Karácsonyi bál

christmas party

everyone
2003. december 20.

Miller társaságában manót üldözni még az én szempontomból is úgy tűnt, mintha visszacseppentem volna az óvodába. Csak egy kislány, aki belerángatott a hülyeségbe... én pedig még hagytam is neki magamat. Kicsit kesernyés szájízzel, de követtem az aranyló porfelhőt vele az oldalamon.
Nem így terveztem az estét. Szerettem volna elénekelni a létező összes karácsonyi dal rockosított változatát. A színpadra vágytam, erre egy tizenegyéves kezét szorongatva szalalomoztam a nagytermet megtöltő tömegben. Nem éreztem szégyent emiatt, amitől csak még szürreálisabb volt az egész helyzet.
- Miller... – sóhajtottam fel kissé kifulladtan, mikor megálltunk. Az aranypor nem illant el, inkább csak felváltotta valami más. Egy érzés. Sötét, meghittség, melegség, mintha valaki megölelt volna.
Nem ellenkeztem a melegséggel szemben. Csak hagytam magamat beszippantani neki... és hirtelen ott lebegett a szemem előtt az első alkalom, amikor színpadon álltam. Béna színpadi sminket viseltem, a hajam úgy állt, mintha konnektorba nyúltam volna, nagyon alternek hittem magam, de nem voltam az. Csak egy béna kölyök, aki életében először üvöltötte, hogy A HIPPOGRIFF TOMBOL. Élveztem, minden percét, és a közönség is. Akkor éreztem először ezt a melegséget. Tudtam, megtaláltam a helyemet. A zenével fogok nyomot hagyni a világba.
Önkéntelenül is átkaroltam Miller vállait, miközben azzal küzdöttem, hogy ne sírjam el magam. Láttam, hogy ő is könnyezik, de nem bánatában. Az arckifejezése ezt is elárulta.
- A fenébe is, mibe rángattál Miller... – suttogtam és próbáltam nem elsírni magam. Nem volt szabad érzékenynek lennem, az lerombolná mindazt, amit az elmúlt években felépítettem magam köré. Én erős voltam.
- Ez az ölelés az én karácsonyi ajándékom neked... – Próbáltam nagyon szigorúnak és keménynek tűnni, de már nem ment úgy, mint korábban. Ezt Miller is érezhette, még akkor is, ha nem nézett rám. A hangom ugyanis mindent elárult.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

◂karácsonyi bál▸

2003. december 20.

◃m i n d e n k i▹

A karácsony meglengeti a varázspálcáját,
és onnantól minden puhább és gyönyörűbb.

