+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  London mugli része
| | | |-+  Soho
| | | | |-+  Fekete Dália Kaszinó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Fekete Dália Kaszinó  (Megtekintve 111 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2023. 01. 03. - 19:16:44 »
+3



A Fekete Dália egy klasszikus kaszinó Sohoban. Különleges mágia védi, csak az juthat be, aki tudja hol keresse a koszos falra festett fekete dáliát, melynek szimbóluma fel-fel tűnik az épület belsejében is. Kívülről egy egyszerű elhagyatott háznak látszik, de belül pezseg az élettől. Mágikus és klasszikus szerencsejátékok várják a látogatókat. Különleges hangulatú helyiségben mindent megtalálható, ami az ember lelkének vágya. Ez csak egy tisztességesnek látszó kaszinó, prostituáltak és bódító bájitalok nélkül, de vigyázat: az idő itt másképpen telik, bizony becsaphatja az embert, és talán nem éppen tiszta galleonok üthetik a markot.
Naplózva

Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2023. 01. 04. - 10:53:20 »
+1


2004. január 10.
outfit >><< back to december

Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok:
jól, rosszul, és ahogy én akarom


A hó félig-meddig olvadt volt a cipőnk alatt, miután hoppanálással megérkeztünk az egyik félreeső kisátorba. Ismerős bűz fogadott, olyan, amiben éltem én is még nem is olyan régen. Mellettünk egy kellemetlen kabátos alak feküdt, testéből alkohol szaga áradt, és valahogy nem akartam abba belegondolni, hogy még mi lehetett ezen kívül a testében. Szerencsétlenül feküdt ott, mintha ő is a falak részévé vált volna. Elnyomtam magamban egy sóhajt és kivezettem magunkat az ismerős utcára. Már nem világítottak a távolban a vörös lámpák fényei, ilyenkor ez a városrész még kialudta az előző éjjel forróságát. Nem is volt baj, olyan dolog miatt jöttem most, hogy nem akartamfeltűnést.
Egy kicsit jobban ki akartam terjeszteni a hatásomat és a bizniszemet. Tavaly Rosie miatt többet figyeltem a családra és nem is bántam meg, de nem akartam mgrekedni egy mezei szinten, ennél többre vágytam, nagyobbra, több befolyára és rálátásra a minket körbevevő sötétségre. Mindent szemmel akartam tartani, hogy a családomtól távol tarstam a veszélyt, és tudtam, hogy ezzel együtt több ellenségem is lesz, de az zavart a legkevsébé. Nem voltam gyenge, az ellenségeket jól tudtam kezelni. Szóval úgy gondoltam, terjeszkedek. Kellett egy nagyobb hely, ami több embert be tudott vonzani, elitebb rétegekből is. Az Annwn értékes volt, ott tartottam a megbeszéléseket, forgott a szeszesital a kezünk alatt, Sorenéknek köszönhetően, és az Aranyfog is tökéletes volt. Elliothoz pont jól illett, és láttam rajta, hogy imádott ott lenni. Onnan indult minden, és az volt a közös búvóhelyünk. Most pedig kellett egy nagyobb, impozánsabb fényűzőbb. Itt pedig Antonio is biztosan ki fog tudni bontakozni.
- Kibaszott zseni vagyok - szólaltam meg ahogyan elindultam keresni a helyet. Büszke voltam magamra, hogy erre a helyre ráakadtam és egyszerűen kellett. Népszerű volt, de velem népszerűbb is lesz. Egy kicist mocskos volt itt ez is, mint minden pub és szórakozóhely erre.
- Megveszem. Ez tuti, és biztos, hogy ha én leszek a főnök, egy prostituált se fog futni ott - mondtam mert én egy igazi lovag voltam. Ismertem hallomásból a helyet, a nők gyakrabban forogtak ott, mint a szerencsekerék és a pénz. Változtatni akartam a dolgokon. És a hely meg kurvára kellett. Egyszerűen nem illett azhozzám, hogy kurvákkal is foglalkozzak, meg mindneféle alantas bájitallal. Volt egy lányom, családom. Egyszerűen ez ki volt zárva.
Végül sikerült ráakadni a reggeli derengésben a falra, amit kerestem. Céltudatos voltam ebben is éss előre látó. Fogdosóné kiderítette hol van, Szepivel meg felderítettem. Egy kibaszott zseni vagyok. Hát igen, minidg is én voltam az okosabb és a menőbb, Benjamin meg csak volt. Elliot is remélem örült, hogy ilyen fantasztikusan nagyszerű férje volt.
Több üres elhagyatottnak tűnő épület állt egymás mellett, mind be volt deszkázva, pergett a vakolatuk, talán tető se volt némelyiken. Ázott festégszag terjengett, néhány bedeszkázott ablakon furcsa, kissé perverz graffitik integettek felénk, általában pucér nők voltak vagy egy halom bájitalos üvegcse feliratokkal, amik a jobb szórakozást ígérték. Ezek környékén pedig volt egy mázolt épület, lepusztult elhagyatott, de rajta csak egy fekete dália volt. Mágiával védett koszos, mocskos fal, egy fekete tetoválással az oldalán. Haosníltott hozzám.
- Itt vagyunk - fordultam Elliothoz és elvigyorodtam. - Remélem megússzuk vérontás nélkül, nem illene hozzám annyira. De Szepi itt van, ha kell - tettem hozzá. Elegánsan akartam intézni, elvégre én egy angol úriember voltam. Ha mindent megbeszéltünk, a pálcámmal körbeintettem a dália körvonálánál, mintha csak újra megrajzoltam volna, és az összecsukta majd szétnyitotta a szirmait, miközben egy ajtó jelent meg előttünk.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2023. 01. 11. - 18:32:32 »
+1

◂ahogyan én akarom▸
2004. január 10.


