I like it when the bite marks cut through the skin

[- Szia! Van egy perced? Csak láttam, hogy írtál valamit az ezüstödre a szeptemberi Alkímián… valami mágikus tulajdonsága volt azoknak az írásjeleknek?]

I like it when your bite marks cut through the skin

Rokuro Ishida - November 5, egy titkos parti egy elrejtett roxforti teremben

 Néha-néha a számhoz emelem a borospoharat, melynek az illata is édes részegséggel tölt el. Ha valamit nem nehéz elismerni a franciáknak, hogy  nincs semmi, ami pótolná a vörösborukat, és már fiatalabb koromban is szívesen fogyasztottam. Az olasz bor olyan ízű, mint egy vidám dal, a spanyol, mint tőrről lenyalt bikavér, vörös posztóba rakott forró, vörös győzelem. A francia bor előbb lágy, majd kemény és durva, mint egy szerető érintése. Ettől függetlenül nem ittam egy kortynál többet: vadászni jöttem ma éjjel.

 A roxfortos teremben tartott buli nem ígérkezik olyan jónak, mint a múlt heti Halloweenkor, annyira nem is érzem úgy, hogy ünnepelni akarnám a bajnokokat: Lolitára mindenki számított, Inèsre szánok majd némi időt, az angol kviddicsezők unalmasak, az amerikaiak pedig mind a ketten elképesztően rondák. Én egy másik amerikain tartom rajta a szememet ma éjjel- a fiún, akit már Alkímián kinéztem magamnak, és aki d’Abovillere vetett néhány kedves pillantást. Az utóbbi tényező jelentős szerepet játszik benne, hogy kiszemeltem magamnak.

 Megkoccintom a poharat az ezüstujjakkal, melyek valóban jobban működnek kissé a saját bűbájjal készült protézisemnél. Ez az Alkímiai eredmény valóban lenyűgöző, és még mindig reménykedem benne sokszor, hogy egy napon lesz valamilyen gyógymód az állapotomra. A szabad kezemmel félresimítom a hajam a nyakamról- élvezem a vágyakozó pillantásokat, melyeket soha nem kapnék meg, ha tudnák, hogy mi vagyok. Van valamilyen perverz öröm benne, hogy akarnak engem, pedig rettegniük, undorodniuk kellene.

 Végül meglátom a tökéletes lehetőséget, amikor a fiú egyedül marad- elfogyasztom a borospohár tartalmának felét, és a francia selyemmel a torkomon megindulok Rokuro Ishida felé. Nem utolsó a szemnek sem; talán akkor is el tudnám képzelni párnák között, ha nem szórakoztatna a vékony lánc, melyet elvágni készülök.

  - Szia! Van egy perced? Csak láttam, hogy írtál valamit az ezüstödre a szeptemberi Alkímián… valami mágikus tulajdonsága volt azoknak az írásjeleknek?- minden okos fiú szereti, ha az eszét dicsérik. Ha érdeklődnek az iránt, amit csinál. Ha kedvesen mosolyognak rá. Az sem hátrány, hogy tényleg érdekel, hogy mit csinált, mert tényleg kreatívnak tűnt.

  - María Teresa Salamanca. De a barátaimnak csak María.- sem a kézcsók, sem a kézfogás nem szolgálná a céljaimat, úgyhogy csak egy apró pukedlivel köszönök neki. Végig megtartom utána is a szemkontaktust, miközben a vörösborba kortyolok. Ha jól olvassa a jeleket, már most tudja, hogy flörtölök vele. Ha nem, tudok egyértelműbben is kommunikálni.

 A választott ruhám is tökéletes fegyver: nem elég bőrfelület marad szabadon, hogy egyértelműek legyenek a szándékaim, de elég hozzá, hogy beindítsa egy fiatal férfi fantáziáját. A parfümöm viszont ugyanaz a rózsaillatú, mely annyi más szempár figyelmét rabolta el. Kíváncsi vagyok, ez a fiú mennyi idő lesz.

 The question ain’t if but when.