style: ball outfit ║ zene: cold december night

Alexej és Aiden kellemes féltékenykedős huzavonája egészen imponáló volt a maga módján. Még élveztem is volna, ha nem zavar meg minket az a manó féleség. Az ilyen kis vacakoknak mindig van egy csomó eldugott aranyuk, így legalább olyan hevesen vetette utána magát a bennem tomboló tolvajérzék, mint a kutya Alexejben.
El akartam kapni, érezni a kis nyakát, ahogy megszorongatom az ujjaimmal, míg ki nem nyögi, hol a szajré. Az aranypor csillogás megbabonázott, csak meg akartam szerezni magamnak. Ó de régen hallottam a hang szépséges énekét! Szerezd meg, O’Mara! Kaparintsd meg, csak rád vár! Én pedig kaptam is volna után. Nagyon is. A szívem hevesen vert, mintha a régi, családalapítás előtti Elliot éledt volna ma itt újra. Talán ez volt a karácsonyi ajándékom. Annyira hiányzott ez az akartos lókötő.
- Na jó, ha ennek a végén nem lesz valami értelmes, komolyan meg fog sérülni valaki – Hallottam még Aiden hangját, de én csak rohantam előre. Ha nem tartotta a tempót, bizony lemaradt.
Az aranypor végén meghitt sötétség várt. Hirtelen fékeztem  le. Fogalmam sem volt, mi történt, a szívverésem lelassult, más ritmust vett fel... és olyan különös melegség áradt szét bennem, mintha az imént nem is manót akartam volna ölni.
Egészen olyan volt, mintha anyám illatát éreztem volna. Kellemes, púderes, kicsti vaníliás... olyan meleg, mintha csak éppen a karjai között tartana. Éreztem, ahogy megrohannak az érzések. Hirtelen Aident látam magam előtt, ahogy felettem kapkoja a levegőt. A hajából csöpögött a víz rám és felett szürke égbolt húzódott. A tóparton voltunk megint, miután kihúzott a jeges hullámokból és először éreztem a testéből áradó melegséget. Aztán a Mungóban voltunk, Rosie kisbabás szemeivel méregetett minket, mintha azt kérdezné: Tényleg ti vagytok az apukáim?
Nem. Nem volt semmi az aranypor végén, csak ez a kellemes borzongás. Én pedig ösztönösen érintettem meg Aiden kezét, a másikkal Alexejt. Mindketten fontosak voltak, mindketten számítottak és ez a pillanat még a féltékenységtől sem volt fertőzött, vagy mérges.
Kicsit hüppögve néztem rájuk.
- Ez a legszebb karácsonyom... – Mondtam remegő hangon és mindkettejüket odahúzta magamhoz, hogy egyszerre öleljem őket.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Karácsonyi bál


jók és rosszak, és persze la Fay
2003. október 20.

Smith professzor még felnőttesen mormogott volna valamit Floriannak a félelmei felé, na meg azért is mert sértette férfias becsületét az, hogy nem érti meg a fiút. Hogyne értettem volna meg, puszátn csak túl sokat látott már ahhoz ebben az életben, hogy máshogy reagáljon rá. Azonban ez nem is volt fontos egy idő után, az aranyló csillogás teljesen kizökkentette tanári és igazgatóhelyettesi mivoltából. Egyszerűen csak húzta magával az a kellemes melegség, ami átjárta, miután ránézett a sziporkázó fényekre.
Nem is nagyon gondolkodott, csak hagyta magát kivételesen ezzel együtt sodródni, hogy aztán valami meghittség teljesen betakarja. A sötétben nem volt baj azzal, hogy megláthatták őket, egyszerűen érezte, hogy itt az idő, kinyúlt hát a fiú keze felé, és megfogta azt. kedvesen még meg is szorította, hogy még romantikusabb legyen kettejük sétánya a  fényt követve. HIrtelen Smith kemény szíve is kellemesen bizseregni kezdett, nem csak azért, mert végre megfoghatta Florian kezét, és érezhette a fiú kellemes közelségét; hanem azért is, mert ez az egész olyan volt, mintha életének legkedvesebb emlékeibe gubózott volna be.
Látta magát, és a golymókját, ahogy együtt játszadoztak a nyári nap melegében a szobájában. Szinte érezte a kis lény kellemes vattacukor illatát az orrában. Aztán persze érezte magáhiz simulni Floriant is, így pedig az összes kedves, kellemes, szerelmes emlék lerohanta mintegy varázsütés szerűen. Felidézte egymás után a közös, szép emlékeiket, és ettől annyira meghatódott, hogy zavartan meg kellett köszörülnie a torkát, miközben Florian is megállította. Sötétség volt, de nem teljesen, viszont éppen elég arra, hogy ketten zavartalanul elveszhessenek a másikban. Érezte Florian hangjából a könnyeket és a meghatottságot. Hosszasan magához ölelte, amikor Florian átkarolta a nyakát, érezte a fiú kellemes illatát, ami elvegyült ezzel az egész mézeskalácsos, karácsonyi illattal, és együtt nagyon kellemes elegyet alkottak.
– Köszönöm, hogy itt van nekem… – mondta Florian mire SMith csak egy hosszú csókkal válaszolt a szavaira. Nem mondhatott mást, ilyen szépet, hiszen úgy érezte azzal csak megölte volna a pillanatot kettejük között. Talán ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattak volna, mint egymás közös pillanatát csillogó aranyban úszó félhonályban

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK!