◃aiden▹
two damaged people, trying
to heal eachother is love

style: vibes zene: shoemaker

A karácsony elmúlt, ahogy a békés családi pillanatok is. Ez az új év egyértelműen valami egészen mást tartogatott magában. Ha nekem nem is, Aidennek egészen biztos. A tervei megvoltak, én pedig támogattam benne. Bevallom, én kicsit nyugalomra vágytam már. A kis boltunkkal, kettesben. De Aiden most volt húsz éves, most volt előtte az egész élet. Így hát nekem alkalmazkodnom kellett hozzá. Ezért is mentem vele az új „szerelméhez.” Magamban csak ehhez hasonló nevekkel hivatkoztam a vágyálmára, amit újabban annyit emlegetett. Csendesen követtem ház a Sohoba, a házunk elől hoppanálva.
Azonnal megéreztem a hőmérséklet különbséget. Észak-Írországban még fagyos hideg, csúszos utak és havas tájkép uralkodott. Londonban csak a latyak és a mocsok maradt meg. Ez utóbbi persze talán annak az oka volt, hogy a Soho-nak nem éppen a turistabarát részére érkeztünk. Ezt nem mutogatták csak az úgy az idegenvezetők a turistáknak, mondván, hogy a lányok régen itt árulták magukat. Ahol mi voltunk az kőkeményen szólt még mindig az alkoholról, a szexről és a gyanús árukról.
– Bájos környék. – vigyorogtam Aidenre, ahogy megérkeztünk a mocskos kis utcába. Egy részeg és nem éppen kellemes aromájú férfi heverészett ott. Talán ő is egy unikornis pukit nyomott be, azt a rózsaszín löttyöt, amit én is kipróbáltam nem olyan régen… mármint természetesen bőven Rosie előtt. Azóta nagyon tudatos apuka voltam, még csak be sem rúgtam rendesen. Elterveztem, hogy ezzel a gyerekkel nem rontom el.
– Kibaszott zseni vagyok – közölte Aiden. Hagytam magam vezetni közben, végig a macskaköves utcán, amit minden bizonnyal csak a hó mosott valamennyire tisztára. – Megveszem. Ez tuti, és biztos, hogy ha én leszek a főnök, egy prostituált se fog futni ott.
Csak sóhajtottam egyet és megráztam a fejem. A fene az úriemberségét. Hát ezért nem lesz ebben sosem elég jó, sosem elég mocskos. A szex volt az egyetlen üzlet, ami mindig mindenkinek kellett. Egy bort összepancsolt magának bárki, ahogy egyrosszabb whiskyt is… de a testiség más volt. Senki sem szívesen dugott meg egy rozzantabb nőszemélyt vagy srácot. Szóval a minőség volt ebben is a lényeg. Disznóorrú Ted sem véletlenül velem akarta megütni a főnyereményt. Kár, hogy nem jött be neki…
– Csak azért vagy zseni, mert én vagyok a férjed. – Tettem hozzá nagy vigyorral az arcomat.
Az összenőtt házfalak között egy üres részre értünk. Hamarosan a téglát bedeszkázott ablakok és mocskos graffitik sora érkezett. Olyan volt, mintha a Sohonak ez a része teljesen kihalt volna… ám kicsit odébb egy jobb állapotban lévő épület állt. Ezen is látszott persze az időfogad. Fekete dália díszítette a falat, mintha ezzel akarná becsalogatni a népeket.
– Itt vagyunk – fordult felém és nagyon vigyorgott. Ebből tudtam, hogy most fontos helyen vagyunk. Lábujjhegyre álltam és finom csókot adtam neki. Éreznie kellett a támogatásomat, annak ellenére is, hogy konkrét információm nem volt. – Remélem megússzuk vérontás nélkül, nem illene hozzám annyira. De Szepi itt van, ha kell.
– Na meg én is. – Kacsintottam rá. Aztán az épület felé fordultam és figyeltem, ahogy a pálcájával finoman körberajzolta a dália körvonalait. A minta összecsukta, majd szétnyitotta a szirmait. Ajtó rajzolódott ki.
Persze fogalmam sem volt mi várhat minket bent. Ezért megfogtam Aiden kezét. Nem akartam, hogy ő menjen előre, közben pedig kihúztam én is a pálcámat a kabátom zsebéből, majd előre tartva indultam meg az épület felé. Fogalmam sem volt ennek a helynek a hangulatáról. Ha valahol, hát a Sohoban sosem jártam. Nem fedeztem fel magamnak különösebben.
– Majd én megyek előre. – Tettem hozzá és a kezem a kilincsre tettem, hogy azt lenyomva benyissak az elhagyatottnak tűnő épületbe.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2023. 01. 13. - 20:57:38 »
+1


2004. január 10.
outfit >><< back to december

Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok:
jól, rosszul, és ahogy én akarom


