkins-féle kerítésszaggatóval - Sikeres
2. Akció: Husáng megidézése és annak segítségével az ágy megközelítése - Sikeres
3. Akció: Kígyómarás kivédése - Sikertelen

43 perc

-Áú!- méltatlankodok, ahogy a kirajzó szurokcsomók magukkal rántják az utolsó szálakat abból a tincs hajamból, amit sikerült a falba ragasztanom. Igazából, bár itt-ott kicsit szurkos vagyok, és a hajvonalamon csorba esett, néztem már ki rosszabbul. Az is egy vad buli volt.
De a homlokomat dörzsölve elismerően kell bólogatnom Barbon manőverére. Én is gondoltam a csirkebagázs elcsűrésére a folyosó túlvégébe, de nem lett volna ötletem a tényleg alkalmas varázslatra hozzá.
-Megleszek.
Egyelőre visszatérek a "szemmel tartjuk Solace-t, ameddig helyettünk is dolgozik" taktikához, eddig úgyis az vált be a legjobban. Aztán hátha ezúttal tényleg is lesz egy lehetőségem előretörni mellőle nagyon lovagiasan. Kéne tanulnom a korábbi hibáimból?
-Az is szép. Segítselek ki egy lefegyverzővel, vagy inkább megtartod?- intek az üres kezemmel a tenyeréhez ragadt pálcája felé, természetesen az elmaradhatatlan bájvigyorommal tálalva.
Ahogy visszatérnek a fények, és végre lehet megint rendesen látni-hallani, eldobom a rákba ezeket az amúgyis ergya füldugókat, és inkább előhalászom a második fiola Élő Halálomat. Csavarva egyet az előző próbán bevált módszeren, a bájitalos fiolát ezúttal parfümös üveggé változtatom át. És nagyon remélem, hogy nem valami egy, nagy bestiával kell ezután szembenéznünk. Tesztként fújok vele egyet a mögöttünk húzódó folyosó irányába - hogy működjön rendesen, és hogy ne véletlen magunkat fújjam le, biztos ami biztos.
A gongszóra én is felnézek.
-Ó.- Nem tudom, ez jót vagy rosszat jelent-e, de nem is látom, mi többet fűzhetnék hozzá. Illetve, jót semmiképp nem jelent, a kérdés az hogy ránk jelent-e további rosszat. Egy pillanat csendet fordítok annak reményére, hogy a bajnoktársunk amennyire lehet, jól lesz azért.
Barbon legalább megküzd addig is az ajtóval - aminek margójára elő is készítem a saját tolmácskövemet is, gyanúm szerint lesz még haszna mindjárt. Aztán gyorsan én is besurranok mögötte a következő terembe. Nem teljesen bízok azért benne, hogy tervezi-e az arcomba csukni az ajtót, úgyhogy inkább megelőzöm ezt, mielőtt kiderülne.
Nos, ha nem tudnám a hely történetét, azt kéne gondoljam, valami megalomán seggfej villain-bunkerében vagyunk. Nem mondom, hogy nem töltene el aggodalommal a hely még a hemzsegő kígyók nélkül is, vagy hogy nem egy egészséges pánikot próbálok a pimasz arculatom mögé rejteni, ahogy a kígyók felé merészkedve a szám elé emelem a tolmácskövem.
-Na babáim, taka van!
Fortuna szivem, tenyleg? Pedig olyan jól kezdtük a múltkor...
Oké, talán tényleg rám férne visszavenni a pofámból - ismerem majd el, amint nem kell bátor sikoltással meghátrálnom, és kapkodva cserélnem a zsebemben a tolmácskövet az Eau de Élőhalálra, miközben túl sok kígyó özönlik utánam. A lábamat kapkodva előlük, egyet érzek is koppanni a csizmavértemen, ami minden bizonnyal a sípcsontomba mart volna, talán még az eredeti csizmámon keresztül is. Amint a kezemben van a parfümös üveg, annyival vehemensebben is vágok vissza, próbálva egyszerre minnél több kígyót fújni arcon a bájitalpermettel.

