Szoba a földszinten

Valamikor talán a konyha, vagy az étkező lehetett, erről árulkodik a magas boltozat: most arról győzi meg az ide véletlenül betévedőt, hogy jóval több tükör és páncél sérülhetett meg az ostromban, mint amit érdemes volt megjavítani. Minden felületet ezek borítanak, könnyű itt eltévedni még a sejtelmes fényben is - a rengeteg lom között mégis tökéletes csend honol.
A helyiség legvégében néhány kanapé és asztal - ha valami okból le akarnál ülni vagy feküdni rájuk, épp elég szélesek. Kényelmesek? Nem, de nem is ezért vagy itt, ugye?

[- Kész is van.]

Halloween este

Solace - október 29. kora este

- Kész is van.- egy utolsó bűbájjal meghúzom a kötést Elowen ruháján, csak hogy biztosak legyünk benne, hogy nem esik le róla. Tetszik a jelmeze, de egészen biztos vagyok benne, hogy legalább háromszor leesett volna róla ma éjjel. Mosolygok rá, ahogy harmadszor is megköszöni, és közben az ajtó felé megy, hogy csatlakozzon a barátaihoz.  - Ugyan, egy csapat vagyunk, a pályán kívül is.

 Figyelem, ahogy a lány kimegy az ajtón, azután, mivel nincs harmadik lány, akinek a jelmeze katasztrófával fenyeget már az este elején, megnézem a sajátomat a falra bűvölt tükörben. Kicsit bánom, hogy végül nem a lánynak öltöztem az Ötödik Elemből, vagy folytattam a Minnie Balmoral által megkezdett tradíciót, és öltöztem macskának a Macskák Titkos Társaságából, mint még elsőben. Legalább a felbűvölt pillangó szárnyak csinosak lettek, és szépen világítanak a sötétben- mindenképpen ügyes lett, bár kicsit tartok tőle, hogy a legtöbben vicces jelmezt vesznek, és szánalmasnak fogok tűnni, amiért azt a hatást keltem, hogy nem a szobámban akarok megszabadulni a jelmeztől ma éjjel.

 De eldöntöttem, hogy nem fogok idegeskedni ma éjjel. Csak jól érzem magam. Aztán ha úgy alakul…

 Miközben elkezdem megigazítani a sminkemet a tükör előtt, eszembe jut, hogy talán ez az utolsó gondtalan estém hosszú ideig. Talán a Tusára is kiválasztanak valami csoda folytán, de vár rám két nehéz kviddics meccs, rengeteg nehéz vizsga, ki tudja, milyen baromságok anyám körül… vetek egy pillantást az üvegekre. Megérdemlem, hogy elengedjem magam ma este, és hülyeségeket csináljak.

 Beszívom az épület illatát- régen jártam itt. És hiába végzek, eljövök még párszor.

 - Mindjárt végzek, csak még megigaz… oh.- csak egy pillantást vetek Solace Barbonra, azután visszafordulok a tükör felé. A jelmezét sem nézem meg, és a cider segít benne, hogy valamennyire ignoráljam a felgyűlő haragot.

 Persze, az sem ront rajta, hogy kíváncsi vagyok, hogy megtartotta-e a szavát. De majd megkérdezem egy óra előtt. Nem akarom egy veszekedéssel kezdeni a bulit. Rá akarok nézni Amyre és Revanra, megnézni, hogy Elowen ruhái leestek-e, és hogy Annie mit csinál.

  - Ne aggódj, mindjárt végzek, és eltűnök innen. Gondolom úgysem ma akarnál beszélni az olvasm… mindegy…- veszek egy mély levegőt, és elteszem az amúgy is a végét járó vörös rúzst a táskába. Veszek egy mély levegőt. Miért érdekel egyáltalán? Semmi közöm hozzá, ha bigott akar lenni, majd tanul a saját kárából.

 Felkapom a táskát, és a fiú felé fordulok- a jelmeze láttán egy pillanatra megállok. Minek öltözött?

morningstar
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. október 29. szombat
kora este

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák, blaszfémia, népirtás említése
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Egészen addig hittem azt, hogy a jelmezem túlságosan teátrális, amíg meg nem pillantottam Chernovot majdnem készen, egy gigantikus fejdísszel az előtte lévő asztalon, amikor segített elkészíteni a jelmezemhez tartozó sminket. Talán nem nagy dolog – a szemeimet vörösre festette, és csinált valamit az arcommal is. A szemeim alatt húzódó karikák állandó kísérőim ugyan, azonban azoknak Chernov ügyes kezeinek köszönhetően nyoma sincs. Furcsa is belenéznem a Szellemszállás folyosójának egyik opálos tükrébe. Magamat látom benne, még mindig az én arcom köszön vissza, mégis olyan, mintha egy teljesen más személy nézne rám a tükröződésből. Ennek pedig nem a fejemből kinőtt, apró szarvak tehetnek.
Pár rekesz BudWizarddal járulok hozzá az estéhez. Üres kézzel megjelenni olyan lenne, mintha Lucifer is a saját kapujában koldulna alamizsnáért. Két üveggel a kezemben kezdem meg a kísértetház korai felfedezését. Megígértem Morrisnak, hogy koccintok vele.
Morrisnak, akinek nem tudom még, hogy valaha fel fogom-e hozni anyám levelét.
A tükörben veszem észre azt is, hogy valami nem stimmel a szárnyakkal, amiket felraktam magamra. Valószínűleg már a felvételnél gond lehetett, mindenképpen meg kell igazítanom valahol. A jelmezhez hosszú, fekete, megtépázott bőrszárnyak tartoznak, melynek minden éle csontkinövéssel végződik. Nyilván nem igaziból, a hozzá kötött mágiája miatt azonban valamelyest mozgatni is képes vagyok őket. Összébb is húzom őket, hogy a folyosón biztonságosan végighaladhassak, bár érzem, hogy a bal nem záródik rendesen, és csikorogva karistolja a tapétát rendesen.
Azt hittem, a szoba már üres – láttam pár lányt kijönni innen, gondoltam, végeztek. Először csak a világító szárnyakat veszem észre, mert azokat nehéz nem észrevenni. Felismerem a jelmez alatt Siennát. Elég jól néz ki benne, ez kétségtelen, de egyáltalán nem ilyen jelmezre számítottam tőle. Inkább valami komolyabbat vártam tőle, nem ilyennek gondoltam. Nem is tudom, honnan vettem ezeket a feltételezéseket, hiszen eddig egyik interakcióm sem épp arról szólt, hogy ismerjük meg egymást. Sokáig a vezetéknevét se tudtam.
Mondjuk dohányzik, az pedig épp olyan közönséges, mint az öltözete.
Ha a kastély nem is volt elég kicsi, a Szellemszállásnak keresztelt bulihelyszín már semmiképp sem elég ahhoz, hogy két tetszőleges végéből próbáljunk a lehető legkevesebb tudomást venni egymásról.
- Igen, én. Visszajövök később. Vagyis… – az első reakcióm a csendes visszavonulás, majd létezésének figyelmen kívül hagyása a buli alatt. Ezt csinálom Maddock-kal is, még láttam a buszon a nevetségesen infantilis jelmezével, amiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy minek is akart öltözni pontosan.
Solace Barbon a saját testén kísérletezi ki kedvenc bájitalainak turbózott hatását, még azt is kockáztatva, hogy egyszerűen megvakul. Solace Barbon búcsúüzenetet hagy a családjának, hogy azt mondja, vadászni ment akromantulákra. Solace Barbon sátorozik Chernovéknál az Appalachiában, hogy a saját bőrén tapasztalja, mitől olyan félelmetes az az erdő.
Solace Barbon dühből és dacból táplálkozik, és inkább felkutatta a könyvtárat és a mágiatörténet irattárat, de ne nevezzék ignoráns faszfejnek.
- Ami azt illeti, miért is ne. – betessékelem magam, mintha a szoba az enyém lenne, az egyik asztalra, Sienna cidere mellé lerakom a bontatlan söröket. Nem fogok megfutamodni a Griffendél kapitánya elől. Gondoltam rá korábban is, hogy odamegyek hozzá, láttam is múlt héten a könyvtárban. Azonban soha nem láttam egyedül, a toleranciám pedig véges nem csak az új, de a régi ismeretségek iránt is.
- Tartottam a szavam. Még Rowle professzor ajánlását is kikértem. Nyilván nem járok az óráira. – úgy sem fogok magnixok között élni, semmi szükségem ezekre az ismeretekre. Először a Serleg engem választ majd bajnoknak, aztán megnyerem a Tusát, végül nevetve választok a nekem tetsző iskolák közül, hogy olyan átoktörő lehessek, aki nem függ a koboldok megbízásaitól. Mindegy is, kurvára értékelje, hogy a magnixsimogató tanárnőjükkel beszéltem, hogy ajánljon nekem a témában releváns dolgokat.
- Elolvastam pár periratot. Érdekelt, hogy miért álltak a Sötét Nagyúr oldalára, de nem derült ki belőle semmi. Malfoy könyörgött, hogy csak imperiussal kényszerítették, Karkarov neveket adott, Lestrange meg csak nevetett. – volt még pár kirívó eset, de többnyire ezek a reakciók ismétlődtek. Megtudtam belőlük, hogy zajlott a tárgyalásuk, volt-e retorzió, és ha igen, akkor milyen. De egy dolgot se a jegyzőkönyvek, sem az újságcikkek, sem pedig a könyvek nem taglaltak.
- Szóval miért. Szerinted miért döntött így ennyi boszorkány és varázsló, hogy beállnak egy szektába? – a szárnyaim miatt leülni nem tudok, túl nagyok hozzá. Mindenesetre beszéd közben megpróbálom teljesen kinyújtani a balt, amiben a hibát éreztem. Nem félek szektának nevezni Voldemort Nagyúr csoportosulását, hiszen technikailag minden kitételnek megfelel.