Az út, a házak fala, a kinti levegő szaga mocskos volt, talán halál és vér is tapadt a levegőhöz, amit még csak nem is láthattunk. Úgy éreztem magam, mintha egy teljesen más arcot vett volna fel a város, és még csak nem is nagyon zavart ez a látkép. Mocskos voltam én is, tele bennem úszkáló, súlyos bűnökkel, és kígyó rágta szívvel. Nem hittem volna már, hogy valaha fogok találni valami rendes munkát, ami elég gazdagságot hozott volna nekem. Persze, lehettem volna valami kibaszott menő üzletember vagy bármi, hiszen a lehetőségeim szinte korlátlanok  voltak, a képességeim szinte mindenhez meg is voltak. De egyszerűen abba a tiszta, tökéletes világba ln már nem illettem bele, nem találtam ott benne meg a helyem, és ezzel még meg is kellett békülnöm, hogy oda sosem tartoztam igazán. Már nem zavart. Élveztem a koszos utcákat, ahogy végig vonultam rajta a Zsebpiszok közben, és tudták, hogy ki voltam. Név voltam, egy név, amitől jobb volt, ha tartottak. Élveztem, hogy építkezhettem, hogy Elliotnak adhattam egy saját helyet, ami boldoggá teszi, és hogy eléggé erőssé váltam ahhoz, hogy vigyázzak a sötétségből a családomra. Szerettem ezt, szórakoztattak a hatalmi játszmák, a godnolkodás, hogy mindig előrébb legyek a másiknál, és még nyereséget is szerezhessek közben. Ebben láttam az izgalmat, az adrenalint.
És nem érdekelt, hogy mennyire volt ez életveszélyes a számomra.
- Bájos környék - jegyezte meg ELliot, a részeg emberrel mögöttünk. Még valami lerobbant utcaképről szóló festménybe is elment volna, előttem volt szinte maga a kép, két férfi alak, szép ruhában, és ott mögöttünk az elmosódó ember. Részeg férfi a sikátorban címmel, hogy kiemelje a kontrasztot és a lényeget a két világ között. Hmm, talán egy Galériát is kéne nyitnom, bár nem szívesen lennék konkurenciája Albertnek, a családi viszályt szívesen elkerülném, nem akartam még többet vesízteni. És Elliot oldaláról így is épp elég szar ömlött eddig a nyakunkba. Az enyémet nem akartam kockáztatni, csak megvédeni. Mindentől.
- Ó, tudtam, hogy tetszeni fog - kacsintottam le rá, ahogyan megindultunk megkeresni a Dália bejáratát. A kihalt, ázott, félig havas, tocsogó utcát még a reggeli napfény is éppen csak elkerülte.
Magamat elégedetten dicsérgettem, mert szoktam ilyet, szerettem a saját egómat simogatni. Ez olyan rohadtul jellegzetes családi vonás volt a Fraserek között, és egy kicsit hiányzott az a nagy összegyűlés az unokatestvérekkel, hiszen szinte minden nyáron együtt voltunk egy kicsit, de felnőttünk, lett családunk, és eltávolodtunk. Az életnek volt ez a szomorú arca.
– Csak azért vagy zseni, mert én vagyok a férjed - válaszolta Elliot, mire csak megforgattam a szememet és séta közben megpaskoltam a formás fenekét.
- Hát igen, mire is mennék az én férjem nélkül - sóhajtottam drámaian, és persze tudtam, hogy ezzel a válasszal ő is elégedett lesz.
Tetszett a Dália. A módszer, ahogy bejuthat az ember, bár én ennél fényűzőbb bejáratot szeretnék majd, ami titokzatos, és mégis olyan, hogy nem juthat be rajta minden anyaszomorító alak, aki csak összeganézza a helyemet, Minőségi szórakoztató helyet akartam, ahol a galleon mosás fellegvára fog felépülni. Mondtam, hogy Szepi is készenlétben állt, na persze ki nem hagyta volna, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy Elliot miatt jött szívesebben, vagy hogy valahol a háttérben éppen az ő fenekén legelteti a szemét. Erre persze csak megint megsimítottam Elliot hátsóját, hogy a mindenségnek is jelezzem, amit kellett.
- Veled főleg biztonságban érzem magam, Nyuszus - kacsintottam rá. Elliot meg is fogta a kezem, és elővette a sajátját, mintha bárki is úgy várna minket, hogy leátkozza a fejünket. Nem akartam, hogy ő menjen előre, kicsit úgy éreztem, mintha nem bízott volna bennem eléggé, meg a képességeimben, hiszen én sosem veszítettem el a kontrollt, ha éles és váratlan helyzetbe csöppentem.
Egy bársonyos vörös függöny lebegett előttünk, majd két felé húzódott, hogy felfedje a belső tér impozáns alakját. Sötét színek voltak túlsúlyban, és néhol fel lehetett fedezni a Dália mindent uraló szimbólumát, a bútorokba belevésve. Csend volt, túl csendes persze, érezni lehetett, hogy volt valami  alevegőben. Elliotot követve léptem hát beljebb, és a nem is olyan messzi bárszéken egy alak támaszkodott, tömény szivarfüsttel körbevéve. Nem látszott az arca, egyedül volt - látszólag -, és mégis úgy éreztem, hogy minket bámul. Közelebb léptem felé, de nem szólaltam meg, hagyni kellett a házigazdát érvényesülni. Nem akartam megölni, de ha arra lett volna okom, megtettem volna.
- Csiripelték a madarak, hogy a helyem kell egy bizonyos zöldfülűnek. Annyi sok taknyos közül pont maga az, Fraser? - bukkant elő a füstből az arca, én pedig rögtön felismertem, a sunyi, rókaszerű vigyorából, a vörös, fazonra vágott borostájáról, és a zöld szeméről. A Róka volt, bármilyen prűdül is hangzott. A Róka volt, és az egyik volt halálfaló. Elliotra néztem, és persze játszani kezdtem.
- Nekem azt csiripelték a madarak, hogy valami gyenge kezű fószer uralkodik itt. Meglepődtem, hogy te - húztam mosolyra a számat. Kegyetlen mosolyra.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2023. 01. 18. - 11:13:02 »
+1

◂ahogyan én akarom▸
2004. január 10.


