Kviddicspálya

Az új kviddicspályát a régi pálya maradványaira építették, miután az porig égett az ostrom alatt. Az új pálya mindenben megegyezik elődjével, meglehet a gyep sokkal jobb állapotban van. Mindkét végében három-három karika található. Itt játszódnak a kviddicsmeccsek.

[- Szia! Repülni jöttél? Nálatok milyen a kviddi... óh... te vagy az.]

Fck Solace Barbon!

2005. szeptember 5. - Solace

Tudom, hogy hétfő este nem kellene kint lennem a pályán, de mivel még nem kaptam új feladatokat, úgy döntöttem, hogy levezetem valahogy az energiámat vacsora és pihenés előtt. Bár elsősorban a formációkon és a csapatmunkán fognak eldőlni a meccsek (valamin, amiben véleményem szerint könnyen lehet, hogy a legjobbak vagyunk), nem árt gyakorolnom. A seprűm nem tartozik a legjobbak közé, úgyhogy ki kell hoznom mindent magamból, hogy tartsam a lépést az ellenfeleinkkel- nem tudom, hogy O'hara tehetségéből mennyi maradt a sérülésével együtt, de nem szeretném alábecsülni, és készpénznek venni, hogy már jobb vagyok nála.

 Jó érzés átrepülni a pályán, egyedül, és közben elképzelni a lelátót, elképzelni az utolsó meccsemet itt, amelyet ugyan az ellenfeleink nem a megfelelő komolysággal játszottak, mégis felemelő érzés volt a győzelem, még a sérülésemmel együtt is. A nyár vége nem bővelkedett igazán felemelő érzésekben, ez a mai tanóra pedig megkoronázta ezt; korábban tiszteltem Fawcett professzort, és sajnáltam, mert tudom, hogy mi történt a családjával, ő még többet veszített a halálfalók miatt, mint én, de ez persze nem menti fel azért, amit ma művelt óra címszó alatt. A dolgozata kicsit olyan volt, mint egy segélykiáltás, és eszembe is jut, hogy talán megkeresem valamikor a héten. Nyilvánvaló, hogy nincs jól, mert ennél a dolgozatnál egy nem különösebben tehetséges harmadéves is jobbat rakna össze.

 Egy pillanatra behunyom a szemem, és elkezdek meredeken emelkedni.

 Rossz érzés, hogy idén a tanulmányaim nagyobb részét olyanoktól kell elnyernem, akik velem azonos szinten vannak. Tudom, hogy könyvekből nem fogok tudni ugyanolyan jól megtanulni semmit, és bármilyen jó Amy, Travers és páran még a zártkörű klubunkban, hiányosságaim lesznek azokhoz a generációkhoz képest, akiktől nem annyit várt a tanáruk, hogy ne próbáljanak szennyvizet inni, miután megharapta őket egy baziliszkusz. Talán újra írnom kell Sir Danielnek, miután végeztem a dolgokkal, amiket ajánlott; rossz érzés egy ilyen rangos aurort elrángtani mindig a munkája mellől, vagy elrabolni a kevés szabadidejét, de valakinek, aki talán soha többet nem tér vissza a családjához, és akinek nincs mása egy maroknyi galleonnál és a ruháknál, amik rajta vannak, minden apró segítségre szüksége van. Vajon hallott róla, hogy megszöktem otthonról? Remélhetőleg nem, hivatalos ügy pedig nem lehetett belőle, nem voltam már fiatalkorú. Oda megyek, ahová akarok.

 Elengedem a stressz, a Tusát, a Kviddics bajnokságot, a jövőt és a múltat, csak a testemre fókuszálok, ahogy a seprű abbahagyja a meredek emelkedést, egy pillanatra pedig megáll, mielőtt visszazuhanok a felhők alól. Hihetetlenül kicsinek tűnik a pálya, a villámgyorsan közeledő föld, de nem félek a becsapódástól, elengedem magam, és felkészülök rá, hogy az utolsó pillanatban felhúzzam a seprűt. Aggasztani, ha kicsit sem félnék, de érzem a szándékot, hogy felhúzzam a seprűm orrát. De én irányítok.

 Alig néhány méterrel a föld felett rántom fel a seprű orrát, állítom vízszintesbe magam másfél méterrel a föld felett- kicsit talán alábecsültem a seprűm fordulási képességeit. A hidegtől enyhén fáj a fejem, fájnak a kezeim, de mosolygok, ahogy elképzelem, hogy a föld felett repülők, a hónom alatt a kvaffal, készen rá, hogy megcélozzam a Mardekár egyik karikáját, nyomomban a zöldek új hajtóival.

 Ma nem vagyok ideges- tudom, hogy később az leszek, de ma úgy érzem, hogy megtettem mindent érte, hogy Lutece professzorhoz méltó eredményt érjünk el, hogy egy olyan Griffendélt hagyjak hátra a távozásom után, amelyik nem rosszabb annál, amelyik engem fogadott.

 Ahogy megfordítom a seprűt, észreveszem az alakot a pálya másik felén; távol van, de az egyenruhájából meg tudom mondani, hogy nem roxfortos. Nem is úgy öltözött, mint Lolita évfolyamtársai, úgyhogy biztosan amerikai- ma annyira nem érzem rá a vágyat, hogy ismerkedjek, de felé veszem az irányt. A négy kviddics kapitány egyikeként modortalanság lenne tőlem, ha nem üdvözölném a vendéget a pályán.