- Élő Halál Esszenciás fiola átváltoztatása porlasztós parfümös üveggé - Siker
- Kígyók elzavarása tolmácskővel - Fail, a szabotázzsal együtt csak mégjobban magára vonja a kígyókat
- Kígyók elaltatása maga körül Élő Halál bájitalpermettel - Siker

[- Szerintem a bőrömet is vinnéd vele.]

second task

2006. február 26. szombat

50 perc

- Szerintem a bőrömet is vinnéd vele. - felelem még utoljára Valenek felvetésére, ahogyan átlépjük az ajtót.

Egyedül Inés partnerét nem látom az ágyaknál. Valami történt vele, és még Delacourt se sikerült megpillantanom. Nem akarok belegondolni abba, hogy ők milyen csapdát kaphattak, az én szempontomból pedig nem is érdekes. Biztos vagyok abban, hogy a szervezők mindent megtettek biztonsága érdekében.

Tekintetem ezen a ponton Anniet keresi. Fura, hogy az ő ágya körül több a kígyó, mint a többiekénél. Nincs bizonyítékom rá, még sem tudok nem arra asszociálni, Scrimgeour csinált valamit, hátha ezúttal sikerül megölnie a morális felsőbbrendűség jegyében. Lesajnáló pillantásom innen messziről valószínűleg csak az arcom előtt szlalomozó palantír kapja el helyette. Nem fog megállítani, és nem fogja kiprovokálni belőlem a vendettát.

Lassú léptekkel közelítem meg a kígyókat, amik elvágják az utamat Annie ágyáig. Nem vesztettem olyan sok időt – nem baj, ha lassabban érek oda célomig. Valet is beértem a járatokban, most pedig meg is előzöm, amíg a megátkozott tolmácskővel és a bájitalával szórakozik.

Törökülésbe ülök a földön, közel a kígyókhoz, a tolmácskövet pedig ajkaimhoz emelem. Nincs tapasztalatom az állatokkal igazán dacára annak, hogy bejárok bestiatanra is, még ha érdeklődésemen kívül is esik.

- Hallgassatok rám. Nem vagyok az ellenségetek, és ő sem az. - a kő emberi fül számára érthetetlen sziszegésekre fordítja szavaim. Óvatosan mutatok Annie ágyára.

- Tudom, milyen, ha undorral néznek rátok, és milyen, ha azt mondják, a szíved romlott. Engem is mindig félreértenek. - hagyom, hogy némelyik kíváncsibb példány szemügyre vegyen. Felkúsznak nadrágomra, nyelvükkel megízlelik a levegőt körülöttem. Lassan fújom ki a levegőt, hogy kevésbé érezhessék félelmemet.

- Csak utat kérek azért, hogy kivigyek innen valakit, aki sosem undorodna tőletek. - még akkor sem, ha veszélyesek rá.

A hüllők nagyjából fele utat nyit előttem. A másik fele ellen ez kevés volt. Pálcámat cipőmnek szegezve a citrom ízére, illatára gondolok – és persze Madrigal professzor bűbájtan órájára.

- Gustavio Perfecta! - talán divatot teremtek még a citrom ízű és illatú cipővel. Ebben a szép világban a kapitalizmus biztosan ötvözi majd Vale parfümös üvegével. A kígyók nem szeretik a citrom illatát – talán ennek is köszönhető, hogy egy, még a tolmácskövet tartó kezemen tekergő, lila színű kígyó kivillantja méregfogait. Nem tiltakozom, nem ellenkezem – teljesen ítéletére bízom magam, amit meg is tapasztalok tenyerem alsó részén. Szemredőim megremegnek a fájdalomra, mégis büntetlenül hagyom elmenni a kígyót.

Sérült kezem mellkasomhoz emelem, miután felállok. Amelyik kígyó nem döntött úgy önként, hogy távozik, azt a citrom szaga taszítja az utamból. Lassan haladva, de sikerül elérnem a foglyomat.

Akciók:
- kígyók meggyőzése - félsiker - mesélővel egyeztetve, a kígyók egyéniségtől, személyiségtől függően reagáltak rá. Nagyjából a felük utat engedett, másik felük maradt, egy példány pedig meg is marta
- Gustavo Perfecta (ízharmonizáló bűbáj; a cipője citrom ízű és illatú, természetes kígyótávoltartó) - sikeres

[- Mi….]