◃aiden▹
two damaged people, trying
to heal eachother is love

style: vibes zene: shoemaker

Nem egy ilyen helyen képzeltem el a délelőtti randinkat, de ez munka volt. Aidennek fontos volt, hogy terjeszkedjen és birtokoljon dolgokat, mert neki is az kellett, mint nekem: hogy érezze, él. Túl sok időt töltöttünk mindketten szinte halottan lélekben, bujkálva a bűneink elől. Én lopok, élvezem a varázstárgyak csillogását, szórakozok másokkal és ettől, mintha megváltódott volna mindaz, amit korábban átéltem. A szívem hevesen kalapált minden alkalommal... éreztem, milyen örömöt tud okozni a megszerzés, a gyönyörködés. Ez nekem elég volt. De Aidennek több kellett. Bizonyítani akart, hogy ő igenis képes minderre. De azért, hogy kicsit oldjam a helyzet komolyságát, emlékeztettem rá, mi is lenne vele a férje nélkül... egy fenékpaskolással jutalmazott cserébe.
-  Hát igen, mire is mennék az én férjem nélkül - mondta, én pedig csak elvigyorodtam.
A Fekete Dália határozottan nem az én világom volt persze. Sosem vonzott a szerencsejáték, legfeljebb a helyszín, ahol a sok bepörgött ember zsebéből könnyen el lehetett emelni ezt-azt. Nem okozott nehézséget az ilyesmi, sőt kifejezetten élveztem, de a kaszinók világa akkor sem volt az enyém. Ezek szerint most majd Aiden miatt kicsit többet járok ilyen helyre is. Sebaj.
Szepire mosolyogtam kicsit, ahogy Aiden megnyitotta előttünk az épületet. Nem tudom miért, talán csak hogy jelezzem, most azért legyen résen. Kizárt dolognak tartottam, hogy nem sejtenék az érkezésünket. Aiden amúgy sem titkolta a dolgokat túlzottan, én pedig meg akartam védeni.
- Veled főleg biztonságban érzem magam, Nyuszus.
Megfogtam a kezét és úgy léptem be az épületbe. A bársonyos, vörös függöny könnyedén húzódott szét, teret adva az érkezőknek. A szivarfüst átható, tevetrágyára emlékeztető illatát szúrtam ki először. Aztán felismertem a sötét színeket, a meg-meg búvó dáliaszimbólumot, mintha az ember arcába kéne tolni, mert ugyebár elfelejtené, hol is jár. A pálcámat a biztonság kedvéért a combom mellett lógattam. Erősen markoltam a lucfenyőt, úgy vártam hogy a szag forrása előkerüljön.
Hamarosan meg is lett. Nem volt különösebben ismerős a holdvilág képe, de azt valahogy sejtettem, hogy nincs egyedül. Talán csel volt, vagy szimplán az árnyékosabb részeken húzódtak meg az emberei.
- Csiripelték a madarak, hogy a helyem kell egy bizonyos zöldfülűnek. Annyi sok taknyos közül pont maga az, Fraser? - A vigyora sunyi volt, mint valami vadállat, aki a prédájára várt. A prédája pedig az én férjem volt. Azonnal felment bennem a pumpa, de nem tettem semmiféle hirtelen mozdulatot. Az ilyenekkel jobb kivárni. Ha Aidenhez nyúl, maghal. Ha kussban távozik,akkor megbocsátom neki, hogy létezik.
- Nekem azt csiripelték a madarak, hogy valami gyenge kezű fószer uralkodik itt. Meglepődtem, hogy te - szólalt meg Muci is. Ezek szerint ő ismerte az illetőt... nekem azonban semmit sem mondott az ábrázata. A biztonságot jelentő Zsebpiszok közön kívül ez idegen volt és a szokottnál veszélyesebb.
Tettem pár lépést a faszi felé, hogy megnézzem jobban magamnak. Csak a szivar átható illata lett még erősebb. A tekintete rám szegeződött. Végig mért és a képembe fújt a szivarjának a füstjét.
- Ezzel akarsz megvesztegetni? - pislogott rám, majd nagy vigyorral Aiden felé fordult. - Egy kicsit csontos az ízlésemnek. - Tette hozzá, majd azzal a lendülettel emeltem a lábam és tökön rúgtam. Nem értem, miért nézett már megint ringyónak valaki, de kellően zavaró volt már hozzá, hogy ne hagyja "szó" nélkül a dolgot.
- Meg a jó kurva anyádat. - A fejének szegeztem a pálcámat, a sajátját meg, amit éppen elővett, kirúgtam a kezéből.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2023. 01. 21. - 14:45:48 »
+1


2004. január 10.
outfit >><< back to december

Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok:
jól, rosszul, és ahogy én akarom


