Victor Holloway

VICTOR HOLLOWAY

Read the rules before you break them

TW: szalonképes vulgarizmus

Alapok

jelszó || mandragórafüggők gyülekezete
nem || férfi
születési hely, idő || Bath, 1988. november 11.
kor || 17
vér || ~~arany (majdnem)~~ félvér
iskola || Roxfort
évfolyam || VI.

A múlt

Az emlékeid nem sorban érkeznek. Inkább szétesett foszlányokban, mint egy rohadtul zavaros álomban, amit reggel már nem tudsz pontosan felidézni, csak az érzés marad utána. Az otthonod és annak nyomasztó csendje. A ház, ahol a falak nemcsak a szelet, hanem az egész külvilágot kizárják. Mintha az lenne a dolguk, hogy bent tartsák mindazt, amit még kimondani sem illik. Generációk óta a családod birtokában áll, tele mágikus relikviákkal, eltemetett emlékekkel és kimondatlan elvárásokkal. Gyerekként hamar világossá vált számodra: itt kurvára nem az számít, mit érzel, hanem az, hogy mit mutatsz kifelé.
Apád elvárásai szinte kézzelfoghatóak voltak. Nem volt kegyetlen; csak kimért, hidegen következetes és kérlelhetetlen, ami néha ugyanazt jelenti, csak szebb csomagolásban. Korán megtanultad, hogy figyelni sokkal többet ér, mint fecsegni, és hogy a kérdések gyakran veszélyesebbek, mint a válaszok. A család neve, tisztasága és a látszat nem iránymutatás volt, hanem kőbe vésett törvény. A hibákat el kellett tüntetni, a gyengeségeket elásni, mintha sosem léteztek volna. Amikor először megérezted a varázserődet, nem az öröm öntött el, hanem a gyomorszorító félelem: vajon jól csinálod-e, vajon elég lesz-e, vagy már most elbasztál valamit?
A mágia korán megmutatta magát, de nem látványos robbanásokkal vagy elszabadult csillagszóró-effektekkel. Inkább apró, para dolgokkal: egy tárgy, ami nem ott volt, ahol hagytad, vagy az árnyékod, ami nem mindig mozdult veled. Ezek nem ijesztettek meg. Inkább felpiszkálták a kíváncsiságodat. Talán ekkor dőlt el, hogy téged mindig jobban fog érdekelni az, ami a felszín alatt lapul, mint az, amit mások kész válaszként lenyomnak a torkodon.
Amikor megérkezett a roxforti leveled, elvileg fellélegezhettél volna. A valóságban azonban egy újabb adag megfelelési kényszert kaptál grátiszban. Figyeltél. Mindig csak figyeltél. Nem kerested a tömeget, de nem is menekültél el előle. Voltak, akikkel szívesen beszélgettél. Főleg, ha a téma túlmutatott a kviddicsen meg az aktuális pletykákon. Másokat viszont udvarias, de határozott módon küldtél el a picsába. Emiatt sokan furcsának tartottak. Ez mégsem akasztott ki, sőt, a félreértés gyakran sokkal kényelmesebb megoldásnak látszott számodra, mint elmagyarázni, hogy mi jár a fejedben.
Az órákon hamar egyértelművé vált, hogy a tananyag csak a felszínt kapargatja, és ez téged őszintén szólva rohadtul nem elégít ki. Ami másoknak már tudás volt, az neked csak kiindulópont. Így lett a könyvtár a menedéked. Eleinte kötelességből jártál oda, később már tudatosan kerested azokat a polcokat, amelyekre mások rá sem böknek. Félreértelmezett kísérletekről és töredékes elméletekről olvastál; mindarról, amit az órákon maximum fél mondattal intéztek el. Nem fogadtad el a professzorok válaszait csak azért, mert ők mondták. Tudni akartad, mi van a sorok között. Mi az, amit leegyszerűsítenek, elhallgatnak, vagy veszélyesnek bélyegeznek, mert egyszerűbb félni tőle, mint megérteni.
Ekkor találkoztál először igazán a sötét varázslatokkal. De nem a pusztítás érdekelt. A bennük rejlő logika volt az, ami megfogott. Az, hogy miért működnek másként. Miért reagál rájuk máshogy a mágia. Óvatos kísérletezésbe kezdtél, ügyelve arra, hogy senkinek se essen baja. Mégis ott motoszkált benned a gondolat, hogy egy olyan határt lépsz át, amit mások inkább messziről kerülnek. De ettől még nem érezted magad gonosznak. Csak kíváncsinak. És görcsösen makacsnak.
A jóslatok és próféciák iránti érdeklődésed szinte magától értetődően alakult ki. Először csak mintázatokat kerestél, visszatérő motívumokat. Később rájöttél, hogy a jövő nem egyetlen egyenes vonal, hanem elágazások kusza hálózata. Ez egyszerre volt megnyugtató és kibaszottul nyomasztó felismerés. Mert ha nincs elkerülhetetlen vég, akkor minden döntésnek súlya van. A Jóslástan és a Rúnaismeret nem tantárgyak lettek számodra, hanem eszközök. Tökéletlenek, hiányosak, de alkalmasak arra, hogy résnyire nyissanak egy ajtót, amin kurvára szeretnél belépni.
Most, hogy a végéhez közelednek a roxforti éveid, végre kezdesz tisztán látni. Legalább magaddal kapcsolatban. Azért ágálsz az apád szigora ellen, mert érzed, hogy amit ő rendnek és hagyománynak hív, az neked csak egy fullasztó keret. Nem a tiltás basz fel igazán, hanem az, hogy sosem a miértek érdeklik, csak az engedelmesség. Mostanra az iskola azzá a hellyé lett számodra, ahol végre ellene mersz menni a végeláthatatlan kontrolljának. A sötétség nem csábít, de nem is fosat meg annyira, hogy úgy csinálj, mintha nem létezne; ahogyan azt ő teszi. És máris megvan, hogy mi az, amivel végérvényesen megkülönböztetheted magad az apádtól. Ugyanakkor, valahol mélyen ott motoszkál benned az is, hogy ha netalán egyszer mégis eltévednél a sötétben, legalább lesz nálad egy kurva jó térkép.

