Az Első Próba - Lelátók

Trimágus Tusa - Az Első Próba

A kolosszeum-szerű aréna hatalmas, kőívű lelátói 6 méteres magasságtól indulnak, körben rátekintéssel az egész pályára. A házak és iskolák szektoraiban zászlók, szalagok és bűbájjal lobogó transzparensek hullámzanak; a bejáratoknál zajszűrő bűbájok óvják a rendet. Melegítő és esőelhárító varázslatok gondoskodnak a kényelemről, miközben lebegő fénygömbök és hangátvivő runák közvetítik a próbák minden pillanatát. A felső karéjban büfék, emléktárgy-árusok és elsősegély-stand működik, legfelül pedig a VIP-páholy és a kommentátori fülke kapott helyet. A lelátók a verseny idején fokozottan védettek; tiltott a kábító, robbanó vagy zavaró bűbáj, a Weasley-féle tűzijáték és minden „véletlen” pályára dobott csali—a szurkolás maradjon hangos, de fair!

[TW]

2005. 11. 26. szombat

Team Murica

Ilvermorny szurkolói tábor

I cheer so hard I spark glitter

TW general szőkeség

- Nekem úgy tűnt, jól van. - számolok be a hírekről az Ilvermorny delegációnak, amiket személyesen hoztam, frissen, ropogósan, egyenesen a bajnoki sátorból. Rokuro szerencsétlenségére a nyakán maradtam, amikor indulamandula volt a sátrak felől, de a kiemelt eseményre való tekintettel megkíméltem őt a mélytudományos értekezésektől. Nagyon hamar lescalpeltem az ambícióit arról, hogy ilyesmikről beszélgessünk.

Megtudta helyette a karácsonyi, illetve Tusa-ügyi listámat. Hosszasan ecseteltem neki, hogy mi mindent fogok vetetni Vale-lel, miután megnyerte nekünk a Tusát. Kértem tőle glitteres körömlakkot, egy új kulacsot, kókuszgolyót meg ananászt, Britney Spears parfümét, egy egyedi farmerkabátot, meg egy ebédet az egész vwitchgangnek az Olive’s Gardenbe, amit Vale egy vegasi meghívásra emelt.

- Pedig a ruhája… Whatevs, majd úgyis látjátok. - nem tudnám körülírni, hogy mi is volt vele a probléma. Láttam azt, hogy mibe öltöztették Barbont, és láttam azt, amibe Valet. Pedig a szabás ugyanaz, a stílus is egyezik, egyesek azonban egyenlőbbek, ha férfinak születnek. Vagy a hét év konstans nyalás segített neki? Mert a családja nem sokkal tisztább, mint Vale-é. Morris jelenlétében a témát nem firtatom. Úgyis látni fogják, értik majd az üzenetet. Szerintem Vale is értette – nem is spóroltam a jótanácsokkal, hogy próbáljon nem arra koncentrálni, hogy egyesek azt várják el tőle, hogy elbukjon. A közönség szívét akkor tudja elnyerni, ha az egyszerű emberek hősévé válik, és megmutatja, hogy mit tud.

- Barbon viszont idegesnek tűnt. Te is láttad? Ha meg most azzal jössz, hogy Barbont nem kell félteni, rád öntöm a tökös kólám. - Rokurohoz fordulok, miközben kibontom a Sav-A-Júj nyalókámat. A nyalókám amúgy pont olyan savanyú, amilyen Yaxley is, amiért nem egy tiszta vérű az Ilvermorny első női bajnoka. Sós koktéllal sajnos nem szolgálhatok, de ez is illik a helyzethez, meg a tökös kólához is.

- Egyébként is fura mostanában, borderline meltdown energy, nem tudom, mi van vele. - pillantok megerősítésként először az egyetlen és fenomenális Vodka Popra, aztán pedig Malachihoz, hátha dob valami infót, ha ők ketten ekkora besties for life. Biztosan feltűnt neki is. Nem szeretem, ami Barbon fejében van, így tartom tőle a távolságot, néha rendesen megijeszt. De az utóbbi időben egészen megborult. Már majdnem sajnálom is. Nem értem, hogy Varvara mit kedvel rajta.

Aztán eszembe jut, hogy azt hazudta Miguelnek, hogy roadkillt esznek, csak hogy szivassa, és az utolsó jóindulatom is elszállt.

- Íííííí, egy kutya! És mennyi feje van! - oda se bírok nézni, ahogyan a kerék megfordul, rajta Inés arcával. Mindkét francia bajnok elég fotogén. Szerencsések, imádni fogja őket a kapitalizmus és a szponzorok. Hamarosan azt a csernust (?) rá is eresztik Inésre. Fogalmam sincs, hogy mit művelnék a helyében. Azért SoS legalább cute, és elfér a táskámban. Soha többé nem akarok panaszt hallani rá. Ezt egy tekintettel jelzem is a gazdájának, miután bekapom a nyalókát, és nekidőlök, hogy figyeljem az arénát.

- Szerintetek melyik a legnehezebb? Nem tudom, hogy lehetne legyőzni egy viharmadarat. Jaj, remélem, hogy nem fogják bántani! - első sorban Eydisre és Morrisra pillantok a kérdésnél. Mindketten tapasztaltabbak ebben, biztosan megmondják majd, hogy mit tartanak a legfenyegetőbbnek a kilenc lény közül. Azért annak tényleg nem örülök, hogy bánthatják is őket. Nagyon fogok ujjongani, amikor majd látom, hogy Lolita inkább barátkozik azzal a viharmadárral, és egyből a külföldi kedvencemmé fogadom. Sport ide, gladiátorok oda, azért nem annyira örülök annak, hogy ilyen helyzetbe kényszerítik a lényeket. Láttam, hogy az európaiak le vannak maradva egy kicsit az idővel, na de ennyire?

[✦Пожалуйста, не умирай!✦]

✦Пожалуйста, не умирай!✦

TW: vallási gyakorlatok megjelenítése

Az, hogy a nagy hepaj előtt egy büdös mukkot nem bírtam kinyögni Vale-nek se Barbonnak, annak a fene nagy oka az, hogy olyan dögevény rosszul voltam egész nap, hogy azt világkiállításon kéne mutogatni, belépődíjjal, hogy tessék, nézzék meg, milyen csúf tud lenni az élet, ha rárúgja az ajtót az emberre, meg könyvbe rakni, hogy más is tudjon rajta csodá’kozni.
Isten áldja meg azt az utolsó okos gondolatomat, amivel aztán mégsem dobtam be a nevem abba a fantasztikus ibrikbe, mert attól azt hiszem még göthösebb lettem volna, aztán ráhoztam volna az Ilvermornyra azt a nagy büdös szégyent, hogy még ki se tudok állani megdögölni.

Azért próbáltam mindenkinek ilyen fifikás dolgokat mondani, amíg még volt rá lehetőségem, de a ténytől, hogy ennyien ülnek egyszerre a szarospadon, kisült az agyam, mint a görhe. Jönnek-mennek bennem az érzések, mint zsidóba a fájás -ahj, ilyet nem illik ám mondani, szerencse, hogy csak gondolom- szóval még hagyatkozni sem tudok semmire. Egyik percben azt érzem, hogy mind ott marad, aztán azt, hogy mind túléli, ezt meg ugye feleslegesen regélném el bárkinek, nem kell nagy képesség ahhoz, hogy tudni lehessen, vagy meghalnak vagy nem.

-De akkor mindenki elél, nem?-kérdezem Vi-től,amint megjelenik, mert aztán Rokuro ábrázatja olyan, mint rendesen, semmit se lehet róla leolvasni. Ez a gádzsó akkor is pont ilyen pofát vágna ha három embert ütne agyon előtte egy új piros traktor. Az én drága barátosném viszont jókedvűnek tűnik, szóval még az is lehet, hogy minden rendben lesz.
-Oly mindegy milyen hacuka van rajta, úgyis jó lesz, ha nem gigerli-mosolyodom el haloványan és tovább szürcsölöm a bájitalt, amit reggel kellett kérnem a helyi patikárius asszontól, hogy kicsit elnyomja ezt a nyavalyát. Pont olyan íze van, mint a lápnak, amibe már belevesztek egy páran, na nem mintha tudnám annak milyen íze van, de a bukéját, azt azért ismerem már. Meg sajnos a Barbonból áradó dolgokat is kezdem jobban megismerni, ezért is igyekeztem vele mostanság többször beszélgetni, de az is lehet, hogy csak ráhoztam az idegfrászt azzal, hogy néha odaléptem hozzá és elsütöttem a „érzem, mit érzel” dumát.
-Énszerintem a bárki elég dorzadt lenne a helyzetében-csak ennyit osztok meg a többiekkel, azt már nem, hogy kezem-lábam összeteszem, hogy a helyi seggvakarász firkász brigád még  véletlenül se boronáljon össze minket a nagynyilvánosság előtt, mert akkor aztán má’ tényleg több bajom lesz a sokknál. Há' mondjuk eleve a tény, hogy szerintem csak azt lehet rólunk elképzelni, hogy elhagyott templomokban éljük ki egymáson a nemlétező nekro és egyéb filiáinkat.