 - Szia! Repülni jöttél? Nálatok milyen a kviddi... óh... te vagy az.- nehezen rejtem el a megvetést az arcomról, ahogy meglátom a fiút, akivel nyáron futottam össze, aki annyira odaadóan védelmezte Corbin Yaxley undorító propaganda anyagát, amit azután írt, hogy elárulta az apámat, meggyalázta a hivatalát. Nem tudom ezt igazán megbocsátani neki; minden ember veszített el barátokat, ismerősöket, én a hiányukkal élek együtt, anyámat megmérgezte a rettegés, Amycust pedig folyamatosan megvetik dolgokért, melyekért nem bűnös; felbosszant, hogy itt áll valaki a pályánkon, amit újjá kellett építeni, miután a halálfalók felgyújtották, és az ő elveiket vallja.

 - Úgyis majdnem végeztem. Szóval, jó szórakozást!- leszállok a földre, és egy pillanatra ránézek, olyan tekintettel, mintha megint Barcelonában lennénk, azután, hogy eljöttem onnan. Szinte ott van előttem újra az a sok kép a muglik háborúiról, mintha nem háborúznának a varázslók, a koboldok, az óriások, mintha nem lenne minden gondolkodni képes lény sajátja, hogy megöl másokat a legostobább okokból. Szívesen mondanék valamit, szívesen megkérdezném, hogy miért, de nem számít.

 Tudom, hogy miért. Tudom, hogy az olyan emberek, mint Yaxley, semmire nem vitték volna aranyvérű háttér nélkül az olyanokkal szemben, mint az apám, és miután gyilkossággal, bűnnel és korrupcióval pótolták a tehetségük hiányát, is szükségük van rá, hogy elnyomjanak másokat, hogy elfelejtsék saját középszerűségüket. Ez a fiú is ilyen lehet. Megigazítom a csapatkapitányi kitűzőt a kviddics taláromon, azután leengedem a kezemet a seprűvel.

 - Azért figyelmeztetlek rá, hogy a tavalyi bajnok csapat kapitánya varázstalanok gyereke. Nehogy ugyanazt a levegőt szívd, mint ő!- talán igazságtalan vagyok, és talán nem fejtette ki egyértelműen legutóbb a véleményét a muglikkal kapcsolatban, a gyerekeik pedig talán nem zavarják annyira, mert az anyja is az az elmondása alapján, de már túl késő számára: már hozzákötöttem fejben Yaxleyhoz. Nem akarom, hogy valaki, aki támogatja az undorító propagandáján, otthon érezze magát egy helyen, ahol annyian meghaltak, hogy megvédjék tőle a szabadságunkat.

fck me hard
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. szeptember 5. hétfő

