Dragonstone

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~ ❈ ~~

Sokáig halogattam Mathias leveleit és a feleletet rájuk. Magam sem tudom, miért. Érdekelt persze a mondanivalója, de maga Skye szigete egyre kevésbé vonzott. Inkább élveztem London nyüzsgését, a boltok sokszinűségét és persze a munka mellett Morgan társaságát. Az egyik esősebb napon mikor amúgy is magam maradtam volna hirtelen ötlettől vezérelve jött az ihlet, hogy felkerekedjek és megnézzem a családi birtokot.
Tudtam, hogy nehéz lesz. Rengeteg emlék fűz ide, jók és rosszak vegyesen. Keserédességük már az utazás alatt elfogott de mikor a birtok széléhez érek csak fokozódik bennem mindez. Tisztában voltam vele hogy a bátyám semmit nem variált a kastély belsején. Megvan Eric magánlakosztálya, az én szobám benne minden holmimmal, apánk dolgozója a nagy mahagóni asztallal, a kőkandalló a nappaliban. Mehettem volna ezen az úton is szívesebben áztam mégis el a szigetek nem túl fényes inkább szemerkélő esős időjárásában. Még jól is esett, lehűteni magam a langyos szitálásban és a kastély látványa az enyhe köd miatt még misztikusabban emelkedett ki. Valahogy illett a hangulatomhoz, ahogy mondjuk egy jó forró tea. Emlékeim szerint a konyha felső polcainak harmadik fakkjában találnék borsmentát a csészék meg a pult mellett sorakoznának szép rendben. Mégsem áll szándékomban, bármennyire is csábító a gőzölgő ital gondolata, átlépni a küszöböt. Nem a bátyámmal nem akarok találkozni hanem… mondjuk úgy az emlékeket kerülném el. Már amennyire lehet. Egyet azonban, ha már itt járok nem akarok kihagyni és az pedig az istálló. Számos hosszú istállósor közül a legnagyobban és egyben legpompásabban vannak elszállásolva kedvenceim. Azúr biztosan nyihogni fog örömében, Esthajnal durcás lesz hogy ilyen sokáig nélkülöznie kellett társaságomat.
Arcomon mosoly suhan át ahogy sötét ázott köpenyemben megindulok a dombról le és csak ekkor tűnik fel hogy a vendégház kéményéből füst gomolyog fel az égbe. Fura, a bátyám fél szóval sem említette hogy vendéget fogadna vagy kiadta volna bárkinek is a birtok másik felét.
Mire dűlőre jutnék ezen a csekélyen aggasztó kérdésen mintha óriási szárnyak suhogását vélném hallani. Látni azonban hiába emelem a tekintetem az ég szürkésfehérjére, semmit nem látok. Kiráz a hideg és elfog egyfajta baljós érzés de ostobaságnak érzem a saját házam területén a rózsafa pálcámmal hadonászva közlekedni. Így nem kapok utána csak várom hogy a környék újra csendes legyen és a bizsergés a baljóssággal csökkenjen bennem valamelyest.
Már félúton járok, csizmám cuppog a sáros füvön mikor egyetlen rossz lépés egy halk sikkantást csalogat ki belőlem én meg egy elegáns fenékre huppanást produkálok. Nem csúszok sokat talán csak fél- egy métert de épp elég ennyi hogy egy cifra káromkodás kiszökhessen ajkaim közül.
- Merlin hétbugyros poklára…
Már épp táplászkodnék fel igyekezve megkapaszkodni valamiben hogy lehetőleg a tenyerem ne legyen csupa nedves fű és föld mikor egyszer csak a semmiből épp az orrom elől töri meg egy hatalmas bestia az ég töretlennek hitt fehérségét. Mégpedig egy vörös bazinagy sárkány.
- MERLIN HÉTBUGYROS POKLÁRA!
Kiáltom immár kétségbeesve, mert bár hallottam hírét bátyám vad ötleteinek nem gondoltam volna hogy lesz olyan sületlen bolond hogy valóra is váltsa. Már csak a lovak miatt se! És erre tessék, a domb aljától úgy kétszáz méterre elegánsan landol a mitikus lény hogy aztán méretes fejét egyenesen felém fordítsa, támadó állásba várja mit reagálok rá. Narancsos szemeiből süt az öntudatos vadság, ami szép de félő hogy esetemben lehet ez a végső tekintet amit látok.
Mi a szart kell kezdeni egy sárkánnyal? Sose figyeltem eléggé Hagridra a legendás lényeken és ez úgy tűnik nagy hiba volt.
Nyelek egyet és lassan, nagyon lassan próbálok talpra kecmeregni miközben remegő kezekkel lábakkal és remegő teljes belsővel halkan mormogom. Nem tudom voltaképp kinek is, magamnak vagy a bestiának, hogy:
- Szép sárkány…. jó sárkány….  

