Lingsberg farm

Hófehérbe
2004. január 18.

 


téli szélben ♪|| talpig hóban

Na, ez már műsor. Szép kilátás, és ingyencirkusz. Ha lenne nálam popcorn, kicsit jobb lenne, mert akkor tiszta olyan fellingem lenne, mint mikor anyával néztük a tévében a sorozatainkat, és közben műkaját nasiztunk. De most csak ez a melegen egészséges tea van nálam, szóval amíg tart a csajdráma, azt kortyolgatom, és még csak nem is titkolom, mennyire jól szórakozom, mint néző. Nem aggódom Noráért, elegánsan megvédi magát. És mindehhez tökéletes háttérkép Bolton seee… órája.
- Lola, egyszer valami olyat fog kapni tőlem, valami olyat, hogy sírni fog.
- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz - súgtam vissza derűsen.
Aztán meg ment a stréberek viadala. Én elegánsan hagytam érvényesülni a többieket, és csak akkor szóltam közbe, mikor a tanárbá kevésbé szebbik fele magához hívta Alecet.
- Az egész egy nagy farok - mondtam halkan, de dallamosan, ahogy elhaladt mellettem, csak hogy valami okosságot én is hozzátegyel a mai naphoz, meg hogy Alec hátha akkor majd elröhögi magát a tanárúrhoz menet.
Aztán jött a felolvasás, és én azon csodálkoztam, hogy ezen szöveg hangos olvasatára nem jelent meg maga Ulfrik a kő előtt a földből kiemelkedve.
– A fordítást ott látjátok alatta. Valaki felolvasná?
- A farm egész területén tilos a dohányzás… Ja… Ez egy másik felirat, bocsi. Majd akkor valaki más… - vágtam rá a kérdésre villámgyorsan, és még egyet kortyoltam a teámból, eltúlzottan ártatlan ábrázattal. Ezután Nora finom szót nyerése és értelmes olvasása még értelmesebbnek tűnt, szóval még jobban szórakoztam. Amikor rám kacsintott, cinkosan viszonoztam a gesztust.
Aztán máshol is bontakozott egy kis dráma, úgyhogy arra figyeltem, ahogy Eloise-ék civódtak. Összejönnek? Biztos össze fognak.
– Mit gondoltok a szöveg alapján, milyen szerepe volt Ulfríkr rokonai szemszögéből a rúnakőnek?
Theresa válaszolt, amiben volt is logika. És Eloise válaszában is. Hondoltam, ha itt már ennyien véleményt nyilvánítanak, akkor én is..
- Akkor ez egy sírkő? Annak tűnt… Meg lehet vele idézni ezt az… Ulrikot?
Amikor aztán a tanárúr a levegőben vibráló mágiáról beszélt, már gyanakodva vizslattam a követ. Mert mondhattak nekem bármit, a szellemidézés tök izgi dolog, és ha volt ennek a jóembernek csaja, az is biztos meg akarta volna őt idézni. Szóval… Többször nem kéne ezt az izét felolvasni szerintem.

