És útjaik folytatódnak

[És útjaik folytatódnak2002 május]

És útjaik folytatódnak



2002 május

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,

Egy kicsit közelebb akartam kerülni Elliothoz, meg persze szerettem vona kényeztetni is. Úgy gondoltam, nem érdemelte meg azt a szenvedést amit eddig mellettem kapott, amikor sértett, büszke és dölyfös voltam, és minden létező élőtől el akartam zárkózni, annak ellenére, hogy hagytam magam szerelembe esni. Szánalmas volt a viselkedésem és megbántam már, hogy olyan embereket bántottam, akik nem érdemelték meg. Mehéz volt nekem, és így az egész világot fekete szürke hamufellegnek láttam ami teljesen elhomályosította az amúgy is szar állapotban lévő szemeimet. Szánalmas volt, nem voltam igazán önmagam, de mikor is voltam az valójában? Magam sem tudtam hol rejtőzhetett a sok maszk mögött az igazi Aiden. Talán sosem létezett csak megjátszott valami voltam egészen végig. Meglepő, hogy ezekre akkor nem gondoltam, amikor a húgom tiszta kék, csillogó tekintetébe néztem. De a találkozás Feryll lányával felnyitotta a szememet. Vagyis a csaj nyitotta fel inkább, és még én se hittem, hogy pont ő adja meg nekem a kezdő lökést egy újabb élet felé, azzal, hogy életben hagyott. És esélyt adott valami bibliai szintű feloldozásra, hogy képes legyek a tükörbe nézni. Benjamin és az anyám szemébe. A kripta ajtajának függönye mögé... és Elliot barnán csillogó szempárjába.
Úgy éreztem, sok mindenért kellett még most is vezekelnem, de tehettem az úgy is, hogy kevesebb fájdalmat adjak a környezetemben ékők számára. Így hát inkább tényleg újra kezdtem építeni a kapcsolataimat. NEm csak Elliottal, hanem a családommal is. Az öcsém megérdemelte, hogy az egyetlen testvére mellette maradjon, még annak ellenére is, hogy olyan szánalmasan hülye maradt még most is. És Elliot is megérdemelte, hogy valaki jól bánjon vele.
Mélyet szívtam hát a cigarettából, miközben keresztül veztettem a városon. A luxus részen jártunk, kényeztetni akartam valami jóval, miközben elnéztem a többi csicsásan felöltözött varázslót és boszorkányt. Régen nem jártam erre, anyám mindig elhozott minket ide, hogy vásároljunk. Én élveztem-e jobban ezt, vagy anya, azt nehéz lehetett megmondani, de az öcsém persze mindig valami baromságot csinált, mert elunta az életét. Nosztalgikus volt.
- Nemsokára meglátod, hogy hová megyünk - jegyeztem meg a cigivel a számban mormogva és lenézte ELliotra. Egymás mellett sétáltunk, és az út nagy részén csendben voltam. Nem igazán voltam az a beszédes típus, inkább csak elnéztem a tájat, vagy néha Elliotban gyönyörködtem, amikor éppen nem vette észre.
Meg is álltam végül az egyik hatalmas fehér és kissé halvány rózsazsín üzlet előtt, aminek a bejárata kétszárnyű üvegajtó volt, és korinthoszi fehér oszlopok ölelték körbe két oldalán. Belül bársonyfüggöny díszítette az ajtókat és a kirakatból is mindenféle pompás ruha villogott az ember arcába. Nagyrészt persze Gucci, meg ilyesmik, de akadtak egyedi darabok is.
- Az anyám minden ruhánkat itt varratta. Mármint az övét és az enyémet, az öcsém ehhez a jó ízléshez túl elfuserált volt - magyaráztam, miközben kivettem a számból a cigarettát, és kifújtam a füstöt az ajkaimon, majd vártam a reakcióját. Lassan elfogyott a cigim, az öngyújtóm pedig kellemes hűvösséggel húzta a zsebemet. Végül csak elpöccintettem, hogy bevonulhassak ELliottal a boltba.
- Úgy gondoltam tetszene neked. Ma a vendégem vagy - kacsintottam rá, és beléptem vele az ajtón.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

Esőre állt az idő, kicsit hűvös is volt májushoz képest, ezért még kabátba is kellett bújnom. Nem számított igazából ez sem, még ha szakadni is kezdett volna az eső az sem. Csak oda akartam simulni Aidenhez séta közbe. Persze nem erőszakosan, éppen csak a kezem ért az ő kezéhez, ahogy a luxus üzletek között császkáltunk London belvárosában.
A helyszín nem volt teljesen ismeretlen. Nattal sokszor jártam erre felé, amikor éppen olyanja volt, hogy be akart csomagolni valami szépbe, mielőtt letépte rólam és rám mászott. Valójában csak erre voltam neki jó… mutogatni, aztán rám mászni. Fogalmam sem volt, hogy birtokolni is akart-e, mert szépnek tartott. Nat szerette a szép dolgokat, amire ránézett és annak találta, megvette. Engem is megvett magának, mint azt a halom házat.
– Nemsokára meglátod, hogy hová megyünk – szólalt meg Aiden. A hangja kiszakított a sötét gondolatokból. Akármilyen keserűen is viseltetett maga iránt, azok iránt a dolgok iránt, amiket tett, ő volt a fény az életemben. Ha velem volt, nem gondoltam arra, hogy Nat ilyen meg olyan, csak önkéntelenül egymáshoz hasonlítottam őket néha-néha. Két különböző ember volt. Aidennél éreztem, hogy együtt működünk, Natnál viszont azt éreztem, hogy széthúzunk.
Most más volt minden. Szimplán csak rettegtem, hogy mikor szűnik ez meg… mikor un rám Aiden. Benne volt a pakliban, hiszen legutóbb együtt is éltünk, mikor ő fogta magát és kisétált az életemből. Mindketten elbasztuk.
– Nagyon titokzatos vagy. – Jegyeztem meg és végig túrtam a hajamat. Nem szexizni akartam kivételesen, csak próbáltam ellazulni, mert régen nem nagyon mentünk sehova közösen.
– Sokat jártam erre régen. Amikor unatkoztam – meséltem el neki csak úgy mellesleg. Aztán nagy büszkén elvigyorodtam: – Forest széfjét nem volt olyan nehéz feltörni.
Úgy mondtam ez, mintha örülnék, hogy meglophattam a tulajdon férjemet. Mindig is élveztem, ő pedig gerjedt rá, ezért kölcsönösen jól jártunk vele. A ruhatáram nagyrésze… mármint a teljes ott maradt Tengerszemben. Nem bántam. Azzal is lezártam valamit, hogy most új életet élhessek. Talán önzőség volt magam mögött hagyni a gyerekeimet, de muszáj voltam megtenni. A saját egészségem érdekében. Éreztem, ahogy kezdek megőrülni, ahogy a Nat iránt érzett beteljesületlen szerelmem felemészt. Ő meg még csak észre sem vette.
Megálltunk végül egy halovány rózsaszín üzlet előtt. Benéztem a kirakatba, elég előkelőnek tűnt, kicsit tényleg olyannak, amilyenekbe régen jártam. Egyedi, méretre készült darabokat is hirdettek. Az én testalkatommal pedig szükséges volt. Sovány voltam, de magasabb egy átlagos kínainál.
– Az anyám minden ruhánkat itt varratta. Mármint az övét és az enyémet, az öcsém ehhez a jó ízléshez túl elfuserált volt – fújta maga elé a füstöt Aiden.
– Micsoda kis ficsúr lehettél… – húztam az agyát és bepillantottam még egyszer az üzletbe. Nem sokan voltak bent, ami máris szimpatikusabbá tette az egész helyzetet.
Elpöccintette végül a cigarettát és megindult az ajtó felé.
– Úgy gondoltam tetszene neked. Ma a vendégem vagy – kacsintott rám, ahogy átléptük a küszöböt. Ha előre engedett, ha nem, én befurakodtam elé, hogy a széles vállainak – amúgy nagyon is szexis – képe előtt megnézzem magamnak az üzletet. Új ruha illat keveredett kellemes, parfümös aromával.
– Szóval felöltöztetni akarsz. Ajaj, Mr. Fraser, mások levetkőztetni akarnak inkább… – sóhajtottam egyet megjátszott aggódással, majd végig sétáltam az üzletben. Az előre kész termékek helyett az üzlet katalógusához léptem, ami egy faragott, fehér asztalon kapott helyett. A laminált lapokon szebbnél szebb darabok sorakoztak. – Vajon mi a legdrágább dolog, amit csinálnak?
A következő oldalon kiderült, hogy valami szőrmekabát. Fekete, szép prémmel a gallérján.
– Képzelj ebben… de csak ebben… semmi más ruha nem lenne rajtam… – vigyorogtam nagy elégedetten.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

