je suis prest
8. bábu
Marcella & Pommeline
2006.05.13.

TW: homofóbia
Nem tudom, hogy kerültünk ide.
Illetve de, tudom. Láttam, hogy lesz, de Marcella ötlete volt, pedig azt hittem, hogy Pommeline az egyetlen, aki még szombaton is tanulni akarna. Bár a tudás hasznos, hasonlóan, mint befejezni a projektemet a viharmadárról (a francia delegáción kívül az egyetlen másik előnye a Tusának, hogy élőben is láthattam egyet), újabb bájitalt tökéletesíteni a meglévőek mellé (bár az összes bájitalom tökéletes), vagy megátkozni egy idegesítő kis Grimmstarkot, aki elém állt a sorban a reggelinél. Még ez a fakultatív óra is lehet hasznos. Az alkímia is érdekesnek tűnik, ami szintén Romanov órája lesz majd hatodévtől. Talán fel is veszem majd.
A jókedvem addig a pillanatig tart, amíg meg nem látom azt a buznyerák Loriant és Locketet.... de legalább Hanni is itt van. Valahogy ma is tovább elidőzik rajta a tekintetem, mint mostanában többször, így csak félig hallom, amit Pommeline mond. Még mindig, változatlanul idegesítőnek gondolom, de össze kell tartanunk az ellenséges erők ellen.
- Csapatnév? Rátok bízom - nekem majdnem mindegy, mi a nevünk, amíg francia, mert megüti a fülemet az elsősegély, mint az óra témája. Marcellára nézek, majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanarra gondolunk. Mondjuk én arra is gondolok, hogy igazán kitalálhatta volna hamarabb is a professzor, hogy elsősegély órát tart, mert a télen lett volna szükségem erre, nem most, mert már nem tudom a halálból visszaelsősegélyezni Garretet, de a felnőttek mindig utólag szeretnek okosak lenni. Jó, azért nem lesz teljesen értelmetlen itt lenni, például nem fogom hagyni, hogy Alisának esetleg baja essen, és tulajdonképpen Franciaország rengeteg gyógyítót adott a világnak, és csak egy igazi idióta gondolná, hogy az buzis. Vagy az, aki nem ért semmihez.
Rengeteg itt a felsőbbéves, több Trimágus Tusa bajnok, de akik tényleg érdekeltek volna, a a franciák két bajnokát nem látom, az egyetlen, aki itt van, sem hiszem, hogy teljesen francia. Kár, pedig rájuk inkább kíváncsi lettem volna, nem úgy, mint az amerikaiakra, akik csak halálfalókat tudtak ideküldeni. Már előre elkeserítő a tudat, hogy jövőre már egyik francia delegált sem lesz itt, és az iskolában megint túl magas lesz az irritáló angolok aránya. Igazán elvihetnének egyet-kettőt a csőcselék Grimmstarkok közül is, legalább ragadna néhányukra valamennyi kultúra.
Elindulok a teremben és megállok a bábu mellett, ami a földön ücsörög egy tükör előtt, és valami kenőcs van nála. Belenézek a tükörbe, de most nem jön semmilyen látomás - csak magamat látom, a lányokat, meg a fabábut. Azt is csak félig, mert darabok hiányoznak belőle, mint egy kiváló francia Gruyère sajtból.
- Eladtak neked egy kamu pattanáselleni krémet? - kérdezem tőle. Esélyesen igen, ha már az arca is részben láthatatlan, gondolom, nem az lett volna az eredeti célja. - Mennyit kentél már fel?
Elég jól meg lehet bűvölve, ha válaszol is, vajon működne ez a varázslat a szobraimon is? Majd kiderítem, ha vége az órának, addig felé nyújtok egy kendőt azzal az instrukcióval, hogy próbálja meg nem szétkenve leitatni az arcáról ezt a krémet, és nézem, hogy sikerül-e neki. Pommeline pedig elkéri tőle a tégelyt, hogy jobban megnézze.
- Hűsítő bűbájjal próbálkoznék - javasolom, az biztos kell rá. Nyilván nem egy Glacius-sal, mert az túl sok lenne, de valamivel.

[Fakultatív medimágia óra]

Fakultatív medimágia óra

Magnificent Mandrake - 5. eset

2006. május 13.

hangulat

Miután végeztem a betegünk megvizsgálásával és túltettem magamat a naivitásán, rápillantottam a Roku-val beszélgető Solace-ra. Szeretem azt hinni, hogy többnyire elég gyorsan meg tudom állapítani az emberek alaptermészetét, bár ezt általában figyelmen kívül hagyom, mert nem szeretek első ránézésre ítélkezni. De őt valahogy nem sikerül kiismernem. Zöld tekintete olyan mint egy lebonthatatlan fal, ami nem engedi látni a mögötte rejtőző titkokat.
Erre a gondolatra hirtelen tudatában leszek a naplómra, ami a még mindig a vállamon lógó táskám mélyén nyugszik és súlyként húz lefelé. Felsejlik előttem egy mosoly, egy napsütötte délutánon és amint eszembe jut, hogy milyen kevés idő van a valódi nyárig, egyre jobban elhalványul.
Az elrévedésemből a professzor hangja riaszt fel, aki visszaparancsolja Solace-t a csapatához. Én csak pislogok egyet és azon kapom magam, hogy amíg az előbbi gondolatok végigszáguldottak a fejemen, végig az amerikai fiút néztem. Észrevéve magam csak egy leheletnyi erőltetettséggel vidáman rávigyorgok, de ezen kívül nem reagálok a távozására.
Szerintem egyikőnk sem lepődik meg túlságosan azon, hogy a bábu megtagadja, hogy levegye a nyakláncot, még annak ellenére is, hogy Dapné milyen kedvesen kéri tőle. Éppen ezért is lépek közbe, vészesen közeledve a türelmem elvesztése felé és az jár a fejemben, hogy ha rám sem hallgat, a vállát lefogva a székhez szögezem és mosolyogva kérem meg Rokuro-t, hogy szabadítsa meg betegünket az említett ékszertől.
Szerencsémre - vagy a bábu szerencséjére - jobb belátásra tér és némi, korábban igencsak elhanyagolt gondolkodás után leveszi az amulettet. Daph hálás mosolyára csak egy apró, de elégedett biccentéssel válaszolok és a láncot egy lebegtető bűbájjal tartom távol mindannyiunktól az esetleges balesetek elkerülése érdekében.
Egy fáradt sóhajjal hallgatom, ahogy a betegünk a testvérére kígyót békát összehord, de nem szólok egy szót sem. Az ellátást ráhagyom a csapattársaimra, és a saját családomra gondolok.
Az utóbbi időben nem volt kifejezetten jó hangulatom és a bábu viselkedése sem könnyítette meg számomra, hogy pozitívan lássam a dolgokat. Erre fogom, hogy bár általában nem vagyok ennyire keserű, de a panaszáradatot és a szidalmakat hallva mégis az fogalmazódik meg bennem, hogy milyen jó nekik, hogy ennyire természetesnek veszik egymást, hogy még ártani is képesek a másiknak.
A gondolatra csak megrázom a fejem, megpróbálva száműzni azt a fejemből és inkább Dapné-ra figyelek, aki a véraláfutást kezelve hozzá is fog a zárójelentésünk megírásához. A megjegyzésére felnevetek kicsit, majd hagyom, hogy Roku megcsillogtassa precízségét.
- Megkísérelhetnénk hatástalanítani a medált - kezdem -, de attól tartok, többet ártanánk vele, mint segítenénk. Mivel nem tudjuk teljesen biztosan, hogy milyen átok van rajta, én beletenném valamibe, hogy ne okozzon nagyobb gondot.
Ennek eleget is téve, jobb híján egy vászontasakba ejtem bele a pálcám hegyénél lebegő ékszert. Bevallom, kíváncsi lennék, hogy képesek lennénk-e mi magunk hatástalanítani az átkot, de figyelembe véve azt, hogy az óra témája az elsősegélynyújtás és a sztori szerint egy képzett medimágusra várunk, nem hinném, hogy jó ötlet lenne ennek megkísérlése.
Daph leadja a zárójelentésünket és a vászonzsákot, majd az óra végeztével én egy mosollyal az arcomon megölelem a barátnőmet, hogy elköszönjek.
- A jövőben igyekszem nem gyertyatartó lenni - suttogom a fülébe csintalan csillogással a szememben - Élvezzétek ki a délutánt, a tóparton egész kellemes az idő.
Intek nekik egy utolsót, majd kilépve a teremből elindulok egy irányba. Mindegy, hogy hova, a lényeg, hogy - szokásomtól eltérően - egyedül legyek és folytathassam amit korábban elkezdtem.