Onnantól, hogy elindul a cirkusz, én nagyjából csak szörnyülködöm, bár Inés kis hárfaszólója azért három másodpercre meg tudja nyugtatni a bennem kavargó ipari fejfájást, de mint minden jó, az se tart sokáig. Ezek a francia lányok elebe olyan ábrázatosak, hogy már csak azért sem akarnám, hogy bajuk essék, hogy lehessen még nézni őket.

-Jaj Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk…-suttogva imádkozom, míg a Graphornt és Vale-t nézem, fel se tűnik, hogy mit csinálok, pedig már évek óta eszembe jutott a babonabarlang, meg, amit ott tanítottak, de itt már azt gondolom, hogy semmi se segít. Akkor miért is ne próbálnám meg?
Egyenként vagyok rosszul mindenkiért, még azokért is, akikkel tényleg egy büdös szót nem volt lehetőségem váltani.
-Jézusom egy wampus. Egy akkora wampus, mint Kamcsatkához Jeruzsálem.-mondom, mikor meglátom, hogy a szép griffendéles kapitány mivel került össze - Hát hogy a csudába hoztak ide ennyi lényt? Szügyig vagyunk, mint temetés után a toros sátor.
Igazából nem is ezt akartam kérdezni, hanem azt, hogy ugye mindenki megmarad, de ezt csak úgy igyekszem kifejezni, hogy végig nézek a kis csapatunkon reménykedve abban, hogy valaki tud mondani valami szépet mielőtt itt valamelyik bajnokot beleszecskázná az ellenállata a levesbe, mert ha ez így megy tovább én bizisten addig rángatom Miguelt, míg nem ad valamit, amitől lemászhatok végre a saját agyamrul.

[- Ki a faszom is az a Cedric Diggory, Amy? És mi a faszért kell nekünk most emlékeznünk rá egy perc néma csenddel? Ha... ne pisszegjél hülyegyerek, mert felmegyek mindjárt!]

Fuck 'em up, Hogwarts!

2005.november 26.

18+ - Káromkodás, még több káromkodás, szégyenítés, és igen bőséges adagolású Nialen bullshit.

 Felsóhajtok, ahogy rájövök, hogy ki a faszom fogja kommentálni ezt a szart. Még egy ok, amiért örülök neki, hogy nem dobtam be a nevemet; a fő ok persze, hogy Soff most nem szorong úgy, mint Zafira, mert az ő pasija nem fog vadbalmokkal küzdeni (igen, az egész iskolában mindenki tudja, hogy egymásra vannak izgulva, aki legalább kettőt elkapott a harmincezer veszekedésükből- ha Connie boy ügyes lesz ma, meg is lesz a nagy hőstett, amivel felszedheti végre a Hollóhát kapitányát). Különös módon szurkolok neki.

 A két hollóhátas lányok kívül megkínálom vegán hotdoggal Amyt, Blazet, Damient, illetve eleget hoztam belőle, hogy jusson belőle Deverauxnak is, ha kijött, sőt, még Orinnak is tervezek adni belőle, ha látom valahol (bár tudom, hogy cserébe hatvan kört akar majd futtatni). Azért hoztam bőven repetát- a cékla meglepően jó ötlet volt, a Madrigáltól tanult varázslatok tényleg hasznosak. A csávó kb. az egyetlen jó dolog a kurva iskolájukból, de az órája inspirált; szeretek Sofftól kaját kapni, és talán így adhatnám át azoknak az embereknek, hogy fontosak, hogy buzis lenne. Bár nincs bajom a buzikkal.

 A hugrabugosokkal van- nem elég, hogy milyen durván megütötték pont Soffit, most valami kurva kibaszott virtue signalingra akarnak ráerőszakolni minket.

 - Ki a faszom is az a Cedric Diggory, Amy? És mi a faszért kell nekünk most emlékeznünk rá egy perc néma csenddel? Ha... ne pisszegjél hülyegyerek, mert felmegyek mindjárt!- az ötödéves fiú behúzza a nyakát néhány sorral felettünk. Most tényleg, ki nem szarja le, hogy a hugrabugos geci azt csinálta, amiben a legjobbak: failelt. Szánalmas ez a faszság. Kurva sok embernek nincs semmilyen emlékezete (az egyik talán nem is sodródott túl messzire le a folyón onnan, ahol apám megölte).

 Kicsit aggódva Amy felé nézek, amikor a francia lány, aki a menyasszonya, megkapja a kutyát. Nem a legnagyobb szopás, bőven lenne rá ötletem, de azért elég egy rossz mozdulat... tudom, hogy ez neki nem csak műsor, több bajnok is közel áll hozzá, így vagy úgy. Nem is eszem igazán, amikor az ő küzdelmét figyelem- úgy látom, hogy meglehetősen ötletesen állt neki. Nem úgy, ahogy én tettem volna. De ötletesen.

 A következő szám alatt van lehetőségem pótolni a kiesett kalóriát.

 - Ti vágjátok, hogy mi a kurva élet az a Boris féle sárkány ranch? Az a csávó a Boris?- ezt a kérdést is inkább Ams felé irányítom, remélhetőleg neki van ötlete, hogy jó emberre mutogatok-e. Én csak annyit hallottam, hogy Concon szétbaszta a fejét, ami rögtön be is árazza egy kicsit a csávót a szememben. Connieboy nem verekszik szarul, legalábbis fizikailag erős, de szét lett baszva a háta. Kíváncsi vagyok, hogy itt hogy fog menni neki.

 Vetek egy pillantást előbb a hollóhátas lányok felé, azután a másik oldalamra, amikor Scrimgeour megkapja a wampust. Az alapján, hogy mit nyújtott Orin ellen a Bloody Wands gyűlésen, ez bizony szopás, bár az is tény, hogy ez a háromból messze a legerősebb állat, és asszem eddig az egyetlen XXXXX besorolású. Ezzel nekem is meggyűlne a bajom- ha belenézel a szemébe... remélem, hogy élve kihozzák azért a csajt, amikor ez elkerülhetetlenül megtörténik, mert Ams biztosan kurvára megzuhanna.

 A viharmadár küzdelemnél abbahagyom a kajálást- figyelem, ahogy a másik francia meghajol előtte. Ez tényleg működik? Mondjuk senki nem mondta nekik, hogy ki kell nyírják a lényt, amivel megküzdenek. Ha megpróbálná, ez is jó nagy szopás lenne, kurva nehéz lehet villámok ellen védekezni. Az esőnek viszont nem örülök annyira, bár nem zavar annyira a hideg, hozzászoktam otthon. Azért betakarom Soffot a roxfort mintás takaróval, amit kihoztam.

 - Már megint ez a kurva Boris... a lajhárfejű leszopta azért a talárért?- az azért feltűnik, hogy ez a csávó is, meg a Whale Bait is készültek bájitalokkal, és biztos vagyok benne, hogy nem Oakley adta nekik a bájital alapanyagokat. Vajon a kommentátorok azt akarják mondani ezzel, hogy a két jenki köcsögöt pénzügyileg támogatja valamelyik távoli kuzinom? Kurva szánalmas lenne... de nem láttam sem a franciáknál, sem Scrimgeournél bájitalt. Fogalmam sincs amúgy, hogy mi a faszomat vinnék- gondolom, valami ellenméreg nem rossz, de ezek közül eddig egyik sem volt mérgező.

 Aztán jön Connieboy... magamat is meglepem vele, ahogy felbaszom magam, amint kijön az a lény, amivel harcol.

 - Na jó baszdmeg, ez kurva nagy csalás! A graphornokat idomítják a trollok, azt a gargoylet anyám is megbaszta volna, Connieboy meg full sárkányszintű ellenfelet kap! A kurva amerikai fasznyelők belenyúltak a sorsolásba!- most először, így hetedév közepén érzem azt, hogy büszke vagyok rá, hogy ide járok, a mi iskolánk kurvára öregebb, mint a két kihívó együttvéve, és felkúr, hogy bájitalmesterek által főzött bájitalokkal, gyengébb lényekkel és ki a faszom tudja milyen védőmágiával átitatott szopótalárral csalnak ellenünk.

 Az a szar már meg is égette őt... és baszdmeg, megértem, ez tényleg olyan kaliber, mint egy kurva nagy hebridai sárkány, nem egy rossz modorú kecske Walesből, vagy valami kőbitch a Csatornán túlról.

 - Baszd meg... ne add fel... kúrj oda neki...- halkan mondom a szavakat, nem is drukkolok hangosan, csak nézem, hogy hogyan igyekszik az a kibaszott ostromfegyver visszaküldeni a fiú bajnokunkat a Mungóba. Ezt tuti nem a szerencse hozta így... baszdmeg, némelyik lényből kettő egyszerre is kevésbé lett volna szopás, mint ez az ocsmány szar. És bármennyire nem kedvelem Connort, nem akarom, hogy csaló geci jenkik miatt legyen megnyomorítva vagy megalázva.