[- Értem.]

Halloween este

Solace - október 29. kora este

TW: minimális káromkodás

  Veszek egy mély levegőt, ahogy meghallom a hangját. Hallottam már sokat a hangját- aktív az órákon, annyira, amennyire mindenkinek lennie kell az olyan órákon, amelyek érdeklik, de még mindig eszembe jut az a pavilon nyárról róla. Felbosszant, még ennyi idő után is, még akkor is, ha most nem mondott még semmit, amivel kiérdemelte ezt. Tényleg- kinek árt? A sikeres szörnyetegek amúgy sem olyanok, mint ő; Barbon inkább hasonlítana Elowen rokonára, Dawlishra, aki vakon, kérdés nélkül kiszolgál egy rendszert. Corbin Yaxley vagy Antonin Dolohov kétlem, hogy igazán hittek bármiben, ők nagyon is tudták, hogy kicsodák, melyik oldalon állnak. A hűség és a becsület gyengeségek, ha valaki olyanná akar válni, amilyenekké a halálfalók váltak.

 Magának árt csak. Nem ő a reprezentációja a nyugaton növekvő sötétségnek.

 A gyors menekülés tervét azonban felülírja, hogy bejön, hogy mit mondott, ahogy a jelmeze látványa is- nehéz nem azt gondolnom, hogy ötletesre sikerült. Jóval inkább, mint az enyém, melyben az egyetlen érdemem, hogy sok energiát öltem a bűbájokba, melyek szinte valódivá teszik a szárnyakat, legalábbis megjelenésre. Tényleg meglepett, hogy időt szánt rá- még ha nagyon is jól tudom, hogy mennyire könnyen lehet úgy kutatni, hogy valaki előre tudja, hogy milyen eredményeket akar látni. De a kutatás eleve nem volt soha jellemző a rossz emberekre.

 - Értem.- végig rajta tartom a szememet, ahogy válaszolok, egyelőre röviden- nem azért, hogy lerázzam. Tényleg érdekel, hogy mit talált, még akkor is, ha most a barátaimmal kellene lennem. Persze, mit számít öt perc, tíz perc, amikor itt az egész éjszaka? Talán hasznára válik ez a beszélgetés- talán nekem is. Szeretném ezt hinni. Persze nem hagyom, hogy a reményeim túl szabadon szárnyaljanak.

 Majdnem nekidőlök a falnak, de azután emlékeztetem magam a szárnyak jelenlétére, úgyhogy csak leülök egy másik asztalra- arra sem igazán szánok energiát, hogy igazgassam a szoknyámat. Túlzottan meglep, és túlzottan leköt, hogy elolvasott valami ennyire unalmasat, csak hogy bebizonyítsa magának, hogy az ideológiája helyes. Akik ezt az ideológiát szokták követni, soha nem próbálják elérni ezt- de ha tényleg az igazat akarja tudni, hogyan juthatott arra a nézőpontra, amit korábban látott?

 - Azt hiszem, hogy emberenként változik. Van, akit tényleg Imperius-átokkal kényszerítettek rá, de nem Malfoyt.- eszembe jut a Kóbor Grimbusz, amely akkor vett fel, amikor a legnyomorultabb voltam, és a férfi, akit apám börtönbe zárt, és aki valószínűleg most is ott lenne, ha Voldemort nem... szeretném azt hinni, hogy a háború után kompenzálta volna, hogy beismeri a hibáit. Én beismerném, de vannak olyan hibáim, amelyeket apám nem hordozott.

 Kiigazítom a hajam a szememből, és továbbra is a fiút nézem.

 - Van, aki szeretett volna magasabb pozícióba kerülni. Corbin Yaxley mindig az apám pozícióját akarhatta- a Varázsbűnüldözési Főosztály vezetői posztját. Persze, egy nem korrupt vagy irányított miniszter alatt soha nem kapta volna meg... mások csak őrültek voltak, vagy hatalmat akartak, és egyszerűen azt tanulták, hogy a varázstalanok és a gyerekeik alattunk állnak értékben. Biztosan volt olyan, akit valamilyen nemes elképzelés vezetett- legalábbis egy darabig. A legtöbben csak lenézték a mugliszületésűeket, és nem akartak osztozni velük a világunkon.- tudom, hogy amit mondtam, nem írhatja körül az összes halálfaló szövetségest. A gyávák, rabszolgák, őrültek, szörnyetegek és fösvények társaságán kívül léteznie kellett legalább néhánynak, akik meg akarták menteni a világot, és Voldemortban láthatták a legjobb választ erre. Persze... meddig nem csatlakoztak az előbbi csoportokhoz? Meddig hazudhatta azt magának egy idealista, hogy Voldemort nem szörnyeteg, hogy megváltják a világot azzal, amit az olyan emberekkel műveltek, mint Longbottom professzor szülei vagy Fawcett professzor családja?