every creature has its weak points

2004. augusztus
Blaire

outfit

Nem telt bele sok időbe a legénybúcsú után, hogy megérkezett a bagoly a várva-várt levéllel a csőrében újdonsült cimborámtól, Mathiastól. Lehet, hogy nyálasan hangzik, de megdobbant a szívem az izgalomtól, ahogy a sorait olvastam.
Tényleg megcsinálja... Büszkeség fogott el, igazából ez is indokolatlan, hiszen semmi közöm nem volt ehhez a fiatal sráchoz, mégis az első találkozó óta úgy éreztem, hogy egyívásúak vagyunk. A sárkányokhoz nem sok ember, avagy varázsló vonzódott olyan lelkesedéssel, ahogy mi. A magunkfajták valahogy máshogy lettek bekötve, a rettegés helyett a csodálat uralkodott felül rajtunk, ha az ég vezéreivel hozott össze minket a sors. Igaz, hogy Mathias az egyetemen, én meg az élet iskolájában tanult róluk, de ez a különbség valahogy most eltörpült amellett, hogy mindketten a sárkányoknak szenteltük az életünket. Gyorsan visszaírtam hát, hogy benne vagyok a kalandban, összeszedtem a cuccaimat, és útnak indultam a megjelölt úticél felé. Az időzítés is tökéletes volt, lévén, hogy a szabadságomat már korábban kivettem erre a két hónapra. Augusztusban és Szeptemberben tehát szabad voltam, hogy utána hogyan tovább, az egyelőre nem érdekelt... Sosem voltam az a típus, aki túlbonyolította a dolgokat. Egyszerre egy nap. Ez volt az egyik kedvenc mottóm. Nem szaladtam most sem előre a tervekkel, egyszerűen csak megéltem azt a különleges lehetőséget, amit Mathiasnak köszönhettem. Ahogy megérkeztem, barátjaként fogadott, körbevezetett a birtokon, megmutatta egyedülálló sárkányállományát, aminek láttán úgy éreztem magam, mint kissrác koromban, amikor először pillantottam meg a Roxfort sziluettjét. Olyan volt, mintha ismét az a 'mugli' kisfiú lennék, akit megcsapott a mágia szele... Hamar berendezkedtem és beleszerettem ebbe a vadregényes világba. Már kicsit sem bántam, hogy nem Új-Zéland vidékét jártam, hisz azok a hegyek és folyók megvárnak... Ezek a sárkányok és Skye szigete teljesen lebilincseltek, nem tudtam betelni azzal a szépséggel és ildillel, ami ebből a rezervátumból áradt. Alig vártam, hogy hivatalosan is megnyissuk a kapukat, persze ehhez még szükség volt jónéhány komolyabb előkészületre. A sárkányok ugyanis sosem arról voltak híresek, hogy szeretik, ha idegenek bámulják őket... még akkor sem, ha tisztes távolságot tartottak tőlük. Hozzá kellett hát őket szoktatni az emberi jelenléthez, és kialakítani egy metódust, amivel kordában tudjuk őket tartani. Én az összes létező repertoárt megosztottam Mathiasszal, aki hálásan vette a tanácsaimat, noha volt, amivel már ő is tisztában volt természetesen. Azért eszközök és varázslatok terén is tudtam újat hozni, aminek örültem. A mai napon épp azon voltam, hogy az egyik szelídítő trükkömet kipróbáljam egy különösen dacos kínai gömblángsárkányon, aki a Rubin névre hallgatott. Bár voltak olyan példányok, akikkel szemben valóban csak az erőszakos betörés működött, a nagytöbbséggel lehetett más módon is kommunikálni. Egy ausztrál sárkányidomártól kaptam még évekkel ezelőtt egy különleges varázshangszert, amitől egész kezessé váltak azok a sárkányok, akikkel eddig dolgom volt. Már épp előszedtem a mágikus didzseridut a táskámból, amikor velőtrázó kiáltás ütötte meg a fülemet. Tudtam, hogy Rubin a közelben repdes, így hát az, hogy egy ismeretlen nő Merlint emlegeti kétségbeesetten... nos... nem volt jó jel. Azonnal kirontottam a vendégházból, majd amikor észrevettem egy fiatal nőt, csupa feketében, miközben próbál valahogy felállni a sárból. Nem hallottam, hogy mit mormol pontosan, de ez most mellékes is volt. Rubin ugyanis teljes idegszálával figyelte őt úgy kétszáz méterrel arrébb... ami nagyon nem volt jó helyzet. Gyorsan odaszóltam hát az ismeretlennek, még mielőtt valami meggondolatlan dolgot művelne.
- Kérem, maradjon, ahol van. Ne mozduljon és ne nézzen a sárkányra! Majd én elterelem a figyelmét! - ígértem neki, és közben elindultam Rubin felé, ám kissé kerülőúton, a nőtől erősen balra indulva, hogy valamelyest el kelljen majd fordulnia a varázslénynek, és levegye róla gyilkos szemeit. A szemkontaktus nagyon nagy hiba lett volna a nő részéről, magamban imádkoztam hát, hogy tegye, amit mondok. Határozott, gyors léptekkel közelítettem hozzá, közben rázendítettem a dizseridura. Először úgy tűnt, a váratlan megjelenésem csak felbosszantotta Rubint, és hangosan morogni kezdett, de amikor emeltem a hangerőn, szépen lassan hatni kezdett az ausztrál varázslat... Rubin légzése szépen lassult, ezt a ki-be domborodó mellkasáról állapítottam meg, és amikor félúton jártam felé, egyszer csak felém fordult, és onnantól enyém lett a teljes figyelme, lassan ingatni kezdte a fejét a zene dallamára.
Oké... csak még egy kicsit tarts ki, kislány... - pillantottam közben laposan oldalra a váratlan vendégre, bízva abban, hogy nem mozdul addig, amíg tisztes távolságba nem csalogatom tőle Rubint.