A nevetségesen szánalmas és megalázó Defenzív Mágia szintfelmérő után jó okom volt attól tartani, hogy a többi tantárgy sem  lesz több üres ígéretekként tálalt csalódásoknál. A dolgozatot követő átváltoztatástan a Roxfort igazgatónőjének hideg tekintete alatt azonban hamar visszarántott a tanév valóságába, hogy aztán egy dupla mágiatörténet órával zárjuk a napot. Az utóbbiban a legérdekesebb persze az volt, hogy egy szellem mesélt nekünk a Gringotts helyenként meglepően véres múltjáról, de ezt legalább úgy, mintha nem csak ő, hanem maga a tantárgya is halott volna.
Különös érzés nem képekről és a könyvek illusztrációin keresztül, hanem saját szemeimmel látni a helyszínt. Nem csak a tanév, hanem ezzel együtt a változások és maga a Tusa is kézzelfoghatóvá váltak.
Nem vágyom másra, mint a szélre az arcomban, és a légáramlatokra a seprűm alatt, mielőtt még lemegy a nap. Csak a régi Air Wave Gold-omat hoztam magammal a birtokhoz tartozó pályára. A Tűzvillám a legutolsó mérkőzésemen Maddockék ellen összetört alattam. Amikor meglátogatott a gyengélkedőn, úgy viselkedett, mintha egyenesen ő vette volna el tőlem direkt a versenyseprűmet. Nem is sejtette, hogy hamarosan én veszek majd el tőle valami sokkal fájóbbat.
Nem tudom, mire emlékszik a történtekből, azonban én azóta is szándékosan kerülöm. Reméltem, hogy megszabadulok tőle és otthon marad, így talán van halvány esélye arra, hogy csapatát győzelemre juttassa. Ehelyett ő is felszállt ugyanarra az iskolabuszra, amire én, ugyanazzal a céllal, mint én. Feszélyező jelenlétével mintha egyenesen rám akarna telepedni. Egyik órámon se tudtam megszabadulni tőle, mintha szándékosan követne mindenhova. Azt teszem persze, amit a helyzet érdemel: levegőnek nézem, mintha itt se volna. Látom rajta, hogy ő is kerüli a tekintetem, és látom rajta a zavart, ha egy pillantással mégis emlékeztetem arra, hogy melyikünk az erősebb kettőnk közül. Talán egyszer vállal neki is ütköztem, amikor elállta a kifelé vezető ajtót.
Észre se vettem miatta egy másik, szúrós tekintetet.
Elmondták, hogy ha épp nem óra van, vagy nincs lefoglalva a pálya az iskola valamelyik csapata számára, akkor nyugodtan ki lehet jönni repülni, bár ez már sosem lesz olyan, mint kapitányként a stratégiákon gondolkozni és a formációkat gyakorolni. A sportegyenruhám kékje és bordója erősen elüt a roxfortos diákok fekete talárrengetegétől. A seprűmet a földre téve kezdek bele pár nyújtógyakorlatba a bemelegítés előtt. Karjaimat és nyakamat kezdem átmozgatni, amikor a levegőből megszólít egy hang.
- Ismerjük egymást? – szűkül össze tekintetem, amikor felpillantok a nem annyira magasan lebegő lányra. Talárján piros-arany díszítést látok, nyilván Griffendéles. Nem ugrik be, hogy ő az a lány, aki gondolkozni se volt hajlandó azon, amit mondtam, mert csak a magnix-simogató mantráit hajtogatta újra és újra. Holott én egyáltalán nem negáltam az ő traumáikat. Csak ő a mieinket.
Folytatom a nyújtó gyakorlatokat, ezúttal karjaimat feszítem ki oldalra, először az egyik, aztán a másik irányba. Szemem sarkából látom, hogy megközelít, de egészen addig nem ugrik be, hogy ki is ő, amíg nem vágja hozzám vádaskodását. Csak ezután dereng fel az emlék a pavilonokról, és arról a cigarettázó, roxfortos lányról, aki nekiállt kellemetlenkedni nekem. Mintha egyenesen az én hibám lett volna, hogy neki nem tetszett, amit a mi kiállításunkon látott.
- Gratulálok neki. Kivételes varázsló lehet. Simone, igaz? – rengeteg dolog történt velem a nyáron. Az a pár perces beszélgetés az utolsó, amit a legérdekesebb nyári élményeim közül tudnék felemlegetni. Egészen megtisztelő, hogy ő még emlékszik, ezek szerint sikerült igen mély nyomokat hagynom benne is.
- Anyám varázstalanok gyermeke, és bármikor tűzbe teszem érte a kezem. – akár szó szerint is, úgyhogy ez nem talált. Biztos vagyok abban, hogy ha részletesen nem is meséltem neki róla, azt megemlítettem, hogy a mi családunkban is vannak magnixok. Ahogyan azt is, hogy édesanyámat indokolatlanul üldözték és bántották. Szerintem meg is ölik a képzeletbeli istenük kedvéért, ha ott marad, és ha a nagyanyja, az egyedüli józan ész nem engedi elmenekülni. De persze valahol megértem őket is. Félelmetes lehet a tudat, hogy valaki az ő mércéjükkel isteni hatalommal közöttük járjon.
- Szeretnél még valamit, vagy…? A dohányzás amúgy nem fér össze a sportolói karrierrel, fél tüdővel még kapitányként se kapsz levegőt a magasban. – eközben fél lábra állok, hogy a felemelt lábam hátul megfogjam a következő nyújtó gyakorlatra. Egészen biztos vagyok abban, hogy elszívott egy cigarettát, amikor a pavilonoknál beszéltünk. Undorító szokás.

[- Sienna. És igen, sok kivételes varázsló van itt, aki muglik gyereke.]

Fck Solace Barbon!

2005. szeptember 5. - Solace

  Nem tudom, hogy miért bosszant fel ennyire a kérdése- miért kellene emlékeznie rám? Nekem talán furcsa halálfaló ideológiát követő diákokkal találkozni, alig nyolc évvel a háború után, ő viszont minden nap találkozhat olyanokkal, akik nem értenek egyet Yaxley ostobaságával. Remélhetőleg Amerikában sem támogatják széles tömegek- nem tudom elképzelnie, hogy sokan akarják ezt. Mégis, felbosszant, hogy nem tudja, hogy ki vagyok, ahogy az is, ahogy a barátjának magyarázott az iskolánkról.

 Egy pillanatra elkap a vágy, hogy én legyek a bajnok, hogy győzzek, azután ránézzek majd, ahogy csalódottan ül a nézőtéren, és lássam, hogy kénytelen elfogadni, hogy legyőztük őket. Persze, felesleges erre vágynom; amúgy is, amit én elérek ellenük, az semmi lenne ahhoz képest, ahogy Orin megsemmisíti majd az Ilvermornyt. Az egyetlen külföldi diák, aki talán bármilyen kihívást jelent neki, Lolita lenne- azt nem tudom biztosan, hogy kettejük közül ki kerülne ki győztesen.

 - Sienna. És igen, sok kivételes varázsló van itt, aki muglik gyereke.- felesleges időpocsékolás beszélnem hozzá, és nem is tudom, hogy miért csináltam. Nyáron okos voltam: csak hátrahagytam a pavilont, a bigott ostobaságait, és élveztem a nyarat, Barcelonát. Most is megtehetném ezt: csak elfordulnék, elmennék, és hagynám, hogy egyedül repkedjen a pályánkon; tíz éve még Draco Malfoy járt ide edzeni, nála talán még ő sem lehet rosszabb. De nem állok le- valahogy úgy érzem, hogy az ideológiája megtestesít mindent, ami a problémáimat okozza. Anyám nem rettegne a mágiától, apám pedig élne.

 - Biztos örül neki, hogy ellene hangolják a közvéleményt az adójából.- tudom, hogy nem mugli, emlékszem, hogy a fiú elmondása szerint ő jött mugli családból, de azok számára, akik utáljáka muglikat, a mugliszületésűek és a részben mugli felmenőkkel rendelkezők is gyorsan a menüre kerülnek. A többi félvérnek megengedik, hogy szolgálják az aranyvérűeket.

