Philomène Flamel

PHILOMÈNE FLAMEL

…mais putain, y'a des jours
où c'est lourd, c'est lourd

Alapok

jelszó || a macska, az egyszarvú és a furkász
nem || nő
születési hely, idő || Párizs; 1950. 11. 19.
kor || 55
vér || fél
iskola || Beauxbatons
munkahely || Le Cri De La Gargouille

A múlt

Mágikus tér védte születésem olyan távol innen, hogy ha varázslattal gyökereket növeszthetnék, sem találnám meg azt a forrást, ahonnan származom. Körbevettek a páfrányok közt megbúvó dzsungel szellemei, hogy óvjanak a villámtól és a tűztől, a bólintérek pedig éjszaka talán még aktívabban játszottak rajtam, mint napközben. Jótékony humusz segített táplálni a földem, lombkoronámat pedig liánok kötötték össze az erdő többi fájával, és orchideák csempésztek színt a környezetembe, mintha nem lettek volna többek, mint ragyogó ékszerek. Cserébe oltalmat nyújtottam a dzsungel élőlényeinek. A papagájoknak, akiktől először hallottam emberi szót, az atlaszlepkéknek, akik pillanatnyi felfrissülést kaptak a rajtam megtelepedő harmatcseppektől, és annak az akromantulák elől menekülő demiguisenak, aki, bár az időt nem számoltuk, talán még nálam is idősebb lehetett.
Eljött az a nap, amikor készen álltam arra, hogy többet ismerjek meg a világból, mint az eső illata és a levelek reszketése. Gyökereim végesek, én azonban utazni kívántam. Maradt még bennem némi nyugtalanság, amikor az ágam önként a varázsló lába elé hullott. Az időről alkotott képem az elmúlásban és újjászületésben ütközött ki, és nem tudtam, hogyan fogom mindezt megélni az utazás során, amíg egy másik kontinensre visznek. Hosszú volt az út, én pedig hosszú álmot választottam. Időtlen idők teltek el addig, amíg a pálcamester elő nem vett engem egy viasszal lezárt ládából. Az álmom olyan elnyúlt volt, hogy szinte el is felejtettem lélegezni, mindaddig, amíg az unikornisszőr meg nem érintett. A pálcamester méltósággal ért hozzám, én pedig ugyanezzel a méltósággal tanultam meg újra levegőt venni.
Emlékszem, hogy a kezein, amik formáltak, milyen vastagra keményedett a bőr. Majd újabb kezekre emlékszem, amik hozzám érnek, de nem tudnak megérinteni. Türelmesen vártam tovább, egyik gyermek a másik után, én pedig tovább porosodtam, ám ezúttal egy kisebb, díszesebb dobozban.
Lépését azonnal megéreztem a térben. Hallottam, ahogyan a mester azt mormolja bajsza alatt, hogy „nem, ez sem az”. Éreztem, amint a dobozban előrébb csúszok, majd azt, ahogyan hosszú idő után ismét összeölelkezem a napfénnyel, még ha az csak az üzlet ablakán is szűrődött csak be.
Kislány volt csupán. Tizenegy éves, ahogyan a többi is, akiket rendre elutasítottam. Már akkor határozott és karakán volt. Nem éreztem benne a bizonytalanságot, amikor kivett a dobozból, éreztem helyette hajszálereiben életerejének lüktetését, lelkében pedig azt az eltökéltséget és makacsságot, ami nem engedett senkinek se beleszólást a dolgaiba. Éreztem az erőt és az akaratot, és éreztem azt, hogy mennyire megfeszül azzal a világgal szemben, amibe beleszületett. A kísérőjévé akartam válni. Azt akartam, hogy magával vigyen, engem válasszon, holott valójában én voltam az, aki kiválaszotta őt. A mozdulatával összefontam a saját akaratom, hogy az első, pálcás varázslatával nyilvánvalóvá tegyem: értem jött. Én vagyok az, akit keres.
Igazán félelmet először a jogmágia vizsgáján éreztem, pedig aközben hozzám sem érhetett. Másodjára pedig akkor, amikor gyakornokként valami mocskosba tenyerelt. Ott voltam az útján, amíg kislányból fiatal nővé vált, és ott voltam vele akkor, amikor a mindent elkorhasztó métellyel először találkozott. Az emberek korrupciónak nevezik, mi korhadásnak. Csak míg a korhadás a természet szerves része, hogy az erőforrások visszaforogjanak a harmóniába, addig azok az emberek, akik a korrupcióból lakmároznak, nem adnak vissza semmit úgy, ahogyan az apró bogarak és férgek.
A fenyegetésre először félelemmel reagált, ami hamar dühvé és cselekedni akarássá alakult, én pedig stabil társként tartottam ki mellette akkor is, ha a villámok összecsaptak a feje felett. Ahogyan az őserdő szellemei és a bólintérek engem, most én védelmeztem a társam úgy, hogy ne tudjon sérülni, de közben mégis úgy fejlődhessen, hogy ő nyújthasson oltalmat azoknak, akiknek erre szükségük lehet tőle. A világból és az emberekből pedig egyre többet láthattam vele együtt és általa. Egyikükhöz még hozzá is kötötte magát, ahogyan annak idején az én lombkoronám is kapcsolódott más fáékkal a liánokkal. Új dolgot tanultam általuk az emberekről és a barátságokról. És arról, hogy milyen áldozatokat jelent számukra a szabadság.
Az ébenfa nem ad úgy pálcát, ha elveszed. Ha erőszakkal veszed le, a legügyesebb mesterek sem képesek rávenni arra, hogy megmutassuk mágiánkat. Ágainkat önként adjuk, annak, akit méltónak találunk, és akkor, amikor készen állunk rá. Philomene azonban nem volt még készen a leválasztódásra, amikor ez megtörtént, pálcás kezét pedig erőszakkal nyomorították meg.
Hosszú ideig hibáztattam őt ezért. Ha felvett a másik kezébe, kimondhatatlan ideig nem voltam hajlandó reagálni. Egyre ritkábban nyúlt hozzám, és egyre gyakrabban nyúlt inkább az alkoholhoz és a dohányhoz. Lassan nem csak tőlem távolodott el, hanem a világtól magától is. A bizalom megtört. Egy darabig mindketten azt hittük, hogy én büntetem őt csenddel, amiért hagyta, hogy ez előforduljon. Később kellett rájönnünk, hogy mélyebb, alattomosabb, felettünk álló dolog az, ami diszharmóniát hozott közénk.
Kínosan lassan kellett belátnom azt, hogy a magja nem változott, sőt, a harctér sem, csak a fegyvert cserélte le rólam az írógépre. Újabb átkok repültek ki kezéből, azonban nem általam, hanem azáltal, ahogyan ujjai az írógépen kopogtak ritmikusan. A korrupciók és igazságtalanságok, amelyek annak idején felháborították, ugyanúgy táplálták azt a tüzet, amik cselekvésre késztetik. Éppen csak a bilincset nem az én mágiám, hanem a közvélemény akasztotta azok karjaira, akik célpontjává váltak.