 Megérintem a pálcámat, és magam mellé reptetek egyet a ciderek közül a fiú mellől.

  - Nem ismertem soha halálfalót személyesen. Csak találgatni tudok, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy vérfarkasokat és dementorokat uszítson magnixokra és magnix születésűekre, vagy ártatlan embereket öljön meg azzal, hogy felrobbant egy hidat, amin áthaladnak...- tudom, hogy azzal, hogy nem fejeztem be a mondatot, csak felbontom az áfonyás cidert, kicsit azt a benyomást keltem, mintha sugallnám, hogy a fiú tudja a választ. Persze, nem feltételezem róla igazán- egy halálfaló soha nem hagyta volna, hogy egy tizenhét éves kis félvér ribanc haspólóban, cigivel a kezében szidja a példaképei propaganda munkáit. Bárhová visz az útja, most még nem olyan, mint Yaxley, Lestrange és a többi csatlósuk.

 Felemelem az üveget- nem vagyok elég közel, de a mozdulatból, és hogy a mutató- és hüvelykujjamon kívül elengedem a nyakát, jelzem neki, hogy szívesen megosztozom a másik felén vele. Kicsit meglep a gesztusom engem is- nem állítom, hogy kényelmesen érzem magam a jelenlétében most, de már most rengeteget javult a kép a fejemben róla azzal, hogy tényleg megpróbálta.

   - Tetszik a jelmezed... van valami az egyik szárnyaddal, lehet neked jött valaki. Megpróbáljam megcsinálni?

morningstar
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. október 29. szombat
kora este

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák, blaszfémia, népirtás említése
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Elfogadom a kínált italt, még ha a gesztus kicsit meglepő. Nem épp úgy képzeltem az estét, hogy Siennával kezdem meg az alapozást, de ha jól sikerül az este, akkor úgy sem ez lesz az első ital, amit ma elfogyasztok, valahol pedig el kell kezdeni. Az eddigiekből okulva öt percnél tovább úgy sem tudjuk elviselni egymást. Az alkohol talán old annyit, hogy ezt hét, vagy akár nyolc percre húzzuk. Koccintani azért nem koccintok. Nincs mire. Köszönetképp viszont megemelem az üveget, mielőtt beleiszok.
Tényleg nem értem. Mi értelme csatlakozni egy szektához, ha nem hiszel benne? Miért hiszel valamiben, ami nem igaz? Ahogyan olvastam a különböző könyveket, vádiratokat, újságokat és archívumokat, nem kis nevek kerültek elő az úgynevezett halálfalók csoportosulása alatt. Politikusok, arisztokraták, hírességek… meg néhány, akik nem vitték sokra, mert buszt vezettek vagy tanári pályát választottak. Bár legalább ketten igazgatók is voltak közülük, ha azt nevezhetjük a tanári életpálya csúcsának egyáltalán.
- Ha nem az imperius átok hatása alatt csatlakozott hozzá, akkor Mr. Malfoy miért van még szabadlábon? – már az idősebb, de olvastam, hogy van egy fia is. A második háború időben közelebb van hozzánk, arról valahogy mégis nehezebben sikerült mélyreható anyagokat találni. Persze a Reggeli Próféta nevű lap újságcikkei ott vannak, és találtam más dolgokat is, de sok az ellentmondásos információ, az adatok pedig nem elég rendezettek, nem elég átláthatóak. Megtehetném persze, hogy olyan részletesen és mélyen belemegyek a kutatásba, hogy magam pótlom ezeket a hiányosságokat, de őszintén szólva van most elég elfoglaltságom. Bőven elég, hogy nulláról kell felhoznom magam rúnatanból, hogy teljesíteni tudjam a követelményeket, ugyanis nálunk nincs ilyen tantárgy, meg rúnák sem igazán, nem a kultúránk része. Ellenben mindenképp hasznos lesz nekem átoktörőként, még ha soha nem is leszek képes olyan precíz hozzáértéssel foglalkozni velük, mint ahogyan azt Eydis teszi.
Leküzdöm a késztetést, hogy láthatóvá tegyem a félelemmel vegyes dühöt akár arcomon, akár testtartásomon, amikor arról beszél, az apjával mit próbáltak tenni a pozíciójáért. Talán az üvegre sikerül csak kicsit erősebben rászorítanom az indokoltnál. Talán nem feltűnő, ahogyan a kézfejemen lévő bütykök elfehérednek. Eszembe jut anyám sebtében írt, szokásosan szűkszavú, száraz levele, amit reggelinél szállított ki nekem az egyik bagoly, és amiben köntörfalazás, de magyarázat nélkül közölte azt, hogy elküldték a pozíciójából. Azóta is folyton eszembe jut. Mi van, ha Siennának igaza van?
- Részvétem apád miatt. – talán kicsit hirtelennek tűnik, de úgy érzem, az alapvető tisztelet kijár az ő halottjának is. Eddigi interakcióink alatt nem beszéltünk túlzottan személyes dolgokról. Vagyis én említettem anyámat, és ő a varázstalan, de „ártalmatlan” rokonait. Nem tudtam a vezetéknevét, nyilván ő is csak a tanórák alatt találkozhatott az enyémmel.
Amit elmond arról, hogy mit tanulnak a varázstalanok gyermekeiről, nem ismeretlen számomra. Először az Ilvermorny kezdetekor találkoztam ezekkel a gondolatokkal, ahogyan az egyik szobatársam mesélt ezekről. Nagy múltú, tiszteletreméltó családból származik, ellentétben velem, ahol mindkét oldalon gonosz, puritán varázslatellenesek ékesítik a családi hírnevet. Az egyik oldalon majdnem megölték anyámat. A másik oldal pedig olyan károkat okozott, ami varázslók és boszorkányok tömeges halálához vezetett. Ez utóbbit egyik vitánk alatt sem hoztam fel. Nem szeretném, hogy tudjanak róla. Épp elég szégyen magammal cipelni ezt a mocskot, amit hátrahagytak. Soha nem leszek képes törleszteni a világnak a bűneikért. Irigylem Morrist. Nem a képességeiért, nem a családjának hírnevéért, hanem mert úgy hajthatja álomra a fejét, hogy elhiheti önnön tökéletességét.
- Olvastam ezekről is. – a hídfelrobbantásról és a többi dologról is találtam régi újságcikkeket. Elég aktívan foglalkoztak ezekkel. A Próféta címlapján még egy fotót is mellékeltek róla.
- Nem hiszem, hogy valaha képes leszek bízni a varázstalanokban. De a halálukat még én se kívánnám. – legalább nekem jobbnak kell lennem azoknál, akik az enyéimre vadásztak a létező legkülönfélébb módokon. Értem, hogy Sienna szerint nem minden magnix ártalmas, de sosem tudhatod, hogy melyikük az. Bartholomew Barebone nem volt több, mint egy magnix, amikor elcsavarta Dorcus fejét, hogy információkat szedjen ki belőle. Majd ezeket az információkat felhasználva megölte őket. Nem mindet a puszta kezével, de közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy meghaljanak. Pedig nem tűnt többnek, mint egy jóképű idegennek.
- Köszönöm. Tavaly élőhalott voltam. – nálunk minden évben nagy buli a Halloween. A homecoming kicsit formálisabb, szerintem ott nem lehet igazán elengedni magadat, nem is bánom, hogy kimaradt. Halloweenkor viszont mindenki magára öltheti azt, aminek láttatni akarja magát. Az sem árt, ha le lehet azt venni, mert ne áltassuk magunkat, az egész arról szól, hogy tudsz valakivel a lehető leghamarabb összegabalyodni. Az élőhalott jelmezem a Wampusos focista dzsekivel tavaly végül is bevált, még ha nem is volt tervezve a dolog. Idén azért mégis komolyabb jelmezt szerettem volna, ami nem spórol a teátrálissággal.
- Már felvételkor éreztem, hogy valami nem jó. Talán a bőröndömben sérült meg. Azért kicsit ironikus, hogy mindketten szárnyakat választottunk. – hátat fordítok neki, és engedem, hogy megpróbálja megjavítani a szárnyamat. Azt az egyet mondjuk nem lehet a számlánkra róni, hogy hasonló lenne a jelmezünk az egyező komponens ellenére.
- Rowle professzor ajánlott pár könyvet, de nem találtam őket a könyvtáratokban, a zárolt részlegben sem, egyet kivéve. Kérte, hogy kritikusan kezeljem őket, de nem fejtette ki, miért. – ujjam az üveg nyakával játszadozik, amíg hagyom, hogy Sienna megcsinálja a szárnyakat. Bár fennáll a veszélye, hogy inkább csak tönkreteszi őket, de nem, ezt azért nem nézem ki belőle az eddigiek alapján.
- Kelta Tengermítoszok, Quintontól. Régi történeteket találtam benne, de ezek alapján a kelták idejében se volt értelme nagyon bízni a magnixokban. Akkor miért ajánlotta ezt a tanárnő? Nyilván oka van annak, hogy kiemelte ezt az olvasmányt. – nem kaptam hozzá túl sok magyarázatot, leszámítva azt, hogy kezeljem kritikusan, és csak a zárolt részlegen találtam meg ezt a könyvet. Nem tudtam amúgy, hogy Quintonnak van író rokona. Biztosan köze lehet Smackhammer feleségéhez.