頑張る!
 

Ilvermorny csoportosulás

TW: szégyenítés, Rokuroságok

Sztoikus nyugalommal az arcomon hagyom el a sátrat, Barbon minden bizonnyal készen áll, Bate pedig bizonyára valamilyen furcsa módon túléli majd a megpróbáltatást, ahogy eddig is minden évben sikeresen átment a vizsgákon, ellenére annak, hogy szerintem a három grácia egyike sem kifejezetten akadémikus típus, azt viszont nyilvánvalóan tőle sem vehetem el, hogy bizonyos helyzetekben, szinte valószínűtlen módon életrevaló.
Reményeim szerint most is az lesz, Solace Barbonban pedig nem kívánok kételkedni, igyekeztem megfelelő módon felkészíteni, és ha a kardforgatásnak most nem is látja sok előnyét, hát az alapmozdulatokat, a puha lépteket és a gyors, váratlan akciókat most lesz lehetősége felhasználni.
-Vianne- szakítom félbe a továbbra is joviális -még ha nem is kifejezetten hozzám, mivel változatos dőreségekkel untat hosszas perceken keresztül- hölgyet -amennyiben valami történne veled, remélem megteszed, hogy rám hagyod az agyad? Megnézném mennyiben hasonlít egy koaláéra.

Ezen paralel csak azért talált utat a fejemből a külvilág felé, mert miközben arról beszélt hozzám, hogy mi lesz karácsonykor -ami megjegyzem, egy horribilisen fárasztó és ostoba kapitalista „szeretet” ünnep, arról nem is beszélve, hogy az állítólagos Jézus korántsem december huszonnegyedikén született, csupán XIII. Gergely pápa és munkatársai voltak oly kedvesek azzal keresztényi hétre navigálni a korabeli félpogány lakosságot, hogy a maguk ünnepeire illesztették rá a maguk egyházi fesztivitásait- akaratlanul is eszembe jutott azon tény, hogy a koalák agya olyan infinitezimális, hogy a koponyaüregük hatvan százalékát sem képes kitölteni, minek hatására az agyuk gyakorlatilag lötyög a fejükben, amellett, hogy a felülete szinte teljesen sima. Természetesen ezzel nem fumigálni kívánom Vianne kisasszonyt, aki volt olyan kedves széleskörben terjeszteni, hogy mégsem impotens, vagyok, hanem aszexuális, és ezért őszinte hálával tartozom neki.
-Jobbnak látnám, ha nem öntenél le semmivel-nézek a szőkeségre, illetve a többiekre, Varvara még a szokásosnál is fehérebbnek tűnik, igazán rosszul érezheti magát.
-Kissé diszfórikus, ezt leszámítva semmi baja-legyintek Vianne kijelentésére, magam nem kifejezetten agitáltam Barbont azt illetően, hogy illuminálja szerény személyem előtt, hogy mi is zajlik benne pontosan, de némi prekaritást véltem rajta felfedezni, szerencsére ezt a Gargoyl-al szemben már nem látom rajta.
Gargoyle és Graphorn, két G betű, nem a kettejük helyzete legszerencsésebb, különösebben nem is vagyok nervózus, csupán azt veszem észre, hogy úgy figyelem Barbon mozdulatait, ahogyan egy sensei tenné ezt egy tanítványával, a minden sikeres próbálkozására aprót biccentek, míg sérüléseinél meg-meg rezzenek.
-Egészen kegyetlen csak emiatt ennyi lényt idetranszportálni-jegyzem meg, miközben belekortyolok a termoszomban lévő matcha teába- sokkal egyszerűbb lett volna egyszerűen egymásnak engedni őket, vagy szúrópróbaszerűen megmérgezni őket és azt adni feladatul, hogy záros határidőn belül ismerjék fel a mérget és készítsenek ellenszert.
Talán az ideám kissé nérói, de sok felesleges problémától és esetleges anyagi kártól kímélte volna meg a szervezőket, nem is beszélve arról a tényről, hogy a címvédő Roxfort diákjainak, mintha kissé nehezebb dolga lenne a többi bajnoknál. Szerencsére azonban nem én ötlöm ki a feladatokat, így, ha a jó szerencse és a tárgyi tudás, valamint az erőnlétük elégnek bizonyul, jó esélyük van túlélni a mai napot.

[Tetsu]

Violence

Terror

Chaos

FOR: Vivien & Tetsu

DATE: 2005. november 26.

Trigger Warning

Enyhe káromkodás, alvilági élet említése, szerencsejáték, rosszindulat

Eljött a tökéletes idő.

Tetsu talán még mindig benne van az önsajnáltatásban, amiért nem ő lett a bajnok. Egy életre belém ivódott a gyászos ábrázata, amikor elhoztam neki a hírt. Persze, szurkoltam neki, senkit se szerettem volna jobban a bajnokok között látni, mint a brot, mindent egyetlen lapra tenni viszont ostobaság volt tőle. Nem élheti így a további életét, és nem tehet úgy, mintha ezzel az összes lehetőségének vége lenne.

Nem tudom, hogy Viv végül mit tudott mondani, amivel meggyőzte, hogy igenis, itt a helye a lelátókon velünk. Még lepacsizok egy hatodéves Hollóhátassal, mielőtt helyet foglalok természetesen Vivien és Tetsu között; most kicsit bánom, hogy ilyen drága seprűt vettem, pedig nagyot tudnék kaszálni, ha a Tusára is meg tudnám nyitni a fogadóirodámat, de így csak még kisebb tétekben tudok fogadni azokkal, akik közvetlenül megkeresnek.

- Tetsu, szóljál a colosnak előttem, nem látok ki tőle. - miért nem tud hátrébb ülni, aki ilyen magas? Visszafogom a késztetést, hogy belerúgjak, az talán nem lenne hozzám méltó. Hiába kukucskálok nyújtott nyakkal a válla felett, tökre idegesítő, de kitakar tőlem mindent. Remélem, hogy ha legalább ilyen magas, akkor nem is süket, és magától helyet cserél valakivel, mielőtt Tetsu vagy Vivien közbelépnek.

Nem jöttem persze üres kézzel. Kiosztok hat-hat lapot nekik, egyet minden bajnok után, hiszen soha nincs jobb öröm, mint a káröröm. Na jó, igazából nem szeretném, ha Scrimgeournek vagy Connornak baja lenne. A franciák nem érdekelnek, elég volt belőlük nyáron, amíg Marseilleben dolgoztam a nénikémnek, az amerikaiak meg úgy hallottam, fasiszták mind. Nem értem, miért engedték be őket ebbe az országba. Nem volt még kurvára elég? Meg is adom az egy perces tiszteletet Diggorynak. Kurvára nem fair, hogy ő halott, ezek az új halifalik meg itt ünnepelnek a cheerleaderjeikkel.

- Játsszunk egyet. Akinek először lesz bingója, az meghívja a többieket valamire. - mutatok rá a sorok között mozgó büfés boszorkányra. Biztosan nem maradunk étlen-szomjan a műsor alatt. A bingó kártyákat egyébként mindenkinek véletlenszerűen osztottam ki, és a pálcánkkal rákoppintva tudjuk megjelölni, ha valami teljesült a feltételek közül. Például ha valaki megpróbál kommunikálni egy lénnyel, feleslegesen süt el egy varázslatot, elejti a pálcáját, lefagy vagy lesérül.

- A cerberus egyébként a mi kultúránkban is létezik. Az aralezek viszont sokkal ismertebbek. Szárnyas kutyák, akik meggyógyítják a hősöket. - nem tudom, hogy tényleg léteznek-e ezek a lények, nagyon keveset tudok az örmény varázsvilágról. Az összes kinti rokonom mugli. Kicsit sajnálom, hogy nem maradtam egy hétnél többet a világkiállításon, hogy kapcsolatokat szerezzek. Egyetlen embert találtam, aki beszélte a nyelvet, aki Koldovos volt, de nem hiszem, hogy a többség megengedheti magának, hogy oda járjon.

- Nem hiszem, hogy őket meggyógyítanák. Úúú, ez amúgy ügyes! - figyelem, ahogyan Inés megpróbál összebarátkozni a kutyával a cipőjét használva. Nem tudom, hogy én mit kezdenék vele, de valószínűleg én is inkább megpróbálnék összebarátkozni vele.

Majdnem félrenyelem a tökös kólát, amikor Bate graphornja ráesik az ezüst zsákra. Számítottam arra, hogy lények ellen kell majd küzdeniük, és arra is, hogy vagy elvenni kell tőlük valamit, vagy átjutni rajtuk a célig, de az egyik bingón sem szerepel olyan, hogy a lény ráesne a megszerezni kívánt dologra.

- Scrimgeour jön! Ne már, megint nem látok semmit! - a colos előttem ezt direkt csinálja? Pont Scrimgeournál akadályoz abban, hogy végignézhessem, hogyan küzd meg aaaa…. Hát lemaradok arról, hogy láthassam a kárhozat és szenvedés kerekét, és a kommentárt se hallottam pont jól, hogy mivel is kell szemben állnia.