Volt ebben valami frucsán szép, ahogy a sétálás közben néha egymáshoz ért a kezünk. Mintha csak az első lépéseket tettük volna meg, pedig már annyi mindenen túl voltunk ketten. És mégis kimondatlanul is, de újra kezdtük el felépíteni azt, ami kettőnké volt, mintha lerombolt pusztasággá vált helyre akartunk volna fel simét felhúzni egy kastélyt egy bevetethetetlen várat. Épültünk egymással, egymás mellett most minden tüske és méreg nélkül. Nem is lehetett volna mással leírni ezt, csak úgy, hogy szép volt. Semmi giccses jelzővel, csak a magunk sérült lelkével, de együtt voltunk, még ha annyira nem is mondtuk ki, nem mintha ki kellett volna, valahogy az elejétől fogva egy kicsit mindig is összetartoztunk. Csak vak voltam saját magamtól vak.
És az új esélyt amit az ember kap, még ha nem is érdemelte meg el kellett fogadni, az én új esélyem pedig itt volt Elliot mellett.
A cigifüst lassan tekergett a levegőben ezen az esőre álló csapadékos napon, és minden olyan egyszerűen volt tökéletes, hogy azt kívánni se lehetett volna jobban. Szerettem volna, ha ez kitart, hogy csak ennyiből állt volna az egész: sétálni egymás mellett a boltok labirintusában, miközben Elliot mellett egy kicsit még a külvilág is megszűnt létezni néha. Akartam ma valami különlegeset, ami az egsszerű reggeli kávézgatások közül is kiemelkedik, és jobb ötletem amúgy sem volt, mint valami falancos és drága hely, de azért mégsem volt egy Aranypezsgő.
– Nagyon titokzatos vagy - jegyezte meg ELliot, miközben sétáltunk az üzlet felé, ami talán az itteniek között is még látványosabb helyet foglalt el. Én erre csak megvillantottam egy félmosolyt.
- A titokzatosság a védjegyem, Nyuszi - húztam ki magam és még szexin kacsintottam is egyet rá. Próbáltam elbűvölni, persze, hiszen eddig nem nagyon csináltam ezt, csak kényelmes volt elfoglalni magam a saját depressziómmal, ahelyett, hogy rendesen emberszámba vettem volna Elliotot. Utáltam azokat a hónapokat, azt az énemet, aki kegyetlen volt nem csak Elliottal, hanem az öccsével is és az anyjával is. Szánalmas voltam. Szerettem volna jóvá tenni az egészet. Talán most kezdtem el megérteni, mire akart az apám tanítani.
Elliot meg legtöbbször nálunk az én cuccaimat hordta, szerettem volna, ha van valami ami a sajátja, amit tőlem kap. Nem akartam megvesztegetni annyira, csak valahogy jó akartam lenni hozzá, ahogy egy normális ember jó azzal, aki tetszik neki.
– Sokat jártam erre régen. Amikor unatkoztam. Forest széfjét nem volt olyan nehéz feltörni - mesélte, én meg felhorkantottam és aztán elvettem a cigit az ajkamtól, és az ujjim között forgattam meg szórakozottan, ahogy ráemeltem a tekintetemet. Nem tudtam sokat arról a kapcsolatról, gondolom voltak még olyan részei, amiket nem mesélt el. De tudtam, hogy fájt neki.
- Tényleg? Hát tőlem nem kell lopni sem hozzá - mondtam lazán, és néztem, ahogy a szavaimmal együtt a bennem lebegő füst is elhagyta az ajkaimat. Aztán újra az ajaimhoz emeltem és egy ideig csak néztük az épületet, a díszes kirakatot, a fényűző vonásait, én úgy, mintha csak elmerültem volna valami régi emlékben. Láttam magamat ahogy kihúzott, egyenes háttal peckesen bemasíroztam az ajtón, az anyámmal, miközben Benjamin már rég bontotta bent az üzletet. Egy rövid pillanatra mintha a húgom szőke feje bukkant volna ki a függöny mögül és integetett, hogy menjek beljebb. Erre csak összerezzentem, mintha álomból keltem volna.
– Micsoda kis ficsúr lehettél… – szóllat meg mellettem Elliot is, mire csak felhorkantam és gőgösen végigsimítottam a ruhámon, hogy minden egyes kis szösz és gyűrődés eltűnjön róla.
- Ó, el se tudod képzelni - hajoltam le hozzá és egy rövid csókot is nyomtam az ajkaira. Aztán ahogy előrébb engedtem, a tekintetemet a mai nap folyamán többször is, Elliot formás femekén nyugtattam, ahogy követtem befelé. A nadrág szépen kiemelte a szép részeit és jó volt belegondolni abba, hogyan szedem ki belőle.
– Szóval felöltöztetni akarsz. Ajaj, Mr. Fraser, mások levetkőztetni akarnak inkább…  - jegyezte meg incselkedve.
- Arra is sor kerül majd - kacsintottam rá megint, aztán csak biccentettem az eladóknak, akik persze rögtön felismertek így természetesen teljes kiszolgálást biztosítottak. Az anyám fia voltam és mindenki imádott persze. Elliot pedig elmerült a katalógusban, és meg is találta a legdrágább darabokat, a szőrméket. Szexi fekete darabot mutatott én meg csak elégedetten hümmögtem, miközben felénk lebegett egy tálca pezsgővel és némi kísérővel.
– Képzelj ebben… de csak ebben… semmi más ruha nem lenne rajtam… – vigyorodott el, én meg hátulról mögé léptem és úgy suttogtam a fülébe:
- Hmm, nem is tudnám eldönteni, hogy ebben vagy enélkül csinálnám veled - búgtam és még meg is csókoltam a füle mögött a bőrt, aztán elléptem tőle, egy szemtelen vigyorral a számon.
- Alig várom, hogy ebben lássalak.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