to; Sage és a kamaszok
shine like
the stars


2004. 01. 18.
outfit

A lányok versenyszelleme olyan vehemensre nőtte ki magát, hogy már azon gondolkodtam mi az érdekesebb, Mr. Bolton szét hátsó fele, vagy pedig ez a csetepaté. Egy kicsit sajnáltam Alecet, nem csak, hogy a hidegeben ácsorgott velünk, de még egyedüli fiú is volt. Igyekeztem rendes tanárnéni lenni, és nem azon agyalni, hogyan kéne este felmelegedni. Khm. hátulról követtem a kis csapatunkat, miután megnyugodtam, hogy senkit sem hagytunk el. Eloise miatt aggódtam a leginkább, szegényt néha amúgy is elfelejtettem, kissé szégyelltem magam miatta, a házvezetője is voltam, meg minden. Összeszedettebbnek kéne lennem, így hát nagyon koncentráltam lépkedtem a diákok által kitaposott hóban, amik vicces és cuki lábnyomok voltak előttem. A kezemet egy kicsit megmozgattam a kesztyűmben. Félig meddig figyeltem a csevegésekre, közben kicsit én is nézelődtem, fel-fel lesve az égre. Izgatottan vártama  csillagnézős órámat is, mert amikorra az esett, szép tiszta eget jósoltak. 
- Vigyázz, Henriette, a buckákon ne ess orra - zökkentett ki Nora, mire én csak helyeslően bólogattam. A buckák veszélyesek voltak.
- Igen, gyerekek, meglehetősen veszélyes, és ki tudja talán lakik is alattuk egy varázslény - tettem hozzá kissé csibészi mosollyal. Aztán, ahogy megálltunk ennél a megjegyezhetetlen nevű kőnél, ami a sokadik kő volt, és nekem nagyjából ugyan úgy néztek ki, csak éppen más dolgot firkantottak fel rá. Iagzából mindegyikbe valami idétlen alakot láttam bele, mondjuk egy sörhasú medvét, vagy ilyeneket, de inkább ezzel nem fárasztottam senkit, és Sage óráját pont én nem akartam széttrollkoddni, így is örültem, hogy képes volt elviselni a hülyeségeimet. Azért örültem, hogy az óra nem telt olyan rettegett vasfegyelemmel, még ha rá is kellett szólnom Tessára.  A hideg úgy tűnt mindenkiből kihozott valamit. Vagy a diákok egymásból, ugyebár. Amúgy is jó volt látni, hogy a diákok lazák voltak Sage közelében, és nem ájultak el az ijedségtől, mint Oli vagy Brownie közelében. Vigyorogva hallgattam, ahogy megszólalt ezen a szexi nyelven, nekem biztos nem csak a nyelvem bicskalott volna ki, hanem az agyam is tőle, majd lelkesen figyeltem, hogyan próbálnak a diákok rájönni a megoldásra. Ez volt a tanításban az egyik legizgalmasabb dolog: rávenni a gyerekeket a gondolkodásra, és én imádtam nézni őket, ahogy keresték a megoldást.
- Maga mit szeret annyira a rúnákba? Mármint hisz is bennük vagy csak foglalkoztatja magát, már ha egyáltalán érdekli magát? vaagy esetleg a csillagok a nyerők? - kötött ki mellettem Henriette én pedig elmosolyodtam, ahogy rápillantottam. A rúnákkal nem nagyon foglalkoztam, de Sage mellett kicsit megkedveltem őket.
- Van bennük valami különleges, és szeretem a különleges dolgokat - kacsintottam rá. - Ha az ember felnéz az éjjeli égre, a tiszta felhőtlen égre, akkor olyan, mintha egy térképet nézne. A csillagok vezették az embereket sok-sok éven keresztül, és ha eltévedtek vagy minden sötét volt, csak fel kellett nézni. És az égbolton túl kívül rajtunk terül el sok-sok csillag és bolygó, egy hatalmas még egyelőre túlságosan  ismeretlen tér, ami még számtalan titkot rejt- válaszoltam neki halkan suttogva, miközben Alec teljesen elvesztette a fonalat a kígyóval.