Néha elgondolkodtam, hogy Chrissie a sötét helyekre is jön e majd utánam. Igazából furcsa villanások voltak, haloványan éreztem valami pislákolást. Olyankor nem tudtam eldönteni, hogy csak a képzeletem volt-e, hogy már annyira akartam, hogy mindenhol ott legyen. De az a kis fénypont követett, még a legmélyebb sötétbe is. Mint egy szentjánosbogár fénye, úgy lebegett valahol a tekintetem legszélsőbb pontján, én pedig olyankor midnig elgondolkodtam: hogyan tudott egy olyan embert szeretni Elliot, mint én? Hogyan ragaszkodott hozzám az az apór kis fényfolt? Nem tudtam, és talán már nem is kerestem annyira a válaszokat. Csak megtanultam kiélvezni mindent, amim csak volt. Elliottal éltem a közös pillanatokat, a szenvedélyt, ami mindig is ott forrt közöttünk. Támogattam és ő is támogatott, védelmeztem, ő is védelmezett, megnyugtattam és ő is megnyugtatott. Egyensúly volt az életemben, holott mindig is erre törekedtem gyerekkorom óta, sosem találtam meg. Csak Elliot kellett hozzá, és talán emiatt is éreztem, hogy ez a szeretet, amit iránta éreztem mélyebb volt a legmélyebb szavaknál is.
Akartam az életet, Elliot mellett tényleg akartam.
Ahogyan azt is, hogy én legyek itt az akitől tartottak az emberek. Nem kívántam olyan kegyetlen lenni, de akit meg kellett torolnom valamiért, azt kegyetlenül tűntettem el. Bűnöző voltam, az alvilágban pedig lassan talán még királlyá is vállhatok. Az apám tudom, hogy nem ezt szánta nekem. Tudom, hogy nem. És azt is tudom, hogy ha lett volna lehetőségem neki ezt elmondani, hát elfogadta volna. Tudtam ezt, és valahogy még jobban fájt, hogy sosem fogok tudni már úgy beszélgetni vele, ahogyan kellett volna. De ott volt nekem az öcsém. A közös csendünk a Böffentőnél. Ott volt nekem az anyám, és Metz is, aki valahogy apám helyett lett apám. És itt volt Elliot is. Rájuk akartam vigyázni, úgy, hogy a legnagyobb mocsokban mindenen rajta tartom majd a szememet.
Örültem, hogy eljött velem Elliot, bár nyugodt voltam, mocskosul nyugodt, mint minden helyzetben. Jól esett, hogy támogatott, pedig tudtam, hogy aggódott értem.
Nem szerettem volna ráerőltetni Elliotra ezt a világot. A bolt sokkal inkább ő volt, és bár hozzám közelebb állt ez a fajta flanc, a gazdag felsőbb réteg, ahogy szórta a pénzt, és abból én építkezhettem egy kicsit simogatta azt az elkényeztetett egómat. Nem volt sosem elvárás, hogy ELliot kövessen, de kurvajól esett érezni, hogy benne volt, még ha társult hozzá némi aggodalom is. Nem akartam pont a munkám miatt elveszíteni.
Ahogy beléptünk, gyorsan felmértem a terepet. Minden kis rést, miközben Szepi valahol a háttérben szinte beleolvadt az épület falába, de tettre készen állt ő is. Jogomban állt hozni ide azokat, akiket akartam. Ahogy a szivarfüstbe burkolódzó alaknak is jogában állt elbújtatni az árnyak közzé a kopóit, hogy bármikor nekünk essenek. De egyelőre még csak a lélegzetünk hallatszódott, főleg az övé, ahogy mély levegővétellel hányta ki magából a szar szagú szivarfüstöt.
Felismertem Rókát. Matthew Baldron volt az, a Baldron család egyik ágának elfeledett, kitagadott tagja. Nem is csodáltam, ez az ember veszélyes volt és elbaszott. Nem csoda, hogy egyikük sem akarta, hogy köze legyen hozzájuk. A tekintete üveges kék volt, és folyamatosan sunyin vigyorgott. Ránézésre is látta az ember rajta, hogy nem volt vele valami rendben. És az ilyen őrültek veszélyesek voltak. Gátlástalanok. De már nem féltem tőle, mint régen. Már nem. Elliot közelebb ment hozzá, és a füst szinte az arcába tódult. A zsebembe dugtam a kezemet, hogy a pálcámat kitapintsam, ami engedelmesen simult az ujjaim közzé.
- Ezzel akarsz megvesztegetni? Egy kicsit csontos az ízlésemnek - jegyezte meg, hogy provokáljon minket. Ami sikerült is, nem csak engem baszott fel, hanem Elliotot is, aki meg is támadta. Egyenesen utáltam már ezt, hogy mindenki csak ennek nézte a férjemet, egy kibasz árunak, olyannak, akit csak úgy adnának és vennének. Utáltam, hogy így is köze volt hozzá annak az orosznak is, utáltam, hogy valaha köze volt Miltonhoz is, és rohadtul elegem volt már ebből. Elliot hozzám tartozott.
Elővettem a pálcámat, azzal egy időben, hogy ELliot éppen arra a seggre üvöltött. Eközben hirtelen villant felénk egy átok, amit csak a csodálatos már-már ösztönös reflexemnek köszönhetően hárítottam el, egy néma protegroval. Szepinek se kellett több üvöltve vetette bele magát a párbajba, magára vonva egy pár varázsló figyelmét, de még így is voltak olyanok akik minket támadtak meg. Faszom, hát itt fogják tönkre baszni a helyemet. Beleturtam a hajamba, és inkább csak védekeztem.
- Fogd vissza magad, Szepi - jegyeztem meg hűvösen felé, mire ő bólogatott. Még a végén olyan kedvem lesz, hogy az ő fizetéséből újíttatom fel a kaszinót. Elővettem a pálcámat, és én is rászegeztem a Rókára, aki nyöszörögve pillantott ránk.
- Mondd meg nekik, hogy álljanak le - közöltem, mire ő csak felénk köpött egyet.
- Faszt. Takarodjatok innen. - Én egy amolyan hát jó sóhajtást hallattam, majd Elliotra néztem. Nem szerettem azt csinálni, amit most akartam, de nem volt más választásom.
- Jó, játszunk akkor így. Ez a te döntésed volt. Kéz vagy láb? - kérdeztem tőle, majd ha válaszolt, a pálcámat ahhoz a testrészéhez irányítottam, hogy egy átokkal el tudjam azt törni. Ha csak nem fosott be tőle, és nem állította le a többieket, én készen álltam darabokra törni. Senki se bánhat így a férjemmel. De éreztem, ha ellenkezik, ha nem ott volt a nyelvem hegyén az átok.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2023. 01. 24. - 21:04:42 »
+1

