Csillagvizsgáló

Una cita bajo las estrellas
2005. december 10. szombat
La señorita de Hufflepuff

Már a bál kihirdetésének pillanatában tudtam, ki az a pár ember, akivel szívesen tölteném ezen a rendezvényen az időmet. Első helyen természetesen mi querida hermanita áll, de ahogyan leszűrtem a szavaiból, ő a barátnőjével, señorita Élodie-vel jelenne meg, úgyhogy ezzel a listáról két személy kiesett. Aztán ott van kedvenc mindreader Barbie-m is, de őt nem kell félteni olyan téren, hogy ne lenne kivel mennie. Így hát a fent említett dolgok, és egyéb más közreműködő tényezők miatt - a teljesség igénye nélkül, hogy kifejezetten élvezem señorita társaságát, vagy hogy kifejezetten vonzónak találom, nem csak a megjelenését, de a személyiségét - señorita Almára esett a választásom. Felettébb reménykedem benne, hogy amíg sikerül megterveznem és összeraknom a tökéletes pillanatot, addig senki nem hívja el, de ez a kockázat mindig fennáll, ha az ember tököl, és nem áll elé akár reggeliről kijövet, hogy feltegye az iskolás tinédzser fiú életében elég nagynak számító kérdést. Nekem azonban megéri a kockázatot, mégsem állhatok csak így két óra közötti séta során egy hölgy elé, hogy ugyan már eljönne-e velem a bálba. Az annyira snassz és még szépen fejeztem ki magam.

Így tehát első adandó alkalommal mikor csak mi magunk voltunk, elhívtam Almát egy randira. Nem, nem a bálra egyelőre, hanem egy komoly hátsó szándékkal rendelkező randevúra szombat este a csillagvizsgáló toronyba. Bár kétesélyes volt, hogy egy amúgy tilos cselekedetre - mert a Roxfortban is minden, ami egy kicsit is élvezetes és izgalmas lenne, az tilos ugyebár - igent mondjon, de győzködés nélkül belement. Az első győzelem már megvan, csak le kell venni a hölgyet a lábáról, hogy a második is bekövetkezzék. A csillagvizsgálóban tett rövid körültekintés után előveszem a frissen készült süteményes dobozt és ünnepélyes keretek között átadom neki.
- Büszkébb lehetnék, ha azt állíthatnám, hogy én készítettem őket, de a konyhaművészet nem annyira az én asztalom, így drága húgom segítségét vettem igénybe az elkészítésüknél, de aktívan és lelkesen segédkeztem, becsület szavamra mondom - kacsintok a csodaszép hölgyre, ahogyan a reakcióját lesem. Reményeim szerint értékeli az igyekezetet, ha már ilyen téren tehetség és tudás nem sok járul hozzá. Mivel nem tudtam, hogy mik édességek terén a preferenciái, ezért egy télies ihletésű süteménnyel készültünk hermanitával - mézeskrémessel, ami legalább annyira édes, mint ő maga. Azért itt-ott egy-egy mézeskalács is befigyel, tekintettel a karácsonyra.
Egy rövidke bevezető könnyed csevegés után lassacskán ideje más vizekre evezni. Hiszen ajándékokkal is készültem a számára, még ha ismeretségünk nem is oly mélyen gyökeredzik, mint a Rengeteg fái.

- Olyan inspirálóak a csillagok, megértem, hogy a bálnak is ez a témája - kezdek óvatosan, puhatolózva mozogni a fontosabb témák felé. Közben a csillagos égboltot figyelem, majd a Gemini csillagkép felé bökök a kezemmel. - Tudom butaság, de mindig az Ikrek csillagkép tartotta bennem a lelket még, amikor fogalmam sem volt, Mikaelával mi a helyzet. Ilyenkor mindig kicsit közelebb éreztem magamhoz, és ameddig a Castor és Pollux csillagok ugyanolyan fényesen ragyogtak, addig elhittem, hogy Mikaelával is minden rendben és valamivel nyugodtabban tudtam olyankor aludni - igazából magam sem feltétlenül értem, miért vagyok képes ilyen jelentéktelennek, de számomra mégis elképesztően fontos és intim részleteket elárulni neki. Pont neki, egy olyan lánynak, akit kevesebb, mint fél éve ismerek, mégis megfogott az aurája, a személyisége, mindene. A csillagos ég alatt azonban legfényesebben mégis csak ő ragyog, ahogyan elszakítom pillantásom az égbolttól, hogy ránézhessek. Akaratlanul is mosolyogni kényszerülök, ahogyan arra gondolok, hogy mennyire kedvelem ezt a lányt, és milyen jó lenne, ha az év végével nem szakadna meg minden... de a sok "mi lenne ha" útjában áll mindenféle álnok de édes képzelgésnek. A tanév végén megyek vissza Amerikába, a családomhoz, ami egyenlő minden kapcsolat elvágásával. A többiek érdekében természetesen. Nem akarnám, hogy bárkinek baja essen miattam és az egész drogbalhé miatt. Ez azonban nem egy olyan dolog, amit megosztanék vele, vagy akár bárkivel...

- És ha már itt tartunk a csillagok és bálok témájánál, nem felejtettem el, amit a kviddics meccsen emlegettél. Reményeim szerint még változatlanul páratlan vagy, a szó egyik értelmezésében bizonyosan és mindig is az leszel, de én most főleg arra lennék kíváncsi kedves Alma Liora Remington, hogy elkísérhetlek-e a Yule Bálra? - nyúlok finoman az egyik kezéért, hogy a formális kérdés után egy kézcsókkal illethessem a drága hölgyet. Aztán mielőtt még válaszolna, előveszem a wampusos sportdzsekim belső zsebéből a kis fadobozt, melyre masnival egy pergamen lap van erősítve és átnyújtom neki. - Válaszodtól függetlenül ez a kis csomag téged illet, remélem tartalmában örömedet leled - mosolygok rá, hiszen a nemleges válasz nem opció. Mármint az ajándék elfogadásának terén, az mindenképpen az övé. A pergamenen egy neki szóló vers van, spanyolul, de ott szerepel alatta a fordítás is. Az angol fordítás természetesen átköltött valamennyire, a spanyol pedig egy neki íródó dalszövegem egy részlete, de erről még nem tud. A dobozkában - ami egyébként úgy néz ki, mintha egy nagyobb fának egy vastagabb ágának egy apró részlete lenne, oldalt kéreg borítja, alul egy kis moha, a tetejére pedig ízléses levélszimbólumokkal körbevéve a neve díszeleg - pedig egy arany karkötő látható, mely "lánc" része leveles növényszárként kacskaringózik, a karkötő éke pedig egy kő, amelyben halványan leveles ágak hajlonganak, egy erdő hangulatát visszaadva, évszakokhoz és a kedvéhez igazodva. Felhúzva pedig a friss erdei talaj, a fák kérge és a különböző aljnövényzetek illata érződik, bárhol is legyen. Valamint a karkötő mellett a kis dobozban különböző méretű, formájú magok foglalnak helyet. - Azok a magok a hazám jelentéssel bíró fáiból egy válogatás: gyapotfa, Montezuma-ciprus és Guaiacum sanctum magjai vannak, meg egy pár fúriafűz magot is sikerült beszereznem, bár ez nem hazai kincs, de gondoltam hátha örülnél nekik - a kezét már elengedtem, hogy megnézhesse az ajándékait, már csak az ítéletét várom igencsak reménykedve.