[- Az első háború alatt lehetetlen volt biztosan megmondani, hogy ki volt az Imperius-átok hatása alatt, és sok halálfaló megúszta azzal, hogy ezt állította- sokan tényleg Imperius-átok alatt voltak. A második alatt... azt hiszem, azért engedték el, mert Mrs. Malfoy segített a halálfalók legyőzésében. És azt hiszem, tanúskodott más halálfalók ellen, Karkarov is így szabadult ki.]

Halloween este

Solace - október 29. kora este

   Egy pillanatra lesütöm a szemem, ahogy elgondolkodom a válaszon. Azt tudom, hogy a második háborúban hogyan jutott ki belőle- a felesége, és talán a fia tettek néhány minimális erőfeszítést az utolsó utáni pillanatban azért, hogy elhagyják Voldemort oldalát. Én nem gondolom, hogy helyes volt elengedni őket- igaz, azt hiszem, Shacklebolt kormányzata arra törekedhetett, hogy a lehető legkevesebb gyűlölettel a hátunk mögött fejezhessük be a háborút. Talán ez a helyes út- apám ugyanakkor a Pokolból is előkerítette volna Corbin Yaxleyt, aki most a tengeren túl éleszti fel ugyanazt a tüzet.

 Vajon megtudta élete utolsó perceiben, hogy Yaxley mit tett Thicknesseszel, hogy az egyik aurorja...

 Nyelek egyet, és félrelököm a gondolatot. Nincs ma szükségem rá.

 - Az első háború alatt lehetetlen volt biztosan megmondani, hogy ki volt az Imperius-átok hatása alatt, és sok halálfaló megúszta azzal, hogy ezt állította- sokan tényleg Imperius-átok alatt voltak. A második alatt... azt hiszem, azért engedték el, mert Mrs. Malfoy segített a halálfalók legyőzésében. És azt hiszem, tanúskodott más halálfalók ellen, Karkarov is így szabadult ki.- nehezen rejtem el, hogy nem értek egyet ezzel a döntéssel. Persze, én nem akarok soha politikus lenni, ahogy apám sem hiszem, hogy vágyott rá.

 Kicsit készületlenül ér, amit apámról mond- nem tudom, hogy őszinte-e, vagy udvarias gesztus inkább, és hogy melyiket feltételezzem róla kevésbé. Talán az utóbbit, hazudni még nem láttam, vagy legalábbis nem kaptam rajta. Még értékelhetném is az olyan embereket, mint ő; azok, akik megpróbálnak normálisnak tűnni, de közben gyűlölnek mindannyiunkat, rosszabbak.

 - Köszönöm!- iszom egy kortyot, és majdnem hozzáteszem, hogy milyen kevéssé emlékszem rá, mennyire csak apró részletek maradtak meg: a keze, a mennydörgés, ami a hangja volt, ahogy levegőt vett, egy apró sebhely valahol, ahogy megtört rajta az ágy melletti lámpa fénye, a csillogás a szemeiben. Nem hiszem persze, hogy értelme van- és megmaradt egy másik változat, melynek sokszor csak ezek a vonásai kivehetőek, néha egy fényképről kel életbe, egy régi újságcikkből, amely az éjjeliszekrényemen van kivágva, és apró keretbe rakva. Erről a barátaimmal sem beszélek könnyen.

 Azt is elvetem, hogy megpróbáljam megvédeni apám kormányzati teljesítményét. Apám volt az első tiszt, akinek a kapitány akkor adta át a kormányt, amikor a mélyből jövő szörnyeteg már az összes árbocot összeroppantotta, mégis mindenki arra emlékszik, hogy alatta süllyedt el a hajó. Talán nem értek egyet mindennel, de megértek mindent, amit tett- még az olyan rossz és helytelen dolgokat is, mint Shunpike bebörtönzése.

 - Vannak olyan muglik, mint Lucius Malfoy vagy Yaxley. És vannak olyanok, akik soha nem ártanának senkinek.- még mindig biztos vagyok benne, hogy ha valaki száz véletlenszerű muglit, és száz véletlenszerű varázslót kiválaszt, statisztikailag nagyobb eséllyel talál szörnyeteget az utóbbi csoportban, bár persze én is nézek híradót, ahogy az olyan szabályok sem véletlenül lettek kitalálva, hogy nem megyünk elhagyatott helyekre sötétedés után. Az sem jelent sokat, hogy több rossz embert ismerek a varázslók között, elvégre közöttük élek. A Barclayk léteznek a muglik között is.

 Ahogy a fiú elfogadja a segítségemet, felállok, és elindulok felé- még nem ittam eleget hozzá, hogy a finom varázslataim rosszul sikerüljenek.

 - Sok más ötletem volt ezen kívül. Majd amikor leesnek a szárnyak, biztos megbánom még ezt.- kicsit most is bánom, hogy nem öltöztem össze Revannal, de tudom, hogy ez nem az utolsó Halloweenünk, csak roxfortosként. A terveim szerint életünk végéig együtt fogunk ünnepelni, valahol. Kár lett volna amúgy is megfosztani ezt a rengeteg embert attól a jelmeztől, amit kitalált, ahhoz pedig nehéz lett volna hozzáöltöznöm.