  - Kóstoltad már ezt a francia bort? Remek évjárat.- úgy kínálom a poharat, hogy ne legyen egyértelmű számára, hogy magát a poharat kínálom neki, vagy csak a bort. Illetlenség lenne ha kivenné a kezemből- igaz, kedvelem a célratörő férfiakat.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Miközben beszélnek hozzám unottan hordozom körbe a tekintetem a termen, nem lehet nehéz arra a következtetésre jutni, hogy keresek valakit, magam pedig nem is igyekszem ezen szándékom implicitté tenni. Szinte megkönnyebbülten sóhajtok, mikor végre egyedül maradok és van lehetőségem néhány perc erejéig élvezni a csendet.
Daphné kisasszonyt keresem, szándékomban állt beszélgetni vele a korábban történtek kapcsán, de nyoma sincs ezen a mai kis összejövetelen, ami szerencsére lényegesen nyugalmasabbnak érződik a múltkorinál, ami után megfogadtam, hogy jó ideig nem perturbálom magam efféle eseményekkel, s most mégis itt álldogálok egy ablakfélfának dőlve, valami színtelen folyadékot, tán gintonicot lögybölve a poharamban. Daphnénak nyoma sincs, a gintonicnak már a szagát sem kedvelem és horribilisen unatkozom.

A számomra teljességgel idegen hölgy akkor tűnik fel, amikor már épp arra az elhatározásra jutok, hogy elhagyom eme szopoforikus szünhedrion helyszínét, midőn semmi sincs, ami itt tartana. Mondhatnám, hogy már messziről szembeötlik, de valójában kizárólag az ezüstujjak vonzzák a tekintetem, a hozzájuk tartozó személy hajának színét is nehezemre esne felidézni, míg meg nem jelenik előttem.  Szavaira indolensen emelem rá a tekintetem és igyekszem minél kevesebb pillantással felmérni kivel is állok szemben. Illatos, némileg ledér,a tekintetében, mintha valamiféle kihívás rejlene, de nem tartom vele túl sokáig a szemkontaktust, inkább az ujjaira pillantok. Érdekes. Vajon miképp veszíthette el őket?

Kérdésére felvonom a szemöldököm és őszintén elgondolkodom azon, hogy akarok-e erre a számomra momentálisan érthetetlen epizódra szánni akár egyetlen percet is, aztán eszembe jut, hogy az előttem álló, objektívan nézve dekoratív hölgy a Beauxbatons-ba jár, ami még akár azt is jelentheti, hogy ez a beszélgetés hasznomra válhat, a haszonnak pedig sosem voltam ellensége.
-Üdv! Ami azt illeti, másom sincs-válaszolok és egy másodperc alatt veszem fel a szimpatikusabb arcállásom, tulajdonképpen értékelhetném, hogy így megjegyezte, hogy mit is műveltem az adott kurzusom, de mióta a Wisteria floribunda birtokba vette az adott ezüstkarót, nem kifejezetten jutott az eszembe maga tárgy.
-A szó explicit értelmében az adott kanjik nem rendelkeznek bűverővel, de gyakran használják őket önbeteljesítő jóslatokban vagy mantrákban, esetleg amulettekbe karcolva -válaszolok magamhoz képest abbreviáltan, de mivel nehezen tudok különbséget tenni az udvarias és a tényleges kérdés között, úgy veszem, hogy jelen esetben az előbbivel állok szemben.

Bemutatkozik, pukedlijét egy meghajlással viszonzom, nem állítanám, hogy nem találom abnormisnak a gesztusait, de egyelőre nem is kívánom őket értelmezni, így igyekszem a szemébe nézni, még ha magam ezt kalamitásnak is találom.
-Rokuro Ishida, szolgálatodra-mondhatnám, hogy az ismerőseimnek csak Roku, de kevesen becézgetnek, a jelenlévő, hangzatos nevű Salamanca kisasszonyról pedig jelenleg aligha tudok annyit, hogy akár csak ismerősnek nevezhessem.
-A kegyed protézise igazán impresszív-jegyzem meg, ezt illetően legalább genuin érdeklődést mutathatok, másra egyelőre nem is kívánok figyelmet fordítani, inkább azt próbálom kitalálni, hogy láttam-e már Daphné közelében és talán el is hagyná a számat ezzel kapcsolatban valami, ha nem a poharát fordítaná felém a vörösbor méltatása közben. Erre végképp nincs tárolt reakcióm, így jobb ötlet híján minimálisan közelebb hajolok, hogy megszagoljam a nedűt.
-Határozottan aromás-jegyzem meg, egyelőre csak hagyom magam sodorni, hiszen nem látok arra esélyt, hogy egy ilyen típusú hölgy ok nélkül akarjon semmiségekről cseverészni egy magamfajtával, így már csak az érdekel, hogy mi is a célja és, hogy ez a cél érdekes lehet-e számomra.