Egy biztos, hogy nem láttam még soha ehhez hasonló lényt. Hihetetlenül gyors, és valahogy mintha veszélyesebbnek is tűnne, mint a cerberus vagy a graphorn. Mondjuk az utóbbival se szeretnék találkozni a vadonban, nem hiszem, hogy lenne esélyem ellene. Elfogultság nélkül, de a másik két bajnok eddig nem váltotta ki belőlem azt, hogy ilyen kicsinek, jelentéktelennek és gyengének érezzem magam. Az első naptól kezdve szurkoltam neki, de most látom igazán, hogy a Serleg miért Scrimgeourt választotta. Amikor el kell takarnom a szemem a fényáradat miatt, akkor érzem a legjobban azt, hogy mekkora a szakadék kettőnk szintje között. Eszembe jut megint az a dolog, amit a szüleim kitaláltak. Vivien kezéért nyúlok és óvatosan megszorítom azt. Ideje elmondanom nekik valamit. Mikor máskor, mint akkor, amikor épp jól érezzük magunkat?

A Beauxbatons bajnokai úgy tűnik, az agresszió ellen szavaztak ma. Azt meg kell viszont hagyni, hogy amit Delacour csinál, az gyönyörű. Olyan fajta, ritka eseménysor tanúi lehetünk, amit egyszer lehet csak látni az életben, és soha többé. A viharfelhők viszont ott lebegnek az én fejem felett is, hogy örök ítéletet mondjanak felettem. Ha a szüleim elérik azt, amit kitaláltak, akkor nekem reszeltek. Nem csak Vivient veszíteném el, talán még Tetsu miatt is szomorú lennék (bár ő meglátogathat majd apámék boltjában, úgy se lesz jobb dolga, biztos ráér majd), de ezzel együtt elveszítem a lehetőséget, az egyetlen lehetőséget arra, hogy többre vigyem, mint a szüleim. Még a pálcámat is eltörnék.

- Anyámék azt akarják, menjek haza karácsonykor. - mindig minden karácsonyt otthon szoktam tölteni. Ez se lenne más. Szemeim továbbra is az arénára és Delacour varázslataira szegezem, amíg beszélek.

- Azt szeretnék, ha nem jönnék vissza tanulni a Halloween miatt. - rideg, egyszerű közlése valami borzalmasnak, miközben az arénában valami fantasztikus történik. Kell valami, ami egy rettenetes dologban is valami szépet nyújt. Már el kellett volna mondanom, szólnom kellett volna, de eddig azt hittem, csak vicceltek vele. Nem hittem azt, hogy tényleg be fogják váltani a fenyegetést. Csak most vált komollyá, miután a reggeli levelükben apám helyesírási hibák tömkelegével leírta az ultimátumot. Karácsonyig tegyem meg a búcsúkat, mert aztán hazarendel, és nem jöhetek vissza többé.

Rezignált arccal jelölöm meg a bingó találatomat, amikor Barbon megsérül. Ugyanennek ennél még kevésbé tudok örülni akkor, amikor O’Harával is megtörténik ugyanez. Mind a ketten a többi bajnokhoz képest jóval agresszívabb taktikát választottak, úgyhogy nem csodálom ezt. Azért a tarrasque nem játék… Tényleg a roxfortosok kapták a legnehezebbeket? Meglepne azért, ha O’Hara begyűjtő bűbája működne. Ma már semmiség ellátni a varázstárgyakat olyan mágiával, ami megakadályozza ezt. Ettől függetlenül lélegzetvisszafojtva várom a kapitányunk eredményét.

   

                   

          Emotionally stable as an IKEA table        

   

to Hera and Viv

TW: káromkodás

Már kora reggel előre rosszul vagyok az egésztől. Nyilván ez a véleményem már hetek óta az egész rohadt Tusáról, hogy én…oda…biztos, hogy nem megyek. Még a végén helyben kapnék idegbajt a dühtől, hogy nem engem kényszerítenek bele mindenféle szponzorált szaromfaszába meghalogatni a nyílt színen, de hát valahogy mindig mindennel eljutok arra a pontra, hogy nincs választásom.
Vagyis de. Egy választásom hatására megy az összes többi a levesbe és a levest még meg sem bírom enni, mert úgy kavarog a gyomrom az egésztől. A szokásosnál is extrémebb dührohamomat úgy gondolom elkerülni, hogy előtte igyekszem magam kellőképp kidögleszteni egy kis futással meg saját súlyos edzéssel, de nem állítom, hogy sokat segít, mert közben azon cseszem magam felfele, hogy egyébként kurvára nem akarom végigülni a próbát. Most nézzünk már szembe a ténnyel, hogy negyvenöt percig alig bírok túlmozgás nélkül megülni a valagamon, itt meg azt kellene kibírnom, hogy mindennél jobban ott akarok lenni és kiállni, bármi ellen is kell, de nem lehet mert…nem tudom, túl elbaszott vagyok a Serlegnek.
A Serlegnek igen, Vivnek nem, amitől meg megint csak oda kel visszamenjek, hogy azt se tudom ki van itt jobban elbaszva. A segghülye, az mondjuk biztos én vagyok, mert végigvekengtem a szónoklatát arról, hogy már nyugodtan abbahagyhatom ezt a gyászolós baromságot, meg amúgy is illene ott lenni, na meg Hera is örülne, ha láthatná a képem, na meg…na meg nagyon finoman megfenyegetett, hogy nehogy véletlen másra áldozza a kitüntető figyelmét. Hát faszom! Végre nem öljük egymást erre elejt egy ilyen jóindulattal tali kis kommentet. Tipikus Viv .

Bár azt tudom, hogy Hera szívesen látna, talán Sienna is, akiért amúgy szerintem pont jobban aggódom, mint kellene, de hát mikor csináltam utoljára azt, amit kell? Szóval kocogva érkezem meg, hogyha bárki véletlenül megkérdezné, hogy mi van azzal, hogy én véresszájjal hirdetem, hogy én erre az egész nemzetközi nagycirkuszra magasról szarok, akkor azt tudjam neki mondai, hogy csak erre futottam. Mondjuk kibaszott fura dolog farmerben futni, de most mit tudjak csinálni?
Hoztam magammal extra rétegeket is, na nem magamnak, nekem jobb is, ha hűtve vannak a kedélyek, de amint leülök Herára terítek egy irdatlan fekete sálat, Vivre meg az pulóverem, nehogy kedve legyen máshoz dörgölőzni, ha már ide vetett a rossz sors,közben pedig igyekszem nem halál látványosan megsimogatni a hátát. Tessék baszdmeg, Chikara Tetsuya segget csinál a szájából egy nő miatt, ez van!
-Jól van, majd mindjárt szólok slendermannek, hogy másszon vissza a horrofilmjébe-vonogatom a vállam, miközben megnézem miféle bingót is nyomunk ma és igyekszem egy hálás pillantást vetni a kedvenc szivolámra, mert a tény, hogy hugi még nem nevezett undok, gyáva, inkompetens patkánynak, azt jelenti, hogy nem tud semmit a vissza-visszatérő mélydepressziómról.

-A baltaarcú jenki és O’hara biztosan összevéreznek mindent még a vége előtt-jegyzem meg, csak mert magamból indulok ki, én sem feltétlenül nyomnám a sztorit végig a buddhai nyugalom jegyében, mint ahogy az egyébként csinos -már, ha gondolhatok ilyet ilyen közel Vivhez, persze mindenféle szándéktól totál mentesen- francia lányok igyekeznek.
Alapvetően mindenki jól nyomja, az amerikai bula kicsit szerencsementesebb a többinél, de ahogy látom majdcsak kiadja valahogy.
Siennáig nagyjából büszke is lehetek a higgadt viselkedésemre, de aztán meglátom mit kap és nekem helyben húzzák a rolót. Felpattanok és ezzel a mozdulattal hátba is térdelem a colos gyereket, aki, ha nem akar ferdébb gerincet kénytelene odább fáradni.
-Ez olyan bunda, hogy fésülni lehet, basszátok meg-üvöltöm teli torokból az fasz tudja kinek, de azért igyekszem, hogy szépen terjedjen a hangom, Traverst is elégedetlenkedni hallom, szóval lehet valami abban, amit pofázunk – Ez kurvára nem egy szint!
Apám is pont ezt gondolná, ha nem lenne éppen ki tudja hol és csinálni ki tudja mit. Nyilván vágom, hogy így is jó esélyük van teljesíteni a feladatot a mi kutyánk kölykeinek is, meg a Cerberus se plüssjáték, még az a változat se, amit hugica emleget…most meg mit vakerál?
-Meaning?-kérdezek vissza még mindig nekifeszülve a korlátnak és szerencsére már nem a nyakigláb hátának, mert még mindig azon vagyok megmenve, hogy a szervezésnek bőven volt ideje megpislogni, hogy csomó mindenben alapvetően szarabb az oktatásunk, mint a külföldieké, fullosan baromnak is lettünk nézve miatta, nem is egyszer, most meg ezt basszuk zsebre?! Amúgy meg Hera tavaly is hazament karácsonyra, hol ebben a hírérték?
-Dugják a kibaszott fairplayt a seggükbe, lesz neki hely. Éljen faszizmus!-morgom, miközben elér az agyamig, hogy most mi is jött ki Hera száján és végtelen zavart tekintettel pislogok rá, aztán Vivre, hátha ő mást hallott.
-Mi van? De hát ez...ez egy faszság. Nem mondod komolyan, ugye?-mi a picsáért venné bárki a gyerekét az iskolából, azért mert hát valami egy kicsit, nagyon, kurvára félrement? Nem mintha lenne nagyon mit csinálnunk az iskolán kívül amúgy, a drága fogadott húgomnak meg még esze is van hozzá.