[Vizsgálat tárgya:]

Stay calm, I'm a healer

2006.15.23., Magnificent Mandrake csapat, 5. eset

 
 
Tulajdonképpen nem kifejezetten tölt el örömmel, hogy Barbont visszadelegálják a saját, enyhén eufemisztikusan fogalmazva is strukturális diszfunkció jeleit mutató csoportjához; talán még érdeklődnék is afelől, hogy milyen pedagógiai vagy metodológiai megfontolás indokolja a segítségnyújtás efféle restrikcióját, amennyiben a csapattársai az én szubjektív, ám meggyőződésem szerint meglehetősen pontos megfigyeléseim alapján a funkcionális használhatóság alsó határát is csak jelentős jóindulattal közelítik meg, végül azonban megtartom  véleményemet, és legfeljebb annyit engedek meg magamnak, hogy számat finoman elhúzva jelezzem koalíciónk másik felének: jómagam sem vagyok maradéktalanul elégedett a kialakult procedúrával.

Mindenesetre Daphné láthatóan sokkal komfortosabban navigál a kialakult szociális és szakmai szituációban, mint korábban, Ms. Remington pedig oly mértékű koncentrációval szemléli Barbon kartársat, hogy rövid időre magam is elgondolkodom a jelenség hátterén, bár a rendelkezésemre álló adatok alapján semmiféle megbízható konklúzió felállítására nem vagyok képes. Nem kérdezek rá a dologra; egyrészt modortalanság volna, másrészt a kettőnk között fennálló interperszonális nexus sem tekinthető oly mértékben fejlettnek, hogy efféle kérdéseket legitim módon feltehessek, harmadrészt pedig ki tudja, miféle reakciót váltana ki Fuentesből egy effajta érdeklődés egy olyan hölggyel kapcsolatban, akire esetleg territoriális vagy romantikus igényt formál. Tekintettel arra, hogy jelenlegi orrkontúrom anatómiai integritását jelentős értéknek tartom, míg a konfrontáció különféle formáit lényegesen kevésbé, bölcsebbnek látom a kérdés elengedését, és figyelmemet visszafordítom az enyhén szólva is kognitív szempontból kihívásokkal küzdő demonstrációs bábu irányába.A helyzet abszurditását tovább fokozza, hogy a konstrukció gondolkodási mechanizmusai oly mértékben redukált komplexitást mutatnak, hogy efféle intellektuális kapacitás reprodukálása valószínűleg még mágikus úton is komoly kihívást jelentene. Romanov professzornak ugyanakkor valamilyen nehezen magyarázható, ám kétségkívül figyelemreméltó módon sikerült egy alapvetően nem túl komplikált differenciáldiagnosztikai feladatot egy ilyen változó beiktatásával jelentősen nehezebbé és egyúttal idegőrlőbbé tenni, ami pedagógiai szempontból akár még tiszteletreméltó teljesítménynek is tekinthető.

 A gyöngéd meggyőzést és a további aprólékos vizsgálatokat a hölgyekre hagyom, mivel úgy gondolom, ők sokkal inkább jeleskednek benne, mint jómagam, aki jelenleg úgy érzem, hogy azzal tudnám a leghathatósabban megoldani ezen szorult és rendkívül idegesítő helyzetet, ha a katanám segítségével egyszerűen megszüntetném a fej és a törzs közötti anatómiai kontinuitást, aminek következtében a szeretett és minden valószínűség szerint malignus mágikus hatásokkal rendelkező medál eltávolítása is számottevően egyszerűbbé válna.Látszik, hogy ezen fiktív személyiség korántsem rendelkezik kellő mennyiségű tapasztalattal a családi rendszerek patológiás működését illetően, ugyanis amennyiben az Ishida-klán bármely tagjától hasonló ajándékot kapnék, első hipotézisem minden bizonnyal mérgezés, átok vagy legalábbis manipulációs szándék fennállása volna.  Szerencsére Remington kisasszony és az én csodás virágszálam szavainak hatására a nyaklánc eltávolításra kerül, az pedig még nagyobb szerencse, hogy nem általam, a redundáns bosszankodást, azonban nehezen viselem.
-Bocsássanak meg, hölgyeim, de ezt sajnálatos módon meghaladja a toleranciaküszöbömet. Silencio-veszem elő a pálcámat, hogy egy gyors mozdulattal elcsendesítsem a pórul járt bábut. Alma szavaira egyetértően bólogatok,jóllehet éles helyzetben minden bizonnyal személyesen kísérelném meg az artefaktum azonnali destrukcióját.
-A legcélszerűbb az lenne, ha hermetikusan elzárnánk, a továbbiakban pedig átadnánk vizsgálatra-fejtem ki a véleményem, majd még néhány másodpercig arcomon alig látható, de magamhoz képes leplezetlen büszkeséggel figyelem, ahogyan Daphné gyógyító módjára tevékenykedik.
-Véleményem szerint rátérhetünk a záróakkordra-jelentem ki, mielőtt belebonyolódnék egy hosszas és másoknak bizonyára fárasztó szónoklatba, amit hellyel-közzel zárójelentésnek is nevezhetünk, és amit majd Daphné feladata lesz kissé könnyebben emészhetővé tenni, ha már itt van olyan kedves és kommunikációs csatornát nyit közöttem és az átlagemberek közt. Ez azt jelenti, hogy innentől ő lesz a kedvencem, bár eddig a szuezit preferáltam.
Végezetül tiszteletteljesen maghajolok mind Romanov professzor irányába, mind pedig Remington kisasszony felé, megköszönve a közös munkát,majd óvatosan megérintem Daphné felkarját.
-Kedvesem, mit szólnál egy sétához ezen a szép délutánon?