[- Ebben az esetben tökéletes egyensúlyban vannak dekoratív és funkcionális szempontból. Igazán lenyűgöző. Nem volt lehetőségem még olvasni ezekről a típusú önbeteljesítő jóslatokról, de ha tudsz ajánlani egy könyvet, szívesen összevetném őket a delphoii jóslatokkal. Mindig lenyűgöző megtalálni egymástól független eredményeket, melyek egy irányba nőnek. Könnyű feltételezni az abszolút igazság létezését, ha ezer süketnéma szem ugyanazt látja a repedéseken keresztül.]

I like it when your bite marks cut through the skin

Rokuro Ishida - November 5, egy titkos parti egy elrejtett roxforti teremben

 A nevetésem kedves, rövid, mint egy déli hullám zaja- kalkulált, mint egy sziréné, aki hallotta a saját énekét, sóhajait egy mágikus kagylóból, és pontosan tudja, milyen dal csalja le az árbochoz nem rögzített férfiakat. Valójában nem sok humoros dolgot látok az álszerénységben: akinek csak ideje van, soha nem használhatná az enyémet.

  - Ebben az esetben tökéletes egyensúlyban vannak dekoratív és funkcionális szempontból. Igazán lenyűgöző. Nem volt lehetőségem még olvasni ezekről a típusú önbeteljesítő jóslatokról, de ha tudsz ajánlani egy könyvet, szívesen összevetném őket a delphoii jóslatokkal. Mindig lenyűgöző megtalálni egymástól független eredményeket, melyek egy irányba nőnek. Könnyű feltételezni az abszolút igazság létezését, ha ezer süketnéma szem ugyanazt látja a repedéseken keresztül.- továbbra sem engedem el a tekintetét. Azt akarom, hogy elvesszen a szavaimban, a tekintetemben, elég ideig nézzen, hogy elkapjon egy röpke pillantást a mélyben alvó szörnyből.

 - Bár ebben az esetben a könyvek helyett az oral history célravezetőbb lenne.- épp csak egy pillanatra hajolok közelebb, amikor kimondom az oral szót, hogy jobban érezze a parfümömet, lássa a rúzsomat. Tudom, hogy okos fiú, de az okos fiúk sem véletlenül jönnek az ilyen eseményekre. Amúgy sem számít, hogy mennyire okos; mind buták vagyunk, amikor az ösztönök irányítanak. És túl régóta vannak velünk, hogy olyan unalmas dolgok, mint Daphné d’Aboville lenyomják őket.

 Nem állítom, hogy én szabad vagyok az ösztöneimtől, még most, emberi alakomban sem. Szolgálatodra- pont megfelelő húrokat pendít. Tetszik a szóhasználata, mely nem hordozza a kontinensük közönséges nyugati vadember vonásait. Kedvelem, ha egy férfinak jól forog a nyelve.

 - Köszönöm! Nem volt olyan könnyű megcsinálni őket, mint elveszíteni az igaziakat, de majdnem olyan jók, mint azok voltak. Szinte minden tökéletesen lehetséges velük, a mágia is, csak vívnom kellett megtanulni jobb kézzel.- nem emlékszem rá, hogy valaha tartottam volna vívótőrt bal kézzel, hiába az a természetesen domináns karom, és utólag nem is bánom, hogy így van. A kard az úri nők fegyvere, az úri nők nem bal kezesek. Bal kézbe a kés való, a kő, a méreg, a házasságon kívüli férfiak.

 Felemelem a kezemet, felfelé tartom a tenyeremet. Enyhén begörbítem az ujjaimat, kissé talán kényszerítve rá, hogy megérintse a bőrömet is.

 - Alkímiai ezüst, Romanov professzortól. Nyugodtan érintsd meg!- miután a fiú megszagolta a poharat, átveszem a jobb kezembe. Ma a balnak van dolga; reményeim szerint már most, abból, ahogy tartom a kezemet, elképzeli, hogy ha varázsolni tudok bal kézzel, mi mindenre lehetnek még jók a hűvös érintésű ujjak?