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~ ❈ ~~

A gond az, hogy a sárkány se nem szép se nem jó. Sőt… egyenesen  azt olvasom ki a szeméből tökéletes reggeli lehetnék vagy amolyan előétel féle inkább, elnézve a méreteit. De ugyanakkor be kell valljam, lenyűgöz ez a mitikus lény. Nem a pikkelyek, nem a forróság amely körülötte izzik hanem maga az állat kisugárzása. Olyan fennsőbbséges, olyan vad, olyan misztikus. Nem csoda ha a mugli mende-mondák közkedvelt ikonja. És talán nemes halál is lenne a tüzében elhamvadni, bár nem ily fiatalon terveztem. De fel lehet készülni egyáltalán erre bárhogyan is bármikor? Talán nem.
És mit ad Morgana hajának csimbókkészlete? Váratlan társaságunk akad. A sárkánynak is meg nekem is. A férfi úgy ront kin a házból mintha versenyt akarna futni a közelgő halálommal és úgy fest sikerül is neki leküzdeni ezt. Csak amolyan hányaveti mély dörmögős hangon veti oda a durva követelését, amire felhúzom az orrom. Meglepő de ugyanígy tesz a fenevad is jöttére. Mindkettőnk figyelme most a nagydarab mackós járásű de fürge fickóra téved meg a kezében lévő… mire is? Mondanám hogy fuvola de érdekes a tartás és még érdekesebb a hangszín, melyet kicsal belőle. Sose láttam ilyet de nem kell sok ész rájönni, hogy bűvös mágikus képességgel igyekszik a lényt uralma alá hajtani.
Könnyű mondani hogy ne nézzem a bestiát. Könnyű mondani, hogy ne mozduljak. Mégis, bár bizsereg minden porcikán, szívem vad ritmusban kalapál engedelmeskedem neki. Helyette a hangszert tartó kezeket lekövetve a bajusszal és szakállal keretezett szájára meredek. Ezüskékjeim hitetlenkedve isszák látványt, mert valahol a lényem egy szkeptikus része kötve hiszi hogy ez beválik. Ám mégis végtelennek tűnő hosszú kínzó percek után, lomhán bár de az állat mozdul mint egy súlyos kő és az ismeretlen férfi figyelmét élvezi rólam teljesen megfeledkezve. Mit ad Merlin én is megfeledkezem magamról és tátott szájjal bámulom, ahogy odébb csalja a méretes bestiát. A napban szikrákat vet az rubinvörös pikkely, látszik hogy egy helyen a farka tövében sérült. Talán megtámadták talán betegség. Az is feltűnik hogy próbálták kezelni. Továbbra se mozdulok mert én itt bármennyire is szégyenlettes hollóhátas múltamra való tekintettel,de vajmi keveset tudok. Ezzel szemben a férfire van időm. Furcsállom a szedett vetett megjelenését, a kopott kék pulcsit a lezser néhol koszfoltos nadrágot no meg a csapzott rendezetlen barnás-szőke haj. Inkább nézném nélkülözőnek, mint profi sárkányidomárnak. És mégis van benne valami, talán a sárkánnyal való bánásmódja, ami karizmatikus egyéniségre vall.  Kivárok míg engedélyt ad megszólalni és míg a sárkány az égbe nem emelkedik vagy bóklászik odébb másabb elfoglaltságot keresve mint az én halálra ijesztésem.
Akkor azért kiszalad belőlem.
- Köszönöm. Azt hittem egyben fal fel itt helyben…

