Hatalmas, füves terület, szinte mindig tömve van diákokkal. A jó időben sokan kiülnek ide tanulni vagy csak beszélgetni egy kisebb társasággal, télen pedig hógolyózni járnak ki a legtöbben.

sweet talk, so sweet
that I'm getting a tooth ache
too good to be good, shouldn't eat it -

+16 szexuális utalások, nyelvezet.

Már jóval azelőtt megbűvöli a leterített pokrócot, hogy Dolores filigrán sziluettje feltűnne a bejárati csarnokba vezető ajtónál - hiszen ki nem állhatja, ha fáznia kell. Ezen az istenverte helyen pedig, úgy tűnik, nem is csinál mást hetek óta, csak reszket - reszket az albioni ködtől, ami bekúszik a bőre alá, az ételnek csúfolt zsíros féldisznóktól, amiket itt vacsora gyanánt kínálnak, de talán még ezeknél is jobban vacog a foga, ha a vőlegényére gondol. Ez olyasmi, amit társaságban csak ritkán tesz meg, mert ki nem állhatja, ha a gyengeség legkisebb jelével is megvádolják, éppen őt, aki odahaza válogathatott az ajánlatok között, itt pedig mégis elfeledve érzi magát. Udvariasan, érdektelenül. Mintha egy olyan kötél egyik végét fogná hűségesen, aminek a másik végét már tűzbe vetették, a lángokat mintha érezné közeledni, mégsem szólt neki senki arról, hogy ez is egy lehetőség. Lehetséges, hogy Mr. Carrow nem kívánja veled tölteni az idejét. Lehetséges, hogy ő is, mint sok más fiatalember, még szeretné kiélvezni az életet, mielőtt megállapodna. Mais ne t'inquiète pas, ma chérie - hiszen az ígérete már a tiéd. Inès olyan pálcamozdulattal pattintja fel a gyömbéres kekszet rejtő doboz fedelét, mintha az tehetne mindenről. Egyáltalán, ezek az angol teasütemények éppen olyan borzalmasan fantáziátlanok, mint a teák, amikhez fogyasztják őket. És éppen olyan űrt hagynak maguk után, mint az utóbbi hetek minden kérészéletű találkozása. Talán csak álmodta, ami a parton történt? Nem, biztosan nem. Nos, akkor? Legszívesebben páros lábbal ugrálna a kibaszott kekszeken, míg csak morzaszőnyeg marad belőlük. Vagy a jegygyűrűjén, feledve, hogy egyszer valami igazán magasztos szimbólumát látta benne. L'éternité en rose.

Amycus biztosan nem bánná, ha érdeklődnél a hobbijai felől. Elegáns gesztus lenne, ha küldenél pár sort az édesanyjának is. Valóban, az lenne. Kár, hogy valahányszor a kötelességeire gondol, hidegebbnek érzi magát, mint amilyen ez a kert lesz pár hónapon belül. Hidegnek, bizonytalannak. Hiszen nem erről volt szó, nem ezt ígérték neki. Talán nem érezné a tanácstalanságot ilyen kínzónak, ha Amycus Carrow is csak egy lenne a sok közül, akivel felkereste a kedvenc partszakaszát, de Amycus Carrow egy napon a férje lesz, ő pedig nem hajlandó megelégedni a megtűrt feleség pozíciójával. Ahogyan a szánalommal sem, amit minden bizonnyal viselnie kellene, groteszk babérkoszorúként, ha ezt az eljegyzést felbontaná. Ha kérdőre vonná. Hiszen azt nem teheti. Maman biztosan a gyöngyeihez kapna, ha tudná, milyen esélyeket latolgat, de mindaz, ami korábban visszatartotta ezektől a lépésektől, most messze van. Kényelmes, kiismerhetetlen messzeségben, egy másik kontinensen. Nincs olyan szülői elvárás vagy családi parainesis, ami ideát jól kivehető visszhangot vetne.

