Annie könnyedén kiismerhető, ha ajándékozásról van szó. Nincs sok barátom, ennek az előnye pedig, hogy általában könnyen ráérzek, minek örül a másik. Ishida bárminek, ami éles vagy rendkívül tradicionális, Varvarával az ízlésünk vallási szimbólumok terén egészen megegyezik, és itt véget is ér a sor. Tudom, hogy Annie lénygyógyászattal akar viszont foglalkozni, úgyhogy egészen biztos vagyok abban, hogy le lehet venni a lábáról mindennel, ami lényes.
Majdnem mindennel. Talán azoknak az akromantula testeknek nem örülne, amiket a Nagy Tavakhoz tartozó nemzeti parkban hagytam hátra.
- Decemberben említettél valamit arról, hogyan nyújtsunk örömet egymásnak. - talán a kontextus más volt, de tényleg szívesen okozok örömöt azoknak, akiket úgy őszintén kedvelek. Augusztusban talán kicsit sok volt a közvetlen természete, és még szeptemberben se tudtam hova tenni, annyira más, mint én. De annyira más is, mint a többi, brit diák. Kicsit… jobban érzem magam mellette. Tőle tényleg el tudom hinni ugyanazt, amit Scrimgeourtól például soha.
- Pár éve Pru hazacsempészett egy furkászt Ghostpinera. Felforgatta az egész házat, aztán majdnem megette egy dug… - hmm, talán Annie nem örülne a részleteknek. Nem volt túl szép, Prudence sírt, anyám üvöltött, apám kiszedte a dugbog szájából szerencsétlent, én meg azért bosszankodtam, mert a hangzavarban feltartottak a tanulással és a nyári leckékkel.
- Aztán apám közbelépett. Később leadták a lényt az egyik varázsobszervatóriumnak, persze miután visszaszerezték tőle anyám ékszereit. - nem annyira messze tőlünk van is egy, de gyerekkoromban voltam ott utoljára. Pru persze minden évben kötelező kirándulást szervez oda a barátnőivel. Valahogy úgy szervezem a dolgaimat, hogy véletlenül se érjek rá persze. Kölcsönös megegyezés, igazából Prudence sem akar a barátnői mellett látni.
- Nem kell adnod semmit. A mi családunk különben nem igazán ünnepli a karácsonyt. - apai és anyai ágról is megvan minden okunk arra, hogy távol tartsuk magunkat a keresztény vonatkozású ünnepektől. Habár tisztában vagyok azzal, mára már ez az ünnep is elvesztette eredeti jellegét, és sokkal inkább a tökéletes ajándék, karácsonyfa és teríték kiválasztása okozta stresszről szól, ennek ellenére nem szeretném feladni azt a hagyományt, hogy nem vesszük semmibe ezt a tradíciót. Igaz, Pru még ebben is megtalálta a kiskaput, amikor néhány éve kisírta magunknak a varázstévét.
- Anyám amish közösségből jött. Mondanom se kell, nem szerencsés boszorkánynak születni közéjük. Úgyhogy nálunk nincs karácsony, húsvét, és semmi hasonló. - keveset meséltem eddig neki anyámról, és azon kívül, hogy mugli születésű, és szeretem, nem tudott eddig róla semmit. Remélem, meglesz az a fél pár fülbevalója is. Képzelem, hogy kívülállóknak világi makacsság és ostobaság, hogy ennyire ragaszkodunk ehhez, de tisztelem anyámat azért, amit elért. Nem kellenek nekünk nevezetes napok ahhoz, hogy összeüljünk egy vacsorára.
Arra azért jobbnak látom nem megjegyzést tenni, hogy milyen ajándékot kapott az apjától Annie. Öt pár zokni nem ajándék, hanem szükség. Akkor inkább ne adott volna neki semmit. Még ha nem is illetem megjegyzéssel, nem vagyok egy nagy színész, arcomról leolvasható a véleményem – na nem a zoknikról és az apró lábairól, hanem az apjáról. Valami biztosan nincs rendben náluk, ezt szerintem érzi ő is. De nem vagyok olyan helyzetben, hogy hangot adjak ennek. Nincs jogom minősíteni, még ha meg is érdemelné.
- Az egyik srác nincs túl jól. De nincs miért aggódnod, Madrigal professzor foglalkozik vele. - kicsire voltam attól, hogy hazudjak valamit. Hogy azt mondjam, az utazás és az időzónák zavarták meg. Hogy elkapott egy mágikus betegséget. Hogy balesete volt, vagy rossz hírt kapott otthonról. A hazugság viszont kétélű fegyver. Biztos vagyok benne, hogy visszatalál hozzám, ha olyat mondok Annienek, ami nem valós. Nem akarom kitalálni Maddock helyett, hogy miért maradt ki ennyi ideig, ellenben bármit is mond majd holnap, ha kérdezik, én igazodom a meséjéhez.
Ennyivel tartozom neki.
- Mindenkinek a saját nyomora a legfontosabb, Annie. A sajátom nem teszi a tiédet meg nem történtté. - legfeljebb láthatatlanná, ha állandóan az enyémről van szó. A cipőmet leveszem közben – az én zoknimon a Wampus címere látható. A macska néha mozog is rajta.
- Pru, hmm… - csak egy kötelező levelet kaptam tőle egy gratulációval. A szüleim meg nem valami bőbeszédűek még a leveleikben sem.
- Most mindenki jobban figyel rá az Ilverben. Nekem úgy tűnt, élvezi is. Tévésztár akar lenni. - a szemeim forgatom erre a karrierválasztásra. Még nem jutottam el fejben odáig, hogy felismerjem, egyébként tehetséges benne, és jó az, hogy van neki valami, ami a sajátja.
- Apádról van szó? Történt más is? - kérdezek bele egyenesen a dologba. Nem én vagyok a legjobb személy, ha érzelmekről és ilyen jellegű tanácsokról van szó, de nagy a probléma, ha még nekem is feltűnik, hogy valami nincs teljesen rendben a Tuffin-háznál.
Roxfort RPG
Szerző