 - Lehet... egy pillanat, megnézem, hogy mit tudok csinálni.- egy egyszerű pálcaintéssel elkezdem megjavítani a szárnyat, figyelem, hogy óvatosan abba a szögbe próbáljon állni, ahogyan lennie kellene. Nem erőltetem túlzottan, nem tudom, hogy van-e az ő jelmezében is bármi mágikus, úgyhogy bármi túl bonyolult, például leszedni és visszatenni a szárnyat kockázatos lenne. Az eredmény, úgy látom, így is jobb a végén- talán egy tükörrel ő is megoldotta volna, bár lényegesen rosszabb számára a szög.

- Azt tudom, hogy Quinton professzor írt propaganda anyagokat a halálfalóknak. Utána még tanított itt rúnatant egy darabig.- nem vagyok benne biztos, hogy felismerném a férfit, ha szembe jönne velem, de a neve megmaradt. Azt is tudom, hogy valamilyen rokona Oakley professzornak- igaz, ez nem jelent semmit. Amyt sem tartottam soha felelősnek a családtagjai tetteiért, kétlem, hogy a professzor megkérhette volna az unokaöccsét, hogy ne gyártson Umbridge számára segédanyagokat.

 Megérintem a megjavított szárnyat.

  - Azt hiszem, hogy jó lesz... az a pavilon, ami előtt találkoztunk... az volt a benyomásom, hogy akár Quinton munkája is lehetne. Azt hiszem, hogy ő is ezt csinálta- kiválasztotta a muglik közül a legrosszabbakat, és ráhúzta az összes varázstalan emberre a tetteiket. Az öcsém, a nevelőanyám vagy Annie szülei soha nem dobnának bombát senkire... az öcsém videojátékban talán... mindegy. Az biztos persze, hogy nem minden mugli szent.- eltüntetem a kiürült cideres üveget, és megigazítom még egyszer a hajamat egy kézitükörbe nézve, miközben a szemem sarkából a fiúra nézek.

 Meglep, amerre ez a beszélgetés, ahogyan ez a beszélgetés halad. De persze, még nem engedtem le a pajzsomat teljesen.

morningstar
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. október 29. szombat
kora este

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák, politika
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Hagyom, hogy megjavítsa a szárnyaimat. A kelléken lévő bűbáj csak azt teszi lehetővé, hogy mozgatni tudjam őket. A repülés túl bonyolult lett volna, és minden bizonnyal közel sem olyan praktikus, mint gyakorlatilag bármi más. Minek, ha van seprű? Nem repülni és repüléssel kísérletezni jöttem ide, hanem hogy végre elengedjem magam, és ez egyszer lehetőleg ne gondoljak semmire, különösen a sorsolás árnyékában.
Azok alapján, amiket mesél, Mrs. Malfoy kimentette a családját a felelősségre vonástól. Nem találtam elegendő és megfelelő információkat arról, hogy pontosan mi történt és mi is volt a szerepe ebben az egészben azon kívül, hogy a birtokukat használták a gyűléseikre. Ha viszont úgy van, ahogyan Sienna mondja, az több kérdést is felvet.
Vajon Mrs. Malfoy azért váltott oldalt, mert látta előre a Nagyúr bukását? Számításból, mert tudta, hogy vesztes csatában harcolnak? Vagy valóban hátat fordított az eszméknek, amiket vallott?
Még ha el is fogadjuk, hogy valamiért megbánta mindazt, amit addig elkövetett, a bűnei megbocsájthatóak? Felül tudja-e írni néhány gesztus mindazt, ami addig történt? Amikor kiadta a társaikat, azt azért tette, mert igazságot akart, és hogy bűnhődjenek, vagy csak azért, hogy megússza a retorziókat?
Jelenleg csak találgatni tudok, meg legfeljebb hinni abban, hogy az ítélőtáblájuk tudja, mit csinál. De ezt viszont tudjuk, hogy nem; az első háború után is szabadon engedtek rengeteg halálfalót, akik a másodikban is aktív résztvevők voltak. Továbbra is tisztségeket töltöttek be, az elit részeiként éltek tovább, mintha semmi sem történt volna. Nem álltak fel ténylegesen soha a hatalom asztalától, és ugyanabból a pitéből lakmároztak, legfeljebb elhitették másokkal, hogy abban gyümölcs van és nem hús.
- Ha ez így van, az igazságszolgáltatásotok nem működik. – legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan kellene. Persze itt el kell gondolkoznom, hogy nálunk is hasonló-e a helyzet, vagy csak ilyenné akarják formálni. Egy rendszer, ami ellened van, és arra van kitalálva, hogy a kiválasztottak bármit, büntetlenül megússzanak, mert egyszerűen meg fogják védeni egymást. Hol igazságos ez? Hogy lehet így tényleg igazságot szolgáltatni? Ezért távolították el anyámat, mert neki is a helye kellett?
- Köszönöm. Milyen ötleteid voltak még? – furcsa az, hogy egészen normális témákról tudok beszélgetni vele, talán most először. Óvatosan nyújtom ki az imént még sérült, bal szárnyamat, az viszont már úgy működik, mintha új lenne. Biztosan én is meg tudtam volna javítani, de nem lett volna olyan egyszerű, és jobban akkor jártam volna, ha szimplán csak leveszem őket. Majd az asztalhoz lépek, ahová a söröket raktam – Morrist meg tudom kínálni később is. Az üres cideres üveget leteszem, és átnyújtok neki egy BudWizardot. Az angolok úgy tudom, elég büszkék a söreikre. Már próbáltam is egy házi sört Roxmortsban, nem volt rossz. Azt a vajsör nevű dolgot viszont inkább meghagyom a helyieknek.
- Szóval volt egy propagandista, aki megint csak megúszta a felelősségre vonást. Szinte ki is tüntették, mert még munkát is kapott, értem. Nem olyan, mintha nem lenne ezzel rendben valami? – nem ismerem Quinton összes művét, hiába írt fel pár könyvet a tanárnő. A rúnás könyveit persze megtaláltam, nagy segítség a felzárkózáshoz, de nem ezekkel az anyagokkal van a probléma.
- Teljesen mindegy, mit gondolok róluk. Már a varázstalanokról. Reálisan nézve valószínűtlen, hogy valaha dolgom lesz velük. Bár az öcséd bombája azért aggasztó. Hány éves, miért van neki ilyenje? – és mindenkinek így a legjobb. A magnixoknak meg az is, ha nem tudnak a mi világunkról. Én Sienna öccsének a bombájáról nem szeretnék tudni, de túl késő hozzá.
- Nálunk a szupermarketekben lehet fegyvereket venni. Nem gondoltam, hogy a magnix játékboltokban ilyeneket kapni. Bár a varázspálca is… – nem fejezem be a mondatot, helyette inkább csak felbontom a sört az asztal szélében. A sok karc és sérülés miatt eleve mindegy már neki.
Sosem beszéltem magnixokkal a szükségesnél többet. Szerencsére ontom magamból azt az aurát, hogy ne akarjanak hozzám szólni, amennyiben valamiért mégis át kell haladnom egy általuk lakott területen, bár ez elég ritka. Prudencere jobban kell vigyáznom, de ő még nem érti, hogy bármelyik magnix lehet rossz. Még Sienna is elismeri, hogy lehetnek közöttük gonoszabbak. Tudom, hogy milyen szörnyűségeket képesek elkövetni a magnixok, és még tudom, hogy vannak olyan dolgok, amiket elképzelni sem tudok. Mindezt mágia nélkül, gyakran a puszta, két kezükkel. Nem kapott el a késztetés még, hogy barátkozni akarjak velük, Sienna érvei ide vagy oda. Bántani viszont tényleg nem akarom őket.
- Figyeltelek titeket a mérkőzésen. Jók voltatok. A másik csapat egyáltalán nem kommunikált. Mi is használtunk jelzéseket, de a kézjeleket nem mindig látni, a szél pedig néha elnyomja a hangot, így nagyobb szótárral dolgozunk. Ha például kinyújtom a karom valamilyen irányba, az egy figyelmeztetés, hogy húzódjanak le, mert gurkót küldök. Ha kétszer megkocogtatom az ütővel a seprűm nyelét, az meg azt, hogy valaki veszélyben van és figyeljenek. – talán egy kicsi szerepe volt Scrimgeournak is abban, hogy a másik csapat táborához ültem. De valószínűleg tőle függetlenül is oda ültem volna, mivel ők sokkal fegyelmezettebbek és rendezettebbek talán, mint a Griffendél. Olvastam az iskolájuk történetét, az alapján pedig egyértelműen a két ház közé osztanám magam. Bár végül talán a kígyót választanám a potenciál miatt, hiába kalandvágyó az oroszlán.