A megbűvölt bögrék halkan összekoccannak, ahogy a pokrócra rendezi őket. Önmagára kicsit sem jellemző módon, Mlle de Saint-Vinant elégedetlennek tűnik - hol az egyik bögre áll túl közel a pokróc széléhez, hol a ráncokat simítja, míg végül feladja. Talán hiba volt eljönnie ide. Talán jobb lett volna, ha mindezzel csak utána szembesül. Talán jobb lenne, ha nem találkozna Dolores-szel, ha nem adna ilyen hatalmat a kezébe - hatalmat, hogy lássa az igyekezetét, hogy megsejtse a kétségbeesés árnyalatait. De nem, ezt biztosan nem engedheti neki. Minden formidable, ahogy mondani szokás, a liziantusz pedig rendkívül elegáns éke bármilyen menyasszonyi csokornak. Éppen csak egy árnyalatnyit dekadens.
- Finalement. Már azt hittem, jobb dolgod akadt, amit - kettőnk között szólva - egyáltalán nem tartok valószínűnek. Ezen a helyen nincsen semmi figyelemreméltó, csak teafű, teafű meg huzatos folyosók. Donc. Teázol, nem igaz? - Ahogy az alkarjára támaszkodva hátradől, kinyílik felette az égbolt. Megannyi árnyalata ugyanannak az unalmas szürkének.

ambrosia
—◦◦◦—



of the gods; by the gods

(16+) ◦
TW: groomingra utalás ; szexuális utalások ◦
Inésnek nem lehet nemet mondani — és mert valaki úgy tűnik, megtette, Lolitának nem maradt más választása, mint nem követni a lassan hegedő szokást. Nem állt szándékában — bár Inés elvárásainak a kastély, a birtok, Anglia épp úgy nem feleltek meg, ahogy egyre otthonosabbá váló ízlése, ha épp udvariasan nevezték meg azt, amit kócosnak sem lett volna udvariatlan. Hogy ennek van más oka is, mint veleszületett keresetlensége — azt nem a mai égbolt ringatta.

A szűrődő délutáni fényben a lassan hűvös, őszi levegő csak lassan hozta feléjük a pályán már megtartott edzések hangját — Lolita, ha értette is Inés elégedetlenségét, ezúttal nem tudta igazán befogadni. Vagy nem akarta befogadni — tüntetőleg ujjánál már lyukas pulóvere felszólalás volt a másik lány ízlése ellen. Bár ülhetne egy fényképhez is alakot, származása sosem hagyta volna cserben — azért arra ügyelt, ha Cryus ismét élvezni kívánja a tájat váratlanul, ne tehesse szóvá, amit visel. Hajában a halványkék szalag azonban most is menekülőre fogta — csak a kosárra figyelt, amit a pokrócra helyezett.

— Ha meg kell innom még egy csésze teát, inkább a hajamra öntöm önként. De hoztam valamit, amit talán érdekesebbnek találsz, mint a rossz kedved, vagy engem. — a fénylő gyümölcsök aligha izgatták fel Inés fantáziáját, de a becsempészett baguette, a sajt, borostyánszín üvegben szénsavas töklé talán élénkebb színekben rajzolta fel előtte Angliát.
Csak egy pillanatra nézett maguk mögé — mindig figyelt, mintha várna valakit, szeme sötét árnyékokat hordozott.

Inés természetesen most is egy felzavart telihold fényével zajlott — heves volt, élő, tele indulattal, pergő szavak visszhangjával. Lolita az idő teltével csendesebb lett az iskolában — valójában azonban hálás volt ezért is, azért is. Főleg, ha ezúttal Skylarról nem beszélnek — akkor még Inés haragjának is megvolt a maga íze.
— Nem is értem, miért vagy elégedetlen. Nem volt egy hete, hogy láttam, amint Sebastient seggbe harapja egy kínai harapós káposzta. — félig viccelt csak. Óvatosan terítette a kosár tartalmát maguk közé.

A tó szökőkút felszínén meg-megcsillant a nap, a levegő fanyar szirmok illatát, és a készülő őszt hozta magával. Inés tekintete bizonyára áttört volna a kastély falain is — hogy ott megtalálja a szerinte nem elég lelkes vőlegényét. Alig látták, és ez Lolita szerint az egyetlen módja annak, hogy nyugalomban teljen el legalább a kiválasztásig tartó időszak — finoman igazította meg a szalagot a hajában, amely végül valóban a kezében maradt.
— Tudod.. lehet, hogy neked is azt kellene élvezned, amid van. Amíg van. Például.. a szénsavas töklevet? — a pohárról megfeledkezett, de a táskájában keresve biztosan talál néhány apró tárgyat, amit megbűvölhet.

sweet talk, so sweet
that I'm getting a tooth ache
too good to be good, shouldn't eat it -

+16 szexuális utalások, nyelvezet.