   

    Soulles and stealing what they dare  

to Heranoush & Chikara

Figyelmeztetések: trágárság, shaming. Semmilyen szinten nem tükrözi az író nézeteit.



Nem különösebben érdekel, nem különösebben mozgat meg a Trimágus Tusa, mint esemény, a versenyzők sem, az első próba sem. Időtöltésnek azonban egynek talán elmegy, Hera már csak Scrimgeour miatt szeretett volna kijönni, és ha már itt vagytok... szeretnéd látni, hogy vajon a kedves kis fenyegetésed vajon meghozza-e az eredményét.
Bár... kit akarsz álltatni, tudod, hogy el fog jönni, meg fog jelenni és lám, igazad is lesz. Csak mosolyogva követed a tekinteteddel a helyedről, éppen ideje volt befejeznie a gyerekes hisztijét - vagy legalábbis rövid időre félretennie azt. Férfiből van, nem várhatsz tőle sokat ugyebár. Még a pulóvert is egy apró biccentéssel fogadod és a "kicsit sem feltűnő" érintésének hatására csak vetsz r egy elégedett pillantást Hera feje felett. Kényelembe helyezed magad a kicsit sem kényelmesnek nevezhető széken, majd fél szemmel figyelsz a küzdőtérre, a figyelmed másik felét a körmeidre irányítanád... ha nem landolna az öledben 6 lap. Felveszed őket, megszemléled az összeset, alaposan, naaaagyon alaposan, annyira alaposan, hogy "fel sem tűnik" Chikara lyukat égető pillantása. Ki is keresed Saint-Vinant nevét és azt a lapot veszed az öledbe. Talán egy nagyra nőtt kutyával képes elbánni Mr. Amycus Carrow jövendőbeli feleslege. Mármint felesége természetesen. Apró gondolatbeli nyelvbotlás, semmi szándékos lenézés. Egyelőre elég ügyes, de még bármikor véletlenül leharaphatják a fél lábát mondjuk - pun intended - a gondolatra egy visszafogott gúnyos mosolyt megengedsz magadnak és a pálcádat a laphoz érintve kiikszelheted azt, hogy Saint-Vinant közelebbi viszonyba kerül az ellenfelének valamilyen testnedvével. Szar ügy. Bate cselekedetei számodra logikátlannak tűnnek, kicsit nagyon kétségbeesett próbálkozásnak, de... valakinek utolsónak is kell lennie ugyebár. Aztán ki tudja, lehet csak kívülről tűnik egy merő szerencsétlenkedésnek az egész, és valójában valami grandiózus terv már rég megfogalmazódott a csinos szőke buksijában.
Scrimgeourra még Te is jobban odafigyelsz, és már kezded halványan kapizsgálni, Heranoush miért van ennyire odáig érte. Habár emberi kapcsolatok terén sikerült nyitott szájjal rohannia a faszerdőbe, kénytelen-kelletlen vagy elismerni, hogy azért mégis csak egy igazán kiváló boszorkány. Nehéz ellenfél az a wampus macska, igazán intelligens lény is, de Scrimgeour egészen jól állja a sarat... eddig. Kicsit talán jobban előre is dőlsz, ez a kör még érdekel is, de hamar vissza kell hőkölnöd az arénát bevilágító vakító fényesség miatt és még hunyorogva sem látsz semmit igazán. Azt érzed, ahogy Hera megszorítja a kezed, de betudod annak, hogy aggódik Scrimgeourért. És minden oka meg is van rá.
A franciáktól Delacour megközelítése lenyűgöz, lenyűgöz a kecsessége, a kapcsolódása a viharmadárral a mágikus viharon keresztül. Annyira varázslatos élmény is lehetne, azon kevés alkalmak közé tartozna, amikor nem szorongasz egyáltalán, nem gyötörnek a kibaszott vélt és valós problémáid.

-Egy karácsonyt kibírnak nélküled igazán, nem...? - értetlenül ráncolod a szemöldököd Herára pillantva, aki azonban előre figyel az arénára. Hirtelen görcsbe ugrik a gyomrod, az ösztöneid rosszat súgnak...
És mint eddig sosem, most sem csapnak be. Hiába visz véghez valami egészen lenyűgöző, lélegzetelállító mutatványt Delacour, mégsem bírsz tovább ott maradni. Muszáj elmenned, muszáj kicsit magadhoz térned.
- Mindjárt jövök... el kell mennem a mosdóba - óvatosan engeded el Hera kezét, hogy aztán elégedetlen morgások közepette elhagyd az ülőhelyed és az aréna mosdója felé vedd az iránt. Nem olyan nagy veszteség, ha lemaradsz az amerikai creep-ről, akinek az orra még az 2 dimenziós újságon keresztül is kiböki a szemeidet. Ami pedig O'Harat... láttad őt már elbukni és nyerni is, de addigra valószínűleg úgyis visszaérsz.

Bajnokok bűvkörében

set


2005. 11. 26.

to: Philoméne

Az Ilvermorny sajtófőnöke... meglehetősen hízelgően hangzott ez a titulus, amivel alig néhány napja gazdagodtam. Amikor Adrian múlt héten felkért a munkára, madarat lehetett volna fogatni velem. Persze attól valamelyest tartottam, hogy James nem engedi majd, elvégre mint a Witches' Weekly US tudósítója érkeztem ide, de főszerkesztőm meglepően lelkes volt a felkérés kapcsán. Megbeszéltük, hogy delegál ide mellém egy másik újságírót, cserébe én viszont többet besegítek a kinti szerkesztői feladatokba, távmunkában. Jól esett a támogatása, hogy nem csak a saját előnyeit nézi, de az én érdekeimet is szem előtt tartja, elvégre egy olyan pozíció, mint az egyik neves varázslóiskola sajtófőnöke a Trimágus Tusán, egyértelműen szakmai emelkedés számomra.
Mivel alig pár napja történt a nagy váltás, olyan sok feladatom nem volt, de már írtam egy sajtóközleményt, amit a Próféta és a Szombati boszorkány is lehozott, utóbbi meg is keresett, hogy majd szeretnének velem interjút készíteni. A jövő hétre ütemeztük be az alkalmat, én meg az első próba után terveztem megkeresni Solace Barbont, akiről már elég sok pletyka keringett, mind szóbeszédben, no meg már 1-2 zagyva újságcikk formájában... a lényeg, hogy ezt azért rendbe kellett tenni, az ilvermornys bajnok ázsiójának megvédése innentől egyértelműen az én tisztem volt. Izgatottan foglaltam el helyem a sajtópáholyban, ahol számos kollégát láttam, többek között Philoméne Flamelt,a Beauxbatons sajtóképviselőjét. Bár a szakterületünk eltért, hiszen ő oknyomozó újságíró volt, míg én a szórakoztató- és divatipar területén tevékenykedtem leginkább, azért természetesen hallottam róla, és már láttam az iskola területén párszor, így köszönőviszonyban voltunk. Az egyik oldalán volt egy üres hely, így közvetlenül leszólítottam.
- Szép napot, ideülhetek esetleg? - érdeklődtem. Mivel még nem tegeződtünk le, így egyelőre maradtam a hivatalosabb formulánál, s ha beleegyezett, úgy gyorsan helyet is foglaltam mellé, elvégre a próba nemsokára kezdődött. Nem tudtam biztosan, hogy mennyire beszél angolul a francia zsurnaliszta, de azt azért gondoltam, hogy a gesztust érteni fogja. Feszült csend borult a lelátókra...kezdetét vette a próba.
Ahogy megjelentek a bajnokok, és kiderült, mivel kell szembe nézniük, egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
- Merlin zábtojására… ez nagyon kemény... és még csak az első próba! - szörnyülködtem hangosan. Mikor kiosztották a bestiákat a bajnokoknak, hüledezve szembesültem a ténnyel, valójában senkinek nincs könnyebb dolga a többieknél.
- Részemről nagyon inspirálónak tartom, hogy a Beauxbatons részéről két boszorkányt választott ki a serleg... ha jól tudom, ez páratlan jelenség a Tusa történetében, nemde? - fordultam Philoméne felé, remélve, hogy érteni fogja a szavaimat. Most ugrott be, melyik lapnál is dolgozik. Bár nem beszéltem franciául, a nagymúltú Le Cri De La Gargouille cikkei közül nem egyet volt szerencsém olvasni, angol nyelvre fordítva. A két francia lány ráadásul lebilincselően teljesített eddig... míg Lolita stílusosan viharral szállt szembe a viharmadárral, addig Ines egy elterelő mutatvánnyal próbálkozott.... Csak én sajnáltam azt a szegény csizmát...? Túl jól nézett ki ahhoz, hogy egy cerberus gyomrában végezze.
Persze Solace és Vale sem tétlenkedett: Solace egy jégátokkal vette fel a harcot a gargolyllal, Vale pedig valami bájitallal iktatta ki a graphornt.
A roxfortos bajnokok is állták a sarat: Scrimgeour optikai csalódással próbálkozott, s ahogy a kommentátorok figyelmeztettek, én is gyorsan felhúztam a védőszemüveget, ami szerencsére színben ment a kabátomhoz.
A legszorultabb helyzetben jelen pillanatban O'Harát láttam, aki robbanóátkát követően komoly ütést kapott a  tarasque-tól. Merlinre, az a vérfagyasztó oroszlánüvöltés egy életre beleégett a hallójáratomba. Bár határeset volt a helyzet, McGalagony igazgatónő láthatóan bízott bajnokában, egyelőre ugyanis nem lépett közbe...csak nehogy késő bánat legyen ebből a bizalomból.