2006. január 19, csütörtök 19:12

A könyvtár ilyenkor már nem az, aminek nappal ismered. A levegő sűrűbb, mintha a falak egész nap magukba szívták volna mások kimondatlan gondolatait, és most mind egyszerre akarnának visszaszivárogni. A gyertyák lángjai fegyelmezetten égnek. Pont úgy, ahogy te próbálsz annak tűnni az asztalnál ülve. A pergamen idegesítően gyorsan serceg a kezed alatt.
Jegyzetelsz. Áthúzol fél mondatokat. Újrarajzolsz egy rúnát, aztán még egyszer, mert az előző valahogy béna lett. A vonal nem elég egyenes. Nem elég pontos. Már magad sem tudod, hogy a tökéletesség hajt-e, vagy csak húzod az időt, mint egy beszari gyerek, aki tudja, hogy mindjárt bele kell ugrania a hideg vízbe. Végül is ez csak torzítás… semmi komoly - mantrázod magadban. Mélyeket lélegzel, próbálsz nem túlgondolni mindent, bár ez nálad eleve reménytelen vállalkozás. Az agyad úgy pörög, mint egy túlhúzott időnyerő.
A jegyzet szélén ott virít a kérdés, amit már háromszor leírtál, és háromszor áthúztál: kin próbáljam ki? Most újra leírod. Ezúttal nem húzod át. Valójában már akkor tudtad erre a választ, amikor belekezdtél az átok megalkotásába. Természetesen magadon. Logikus, hiszen ha valami félremegy, legalább nem rántasz magaddal másokat. Kezedbe veszed a pálcád, ami hideg, de nem ellenséges. Inkább olyan, mint egy régi barát, aki türelmesen kivárja, mikor szeded már össze magad. Felállsz. A szék lába halkan koppan. Kilesel a polcok között. Sehol senki. A biztonság kedvéért elmormolsz egy Disaudiot. A szó alig több suttogásnál, mégis úgy ül meg a térben, mint egy vastag takaró. A hangok elhalnak. Mintha a saját lélegzeted is tompább lenne. A pulzusod közben szépen, alattomosan feljebb kúszik a torkodba. Nem lesz gáz…
A Desoriento* nem sebez. Nem éget, nem tép szét semmit. Csak hazudni fog arról, hogy mit látsz. Megállsz két polc között, ahol a félhomály elmaszatolja a körvonalaidat. Tökéletes. Végiggondolod a mozdulatot. Ív, aztán csuklóból lefelé törés a végén...
Megnyalod a kiszáradt ajkadat, majd mélyen belélegzel, miközben a pálca a halántékodat érinti. Egy pillanatra visszatartod a levegőt, aztán a kilégzéssel együtt már ki is mondod a varázsigét. A szó határozottan cseng. Túl határozottan ahhoz képest, hogy semmi látványos nem történik. Nincs fényvillanás. Nincs drámai effekt. A csalódás gyorsabban érkezik, mint szeretnéd. Leereszted a kezed. Szép volt, Holloway, ezt baszhatod... - fut át rajtad. Aztán megmozdul a tér. Nem előtted, nem körülötted. Benned.
Olyan érzés, mintha a padló egy hangyafasznyit megdőlne, pedig pontosan tudod, hogy nem. Ugyanakkor a tested reagál rá: a gyomrod összerándul, a térded reflexből megfeszül. Egy fél lépést teszel előre, de az irány mintha nem stimmelne. Majd rájössz, hogy a lábad mégis oda érkezik, ahová eltervezed, csak az agyad később kapja meg az üzenetet. Körbenézel, de a fókuszod mintha átmenetileg kijeletkezett volna a világból. Olyan érzés, mintha egy rohadt gyors körhintán ülnél, a hányás előtti pillanatban. A polcok helye bizonytalanná válik. A bal közelebbinek tűnik, a jobb meg mintha egy lépéssel távolabb lenne, mint néhány pillanattal korábban.