Második próba

   Talán a kígyóknál is jobban idegesít Barbon jelenléte. Talán ez a legnehezebb része a próbának, ha csak normális emberek vennének részt a Tusán, csak a kihívások okozta életveszélyre kellene figyelnem. Sajnos a halálfalók okozta veszélytől itt sem szabadulhatok meg, és el is kell játszanunk, hogy toleráljuk őket.

 Tudni szeretném, hogy mit mondott a kígyóknak, hogy rá hallgatnak… nehéz nem arra gondolnom, hogy nem csalnak valahogy a Próbán az amerikaiak. Minden ország a saját bajnokait akarja előre tolni, de persze van egy, ahol a morált és a becsületet a jelenlegi vezetés gyengeségnek tekinti. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a kígyók talán tömegesen megindulnak felénk, de az talán túl látványos csalás lenne most.

 Óvatosan követem a Connor által megtisztított utat. Gyorsan ver a szívem, de nem teszek hirtelen mozdulatokat, a kígyók pedig nem akadályoznak az ágyakig. Egy pillanatra megérintem azt, amelyik magába nyelte Amyt, azután óvatosan megérintem Sky kezét- elértem idáig. Azt még nem tudom, hogy hogyan jutunk ki, mert az egészen biztos, hogy varázslattal kell vinnem. Bármennyit edzettem Orinnal, nem hiszem, hogy sokáig tudnám cipelni. Simán lebegtetni viszont nem akarom. Főleg akkor nem, ha azokon az átkozott pókokon keresztül kell visszamennünk- még néhány maradt egészen biztosan.
 
 - Mi….- pislogok néhányat, mielőtt rájövök, hogy mi történt. Teszek egy gyors próbát a varázslat megszüntetésére, de nem lep meg, hogy eredménytelen maradok. Biztos, hogy a kígyók mágikusak, egy méregről sem hallottam, ami ezt a hatást válthatja ki, főleg nem ilyen gyorsan, de maga a méreg ettől még méreg, nem varázslat. Az egyetlen dolog, ami biztosan segítene, egy bezoár, de mögöttem nem áll kormányzat, ami ellát drága alapanyagokkal és bájitalokkal, és nem is érzem úgy, hogy szívesen elfogadnám a segítségüket.

 Bizonyos értelemben már segítettek.

 - Várj! Egy pillanat…- felidézem, amit Sir Daniel írt a levelében a defenzív és offenzív mágia kapcsolatáról. Tudom, hogy sok múlik a pálcamozdulaton, a gondolaton, a kiejtésen, de most arra koncentrálok, amire a lovag javasolta: a védelemre. Nem akarom, hogy Connort vagy Gemmát megmarják. Nem akarom, hogy Skylarnak baja essen, és el kell vinnem innen. Minél gyorsabban. A kígyókra szegezem a pálcámat.

 - Immobilus!- használtam már a varázslatot zuhanó kvaffon, egyszer ősszel Elowent is elkaptam vele, használtam párbajban is, de úgy érzem, hogy a mostani alkalmazása a legerősebb, ahogy a kígyók körülöttem nagy körben megállnak a mozgásban. Egy pillanatra én is meglepődöm rajta, hogy milyen jól működött Sir Daniel módszere- tapasztaltam az előnyös hatásait, de ez az első alkalom, hogy tényleg meg akarok védeni valamit.

 Vigyázva megemelem Skylart mágikusan, közel magamhoz, hogy szükség esetén el tudjam kapni. Rövid ideig menni fog, F hasonló alkatú, és őt meglepően jól elbírtam, amikor ezzel szórakoztunk. Persze, ha az erőmre kell hagyatkoznom, nem fogom tudni tartani a lépést Connorral.

 - Hogyan tovább?- annak ellenére, hogy az amerikaiak csalásai a miénknél biztosan veszélytelenebb állapotban hagyták a folyosót, logikusnak tűnik, hogy az eredeti útvonalat használjuk. Persze lehet, hogy van valami ideálisabb útvonal.

