Elfelda Hall
Boszorkány
  

Hozzászólások: 112
Jutalmak: +156
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Szőke
Szemszín: Kék
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Bonyolult
Munkahely: Erős Boszorkányok Társasága
Legjobb barát: Zoe
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 13 hüvelyk, feszes tartású fenyőpálca, magja egyszarvúszőr
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #15 Dátum: 2025. 02. 05. - 21:30:19 » |
+1
|
Árnyak ellen botorság harcolni..?
mood
look

to: Owen 2005.02.05.
Dallamosan felkacagok a teltházas Csikóhal poénjára. Megnyugtató kisugárzása mellett ez a másik, amit annyira kedvelek benne. A humorát. - Hát reméljük, hogy ez után a kampány után a forgalom is beindul. Bár szokták mondani, hogy a rossz reklám is reklám, én ebben nem hiszek. Még szerencse, hogy ez vélhetően a jók sorát erősíti majd - mosolyodom el biztatóan. Bár nem úgy tűnt, mintha Owent annyira megviselné a tömegek hiánya, azért minden poénban megbújik egy féligazság - ebben a tételmondatban viszont hiszek - ezért is érzem úgy, hogy ráférhet egy kis biztatás. Újabb nevetésre kerül sor részemről, amikor az alkoholmentes sör kerül szóba. Ez azonban keserédes, mert egy pillanatra megijedek, hogy valóban én vagyok az egyedüli őrült... Hiszen vele semmi megmagyarázhatatlan, semmi irracionális, semmi idegtépő nem történt. A francba... - fut át a gondolataim között, ám szerencsére nem kell sokáig bosszankodnom, mert hamarosan hozzáteszi a nyomasztó álmokat is... Na, ez már azért valami. - Tényleg zavarba jössz miattam? Miért is? - kérdezem oldalra biccentett fejjel. Nagyon érdekel a válasza... de valamiért előre érzem, hogy nem fogok rá rendes választ kapni, csak elpoénkodja majd ezt is. Ez annyira rá vallana. Ami pedig a kérdésemre adott válaszát illeti, nem szép tőlem, de belül felujjongok miatta. Ezek szerint lehet, hogy az ő elméjével is pontosan azt a könyörtelen játékot űzik, mint az enyémmel. Akárhogy is, abban igaza van, hogy erről később még mindenképp érdemes beszélnünk. Most sajnos nem fér bele az időnkbe. A szemem sarkából észlelem, ahogy az est sztárvendége, a külön erre az alkalomra felkért kísértet belibeg a kocsma ajtaján. KÍsértetiesen hasonlít rám... Bár előre tudtam, hogy így lesz, most, ahogy ellebeg mellettem, akaratlanul is kiráz a hideg. - Hmmm... jó ötlet. Lenne miről beszélnünk... az álmokról különösen. Na és egy vodkaszóda jól esne... - utalok az első találkozásunk ikonikus italára, ami telibe a fehér ruhámon kötött ki. De azóta sem bánom. - Ez után az élmény után azt hiszem, rám fér majd egy erősebb ital... - pillantok a kísértet irányába, majd kékjeim visszatalálnak Owen barna íriszeihez. - Ritkán találkozom a jövőbeli halott önmagammal - borzongok meg egész testemben újra, majd önkéntelenül is át kell karolnom magamat, mert fázom. A hosszú, ezüst hajú, bánatosan szép arcú kísértetnek minden vonása kísértetiesen emlékeztet rám. Bizony, nem egyszer hallottam már, hogy mindenkinek van valahol a világon egy hasonmása. Talán nekem épp itt lebeg. - Neked van doppelgängered? - teszem fel még futólag a kérdést, majd ha válaszolt rá, már suhanok is a dolgomra. - Jövök vissza nemsokára, és vodka mellett folytathatjuk... Elvégre egy kísértetet nem illik feltartani. Na nem mintha nem lenne ideje... Csak... nem és kész. Valamiért úgy érzem, egy halottnak kétszer annyi tisztelet jár, mint egy élőnek. Lassú léptekkel lépek közelebb, és először tanácstalan vagyok, hogy kezet rázzak-e vele, de végül csak udvariasan rámosolygok. - Helló Izarella... Már rég vártam a találkozást - pillantok rá borzongással vegyes kíváncsisággal, majd nem túlzás, ha azt mondom, hogy az eddigi pályám során a legbizarrabb fotósorozatot van szerencsém elkészíteni. Az érzés, ahogy egy kísértettel vállt válnak vetve pózolunk, majd egymással szemben, egymás lélektükreibe révedve próbáljuk megidézni a halál kérlelhetetlenségét... Nos... egyszerre gyönyörű és letaglózó élmény. A stáb nagyon kitett magáért. Az utolsó kattintás után Izarella elegánsan kilebeg az ajtón, mintha ott sem lett volna. Érdekelne, hová siet... van-e programja ma estére... De a kérdés most bennem ragad. A haláláról nem kell kérdeznem... a szívéből kiálló tőr mindenre választ ad. Elköszönök mindenkitől, és segítek elpakolni is. Ha valami nem jellemző rám, az a lustaság és a sztár-attitűd. Talán ezért is szeretnek velem annyian dolgozni, ami persze nekem is jól esik. - Köszönöm a lehetőséget még egyszer! - köszönök el Bethaniatól is, akinek nem csak szavai, hanem ragyogása is tükrözi, mennyire elégedett a mai munkánkkal. Eltűnök a mosdóban egy pár percre, lemosom a vérfoltos sminket és megigazítom a hajam, majd egy kis permetet fújok magamra abból a parfümből, ami a levélpapíromon is volt. Mindez ösztönös, nem tervezek el előre semmit, ennyi figyelmességet mindenki megérdemelne, akivel leülök egy italra. - Huhhh hát ez azért nem volt semmi - fújok egyet megkönnyebbülten, ahogy ismét elérek a pultig. Nem tudom, hol szeretne Owen leülni, itt, vagy inkább egy asztalnál, úgyhogy megvárom, hogyan mozdul tovább vendéglátóm. A Csikóhalas festményt nézegetve elmerengek, melyik is az a hely, ahol a legszívesebben pihen meg.
|