+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Anglián kívüli részek
| | |-+  Stockholm
| | | |-+  Stockholmi varázslónegyed
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Stockholmi varázslónegyed  (Megtekintve 922 alkalommal)

Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2023. 06. 21. - 13:17:38 »
+1


2004. április 16.
outfit >><< you get me so high

az ember törékeny, mint a pohár II
18+


Nagon hiányzott, de csak most ütött mellbe az érzés, amikor végre érezhettem a csókját az ajkamon, hogy mennyire vágytam rá, amióta elment. Talán kissé vad volt, ahogy magamhoz húztam, szinte forró vággyal csókoltam, mialatt gyorsan meg akartam szabadítani a ruháitól is. Érezni akartam őt, végre, olyan hosszú idő elteltével és emiatt őrjítő hatással is volt rám az illata, meg az érintése is. Éreztem, hogy ő is ugyan így vágyott rám, ez pedig csak még jobban hatott az én testemre is. Nem akartam mást, csak összesimulni vele, a negatív gonodlataim, és a szomorúságom a közelében egyre messzebb kerültek tőlem. Most minden megint kurvára a helyén volt, és a világom kezdett magához térni magammal együtt. Nem is fordult meg a fejemben az, hogy hazarohanjak vele, annyira nem érdekelt most semmi, csak hogy önzőn az enyém legyen, és ne ne törődjünk senki mással. Nem kellett volna így gondolkoznom, apa voltam, egy testvér és a családom feje, de most csak Elliotot akartam. És ezt ő is biztosan érezte a forró érintések és csókok között.
- Azt  én sem értem - sóhajtottam, ahogy a ruháim a földre kerültek, a poros padlóra. Majd rinyálok miattuk később, most túlságosan Elliot hatása alatt álltam, és erről a testem is határozottan tanúskodott.
Ahogy ledőltünk a matracra, nem zavart a dohos szag sem, csak élveztem ahogy egymáshoz simult a testünk, még hagytam is magam, hogy lenyomjon, és lehunyt szemekkel, kissé hangosan fel-fel sóhajtva csókoljon végig, miközben én is cirógattam a hátát, hogy érintsem, és érezzem a bőrét az ujjaim alatt. Ahogy lejjebb haladt egyre jobban érezte a testem is magát, imádtam, ahog yérintett, főleg a tetoválásom környékén. Élvezettel csókoltam vissza, ahogy felkúszott hozzám.
- Hmmm, még mindig imádom ahogy csókolsz - dünnyögtem halkan az ajkaira, majd úgy fordultam, hogy most ő került alulra. Már nagyon forrt a testem a vágyaktól, és kicsit lenyomva őt hosszasan megcsókoltam, mialatt összedörzsöltem a csípőmet az övével. Belesóhajtottam remegve kicsit a csókba, miközben forrón összesimultam vele, és szenvedélyesen mozogni kezdtem.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2023. 06. 24. - 13:23:43 »
+1

◂az ember törékeny, mint a pohár II
2004. április 16.