Pislogsz, néhányat ami rossz ötletnek tűnik. A gyertyák lángjai megkettőződnek, majd újra eggyé csúsznak. A fény nem vakít, hanem elkenődik, mintha valaki olajos ujjakkal húzta volna végig a látómeződet. Megpróbálsz levegőt venni, de az ütem elcsúszik. A belégzés túl korán ér véget, a kilégzés meg késik. Mintha a tested nem lenne hajlandó együttműködni az idővel. Megpróbálsz lépni. A talaj túl közel van. Aztán meg túl messze. A bokád meginog, a gyomrod újra összeugrik, mintha egy lépcsőfokot hagytál volna ki. Az izmaid ösztönösen korrigálnak, de ettől csak rosszabb lesz. A szíved gyorsabban ver, mint kéne. Nem pánikból. Inkább abból a furcsa, ideges bizonytalanságból, amikor a tested nem érti, miért nem működik rendesen a világ. A tudatod mindeközben kristálytiszta. Ez benne a legkegyetlenebb. Egy lépést hátrálsz, nekidőlsz az asztal szélének. Legalábbis azt hiszed. Az érintés fél ütemmel késik. A hideg fa nem akkor ér a derekadhoz, amikor számítanál rá. Majd egyszerre tisztulni kezd a kép.
A tér lassan, kelletlenül áll vissza a helyére, mintha megsértődött volna. Nem diadalt érzel elsőre. Nem is borzongsz meg. Csak szárazon konstatálod, hogy a varázslat működik. Még kissé kábán visszabotorkálsz az asztalhoz. Ez az átok teljesen más, mint a Confundo. Elveszetté tesz, miközben teljesen éber vagy - jegyzed fel a pergamen aljára. És innentől már kurvára nem az a kérdés foglalkoztat, hogy veszélyes-e. Hanem az, hogy hogyan tudod tovább boncolni a működését anélkül, hogy közben ne te lennél a változó, ami szétcsúszik a kísérletben.

Idővonal

1988. november 11.
– Születésed ideje, egy régi, de befolyásában megkopott varázslócsaládban.
1993. január
– Első mágikus megnyilvánulásodkor a környezetedben lévő tárgyak egyszerűen csak eltűnnek (azóta sem lehetett előhívni őket).
1995. szeptember
– Az alapfokú ismeretek elsajátítása mellett megismerkedsz az aranyvérű etikett bonyolult szabályaival.
1998. június
– Egy családi összejövetel során először hallasz valódi próféciát, amire azóta is egy meghatározó élményként tekintesz.
2000. szeptember 1.
– Megkezded tanulmányaidat a Roxfortban.
2002. április
– Önálló jegyzeteket kezdesz készíteni nem tananyaghoz kötött mágia elméletekről.
2004. február
– Egy elhagyatott tanteremben végzett kísérleti bűbájod instabil mágikus reakciót vált ki. Az eset nem kerül hivatalos kivizsgálásra, mivel a Szeszély okozta anomáliaként azonosítják.
2005. október
– Egy saját fejlesztésű átkon kezdesz el dolgozni, amit több, valóságérzetet megzavaró bűbáj keresztezésével hozol létre.