Akció 1: Nonverbális Finite Incantatem Conorra - sikertelen, a kígyóméreg nem hatástalanítható így
Akció 2: Immobilus a kígyókra (Sir Daniel korábbi instrukcióival) - siker, a kígyók jelentős része a közelben megbénul
Akció 3: Skylar óvatos felemelése mágiával - siker

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

Az ellenállás nem természetes — az ellenállás jog, olyan jog, amelyet azok vívtak ki, akiknek a kokárdáját viseli. Ellenállni a természetnek, ellenállni a léleknek — a Jus Naturale mindenre érvényességének, az erőnek, ami nem is tenyér, dobogó szív. Meg kellene hajtania a térdét — mert a könnyek nem apadtak el, a kétségbeesés sem, ahogy július 14 sem punktum volt. Arra fog hallgatni, amit nem tudna kizárni:  arra, ami nem tartozott az emberi világhoz.

Semmi más nem adhatna erőt arra, hogy mély levegőt vegyen előbb, bátorságot utóbb, hogy ne hallja, mennyire fuldoklásnak tűnik az a gyásztól megfestvén — a Beauxbatons férfi bajnokának most nem emberségével, hanem azzal kell szembenéznie, ami amögött várja a jövőtől rettegőt. Mindegyiket.

A gejzír peremének széléhez ugrik hogy megfagyassza a következőt, mikor a varangy nyelve a vállának vágódik — a messzeségből a lendület kevés, nem löki meg, de a tapintása még a talár, a ruhák anyagát keresztül is dühös morgást csal elő Lolitából. Ha nem undorodna tőle, hogy akaratán kívül értek hozzá, most megragadná azt a mechanikus nyelvet és — a dühös szisszenése nem embereket, varázslényeket idéz abban, aki hallja.

Talán Inés elvesztése, talán valami, ami ott volt benne mindig és a föld mélyén, július tizennegyedikén tör utat magának — gyilkos haragot érez, amely egy figyelmeztető vicsorgásban ér véget. A varangynak nem fáj, a varangy nem érez — mechanikus teste egyre közelebb ér az iszapban, és mielőtt kivetődne belőle, válaszul maga is nyikorog még.

Megadja magát annak, amire hallgatni könnyű — érte senki nem ölt majd Bleuet de France-t, az embert belefojtja abba, amiből mindannyiunk mágiája születik. Az ív feszes, szenvedélyes — ösztönös inkább, mint tudatos. Vészjósló a sikoly, mikor a varangy az átkot követően az iszapba nyikordul, darabjait hamarosan beissza majd a lassan bugyogó kétségbeesés, míg teste megdől. Az egyik kiálló szeme körbefordul, mielőtt —

Mielőtt a Beauxbatons férfi bajnokának csizmája lendületében rajta érne földet — a bűbáj hangja, mint egy hurok, a valóságba rántja az érzékeket. A mozdulat közepén gyorsnak kell lennie, gyorsabbnak, mint a gondolat — a most már közeli túloldalon felsejlik egy ajtó körvonala, igen, ott a kilincse, szinte érzi is a markában.

Másodpercek, mert a fém test ellenáll az elemeknek — a korábbi, felderítésre használt bűbáj elárulta, ha többet nem is. Félúton a két világ között, míg egyensúlya megtartja — tudja, hogy a mágia mindenre megoldás, míg nem ember kérdezi. Míg az ember nem hibázhat — míg az ember nem hagyja, hogy a társát, azt az ártatlant magába nyelje az ő saját hitványsága.

A varangy testéből lassan kialszik a láng — és bár a pillanat végtelennek tűnik, míg magában számolni próbál a kudarccal, a veszteséggel, amelyet a tér és az idő nem gyógyít majd be.. Tovább kell ugrania róla, egészen az ajtóig.

- A gejzír megfagyasztása: sikertelen
(Koncentráció hiánya és a varangy támadása)
- Taroló átok: sikeres
(A varangy a becsapódáskor ment tönkre)
- Carpe retractum : sikeres
(A varangy még kiálló részeire)