2005. 11. 26.
to: liliya, oakley professzor

Tulajdonképpen egyértelmű, hogy ott fog ülni. Hogy nézni fogja. Mintha a múltba nézne, egy olyan múltba, amiben a jelen még távolinak, elképzelhetetlennek tűnt. Egy olyan múltba, amiben a bátyjai hülye fogadásai eleven húsba vágtak, mert ő kicsit sem találta viccesnek. Tuti, hogy Krum túléli, de mi lesz a másik hárommal? Ő persze Harryre gondolt, ahogyan most is teszi, ahogyan akkor tette, amikor a kommentátorok páholyában, ahova csak beszaladt egy üdvözlő vállon vágásra - nehogy már George megússza ennél kevesebbel, Jordanről nem is beszélve -, hónapok után először találkoztak. Ugh, srácok, ez kííííííínos, és szívesen bokán rúgta volna a bátyját, amiért még fel is böfögi a nyilvánvalót, de ahogy megkeresi a helyét Lili és Oakley professzor mellett, már kutya baja. Korábban történt velük ennél rosszabb is. Idővel ez is könnyebb lesz, bár hogy miért nem könnyebb már ennyi idő elteltével, azt nehezen tudná megfogalmazni.
- Szerintem, ha Cedric itt lenne, ezt tutira nem akarná - súgja Lili fülébe a megemlékezés után, mikor visszahuppan a bűbájjal felmelegített ülőhelyre. Nehéz elképzelnie, hogy az a Diggory, akit ismert, boldog lenne, látva, hogy nem alapítványokat hoztak létre a nevében, vagy hasonló valóban hasznos dolgok, csak felemelik a képét egy egész tömeg szeme láttára, emlékeztetve mindenkit, hogy a Tusa nemcsak játék és mese, barbárságai egy másik századba datálják. Lolitára gondol - Fleurnek is biztosan a lelátón kell ülnie, még akkor is, ha nem találkoztak a próba előtt. Vajon meglátogatta az unokahúgát a sátorban? Ugyan, emlékeztetnie kell magát, hogy Lolita legközelebbi hozzátartozója immár nem az unokanővére, Lolita férjes asszony, bármennyire abszurd is ez valakinél, aki csak tizenhét éves. Izzadni kezd a tenyere, pedig kifejezetten fázik.

Végignézi a térdére támaszkodva, ahogy a Beauxbatons női bajnoka a pályára lép. Talán Saint-Vinant-nak szerencséje is volt a cerberus-szal, a megoldása szokatlan, de elég ötletes, ő maga hirtelen nem tudja, mit tett volna a helyében. Bármilyen út jó, ha az ember ép végtagokkal távozik az arénából.
- Hagrid biztosan elsiratta, hogy erre a próbára egy sárkányt sem hoztak a birtokra - vigyorodik el, miközben a következő bajnok kilép a fényre a sátorból, hogy megvárja a kerék sorsolásának eredményét. Az ilveres női bajnok, Bate nem csak azzal vonja magára a figyelmét, amilyen könnyedséggel kiábrándítja magát, hanem a megoldási kísérleteivel is - mintha új és új utakat kísérelne meg, gyorsan vált irányt, amikor egy próbálkozás nem sikerül. A graphorn testének súlyos puffanásába még az ő fogai is beleremegnek.
- Azért ezt nem irigylem. Kizárt, hogy bedobnám a nevem, ha tizenhét lennék. - Jegyzi meg őszinte empátiával, ahogy Bate igyekszik fogást találni a hatalmas bestián, hogy valamiként kiszedje alóla az ezüstös zsákot. Próbaként, hogy az idegességét is elüsse valamivel, míg Lolitára vár, belekortyol a kommentátorok által reklámozott löttybe, de hát... fúj.
- Ezt igazán megérte ennyit reklámozni.

Sienna apjára még jól emlékszik, sőt, talán azon kevesek egyike, akik látták a behavazott kerten át az Odú felé baktatni. Bár csak Harryt kereste, ahogyan mindig mindenki, ő sem feledte el a néhai mágiaügyi miniszter oroszlánszerű megjelenését - úgy fest, a lánya inkább az oroszlán szívét örökölte, ami azért nem hátrány egy wampus-szal szemben.
- Jaj! -  Fény árasztja el az arénát. Talán ez az első alkalom, amikor komolyan tart attól, hogy a bajnoknak baja lehet. Annyi ember dolgozott a Tusa előkészítésén, ezt éppenséggel elsőkézből tudja, és soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy egy ilyen szintű bestiát nem kellene egy tizenhét éves közelébe engedni? A védőszemüveg mögött kifejezetten örül, hogy az arcára kiülő érzelmekkel most senki sem foglalkozik.

Mikor Lolita érkezik a sátorból, már legszívesebben felállna, hogy egy helyben toporogva vegyen erőt az izgatottsággal vegyes rémületen, de nem, ezt a háta mögött ülők biztosan nehezményeznék. A viharmadár kecsesen felemelkedik, ő pedig nem tehet mást, csak nézi, ahogyan nézte a cerberust, a graphornt, a wampust, de ezúttal érzi, egy mélyebb regiszteren, hogy az állat szabadulni akar - és megbabonázva figyeli, hogy Lolita miként válaszol erre a vágyra, hogyan készít ösvényt maguk között, a cikázó villámok előterében.
- Gyönyörű - suttogja, bár ezúttal talán nem is hallják a mellette ülők. És valóban az. Bár voltak kétségei, ahogyan talán mindenkinek, most biztossá válik abban, hogy Fleur unokahúga megérkezett. Helyet kér az asztalnál, amihez valószínűleg le sem ülhetett volna, mint a Beauxbatons férfi bajnoka.

Az ilveres fiú érkezik a pályára, szinte hallja, ahogy kattog a kerék, mielőtt megállna. A gargolyl nem lesz egyszerű ellenfél, ő maga még egyet sem látott, így aztán döbbenten figyeli, ahogy a repülő lény újra és újra megcélozza Barbont a vízsugárral. A fagyási seb a fiú térdén mintha az ő térdén is fájna, gyerünk, gyerünk, mielőbb be kell fejeznie. Vajon Harry mire gondol, miközben nézi ezt? Vajon nézi még, vagy már inkább csak emlékszik? Nem kezdi el keresni a tekintetével, de biztos abban, hogy a fájdalmat mindketten látják, a pillanatnyi kétségbeesést, amit csak az ismer fel, aki már szembenézett a jóformán biztos halállal, miközben tömegek figyelték.
És Connor O'Hara? Az apjára emlékszik, persze, ki ne emlékezne? Szívesen megkérdezné Oakleytól vagy Leontól, hogy a tanítványuk-e a srác, de meg sem bír szólalni, miközben a tarasque elementáris teste újra és újra mozgásba lendül.
- Az öreg McGee igazán csinálhatna már valamit... - A hangja leplezetlenül csupa szemrehányás, ahogyan a körmeit a tenyerébe vájva figyeli, hogyan gurul O'Hara az aréna köves talaján, kitérve a tarasque elől. Éppenhogy. Ez egyszerűen őrület, legszívesebben eltakarná a szemét, de nem teszi. Ha a srác oda bír állni és fel tud kelni újra meg újra, ő sem teheti meg, hogy egyszerűen nem néz oda. De megszorítja Liliya kezét az ölében.

[semmiképp]

Keep your head up
for you are a lion, don't forget that!