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

Miután Flaming végre a felirattal törődött, folytattam a többiekkel az órát. A pergamenen szereplő szöveg volt az, amin el kellett gondolkodniuk, de azért ennél kreatívabb feladatot is szántam nekik a nap végére. Nos ezért is volt nálam egy hatalmas hátizsák, de azt majd későbbre…
– Köszönöm Nora a felolvasást. – Mondtam, majd folytattam a szöveg elemzését. Volt benne egy kulcsszó, amire rá akartam világítani s amire az ókori és a középkori mágiánál már korábban is kitértünk. Kíváncsi voltam, emlékeznek-e rá.
– Egyfajta fohász volt az istenük felé. Hogy Ulfríkr halála után a lelke megnyugvást nyerjen. Valószínűleg ez a rokonok számára jelentett komoly megnyugvást, hogy szeretett ősük lelke biztonságban van. – Szólalt meg Theresa, ezúttal nem is vágott senki szavába.
– Esetleg védelmet nyújthatott– Folytatta a véleményével Eloise. Tetszett, hogy tovább szövik egymás gondolatát, ezért vártam egy kicsit. Nem, nem voltak rosszak a válaszok, sőt kifejezetten jól sikerültek. Kicsit még az elvárásaimat is felülmúlták mindezzel, de adtam időt a többieknek is. Minden meglátás fontos volt és jó.
– Akkor ez egy sírkő? Annak tűnt… Meg lehet vele idézni ezt az… Ulrikot? – Szólt közbe Lola is. Hát ő azt hiszem, semmiképpen nem kapta el a gondolatmenet fonalát. Az bizonyos, hogy valakinek inkább a gyakorlati dolgok mennek. Nem volt okom ezért kárhoztatni szegényt. Bizonyára egy SVK-n jobban teljesít vagy mondjuk Campbellnél.
– Köszönjük Lola a hozzászólásodat. – Köszörültem meg a torkomat. – Theresa meglátása is nagyon jó, de a lényeget Eloise mondta ki. Amellett, hogy az ősük tiszteletére állították a rúnakövet, az ő nagysága egy fajta hivatkozási alap is volt saját védelmükre. A régi mágiában az ősök tisztelete központi helyet kapott. Ahogy itt láthatjuk, ebben a szövegben Ulfríkr érdemeire hivatkozva kérik önnön védelmüket.
Bólintottam dicsérően a két lány felé.
Az óra hangulatát csak Fleming újabb harsány megnyilvánulása szakította meg. Azt hittem, hogyha majd elbíbelődik a kígyó bámulásával, akkor megnyugszik. Tévedtem.
– Prof, ez szerintem valami torzszülött dolog. Túl sok feje van – mutogatott a kőre. Olyan volt, mint egy hároméves, aki állandóan azt szajkózza, hogy de miért. Engem nehéz volt kihozni a sodromból, így ő sem tette, de azért volt egy kis zavaró a hangszínében, amivel értetlenkedett. – Vagy az a farka? Nem érteeem!
– Azok összetekeredett kígyók, de ha jobban megnézed, ennek a nagynak, amin a rúna van itt fent van a feje, a kereszt alatt. – mutattam meg neki a kis kacskaringós dolgok között a lényeget. – És most, hogy ezt ilyen ügyesen megfejtettük közösen – paskoltam hátba a griffendéles fiút. –, mindenkit megkérnék, hogy lépjen a hátam mögé.
Ha ez megtörtént levettem a táskámat, ledobtam a hóba és a pálcámmal ráböktem. A táska először csak mocorogni kezdett, majd forgással és pörgéssel hatalmas sátorrá alakult, aminek az eleje nyitott volt, odabent viszont padok várták a diákokat, hogy leülhessenek.
– A sátorban meleg van. – Mondtam nekik aztán, mikor már biztonságosan közelebb mehettek. – Mindenki keressen magának egy helyet, vegyen pergament és szenet, aztán kezdje el szépen lemásolni a mintát a kőről. Ezt haza fogjuk vinni magunkkal, hogy tovább elemezzük. – Folytattam és én magam is beléptem a sátor melegébe. Innen tökéletesen rá lehetett látni a kőre, mégsem kellett megfagyni.
– Nem várok tökéletes rajztudást. Csak a rúnák legyenek a helyén, a többi legyen olyan, ahogy megy. – Folytattam. – Innentől húsz percetek van erre, aztán mindenkiét megnézem és visszavonulunk az új szállásunkra egy forrócsokira.

Tudnivalók:
Erre a körre január 24-ig lehet írni.
Ezt követően záró, értékelő reag következik, amire már nem kell írnotok.
Minden hozzászólás +2 pontot ért.
Aktív részvétellel max. +5 pontot lehet szerezni.
Lógás -5 pont.

Kis olvasnivaló, segítség a játékhoz:
England Runestones
Danegeld
Lingsberg Runestones

rúnajelek
2003 • január • 18.