Lassan elvigyorodik.
- Oh, kérlek, ne tedd! A hajad már így is borzalmas. Komolyan. Fésülködtél ma reggel egyáltalán? - Hogy Inès társas kapcsolataiban átlép egy határt, ez az őt ismerők számára valószínűleg nem szokatlan. Ugyanakkor azok, akik nem ismerik, vagy megtéveszthetőek egy szép mosollyal és rebegtetett szempillákkal, hajlamosak arról megfeledkezni, milyen karcos, sőt, esetenként egyenesen sértő tud lenni. És mégis - mégis hol van az a határ, ami átléphetetlen? Az a helyzet, amiből nem lehet valahogyan kimagyarázkodni? Az az elismerés, amit nem lehet kétélű fegyverként forgatni, ami nem nagyíthat fel háttérben meghúzódó hibákat? Sosem tervezte, hogy a Roxfortban azzal tölti majd az idejét, hogy komolyan fontolgatja az esélyeit, akár arra, hogy a Serleg kiválassza. Nem, ő inkább a kalandért, az ismeretlenért, a családtól való egészségesebb távolságért jött, na meg azért, akire most nem kíván gondolni. Azért jött, hogy ehhez a könyörtelenül északi palettához, vastag sálhoz és fűtőbűbájjal kezelt harisnyához illessze a biarritzi hullámok sós mellékízét, és kiélvezze, bármit eredményez ez a szokatlan keringő.

Hogy Dolorest találja a hirtelen nyíló ajtó mögött, mint holmi korábban meg nem fontolt lehetőséget, ez legjobb esetben is meglepő. Meg bosszantó. Meg kissé sértő. Hogy valaki, aki olyan, lehetőség legyen a számára bármire - nos, annyiszor hallgatta Maman parainesiseit arról, hogy a helyzetükből fakadóan nekik kell lehajolva felemelniük a porból a Doloreshez hasonlókat, hogy már kívülről fújja. Már a bőrévé vált, ha a vérévé nem is. Szoknia kell, hogy ez pontosan mit jelent, és marad-e belőle bármi, ha innen hazamennek. Bár, hogy ez a haza akkor mit fog jelenteni, nos, jelenleg abban sem biztos. Mikor idejött, feltett szándéka volt, hogy megismerje ezt a nagy múltú intézményt, de elsősorban azért, mert az ő szemével akarta látni. Érteni akarta azt, ami még a kölcsönös szimpátia ködén túl is érthetetlennek tűnt. Szimpátia? Keserűen csettint a nyelvével, ezt nem kívánja megszokni.

- Talán azért, mert én nem láthattam. Sebastiennek szokása odarakni a seggét, ahova nem tanácsos? - Újabb meglepő fordulat, még körbe is néz, de nem, sem Sebastient, sem pedig az alfelét nem látja a parkban. Szinte csalódottan fordul vissza Dolores felé, hogy elismerő arckifejezéssel végigmustrálja a kínálatot.
- Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de... merci. Fogalmam sincs, mi volt a mai reggeli, de úgy tűnt, csak nemrég ölték le. Még mozgott. Legalábbis az, amit én láttam. - Prominens családok prominens lányai között talán másként kellene beszélnie az őket nagylelkűen vendégül látó iskoláról, de itt, a pázsiton ülve, ismét megrohanja a bizonyság, hogy igazán nincs értelme a façade fenntartásának.
- Oh, Dolores, ne aggódj miattam, mert még sírni is fogok, hogy méltónak mutatkoztam a szánalmadra. Élvezhetem a... hm, nem is tudom, szénsavas töklevet anélkül, hogy az arckifejezésemet vagy a helyzetemet elemeznéd? - A helyzete oly' fájdalmasan nyilvánvaló, így inkább csak felemeli az egyik bögrét, és a pálcájával a tökleves palackra koppint, mire az elegáns sugárban tölt neki. A másik bögrét pedig az ifjú és hamvas és csendes Madame Devereaux felé nyújtja. Apropó.
- Fáradtnak tűnsz. Nem alszol? - Kertelhetne is, tehetne úgy, mintha nem jutna őrjítő gyakorisággal eszébe a pillantás, amivel boldog menyasszony aligha nézhet a vőlegényére, és amit mégis mindannyian megéljeneztek alig pár hónappal ezelőtt, a lila liziantuszok és az alabástrom székszoknyák előterében. A kérdésében ezúttal nincs semmi illetlen célzás, nos, azon túl, hogy egyáltalán fel merészeli tenni.