 Iszom egy rövid kortyot a vörösborból. Valóban jó; talán valóban megéri büszkének lennem a Beauxbatonsra. A francia bor is lángokat gyújt, de Barcelonában a tűz hatalmasabb a borban. Ez jobban kontrollálható, nem akar egy harapással felfalni mindent.

 - A legtöbben vagy zavarbaejtőnek, vagy idegennek látják a kezemet. Jól esik, hogy te másképpen látod.- ha megérinti a kezemet, megfogom az ujjait; enyhén, óvatosan, nem tartom sokáig fogva. Nem addig, mint a tekintetét.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

Érdekes, gondolom magamban, miközben akcióit és reakcióit figyelem. El kell ismerjem, hogy egyelőre nem találok számomra intelligibilis intenciót a tetteiben, hiába is keresem, holott meglehetősen biztos vagyok abban, hogy nem a pusztán kazuális jelleggel lejtett éppen ide és intézi hozzám épp ezen szavakat.
Természetesen amatőrök és borgőzös ösztönlények számára bizonyára rendkívül megtévesztő lehet az előadása, nem tudhatja, hogy a saját életemben is meglehetősen prevalens dolog az ilyen típusú porhintés. Szerencsére valóban rettenetesen eseménytelennek találom ezt a partit, így éppenséggel nincs jobb dolgom, mint belemenni a játékba, egészen addig a pontig, míg meg nem tudom mire is vágyik tőlem a bandurria-szavú María Salamanca kisasszony.
-Ami azt illeti, sajnálatos módon nem igazán hiszek a jóslatokban, az abszolút igazságokban pedig még annyira sem, mindennek ellenére ezen a paralel számomra is érdekes lehet, okvetlen igyekszek segítségedre lenni némi kutatási anyaggal- nehezemre esik tartani a szemkontaktust, ennek ellenére azonban próbálkozom, bár gyakran kénytelen vagyok elkapni a tekintetem, szokatlan számomra, talán kissé zavarba is ejt. Épp ebben a konfúzív állapotban talál a következő mondata, amire alapvetően csupán azzal felelnék, hogy a szó elszáll, az írás pedig megmarad, kivéve persze az Alexandriai Könyvtárban tárolt írások esetét, de mielőtt még szólásra nyitnám a szám rádöbbenek, hogy ez valamiféle szodomikus jellegű tréfa lehet. Ezekszerint nem minden francia kisasszonyt szalajtottak Jane Austen romantikus ábrándjai közül, de, ami ezt illeti, ezt talán nem is bánom, bár a minimális döbbenetet megengedem magamnak, minek hatására felvonom a szemöldököm.
-Micsoda dolgok képesek elhagyni még a finom hölgyek száját is-jegyzem meg, miközben elfogyasztom az általam oly undoknak talált gintonic maradékát is, a poharat pedig leteszem egy asztalra.

Ezután szerencsére egy olyan témára terelődik át ez az egészen érdekfeszítő beszélgetés, ami jóval kellemesebb számomra. Mint az tudott, tudományos érdeklődésem kielégíthetetlen, így jelenleg kevés dolog tudna olyan eudaimóniával eltölteni, minthogy közelről, működés közben van lehetőségem megcsodálni egy ilyen ügyes kis szerkezetet. Kifejezetten érdekelne az is, hogyan vesztette el az ujjait, de ezt még nem akaródzik tőle megérdeklődnöm, nem kívánok ily invazívan fellépni, de horribile dictu, ha nem lennék ilyen közel a józanság állapotához talán tennék egy próbát.
-Vívsz -ismétlem vissza az információt, már csak amiatt is, mert, ami az én kultúrámnak a kendo, az a fáradt nyugatnak a vívás, mégha talán nem is sorakoznak mögötte olyan eszmék, mint kard útjának esetében – kard, tőr, esetleg párbajtőr?
Semleges kérdés, segíti az ismerkedést, biztosítja a figyelmemről, illetve arról, hogy nekem sem idegen az említett sportág. A kommunikációm határozottan előre mutat, bár hamarosan szükségem lesz valamire, ami megfelelően szociálisan tart.
-Esztétikailag és funkcionálisan is tökéletesnek tűnik. Engedj meg egy kérdést:a finom motoros mozgásokat illetően is jól teljesít?- érdeklődöm, miközben megtapogatom a felületet, egészen addig, míg a hideg anyag helyét át nem veszi a lány meleg bőre. Alig egy másodpercre érintkezünk csupán, szinte azonnal, egy apró mozdulat után az ujjaim visszatérnek a protézishez.
Óvatos mozdulatokkal tapogatom végig az ujjperceket, talán mégsem volt teljesen felesleges a saját időmet rabolni ezzel a kis mulatsággal.
-Az átlagemberek mindent idegennek találnak, amit nem ismernek-bólintok, miközben igyekszem nem elhúzódni az érintése elől, szerencsére csupán egy rövid minutum az egész – ez táplálja többek között a bornírt babonáikat és a rasszizmust.
Befejezem az ezüstujjak szemlélését és a nadrágzsebembe nyúlok, ahonnan apró üvegcsét veszek elő, amelyben finomra őrölt fenyőzöld por található. Jobb előbb felkészülni az esetleges szocializálódásra, mint utóbb, ugyanis remek ötlet kezd megfogalmazódni a fejemben, hála Salamanca kisasszony meglepő érdeklődésének.