mindenki

Lola szólalt fel először, amikor a professzor szerette volna, ha valaki felolvassa a szöveget. Valaki, aki biztos nem én. Ám ahogy Lola ezt mondta, egy halvány mosoly megjelent az arcomon, amin zavartam igyekeztem inkább a kesztyűs kezemmel eltakarni, és úgy tettem mintha inni szerettem volna. Sose mertem így felszólalni az órán, mindig attól féltem, hogy hülyeséget mondok. De meg ha én mondtam volna ezt... lehet beállt volna az a kínos csend, hogy, Eloise de nyomi. Nora volt az, aki megint magára vállalta a szereplést. Én ennek mindig örültem, addig se akart engem felszólítani senki, hogy és szerinted Eloise? Te nem akarnád ezt egy példával alátámasztani, ELoise? Na és mit gondolsz miért pont ezt a nevet kapta ez a csillagkép? Eloise, kérlek oszd meg velünk. Ezek voltak a halálom. Oké, tudtam a választ, tényleg, sokat tanultam, meg még erre büszke is voltam a... magam módján, de szerepelni. Csak azt ne! Az más ha magamtól jelentkeztem, akkor sikerült magam rávenni a cselekvésre, de ha hirtelen ért a támadás...
Utána csak találgatni tudtunk, hogy mi is ez a szépen megművelt rúnakő. Legalább Alec messzebb volt tőlem, én pedig békésen álldogálhattam Theresa mellett. ciki, de inkább éreztem biztonságban magam mellette, vagy bárki mellett, csak ne Alec legyen.
Ahogy Bolton dicsérgetett minket csak zavartan pislogtam a poharamra, jól esett, csak hát ezeket nem tudtam kezelni. Legalább szereztünk egy-egy pontot a házunknak. Az enyém folyton le volt maradva, valami furcsa módon, pedig mindig jó jegyeket kaptunk. Lehet csak nem érdekelte a házamat ez, mindenki elvolt a maga kis világával. Alec hangoskodására összerezzentem, miközben a kígyó végeit próbálta megkeresni. Beleharaptam a számba, nehogy megszólaljak, nem akartam vele semmilyen semmibe keveredni. Inkább Theresa felé fordultam.
- A te teád is fahéjas alma ízű? - kérdeztem, miközben én megvártam, míg a professzor megmagyarázza neki a dolgokat, és már nagyon szerettem volna megindulni valami kellemes meleg, fedett helyre. Be is álltam mögé, és már felkészültem, hogy megint valami tömeges teleportálás lesz, vagy nem tudom. De nem, a táskája hatalmas sátor lett, én meg nagy szemekkel néztem. Még mindig egy csomó dolog meg tudott lepni. Az arcomra volt írva.
Bevonultam, miközben magamhoz vettem a pergament és a szenet, és lekuporodtam egy kellemesen biztonságosnak tűnő helyre. Henriette meg Theresa környékére. Nem voltam egy nagy rajztehetség, így megijedtem, hogy mi van ha teljesen más lesz a végeredmény, mint ami a kövön van. Úgy hogy tudnám elemezni? Azért elkezdtem megrajzolni. Ha nem is a tökéletesség, de a forrócsoki motivált. A teám már úgyis elfogyott. Ahogy befejeztem, letettem a szenet és néztem a rajzomat. A rúnák sikerültek, de a többi. Mint egy három éves, aki kígyót próbál rajzolni. Körbepislogtam, hogy a többiek hogy álltak.

[- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz -]

♥ nagyon északi helyeken ♥

( I've got a war in my mind so, I just ride )

pretty : 40 rétegben ♥ vibe: ride

2003. 01. 18.

