+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara
| | | | |-+  Keresem az elvesztett édent (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  És útjaik folytatódnak
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: És útjaik folytatódnak  (Megtekintve 959 alkalommal)

Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2023. 02. 22. - 11:21:13 »
+1


2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+


Talán sosem hittem volna, hogy kapok egy esélyt az élettől, és újrakezdhetek mindent. Oké, ez nem volt teljesen igaz így, ha újrakezdhettem volna, akkor egészen visszamentem volna a gyerekkoromba, és megmondtam volna annak a beképzelt önző kölyöknek, hogy ne gyűlölje az apját és az öccsét. megmondtam volna neki, hogy ne harcoljon egyedül, és hogy mondja ki azokat a dolgokat, amiket sosem mert. Az lett volna az újrakezdés. De persze nekem ezek most sem mentek olyan egyszerűen, amióta az eszemet tudtam, az érzéseimet megtartottam magamnak, és csak irigykedve néztem az öcsémet, hogy ő bármit is csinált, azt őszintén csinálta, bármit modnott azt őszintén mondta, én meg mindent csak hazudtam, és még a jógyereket is eljátszottam még akkor is, amikor régen beálltam a halálfalók közzé.
Persze, hiába jöttem haza, semmi sem változott, még akkor sem, amikor megismertem Elliotot. Nem voltam képes hinni semmiben, még abban se, hogy valaki tényleg vonzódhat egy ilyen szar alakhoz, mint én. Nem voltam jó, nem voltam ártatlan, és talán akkor értem el a legőrültebb mélységemet, amikor megöltem Feryllt azon a mocskos napon. Én voltam akkor is, és én voltam az is, aki elvette a családja életét. Talán ezért se akartam közelebb engedni magamhoz Elliotot, amikor megérintett a boldogság inkább elfutottam előle, de most újra itt voltam. Azt hiszem sokkal több is történt aznap, amikor életben hagytak a metróaluljáróban.
Most csak élveztem ezt a különös forrást kettőnk között, ezt maró lángokat, amik pusztítóak is lehettek volna, de nem voltak azok. Talán lassan tényleg be tudtam magamnak ismerni, hogy sokat jelentett nekem Elliot, még annál is többet, mint amit először hittem. Volt köztünk valami megmagyarázhatatlan lángolás, az első pillataok óta, és ez valahogy mégsem aludt ki, hanem minden egyes pillanattal csak erősebb lett.
A fizetés után alig vártam, hogy kilépjünk a boltból, és az arcomat simogassa a tavaszi szellő, hogy egy kicsit felfrissüljek a benti hév után. Ahogy ránéztem, és a széltébb tárult a kabátja az utcán a tekintetem arra a bizonyos pontra vándorolt, ahol látványosan kidomborodott a nadrágja, én pedig félmosolyra húztam az ajkaimat és közelebb léptem hozzá. Nálam sem volt különb a helyzet egyébként túl jó hatással voltunk egymásra.
– Ha ilyen egosita leszel, nem fogsz benne látni - csipkelődött ELliot én meg csak felvontam a szemöldökömet.
- Ó? Hát az nagyon kellemetlen lenne. Akkor úriemberként kell viselkednem, nem igaz? - kérdeztem egészen közel hajolva hozzá, csábítóan súgva a szavakat.
– De jó… menjünk hozzád haza. Csak Benji ne lásson meg megint meztelenül… - sóhajtotta ELliot mire én csak megforgattam a szememet. AZ öcsém világ életében értett ahhoz, hogy alkalmatlan pillanatiban zavarja meg az embert és a kobogást sem ismerte még hírből sem. Aztán a következő pillanatban a sötétséggel együtt eltűntünk, hogy a házunk utcájában találjuk magunkat. Egy kicsit még midnig kihagyott a szívem, amikor megláttam az otthonom.
Megváltoztam amióta újra visszatértem ide, és mégis ez a hely volt az, ahol egy kicsit még lehettünk gyerekek. Még ha annyira nonszensz is volt már, itt az emlékek között nem volt baj, ha az ember maga is emlékké vált egy régi gyerekkor lenyomatává. Kézen fogva húztam őt be a házba, anya nem volt otthon, biztosan elfoglalta magát a boltjában, az öcsém szobája felől meg még egyelőre nem hallottam semmit, úgyhogy úgy tűnt egyedül voltunk.
- Na hadd lássam rajtad azt a csodás darabot - kacsintottam ELliotra miközben hosszú csókra húztam magamhoz, és össze is simultam vele egy kicsit csábítóan, hogy aztán menjünk a szobám felé.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2023. 02. 27. - 17:56:23 »
+1

◂s útjaik folytatódnak▸
2002. május 19.