Nem számítottam rá, hogy Aiden nem is ruhaboltot, hanem majd emléket oszt meg velem. Alapvetően volt egy erős kép, amit szeretett kifelé mutatni a világnak, nekem.... ritkán engedett betekintést emögé. Régen, mikor először mesélt arról, amit tett, azt gondoltam szeret. Igazán szeret. De aztán valami eltört. Nem is bennem, hanem benne. Elzárkózott, mintha az, ami korábban történt, nem is létezett volna. Készen álltam feladni mindenféle próbálkozást annak irányába, hogy egy kapcsolat tegyen boldoggá. Erre mégis csak itt voltunk.
A gyerekkori emlékeinek helyszíne volt ez az üzlet, nekem pedig, mintha csak egy torta lenne, felkínált egy szeletet, hogy a részese legyek. Majdnem meghatódtam, de a helyzet nagyon is forró és kellemes volt. Nem akartam elrontani könnyekkel, vagy túl sok érzelemmel. Legutóbb is ezt rontottam el. Nem álltam készen még elijeszteni, akkor sem, ha ez ideig óriáig tart csupán közöttünk megint. Most jól éreztem magam. Jól éreztem magam a szobájában, a ruháiba bújva, az illatával körbeölelve.
- Tényleg? Hát tőlem nem kell lopni sem hozzá – felelte, kifújva a füstöt. Csak a kirakatban láttam a visszatükröződését, nem fordultam felé. Elmosolyodtam én is. Nem értette a lényeget. Nattól sem kellett volna lopnom, ha elkérem, odaadja a pénzt. Csakhogy én sosem kértem galleonokat, túl megalázonak tartottam, hogy lényegében ő tartott el. Semmi önállóságom nem volt abban a kapcsolatban. Ezért elloptam.
- Tőled mást terveztem ellopni. – Vágtam rá. Nem tettem hozzá többet. Nem akartam elrontani azzal, hogy nyálas leszek. Azt biztos, hogy nem követem el még egyszer, ahogy az érzéseknek sem engedem, hogy elragadjanak. Annyit kap belőlem, amennyit kér. Se többet, se kevesebbet.
Végül csak beléptem az üzletbe. Úgy tettem, mintha lenne pénzem és beillenék ide, de valójában az egyetlen vagyonom a rajtam lévő ruha volt. Ebben mentem Aidenhez, mikor egyszer ott ragadtam. Ezen kívül még volt egy bőröndnyi göncöm, amit magammal vittem Cukormázból. Ennyim maradt, a mókusaim és a macskám mellett. Az előző házasságomból nem kértem semmit, minden ott van abban a szekrényben, amit Nat minden bizonnyal már kihajított.
Egyedül a kincsesládamat rejtettem el Dean házának a közelében. Ott volt minden varázstárgy, ami valaha a tulajdonomban volt... leszámítva a karkötőt, ami végül a válásunk okozója lett. Az megsemmisült és elpuszult. Gondoskodtam róla.
Eltereltem a figyelmemet. Belekapaszkodtam a valóságba, mégha ez rendkívül nehezemre is esett mostanában. A flörtölés azonban kellően felborzolta a lelkemet ahhoz, hogy itt tartson Aiden mellett.
- Arra is sor kerül majd – felelte halkan, ahogy a katalógushoz léptem.
Óvatosan lapozgatni kezdtem.
- Akkor keressünk valamit, amit leszedhetsz rólam... – válaszoltam egy gondterhelt sóhajjal. Szerettem ezt a tüzet közöttünk, vágytam is rá, hogy újra és újra fellángoljon, mintha csak papírt hajítanánk rá.
Végül a tekintetem egy fekete, erőteljesen bundás kabáton állapodott meg. Tökéletesen illet ahhoz az Elliothoz, akit még Forest kényeztetett el s akit Aiden is megismert. Éreztem, ahogy mögén lépett, az ajkai egészen közel kerültek a fülemhez. A lehelete végig cirógatott a bőrömön.
- Hmm, nem is tudnám eldönteni, hogy ebben vagy enélkül csinálnám veled – súgta a szavakat, majd a fülem mögötti bőrre csókolt. Beleborzongtam, sőt egy halk sóhajt is megengedtem magamnak. - Alig várom, hogy ebben lássalak. – Lépett hátrébb.
Szinte azonnal utána fordultam és láttam is azt a szemtelen vigyort a képén.
- Ha van mintadarabjuk, most is láthatsz benne... – kacsintottam rá és végig túrtam a hajamat. Természetes mozdulat volt, mintha csak zavarna az egyik tincs, valójában a kedvéért tettem.
- Mr. Fraser, segíthetek?- Lépett oda hozzánk egy eladó lelkesen. Magas, kicsit kopaszodó férfi volt, de olyan jól öltözött, ami illet az üzlethez.
- Mr. Fraser ebben szeretne látni. – Böktem a katalógusra. - Van minta darabjuk xs-es méretben?
Erre csak biccentett.
- A próbafülkébe készítem önnek. – Aztán elsietett. Csak Aidenre kacsintottam és hátat fordítva neki, megindultam hátra, ahová a próbafülke felirat mutatott. Tudtam, hogy követni fog, nem volt kérdéses.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

Különös érzés volt pont ide hozni Elliotot, egy régi, megfakult gyerekkori emléképek közzé, amikor még minden olyan normálisnak tűnt, amikor még lehettem büszke, beképzelt kölyök, aki mindent unt, kivéve a szépítkezést és az olvasást. És még a húgom árnya is elsuhant mellettem, mintha csak egy fontos állomáshoz értünk volna, mintha itt is pontosan újra lehetett volna kezdeni mindent. Szerettem az emlékeimet, csak egyszerűen túl szar volt velük szembenézni, szembesülni a maró hiánnyal, a gyásszal, ami bele-beleharapott a szívembe, és kis darabokat tépett ki belőle. Nehéz volt olyankor még a légzés is, pedig meg kellett tanulnom nekem is nem hátat fordítani. Annyira sokszor tettem ezt az életemben, annyi mindenkinek okozva ezzel kibaszott, őrült nagy fájdalmat. Hátat fordítottam az apámnak, és most már késő volt bocsánatot kérni, ahogyan elfordultam az anyámtól is, vagy ahogy az öcsémmel viselkedtek az iskolában. Sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy megvertem, és megkínoztam. De nem csak velük tettem ezt, hanem saját magammal is, és Elliottal is. Őt is cserben hagytam, és ez kibaszottul fájt.
Most először az életben éreztem azt, hogy valamit jóvá akarok tenni, és ha az csak egy valami lehet, akkor az a kapcsolataim rendbetétele volt, a családommal és Elliottal is. Nem akartam, hogy az ami kettőnk között volt csak úgy eltünjön. Érzetem, hogy ez több volt, mint aminek tűnt, hogy csak egy fedél miatt voltam vele, és a szexért.
- Tőled mást terveztem ellopni - válaszolta, én meg csak felvontam a szemöldökömet, egy olyan valóban? tekintettel pislogtam rá, miközben a cicomázott ruhabolt előtt ácsorogtunk én én az utolsókat szívtam el a cigimből. Nem válaszoltam rá, hagytam ezt a kellemesen puha csendet megülni magunk között, aztán beléptünk a boltba. Mintha csak visszautaztam volna az időben. Még az eladók is ugyan azok voltak, mintha csak tegnap léptem volna be ide először az anyámmal és a testvéreimmel. Talán azért is hoztam pont ide ELliotot, hogy megmutassak egy-egy darabot magamból, amik még... nem voltak olyan... szennyezettek.
Figyeltem, ahogy odalépett a katalógushoz és nézegette, majd persze én is odamentem hozzá, miután a fenekének formáit megnéztem magamnak, a nadrág szépen kihangsúlyozta neki a formáját.
- Akkor keressünk valamit, amit leszedhetsz rólam... - dünnyögte, mire én csak egy félmosolyra húztam a számat.
- Most is van rajtad valami, amit leszednék - kacsintottam rá, és egy kicsit megsimítottam a fenekét, hogy közelebb léptem hozzá, miközben együtt bámultuk azt a fekete szőrme izét. Szexin mutatott volna benne ELliot.
- Ha van mintadarabjuk, most is láthatsz benne... – túrt bele a hajába, én pedig élveztem ez a szexi mozdulatot tőle. Szerettem nézni a vonásait.  Mire válaszolhattam volna, felbukkant az egyik eladó is, aki ugyan úgy nézett ki, ugyan olyan kopaszodó fejével és elegáns tekintetével, mint annyi évvel ezelőtt. Szerettem ezt a helyet, az emberre nem nyomultak rá, és mindenki diszkrét volt.
- Ha meg nincs úgyis átalakítják a kedvemért neked - jegyeztem meg elégedett arccal, miközben az eladó elment, hogy előkészítse a fülkét, és én meg csak követtem Elliotot, miután végignéztem megint az épületben. Mintha csak a régi Aident kerestem volna, aki beképzelt arrcal ácsorog egy teljes alakos tükör előtt, magát nézegetve benne, vagy a háttérben az őrülten rohangáló másik fele után kutattam volna, aki felborogatta mindig az állványokat.
Ha Elliot belpett a fülkébe én is követtem a vörös-arany mintájú bársonyos függönyök mögé. Nem volt kicsi, egyáltalán nem, egy stílusos gardróbnak is elment volna. Már ott volt a szőrme is, Elliot méretében, ami csak arra várt, hogy felvegye.
- Na vetkőzz nyuszi, segítek - kacsintottam rá, és közelebb léptem hozzá, hogy szenvedélyesen és hosszasan megcsókoljam, miközben a kezemmel már a ruhája alá simítottam.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

