+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Fan-fic verseny
| | |-+  Küldetések
| | | |-+  Tyra küldetései
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tyra küldetései  (Megtekintve 2381 alkalommal)

Tyra Quinn
Eltávozott karakter
*****


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2023. 04. 28. - 20:47:57 »
+1

Naplózva


Tyra Quinn
Eltávozott karakter
*****


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2023. 04. 28. - 22:00:28 »
+2

A piros sál

Hazajöttem a téli szünetre, már nagyon vártam, hogy újra a mugli világban lehessek. Mert hiába vagyok boszorkány, a családom attól még ugyanúgy mugli és az életünk is ugyanolyan maradt, mint mielőtt tizenegy évesen kiderült rólam, hogy boszorkány vagyok. Vagy legalábbis leszek.
Első osztály előtt megvettünk nekem minden szükséges holmit az Elvarázsolt kerületben(ez az amcsi megfelelője az Abszol útnak), de seprűt nem, arról azt írták a levélben, hogy nem szükséges, az Ilvermorny-ban lesz.
Így hát eddig nekem nem volt saját seprűm, de a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy egy valamire való boszorkánynak legyen már saját seprűje. Hiába erősködtem, hogy ráér, kitalálták, hogy most, ha jövök haza a téli szünetre, vegyek egyet. Engedve a szülői nyomásnak beadtam a derekam, így az Abszol útra vezetett az utam, miután leszálltam az Expresszről. A cuccaimat a pályaudvaron hagytam, ott találkozunk majd a szüleimmel.
Le kell szögeznem, hogy nem vagyok valami nagy bajnok seprűlovaglásban, így végképp nem is értek hozzá, hogy milyen a jó, így teljes mértékben a bolti eladóra bíztam magam. Az első seprűs boltba mentem be, amit láttam, van az úton belőle vagy öt-hat, nem tudom, melyik jobb vagy rosszabb, szerintem nekem innen is jó lesz akármi.
Végül egy Nimbus 2001-t választottam. Nem mostani modell már, de az eladó szerint egy életre szóló darab. Nekem teljesen megfelel, meg egyébként is akciós volt. Kaptam hozzá egy kis pántot, amivel a vállamra akaszthatom, így könnyebben tudom vinni.

Mivel szabad mindkét kezem, veszek egy kókuszos forró csokit az egyik kávézóban, amit coffee-to-go pohárba kértem, így tudok vele sétálni is, úgyhogy hamarabb a King’s Crossra érek.
Ahogy sétálok, közben a kirakatokat bámulom jó járókelő módjára és a kávémat szürcsölöm. Picit meleg még, de a csípős, hűvös időben ez pont jó.
Hirtelen déja vu érzésem támad, és eszembe jut, amikor kicsiként majdnem elgázolt a biciklis, csak akkor nem volt nálam kávé és seprű. De ugyan, kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, meg itt nincsenek is biciklisek!
Éppen egy szuper cipőt vizslatok a kirakatban, amikor nekem rohan valaki, és rám borítja a meleg kókuszos kakaót.
- Franc! - szalad ki a számon, és végignézek magamon. A forró csokinak meg a kabátomnak is annyi.
Egy öreg nő rohant belém teljesen indokolatlanul. Eléggé széles a járda, nem értem a dolgot.
- Elnézést kérek - neki kéne, nem nekem!!! - de mi a… - kezdek bele bosszúsan, hogy leteremtsem a nénit, de egyben tisztelettudó is legyek, kicsit nehéz együtt a kettő.
Ám nem tudom végigmondani a mondandómat mert a nő keservesen zokogva mutat felfelé. Megpillantom, amint egy piros sálat fúj a szél magasan a fejünk felett. Gondolom az övé lehet, ha ennyire mutogat rá, de nem tudok mit kezdeni ezzel, majd leesik valahol, annyira nem öreg még, hogy ne tudna utána menni, meg engem is majdnem fellökött az imént.
Ráhagyom, nem érdekel, kellőképp bosszús vagyok ahhoz, hogy még több energiát rááldozzak, igyekszem továbbállni. Zsebembe nyúlok, hogy megnézzem, van-e még elég pénzem egy újabb kakaót venni.
Néhány lépést tudok csak megtenni, nem bírom lerázni magamról a nőt, követ tovább és kitartóan szövegel, de nem igazán értem, mit. Meg azt sem értem, miért nem fordul máshoz.
Innen se szabadulok - fut át a fejemen a gondolat, sóhajtok egyet és a szememet forgatom. Megállok és megpróbálom kisilabizálni, mit szeretne.
- A sál… kérem… - mondja zokogva - kérem, segítsen! Ho-hozza vissza nekem… kérem!
Nagyon kellhet neki az az ócska sál, ha ennyi “kérem”-mel bombáz egy magamfajta gyereket.
- De néni, hívja vissza varázslattal!
- Nem lehet.
Nézek rá furcsán, mert ebben a világban bármit oda tudunk hívni magunkhoz az Invito bűbájjal, eddig még nem láttam olyat, amivel ne működött volna.
Természetesen én nem fogom kipróbálni (főleg ennyi ember előtt), hiszen nem gyakorolhatok mágiát a sulin kívül.
- Hogyhogy nem lehet? – nézek a banyára értetlenül.
- Higgye el kislány, hogy nem lehet. Kérem, szerezze vissza nekem! – mondja a néni rekedtes, öregesen elhaló hangjával.
Sóhajtok egyet, aztán jó, beadom a derekam. Nem kenyerem megtagadni a segítséget senkitől, csak mondjuk nem így kéne kérni, hogy majdnem fellök meg rám borítja a kakaómat.
- Rendben, megkeresem, várjon itt – válaszolom a nőnek, majd ismét az égre emelem a tekintetemet. Megpillantom, ahogy az ócska sál egy épület tetején lóg, eddig jutott a szelek szárnyán.
Leveszem a vállamról a seprűt. Nem vagyok egy nagy bajnok, lehet mondani, hogy felhasználói szinten talán megy a dolog. A boltban nem vágott arcon, úgyhogy remélem, most sem hagy cserben.
Felülök a seprűre és magabiztosan felemelkedem a földről. Fogom erősen, hogy még véletlenül se dobjon le, ha úgy döntene, hogy nem engem akar mégsem gazdinak, de szerencsére nem érzem azt egyelőre, hogy így szeretné. A szürke tetős épület irányába tartok, amin ott lóg szerencsétlenül a néni gönce. A szél már nem is fúj, különös, hogy az előbb meg úgy vitte a sálat, mintha valami nagy hurrikán lenne a közelben. Továbbra is erősen kapaszkodom a seprűbe és óvatosan, lassan közelítek a cél felé. Nem vagyok normális, ugye?! Mindegy, túlleszek rajta, aztán mehetek haza végre.
Odaérek, bal kezemmel fogom a seprűt, jobbal pedig a fennakadt sálért nyúlok.