[- Nem tudom... szerintem az utolsó háború utáni megállapodások inkább valamiféle békét szolgáltattak, és végül is, rengeteg társadalmi feszültség eltűnt. Hirtelen nem is vagyok benne biztos, hogy van-e most Vérelmélet hívő az iskolában.]

Halloween este

Solace - október 29. kora este

  Ha valaki azt mondja nekem, hogy bármiben segítséget fogok nyújtani Barbonnak akár egy fél órával ezelőtt, biztosan kinevettem volna. Nem hiszem, hogy bárkit, aki közvetlenül nem ártott nekem vagy a barátaimnak, valaha annyira megvetettem, mint őt, de elég volt néhány szó... talán túl könnyen megbocsájtok bárkinek, ez a gondolat pedig nem tetszik. Ahogy belegondolok, szinte látom, hogy anyám hogyan tudna rávenni, hogy újra támogassam, akkor is, ha nem ad érte semmit- talán még azt is látom, hogy Barclay mivel tudna próbálkozni azután, amit csinált.

 Viszont, ha félreteszek mindent, is látom, hogy Barbon nem nekem akar megfelelni.

  - Nem tudom... szerintem az utolsó háború utáni megállapodások inkább valamiféle békét szolgáltattak, és végül is, rengeteg társadalmi feszültség eltűnt. Hirtelen nem is vagyok benne biztos, hogy van-e most Vérelmélet hívő az iskolában.- a leghangosabb támogató Travers ikertestvére volt, de ő hatodik elejére szerencsésen eltűnt- ellentétben a szóbeszédekkel, nem egy gödör vagy folyó aljára a bátyja által, hanem a Durmstrangba, több helyről hallottam, hogy látták őt Barcelonában. Ebből a szempontból jó hír, hogy idén nem ők jöttek- még ha az amerikai pavilon alapján az Egyesült Államok iskolája közel sem ideális.

 - Van néhány közös projektünk az évfolyamtársaimmal, főleg azokon gondolkodtam.- egyelőre ennyiben hagyom az egészet, nem említem meg a mugli filmes jelmez ötleteimet, amelyre biztosan megvetéssel gondol. Amúgy is... miért akarnék részletesen beszélni erről neki? Nem vagyunk barátok, ő csak tett némi gyenge erőfeszítést, hogy visszahozza magát nullára, én pedig kedves vagyok mindenkivel, aki nem teszi ezt lehetetlenné.

 A jelmeze ugyanakkor tényleg tetszik, és nem bánom, hogy minimális mértékben hozzájárultam ahhoz, hogy működjön.

 Ettől függetlenül csak egy pillanatig habozok, mielőtt kinyújtom a kezem a sörért, amit kínál- nem gondolom, hogy kifejezetten erre a célra magával cipelne egy mérgezettet, és egyre inkább úgy látom, hogy talán nem Yuria Traversre hasonlít, inkább valakire, aki talán soha nem látott muglit. Emiatt nem is mérget keresek igazán, amikor beleszagolok, és iszok egy óvatos kortyot- szokatlan, de nem rossz, úgyhogy iszom még egyet.

 - Azt hiszem, nem mindenki kapja végül azt, amit megérdemelt.- apám, és sokan mások nem részesültek semmiféle kegyelemben, amiben Malfoy, Quinton és a hozzájuk hasonlók. Nehéz lenne azt mondanom, hogy ez igazságos. Ahogy az sem igazságos, hogy Yaxley második esélyt kapott rá, hogy ártatlan emberek életét tegye tönkre.

 A sötétebb gondolataimról azután eltereli a figyelmemet, amit mond- rögtön mosolyt csal az arcomra, hogy mennyire nem ismeri a varázstalanokat.

 - Jaj, nem úgy bomba! Csak egy videojáték... gyakorlatilag olyan, mintha egy film lenne, ahol te irányítod a színészeket... vagy egy festmény. Például lenne egy festmény egy csatáról, és te irányítanád az egyik lovagot... kicsit nehéz körbeírni.- ahogy rájövök, hogy milyen lelkes lettem attól, hogy erről beszélek, inkább iszom a sörömből, és megpróbálom emlékeztetni magam, hogy ez még mindig Solace Barbon.

 Nem tetszik a gondolat, hogy ilyen könnyen manipulálhatnak- talán nem csinálja szándékosan, de nem kellene ennyire gyorsan elfelejtenem mindent, csak mert most éppen úgy viselkedik... határozottan azt érzem ebben a pillanatban, hogy Barclay is rá tudna venni bármire, ha mondana néhány kedves dolgot. Talán ha innék is, miközben nosztalgiázunk, a végén hajlandó lennék arra is, hogy... felkavaró a gondolat, hogy tényleg ilyen gyorsan ki tudok békülni bárkivel. Mennyi volt ez? Tíz perc?

  - Köszönöm! Elsősorban nem az én érdemem volt. Sokat segített, hogy végre volt egy nálam jobb fogó, és mindenki nagyon sok energiát tett bele... bár a formációk begyakorlása tényleg hatalmas különbség, pedig a Mardekár kapitánya sokak szerint a második legjobb játékos az egész iskolában... egyszer majd... nektek hogy ment a tavalyi évetek?- azt sem tudom, hogy melyik ilvermornys házban van, és az ostoba, csevegő kérdés csak egy ostoba mentés. Kevésen múlt, hogy meghívjam a következő edzésünkre.

 Pedig ez Solace Barbon. Valaki, akinek tetszett annak az embernek a pavilonja, aki elárulta és végeredményben megölte az apámat. Erre kell gondolnom. Kicsit nagyobb lendülettel iszom meg a sör maradékát.