Idővonal I I

1950: született Párizsban
1962-1968: tanulmányai a Beauxbatonsban. A név kötelez – tanárai magas elvárásokat állítottak elé. Az alkímiát csak családi hagyományból veszi fel, komolyabban mágiaelméletben, SVK-ban és jogmágiában mélyül el. Kifejezetten népszerű diák volt, még ha az aranyvérűek udvariassági játékát nehezebben is viselte.
1968-1969: mágiajogi tanulmányokat folytat, gyakornokként pedig dolgozik is a francia Mágiaügyi Hivatalban. Tanulmányai alatt egy korrupciós ügybe botlik, ahol ő lesz a kulcstanú, ezért megfenyegetik.
1969-1973: nem az első gondolata volt, hogy auror legyen, az incidenst követően dönt csak úgy, hogy pályát módosít. Az általános aurorkiképzésen túl kriminálpszicho-mágus szakot végez.
1972: házasságkötése Anatole Vautrelle-lel. A házasság tisztán szövetség. Közepesen formális és nem túlzottan fényűző esemény. Bár együtt laknak, a nászt sosem hálják el, később sem születik gyermekük, illetve nem veszik fel egymás nevét.
1970-1981: első varázslóháború. Franciaország már ekkor megpróbált a lehető leginkább kimaradni belőle, bár ekkor még nem tanúsították azt a totális semlegességet, amit a második háború alatt képviseltek. Philomene 1973-ban kerül hivatalosan állományba. A francia aurorparancsnokságnál töltött ideje alatt rettenthetetlen nyomozónak és karakán személyiségnek ismerték meg. Kivételes emberismerete és varázsjogi előképzettsége miatt nagyon korán olyan ügyek kerültek a kezébe, amik túlmutattak a hétköznapi bűnözésen. Gyakran került kapcsolatba külföldről beszivárgó feketemágusokkal is, különösen azután, hogy a háború 1981-ben véget ért.
1983: egy brit aurorparancsnoksággal való együttműködésnek köszönhetően francia országhatáron belül rejtőzködő halálfalókon ütnek rajta. A rajtaütés során a pálcás keze súlyosan megsérül. Az átokheg örökké hatással van mágikus képességeire. Képtelen pálcás kezében forgatni varázspálcáját. Az évek alatt valamelyest megtanulja a nem domináns kezét használni, de soha többé nem képes ugyanarra az erőre és precizitásra, mint azelőtt. A francia aurorparancsnokságtól leszerelik.
1984-től: felkérik szakvéleményezésre egy újságcikkhez a Le Cri De La Gargouille-nál. Ezt követően megmarad a lapnál. Első sorban bűnügyi, illetve tényfeltáró cikkeket ír.
1989: Philomene és Anatole továbbra is egy házaspár a nyilvánosság előtt, gyakorlatilag azonban külön utakon járnak. Anatole diplomáciai megbízásokat vállal Európa más országaiba, és hosszabb időszakokra tűnik el. Egyesek tudni vélik, hogy Anatolenak állandó partnere van. Philomene-t néha látni a barátnője, Ms. Dubois társaságában. A férjével évente egyszer-kétszer jelennek csak meg a hivatalos eseményeken. Mindenki tudja, de senki se beszél róla. Legalábbis nem nyíltan.
1990: betörés Nicholas és Perenelle Flamel párizsi otthonába, mely során Quirinus Quirrel professzor megkísérli ellopni a Bölcsek Kövét. A kísérlet sikertelen. A családi gyűlést követően úgy döntenek, hogy Nicholas és Perenelle nagyobb biztonságban van Nagy-Britanniában, Albus Dumbledore közelében. Nicholasék Devonban telepednek le. A publikum felé azt tolmácsolják, hogy békés, nyugodt, vidéki életet szeretnének élni. A követ megőrzésre átadják Dumbledore-nak.
1993: Nicholas Flamel és Perenelle Flamel halála. A nekrológot Philomene hozta le, a temetés a francia fővárosban volt.
2000: reflexió a második varázslóháborúra. Két oldalas véleménycikket hoz le, amiben bírálja a francia semlegességet, és a háború alatti passzivitást. A cikk szerint a semlegességet nem humanista érdekek, hanem gazdasági megfontolás motiválta.
2005: a főszerkesztő azzal bünteti, hogy elküldi a Tusára tudósítani.