Zárójelentés

Vizsgálat tárgya: Animált oktatási demonstrációs bábu többféle, változatos panasszal.
Vizsgálat célja: A panaszok oki hátterének tisztázása, különböző lehetséges diagnózisok felállítása, valamint a szükséges terápia meghatározása.

A vizsgálat megkezdésekor a páciens bal oldali fülfájdalomra panaszkodott, ezzel egyidejűleg azonban a jobb térdét rögzítette mindkét kezével, miközben a bal könyök tájékán jól látható, kékeslila elszíneződés volt megfigyelhető. A további kórtörténet felvétele során hamar arra a megállapításra jutottunk, hogy a páciens összefüggés és következetesség nélkül, minden kérdésre eltérő testtájékot nevez meg, ahol a fájdalmat aktuálisan érzékeli.
Felmerült bennünk okként egész testre kiterjedő fájdalomszindróma, esetleges lelki folymatok fizikai formában történő megjelenése (szomatizációs zavar) vagy esetleg kényszeres és túlzott mértékű aggodalom az egyén egészségi állapota iránt (hipochondria), azonban, mivel a tünetek jellege és elhelyezkedése túl gyorsan változott ahhoz, hogy bármilyen következtetést le tudjunk vonni, így ezt a feltételezést rövid időn belül elvetettük.
A páciens vizsgálata során Ms. d’Aboville a páciens bal könyökét szerette volna megvizsgálni, amit a páciens láthatóan meg is értett, azonban ennek ellenére a bal lábát nyújtotta előre a vizsgálatra.
 Ez tovább erősítette azt a feltételezést, hogy a tünetek megjelenése, és a tényleges elváltozás között ellentmondás tapasztalható.
Mindettől függetlenül a páciens könyökén jól látható volt egy kiterjedt, lilás elszíneződés, amit egy ütődés következtében kialakult véraláfutásként azonosítottunk.

A vizsgálat során külön figyelmet érdemelt a páciens nyakában viselt, jelentős méretű amulett, amelyhez a páciens kifejezetten erősen ragaszkodott. A kórelőzmény alapján a tárgyat egy csalágtagtól kapta egy korábbi öröködödési konfliktus lezárásaként, és úgy nyilatkozott róla, hogy a másik fél így szerette volna irányába kifejezni, hogy sajnálja a történteket és igazat ad a páciensnek. Megfigyeltük továbbá, hogy a páciens kezdetben gyanakvóan és bizalmatlanul fogadta azt a javaslatunkat, miszerint a medált szükséges lenne eltávolítani róla, mert attól tartott, a medált szeretnénk eltulajdonítani tőle. Enyhe paranoiát is megfigyeltünk rajta ennek kapcsán.
Ms. Remington megfelelő kommunikációjának eredményeként azonban a páciens végül mégis beleegyezett az amulett eltávolításába. A tárgy levételét követően a korábban megfigyelt kiterjedt és vándorló panaszok rövid időn belül megszűntek, miközben a páciens figyelme egyetlen, következetesen fennálló problémára, nevezetesen a bal könyök fájdalmára fókuszálódott. A könyökön található elváltozás mágikus úton, Episkey alkalmazásával sikeresen ellátásra került. A páciens ezt követően már csak a sérülés kialakulásának körülményeit részletezte, valamint meglehetősen választékos és intenzív véleményt fogalmazott meg a testvéréről.

Konklúzió: Az eset legvalószínűbb magyarázata egy mágikus eredetű, a lelki problémák fizikai tünetekben való kivetülését okozó tárgy jelenléte volt, amely a viselőjénél szétterjedt, pontos helyzetét nem meghatározható, folyamatosan változó fájdalomérzetet, valamint zaklatott gondolatokat és fokozott érzelmi kötődést idézett elő.
Az említett tárgy eltávolítása után a tünetek döntő többsége elmúlt, ami megerősítette és alátámasztotta az ok-okozati összefüggést.
Terápia: Szükségesnek gondoljuk a páciens átvizsgálását esetleges maradandó károsodások felderítése érdekében, illetve az említett amulett további vizsgálatát is.

[Aurore]

Loko kezei

Harmadik eset

2006. május 13. szombat

TW: szégyenítés, káros ideológiák. A leírtak nem tükrözik a user véleményét.

New Orleansban se hagyják magukra a gyermekeket, nem lehet ez másként itt, a Roxfortban sem. Különösen igaz ez akkor, ha a hozzá köthető név olyan, ami megragadja a Noctua figyelmét – mert természetesen Aurore felkerült azok listájára, akik felé hajlandóak gesztusokat tenni, még akkor is, ha erről Aurore nem tud.

Legalábbis ez a hivatalos verzió.

A valóság ezzel szemben az, hogy nem nézte volna szívesen, ha nincs kivel osztozkodnia a feladaton, még akkor is, ha nem gondolja, hogy bármi másról tudna vagy akarna beszélgetni vele a feladaton kívül. Nem úgy, mint Ajax-szal - önkéntelenül is sajátjaként fogadta el az alsóbbévest, a hasonlóságok felülkerekednek a különbözőségeken, és itt tartózkodása óta vélhetően először és utoljára, de lát valakit, akivel érdemes volt szót váltania. Nem hisz abban, hogy a Tusa lényege a nemzetközi kapcsolatok építése, de ha ezt mégis kötelezővé tennék számára, akkor szíves örömest választaná őt a kötelező kvóta teljesítésére.

- Jól tudod. Nagy napokon még a magnixok is velünk ünnepelnek. - válaszol a vallásra vonatkozó kérdésre. Mindig is pengeélen táncoltak a MACUSA-val ebben a témában, a varázstitok alaptörvény ugyanis rájuk is vonatkozik. Ezek a varázstalan tömegek azonban őszintén hisznek ugyanabban, amiben ők. Arra ügyelnek, hogy ne lássák őket pálcával varázsolni vagy hoppanálni, de a szertartásokra probléma nélkül beengedik őket, és ha ellátásra szorulnak, ugyanúgy ellátják őket, mint bárki mást.