every creature has its weak points

2004. augusztus
Blaire

outfit

Tudatosan az erdő felé csalogattam Rubint, aki egyre közelebb jött hozzám, szinte már éreztem forró lehelletét az arcomon. Vagy az is lehet, hogy csak az agyam járatta a bolondját velem, hisz számtalanszor esett már meg, hogy majdnem felperzselt egy sárkány, így az emlékek automatikusan bekapcsolhattak az éles helyzetben. Bérhogyan is, az adrenalin végigszáguldott a testemen, amint Rubin vörös pikkelyes teste, és az orrát körül vevő arany tüskék majdhogynem elérhető távolságban értek tőlem. Ez most egy fontos pillanat volt, és én a legtöbbet akartam kihozni belőle. A sárkányok ritkán engednek fizikai kontaktust emberekkel anélkül, hogy utóbbiak húznák a rövidebbet, de a didzseridu dallamos varázslata lenyugtatta, és szinte 'kezes báránnyá' varázsolta most ezt a fenevadat. Narancsszín szemei elrévedtek, nem direktben rám néztek, mégis felém közeledett a vad, ahogy csalogattam el az ismeretlen lánytól. Vagy tíz percbe beletelt a mutatvány, mire teljesen átvettem az uralmat a sárkány öntudata felett, és ahogy közeledett hozzám, szép lassan az orra felé nyújtottam szabad kezemet, hogy megszagolhasson.
- Csak nyugalom, kislány - susogtam neki halkan.
A szagvétel nagyon fontos volt a későbbi együttműködéshez, ahogyan az is, hogy a hátára engedjen, de éreztem, hogy most még nem tartunk itt, na meg egy ilyen akcióhoz Mathias jelenléte sem ártott volna, hogyha valami balul sül el, tudjunk egymásnak segíteni. Így hát nem tettem mást, csak szép türelmesen zenéltem neki, és engedtem, hogy magába szívja a szagomat. Amikor sikerrel jártam, már nem volt nehéz dolgom, egyszerűen csak tovább sétáltam az erdő irányába, a fenevad pedig követett, mikor kellő távolságba kerültünk a boszorkánytól, megvártam, hogy megjelenljen egy másik állat a közelünkben... errefelé sok votl a vadon élő állat, s hamarosan halk zizegésre lettem figyelmes. Egy nyúl rontott ki a bokrok közül, nagy eséllyel őt is vonzotta a didzseridu hangja, mert egyenesen felém tartott. Ez volt az a pillanat, amikor letettem a didzseridut, és hagytam, hogy a természet tegye a dolgát. Ahogy a zene elhallgatott, Rubin magához tért az elbűvölt állapotból, figyelmét a nyúl zaja és szaga vonta magára, én pedig a lehető legóvatosabban és legangolosabban távoztam, amíg Rubin belakmározta a nyulat. Ezután mintha mi sem történt volna, a didzseridut magam mellett lóbálva, teljes nyugalommal ballagtam vissza a bajba jutott hölgyhöz, hogy aztán kezemet felé nyújtva felsegítsem a sárból.
- Ugyan már, semmiség... Miss... - vártam kíváncsian a nevét. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az, aki csak úgy ide téved, bejelentés nélkül. Bárhogy is, piszok szerencséje volt, hogy nem esett komoly baja. A sárkányok ritkán hagyják futni a prédájukat.
- Azért legközelebb, ha sárkányok közé merészkedik, nem árt egy tapasztalt kísérő - mondtam kissé ugrató hangsúllyal.
- De ha őszinte akarok lenni egészen kapóra jött a belépője... Így legalább sikerült kicsit előrébb jutnom Rubinnal - vontam lazán vállat.
- Megkínálhatom egy teával? Vagy egy kicsit erősebb is jöhet? - kérdeztem vigyorogva, majd a kunyhó felé pillantottam, hogy lássa, hova is invitálom.