 - Mit gondolsz most Yaxleyról és a pavilonról?- igyekszem a lehető legkevésbé számonkérő hangnemben feltenni a kérdést. Azt hiszem ugyanakkor, hogy tudni fogom, ha hazudik- persze megkérdezhetném, hogy mi oka lenne rá, de gondolom, továbbra sem azt látja ott, amit én. Persze nem is fair ezt gondolnom, az ő apját nem ölték meg, az ő családját muglik bántották. És persze, nyilvánvaló, hogy ő nem Barclay.

morningstar
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. október 29. szombat
kora este

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák, politika
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Meglep, hogy ilyen könnyedén meg tudtak szabadulni mindenkitől, aki ezeket az eszméket vallja. Ahogyan az első háború utáni időszakról tájékozódtam, ez egyáltalán nem volt jellemző az akkori generáció roxfortos diákjai között, különben nem csatlakoztak volna Voldemort szektájához. Sokat kellene még gondolkoznom és kutatnom ahhoz, hogy megértsem, miért a béke követte a második háború utáni időszakot ahelyett a csendes háború helyett, ami az első után történt. Ha úgy van, ahogy Sienna mondja, az már-már utópisztikusnak hathat. Jobban belegondolva pedig tényleg nem találkoztam olyannal, aki akár egy sárvérű megjegyzést megejtett volna bárkivel szemben.
Azonban még csak két hónapja vagyok Angliában. Nem tudok eleget a múltjukról, a történelmükről és a kultúrájukról, hogy igazán átlássam a helyzetet.
Ellentétben a mi iskolánkkal viszont, ahol az eszme leghangosabb képviselőjével és legnagyobb haszonélvezőjével egy szobában osztozom több, mint hat éve.
Félek megkérdezni, hogy mivel irányítják a magnixok ezeket a videojátékokat. Kiráz a hideg a gondolatra, hogy meglehet a maguk változata az imperiatus átokra, amit ráadásul gyerekek hajtanak végre. Eszembe jut közben a trágyagránát, és az egyéb, obszcén gyerekjátékok, amiket nem tudom, miért tartanak egyes srácok viccesnek, miután mutált már a hangjuk. Sienna öccse még lehet olyan fiatal, hogy neki ez még vicces.
- Tévénk amúgy nekünk is van. A húgom nagyon akart egyet. – ezzel én mélyen nem értettem egyet, de mivel az amishok szerint ez egy ördögtől való dolog, így csak beleegyeztek ebbe az otthoniak.
- Azóta is azon csüng minden szünetben. Azt hiszem, tévé sztár is akar lenni. – ez legalább annyira naiv karrierút, mint az, hogy átoktörő legyek. Talán csak simán lenézésből gondolok mindig negatívan az ezzel kapcsolatos ambícióira. Furcsa még, hogy itt nem ismerik a varázstévét, nálunk ez már minden háztartásban megvan nagyjából. Arra számítok, hogy a Tusát is követni fogják.
Lehet, hogy a Mardekár kapitánya jó játékos, de az nem ezen a meccsen mutatkozott meg. A csapatát nem képes egyben tartani – talán csak rossz passzban voltak, nekünk is voltak nehezebb napjaink és vesztes mérkőzéseink. Egyértelműen az acéllábú volt a legjobb ezen a meccsen, Sienna pedig teljesen középszerű játékosokból képes volt egységet csapatot kovácsolni. Ez egy olyan érdem, ami előtt meg kell hajolnom, mint a Wampus immáron ex-kapitánya. Tudom, hogy milyen munka van ebben a teljesítményben.
- Miénk volt a kupa tavaly és azelőtt is. – két évet voltam kapitány, és csak a Tusa miatt nem indultam egy harmadik mandátumra. Ettől függetlenül nem szívesen gondolok vissza a legutolsó meccsemre Maddock ellen. Faszért kellett ott sajnálkoznia a gyengélkedőn miattam.
- Fel is kerestek az amerikai ligától, kétszer, de elutasítottam őket. Nem hiszem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben. – más terveim vannak, abba pedig a kviddics nem fog beleférni. Tudom, hogy vannak olyanok, akik nálam sokkal jobban akarják ezt. Szeretek nyerni, ki ne szeretne? De úgy érzem, csak elvenném a helyet attól, aki öt meg tíz év múlva is ezt akarja majd csinálni. Még mindig élvezem a játékot, de csak a játékért magáért.
Érthető, ha kicsit hencegésnek tűnhet az, amit most megosztottam vele. Mindenki megérdemli azonban, hogy felvállalhassa az érdemeit azzal a büszkeséggel, amit érez.
Megint a régi téma; a hangja érdeklődő, most nem érzem azt a támadást, mint a legutóbb, mégis egyértelmű, hogy erre kíváncsi a legjobban. Talán a kviddics pályán még nem tudtam eleget erről a Yaxleyról. Talán a pavilon megnézése után hibáztam, amikor engedtem, hogy elragadjanak az érzelmeim. Amiket ott láttam, igazak és meghökkentőek, a varázstalanok ezen bűneit nem moshatják le róluk. Nem egyben az én felmenőim azok, akik segédkeztek ezekben a bűnökben, ezt pedig sosem fogom tudni lemosni véremről. Mégis, talán Siennának igaza lehet, hogy nem fair, hogy csak a negatívat mutatják.
- Nagyon merész feltételezés lenne tőlem, hogy őket egyáltalán nem érdeklik az ideológiák? – beleiszok a sörbe, mielőtt elkezdeném kifejteni, amit gondolok.
- Nem lenne egyedi a történelemben, ha arisztokraták szűk köre a hatalom megtartásáért manipulálnák az embereket. Az ideológia talán nem több, mint egy díszlet, ami mögé felsorakozhatnak. Nem hiszem, hogy tényleg érdekli őket, hogyan bántották anyámat, vagy hogyan aláztak meg minket a scrourersek. – emlékszem, hogy ha hibásan is, de használta ezt a szót a pavilonnál. Valószínűleg közel sem olyan részletesen találkozott a történelmükkel és a rémtetteikkel, mint ahogyan azt mi tanultuk. A Barebone-ok több varázshasználó haláláért felelnek, mint ahánnyal életem során valaha is szóba fogok állni. Attól még, hogy régen mágiát használtak ők is, végső soron csak magnixok voltak, akik ravaszabbak voltak a boszorkányoknál.
- Anyámat elküldték a MACUSA-tól. – anyámat, aki bigott, varázslatgyűlölő közegből érkezett, és aki a varázsvilág megbecsült tagjává vált.
- Hogyan tovább? – nem tudom, hogy mi lesz ezután, mit tegyek és tegyek-e egyáltalán valamit. Anyám nem ártott senkinek, bizonyította a helyét a legjobbak között, mégis pontosan az történt, mint amit Sienna előrevetített szeptemberben.

[- Kicsit ez is filmszerű- egyébként érdekes.]

Halloween este

Solace - október 29. kora este

   Muszáj elmosolyodnom, ahogy Solace a húgáról beszél. Ki nem akart filmsztár lenni, aki egyszer látott már filmet, legalább egy rövid időre? Rengetegszer elképzeltem már magam különböző szerepekben, például Lara Croftként, és amikor augusztusban elgondolkodtam rajta, hogy talán elfogadom anyám akaratát, ezt a karrier utat fogom üldözni. Persze, a Varázsvilághoz tartozom, és nem dobban úgy a szívem, amikor egy vásznon, egy képernyőn vélem látni magamat.

 - Kicsit ez is filmszerű- egyébként érdekes.- természetesen jönne, hogy egyszer megmutatom, de nem mondom. Miért beszélnénk az iskola után? Nem vagyunk barátok.