◃a i d e n ▹
a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather zene: i love you

Ez a boldogság, O’Mara… ez… A hang dünnyögött mélyen bennem, mint egy csendes morajlás, amiről tudni lehetett, előbb-utóbb feltör a mélységből. Beleremegtem a gondolatba, hogy mi lesz akkor, ha egyszer ez a rengeteg keserűség előjön és Aident olyan daccal űzöm még távolabb, mint annak idején Forestet. A fájdalmat csak a testemben ülő bizsergés tudta elnyomni. Túlsok gyűlt fel, de a vágyak és a szerelem semmissé próbálták tenni a mögöttem álló évek sérelmeit. Nem feltétlenül Aiden miatt voltak… nem feltétlenül Foresté. Ez sok összerakodott, egy kupacon várakozó dolog volt.
Nem gondoltam ezekre.
Nyelve egyet elővettem a csipkelődős, játékos énemet, amibe Aiden igazán beleszerethetett valamikor. Talán emlékezett rá, milyen voltam, mikor lehántotta rólam egyetlen pillantással, a tó partján azt a sérelmekkel teli maszkot. Alá látott, az igazi énemet. Harmincöt leszek jövőre, mégis kisfiúnak éreztem magam mellette.
– Ó? Hát az nagyon kellemetlen lenne. Akkor úriemberként kell viselkednem, nem igaz? – kérdezte, majd olyan közel hajolt, hogy a suttogása egyenesen cirógatás volt az arcomon. Kicsit hátrébb is húzódtam, mielőtt elbízná magát. Az utcán még nem mertem magamunkat magunknak érezni. Nehéz volt nyilvánosan vállalni azt, ami egykor akkora sebet ejtett rajtam. Elég volt a tény, hogy a családjaink láttak már minket együtt… és bár jóban voltam Ericával, nehezen tudtam elhinni, hogy egy anyának ez a kapcsolat elfogadható. Mélységesen nagy szakadék tátongott közöttünk korban, ami évről évre komolyabbnak tűnt, ahogy az a bizonyos negyvenes szám már nem is tűnt olyan távolinak.
Összefűztem az ujjainakat. Éppen akkor, amikor megéreztem a rántást és a következő pillanatban már nem is a kis üzletekkel tarkított utcácskában álltunk, hanem a Fraser ház ismerősen barátságos árnyékában. Felnéztem rá. Már-már otthonomnak tekintettem, pedig nem volt az… csak egy hely, ahol meghúztam magam, hogy Aiden közelében lehessek.
– Milyen sietős valakinek – közöltem.
Az ajkaimat nagyon elégedett mosolyra húztam, ahogy már húzott is magával a ház felé. Talán nem volt odahaza senki, mert az ajtó nehezebben tárult fel, mintha elgondolkodna, engem is beengedhet-e. Ráadásul a lépcsőn fölefelé haladva Benjamin szobájából sem üvöltött ki a zene.
– Na hadd lássam rajtad azt a csodás darabot – kacsintott végül rám Aiden, ahogy az emeletre érve magához húzott. Ajkai szenvedélyes csókkal tapadtak az enyémre és én viszonoztam. Hagytam, hogy nyelvem az övének ritmusára táncoljon, ujjaim pedig elveszte a sűrű, hullámos tincsek között.
Kicsit olyan volt, mintha ez a pillanat meg lenne írva nekünk. Egy könyvben sem tudtam volna szebbet elképzelni, pedig a szenvedély pikánssá tette az egészet. Nem érdekelt. Tovább cirógattam, egészen addig, míg el nem értük az ajtót, a hátam a félfának nem ütközött. El tudtam volna időzni ott.
– Ha így folytatod, átöltözni már nem is lesz időm… – suttogtam az ajkai közé, mikor végre levegőért kaptam. A fekete garbót kihúztam a nadrágjából, hogy a hasára simítsak. A bőre melege olyan tökéletes volt, olyan jól esett, hogy beleborzongtam.
– Talán most téged vetkőztetlek le és én maradok talpig ruhában.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2023. 03. 02. - 19:10:42 »
+1