[- Talán nem abszolút igazság volt. Esetleg egy dokumentálatlan utazó. Vagy egyszerűen csak ugyanarra gondolnak különböző emberek a világ más pontjain.]

I like it when your bite marks cut through the skin

Rokuro Ishida - November 5, egy titkos parti egy elrejtett roxforti teremben

- Talán nem abszolút igazság volt. Esetleg egy dokumentálatlan utazó. Vagy egyszerűen csak ugyanarra gondolnak különböző emberek a világ más pontjain.- nem látom célravezetőnek a vitát, és nem is azért, mert egyetértek vele. Nem gondolom azt sem, hogy ostobaság a véleménye. Egyszerűen nem gondolom, hogy jó ötlet rögtön vitával kezdenünk.

 A fiú azután meglep.

 Biztos vagyok benne, hogy ismeri az Oral History kifejezést, melyet természetesen nem véletlenül választottam; természetesen az volt a célom, hogy behatoljak a vágyai közé, mint potenciális szerető. Meglep, hogy kihív érte- ezzel egyértelműen kivívta a tiszteletemet. Nem is kell eljátszanom az enyhe zavart az arcomon, csak a nevetésem hordoz hazugságot.
 
 - Zavarba hozol… de az én hibám, hogy ezt a kifejezést választottam.- figyelem, ahogy issza az italát, közben pedig továbbra is azt üzeni a tekintetem, a testbeszédem, hogy az az elszólás nem annyira véletlenül talált ilyen pontosan.

 Rokuro Ishida okosabb a többi fiúnál, de szinte látom a lelkesedés felgyulladását, ahogy az elméjét megérinti a tűz. Bármilyen okos valaki, őt is vonzzák bizonyos dolgok; a legtöbb fiút megbabonázzák a kardok. Évezredek óta volt a férfivá válás szimbóluma az eszköz, mellyel mély, intim kapcsolatba kerültek, ahogy megismerték az egyensúlyát, az éleit, a csillogását, és idővel az érzést, ahogy egy erőteljes mozdulat belevág az ellenségeikbe. A kultúra, a mágia, a neveltetés nem veszik el ezt az ösztönt.

 - Vívótőrrel tanultam vívni, nagyjából öt éves koromtól. Mindig is része volt a spanyol király udvarának, az őseim pedig magukkal hozták ezt a szokást Károly császár termeiből. Persze, nem vagyok profi, de elhoztam egy párt a kardjaimból, ha tennél vele egy próbát. Nekem sem ártana a gyakorlás.- a mosolyom szinte azt mondja: akár most, akár most is mehetünk. Ebben az esetben csak egy részletet kell kitalálnom: mennyire hagyjam magam? A legtöbb fiú utál veszíteni, de ha legyőz, könnyen lehet, hogy átlát majd rajtam, hogy elengedem magamat vele szemben.

 Minden bizonnyal jobban tetszene neki, ha győznék- azután, amikor végre bevisz egy találatot, gratulálok neki. Őszintén. Rajongva.