- Jöjj el New Orleansbe, ha alkalmat találsz rá, hogy a saját szemeddel lássad. Szívesen látlak vendégül otthonomban. Kereshetsz a busznál is, meg tudom csinálni a hajad. - a meghívás nem a mostra vonatkozik, hanem bármilyen időre, amikor ez épp lehetséges, mert valahogyan az Államokba sodorta őt az élet.

Nem ért kifejezetten a dementorokhoz, náluk másfajta szörnyetegek élnek. Talán a Dreadmoor-ok többet tudnak róluk, miután azt állítják magukról, hogy Ekrizdis-ig vissza tudják vezetni a családfájukat, de sajnos mostanában nincs egy Dreadmoor sem az Államokban (bár úgy tudja, egy rejtőzködik valahol Nagy Britanniában), miután a MACUSA (az előző) valahová a föld alá, vagy annál is messzebb űzte őket. Tényleg érdekli azonban, hogy mit csináltak velük, mert úgy hiszi, hogy elpusztítani nem lehet őket.

- Felelőtlenség. - az ítélet rövid, de egyértelmű a dementorok jelenlegi helyzetére vonatkozóan. Furcsán műveli a britek minisztériuma a dolgaikat, pedig nem kifejezetten érdekli a politika. Akkor sem, ha tulajdonképpen nyakig benne van a családjával együtt. És persze, hogy a kimondott ítélet a maga módján kifejezetten ironikus, az mindig csak a megfelelő szempont kérdése – ez a szempont most ott nyugszik a családi kriptában, az óceán túloldalán.

- Qu'il en soit ainsi. - hagyja jóvá Ajax tervét, bár csokoládé épp egy sincs nála. Talán a fürdőt is elveti, bár valós körülmények között biztosan sort kerítene rá. Azzal megoldaná a testhő felmelegítését is egy csapásra, a gyógynövényeivel pedig elérhetné, hogy el tudjon lazulni.

Talán egyedüliként a teremben lévők közül nála egyébként tényleg van némi szárított gyógynövény – ki tudja, mikor lesz majd épp szükség rá. A testmelegítő bűbájt és a csokoládét rábízza az alsósokra. Addig ő egy bögrét bűvöl, amit megtölt egy kevés gyógynövénnyel, amit egy kis tasakból vesz ki a zsebéből.

- Talán nem általános a reakciója. Azt írnám, a házilagos megoldások után a biztonság kedvéért nézze meg medimágus, és semmiképp se hagynám egyedületesen, akkor sem, ha ezt kéri. - kicsit talán le vannak maradva a feladattal a többiekhez képest, így miután forró vizet bűvöl a bögrébe, és átnyújtja a bábunak a teát, kissé kapkodva keres egy pergamenlapot, hogy a jegyzeteket megírhassák rajta.

Wisdom   begins   in   wonder

to: Loko kezei

date: 2006.05.13.

Ajax Ambrose nem volt ostoba, emellett pedig figyelmetlen sem, ellenére annak, hogy a Süveg évekkel ezelőtt a Hugrabug házába osztotta, nagyon is olyan ember volt, aki az eszére támaszkodott. Az eszére, nem pedig mindenféle szóbeszédre és mások véleményére.
Nyilvánvalóan hallott dolgokat Solange-ról, és azokról az amerikai diákokról, akikkel többnyire mutatkozott. Ezeknek az információknak hitt is, meg nem is, de mindez természetesen nem számított sokat azelőtt, hogy személyes kontaktusba került volna a lánnyal. Ami pedig azt illeti, úgy gondolta, hogy azután sem számít neki sokkal többet. Ajaxet élete ezen pontján nem érdekelte a vérelmélet kérdése. Úgy vélte éppen annyit tud róla, amennyit szükséges, példának okért, hogy mind Aurore, mind pedig Solange aranyvérűek. Ez pedig neki nem jelentett többet némi általános információnál.

Ha esetleg borzalmasan aggódott is volna a híresztelések végett, a lány mondata azokat is eloszlatta volna, hiszen nem lehet véletlen, hogy hajlandóak -ahogyan ő mondta- magnixokkal kvaterkázni. A voodoo vallási vetületét illetően nem tudott sokat, személyesen csak a kereszténységet, azon belül is katolicizmust ismerte, amiről megvolt a véleménye, ezért a szülei „halála” óta nem is gyakorolta. Elvitte a nagymamáját a templomba, a vállára borította színes vasárnapi kendőjét, aztán kiült a templomkertbe olvasni vagy gondolkodni. Ajax egy bő éve már nem igazán hitt semmiben, ami felülállna az emberen, de elképzelte, hogy talán a voodoo képes lenne neki adni valamit, még ha nem azt a tipikus valláshoz kapcsolódó hitet.
-A hasonló események közösséget teremtenek-fűzte hozzá, maga sem igazán tudta, hogy miért vagy mit akart megmutatni a rasszába tartozó lánynak ezzel a szép, de valójában kissé üres frázissal. Talán azt, hogy érti, talán azt, hogy vágyik valamiféle közösségre, talán azt, hogy fogékony.
Meghívására azonban meglepetten emelkednek meg a szemöldökei, hiszen erre egyáltalán nem számított, mégis szégyellős mosolyt csalt az arcára. Az anyja halála óta kénytelen volt maga foglalkozni a hajával, ami bár takarosan mutatott, jelenleg is mégsem volt mestermunka. A nagymamája esetleg tudott volna segíteni a rakoncátlan afro tincsek fékentartásában, de már nem tudott elég ideig koncentrálni hozzá, és a látása is rohamosan romlott, Ajax nem kívánta még olyan felesleges dolgokkal is terhelni, mint a haja.
Pontosan tudja, hogy illene erre mondania valamit, de egyszeriben cserbenhagyják a szavak, örül, hogy ha nem is a szó szoros vagy vérségi értelmében, de úgyszólván lehetőséget kap arra, hogy a sajátjai között legyen, ha már az összes ruandai rokona, akivel bármilyen kapcsolódási lehetősége volt évekkel ezelőtt kiirtatott.