- Jobb dolit írsz nála, ez már elég ok lesz - súgta vissza nekem Lola, én meg erre azért elégedetten elvigyorodtam. lehet szépen és nőiesen is harcolni az ellenséggel, és hát biztosan így is fogok tenni. Okoskodhat ha akar, meg félbe is szakíthat, ha akar, az én karrierem már most sokkal, de sokkal jobban ívelt felfelé, mint az övé. Elégedetten ki is húztam magam. Azzal is el voltam foglalva, hogy ne fagyjak meg, hogy még a sok réteg ellenére is tökéletes legyek és szép, még a sminkem sem tudott kellőképpen érvényesülni, pedig hát igyekeztem egy olyat felkenni magamra, ami olyan... olyan északi és csábos. Ha másnak nem is akartam tetszeni, csak magamnak, meg maximum a fáknak és köveknek, vagy akármik is voltak ezek.
Mielőtt ünnepélyesen felszólaltam volna a pergamennel a kezemben, Lola közbeszúrt valamit, mire én csak igyekeztem nem túl hangosan felvihogni, pedig igazán viccesre sikerült. Azért, amikor Mr. bolton végre eljutott odáig, hogy felszólítson, igyekeztem az arcomat komolyra rendezni, és felolvastam ezt a szöveget. Még jó, hogy ott volt normálisan is, nem kellett azokkal a túlvilági démonidéző jelekből olvasnom. Csoda, hogy Sage nem idézett ide egy démont, meg hogy nem nyílt ketté a föld alattunk. Ez a nyelv ördögi volt, és bejött.
Odaléptem Alec és Sage mögé, miután a kígyó fejeinek a rejtvényét megfejtették.
- Látod ha belógtál volna a klubhelyiségembe, jobban képben lennél a kígyókkal - piszkáltam vicceskedve. Nem mintha én odáig lettem volna tőle, mégis miért pont kígyó? Más, bájosabb hüllő nem volt éppen kéznél? Mondjuk egy... kaméleon? Jó, iagzából mindegyik gusztustalanul nézett ki. Legalább nem béka volt. Akkor nem lett volna olyan méltóságteljes a házam.
Ahogy Sage felállította a sátrát... Mármint a közhasználati sátrat, az övét itt más fogja, alig vártam, hogy végre bevonuljak, és átmelegedjek rendesen.
- A sátorban meleg van. Mindenki keressen magának egy helyet, vegyen pergament és szenet, aztán kezdje el szépen lemásolni a mintát a kőről. Ezt haza fogjuk vinni magunkkal, hogy tovább elemezzük - magyarázta én meg lelkesen is kaptam a rajzolós cuccok után. Szerettem rajzolni, bár nem voltam benne olyan ügyes, mint Armin.
- Remélem azért nem fogja be a bőrömet túlságosan - jegyeztem meg Lolának is, immáron szénnel a kezemben, majd elkezdtem szépen és pontosan felrajzolni a jeleket és a kígyót is. Legalább ebben nem voltam béna, mert szerettem volna Armint utánozni. Aztán, amikor megtanított rajzolni egészen megszerettem. Gyorsan akartam végezni, és precízen, a forrócsokitól már most összefutott a nyál a számban. 
- Ugye lesznek sütik is? - nyújtom fel jókislányosan a kezemet, miután befejeztem a rajzot. Ki mondta, hogy furcsa a forrócsoki a sütivel?

Rúnakövek


outfit

2004. január 18.

Bolton professzor kérdésére nagyjából összetettük a választ, de mindenki csak találgatott inkább. Jellemző volt, hogy a nem bemagolós dologra Nora nem bírt kinyögni egy értelmes mondatot sem. Egyszerűen nem bírtam szabadulni attól a frusztráló érzéstől, ami elfogott, ha a Narek-lányt megpillantottam. Annyira idegsítő volt a mű-bájossága, amivel levette a tanárokat a lábáról. Én sose tudtam ilyen jól színészkedni, na persze, nem is akartam.
Akaratlanul is arra gondoltam, hogy Nora és a húgom milyen jól kijönnének egymással. Sőt, lehet, hogy a hátam mögött öribarik, csak nem tudok róla. Mondjuk addig jó mindannyiunknak...
- A te teád is fahéjas alma ízű? - kérdezte Eliose, én meg belekortyoltam, és hümmögtem.
-Ühüm. - közben bólogattam is.
Aztán Bolton sitty-sutty elővarázsolt egy sátrat, ahova bemehettünk, és meleg volt. Jól esett végre egy kis kiolvadás, mert akármennyire is felöltöztünk, akár fél órát is kinn állni a hidegben, nem volt túl kellemes. A feladat tetszett. Nem voltam kifejezetten jó rajzművész, de nem is voltam elveszve. Még kiskoromban azzal szórakoztattam magam, hogy seprű terveket rajzolgattam. Egészen addig meg is maradt ez a lelkesedésem, amíg egy napon apám meg nem látta a rajzokat, és ki nem nevetett, hogy mennyire ostobaság, hogy tízévesen azt gondolom, hogy seprűt tervezhetek. Ha nem, hát nem, gondoltam magamban, és azóta nem nagyon rajzoltam, csak ha ilyen feladat volt az iskolában.
Eloise és a hugrabugos fogó lány mellé kerültem, ami felettébb üdítő társaságnak hatott tekintve, hogy Noráékat is megkaphattam volna.
- Ugye lesznek sütik is? - kérdezte nyávogva Nora, én meg csak a szememet forgattam, és inkább nekiálltam rajzolni. Először felskicceltem a kígyót, gyorsan lemásoltam a rúnákat, igyekeztem minél pontosabban, és ha még maradt időm, akkor befejeztem a kígyó tökéletesítését. Összességében elégedett voltam a rajzzal, mire végeztem.
-Hogy sikerült? - pillantottam Eliose rajzára.