18+

Kicsit izgultam, mikor lesz vége. Kicsit fájt a hasam, ahogy belegondoltam ebbe, de Aiden mellett az a különös melegség valahogy átjárt és megváltoztatott minden kellemetlenséget bennem. Jó volt vele, mintha egy álom vált volna valóra, akárcsak azokban az ostoba tündérmesékben, ám sokkal, de sokkal felnőttesebben. 
A kis reményben mégsem mertem megkapaszkodni. Talán azért, mert mikor legutóbb megtettem, Aiden kitépte az ujjaim közül. Hiába öleltem, hiába akartam még jobban, nem ment egyszerűen a megmentés. Ő nem akarta, el akart menni, én pedig csak sírni tudtam. Egy ideig el is gondolkodtam, hogy véget vetek ennek. Elmegyek örökre valahova, vagy meghalok. Csak azt kívántam, legyen ennek az egésznek vége. Most meg itt voltam újra, majdnem ugyanabban a helyzetben… hülye lettem volna nem tartani tőle.
Aiden gesztusa melegséggel töltött el. Beleremegett a szívem is, ahogy arról mesélt, Erica hozta ide őket. A gyengéd érzelmek azonban valahogy felülíródtak, mintha a szenvedély lenne inkább most felsőbbségben. A tűz, ami közöttünk volt, elsöpörte az egészet. A hely elegáns volt, de én csak arra tudtam gondolni, mit venne le rólam Aiden a legszívesebben ezután… ha itt végeztünk. Drága, luxus holmit akartam. Azt szerette igazán.
– Most is van rajtad valami, amit leszednék – mondta. Mögém lépett, a tenyere a fenekemre simult. Elmosolyodtam és sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy szereti ezt a ruhát, volt már rajtam egyszer-kétszer. Másom nem is nagyon maradt a válás után. Azóta nem vásároltam és költekeztem, mert nem volt miből. Aidennel pedig egész egyszerűen nem tehettük meg. Ő nem nyúlt a vagyonához, nekem meg nem volt vagyonom. Annyi maradt, amit a patikában megkerestem részesedésként. Nem volt sok. Csak egy vidéki apotéka, nem lehet belőle vagyonokat keresni.
– Később azt is leszedheted… – mosolyodtam el.
Végig lapoztam még egyszer a katalógust, míg nem a tekintem meg nem akadt a fekete, szőrmés kabáton. Szép volt, finom, de nem olyan, hogy túl nagydarabbá tegyen, ha megfelelő a méret. Nem szerettem, ha szélesebbnek tűnik a vállam és ormótlanul kicsinek tűnik a fejem mondjuk.
– Ha meg nincs úgyis átalakítják a kedvemért neked – magyarázta Aiden, mikor a mintadarab került szóba.
Az ilyen helyeken mindig akad ilyesmi. Nattal is nem egyszer vásároltam így. Felpróbáltam és ha tetszett, akkor megvarrták egyedileg nekem. Ezért szerettem ezeket az üzleteket, privátok voltak és egyediek, mint én magam is. Ha pedig gazdagnak születtem volna, nem is lett volna akkora újdonság. Valahogy azonban az ilyen férfiakat vonzottam. Kellően tehetősek, akik meg akarnak lepni, ajándékozni és boldoggá tenni anyagi téren is. Aidenben volt arányosság ezen a téren, Nat azonban minden jót az anyagaikban látott… pedig a pénzköltés annyira semmit sem ért.
A fülkéhez érve lényegében egy kisebb gardróbba léptünk. Volt odabent fotel, egy-két polc és szekrény, hogy az ember kényelmesen lepakolhasson. A táskámat és a kabátomat azonnal le is vettem és csak utána fordultam Aiden felé.
– Na vetkőzz nyuszi, segítek – mondtam szenvedélyesen. Közelebb vont magához és hosszú csókot váltottunk, én pedig átkaroltam a nyakát.
– Miért érzem úgy, hogy nem csak segíteni akarsz? – Kérdeztem mosolyogva. Kipattintottam a nadrágján a gombot és az övet, hogy finoman benyomjam a kezemet az anyagok alá. Nagyon akarta, éreztem.
– Erre vágysz, igaz? – kérdeztem csendesen. A szavakat az ajkaira leheltem. Ezt a forróságot most nem akartam volna lehűteni. Annyira, de annyira élveztem ezt az egészet közöttünk. Óvatos mozdulattal toltam le róla a nadrágot és toltam fel a hasán a garbó anyagát. – Ó, nézzenek oda, itt a szép kis tetoválásod. – Simítottam végig a fekete hullámvonalon.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen18+]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+

Rendbe akartam ezt hozni. Nem csak azért, mert Benjamin a fejemhez vágta volna a kvaffját, amit minig is kerülgetni kellett a szobája közepén... vagy azt az indokolatlanul ott tárolt régi bicajt. Hanem magam miatt is. Nem akartam ELliot szeménben olyan rossz embernek tűnni, mint amilyen Forest is volt. Nem akartam úgy eldobni, vagy kihasználni, egyszerűen csak vele szerettem volna lenni. És ezt az érzést most már képes voltam magamnak is beismerni, hogy kettőnk között kialakult valami különleges azon a napon a tó partján, és a vízben is. Ez több, mint amit el lehetne magadtól bodni olyan könnyen, magyarázta az öcsém nem is olyan régen. Furcsa volt, hogy ő volt most a támaszom, az mindig is az idősebbek feladta lenne, de jól esett.
És Elliot mellett az élet is egy kicsit sokkal jobban esett, nem volt olyan fájdalmasan sötét és üres, mellette kevésbé gyötrődtem, és inkább csak léteztem vele. Ez meg olyan régen nem tettem meg, hogy szinte el is felejtettem milyen. nem görcsöltem azon, mikor ölik meg a családom a halálfalók, vagy hogy mikor kell magamat feláldoznom. Sem azon, hogy Chrissie mindig ott volt velem, mint egy szellem, pedig ő nem vált azzá, ahogyan apám sem. Nem is tudtam volna elviselni, hogy őket látom lebegni a házban nap, mint nap. Nem, azt azt hiszem semelyikünk se tudta volna.
Azt akartam, hogy jobban megismerjen, hogy ne csak egy felszínes valami legyen a számára, aki olyan, mintha csak szexelni akart volna vele. Ennél őt többre tartottam, mint egy testet. És azt akartam, hogy ezt ő is majd egyszer végre elhiggye tényleg szerettem.
Eléggé kihozza belőlem az áletot amúgy is, mert túlságosan egymásra voltunk hangolódva, ami kissé hihettelennek számított. Sebzett voltam, nyomorult és túl nehéz sötétség burjánzott bennem ahhoz, hogy bárkivel is ilyen furcsán tökéletesen összeilljek, és mégis. Mintha az olyan embereknek is szüksége lett volna arra, hogy kapjanak egy második esélyt. Második? Az első talán az volt, hogy életben maradtam, annak ellenére is, hogy három évet vergődtem az utcán és a szánalmas, lepukkant épületekben, lopva és az anyám kegyelempénzén élve.
Készséggel követtem ELliotot be a fülkébe, ahol az ismerős gardrób szerű szoba fogadott. Hatalmas tükör, impozáns puha, arany-fehér mintás szőnyeg, és mindez még mindig mennyi emléket hozott elő belőlem. Láttam ahogy Benjamin félpucéran pózolgat a tükör előtt, én pedig a hajamat meg a ruhámat igazgattam, hogy tökéletes legyek, a húgom meg egyszerűen csak csodálva nézett bennünket, miközben az anyánk kint rohangált a ruhákért.
Néztem, ahogy ELliot levetette magáról a ruhát én pedig elismerően megint csak végigfutottam rajta a tekintetemet. elismerően hümmögtem egyet magamban, szép teste volt, én meg olyan ember voltam aki mindig is nagyra tartotta a szépséget. A hosszú csók olyan jól esett, mintha sose értek volna össze az ajkaink, pedig ez nem is volt igaz, egyszerűen túl jó hatással volt rám, és szerettem azokat a puha ajkait az enyémen érezni. Egy kicsit el is mélyítettem a csókot, mielőtt még elhúzódott volna tőlem, hogy megszólaljon.
– Miért érzem úgy, hogy nem csak segíteni akarsz? - kérdezte én meg csak sokat mondóan elvigyorodtam és kacsintottam egyet, miközben Elliot keze már a nadrágomnál járt.
- Dehogy nem segítek abban, hogy nagyon jól érezd magad - mondtam nagyon szexin.  Szinte vágyratm rá, hogy érezzem őt, és fel is sóhajtottam halkan, ahogyan a kezét megéreztem a bőrömhöz simulni. A kérdésre a csókba hümmögtem válaszul, mint egy helyeslésképpen, és én is a ruhája alá túrtam, hogy lerántsam róla a felsőjét, aztán már az én kezem is a nadrággal matatott, miután megmarkoltam a fenekét az anyagon keresztül. Utána én is belecsúsztattam a kezemet, hogy ő is érezze az érintésemet, miközben teljesen letoltuk egymásról a ruhákat, aztán megérintette a hullámot a hasamnál, mire kellemesen beleborzongtam.
– Ó, nézzenek oda, itt a szép kis tetoválásod - mormogta, én pedig szinte vártam, hogy végre oda is csókokat leheljen, miközben telesen kivetkőztettem a ruhákból, mert hát minek az most?
- Csak nem bejön valakinek? - kérdeztem sóhajtva, és kicsit odanyomtam magunkat a falhoz, miközben megharaptam a nyaktát, és az ujjaimmal odalenn cirógattam tovább. Nem akartam most ezt elkapkodni, amúgy se rontottak volna ránk, ki akartam élvezni ezeket az intim pillanatokat és a kellemes lángolást kettőnk között, ami az idővel nem fakult meg.
A következő pillanatban már az ölembe kaptam szinte, hogy teljesen össze tudjon olvadni a testünk, túl nagy hatással volt rám, és én nagyon szerettem volna érezni őt, ebben a heves táncban.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