-Valóban annak tűnik-maga sem ért egyet feltétlenül ezzel a döntéssel, ha bárki megérdeklődné, hogy mit gondol az ügyletről, azt mondta volna, hogy az ilyen, életre kifejezetten veszélyes és malíciózus lényeket érdemesebb volna elkülöníteni- értesüléseim szerint viszont egy elhagyatott területen sem táplálkozni, sem pedig a maguk módján, nos…szaporodni nem képesek, talán egy idő után egyszerűen elsorvadnak.
A bábon természetesen ez az elmélet nem sokat segített, ellenben igen keveset tett hozzá a feladat megoldásához. Miután Solange franciául – tehát nem tévedett, valóban van még egy közös nyelvük, leszámítva az angolt, ami megint csak kényelmes, elégedett érzetet teremtett benne- helyeslését fejezte ki, gyorsan el is végezte e melegítőbűbájt, majd néhány másodpercig kotorászott a zsebében annak reményében, hogy hátha talál egy kocka csokoládét. Nem túl meglepő módon Ajax nem csokoládéval a zsebében kószált az iskola folyosóin, így hát kénytelen előbűvölni egyet.
-Parancsolj,ha nem kívánod az édességet, nem kell megenned, de remélem, hogy most már nem fázol, illetve ha van kedvenc dalod, próbáld meg felidézni magadban, hogy elvond a figyelmed a történtekről.-mondta a bábunak azt, ami már neki is segített, bár őt sosem támadták meg dementorok, viszont néha, amikor a szüleire gondolt, valami rossz érzés járta át és borzongatta meg még a csontjait is.

Figyeli Solange mozdulatait és alig látható mozdulattal közelebb is hajol, hogy megérezhesse a leforrázott keverék illatát. Nyugtató hatású növények, kiváló ötlet.
-Mélyen egyetértek-teszi hozzá teljesen feleslegesen Solange feljegyzéseihez, majd pedig leadják a munkájukról szóló jegyzőkönyvet. Még mielőtt Solange kiléphetne, Ajax finoman megérinti a vállát.
-Ami a meghívásod illeti, hálás vagyok érte és keresni foglak-biccent felé félszegen, mielőtt kilépne a terem ajtaján.

[Dr. House, Jack Hodgins, Perry Cox és társaik]

 

Not all heroes wear capes

Some of them

Wear latex gloves

Címzett: Dr. House, Jack Hodgins, Perry Cox és társaik

2006. május 13

TW: nyers nyelvezet, káromkodás

Kifejezetten örülök, hogy a kishaverral nem kell leállni vitatkozni. Volt már nem egy feszült vita ilyen esetben és egyébként nem bántam ilyenkor, hogy Connor elég határozott tudott lenni: minden esetben tudta, mit kellett tenni. Most azonban elég hamar hatunk a bábura, aki le is ül és el tudjuk látni. Úgy tűnik, a tanár úrnak is szimpatikus, amit eddig tettünk, mert meg is dicsért, amire csak egy sugárzó mosolyt villantok rá.

- Köszönjük, professzor úr! – mondom vidáman, majd bólintok a tippjére. Egyébként nem is értem, miért nem jutott előbb eszembe, de látszik, hogy nem az erősségem az elsősegély. Vagy mi. Szóval gyorsan lendítem a pálcámat. – Ferula! – mondom határozottan, majd a bokája felé irányítom, amin elég hamar megjelenik a fásli, majd elégedetten bólintok. – Na, erről van szó. Oké, akkor készen állunk a zárójelentésre? – nézek Malra és Connorra és mivel ők sem látnak semmi olyat, ami még ellátásra szorulhatna általunk, közelebb is lépünk kedvenc háztársamhoz egyik kedvenc amcsimmal, hogy közösen megírjuk a dolgot. Néha-néha szóval tartom a bábut is, hogy lassan érkezik a felmentő sereg, megírjuk gyorsan ezt és aztán jönnek a szakemberek, hogy helyrepofozzák kicsiny habtestét. Vagy na, fatestét. Heh.

Amint ezzel is megvagyunk, lassan egyébként véget is ér az óra, szóval leadjuk a csoda jelentésünket – sajnos, csak egy-két poént sikerült elrejteni benne, mert Mal van olyan kedves és komolyan veszi a feladatot, Connor meg azzal van elfoglalva, hogy valamennyire érthetően és szakmailag pontosan fogalmazza meg az egészet. Na, nem véletlen nem én akartam megírni azt a szart, szerintem senki nem járt volna jól. Mindenesetre amint végzünk és rendes gyerekekként megköszönjük az órát, én a fiúk és valamennyire a többiek felé fordulok és összeütöm a tenyeremet.

- Na, ennek örömére akkor volna kedvetek meginni valamit? – vigyorgok a többiekre, hiába vannak itt tizenötévesek is, nem lehet elég korán kezdeni ugyebár. Meg hát nem elhanyagolható tényező, hogy egy hónap múlva elválnak útjaink a legtöbbünknek, szóval hogy így jó lenne kihasználni az időt, különben majd sír a szánk, hogy nem töltöttünk elég időt együtt. A RAVASZ-ok úgyis megvárnak minket, nem? - Professzor úr is jöjjön csak, ha szeretne, biztosan tudok Önnek is valami jót kotyvasztani!

Záró jelentés

Helyzet és tünetek: a páciens egy kviddics balesetet szenvedett, melynek következtében valamilyen feji sérülés érte (agyrázkódás gyanús) és bal bokája kificamodott/eltört. Halántékát fájlalta, de már ment volna vissza a pályára.

Helyzet kezelése: hogy legalább a karrierje ne törjön derékba (ha már a seprűje igen, a lába meg majdnem), először is ülő helyzetben tartottuk, hogy a feji sérülés és tünetek ne legyenek rosszabbak. Hűsítő és Episkey bűbáj lett alkalmazva a fején, hogy a szédülés, hányinger kicsit csökkenjen. Érzékszervek ellenőrzése megtörtént, rendben minden, kivéve a látása, mert az homályos elmondás alapján. A lába felpolcolásra került, illetve szintén hűsítő és Episkey bűbáj került a bokájára, később Ferula is, hogy stabilan legyen rögzítve a láb, amíg meg nem érkezik a szakszerű segítség (Jenkins megjegyzése: habár kommunikációban páratlanok voltunk, ezen a téren kimerítettük a szakszerűség minden rétegét!)

Konklúzió: páciens megvárja a szakszerű ellátást, de stabilizálva lett. Ellátás gyanánt kificamodott boka helyretétele szükségeltetik, illetve feji sérülés kezelése, valószínűsíthetően agyrázkódás szerű probléma állhat fent.

Nem hivatalos, Jenkins-féle utóirat (csak úgy odafirkantva sebtiben, nehogy Malachi vagy Connor meglássa): úgyhogy most már hivatalosan is lehetünk Silence of The Limbs csapat, mert a lába egyelőre csendben van szerencsére. Hehe. Meg már a tag sem pattog és a feje is lassan jobban van. Jó volt am a munka, köszönjük tanár úr az egész évet is!