Jellem

Nem könnyű kiismerni téged, és ez kurvára nem véletlen. Az emberek újra meg újra megpróbálnak beskatulyázni, de te rendszerint kicsúszol a markukból. Nem vagy a zajos társaságok lelke, de nem is az a fajta, aki egy barlangban érzi csak jól magát. Inkább csendben figyelsz, miközben mások simán megfeledkeznek róla, hogy te is ott ülsz pár méterre, ami valljuk be, néha kifejezetten jól jön. A világ számodra nem fekete-fehér, hanem egy rohadtul bonyolult árnyalatrendszer, amit megérteni akarsz, nem leegyszerűsíteni vagy elítélni.
Sokak szemében hidegnek tűnsz, mert ritkán teregeted ki azt, ami benned zajlik. Nem szeretsz feleslegesen locsogni, és őszintén szólva nem is érzed kötelességednek, hogy bárkinek magyarázkodj. Nem azért tartasz távolságot, mert lenéznél bárkit, hanem mert kurva nehéz megtalálni azt, akiben tényleg meg tudsz bízni. A bizalom nálad nem udvariassági gesztus, hanem tudatos döntés, amit ki kell érdemelni.
Mélyen benned ott munkál egyfajta rendmániás hajlam, de nem az a hétköznapi, kényszeres fajta. Téged a logika érdekel a káosz közepén, az összefüggések, amik felett mások simán átsiklanak. Számodra nem elég, ha valami pusztán csak működik; tudni akarod, mi a franctól és hogyan. Nem azért, hogy visszaélj vele, hanem mert hiszed, hogy a tudás önmagában nem gonosz. A használón múlik, hogy mit kezd vele.
Nem hajszolod a hős szerepét, és az elismerés sem különösebben érdekel. Csendes elszántsággal építed magad, mintha az egész életed egy hosszú, finoman veszélyes kísérlet lenne: feltérképezed a határokat, hogy egyszer majd átléphesd őket. Benned a sötétség és a fény nem ellenségek, hanem egymást egyensúlyozó erők. És bár ezt valószínűleg sosem mondanád ki hangosan, legbelül pontosan tudod: a legnagyobb varázslat az, amikor valaki veszi a bátorságot, és szembenéz önmagával. Minden szarságával együtt.

Merengő || A legjobb emléked az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy nem elvárások, hanem a saját értékítéleted szerint fogsz létezni. A legrosszabb, egy családi vacsora emléke, amikor az apád nyíltan megalázta és mindennek elhordta az anyádat csak azért, mert a védelmébe vett.
Edevis tükre || Magadat látod egy olyan jövőben, ahol szabadon kutathatsz anélkül, hogy oldalt kellene választanod.
Mumus || Természetesen az apád képében jelenik meg, aki megállás nélkül böfögi neked, hogy szar se lesz belőled.

Apróságok

mindig || régi könyvek illata, félhomály, hűvös kőfal érintése, eső előtti levegő, pontos kérdések, sötétkék és bordó árnyalatai
soha || érzelmi zsarolás, erőltetett nevetés, üres hagyománytisztelet, reggeli kapkodás, rikító színek, rendezetlen könyvespolc, túlfűtött helyiségek, csikorgó kréta, hirtelen lelkesedés
hobbik || zongora, próféciák gyűjtése és olvasása, éjszakai séták
Százfűlé-főzet || sötét színű, sűrű lé, amiben kékes-zöld olajpöttyök úsznak; az első korty fémes, utána kesernyés, gyógynövényes ízű
Amortentia || füstölgő kanóc, frissen mosott pamuting, fahéj és a hunyor illatának egyvelege
titkok || hamis engedélyekkel jársz a Zárolt Részlegbe, képes vagy úgy hazudni, hogy közben igazat mondasz, aszexuális vagy
azt beszélik, hogy... || az apád egy vámpír, már az összes tanárodnak benyaltál, senki nem hallott még nevetni, elmebeteg vagy, de ha mégsem, akkor tuti rácsúsztál valami szerre