2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+


– Milyen sietős valakinek – húzta mosolyra Elliot a száját, mire én csak jelentősségteljesen rákacsintottam. Erősen vonzott, talán az első pillanattól kezdve, és ez valahogy most is még tartósabbnak éreztem. Úgy értem, tényleg komolyan akartam venni ezt, nem pedig mindekit teljesen tönkretenni, minden egyes pillanatban, és elmenekülni a felelősség elől, meg attól is, hogy valakit közelebb engedjek, a kelleténél. Nem volt már annyira luxus dolog számomra az idő, így is túl sok mindenkit elvesztettem. Aki fontos volt, meg magam mellett akartam inkább tartani. És ehhez a halálba kellett mennem, hogy az őrülöetem teljesen odáig űzött, egészen Feryll lányához, aki még így is életben hagyott. Még benne is több tisztesség volt, mint az apjában. Szánalmas, hogy egy olyan szar alaknak is volt egy kölyke. Ha valaha lesz családom, én nem akartam ilyen példát mutatni. Az apám nem erre nevelt és én mégis elárultam őt, és már nem kérhetek tőle bocsánatot. Büszke ember voltam mindig is, ha hibáztam se hajoltam meg mások előtt, de érte még ezt is megtenném. De a halál azt is bünteti, aki elvesz egy életet, mert néha hallani lehet, ahogy az a feje felett hegedült.
A csendes házba jó volt beleesni, bár ez a csend sok mindent üzent nekünk, de most nem akartam ezzel foglalkozni, csak Elliottal, és azzal, hogy a karjaimba zárhassam, bundástól, vagy nélküle, nem igazán érdekelt, amíg a csókjait érezhettem a testemen.
Alig halhatóan sóhajtottam bele a hosszú csókukna, és élveztem az ujjait, ahogy a hajamba kapaszkodtak, és a nyelvének érintését az enyémen, és már túlságosak jó hatással volt rám, és nem csak a testemre értettem ezt, mellette egy kicsit más embernek érezhettem magamat, valaki olyasminek, aki sokkal jobb, pedig ő volt a legrosszabb. Szinte csak a szobám ajtaja állított meg minket, és egy kis időre meg is álltam ott, hogy némi levegőhöz jussak végre.
– Ha így folytatod, átöltözni már nem is lesz időm… – dünnyögte Elliot, én meg csak ravasz félmosolyra húztam a szám, aztán kellemesen megborzongtam, ahogy az ujjai a bőrömhöz értek, én pedig z egyik kezemet a nadrágjába csúsztattam, hogy megfogjam egy kicsit hevesebben a popsiját.
– Talán most téged vetkőztetlek le és én maradok talpig ruhában - suttogta, én meg a másik kezemmel lenyomtam szexi mozdulattal az ajtóm kilincsét.
- Talán élveznénk is azt úgy - suttpgtam az ajkaira, majd beljebb toltam a szobámba, miután az ajtót mögöttünk visszacsuktam. Az ágy előtt már ott hevertek a vett dolgaink is, de én most csak Elliotot néztem.
- Na birtokba veszel, nyuszi? - kérdeztem, miközben kevés hiányzott hozá, hogy lenyomjam az ágyamra, egy olyan szobában, ami minden egyes bútorával őrzött belőlem valami egy olyan kölyökből, aki túl sokat akart és mégis a legnagyobb vesztese lett egy háborúnak. Most pedig még itt sem éreztem ezt a súlyt olyan fájdalmasnak, mert mellettem volt Elliot is. Vele minden sokkal kevésbé fájt.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2023. 03. 06. - 18:36:34 »
+1

◂s útjaik folytatódnak▸
2002. május 19.


◃a i d e n ▹
a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather zene: i love you