[OSZTÁLYKIRÁNDULÁS]

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

everyone has the right to be stupid

2004. január 18.
to: többiek

outfit: style  ♦  zene: Lyfjaberg

Sóhajtottam egyet, ahogy megnéztem közelebbről a rúnákat a kifakadásom után. Megint végig futtattam a tekintetem a kígyón és próbáltam megkeresni a fejét, de úgy tűnt, mintha legalább kettő lenne. Tanácstalanul figyeltem a jelenetet, miközben Bolton professzor, Sage – ahogy néhányan becézgetik –, megmutatta, hogy melyik a nagy kígyó. Ennek a bőrén futottak végig a rúnák is.
Összetekeredtek. Többen vannak, de a nagy feje a kopástól alig látszott és amúgy is inkább tűnt sárkánynak közelebbről megbámulva. Mintha egy nagy nyitott száj is lett volna ott, bár lehet csak egy repedés tette olyanná.
– De hát nem látszik a feje! – Háborogtam, majd tátogva még mutattam oda, ahova ő. Rám sózott egy teljesíthetetlen feladatot és még biztos pontlevonást is ad majd. Nem tehettem róla, hogy nem vagyok jó az ilyen történelmi vackokkal. Én mozgásra születtem, nem seggelésre és agyalásra.
Felháborodott képpel léptem a professzor mögé és Norára pillantottam.
– Tuti direkt szívatott, ugye? – suttogtam felé. Aztán Lolára is odapillantottam tanácstalanul, hogy most ezt miért kaptam. Mondjuk neki is beszólt valamit Bolton, csak nem figyeltem oda éppen. A sértettségtől közben arra sem figyeltem, amint a hátizsákból kényelmes sátor születik a szemünk előtt. Csak bevonultam és lehuppantam Harding mellé. A másik oldalon ott volt a griffendéles csaj, aki még mindig nem volt biztos a nevemben és nem reagált arra, amit mondtam neki.
– Miujs Harding? – kérdeztem és közelebb hajolva hozzá, elvettem a szenet tőle. Az jobb volt, mint az enyém, mert már kellően elsatírozta a tetejét, hogy ne csak otromba, vastag vonalakat lehessen vele rajzolni.
Nem voltam egy őstehetség a rajzolásban. Nagyjából csak szögletes és esetlenül kacskaringós vonalak születtek. Nem volt túl szép, ezért a rúnákat sem tudtam tökéletesen felmásolni. A felét amúgy is Haringról másoltam le, mert nem láttam elég jól, ő viszont precíz volt. Kár lett volna ezt nem kihasználni.
– Boltonnak kétlem, hogy bejönne az okoskodásod. – Suttogtam oda neki kegyetlenül. – Jaj, bocsi, túl közel hajoltam? Nem akartam, hogy megrészegítsen az illatom. – Tettem vissza a szenet elég, direkt úgy, hogy behajoltam elé. Még egy kegyetlen mosollyal rá is kacsintottam. 

Hófehérbe
2004. január 18.

 