 Ahogy megtapintja a kezemet, ahogy vizsgálja az ujjaimat, úgy érzem, mintha madár volna, mely a közelemben szállt le. Nincs más teendőm, csak összezárnom az ujjaimat; most még érzem, hogy túl korai volna, de a szívverésem felgyorsul, ahogy szinte érzem a másodpercek gyors kattogását. Már csak egy kis idő, és szinte észre sem veszi majd, hogy a kezemben van, hogy nem ő dönti már el többé, hogy repülhet-e, hogy elmehet-e.

 - Zongorázni nem tudok velük, olyan minőségben, ahogy szerintem megéri egyáltalán zongorázni. És jobb vagyok, ha jobb kézzel tartom a tőrt. De a többi dolog több-kevésbé probléma nélkül megy.- szinte már nem is emlékszem az érzésre, hogy milyen volt, amikor éreztem a kezemnek azzal a részével. Természetesnek hat, hogy mindig odanézek, vagy érintetlen középső ujjammal ellenőrzöm, hogy a másik kettő úgy áll-e, ahogy szeretném. Nem örülök a tökéletlenségnek, különösen azért, amire emlékeztet, de jóval kevesebbet veszítettem azzal a kézzel, mint az átokkal, mely befolyt a bőröm alá.

 Elutasítom a gondolatot; most minden figyelmemre szükségem van.

 - Örömmel tölt el, hogy ennyire nyitott vagy... sokkal könnyebbé teszel mindent. Az micsoda?- érdeklődő mosollyal nézek a zöld porra, mely első gondolatom szerint valamilyen tudatmódosító szert tartalmazhat. A mosolyom mögött annyira nem örülök ennek a lehetőségnek; gyűlölöm a küzdelmet, amit az elmémért kell vívnom, újra és újra a szörnnyel, a fájdalommal, a szégyennel, a félelemmel. Persze, nem fogok nemet mondani neki, bármivel is kínál. Ettől függetlenül egy hosszú korttyal kiiszom a borom maradékát, miközben továbbra is a szemébe nézek, hogy elrejtsem a rossz érzést.

 A második gondolatom, hogy talán valamilyen egészségügyi probléma miatt kell valamit bevennie. Az jóval tetszetősebb lehetőség; könnyű empatikusnak lennem, nem is kell igazán megjátszanom magam, mert tudom, hogy milyen érzés, ha valaki hozzá van kötve egy bájitalhoz.

 - Elnézést, kicsit tolakodó voltam. Ha nem tartozik rám...- csak egy pillanatra sütöm le a szememet, csak egy kicsit lesz halványabb a mosolyom. Természetesen tudni akarom, hogy mi van az üvegben.

Lock up your sons and daughters
Thеre's no one left to trust no more

María Teresa Salamanca kisasszony, 2005.11.05.

A mindennemű jóslatokkal kapcsolatos megjegyzésemre kitérő jelleggel reagál, mintha helyesbítenie kellene. Erre igyekszem nem is reflektálni, kiváltképp az arcommal, látszólag figyelmen kívül is hagyom, de azért magamban megjegyzem, már csak azért is, mert ez a lépés egészen disszonánsnak hat a fellépését nézve.
Miért is kellene okvetlenül egy véleményen lennünk? Némi különbség sosem okoz gondot, én pedig végképp képes vagyok elviselni még azt is, ha nem nekem van igazam, kiváltképp a jóstehetség kapcsán. Ezen szóösszetételben ugyanis nem véletlenül jelenik meg a tehetség tag, éppen ez az, amivel jómagam nem rendelkezem, így csak laikusként van lehetőségem véleményt nyilvánítani bármiről, mely ehhez kapcsolódik. De mivel nem kíván erről csevegni, máris találok valami mást, amivel foglalkozhatok, mégpedig a kifejezetten szuggesztív szóhasználatát. Faktikusan nézve, nem gondolom, hogy egy hozzá hasonlóan társadalom által gusztusosnak tartott ifjúhölgy ne teljesen direkt módon éljen ilyen kijelentésekkel, ezért is említem meg.