[Assford]

Team Calamity

2006. május 13. szombat

Csapatnév: Azoth Ligatura Ossarium (ALO) 1. eset

TW

Káromkodás, szégyenítés

Nem vagyok teljesen biztos a gerontológia jelentésében – a latinból következtetve köze lehet az öregséghez - , de nem akarok hülyeséget se mondani. Az tény, hogy a mi bábunk úgy viselkedik, mint egy szenilis öregúr, biztosan nincs ki mind a négy kereke. Nyilván máshogy viselkedtem volna vele, ha egy igazi, élő ember lenne, de nekem miért kell finomkodni egy gethes fabábuval, ami beszél?

Mindegy, igazából nem a bábu baszott fel, hanem Assford. Esküszöm, hogy normális voltam vele, megígértem különben is, hogy nem csinálok jelenetet, nem lesz dráma, és szinte észre se lehet venni majd. Némiképp ront ezen a tény, hogy konkrétan ott hagytam a csapatomat, rosszabb lett volna viszont, ha ott maradok forrongani Assford viselkedése miatt. Majd egy alkalmasabb órában pedig majd végighallgatom Lucindát, hogy miért volt ostobaság felvennem magamra az egészet, és tanuljam már meg végre kontrollálni az érzéseim… Könnyű az ő helyzetéből beszélni, de mindegy.

- A miénk felborított egy üstöt. Talán bájitalmérgezése van. - bökök hátra, miközben röviden vázolom az esetünket Ishidának. Valószínűleg nem lenne nagy problémám egy ellenméreg megfőzésében, de most ugye nem ez a feladat. Nem mintha nagyon aktívan kivenném a részem az egészből, de az igazat megvallva az egészhez nem is volt annyira kedvem. Azért talán nem volt hiba eljönnöm, még ha nem is saját magam miatt tettem.

- Nagyjából. - válaszolok Ishida helytálló megállapítására. Elég hamar levágta a szituációt, nyilván benne van az is, hogy nem lehetett annyira feltűnésmentes, hogy hátrahagytam fantasztikus csapatunkat, de nagyobb részt mégis csak a koalíciónk, aminek köszönhetően talán kicsit jobban megértjük egymást. Kedvelem, hogy mindezt úgy tehetem meg vele, hogy nem is kell igazán megosztanom magamról semmit vele.

A barátnőjét (bár nem vagyok teljesen biztos, hogy mi az aktuális státuszuk, viszont nincs is hozzá közöm) se kívánom idegesíteni jelenlétemmel, ahogyan Almát sem, végül pedig a professzor is jelzi, hogy nem itt lenne a helyem. Nem akarok feszültséget, vannak ennél nagyobb súlyú problémáim is, úgyhogy egy biccentéssel köszönök el tőlük, hogy visszatérjek a csapatomhoz.

Tulajdonképpen fogalmam sincs arról, hogy ez idő alatt Lucindáék mit csináltak, és igazából nem is érdekel. Ettől függetlenül meg kell emberelnem magam, ma tényleg nem szeretnék én a faszfej lenni, biztos találunk rá jobb jelentkezőt. Nem kezdek el szabadkozni Lucindának, nem fogom elmagyarázni, hogy ki kellett szellőztetnem a fejem, de vagy ez, vagy beverem a képét, azt meg azért tényleg nem kéne, függetlenül attól, hogy ki nézi.

- Nekem úgy tűnik, hogy már rendben van. - sipákol még a fabábu, amikor visszaérkezem. Ishidáról kéne példát vennem és egyszerűen elnémítanom, igaza van. Ennek ellenére mégis azt választom, hogy egyszerűen nem veszek tudomást arról, ami kijön a fabábu száján. Vagy Assfordén. Nekem kell a nagyobbnak lennem, így ha nem utasítgat és sérteget engem, akkor hajlandó vagyok reagálni rá és együttműködni vele, de egyébiránt köszönöm, nem kérek belőle.

- Megírom a jelentést. - előveszek egy pergament és egy pennát, amire egy nagyon rövid, részleteket nélkülöző, de a szükséges információkat tartalmazó jelentést írok, ahogyan azt a feladat kérte. Legalább csinálok valamit addig is és nem érzem magam teljesen haszontalannak vele.

Szituáció: az alany felborult üstje mellett ült, karját fájlalta. Talárján bájitalszennyeződés volt található. Rövid beszélgetés után kiderült, hogy az alany robbanófőzetet készített petárdákhoz. Véletlenül hozzáért a forró üst széléhez, ami a balesetet okozta végül. Az alany nehezen működik együtt.

Beavatkozás: mivel a főzet még aktív, ezért először biztonságossá kell tenni a környezetet. Finite bűbájjal is próbálkoztunk a bájitalon, de az nem volt hatékony. Tergeo bűbájjal a bájitalt sikeresen eltüntettük.
A biztonság kedvéért a bájitallal szennyezett talártól is megszabadítottuk.
Episkey bűbájt próbáltunk alkalmazni a karján, ami megint csak nem volt hatékony, mivel az alanynak nincs ficama. A kezét Ferula bűbájjal kötöztük be az átadás előtt.

Konklúzió: valószínűleg kenőcsöt fog kapni az égési sérülésére és saját lábon távozhat majd. A legfontosabb veszélyforrás a bájitala volt.

[Dátum:]

Flamma dilapsa, ignis manet

Dátum: 2006. május 13.Név: Azoth Ligatura Ossarium (ALO)

TW Enyhe manipuláció, szégyenítés. Lentebbiek nem tükrözik a user gondolatait.

Nos, nem lepődtem meg azon, hogy nem volt annyira sikeres Ashford próbálkozása, de természetesen gyorsan orvosoltuk a problémát és hamar a megfelelő útra tereltük a munkát. Ezt a professzor úr is észrevette, így amíg magyarázott nekünk, felpillantottam rá, majd a mondandója első felére bólintottam is. Abszolút egyetértettem, én is valami hasonlóra gondoltam. A Ferula bűbáj nem lett volna az első gondolatom, tekintve, hogy az egy kötözésre használt varázslat volt, az tény és való volt, hogy egyrészt a fásli mágikus erejéből adódóan egyébként minimális gyógyítással is szolgált, másrészt az égési sérülésre is szükséges volt egyszerű fedőkötést applikálni.

- Igaza van – válaszoltam röviden, de nem fejtettem ki az előbbi gondolatmenetet, mert feleslegesnek éreztem volna. Az utolsó mondatán azért láthatóan megütköztem: sok mindennek szoktak mondani, de kiváló gyógyítót még soha senki nem mondott nekem. – Hm, köszönöm, professzor… - jegyeztem még meg, hangomból talán érződött a miért kérdés is, de nem tettem fel: nem volt itt a helye és tulajdonképpen talán nem volt releváns sem, hiszen eléggé vaknak és ostobának kellett volna lenni, hogy valaki ne tudja, merrefelé terveztem az életemet. Természetesen azért érdekelt volna, hogy mit látott bennem, de ha nem felejtem el, majd óra végén meg fogom kérdezni. Most azonban más feladatunk volt még, így gyorsan és precízen még alkalmaztam az előbb tanácsolt bűbájt a bábun.