Amint hozzáérek úgy érzem, mintha valami történne, de képtelen vagyok felfogni, hogy micsoda. A sál tapintása alapján valami tökéletes anyagból készülhetett mert olyan puha és selymes, amilyet még életemben nem éreztem. Szívesen felpróbálnám… - töprengek, miközben a seprűn ücsörgök és az épület tetejénél lebegek vele, ahol megszereztem a zsákmányt.
És mi lenne, ha csak fognám magam és elrepülnék a Foltozott Üsthöz, aztán viszlát? Elmosolyodom a gondolatra.
Rózsaszín.


NEM! Vissza kell adnom!

Úgy érzem, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen hatalmába kerített ez a különleges kelme. Legyen bármilyen ócska vagy ronda, valamilyen különleges képessége van, ha ennyire magamnak szeretném, Pedig nem is áll olyan jól a piros, de ezt valahogy igazán magaménak érzem.
Az arcomhoz érintem, szeretném a nyakam köré csavarni, aztán mint aki jól végezte dolgát, irány a Foltozott Üst. Rózsaszín.


Snitt.

Egyik pillanatban még a rózsaszín ködbe burkolózva csodálom a szerzeményt, a következőben pedig azon kapom magam, hogy két kézzel kapaszkodom a seprűmbe és lógok a semmi fölött, mivel az le akart lökni magáról. Tudhattam volna, hogy még be kell törni…
De most ugrik be, hogy jaj, a sál!
Visszamászom a seprűre gyorsan, és próbálom megkeresni, hogy hová tűnt, nyilván elejtettem. Megpillantom, amint kecsesen hullik alá és fennakad egy köztéri pad háttámláján.
Óvatosan bánok a seprűvel – hiszen, mint kiderült lelke van, naná, és nem is komál engem valószínűleg – szépen leereszkedem, de akkora tömeg van az úton, hogy az öreg boszorkányt sehol sem látom már, de egy idő után a sálat sem. Fentebb röppenek, és akkor pillantom meg, hogy egy fiatal nő nyakában díszeleg, aki ugyanolyan ruhában van, mint az iménti öregasszony.
Leszállok a seprűről és bambán nézek magam elé. Megborzongok és megrázom a fejem, hátha attól tisztább lesz.
A seprűre pillantok és elgondolkodom.
Összefognám újra a szétcsúszott lófarkamat, de nem ér össze rendesen a hajam, mintha rövidebb lenne.
Mi a fene volt ez?

VÉGE
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.069 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.