A család

apa || Felix Holloway (47), félvér; apád egy kimért, fegyelmezett és rendkívül következetes ember. Hisz abban, hogy a világ - és benne a varázslótársadalom - szabályok mentén tartható egyben, és hogy ezek a szabályok nem megkérdőjelezhetők. A Nemzetközi Varázsjogi Hivatal munkatársa; nem az a fajta ember, akinek a neve a címlapokon szerepel, mégis sok döntés mögött ott húzódik a keze nyoma. Nem kegyetlen, de érzelmileg zárt; az elismerés nála ritka és visszafogott, a csalódás viszont csendes és hosszan tartó. Úgy nevelt, hogy tudd: a gyengeség luxus, amit nem engedhet meg magának az ember.
anya || Aurelia (née Selwyn) Holloway (40), aranyvérű; anyád egészen másképp viszonyul a világhoz. Intellektuális, finom gondolkodású nő, aki a mágiatörténet kutatásában találta meg a hivatását. Dolgozott könyvtárakban, archívumokban, jelenleg tanácsadóként segít különböző kutatási projekteket. Ő az, aki csendesen ellensúlyozza apád szigorát. Ritkán mondja ki, mit gondol, de a figyelme mindig rajtad van.
testvérek || Livia Holloway (14), félvér; a húgoddal különös a kapcsolatod. Nem idealizál, nem fél tőled, és sosem nézett rád úgy, mint elérhetetlen példaképre. Inkább társ vagy számára egy túl nagy, túl csendes házban. Ő az egyetlen, aki észreveszi, amikor túlságosan elmerülsz a gondolataidban, és az egyetlen, aki ilyenkor képes kizökkenteni; akár egy félmondattal, akár egy szarkasztikus megjegyzéssel. Néha úgy érzed, többet lát belőled, mint amit te szeretnél megmutatni.

Családtörténet || A családod történetét még csak véletlenül sem úgy meséled, mint egy dicsőséges krónikát, amit aranyozott gerincű könyvben tartanak a kandalló fölött. Inkább olyan, mint egy hosszú, makacsul életben maradó lábjegyzet a mágiatörténet margóján. Két évszázadra visszamenőleg még büszkén mondhatjátok, hogy aranyvérűek vagytok, de a felmenőidnek… nos, sikerült elcseszniük (szó szerint) a dolgot.
Az ükanyád, bizonyos Cornelia Holloway, egyszerre volt zseni és égetnivaló boszorkány a családod szemében, ugyanis beleszeretett egy félvér férfiba, mert - idézem a családi legendáriumból - „nem volt hajlandó hülyékkel szaporodni csak a vértisztaság kedvéért”. Ezt a bakit még sikerült szépen kikozmetikázni a családfán, de a nagyapád harmadik házasságát, ami szintén egy félvérrel köttetett, már nem. Apád mindent megtett azért, hogy vissza kormányozza a famíliát ebből a szégyenből, és sikerült egy olyan házból feleséget választania magának, akikkel mindez (generációk múlva, további ferdítések árán) akár még sikerülhet is.
A vértisztaság kérdéséhez mindig is furcsán álltatok. Elméletben fontos volt, gyakorlatban viszont kényelmetlen. Kellett ahhoz a családi önérzethez, hogy aranyvérűnek tartsátok magatokat, de sosem voltatok elég vakok ahhoz, hogy ne lássátok: az egész rendszer rohadtul önáltató. Ettől függetlenül játszottátok a játékot, mert aki nem játssza, az kiesik. Veszíteni meg ugye nem tudtok.
A családfád tele van prominens személyekkel: hivatalnokokkal, kutatókkal, mágikus elméletek megalkotóival, olyan nevekkel, akikre a diákok ma is hivatkoznak, miközben fingjuk sincs róla, kik voltak valójában. Nem ti írtátok a törvényeket, de duruzsoltatok azok fülébe, akik igen. Nem ti vezettétek a Wizengamotot, de ott ültetek a padsor végén, időnként odavetve egy-egy látszólag ártatlan megjegyzést, amitől valaki más élete hirtelen sínre került. Vagy kisiklott.
Hollowaynek lenni azt jelenti: mindig egy lépéssel a reflektorfény mögött állni, és méltósággal viselni azt, hogy nem engednek soha előrébb.