18+

Még mindig nem tudtam, helyes-e, amit teszünk. Az a tizenöt év éles kardként lebegett a fejünk fölött. Hiába voltam én gyerekes, Aiden pedig időnként felnőttes... valahogy félelmetesen nagy távolságnak tűnt. Ráadásul ott volt a múlt is. Egyszer már nem ment és sebet ejtett rajtam, mikor kilépett az életemből. Valahol belefáradtam, hogy ezekkel a dolgokkal küzdjek. Csak sodródni akartam és létezni, kincseket keresni, élvezni a luxust, amit valójában nem tehettem meg, ám kárpótlásként tekintettem rá a korábbi életem után. Valójában, akármennyit is elmélkedtem a régi időkön, éreztem a hiányát, az az Elliot már ott maradt egyszer az erdőben és nem óhajtottam többé visszahozni. Ami volt, elmúlt és új fejezet kezdődött, aminek a határa a Nat Foresttel kötött házasságom vége volt.
Megvoltam. Szerettem létezni úgy, ahogyan voltam. már nem hiányoltam Nat Forestet kicsit sem, sőt az erdőt sem. Talán csak az adrenalint, de abból Aiden mellett mostanában elég sokat kaptam. Ezért is kapaszkodtam belé. Szükségem volt erre, mert ez hajtott előre. Hogy meddig tartott? Talán egy napig, egy hétig, de akár egy életig is képes lettem volna ezt az érzést űzni.
Gyenge vagy, behódolsz Frasernek - emlékeztetett a hang. Nyeltem egyet és elnyomtam magamban az érzést. Nem akartam többé keserűséget, csak élvezni a pillanatnyi szenvedélyt, ami a miénk volt. Ezért is léptem be olyan lelkesen, vágyva őt a fülkébe. Tudtam mit akar... egyébként minek tartott volna velem odabentre is? De nem bántam. Pontosan azt akartam én is.
- Dehogy nem segítek abban, hogy nagyon jól érezd magad -  vigyorodott el. Az arcára volt írva persze minden. Az ujjaim finoman simultak rá a nadrág és az alsó anyaga alatt. Csak lágyan cirógattam, nem vadultam, meg semmi. Néha csak élveztem a bőre melegét, a lüktetést, amit én váltottam ki a testéből. Egyszerűen jó volt tudni, hogy ennyire akar még mindig engem.
- Ó... hát én nagyon jól érzem magam... - haraptam meg finoman az alsó ajkát. Szerettem érezni az ízét is. Mindenhol. A bőrét, a fülét... na meg azét. Ezért kicsit bele is remegtem ebbe az érzésbe.
A testével a fülke meglehetősen vastag falához préselt. Igazi luxus hely volt, kevésbé keveredtek a hangok a kinti zajjal. Az ujjai a bőrömet érintették, a fenekemet markolták, míg nem a nadrágot próbálták letornázni rólam, mikor már a tetoválásának is kellő figyelmet szenteltem.
- Csak nem bejön valakinek? - kérdezte. A csókok eddigre már a nyakamat érték, az ujjai kellemesen simítottak végig rajtam. Érezhette mennyire remegek.
- Akinek nem jön be az vak... - sóhajtottam bele a csendbe. Odakintről tényleg semmi sem szűrődött be, pedig az eladók elég hangosan beszéltek egymással, ráadásul lágy jazz is szólt. Olyan elegánsosan sznob volt az üzlet. Ez viszont, most mintha nem is létezett volna.
- Ne gyűrj össze nagyon... - dünnyögtem, ahogy felkapott. Aztán a ritmus és a hév azonnal el is vette a maradék józan eszemet. Csak a sóhajtások és a kettőnk tánca maradt ebben a forró pillanatban. Én pedig élveztem. Hagytam, hogy elsodorjon, mint egy hatalmas hullám. Hogy meddig tartott? Nem tudom pontosan, csak az maradt meg utána, hogy milyen erősen markoltam Aiden garbójának a nyakát, miközben egyre jobban remegtem. A testem pedig megadta magát neki.
- Rosszak vagyunk... - sóhajtottam és átkarolva a nyakát, odabújtam hozzá. Az arcomat a bőréhez nyomtam, hogy érezzem az illatát, meg a puhaságát. Az ujjaim pedig a tincseivel játszottak. - Meg kell igazítanod... - dünnyögtem tovább. Kicsit fészkelődtem, de nem húzódtam még el. Jól esett az ölelése, a teste melege. Nem is akartam igazán bevallani magamnak, mennyire fontos ez, mennyire hiányzott... és szükségem van rá. Erős akartam maradni.
- Mr. Fraser. Találtunk egy másik bundát is. Hozzuk ki a raktárból? - kérdezte egy eladó kintről. Nem is hallottam meg a lépéseit, annyira belefeledkeztem ebbe az egészbe. A hangjára persze összerezzentem és ijedten pislogtam Aidenre. Nem akartam, hogy esetleg belessen a fülkébe.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen18+]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+