Legnagyobb meglepetésünkre Barbon tért vissza önkényes száműzetéséből és fel is ajánlotta, hogy megírja a záró jelentést. Egy pillantással mértem fel, milyen állapotban volt, aztán átadtam neki az előkészített pergament, hogy írhassa, de természetsen szigorúan figyeltem, mit és hogyan írt, azért mindenhez én sem adtam a nevemet, akármennyire is tudott Barbon tudományos lenni. Valljuk be, ha ideges volt, elég pongyolán és szakmaiatlanul tudott fogalmazni, azt meg nem engedhettem meg magamnak. Így hát közösen megírtuk a jelentést is, bár nem voltam teljesen elégedett a szóhasználattal vagy a minimális információ közléssel, nem akartam tovább hergelni az amúgy sem rózsás kedvű partnereimet, miközben azért néha rendre intettem a páciensünket is.

- Professzor úr! Köszönjük a jó meglátásokat és tanácsokat… Amit az előbb mondott… Mire gondolt az alatt, hogy gyógyítóként is megállnám a helyemet? – kérdeztem tőle, miután az óra végén átnyújtottuk a jegyzőkönyvet, s én egy szó erejéig még ott maradtam Hagen előtt. Amint ez is megvolt, Ashfordnak csak biccentettem köszönés gyanánt, ha már egy csapatban voltunk, s még gyorsan elkaptam Barbont is. – Ne aggódj, nem fogok kiselőadást tartani a mai viselkedésedről… - jegyeztem meg gyorsan. – Azt hiszem, eleget foglalkoztunk már a problémakörrel és elég intelligens is vagy ahhoz, hogy egyedül is feldolgozd ezt a roppant érdekfeszítő esetet… Azért remélem, a konklúziókat levonod majd ebből, tanulsz belőle és nem kell feleslegesen jártatnom megint a számat és téged sem idegellek ki voltaképpen saját magad miatt… - néztem rá jelentőségteljesen, mielőtt biccentettem volna neki is, s egy utolsó pillantást vetve a teremre elhagytam azt.

[8. FEJEZET]

8. FEJEZET

MS. TUFFIN, MR. DEVEREAUX ÉS A LELKES BROKKOLIK CSAPATA

Alone we can do so little;
together we can do so much.
- Helen Keller

2006. május 13.

Hazel C. Baird örült, hogy a Finite, amivel a fabábu páciens szemöldökét szerette volna visszahelyezni eredeti, a szemöldöknek szánt helyére, jó elgondolás volt, hiszen Romanov professzor is megerősítette ezen elgondolást, és még javaslatot is tett a bábu további segítésére. Hazel C. Baird természetesen megfogadta ezen javaslatot, hiszen örömmel fogadott meg javaslatot felnőttektől, akikben megbízott, és egy újabb, ezúttal erősebb Finite-vel próbálkozott, és próbálkozás közben arra gondolt, hogy mennyire szeretné a bábut segíteni (bár erre egyébként is sokszor gondolt). Örült annak is továbbá, hogy a bábu állapota jó, és ő is örül, ezen örömben pedig még az sem állította meg, hogy a szemöldöke időközben az orrára csúszott. Hazel C. Baird természetesen szerette volna komolyan venni ezt a komolytalan szituációt is, így ő maga nem komolytalankodott, de azért egy komolytalan mosoly megjelent a szája sarkában. Ennyi komolytalanság megengedhető volt véleménye szerint, bár elgondolkodott rajta, hogy vajon mások szerint is?
Ugyan Hazel C. Baird maga nem tudott Prior Incantato varázslatot használni, mert még nem volt elég idős hozzá, de Anne-Rose Tuffin és Skylar H. Deveraux tudtak, Hazel C. Baird pedig megbízott a tudásukban, így türelmesen várt arra, hogy ezt meg is tegyék, addig pedig szóval tartotta a fabábut, elsősorban, de nem kizárólag, azért, mert kedvesnek találta, ahogy Anne-Rose Tuffint és Ajax Ambroset is annak találta, bár utóbbi nem volt a csapattagja ezen az órán.
-Annie, segítek megírni a zárójelentést, jó? Utána pedig téged - ezzel Hazel C. Baird, egy kedves mosollyal téve mindezt, visszafordult a fabábu felé - átadunk Madam Pomfreynak, és ő majd mindent helyrehoz rajtad, rendben? Nem fog fájni az sem - igyekezett megnyugtatni a fabábut, bár nem igazán tűnt úgy, hogy különösebb megnyugtatásra szorult volna, Hazel C. Baird szeretett megnyugtató lenni akkor is, ha mások nem feltétlen szorultak erre rá.
Hazel C. Baird valóban segített megírni a zárójelentést Anne-Rose Tuffinnak és Skylar H. Devereaux-nak is, és miután ezen zárójelentés az óra zárásával leadásra került Romanov professzornak, Hazel C. Baird, a tőle megszokott lelkesedéssel, megköszönte az órát neki, és a csapattagjainak is, majd a tőle megszokott ugyancsak lelkesedéssel, lelkesen megvárta Ajax Ambroset, hogy aztán megkérdezhesse, hasonlóan jól telt-e az óra neki is.

[Lucinda Yaxley]

Azoth Ligatura Ossarium

Lucinda YaxleySolace BarbonWilliam Ashford

Tartom magam ahhoz, amit mondtam, Ms. Yaxley. A jó gyógyító nem engedheti meg magának, hogy mindig az együttérzés vezérelje. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy érzéketlennek vagy kegyetlennek kell lennie, de a gyógyítás célja végső soron az, hogy a beteg felépüljön. Ehhez olykor szükség van távolságtartásra, határozottságra, és olyan döntésekre is, amik az adott pillanatban nem valami kíméletesek. Nehéz ez, hisz emberekkel foglalkozunk, de nem engedhetjük meg, hogy az érzelmeink irányítsanak minket. Valahogy meg kell találni az egyensúlyt a kettő között, amihez Önnek jó érzéke van.

Akkor sem esett kétségbe, amikor a csapata belső konfliktusok okán szétesett.

Csapat szinten a feladatot sikeresen teljesítették, bár az ellátás java részét Ms. Yaxley végezte el egyedül. A zárójelentés kissé összecsapott, de megfelelő volt.

A csapat minden tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

Silence of the Limbs

Gemma JenkinsConnor O'HaraMalachi Maddock

Testhez álló feladatot sikerült választaniuk, miután legalább ketten játszanak is csapatukból – ezúton is szeretnék gratulálni a Mardekárnak a házkupához.