Külsőségek

magasság || 179 cm
testalkat || vékony
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
kinézet || Ha valaki először meglát téged, általában nem tudja eldönteni, hogy túl fiatal vagy túl komoly vagy-e ahhoz, amit éppen gondol rólad. Nyurga vagy, kissé szögletes, mintha a tested még nem döntötte volna el végleg, milyen formában akar létezni. A mozgásod néha esetlennek tűnik, de van benne valami tudatos lustaság is: mintha direkt nem adnád meg másoknak azt az eleganciát, amit elvárnának.
Az arcod az, ami igazán megakasztja az embereket. Keskeny, kissé sápadt, éles vonásokkal, amik egyszerre gyerekesek és idegesítően érettek. A szemed sötét, figyelmes, és túl sokáig időz másokon. Nem bámulsz, inkább analizálsz, amitől sokan kényelmetlenül érzik magukat. A tekinteted nem barátságtalan, csak kíméletlenül őszinte: ha valaki faszságokat beszél, az arcod ugyan nem árulja el, de a szemedben megvillan az a bizonyos „na takarodj” kifejezés.
A hajad sötét, sűrű és makacs, akárcsak te magad. Mindig kicsit rendezetlen, mintha reggelente szarnál bele, mit gondol erről bárki, pedig valójában pontosan tudod, milyen hatást kelt. Nem divatosan elhanyagolt, inkább intellektuálisan: az a fajta frizura, amit az emberek "könyvtárszagúnak" neveznek, és nem feltétlenül bóknak szánják. Az arcod gyakran komoly, de ha elmosolyodsz (ritkán, féloldalasan), az meglepően őszinte, és épp ezért zavarba ejtő.
Az öltözködésed visszafogott, de tudatos. Nem hivalkodsz, nem keresed a figyelmet, mégis kilógsz. A ruháid mintha mindig egy árnyalattal sötétebbek lennének a kelleténél. Mások első benyomása rólad általában az, hogy csendes vagy. Aztán pár perc múlva rájönnek, hogy inkább csak nem pazarolod a szót felesleges emberekre. Van benned valami zavarba ejtő nyugalom, egyfajta „túl sokat tudok, és ezt te is érzed” kisugárzás, amitől egyesek vonzódnak hozzád, mások pedig ösztönösen menekülnek. De téged ez az egész rohadtul nem is érdekel.

avialany || Finn Wolfhard

A tudás

varázslói ismeretek || Nem abból a típusból való vagy, aki mindent ugyanazzal a lelkesedéssel tanul, és nem is próbálsz meg úgy tenni. Azokon a területeken vagy igazán erős, ahol a mágia nem pusztán végrehajtás, hanem értelmezés kérdése. A tanulásod módszeres, ritkán sietsz. Inkább megértesz egy elméletet alaposan, minthogy gyorsan, felületesen haladj tovább. Nem te vagy az, aki látványosan villog az órákon, de amikor kérdeznek, pontos és átgondolt válaszokat adsz.
Azokkal a tárgyakkal viszont nehezebben boldogulsz, amelyek nem hagynak teret a kérdéseknek. A receptkövetés, a mechanikus ismétlés, a „csináld így, mert így szokás” típusú mágiától kurvára befeszülsz. Nem azért, mert ne lennél képes rá, hanem mert nem érzed magadénak. Ilyenkor a figyelmed könnyen elkalandozik, és a teljesítményed is ennek megfelelően lesz egyre pocsékabb.
pálca típusa || 12 és ½ hüvelyk, juhar, sárkányszívizomhúr maggal. Inkább merev.
RBF || Asztronómia: V, Átváltoztatástan: V, Bájitaltan: E, Bűbájtan: V, Gyógynövénytan: E, Jóslástan: K, Mágiatörténet: K, Rúnaismeret: K, Sötét Varázslatok Kivédése: K

Egyéb

*Desoriento || Átok, amely az alany valósághoz fűződő viszonyát változtatja meg. A térbeli és testi érzékelés koordinátái elcsúsznak: a mozgás, az egyensúly és az észlelés közti kapcsolat késik vagy pontatlanná válik, miközben a tudat végig tiszta marad. A varázslat nem olyan módon képes összezavarni az elmét, mint a Konfúziós bűbáj, viszont átmenetileg megfosztja az alanyt a biztos viszonyítási pontoktól. A hatás inkább rosszullétszerű élményként jelentkezik, és magától megszűnik. Időtartama: ~15-30 másodperc.