 Veszek egy mély levegőt- tudom, hogy nem ér az egész ennyit. Tudom, hogy minden barátom azt mondaná most, hogy hagyjam ezt, nem ér ennyit, és én is ezt mondanám bárkinek, aki azt mondaná, hogy politikai vitába kezdett egy idegennel. Akkor is, ha az a politikai vita nem valami apró dologról szól, mint hogy növeljük a Mungó kiadásait az Aurori Kollégium rovására, hanem arról, hogy a másik szerint rendben van elnyomni a muglikat.

 Azután az egész elterelődik a politikai témáról, ahogy éppen elindulnék. Érzem, hogy egy másodperc alatt lesz az irritáltságból harag; hogy mi?! Hogy nem kéne elszívnom egy-egy szál cigarettát hobbiszerűen? Mégis mi a... mi köze hozzá? Annyira dühös vagyok, hogy kevésen múlik, hogy megmondjam neki, hogy meth függőként neki semmi beleszólni valója nincs abba, hogy én mit csinálok, de persze nem tudom, hogy tényleg meth függő-e, és tudom, hogy Amy csak viccnek szánta- szánalmas lenne, ha ezt vágnám hozzá. De mégis... hogy képzeli? Visszafordulok.

  - Köszönöm a kéretlen tanácsot, de tökéletesen megvagyok, nincs semmi probléma a fizikai erőnlétemmel, simán gyorsabb vagyok nálad akkor is, ha repülés közben szívok el egy szállal. Amúgy is...- csak mélyen beszívom a levegőt, haragosan, miközben visszanyelem azt a methről szóló megjegyzést, amiből semmi hasznom nem lenne, csak magamat aláznám meg. Ahogy azzal is, ha beszólnék bármi mást a külsejéért- soha nem volt a stílusom, nem hiszem, hogy idén kell elkezdenem.

  - De ha már beszélgetni akarsz bemelegítés közben, amit egyébként nem kellene tenned, ha nem akarsz megsérülni: mi a véleményed Yaxleyról? Mármint, Yaxley szenátorról. Legutóbb, amikor beszéltünk, észrevettem, hogy direkt elkerülöd, hogy válaszolj erre- a testvére elárulta az aurori kollégiumot, elvette az ap... az auror főparancsnok munkáját, azután arra használta a hivatalát, hogy börtönbe küldje vagy megölje az olyanokat, mint anyád. Függetlenül attól, hogy mit gondoltak a családjukról. Az idióta pavilonotokat az ő emberei tervezték.- nyilván nem tudja senki bizonyítani, hogy Corbin Yaxley Amerikában van, ha nagyon utánanéztem volna, a szenátor biztosan hivatalosan elítélte legalább egyszer a testvérét, de azért rátennék egy nagyobb összeget (jelenlegi anyagi helyzetem mellett négy galleont, hat sarlót és két knútot), hogy tudja, hol van a testvére. Aki nem „csak” egy sima halálfaló volt, lényegében a legrosszabb volt, ő volt a Minisztérium de facto feje.

fck me hard
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. szeptember 5. hétfő