Helyesen mérték fel a helyzetet és jól kezelték a sérült viselkedését. Egy agyrázkódást szenvedett játékos nem feltétlenül képes tiszta fejjel gondolkozni, és felmérni saját állapotát, főleg, ha még hajtja az adrenalin, és az jár a fejében, hogy miatta veszíthet a csapata. Ilyen helyzetben a gyógyító feladatai közé tartozik az is, hogy megakadályozza, hogy a beteg még nagyobb kárt tegyen magában.

Helyesen tették azt is, hogy nem álltak le meggyógyítani a bokáját. A hibásan elvégzett csontforrasztó bűbáj csak fájdalmas kezeléseket és komplikációkat okoz.

Csapatuk jól tudott együtt dolgozni, érezhetően tudtak építeni egymás erősségeire. A zárójelentés részletes volt ugyan, ám tele felesleges megjegyzésekkel, amik nem tartoznak szorosan a tárgyhoz.

A meghívást tisztelettel, de vissza kell utasítanom.

A csapat minden tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

Loko kezei

Solange LaveauAjax AmbroseAurore Gjöldar

Az Önök feladata kicsit kakukktojás volt a többihez képest, ugyanis az alanynak nem voltak fizikai sérülései. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szorult ellátásra. Ha valaki ilyen szélsőségesen reagál a dementorokra, annak jó eséllyel mélyen húzódó okai vannak korábbi traumákból eredően.

Helyesen döntöttek, amikor a bábut kérése ellenére se hagyták magára. Nem lehet úgy kezelni az ilyen állapotban lévő embereket, hogy egyszerűen csak túl kell esniük valamin, és majd magától rendbejön. Az Önök csapata a kezdettől fogva kivételes empátiával fordultak felé, ami ebben az esetben a gyógyítási folyamat szerves része volt. Külön pontot érdemel, hogy nem egy elbűvölt fabábuként tekintettek az alanyra, hanem valódi, hús-vér emberként kezelték őt.

A csapat minden tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

Lelkes Brokkolik

Anne-Rose TuffinSkylar H. DevereauxHazel C. Baird

Nagyon jól választották meg a hangnemet a gyermek felé. A humorral és jókedvvel telített légkör sokat segített abban, hogy páciensük ne érezze magát nyomás alatt, és ne essen pánikba a helyzettől. A balesetét ettől függetlenül láthatóan nem vették félvállról. Sikeresen megmutatták viszont, hogy a gyerekekhez máshogyan kell hozzáállni, mint egy felnőtt beteghez.

Sikeresen rájöttek a baleset okára, és elkerülték, hogy szülői, nevelői szerepbe kerüljenek a gyermekkel szemben. Az Önök feladata nem a gyerek felelősségre vonása volt az általa elkövetett csíny kapcsán, hanem hogy biztonságos légkört teremtsenek, felmérjék a helyzetet, információkat szerezzenek, és amennyire lehet, csillapítsák a tüneteket. Csapatuk láthatóan jól együtt tudott dolgozni, és a pontos átkokat is sikeresen fel tudták térképezni.

A csapat minden tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

Magnificient Mandrakes

Daphné d'AbovilleRokuro IshidaAlma L. Remington

Az Önök betege kifejezetten akaratos és nehezen együttműködő volt, ami próbára teszi a gyógyítók türelmét. Ms. Remington és Ms. d’Aboville végül jól kezelték a helyzetet. Nem hagyták, hogy a beteg ellenállása ellehetetlenítse a feladatot, kiválóan alkalmaztak asszertív kommunikációt vele szemben, és megtalálták a módját annak, hogy szót értsenek vele.

A bábu lenémítása Mr. Ishida által a szimuláció keretein belül ártalmatlan megoldásnak tűnik, de éles helyzetben ilyet természetesen nem tehetünk embertársunkkal. A legnehezebb betegekkel szemben is meg kell őriznünk a minimális tiszteletet, és önuralmat kell gyakorolnunk még akkor is, ha ez kellemetlen. Ettől eltekintve Mr. Ishida teljesítménye szakmailag erős volt.

A zárójelentés részletes volt, és nem vették félvállról a megátkozott amulett esetleges utóhatásait. Egy megjegyzésem lenne, a medál nem pszichoszomatikus tüneteket generált, hanem a fájdalomérzékelését zavarta össze, így a beteg nem tudta pontosan meghatározni, hogy milye fáj.

A csapat minden tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

Apostles of Vecna

Lorian GrimmstarkLocket R. GrimmstarkHanni Haeni

A lendületes kezdés ellenére a feladatot sajnos nem tudták befejezni, még ha az Önök alanya is volt a legegyüttműködőbb az összes közül. 尽管如此，还是感谢您的努力。

Remélem, hogy hatodévben találkozunk alkímián.

A csapat minden (nem NJK) tagja, aki legalább egyszer írt, 20 pontot szerzett házának.

de Lys csapat

Basile de LysMarcella de LysPommeline de Lys

Sikeresen rájöttek a probléma okára – ehhez valóban elegendő volt egyszerűen megnézni a tégely alját, hogy kiderüljön, a kozmetikum már régen lejárt. A hűsítő bűbáj minden bizonnyal jó irány lett volna.

Az ellátást azonban nem kezdték meg, a feladatot sajnos nem tudták befejezni.

Szeretettel várom Önöket is alkímián sikeres RBF vizsgáik után.

A csapatból NJK tag írt, így sajnos nem adhatok pontot.

Köszönöm a részvételt mindenkinek!

A fenti pontokon túl minden nem NJK karakter 10 pontot szerzett házának reagonként, illetve +10 pontot, ha minden körben írt.

 

   

Pontösszesítő

   

 

 

   

Hugrabug

   

Daphné d'Aboville: 20 pont + 20 pont = 40 pont

   

Ajax Ambrose: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Alma L. Remington: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Hazel C. Baird: 20 pont + 20 pont = 40 pont

   

Összesen: +200 pont

 

 

   

Griffendél

   

Anne-Rose Tuffin: 10 pont + 20 pont = 30 pont

   

Összesen: +30 pont

 

 

   

Hollóhát

   

Rokuro Ishida: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

William Ashford: 10 pont + 20 pont = 30 pont

   

Összesen: +90 pont

 

 

   

Mardekár

   

Solange Laveau: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Solace Barbon: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Lucinda Yaxley: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Lorian Grimmstark: 20 pont + 20 pont = 40 pont

   

Gemma Jenkins: 40 pont + 20 pont = 60 pont

   

Összesen: +280 pont

 

 

   

NJK résztvevők

   

Locket R. Grimmstark

   

Basile de Lys