a i d e n
you are my fate

style: winter time zene: Endlessly

18+

- Azt  én sem értem- lehelte Aiden az ajkaimra a szavakat. A forró levegőjébe egészen beleborzngott a testem. Már nem akartam elválni tőle, csak csókolni és érezni az ízét a számba. A ruháink hamarosan a mocskos földet terítették be. A teste minden porcikája arra az őrült vágyra emlékeztetett, amit mindennap minden órájának minden percében éreztem mellette. Akartam. Őrülten akartam, mint azokat a kincseket, amiket éveken át elloptam, hogy egy ládában őrizhessem őket. Egy-egy tárgy megszerzése viszont csak ideig-óráig elégített ki. Aiden nem. Őt folyamatosan magaménak akartam... s ha nem figyelt rám, hát a könyveire is képes voltam féltékeny lenni. Voltak pillanatok, amikor ki akartam tépni a kezéből, hogy elégessem. Mérges lett volna, de rám lett volna mérges.
A matracra dőlve végig néztem rajta. Az ajkaim végig csókolták az arcát, az állát, a felső testét. Lágy csókokkal időztem el a tetoválásán. Aiden íze volt. Tökéletesen Aiden... de akkor sem illet hozzá ez a mocskos matrac. Ez a hely nagyon is én voltam. A régi Elliot. Nem illet Aiden Fraserhez, ahogy Elliot O'Mara-Fraserhez sem. Csakhogy nem értem rá azon filozofálni, milyen mocskos is ez a hely. Túlságosan vágytam arra, hogy betöltsem az elmúlt napok hiányát.
- Hmmm, még mindig imádom ahogy csókolsz - suttogta Aiden, ahogy az ajkaim megint az övére találtak és egészen elfeküdtem rajta. Az tenyerem végig cirógatott a mellkasán, végig a nyakán, az ujjaim pedig szép lassan belevesztek az imádott göndör tincsekbe.
- Szerencséd van akkor, mert én meg imádlak csókolni... - mosolyogtam el, aztán végig csókoltam az arcán, kicsit meg-megharapva a bőrt az álla vonalán. Figyeltem, ne hagyjak nyomot rajta, de nehezen ment. Éreztem, ahogy a hév magával ragad. Csak az akadályozott meg a mozgásba, hogy Aiden hirtelen fölém kerekedett, lenyomott a matracra és már csak a csókait éreztem az ajkaimon újra.
Aztán végre összeforrt a testünk. Könnyen és egyszerűen, mintha mindig is összetartoztunk volna. Ebben sosem voltak kérdések, mindig minden egyértelmű volt közöttünk. Most is, Aiden minden érintése, legyen akármilyen heves és fájdalmas, olyan sóhajokat csalt ki belőlem, melyek visszahangként tértek vissza hozzánk a csupasz falakról. A szenvedély egészen elvette az aszem. Csak bámultam a mennyezetet, közben a szívem hevesen kalapált, a testem meg remegett... akárcsak a tudatom megmaradt apró cseppjei, ahogy Aiden illata kitöltötte az orromat. 
Nem mondtam már semmit, csak néha-néha a nevét sóhajtottam, ha közelebb simult a nyakár csókoltam, de nem mozdultam. Úgy préselhetett bele a matrac poros felületébe, ahogy csak akart, ahogy a hév belőle kiváltotta. A gyönyör azonban gyorsan talált rám, szinte követelőzve szakadt ki, amiért végre megkapta a "kincset," amire vágyott.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2023. 06. 26. - 12:13:31 »
+1


2004. április 16.
outfit >><< you get me so high

az ember törékeny, mint a pohár II
18+


Forró volt az együttlétünk, és vad, egyenesen szenvedélyes, mintha évek óta nem bújtunk volna össze. De úgy is éreztem, szinte minden porcikámnak hiányzott Elliot közelsége, és emiatt csókoltam olyan hévvel, és szenvedéllyel simultam hozzá. Megszoktam, hogy mellettem volt, hogy az életem részévé vált. A hiánya pedig egyenesen olyan volt, mintha kivágtak volna belőlem egy darab húst. De most Elliot melltt minden a helyére billent, újra önmagamnak éreztem magam.
Elliotot nem akartam elveszíteni, lemondani róla pedig majdnem olyan érzés volt, mintha a saját életemről mondtam volna le. Egyszerűen túlságosan is a részemmé vált, és utáltam a gondolatát annak, hogy más is ugyan úgy nézhetett rá, mint én, még Szepit is alig tudtam elviselni, amikor beleszeretett Elliotba. Csak azért nem öltem meg sem őt sem azt az orosz farkaskutyát, mert megkért rá, Gabe meg szerencsére régen nem volt a közelben, és ennek én kurvára örültem. Azt akartam, hogy csak én legyen a számára az, akire vágyott. Túl birtokló típus voltam és önző.
- Szerencséd van akkor, mert én meg imádlak csókolni... - felelte én meg csak elégedetten hümmögtem egyet erre, és teljesen átadtam magam a szenvedélynek és a hévnek, ami őt is ugyan úgy magával ragadta, mint engem.
Forrón simult össze a testünk, heves ütemmel és talán még hangosabban is sóhajtoztam a kelleténél, de teljesen átadtam magam a vágyaknak és a szenvedélynek. Egyre hevesebben mozogtam, és mélyebben, de ő váltotta ki belőlem ezt is, a sóhajai, az ujjainak finom játéka a testemen, és az illata, amitől teljesen ködös lett az elmém egy időre. Hevesen csókoltam vagy éppen harapdáltam finoman az ajkait, vagy pedig a nyakát, ahogy egyre lendületesebben mozogtam, miközben gyönyörködtem is Elliot testében. Nem is jött olyan későn a gyönyör, remegve, hangosan felsóhajtva adtam meg magam neki, miközben éreztem, ahogy belőle is kiszalad a gyönyör. Még éreztem a csókjait a nyakamon és a bőrömön, de egy kicsit felengedtem, hogy ne nyomjam még most is bele a koszos matracba. Odahajoltam hozzá egy gyengéd csókra, ami finomabb volt, lassabb és szenvedélyes, majd mellé feküdtem, és magamhoz húztam.
Kellett egy kis idő, hogy észhez térjek, és mondjuk levegőt is ló lett volna kapni. A szívem még hevesen dübörgött a fülemben is, én pedig odanyomtam az arcomat a nyakához, hogy érezzem az illatát. Sokáig pihentem így vele, miközben gyengéden cirógattam a bőrét, vagy a selymes tincseit.
Nem tudom mennyi ideig feküdtünk így, csendesen, de lassan éreztem, hogy meg kell törnöm a csendet.
- Féltem, hogy nem foglak megtalálni - sóhajtottam halkan. Szerettem volna tudni, miért ment el, hogy mi űzte ilyen messze tőlem. Voltak ötleteim, de erről beszélnünk kellett.
- Mondd el, mi történt... hogy segíteni tudjak - pillantottam végül rá.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2023. 07. 04. - 09:48:39 »
+1