Zavara kissé váratlanul ér, mindenesetre kedvesnek találom, csak egy másodpercre, de akaratlanul is Daphnéhoz hasonlítom. Talán illene is megérdeklődnöm, hogy milyen kettejük relációja, de a vívás említése kiszakít ebből a gondolatfolyamból.
Be kell vallanom, hogy bármennyire is büszke vagyok arra, hogy miféle unikális, komplikált elme vagyok, vannak olyan specifikus dolgok, amik engem is épp úgy érdekelnek, mint más, egyszerűbb individuumokat, így annak némileg burkolt ajánlatára, miszerint esetleg használatba is vehetnénk az említett tőröket, egészen izgatottá válok.
Ebből a külvilág, vagyis jelen esetben María, csak egy kellemesen meglepett mosolyt láthat.
-Határozottan egyike legnemesebb időtöltéseknek-bólintok, s közben emergál a fejemben a gondolat, hogy vajon tudatában van-e a ténynek, hogy magam is hasonlóan fiatal koromtól fogva ápolok igazán remek kapcsolatot a katanámmal.  Amennyiben akár egy másodpercre is látott a Halloweenkor történt események azon pontján, ahol még nem kellett a tulajdon életemért küzdenem, jogosan gondolhatja, hogy a fegyvert nem csak a jelmezem tartozékaként viseltem -illetve, amennyiben ezt vehetem ajánlatnak, nem feltétlenül utasítanám vissza.

Nem vagyok bajvívó, mást nem is kínálhatok, csak azt,amit hosszú évek munkája alatt tanultam és fejlesztettem, így van rá esély, hogy legyőz a saját fegyvernemében, de ez nekem nem igazán derogál.
Ha holnap virradóra Solace Barbon kegyetlenül utasítana maga mögé a saját kultúrám egyik legnemesebb harcművészeti ágában, az ellenben igazán diverzáns érzéseket keltene bennem. Veszíteni nem minden esetben borzalmas, néha éppen ez szükséges ahhoz, hogy az ember okuljon tulajdon hibáiból.
Ha már a hibákat találom említeni, igazán nehezen állok ellen a késztetésnek, hogy kérdéseket tegyek fel azzal kapcsolatban, hogy mi is történt az ujjaival, de van önuralmam. Vannak dolgok, amikről az emberek nem beszélnek szívesen, a traumákat pedig nem túl udvarias bolygatni.
-Bizonyára vannak még pompás hangszerek, melyeket így is kiválóan meg tudnál szólaltatni-vele ellentétben már csak óvatosságból is keverem a fúvós hangszereket, azok nyilvánvaló fallikusságából kifolyóan, na nem mintha, azt gondolnám, hogy épp ezzel lehet zavarba hozni az előttem álló lányt, aki egészen úgy tekint a szemembe, ahogyan egy kígyóbűvölő veszi fel a szemkontaktust állatával.

Biztos vagyok benne, hogy a kifejezések, amiket használ nem akcidensek, jobbnak látom még most alkalmazni az ilyenkor szokásost, mielőtt még kellemetlenül kezdeném érezni magam, vagy leblokkolnék, szinte bizarr, hogy Daphné társaságát eddig sosem éreztem soknak.
-Saját készítmény, ashwaganda, ginzeng,calea zacatechichi-ismertetem talán kicsit túl részletesen a keverékek, miközben az üvegcse fedelére öntöm belőle a szokásos mennyiséget, majd az orromhoz emelem és felszívom-élesíti az érzékeket, energizál és szociálisabbá tesz. Nem gondolom, hogy kegyednek szüksége van rá, de esetleg parancsolsz belőle?
Nem tudom, hogy él-e hasonló szerekkel, csupán azért mondok el róla ennyi információt, hogy tudatában legyen a ténynek, hogy biztonságos, de engem az sem kifejezetten bánt meg, ha nem fogyaszt belőle, ellenben a kipróbálás lehetőségét senkitől sem szabad elvenni.

[- Nos, uram, várom a segédeivel a vadőr kunyhója mellett hétfőn kora este.]

I like it when your bite marks cut through the skin

Rokuro Ishida - November 5, egy titkos parti egy elrejtett roxforti teremben

16+

  A mosolyom őszinte, bár kevésbé a vívás miatt, inkább az tesz boldoggá, hogy egyértelműen látom: a hálómban van. Visszavonhatatlanul – látom a lapokat a kezében, ő pedig talán fel sem ismerte még, hogy mit játszunk pontosan. Vajon a kedves kis Daphné mit csinált egészen eddig? Biztosan nem szerezte még meg magának, különben zavartabb lenne tőle, hogy flörtölünk.