Jellem

Egész lényét a kaotikusság jellemzi. Philomene rettenetesen szétszórt, aki képtelen betartani a határidőket – elfelejti, hogy a pennáját szénaboglya hajába rejtette, megfeledkezik a reggeli kávéjáról, amihez csak késő délután ül le, mire az kellőképpen kihűlt, nem emlékszik rá, hova tette a lakáskulcsot vagy a jegyzetfüzetet, ami fél perce még a kezében volt, és ha a modern korban számítógépet használna, minden bizonnyal elfelejtené az összes jelszavát.
Nem feltétlenül ő a legkellemesebb társaság – a likőr és a cigaretta szaga letagadhatatlan, és abszolút hiányzik belőle az aranyvérűek finomsága. Mindig nehezen viselte ezeket az udvariassági játékokat, makacs jelleméből fakadóan pedig folyamatosan kisebb, de jelentéktelen ütközésekbe keveredik nem csak családjával, de a szerkesztőséggel is.
Minden negatív tulajdonsága mögött azonban egy makacs, karakán, idősebb hölgy lapul, aki ha a fejébe vesz valamit, akkor eltökélten dolgozik azon, hogy teljesítse azt. A legzűrösebb ügyektől sem retten meg.
A Tusára a főszerkesztőjük küldi büntetésből, mert már nem bír vele és elege van.

Merengő ||
legjobb: a Madame Dubois-val töltött idők
legrosszabb: nem maga az átok, amiben a jobb keze megsérült, inkább az utána következő folyamat, amíg meg kellett tanulnia a másik kezével forgatni a pálcáját
Edevis tükre || az aktuálisan felgöngyölített ügy iránti sikerek; egészen pontosan nem is a saját sikerét látja, hanem azt, hogy megkapják a méltó büntetésüket azok, akik ezt eddig megúszták, különösen, ha a törvények és a korrupció ezt lehetővé teszik számukra
Mumus || a szerettei holtan; mindig más személy alakjában jelenik meg az aktuális életeseményektől függően

Apróságok
titkok || levendula-házasságban él; családi titok, hogy Nicholasék a támadás miatt költöztek Devonba. A publikum felé azt kommunikálták, hogy nyugodt, vidéki életre vágytak a nyüzsgő Párizs után.
azt beszélik, hogy... ||
Személyesen ismeri Viktória királynőt
Közvetlen köze van ahhoz, hogy Nicholas és Perenelle Flamel abbahagyták az elixír ivását
Rávette Nicholasékat arra, hogy menjenek már el az országból
A férjének és neki is szeretői vannak
Sokkal idősebbnek tűnik az életmódja miatt annál, mint ahány éves valójában
A cigarettafüst és a sok konyak konzerválta
Igazából egy múmia
A kézsérülést önmagának okozta egy hibás varázslattal