◂az ember törékeny, mint a pohár II
2004. április 16.

a i d e n
you are my fate

style: winter time zene: Endlessly

18+

Hiányzott. Annyira őrülten hiányzott Aiden, mint az étel, amikor három-négy napja nem jutottam hozzá. Most magamhoz öleltem, csókoltam és simítottam, míg nem vad tánccá változott a testünk játéka. Akartam, akartam, minden porcikámmal érezni akartam őt. Ezért hát megkapaszkodtam ebben az érzésben, átadtam neki magam, ahogy ő átadta magát nekem. Minden mozdulata őrjítő volt és erőteljes, egészen belepréselt a matracba a vágyak hevében. Csak nyögni és sóhajtani tudtam, a tincsei közé marni, ahogy lenézett rám. De a csókok a nyakamon már egészen elragadták tőlem az utolsó szálat, amivel a valóságba kapaszkodtam. Csupán Aiden létezett, a mozgása, a teste, a szívének lüktetése, amit néha-néha megéreztem a mellkasomon.
Hogy hány perc telt el így? Talán öt, talán egy egész óra... nem tudom, de a gyönyör térített magamhoz. Aiden még megcsókolt egyszer, aztán mellém feküdt. Hangosan kapkodtam még a levegőt. Rövid ideig csak ez töltötte meg a csendet. Aiden magához húzott, megtörve az addig beállt állapotot. A mellkasára hajtottam a fejemet. Kicsit húzódtam csak feljebb, hogy az arcom a nyakához nyomjam. Izzadt, kellemesen forró volt a bőre, érezni akartam ezt.
- Féltem, hogy nem foglak megtalálni - szólalt meg. Az ujjaim közben a mellkasán időztek el. Szerettem érinteni és simítani, most pedig különösen jól esett.
- Mondd el, mi történt... hogy segíteni tudjak.
Nyeltem egyet. Nem akartam belemenni, elveszni ebben a beszélgetésben. Csak keserű dolgokat hoznék fel: bizonytalanságot, félelmet, ijedtséget emlegetnék. Azt hiszem, csak keresem önmagamat. Más emberekkel ellentétben, nekem sosem volt egyértelmű ki vagyok, kivé váltam és ki lehetnék még. Céljaim sem nagyon voltak. Egy ideig családot akartam, de amikor Aiden jött, valahogy berezeltem az egésztől és... nem is tudom. Féltem.
- Csak... egy kicsit elvesztem. - Dünnyögtem és nem mertem felnézni rá. Csak még jobban hozzá nyomtam a fejemet. A nyakánál erősebben éreztem a parfüm illatát. Jól esett elmerülni benne.
- Már nem vagyok az, aki voltam... de még az sem igazán, akivé válhatnék ezen az úton. És közben még meg is ijedtem a családtól... mármint vágytam rá. El tudtam magam képzelni babákkal... a te babáiddal körbe véve és boldogan... de valahogy most félek. Félek, hogy nem leszek senki csak egy atu.- Utánoztam Rosie szavait. Aztán még hozzá tettem: - És attól is félek, hogy az új élettel elveszítem a családomat és a barátaimat... és csak atu leszek.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2023. 07. 07. - 16:09:12 »
+1