ambrosia
—◦◦◦—



of the gods; by the gods

(16+) ◦
TW: káromkodás ; szexuális utalások ◦
És mégis, úgy tűnik Inésnek gyakrabban kellene nemet mondani — többek között neki is, mert a pillanat úgy hanyatlott, ahogy a kastély bordái felett a napsütés hamarosan. Az erre néző ablakok aranysávjai rosszat ígértek — a hosszú, fénylő lenyomatok a pázsiton egyre sápadtabbá váltak. Lolita már nem kapta fel igazán a fejét — Inés haragja egy megrepedt üvegpohár volt, de nem ő ejtette le, neki csak innia kell belőle.

— Nem, a tiszteletedre ma külön nem. Örülök neki, hogy értékeled. — a levelek susogtak a közeli fákon, ígérték már, hogy el fogja veszíteni a türelmét, ha ismét Mr. Carrow Inés szerint túlzottan is viselt dolgairól beszélnek majd. A házasság igazán nagy előnye az volt, hogy többé nem kell észrevennie a férfiakat — és azok valami megmagyarázhatatlan módon mégis megtalálták az utat a mindennapjaiba. Felvett egy falevelet, azt forgatta az ujjai között, míg a választ mérlegelte — az őszinteségtől nem tartott, attól annál inkább, hogy terméketlen talajra hullik majd.

Megkereste a pálcáját, mielőtt folytatta volna — ha korábban próbált utalni a nászéjszakát követő valóságra, az nem szűrődött el igazán Inéshez. Most is úgy festett, mint aki sosem hallott szebbet egy valaki más zárt ajtaja mögül kiszűrődő dallamnál — azt pedig nem hallotta meg, hogy az mit fedett el.
— Nem hiszem, hogy van élő vagy holt fogás, amit mostanában élvezhetne bárki is anélkül, hogy félnie kellene, ha elmulasztja a hangulatod elemzését.  — lassan töltött, az imént elejtett masnit a táskája tetejére dobta.

Korábbi életében sem vágyott a figyelmükre — mostanában értette csak meg, hogy Inés nem létezhetett nélküle. Magabiztosabb volt nála, könnyedebb — horogként kétségei, és főleg a vőlegénye távolsága tartotta szuperpozíciójában. Lolita elnézett maguk mellett, messzire a levelekkel szeplős pázsiton — mintha állt volna valaki a szökőkút mögött, folyton ezt látta. Talán csak egy árnyék, talán egy tanár — nem ismerte őket még, saját félelmeit annál inkább. Ez alól a nem fésülködés nem mentesít — és ezért nem keresett vagy talált utat Inés vágyaihoz sem.
— Nem igazán, nem. Árulj el nekem valamit! — átsiklott a felvetés felett. Tudod, hogy nem alszom — te sem alszol, csakk egészen más okból.

Orrát csiklandozta a szénsavas töklé néhány kis aromája — visszafogta a tüsszentést a pillanat komolysága érdekében. A szél kétségeit kergette — mit kellene mondanom? Hogy vége lesz az egésznek, hogy baszni közel sem olyan jó érzés, mint tükörbe nézni — és csak saját magadat látni benne? Carrow nem Cryus — desszerhez kitett kanál és elegáns kés a terítéken. Hirtelen elment az étvágya is.
— Miért ennyire fontos most Carrow? És ne mondd, hogy ő lesz a férjed, ettől csak kevésbé értem. Az egész életed fogod eltölteni mellette, ezek az utolsó szabad hónapjaid. — nyel egyet, de nem a félelemtől. Visszanyeli vele azt, amit mondania kellene — hogy nem ér annyit, hagyd a francba azt, ami nem lát érdekesnek így.
Később muszáj lesz — és később rosszabb lesz.

sweet talk, so sweet
that I'm getting a tooth ache
too good to be good, shouldn't eat it -

+16 szexuális utalások, nyelvezet.