18+

Féltem érezni. Egyenesen rettegtem tőle, hogy mi lesz velem, ha engedek ennek az egésznek… a testem még is olyan egyszerűen tett egy lépést Aiden felé, újra és újra, mintha különállóan mozogni a gondolataimatól. A szívem még mindig őrülten zakatolt a közelében. Mégis még mindig úgy éreztem, ha ránézek és megpillantom a tekintetét, őt pedig kiolvassa a szerelem legapróbb szikráját is fekete szemeimből, elátkozom magunkat. A Shalott kisasszonyának egyik versszaka jutott eszembe:
Kinek kezén csak egyre jár, egy bűvös színpompás fonál. S reá úgy átkok átka vár, ha arra pillant, merre áll Camelot városa. Az én Camelotom Aiden volt.
Szerettem ezt a verset, még Natnak is felolvastam, mikor együtt voltunk. Minden sora gyönyörű volt, maga a rejtelem és mégis annyira az enyém volt az átok, mint Shalott asszonyáé. Kicsit boldog voltam, máris jött az a keserűség, ami tönkre tett s Aidenben hiába kapaszkodtam volna meg tíz körömmel, már tudtam, nem bírnám úgy tartani, úgy küzdeni, ahogy kéne.
A csókok elmosták persze a félelmet, helyét a vágyak és a sóhajok vették át. Az átkot úgy fogadtam magamba, mint bármikor máskor… a lényeg a pillanat volt és hogy érezzem őt minden porcikámon és porcikámban.
– Talán élveznénk is azt úgy – suttogta az ajkaimra. Flörtöltünk, mert ez is annyira kettőnké volt. Régen ez is döcögősen ment, de mostanra olyan természetessé vált, mintha évek lennének mögöttünk és tökéletesen egymásra hangolódtunk volna.
Aiden lenyomta a kilincset, miközben én már tornáztam le a válláról a zakót. Ahogy átléptem a küszöböt, az le is siklott a karjain, hogy mögött padlót érjen. Tetszett, hogy vállas lett, kicsit izmos is. Egészen felnőtt ahhoz képest, mint amikor még együtt aludtunk.
Az ajtó csukódott, mire már két lépéssel közelebb kerültünk az ágyhoz. Az ujjaim már a nadrágját kapcsolták. A gombok és a cipzár gyorsan és könnyen adták meg magukat, de még nem engedtem, hogy lecsússzon rajta. Csak eljátszottam az anyaggal egy kicsit, hogy húzzam az agyát. Az az érzés, hogy meg akar kapni nagyon-nagyon új volt.
– Na birtokba veszel, nyuszi? – kérdezte, én pedig kicsit közelebb simultam hozzá. Egyelőre csak érezni akartam a melegségét, mert ez volt igazán a miénk. Az izzás, ami közöttünk olyan hévvel égett, amiről eddig álmodni sem mertem. Nat mellett ez nem volt meg… illetve megvolt csak valami beteges és veszélyes formában, aminek én szívtam meg a levét aztán. Talán én sem látom be a hibáimat, de ő egyenesen vak volt a sajátjaira… Aiden viszont alázatos volt. Egyszer megbántott, aztán visszajött, mert tudta, hogy hibázott. Hogy ez így marad-e?  Lehet, hogy igen és akkor elmondhatom magamról, hogy volt értelme ennek az egésznek közöttünk, hogy azért történt, mert összetartozunk. De nem mertem ilyen sok mindent remélni. Pár boldog hónap is több volt, mint a semmi.
– Talán – vigyorodtam el. A nadrág lecsúszott a bokájáig, ahogy elengedtem és kicsit letornáztam a fenekén. Tetszett, hogy most ő áll ott ruhátlanul, de azért rásegítettem kicsit az alsógatyára is. – A tiéd vagyok. – Jelentettem ki végül és közelebb hajoltam, hogy az ajkait csókoljam, átkaroljam a nyakát. Valójában csak arra vágytam, hogy teperjen le és adjuk át magunkat a hevességnek, ami a miénk volt, mióta felbukkant Deannél.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2023. 03. 10. - 19:48:12 »
+1