◂ahogyan én akarom▸
2004. január 10.


◃aiden▹
two damaged people, trying
to heal eachother is love

style: vibes zene: shoemaker

Tényleg mindenben támogattam Aident. Ő volt az életem értelme, a kulcs ahhoz a bizonyos boldogsághoz, melynek a létezésében sem akartam hinni hosszú ideje. Úgy gondoltam, hogy a Nattal való házasságom is csak egy jelzés volt, nem érdemlem meg ezt. Azért születtem a világra, mert anyám úgy akarta, de rajta kívül soha senki sem várt vagy szeretett… Phillip Rowle csak birtokolni akart. A tulajdon apám képtelen volt úgy viselkedni, ahogyan kellett volna. Nem várhattam hát másoktól, hogy boldogságot jelentsek nekik. Még is ott, a tóparton, mikor felnéztem Aidenre, halovány reménysugárként csillantak a szemei. Nyálas vagy sem, de akkor szerettem belé.
Ezért követtem még a Fekete Dáliába is, vagy kalózok hajójára. Meg akartam védeni a világtól, amire vágyott, de mint támaszték is, ott akartam állni mellett. Fogni akartam a kezét, szeretni és vele nevetni vagy sírni, attól függően miképpen alakult az akciója. Ettől a szivarozó seggfejtől is meg akartam védeni… tényleg… de a büszkeségemet megint megsértették. Hogy hányszor néznek még kurvának? Talán milliószor és én milliószor fogok fejeket letépni érte. Nem voltam az. Igen. Felettem csinos ruhákat, flörtöltem, hogyha akartam, de volt bennem tartás.
Higgadj le, O’Mara… higgadj le!
Nem ment. A hang akárhogy is károghatott bennem, egész egyszerűen nem ment. Nem tudtam megállni. Az indulatok tomboltak bennem. Őrülten, erőszakosan, minden áron meg akarták leckéztetni azt a köcsögöt. Örömmel töltött el, ahogy a pálcáját messze rúgtam tőle és egyenesen a szemébe nézhettem.
Természetesen abban a pillanatban éppen elég sebezhető voltam. Csak Aiden és Szepi talpraesettsége mentettek meg attól, hogy szivarbáró emberei rám támadjanak. De nem érdekelt. A revans az revans és én igenis megérdemeltem. Erősebben szorítottam a pálcámat, egyenesen a hájas nyakába bökve a végéből.
– Mondd meg nekik, hogy álljanak le – mondta Aiden. Hideg volt a hangja, na meg őrülten, parancsolósan szexi. Az ágyban értékeltem volna ilyen játékot, most viszont hálás voltam neki azért, hogy ott volt mögöttem és nem hagyta, hogy bántsanak, mikor elszakad a cérna.
A szívem őrülten kalapált, még mindig kapkodtam a levegőt. A szemem veszélyesen villant a számomra ismeretlen bűnöző szenvtelenségére. Tudta. Tudnia kellett, hogy egyetlen gondolatomba kerülne darabokra szaggatni a testét. Egész egyszerűen a bőrébe akartam égetni, mekkora hibát követett el. Meg fog dögleni… meg fog dögleni…
– Faszt. Takarodjatok innen.
A szavai felelőtlenek voltak. Már le volt fegyverezve, Szepi pedig kettesével gyűrte le az embereit. Fogalmuk sem volt, hogy sebzett arcú félóriás még az átkokkal szemben is borzasztóan ellenálló volt. Ezért is volt hasznos Aiden számára.
– Jó, játszunk akkor így. Ez a te döntésed volt. Kéz vagy láb? – kérdezte Aiden.
A pasas nem válaszolt.
Tudtam, hogy nem fog és mi lesz ennek a vége… kicsit talán féltem is ilyennek látni Aident. Volt bennem bűntudat, hogy bevezettem ebbe a világba, megmutattam neki, mi a hatalom és hogyan szerezheti meg. Ebben talán még sem kellett volna olyan szorosan mögötte állnom. Meg kellett volna óvnom ettől, mert bár sötétnek érezte a lelkét, tisztább volt, mint hitte.
– Hadd csináljam én! – kértem és a pálcámat a fickó nyakának szegeztem. Összeszorított fogakkal, erőszakosan égettem a bőrébe, hogy „Hiba volt megsértenem Elliot Fraser-O’Marát.” A hosszú szöveg egyetlen, fájdalmas sebként éktelenkedett a bőrén és minden mozdulatomnál felkiáltott. Már nem volt olyan bunkó.
– Ezt még a kibaszott medimágusod sem szedi le… – közöltem agresszív, morgós stílusban.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2023. 01. 30. - 14:13:00 »
+1