Az életet újrakezdeni nehéz volt, talán nem is éreztem magam elég erősnek, hogy megtegyem. Egyszerűen elfogadtam a  tényt, hogy vezekelnem kell, és hogy a húgom szellemét látom az utcán, a szemem sarkából, mint valami kósza fény és árnyék játékot. Elmosódott sokszor vagy pedig szólt hozzám, és ezzel szembesülni szar volt és nehéz. Tudtam, hogy az öcsém is látta, és mind a ketten beszéltünk hozzá. Otthon pedig ezek a képek csak még élesebbek lettek. S Menekültem a háztól, hogy ne nézzenek szembe azzal, aki tönkretette az életüket, és - mert sosem voltam iagzán bátor -, féltem velük szembekerülni. A házzal, a családommal, és talán apám árnyával. De valahogy ezek a sebek kezdtek kevésbé fájni, csak egyszerűen vak voltam észrevenni, hogy Elliot miatt képes lettem egy kicsit ezen tovább lépni. Hogy tovább akartam lépni, érte. Volt valami közöttünk, ami megváltoztatta körülöttem a világot, és a sebek, a bennem lévő súlyos emlékek is kevésbé rántottak le magukkal. Egyszerűen jó volt a felszínen lebegni. És már nem féltem ettől.
Meg akartam mutatni kis darabokat magamból, hogy nem csak valami kegyetlen mérgező tüske voltam, hanem több, egy támasz? Talán egy támasz. Még talán ez volt az egyik első alkalom, hogy egy kicsit megnyíltam előtte így, és még csak nem is kellett részeg lennem, hogy mutassak neki valamit a múltamból. Egy szép darabot, amit nem fertőzött meg semmi, belehúztam az emlékeim közzé, egy helyhez hoztam, amit szerettem és oly sok éven át volt a részem. És meséltem, tudtam mesélni. A szavak nem voltak olyan nehezek és fullasztók, inkább csak kiszakadtak belőlem.
És persze ott volt köztünk más is, amit már azelőtt is éreztem, hogy mindent megint tönkretettem volna. Ez a forró, heves szenvedély, ami napról napra egyre erősebb és erősebb lett, mintha sosem akarna teljesen elmúlni.
Ahogy megéreztem a testemen az ujjai érintését, felsóhajtottam. Szerettem, ahogy hozzám ért, szinte minden porcikám vágyott rá, imádtam ahogy megsimította a bőrömet, és hogy én is milyen heves hatással voltam rá.
- Ó... hát én nagyon jól érzem magam...  - momrolta ELliot, és ahogy beleharapott az ajkamba, csak halkan felsóhajtottam. Lehunytam a szememet, és élveztem a csókjait, az ajknak puha, kellemes érintését a bőrömön, miközben én is arra vágytam hogy a bőrét simítsam az ujjaimmal, érezzem az illatát és halljam a sóhajait.
Ahogy a falhoz préselődtünk, szinte már nem is fogtam fel sok mindent a külvilágból, csak Elliotot. Szerettem, ahogy az ujjai a tetoválásom környékét cirógatták, én pedig igyekeztem megszabadítani magunkat a felesleges ruhadaraboktól, hogy még jobban érezhessem a bőrét az enyémen, és finoman vagy pedig szenvedélyesebben csókoltam én is a kellemes illatú bőrét, néha pedig meg is haraptam a nyakát.
- Akinek nem jön be az vak... Ne gyűrj össze nagyon... - dünnyögte, én meg még csak a zenét se nagyon hallottam, de nem is érdekelt, csak hogy teljesen összeforrjak Ellliottal egy őrült és vad táncba.
- Vigyázok a testedre, Nyuszi... egy kicsit - mormoltam az ajkaira csók közben szemtelen hangsúllyal és egy kicsit félmosolyra húztam a számat, mielőtt teljesen körbe ölelt volna a szenvedélyes ritmusunk, miközben egyre mélyebben merültem el ebben a heves pillanatban, melynek a végén szinte reszketve bújtunk a másikhoz. ELliot szinte belém kapaszkodott, ahogyan én élveztem a gyengéd érintését a fürtjeim között.
- Rosszak vagyunk... - sóhajtotta, mire csak felvontam a szemöldökömet.
- Ne mondd, hogy nem élvezed - vigyorodtam el, miközben lassan elkezdtem helyreigazítani magunkat a kintről érkező hang hallatán, és próbáltam biztonságba helyezni a részeinket is.
- Ó, hogyne, az összes bundát - mondtam nagyon határozottan, és addigra talán a legjobb részeinken takartak is a ruhák, amikor kopogtak, és ajtót tudtam nyitni a lebegő, katonás sorban álló bunda szerelések szépen belebegtek a fülkébe. Hát igen, ezért is voltak olyan nagyok a helyek. Meg hát ki tudja kik mit csináltak itt, ugyebár.
- Köszönjük, Mr. Byrne. Na, Nyuszi, melyik tetszik a legjobban? - pillantottam rá, miközben csak úgy lazán elegánsan beletúrtam a hajamba is, hogy még fensőbbségesebb legyek.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

18+

– Vigyázok a testedre, Nyuszi... egy kicsit – dünnyögte Aiden az ajkaimra. Tudtam, hogy nem fog. Összekócol, benedvesít, addig gyűri a ruhám, míg el nem szakad. Ismertem már a szenvedélyét és úgy imádtam, hogy azonnal meg is adtam neki magam.
Egészen betöltötték a sóhajaim a fülke falai közötti teret. Csak Aiden csókjai szakították meg újra és újra. A testem csak annak a pillanatnak élt. Teljesen kizártam minden más zavaró tényezőt, mert akárhányszor a közelében voltam, úgy éreztem akarom, most azonnal. Aiden volt a mindenem és amikor elveszett csupasznak és sebzettnek éreztem magam. Most olyan volt, mintha valaki kötelet dobott volna egy gödör mélyére.
Nem akartam, hogy véget érjen. A forróság mégis olyan gyorsan sietett végig a testemen, mintha muszáj lenne. Hiába fogtam volna vissza, hogy a testünk még hosszú percekig, vagy órákig egymásba simuljanak. Nem ment. Aiden kicsalta belőlem a gyönyör minden percét, hogy már csak levegőért tudjak kapkodni a karjai között.
– Ne mondd, hogy nem élvezed – vigyorodott el Aiden.
A lábaimon is alig tudtam megállni még, ő viszont már a ruháikat rendezgette magán, majd rajtam is. Hálás voltam ezért az apró figyelmességért. Régen Aiden nem tett meg ilyeneket. Elaludt vagy magamra hagyott, csak az volt a fontos neki, hogy megkapja, amire vágyik. Legalábbis kívülről ezt mutatta.
– Sosem állítanék ilyen szörnyűséget… – kaptam levegőért, majd szavaim meg is akadtak. Az eladó hátra jött, hogy megkérdezze hozzon-e bármilyen próbálni valót, ám volt olyan diszkrét és nem tört ránk. Talán érezte, hogy mi folyik odabent, hiszen Aiden azóta a fenekemet bámulta, mióta megérkeztünk. A tekintetét éreztem a testemen… és imádtam, hogy imponálok neki. Régen ezt sem éreztem.
– Ó, hogyne, az összes bundát – szólalt meg Aiden végül határozottabban nálam. Én csak hebegtem. Még túlzottan is a szenvedély hatása alatt voltam, ráadásul nem is voltam olyan bátor, mint Nat idején. Egy kicsit tartottam attól, hogyha Aiden látná azt, ami akkor voltam, eltávolodna megint.
Az a házasság más volt. Volt, hogy Nat bántott és élveztem, volt, hogy harmadikat vontunk be az együttléteinkbe. Mindent kipróbáltunk, ami csak mocskos és ijesztő lehetett volna valakinek, aki csak kívülről ismeri a történetet. Én akkor élveztem, űztem azt a fajta adrenalint. Aiden mellett ennek nem éreztem szükségességét. Magamnak akartam és kizártnak tartottam, hogy ő esetleg osztozkodni akarna. Ahhoz túlzottan is önző típus volt, akárcsak én.
Ahogy a ruhám rendben lett és már nem úgy néztem ki, mint korábban, elhúztam a függönyt a próbafülkén. Újabb sor bundás kabát lebegett és akasztotta fel magát szép sorban. Tökéletesen átláthatóak voltak.
– Köszönjük, Mr. Byrne. Na, Nyuszi, melyik tetszik a legjobban? – szólalt meg Aiden. Rápillantottam és sóhajtottam egy halványat, miközben beletúrta a hajába. Aztán az egyik fekete kabátot érintettem meg, aminek a gallérját sötétszürke szőrme borítota.
– Ez elég szép és nem is túlzás. – Mondtam és a puha szőrszálakon simítottam végig.
– Igazán remek választás. Az egyik legdrágább prém a messzi szibériából. – magyarázta az eladó, aki ismét visszatért. A kezében néhány kesztyűt tartottak. – Ezek közül néhány remekül illene hozzá. – A finom darabokat Aidennek nyújtotta.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen18+]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+