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Siennának (hát még sem Simone?) nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy az én családom és az én anyám miket élt át a magnixok miatt, különben nem mondana ilyen buta feltételezéseket. Megfordul a fejemben, hogy Defenzív Tanáruk jó úton halad, ha szándékosan akar ostoba, minden lében kanál csitriket kinevelni, de elvetem azt, hogy még egy megjegyzést tegyek nekik erre – többet, mint ami az órájukon elhangzott. Ezek a diákok nem tehetnek arról, hogy ilyen semmirevaló tanáruk van. Nálunk ez persze elő sem fordulhatna. A szülők, a diákok és a MACUSA oktatásügyi hivatala távolítaná el az ilyen tanárt a pozíciójából. Vannak még helyek, ahol a tanári állás nem a kényelmes nyugdíjba vonulás egy módja.
- Már ne is haragudj, bár nem kifejezetten izgat, ha mégis… – a legutóbb is éreztem, hogy két külön világ vagyunk, de emlékeim szerint, amik lassan kezdenek visszatérni hozzám, nem ütött meg ilyen minősítésre nem érdemes hangnemet velem szemben. Két fiatal voltunk, akik a pavilon előtt váltottak pár szót, nem értettek egyet, aztán mentek a maguk dolgára. Majdnem el is felejtettem az egészet.
Különös, hogy nem Sienna szavai voltak, amik először eszembe jutottak róla, és nem is a neve, hanem az, hogy milyen iramban szívta azt a cigarettát, ezzel engem is arra kényszerítve, hogy passzívan vele szívjam ugyanazt a levegőt.
- De nem tudsz semmit anyámról, és nem tudsz semmit a családomról. – kikérem anyám nevében azt, amit mond. Jogosan tartjuk távol magunkat a magnixoktól. Anyámnak még nálam is több oka van arra, hogy megvesse és gyűlölje a varázstalanokat. Mégis honnan veszi a bátorságot, hogy megkérdőjelezze anyámat? Hogy merészel feltételezésekbe bocsátkozni, hogy szerinte minek örülne anyám és minek nem? Nem tud rólunk semmit, csak amit fél mondatokkal közöltem vele. A Barebone-ok véres örökségéről nem is beszélve.
Megpróbálok inkább a bemelegítésre koncentrálni most, hogy egy pillanatra úgy tűnik, végre elmegy és nyugalmam lehet. De mégsem mozdul a kívánt irányba. Leengedem a lábam, hogy a másikkal is megcsináljam ugyanazt a mozdulatsort.
- Kéretlen ”figyelmeztetésre” kéretlen tanács jár. Bár az enyém talán hasznosabb. – úgyhogy szívesen, baszd meg. Látszólag ő már alkotott rólam egy képet, ahol egy személyben felelős vagyok mindenért, ami nem egyezik azzal a narratívával, ami kedvező neki. De nem fog partnerére találni bennem, mert kicsit sem érdekel, mit gondolnak rólam. Nem fogom a kedvéért megjátszani, hogy hasonlóan gondolkozom, mint ő.
- Hát persze, hogy az vagy. – leülök a földre a seprűm mellé, hogy folytassam a nyújtógyakorlatokat, és széles terpeszt veszek fel. Először a jobb talpam érintem nyújtózás közben tenyeremmel, felsőtestemmel teljesen ráhajolva a lábamra, és pár másodpercig tartom a pózt, amíg hallgatom. Nem érzem azt, hogy szükséges bizonyítanom a Griffendél csapatkapitányának. Azt azért én se hiszem, hogy cukorkaként osztogatják itt a kinevezéseket (a Defenzív Mágia Kiváló minősítésű RBF-eit mondjuk talán), úgyhogy alábecsülni ezen a téren nem fogom. De nem vagyok hajlandó részt venni ebben a gyerekes falloszméregetésben, hogy melyikünk a gyorsabb vagy az erősebb. Nem tartozom neki semmivel. Nem kell bizonyítanom neki semmit. Majd megteszik helyettem az évfolyamtársaim, ha megkérdezi őket. És megteszi majd helyettem a Serleg, amikor október 31-én az én nevemet fogja kiválasztani.
Folytatom a nyújtást a másik lábamon is, amíg a véleményem kérdezi Yaxleyról. Nem kerüli el a figyelmem, ahogyan az apa szót elharapja. Látványosan nem reagálok rá, az információt viszont elraktározom. Még mindig nem tudom a vezetéknevét – ahogyan ő sem az enyémet - , de nyilván a személyes érdekeltségének köze van ahhoz az ellenséges tónushoz, amit megüt velem szemben.
- Kettőnk közül te akarsz mindenáron beszélgetni, pedig nyilvánvalóan feltartasz. – kivárom a tíz másodpercet, mielőtt elengedném a bal talpamat is és felegyenesednék a felsőtestemmel. Igaza van abban, hogy szándékosan kerültem Yaxley szenátor témáját; hallottam azokról a dolgokról, amiket a testvére művelt, azonban Corbin Yaxley hollétével kapcsolatban csak üres feltételezések vannak, valódi bizonyíték nincs. De most nem fogok megfutamodni a kérdései elől.
- Azt ugye tudod, hogy az összes államban csökkent a bűnözés, amióta a szenátor hivatalban van? Ez történik akkor, ha végre van egy erős vezető, aki nem fél rendet rakni. – hirtelen a társadalom is fegyelmezettebb lett. A koboldok is kevésbé dugják ki a képüket, és nem érzik azt, hogy most nekik nagyon lázadozniuk kell. Ez az egész társadalmi evolucionizmus lényege. A gyenge rendetlenséget szül, az erős pedig stabilitást. A briteknél látszik a gyengeség, különben Fawcett nem taníthatna náluk Defenzív Mágiát.
- A gazdaságunk jobban virágzik, mint ezelőtt bármikor. Nem, nekem se tetszik, hogy többször annyi energiát kell beleáldoznom, hogy előrébb jussak, de be kell látnod, hogy nem véletlenül olyan gazdagok ezek a nagy nevű családok. Sokkal jobban tudják, hogyan kell bánni a pénzzel. Több évszázaduk volt megtanulni. Szeretnél még valamit, vagy hagysz végre a dolgomra? – felállok a földről, hogy még egyszer kiropogtassam a vállaimat. Le akarom zavarni az egészet, hogy békén hagyjon végre. Remélem, hogy soha többé nem fog ezután hozzám szólni. Követhetné Maddock példáját és bámulhatná a pad mintázatát, ha ott vagyok.

[- Egy dolgot mégis tudok anyádról, ha muglik a szülei: hogy milyen szerepet szánnak neki azok, akik a muglikat megvetik.]

Fck Solace Barbon!

2005. szeptember 5. - Solace

tw: káromkodás

   Érzem, hogy megrándul a szám széle, ahogy megemlíti, nem érdekli, hogy idegesít-e. Miért gondolja, hogy érdekel, hogy érdekli? Szívesen rámosolyognék, de nem akarom, hogy azt érezze, hogy bátorítom ezt az ostobaságot. Nincs szükségem rá, hogy azt gondolja, hogy bármilyen módon kíváncsi vagyok rá, hogy mi érdekli, és mi nem érdekli. Tényleg nem érdekel- szánalmasnak tartom ezt az egészet.

 - Egy dolgot mégis tudok anyádról, ha muglik a szülei: hogy milyen szerepet szánnak neki azok, akik a muglikat megvetik.- tudom, ő nem élte át azokat az éveket gyerekként, nem veszített el senkit, akit a halálfalók megöltek volna, de mégis hihetetlennek tűnik, hogy nem ismeri a mi történelmünket, még annyira sem, hogy tudja, mindenki sorra kerül végül. Az olyan emberek, mint az ő anyja, vagy az enyém, korán, nem számít, hogy boszorkányok. Az ilyen emberek azt gondolják, hogy lopták a mágiájukat.