Eperke
2005.11.26.
Trimágus Tusa - lelátók

Mélabús komor ólomlábakon kúszott el ez a kevesebb, mint egy hónap, számomra legalábbis. Az öltözőben történtek rányomták a bélyegüket a kapcsolatunkra, a hangulatomra, és bármennyire is igyekeztem, maradéktalanul nem tudom elrejteni a kedvtelenségem a barátaim elől. Sokkal kevésbé harsány a kedvem, nyomottabb a viselkedésem, amikor a legtöbben izgatott várakozásban töltik mindennapjaikat egészen a mai napig.
Én meg erősebb gyomorgörccsel és minden eddiginél nagyobb gombóccal foglalom el a helyemet Eperke mellett. A zuhanyzós incidens óta Sienna olyan fájdalmasan kerül, hogy minden elkapott pillantása, minden mozdulata a bűntudatnak egy újabb tüskéje a lelkemben. Én pedig egyáltalán nem jó griffendéles sztereotípiaként gyáván nem vagyok képes odamenni hozzá. Még most sem, ma sem, amikor lehet, hogy...
Nem, nem, erre még gondolnom sem szabad, még az elmém leghátsóbb, legsötétebb zugában sem, sehol, nem szabad, ez nem történhet meg. Sienna és a többi bajnok is szuperek lesznek, mindenki élve és remélhetőleg sértetlenül, vagy legalább apróbb karcolásokkal jutnak túl az első próbán. Mégis mar a lelkiismeret-furdalás, hogy nem mentem oda, nem kívántam neki sok sikert, nem mondtam el neki, hogy vigyázzon magára, még szükségünk van rá, Revannak, Amynek, Eperkének, Tetsuyának, a csapatnak, nekem... Ahogyan azt sem mondtam el neki, hogy mindegy hogyan teljesít, mindegy mi történik az arénában, én akkor is csodálni fogom, hogy nem lesz kevesebb semmiképp sem a szememben, de... már mindegy.
Már egészen mindegy.
Most már csak azon fohászkodom, hogy épségben kijusson ebből az arénából. Szinte végig idegesen tördelem a kezeimet, pedig hoztam még extrán csokis nyugi-browniet, de képtelen vagyok akár csak egy morzsát legyömöszölni a torkomon, úgyhogy Eperkéé az összes. Nem kicsit para amúgy, hogy ilyen veszélyes lényekkel engednek össze diákokat, még ha ezen a feladaton én magam nagyon is részt vennék. Igyekszem kiverni a fejemből azt, ahogyan Halloweenkor Inés teste csak úgy szétrobbant..., nem ez itt és most nem fog megtörténni. Igazán tetszik a megközelítése. A zene bár nem bizonyítottan működik mindegyik egyednél - ahogyan ennél sem - de egy mindenképp megfontolandó és számításba veendő opció. Na meg nyert magának egy kis időt és némi információt. Viszont a csizmás trükk beválni látszik és igazán váratlan és elmés ötlet. Azon kapom magam, hogy előre dőlve várom a fejleményeket és nagyon szurkolok neki, hogy sikerüljön.
Ami Valet illeti, szerintem meggondolatlanság volt felbőszítenie a graphornt, én ha a helyében lennék, mindenképpen az észrevétlenség leple alatt próbálnám meg levarázsolni a zsákot a nyakából. De mint tudjuk, nem vagyok a helyében, szóval... inkább befoghatnám a gondolataim és figyelhetnék.

- Szerinted mi a legrosszabb, amit egy bajnok kaphat? A tarasque számomra nagyon para, nem is tudok annyit róla, mint mondjuk a többiről... De ha minden igaz, szeretik az édeset. Vajon bájital helyett lehetett volna vinni mondjuk cukorlevet? - gondolkodom kedves Eperkének hangosan, ahogyan előre nyújtok egy másik brownie-s dobozt Soffiéknak - Kértek browniet?

Aztán jön Sienna, én pedig elkapom Eperke kezét, mielőtt menten rosszul leszek és beleokádok Nialen nyakába. Nem hiszem, hogy ezt díjazná, mondjuk legalább a mardekár-griffendél kviddics meccs már lement, úgyhogy aplyán nem fogja tudni ezt megtorolni.
- Minden rendben lesz, ugye? - kérdezem Eperkét remegő hanggal, miközben meredten bámulom a kereket és... nagyot nyelek.
Wampus

- Tud használni okklumenciát? - kérdésem főleg Amynek és Revannak szól, én nem tudok róla, hogy Sienna jártas lenne ebben a mágiaágban, de aztán ki tudja... reménykedni mindig szabad. Az viszont eléggé egyértelműen látszik, hogy a Serleg okkal választotta ki őt. Bár én valószínűleg Inés konfliktus kerülőbb megoldásait részesítem/részesíteném előnyben, de azért a wampus macska nem egy szinten áll egy cerberus-szal. Mondjuk egy nagy cica, meg lehet vele próbálni játszani, csak ne te legyél a játék, ugye? Sienna azonban tök ügyes, lenyűgöző, ahogyan látszólag pánikolás nélkül képes logikusan gondolkodni ilyen szituációban is. Szegény Eperke kezét szorongatom és néha picit megrángatom, ahogyan én is mozdulok, ha történik valami. Egy pillanatra megdermed a levegő az arénában, ahogyan a felhergelt wampus megáll. Egyre erősebben szorítom Eperke kezét, esélyesen már fájhat neki, de ameddig nem teszi szóvá, észre sem veszem magam. Az is csoda, hogy a kommentátorok javaslatára felveszem a védőszemüveget, de még a levegőt is egészségtelenül sokáig bent tartom. Az erős fénytől, amit a lumos maxima biztosít a tükrök miatt, kénytelen vagyok eltakarni a szemeim, de amennyire csak lehet, próbálom követni az eseményeket...
Gyerünk Sienna, menni fog!!!

A Tusának azonban nincs vége, de én már lábon kihordtam három szívrohamot legalább. Lolita következik a viharmadárral, én pedig csak ámulok és bámulok rajta. A mozdulatai, a mágiája, minden kecses és lehengerlő. Az, ahogyan kapcsolódik a viharmadárral, az, ahogyan közösen teremtik meg ezt a mágikus vihart... az egész testem libabőrös lesz, de kizárólag a jó értelemben.
Lolita lenyűgöző... - suttogom inkább csak magam elé, mintha egy hangosabb szóval megzavarhatnám ezt a csodát. Erre az időre még a korábbi rémületemről is megfeledkezem, annyira magával ragadó ez az élmény. Az örökkévalóságig el tudnám őket nézni, ennél már csak az lenne jobb, ha én is részese lehetnék ott velük. Egyszer majd talán...

Azonban egyszer minden véget ér, ahogyan Lolita köre is és Solace lép az arénába. Hiába nem ismerem igazán, de velem kedvesen és segítőkészen viselkedett ezidig és Halloween óta egyre többet és gyakrabban beszélünk és hát... értelemszerűen nem szeretném, ha baja lenne. Viszont tudom, hogy milyen agresszíven reagálnak rá a varázslények és az állatok, emiatt alapból sincs könnyű helyzetben, de ő maga sem könnyíti meg azzal a dolgát, hogy tulajdonképpen sarokba - azaz jelen esetben levegőbe - kényszeríti a gargoylet. Idegesen rugózom a lábaimmal, ahogy figyelem és fehéredésig szorítom immáron a saját kezeimet össze, amikor pedig a feldühödött lény eltalálja egy jeges vízsugárral, hangosan felszisszenek.
- Ááá, ez fájhatott! Szegény... - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy remélem sikerül megszereznie a zsákot és hogy ennél nagyobb baja nem lesz.

Esküszöm telibe megbánom azt, amit még az elején kérdeztem és mondtam amikor arra voltam kíváncsi, hogy a többiek szerint melyik a legnehezebb lény. Noha nem vagyunk puszi-pajtások Connorral, de nekem nincs is különösebben bajom vele, és semmiképp sem kívántam volna, hogy neki jusson ez a tarasque.
- Gondolom nem vitt magával cukorlevet... - igazából minek mondom ezt ki hangosan, természetesen nem vitt. Én viszont érzem magam annyira bűntudatosnak, hogy biztosan csinálok neki egy nagy tálcát a kedvenc süteményéből. Vajon szereti egyáltalán az édeset? Majd megkérdezem róla később Zafit vagy Nialent mondjuk...
Nagyon rossz érzésem van az agresszív megközelítésével kapcsolatban, itt és most, egy ilyen kevés ismert gyengeséggel rendelkező lénnyel szemben jobban, mint a többieknél. Már félek odanézni, hogy mi lesz, mit lép a tarasque, miután visszahúzza a fejét a páncéjába...
Természetesen kibocsájtja a mérges gázát, ami ellen sajnos Connor buborékfej bűbája kevés. Legalább a látását nem veszíti el, de szegény ígyis megsérül.
- Jajj, neeee! - akarva-akaratlanul kiáltok fel, amikor a confringo betalál a tarasque páncéljába, amitől nagyon felbőszül. Félig-meddig inkább eltakarom a pillantásomat, borzasztó ezt nézni. Nagyon remélem azért közbe lépnek a szervezők, mielőtt esetleg kinyírná a megvadult nagyra nőtt teknősbéka a mardekár kviddics csapatának kapitányát. Lopva Zafira nézek és megszorítom a vállát.
- Minden rendben lesz, Connor megoldja! - igazából nem tudom ezzel kit akarok jobban nyugtatni - Zafit, a többieket, vagy éppen magamat. De azért hajrá O'Hara!!!