[2003. november 10.outfit >><< back to decemberHolnapután az angyalok gyémánt-havat hoznak.]

2003. november 10.
outfit >><< back to december

Holnapután az angyalok gyémánt-havat hoznak.

Idegesített ez az egész, csak egy kellemes kis flancos estét akartam, de nem jöhetett össze, mert valamilyen irreális okból a hús szaga - vagy a kolbászé -, bevonzotta Elliot mellé ezt a kutyát is, és engem rohantul irritálni kezdett. Elrontotta az estémet és még flörtölt is egymással Elliottal, akinek mintha nagyon izgató lett volna, hogy képesek lennénk egymást meg is ölni. Vagy legalább is utáljuk a másik közelségét ELliottal. Utáltam hogy midnig volt valaki a közelben, aki körülötte legyeskedett és én meg visszaszorítottam minden gyilkos szándékomat, hogy ELliot miatt ne öljek meg senkit, aki fontos volt neki. Pedig annyira szívesen megfürdettem volna... egy kellemes, zöld fényben, jól is állt volna ennek a bolhazsáknak.
Ehelyett viszont maradtak a merőkanalak és a menekülő manók üldözése. Nem igazán értettem, miért mentem utánuk, nem voltam valami fitt, csak azért edzettem, hogy izmos és tökéletes legyek ELliotnak. A manó se izgatott igazán, inkább az, hogy valamivel fejbe verjem Zharkovot.  Elliot még rá is gyorsított így én is kénytelen voltam erre vetemedni, mert bizony nem hagytam volna egyedül azzal a lompsfarkú farkassal a háta mögött. Aztán persze amikor a manó eltűnt csak a csillogás maradt, aztán a végén sikerült lefékeznünk. Nem volt ott semmi, ami várt volna minket. Vagyis nem egészen úgy, ahogy azt az ember elvárta volna.
Ugye milyen szép, Aiden?
A húgom hangja úgy csendül fel mellettem, mintha ő is itt lett volna. Most nem fájt a hangja, nem szaggatott szét, egyszerűen annyira jól esett hallani, mintha láttam is volna. Persze ez nem volt igaz, de egyszerűen ennyi elég volt hogy elérzékenyüljek egy kicsit, hogy a családi karácsonyokra gondoljak, amit még nem mérgeztem meg. Aztán azokra, amikor ELliot segített újjáépíteni magamat, Cleo édes kutyaszemeire, ahogy megláttam ELliot kezében. Aztán eszembe jutott a víz érintése, ami körbefonta a testemet, a tóban, és csak ELliot barna szempárja létezett abban a pillanatban, és a szívem furcsa dobverése. Aztán ott voltunk együtt Rosie-t nézve a Mungóban, életünk új éretlmét. Fontos, szép és mély emlékek öntöttek el, aztán mire feleszméltem már Elliot megfogta a kezemet, ős egyszerre összeölelt Zharkovval. Egy kicsit még morcosan pislogtam rá, de nem akartam csúnyát mondani itt volt Elliot is és itt volt a húgom... mellettem... mindenhol, valahol ebben a sötétben az apámmal együtt.
- Ez a legszebb karácsonyom... - szólalt meg Elliot. Csak felsóhajtottam.
- Hát akkor boldog karácsonyt - dünnyögtem magunk közzé halkan, miközben átjárt ez a kellemes békés érzés.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
BOLDOG ÜNNEPEKET MINDENKINEK!

[A kaland véget ért!Mindenkinek köszönöm a részvételt és boldog új évet!]

A kaland véget ért!
Mindenkinek köszönöm a részvételt és boldog új évet!