2004. január 10.
outfit >><< back to december

Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok:
jól, rosszul, és ahogy én akarom


Sosem féltem igazán attól, hogy egyszer majd tényleg megöl egy átok. Talán amiatt, mert túlságosan magabiztos voltam, vagy pedig, hogy hittem a józanságomban. Nem féltem, ezért is tudtam teljesíteni a lehető legmaximumot kihozva magamból a veszélyezettekben is. Azon az elven éltem, hogy ha elveszted az eszed, halott vagy. Sosem engedtem meg magamnak azt a luxust hogy felelőtlenül cselekedjek. Nem volt csak egy esélye az embernek, általában. Ezzel szemben az öcsém teljesen más volt, és még a fájdalomtól is állandóan félt. Mégis csinálta, amit csinált, és ettől mindig is nagyra tartottam, még ha mellette mérhetetlenül idiótának és hülyének is.
Néha viszont nálam is elveszett az irányítás, főleg ha ELliot ellen éreztem a támadást. Felbaszott, az emberek mocskos hozzáállása a férjemhez. Nem érhetett hozzá senki, anélkül, hogy meg nem halt volna, és én tudtam magamról, hogy simán megöltem volna Miltont is, ha Elliot nem kér meg arra, hogy hagyjam békén. Tudtam magamról, hogy a lehető legmocskosabb dolgokat is meg tudom csinálni. Hiszen megfojtottam egy embert is. Egy embert, aki miatt megöltem a családtagjaimat.
A kialakult káoszban csak Elliotra figyeltem, Szepi éppen elég volt arra, hogy akár izomból is lekeverjen mindenkinek. Hazsnos volt, hűséges, és jó szívű, aki az utóbbi időben kibaszottul idegesítő volt, és mégsem küldtem el. Biztos voltam benne, hogy pótolható, de mégis maradt. Valahol mégis csak ott volt eldugva bennem az a kibaszott jó szívem.  Éreztem, hogy most is képes lettem volna vért ontani, erre a drága szőnyegre, ami most már az ény szőnyegem volt, és ezek itt az én kaszinómban vergődtek. Amire rávetettem a szememet az az enyém volt, és ezek a férgek csak rontották az összképet.
Elliot mellettem éreztem, hogy teljesen kiakadt, miközben én is pontosan ugyan olyan kibaszott fenyegetően álltam a faszi előtt. Hiába volt exhalálfaló, a nyomorultabb csatlósok közzé tartozott, akik segget nyalni tudtak, de teljesíteni annál kevésbé, csak meghúzódtak az erősebb és betegebb tömegek mögött. Gyenge akarat, nem létező gerinc és tartás, pontosan elég volt már akkor is látni az arcát, hogy tudjam: teljesen megvetem. Mindezek mellett gátlástalan volt, ha kellett beépült a minisztériumba és elárult mindenkit, olyan férfi volt, aki bármit megtett, ami alantas volt. Mégsem volt kifejezetten félelmetes, csak gusztustalan.
Nem válaszolt, én pedig éppen emeltem is a pálcámat. Nem voltam olyan ártatlan, talán jobb is volt, hogy ELliot nem volt mindig velem, amikor éppen el kellett takarítani néhány útban lévő bandát. A piszkos munkát általában Szepi végezte el, de néha én is adtam már utolsó ütést. Kölyökként is láttam már a világnak ezen arcát, amikor körbe vett a sok halálfaló. És egy részem már akkor is élvezte, hogy olyat tehet, amit amúgy nem kellett volna. Miközben tényleg csak biztonságban akartam tudni a családom.
– Hadd csináljam én! - szólalt meg Elliot, én pedig nem válaszoltam, csak a tekintetem sötét fogságéban tartottam a Rókát. Tudtam, hogy Elliot is képes a kegyetlen bosszúra. A háttérben Szepi éppen elintézte az utolsó verőembert is, és egy kupacba hajigálta a félig kiütött tagokat. Bírtam benne, ahogy az embereket dobálgatta, mintha csak valami zsákok lettek volna.
Ellliot varázslata a pasas torkára égette a szavait, amik az enyémek is lehettek volna. Éreztem, hogy milyen mocskosul elégedett voltam vele, és az előttem vonagló hörgő arcot bámultam, megvetően, miközben Szepi mögé trappolt és várta a parancsomat. Vér folyt a szőnyegre, és s szag olyan volt, mintha egy tanyán éppen disznót pörköltek volna. De végül is az történt itt is.
– Ezt még a kibaszott medimágusod sem szedi le… – mormogta ELliot veszélyes, ritkán használt hangon. Rápillantottam, és a kezemmel egy kicsit odanyúltam, hogy az övét megszorítsam. Ennyi elég volt. Biccentettem Szepinek, aki szinte a hajánál rángatva húzta fel a szenvedő hangokat hallató pasas a földről. Én még nem hagyatam annyiban, amíg az emberem tartotta, odaléptem elé, és a szívéhez döftem a fehér pálcámat, amit a kezemben szorongattam. Félrebiccentettem a fejemet és úgy pillantottam rá.
- Nem akarlak a kaszinóm környékén látni. És ha bárki közületek a közelünkbe jön, nem hagyaom életben világos? - közöltem rideg hangon, és belenyomta a fickó bőrébe, hogy fájjon neki, aztán elléptem tőle, és biccentettem Szepinek, aki elkezdte kivonszolni, aztán kihajítani az utcára őket.
A Dália az enyém volt.
- Most komolyan. Összevérezték a szőnyegem - horkantottam, és megcsóváltam a fejemet, miközben Elliot felé fordultam, és teljesen szemben álltam vele. - Már nem mond neked soha többé ilyet. Szerintem Szepi most tépi ki a nyelvét. Mindig tudja mire gondolok - hümmögtem, és közelebb vontam magamhoz, hogy adjak neki egy hosszú csókot.
- Senki se beszélhet rólad így.
Persze a bosszú nagy részét Elliot követte el, de én se akartam ezt szó nélkül hagyni. Szóval a Róka mostantól néma róka lesz. Bosszúálló voltam, de a legalattomosabb típusba tartoztam. És a férjemről volt szó.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2023. 02. 04. - 13:26:44 »
+1

◂ahogyan én akarom▸
2004. január 10.