[- Inès jót kapott.]

Viva Beauxbatons!


Leverly Rheims

  Hányinger kerülget, és nem csak a telihold közelsége miatt; undorítónak tartom ezt a nyílt, szégyentelen reklámozást a szponzorok felé, amit a kommentátoroktól hallunk végig. Ha egyszer megalapítom az iskolámat, ha egyszer én leszek egy igazgató, aki a Trimágus Tusára vezeti az iskoláját, amikor az Ilvermornyt menthetetlenül elnyeli a középszerűség, mint a legtöbb amerikai hóbortot, meg fogom tiltani ezt. Persze, a pénz nem jön rosszul, visszafogott reklámok sem; a két undorító idióta viszont igazán méltatlanná teszik ezt a Varázsvilág számára szent eseményt.

 Miközben felállok, hogy kötelező néma csenddel adózzák a legkevésbé érdekes és tehetséges roxfortos ház halottja előtt, elgondolkodom rajta, hosszan, hogy milyen lettem volna bajnoknak. Ebben a pillanatban az is küzdelem lesz, hogy ne kelljen elmennem hányni, hiába a rengeteg bájital, amit leerőszakoltam a torkomon, és ahogy ezek a nyomorult középszerű senkik beszélnek a bajnokoktól, talán nem is szeretném ezt a figyelmet annyira. Persze, egy Tusa győzelem, az a pénz rengeteg új ajtót nyitna meg.

 De az az ajtó nem előttem nyílt ki. A legtöbb, amit tehetek, hogy a lehető legjobb színben tűnök fel a bajnokaink előtt, akik megkapják az összes figyelmet, amit megérdemelnek. Én pedig a barátságukat. Az igazgatónőnk is láthatja, hogy kihoztam egy hatalmas francia zászlót, a trikolór elég nagy hozzá, hogy az arénában is láthassák.

 - Inès jót kapott.- elrejtem Leverly Rheims elől a rosszullétemet, mosollyal figyelem a cerberus érkezését, egy pillanatra talán össze is akasztom az ujjaimat. Isten mostanában nem kedvel engem, de a legutóbbi átváltozásom előtt, amikor úgy döntöttem, hogy ismét beszélek hozzá, kötöttem vele egy alkut: ha minden jól megy a terveimben, úgy fogom venni, hogy isteni jelet kaptam, én pedig hálám jeléül építek egy hatalmas kápolnát az iskola egyik tornyába, és megérintheti egy iskolányi diák lelkét. A Beauxbatons presztízsének növelése mindenképpen szép darab lehetne a terveimben. Amennyiben pedig kudarc lesz...

 Biztos vagyok benne, hogy vannak még bőven a világon, akik hasznát vennék néhány száz léleknek, és kézzelfoghatóbb segítséget is adnának érte.

 Egyelőre elűzöm a gondolatot, és a lány küzdelmére koncentrálok. Egy pillanatra eszembe jut a troll, amellyel alig két napja találkoztunk Leverly ikertestvérével, a fogak kattanása pedig felidézi bennem egy kisebb, de jóval rémisztőbb fogsor közeli kattanásait. Ezt a pillanatot választom arra, hogy megújítsam a rúzsomat, és miközben figyelem, mi történik, csendben, némán megküzdök a pánikrohammal, mintha kitörő sikoly lenne, melyet el kell fojtanom, miközben parázson keresztül kúszok meztelenül a földön, rejtve egy szörnyeteg elől. A szörnyeteg itt van most is, és ezer szeme van; nem hagyhatom, hogy bármelyik lássa a roncsot, amelyet az egyenruha, a vonzó külső és a magabiztosság rejt. Szívem szerint megvakítanám mindent, vagy megkérném Leverlyt, hogy öleljen meg, de a szív mindig gyengeség felé húz.

 Talán a pánikrohamom maradványai, melyeket sikerrel visszafojtok, teszik lehetetlenné számomra, hogy igazán beszéljek az amerikai lányról. Látványosan könnyű dolga volt, eszembe is jut, hogy ezt a graphornt talán cirkuszból szerezték, hogy megette a felé dobott fiolát. Azután viszont muszáj lesajnálóan mosolyognom; tényleg ez a legjobb ötlete? Vascső? Nos, ebből is látszik, hogy akit molduk nemzenek, moldu marad akkor is, ha a világ összes mágiája a rendelkezésére áll. Kár ugyanakkor időt vesztegetnem a lány származására; majd eltűnik valamikor, talán nem ma, de nem fog győzni.

 - Borzalmas ez a rengeteg fény.- felveszem a szemüvegemet, ahogy utasítanak rá, és miközben beleiszom a teámba, és a roxfortos lány harcát nézem, belegondolok, hogy milyen ironikus lenne, ha az angolok bajnoka félig spanyol lenne. A Világkiállítás a miénk lett idén, és amennyire hallottam és emlékszem rá, az egyik legjobb, ha nem a legjobb lett az elmúlt évtizedekben. Persze, nem hiszem, hogy ez a lány fog győzni; nem borzalmas, de láthatóan semmi különleges.

 Az ujjaimat, szinte megszokásból, kissé ismét összekulcsolom, ahogy Lolita lép az arénába. Jól emlékszem arra a rengeteg ellentétre, amely már egészen fiatal korunktól közöttünk volt, emlékszem a megvetésre, amit azért éreztem, mert vélák vére folyik az ereiben, mert ezzel együtt is legyőzhetetlen volt számomra párbajozóként, talán a szépségét is irigyeltem, még ha különböző módon vagyunk is szépek. Most viszont teszel ezzel egy próbát, érte; a gondolat visszataszító voltát legyőzi persze valamennyire, hogy magamért. Ha látja, hogy támogatom, amikor nyer...

 - Most mit...- az értetlenségemnek csak röviden adok hangot, ahogy figyelem a bajnokunkat és a madarat. Mint hullámok, haladnak át az érzelmek a mellkasomon: döbbenet, azután harag a naivitása iránt, majd félelem- tényleg félek tőle, hogy baja lesz, vagy csak a leendő szövetséges elvesztését sajnálom? -, azután átadja az egész testem magát az ámulatnak. Csak az eső ébreszt rá, hogy felálltam a helyemről, és nem is törődöm vele, hogy mit tesz a vihar a sminkemmel.

 Tudom, hogy én mit csináltam volna: megpróbáltam volna fémmé bűvölni a köveket, kalitkát építeni a lénynek, hagyni, hogy az elektromosság feltöltse, és végül magát sebezze meg. Talán célba veszem valamivel a szárnyait. Ami történik, ahogy figyelem, milyen apró, mégis milyen hatalmas egyszerre a viharban, elfog valamilyen érzés- mint mindig, irigység is van a vegyületben, de bújik ott valami, amit talán csodálatnak neveznék.

 Úgy érzem, mintha egy másik ember állna a villámok között, a felhők alatt- valaki, aki megtalált valamilyen mágikus igazságot; elfogadást, talán harmóniát? Talán tudást. Része lett a viharnak, Ő lett a vihar. Ő lett a mágia; ő lett az emberi akarat megtestesülése, úgy is, hogy tízből hét és fél ujjában folyik csak emberi vér. Talán az emelte ki, hogy részben varázslény, pálcától függetlenül is a világunk darabja?

 Tudom, hogy valami különlegeset látok; valamit, amit száz évente talán egyszer láthat valaki, és ez annyira hatalmas, hogy nem tudják elvenni tőlem a kommentátorok, a középszerűség ünnepe, mely körülöttem, a világban zajlik. Visszavonhatatlanul mágikus, mint a tűzörvényen meztelenül átsétáló boszorkányok. ő is meztelen mágia most, mert a talárja, a felhők, a madár is a teste része lett. Mindenképpen meg akartam dicsérni a teljesítményét, de tudom, hogy ez a nap egy olyan ritka eset, amikor nem lesz szükségem egyetlen, apró hazugságra sem.

 Talán tényleg létezik valamilyen formában az az Isten, mely Mózesnek lángokban álló bokorként mutatkozott. Talán láttam ma.

 Ezután tudom, hogy nehéz lesz Leverlyhez beszélnem, még ha kettő, a két fiú hátra is van, és mindkettő Franciaország lényeit kapta- a gyengébb a gyengébbet, az erősebb az erősebbet. Ők nem olyanok, mint Lolita; mindhármuktól azt kérték, hogy sétáljon át meztelenül a lángoló csipkebokron, ő pedig eggyé vált vele, sértetlenül és csodálatosan. A két ostoba fiú alig tesz mást, mint megpróbál megütni egy parázsló ágat, mely újabb és újabb nyomokat hagy rajtuk.

 Nem zavarna egyikük halála sem. Talán előnyös is lenne, ha nem lennének hatan a végére.