 Nem szabadna kedvelnem, csevegnem vele, innom a sörét (ami egyébként nem rossz, bár nem cider). Nem szabadna érdeklődnöm a kviddicses teljesítménye iránt. Pedig rengeteg kérdésem van a meccsekről, a csapatokról, hogy hogyan kezdett játszani, hogy miért. Arra viszont felkapom kissé a fejem, hogy megkeresték. Én nem kaptam hasonló megkeresést egyik csapattól sem, és nem is számítottam rá.

  - Az alapján, amit láttál, mit gondolsz: jobb játékos vagy a mardekáros kapitánynál?- talán helyesebb lenne Chikarára rákérdeznem, de tudom, hogy ha igent mondana, ok nélkül felbosszantanám magam. Amúgy sem hiszem, hogy könnyű volt követni a földről, hogy ki kicsoda.

 Egyáltalán nem értem, hogy miért folytatom ezt a beszélgetést, és hogy miért érdeklődöm ennyire. Persze betudhatnám annak, hogy a fiú ablak egy ismeretlen világba, az akcentusa talán mutat nekem valamit egy országról, melyet, ahogy a kilátásaim a jövőre most állnak, csak filmekben fogok látni.

 Nem értek egyet vele, mert nem hiszem, hogy véletlenszerűen ragadták meg ezt az ideológiát, de nem látom, hogy védeni próbálná Yaxleyt. Talán segített neki változtatni a látásmódján, hogy személyes veszteségek, személyes következmények érték ezek miatt az új halálfalók miatt. Talán sajnálom is miatta- szomorú lehet hinni valamiben, aztán ennyire pofára esni. Talán nem annyira, mint csalódni valakiben, akiben megbíztál, de közel.

 - Sajnálom… remélem, hogy talál egy munkát, ahol tényleg megbecsülik… de nem tudom, hogyan tovább.- leteszem a sörösdobozt, és a fiú szemébe nézek.

   - Én mindent megtennék, hogy eltűnjenek, ha itt lennének, de nem hiszem, hogy helyetted kellene eldöntenem, hogy mit kockáztatsz ezért. Talán meghúznám magam, ha oda kerülnék…- tudom persze, hogy ez nem igaz. Tudom, hogy túl büszke lennék hozzá, hogy ne próbáljak apám nyomdokaiba lépni- túl fontos nekem a Varázsvilág. Hajlandó lennék meghalni is azért, hogy a barátaim ne Yaxley, és a hozzá hasonlók alatt éljenek.

 Persze szeretnék tovább élni is.

 Ez a döntés nem hiszem, hogy bárki máson kívül meghozható. Tudom, hogy a fiú élete könnyebb lenne, ha nem mondana egy rossz szót sem, és tudom, hogy bánná, ha így tenne. Hány éjszakán át tartott éberen ez a kérdés?

 - Azt hiszem, egyelőre a legjobb csak élvezni az éjszakát.- túl sok dolog változott túl hirtelen az én életemben is, és ki tudja, mi lesz holnap? Tudom, hogy ezt az éjszakát is el tudnám rontani, ha nem engedném el magam- és a terveim szerint úgy fogom tölteni ezt az éjjelt, mintha nem várna reggel.

[- Hmpf. Kérdés nélkül.]

morningstar

2005. október 31. szombat kora este

Sienna

TW

Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák, politika A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Nem kaptam kedvet ehhez a videójátékhoz attól még, hogy csak egy játék. Még mindig bizarr nekem, hogy miért akarná bárki is irányítani a filmben lévő szereplőket, és ezt mivel csinálják, ha nem az imperiatus átokkal. Kicsit azért én is érzem, hogy túlgondolom az egészet, a válasz pedig sokkal egyszerűbb annál, mint ami eddig az eszembe jutott. Nem szeretném viszont, hogy bármihez közöm legyen, amit a magnixok művelnek meg szeretnek. Hányszor kellett megszólnom Prudence-t, hogy ne barátkozzon azokkal a kölykökkel?

- Hmpf. Kérdés nélkül. - szám széle mosolyra húzódik, ám ez nem az örömnek, hanem inkább a gúnynak szól. Lehet, hogy csak egy rosszabb pillanatában kaptam el a Mardekár kviddics kapitányát, de amit láttam belőle, nem győzött meg a képességeiről. A csapatát nem tudta irányítani, az elkövetett szabálytalanságokból pedig mintha rekordot akart volna dönteni. A Griffendél kimagasló győzelme jól kiérdemelt volt. Sienna büszke lehet a csapatára és a saját teljesítményére, ehhez kétség sem férhet.

- Bár külön poszton játszunk, nem teljesen igazságos az összehasonlítás. - vannak, akik szerint nagyképű vagyok, de azok még nem beszéltek Morrissal. Elismerni saját érdemeid egészséges egoizmus. Kit tudnék becsapni vele, ha az álszerénykedés maszkja mögé bújnék? Még saját magamat sem.

A felesleges hencegés viszont nem kenyerem. Aki látott játszani, az tudja, mire számíthat tőlem. Mivel már említettem, hogy terelőütőt is használok kommunikációs jelzésekre, így nem ecsetelem a témát tovább. Biztosan kitalálta már belőle, hogy mi a szerepem egy csapatban. Hiányzik azért a játék. Ha a Serleg engem választ bajnoknak, márpedig engem fog, akkor nem hiszem, hogy lesz majd erre is kapacitásom, de azért jó lenne egy barátságos mérkőzést indítani a többi iskola legjobbjaival.

Nem tudhatom, hogy őszintén mondja-e azt, amit. Nem érzem azt, hogy hazudna. Talán csak illemből mondja. Talán nekem sem kellett volna ezzel a ténnyel letámadni őt, pont őt, mikor három iskola diákjai között vagyok, és bizonyára találnék olyat, akivel a viszonyunk némiképp kevésbé… feszült. Biztosan nem hittem volna, hogy valaha képes leszek ezzel a csajjal normálisan beszélgetni, hiszen eddig már azon is felkúrta az agyát, hogy csak levegőt vettem. Nem hogy még meg is osztok vele valamit, ami ennyire személyes, és amit még senkinek sem meséltem el. Mert kinek mesélném? Morrisnak, Fuentesnek, Ishidának? Soha nem fogja egyikük sem érteni ezt.

- Már itt vannak. - vajon tud róla? Hallotta már őket beszélni? Az ő körük elég szoros, elég zárt, és ezt valahogy mindenki természetesnek veszi. Csak Morrissal szoktam közülük többet beszélni, hiszen évek óta szobatársak vagyunk, és az én csapatomban játszik. Látatlanul mégis meghúztuk mind a ketten azt a bizonyos határt.

- Lucinda Yaxley itt van, jelentkezett a Tusára. Az a lány, aki Morrison szokott lógni. Hasonlóan nagydarab, mint én, szőke, elég hangos, néha mellettem ül órákon. - már Orville, nem pedig Yaxley. Nem vagyok biztos abban, hogy ismeri az összes amerikai diákot, akik eljöttek ide. Tud róla, hogy Lucinda itt van?

- Tegyünk úgy. Köszönöm a segítséget, Sienna. - leteszem a kiürült üveget az egyik asztalra, mielőtt kinyitnám az ajtót, és előreengedném. Egy estére eláshatjuk a csatabárdot. Az egész tanév rendelkezésére áll ahhoz, hogy utáljon. Nem lenne vele egyedül, kezet rázhat Fuentessel, Maddock-kal, Gardnerrel, és még számtalan más diákkal.

De ez az este szóljon valami másról.

//köszönöm a játékot ♥ Ismét pazar volt!//