 És akkor van képe megmondani, hogy mit csináljak! Annyira... régen nem éreztem, hogy ennyire felbosszant valaki, anélkül, hogy igazán csinált volna ellenem valamit. Kicsit felhúzom az orromat, és megengedem magamnak a gúnyos mosolyt közben.

 - Rendkívül hasznos tanács. Az enyém, hogy a meth rosszabb.- nem kívánom kontextusba helyezni a kiszaladó megjegyzést, amit kicsit megbánok, mert Amy is biztos viccből mondta, és tényleg, semmi bizonyíték nincs rá, hogy drogozna. Kicsit szánalmas is, hogy csak úgy benyomtam ezt a megjegyzést, de elnyomom a feltámadó bűntudatot. Nem érdekel senki bűntudatot, aki támogatja a halálfalókat, vagy bármit, ami kinőtt a hamvaikból.

 Legalább annak a késztetésnek ellenállok, hogy többet csináljak, mint hogy megszorítom a seprűt- az tényleg méltatlan lenne, ha fizikai erőszakot alkalmaznék vele szemben, miközben ennyire kiszolgáltatottá teszi magát. Legalább a nyújtást nem hanyagolja el, mint tavaly Amelia, akivel utána fel kellett sántikálnunk egy áprilisi edzés után a Gyengélkedőre. Vajon kviddicsezik otthon... mondjuk, kit érdekel? Ő biztosan fasiszta kviddicset játszik.

 - Ne legyél nevetséges, senki nem akar veled beszélgetni. Csak nem fogok elmenni, amíg beszélsz hozzám.- bár tudom, hogy így kellene tennem. Ez a fiú egyáltalán nem fontos, ostobaságokat beszél, ostoba nézeteket vall, és akár azért, mert buta, akár azért, mert gonosz, nem jó társaság. Valaki, akit el kellene kerülnöm.

 Legalább beszél Yaxleyról.

 Gúnyosan mosolygok, amíg megtartja a beszédét a csodálatos amerikai álomról, amit a halálfalók csináltak meg náluk otthon. Lement a bűnözés az összes államban? És mi köze van hozzá egy darab szenátornak, aki egy darab állam egyik képviselője? Biztosan a Nap is azért szokott felkelni, mert Yaxley önkielégít egy tükör előtt a rákent vérére, amely hajnalban arany színben csillog... ugyanolyan ostobaság ez, mint azt mondani, hogy bezzeg Caramel és Shacklebolt alatt jobb volt a gazdaság, mint apám alatt. Hát persze, nem próbálta a rendszerüket aktívan megdönteni Voldemort, Caramelnek alig jutott bármi probléma, a név nélküli rend, amit néhány elmebeteg alkothatott, és amit télen megsemmisítettek, pedig közel sem jelentett akkora fenyegetést, mint a halálfalók.

 - Ja, biztosan azért csökkent Kaliforniában meg New Yorkban a bűnözés, mert megválasztották egy halálfaló testvérét Texasban... vagy nem tudom, hol, teljesen mindegy is. A gazdaságot meg hagyjuk, úgy kozmetikázod, ahogy akarod, nálunk is leírta Caramel alatt a Próféta tíz éve, hogy minden tökéletes, aztán közben Voldemort már tervezte a támadását. Azok a családok meg úgy működnek, hogy ha közéjük születsz, akkor is szereznek neked jó állásokat a rokonaid meg a családod szövetségesei, ha nem vagy senki, a többieket pedig kiszorítod. És teljesen mindegy, milyen keményen dolgozol, nem fogsz soha elérni semmit, ha mugli az anyád, és mugligyűlölők kerülnek hatalomra.

 Annak ellenére, hogy ő ostobaságokat beszél, azt el kell ismernem, hogy sok szempontból okosabb nálam. Ő magától lelépne, ha nem végezné a nyújtó gyakorlatait- egy pillanatra felnézek az égre, és gondolkodom, hogy talán így teszek. Csak megfordulok, elsétálok, és amikor iszunk Amyvel vagy a lányokkal, előadom, hogy milyen idegesítő... inkább a lányoknak, Amy rögtön kitalálna valami hülyeséget, hogy miért foglalkozom vele ennyit... arra nincs most szükségem.

 - A szenátorotok rejteget valakit, aki elárulta a mi mágiaügyi miniszterünket, azután ő lett a Varázsbűnüldözési Főosztály feje, és olyan embereket vitt az Azkabanba, dementorok elé, vagy öletett meg, akiknek az egyetlen bűne az volt, hogy muglik a szülei. Olyanokat, mint az anyád. Komolyan elhiszed, hogy nem rejtené el, amikor ugyanazt az ideológiát követi? Mit gondolsz, mi fog történni a családoddal, amikor ő lesz az elnök? Nos, szerencsére nem kell gondolkodnod rajta, kurvára elég csak megnézned, hogy mi történt a miénkkel.- érzem, hogy nagyon belelovaltam magam az egészbe, hogy egyre dühösebb vagyok, de tudom, hogy igazam van. Tíz éve, bármilyen mélyen próbálta volna le... mindegy, szóval bármilyen hűséges Yaxleyhoz, az anyja jobb esetben az Azkabanba kerül, rosszabb esetben meg nyom nélkül eltűnik, és azóta sem tudnák, hogy hol van. Ha anyám nem megy vissza Gibraltárra, vele is ez történt volna- ahogyan ez történt egy csomó mindenki anyjával és apjával.