2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+

Kettőnk között heves lángok csaptak fel, mintha sosem váltunk volna el. Most örültem, hogy senki sem volt itthon, örültem a csendnek ennek a halotti, furcsán áttetsző, szellemektől eltelt csendnek. Szerettem volna kiélvezi rendesen Elliot közelségét. Nem akartam még kiengedni a kezeim közül, csak most kaptam vissza. Nem foglalkkoztam most az árnyakkal, mert Elliot elűzte őket, egy időre, és ezért is élveztem a vele eltöltött napokat is a Mézeskalács házban, mert messzebb voltak tőlem, miközben a testemen éreztem a rám tapadt vért, az öcsém testének remegését a fájdalomtól, amit a crutiatus átok okozott neki. Nem éreztem csak azt, hogy a testemet kellemes bizsergés járta át, és azt akartam, hogy újra egymásba olvadjunk.
Szinte észre sem vettem, hogy lassan teljesen mezítelen leszek előtte, láttam a tekintetén, hogy tetszett neki a látványom. Nem voltam már cseppet sem kamaszos, erősödtem, talán a testem is formálódott, főleg annak köszönhetően, hogy az öcsém egy manóhajcsár volt, aki elrángatott ezdeni magával. Iagzából mormogtam, de nem bántam, mikor is voltunk utoljára úgy ketten, hogy bármit is csináljunk? Talán tizennégy éves korunkban. És hogy megváltoztunk, és hogy megváltozott az életünk, a világunk. Szinte teljesen újjá kellett építeni. És csak Elliot miatt volt nekem ehhez erőm. Ezért is csókoltam olyan hevesen és hosszasan.
Lassan bezáródott mögöttünk az ajtóm, és a szobám régi képe ölelt körbe minket, és nevetett azon, hogy ennyire felnőttem, sírt azon, hogy ennyire megváltoztam. Ez a hely nem volt már többé az enyém, talán sosem tartoztam ide teljesen. Sosem tudtam itt elképzelni az életemet, azt hiszem ebben talán tényleg igazam is lett, valamenynire. Sokkal jobban illet az öcsémhez, hogy itt éljen. Én bárhol el lettem volna, Elliot karjai között, úgy éreztem, érte még a beképzelt elveimet is fel tudnám adni. De ilyenek voltunk. Az apám is, az anyám is, Benjamin is. Mindent feladtunk azokért, akik fontosak voltak nekünk. Nem számított, mit is éreztünk igazából, valahogy úgyis mindegy volt nekünk. Ezt láttam tőlük, és azt hiszem tudat alatt követtem is ezt a példát. Végül is meg akartam halni helyettük, aznap. Feladtam volna Elliotot, mert úgy éreztem, mellettem nem lesz jó neki, és csak sebeket okozok neki.
Lassan táncoltunk az ágyam széléhez, miközben alig váltak el az ajkaink egymástól, és Elliot érezhette rajtam, mennyire vágytam rá. talán ennyire még ki se fejeztem neki. De már tudtam, mit veszíthet el egy ember. Tudtam, és nem akartam még egyszer olyan nagy vesztes lenni. Szinte sóhajtottam, ahogy az ujjaim a nadrágom anyagával játszadoztak, meglehetősen túlveszítve a bennem dúló indulatokat.
Teljesen meztelenül léteztem előtte, és ebben volt valami rohadtul izgató, élveztem ezt a forró kis játékot közöttünk.
– A tiéd vagyok - sóhajtotta, miközben az ajkaink újra egymásra találtak, és hevesen viszonoztam is őket. Tudtam, hogy arra vágyott, amire én, és ennek engedelmeskedtem is, a vágyainknak és az érzéseinknek, amik úgy csapkodtak körülöttünk, mintha csak újak lettek volna.
Hevesen tepertem le az ágyamra, és csókoltam az ajkait, a nyakát, miközben az ujjaimmal a ruhájának anyaga alá nyúltam, hogy érezzem én is a bőrét. Az ágy is beleremegett ebbe a mozdulatsorba, miközben összeértek alul a forró tagjaink. Halkan az ajaink közzá sóhajtottam, ahogy a testünk forrón egymásba olvadt.
Heves mozdulatokkal mozogtam, miközben az egyik kezemmel beletúrtam ELliot hajába, a másikkal kicsit leszorítottam Elliot kezét, és egyre hevesebben mozogtam. Szexi volt, ebben a bundában, és anynira vágytam rá, mintha csak az elmúlt hónapokat akartam volna bepótolni, kicsit talán túl hevesen is. Sóhajtoztam ahogyan mozdult a testünk egészen addig, amíg végig nem robogott rajtam a kellemes gyönyör, és megadtam magam megint Elliotnak, úgy ahogyan eddig már sokszor megtettem.
- Hiányoztál - suttogtam halkan magunk közzé, miután levegőhöz jutottam.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2023. 03. 12. - 11:10:19 »
+1

◂s útjaik folytatódnak▸
2002. május 19.