téli szélben ♪|| talpig hóban

Én még mindig csak szórakoztam a drámán, az órán meg inkább távolról (sem) figyeltem, de az azért elég izgalmas volt, mikor Professzor Sexy sátrat állított. Jó meleg sátrat. Bolton mondott valamit arról, hogy rajzolni kell, én meg erre elhúztam a számat. Komolyan? A XXI. században? Miért nem hoztam el a polaroidot?! Na mindegy.
- Remélem azért nem fogja be a bőrömet túlságosan.
- Úúú, várj csak, könyörülj rajtam légysziii - súgtam, és nem egy, hanem két pergament vettem elő. Az egyiket leraktam a padra, a másiknak viszont az egyik oldalát vad satírozással teljesen összeszeneztem egy pillanat alatt, kb. koromfeketére. Aztán ezt a szenes oldalt lefordítottam az üresre, mintegy indigó papírt képezve belőle. Aztán ezt a két összefordított lapot meg Nora lapja alá csúsztattam, és széles kiskutyaszemes mosollyal pillogtam rá.
- Légyszi-légyszi... Én úgyse tudnám jól csinálni. Adok a málnaillatú kéztörlőmből, jó? - húztam elő a táskámból a nevezett kozmetikai terméket, és egyet el is használtam, egyrészt hogy a kezemre maszatolódott feketétől megszabaduljak, másrészt meg mert tényleg nagyon fini illata volt.
Aztán a többieket nézegettem, meg a zsebtükrömben gyorsan magamat is, hogy a képemnek nincs-e szüksége egy kis kiigazításra. A kilátásba helyezett forrócsoki előre megmelengette jéggé fagyott szívemet, amit csak fokozott Nora felvetése a sütikről.
- Remélem, valami helyi sütik. Itt biztos brutális finom sütiket sütnek, mert a hidegben sok kalóriát kell elégetni. Szerintem odakint előre lefagyott rólam a forrócsoki zsír és cukortartalma - sóhajtottam, és arra gondoltam, ráérek-e még a nyári bikini-alakos fogyókúra megkezdésével. Határozottan igen.

to; Sage és a kamaszok
shine like
the stars


2004. 01. 18.
outfit

Büszke voltam a diákokra, még ha egy kissé szertelnek is voltak. A fiatalság ezzel járt, én se volta, vagyok jobb. De most Maris voltam a tanárnéni, és szerettem volna, ha Sage az óráján a tanításra tud koncentrálni, nem pedig a fegyelmezésre. Ezért is szóltam rá a lányokra, bár amikor Alec elvesztette a fonalat kénytelen volt Sage mellett fejtegetni a kígyó fejének és farkának titkait. De a lányok ügyesek voltak, még ha Nora azt hiszem egy kissé dacos hallgatásba merült is. Ezek a kamaszlányok, ejejej.
Lelkesen figyeltem, ahogy feláll a sáto.r.Csak egy kicsit, hmm. Na ejnye, Maris, hová is kalandoznak a gondolataid. Amikor a gyerekek beterelődtek közém és Sage közé, Henriette mellett ácsorogva várakoztam. Talán kissé gyerekesen lelkesedtem neki, de még így is visszafogtam magamat. Pedig skszor elvitt a hév magával. Alig vártam én is, hogy bejussak a sátorba, éreztem, hogy a hideg kezdi rágcsálni az arcomat. Főleg az orromat. Az volt az arcon a legrosszabb dolog, ami fázhatott. Amint bevonultak a sátorba, megálltam Sage mellett, és odasúgtam neki huncutul:
- Legközelebb majd én állítok sátrat, de azt te nagyon fogod élvezni - suttogtam, és rákacsintottam, aztán hagytam neki, hogy mondjuk ki is ossza a feladatokat.
– Nem várok tökéletes rajztudást. Csak a rúnák legyenek a helyén, a többi legyen olyan, ahogy megy. Innentől húsz percetek van erre, aztán mindenkiét megnézem és visszavonulunk az új szállásunkra egy forrócsokira. - Erre el is mosolyodom, és kissé játékosan nem feltűnően neki billentem.
- Ó, nagyon jó kis motiváció, mindjárt én is rajzolok egy rúnás kígyót - jegyeztem meg vigyorogva, halkan. Legalább várták az édességet, mint én.
- Biztos vagyok benne, hogy lesznek helyi sütik. Senki se fog elfogyni, mire hazaérünk - mondtam vidáman és lelkesen. Ha a gyerekek pedig készen voltak, és Sage is mindenkit megnézett magának, készen voltam, hogy egy kis melegedés után útra készen összetereljem őket. Alig vártam, hogy a többi napon is ilyen lelkesek legyenek, na meg persze a csillaglesést is. Ilyenkor gyönyörű volt erre az ég, és ha szerencésnk van, talán még hullócsillagokat is látni fogunk, a csodálatos sarki fények mellett. Az ég olyan sok titkot rejtegetett még, titokzatos volt, mint a rúnák. Ahogy ezen álmodoztam, néha meg-meg lestem a diákokat, de nem voltak olyan nagyon rendetlenek, hogy rájuk is kelljen szólnom.
Ha Sage úgy döntött, hogy éppen körbesétál, és megnézi ki mit alkot, hirtelen ötlettől vezérelve lehuppantam valamelyik diák mellé, és cska úgy felkaptam én is egy papírt meg egy kis szenet és kígyókat kezdtem el rá rajzolni. Kígyókat, szép rúnákkal, csak hát egy kicsit felnőttesebb verzióban. Szóval igen, belém bújt a kisördög, mert hát hajtott a hülyeség, meg minden. Ha kész voltam és Sage is befejezte a diákok értékelését, odanyújtottam neki a rajzomat. Ki is itt a legnagyobb kamasz, Maris?
- Nézd lerajzoltam a kígyód - kacsintottam rá, miközben a kezébe nyomtam a rajzot.