◃aiden▹
two damaged people, trying
to heal eachother is love

style: vibes zene: shoemaker

Elborultam.
Éreztem, ahogy a sötétségem egyre erőteljesebben dolgozik. Szinte őrülten áradt szét a testemben. Gyűlöltem minden porcikámmal ezt a pillanatot, mégis engedtem neki. Engedtem, mert megaláztak s mert Aidennek kellett ez a hely. Nem akartam imponálni a tetteimmel, vagy keménynek mutatni magamat. Egyszerűen csak nem akartam hagyni, hogy megalázzanak. Igen, alacsony vagyok, igen törékenynek tűnök és kicsit gyerekesnek is, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy valamiféle szexuális segédeszköznek tituláljon. Az összes jelenlévőnél többet küzdöttem azért, hogy életben maradhassak.
A bosszúm fájdalmas és kegyetlen volt. Nem fogtam vissza magam. Hagytam, hogy a legbetegebb gondolat tegye azt, amit tennie kell. Kitört és pusztított... én pedig csak levegő után kapkodva, mellkasból kiszakadni készülő szívveréssel, bámultam a művemet. Megtettem, mert meg kellett tennem.... hogy lássák, igenis képes vagyok erre.
Végeztem vele. A szemei könnyesek voltak a fájdalomtól, hangosan lihegett és ekkor jött Aiden. A dühének minden velejárójával döfte a mellkasát a mocsok szívéhez.
- Nem akarlak a kaszinóm környékén látni. És ha bárki közületek a közelünkbe jön, nem hagyaom életben világos? - Aiden hangja rideg volt, mintha egyetlen érzelem sem ülne meg benne. Egy részem mégis tudta, ezt értem is teszi, azért, amit ez a féreg mondott.
Csak újabb fájdalmas nyögés hagyta el a torkát, nem válaszolt. Már régen úrrá lett rajta a rettegés, amit egyikünk sem akart enyhíteni. Megérdemelte.
A pillanat véget ért, Szepi pedig elkezdte kidobálni őket az utcára. Kicsit tétován ácsorogtam, a kezeimet a zsebembe ejtettem, próbálva legyűrni a feszültséget. Végig néztem az összevert varázslókon, ahogy Szepi karjai között jajveszékelve a maradék méltóságukba kapaszkodva ütötték. Hiába. Ez egyértelmű győzelem volt, az én gyomrom mégis görcsben lüktetett.
- Most komolyan. Összevérezték a szőnyegem - nem reagáltam Aidenre. Csak akkor néztem rá, mikor megállt előttem. Túlságosan belemélyedtem a gondolatiamba. Undorodtam attól, hogy mindenki ilyen szánalmasnak lát. Csak egy kurva voltam a szemükben, semmi több. Talán látta is rajtam, hogy mennyire bánt... de igazából nem érthette meg.
- Már nem mond neked soha többé ilyet. Szerintem Szepi most tépi ki a nyelvét. Mindig tudja mire gondolok - közelebb húzott magához. Megcsókolt, de képtelen voltam viszonozni, mert annyira keserű volt minden bennem. Én csak szavakba akartam önteni Aidennek... hogy egykor hírhedt tolvaj voltam, megbízásokkal, most meg az egyik helyi nagykutya "ribanca" vagyok. Nem élveztem ezt a szerepet, azért is ragaszkodtam annyira az Aranyfoghoz. Seannal, ott ketten, magunk voltunk.
- Senki se beszélhet rólad így.
Nyeltem egyet és lesütöttem a szememet.
- Mindenki így beszél rólam. - Közöltem zaklatottan és kicsit elfordultam tőle. A mellkasom előtt összefontam a kezeimet, úgy pillantottam oldalra. Talán nem most volt itt az ideje, hogy megsértődjek vagy dacos legyek, de igen is az voltam. Megérdemeltem a tiszteletet. Húszév voltam tolvaj, Aiden erről még csak nem is álmodhatott, vagy ez a rókaképű fánkzabáló.
- Sosem fognak tisztelni, pedig olyan dolgokban volt részem, amiket ők még csak elképzelni sem tudnak. Erre azon agyalnak, melyik oldalról keféljenek meg... - Mutattam az ajtóra. Bizonyára túl hangos voltam, mert az éppen belépő Szepi teljesen elvörösödött. Nem akartam én őt zavarba hozni, de kiborultam... leszartam a véres szőnyeget, amit Aiden jóízléstől vezérelve amúgy is lecserélt volna. Sőt a nyöszörgők hada is hidegen hagyott.
- ELEGEM VAN! - Kaptam fel a vizet még jobban, majd sértődötten felhúztam az orrom. Öles léptekkel indultam meg a hátsó kijárat felé, ahol végre kiszabadulhattam a hidegbe.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.474 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.