Gyűlöli ezt a percet - talán magukat is, ahogy itt ülnek, kiszámítható karikatúrái ugyanannak a végzetnek, még akkor is, ha meggyőződése, hogy az útjaik nem egyformán lejtenek majd. Meggyőződés ez, ahogyan gyerekek hisznek az angyalokban, a tündérmesékben, Inès pedig sosem kért bocsánatot senkitől azért, mert csak az igazán jót követelte ki saját magának. Az érzés, hogy ez neki márpedig jár, akkor is, ha a kis, édes Dolores, a maga negyven kilójával és hatalmas szemeivel, nos, nem volt olyan szerencsés, hogy elnyerje... nem, ebben semmi meglepő nincs. A fák ágai között hidegen susog a szél, és egy olyan valóság illatát hozza magával, amitől felfordul a gyomra. Foghatná a kimaradt reggelire, erre a helyre, amit még a növekvő várakozás ellenére sem érez komfortosnak, a Serlegre, ami hamarosan dönteni fog, ami mindannyiukat megméri. Foghatná a családja kedves szkepticizmusára, meg a nővére megértő szavaira arról, hogy igazán nem kell aggódnia, ha a Serleg nem őt választja, hiszen legalább a vőlegénye közelében lehet, mi többet kívánhatna ennél? Ugyan, mit.

Ebben a valóságban szégyenkeznie kell, miközben a pazar gyűrűre pillant - arra, amit korábban kifejezett örömmel nézett, ébren is álmodozva egy olyan jövőről, ami már csak karnyújtásnyira van. És most mégis mindez keserű, mint az epe, mert Dolores látja. Efelől nincs kétsége. Ő látja, milyen sebezhető ebben a helyzetben. Ő látja, hogy minden igyekezete ellenére milyen aggodalom munkál benne. Odabent, ahol az el nem sírt könnyektől nem folyik el a smink. Ahol a homlokzat repedezik. Belekortyol a szénsavas italba, és csendesen hallgatja a mellette ülő Madame Devereaux-t, hiszen egy ilyen bölcs asszony élettapasztalatához aligha tehetne hozzá bármit.
- Ki beszél itt Carrow-ról? Komolyan. Még ezt a fantasztikus töklevet se ihatom meg anélkül, hogy ilyen hülyeségekkel traktálj? - Ahogy a bögrét visszateszi a takaróra, ismét az alkarjára támaszkodik. Az ég ezernyi szürkéje kinyílik, hogy azután a maga csökönyös egynhangúságában eltemesse a torkában megrekedt nevetést. Könnyednek akar mutatkozni, ahogyan otthon mindig megtehette - most mégis úgy érzi, hogy az ehhez szükséges eszköztára kifolyik az ujjai közül, nem hagyva maga után mást, csak Dolores mindent értő és ismerő szemeinek látványát. Merde.

Nyel egyet, mielőtt folytatná.
- Nem fontos. Egy kicsit sem. Na jó, talán egy egészen kicsit arra számítottam, hogy... - Mit is mondhatna anélkül, hogy végtelenül, szánalmasan és visszavonhatatlanul elárulja magát? Hogy megmutassa, mennyire törékeny a kiváltságok és a zabolátlan öröm alkotta páncél alatt? Nem, nincs szüksége Dolores átható tekintetére, a szánalmától pedig egyenesen irtózik. Mikor ismét megszólal, talán másodpercek hallgatása után, a hangja halk, megfontolt, jóval megfontoltabb, mint Saint-Vinant kisasszony beszéde általában.
- Nem tudom, milyen érzés. Mikor felejthető vagy. Csak lábjegyzet a saját történetedben. Ez így nincs jól. Én nem ilyen vagyok, és nem ezt akarom. Azt hittem... - Elhallgat, mielőtt még sebezhetőbbé tenné magát Dolores előtt, hiszen ki tudja, milyen titkokat gyűjtöget már eddig is? Bizonyára mindenki könnyen megbízik benne, mert olyan ártalmatlan, kedves, esetlen. Olyan szemet kápráztató, mint a friss hó. Szívbe markoló, szinte követeli magának az őszinteséget - mégis, hogyan fedhetné fel neki?
- Nem akarom leélni az életemet egy férfival, aki megtűr. Azt akarom, hogy szeressen. Őszintén. Kizárólagosan. Szenvedélyesen. Érted, nem igaz?