2004. április 16.
outfit >><< you get me so high

az ember törékeny, mint a pohár II
18+


Túl hevesen robbant ki belőlem, hogy hiányzott, de olyan volt, mintha hosszú ideje nem kaptam volna levegőt a víz alatt. Most úgy éreztem felszabadultam teljesen, miközben csókolhattam az ajkait vagy a finom illatú bőrét. Hevesen bújtam hozzá, és szorítottam le a koszos matracra. Minden mozdulat sóhajokat váltott ki belőlem. Akartam őt, meg azt is, hogy az enyém legyen. Nehéz volt nélküle, nehéz volt a hiányával megküzdeni, és nem tudtam volna elviselni, ha nem marad mellettem. Ebben önző voltam, mert azt akartam csak én legyek a számára a fontos. Nem is fontos, hanem a legfontosabb. Nem is tudtam volna megmondani, meddig voltunk így összebújva, minden heves volt és teljesen elveszítettem tőle az eszemet, mintha csak elbódított volna azzal, hogy létezett. Szerettem ezt a forróságot kettőnk között, hogy még az idő is képes volt pillanatokra megszűnni körülöttünk. Csak a remegő mámor térített észhez, miután megadtam magam Elliotnak és kissé reszketegen sóhajtottam fel.
Elfeküdtem mellette, és ahogy hozzámbújt, érezhette, hogy vert a szívem is. Kellett néhány pillanat, hogy össze tudjam magam szedni annyira, hogy megszólaljak, és hogy feltegyem azokat a kérdéseket, amiről beszélnünk kellett. Nem menekülhettem tovább semmi elől sem, már nem tehettem meg azt, hogy figyelmen kívül hagyok dolgokat, érzéseket, kimondatlan válaszokat. Cirógattam a tincset, miközben vártam, hogy válaszoljon.
- Csak... egy kicsit elvesztem. - hangzott csendesen a válasz. Csak magamhoz öleltem, amikor közelebb bújt, de nem mondtam egyelőre semmit. Vártam, hogy folytassa és én megadtam neki az időt, amennyi kellett.
- Már nem vagyok az, aki voltam... de még az sem igazán, akivé válhatnék ezen az úton. És közben még meg is ijedtem a családtól... mármint vágytam rá. El tudtam magam képzelni babákkal... a te babáiddal körbe véve és boldogan... de valahogy most félek. Félek, hogy nem leszek senki csak egy atu.  És attól is félek, hogy az új élettel elveszítem a családomat és a barátaimat... és csak atu leszek - folytatta aztán, én meg lehunytam a szememet, és sóhajtottam egyet.
Tudtam, hogy Rosie megváltoztatta az életünket, hogy más lett a fontosabb, hogy nem bújhattunk össze akkor, amikor akartunk, és lassan minden döntésünk elé őt helyeztük. Nem tudtam hirtelen, mit is mondhattam volna, hiszen apává váltunk, szülőkké, és nem lehettünk ugyan azok akik voltunk. Talán én kevésbé bántam mint ő, én nem akjartam az a szánalmas utcán élő kölyök maradni, de Elliottól lehet ezzel vettem el a szabadságot.
- Több vagy mint egy atu, ugye tudod? - kérdeztem halkan. - Nézd, talán túl hamar vállaltuk el Rosie-t, és nem gondoltam bele, hogy téged hogy  fog ez érinteni. De imádom, ahogyan játszottok, vagy ahogyan este mesét olvasol neki. És ettől nem csak egy atu vagy, hanem annál sokkal több. Sose lennék képes téged túlságosan is a falak közzé szorítani, hogy csak dolgozz, aztán csak "atu" legyél otthon.
Csendesen beszéltem, de még nekem is gondolkodnom kellett, hogyan is fogalmazzam meg, amit mondani akarok. Az őszinte beszéd sosem volt az erősségem, hazudtam folyton, magamat és másokat is becsapva, de Elliot megérdemelte, hogy őszinte legyek.
- Ha úgy érzed nagyobb térre van szükséged megadom neked - bár ötletem sem volt arról, hogy hogyan. - Én boldog vagyok csak veled és Rosie-val is - tettem hozzá. Talán nem tudom teljesen átérezni, milyen Elliotnak teljesen lemondani arról az életről amihez hozzászokott. Én mindent túl komolyan vettem, még az öcsém és a húgom nevelését is. Elliot meg Forest mellett nem élhette ki igazán azt amit szeretett volna, és utána rögtön egy új családba kényszerítettem bele, lehet. Neki az az élet hiányzott lehet, ahol nem gyereksírásra kelt éjszaka.
- De engem nem fogsz elveszíteni. Tudom egyszerű ezt mondani, de nem kell félned. Akárhogy is én melletted fogok maradni - sóhajottam halkan és adtam neki egy csókot.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.103 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.