◃a i d e n ▹
a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather zene: i love you

18+

Aiden testének látványa képes volt minden kétséget félrelökni. Ebbe akartam kapaszkodni, ebbe a pillanatba, ami annyira fényes volt a sötétségben, ami bennem dolgozott, hogy szinte elvakított. Ujjaim végig simítottak az izmos mellkason, éreztem a szívverésének őrült ritmusát. Már láttam is, hogy vágyik rám, amint a nadrágot is szép lassan ledolgoztam róla. Különös hatással voltunk egymásra. Hol ő volt a benzin, hol én, de mindig a másikunk lobbantott lángra az éghető folyadékot… ezer fokon égtünk egymás karjai között. Hogy váltott-e már ki belőlem más ilyet? Nem hiszem. A házasságom szenvedélyes volt ugyan, de nem így… ott feszültek az ellentétek, itt viszont egy oldalon játszottunk mindketten. Nem tűz és víz voltunk, hanem tűz és tűz, amik képesek voltak együtt mindent felégetni egymás között.
Az ajkaink hosszú csókban simultak egymásra. Nem akartam többé elhúzódni, ezért minden érintésére a nyelvére sóhajtottam. Ujjaim a hajába túrtak, hogy még egyszer érezhessem a puha hullámokat, mielőtt megadom magam a vágyaknak, amiket ő váltott ki belőlem. Elvesztettem a józan eszemet, ahogy leteperte az ágyra.
Az ágy megremegett alattunk, szólni viszont már nem volt erőm. Csak felnyögtem, ahogy az ujjait a meztelen bőrömön éreztem végig simítani. Beleborzongtam a forróságba, a csókokba, amik a nyakamon simítottak végig. Olyan volt minden apró érintés, mintha felszabadítana a feszültségből, amit éreztem. Hányszor nyugtattam magam azzal, hogy addig kell élvezni, amíg velem akar lenni… valójában nem akartam, hogy hátat fordítson nekem. Éreztem, hogy nem bírtam volna ki… a szívem nem bírta volna elviselni azt a veszteséget. Hiába tudtam, hogy fiatal, hogy még élnie kéne. Nem köthettem meg egész egyszerűen magam mellett őt.
– Várj… – toltam el kicsit magamtól, habár borzalmasan nehezemre esett. A tenyerem a mellkasának ütközött és kicsit hátrébb került tőlem. – Valamit még… még… ah… meg kell tennem… – sóhajtottam, miközben hevesen kapkodtam a levegőt.
Lenyúltam az ágy mellé, hogy széttúrjam a csomagot. Ügyetlen mozdulattal téptem ki a dobozt, amiben a bunda volt. Gyorsan lekaptam a kabátom és félre dobtam, hogy magamra húzzam azt, amit tőle kaptam. Éreztem, milyen izzadt, remegős és béna vagyok. De nem számított, már túl voltam azon a pillanaton, hogy ezen egyáltalán még elgondolkodjak.
– Ahogy ígértem – kacsintottam rá. Ez lehetett a végszó, ugyanis Aiden megint rám került és már leszorította a kezeimet is. Éreztem, ahogy a testem a közepesen puha matracba süpped. Bizonyára lent akart tartani, nehogy még egyszer elnyomhassam magamtól. De nem is akartam… egyenesen képtelennek éreztem volna. A teste olyan volt, mint egy forró takaró, amin a hideg éjszakákon vágyik az ember. Még mélyebben bújtam volna bele ebbe a pillanatban. A testünk összeért, Aiden pedig még erősebben csókolt. Ujjai elvesztek a tincseim között, én pedig elvesztettem a kapcsolatom a valósággal. Azt akartam, hogy nyomot hagyjon a testemen. Az illatát akartam érezni magamon, az izzadtságát. Már a gondolattól is remegni kezdtem, míg a gyönyör el nem ért és meg nem adtam magam neki.
Hangosan sóhajtoztam még az után is, hogy elhúzódott tőlem. Egyetlen mozdulattal toltam le magamról a bundát, hagyva, hogy a földre essen. Akármennyi galleont is költött rá Aiden, melegem volt és hozzá akartam bújni. Az a nehéz anyag mindkettőben akadályozott.
– Hiányoztál – suttogta. Az ujjaim a mellkasára simultak. Lenyomtam a matracra, hogy a fejemet a mellkasára tehessem. Hallani akartam azt a heves szívverését.
– Ha rajtam múlik, többé nem fogok hiányozni – motyogtam és adtam a bőrére egy kis puszit. A mai nap hülyeség volt, értelmetlen költekezés, hiszen végig arra ment ki a játék, hogy egymást érezzük a lehető leggroteszkebb módon… de megérte. Megérte minden hülyeség, minden ciki megmozdulás ezért a pillanatért.

Köszönöm a játékot!

Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.262 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.