zene:HotD - call the dragonsriders

dress


J O S H U A

'...dragonflame burn to us...'

~~ ❈ ~~

Miért is kérek én bocsánatot? Miért szabadkozom a saját birtokomon csupa sárosan no meg megalázottan? A büszke aranyvérem fellázong észszerűtlenül ostoba viselkedésemen így mikor a sárkány biztos távolságra ér tőlem a férfi kíséretében az erdőben majd végül megjelenik előttem a furulyás emberke, hát joggal morgok – főleg magamra- hogy mit hálálkodom én ugyan itt? De tény, sárkánnyal szemtől szembe még nem volt dolgom. Mostanáig.
- Ugyan már, semmiség... Miss..
- Montrego!
Vágom rá olyan dölyfösen, hogy lassan félő az én orrlyukaimból is füst gomolyog fel, mint nem sokkal ezelőtt a fenevadéból, akivel szembe kellett néznem.
- Azért legközelebb, ha sárkányok közé merészkedik, nem árt egy tapasztalt kísérő
- Ha maga mondja… - morcogok de nem fogadom el a segítő kezet. Miért is tenném? Felállni fel tudok, nem vagyok sem béna sem együgyű hogy ne menne a manőver, elcsúszni se csúsztam volna ha nem ijeszt halálra a bestia.
- De ha őszinte akarok lenni egészen kapóra jött a belépője... Így legalább sikerült kicsit előrébb jutnom Rubinnal.
- Oh, roppantul örülök, hogy a kedvére tehettem, Mr… - itt elakadok mert rájövök ő be sem mutatkozott és a szarkasztikus hangszínem is bennem reked. Helyette csak csípőre vágom a kezem és tartózkodón, gyanakvóan méregetőn szemrevételezem a bűbájoskodó fickót. Olyan mintha egy nagy grizly akarna kezes bárány lenni. Képtelenül nevetséges.
- Megkínálhatom egy teával? Vagy egy kicsit erősebb is jöhet?
- Ó mennyire hogy jöhet – bólintok. – Csakhogy én nem oda megyek…
Bökök itt a vendégházra, amelyben olybá tűnik berendezkedett a tudtom és engedélyem nélkül. Ezen a ponton jegyzem fel magamban hogy tuti megfojtom a bátyám a következő adandó alkalommal.
- Hanem egészen pontosan oda. És azt a harmincöt éves Glen McKenna-t úgy végzem ki a bátyám kontójára hogy füstölni fog csessze meg…
Azzal nem törődöm a fickóval meg a sárkányokkal de a sárral se, elindulok a kastély irányába. Nem invitálom a másikat, mert a megérzésem azt súgja jönni fog ő magától, már csak azért is hogy ne egyenek meg a sárkányok. Bent meg majd a paprikás hangulatom talán az erős ital elűzi hogy utána kellemesebb társaság legyek… habár, sose tudni. Ugyebár szeszélyesek a nők és nem terveztem a hátba lépni de a kényszer átírja az adott helyzeteket. És valahol belül rettegek, mit vált ki belőlem a régi de annál ismerős atmoszféra.