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

2004. január 18.

Mindenki

A sátorban kellemesebb volt az idő, ráadásul volt lehetőségem kicsit Maria közelében ácsorogni. Szerettem az illatát, kicsit dohányos volt, ugyanakkor nőies. Vele mindig jó volt. Megnevettetett a szétszórt viselkedésével. Most persze az órára koncentráltam, meg arra, hogy milyen fontos dolgot is mutatok be a tanulóknak. Ezért is szerettem volna, hogy lerajzolják a rúnákat. Ezt az érzést kellett tovább vinnünk majd a tanteremben, hogy a második félévben az északi rúnaszövegekkel foglalkozhassunk.
Végig sétáltam közöttük. Néztem, ahogy a kacskaringós kígyókat rajzolják fel a lap közepébe. A legtöbben egészen ügyesek voltak, talán csak Flemingnél láttam az igénytelenség halvány jelét. Nem tehetett persze róla, hogy nem volt tehetsége, de azért egy hümmögéssel néztem meg magamnak az alkotását. Lola sem volt éppen a helyzet magaslatán, láttam, hogy más munkájával akart ékeskedni.
– Lola, nem az a feladat, hogy jól csináld, hanem hogy nézd meg magadnak a követ. – Jegyzetem meg és megráztam a fejemet. Nem lepett meg a tehetetlensége, valójában meglepően sok mardekárosra jellemző volt, hogy próbálkozás helyett csalt. Féltek a sikertelenségtől. – Ha visszaértünk a szállásra, le fogod másolni a fényképről, ami a tankönyvben van a kőről.
Visszaléptem Maria mellé aztán és megnéztem az ő rajzát is. Nem tudtam nem észrevenni, hogy nekiállt ő is az alkotásnak. Azért a megjegyzésére kicsit elpirultam és megköszörültem a torkomat. Az ő szájából a „kígyóm” egész más jelentőséget nyert.
– Majd megbeszéljük a jutalmazásodat később a szép alkotásért, Fitzgerald professzor. – Mosolyodtam el végül és összecsapva a tenyereimet a csoportra néztem. – Mára végeztünk a feladatunkkal. Bejártunk egy fontos történelmi helyet és egy szeletet kaptatok az északi életmódról. Láthattátok, hogy az akkori népeknek mi volt fontos, mire használták a mágiát és mit örökítettek meg nekünk, az utókornak.
Kicsit közelebb léptem, úgy hogy mindenki lásson. Ahogy a kirándulásunk eddigi napjain, most is a szokásos értékelésre akartam terelni a szót. Persze a mai feladattal még sok utómunka lesz, de letettük az alapjait egy igazán tudományos téma feldolgozásának. Ezt szerettem, hogy voltak, akik ebben tényleg partnerek voltak és nem csak úgy jártak az óráimra.
– Hadd mondjam el, hogy mennyire örülök az aktivitásnak. Így pedig Theresa, Nora és Henriette és Eloise fejenként plusz öt pontot kapnak. De nem akarom letörni senki lelkesedését, Alec kígyófej utáni kutatómunkáját három ponttal jutalmazom. Lola két pontot kap, hogy motiváljam a rajz helyes elkészítésére. – Magyaráztam és végig néztem újra a társaságon. – Ezzel vége is az órának. Megkérnék mindenkit, hogy kezdje el összeszedni a cuccát, aztán elindulunk a következő szálláshelyünkre!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.