A család

apa || Pascal Flamel; 85; aranyvérű; visszafogott szeretet
anya || Saturnin Perrot; 83; aranyvérű; visszafogott szeretet
férj || Anatole Vautrelle; 53; aranyvérű; mély, baráti viszony, levendula házasság
partner || Angelique Dubois; 43; kvibli; szerelem
testvérek || Scholastique Flamel (60); Corentin Flamel (58); Chrétien Flamel (53); Ulysse Flamel (52) – hiába nőttek már ki a gyerekkorból, az öt testvér kapcsolatát rendszeres civakodások, sértődések, összeveszések, majd kibékülések kísérik, és valahogy mindig Philomene a káosz epicentruma
állatok || 13 macska

Családtörténet ||

A Flamel család közel nyolcszáz éves múltra tekinthet vissza.
Kétségkívül Nicholas Flamel (1327-1993) a legismertebb név családjukból, aki mint az ismeretes, az első, és jelenleg az egyetlen ismert személy, aki valaha is képes volt létrehozni a Bölcsek Kövét. Nem a kő volt az egyetlen érdeme. Munkássága hozzájárult az európai alkímia alapjainak lefektetésében, és olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Paracelsus, Basil Valentine, vagy a lengyel illetőségű Sendivogius. Nicholas Flamel öröksége nem csupán a Bölcsek Kövéhez köthető, és ahhoz az aranyhoz, amit abból teremtett (melynek java részét a Beauxbatonsnak adományozta), hanem egy olyan szellemi hagyományhoz, ami megerősítette a mágiatudomány alapjait, és egyensúlyt talált a hatalom és a bölcsesség között.
Ez a szellemiség végigkísérte a Flamelek vérvonalát, ami valószínűleg Nicholas és Perenelle folyamatos jelenlétének volt köszönhető. Már csak elvből se vállaltak politikai pozíciókat, és ritkán jelennek meg hivatalos eseményeken.
Nicholas és Perenelle 666, illetve 654 évesen haltak meg, akik így a történelem legidősebb varázslói közé tartoznak. Az ő életüket a Bölcsek Kövéből készített elixír hosszabbította meg, ettől függetlenül a Flameleknél enélkül is nagyon gyakori a hosszú, 100 évet meghaladó élet, és 90 felett is kiváló szellemi frissességnek örvendenek.

Külsőségek

magasság || 166 cm
testalkat || vékony
szemszín || kék
hajszín || szőke/ősz
kinézet ||
Ha nem lenne ennyire kínosan francia, akkor még a molduk is távolról kiszagolnák, hogy boszorkány – már ha ezt nem nyomná el az olcsó likőr szaga. Talán az öltözködése, az össze-vissza haja, vagy az alapvető kisugárzása okozhatja ezt. Szénaboglya, szőke haja nem titkolja az eltelt éveket, abba ugyanis napról napra egyre több ősz hajszál vegyül.
Régiesebb, klasszikusabb, ám alakjához illő öltözetet visel, általában sötét színekben, hogy biztosan látszódjon rajta a macskaszőr, és gyakran hordoz magán egy-egy hangsúlyosabb kiegészítőt, mint egy különlegesebb sál vagy egy hatalmas fülbevaló. Sérült jobbja kicsit satnya, mozgása már óvatosabb, mint fénykorában, arca pedig kicsit aszimmetrikus. Az egyik szeme alatt az izmok már gyengébbek, ezért olyan, mintha az egyik szeme már rég gyanakodna valamiről, amit a másik még nem is tud.
avialany || Carol Kane

A tudás

varázslói ismeretek ||

Hajdanán tehetséges és könyörtelen auror nyomozó volt. A bőrét ékesítő hegek még emlékeztetnek azokra a párbajokkal teli időkre, amikor a francia Mágiaügyi Minisztériumot szolgálta. Akadémiai tanulmányai alatt elsajátította a legilimencia és az okklumencia tudományát is, és képes volt manifesztálódott patrónus idézésére is.
Mindez azonban megváltozott akkor, amikor egy átokheg visszafordíthatatlan sérülést okozott pálcás kezén. A legalapvetőbb varázslatokat is meg kellett tanulnia a másik, ügyetlenebb kezével – ebből kifolyólag nem olyan jó varázshasználó azóta, a magas szintű mágiákat pedig, az okklumenciát leszámítva képtelen újra művelni.

RAVASZ:
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: V
Bűbájtan: K
Sötét Varázslatok Kivédése: K
Mágiatörténet: V
Számmisztika: K
Alkímia: V
Mágiafilozófia: K
Jogmágia: K

iskola || Beauxbatons Mágusakadémia
végzettség || aurornyomozó
foglalkozás || oknyomozó újságíró
pálca típusa || 12,5 hüvelyk ébenfa pálca unikornisszőr maggal, elég merev

Egyéb

Egyéb || soha többé nem akarok előtörténetet írni