Heves lángokkal égtünk mind a ketten, olyanokkal, amiket én nem akartam teljesen közel érezni magamhoz. Minden jót és minden gyengédséget meg akartam tagadni saját magamtól, és ezzel okoztam a legnagyobb kárt magamnak, és másoknak is. Utóbbi jobban bántott, mélyebb sebeket ejtett rajtam, pedig szerettem magamat eladni úgy, mint egy rideg faszagyerek. Ha az ember új esélyt kap, amikor éppen szembenéz annak a szarházinak a gyerekével, akit megölt. És még életben is hagyják, rájön, hogy még egy olyan nyomorultnak is jár valami szánalmas feloldozás, mint amilyen én is voltam. Azóta sem láttam Summer Feryllt, és amikor kilépett az életemből, vitte magával az apja tekintetét, és annak szellemét is, amit folyton magamon éreztem. A gyilkosság azt mondták, darabokat képes elvenni az ember lelkéből. Az első kettő megölt, éreztem, hogy velük haltam meg. A harmadik megváltoztatott. Feryll halála jól esett. És mégis egy bizonyos darabja a lelkemnek az ő tekintetével hunyt ki és fakult bele a nemlétbe. Csak a szellemét hagyta maga után bennem. Húzott, mint egy nehéz kő, egyre mélyebbre és mélyebbre, tett egyre szörnyűbbé.
És most itt álltam. Néztem a boltot, ahol minden hétvégén, vasárnap délelőttt itt voltam. És ezen a helyen Elliottal újra egybefonódtunk, és a sóhajai töltötték meg az egész próbafülkét. Éreztem, hogy éltem. Mellette tényleg az éreztem képes voltam élni, a nehéz kövek nélkül is, mintha inkább lettem volna könnyű és súlytalan.
Egy kicsit még kapkodtam a levegőt, ahogyan elváltunk egymástól, és igyekeztem nem csak magamat, hanem Elliotot is rendbe szedni, mielőtt még valaki meglátta volna. Egyszerűen még a gondolatát is utáltam annak, hogy valaki teljes meztelen valójában rajtam kívül láthatja. Valószínűleg megöltem volna, még ha ezzel egy idejüleg megint megdöglik egy darab rész belőlem. Már úgyis mindegy volt, mintha sosem lettem volna teljes. talán azért is éreztem ezt, mert mégis csak egy valami furcsa dolgon osztoztam az öcsémmel. A jelenlétének hiánya már nem volt olyan fájdalmas mint régebben, de éppen úgy ott volt az a távolságérzet, mintha valamim nem lett volna a helyén. Már megszoktam. Megszoktuk, hiszen nem lehettünk egymás mellett örökké. Azt hiszem, ezt neki lesz majd nehezebb elfogadni.
– Sosem állítanék ilyen szörnyűséget… – jegyezte meg én meg csak megharaptam egy kicsit a nyakát még, hogy megkoronázzam ezzel a testének remegését. Tudtam, milyen hatással voltam rá, és élveztem játszani vele.
- Még szerencse, akkor még talán járna érte egy kellemes büntetés is - mormogtam a nyakára, mielőtt még elhúzódtam volna. Közben belebegtek a bundák is, miközben a személyzet teljesen rutinosan sorakoztatta fel előttünk a bundákat. Kétlem, hogy mi lettünk volna az elsők ezen a helyen, akik titkos affért folytattak a falak között. Valamelyik nap láttam erre betévedni Aurora Blacket is valami külföldi varázslóval. Itt sok minden megtörtént már. És valahogy mégis az egyik legszebb gyerekkori emlékemet őrizte a hely. Talán mert a gyerekosztályon egyedül Benjamin rontotta inkább a hülyeségével a levegőt.
– Ez elég szép és nem is túlzás - mondta, mire én is hümmögtem egyet elismerően. Szép volt, mintha egyenesen most hozták volna a messzi északról. Közben megnéztem a kesztyűket is, amiket még hozzá kínált, néha azt hittem, hogy az ember fejébe láttak, de csak túl jól kiismerték már az itteniek igényeit. Főleg, hogy én még törzsvendég is voltam. Egy ideig. Aztán megszakadt az életem. És még csak most kezdek újra megtanulni lélegezni.
- Hmm. Rendben van. Megveszem őket. A bundát is meg ezt a is - mutattam a legszebb kesztyűre, mert azt én akartam Elliotnam kiválasztani, és olyan határozottan mondtam, hogy még ellenezni se tudott. Az eladó bólintott, és kilebegtette a kiválasztott bundát, hogy szállításképessé tegye. Alig vártam, hogy otthon Elliot magára vegye én meg kellemesen felmelegítsem a bundával együtt a testét. Úriember voltam, az igaz, egy bizonyos szintig. Elliotra kacsintottam.
- Otthon fel kell próbálnod - hajoltam oda egy kellemes kis csókra.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

A szenvedély még remegőssé tette minden mozdulatomat. Aiden képes volt ezt belőle megint kiváltani, mint annak idején Nat, amikor még boldogok voltunk. A testem az ő ritmusára táncolt, az ő nótáját élvezve sóhajtottam egyre hangosabban, amikor úgy akarta. Aiden volt a minden ebben a percben, még ha rettegtem is attól, mikor lök félre és mondja azt, amit legutóbb. Nem szeret, nem akar velem lenni. Már nem is mertem őszintén örülni, mert féltem, hogyha elmosolyodom, akkor arcul csap a valóság.
Talán a bennem megülő keserűség miatt lepődtem meg annyira, mikor gyengéden érintett. Finoman rám igazított a ruhámat és már csak a kócos hajam árulkodott arról, mit is tettem néhány pillanattal korábban. Mégis, egy utolsó kis játékként a nyakamba harapott.
– Ah… de rossz fiú valaki… – sóhajtottam fel és az ujjaim a tincsei közé fúrtam. Finom volt és puha, ahogy a kis csigák bele-bele akadtak a körmömbe. Én is el akartam nyújtani ezt a pillanatot, mert ki tudja lesz-e még hasonló, hogy nem un-e rám újra, hogy az egész életünket besöpörve a szőnyeg alá, elmenjen.
Valahol mindig is úgy éreztem, az van nekem megírva, hogy ne lehessek boldog. És ezt elfogadtam a magam állandóan túl érzelmes, túl dramatikus módján… sajnáltam is magam rendesen, sőt hagytam, hogy csendesen megszakadjon a szívem, akárhányszor a múltra gondoltam. De Aidenbe még is úgy kapaszkodtam, mint valami biztos pontba. Elhagyott, de visszajött. Magától. Akart engem.
– Még szerencse, akkor még talán járna érte egy kellemes büntetés is – mormogta a nyakamra a szavakat. A pillanat nem tartott sokáig, a bundák és az érkező személyzet hatására szétrebbentünk. Egy kicsit még feszengtem a történtek hatása alatt és összekulcsoltam magam előtt a kezemet. Senkinek, semmi köze nem volt ahhoz, hogy Aiden finom nyakharapdálása, milyen hatást vált ki belőlem.
Csak akkor láttam a bőrömön maradt piros harapás nyomokat, mikor kicsit a tükör felé pillantottam. Aiden eddig nem jelölt meg… de ez… ez iszonyú szexinek tűnt. Még kicsit meg is borzongtam, mielőtt végig néztem volna a szebbnél szebb bundás darabokon. Fekete szőrmegallér és teljes bundák sokasága sorakozott fel. Az ujjaimmal végig simítottam a puha felületen, míg Aiden a nekem szánt kesztyűket válogatta. Szerettem, ha ő választ nekem, attól úgy éreztem viselés közben, tetszenék neki.
Csendesen álltam meg végül az egyik egyszerűbb kabát előtt. Bár a gallérja szőrös volt és az anyaga is kifinomult, ebben mégsem tűntem volna háromszor akkorának.
– Hmm. Rendben van. Megveszem őket. A bundát is meg ezt a is– mondta Aiden, ahogy az egyik finom bőrkesztyűre mutatott. Jó ízlése volt, majdnem annyira, mint nekem. Így lassú bólintással követtem őt és az eladót a pénztárhoz. Ott az eladó hatalmas dobozba kezdte csomagolni az érzékeny anyagot. Szépen selyempapírral bélelte ki, majd ráhajtotta, hogy véletlenül se sérüljön meg s ugyanígy tett a kesztyűvel is.
– Otthon fel kell próbálnod – hajolt közelebb. A szemtelen mosoly után most kedves kis csókot adott.
– Ah… – sóhajtottam bele. Aztán el is vörösödtem, akárcsak az eladó, aki éppen fül és szemtanúja volt az izgalmamnak. Onnantól kezdve persze még gyorsabban mozgott és hamarosan fizetésre készen állt.
– A csomag fél óra múlva az otthonában lesz, Mr. Fraser. – Mondta aztán tisztelettudóan. Én pedig zavartan végig túrtam az amúgy is kócos hajamat, nyilván nem sokat segítve a látványomon.
– Köszönjük, Zsan. – Vigyorodtam el, majd szó szerint kihúztam Aiden a boltból. Éppen elég volt ennyi túlfűtött szexualitás ennek az üzletnek, nem állhattam volna, hogy még a nyakamon díszelgő harapásnyomot is kiszúrja valaki. Összehúztam magamon a kabátot kicsit.
– Szerintem látta, ahogy beindultam tőled.