 Persze, nem hibáztatom. Irigylem. Daphné D'Aboville előtt áll egy egész élet, örömökkel, hibákkal, annyi eséllyel, amennyit csak akar. Ha az első harapás nem ízletes, mindig ott vannak az újabb falatok. A farkas megtanította, hogy az én világom nem így működik: minden falat értékes, pótolhatatlan, és bármi, ami elém kerül, akkor válik az enyémmé, ha felfaltam. Ki tudja, hogy melyik hajnalban fogok halálos sebbel ébredni? Ki tudja, hogy mikor dönt úgy a családom, hogy egy tragikus baleset kevesebb reputáció vesztéssel jár, mint egy szörnyeteg? Az élet jóval rövidebb, mint sokan remélni merik.

 Talán Daphné is tanul valamit ebből. Talán rájön, hogy nem minden ajtó áll örökké nyitva.

 - Nos, uram, várom a segédeivel a vadőr kunyhója mellett hétfőn kora este.- játékos a mosolyom, mintha tényleg párbajra hívnám. Elég olvasott, biztosan találkozott már a gesztussal, még ha archaikus is- ahhoz pedig biztosan elég jól olvas a sorok között, hogy eszébe se jusson segédeket hozni.

 Persze, a találatra nem hiszem, hogy várnom kell hétfőig. Ma éjjel az enyém lesz – és a megjegyzéséből ítélve ezt a sorsot tudat alatt talán ő is elfogadta. Csak egy gyors pillantást vetek lefelé, amikor a hangszerekről beszél - csak egy pillanatra lesütöm a szemem, mintha szégyellném, hogy talán már nem tudok zenélni. Vagy jelzem neki, hogy nagyon is tudok.

 - A zongora volt a specialitásom, de szívesen teszek egy próbát más hangszerekkel egy csendesebb helyet. Néhány dolgot még nem próbáltam ezekkel az ujjakkal.- lassan mozgatom meg őket, mintha egy fuvola lyukait fognám be, a kezemről pedig a szemébe nézek. Mélyen.

 Talán szánalmasnak kellene tartanom, hogy valamilyen szerrel próbálja legyőzni a félénkségét, de sokkal szánalomra méltóbb, ha valaki nem használja a mágiát, a tudását, hogy elhárítsa a hiányosságait. Valóban nincs szükségem rá – ettől függetlenül lassan kinyújtom érte a kezemet, megfogom az övét. A fémujjak, mintha nem kontrollálnám őket, végigsimítanak a bőrén, miközben a másik hárommal gyengéden megfogom az üvegcsét, hogy elfogyasszak egy kóstolónyit a tartalmából, miután beleszagoltam. Tényleg az lehet, amit mondott – és attól függetlenül, hogy nem érzek szorongást, kellemes érzéssel tölt el. Behunyom a szememet. Meg kell kérdeznem, hogy fogyaszthatom-e azokon a napokon.

 - Csodálatos... sokat segít a gondolatok megnyugtatásában. Most már nem érzem, hogy zavarna, ha esetleg kissé hamisan játszanék.- visszanyújtom az üveget, és a szemébe nézek. Csak egy pillanatra megharapom az alsó ajkamat, mintha maradt volna valamennyi a megosztott szerből rajta. Van még néhány lépcső, amelyen felhaladhatnék, amely a direktebb jeleket illeti, de már nem sok lépésre van az, amikor nyíltan és egyértelműen megmondom neki: az a kívánságom, hogy megbasszon.

 Arra feltételezem, hogy nem lesz szükség. Magamhoz veszek egy üveg bontatlan vöröset, hogy ne legyünk azért teljesen kettesben, de egyelőre nem bontom fel.

 - Szívesen tartok privát bemutatót. Van egy üres helyiség kicsit lejjebb a folyosón. Azt hiszem, tökéletes a hangzása.- várakozón nézek a fiúra. Egy gyors lépés előre, egy tiszta szúrás a szívére. Nehéz lesz fordítani, ha hárít, de nem lehetetlen; egy részem vágyna is rá, hogy ne legyen ilyen könnyű, mert a vadászat szórakoztat. A nehéz préda mindig a legízletesebb.

 Egy másik részem, mely talán most erősebb, persze már vad haraggal készül kiélvezni a lakoma minden falatát.