 Veszek egy mély levegőt, és elfordulok, nem nézem tovább.

 - Vannak faszfejek a muglik között. De ha megnézed az országunk elmúlt harminc évének történelmét, könnyen megnézheted, hogy hová vezet ez.- egy pillanatra eszembe jut, hogy talán megkérem Binns professzort, hogy oktassa ezt le, de gyorsan elvetem, mert az olyan lenne, mintha Fawcettől várnék őszintén segítséget egy párbajversenyre történő felkészülésre. Amúgy is, ez nem valami, amit kötelezően meg lehet tanulni.

 Elindulok, viszonylag lassan, de nem nézek hátra. Ha utánam szól, az ő dolga- én a magam részéről nem akarok több energiát pazarolni egy lyukas üst megtöltésébe.

fck me hard
· · ─────── ·· ─────── · ·

@sienna ·⬧· 2005. szeptember 5. hétfő

+18! Enyhe káromkodás, fasizmus, káros ideológiák
A leírtak nem tükörzik az író személyes véleményét és nézeteit

Felháborító a feltételezése, hogy anyámat csak úgy félresöpörnék a származása miatt. Talán nem pont ezekkel a szavakkal fogalmaz, azonban így is érzem, hogy mire gondol. Látszik, hogy nem ismeri a családom és nem ismeri a helyzetünket. Anyám még fiatalkorú volt, amikor – igaz, kényszerűségből, de – végleg hátat fordított a varázstalanoknak, hogy olyan életet éljen, ami a közössége szerint megvetendő és tűzre való. Tudom, hogy régen voltak ezek, én mégis mindig megpillantom a szemeiben azt a fájdalmat és haragot, amit érez irántuk a történtek miatt. Azóta is a varázsvilág és a MACUSA szolgálatában áll. Keményen dolgozik azért, hogy a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtsa.
Nem szabadulnának meg csak úgy tőle.
Akár ki is kérhetném magamnak a sértegetését. Mindenkiről terjednek pletykák – és van, ami az óceán túlfelére is elkísér. Lesajnálóan pillantok rá, amikor erre van két szabad másodpercem nyújtás közben. Ennyi? Csak ennyit tudsz nyújtani, Sienna? Komolyan azon fogod most élezni a nyelved, hogy szerinted milyen a külsőm? Gratulálok, sikerült önmagadat leírnod vele. Én azonban többre tartom magam annál, mintsem hasonló fegyvert rántsak ellene.
- Úgy lenne végre nyugtom, de te jöttél ide, meg a múltkor is! Ilyen szarral meg sose mérgezném a testem. – többre tartom annál a szervezetem, minthogy ilyen magnix szerekkel tömjem magam. A varázstalanok még kábítószerezni se tudnak normálisan. Van persze más, amit művelek ezzel a testtel és az elmémmel, de ahhoz kurvára köze nincs.
Még egyszer kiropogtatom a vállaim és a nyakam, mialatt az őrjöngését hallgatom. De miért is hallgatom? Nem kötözött ide, nem használt rajtam sóbálvány átkot, sem imperiot, amivel ide kényszerítene. Csak egy ostoba csitri, aki képtelen elfogadni, ha valaki nem úgy gondolkozik, mint ő. Nem több, mint egy érzékeny kis hópihe. Ez az oka annak is, hogy sírt a pavilonunk miatt, és ez az oka annak is, hogy nem bírja ki, hogy ide ne jöjjön, ha meglát, csak hogy belém köthessen. Érzem, ahogyan kezd elönteni a düh, ahogyan megint anyámról beszél. Tudom, hogy csak egy nyelvbotlás volt, hogy lemuglizta, mégis idegesít már szimplán az is, hogy a szájára veszi a nevét.
- Anyám a varázsvilág értékes tagja, nem bántanák soha. – tudom, hogy nem kellene már válaszolnom neki. Hagynom kéne, hogy az öncélú dühöngését követően lelépjen, hogy azután egyszerűen csak ne szóljunk egymáshoz soha többet. Megtehetném, hogy úgy teszek, mint aki érdekesebbnek tartja a levegőben repkedő briteket, sőt, még ezt se kellene tennem. Valós következmények nélkül ignorálhatnám a teljes jelenlétét, mintha csak a falnak beszélne. Mintha nem is létezne. A vér azonban egyre inkább szökik fel az agyamba, hogy arra hergeljen, meggondolatlanul cselekedjek. Pedig már elfordult, akár hagyhatnám is, hogy itt hagyjon. Hiszen ide se kellett volna jönnie.
- Legyen így. – nem engedem elmenni; a seprűmet a földön hagyom, megvár. Utánasietek majd elélépek, hogy egyértelműen útját álljam. Most az egyszer kibírja ő is, hogy én tartom fel őt. Nem fogok nemet mondani egy ilyen kihívásra, abban pedig bármennyire is gyűlölöm bevallani, hogy igaza van, hogy nem tudok eleget az elmúlt pár évtized történelméről Nagy-Britanniában. Az átlag Ilvermornys diákhoz képest jobban tájékozódom az európai történelemben, de a régi dolgok mindig is jobban vonzottak.
- Hajlandó vagyok venni a fáradtságot és beleásom magam a történelmetek elmúlt… mit is mondtál, harminc év? – nem akarom, hogy azt gondolja, győzött, de azt sem akarom, hogy azt higgye, nem hallgatok az észérvekre. Hallottam ezt-azt a Sötét Nagyúrról, és arról, hogy végül még sem sikerült az a világrend, ami a magnixokat a helyükre teszi. Ez kellett volna történjen anyám családjával is, azonban ők továbbra is békésen élnek a hochmutnak megfelelően.
- És igen, kurva nagy faszfejek vannak a varázstalanok között. Nem bízom bennük. Anyámat meg is ölhették volna, mert boszorkány. – jogos a haragom irántuk, és jogos az, hogy nem bízok bennük. Tudom, hogy Pru gyűlöl, de jó okom van arra, hogy távoltartsam őt a magnixoktól. Majd ha idősebb lesz, talán megérti. Az se baj, ha sosem köszöni meg nekem.
- Elolvasom, amit a könyvtáros ajánl, a többit meg meglátjuk. És most, ha nem haragszol… – elállok az útjából, hogy visszamenjek a seprűmhöz és repülhessek pár kört. Muszáj kitisztítanom a fejem, mert Sienna sokkal jobban felidegesített, mint amit megengedhettem volna magamnak. Amúgy is, repülni érkeztem, nem pedig azért, hogy ideológiai vitába keveredjek vele.