[2002. május 19.outfit >><< xMély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen18+]

2002. május 19.
outfit >><< x

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen

18+

Alig vártam, hogy végre otthon legyünk. Persze, kicsit hiányzott, hogy nem volt egy külön lakásunk, ami mondjuk cska a miénk, és nem kell attól tartanom, hogy Benjamin már megint hogy nyit ránk a szobámban, vagy a fürdőben, esetleg bárhol máshol, pedig rohadtul tudja, csak éppen túl hülye figyelni a jelekre. Elnéztem, ahogy ELliot kiválasztja a neki tetsző darabot, aztán az egészet hozzácsaptam a kesztyűhöz. Jól esett öltöztetni, törődni vele, mert még midnig utáltam azt, ahogyan viselkedtem vele. Nem tudtam rendesen kezelni az érzéseimet, a múltamat, és bántottam. Nem csak őt, hanem mindenki mást is. Jóvá akartam tenni, jobb ember akartam lenni, akire az apám büszke lehetne. Nem akartam, hogy elbukott legyen mindaz, amit nekem próbált átadni. Éreztem, hogy hiányzott az életemből, még ha nem is vallottam be magamnak, valahogy ott volt a tudat, hogy ő mindig ott lesz, és mond valami olyat, amitől sokkal jobban látom magamat, vagy a világot. Túl nyálasnak és szájbarágósnak gondoltam amiket mondott, de igazából mindenben igaza volt. Nem tudom, hogy mi állított meg abban, hogy ne végezzek az öcsémmel, hogy miért nem rögtön azzal az átokkal kezdtem vele, de azt hiszem abba én is belehaltam volna, ha őt is elveszítem. Ahogy abba is, ha Elliotot elveszítem. Nem akartam megint balfasz lenni, elkúrni mindent, ami szépnek tűnt, csak mert egyszerűen nem tudtam azt helyén kezelni, hogy élhetek én is normális életet, azok után, amiket tettem.
De élhettem, nem igaz? Azt hiszem ez akarnák ők is.
Megérdemled, Aiden. Megérdemled őt is.
Miből gondolod, Chrissie?
De persze nem jött válasz, csak egy halk hang volt az agyam hátsó részében. Halk lehelet, mint az alig látható alakja a kirakatok tükröződésében, vagy a szemem sarkában. Ha oda néztem pontosan, köddé vált. Talán egy kicsit tényleg megőrültem.
Elnyomtam magamban egy sóhajt, és ránéztem Elliotra. A nyakán ott volt még a harapásom nyoma, ami eléggé tetszett, olyan volt, mintha megjelöltem volna, hogy csak az enyém. És szexin állt neki. Én még élveztem az érintésének emlékét is, amikor az előbb a hajamba nyúlt. Nem szerettem, hogy göndör tincseim voltak, de ő valahogy igen, így hagytam neki szabadon a hajamat, mert tudtam, hogy tetszett neki. De azért a borostámtól mindig hamar megszabadultam, a látványától is elborzadtam, ha megláttam.
A kis romantikus afférunktól persze az eladó is zavarba jött, de én már csak ilyen szexin zavarbaejő voltam. Imádtam tetszelegni, Benjamin szerint olyan voltam sokszor mint egy páva, és lehet nem is állt távol a valóságtól. Jól néztem ki, és élveztem is mutogatni, főleg Elliotnak.
– A csomag fél óra múlva az otthonában lesz, Mr. Fraser – szólalt meg végül tisztelettudóan, én meg csak látványos, jófiús mosolyra húztam a számat és elégedetten bólintottam is rá.
– Köszönjük, Zsan. – mondta Elliot köszönös képpen, miközben megindultunk kifelé.
- Üdvözlöm az édesanyját és az öccsét is - szólt még utánuk, én meg intettem neki egyet, majd kiléptünk a boltból a kellemes tavaszi levegőre.
- Szerintem látta, ahogy beindultam tőled - húzta magán össze a kabátot, én meg közben hümmögtem egyet.
- Nem csoda, egy ilyen férfitől, mint én - forgattam meg a szememet, és olyan nagyon jellegzetes egoista fejet vágtam hozzá, majd megfogtam a kezét. - Menjünk haza, hadd lássalak abban a bundában - kacsintottam rá, és készen álltam arra, hogy hoppanáljak egyet vele.

◂s útjaik folytatódnak▸

2002. május 19.

◃a i d e n ▹

a smile can hide
so much pain

style: leather for rainy weather ║ zene: i love you

Furcsa érzés volt, hogy valami ennyire képlékeny ennyire jó kémiával tud működni. Olyan voltam, mint a pislákoló tűz, amire ha benzint öntenek, akkor hatalmas lángon ég. A benzin pedig Aiden volt, minden szava, minden érintése, az illata, a tekintete, a hangja… hihetetlen volt. Nattal ezer fokon lángolt a kapcsolatunk, de csak mindketten kiégtünk. Aidennel más volt. Működött, éreztem minden porcikámban, hogy ezek a lángok nem felemésztenek, hanem éltetnek. Kellemes melegséget csempészett a lelkembe.
Nem is kellett volna zavarba jönnöm attól, hogy valaki meglátta, miféle vágyakkal vagyok iránt. Nem, mert életemben először nem erőlködtem azért, hogy ezek az érzések őszintén jöjjenek. Másokba kapaszkodnom kellett, de Aidenbe nem kellett erőszakosan… ő inkább egy támasz volt, amire rádőlhettem, ha szükségem volt rá. De nem kellett erőszakosan szorítva azt bizonygatnom, hogy megküzdök érte. Nem kellett. Minden természetesen jött. Annak ellenére is, hogy biztos voltam benne, megint megijed és csak úgy kilök az életéből, mint egy darab szemetet.
Legszívesebben megfogtam volna a kezét és hangosan kimondtam volna: Aiden James Fraser, készen állok belesétálni megint a csábító csapdádba, akkor is, ha megint belém rúgsz a végén. Nyeltem egyet és inkább visszafogtam az indulataimat. Már elég kellemetlen volt enélkül is Zsan előtt a helyzet.
– Nem csoda, egy ilyen férfitől, mint én – jegyezte meg egoistán Aiden. Nekem más sem járt persze a gondolataim között, minthogy rejtsem el a testemet. Kamaszfiúsan reagáltam a csókjaira és az érintéseire. A testem azonnal felhevült tőle és nem tudtam kontrollálni a gondolataimat.
Nem óhajtottam megszólalni, míg ki nem érünk. De Aiden persze megfogta a kezemet, így a kabátom megint szétcsúszott és nem tudtam összeszorítani. Remek, lássa csak az egész világ, milyen nekem „egy ilyen férfitől, mint ő.”
Hangosan fújtam ki a levegőt.
– Menjünk haza, hadd lássalak abban a bundában.
– Ha ilyen egosita leszel, nem fogsz benne látni. – Közöltem csipkelődve és még ki is húztam magam, mintha lenne bennem tartás. Nem volt igazából soha sem, gyakorlatilag bármit megtehetett a testemmel, amit csak akart. Úgy játszott velem, mint bármelyik gyerek a játékbabával. Ha fel akart kapni, felkapott, ha érinteni akart, érintett. Ez a testiséggel sem volt másképp. Túl könnyen megadtam neki magam.
– De jó… menjünk hozzád haza. Csak Benji ne lásson meg megint meztelenül… – Forgattam meg a szemeimet. Az ujjaimat összefűztem az övéivel, aztán megálltam és szembe fordultam vele.
Engedtem a hoppanálás rántásának. Sodródtam Aidennel a keszkusza sötétben, míg meg nem érkeztünk a házuk előtti utcába. Furcsa volt, hogy lényegében ez egy családi otthon volt, Aiden a „gyerek” volt itt. Basszus… mikor szöktem be én utoljára mások gyerekszobájába? Már évtizedek teltek el azóta. Most pedig éppen ugyanott tartottam.