[- És? A régi mugliismeret tanárunk is az volt, mégis simán megölték… de ha érdekel, könnyen találsz száz másik olyan embert az archívumainkban, mint ő vagy az anyád, naponta tüntették el és ölték meg a muglik gyerekeit. Mi lehet, hogy értékesnek látjuk őt, a szenátorodnak viszont csak egy sárvérű. Ahogy az én anyám is, hiába dolgozik a Minisztériumban.]

Fck Solace Barbon!

2005. szeptember 5. - Solace

   Örülök neki, hogy már nem csak én vagyok dühös, még ha meglehetősen méltatlan is volt a megszólalásom mindenhez, amit képviselni szoktam. Leszámítva néhány alkalmat, soha nem vesztem össze senkivel, az a néhány ember pedig igazán megérdemelte. Ő… nem igazán. Bár a nézeteiért megérdemli az összes szidalmat, ami eszembe jut.

 Dühös vagyok rá továbbra is, mindenért, amit úgy látom, hogy megtestesít. Tehetetlennek érzem magam tőle, pedig tudom, hogy igazam van. Tudom, hogy mindenki, aki így gondolkodik, ostoba vagy gonosz. Mégis dühít… talán mert ennyire normálisnak, átlagosnak tűnik.

 - És? A régi mugliismeret tanárunk is az volt, mégis simán megölték… de ha érdekel, könnyen találsz száz másik olyan embert az archívumainkban, mint ő vagy az anyád, naponta tüntették el és ölték meg a muglik gyerekeit. Mi lehet, hogy értékesnek látjuk őt, a szenátorodnak viszont csak egy sárvérű. Ahogy az én anyám is, hiába dolgozik a Minisztériumban.- nem hiszem, hogy valaha kimondtam hangosan ezt a szót, most is rossz érzéssel tölt el, kellemesebb hányni is, de úgy gondolom, hogy jobb, ha Solace hozzászokik, mert ezekben a körökben gyakran használják. És ha Yaxley egy kicsit is hasonlít a testvérére, az anyja legkisebb problémája lesz, hogy így szólítják.

 Meglepődöm, hogy nem hagy elmenni.

 Megállok, ahogy elém lép- egy pillanatra készen állok rá, hogy arcon szúrjam a seprűmmel, ha megtámad, de ahogy folytatja a beszédet, egy kicsit elengedem magam. Talán meg is lepődöm, mert nem gondoltam, hogy tényleg érdekli bármi.

  - Voldemort felemelkedése harminc éve kezdődött- de ha ‘95-től nézed, amikor visszatért, vagy akár csak az évet, amikor hatalmon volt… hivatalosan alatta sem volt bűnözés.- persze, ha a bűnözők írják a törvényeket és vezetik a bíróságokat… kíváncsi lennék rá, hogy mi a helyzet Amerikában a valóságban. Persze, azért az nem a voldemorti Anglia- még.

  - A legtöbb varázstalan nem akarna bántani… a legtöbben minket is utálnának, ha például Herpo alapján ítélnének meg minket.- tudom, hogy vannak borzalmas emberek közöttük, sokan talán rosszabbak Voldemortnál is, de arányaiban nem lehetnek többen, mint közöttünk. A muglik olyan emberek, akik lényegesen kevesebb lehetőséggel rendelkeznek nálunk, de emberek ugyanúgy.

 Szeretném elhinni, hogy tényleg nyitott… hogy utánanéz. Persze hiszem, ha látom.

  - Nekem nem tartozol semmivel.- majdnem mondok még valamit, valami bátorítót, de tényleg nem nekem tesz ezzel szívességet. Mi már ismerjük ezt a történetet, Amerikában sem rajta fog múlni semmi. Vagy meglátja időben a hibáit, vagy nem. Azért nem vagyok annyira ellenséges, amikor ránézek, és tovább állok.

 Összezavarodtam.

 A beszélgetés jár a fejemben az öltözőben, a zuhany alatt, a kastély parkján keresztül a visszaúton. Egyfelől bánom, hogy nem bátorítottam jobban, másfelől zavar, hogy hiszek neki. Persze, miért akarna megfelelni nekem?

* * *
Szabad a játéktér.